Korrupció: 30 évre börtönbe mehet a volt dél-koreai elnök

0
875

Pak Gun Hje 2013 és 2017 között volt Dél-Korea elnöke, korrupciós botrány miatt kellett lemondania. Az ügyész most 30 év börtönt kér rá.

44,8 millió eurós korrupciót bizonyítottak rá, körülbelül egy éve van előzetesben. Pak Gun Hje, akit pont

azzal az ígérettel választottak meg elnöknek, hogy kiirtja a korrupciót,

Pak Csong Hi lánya, aki jobboldali diktátorként 1963 és 1979 között vezette az országot. Már ő is jó kapcsolatot ápolt a Samsunggal, amely vezetője szintén belekeveredett a botrányba.

Ő adott ugyanis pénzt az elnökkel közeli kapcsolatban álló Csoj Szun Szilnek, egy szektavezérnek, akit a dél-koreai sajtó sámánasszonynak nevezett el. Ebből a pénzből adott Csoj az elnöknek 44,8 millió a vád szerint, 58,6 milliót viszont megtartott magának.

Csoj Szun Szil egyébként kormányzati és személyi döntésekbe is beleszólhatott, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt, a kormány pedig hatalmas összegeket sajtolt ki más nagyvállalatokból is, és a pénzek olyan alapítványoknál kötöttek ki, amelyeket Csoj ellenőrzött.

Őt egyébként emiatt már el is ítélték:

20 évet kapott.

Az elnök bukása után kiírt választást pedig a baloldali Mun Dzse In nyerte meg, aki szintén kérlelhetetlen harcot hirdetett meg a korrupció ellen. Más tekintetben is szakított elődje politikájával: békülni próbál Észak-Koreával.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .