Közösen indulnak a Liberálisok az MSZP-vel és a Párbeszéddel

0
651

Azt még nem tudni, hogy ez pontosan mit jelent, annyi biztos, hogy mindhárom párt Karácsony Gergelyt támogatja miniszterelnök-jelöltként.

A három pártelnök, Molnár Gyula, Karácsony Gergely és Fodor Gábor együtt kiadott közleménye szerint

„közösen indulnak a 2018-as országgyűlési választásokon és közösen támogatják Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltet.”

Azt írják, egyetértenek abban, hogy csak széleskörű együttműködéssel van esély a Fidesz leváltására, ezért arra kérik a demokratikus ellenzéki pártokat, hogy csatlakozzanak az együttműködéshez. Olyan közös választási felhívás kidolgozására tesznek javaslatot, amelynek „középpontjában a demokratikus, európai és szolidáris Magyarország helyreállítása és megerősítése áll”.

Szerintük

„a magyar társadalom többsége elégedetlen az Orbán-kormány mindent központosító, korrupt politikájával”,

és a változás érdekében együttműködést várnak az ellenzéktől.

Ahogy a Liberálisoktól megtudtuk,

technikai részletekről még nem állapodtak meg.

A választási listát majd csak azután alakítják ki, ha lezárultak az egyeztetések a többi párttal és az esetleg csatlakozó civil szereplőkkel. A párt szerint csak akkor veheti fel az ellenzék a versenyt a Fidesszel, ha az ellenzéki pártok és jelöltek nem rontják egymás esélyeit.

Ha egyébként a három párt közös listával indul a választásokon, akkor nem öt, hanem háromszor öt, vagyis 15 százalékot kell elérniük, hogy bejussanak a parlamentbe. Ennél feljebb azonban nem megy ez a szám: vagyis, ha esetleg négy vagy öt párt állít közös listát, a küszöb akkor is 15 százalék.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .