Lapszem – 2017. november 15.

0
779

Ma az Albertek és a Lipótok ünnepelik a névnapjukat. Az Albert a germán Adalbert név német rövidülése. Az Adalbert elemeinek jelentése: nemes és fényes, híres. A Lipót germán Liutbaldból származik, melynek jelentése: nép és merész. Szép napot mindenkinek, máris itt a lapszemle!

Népszava: Az agrárium a visszahúzó erő

Jól teljesített a magyar gazdaság a harmadik negyedévben, köszönhetően annak, hogy idén végre megindult az uniós támogatások kifizetések olvasható a Népszavában. A KSH kedden közzétett adatai szerint az előző év azonos időszakához képest a GDP 3,6 százalékkal növekedett, sőt a naptárhatás kiszűrésével 3,8 százalékos volt a bővülés. Ezúttal a piaci elemzők jóslata bevált, ugyanis 3,5-4 százalék közötti harmadik negyedéves éves összevetésű növekedési adatot vártak.

Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője azt közölte, hogy a mezőgazdaság teljesítménye fogta vissza a még jelentősebb növekedést, az építőipar és számos piaci alapú szolgáltatás viszont erősítette a gazdaság teljesítményét.

Magyar Hírlap: Dübörög a nemzeti konzultáció

Máris több mint egymillió polgár küldte vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet – idézi a Magyar Hírlap Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárának Facebook-bejegyzését.

„Még jó pár nap van a feladási határidőig, de a mai összesítések szerint már így is jóval több mint egymillióan (egész pontosan 1 125 318-an) töltötték ki a konzultációs kérdőívet” – olvasható az államtitkár bejegyzésében, melyben egyúttal köszönetet is mond azoknak a polgároknak a kiállásért, akik máris megválaszolták a nemzeti konzultáció kérdéseit, ahogyan köszönetet mond azoknak is, akik majd csak ezután mondják el véleményüket.

Magyar Nemzet: Sok a panasz a novemberi nyugdíjakra

Már eddig is százával érkeztek a reklamációk a Magyar Államkincstárhoz a novemberi nyugdíj-kifizetésekkel kapcsolatban, pedig a java még hátravan. Hiszen csak a banki utalások történtek meg, a postai kézbesítések szerdától indulnak.

A Magyar Nemzethez is számos olyan panasz jutott el, amik arra utalnak, valami nem stimmel a kormány által beígért nagy novemberi pénzesővel (nyugdíjkorrekcióval és nyugdíjprémiummal) kapcsolatban. Némelyik panasz egyenesen arról szól, hogy sem a korrekció, sem a prémium összege nem jelent meg a számlán, többen pedig sokkal nagyobb összegre számítottak, de olyan is volt, aki lapunktól tudta meg, hogy aki idén ment nyugdíjba, az nem kap egy fillér pluszpénzt sem.

Magyar Idők: Otthonra lelt a Bálnában a Székely nagyvásár

Jövőre újra megrendezik a budapesti Székely nagyvásárt, amelyet a hét végén tartottak első alkalommal a Bálnában – mondta el a Magyar Időknek Domokos István, a háromnapos rendezvény főszervezője.

Domokos István kifejtette: tavasszal már hagyományosan van Székely fesztivál a Millenárison – amit szintén ők szerveznek –, és ennek hozták létre az őszi rendezvénypárját. – A mostani, első Székely nagyvásáron száz termelő vett részt körülbelül kétezer, főleg székely termék védjegyes portékával. Volt száz­féle helyi sajt, illetve vadgyümölcsből készült szörp és lekvár, legalább ötvenféle havasi méz, valamint húszféle kolbász.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .