Kint legyen, vagy bent Fodor Gábor?

1
1314
Már ideje figyelni az idő múlását

Beszélhetnek a liberálisok a szocialisták mai választmányi ülésén, illetve mégsem.  Az előzmény, mint ahogy erről beszámoltunk, az, hogy Fodor Gábor gyöngyösi intermezzója és szerepvállalása után, arra az álláspontra jutott az MSZP: kihagyja a változás szövetségéből a Liberális Pártot, és nem biztosít sem egyéniben és listán sem helyet a liberálisok elnökének. Ez a változás azért is meglepő, mert az elmúlt hetekben olyan ráutaló magatartást tanúsítottak a partnerek, hogy abból arra lehetett következtetni: ha formálisan nem is lesz része az MLP az említett szövetségnek, de keresik a módját, miként tud ahhoz kapcsolódni, anélkül, hogy tizenöt százalékot kelljen vállalni a listás szavazáson.

A gyöngyösi eset azonban az élére állította az eddig rejtve tartott kérdést: mit is kezdjenek Fodor Gáborral. Az MSZP-ben az ügy belső háborút indított, amelynek a vége a teljes elzárkózás lett. Ennek következtében fogalmazódott meg a liberálisok közleménye, amelyben azt kérik, hadd szólaljon fel a péntek délutáni választmányi ülésen Bősz Anett ügyvivő, illetve Sermer Ádám elnökhelyettes. A két politikus arról akarná meggyőzni a testület tagjait, hogy érdemes számukra – értsd: a párt képviselői számára – helyet biztosítani a listán, illetve egyéniben esélyes helyen indítani, mert jelenlétük szavazatokat hozhat, legalább egy mandátumnyit, távollétük viszont a liberális emberek elfordulását eredményezheti.

A Független Hírügynökség hivatalos információt nem kapott arról, hogy vajon engedékenyek lesznek-e a szocialisták vagy sem, annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a délután folyamán, mégpedig a választmányi ülést megelőzően, de annak helyszínén találkozhatnak a választmányi elnökkel, Hiller Istvánnal. Akad ugyan olyan szereplő is, aki azt javasolja, hogy az összes résztvevő előtt szólalhasson fel a két vendég, de – az eddigi tudásunk alapján – ezt a lehetőséget nem kapják meg. Ez alapján könnyen elképzelhető, hogy a Hiller Istvánnal folytatott beszélgetést tekinti az MSZP annak a formának, amely mindkét fél számára megfelelő lehet. Ami nyilvánvalóan csak akkor lehet így, ha Hiller, mint választmányi elnök olyan ígérettel engedi el a két liberálist, amely számukra is elfogadható kompromisszumot jelent, vagyis valamilyen módon részesei lesznek a „változás szövetségének”. Hogy van-e ilyen megoldás, illetve gondolkodnak-e olyan szereposztásban, amely mégiscsak helyzetbe hozza Fodort, egyelőre nem tudjuk. Van, aki úgy véli, muszáj lenne engedni, mert bár Fodor Gábor önmaga nem biztos, hogy hoz valami hasznot, de a kimaradása árthat, ami egyfajta zsarolási potenciálra utal.

Annyi hírlik csupán, hogy Hillernek egy órája van arra, hogy megnyugtató megoldást találjon minden fél számára.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .