Kunhalmi Ágnes háttérbe vonul

0
1723

Az MSZP budapesti elnöke háttérbe vonul, értesült a fuhu.hu. A politikusnőről két napja közölték azt a hírt, hogy Botka László utóda lehet, vagyis őt indítaná a szocialista párt miniszterelnök-jelöltként.

Az értesülés azért tűnhetett valósnak, mert Botka László eddigi lépései még nem hozták meg a párt népszerűségi mutatójának emelkedését, viszont számos belső konliktust gerjesztettek. Ugyanakkor

régóta tartja magát az a vélemény, hogy egy női politikusnak nagyobb esélye lehet Orbán Viktorral szemben.

Kunhlami Ágnes a felmérések szerint elég nagy népszerűségnek örvend a választók körében, és nem pusztán a férfiak látnák szívesen a miniszterelnöki székben, de a női választók is egyfajta elégtételt éreznének, ha végre nem a teljes mellőzöttséget tapasztalnák.

Kunhalmi Ágnes az MSZP majálisán
MTI Fotó: Mohai Balázs

Ráadásul a fiatal politikusnő, aki csak nagyon kevéssel vesztett a 2014-es választásokon, érzékelhetően finomított stílusán;

egyértelműnek tűnik, hogy képzésen és tréningeken vesz részt,

nyilvánvalóan azért, hogy ne csak a személye, mondandója is utat találjon az állampolgárokhoz.

Ezzel együtt kissé furcsának és elhamarkodottnak tűnt a sugalmazás, amely Botka eltávolítását helyzte kilátásba. Az értesülést gyorsan cáfolta is Molnár Gyula pártelnök, megerősítve a korábbi mondandóját, miszerint

továbbra is teljes mellszélességgel kiállnak Botka mellett.

Kunhalmi maga sem kíván színre lépni, sőt, mint megtudtuk: egyelőre a háttérbe vonul.

Teszi ezt annak ellenére, hogy budapesti elnökként a kampányfelkészítést kapta feladatul, most azonban

szerencsésebbnek tartja, ha mindent megtesz Botka László eredményes működéséért.

Ehhez hozzátartozik az is, hogy Tóth József munkáját is segíteni fogja, aki, mint azt megírtuk, inkább csak a háttérből fogja támogatni a miniszterelnök-jelölt budapesti törekvéseit.

MTI Fotó: Mohai Balázs

A budapesti vezetés és Tóth József között kiegyensúlyozott, jó kapcsolat volt az elmúlt időben, úgy tudjuk, hogy az angyalföldi polgármester Demokratikus Koalícióval folytatott harcában (2014, önkormányzati választások) is támogatták őt, mégpedig oly módon, hogy a XIII. kerületben kirobbant konfliktust egy-egy, más kerületben átvállalt hellyel csillapították. De egyébként is úgy vélekednek Tóthról, hogy reálpolitikus, semmiképp nem fog belemnni olyan kalandokba, amelyke gyengítik kerülete pozícióit, kockáztatják azt a sok iparűzési adót, amely a továbbfejlődés zálogát jelenti.

Kunhalmi Ágnest egyébként megkereste a fuhu.hu, de kérdésünkre csak annyit válaszolt, hogy

továbbra is végzi a munkáját, ha kell, most a háttérből.

A személyére vonatkozó találgatásokat a Fidesz művének tartja, szerinte a kormányzó párt taktikája, hogy zavart keltsen a riválisok körében.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .