Világ

Holnaptól Finnország veszi át az Európai Unió soros elnökségét

0

Július elsejétől hat hónapig Finnország tölti be az Európai Unió soros elnökségét, az észak-európai állam Romániától veszi át, majd januárban Horvátországnak adja tovább a tisztséget.

Az EU-hoz közel 25 évvel ezelőtt, 1995-ben csatlakozott Finnország 1999 és 2006 után immár harmadszor látja el a félévente tagállamról tagállamra szálló tisztet.

Helsinki már véglegesítette „Fenntartható Európa, fenntartható jövő” mottójú programját, amelyben a közös értékek, a jogállamiság erősítését, az éghajlatváltozás elleni küzdelem előmozdítását, a kontinens biztonságának fokozását, illetve az EU versenyképességének növelését tűzte ki célul.

Mint kiemelték a finn elnökség honlapján: „A nagyhatalmi versengés és az asszertív unilateralizmus fokozódóban van, a nemzetközi szabályalapú rendszert kihívások érik. Annak is szemtanúi vagyunk, hogy megkérdőjeleződnek az EU közös értékei, mi több, az egyik tagállam a közösség elhagyására készül.”

„Meg kell óvni az európai integráció sarokköveit, a békét, a biztonságot, a stabilitást, a demokráciát és a prosperitást” – írták.

Az elnökség nyitóeseményére a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság tagjai jövő csütörtökön Helsinkibe látogatnak, ahol a finn prioritásokról egyeztetnek.

A rotációs elnökség az EU új alapszerződése, a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés óta valamelyest vesztett korábbi jelentőségéből, főként amiatt, hogy az Európai Tanácsnak már saját elnöke van, a külügyi tanács üléseit pedig az elnöklő állam külügyminisztere helyett már az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő vezeti. A többi szakminiszteri ülésen azonban továbbra is az érintett ország feladata a napirend kialakítása, az álláspontok közelítése és a kompromisszumok elérése.

Magyarország 2011 első felében töltötte be először az Európai Unió elnökségét, és 2024-ben kerül ismét sorra.

Két toxikus vezető árnyékában, a rejtőzködő harmadik

Bizonyára nem vagyok egyedül, aki még emlékszik a Fidesz itteni fiókpártjának 12. dzsemborijára és arra, hogy megújulást/újratervezést hirdettek.

Ha van aki még emlékszik, az azt is észrevehette, hogy mára már nyoma sincs semmiféle újratervezésnek, ma “pragmatikus transzilvanizmus” (whatever this mean) van vasárnapi ebédre – már akinek jut valami is az asztalára – és aztán ott van a politikai-show, mint valami egzotikus musical, afféle utó- vagy elő Untold fesztivál. Hangos és tartalmatlan – szinte tökéletes tartalom nélküli forma – látványos, csak éppen kiviláglik öncélú és szimulákrum jellege, mert közben sem vita, sem tartalmas kommunikáció, sem kritika, sem önkritika, sem alternatíva, sem semmiféle szembenézés meg nem zavarja.

Drámai pillanatokat, csak a videókivetítő pillanatnyi zavarai hoznak, a cirkusz technikailag kifogástalan, és teljesen steril és tartalmatlan. Magát szórakoztatja a színpadi sereg, afféle előszilveszteri mulatság, kabaré a javából, persze mindenféle humor nélkül, ja, viszont Hunorral.

Mintha szelfizni, jópofizni gyűltek volna össze unatkozó tinédzserek, úgy múlatták az időt a vezérek és klienseik, a látszólagos, a reality show szabályai szerint: PR, és a fitogtatva fölmutatott technikai felszerelés, és tényleg a média, a performansz az üzenet, és semmi más. Vezéreink magukat ünneplik és ünnepeltetik, egyáltalán nem szerényen, hiszen egyáltalán nincs amire szerények lehetnének, már eredményeket sem hazudnak, a performansz önmagáért van. Legfentebb médiaesemény – mint kiderült az újságírói akkreditációhoz viszont még azt is meg kellett jelölni, hogy kivel készítenének interjút és mikor (sic!), s hogyan, és milyen témában – szemfényvesztés, magas fokon, de leginkább önmagukat csapták be a jelenlevők, úgy tettek mintha bármit is tennének.

A pártnak sem értelmes, és főként számonkérhető, programja, sem átható, fölfogható és követhető üzenete nincs – hacsak az nem, hogy néhány lejárt szavatosságú politikus, akikkel egyébként a párt koalícióban, vagy külső támogatóként, együtt kormányzott: részeges, akasztós és szekus, így ebben a sorrendben, és minden további magyarázat, érv, vagy bizonyíték nélkül. Ez ugye, már Finkelstein-Habony-falva, illetve Biharbasznád-alsó végállomás, bár én optimista vagyok lesz még lentebb is, lesz még így sem és a show akkor is folytatódik majd. Kereskényi “dobja be”, mintegy mellékesen az euroszkeptikus mantrát – érdemes fölfigyelni, hogy akárhányszor előjön a téma, soha nincs semmiféle tartalmi utalás, érvelés, arról már rég leszoktak vezéreink. Ja, Juncker soha nem bizonyított részegeskedéseit képes egy más Európa mellett érvként fölmondani Finkelstein-Habonyból az elöljárónak: hiába na mémekből tanul a rommagyar-vezér – hogy aszongya “Európa rossz irányba halad”, mert migráció, mert “szivárványos zászló” (ugye értik mire céloz homofób emberünk?), és aztán valahogy kifelejti a végszót, “mert Soros”.

Van ugyan egy szöveg, melyet címe vitaindítónak mond, de persze senki sem vitatja, van, hogy legyen ilyen is, és lényegében minden olyant elmondjanak, aminek a napi politikában éppen az ellenkezőjét teszik. Bedobják az “erdélyi magyar társadalom megteremtését” (sic!), mint nyilvánvaló vágyálmot, csakhogy nem tudjuk meg, miről is beszélnek? Töltelék szövegek, tartalmatlanok, lényegtelenek, érvtelenek, közepesnél is gyengébb motivációs szövegelések. Talán két fél mondatnak volt érdemes elhangzani: “a kisebbségi kérdés megoldását nem szabad a populizmus oltárán feláldozni”, és hogy “párbeszédre van szükség azokkal is, akik kritizálják” a pártot, mondta – böcsületére váljék, Csoma Botond képviselő –, csakhogy úgy tett mindenki, mintha nem értené (persze, persze sokan valóban nem értették, meg oda sem figyeltek), illetve elengedték a fülük mellett (azért még megdorgálás jöhet, ha észhez térnek, önmaguk nagyszerűségétől megrészegült vezérek).

Én viszont most nem is a tartalmatlanságra és a valós viselkedésnek, politikai ténykedésnek teljesen ellentmondó szövegeléseknek szentelnék teret, hanem annak, amit a politikai-show eltakart (még azt sem állíthatom, hogy tudatosan, mert ahogy láttam, önámításból volt több, őszinteségből kevesebb), a POPULISTA és TOXIKUS VEZÉREK mandátumának meghosszabbítását, a számonkérhetőség mindenféle esélye nélkül. És hát erről van szó, ezért a sok elterelő hadművelet, ezért a tartalmatlan szövegelés, és ezért volt a video-hip-hop, olyan mandátumot adni, ami “bármit lehetővé tesz”, ami nem kötelez, ami elrejti, hogy hol a Fidesz-vezér, hol a bukaresti vezér kénye-kedve szerint, de minden esetre, simán menjen a játszma: ahogy ők muzsikálnak a mi toxikus (kis)vezéreink, úgy táncolhassanak.

A rommagyar politikai felvilág KÉT TOXIKUS VEZÉR ÁRNYÉKÁBAN, klienshelyzetben, kiszolgáltatva bohóckodik, úgy tesz mintha hatalma lenne, mintha akarata lenne, mintha tudná mit akar, mintha eszközei lennének, mintha önálló lenne, (tökéletes szimulákrum ez). A kongresszus hozama, hogy ismét fölhatalmazták a látszólagos folytatására ugyanazokat, akik eddig juttatták a politikai osztályt, a Truman-show nyilván folytatódni fog, manipulációval, megvezetéssel, alternatív tényekre és poszt-igazságokra, összeesküvés-elméletekre és populista diskurzusokra való utalással. Toxikus vagy destruktív vezetőnek azokat tartjuk, akik

“egyéni érdekeiket a közjó fölé rendelik, nem haboznak törvénytelen eszközöket igénybe venni, és tevékenységük katasztrofális következményekkel jár egyének egy csoportja, egy adott intézmény, közösség, vagy végső soron az egész társadalom számára”

(foglalja össze Lipman-Blumen alapján, Dessewffy Tibor, a lényeget). Ez a leírás minden bizonnyal eltalálja a Fidesz-, illetve a PSD vezért, mégpedig azzal a megjegyzéssel, hogy a toxikus vezér ideáltípusát adtuk itt meg, ami természetesen azt is jelenti, hogy az ilyen vezető nem minden tettével okoz kárt, vagy nem egészen gonosz, elvetemült, stb., a kárt okozás viszont egész tevékenységük végső kimenetelére vonatkozik. És persze, igencsak nagy eltérések vannak a toxikus vezetők által okozott károk mértékét illetően is. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Orbán és Dragnea óriási károkat okoznak, nemcsak egyes csoportoknak, hanem az egész magyar és román társadalomnak (igen, még azoknak is, akik haszonélvezői ténykedésüknek), sőt egyre inkább az egységes Európa intézményes progressziójának is. De uralkodásuk, hatalmi ténykedésük, rombolásuk, ami a jogállamiságot, demokráciát, a fékek és ellensúlyok rendszerét, az igazságszolgáltatást, a médiákat, a gazdaságot, az adminisztrációt, a tudományos és művészeti, egyszóval kulturális életet, a gyülőletkampányok szociálpszichológiai rombolását, stb., illeti – remélhetőleg – mégsem jut el a nyílt erőszakig. Putyin követői/utánzói, szerencsére, Putyin hatalma nélkül.

Ami sajátos az esetünkben, hogy a mi “kis toxikus vezetőnk” (“kis pénz kis foci” – ugye?), a most egyedüli jelöltként újraválasztott elnök, egyáltalán nem rendelkezik azokkal a személyes tulajdonságokkal, amelyek a toxikus vagy destruktív vezető pszichológiai profilját, körülményektől függő személyiségét jellemzik. Sem a hatalmas ego, sem az arrogancia (na, az talán valamennyire), az amoralitás, a kapzsiság, stb, nem jellemzi a rommagyar pártvezetőt: Kelemen Hunor – megfigyelésem szerint –, ideális követő, a szinte tökéletesen alárendelődő, tragikus figura. Már első megválasztásának körülményei – ahogy Markó Béla “ki- és megválasztatta” – jól mutatták, hogy leginkább konformista, bátortalan és határozatlan, mondjuk ki, politikai értelemben gyáva és tétova. Képtelen volt ellenállni, először a budapesti, azután a bukaresti nyomásnak/befolyásnak, saját víziója pedig nincs, vagy ha van, azt képtelen kommunikálni. Egyre inkább azokat a paneleket közvetíti, melyeket budapesti “tartótisztjei” diktálnak, nemcsak ő de tanácsadói is, képtelenek még arra is, hogy a rommagyar közösség szintjén újraértelmezzék az orbáni üzeneteket. Makacssága vazallusi nyakasság, ami – általános szerencsétlenségre – legfentebb abban mutatkozik meg, hogy téves döntései, a szervezet és általa a közösség kiszolgáltatása mellett kitart, FALAZ ORBÁNNAK és DRAGNEÁNAK, eljátssza az általuk kijelölt (sokszor biza hasznos idióta) szerepet. Kelemen Hunor, Orbán román hangja Bukarestben és Dragnea magyar hangja Budapesten, afféle “komp-ember” (hogy Ady vízióját ilyen kifacsarva parafrazeáljam), hol itt hol ott köt ki, de leginkább úton van, sodronypályán rángatózik.

Kelemen Hunor nem diktátor alkat, sőt, autoritása teljességgel konjunkturális, meglátásom szerint a politikusi paranoia sem érte még utol, hatalomvágya, karizmája, nárcizmusának mértéke még a demokratikus vezetők körében tartja.

És nemcsak a budapesti és bukaresti, valóban destruktív vezérek, hanem a székelyföldi kiskirályok is dominálják, fölébe kerekednek, képesek és hajlandók megzsarolni, kontrollálni ténykedéseit, döntéseit, és mindezt a háttérből is tenni tudják. Attól tartok, hogy Kelemen Hunor valóban a kisebbik rossz (mégha egyetlen jelölt is volt), mert a romániai magyar társadalom, jelen állapota szerint (amit, majd megteremtenek ugye?) elsőrendű TOXIKUS VEZETŐT TÁMOGATÓ KÖRNYEZET. Megvan benne minden kellék, sőt túlsúlyban van, mind az instabilitás, mind a fenyegetettség érzése, a patriarchális vezérelvűség, az önállóság hiánya és az a tehetetlenség, ami saját, legalább részben, önálló intézmények híján, kollektív frusztrációt okoz. De akár a politikai kultúra irányultságát, az autokratikus formák elfogadottságát, akár a demográfiai folyamatok okozta stresszre, vagy a médiák kiszolgáltatottságára, stb., gondolunk, a romániai magyar társadalom erősen vulnerábilis, és ez kiszolgáltatottá teszi egy erős és valóban toxikus vezér föllépésével szemben. Ki nem elégített társadalomban élünk, premigrációs és migrációs hálózatokhoz kapcsolódnak az életutak  jórésze (miközben persze divat itt is a “migráncsozás”), meglazultak a gyökerek, “megoldódott a kéve”, és nemcsak a téves politikai döntések okán. A rommagyarok jórésze – mondjuk ezt is ki – “agyban” Magyarországon vagy attól is nyugatabbra él. Vagy legalábbis, a médiabefolyás következtében (és itteni magyar média, mindent egybevetve nincs is), és az elvándorlási tervek, egy egész migrációs szubkultúra okán, a közönség testileg még itt van, mentálisan már máshol. Egy magát providenciálisnak mondó, megváltót játszó, rommagyar vezér – amilyennek, itt és most, Orbán Viktort képzeli a többség – megjelenése égetően sürgős, a támogató közeg nap, mint nap épül és erősödik. Meglátásom szerint, már ismerjük a nevét és arcát, csak még nem látja eljöttnek az időt, hogy előlépjen és letaszítsa Kelemen Hunort ingatag faháncs-trónjáról.

Megalkudnak?

I may be wrong – mondják angolul. Magyarul egy szó: tévedhetek. Lehet, hogy tévedtem már tegnap, amikor elővettem Ursula von der Leyen múlt heti interjúját, és arra következtettem belőle, hogy félő, hogy az új bizottság nem lesz következetesebb a jogállam kelet-közép-európai lebontóival szemben, mint az előző, esetleg annyira sem.
Aggasztónak tartottam, hogy – elfogadva a pártok erre vonatkozó kijelentéseit, hiszen titkos volt a szavazás – az új bizottsági elnök megválasztásához nélkülözhetetlenek voltak a Fidesz és a Jog és Igazságosság (az Orbán- és a Kaczyński-párt) szavazatai.
Most újabb hír érkezett: a jogállamiság ügyét az új bizottsági elnök nem Frans Timmermansra, hanem egy kelet-európaira, nevezetesen Valdis Dombrovskis lett biztosra, korábbi lett miniszterelnökre, néppárti (és nem szocialista, liberális vagy zöld politikusa) bízná, aki nem jogász, hanem eredetileg műszaki ember, aki hazájának pénzügyminisztere majd többszörös miniszterelnöke volt, és az Európai Bizottságban is költségvetési kérdésekért volt felelős.
Merthogy Timmermanst a visegrádiak nem látnák szívesen ebben a pozícióban. Eszembe jut, hogy megválasztása előtt von der Leyen azt ígérte a szocialistáknak és a liberálisoknak, hogy csúcsjelöltjeik, Timmermans illetve Margrete Vestager kulcspozíciót kapnak az új bizottságban. Lehet, hogy a visegrádiaknak mást ígért?
Von der Leyen már találkozott Varsóban Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, és néhány napon belül Brüsszelbe várja Orbán Viktort. Ez természetes, találkoznia kell a tagállamok miniszterelnökeivel, akiktől biztosjelölteket vár. De hogy minden áron kerülni akarja a konfliktust a jogállam kelet-közép-európai lebontóival, a lengyel és magyar kormánnyal, az – ha tényleg erről van szó – aggasztó.
Tévedhettem, amikor von der Leyennek többek között a DK és a Momentum képviselőinek szavazatával történő megválasztása után azt írtam itt: én nemmel szavaztam volna. De az is lehet, hogy nem tévedtem.

Meg kell ölni a brit dzsihádistákat a védelmi miniszter szerint

0

Gavin Williamson szerint így nem tudnának több gondot okozni.

A miniszter a jobboldali bulvárlapnak, a Daily Mailnek nyilatkozott. Szerinte egyetlen olyan dzsihádistát sem szabad visszaengedni Nagy Britannia területére, aki korábban elment harcolni az Iszlám Állam oldalán.

A terrorelhárítók körében nagy az aggodalom: az Iszlám Állam vereségei után hazatérhetnek a harcokban megedződött dzsihádisták, hogy aztán terrorakciókat kövessenek el Nagy Britanniában. Andrew Parker, a kémelhárítás főnöke azt mondta: 34 éves pályafutása alatt ilyen jelentős terrorveszélyt nem tapasztalt az Egyesült Királyságban. Azt is közölte a kormánnyal, hogy

kilenc terrorakciót hiúsítottak meg eddig ebben az évben.

A terrorelhárítók szerint körülbelül 800 brit ment Szíriába és Irakban harcolni, közülük mintegy 400 hazatért, őket figyelik a terrorelhárítók. 130-an meghaltak a harcokban. Maradt tehát körülbelül 270 olyan dzsihádista, akinek brit útlevele van.

„Őket semmiképp sem szabad visszaengedni Nagy Britanniába. Itt nagy valószínűség szerint terrorakciókat követnének el, ezért meg kell ölni őket”

– mondta a védelmi miniszter. Gavin Williamson azt is mondta: kész arra, hogy dróntámadásokat indítson a Közel-Keleten.

Die Welt: A kirekesztő kereszténység

Egyelőre csak Budapesten és Varsóban lett ez a fajta, irgalmat nem ismerő kereszténység államalkotó, a kormányzati politika része. De a jelek másutt is mind inkább a tekintélyelvűség irányába mutatnak. Olaszországban pl. a Liga vezére közönséges hangon azt tanácsolta a pápának, hogy fogja be a száját, amikor az a menekültek megsegítésére hívott fel.

 

A lap volt kiadója Thomas Schmid A kemény szívű kereszténység újjászületése címmel közölt kommentárt. A szerző szerint ismét olyan kereszténység alakul ki, amely régi idők szellemét idézve a többi vallástól elhatárolódva határozza meg önmagát és nem sokra tartja a felebaráti szeretet. Emellett fatális fejlemény, hogy Magyarországon, Lengyelországban és Oroszországban összefonódik állam és vallás. A magyaroknál és a lengyeleknél a keményszívű, kirekesztő és harcias kereszténység kerekedett felül, amely vitatja a szív üzenetét. Sőt egyfajta állami doktrína rangjára emelkedett. Ebben persze semmi új nincs, inkább reneszánszról beszélhetünk. A papok annak idején ágyúkat szenteltek meg, belenyugvásra és engedelmességre figyelmeztették az egyszerű hívőket. Németországban pedig még Adenauer idején is szembe szálltak a világ liberális értékváltásával.

Jézus tanításában két elem fonódik össze – írja a Die Welt: Az egyik a felebaráti, szeretet, az irgalmasság, a részvét és a hit abban, hogy minden ember egyenlő. Ebben a zsidó-keresztény hagyományban a jó szándék és a jótett a fontos. Az idegenben pedig az embert és nem a mást látja. Ez az irányzat hihetetlenül népszerű lett az elmúlt évtizedekben, ideértve a menekültkérdést is. Másfelől viszont

napjainkban olyan kereszténység jelenik meg és erősödik, amely ismét kardot ragad, mármint szóban.

Teljesen megtagadja, hogy idegeneket fogadjon be, és közben cseppet sem rossz a lelkiismerete. Európából pedig ismét a jól bevált keresztény erődöt csinálna. A lengyeleknél már ott tart, hogy a hitet megfosztaná annak központi üzenetétől, a szeretettől. Azaz lerombolja a krisztusi tanítást, hogy megmentse azt.

Thomas Schmid szerint egyelőre csak Budapesten és Varsóban lett ez a fajta, irgalmat nem ismerő kereszténység államalkotó, a kormányzati politika része. De a jelek másutt is mind inkább a tekintélyelvűség irányába mutatnak. Olaszországban pl. a Liga vezére közönséges hangon azt tanácsolta a pápának, hogy fogja be a száját, amikor az a menekültek megsegítésére hívott fel. De a legjobban Oroszországban látni, hová vezet az, ha autoriter megfontolásokból állami célokra használnak egy keresztényi hagyományt. Államosítják az egyházat és a hitet, ráadásul etnikai-völkisch szellemmel itatják át. Felszámolják az állam és az egyház szétválasztását. Utóbbi az előbbi szolgája lesz, az államvallás szerepét tölti be, miközben az elnök gyakorlatilag felszámolta a demokráciát. Az uralkodó, Putyin, csak hatalomban, barátban és ellenségben képes gondolkodni. Számára az erőszak teljesen jogszerű politikai eszköz.

Az irgalom nélküli kereszténység újdonsült, tekintélyelvű hívei valamennyien a 19. század állam- és hitvilágába igyekeznek visszatérni.

Amikor a háború természetesnek számított az államok között. Amikor gondolni sem lehetett az egyetemes emberi jogokra, hát még olyan nemzetközi szervezetekre, mint az ENSZ, az UNHCR vagy az Európai Bíróság. Az olyan keresztények, akik nem gyakorolják az irgalmat, felmondanak minden próbálkozást, hogy létrejöjjenek a világban a társadalmi szerződés stabil alapjai. Ők cseppet sem nyugatiak, modernek, hanem rettenetesen maradiak.

Macedónia a NATO kapujában

0

„Minden attól függ, mint »tanácsolnak« Orbánnak Moszkvában, vagyis, hogy melyik ügy lesz fontosabb Putyinnak: a macedón NATO-tagság vagy az, hogy akadályozzák az amerikai védelmi mozgásteret egy másik tagországban – jelesül Magyarországon.” – Ara-Kovács Attila Diplomáciai jegyzete

Ma – 2019. február 6.-án – a jelek szerint semmi akadálya nem lesz már annak, hogy a 29 NATO-tagállam külügyminisztere aláírja azt a szerződést, mely az országot a szervezet 30. tagállamává teszi.

Németország 1955-ös NATO felvétele óta nem volt még ilyen kényes és bonyolult helyzet. Akkor számos, a második világháborúban nagy veszteségeket szenvedő nyugati államot kellett a gondolattal megbékíteni, igaz, akaratuk megváltoztatását megkönnyítette a hidegháború. Most újra hidegháborús helyzet van kifejlődőben Oroszországgal – és részben Kínával –, különösen, hogy Washington, majd Moszkva is felmondta a rövid- és közép-hatótávolságú rakétaszerződést, ugyanakkor létezik három olyan NATO-tagállam, amelyik bonyodalmakat okozhat.

Az egyik, a legérintettebb Görögország beleegyezését a jelek szerint sikerült megszerezni. Macedónia felvételét – Montenegró után immáron a második a volt jugoszláv tagköztársaságok közül – elsősorban maga az állam-elnevezés akadályozta. Mint tudjuk, a legészakibb három görög régió tekinti magát az ókori Makedónia – II. Fülöp király és Nagy Sándor – örökösének. A volt jugoszláv területnek valóban semmi köze sincs az ókori történethez, hisz az ország létrejötte jól példázza azt, hogyan lehet államokat teremteni papíron, pusztán a politikai szándékra alapozva. Annak idején a balkáni háborúkban alulmaradt Bulgária veszítette el ezt a területet, annak dacára, hogy lakosai lényegében a bolgár nyelvet beszélő bolgárok voltak.

Miután a hatalmat birtokló, nyugat-orientált koalíciónak végül sikerült a parlamentben keresztülvinnie azt, hogy a Macedón Köztársaságról Észak-Macedóniára módosítsák az ország nevét, nem kis görög parlamenti ellenszéllel dacolva a Cíprasz-kormány végül elfogadta a helyzetet, s a jelek szerint a hét végén Athénban is parlamenti többséget kapnak majd a macedón NATO-tagságba belenyugvók.

Holnaptól tehát az ország a NATO tagja lesz, de nem teljes tagsággal, a szavazásokon és az egyéb döntéshozatalban addig nem vehet részt, amíg a NATO közgyűlése nem határoz ebben. Erre valószínűleg júliusban fog sor kerülni. És ez sem lesz egy könnyű menet.

Odahaza a kormánypártoknak a jelek szerint elég többségük van, hogy megfékezzék a Gruevszki testvérek Oroszország által mozgatott – s így a NATO-tagságot is ellenző – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártját (VMRO-DPMNE), melynek egyébként több más vezetője is már börtönben ül lopásokban, sikkasztásban és hatalommal való visszaélésben elmarasztalva.

Viszont ellenzi Macedónia felvételét Törökország és főként Magyarország. Mindkét kormány végül is Moszkva céljainak a kiszolgálója, s még szavazhatnak a csatlakozás ellen a júliusi csúcson.

Ankara magatartása e téren teljességgel kiszámíthatatlan: ha ott tovább mélyül a politikai és főként gazdasági válság, bármi megtörténhet; az ország egyébként sem viselkedik már úgy, mint egy NATO-tagország. Sem politikailag sem pedig biztonságpolitikailag Törökországra már nem lehet számítani.

A magyar helyzet bizonyos fokig más. Vannak olyan hírek, hogy Orbán Viktor végleg elhatározta: nem írja alá Washingtonnal a megújításra váró védelmi együttműködési megállapodást (DCA), cserében viszont tesz néhány olyan „engedményt”, amikkel igyekszik tompítani Washington és a NATO rosszallását. Bár bizonyos források korábban arról beszéltek, hogy Orbán – nem kis részben a Magyarországon bújtatott Nikola Gruevszki volt Macedón miniszterelnök ügyét kihasználva – blokkolja a NATO-tagság megadását Macedóniának, meglehet, hogy most hallgatólagosan mégis igennel szavaz júliusban. Minden csak attól függ, mint „tanácsolnak” neki Moszkvában, vagyis, hogy melyik ügy lesz fontosabb Putyinnak: a macedón NATO-tagság vagy az, hogy akadályozzák az amerikai védelmi mozgásteret egy másik tagországban – jelesül Magyarországon.

Kihívták a rendőrséget Boris Johnson szomszédai

Aggódom a szomszédban lakó hölgy biztonsága miatt – ilyen telefonokat kapott a brit rendőrség, mely a helyszínre sietett. Nem volt ok rendőri intézkedésre – ezt közölték hivatalosan a brit fővárosban.

A londoni Guardian viszont megszerzett egy hangfelvételt, melyen Boris Johnson és barátnője veszekednek. Eszerint annyi történt , hogy a konzervatív brit politikus, aki hazája miniszterelnöke szeretne lenni, kissé kapatos állapotban leöntötte vörös borral az egyik díványt. Mire barátnője, a lakás tulajdonosa, lehordta, majd kiutasította a lakásból. No comment – közölte az esettel kapcsolatban Boris Johnson sajtósa.

Rosszabbkor nem is jöhetett volna a botrány hiszen Boris Johnson késhegyig menő harcot vív Jeremy Hunt-tal a kormányfői posztért. Theresa May már lemondott a posztról. Most a konzervatívok szavazatai döntik el, hogy kettejük közül ki lesz az utód. Eddig Boris Johnson jobban állt, de ez a botrány sok mindent megváltoztathat Nagy Britanniában, ahol a brexit viták miatt az egész elit leszerepelt a közvélemény előtt.

Nem egyiptominak való vidék: a Sínai-félsziget

0

Már véget ért a hivatalos nemzeti gyász Egyiptomban, de továbbra sem sikerült napirendre térni a Bir el-Abdan mecset ellen, több mint 300 életet követelő támadás felett, amely a legsúlyosabb merénylet volt az ország történelmében. Habár egyelőre még senki nem vállalta magára a támadást, az Iszlám Állam (ISIS) valamelyik „leányvállalatát” sejtik a háttérben, ami egyben azt feltételezi, hogy az ISIS ellen folytatott harcnak még koránt sincs vége. 

Fattáh asz-Szíszi egyiptomi elnök a Bir el-Abdan ellen elkövetett merényletek után felszólította a vezérkari főnököt és a belügyminisztériumot, hogy az elkövetkező három hónap során stabilizálják a Sínai-félszigetet. Ehhez pedig, ahogyan az arab vezető mondta

„Brutális erőt is bevethetnek”

Azóta az egyiptomi légierő pár tucat légitámadást intézett a térségben, de egyelőre az elemzők és a szakértők találgatják, hogy milyen módszerekkel lehetne még fokozni Kairó terrorizmus elleni háborúját. Hiszen Egyiptom évek óta pénzt, erőforrást és emberéletet nem kímélve próbálta meg „pacifikálni” a Sínai-félszigetet. A Szíszi által támasztott „szoros határidő” pedig még keményebb fellépésekre sarkalhatja az egyiptomi hadvezetést, amely eddig sem bánt kesztyűs kézzel a helyiekkel. Idén áprilisban nagy felzúdulást keltett a nemzetközi médiumokban egy olyan kiszivárgott videó, amelyen az egyiptomi katonák fegyvertelen embereket végeznek ki valahol a Sínai-félsziget környékén.

Nem az egész Sínai-félszigetre terjed ki a terrorizmus. A déli területeken – már csak a turistaparadicsomok miatt is – sokkal nagyobb a kontroll. Elsősorban a félsziget északi részén, a Gázával határos környéken összpontosul. A kép forrása: brit külügyminisztérium.

Sokkal kiterjedtebbé válhatnak a harcok, a nehéz gazdasági helyzetben lévő arab ország több fegyvert vásárolhat, illetve Egyiptom más országokkal is szorosabban együttműködhet.

Csakhogy már elsősorban nem azokkal, akikkel korábban szokott:

amióta 2017. augusztus 23-án a Trump-adminisztráció törölte az Egyiptomnak szánt 95 millió dollárnyi gazdasági (főleg élelmiszer-) -segélyt, és visszatartott 195 millió dollár értékű katonai támogatást, Kairo azóta ismét Oroszország felé kezdett el lavírozni, amit jól szimbolizált az ed-Dabaa mellett tervezett atomerőmű megépítéséről szóló szerződés aláírása.

Viszont a két ország közötti együttműködést és a terrorizmus elleni harc újabb szintjét jelentené az a megállapodás, amelyet a héten kötöttek a felek. Vagyis ezentúl, ha az orosz légierő akarja, akkor használhatja az arab ország légibázisait a szíriai, de akár a Sínai-félszigeten zajló bombázásokhoz is. Ugyanúgy feltételezhető, hogy Egyiptom a többi Perzsa-öböl menti monarchiától (Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek) szintén több anyagi támogatást fog kérni (az emírségek esetében katonai segítséget, ez egyáltalán nem számítana újdonságnak), s nem elképzelhetetlen Izraellel és akár a szíriai Bassár el-Aszad-dal való szorosabb kooperáció sem.

Törvényen kívül 

Ugyanakkor jogosan merül fel a kérdés:

Egyiptom a még nagyobb nemzetközi együttműködéssel és erőteljesebb katonai fellépéssel képes lesz-e hosszabb távon stabilizálni a Síniai-félsziget? 

Ugyanis a Sínai-félsziget nem az elmúlt két-három évben lett Egyiptom egyik legveszélyesebb, legforrongóbb és legkaotikusabb régiója. Igazából már évszázadok óta egy olyan területnek számított, ahol a törvény és az államhatalom nehezen vagy egyáltalán nem érvényesült, rendszeresen törtek ki felkelések és zavargások, a beduin törzsek hol egymással, hol az egyiptomi monarchiával, hol pedig a külföldi megszállókkal (az Oszmán-Török Birodalomtól kezdve, Franciaországon át, egészen a Brit Birodalomig bezárólag) viseltettek hadat. Ezzel párhuzamosan pedig virágzott a feketekereskedelem, a legjelentősebb csempészútvonalak ezen a területen vonultak át és leghírhedtebb útonállók is itt tevékenykedtek. Végül pedig az sem véletlen, hogy a november 24-i támadás célpontjai a szúfik – az iszlám vallás egyik békésebb és misztikusabb irányzata – voltak, akik közül sokan az üldöztetések vagy a pogromok elől a Sínai-félszigetre is vándoroltak.

Egy szúfi ünnepség Kairóban. A kép forrása: Flickr. com

Lényegében a Sínai-félsziget volt – a Gázai-övezet és Golán-fennsík mellett – az olyan nagyobb terület, amely a leginkább megszenvedte az összes arab-izraeli háborút, hiszen hol Egyiptom, hol Izrael fennhatósága alá tartozott, a legnagyobb és legvéresebb ütközetek pedig rendre itt zajlottak. Mivel az 1979-es egyiptomi-izraeli különbéke megkötése után  egyszer sem cserélt gazdát terület, és ez lehetőséget adott arra, hogy komoly befektetéseket hajtsanak végre a régióban. Hamarosan ez lett a legfontosabb kőolajtermelővé – az Egyiptom számára az össztermelés körülbelül harmadát biztosította -, és a turizmus terén is a Vörös-tengeri partvidék, illetve a déli területek váltak az egyik legkedveltebb célterületté.

Hoszni Mubárak egyiptomi elnök hivatali idejének egyik legjelentősebb eredménye volt, hogy jól tudott egyensúlyozni a helyi törzsek között, akik közül nem egyet sikerült a kormány mellé állítania vagy legalábbis  megvesztegetéssel megakadályozni a lázadást. Ugyanúgy jelentős szerepet játszott a nemzetközi közösség is: a Többnemzeti Erők és Megfigyelők (MFO) békefenntartó misszió őrizte a békét, pénzügyi segélyprogramokat és fejlesztési terveket valósítottak meg a környéken.

Magyar katonák is részt vettek a MFO-ban: A Magyar Honvédség 1995-2015 között szintén jelen volt a régióban. Az utolsó váltás után 42 békefenntartó tért vissza Magyarországra. A kép forrása: Link. 

Egyszer véget ér… 

Ezért a 2011-ben bekövetkezett egyiptomi események nemcsak Mubárak „uralkodásának”, hanem a Sínai-félszigeten lévő törékeny békéjének a végét is jelentették. A korábban kormányhoz közel álló törzsek elvesztették támogatásukat vagy éppen hitelüket a helyiek előtt, akik ehelyett – nemcsak ideológiai, hanem megélhetési gondok miatt is – a szélsőséges iszlamista eszmékben keresetek megnyugvást. Emiatt gyakorlatilag gomba módra szaporodni kezdtek a különböző szélsőséges iszlamista csoportok. Sokáig az al-Kaidához tartozó Egyiptomi Iszlám Dzsihád – az ő tagjai követték el az Anvár Szadat elleni 1981-es merényletet – volt a legjelentősebb ilyen csoportosulás, de 2011-ben hirtelen több versenytársuk is akadt, mint az Anszár Beit al-Makdisz (Jeruzsálem Partizánjai) vagy  az Anszár as-Saría (Iszlám Törvénykezés Hívei) helyi ága.

Lángoló gázvezeték és olajkutak. 2011 után ugrásszerűen megnőtt a közös egyiptomi-izraeli vezetékek elleni támadások száma. Kép forrása: Link

Ezekben a csoportokban rendszerint az volt a közös, hogy szorosabb-lazább viszonyt ápoltak az al-Kaida nemzetközi hálózatával, elutasították a korruptnak tekintett egyiptomi kormány hatalmát, és dzsihádot folytattak egy iszlám állam megteremtése érdekében. Nagyon jó kapcsolatokat építettek ki a gázai (Hamász) és a 2011 utáni líbiai militánsokkal, és az anyagi – főleg fegyver – támogatások is tőlük érkeztek. Ezek a csoportok nem válogattak, mivel ha nem a katonák ellen követtek el merényleteket, akkor gyakran egymás ellen harcoltak.

A Sínai-félszigeten dúló harcok pedig még kiélezettebbé váltak Mohamed Murszi, iszlamista elnök és a Muszlim Testvériség vezetőjének 2012-ben történt megválasztását követően. Murszi azonban egyáltalán nem sietett megoldani a kérdést: nemcsak azért, mert ideológiailag a Muszlim Testvériség egyes vezető tagjai „ideológiai rokonságot” véltek felfedezni a helyi csoportokkal, hanem közvetve hozzájárultak az elnök hatalmának megszilárdításában. Például a rá nézve veszélyesnek gondolt katonai vezetőket rendszerint ide küldte, és a folyamatosan növekvő áldozatok száma – 2011 és 2013 között 971-en vesztették életüket az összecsapásokban – lehetőséget teremtett a tisztogatásokra és kényszernyugdíjazásra.

Ilyen volt például a 2012-es „Sas-hadművelet”, amely egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és ez újabb tisztogatásokhoz vezetett. 

Olaj a tűzre 

Murszi 2013-ban történt megbuktatása után a harcok még jobban kiéleződtek. A Muszlim Testvériséget és a hozzá hasonló csoportokat terrorszervezetekké nyilvánították, betiltották és üldözni kezdték. Habár több ezer tagját és vezetőjét állították bíróság elé – több százukat halálra ítélve  – elég sokaknak sikerült elmenekülniük a szomszédos Líbiába vagy a Sínai-félszigetre, ahol azonnal csatlakoztak valamelyik szélsőséges csoporthoz. Így pár hónap alatt több mint százra emelkedett a támadások száma és a mai napig nem tudni, hogy pontosan mennyien vesztették életüket ebben az időszakban.

Miután 2014-ben Fattáh asz-Szíszi lett Egyiptom elnöke, ígéretet tett a rendteremtésre és a terrorizmus megszüntetésére, de az országban azóta sem változott érdemben a helyzet. Habár a támadások nagy részét a Sínai-félszigeten hajtották végre, nem kizárólag oda koncentrálódott: Kairóban és más egyiptomi nagyvárosban szintén sokan haltak meg, de például a szomszédos Líbiában is már több tucatra tehető azoknak az egyiptomiaknak száma, akikkel a helyi militáns csoportok végeztek.

2015. februárjában 21 egyiptomi kopt keresztény vendégmunkást fejezett le Líbiában. A kép forrása: Youtube.

A diplomáciai képviseletek (például az olasz konzulátus) és a külföldiek szintén kedvelt célpontnak számítottak. Ezen a téren a legsúlyosabb merénylet kétségkívül az volt, amikor 2015. október 31-én Sarm es-Sejkből felszállt Metrojet Flight 9268-as repülőgépet a Sínai-félszigeten felrobbantották: a 224 halálos áldozatból 212-en orosz állampolgárok voltak, ezért Moszkva szinte azonnal hozzálátott a mintegy nyolcvanezer orosz turista hazamenekítéséhez. A Vörös-tenger térségében lévő üdülők szinte teljesen kiürültek, mivel az ott nyaralók több mint 70 százalékát oroszok tették ki. Az orosz légitársaságok – a britekkel és a franciákkal együtt – törölték az egyiptomi járataikat. Ezt súlyosan megszenvedte az egyiptomi turizmus, amely 2016-ban már csak 5,2 millió látogatót fogadott, miközben 2010-ben ez a szám tíz millióval több volt.

Az ilyen merényleteket rendre megtorlás, bombázás, kiterjedt katonai hadművelet, vagy szigorú katonai intézkedések követték. Például 2014-ben elrendelték egy „pufferzóna” (ütközőterület) létrehozását a gázai-egyiptomi határon, balamint Rafah város keleti részének az evakuálását. Egyiptomi források szerint mintegy 800 házból költöztették ki az embereket és legalább 10 000 lakost evakuáltak a térségből. Ezzel párhuzamosan rendkívül megszigorodtak a határátlépések, és gyakorlatilag az összes csempészalagutat berobbantották az egyiptomi-izraeli határon.

A pufferzónát pont októberben bővítették ki, így  13 kilométer hosszúságú és 1500 méter mélységű lett.

Hidrával küzdve 

Csakhogy, mint a Bir el-Abdan elleni támadás mutatja ezek sem vezettek eredményre. Igaz, egyelőre senki nem vállalta magára a támadást, csupán annyit tudni, hogy a körülbelül 40 fős csoport az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet zászlaját lengetve, több járművel közelítette meg a helyszínt. A mecset környékén pokolgépeket robbantottak fel és a menekülőkre kézifegyverekkel nyitottak tüzet. (A merénylet részletesebb leírása: itt olvasható)  Sokan a korábban említett Anszár Beit al-Makdiszt sejtik a merénylet mögött, akik 2014-ben hűséget esküdtek az ISIS-nek és felvették a Sínai Vilajetet nevet. Idővel ők lettek a legaktívabb terrorcsoport a környéken, az általuk meggyilkoltak száma pedig meghaladhatja a több mint 1000 főt, állításaik szerint ők a felelősek az orosz gép felrobbantásáért.

De ha valóban ők állnak a merénylet hátterében, az igencsak rossz hír lenne nemcsak Egyiptom, hanem az egész nemzetközi közösség számára. Tavaly ugyanis úgy tűnt, hogy legyőzték és felbomlasztották a Sínai Vilajetet. Ám hamarosan új vezetőjük akadt a Szíriát megjárt Abu Oszama al-Maszri személyében, akinek sikerült újraszerveznie a csoportot. Ráadásul ő ennél többet is tett: amikor már látható volt, hogy Irakban és Szíriában már az ISIS képtelen megtartani a területeit, ezért igyekezett minél több fegyverest átcsoportosítani más térségekbe, elsősorban Észak-Afrikába.

Sínai Vilajet tagjai.

Ezért a Sínai-félsziget a terroristák számára egy kiemelt menedékhelyként kezdett el funkcionálni, amely tökéletes a gerilla hadviselésre, a terrorizmusra, az „üss és fuss” jellegű akciókra. Ezzel párhuzamosan maguk mögött tudhatják több beduin törzs támogatását is, és képesek soraikat feltölteni az itt élő, szélsőséges nézeteket valló és a kormányzatban csalódott emberekkel. Lényegében az már csak hab a tortán, hogy a Sínai-félsziget északi részén húzódó csempészútvonalakat és megmaradt alagutakat tökéletesen kihasználják a fegyver- és lőszer-utánpótlásra.

Ez pedig csak tovább erősíti azokat az aggodalmakat, amelyek szerint hiába űzték ki az ISIS-t a „magterületekről”, vagy Irakból és Szíriából (egy bizonyos mértékig Líbiából), a terrorszervezet ellen folytatott háború még korántsem ért véget. Sőt, egy az területre kiterjedő és rendkívül sok áldozattal járó harc igencsak nagy veszély jelentene a globális gazdaságra nézve: a Sínai-félsziget mellett helyezkedik el a Szuezi-csatorna és a Vörös-tenger, amely a világgazdaság egyik legfontosabb ütőere.

Szalafista, de nem dzsihád harcos

0

Ismertük, de nem tartottuk dzsihád harcosnak – mondta a hamburgi arab késelőről a város belügyi főnöke.

Elmebeteg vagy dzsihád harcos ? Ezen vitatkozik a német sajtó annak a 26 éves palesztin fiatalembernek a kapcsán, aki egy szupermarketben leszúrt egy embert és hat másikat megsebesített Hamburgban. A város belügyi főnöke szerint a rendőrség ismerte az elkövetőt: tudták róla, hogy szalafista körökkel áll kapcsolatban, de nem tartották veszélyesnek. Nem gondolták róla, hogy képes lenne merénylet elkövetésére. Nem tűnt dzsihád harcosnak- hangsúlyozta a belügyi főnök.

A 26 éves palesztin elkövető az Egyesült Arab Emirátusokban született, de már régóta Európában élt. Nem a mostani nagy migráns hullámmal érkezett, mint ahogy azt korábban gondolták. Korábban Svédországban és Norvégiában élt. Kiválóan beszél norvégül, de németül csak alig. Azért érkezett Németországba, mert abban reménykedett, hogy ott könnyebben kap menekült státust.

Tettét beismerte, de arra a kérdésre nem adott választ, hogy miért lopott el egy húszcentis konyhakést és támadott meg békés polgárokat egy szupermarketben. Az ügyészség szerint nincs semmilyen enyhítő körülmény a gyilkos ámokfutásra, ezért letartóztatták. Gyilkosság vádjával bíróság elé állítják.

Mindez kiélezi a vitát a muzulmán migránsokkal kapcsolatban Németországban. Merkel kancellárnak sokan felróják, hogy tömegesen engedte be a muzulmán migránsokat 2015-ben. Régebben ez szélsőjobboldali vád volt, de a választási kampány során a szociáldemokraták is elővették ezt. 2015-ben még egyetértettek a kancellár asszonnyal, de most a választási kampányban szembefordultak vele. Merkel kancellár ettől függetlenül a legfőbb esélyese a német választásoknak, melyeket ősszel rendeznek meg az EU legfontosabb országában.

Az oroszok már az európai spájzban vannak

Putyin titkosszolgálata kiváló hálózatot épített ki az Európai Unióban, ahol a legfelső vezetés közelében ügyködnek olyanok, akik el vannak kötelezve Moszkvának. Erről beszélt Mihail Hodorkovszkij, egykori orosz oligarcha online az Európai parlament szakbizottsága előtt.

Hodorkovszkij egykor Oroszország leggazdagabb embere volt, aki kiváló kapcsolatokat ápolt a titkosszolgálattal. Enélkül ugyanis senki sem boldogulhat Oroszországban. Sokáig jól együttműködött Putyinnal, de minden oroszok elnöke azzal gyanúsította meg, hogy a Nyugat megbízásából puccsot szervez ellene. Elfogták, és jó pár évet töltött lágerben. Végül Angela Merkel kancellár közbenjárására volt szükség ahhoz, hogy szabadon elhagyhassa Oroszországot, ahol persze a teljes vagyonát elkobozták.

Orosz ügynökök Merkel környezetében

Erről is beszélt Hodorkovszkij, aki rámutatott arra, hogy Moszkva és Berlin nem véletlenül ápol jó kapcsolatot egymással. Oroszországban a németeket a legfontosabb nyugati kapcsolatnak tekintik. Putyin is német szakértőnek számított az orosz elitben, ahol ez is hozzájárult ahhoz, hogy teljhatalmat tudjon kiépíteni.

Persze rögtön említsük meg, hogy Merkel szociáldemokrata elődje is Putyin embere lett. A többi között azt a gázvezetéket is ő hozta tető alá, amelyet az amerikaiak minden eszközzel meg kívánnak akadályozni.

Az orosz titkosszolgálat beépült Ausztriában magába az elhárító intézményekbe is, ezért az orosz hírszerzőknek nincs mitől tartani ebben az országban – mondta Hodorkovszkij. Aki egy hatvan oldalas jelentésre hívta fel az Európai parlament figyelmét. Ebben emigrációban élő oroszok bizonyítják: létezik egy ilyen hálózat az Európai Unióban.

Ebben sincs sok újdonság: a francia politika csillagát, Léotard hadügyminisztert az amerikai kémelhárítás buktatta le, mert kiderült róla, hogy a NATO tanács ülésekről rendszeresen tájékoztatta Moszkvát.

Ötödik hadtest

Hodorkovszkij szerint egész ötödik hadtest működik az Európai Unió tagállamaiban. Név szerint is megemlített közülük néhányat. Egyikük, egy francia Európa parlamenti képviselő ott is ült a videó tájékoztató során, de nem tiltakozott.

Hodorkovszkij elmondta az Európai Parlament bizottságának, hogy az orosz titkosszolgálat megvesztegetéssel illetve zsarolással veszi rá az érintett államok politikusait vagy állam hivatalnokait az együttműködésre.

Amióta Biden elnök újra stratégiai ellenfélnek nevezte Oroszországot, növekszik a washingtoni nyomás az európai NATO szövetségesekre, hogy lazítsanak a moszkvai kapcsolatokon.

És Magyarország?

Az Orbán kormány jó kapcsolatot ápol Putyinnal. A magyar külügyminiszter orosz vakcinával oltatta be magát, és ily módon Szijjártó Péter a Szputnyik reklám arca lett.

Az oroszok Magyarországra hoztak egy bankot, melynek titkosszolgálati kapcsolatai mindenki előtt közismertek.

Oroszország gazdasági gondjai ugyanakkor jól ismertek Orbán Viktor előtt is. Ezért a magyar miniszterelnök – a keleti nyitás jegyében – mindinkább Kínát részesíti előnyben Oroszországgal szemben. Pekingből ugyanis több pénzt remélhet mint Moszkvából…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK