Érdekes

Gyilkos politikai játszmák

0

A poszt-szocialista politikai klánok kiépítési folyamatában előljáró formációk, amelyek ráadásul a bürokráciát, a helyhatóságokat is klienteláris alapon megszállták, nehezen elmozdítható, falanxszerű tömböt képeznek. És nem vitás, hogy a ma kormányzó párt – a PSD, melyet fölösleges is szocialistának nevezni – lépéselőnyből kezdett, hiszen előszőr Iliescu, majd az őt követő Adrian Năstase és társai, sok vonatkozásban “megörökölték” a volt kommunista párt hálózatait, (ahogy Bourdieu mondaná) társadalmi tőkéjét, és rekonverziós eljárások során, képesek voltak uralni az “átmenet” politikai mezejét.

A poszt-Ceusiszta párt különféle megnevezések, eltérő felállások és személycserék, stb. hosszú során át, hol a pluralizmus és decentralizáció kibontakozásának akadályozását, hol ultrakonzervatív intézménypolitikát, hol neoliberális gazdaságpolitikákat tűzött zászlójára, és bár osztódással szaporodott, valamilyen mértékben mindig az etnonacionalista “doktrínát” is használta céljai eléréséhez. Ezért játszi könnyedséggel olvasztotta vissza magába azokat, akik adott pillanatban radikális nacionalista-soviniszta korszakuk felhagyását követően, a pártkapunál jelentkeztek (jellemző, hogy két igencsak befolyásos vezetője Codrin Ștefănescu pártfőtitkár és Olguța Vasilescu ex-, és jövendőbeli miniszter, mindketten megmondóemberek, a Vadim Tudor által vezetett volt PRM-ből igazoltak a PSD-be).

Miután a kilencvenes évek elején, az első Iliescu-rezsim bizonytalan irányba és az “eredeti demokrácia” szabályai szerint folytatta külpolitikáját, az első igazi kormányváltást (1996) követően mindenik párt a NATO-hoz és az EU-hoz való közeledést tekintette külpolitikai célnak. Kissé cinikusan azt is mondhatnánk, hogy a poszt-ceausiszta párt is belátta – hatalmi pozícióit, amit a patronális pártépítés nyomán, mind a számára kedvezően alakuló gyors privatizácó következtében, ellenzékben, úgy kétezerre még meg is erősített – a nyugati nyitás nem zavarja meg belpolitikai céljainak követésében. Azután 2004-től éppen a PSD volt az európai és atlanti integráció gyakorlati kivitelezője, ami ha úgy tetszik, a régió történelmi csele, t.i., hogy a baloldaliak privatizálnak. Mára viszont az euroszkeptikus és nacionalista, valamint illiberális politikák követője a PSD, és egyre nyilvánvalóbb, hogy kormányképtelen, éppen mert semmiféle ország-projektje nincs, elítélt/megvádolt vezéreinek fölmentése az egyetlen célja, mely – nem mellesleg – a fékek és ellensúlyok úgy-ahogy működő rendszerének a felszámolásán keresztül vezet.

A rommagyar politikai mezőny egy rövid időszakot leszámítva, amikor kísérletek folytak a „belső pluralizmus” rendszerének kialakítására, gyakorlatilag sikeresen lépett föl a pluralizmus mindenfajta formájával szemben (nemcsak az adott pillanatban úgy ahogy működő belső platformokat sikerült bedarálni, ellehetetleníteni, hanem a pártkezdeményezéseket – MPP, és EMNx – is sikerült domesztikálni, illetve marginalizálni), ezért a rommagyar politikai közösség, illetve szavazóközönség számára (kivéve, akik román pártokra szavaznak) a választás lehetősége nem adott.

A mára a Fidesz itteni fiókpártjaivá zülött politikai formációk, amelyek megszállták és foglyul ejtették a rommagyar közösséget, nem hagynak alternatívát a számára. Ez talán nem is volt mindenestől tartalmatlan politikai opció, egészen addig, amíg a fő formáció – ki emlékszik már a hosszas vitára, hogy „szövetség” vagy „párt” legyen-e a jobb időket megélt néhai RMDSz? – kisebbségpolitikát, illetve identitáspolitikát folytatott. Előbbi az egyetemes emberi jogokból, a máshol már gyakorlattá vált kisebbségpolitikákból kiindulva kialakított jövőkép alapján működött. Utóbbi pedig az identitásmegőrzés, illetve létező identitáspolitikákból merített, a multikulturalizmus számunkra előnyös variációit tekintette követendő példának. Jellemző módon pedig, ezeket a törekvéseket, időről-időre az etnoterritoriális autonómia retorikája, az „autonómiázás” különféle formái váltották föl.

Mindkét retorika maradt, viszont – most már bevallottan – a párt(ok) Orbán Viktor (jó kérdés, hogy van-e formálisan bár Fidesz-politika, vagy csak a vezér „ötletei” és modelljei alakítják azt) követése, az illiberális demokrácia, magyarán a szélsőjobboldali etnonacionalizmus a követendő példa. A Fidesz itteni fiókpártjának főideológusa mondja ezt, nem más, persze úgy, hogy az illiberalizmust pragmatizmusnak nevezi, a klienteláris, vazallusi viszonyt pedig „barátinak” próbálja maszkíronzi, hosszú interjújában, úgy tesz mintha a Fidesz „egyik magyarországi demokratikus” párt lenne és nem egy bevallottan illiberális célokat követő, nyíltan alt right formáció.

Arról sem ő, sem párttársai nem szólnak, hogy kisebbségi helyzetben a radikális nemzeti retorika, a hibrid politikai eljárások, a fékek és ellensúlyok fölszámolási kísérlete, melynek aktív támogatói, sőt olykor kezdeményezői, az általános korrupció politikai támogatása, szemben a korrupcióellenes föllépéssel, stb., hogyan és mennyiben segítheti a „nemzeti identitás megőrzését”? Nemhogy nem előnyös, de minden bizonnyal az eddigi nyelvpolitikai és kulturpolitikai eredményeket veszélyezteti a kiépülő illiberális rendszer, és az EU-ellenesség, amihez álságosan „pragmatikusnak” mondott okokból csatlakoztak.

Semmiféle, sem pragmatikus, sem elvi- politikafilozófiai, illetve ideológiai, sem morális alapja nincs a PSD-ALDE melletti kiállásnak. Egyetlen más magyarázata sem látszik a dolognak, mint az, hogy budapesti sugallatra (esetleg expresis verbis, kulisszák mögött kimondott ukázra), az orbáni útra állítani a PSD (és ALDE-t), a jelenlegi román kormányt, magát Romániát.

Pedig a román politikai mezőny egyrészt szélesedik, újfajta pártok, politikai csoportok és formációk jelennek meg, még ha a régi, a jelzett módon jobban beágyazottak – mintegy, avant la lettre – igyekeznek lejáratni azokat, akkor is. Különös fejlemény, hogy a román EU-párti diaszpóra hallatja hangját, sőt sikeres politikai tevékenységet folytat (lásd Johannis megválasztása, vagy a tavaly téli tüntetések, a pillanatnyi kudarc és frusztráció eltakarja, de a tavaly augusztusban botrányos módon szétvert tüntetés utóhatásai is jelentősek lesznek a politikai mezőny strukturálásában), jól használja az internetes mozgósítás csatornáit, stb. A civil társadalom (különösen a globális civilek itteni nyúlványai) jól teljesítenek és gyakran pótolják az erőtlen és szétszabdalt ellenzék politikai föllépéseinek hiányosságait, a gyenge mobilizálást. Ezért – tetszik nem tetszik a Fidesz itteni fiókpártjainak – ROMÁNIA MÉG NEM MAGYARORSZÁG és nem is LENGYELORSZÁG, az illiberális és EU-ellenes fordulat még KÉTESÉLYES, sőt.

Az elnöki intézmény – azzal együtt, hogy a PSD-párti Alkotmánybíróság erősen korlátozta mandátumát, gyanúsan részrehajló határozataival – ellensúlyt képes a kormányzati hatalommal szemben, és bár előrehozott választások aligha lesznek, a közvélemény-kutatások is hatással vannak annak tudatosítására: a kormánypárt megfelezte támogatóinak számát, Dragnea vezér példátlanul népszerűtlen, és a képviselőházi többség is odavan.

A PSD-ALDE és csatlósa a Fidesz itteni fiókpártja FÉLNEK, félnek a korrupciós ügyleteik miatt, félnek a demokratáktól, az elnöktől, a civilektől, a EU-tól, a jövőbeli választási eredményeiktől, a hatalom elvesztésétől. Kétszeresen félnek a Fidesz itteni fiókpártjai, mert esetleges bukásukkal, azzal, hogy rossz oldalon állnak, nemcsak Bukarest jöhet megtorló intézkedésekkel és eshetnek ki a parlamentből (az EP-ből is, vagy onnan még inkább), hanem Budapest is bosszúálló, sőt. Ha a Fidesz fiókpártjai a PSD-ALDE-val buknak, jaj lesz nekük Budapesten is – bár olyan MKP-módra – csurrannak-cseppennek magyar adófizetői pénzek (a hálózat, az ú.n. akadémiák és egyházi infrastruktúrák kiépítve, klientúraépítés kipipálva), politikai hitelük, súlyuk végzetesen megcsappan: Orbán legfőbb jelszava, jajj a veszteseknek!

A Fidesz fiókpártjainak félelme motiválja azt a meredek és aránytalan támadássorozatot, ellenkampányt az új formációkkal kapcsolatban, melyek pedig a kisebbségi jogok terén, és más vonatkozásban is toleránsabbak, valamint EU-pártiak, jelenlegi szövetségeseiknél. Példátlan rágalomhadjáratokra használják energiáikat, az USR-vel és Dacian Cioloș volt kormányfővel szemben (aki ellen karaktergyilkossági kísérleteket nemcsak helyeselnek, hanem kezdeményezőleg lépnek föl), olyan társaságba keveredve, mely csak jót nem sejtet a kisebbségi ügyek vonatkozásában (aki Cioloșt támadja Ștefănescus hátszéllel, az semmi jóra ne várjon még az amúgy manipulált és foglyul ejtett, tudatlannak és balfácánnak nézett, rommagyarság részéről sem). A román politikai mezőny egésze változik, és egyre világosabb, döntenie kell a Fidesz itteni fiókpártjainak is, mind ahogy az is, kényszerpályán mozognak, zsákutcában menetelnek, önként és büszkén tartanak a nihilbe.

Magyari Nándor László

Rendőr volt Oroszország legnagyobb sorozatgyilkosa

Összesen 98 nőt gyilkolt meg Mihail Popkov, aki Irkutszk városában teljesített szolgálatot Szibériában. 2015-ben már életfogytig tartó börtönbüntetést kapott 22 nő megölése miatt. Most a börtönben még 59 gyilkosságot vallott be, de az ügyészség csak 56-ot fogadott el, mert három esetben hiányoztak a bizonyítékok. Most újabb életfogytig tartó büntetést kapott a rendőr, aki a pszichiáter szerint gyilkolási kényszerben szenvedett.

Mi volt a módszere ? A szerencsétlen nőket randevúra hívta, melyet egy rendőr  autóval bonyolított le – szolgálat után. A szebbik nem tagjai nem gyanakodtak a rendőrre és ez lett a vesztük. A gyilkosság után gyakran maga a rendőr vizsgálta ki a saját ügyét! Végül Vlagyivosztokban tartóztatták le és első menetben 22 nő meggyilkolását bizonyították rá. Ezzel még nem ő volt a rekorder az orosz sorozatgyilkosok között, mert 1994-ben Andrej Sikatilot 53 nő és gyerek lány megölése miatt végezték ki Rosztov városában. A gyilkosságok jórészét még akkor követte el amikor fennállt a Szovjetunió, de akkor nem vizsgálták ügyét, mert a hivatalosan álláspont szerint „sorozatgyilkosság a Szovjetunióban nem lehetséges”!

Mihail Popkov rendőr most megdöntötte a rekordot: összesen 98 esetet bizonyítottak rá. Mégsem ítélték halálra – talán mert rendőr volt. Putyin elnök, aki maga is egyenruhában szolgált a szovjet időkben, mindenképp óvja a fegyveres erőket, melyek hatalmának szilárd bázisát jelentik. A sorozatgyilkos rendőr ügye nagy botrányt kavart a társas oldalakon Oroszországban, ahol a civil lakosság sosem bízott igazán az egyenruhásokban, mert mindig tudták: a seregben és a rendőrségen csak az elöljáróktól tartanak igazán, az egyszerű embereket semmibe veszik ma is a Oroszországban.

Sakkbajnoka volt a Szovjetuniónak és az USA-nak is, de most Izraelbe költözik

0

Két sakk nagymestert kap Izrael, mert Borisz Gulko és a felesége, Anna Aksarumova egyaránt elérte ezt a címet – közli a Haaretz, mely arról tudósít a két érdemdús sakk veterán New Jersey államból Izraelbe költözik. A most 71 éves Borisz Gulko az egyetlen olyan sakk nagymester, aki képes volt megnyerni a bajnokságot előbb a Szovjetunióban később pedig az Egyesült Államokban. Azon kevés sakkozó közé tartozik, akinek pozitív a mérlege Garri Kaszparovval szemben, mert sikerült háromszor is legyőznie a világbajnok sakkozót. Magának Borisz Gulkonak a pályája nem alakult olyan szerencsésen, mert szembeszállt a szovjet rendszerrel.

Refuznyik lett és ennek megfizette az árát

Hét évig nem engedték ki külföldre, mert bírálta a szovjet rendszert. Brezsnyev idejében ezzel nem vicceltek: a KGB emberei többször el is páholták a Szovjetunió sakk bajnokát! Végül Gorbacsov utasítására emigrálhatott, de hét év elveszett a karrierjéből. „Túl öreg voltam ahhoz, hogy megpályázzam a világbajnoki címet és túl fiatal ahhoz, hogy edző legyek!”- nyilatkozta erről az időszakról. Az Egyesült Államokban azért két bajnoki címet is begyűjtött és megalapozta az egzisztenciáját. Most öreg napjaikra úgy döntöttek a feleségével alijáznak Izraelbe. A zsidó állam tele van a nagy Szovjetunió egykori polgáraival. A nemrég lemondott honvédelmi miniszter, Avigdor Lieberman például Kisinyovból, Moldávia fővárosából alijázott csaknem egymillió honfitársahoz hasonlóan a Szovjetunió felbomlása után.

Jean-Louis Trintignant 88-ik születésnapján újra színpadra lép

0

A francia színész legenda csak nagyon nehezen tudta magát túltenni a lánya halálán. Marie Trintignant-t egy kábítószeres buli után élettársa meggyilkolta amikor egy filmet forgattak Litvániában. Már régi történetről van szó, de Jean-Louis Trintignant nem tud felejteni. Most a párizsi Le Monde-nak is arról nyilatkozott, hogy a régi korokat szeretné megidézni a színpadon, ahol két zenész kíséri majd: egy harmonikás és egy vonós. Költészeti dalestet tart a december 11-én 88 éves Jean Louis Trintignant, aki a Theatre de la Porte Saint Martin színházban lép újra a közönség elé.

Elfuserált alak vagyok, akinek nagy mázlija volt

„A filmekkel nagy sikereket arattam és sok pénzt is kerestem, de számomra a költészet sokkal fontosabb. A közönség viszont nem így van ezzel. Ha nincs telt ház a teremben amikor szavalok, akkor rosszul érzem magam. Frusztrál az, hogy mások nem rajonganak Baudelaire, Verlaine vagy Rimbaud verseiért.” Jean-Louis Trintignant varázslatos hangján 2000 felvételt készített Rimbaud : Részeg hajó című verséből. Még mindíg nagyon nagy örömet okoz neki, hogyha elszavalhatja a színpadon. Most azt tervezi : ma élő költőket is felléptet a saját estjén. Abban reménykedik, hogy az ő nevére bejön a közönség hiszen mégiscsak Jean-Louis Trintignant szavalja el az „elátkozott költők” legszebb verseit. A világhírű színész 88-ik születésnapján kezdődik a költészeti estek sora, melyek egészen karácsonyig tartanak Párizsban. Jean-Louis Trintignant abban bízik, hogy a várható siker újabb költészeti esteket hoz majd, ahol a kilencvenhez közeledő színész költő és zenész barátai segítségével idézi meg a múlt nagyságait és a jelen poétáit, akik nélküle aligha jutnának el széles közönséghez Franciaországban.

Dreyfus szobor Tel Avivban

Szobrot avattak a Rotschild és a Herzl utca találkozásánál Tel Avivban – nem messze a Francia kulturális intézettől. A szobor Dreyfus kapitányt ábrázolja, azt a francia vezérkari tisztet, akit zsidó származása miatt hazaárulónak kiáltottak ki Franciaországban. Azt állították, hogy Alfred Dreyfus katonai titkokat adott el az ellenséges Németországnak. Emiatt tiszti rangjától megfosztották és száműzték az Ördög szigetre. Émile Zola francia író J’accuse (Vádolom) című cikkében leplezte le a francia hadbíróságot, amely antiszemita előítéletek miatt elítélt egy ártatlan embert! Dreyfust felmentették és rehabilitálták. Harcolt a francia hadseregben az első világháborúban. Dreyfus kapitány 91 éves unokája részt vett a szobor avatásán Tel Avivban.

1985-ben Dreyfus szobrot avattak fel Párizsban – megemlékezve a kilencven évvel korábbi igazságtalan ítéletre. Ennek a Dreyfus szobornak a másolatát állították fel most Tel Avivban. Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó közössége, mely ezer szállal kötődik Izraelhez. Ezért tartják fontosnak azt, hogy elégtételt szolgáltattak Dreyfus kapitánynak, akit zsidó származása miatt ok nélkül hazaárulással vádoltak meg. A híres eset megerősítette a hitet a jogállamban, hiszen a franciák maguk korrigáltak egy téves ítéletet.

Quentin Tarantino zsidó esküvője

0

Egy reform rabbi és mindössze húsz vendég volt jelen Quentin Tarantino és Daniella Pick esküvőjén Hollywoodban. Az 55 éves filmrendező Beverly Hillsben levő villája volt a helyszín. A Ponyvaregény rendezője kipaban vett részt az esküvőn, ahol a hollywoodi hírességek közül jelen volt Harvey Keitel és Tim Roth.

A menyasszony a híres izraeli pop énekes, Tzvika Pick lánya. Az izraeli sztár egészségi okból nem vehetett részt lányának esküvőjén. Quentin Tarantino akkor ismerkedett meg későbbi feleségével amikor 2009-ben Izraelben járt, hogy a filmjeit népszerűsítse. Az izraeli ynetnews szerint szándékosan nem verték nagy dobra az esküvőt. A pár ugyanis már többször is szakított meglehetősen viharos körülmények között, ezért el akartak kerülni minden feltűnést – főként pedig a bulvárlapok pletykáit. A húszéves korkülönbség miatt Quentin Tarantino az ugratások állandó célpontja volt Hollywoodban. Így most csakis azokat hívta meg az esküvőre, akinek a diszkréciójában biztos volt.

Meghalt George Bush, az Egyesült államok 21. elnöke

0

1924. június 12-én született a Massachusetts állambeli Miltonban. Apja pénzember, később Connecticut állam szenátora, anyja egy gazdag bankár lánya volt. Az a legelőkelőbb magániskolákba járt. Amerika hadba lépése után, 1942-ben tizennyolc évesen bevonult, a haditengerészet legfiatalabb pilótájaként a csendes-óceáni hadszíntéren szolgált. 1944-ben lelőtték gépét, egy tengeralattjáró mentette meg, helytállását számos kitüntetéssel ismerték el.

A háború után a Yale Egyetemen két és fél év alatt kiváló eredménnyel szerzett közgazdaságtani diplomát, az egyetemen a diákszövetség vezetője és a baseballcsapat kapitánya volt. 1948-tól Texasban a kőolajiparban érdekelt vállalatnál dolgozott, majd megalapította vállalkozását. Cége az elsők között vállalt szerepet a kontinentális talapzaton működő kőolajfúró berendezések gyártásában.

Texas állam republikánus képviselőjeként került be a Kongresszusba, ahol sohasem szavazott az olajérdekeltségek vagy a vietnami háború miatti katonai kiadások ellen. 1971-től 1973-ig az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete volt, a Republikánus Párt Országos Bizottságának elnökeként tevékenykedett. 1974 őszétől az Egyesült Államok pekingi Összekötő Hivatalát vezette, 1976-tól egy évig a CIA élén állt.

1980 júliusában a republikánus elnökjelölő konvención Ronald Reagan őt választotta alelnökjelöltjévé. A választási sikert követően, 1981. január 20-án George Bush az Egyesült Államok 43. alelnökeként tette le a hivatali esküt, és két elnöki cikluson át lojálisan képviselte a reagani politikát. Reagan számos jelentős diplomáciai feladattal bízta meg, így 1985-ben, Csernyenko szovjet pártfőtitkár temetésekor megbeszéléseket folytatott Mihail Gorbacsovval, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB új főtitkárával. Bush az idők során 74 országban tárgyalt, 1983-ban járt Magyarországon is, ahol később, 1989 júliusában az amerikai elnökök közül elsőként tett hivatalos látogatást. 2001-ben harmadik alkalommal is felkereste Magyarországot.

Miután Reagan már nem indulhatott újra az elnökségért, a republikánusok Busht választották meg jelöltjüknek. Az addigi alelnök a „nem lesznek új adók” ígéretével győzött, és 1989. január 20-án az Egyesült Államok 41. elnökeként lépett hivatalba. Elnöksége kezdetére esett a Szovjetunió széthullása, a kelet-európai rendszerváltás, a berlini fal leomlása. 1989 decemberében történelmi csúcstalálkozót tartott Mihail Gorbacsovval, s a nyugati nagyhatalmak közül egyedül támogatta fenntartások nélkül a német újraegyesítést.

Az első amerikai elnök, aki hivatali ideje alatt Magyarországra jött. Amikor esőben kellett beszédet mondania a Kossuth téren, az elázott papírjait széttépte, és fejből kezdett beszélni, „tiszta szívből” beszélt a zuhogó esőben őt ünneplő tömeget. Egy fázó nőnek a kabátját is átadta.

1989 végén a panamai diktátor, Noriega tábornok eltávolítására amerikai csapatokat küldött a közép-amerikai országba. Kuvait 1990-es iraki megszállása után sikerült meggyőznie a közvéleményt az Öböl-háború szükségességéről, és ENSZ-felhatalmazással rendelkező, amerikai vezetésű szövetséges erők kiűzték Szaddám Huszein csapatait Kuvaitból.

A külpolitikájával népszerűséget szerzett elnök az ország belső, gazdasági gondokra nem talált jó megoldást, az adókkal kapcsolatos ígéretét nem tudta betartani. 1992-ben alulmaradt a demokrata párti Bill Clinton ellenében.

Bush tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el, többek között a brit-amerikai különleges szövetségi kapcsolatok ápolásáért II. Erzsébet brit királynő 1993-ban tiszteletbeli lovaggá ütötte, 2011-ben Barack Obama elnök a legmagasabb amerikai polgári kitüntetéssel, az Elnöki Szabadság érdemrenddel tüntette ki. 2009-ben állították hadrendbe a tiszteletére elnevezett USS George H. W. Bush nukleáris repülőgép-hordozót. Élete végéig a humanitárius ügyek tevékeny szószólója volt. A Parkinson-kórral küzdő politikus az elmúlt időszakban már kerekesszékben jelent meg a nyilvános eseményeken, és többször került kórházba.

George Bush 1945-ben nősült meg, hat gyermeke közül George W. Bush 2001 és 2009 között az Egyesült Államok 43., republikánus elnöke lett

Románia leggazdagabb magyarjai 2018-ban

0

Ebben az évben 10 magyar fért fel arra a listára, amelyen a Capital minden évben bemutatja az ország 300 leggazdagabb emberét. Idén legalább 22 millió eurós vagyon kellett ahhoz, hogy labdába lehessen rúgni. A leggazdagabb romániai magyar ezúttal is, nem meglepő módon Teszári Zoltán lett. A titokzatos milliomos vagyona hatszor nagyobb, mint a második leggazdagabb romániai magyaré.

 

1.Teszári Zoltán (3. az összesített listán)

Vagyon: 600-620 millió euró

Kor: 48 év

Lakhely: Bihar megye

Soha nem adott interjút, fotót sem igazán lehet készíteni róla. Az egyetlen nyilvános szereplése is 2002-re nyúlik vissza, amikor egy üzleti gálán „Az év reménysége” díjjal tüntették ki. Az akkor kapott díjra viszont eléggé rászolgált: Teszári 48 éves korára egy valódi vállalatbirodalmat épített fel. Sorozatban második éve Teszári Románia harmadik leggazdagabb embere. Évek óta messze ő a leggazdagabb romániai magyar.

Az üzletember fiatalkorában cselgáncsozott, képviselte Romániát az 1990-es Európa Bajnokságon. Miután abbahagyta a versenysportot, Ludescher Csabával vállalkozni kezdett. Társával kezdetben fagylaltot árusítottak, majd megalapították a fagylaltpor és ostyák előállításával foglalkozó Rubin&King-et. A fagylaltbiznisz után előbb a TVS Holding nevű cégben volt érdekelt, majd egy társával megalapította a Kappa nevű telekommunikációs vállalatot. A cégből azért szállt ki, mert míg a többi részvényes kizárólag a bukaresti piacban gondolkodott, Teszári sokkal inkább országos léptékű vállalatot szeretett volna felépíteni, ezért 1997-ben létrehozta saját telekommunikációs cégét, az RCS-t.

A hatalmas sikert ez a döntés hozta meg számára. A Capital kiemeli, hogy Teszári abban is kiemelkedik a többi listán szereplő milliomos közül, hogy szolgáltatásai révén a talán ő van a legtöbb hazai háztartásban jelen. A vállalata hatalmas utat járt be, 2017-ben kifejezetten jó pénzügyi adatokat jelentett, és túl vannak egy tőzsdei bevezetésen is, amelyet a hazai börze legnagyobb olyan listázásának neveznek, amelyet egy magánkézben levő vállalattal hajtottak végre.

A vállalat üzleti forgalma 475,8 millió euró. Négy piacon összesen 14 millió „bevételt generáló egységgel” számolnak. Év végére a becslések szerint a vállalat optikai hálózata 7 millió háztartásban lesz jelen Romániában és Magyarországon.

  1. A Mudura család (51.)

Vagyon: 95-100 millió euró

Lakhely: Bihar megye

A Mudura család a tulajdonukban levő nagyváradi Lotus Center mellé nemrégiben megvásárolta a csődben levő Oradea Shopping City kereskedelmi központot is. Az augusztusban zajló tranzakció értéke elérte a 8 millió eurót.

  1. Pálfi Miklós

Vagyon: 70-72 millió euró

Kor: 60 év

Lakhely: Bukarest

Pálfi Miklós a Romaqua Csoport alelnöke és kisebbségi tulajdonosa. A vállalatcsoport részvényeinek 30,7%-át birtokolja. A Capital szerint Pálfi a kilencvenes évek végén üzlettársával, Octavian Creţu üzletemberrel először gyógyszergyártó vállalatokat vásárolt volna meg, de a tárgyalások sikertelensége után végül egy volt állami vállalatot, a borszéki ásványvizet palackozó Borsec nevű céget vették meg.

  1. Gadola István (140.)

Vagyon: 40-42 millió euró

Kor: 65 év

Lakhely: Kolozs megye

A Capital szerint az elmúlt évhez viszonyítva 5 millió euróval növekedhetett Gadola István vagyona. Gadola két társával, Péter Pállal és Ioan Soceával alapította a kolozsvári székhelyű Energobit nevű vállalatot. 2012-ben a lengyel Innova Capital befektetési vállalat megvásárolta a három alapítótól az energetikai vállalat részvényeinek jelentős részét. Gadola másik két alapítótársával egyetemben 20 millió eurót kapott a részvényeiért, s bár továbbra is tulajdonosok maradtak a cégben, részesedésük elenyészőnek volt mondható.

  1. Pászkány Árpád (160.)

Vagyon: 35-37 millió euró

Életkor: 47 év

Lakhely: Kolozs megye

  1. Bara Levente (200.)

Vagyon: 30-32 millió euró

Kor: 42 év

Lakhely: Fehér megye

  1. Korponay Ferenc (228.)

Vagyon: 27-30 millió euró

Kor: 51 év

Lakhely: Máramaros megye

  1. Péter Pál (231.)

Vagyon: 25-27 millió euró

Kor: 66 év

Lakhely: Kolozs megye

  1. A Szász testvérek (242.)

Vagyon: 25-27 millió euró

Lakhely: Maros megye

  1. A Pál család (267.)

Vagyon: 23-25 millió euró

Lakhely: Hargita megye

(Transindex)

Magyar állampolgár randalírozott Újvidéken (videó)

0

Újvidéken letartóztatták a 36 éves V. Z. magyar állampolgárt általános veszélyeztetés és minősített rablás alapos gyanúja miatt. V. Z. november 23-án Újvidéken a Stražilov utcában téglákat dobált a járókelőkre és a személygépkocsikra. A gyanú szerint ezt megelőzően betört a kiszácsi temető kápolnájába, onnan pedig ellopott egy faliórát és egy lámpát, valamint összetörte a berendezés egy részét.

Közzétette: Radio 021 Novi Sad 92,2 MHz – 2018. november 23., péntek

A szerbiai készenléti rendőrségnek múlt pénteken délelőtt tizenegy óra tájban sikerült lehoznia azt a férfit, aki reggel óta téglákat dobált a járókelőkre a magasból egy Újvidék központjában lévő épület tetejéről. Erről a 021.rs számolt be. A portál értesülései szerint a férfi külföldi állampolgár (utóbb kiderült: magyar), az indítéka pedig egyelőre ismeretlen. A rendőrség miután elfogta, a pszichiátriára szállította a férfit.

Ljiljana Popara, az épület házmestere a 021-nek elmondta, nem tudja ki ez a férfi, és azt állítja, soha nem látták még őt. A munkások, akiket a tető javításával bíztak meg úgy nyilatkoztak, hogy reggel megjelent egy férfi, ordítozott és elkezdett téglákat dobálni, ők pedig elhagyták az épületet és kihívták a rendőrséget.

A holland államvasutak kártérítést fizet az elhurcolt zsidók hozzátartozóinak

0

Ezt jelentette be a Nederlandse Spoorvegen elnöke a közszolgálati televízióban Hollandiában. Erről komoly vita bontakozott ki az elmúlt időszakban, mert az Ajax Amsterdam klub egyik masszőrje beperelte az államvasutakat amiatt, hogy hasznot húztak a zsidók elhurcolásából a holokauszt idején. Salo Mullernek mind az édesapját mind az édesanyját Auschwitzban ölték meg a világháború idején.

Hollandia 140 ezer zsidó polgárából csak 30 ezer élte túl a holokausztot

A nácik 1940 májusában rohanták le Hollandiát. Az SS azonnal megkezdte a zsidók összegyűjtését és elszállítását a kelet-európai lágerekbe. Westerbork vasútállomása mellett volt a tranzit láger. 107 ezer fogoly zsidót gyűjtöttek itt össze majd Auschwitzba illetve Sobiborba szállították őket, ahol a döntő többségük meghalt.

Anna Frank volt a leghíresebb áldozat

A 14 éves Anna Frankot is ezen az úton szállították a haláltáborba. A lány naplója megrázta az egész világot, mert a zsidók üldözésének a hétköznapjait mutatta be egy civilizált országban, mely korábban a tolerancia mintaképének számított. Korábban sok spanyol és portugál zsidó menekült Hollandiába az inkvizíció elől. Ők is éppúgy az áldozatok közé kerültek éppúgy mint azok a német zsidók, akik a nácik elől Hollandiában próbáltak menedéket keresni.

Mi volt az államvasutak szerepe?

A nácikkal a holland állam kollaborált és ennek megfelelően az államvasutak készségesen biztosították a szerelvényeket a zsidók elhurcolására. A nácik játszották az úriembert és fizettek a szállítmányokért. Mai áron 2,5 millió eurót zsebelt be ezen a címen a vasút társaság. Ezért most a társaság elnöke bocsánatot kért és egyben megígérte az áldozatok hozzátartozói kárpótlást kapnak. Összeget nem közölt. Az egész botrány kirobbantója, az Ajax Amsterdam klub masszőrje elégedetten nyilatkozott mondván – oly sok év után az államvasút társaság végre elismerte a felelősségét, és ezzel tisztelgett a szülei emléke előtt, akiket a nácik Auschwitzban kivégeztek.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!