Korábbi szövetségesei ölték meg a volt elnököt

0
1257

Ali Abdullah Száleh volt jemeni elnök a síita húszi lázadókkal lépett szövetségre, majd pár napja bejelentette: szakít velük. A lázadók ezután megölték. Száleh évtizedekig irányította Jement, az arab tavasz forradalma után kellett lemondania. Jemen az utóbbi években káoszba süllyedt.

Ali Abdullah Száleh
Fotó: MTI/EPA

Szálehet 2011-ben mondatták le, de nem sokkal később ő és hívei összefogtak az Irán által támogatott síita lázadókkal, hogy megdöntsék utódját, Abed Rabbo Manszúr Hádit. Neki 2014-ben menekülnie is kellett, de Szaúd-Arábia segítségével visszatért.

A háború azóta is tart.

Szombaton viszont Száleh bejelentette, hogy megszakítja kapcsolatait a húszikkal, mert, ahogy fogalmazott, „népellenes cselekedeteket hajtanak végre”, és Irán utasításait követik. A húszik ezután árulónak nevezték a volt elnököt.

A lázadók előbb Száleh rezidenciáját támadták meg és robbantották fel, de a volt elnök nem volt otthon. Ezután megállították autókonvoját és kivégezték.

Húszi lázadók Száleh kiégett rezidenciájánál
Fotó: MTI/EPA/Jahja Arhab

Az al-Arabíjának a jemeni miniszterelnök azt mondta: az elnök általános amnesztiát hirdet mindenkinek, aki megszakítja kapcsolatait a húszikkal. Az AFP szerint az elnök egy átfogó támadást is elrendelt a főváros, Szanaa egy részét is uraló lázadók ellen.

A Szaúd-Arábia vezette, a kormányt támogató nemzetközi koalíció már napok óta bombázza a húszik szanaai állásait. Az országban közben éhínség és kolerajárvány is tombol.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .