Kirúgták, majd feljelentették a diákját bántalmazó iskolaigazgatót

0
740

Az eset még decemberben történt Hetesen, a Somssich Imre iskolában, ám csak a napokban került nyilvánosságra. A Népszava cikke szerint az iskola igazgatója helyettesítőként tartott órát a hatodik osztályban, s amikor az egyik gyerek nem fogadott szót, egy könyvvel fejbe vágta, majd a szekrénynek lökte.

A diákot a szülei ezt követően ki akarták venni az iskolából, hogy átvigyék egy másik egy intézménybe, ám miután beszéltek az igazgatóval, elálltak a feljelentéstől.

Az ügyben a Klebelsberg Központ vizsgálatot indított, melynek végén megszüntették az igazgató jogviszonyát.

S bár a szülők nem tettek feljelentést

ifj. Tényi István kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanújával a Kaposvári Járási Ügyészséghez fordult.

Tényi szerint „az ügyben –bizonyítottság esetén- felmerülhet a kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja. 208. § (1) A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy – ideértve a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt is, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él –, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az (1) bekezdés szerint büntetendő az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt a) bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére, illetve züllött életmód folytatására rábír vagy rábírni törekszik.”

A feljelentés teljes szövege itt olvasható.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .