Érdekes

Gondolkodj és cselekedj globálisan – így uralja a kokainkereskedelmet az olasz maffia

A ndrangheta úgy terjeszkedik a világban mint a McDonald’s, de ahhoz, hogy valaki fontos szerepet töltsön be a hálózatban létfontosságú a calabriai származás.

“A calabriai kapcsolat a brand. Ha ez nincs, akkor csak olyan vagy ezen a piacon mint roncs az óceánon” – magyarázza a maffia szakértő a brüsszeli Politiconak. Az újság elsősorban a belga kapcsolatnak nézett utána hiszen az itteni Keresztapát nemrég letartóztatták. Lucio Aquino ugyan calabriai származású volt, de már egy flamand kisvárosban nőtt fel Belgiumban: Maasmechelen meg is maradt a főhadiszállásának. Innen egy kis palotából vitték el a rendőrök egy európai razzia során.

“Európában ez volt a legnagyobb razzia a ndrangheta ellen” – büszkélkedett Belgium főügyésze. 130 maffiózót tartóztattak le Európában: a rendőrök lecsaptak Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Romániában és Szlovéniában.

A Keresztapa gyerekkora

Lucio Aquino családja szegény volt, a szülőknek nyolc gyereket kellett eltartaniuk Belgium gazdaságilag visszaeső  részén.

“A gyerekek nem kaptak zsebpénzt, ezért aztán beléptek a maffiába” – emlékszik vissza egy szomszéd lány a flamand kisvárosban. Egyiküket, Silviot lelőtték amikor tárgyalásra várt egy kábítószer ügyben. A mostani kokain perben három Aquino fivér szerepel, köztük maga a Keresztapa, Lucio. Már fiatalon is elég ravasz volt ahhoz, hogy nem Belgiumban hanem a szomszédos Hollandiában rabolt. Jól tudta ugyanis, hogy a rendőrség a nemzeti határok között keresi a tettest. Ő fütyült a határokra.

“Életemben mindössze kétszer jártam Calabriában. Nincs ott más mint szegénység”

– nyilatkozta a ndrangheta szülőföldjéről. Amint a fiatal Aquino megalapította a maga maffia családját, szinte azonnal a lepukkant környék legsikeresebb gazdasági vállalkozásává vált. Megépítette a maga Fehér Házát, ahonnan az egész szervezetet irányította. Minthogy ez csakugyan családi vállalkozás volt, ezért eredményesebben működtek mint a többi kábítószer kereskedő, mert jobban összetartottak. A kigyúrt kopasz fiúk, akik állandóan napszemüvegben jártak, hamarosan helyi hírességek lettek. “Mindenki félt tőlük Belgiumban, mert már a megjelenésük is tipikus maffia jellegű volt”- mesélte egy ügyvéd a Politiconak.

Az Aquino család felemelkedésében döntő dátum 2015-ös év. Akkor egy konkurens banda megtámadta az egyik Aquino lány házát, és négy napig kínozták a szerencsétlen nőt, mert azt hitték, hogy a család nála tartja a pénzt.

“Nem vagyok olyan hülye, hogy a nővérem házában rejtsem el a pénzt” – nyilatkozta utána a Keresztapa. Egy másik banda megpróbálta elrabolni még ugyanebben az évben Silvio Aquinot és nejét. “Fuss, Silvia fuss!” – kiáltotta a maffiózó, majd elővette a géppisztolyt. A lövöldözésben azután ő is belehalt. Így lett Lucio Aquino a Keresztapa.

Kokain Latin Amerikából, terjesztés Európában, Ázsiában és Ausztráliában

A vádirat szerint a kokain Latin Amerikából érkezett egy kis calabriai kikötőbe, és innen osztotta el a ndrangheta Európában, a Közel Keleten és Ausztráliában. A dús profitból a Keresztapa azután éttermeket és bárokat vásárolt Franciaországban és Németországban.

“40 országban működik a ndrangheta” – mondja az Interpol főtitkára. Jürgen Stock szerint ez a leginkább globalizált bűnszervezet.

“A ndrangheta pénzt akar. Igyekszik kerülni a gyilkosságot, mert az feltűnik” – magyarázza Nápoly főügyésze. Nicola Gratteri elmesélte a Politico tudósítójának, hogy a ndrangheta általában éttermek vásárlásába fekteti a kokain kereskedelemből származó profitot.

“Az egész már olyan jól meg van szervezve, hogy nem is kell gyilkolni!”

