Lapszem – 2017. augusztus 24.

0
917

Ma a Bertalanok ünnepelnek. Délután már 35 fok meleg is lehet, öltözzön mindenki hidegen. Itt a friss, ropogós lapszemle, Budapest és vidék, vegyék és vigyék!

Népszava: Törvénytelenül zárták be az Aurórát

Törvénytelenül záratta be a fideszes Kocsis Máté önkormányzata az ellenzéki rendezvényeket is befogadó közösségi teret – értesült a Népszava.

Az ombudsman már csaknem tíz évvel ezelőtt törvénytelennek minősítette a hasonló típusú „drograzziákat” – tiltakozott az Auróra elleni rendőri eljárás miatt június végén a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). Mára kiderült, hogy a VIII. kerületi önkormányzat jegyzője valóban törvénysértően járt el, amikor a rendőri fellépés nyomán becsukatta a közösségi házban működő kioszkot és az intézményhez tartozó kerthelyiséget.

Az Auróra képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság adta hírül:  Budapest Főváros Kormányhivatalának minap kézbesített jogerős határozata megsemmisítette a kioszk esetében hozott jegyzői döntést. A jogszabály szerint a vendégek csekély mennyiségű kábítószer birtoklása vagy fogyasztása nem alapozza meg a szórakozóhelyek bezárását.

Magyar Nemzet: A szomszéd országoknak nevelünk válogatott futballistákat

Az elmúlt két évben összesen több mint tízmilliárd forinttal támogatta a kormány a határon túli futballt a Magyar Labdarúgó-szövetségen (MLSZ) keresztül – derül ki a Magyar Nemzet összesítéséből. A legtöbb pénzt, hárommilliárd forintot a Délvidék Sport Akadémia, ezen keresztül pedig a szerb másodosztályban szereplő Labdarúgó Klub Tsc (Topolya) kapta.

Másodosztályú csapatnak járt a második legnagyobb összeg is, a szlovák Liga 2-ben szereplő Komáromi Football Klub ugyanis 5,9 millió eurót, azaz nagyjából 1,8 milliárd forintot költhet a klub által használt stadion felújítására. A kapott pénzből lebontják a futballpálya körül lévő földsáncot, új fűtött füves pályát alakítanak ki, de lesz műfüves pálya is, valamint felújítják a meglévő öltözőket és lelátókat. Mindemellett új tribünt is építenek.

Magyar Hírlap: Eredményes volt a határzár megerősítése

A féléves adatok összehasonlítása alapján látható, hogy a jogi határzár szigorításának eredményeképpen folyamatosan nő az országban feltartóztatott és a határon kívülre visszakísért jogellenesen itt tartózkodó személyek száma – olvasható a Magyar Hírlapban. A legtöbb illegális határátlépő Pakisztánból, Afganisztánból és Szíriából érkezett.

Mint emlékezetes, az úgynevezett jogi határzárat 2015 szep-temberében „élesítette” a kormány, amikor az Országgyűlés 2015. szeptember 15. napjától hatályosan három új, a határzárral kapcsolatos bűncselekményt vezetett be a büntető törvénykönyvbe. Ezek a következők: a határzár tiltott átlépése, a határzár megrongálása, valamint a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása. A határzár tiltott átlépésének kísérlete szabálysértésnek minősül.

Gyakorlatilag nullára csökkent a határzárral kapcsolatos bűncselekmények száma 2017 első fél évében az előző év azonos időszakához viszonyítva a rendőrség honlapján közzétett adatok szerint. Tavaly januártól júliusig 3019 esetben valósult meg a határzár tiltott átlépése, a határzárat pedig 130 esetben rongálták meg, idén viszont egyelőre nem történtek ilyen cselekmények.

Magyar Idők: Új gyanúsított a Czeglédy-ügyben

Újabb iskolaszövetkezeti vezetőt gyanúsítottak meg Czeglédy Csaba ügyében – erősítette meg a Magyar Idők értesülését Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője. A hatóság kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt. Az előzetes letartóztatásról ma dönt a Szegedi Járásbíróság.

A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folytatott eljárásnak Czeglédy Csabával együtt immár összesen tizenhárom gyanúsítottja van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának Csongrád megyei vizsgálati osztálya legutóbb egy szombathelyi férfit vett őrizetbe. Ő egy bodajki székhelyű iskolaszövetkezet vezető tisztségviselője volt 2015 tavasza óta, és az alapos gyanú szerint a bűnszervezetben betöltött tevékenységével az állami költségvetésnek mintegy 181 millió forint vagyoni hátrányt okozott azzal, hogy ennyi áfát nem fizetett meg.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .