Lapszem – 2017. november 25.

0
906

Ma van a magyar labdarugás napja: az 1953-as londoni 6:3 emlékére. 2015 éve pedig ezen a napon a magyar nemzetnek ajándékozta könyvtárát, numizmatikai és magyar történelmi gyűjteményét Széchényi Ferenc gróf. Egyébként Emma, Flóra, Virág és  Szvetlána ünnepli a nevenapját. Felhős, délelőtt ködös idő lesz, a legmagasabb 11, a legalacsonyabb 4 fok lesz.

Népszava

Nyerő lapot adtak Orbánék a Paks-perben az ellenfélnek
Kulcselem lehet a paksi bővítés állami támogatása ügyében az Európai Bíróság előtt induló perben az a dokumentumcsomag, amely egy másik (a bővítési tender elmaradása miatti) eljárásban keletkezett az Orbán-kormány és az Európai Bizottság tárgyalásairól. Ha Ausztria keresete nyomán a bíróság felhasználja az iratokat, a magyar álláspont érvényesítése rendkívül nehézzé válhat.
A Népszava a napokban részletesen beszámolt azokról a feljegyzésekről és más belső forrásokról, amelyek a paksi bővítési tender elmaradása miatt a magyar kormány ellen indult kötelezettségszegési eljárás során keletkeztek. Mint emlékezetes, az Európai Bizottság a csaknem kétéves procedúra végén azzal az indokkal adta áldását az Orbán-Putyin megállapodás nyomán versenyeztetés nélkül megkötött üzletre, hogy a magyar fél által előírt műszaki feltételeknek csak az orosz Roszatom felelt meg. A papírokból ugyanakkor kiderül, hogy a tárgyalásokon a Bizottság képviselői egyértelművé tették: a technológiai kizárólagosság érve egyrészt nem valós (lett volna másik megfelelő pályázó is), és még ha valós lenne, akkor sem tenné lehetővé a tender jogszerű elhagyását – vagyis végül az uniós joggal ellentétes, politikai döntés született.

Erről a fejleményről Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője – aki a tender elmaradása miatt két éve bizottsági eljárást kezdeményezett, majd a blogján nyilvánosságra hozta az adatigénylés útján megszerzett iratokat – lapunknak azt mondta: hiába támasztják alá a papírok a jogsértést, a kötelezettségszegési eljárás lezárult, és az az időszak is véget ért, amikor a döntést valamelyik piaci versenytárs megtámadhatta volna. A belső anyagok nyilvánosságra kerülésének közvetlen jogkövetkezménye tehát nem lesz, a közvetett hatás viszont akár fordulatot is hozhat a bővítés kérdésében.

Más forrásból úgy tudjuk, hogy Ausztria intenzív figyelemmel követte az állami támogatás jóváhagyásának körülményeit ismertető dokumentumok nyilvánosságra hozatalát, ami egyrészt azt jelenti, hogy továbbra is készülnek az Európai Bíróság előtti perindításra, másrészt naprakészek az ügyben, és pontosan érzik, hogy fontos bizonyítékot jelent számukra az angol nyelvű anyag.

Magyar Nemzet

Gémesi: Ilyen korrupciót még nem láttam
Az Új Kezdet elnöke szerint a sorosozással a kormány olyan szinten mosta át az emberek agyát, ami már károsan hat.
A legkeményebb MSZP-s kormányok idején is jutott nekünk pályázat, tudtunk fejleszteni. Ha most valaki nem hódol be, akkor nem kap semmit – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Gémesi György, Gödöllő polgármestere. Az Új Kezdet elnöke – aki pártjával együttműködést készül kötni az LMP-vel – úgy véli, hogy voltak már ebben az országban elég csúnya és súlyos történelmi idők, a léc most is rezeg, már ami a jogállamiságot és a demokráciát illeti.

Magyar Hírlap

Bán Károly: Gyurcsány, a főbukméker
Álláspont. Ha elmondom a véleményemet, Bokros meg fog ölni – ezt mondta Gyurcsány Ferenc csütörtök este, ferencvárosi lakossági fórumán, amelyen a devizahitelesek megmentésével hitegette választóit
Egy nappal korábban a devizahitel-károsultak képviselői a Rózsadombra látogattak, a bukott miniszterelnök házához, hogy az „ősbűnösök” felelősségre vonásáért és méltányos kárrendezésért lépjenek fel.

Azért kezdték itt demonstrációjukat, mert szerintük a „fő ősbűnös” Gyurcsány Ferenc. Ő az a politikus, aki az első helyen felelős emberek százezreinek kifosztásáért, otthonaik elvesztéséért, családok tízezreinek széteséséért, az öngyilkosok számának drasztikus növekedéséért. Gyurcsány és társai egy kölcsönnek álcázott fogadási csalással, amelyre áldásukat adták, több mint egymillió embert ejtettek csapdába és löktek adósrabszolgaságba.
(…) Most ez a politikai szélhámos próbál a devizahitelesek megmentőjeként feltűnni. Járai Zsigmond volt jegybankelnök 2011-ben a parlamenti albizottsági meghallgatásán azt mondta: „Számos előadásban igyekeztem felhívni a figyelmet, hogy aki svájcifrank-hitelszerződést ír alá, az tulajdonképpen két szerződést köt egy időben. Egy hitelszerződést, másrészt pedig egy fogadást köt. Én a magam részéről elmondtam, a lóversenyt tisztességesebb fogadásnak tartom, mint a devizaárfolyamra való spekulációt.”

Jó, ha mindenki tudja: a főbukmékert Gyurcsánynak hívják.

Magyar Idők

Egyértelmű hiba volt a Jobbik balra­fordulása, ami olyan törésvonalakat okozott, amelyek akár pártszakadáshoz is vezethetnek – vélekedtek egybehangzóan a Magyar Időknek nyilatkozó politológusok.

– A Jobbikon belüli törésvonalak két részre bonthatók. Egyes korábbi meghatározó politikusai, mint Morvai Krisztina vagy Gaudi-Nagy Tamás már jó ideje maguktól távolodtak el a párttól, míg például Novák Elődtől a Jobbik vált meg – értékelte Vona Gáborék balrafordulását Boros Bánk Levente.
A Médianéző igazgatója szerint a folyamat nem zárult le, egészen biztos vannak még olyanok, akik nyilvános kenyértörés előtt állnak. – A felszín alatt vélhetőleg izzik a parázs, és nem tudni, hogy Vona Gábor azt mennyire tudja lefojtani a választásokig – fogalmazott Boros Bánk. Szerinte egy fegyelmezett párt képes erre, ugyanakkor Vona hetente húz egy olyat – mint legutóbb a Spinoza Házban tett látogatása –, amivel idejekorán felbőszítheti a tagságot, illetve a párt aktív politikusait.
(…) Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint Vona Gábor 2013 óta következetesen vitt politikája a végéhez érkezett. – A Jobbik láthatóan összeütközött saját szavazótáborának az igényeivel. Ráadásul látva, hogy jó ideje nem tudnak a 15-16 százaléknál feljebb menni, belekezdtek a baloldalt is fogságba ejtő ki kivel igen, kivel nem játszmába. Ez mindenkihez szól, csak a választókhoz nem – mondta Horn. A politológus kitért arra, hogy a középre húzásnak egy olyan radikális, szélsőséges erőket is magába szívó pártnak, mint a Jobbik, komoly kockázata van. Horn szerint egyelőre nem tudni, hogy mindez pártszakadáshoz vezet-e, az viszont elképzelhető, hogy a mintegy 8-10 százaléknyi radikális, jobboldali szavazó, akiknek többsége jelenleg még Vonáék mögött áll, elkezd a Fidesz felé áramlani.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .