Kezdőlap Világ Oldal 54

Világ

Kissinger: kínai közvetítéssel  az idén megkezdődhetnek a tárgyalások az ukrajnai háború befejezéséről

A 100 éves amerikai sztár diplomata, aki ma is napi 15 órán keresztül dolgozik, elmondta a CBS televíziónak, hogy optimista az ukrajnai béketárgyalásokkal kapcsolatban azóta, hogy Kína is aktívan bekapcsolódott a tárgyalások előkészítésébe.

Henry Kissinger történelmi fordulatot hozott azzal 1972-ben, hogy Nixon elnökkel elutazott Pekingbe, és ezzel véget vetett az USA – Kína szembenállásnak, mely a koreai háborúval kezdődött el (1950-53). A kínaiak több milliós hadsereggel támogatták Észak Koreát, ahol elesett Mao elnök elsőszülött fia is. Douglas MacArthur tábornok, az amerikai csapatok parancsnoka az atombomba bevetését kérte Truman elnöktől, aki azt megtagadta, és a legendás tábornokot nyugdíjazta. A két Korea között Sztálin halála után jött létre fegyverszünet 1953-ban, de béke azóta sincsen.

Az USA diplomáciája Kínával kapcsolatban élesen megváltozott amikor Biden elnök került hatalomra. 2021-ben Kínát és Oroszországot az Egyesült Államok stratégiai ellenfelének nyilvánították Washingtonban. Kissinger többször bírálta ezt az új hidegháborús diplomáciát mondván: az USA-nak mindig jobb viszonyban kell lennie Pekinggel és Moszkvával mint Oroszországnak és Kínával egymással. Blinken külügyminiszter viszont világméretű egységfrontot akar létrehozni Kínával és Oroszországgal szemben.

Zsákutca Ukrajnában

Putyin villámháborús terve villámgyorsan megbukott, az orosz hadsereg képtelen volt elfoglalni Ukrajnát. Most viszont elszántan védelmezi a megszerzett ukrán területeket, melyeket Putyin nem veszíthet el anélkül, hogy kockára ne tenné ezzel a hatalmát sőt talán az életét is.

Biden célja Putyin megbuktatása – ahogy ezt egyszer ki is jelentette. Jelenleg az az amerikai diplomácia álláspontja, hogy csakis az orosz csapatok teljes kivonása után kezdődhetnek meg a tárgyalások Ukrajna jövőjéről. Vagyis csak akkor, ha Ukrajna győz és rákényszeríti Oroszországot a kivonulásra.

Ukrajna győzelemére kevés katonai szakértő számít.

A nemrég napvilágra került Pentagon papírok szerint Washingtonban sem hisznek Ukrajna katonai győzelmében. Az USA fegyverese erőinek vezérkari főnöke többször is úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai patt helyzetben a diplomatáknak kell megoldást találniuk.

A 100 éves Kissinger most azt mondta, hogy tanácsadóként hajlandó lenne ellátogatni Moszkvába, hogy Putyinnal tárgyaljon.

Vang Ji, a kínaiak első számú diplomatája Münchenben a biztonságpolitikai konferencián úgy nyilatkozott, hogy titokban folytak tárgyalások a nagyhatalmak között az ukrajnai háború befejezéséről, de ezeket az USA megtorpedózta. Ezek után álltak elő a kínaiak a maguk meglehetősen homályos béketervével. Hszi Csin-ping elnök három napon át tárgyalt Moszkvában Putyinnal, majd pedig egy órán keresztül telefonon Zelenszkij ukrán elnökkel.

A kínai diplomácia nemrég megoldott egy olyan régi problémát, melyet az amerikaiak évtizedeken keresztül nem tudtak és nem is akartak rendezni: béke egyezmény született a szunnita Szaúd Arábia és a síita Irán között. Hszi Csin-ping elnök ellátogatott Szaúd Arábiába is, és ott sok egyezményt kötött. A legérdekesebb az, hogy a jövőben nem minden olaj szállítást dollárban fizetnek a kínaiak hanem Szaúd Arábia jüant is elfogad.

Pekingben a kínai külügyminiszter fogadta az USA új nagykövetét. Nicholas Burns Washingtonban a kongresszusi meghallgatáson azt mondta, hogy az USA mindenről hajlandó tárgyalni Kínával. A mindenben Ukrajna is benne lehet vagyis Peking és Washington megegyezhet a háború végéről Oroszország és Ukrajna feje fölött. Ezt sugallja a 100 éves Henry Kissinger nyilatkozata.

“A CIA ölette meg Kennedy elnököt”

„Ki ölte meg Kennedyt? Nem tudja senki.” Az ismételten fellángolt vitát, most nem más lobbantotta lángra, mint a néhai elnök unokaöccse Robert Kennedy junior, persze véletlenségből mostanság indítja kampányát a demokrata párt elnökjelölti versenyébe.

Azt állítja az Egyesült Államok egyik demokrata elnökjelöltje, a meggyilkolt elnök unokaöccse, Robert Kennedy junior, hogy a CIA megszervezte meg nagybátyja meggyilkolását 1963 novemberében.

“Túlságosan is sok bizonyíték mutat arra, hogy a CIA szervezte meg a gyilkosságot, és azután a titkosszolgálat fedte el a részleteket “

– állította Robert Kennedy junior, aki Biden elnök ellenében indul a demokrata elnökjelöltségért. Korábban lelkesen kampányolt a Covid védőoltás ellen. Most arról beszélt, hogy James Douglas könyve tele van olyan bizonyítékokkal, melyek azt igazolják, hogy a CIA végzett Kennedy elnökkel 1963-ban.

A Warren Bizottság, mely hivatalból kivizsgálta a Kennedy gyilkosságot arra a következtetésre jutott, hogy Lee Harvey Oswald, a mesterlövész magányos gyilkos volt, nem állt mögötte szervezet. Lee Harvey Oswaldot, aki a mesterlövész képzést a Szovjetunióban szerezte, a televíziós kamerák előtt lőtte le Jack Ruby, ezért nem tehetett részletes vallomást. Főként az nem világos még hatvan évvel később sem: miért lőtte le Kennedy elnököt?

Robert Kennedy junior korábban a Twitteren reagált Tucker Carlson egyik videójára, melyben a Fox News nemrég kirúgott sztár riportere ugyancsak kétségeit hangoztatta a Kennedy gyilkossággal kapcsolatban.

“Ez volt a legmerészebb híradás az elmúlt hatvan évben! A CIA gyilkosság nem volt más mint egy sikeres államcsíny. Ebből az amerikai demokrácia sohasem épült fel” – állítja az unokaöccs, akinek édesapját, Robert Kennedyt is meggyilkolták 1968-ban amikor a demokrata párt esélyes elnökjelöltje volt. Gyilkosa ma is börtönben. Ebben az esetben sem derült ki, hogy miért végzett Robert Kennedyvel?!

A magányos gyilkosokkal kapcsolatban rendszeresen felmerülnek összeesküvés-elméletek. Most azonban a Kennedy család egyik prominens tagja állt elő ezzel. Arra is hivatkozott, hogy egy kutatócsoport kiderítette: a CIA és Lee Harvey Oswald szoros kapcsolatban állt egymással.

Mit mond a CIA?

“Mindez hazugság. Semmilyen olyan új tény nem merült fel, mely cáfolná a Warren bizottság jelentését”

– írja honlapján a titkosszolgálat.

A CIA egyik szóvivője pedig kijelentette: semmi sem igazolja azt az állítást, hogy Lee Harvey Oswald kapcsolatban állt volna a szervezettel. Kennedy viszont azt állítja, hogy nem véletlen: az USA állampolgárainak többsége ma sem ad hitelt a hivatalos verziónak. Fokozza a gyanút, hogy a Kennedy elnök gyilkosságával kapcsolatos dossziét teljes terjedelmében még mindig nem tette közzé a CIA – nemzetbiztonsági okokra hivatkozva.

1976-ban a washingtoni képviselőház egyik albizottsága újra megvizsgálta a Kennedy gyilkosság körülményeit, és arra a következtetésre jutott, hogy Lee Harvey Oswald nem egyedül lőtt hanem volt egy másik mesterlövész is. Mindez egy összeesküvésre utal, de nem találtak olyan szálat, amely a CIA, Kuba vagy a Szovjetunió felelősségét mutatta volna.

A Washington Post 1993-ban azt írta, hogy Lee Harvey Oswald a Szovjetunióban kapcsolatba került a KGB-vel. Két és féléves tartózkodása alatt mesterlövész kiképzést kapott. Kapcsolatban állt Valerij Kosztyikov KGB tiszttel, aki a híres tizenharmadik ügyosztály munkatársa volt. Ez a KGB ügyosztály szervezte a gyilkosságokat külföldön.

Oliver Stone filmet forgatott a Kennedy gyilkosságról 1991-ben, és ebben egy fekete esernyő férfi mérgezett nyíllal megbénította az elnököt, majd jelezte a mesterlövészeknek: tüzelhetnek az immár magatehetetlen elnökre. A CIA szerint ez nem egyéb mint rossz vicc. Előkerült a fekete esernyős ember is, aki elmondta, hogy semmi köze sem volt a merénylethez. Azért vitt magával fekete esernyőt Dallasban, mert Kennedy elnök apja, Joseph támogatta Chamberlain brit miniszterelnök politikáját, mely kiegyezést akart Hitlerrel. Chamberlain mindenütt fekete esernyővel jelent meg a nyilvánosság előtt. Ez meglehetősen nyakatekert magyarázat, de az tény, hogy Joseph Kennedy mint az USA londoni nagykövete ellenezte a második világháborút, és nem akarta, hogy az Egyesült Államok hadba szálljon Hitler ellen. Végül a náci diktátor üzent hadat az USA-nak azt követően, hogy a japánok megtámadták Pearl Harbourt 1941-ben.

Robert Kennedy junior nyilvánvalóan azért hozta elő nagybátyja és apja meggyilkolásának ügyét, hogy előmozdítsa elnökválasztási kampányát. Televíziós interjújában Joe Biden elnököt régi barátjának nevezte, de közölte, hogy sok mindenben nem ért vele egyet. Különösen bírálta Biden külpolitikáját mondván, hogy az fokozza a háborús feszültséget Ukrajnában.

“Mi állítólag emberbaráti célból mentünk oda, hogy segítsük Ukrajnát, aztán kiderült, hogy a valóságos célunk az orosz hadsereg legyőzése. Proxy háborút vívunk Oroszországgal Ukrajnában, ahol ezért feláldozunk sokezer ukrán életet.”

A migráns vita kapcsán így foglalt állást:

”Lezárnám a határokat az illegális bevándorlók előtt, de erősíteném a legális bevándorlást.”

Erdogan ingyen földgázzal akar választást nyerni

A török elnök kijátssza az energiakártyát, hogy megnyerje a választásokat, ahol ellenfele látszik egyelőre esélyesebbnek.

Az infláció és a megélhetési válság miatt jók az esélyei az ellenzéknek a választásokon Törökországban, de Erdogan mindent megtesz hatalmának megőrzése érdekében: most bevetette az energia fegyvert is. Ebben orosz barátja, Putyin elnök segít is neki…

100 ezer hordó olajat termelhet az új olajmező Szíria határán – jelentette be egy választási nagygyűlésen Recep Tayyip Erdogan Konya városában. A konzervatívok fellegvárában a Szultán – ahogy hívei nevezik őt – azt is elmondta, hogy új földgáz mezőt találtak a Fekete tenger mélyén a partmenti vizek alatt. Igaz, hogy ezt már két héttel ezelőtt is elmondta, de a választások most vasárnap lesznek, ezért az energia függetlenség hangoztatása hatással lehet a nacionalista szavazótáborra, mely elsősorban Törökország kevésbé fejlett keleti részein főként vidéken él míg a demokratikus ellenzék az ország nyugati részein és  a nagyvárosokban erős. A három legnagyobb török város: Isztambul, Ankara és Izmir élén ellenzéki polgármester áll.

Erdogan elnök lépten nyomon Törökország szuverenitását hangsúlyozza megfeledkezve arról, hogy az új olajmező mindössze az ország olaj szükségleteinek a 10%-át fedezi majd.

Bár Erdogan energiaszuverenitást emleget, de e tekintetben valójában egyre jobban függ Oroszországtól. Az oroszok regionális földgáz elosztó központot helyeztek működésbe Törökországban, a török vezetéken keresztül Magyarországra is így érkezik az orosz földgáz egy része. Ezenkívül éppúgy mint Magyarországon, Törökországban is oroszok fejlesztik a nukleáris ágazatot. Jelenleg Törökország olajfogyasztásának az egyharmada Oroszországból érkezik, mellyel szemben

Erdogan – bár Törökország is a NATO tagja – nem alkalmaz szankciókat Putyin Ukrajna elleni agressziója után.

Az energia kártya sok szavazót hozhat Erdogannak

Az infláció miatt sok török családnak okoz gondot a rezsi és a benzinár. Szeptemberben jött el a rezsi sokk Törökországban: a családok számlái 20%-kal, az iparé 50%-kal nőtt meg. Nagyon sok cég és család nem tudja kigazdálkodni ezt az emelkedést. Az infláció jórészt emiatt haladta meg tavaly a 85%-ot hivatalosan, az ellenzék szerint pedig túllépte a
100%-ot is. Az élelmiszerek ára is rohamtempóban nő Törökországban, ezért a szegényebb családok csapdába kerültek: nem tudják, hogy min spóroljanak?

“Törökországban ma mindenki arról beszél, hogy milyen drága a zöldhagyma, de a zöldség és gyümölcs árak mögött ott van az energiaköltségek növekedése” – nyilatkozta a brüsszeli Politiconak a Middle East Institute Center for Turkish Studies igazgatónője. Gönül Tol szerint könnyen előfordulhat, hogy Erdogan az infláció miatt elveszíti a választások első fordulóját.  Tudja ezt Erdogan elnök is, aki megpróbálja megvenni a választókat például azzal, hogy ingyenes földgázt ígér a családoknak: ”havi 25 köbmétert ingyen adunk a családoknak” – jelentette be a 69 éves államfő, aki iszlamista-nacionalista programmal nyert korábban, de érzi, hogy most ez már kevés lehet a megélhetési válság kellős közepén.

A szankciók kijátszása

Oroszország Törökországba exportálja a földgázt, ahol azt átkeresztelik, és immár török földgázként éri el Európát. Az oroszok által épített energiaközpontba beérkezik az orosz földgázon kívül a saját török földgáz, plusz az azeri, és az iráni is. Innen minden földgáz töröknek minősül vagyis nem eshet a szankciók hatálya alá.

Brüsszelből ezért nagyon is odafigyelnek arra, hogy mi történik az energiaközpontban Törökországban annak ellenére, hogy az Európai Unió nem szankcionálja az orosz földgázt, de sok tagállam megszüntette az importot Oroszországból – írja a Politico.

Az olajnál és a földgáznál is fontosabb az együttműködés Moszkva és Ankara között a nukleáris iparban. A Roszatom építi Törökország első atomerőművét, melyet 2026-ban már be is akarnak indítani. Ha mind a négy reaktor üzemel majd, akkor Törökország energiaszükségleteinek 10%-át fedezi majd a nukleáris energia.

18 milliárd euróba kerül Törökország első atomerőműve, amelybe megérkezett az első nukleáris fűtőanyag szállítmány Oroszországból – épp a választási kampány idején. Ebből az alkalomból nagy ünnepséget rendeztek, melyen virtuálisan vett részt Putyin és Erdogan. Az orosz elnök nem szívesen dugja ki az orrát külföldre amióta a hágai nemzetközi bíróság elfogató parancsot adott ki ellene az ukrajnai háború miatt. Erdogan pedig rosszul lett egy élő televíziós műsorban, és emiatt pár napig nem vehetett részt a választási kampányban.

A 4800 megawatt összteljesítményű atomerőművet orosz kölcsönből építette meg Törökország, amely vállalta, hogy 15 éven keresztül fix 12,35 dolláros áron ad egy kilowatt órát. Ez magasabb mint a jelenlegi piaci ár.

Ennyit Törökország energiaszuverenitásáról. Ettől függetlenül azzal, hogy ingyenes földgázt ígér a fogyasztóknak Erdogan sok szavazót maga mögé állíthat. Erre szüksége  lehet hiszen a közvélemény-kutatások szerint jelenleg az ellenzék 49-45 arányban vezet Erdogan elnökkel szemben.

Magyar miniszterelnök Szlovákiában

Ódor Lajost, a szlovák Nemzeti Bank eddigi alelnökét nevezte ki kormányfőnek Caputova köztársasági elnök. Ő ügyvezető miniszterelnök, aki a választásokig irányítja Szlovákia kormányát. Magyar miniszterelnöke Szlovákiának még nem volt.

A 47 éves Ódor Lajos Komáromban született a város szlovákiai részén. A neves Selye János gimnáziumban érettségizett. Pozsonyban a Comenius egyetemen szerzett matematikus- közgazdász diplomát. 2016 óta vendég professzor a CEU-n, melyet Orbán Viktor kormánya arra kényszerített, hogy székhelyét Budapestről Bécsbe helyezze át. Ódor Lajos kezdetben pénzügyi elemzőként dolgozott, 2006-ban már a szlovák Nemzeti Bank igazgató tanácsának tagja lett.

Saját honlapján így írt magáról:

”Ideológiám a pragmatizmus, a modern módszereken és adatokon alapuló gazdaságpolitika. Célom az, hogy összekapcsoljam az akadémia tudás és a valódi gazdaságpolitika világát.”

Ódor Lajos résztvett olyan fontos gazdaságpolitikai döntések előkészítésében mint az egységes adókulcs bevezetése, az euró bevezetése, a nyugdíj rendszer reformja stb.

2018 februárja óta volt alelnöke Szlovákia nemzeti bankjának. Ódor Lajos azt tanácsolta mindenkinek, hogy “úgy foglalkozzunk a pénzügyeinkkel mint a kertünkkel.”

Választás szeptemberben

Ódor Lajos ügyvezető kormánya addig irányítja a szlovák államot amíg a választások eredményeképp meg nem alakul az új kormány.

Nem véletlenül választotta a köztársasági elnök a Nemzeti Bank alelnökét a kormányfői posztra hiszen Szlovákiában – éppúgy mint Magyarországon – az infláció következtében megélhetési válság van. Ez pedig a lakosság többsége számára a nadrágszíj összehúzását jelenti. Tavaly 12,5%-os volt az infláció, amely minden korábbi rekordot megdöntött. Igaz persze, hogy így is elmaradt a magyar inflációtól. Ebben szerepe van annak is, hogy Szlovákia az euró övezet tagja. Az euróövezet is inflációs rekordot produkált, de ez messze elmarad a magyar 25%-os inflációtól.

Érdekes, hogy a nemzeti bank alelnökének az volt a véleménye, hogy

“fizethetünk euróval, koronával vagy forinttal, lehetnek magasak vagy alacsonyak a kamatok, csak a kormányoknak van lehetőségük a magas árak ellen harcolni.”

A nyugati világban ez elsősorban a jegybank kötelessége, így van ez az eurozónában is. Magyarországon jelenleg fura munkamegosztás alakult ki: a nemzeti bank küzd az infláció ellen míg a kormány önti a pénzt a piacra, hogy a gazdaság elkerülje a recessziót.

Ódor Lajos szerint a szlovák gazdasági modell hosszútávon nem fenntartható:

”az elmúlt években túlságosan sokat foglalkoztunk azzal, hogy állami kölcsönökkel támogattuk a fogyasztást, és túl keveset azzal, hogy átálljunk a tudás alapú gazdaságra.”

Szlovákiában éppúgy mint Magyarországon a kormányok megpróbálták megvásárolni a választók jóindulatát, és ezért nem maradt pénz a korszerű gazdaság fejlesztésére.

Mire számított januárban Szlovákia új miniszterelnöke amikor még a nemzeti bank alelnökeként nyilatkozott a sajtónak?

“Kisebb visszaesés benne van a pakliban, de recesszióval nem számolunk a következő két évben”

– nyilatkozta Ódor Lajos, aki ügyvezető kormány élén Szlovákia miniszterelnöke lett.

Jüan kontra dollár

A kínai jüan meg akarja ingatni a dollár uralmát a világgazdaságban. Az USA immár fegyverként használja a dollárt – ez kiderült az Oroszország elleni szankciók idején, Kína ezt használja ki arra, hogy megnövelje a jüan szerepét a globális gazdaságban – írja a Bloomberg.

“Már nincs szükségünk az USA-ra, megvagyunk az amerikai dollár nélkül is. Ez nagyon erős üzenet” – mondja Hongkongban az UBS helyi vezetője. Adrian Zuercher az egész Ázsia-Csendes óceán térségért felel a svájci bankóriásnál, és jól látja, hogy a jüan előrenyomulása szinte mindenütt megfigyelhető.

Egyetlen év alatt többet nyomult előre a kínai jüan mint korábban tíz év alatt. Nemcsak Oroszország esetében látványos a változás, de olyan országok esetében is mint Szaúd Arábia, Brazília vagy épp Franciaország. Peking azt akarja igazolni, hogy van egy másik világ is a Nyugaton kívül, amely mind nagyobb szerepet kíván magának a világgazdaságban. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy a jüan részesedése megháromszorozódott a világkereskedelem finanszírozásában 2019 óta.

Oroszország esetében ez 32 szeres növekedést jelentett a tavalyi évben!

Ez még mindig csak igen kis részesedés, és a pekingi hatóságok teljesen kézben tartják a jüant, nem engedik át a piacnak mint a dollárt.

A nagy dobás: Szaúd Arábia. Ez az ország 1945 óta az USA kitüntetett olaj partnere volt, de Hszi Csinping elnök változtatott a helyzeten: újraválasztott vezetőként egyik legelső útja ide vezetett. Az olajegyezmény, melyet megkötött titkos, de annyit tudni lehet róla, hogy nemcsak dollárban, de jüanban is finanszírozzák a kínaiak az importot.

Peking összehozott egy béke egyezményt két fő közel-keleti energia szállítója között: Irán és Szaúd Arábia kibékítése megmutatta, hogy az Egyesült Államoknak immár ezen a téren is komoly vetélytársa van.

Lula brazil elnök egyik legelső külföldi útja Pekingbe vezetett, ahol kereskedelmi egyezményt írt alá, és bírálta a Nyugat Ukrajna politikáját. Hasonlóképp Emmanuel Macron francia elnök a kínai fővárosban jelentette ki, hogy Európa nem lesz az USA vazallusa.

Swift kontra CIPS

Putyin Ukrajna elleni agressziója miatt az oroszokat kizárták a Swift rendszerből, így Oroszország átállt a kínai CIPS – re, amely teljesen független a másiktól. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy az orosz bankok ezt a rendszert használják még a világ olyan távoli pontjain is mint Brazília.

“Kína lendületes fejlődése más országokat is arra buzdít, hogy használják bátran a jüant” – nyilatkozta a Bloombergnek Victor Gao professzor a Szucsoi egyetemről, aki egyáltalán nem mellesleg egy kínai agytröszt alelnöke is. A Kína és a globalizáció kutató központ alelnöke arra is rámutat, hogy “a kínaiak felkészülnek arra, ha az USA szankciók jönnek ezen a téren is, akkor készen álljanak, és ne szenvedjenek hajótörést.”

Oroszország balsorsa elgondolkodtatta Pekinget hiszen az USA már a Krím megszállása után megfenyegette Moszkvát azzal, hogy kizárja Oroszországot a nemzetközi pénzügyi rendszerből. Akkor még nem sok történt, de 2022 tavaszán Putyin Ukrajna elleni agressziója után Washington villámgyorsan lépett, mert jól elő voltak készítve a pénzügyi szankciók. Hogy reagáltak az oroszok? Jüanban kezdtek el takarékoskodni: míg korábban egyáltalán nem voltak ilyen betétek, egyetlen év alatt az összes megtakarítás 11%-át már kínai pénzben tartották Oroszországban. A dollárt és az eurót immár messze megelőzi a jüan Oroszországban. Ez azt is jelenti, hogy Moszkva más államokkal is immár jüanban kereskedik: Banglades például 300 millió dollár értékben rendelt egy atomerőművet Oroszországtól, de a számlát már jüanban fizeti ki.

Az orosz szuverén alap jüan vásárlásra készül az olajpénzekből

Mark Mobius, a legendás befektető rámutatott arra, hogy egyelőre még nem igazán komoly a jüan piac hiszen eltörpül az amerikai dollár mellett, és jelentős  gondot jelent az, hogy nehéz nagyobb összeget kihozni jüanban az egyik országból a másikba.

A jüan még nem világpénz:

“Egy nemzetközileg teljesen elfogadott jüanhoz az kellene, hogy Peking nagyobb szabadságot biztosítson mind a külső mind a belső piacon a pénz mozgásának”

– hangsúlyozza Jim O’Neill, aki nemrég még a Goldman Sachs vezető közgazdásza volt.

Rámutatott arra, hogy a jüan még nem teljesen konvertibilis , mert a külföldi tőkebefektetéseket és hitelnyújtást Peking még erőteljesen korlátozza. Enyhítettek ugyan a korábbi szigorú korlátozásokon , de egyelőre nem merik azokat megszüntetni , mert Peking attól tart, hogy megindulhat egy olyan erős tőke kiáramlás, melyet nem lesz képes ellenőrizni.

“Hosszú sorok kígyóznak Kínában azért, hogy külföldre vihessék a pénzt, de ellenkező irányban csak kevesen várakoznak”

– vázolja fel a helyzetet a UBS regionális főnöke Hongkongban.

Végeredményben a jüan szerepe ezért még nem túlságosan jelentős a világgazdaságban, ahol csak az ötödik helyen áll a dollár, az euró, a jen és a font mögött. Részesedése mindössze 1,7%.

A bizonytalan világ helyzet ugyanakkor diverzifikálásra ösztönzi a gazdaság szereplőit, és ez előnyös a jüannak. “Kína számára ebben a helyzetben egyre fontosabb, hogy a jüan nagyobb szerepet kapjon a világgazdaságban, ahol kifárasztásos amerikai-kínai pénzügyi háborúskodás folyik” – mondja Stephen Jen, a Eurizon SLJ Capital társ alapítója.

A Bloomberg természetesen megkérdezte a jüan szerepéről a kínai kormányt és a nemzeti bankot is Pekingben, de ők egyelőre nem kívánták kommentálni a cikket a dollár – jüan háborúról.

Mire elég a Munkáspárt győzelme a helyi választáson?

Jelentős veszteséget könyvelhetnek el a konzervatívok az Egyesült Királyságban, ahol előretört az ellenzék: mind Munkáspárt mind pedig a Liberális Demokraták fontos tory körzeteket hódítottak meg.

“Jó úton járunk: a Munkáspárt nyerhet a következő országos választásokon”

– jelentette ki a párt kampányfőnöke miután közzétették a helyi választások részeredményeit Nagy Britanniában. Shabana Mahmood asszony a Sky News tudósítójának elmondta, hogy

“Tisztában vagyunk a nagy kihívással. 2019-ben olyan súlyos vereséget szenvedtünk, hogy sokan leírták a Munkáspártot. Keir Starmer vezetésével a Munkáspárt újra visszatért a politikai színpadra, és olyan körzetekben is nyertünk most, amelyek fontosak lehetnek az országos választáson 2025-ben.”

Miért ez a jelentős választási siker?

“Mert a konzervatívok elszúrták a gazdaságpolitikát, és Rishi Sunak miniszterelnök sem tudta helyrehozni azt. Ezzel szemben a Munkáspártnak konkrét terve van arra, hogy miképp lehet megoldani a megélhetési válságot Nagy Britanniában.”

Rishi Sunak csak féléve miniszterelnök Londonban, ahol elődje villámgyorsan távozni kényszerült, mert képtelen volt olyan költségvetést összerakni, melyet az üzleti világ és a közvélemény elfogadott volna.

A konzervatív miniszterelnök persze egészen másképp látja a helyzetet: ”néhány kulcsfontosságú körzetben haladást értünk el. Igaz, hogy vannak veszteségeink is. Még nem véglegesek az eredmények, de így is szomorú, hogy sok jó helyi konzervatív politikust kell elveszítenünk. Egyáltalán nem tapasztalok nagy elmozdulást a Munkáspárt javára, és nem érzem azt, hogy az ő programjuk különösképp fellelkesítette volna a brit választókat.”

A Liberális Demokrata ellenzék is győzelemről beszél: “pöröly csapást mértünk a tory körzetekre” – büszkélkedett a párt vezetője. Sir Ed Davey szerint:

”a választók üzenete világos. Torkig vannak Rishi Sunak konzervatív kormányával, amely nem képes megoldani az ország problémáit.”

Rishi Sunak választási rémálma megvalósult: a kőkemény konzervatív Windsor, amely most III. Károly koronázása miatt gyakran szerepelt a hírekben, a Liberális Demokraták kezébe került – írja a jobboldali Daily Mail, amely hangsúlyozza, hogy a hétköznapi elégedetlenség váltotta ki az ellenzéki pártok sikerét a helyi választásokon: hosszú várólisták az állami kórházakban, a megélhetési nehézségek, a lakás problémák stb.

Sir John Curtice választási szakértő a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy a konzervatívok választási vesztesége elérheti az ezres lélektani határt, de ez nem valószínű. Sokkal inkább az várható, hogy a Munkáspárt jelentős győzelmet arat a helyi választásokon, de nem elég nagyot ahhoz, hogy biztosra mehessen az országos választáson 2025-ben. Mindennek ellenére Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője közölte: készen áll a kormányzásra – írja a londoni Daily Mail.

Trump és Orbán együtt harcol, de miért?

Folytassuk a harcot civilizációnk és szabadságunk védelmében – üzente Donald Trump a radikális republikánusok Budapesten ülésező konferenciájának és Európa, benne Magyarország polgárainak.

A hagyományok, a jog uralma, a szólásszabadság, az emberi élet méltósága azok az eszmék, amelyek összekötik és megmentik a nyugati civilizációt- hangsúlyozza Trump, akinek minden bizonnyal nem tűnt fel, hogy az Európai Unió épp ezeket kéri számon Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszerén. Ilyen apróságok elnöki időszakában sem zavarták Donald Trumpot, aki egyetlen mondaton belül is képes volt az ellenkezőjére fordítani mondanivalóját.

A szavak arra valók, hogy elfedjék a gondolatainkat

– mondta Talleyrand, Napóleon császár külügyminisztere.

De mi van akkor, ha nincsenek gondolataink, melyeket el kellene fedni? Pontosabban csak egy van: hatalomra akarok kerülni, és aztán a lehető legtovább ottmaradni – kerül amibe kerül – az országnak vagy a világnak.

Ez elég csekély szellemi apport, de az Egyesült Államok világhatalom míg Magyarország Európa szegényházában kucorog. Kicsit nehéz megtalálni a közös nevezőt. Orbán Viktornak mégiscsak sikerült: Soros György ellen kell közösen küzdeni!

Biden gyengesége

Trump a proteszt szavazatokra épít az Egyesült Államokban, ahol ennek nagy a keletje manapság. Egyrészt, mert a gazdaság a recesszió szélén ingadozik, és a Federal Reserve Board legutóbbi kamatláb emelése le is viheti nulla alá a növekedést. Jelentős társadalmi csoportok életszínvonala stagnál vagy épp csökken az Egyesült Államokban.

Ez egyébként közös pont Magyarországgal, csakhogy itt 13 éve a nemzeti együttműködés rendszere áll fönn vagyis ezért picit nehéz az ellenzéket és a külvilágot hibáztatni. Orbán Viktor miniszterelnök mégiscsak ezt teszi, mert különben egyet kellene értenie gazdaságfejlesztési miniszterével, Nagy Mártonnal abban, hogy Magyarországon megélhetési válság van.

A miniszter persze csak azt mondta ki, amit mindenki tud: 25%-os infláció mellett csak nagyon kevesen járnak jól. Épp azok, akik állandóan bűnbakot keresnek természetesen másutt.

Biden másik gyenge pontja a diplomácia. A demokrata adminisztráció hidegháborús politikát hirdetett meg: stratégiai ellenfelének nevezte Kínát és Oroszországot 2021-ben. Az oroszokat sikerült is sarokba szorítani Putyin esztelen Ukrajna elleni háborúja miatt, de kiderült: Moszkva nem igazán ellenfél. Nemcsak gazdasága, de hadserege is versenyképtelen a világban.

Putyin is csak szavakban erős mint Orbán Viktor.

A kínaiak viszont valódi fenyegetést jelenthetnek az amerikai világuralomra. Velük egyáltalán nem boldogul a Biden adminisztráció, mert Peking gazdasági téren akarja tartani a versengést hiszen katonai területen még jelentős a hátránya az Egyesült Államokkal szemben.

Ukrajnában nemcsak Putyin, de az amerikai diplomácia is csapdába került. Washington Ukrajna győzelméhez köti a béketárgyalásokat miközben pontosan tudja: ennek a realitása majdnem nullához konvergál.

Most a kínaiak itt is kezdik beelőzni Washingtont: Hszi Csin-ping elnök egy órán át tárgyalt Zelenszkij ukrán államfővel. Kínai delegáció kezd közvetítő akciót Moszkva és Kijev között. Hszi Csin-ping az egyetlen vezető, aki képes nyomást gyakorolni Putyinra. Trump azt állítja: ha elnökké választják, akkor egyetlen nap alatt békét teremtene Ukrajnában. Ahol egyelőre tovább tart a háború immár több mint tizennégy hónapja. A német kormány pedig vészforgatókönyvet állított össze arra az esetre, ha Trump visszatérne a Fehér Házba.

Drónok harca avagy Putyin elnököt már meg sem akarják ölni?

Hogy juthattak el az ellenséges drónok egészen Moszkváig? – tette fel a jogos kérdést Catherine Colonna francia külügyminiszter a France Inter rádióban.

Putyin elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov egyenesen az Egyesült Államokat vádolta meg azzal, hogy drónokkal akarta megöletni minden oroszok államfőjét, aki a támadás idejében nem is volt a Kremlben.

“Putyin mindig megőrzi a nyugalmát”

Antony Blinken külügyminiszter kétségeit fejezte ki az orosz verzióval kapcsolatban: “az Egyesült Államok fokozott elővigyázatossággal kezeli Oroszország állítását, hogy lelőttek két ukrán drónt, amely a Kremlt vette célba Ukrajnában.”

Zelenszkij elnök közölte: semmi közünk sincsen az akcióhoz.

Medvegyev, Putyin helyettese az Oroszországot irányító védelmi tanácsban, mindenesetre sietett megfenyegetni Ukrajnát, és kilátásba helyezte Zelenszkij elnök likvidálását. Az oroszok memóriája rövid: tavaly februárban épp erre tettek kísérletet Kijevben amikor megpróbálták megölni az ukrán elnököt. A gyilkos kommandó csapdába esett, és őket ölték meg az ukrán speciális alakulatok Kijev mellett.

Miért szervezhetett támadást önmaga ellen Putyin?

Az orosz elnök egyre inkább élet-halál harcnak igyekszik beállítani az ukrajnai háborút, amely kínosan sokáig elhúzódik és rengeteg áldozatot követel. Az eredmény pedig szánalmas: minimális területi nyereség és maximális nemzetközi elszigetelődés.

Érdemes volt belevágni a “különleges hadműveletbe” Ukrajnában?

Erre ma már valószínűleg Putyin is nemmel válaszolna. Menekülő utat keres, de ahelyett, hogy a béke irányába mozdulna, tovább masírozik előre a zsákutcába. Jellemző, hogy ebben a helyzetben a kormánypárti média zászlós hajója Magyarországon , az Indigó Ukrajnát vádolja azzal, hogy “egyre őrültebb akciókkal sodorják a világot a nukleáris háború felé.”

Közben a kínaiak szépen csendben hozzákezdtek a békeközvetítéshez, mindenekelőtt tűzszünetet szeretnének elérni. Hszi Csin-ping elnök egy órán át beszélt erről Zelenszkij ukrán államfővel, aki utána pozitívan nyilatkozott. Kína az egyetlen nagyhatalom, amely nyomást gyakorolhat Oroszországra.

Az Egyesült Államok kivár: bízik vagy legalábbis úgy tesz mintha bízna az ukránok katonai győzelmében.

A háttérben minden bizonnyal a nagyhatalmak előkészítenek valamiféle megoldást.

Az USA új pekingi nagykövete a washingtoni szenátus előtt azt mondta, hogy minden kérdésről hajlandók vagyunk tárgyalni a kínaiakkal beleértve azokat a problémákat is, melyek nem a két állam kapcsolatát érintik közvetlenül. Vagyis az Egyesült Államok hajlandó arra, hogy megvitassa akár Ukrajna ügyét is a kínaiakkal – elismerve ezzel Kína megnőtt súlyát a világpolitikában. Mit szólnak mindehhez az ukránok?

Hitler és Sztálin sem sokat filozofált ezen amikor 1939-ben az egykor a Habsburg birodalomhoz tartozó Galíciát Ukrajnához csatolta megszüntetve Lengyelországot. Jaltában sem sokat töprengtek a szövetségesek azon, hogy a kis népek mit akarnak. Amikor Churchill egyik tanácsadója nehezményezte Lengyelország átengedését a Szovjetuniónak, akkor a brit miniszterelnök visszakérdezett: mondja, maga ott akar élni?!

Saláta válság a szupermarketben

Üres polcok fogadják gyakran az európai vásárlókat amikor paradicsomot vagy paprikát, esetleg ketchupot keresnek, mert a kereskedők képtelenek előre jelezni a gyorsan változó fogyasztói szokásokat, melyeket a Covid pandémia óta nemigen lehet felmérni.

“Az inflációs nyomás azt jelenti, hogy a vásárlók brutális módon váltanak egyik percről a másikra. Ilyet eddig még sohasem tapasztaltunk” – nyilatkozta a Reutersnek Luke Jensen, aki egy online szupermarket hálózat főnöke Nagy Britanniában. Szerinte csapdában vannak a döntéshozók, mert a megélhetési válság miatt sok fogyasztó olyan reakciókat mutat, melyeket korábban nem vártak. Közben pedig az energiaválság és a növekvő árak miatt nem szívesen tartanak nagy készletet semmiből sem. Így aztán, ha a fogyasztók valamire rávetik magukat, akkor pillanatok alatt kiürülnek a polcok a szupermarketekben. Egyáltalán nemcsak brit vagy európai problémáról van szó.

A Carrefour szupermarket-lánc közel-keleti hálózata a mesterséges intelligenciára bízta az árubeszerzés és elosztás 90%-át.

 “Ezzel együtt 8-12%-a keresett áruknak hiányzik a polcokról” – panaszkodott a hálózat főnöke, aki elmondta, hogy a pandémia előtt 7-9% volt ez a mutató. A nagy mennyiség miatt a pár százalékos növekedés is komoly veszteséget jelent.

Miután nagyon megnőtt az online kereskedés a pandémia óta, ezért másképp kell megtervezni a készleteket mint korábban. Sok az új zavaró tényező, mely megnehezíti a tervezést: energiaválság, ukrajnai háború, infláció stb.

A szállítási láncok akadoznak

Az ukrajnai háború bizonytalanná tette a mezőgazdasági exportot, amelyre nagyon is számítanak a Közel Keleten és Észak Afrikában. “Egyszerűen kifogytak a készleteink” – mesélte a Carrefour közel-keleti hálózatának főnöke.

Néhány hétköznapi piaci áru egészen egyszerűen hiánycikké vált Európában és a Közel Keleten: ide tartozik például a paradicsom és a ketchup. Spanyolországban az időjárás súlyosan károsította a paradicsom termesztő gazdaságokat, így az export elmarad a kívánatostól. A ketchupot elsősorban előállító Kraft Heinz kihasználta az alkalmat, és jócskán megemelte az árat, melyet egyes vásárlói csoportok már nem tudnak vagy nem akarnak megfizetni. A Tesco úgy döntött, hogy ideiglenesen nem árusítja a Kraft Heinz termékeit, de ezzel azt kockáztatja, hogy a vevők átpártolnak a konkurenciához.

Meddig tarthat a hiány?

A brit kormány szerint hetekig is elhúzódhat, mert Marokkóban és Spanyolországban rossz volt az idő, ezért kevés a paradicsom a piacon. A BBC azt tanácsolja hallgatóinak, hogy uborka helyett fogyasszanak zellert vagy édes köményt.

Ha a szakácskönyv paradicsomot javasol, de az nincs a boltban, akkor pótolható déli gyümölcsökkel például naranccsal vagy grape fruittal. A görög dinnye is kiváló a salátához- javasolta a BBC azoknak, akik nem jutnak friss paradicsomhoz, paprikához vagy uborkához Nagy Britanniában.

Irán ismét lefoglalt egy olajszállító hajót

Újabb olajtankhajót foglaltak le az iráni a Forradalmi Gárda naszádjai. Körbevették a hajót, és irányváltásra kényszerítették, körülbelül 30 emberrel a fedélzetén.

Irán egy héten belül másodszor foglalt le külföldi olajszállító tartályhajót. Az Iráni Forradalmi Gárda Gárda Haditengerészetének (IRGCN) nagysebességű csónakjaiból álló flotta szerdán elfoglalta a panamai zászló alatt hajózó görög „Niovit” a Hormuzi-szorosban – közölte az amerikai hadsereg. A tartályhajó rakomány nélkül úton volt Dubaiból Fujairahba, az Egyesült Arab Emírségek másik kikötőjébe.

A világ egyik legfontosabb hajózási útvonala a Hormuzi-szoroson halad keresztül. Az olajkereskedelem jelentős részét olyan hajók bonyolítják le, amelyeknek át kell haladniuk a szoroson. A terület újra és újra a politikai összefonódások miatt kerül a címlapokra.

„Egy tucatnyi IRGCN gyorstámadó naszád hemzsegett a szoros közepén” – áll a bahreini székhelyű amerikai ötödik flotta közleményében. A Forradalmi Gárda ezután irányváltoztatásra kényszerítette a tankert, és behatolt az iráni felségvizekre.

Néhány nappal azelőtt az iráni hadsereg haditengerészeti ereje múlt csütörtökön egy másik olajszállító tartályhajót foglalt el az Ománi-öbölben, amit az 5. flotta a nemzetközi jog megsértésének és „a tengeri biztonság és a globális gazdaság fenyegetésének” minősített.

Irán ugyanakkor azt közölte, hogy a török ​​által üzemeltetett, kínai tulajdonú, Advantage Sweet nevű tankhajó, amely Houstonba tartott (Texas állam), amely Kuvaiti kőolajat szállított az amerikai Chevron Corp. energiacégnek, ütközött egy iráni hajóval, melynek következtében több legénység eltűnt és megsérült.

Irán azt is közölte, hogy az Advantage Sweet, amelynek körülbelül kéttucatnyi indiai legénysége volt, áthaladt a Hormuzi-szoroson, és többszöri figyelmeztetés ellenére elmenekült a helyszínről.

A nyugati média azonban arról számolt be, hogy a hajó lefoglalása válasz volt arra, hogy az Egyesült Államok napokkal korábban elkobzott egy olajszállító tartályhajót Teheránnal szembeni egyoldalú szankcióinak érvényre juttatása érdekében.

Helikopter olajszállító tartályhajó felett

A görög parti őrség szóvivője azt mondta az AFP-nek, hogy körülbelül 30 ember tartózkodott a hajón, köztük egy görög kapitány és a legénység tagjai a Fülöp-szigetekről és Srí Lankáról.

Hasonló események 2018 óta történtek a régióban. Csütörtökön az iráni haditengerészeti egységek helikopterekről ereszkedtek le egy Marshall-szigeteki lobogó alatt közlekedő olajszállító tartályhajó fedélzetére. A Tankertrackers.com weboldal szerint a hajót az iráni Bandar Abbász kikötőjébe vitték.

Az Ambrey tengerészeti biztonsági cég azt mondta, hogy a két hajót egy iráni olajat szállító görög tartályhajó amerikai elfogása után foglalták le. A múltban Irán megtorolta az iráni olajkészletek lefoglalását. Az Irán elleni amerikai szankciók elsősorban az ország olajeladásait célozzák.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!