A ndrangheta franchise rendszerben működik éppúgy mint a McDonald’s.

“Éppen emiatt a decentralizált rendszer miatt nem könnyű a rendőrség munkája” hangsúlyozza Stephen Kavanagh, az Interpol rendőri igazgatója.

A franchise nagy pénzt fizet a ndranghetanak, több tízezer eurót Calabriában, ahol “a hét bölcs öreg” irányítja a bűnszervezetet. San Lucaról van elnevezve a ndrangheta vezérkara, mely virágnak – fiore- nevezi a profitot.

Milyen szerepet játszik Aquino, a Belgiumban letartóztatott Keresztapa?

“Ő afféle üzleti tanácsadó, bróker, aki jól ismeri mind a latin-amerikai kokain szállítókat mind pedig a piaci értékesítőket Európában, a Közel Keleten és Ausztráliában.”

Belgiumban szinte siratják az olasz maffiát, az utódok ugyanis rosszabbak. A fiatalabb olasz generációk nem vállalják a piszkos munkát, az új maffiák a Balkánról és Észak Afrikából jönnek.

Aquino letartóztatása egy korszak végét jelzi: az olasz maffiák ideje lejárt. Utánuk erőszakosabb és kegyetlenebb bűnszervezetek jönnek, amelyek nem is próbálnak meg alkalmazkodni a helyi körülményekhez, és habozás nélkül ölnek. Amszterdamban a nyílt utcán lőttek le egy újságírót, aki kábítószer ügyekben kutakodott. A ndrangheta tudta, hogy nem tesz jót az üzletnek a gyilkosság, ezért csak végveszélyben fordult ehhez.

Mi lesz a Keresztapával? Jelenleg az olasz és a belga ügyészség küzd azért, hogy hol álljon bíróság elé. Akárhol is kerül bíróság elé Lucio Aquino, az ítélet valószínűleg hátralevő életére börtönben marasztalja őt. A ndrangheta rendszere, a kokain franchise viszont továbbra is jól működhet szinte az egész világon – igaz, hogy már olasz maffiózók nélkül.

Letartóztatták a részegen lövöldöző szélsőjobboldali politikust

Megölöm Alexander von der Bellent! Megölöm Sebastian Kurzot! – kiáltozta a szélsőjobboldali Szabadságpárt helyi politikusa házának erkélyéről Bergheim városában Salzburg közelében. A szomszédok kihívták a rendőrséget, akik megállapították: a szélsőjobboldali politikus berúgott! Amikor meglátta a rendőröket , akkor megígérte: nem lesz semmi gond! A zsaruk elmentek…

Aztán a szomszédok hamarosan újra betelefonáltak a rendőrségre, mert a szélsőjobboldali politikus a pisztolyával lövöldözni kezdett az erkélyről. Később 29 pisztoly lövést számoltak össze a helyszínelők. Ekkor már kommandósok érkeztek a helyszínre, akik lefegyverezték az 57 éves Szabadságpárthoz tartozó politikust. Mint kiderült: ígérete ellenére tovább ivott és teljesen elveszítette az önkontrollt. Azt képzelte, hogy a köztársasági elnök és az ex kancellár a szemközti parkban bujkál, ezért lövöldözött a bokrokra! Szerencsére senki sem sérült meg. A szélsőjobboldali politikus a börtönben várja, hogy döntsenek sorsáról. Pártja felfüggesztette.

Ibiza videó

Mindez az Ibiza videó miatt történt, amely megbuktatta a jobboldal és a szélsőjobb koalícióját Ausztriában. Ibizán Heinz-Christian Strache, a Szabadságpárt akkori vezetője csapdába esett: egy magát orosz oligarcha unokahúgának kiadó nővel komoly tárgyalásokat folytatott arról, hogy az oroszok milyen pénzügyi támogatást nyújtsanak a Szabadságpártnak, és később cserébe mit kaphatnak, ha a párt hatalomra kerül. A Szabadságpárt csak félig került hatalomra hiszen a kancellár a néppárti Sebastian Kurz lett, de Heinz Christian Strache lett az alkancellár. Az Ibiza videó miatt le kellett mondania. Később az egész kormány megbukott Ausztriában , ahol szeptemberben előrehozott választásokat tartanak. A Szabadságpárt népszerűsége az Ibiza videó miatt nem gyengült meg. Heinz Christian Strachét európai képviselővé választották meg. A Szabadságpárt kérésére erről lemondott, de jelezte: nem kívánja feladni politikai karrierjét. Szerepét egyelőre felesége , Frau Strache vette át a belpolitikában Ausztriában.

Iráni hacker akciók az USA-ban

Az amerikai elnökválasztási kampány iránt érdeklődő iráni hackerek próbálkoztak augusztusban és szeptemberben azzal, hogy feltörjék a kódokat az Egyesült Államokban.

Ezt Tom Burt, a Microsoft alelnöke közölte. Hozzátartoznak a rendszer biztonsági ügyek az informatikai cégnél. Blogján jelezte, hogy Trump elnök kampánya is célpont volt éppúgy mint a demokrata ellenjelölteké. Trump kampányának kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott, hogy nincsen tudomása ilyen akcióról.

Tom Burt alelnök szerint technikailag nem túlságosan felkészült hackerek munkálkodtak a Phosphorous csapatban. A Microsoft feltevése szerint ez a hacker csapat az iráni titkosszolgálat egyik informatikai alakulata.

Irán és az Egyesült Államok kapcsolata rendkívüli mértékben megromlott azóta, hogy Trump elnök kilépett az atomalkuból. Legutóbb az ENSZ közgyűlésen mégiscsak szó volt egy csúcstalálkozóról Róhani iráni elnökkel. Ezt a francia diplomácia meg is szervezte, de az iráni államfő az utolsó percben nemet mondott. Az iráni álláspont az, hogy csak akkor kezdődhetnek újra a tárgyalások, ha az USA visszavonja a szankciókat melyek Irán gazdaságát fojtogatják. Washington csak akkor vonná vissza a szankciókat , ha a tárgyalások eredményeképp újabb atomalku születne Iránnal.

A nő, aki több mint 100 millió ember adatait lopta el

A 33 éves Paige Thompson a Capital One Financial Corporation védelmi rendszerét törte fel. Ily módon 100 millió amerikai és 6 millió kanadai polgár adataihoz jutott hozzá. A 33 éves nőről csak annyit lehet tudni, hogy korábban egy informatikai cégnél dolgozott Seattle-ben. A bíróság döntése alapján augusztus elsejéig a hekker börtönben marad. Akkor dönt a bíró arról, hogy szabadlábra kerülhet-e óvadék ellenében?

Ilyen sok ember adatait még sohasem lopták el sem az Egyesült Államokban sem pedig Kanadában. Mindez azt mutatja, hogy a hekkerek és a védelmi rendszerek háborújában az utóbbiak nem állnak túlságosan jól. Ha egy magányos nőnek sikerült feltörnie a védelmi rendszert, akkor az nem lehetett túlságosan hatékony bár biztos, hogy méregdrágán vásárolták meg. A rendőrség egyelőre nyomoz abban az ügyben, tudni szeretnék , hogy a letartóztatott hekker magányos farkas volt-e, voltak-e segítői illetve kinek a megbízásából szerezte meg több mint 100 millió ember adatait. A meghekkelt cég kínos perek elé nézhet…

Savanyú a szőlő – Deutsch ülve tapsolt

Molnár Csaba azonnal Facebook bejegyzésben reagált Ursula von der Leyen beszédének fogadtatása utáni reakcióra.

„DEUTSCH TAMÁS ÜLVE MARADT! Az Európai Bizottság néppári elnökjelöltjét hallgattuk meg ma reggel az Európai Parlamentben. A jelölt beszéde után a néppárti frakció 99%-a állva tapsolta meg a jelöltet. Deutsch ülve maradt. Jól mutatja ez, hogy mennyire nincs ínyére a Fidesznek a jelölt. Hiába szavazta meg Orbán, mindenki tudja, hogy ez kényszer volt. Valójában ez a legrosszabb forgatókönyv a Fidesznek.”

Nincs elég nő a digitális szektorban

0

Közzétette a Nők a digitális korban című tanulmányát az Európai Bizottság, amely az infokommunikációs szektorban elemzi a nők helyzetét. Ebből az derül ki, hogy négyszer annyi férfi folytat ilyen irányú felsőfokú tanulmányokat, és a digitális világban dolgozó munkavállalóknak csak az ötöde nő, ráadásul a számarányuk egy kicsit még csökkent is az elmúlt években, így szélesedett a két nem közötti szakadék.

Hiába van egyre nagyobb igény az infokommunikációs szakemberekre a munkaerőpiacon, nem lett ezzel párhuzamosan több nő a szektorban. Minden 1000 nőből, aki felsőfokú tanulmányokat folytat, csak 24-en tanulnak ilyesmit, és mindössze hatan végeznek végül a szektorral kapcsolatos munkát. A férfiaknál az ilyen területen végzett hallgatók fele el is helyezkedik a szektorban.

Az is jellemző, hogy a nők közt több a pályaelhagyó. Ez különösen a 30-44 éves korosztályban jellemző, és összefüggésben lehet a gyerekvállalással. A nőknek ez a kihullása a digitális világból

mérhetően negatív hatással van Európa gazdasági teljesítményre a tanulmány szerint.

A munkakörülmények vizsgálatából arra a következtetésre jutottak, hogy a nők mindennek ellenére jobban motiváltak arra, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák a digitális szektorban. Viszont úgy érzik, hogy kollégáik kevésbé nyitottak az ötleteikre, és gyakrabban szembesülnek diszkriminációval is.

Ha az EU-s polgárok alapvető digitális műveltségét vesszük, az 55 év alatti korosztály esetében nincs különbség a férfiak és a nők között. Ha azonban az ennél komplexebb technológiai tudást vizsgálták, a 24 év alatti korosztály esetében a nők még felül is múlták a férfiakat, a többi korosztályban viszont a másik irányba nyílt meg a nemek közti szakadék. Ráadásul hiába van hasonló infokommunikációs alapképessége a férfiaknak és a nőknek, a nők gyakrabban kérdőjelezik meg a saját képességeiket.

A jelentős tudáskülönbségek akkor mutatkoznak meg, ha programozásra kerül a sor: 15 százalékkal kevesebb fiatal nő tanul ilyesmit, mint férfi, és nagyon kevesen helyezkednek el később ilyen állásban.

Ha a női techvállalkozókat nézzük, ott is jelentős a különbség: a szektorban található startupok alig 15 százalékának van női alapítója, és ebben Európa a világ többi részéhez képest is jelentős lemaradásban van. Igaz, jelentős különbségek mutatkoznak az egyes tagországok között. Viszont hiába van kevesebb női techstartup, azok nagyobb arányban nyújtanak jobb teljesítményt, mint azok, amelyeket csak férfiak alapítottak.

2016-ban az egész világon mindössze a startupok 5 százaléka rendelkezett 100 százalékban női alapítókkal. Ráadásul egyfajta befektetői bizalmatlanság is megfigyelhető ezekkel a cégekkel szemben.

Nem csak a karrierválasztásban, hanem a technológiához való hozzáállásban is különbség figyelhető meg a férfiak és a nők között: a nők negatívabban gondolkodnak a technológia társadalmi hatásairól. Ehhez hozzájárulhat, hogy kevésbé vannak képben a legújabb fejlesztésekkel.

A tanulmány szerint a nőknek összességében a sokszor nem tudatos előítéletekkel, a munka és a magánélet összeegyeztetésének problémájával, a szerepmodellek hiányával és a kevésbé fejlett kapcsolatrendszerből adódó hátrányokkal is meg kell küzdeniük a szektorban. Pedig sok kutatás arra jutott, hogy minél változatosabb szakemberekből álló csapatok dolgoznak egy adott problémán, annál nagyobb az innovációs potenciál.

A nők infokommunikációs szerepének növelésére a tanulmány többek között a tanulmányi programokat, a mentorálást, a célzott támogatásokat, az alkalmazás feltételeinek átláthatóbbá tételét a cégeknél, illetve a kvótákat tartja megfelelő eszköznek.

Növekvő szegénység és kábszer fogyasztás az USA-ban

Véget nem érő kocsisor kígyózik az ételosztó pultoknál a Disneyworld előtt Floridában. 70 ezer embert foglalkoztatott a vírusválság előtt Florida állam legnagyobb szórakoztató központja Orlando városában. Április 19 után aztán ebből 40 ezren munkanélküliek lettek.

Disneyworld jelenleg abból igyekszik pénzt csinálni, hogy itt rendezik az NBA kosárlabda bajnokság döntőit. A nevezetes Bubble vagyis a Buborék hermetikusan el van zárva a világtól. Ahol a munkanélküliek a szakszervezettől várják a segélyt.

Almák, tojás, sajt és kis zöldség – ennyi van az élelmiszer csomagban, amelyre türelmesen várakoznak az amerikai családok a forróság kellős közepén. 18 ezer szakszervezeti tag jogosult a szerény élelmiszer adományra, de a jelenlegi válság idején mindennek örülnek a munkanélküliek: „az első héten csak 200 autó jött, de így is korábban elfogytak a csomagok. A következő héten kétszer ennyi autó jött, megint kevésnek bizonyult az élelmiszer. Most ez már a 19-ik hét, a kocsisornak nem látni a végét. Ez már maga a reménytelenség” – vázolta fel a helyzetet a szakszervezeti élelmiszer program helyi felelőse.

Megugrott a kábítószer fogyasztás

Különösen az életveszélyes opioid készítmények terjednek villámgyorsan a pandemia idején – számolt be a Wall Street Journal. A lap szerint Nevada, Kalifornia, Ohio, Indiana, Michigan és Minnesota államok a leginkább érintettek. Mindegyikből lényegesen több túladagolásos halálesetet jelentettek mint tavaly. A Covid-19 vírusjárvány nyomán kibontakozó gazdasági válság tarolt a szegényebb negyedekben. Los Angeles a rekorder, ahol 48%-al nőtt meg az overdose esetek száma a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva. Ohio állam Franklin megyéjében augusztus végéig 580 overdose halálesetet jelentettek augusztus végéig. Ez már majdnem annyi mint tavaly egész évben – mondja szomorúan a megyei főorvos.

Ez elzárás szörnyű csapás a kábítószereseknek, akiknek mindig azt tanácsolják: sose maradjanak egyedül, mert ha rosszul lesznek, akkor nincs, aki segítséget kérjen!

A válság miatt azok közül is sokan drogozni kezdtek, akik korábban elkerülték ezt a csapdát. A Wall Street Journal által megkérdezett kábítószeresek  13%-a úgy válaszolt, hogy a vírusválság miatt kezdett el drogozni vagy pedig lényegesen növelte a fogyasztását a pandémia idején.

Kozákok levele a hágai nemzetközi bírósághoz

0

Kapjanak a magánhadseregek katonái is valamiféle társadalombiztosítást!- javasolják azok az orosz veteránok, akik külföldön harcolnak hazájuk megbízásából, de nem hivatalosan. Szíriában közülük többen elestek, mások megsebesültek. Nem sok állami támogatást kaptak. Ezen háborodott fel Jevgenyij Sabajev, a kovrinói kozákok kapitánya. Egy veterán találkozó után levelet küldtek a hágai nemzetközi bírósághoz, hogy érvényesítsék az érdekeiket, melyeket az orosz állam semmibevesz. Nem a kozákok alkotják a leghíresebb magánhadsereget Oroszországban.

Furcsa pár: Ivanka Trump és az észak-koreai titkosszolgálat vezetője

0

Ők képviselik az Egyesült Államokat illetve Észak-Koreát a téli olimpia záróeseményén: Ivanka Trump, aki nemcsak az elnök lánya, de egyben tanácsadó is a Fehér Házban és Kim Jongcsol tábornok, a titkosszolgálat feje, egyben a dél-koreai ügyek felelőse.

Dél-Koreában őt tartják felelősnek több olyan terrorakcióért, melyet észak-koreai diverzánsok követtek el a félsziget déli részén. Kim Jongcsol állítólag nagyon közel áll Kim Dzsongunhoz. Furcsa lenne, ha a párbeszédet ő kezdené meg Amerikával.

Washingtonban azért is jelezték előre, hogy Ivanka Trump, aki pénteken együtt ebédel Mun Dzse-in dél-koreai elnökkel, nem találkozik észak-koreai vezetőkkel, mert korábban

majdnem létrejött egy titkos találkozó az amerikaiak és az észak-koreaiak között a téli olimpián.

Mike Pence amerikai alelnök mellett az észak-koreai diktátor húga, Kim Jodzsong és a tulajdonképpeni parlament elnöke, Kim Jongnam is ott volt az olimpián, és szóba is került köztük egy titkos találkozó.

Az amerikai alelnök ezt megelőzően ugyan újabb szigorú szankciókkal fenyegette meg a világtól elzárkózó kommunista rendszert. Észak-Korea pedig – miközben mosolyoffenzívát folytat Dél-Koreával szemben – továbbra is nukleáris háborúval fenyeget. A háborús retorika ellenére fennállt a párbeszéd lehetősége – állítja most Mike Pence irodája. De valamiért Észak-Korea az utolsó percben meggondolta magát.

Pekingi források viszont úgy vélik, hogy

Észak-Korea egy pillanatig sem gondolta komolyan a párbeszédet az Egyesült Államokkal,

hanem éppen megosztani akarja az USA-t és Dél-Koreát.

A diktátor húgát mint nemzeti hőst ünnepelték, amikor visszatért Phenjanba. Most először fordult elő, hogy a Kim-dinasztia egy fontos tagja Dél-Korea területére lépett. Kim Jodzsong ugyanis tagja a Politikai Bizottságnak is. Ő a felelős a propagandáért.

Kim Jodzsong meghívta Phenjanba a dél-koreai elnököt, aki ezt el is fogadta. Közben persze Dél-Koreában készülődnek a helyi erők és az amerikaiak arra a nagy hadgyakorlatra, melyet ilyen tájban tartanak meg minden évben. Ezt Phenjanban háborús fenyegetésnek értékelik. Most a dél-koreai elnök kérésére elhalasztották a hadgyakorlatot, csak a téli olimpia után rendezik meg.

Négyszer annyi vírusfertőzött lehetett Kínában

Valamivel több mint 55 ezer koronavírus fertőzött volt a hivatalos adat Peking szerint február 20-án, de a Hongkongi egyetem friss tanulmánya szerint a valós szám: 232 ezer!

Pekingben utólag korrigáltak: most már 83 ezret vallanak be – statisztikai hibákra hivatkozva. Mindez összefügg a kínaiak tájékoztatási rendszerével, mely kettős: belső és külső. Vuhanban a helyi vezetésnek már a múlt évben is voltak adatai a járványról, melyeket el is küldtek Pekingbe. Ott azonban haboztak: közeledett a kínaiak legnagyobb ünnepe a Holdújév amikor százmilliók kelnek útra. Késlekedtek a elzárással. Így több millióan hagyhatták el Vuhan városát, a járvány gócpontját. Hongkongban be sem engedtek senkit Hupej tartományból – ennek a fővárosa Vuhan.

A lázadó mandarin

Zsen Zsicsiang milliárdos ingatlan vállalkozó volt, egy állami cég élén. Tagja a kormányzó kommunista pártnak vagyis sokkal alaposabb tájékoztatást kapott mint a külvilág. Valamilyen oknál fogva megírta a valós számokat, amelyek óriási botrányt kavartak a kínaiak Twitterén a Weibon.

A császár meztelen

Ezzel a címmel tette közzé mini esszéjét Hszi Csinping elnökről, aki felvállalta a járvány elleni harc főparancsnoki tisztét. Március 12 óta senki sem látta a renitens mandarint, aki kiadta a belső tájékoztatás adatait a közvéleménynek.

Az USA és Ausztrália vizsgálatot követel

Maga Trump elnök is azzal vádolja Kínát, hogy elhallgatott fontos adatokat a korona vírus járvánnyal kapcsolatban, és ezzel nehéz helyzetbe hozta a világot. A gyanú egyáltalán nem alaptalan hiszen január 15 és március 3 között hétszer módosította az adatokat a pekingi egészségügyi hatóság – írja a londoni Guardian.
A Hongkongi egyetem kutatói nem is a Pekingben kiadott hét variációt vizsgálták hanem a WHO vuhani irodájának adatait. Megállapították: a kritériumokat állandóan változtatták Pekingben. Ezért hogyha az ötödik verzió kritériumait vesszük alapul, akkor a fertőzések száma végül 232 ezer lenne – írják a hongkongi kutatók. Pekingben egyre jobban tágították a kritériumokat – állapítja meg a tanulmány – ezért lehet, hogy a valós adat még 232 ezernél is több.

Másutt is ellentmondóan az adatok

A Financial Times szerint Nagy Britanniában több mint 41 ezer halottja volt eddig a korona vírus járványnak. Ez a duplája a hivatalos számnak. Spanyolországban is ellentmondóak a madridi központ és a tartományok adatai.
Ami pedig az amerikai-kínai kapcsolatokat illeti: azok a mélypontra kerültek. Missouri állam beperelte Kínát, mert nem tett meg mindent azért, hogy a korona vírus járványról értesítse a világot. Trump beszüntette a támogatást a WHO-nak, melyet a kínaiak eszközének nevezett. Peking viszont 30 millió dolláros gyors segélyt adott az Egészségügyi Világszervezetnek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK