Lapszem – 2017. augusztus 3.

0
1007

Már itt is vagyunk, és a lapszemle is megérkezett. Ma melegebb lesz, mint tegnap volt. Vigyázzanak magukra, öltözzenek hidegen!

Nálunk néha az olcsó is drágább, mint Nyugat-Európában

Az élelmiszerárak Európa-szintű összehasonlítása azt mutatja, hogy Magyarországon gyenge az áruházak közötti verseny – olvasható a Népszavában. Amúgy a hazai árak az Unió alsó harmadában tanyáznak.

Bár az uniós átlagnál jóval olcsóbb a magyar élelmiszer, ám előfordul, hogy az alsó áras (legolcsóbb) termékekért többet kell fizetni Budapesten, mint Nyugat-Európában.

Pásztory Dóra a vizes világbajnokságot értékeli

A kétszeres paralimpiai bajnok szerint egyre több magyar megy Amerikába, ez segítheti a magyar úszósport nemzetközi versenyképességét. Szerinte kevesen kritizálhatják Gyurta Dánielt, az úszó-vb-n pedig naponta 12 ezer ember testközelből láthatta, mekkora küzdelem van egy-egy döntőbe jutás mögött is. Kenderesi Tamást sportpszichológushoz küldené.

Az interjú a Magyar Nemzetben olvasható.

Balog Zoltán a roma holokausztról

A roma holokausztnak nemcsak áldozatai voltak, hanem hősei is, és a mi feladatunk megemlékezni és beszélni róluk, hogy minél többen tudjanak helytállásukról – idézi Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét a Magyar Hírlap.

Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban a romák 1944. május 16-án fellázadtak az őket fogva tartó SS-katonák ellen. Mint Balog elmondta, Magyarország büszke lehet nemcsak a holokauszt, de az 1956-os forradalom roma hőseire és a romániai magyar cigányokra is, akik 1989-ben Marosvásárhelyen kiálltak a magyarság mellett.

Menekültekkel riogatja a keszthelyieket a Magyar Idők

A Magyar Idők értesülései szerint menekülteket költöztetne Keszthely határába a Migration Aid. Az aktivisták pénteken indulnak a Balaton-parti városba, hogy előkészítsék a terepet a tranzitzónákból érkező menedékkérők fogadására.

A rögtönzött befogadótábort nem kis eufemizmussal Tündérligetnek nevezték el, első lakói akár már a jövő héten beköltözhetnek. A telken három faház áll, amelyekben a tél beálltáig lakhatnak majd az egy-két hetes időközönként cserélődő migránsok. Az ingatlant állítólag egy osztrák vállalkozó ajánlotta fel.

Nyakó is ott volt, ahol Gyurcsány

Az ATV reggeli Start című műsorában Nyakó Istvánnal, az MSZP szóvivőjével Vujity Tvrtko beszélgetett. A szocialista politikust a választásról is kérdezték, szóba került az MSZP és a DK közötti megállapodás, pontosabban: meg nem állapodás. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Botka László továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy akik a 2010-es vereség idején pozícióban voltak a pártban, azok lépjenek hátra.

A riporter megkérdezte Nyakót, hogy hiszen ő is ott volt 2010-ben, mire a politikus azt válaszolta, hogy igen, ott volt, de mindenkinek más a felelőssége.

Szóba került még, hogy a képviselő és felesége 2002 és 2010 között mintegy 30 millió forintot autózhatott el, de erre nem érkezett érdemi válasz.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .