Lapszem – 2017. december 6.

0
655

Ma a Miklósok ünneplik a névnapjukat. A Miklós görög eredetű, a Nikolaosz névből ered. Jelentése: Győzelem, nép. Olvassák el a lapszemlét!

Magyar Hírlap: Újabb szintek a Vona-ellenes belviszályban

Novák Előd korábbi Jobbik-alelnök hétvégi, Vona Gábor pártelnökkel szemben a közösségi médiában meghirdetett „hadüzenete” valóságos lavinát indított el a néppártosodó Jobbikban – írja a Magyar Hírlap. Kivált azután, hogy Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő is bejelentette: 2019-ben szakít a párttal. Elsőként Novák felesége, Dúró Dóra országgyűlési képviselő állt ki Morvai mellett, majd Toroczkai László alelnök is állást foglalt, mondván, „sem a néppártosodás, sem a szebb jövő nem képzelhető el” Morvai nélkül.

Tegnap Gaudi-Nagy Tamás, a párt korábbi parlamenti képviselője újabb szintet lépett. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője legfrissebb Facebook-bejegyzésében így fogalmaz: „Hazafiak! Meddig tűritek még Vonáék árulását? Hogy tűrhetitek el, amit a Jobbik áruló vezetése művel, ahogy a balliberális nemzetellenes erők kezére játssza több százezer igaz szívű és lelkű, derék magyar ember közös erőfeszítése és munkája révén hazai és európai képviselethez jutott nemzeti mozgalmat?” A jogvédő szerint, ha ez így megy tovább, nemsokára Gyurcsány, „a gátlástalan, nemzetvesztő szemkilövető is ott lesz a csapatban”.

Népszava: Felmondólevél a karácsonyfa alá

Álláshelyek nem szűnnek meg, de egy friss kormányrendelet értelmében a létszámot átcsoportosítják a megyék között – ez a lényege annak a rövid válasznak, amit a Somogy Megyei Kormányhivataltól kapott a Népszava, amikor arra kerestük a választ, miért küldenek el az agrár- és vidékfejlesztést támogató főosztály 108 dolgozójából 58 embert. Hasonló a helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala és Veszprém megyében, valamint Csongrád hódmezővásárhelyi hivatalában is.

Az átcsoportosítás most véglegesen megszünteti a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) regionális kirendeltségeinek hálózatára épülő uniós agrártámogatási rendszer utolsó maradványát is. A régiós felosztás egy évig a hivatal megszüntetése után még megmaradt a kiemelt kormányhivatalok említett főosztályaiban, de január elsejétől a feladatokat szétosztják az eddig kimaradt megyei kormányhivatalok között is.

Magyar Idők: Soros György emberei büntetnék hazánkat

Összefogást sürget Soros György ténykedése és Brüsszel migrációs tervei ellen Szita Károly, Kaposvár polgármestere és a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke – írja a Magyar Idők. Az önkormányzati vezető tegnapi sajtótájékoztatóján aggasztónak nevezte azokat a híreket, melyek szerint az Európai Unió vezető testületeiben komolyan foglalkoznak a gondolattal, hogy idegenek tömegeit telepítsék le kötelező jelleggel olyan államokban, amelyekben nem élnek nagyobb számban Európán kívülről érkezettek.

Magyarország így a betelepítés egyik fő célpontja lehet. Mind­eközben Soros György hálózata két bevándorlásszervező irodát készül felállítani Pécsett és Debrecenben; a milliárdos pedig több százezer dollárt akar kiosztani az elkövetkező hetekben azért, hogy a migrációt támogató politikáját érvényre tudja juttatni. – A migránspárti szervezetek finanszírozásán túl Soros vélhetően a választásokba is megpróbál majd beavatkozni, hiszen abban érdekelt, hogy a bevándorlásellenes kormányt leváltsa – figyelmeztetett az MJVSZ elnöke, hozzátéve: egyeztetést kezdeményezett kollégáival erről a veszélyről.

Magyar Nemzet: Budapestről is szipkázza Bécs a turistákat

Egyre többet kirándulnak Bécsbe a magyarok, olvasható a Magyar Nemzetben. Az osztrák főváros turisztikai hivatalának adatai szerint az elmúlt tizenöt évben megháromszorozódott a magyar turisták száma. 2002-ben még csak 35 ezer magyar – legalább egy vendégéjszakát is a városban töltő – kiránduló érkezett Bécsbe, 2016-ban viszont már 94 ezer. A bécsi turizmus legerősebb hónapjai változatlanul a november és a december, amikor megnyitnak a karácsonyi vásárok. Tavaly novemberben 10 ezer, decemberben 13 ezer magyar töltött legalább egy éjszakát Bécsben. A többi hónapban 5-8 ezer volt ez a szám. A teljes turistaforgalom egyébként 2016-ban 5 341 000 főt tett ki.

Bécs tehát számít a magyarokra. Aki Budapesten metrózik, már összefuthatott a Kunsthistorisches Museum plakátjaival: az osztrák Szépművészeti Múzeumban úgy gondolták, érdemes hirdetni magukat Budapesten, sőt Csehországban és Szlovákiában is a karácsony előtti időszakban. Az intézmény azt tapasztalta, hogy a hétvégi és az egynapos kirándulók is olyan turisták, akik szívesen mennek múzeumba.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .