Kim Dzsong Un négyszemközt tárgyalna az amerikai elnökkel

0
708

„Az USA közvetlenül tárgyalhat Észak Koreával”. Erről beszélt Tokióban John Sullivan amerikai külügyminiszter-helyettes miután találkozott a japán diplomácia vezetőivel.

Ezt megelőzően Észak-Korea ENSZ képviselőjének a helyettese bejelentette: a koreai félszigeten

olyan feszült a helyzet, hogy bármelyik pillanatban kitörhet egy atomháború.

Dél Koreában már megkezdték a lakosság felkészítését egy nukleáris háború túlélésére. Szöul mindössze negyven kilométerre van a két Koreát elválasztó fegyverszüneti vonaltól.

Észak-Korea diktátora állítólag azt szeretné elérni a nukleáris fegyverkezéssel, hogy Washingtonban komolyan vegyék és Donald Trump tárgyaljon vele a Fehér Házban. A washingtoni hivatalos álláspont az, hogy a tárgyalások addig nem lehetségesek amíg Észak-Korea le nem állítja nukleáris és rakéta kísérleteit. Donald Trump már többször katonai megelőző csapással fenyegette meg Észak-Koreát. Az amerikai külügyminiszter, Rex Tillerson ugyanakkor azt hangsúlyozza: az USA továbbra is diplomáciai megoldást keres. Ezt tanácsolja Amerikának Oroszország és Kína is. Ha Amerika valóban kész a közvetlen tárgyalásokra, akkor az változtathat a válság kezelésén.

Washingtonban viszont el kellene dönteni: milyen javaslatokkal üljenek a tárgyalóasztalhoz Észak-Koreával, melynek ambíciózus ifjú diktátora,

Kim Dzsongun négyszemközt szeretne tárgyalni az amerikai elnökkel a Fehér Házban.

Donald Trumpnak egyelőre esze ágában sincs az ifjú diktátor fogadása, de az amerikai külügyminiszter-helyettes tokiói bejelentése azt mutatja: az Egyesült Államok minden megoldást figyelembe vesz, mert mindenképp szeretne elkerülni egy nukleáris konfliktust, melynek következményei beláthatatlanok lennének az egész világra nézve …

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .