Külön frakciót alakít az MSZP és a Párbeszéd

0
95

Burány Sándor a Párbeszéd-frakcióba ül majd, a két csoport frakciószövetségben fog dolgozni a Parlamentben.

A frakció megalakításához öt főre van szükség. A Párbeszédnek három politikusa jutott be a parlamentbe: Karácsony Gergely (aki a párt egy másik politikusának adja majd át a mandátumát), Szabó Tímea és Tordai Bence, és hozzájuk csatlakozik az MSZP-Párbeszéd közös listájáról bejutott Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője.

Az ötödik tag azonban nem az Együtt politikusa, az egyéniben mandátumot szerzett Szabó Szabolcs lesz, aki a hírek szerint az LMP-frakcióba ül majd be, hanem Burány Sándor, aki emellett továbbra is az MSZP tagja marad.

Az MSZP választmányi ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, és Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azt is bejelentette, hogy

a két párt frakciószövetségként dolgozik majd az Országgyűlésben.

Karácsony Gergely azt mondta, szeretnék fenntartani az MSZP és a Párbeszéd együttműködését, két frakcióban, de egy szövetségben. Az április 8-ai választást úgy értékelte, hogy van még dolguk, újra hitet és reményt kell adni azoknak az embereknek, akik hisznek a szociális demokrácia eszményében, de ehhez “nem kevesebb, hanem több szövetségre van szükség”. Szerinte a változást akarók szélesebb szövetséget szerettek volna, mint amit a pártok ki tudtak alakítani. Vagyis azt gondolja, hogy

az az út, amin év elején elindult az MSZP és a Párbeszéd, helyes volt.

Karácsony Gergely szerint a három hónap – amit a két párt végigkampányolt – nem volt elég ahhoz, hogy csodát tegyenek, de ha tovább mennek az úton és újabb szövetségeseket keresnek, akkor a következő négy év alkalmas lehet erre.

Beszélt arról is, hogy az MSZP és a Párbeszéd frakciószövetsége létrehoz egy közös koordinációs testületet, amelynek vezetője az MSZP mindenkori frakcióvezetője lesz.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azt mondta, hogy

a két frakció írásos politikai megállapodást köt a frakciószövetségről.

A két frakció jövő hétfőn együttes ülést tart, amelyen megkötik a megállapodást. A koordinációs testület a közös politikai kialakításáért lesz felelős, minden parlamenti ügyben (napirend előtti felszólalások, törvényjavaslatok, interpellációk) egyeztetni fognak, szorosan együttműködve kommunikálnak és a források felhasználásánál is egymással egyetértésben hoznak döntést.

Beszélt arról is, hogy a többi ellenzéki pártnak is tesznek majd javaslatot, hogy egységesen lépjenek fel bizonyos ügyekben. Ennek formájára is javaslatot tesznek jövő héten.

Hiller István, az MSZP választmányi elnöke úgy értékelt, hogy a testület 1989 óta a legfontosabb ülésén és döntésein van túl, alapvető változásokról döntöttek. Szerinte értelmes és kemény vita folyt, személyeskedés és kiabálás nélkül. A frakciószövetség létrehozásáról 71 igen, 7 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett döntöttek.

Bejelentette azt is, hogy

a választmány június 17-re összehívta az MSZP tisztújító kongresszusát,

amelyen más politikai témák – a választások értékelésének lezárása – is szerepelnek.

Karácsony és Tóth arról is beszélt, hogy nem tartják valószínűnek, hogy a függetlenként mandátumot szerzett Mellár Tamás bármelyik frakcióba beülne. A kérdésre, hogy mely ellenzéki pártokkal működnének együtt, Karácsony Gergely azt felelte: minden demokratikus ellenzéki pártot szövetségesnek tartanak.

Azt is mondta: hibának tartja, hogy nem jött létre a demokratikus pártok együttműködése a választáson, szerinte ezért szavaztak át vidéken sokan a Jobbikra, és ezért volt az, hogy a baloldal elsősorban Budapesten és a nagyvárosokban tudott az esélyes kihívó szerepében fellépni. Szerinte ezzel együtt is jobban meg kell érteniük a magyar vidék társadalmát.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.