Népszavazás a Római-parti mobilgátról: a Kúria dönt

0
1091

Az Együtt és a Párbeszéd felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához a Fővárosi Választási Bizottság határozatával szemben, mivel az elutasította a két párt Római-parti mobilgát elleni budapesti népszavazási kezdeményezésének hitelesítését.

A népszavazáson az Együtt és a Párbeszéd a gát nyomvonaláról szóló áprilisi fővárosi közgyűlési határozatnak hatályon kívül helyezéséről kérdezné az embereket. A Fővárosi Választási Bizottság hivatkozása szerint a gát nyomvonalát az egyes fővárosi beruházások egyszerűsítéséről és gyorsításáról szóló 2015-ös törvény rögzíti, ezért az nem a Fővárosi Közgyűlés hatásköre.

A felülvizsgálati kérelemben a kezdeményezők felhívják a figyelmet, hogy a fővárosi beruházások egyszerűsítéséről és gyorsításáról szóló törvény FVB által hivatkozott szabálya nem hatásköri szabály, hanem a törvény hatályát határozza meg. Nem teremt semmilyen kötelezettséget, hanem arról szól, hogy a törvényben foglalt szabályokat milyen feltételek fennállása esetén kell alkalmazni. Azaz nem jelöli ki a Fővárosi Önkormányzat számára, hogy milyen nyomvonalon valósíthat meg árvízvédelmi beruházást, csak a parti nyomvonal számára a beszerzések és a hatósági eljárásokra vonatkozóan az általános szabályoktól eltérő, speciális eljárásokat biztosít.

Az Együtt és a Párbeszéd beadványa rámutat továbbá arra, hogy a Fővárosi Választási Bizottság határozata önellentmondást tartalmaz. A hitelesíteni kért kérdés egy olyan határozat hatályon kívül helyezését javasolja, amelyet a Fővárosi Közgyűlés meghozott. A Fővárosi Választási Bizottság határozata szerint ezt a határozatot a Közgyűlésnek nincs hatásköre hatályon kívül helyezni, amiből következik, hogy a határozatot elfogadni sem lett volna hatásköre. Amennyiben a Kúria az Együtt és a Párbeszéd kérelmével szemben a Fővárosi Választási Bizottság álláspontját erősítené meg, abból az következne, hogy a Fővárosi Közgyűlésnek elfogadni sem volt hatásköre a népszavazás útján hatályon kívül helyezni kívánt határozatot.

A Kúriának 30 napja van dönteni a beadványról,

az aláírásgyűjtést így előreláthatólag október közepén tudja elkezdeni az Együtt és a Párbeszéd.

A kampányra történő felkészülés keretében utcán kitelepüléseken és az interneten előregisztrációra van lehetőség, amelynek keretében már több mint 5000 budapesti jelezte, hogy alá fogja írni az íveket, illetve segíteni fog a gyűjtésben.

A Greenpeace megrendelésére készült, múlt héten bemutatott közvélemény-kutatást szerint a budapestiek alig 19 százaléka támogatja a Tarlós István és a Fidesz által erőltetett parti mobilgátat, 58 százalékuk pedig határozottan elutasítja. A budapestiek 11 százaléka fogadja el, hogy ebben a kérdésben a Fővárosi Közgyűlés önállóan döntsön, 57 százalékuk viszont népszavazást szeretne. Erre az egyetlen lehetőséget az Együtt és a Párbeszéd közös népszavazási kezdeményezése jelenti.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .