Kiteljesedhet az echte neoliberális gazdaságpolitika

0
611
Orbán aláírta esküje szövegét. Velünk mit írat alá? MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az antiliberális kormány tőről metszett neoliberális társadalompolitikája tovább halad útján a következő négy évben. Bár kormányprogram ezúttal sincs, a nyilatkozatokból kiderül: ismét jobbadán a szegények fognak rosszul járni a tehetősek érdekében. Az alapok azonban ingoványos talajon állnak.

 

Parlamenti demokráciákban példátlan, a magát illiberálisként (mára már kereszténydemokratává kikeresztelkedve) meghatározó Orbán-kormány azonban másodszor is választási és kormányprogram nélkül vág neki az újabb négy évnek. Emiatt viszonylag kevés konkrétum áll rendelkezésre terveikről mindaddig, amíg a 2019-es költségvetést várhatóan néhány héten belül előterjesztik. Az egyetlen írott anyag az Európai Bizottságnak átadott 2022-ig szóló konvergenciaprogram (erről itt írtunk bővebben).

Ebben a következő négy év gazdaságpolitikájának fundamentuma a minden évben legalább négy százalékos gazdasági növekedés, s az ebből származó többletbevételből finanszíroznák a gazdaság élénkítését és egy sor belső juttatást.

Már ennek realitását kétségbe vonja

a legtöbb mérvadó szakember, köztük például (az időközben függetlenként parlamenti képviselői mandátumot szerzett) Mellár Tamás is, aki az alapokat érintő kifogásai ellenére valamiért mégis megszavazta Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölti meghallgatását.

Mint írtuk, a négy év gazdaság- és társadalompolitikájának sarokköve

az állandó, négy százalékos (inkább afeletti) növekedés,

és az ebből származó igen jelentős többletbevétel. A legnagyobb kétség ezzel szemben az, hogy az ezt részben tápláló külső, elsősorban uniós kereslet fennmarad-e 2022-ig. A már idézett szakértők szerint (is) ez a konjunktúra a delelőhöz érkezik, utána a megszokott ciklusvégi süllyedés következik. A másik gyenge pont az a hit, hogy a kamatok a jelenlegi lényegében nulla szinten lesznek négy év múlva is, végig támogatva a beruházásokat és erősítve a belső fogyasztást.

A szakadatlan robusztus növekedéshez kapcsolódik a minden eddigit felülmúló hitelezési pénzeső terve. Ebben grandiózus, évenként (!) két számjegyű (vállalatoknál 12, a magánszektorban 14, a háztartásokban 15, a lakáspiacon 18 százalék) gyarapodást vizionál a Magyar Nemzeti Bank, főképpen a nagy ívű tervek iránt erősen vonzódó Matolcsy György.

(Az egész négy évre szóló elgondolást ugyan a Nemzetgazdasági Minisztérium készítette, de a bő 80 oldalas irományt belengi Matolcsy szelleme. Mintha csak Varga miniszter teljesítette volna a március eleji kormányfői „megrendelést”, hogy csak olyan miniszterrel tud együtt dolgozni, aki nem csupán két évre garantálja a 4 százalékos növekedést, hanem a teljes ciklusra.)

A külső hajtóerő-beruházási hitelboom páros alapfeltételéhez társul

az ugyancsak megállíthatatlannak tervezett béremelkedés,

amely a belső fogyasztói keresletet tartaná évente 6 százalék körüli növekedési pályán, lehetővé téve a lakosság eddig példátlan mértékű kölcsöneivel megtámogatott vásárlásait. Konkrétan azzal számolnak, hogy bő négy év alatt csaknem másfélszeresükre nőnek a reálbérek, ami 2,5 százalék körüli éves infláció esetén óriási teljesítmény lenne.

Mindezt a gazdaság oly módon támasztaná alá, hogy a növekedésben pár év alatt felére fogyna a munkaórák részesedése, felfutna a tőkeállomány, és értelemszerűen megduplázódna a termelékenység szerepe. Ezt a dinamikát a már idézett szakértők (és mások) sehol se látják a magyar gazdaságban.

Mindezek után megpróbáltuk csokorba szedni, hogy az eddig nyilatkozatokban, parlamenti meghallgatásokon elhangzottak alapján milyen tervei vannak a kormánynak.

Az egyik legfontosabb célnak ígérkezik, hogy

a növekedésből származó többletbevétel sok száz milliárdját nem a költségvetési hiány csökkentésére akarják fordítani, hanem gazdaságélénkítésre.

Ennek egyik ága lesz az adócsökkentés. Az szja alighanem 10 százalék alá bukik, ami évente jó félezer-milliárd forint kiesést eredményez. Tovább mérséklődhet a munkaadók szociális hozzájárulása, esetleg egyéb bérterhet is megvágnak.

A kiadások növelése szintén elsősorban a növekedést serkentené. Tovább növelnék a nagyvállalatok támogatási programját (tetemes összegű hozzájárulás a befektetésekhez, több évi teljes adómentességgel). Elengedhetetlen azonban a kis és közepes cégeknek is adni e célra, mert a konvergenciaprogram is hangsúlyosan szól a kkv-k versenyképességi lemaradásáról.

Tovább emelkedik a minimálbér, ami egymagában tolja felfelé a béreket, noha már az eddigi kétszeri kötelező növelés is mind több helyen eredményez súlyos problémákat (kiskereskedelmi boltok bezárása, feketemunka ismételt gyarapodása).

A családi adókedvezményben a második gyerek után járó összeget tovább emelik, ami – az szja-kulcs leszállításához hasonlóan –

a nagy(obb) jövedelműeket kedvezményezi, a szegényeknek alig ad.

Folytatják a közszféra általános béremelését (azoké után, akiknél már elkezdték: például rendvédelmiek, pedagógusok).

Bevételi oldalon a hatalmas növekedési eredménynek és a belső fogyasztásnak (adók, járulékok) kellene pótolnia a szinte nullára íródó európai uniós támogatási összeget. (Mivel már nagyrészt – előre – elköltötték-elköltik ezt a pénzt, a ciklus későbbi éveiben újabb már nem érkezik.)

Hatalmas beruházásokkal akarja „bedurrantani” a gazdaságot a kormány. Ennek kisebbik része a lakásépítések, bár még mindig kitérő választ hallunk a kedvezményes, 5 százalékos áfa sorsára feltett kérdésre. Ha ez 2019 végén valóban megszűnik, akkor az ismét 27 százalékos – és nem csökkenő mértékű – áfával valószínűleg véget is ér a lakásboom. És vele nagy jövedelműeknek szánt (10+10 milliós) CSOK.

A nagy kiterjedésű, grandiózus projektek egyike a Modern Városok Programja, amelyben – legalábbis az ígéret szerint – 3500 milliárd van, s ehhez csatlakozhat a Modern Falvak Program. Szintén óriási, legalább 750 milliárdos beruházásnak ígérkezik a Budapest-Belgrád vasútvonal, amelynek erősen vitatott tervéről itt írtunk. (Ennek első felére félig már el is köteleződött a kormány.)

Azzal számolnak, hogy az állami beruházások (Paks II nélkül) cirka kétezer milliárdja (a GDP 5,5 százaléka) fokozatosan növekedve szinte kizárólag hazai forrásból származzon. Vagyis ezt a pénzt is itthon kellene előteremteni.

Természetesen nagyobb sebességi fokozatba kapcsol Paks II. Erről ugyan azt mondta Varga Mihály, hogy ennek mintegy 85 százalékos, oroszoktól származó kölcsönrésze nem növeli az államadósságot, mert nem egyszerre kell felvenni, és mód van akár azonnali kiváltására kedvezőbb hitelből, de a Paks-ügyi miniszter azt jelentette be jelölti meghallgatásán, hogy 2026-27-ben üzembe áll a két új blokk. Ez pedig azt feltételezi, hogy viszonylag rövid időben koncentrálódva nagy tömegű hitel fog megjelenni a számlán.

Mindez azért érdekes, mert a kormány azt szeretné, hogy végre ne csak a bruttó hazai termékre (GDP) vetített államadósság csökkenjen, hanem nominálisan is. Utóbbi ugyanis ezermilliárdokkal nagyobb lett az elmúlt években, a magasabb GDP ellensúlyozta ezt.

S nem csak az államadósság visszafizetésére kellene sokkal többet fordítani, hanem a költségvetést is keményen kézben tartani. Olyannyira, hogy a cél a nullás (hiány nélküli) egyenleg legalább a negyedik évre, de nyilván addig is fokról fokra kellene leszorítani a most 2,5 százalékos deficitet. Ez – növekvően – közel 900 milliárd forint megtakarítást feltételez évente!

Ha összeadnánk ezeket a száz- és ezermilliárdokat, és melléjük tesszük az elemzői kétségeket, akkor könnyen belátható, hogy – még ha felerészben teljesülnének a nagy ívű növekedési tervek –

rengeteg pénzt meg is kell spórolni.

Csak néhány morzsa ehhez. Tovább fogy a közmunka-program. Eddig úgy tudtuk, hogy körülbelül 20 ezerrel (150 ezerre) esne a résztvevők száma, de az agrártárca várományosa (a “migránsszedvicsből sertéspestis” szerzője), Nagy István arról beszélt, hogy 50 ezer embert akarnak átirányítani a mezőgazdaságba.

Politikailag forró krumpli az egészségügy, aligha véletlen, hogy erről aztán szinte semmi se derült ki. Az irány azonban (részben) kivehető abból, hogy Kásler Miklós jövendő EMMI-vezető elpöttyentette, hogy “napirenden van” az állami és a magánegészségügy viszonya. Ez nem nagyon jelenthet mást, mint

a költségvetés további kivonulását az ellátásból,

noha Magyarországon példátlanul magas, 40 százalék körüli a lakossági hozzájárulás a gyógyítás árában.

A családi pótlék marad a jelenlegi összegen (ami már 2010-ben is ennyi volt). Az úgynevezett társadalmi juttatások egyéb soraiban ugyan valamelyest növelést terveznek, de a GDP arányában 1,3 százalékpontnyi megvágást terveznek. (Ráadásul van egy fix pont: a nyugdíjak inflációkövetése.) Például a táppénz, gyed terén ez úgy jön(ne) ki, hogy a dinamikus béremelkedés (ami, már írtuk, erősen „véleményes”) következtében lesznek magasabbak, a növekvő GDP arányában tehát úgy mérséklődnek a kiadások, hogy közben a juttatások mégis gyarapodnak.

Ez mind az ilyen bevételeknek teljesen kiszolgáltatott társadalmi rétegeken fog „ütni”. Még akkor is, ha a tervek szerint alakulnának a folyamatok. Ha pedig nem, akkor szinte bizonyosan itt fog újabbat szorítani a prés.

Ez így együtt a tőről metszett neoliberális társadalom- és gazdaságpolitika.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here