Hasznos

A Renault-Nissan legnagyobb autós cég a világon 

0

A francia-japán óriás, melyhez odatartozik a Dacia és a Lada is, az év első hat hónapjában 5268 ezer autót adott el. Ezzel megelőzte az eddigi az eddigi bajnokot: a Volkswagen 5155  ezer autót értékesített.

A francia-japán cég nemcsak az eladások terén szerepelt jól, de a profit is remekül alakult. Az első félévben 2,38 milliárd euró volt a haszon, ez 58%- os növekedés az elmúlt évhez képest!

A Renault-Nissan pénzügyi igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta a Financial Times tudósítójának, hogy minden területen javulás volt tapasztalható. Carlos Ghosn, a Renault-Nissan főnöke abban látja a sikert, hogy a működési költségeket úgy csökkentették, hogy az nem ment a hatékonyság rovására. Most azon dolgoznak, hogy megcsinálják a négyéves tervet, mely kijelöli a változás irányát. Carlos Ghosn, a brazil csúcsmenedzser éves jövedelmét sokan túl magasnak találják Franciaországban, de cég szerint megéri az árát hiszen a csúcsra juttatta fel a francia-japán autós óriást, a Renault-Nissant.

Vagif Alijev, a leg…

Vagif Alijev olyan fejlesztő, akire sok „leg” előtagú jelző alkalmazható: a legnagyobb, a legambiciózusabb, a legravaszabb. Minden kijevi ismeri projektjeit – „Parus”, „Gulliver”, Lavina Mall.

Az 1990-es években egy türkmenisztáni születésű azerbajdzsáni türkmén gáz cserekereskedelemmel foglalkozott Ukrajnának. Társa ebben az ügyben a Naftogaz botrányos volt vezetője, Ihor Bakai volt.

A keleti gázért cserébe Ukrajna számítógépekkel, kávéval és sok más addig hiánycikkel látta el Türkmenisztánt. Ennek köszönhetően Alijevnek sikerült nagy vagyont keresnie. Amikor a kezdeti tőkefelhalmozás időszaka véget ért, miami birtokán azon kezdett gondolkodni, hogy mi legyen a következő lépés.

A mennyország találkozót küldött az üzletembernek Donald Trump amerikai fejlesztő személyében New Yorkba. A vele folytatott beszélgetés a Trump Towerben évtizedekre meghatározta a vállalkozó sorsát. Alijev visszatért Ukrajnába, partnernek vette Igor Nikonovot és Volodimir Krapivint, és megalapították a KAN céget.

Első projektjük a besszarábiai negyed nagyszabású rekonstrukciója volt Kijev központjában, amely magában foglalta a Mandarin Plaza bevásárlóközpontot, a Dominant üzleti központot és az Arena City szórakoztató központot.

Alijev nemcsak az ingatlanépítésért felelős, hanem azért is, hogy világmárkákat vonzzon az ukrán piacra. Az ország neki tulajdonítja a Chanel, a Tiffany, a Dolce&Gabbana, a H&M, a Zara és az IKEA megjelenését.

A 2010-es évek elején a fejlesztő azt a célt tűzte ki maga elé, hogy legalább nyolc nagy bevásárlóközpontot épít Kijevben, amivel a kereskedelmi ingatlanpiac királya lesz. A cél elérését járvány, nagy háború, népességvándorlás és fizetőképességi válság akadályozta meg.

Az új gazdasági körülmények arra kényszerítik Alijevet, hogy változtasson tervein?

Az EP-vel folytatott beszélgetés során az üzletember optimizmust sugároz. Azt mondja, három-négy hónap múlva „megmérgezik Putyin bunkerét”, véget ér a háború, Kijev pedig nagy európai metropolisz lesz, a főváros lakossága jelentősen megnő, a turisták száma pedig tízszeresére nő.

A Blockbuster Mall sikertelen elindítása, az Ocean Mall építésének ötéves késése és az orosz oligarcháktól való finanszírozástól való függésről szóló pletykák hátterében a piaci szereplők úgy vélik, hogy Alijev nem építhet a tervek szerint.

Az üzletember elutasítja az ilyen előrejelzéseket, és megosztja az EP-vel a válságból való kilábalás stratégiáját.

60 millió fonttal olajozott szaúdi fegyvereladások 

A korrupció két szervezője áll jelenleg bíróság előtt Nagy Britanniában, de ők azzal védekeznek, hogy a brit kormány olyan „jogi trükköt alkalmazott”, amely törvényessé tette a korrupciót. Ráadásul a feletteseik a minisztériumokban minden egyes penny kiadásáról tudtak.

Abdallah herceg akkori trónörökös kapta a pénz nagyrészét, de más családtagoknak is jutott a szaúdi királyi családban – mesélte az egyik vádlott védőügyvédje. Abdallah nem sokkal később trónra lépett, és tíz éven keresztül uralkodott a sivatagi királyságban, amely a legnagyobb fegyvervásárlók közé tartozik az egész világon. Trump akkori elnök például 150 milliárd dolláros fegyvereladást jelentett be első szaúdi látogatása során.

A brit védőügyvéd most azt is elmondta, hogy Őfelsége kormánya egészen 2020-ig folytatta a korrupciós kifizetéseket noha a Komoly Csalások hivatala már nyolc évvel korábban vizsgálatot kezdett az ügyben.

A két vádlottnak most arra kell választ adnia a bíróság előtt, hogy miért fizetett ki Nagy Britannia 2007 és 2012 között 7,9 millió fontot szaúdi vezetőknek?

A GPT brit hadiipari cég fegyver eladását volt hivatva előmozdítani ez a csinos összeg. Az egyik vádlott a GPT főnöke volt akkoriban, de korábban a brit hadügyminisztériumban dolgozott. A másik vádlott a Simes nevű offshore cégnek dolgozott. A vád szerint ezen keresztül utalták ki a megvesztegetési pénzeket. Abdallah korona herceg is ragaszkodott ehhez „a jogi trükkhöz”, mert így nehezebb volt nyomára akadni a korrupciónak.

A brit védőügyvéd szerint Őfelsége kormánya 1978-ban döntött úgy, hogy nagy pénzeket kell kifizetni Abdallah hercegnek, hogy megolajozzák a fegyver eladásokat Szaúd Arábiának.

A brit kormány úgy vélte: enélkül a megvesztegetés nélkül nem Nagy Britannia kapná a fegyver üzleteket.

Mind a brit kormány mind Abdallah herceg ragaszkodott a megvesztegetés elfedéséhez, ezért kellett a GPT az üzleti konstrukcióhoz. Így ugyanis a fegyver szállitás nem a két állam közötti megállapodás eredménye  volt, hanem egy magáncég üzlete. Legalábbis ennek látszott. A magánvállakozásokra pedig más jogszabályok vonatkoztak.

Ennek következtében fizethettek a brit adófizetők pénzéből még Miteb hercegnek is. Ő Abdallah fia. A védőügyvéd szerint összesen 60 millió fontos megvesztegetésről volt szó a hosszú periódusban.

A védőügyvéd állítása szerint a brit hadügyminisztérium folytatta a kifizetéseket az offshore cégen keresztül azt követően is, hogy a Komoly Csalások hivatala 2012-ben vizsgálatot rendelt el a szaúdi fegyver eladások ügyében Nagy Britanniában – olvasható a londoni Guardianben.

Nem az olaj piszkos, hanem az orosz politika

Az orosz energiaügyi minisztérium váratlan, kritikus balesetet jelentett be a Kaszpi-tengeri csővezeték konzorcium novorosszijszki tengeri terminálján a nyugati szankciók és az emelkedő olajárak közepette – erről a „Kommersant” számolt be.

Kazahsztánból olajat szállító vezeték különösen azoknak az uniós országoknak fontos, amelyek megtagadják az orosz olaj vásárlását. Az orosz hatóságok szerint az állítólagos vihar miatti károk a terminálon napi 1 millió hordóval csökkenthetik a világpiaci szállítást. 

Az orosz irányítású Kaszpi-tengeri vezetékkonzorcium vezetése azt állítja, hogy a berendezések javítása akár két hónapig is eltarthat, ebben az esetben az Európába irányuló exportra szánt olajszállítás teljesen leállhat.

A balesetről szóló nyilatkozat pont akkor érkezett, amikor a szankciók és a nyugati vásárlók vonakodása miatt az orosz olajtól a Brent olaj uráli árengedménye elérte a hordónkénti 32,6 dollárt.

Gyanússá teszi az egybeesést, hogy a főként kazah fajtákból álló CPC-keverék az Ural-szigeteki olaj lehetséges alternatívája volt a piacon. Ez valószínűleg növeli az urali olaj megvásárlása iránti érdeklődést.

CTC 1,5 ezer km hosszúsággal és évi 67 millió tonna olaj kapacitással – a Kazahsztánból történő olajszállítás fő útvonala, amely a nyugati piacokra irányuló export több mint
80% -át teszi ki!

A konzorcium részvényesei Oroszország (31%), Kazahsztán (20,75%), valamint Chevron (15%), Lukoil (12,5%), Exxon (7,5%), Rosneft-Shell Caspian Ventures Limited (7,5%) és számos kisebbségek.

*Oroszország után a Szovjetunió összes volt köztársasága közül a folyékony szénhidrogének legnagyobb lelőhelyei Kazahsztánban találhatók. A legkonzervatívabb becslések szerint a természetes tartalékai (olaj és gáz) mintegy 40 milliárd hordó, azaz több mint 5 milliárd tonna. Kazahsztán körülbelül 70 évig folytathatja a kitermelést, és vannak még fel nem fedezett területek.

Orbán részt vesz a szélsőjobboldali elnök beiktatásán Argentínában

December 10-én veszi át a hatalmat Buenos Airesben Javier Milei, akinek csekély politikai tapasztalata van, és nincs csapata, mellyel kormányt alakíthatna. Az új elnök, aki fiatal korában tantra szex oktató is volt, azt közölte, hogy beiktatása előtt még ellátogat Miamibe, New Yorkba és Izraelbe.

Már beszélt Biden elnökkel, aki a két állam régi szövetséges kapcsolatát hangsúlyozta. Milei máris közölte: Argentína nem lesz a BRICS tagja! Az Egyesült Államok világuralma ellen szerveződő kínai-orosz-indiai-brazil és dél-afrikai szövetség új tagokkal bővül: Irán, Szaúd Arábia, Egyesült Arab Emirségek stb. Argentína is jelentkezett az előző baloldali populista kormányzat idején, de ezt az új szélsőjobboldali elnök kapásból megkontrázta. Brazíliában is volt hatalmon hasonló latin-amerikai Trump: Bolsonaro, aki nem lépett ki a BRICS-ből. Ő a saját maga utóda akart lenni a választáson, de hajszállal veszített a baloldali populista Lula-val szemben. Orbán Viktor vendégül látta Budapesten Jair Bolsonaro brazil elnököt, és sietett gratulálni Javier Milei-nek is. Cserébe Argentína új elnöke meghívta a magyar miniszterelnököt, aki a meghívást elfogadta. Donald Trump is gratulált az új argentin elnöknek, aki – éppúgy mint Orbán Viktor – arra számít, hogy jövőre Trump nyeri az elnökválasztást, és visszaköltözhet a Fehér Házba.

143%-os infláció

Emiatt nyert a szélsőjobboldali politikus, aki azt ígérte a választóknak, hogy dolláralapra helyezi át Argentína csőd szélén táncoló gazdaságát. Egyidejűleg jelezte, hogy “felrobbantja a nemzeti bankot” Buenos Airesben. Ehhez képest Argentínában a politológiai elemzők úgy vélik, hogy az új gazdasági csúcsminiszter Luis Caputo lehet, akivel Javier Milei már tárgyalt is. Luis Caputo korábban a nemzeti bank elnöke volt Buenos Airesben.

Honnan meríti ötleteit Javier Milei?

A forrás Milton Friedman, a chicagói neoliberális iskola Nobel díjas professzora. Javier Milei, aki közgazdaságtant oktatott is minden kutyáját e tudomány jeles képviselőiről nevezte el, de kedvenc mastiff-ja Milton Friedman nevét viseli. A neoliberális közgazdász az osztrák – brit Hayek szellemi örököse: nézetük szerint az államnak minimális szerepet kell játszania a gazdaságban és a polgárok életében. Milton Friedman tanítványai, a chicagói fiúk Pinochet chilei diktátor gazdasági tanácsadói voltak 1973 után amikor az USA támogatásával megbuktatták a demokratikusan megválasztott baloldali kormányt. Margaret Thatcher brit miniszterelnök annak idején Hayek egyik könyvét vitte be a kormány ülésére mondván: ezt kell csinálnunk nekünk is!

Milei joggal hivatkozik arra, hogy az év eleje óta az argentin peso értéke a felére csökkent az amerikai dollárhoz képest. Az infláció 143%-os. Ezért javasolja az áttérést a dollárra, de vajon meg lehet-e ezt csinálni? A közgazdászok többsége kételkedik ebben. Ecuador és Panama kísérletezett azzal, hogy áttér a dollár gazdaságra, de ezek viszonylag kis államok. Argentina a G20 tagja, a méretei miatt jelentős tényező Latin Amerikában.

Mire hivatkoznak a dollár áttérés hívei? Arra, hogy ily módon kontrollálni lehet az inflációt, és véget vethetnek annak, hogy a rövid fellendülést hosszú stagnálás és visszaesés kövesse a gazdaságban. A dollár áttérés bírálói viszont arra mutatnak rá, hogy az inflációt ily módon nem lehet letörni csak a formáját megváltoztatni miközben a lakosság nyomorba süllyed.

Argentínában már ma is a szegénységi küszöb alatt él a lakosság 40%-a.

Ha a dollár lesz a fizető eszköz, akkor az argentin kormány kiengedi a kezéből a monetáris politikát. Ezért a szakértők többsége úgy véli, hogy Javier Milei választási ötletei: áttérés a dollárra, a nemzeti bank felrobbantása megmaradnak ígéretnek, és a valóságban más gazdaságpolitikát folytatnak majd. A londoni Economist például azt javasolja az új elnöknek, hogy deklarálja a pénzügyi csődöt, és kezdjen tárgyalásokat az IMF-el. Az előző argentin kormány állandóan kapcsolatban állt a Nemzetközi Valutaalappal, amely az új megahitelekért cserében népszerűtlen reformokat követelt, melyeket a kormányok nem siettek végrehajtani Buenos Airesben.

Steve Hanke amerikai közgazdász professzor úgy véli: igaza van Javier Mileinek. A dollár a megoldás:

”Szerintem a valóságban 220%-os az infláció. Az alapvető ok a peso, az ezredforduló óta eddig már háromszor pénzügyi csődbe jutott az argentin gazdaság. Ezért a gazdaság áttérése a dollárra nemcsak hogy megcsinálható, de kívánatos is egyben. Ha jól csinálják, precíz menetrend szerint akkor, gazdasági fellendülést okozhat Argentínában”

– nyilatkozta a Johns Hopkins egyetem közgazdász professzora a CNBC gazdasági televíziónak. Steve Hanke cáfolta, hogy Milei gazdasági tanácsadója lenne, de “kapcsolatban állok azokkal a közgazdászokkal, akik az új elnök tanácsadói.”

Lehúzza a rolót az USA legrégibb kézműves sörfőzdéje

127 év után búcsúzik az Anchor Brewery, mely San Franciscoban készítette kézműves sörét, de nem bírt a konkurenciával.

“2016 óta csökkennek az eladásaink, és ezért nem tudtunk megfelelni a gazdasági kihívásoknak” – írja búcsú közleményében az Egyesült Államok legrégebbi kézműves sörfőzdéje. A CNN gazdasági rovata ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a fogyasztói szokások sokban megváltoztak, és a Covid pandémia megviselte a szállítói láncokat is, ezért sok kézműves sörfőzde ment csődbe az elmúlt években az Egyesült Államokban.

Az Anchor Brewery San Franciscóban már a pandémia előtt is gondokkal küzdött, ezért eladták a japán sörfőző óriásnak, a Sapporonak. A japánok jöttek, láttak és vesztettek San Franciscóban. Az amerikai sörfőzde szerint “a japánok nem értették meg, hogy az Egyesült Államokban más az ízlés, mások a sörözési szokások.”

2021-ben a japánok újratervezték az egész Anchor Brewery brandet, de ez nem jött be, mert az új variáns túlságosan is messze esett a régitől.

Ezért rákényszerült a zárásra az Egyesült Államok legrégebbi kézműves sörfőzdéje:

”Nagyon nehéz döntés volt ez számunkra. Hónapokig töprengtünk rajta, de végülis nem találtunk más megoldást”

– jelentette be a döntést a cég szóvivője. Sam Singer azzal indokolta a sörfőzde bezárását, hogy “az infláció különösen magas volt San Francisco környékén, ahol nagyon kiélezett a piaci verseny, ezért nem tehettünk mást.”

Mi lesz a sörfőzde 61 munkatársával?

Mind megkapták a felmondást hatvan napos határidővel. A cég segíti őket az átmeneti időszakban amíg új munkahelyet találnak. Ezenkívül mindenki megkapja a neki járó végkielégítést.

A sörfőzde már a múlt hónapban megszüntette az országos eladást, és kizárólag Kalifornia területén forgalmazta a söröket. Bejelentették azt is, hogy a jövőben nem készítik már a sörfőzde legismertebb italát, a Christmas Ale-t, melyet ötven éven keresztül árultak szerte az Egyesült Államokban. Akkor még abban bíztak, hogy ennek a neves, de már nem igazán kelendő sörnek a leállításával egyensúlyba tudják hozni a céget, de tévedtek.

“A kiadásaink továbbra is nagyobbak maradtak mint a bevételeink”

– magyarázta a szomorú helyzetet a szóvivő.

Mit tettek a japánok? A Sapporo már egy éve árulta a 127 éves működő sörfőzdét, de nem akadt olyan vevőre, aki neki megfelelt volna. A sörfőzde munkatársai még nem adták fel végképp a reményt: “ a felszámolási eljárás során még jelentkezhet valaki, aki úgy dönt, hogy folytatja a sörfőzést az Anchor Brewery-ben” – reménykedik a szóvivő.

A baj az, hogy amióta a Sapporo átvette a sörfőzdét San Franciscóban, az minden évben veszteséges volt – kivéve 2021-et.

Az egész kézműves sörfőzde iparág gyenge eredményeket produkál az elmúlt években az Egyesült Államokban.

“Szomorú nap ez az USA sörfőző történelmében” – mondja az országos sörfőző szövetség lapjának főszerkesztője. Harry Schumacher a CNN tudósítójának elmondta: “a kézműves sörök eladása az Egyesült Államokban  egy év alatt 4%-kal csökkent.”

Az egész ágazat bajban van: ”ellenszélben kell boldogulnia a kézműves sör cégeknek, de tulajdonképp mindenkinek a söriparban, mert az alumínium vámot emelték, ez pedig csapás a dobozos sörökre. A másik oka az ágazat gyengélkedésének az, hogy a likőrök és a whiskyk előállítói adókedvezményt harcoltak ki maguknak, ezért a söriparban mindenki nagy kihívás elé került“ – nyilatkozta a CNN gazdasági rovatának Brian Crawford, a Beer Institute igazgatója.

Inflációs hatás: otthon esznek emiatt több élelmiszert vesznek

Szárnyal a Walmart kiskereskedelmi hálózat, amely a világ legdrágább cége, mert  jól megérezte, hogy az amerikaiak jelentős része a pandémia után is szívesebben eszik otthon. Míg vetélytársai diverzifikáltak, a Walmart ráment az élelmiszerekre. A számok a céget igazolták.

24%-kal nőtt a Walmart online vásárlások értéke egyetlen év alatt, a boltokban ez 6,4% volt. A cég részvényei a jó hírek hallatán egy nap alatt 2%-kal emelkedtek.

Az eredményt akkor tudjuk igazán értékelni, ha megnézzük a vetélytársakat: a Target és a Home Depot kiskereskedelmi láncok visszaestek. Miért? Maga a Walmart azzal indokolta ezt, hogy ők rámentek az élelmiszerekre, és emiatt a magasabb keresetű rétegek is átszoktak az ő üzleteikbe vagy náluk vásárolnak online. A Walmart forgalom felét az élelmiszerek teszik ki míg a Target esetében ez csak egynegyed.

“Az az igazság, hogy a vásárlók egyre több élelmiszert otthon fogyasztanak el, és ebből jön a haszon. Meg persze azokból az olcsó termékekből, melyeket emiatt a Walmart üzleteiben vesznek meg”

– nyilatkozta a CNN gazdasági rovatának Oliver Chen, a Cowen központ elemzője. Aki arra is rámutatott , hogy még egy oka van a Walmart előnyének a vetélytársakkal szemben: az infláció. Ez ellen hatalmas méretei miatt eredményesebben küzdött a Walmart mint a Target, amelynek forgalma 5,4%-kal csökkent míg a Home Depot esetében 2%-os volt a visszaesés egy év alatt.

“Az élelmiszer volt a mi erősségünk, de a többi területen is felülmúltuk a várakozásokat“ – nyilatkozta büszkén a CNN-nek a Walmart elnök vezérigazgatója Doug McMillon, aki elmondta elemzőknek, hogy bár az infláció csökkent és a munkaerőpiacon könnyű elhelyezkedni, ezért az embereknek több pénzük van, de nagyon megnézik, hogy mire adják azt ki. A magas rezsi számlák ugyanis takarékosságra ösztönöznek. Éppúgy mint a magas kamatlábak és a diákhitelek, melyek törlesztésével milliók küszködnek az Egyesült Államokban.

“Ha összegezzük a helyzetet, akkor azt látjuk, hogy a vásárlók többsége nagyon is megnézi azt, hogy mire költ. Mi pedig ebből profitálunk”

– mondta a Walmart elnök vezérigazgatója a chicagói Daily Heraldnak. Amely azt is megírta, hogy a Walmart felére csökkentette az online vásárlások díját a szociális segélyen élőknek, akiket különösen megvisel az infláció. Nekik csak 49 dollárt számolnak fel egy évben míg az átlagos vásárlók 98 dollárt fizetnek. A Wal-Mart – felbátorodva a második negyedév sikerein – bejelentette, hogy további növekedést vár a második félévben: 4-4,5%-ot.

A britek többsége várja a külföldi munkaerőt

0

A Brexit után is várja a britek zöme a szakképzett uniós munkaerőt és a mezőgazdasági munkásokat – derül ki egy közvélemény-kutatásból. A tavaly a kilépésre szavazók nagy része is ezt pártolja. A kormány álláspontját viták tarkítják.

A válaszadók 86 százaléka támogatja, hogy a szakképzett külföldi EU-állampolgárok – orvosok, kórházi ápolók, tudósok, kutatók, informatikusok, üzleti-pénzügyi szakértők, építőipari szakmunkások, sőt képesített bárpultosok is – a Brexit után a jelenlegihez hasonló,

vagy akár még nagyobb számban vállalhassanak munkát Nagy-Britanniában

– derül ki egy közvélemény-kutatásból.

A felmérést készíttető British Future szakértői kiemelték: azok körében is 82 százaléknyian támogatják, hogy legalább ennyi, vagy még több magasan szakképzett külföldi EU-munkaerő érkezzen, akik a brit EU-tagságról tavaly nyáron tartott népszavazáson a kilépésre voksoltak. A közvélemény-kutatás tanúsága szerint a britek többsége felmérte a külföldi mezőgazdasági idénymunkások alkalmazásának fontosságát is: 63 százalékuk szeretné, ha a szezonra más EU-országokból érkező külföldi gyümölcsszedők a brit EU-tagság megszűnése után is a mostani vagy még nagyobb számban vállalhatnának munkát Nagy-Britanniában.

A brit mezőgazdasági termelők szövetségének (NFU) elnöke, Meurig Raymond idei éves kongresszusukon kijelentette: a brit agráriumnak évi 85 ezer, 2021-ben már 90 ezer idénymunkásra lesz szüksége, és e munkavállalók nagyon nagy többsége a kelet-európai EU-országokból érkezik. Raymond szerint ha a brit mezőgazdaság az EU-tagság megszűnése után nem fér hozzá e munkaerőhöz,

„a földeken fog elrothadni a termés”.

A British Future számára készült új felmérés szerint azonban a britek többsége más területeken már nem támogatja az alacsony szakképesítésű külföldi EU-munkavállalók alkalmazását: a válaszadók 64 százaléka szeretné ezek beáramlásának korlátozását. Az országos átlagon belül azok 50 százaléka is így nyilatkozott, akik a tavalyi EU-referendumon a bennmaradásra szavaztak.

A brit kormány eddig ismert álláspontja szerint

a brit EU-tagság 2019 tavaszára várható megszűnésével véget ér a munkavállalók szabad beáramlása is az Európai Unió tagállamaiból,

bár a kérdésben többször egymásnak is ellentmondó vélemények jelentek meg. Amber Rudd belügyminiszter például a Financial Times című londoni üzleti-gazdasági napilapban nemrégiben közölt írásában arról biztosította a brit üzleti szektort és a külföldi EU-állampolgárokat, hogy a brit EU-tagság megszűnése után „sem zárulnak be hirtelen az ajtók”, mivel Nagy-Britanniának is érdeke, hogy „a legtehetségesebb, legjobb” munkavállalók számára vonzó helyszín maradjon.

A külföldieket, különösen a kelet-európaiakat éppen az állítólagosan általuk elfoglalt munkahelyek miatt támadtak súlyos támadások. Legutóbb erről írtunk.

MTI/FüHü

A jüan kiszorítja a dollárt a kínai-orosz kereskedelemből

Amióta Oroszországot szankciókkal sújtja a Nyugat az ukrajnai háború miatt, Moszkva szisztematikusan leépíti kereskedelmében a dollárt és az eurót. Áttér más devizákra, elsősorban a kínai jüanra.

Oroszország nemcsak kínai kereskedelmében használja mind aktívabban a jüant hanem olyan államok esetében is mint például India – nyilatkozta a Global Times című Pekingben megjelenő angol nyelvű lapnak Li Hszin. A sanghaji egyetem eurázsiai intézetének igazgatója úgy látja, hogy jövőre már a jüan nagyobb szerepet kap Oroszország külkereskedelmében mint a dollár. Régebben az olajüzleteket dollárban kötötték a nemzetközi piacokon, de az oroszok szakítani igyekeznek ezzel a hagyománnyal. India esetében az az érdekes, hogy már nemcsak az olajat, de mást is jüanban számolnak el. India legnagyobb cement gyára, az UltraTech Cement szenet vásárolt az oroszoktól, és ezért kínai jüanban fizetett – jelezte a Reuters hírügynökség.

A jüan előretörését az orosz piacon az is jelzi, hogy az orosz óriás vállalatok elkezdtek kötvényeket kibocsátani kínai pénzben. Oroszország legnagyobb arany kitermelő cége, a PJSC Polyus 5 éves jüan kötvényt bocsátott ki nemrégiben. A kötvények névértéke összesen 4,6 milliárd jüan. Ez 644 millió dollárnak felel meg.

A Rusal alumínium óriás 4 milliárd jüan értékben dobott a piacra kötvényeket. Az orosz cég pénzügyi igazgatója úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy a Rusal hiteleinek 20%-a immár kínai jüanban van.

A jüan-rubel átváltás rakéta sebességgel ível felfelé az ukrajnai háború kezdete óta: augusztusban 6,9 milliárd jüan volt. Ez 61 szerese annak mint amennyi tavaly decemberben volt.

Egyenlőtlen kapcsolat

12 éve Kína Oroszország legfontosabb kereskedelmi partnere – írja a kínai kommunista párt angol nyelvű lapja. Tavaly a két ország közötti kereskedelem mértéke meghaladta a 146 milliárd dollárt. Idén ez minden bizonnyal még nagyobb lesz, mert az oroszok kiszorulnak a nyugati piacokról. Az év első nyolc hónapjában több mint 117 milliárd dollár volt a két állam kereskedelmének értéke. Ez 31%-os növekedést jelent a múlt évhez képest.

Arról nem ír a Global Times, hogy míg Oroszország számára Kína meghatározó fontosságú partner, Peking listáján csak a futottak még országok listáján szerepel. A kínai külkereskedelemben Oroszország részesedése alig haladja meg a 2%-ot, miközben az élen az USA, az Európai Unió és Japán áll. Vagyis Peking számára a Nyugat sokkal fontosabb mint Oroszország. Hszi Csinping kínai elnök ezt állítólag éreztette is Putyinnal amikor először találkoztak az ukrajnai háború kitörése óta Szamarkandban. A kínai elnök a Washington Post  értesülései szerint felszólította Putyint, hogy mielőbb fejezze be a háborút Ukrajnában.

Teleszórják Európát ingyen wifivel

0

Nyilvános helyeken telepítenek ingyenes wifi-csatlakozást az Európai Unió mintegy hatezer pontján 2020-ig, 120 millió euróból, így döntött az Európai Unió Tanácsa.

Városházákon, könyvtárakban, parkokban és egyéb nyilvános helyeken elérhető ingyenes wifi-hozzáférési pontok létesítését finanszírozzák – közölte az Európai Unió Tanácsa hétfőn.

Az EU külön alapból támogatja, hogy 2020-ig mintegy 6000, eddig ingyenes wifivel le nem fedett településen építsenek ki hotspotokat a közösségi élet helyszínein. A kezdeményezés célja, hogy mindenki ingyenesen, jó minőségű internethez férjen hozzá. Az erre elkülönített összeg 120 millió euró.

A rendelkezésre álló keretet földrajzilag kiegyensúlyozott módon kell szétosztani az uniós országok között, és főszabály szerint az „érkezési sorrendet” kell figyelembe venni. A pontos kiválasztási kritériumokat az Európai Bizottság dolgozza ki, és ugyancsak a bizottság irányítja a rendszer működését.

Önkormányzatok, kórházak és más közintézmények pályázhatnak

az új wifi-hozzáférési pontok létesítéséhez nyújtandó támogatásra, amennyiben az új csatlakozási pont nem egy már meglévő magán- vagy közszolgáltató által biztosított hasonló internethozzáférési lehetőséggel párhuzamosan jön létre. A közintézményeknek emellett kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy legalább három éven keresztül lehetővé teszik az internethozzáférést.

Az Európai Unió Tanácsának jóváhagyása által már 2018 elején megnyílhat a pályázatok benyújtásának lehetősége.

MTI/FüHü

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK