Kezdőlap Világ Oldal 182

Világ

Magyarországot, Lengyelországot és Törökországot felfüggesztheti a NATO 

A New York Times-ban mondja el véleményét Robert Gates, az USA egykori hadügyminisztere. Gates republikánus és demokrata elnök alatt is szolgált vagyis kifejezi a washingtoni konszenzust, mely Trump előtt nem pártosan ítélte meg az Egyesült Államok stratégiai érdekeit.

Az első számú célpont Erdogan

A törökök populista vezérének Robert Gates elsősorban azt veti a szemére, hogy az oroszoktól vásárolt rakéta elhárító rendszert, mely nem kompatibilis a NATO-val. Ráadásul azzal jár, hogy az orosz kiképző tisztek megjelennek a törökök katonai támaszpontjain, ahol amerikai gépek is állomásoznak. Ez olyan lehetőséget teremt az orosz hírszerzőknek, melyet az USA mindenképp el akar kerülni. Trump egy darabig mentegetni próbálta Erdogant, de végül a szankciók mellett döntött.

A török „szultán” ahogy hívei nevezik ezenkívül katonailag igen aktív külföldön is: Szíriában, Líbiában, Hegyi Karabahban. Mindez nehezen egyeztethető össze a NATO érdekeivel. Arról nem is beszélve, hogy a Földközi tengeren potenciális katonai konfliktus alakulhat ki, ha a törökök flottája továbbra is erővel próbálja meg Törökország tengeri jogait védelmezni a Ciprus körüli tengeralatti földgáz lelőhely térségében.

Magyar-lengyel párhuzam

Washingtonban eddig sohasem kezelték hasonló módon Erdogan elnököt, Orbán Viktort és Jaroslaw Kaczynskit. Azzal, hogy a veterán ex hadügyminiszter párhuzamot von közöttük , komoly fenyegetést fogalmaz meg a magyar és a lengyel kormánnyal szemben.

Erdogan ellen a török hadsereg puccsot kísérelt meg- nem is nagyon titkolt amerikai támogatással. A puccs központja az incirliki légitámaszpont volt, ahol az USA harci gépei is állomásoznak. Erdogan emberei leverték a puccsot, és épp nemrégiben ítélték el életfogytiglanra a magas rangú katonai szervezőket.

Robert Gates utal arra, hogy Joe Biden külpolitikája a jövőben fokozottan kíván támaszkodni a nem katonai eszközökre.

Példaként említi azt, hogy Németországot felelősségre akarják vonni az Északi áramlat 2 orosz földgáz vezeték miatt. Vagyis az orosz kapcsolatokat jóval szigorúbban ítélik meg mint Trump idején. Ez pedig rossz ómen Orbán Viktornak, aki épp nemrég fogadta a Roszatom vezetőjét Budapesten.

Az USA stratégiai ellenfélnek tekinti Oroszországot és Kínát. Lengyelország esetében ez kisebb probléma hiszen Varsó külpolitikája mindig is követte a washingtoni vonalat. Ámde Budapesten más a helyzet. Pompeo külügyminiszter hiába járt Magyarországon: nem sikerült a magyar kormányt lebeszélni arról, hogy a Huawei vezesse be az 5G rendszert. A magyar-kínai kapcsolatok igen intenzíven a diplomáciában és a pénzügyekben. A magyar nemzeti bank elnöke évente többször is felkeresi Kínát – és erről nemigen tájékoztatja sem a közvéleményt sem pedig a szövetségeseit. Trump idejében mindez nemigen jelentett gondot, de Joe Biden változást hoz a téren. Erre figyelmeztet Robert Gates ex hadügyminiszter a New York Timesban.

Mit lehet tenni a renitens államok ellen? Fel lehet őket függeszteni a NATO-ban! Magyarországot már eddig is gyakran kihagyták a fontos beszélgetésekből, ha az Oroszországot érintette, mert az USA-ban nem bíznak abban, hogy nem szivárognak ki ily módon információk. A magyar diplomáciának tehát a jövőben ugyancsak nehéz dolga lesz, ha meg akarja őrizni jó kapcsolatait Moszkvával és Pekinggel miközben fő szövetségese, az USA szemben áll Oroszországgal és Kínával.

A luxuscikkek piaca Kínán kívül mindenütt mélyponton

48%-os növekedésre számít az idén a luxuscikkek piacán az Alibaba. Az internetes kereskedő óriás szerint a pandémia ellenére az év végére  elérheti a 346 milliárd jüant a luxus piac Kínában – ez 52,9 milliárd dollárnak felel meg.

Miközben a világon mindenütt visszaesik a méregdrága luxus cikkek forgalma addig Kínában villámgyors növekedés tapasztalható. Ennek megfelelően Kína részesedése a globális luxus piacon 11%-ról 20%-ra nő!

Ha nem mehetek Párizsba akkor legalább Diort vásárolok a neten

Míg a járvány előtt a gazdag kínaiak külföldre utaztak, hogy bevásároljanak addig most maradt a világháló. Ott vásárolni nem veszélytelen, mert a hatalom éber figyelemmel kísér: ki mit vásárol és mennyiért. A korrupció ellenes nyomozók azután kínos kérdéseket tehetnek fel. Ennek ellenére a kínai szupergazdagok vásárolnak, de kevesebbet mint korábban. 35%-al csökken a luxus költekezés a gazdag kínaiak között az Alibaba becslései szerint. Csakhogy míg korábban külföldön költöttek erre, most maradt a szigorúan ellenőrzött hazai piac. A globális piacon viszont visszaesést eredményezett a Covid-19 járvány. Az Alibaba szerint 23% lehet a visszaesés mértéke a világon.

Bosszú vásárlás

Az egyik oka a hazai vásárlási boomnak az utazási lehetőségek hiánya – írja a CNN portál. A másik pedig az úgynevezett bosszú vásárlás. Az elzárás Kínában különösen brutális volt: Vuhanban, a járvány gócpontjában szinte lélegzetet sem vehetett a 10 millió városban rekedt kínai. Amint véget ért a zárás, rohantak vásárolni, hogy kárpótolják magukat az elmúlt hónapok nélkülözéséért. Ráadásul ebben az időszakban a pénzük is felgyűlt, mert nem volt mire költeni.

A kormány is ráerősített erre: a belső fogyasztást szánják húzóerőnek míg korábban az exportot favorizálták. Kuponokat osztogattak a lakosságnak , amely ezeket akár luxus cikkek vásárlására is felhasználhatta- utal rá az Alibaba jelentése.

Európa leggazdagabb embere immár Kínát figyeli

Bernard Arnault, a világ legnagyobb luxus cégének, az LVMH ura végül is azért döntött a Tiffany megvásárlása mellett, mert rájött arra, hogy az amerikai cég ékszereit imádják a kínaiak. Az LVMH pénzügyi főnöke örül is a kínaiak vásárlási kedvének, de annak nem, hogy nem Párizsban vásárolnak:

„A kereslet szempontjából semmi okunk az aggodalomra. Örülünk is neki nagyon. De az, hogy a kínaiak nem utazhatnak külföldre vásárolni hosszabb távon hatással lesz a forgalmunkra” – nyilatkozta a CNN portálnak a francia luxusóriás pénzügyi igazgatója.

Luxuscikkeket is online vásárolnak

Az Alibaba dörzsöli a kezét, mert a Covid-19 járvány hihetetlen mértékben felgyorsította az átállást az internetes kereskedésre Kínában is. Még a méregdrága luxuscikkeket is egyre inkább online vásárolják a kínaiak. Ráadásul a szokások a járvány után is megmaradnak. Az Alibaba felmérése szerint a kínaiaknak csaknem a 40%-a a jövőben is online akarja intézni luxuscikk vásárlásait.

Jövőre is jó évre számítanak

Míg a világ legnagyobb része még jövőre is gazdasági gondokra számít, Kínában már biztosra veszik a fellendülést. Ennek megfelelően a luxus termékek piacának jövője is biztosítva van az 1,4 milliárd lakosú országban, ahol a lakosságnak még csak az 5-10%-a engedhet meg magának ilyen luxust.

Jövőre 30%-al növekedhet a luxuscikkek forgalma a kínai piacon, ahol arra számítanak, hogy 2021-ben már sokan utazhatnak külföldre vásárolni. Ettől függetlenül a szakértők arra számítanak , hogy öt éven belül Kína lesz a világ legnagyobb luxusáruk piaca – írja az Alibaba jelentése alapján a CNN portál.

Az Adidas eladhatja a Reebokot

A németek sportszer óriása az Adidas a 2006-ban megvásárolt Reebok márka eladását fontolgatja,  mert a megvásárlás óta a brand elveszítette értékének felét, és az észak-amerikai eladások se alakultak jól az idén pedig ez a Reebok fő piaca.

Az Adidas 3,8 milliárd dollárt fizetett a Reebokért. Akkor az NBA népszerűsége miatt ez nagyon jó üzletnek látszott. Az amerikai profi kosárlabda azóta is felfelé ívelt egészen a vírusválságig – csakhogy már Adidas márkával.

Most a német cég vezérkara közölte: ötéves stratégiai programjuk keretében veszik fontolóra a Reebok eladását. Már jelentkeztek is vevők mint például a Permira, melynek tulajdona a Dr. Martens cipőgyár – írja a BBC portál.

Tavaly még elég jól ment a bostoni Reeboknak: az eladásai 4%-al 1,7 milliárd dollárra nőttek. Mindez az Adidas birodalom eladásainak a 7%-a volt csupán.

A brand sem a régi

Miután az NBA-t a Reebok átadta az Adidas-nak, a harcművészetek reklám cégével -Ultimate Fighting Championship – kötött 70 millió dolláros szerződést. Csakhogy ez is lejáróban…

Múltja van a Reeboknak: 1982-ben ők álltak elő az első nőknek készült szabadidős sportcipővel. A Reebok Freestyle cipők hódítottak a női piacon, ahol az aerobic akkor vált tömegmozgalommá, de azóta sem sikerült felülmúlni a kezdeti sikereket…

Fukuyama: erősödnek az autokrata tendenciák

Az amerikai politológus az idei évet értékelve arra a következtetésre jut, hogy a demokráciák gyengélkednek és az autokrata tendenciák erősödnek a világban.

A jogállamok gyengülése olyan válságot válthat ki a világon mint amilyen 1929 után kialakult – állitja Francis Fukuyama. Egyszer már eltemette a történelmet azt állítva, hogy a liberális demokrácia világméretű győzelmet aratott a Szovjetunió bukása után. Ehhez képest most arra mutat rá a Wall Street Journalben, hogy Kína és Oroszország befolyása erősödőben van, és ez a két állam mindenütt az autokratikus tendenciákat támogatja.

Az USA sem kivétel: Trump amikor nem ismeri el a választások eredményét, akkor kérdésessé teszi a demokrácia egyik legalapvetőbb elvét.

A Covid-19 járvány az autokráciák kezére játszott

Rendkívüli intézkedéseket kellett hozni a vírus miatt, és ezt egyes helyeken ki is használták. Orbán Viktor magyar miniszterelnök például rendkívüli felhatalmazást kért és kapott – emlékeztet rá Francis Fukuyama. Aki elfelejti feltenni azt a kérdést, hogy vajon miért is történik mindez?

A globalizáció és az informatikai forradalom olyan drámai változásokat indított el az egész globális gazdaságban, melyet az elitek csak igen kevéssé képesek kezelni.

A populista politikusok arra hivatkoznak, hogy a változások millió számra termelik a lúzereket, akiket csakis egy erős központi hatalom menthet meg. A globalizáció lúzerei szavaztak millió számra Donald Trumpra illetve Orbán Viktorra vagy Kaczynskire. Nekik a változások továbbra sem ígérnek sok jót, ezért a populisták sokáig számíthatnak rájuk.

A demokrácia helyzete jövőre sem lesz egyszerű

A gazdasági visszaesés és a járvány miatti korlátozások folytatódni fognak. Ezért a liberális demokráciáknak nem lesz könnyű kezelni a helyzetet – hangsúlyozza Francis Fukuyama. Ez nem épp a politikai stabilitás receptje, de a válság pozitív változást is hozhat, ha az emberek leváltják a korrupt és inkompetens politikusokat – fejtegeti évzárójában a Wall Street Journalben az amerikai politológus.

Lukasenka pénzét zárolták Svájcban

A belorusz diktátor és a fia be sem léphet Svájc területére, mert brutálisan elnyomja a tiltakozást hazájában. A tüntetők már hónapok óta követelik az elnök lemondását egy meghamisított választás után Fehéroroszországban.

Svájcot mélységesen érinti az, ami Fehéroroszországban történik, és azt szeretné, ha a hatalom és a polgári társadalom párbeszédet folytatna egymással – közölte a világgal a svájci kormány. Egyidejűleg követelik a tüntetéseken letartóztatott foglyok szabadon engedését és a brutális bánásmód megszüntetését a börtönökben Fehéroroszországban – írja a Reuters.

„Tavaszig végetérhet Lukasenka uralma!”

Ezt nyilatkozta az ellenzék vezetője Litvániában, ahova a hatalom terrorja elől menekült. Szvetlana Tyihanovszkaja a Süddeutsche Zeitungnak elmondta, hogy stratégiájuk változatlan: „nyomás gyakorlás, tárgyalások és azután új választások”.

Lukasenka elnök, aki 26 éve van hatalmon Fehéroroszországban, esküdözik, hogy új választásra csak a holttestén keresztül kerülhet sor. Lukasenka élvezi Putyin támogatását, de az Európai Unió és az USA – Svájchoz hasonlóan – szankciókat vezetett be vele szemben és nem ismeri el az elnökválasztás eredményét, mert azt Lukasenka emberei minden bizonnyal meghamisították Fehéroroszországban.

A politikai reprezentáció végnapjai

Adalékok a Fidesz-fiókpárt legújabb „méretes győzelmeinek” értelmezéséhez: a csatát megnyerték a háború látszik egyre inkább elvesztettnek. A Kelemen-éra hozadéka, hogy a rommagyar (értsd: román- magyar) politikai mezőny minden szegmensében leépítette, illetve elveszítette azokat a pilléreket, amelyekre a Markó-éra épült. Ezért karnyújtásnyira van a bukás, a beomlás, a visszafordíthatatlan ELJELENTÉKTELENEDÉS, A KÖZÖSSÉGI KÉPVISELET TELJES KIÜRÜLÉSE, amitől minden politikai párt és vezérkar a leginkább tart, a káosz, aminek nem látszik a vége.

Ha néhány pontba szedve szeretnénk a Markó-érára – minden visszásságával és nem egyszer fantáziadús értelmezéseivel – legkevesebb 3 alapvető pilléren épült, nem állítom, hogy teljesen tudatosan, viszont az idő távlatából és a Kelemen-érával összevetve egyre nyilvánvalóbban. Azt is állítom, hogy mára mindenik pillér meggyengült, illetve részben össze is omlott, de vegyük sorjába.
1) A Markó-éra mind a bel- mind a külföldi politikáját az „egyenlő közelség-tartás” elvére építette, ami egy mérsékelt-közép mezőnybe helyezte a szövetséget, mind a román, mind a magyar politikai térben. Ugyanakkor egy bizonyos szintű – persze mindenkor a kisebbségi helyzettől függő – autonómiát sikerült kialakítania magának, legalábbis nyilvánvaló külső utasítások nem korlátozták politikai vezetését. A Kelemen-éra már kezdeteitől fogva feladta ezt a lehetőséget, akkor, amikor szekerét a Fidesz és vezérének – kisebbségi mezőnyben alig értelmezhető – illiberális-populista, sőt helyenként következetlen etno-nacionalista és klerikális politikájához kötötte, kiszolgáltatta addig létező mozgásterét és önálló politikai vonalvezetését.

A fiókpárt a közös román-magyar kormányközi ülések moderátori pozíciójától jutott el oda, hogy ma már alig érti a bukaresti politikát, ezért beragad elvtelen szövetségekbe (lásd. PSD-s koalíció), – pontosabban budapesti nyomásra – jelöl ki nem is ellenfeleket, hanem egyenesen ellenségeket (lásd.USR-PLUS elvtelen támadása), a zavarosban halászik, minden bizonnyal sikertelenül.

2) A szövetség kezdeteitől fogva, de a (elfelejtettük mára, de kisebb belháborúk árán a 2 Géza párharcát követően az akkor még új) Markó-éra beköszöntével, egész politikáját az EGYETEMES EMBERI JOGOKBÓL LEVEZETHETŐ KISEBBSÉGI JOGOK KIHARCOLÁSÁRA és FENNTARTÁSÁRA, valamint KITERJESZTÉSÉRE, és nem egyik vagy másik ideológiai irányzatra építette. Ez ugyan változott a korszak végére, amikor egyfajta igazodási kényszer nyomán – jött a magyarországi kétharmad és annak előszele már érintette is ezt az alapállást – jobbra kezdett eltolódni és főként a pártosodás volt rá jellemző. Vagyis az addig úgy ahogy, de létező, BELSŐ DEMOKRATIKUS MŰKÖDÉS helyett a hatalmi piramis ideológiai elszíneződése lett a jellemző.

Ez a folyamat teljesedett ki a Kelemenizmusban, amikor már fogadni sem volt hajlandó a vezér a magyarországi ellenzéki pártok vezetőit, teljesen alárendelődött a pesti illiberális nagyvizír akaratának.

3) A Markó-féle szövetség belső a rommagyar közösség fele való politikai reprezentációjában a többé-kevésbé létező (a végére kimerült) BELSŐ DEMOKRATIZMUS mellett a REGIONÁLIS ÉRDEKEK és ELVÁRÁSOK KIEGYENSÚLYOZOTT KÉPVISELETÉRE törekedett. Nem volt egyszerű feladat, sem a káderpolitikát, sem az egységes üzenetet megtalálni. Sokszor idegtépő és végső soron „hálátlan” feladatnak bizonyult ez a kiegyensúlyozás a tömb-, a vegyes és a (tévesen) szórványnak nevezett szavazók érdekeinek patikamérlegen való kiegyensúlyozása, de ez adta a szövetség sikerének alapját. Igen, a sokszor karikírozott, vagy cinikusan emlegetett EGYSÉG és főként az, amit azokban az időkben „alulértettek a népek”, volt a mindenkor viszonylagos, viszont olykor erős befolyás alapja, amit a szövetség gyakorolt és nem az alig rejtett nacionalista-xenofób üzenetek „meggyőző ereje”. Föl sem merült, ami mostanság két egymást követő kampányban is megesett, hogy az üzeneteket nem a teljes rommagyarságra, a regionális különbségeket figyelembe véve, egyetlen diskurzusba egyesítve kalibrálják, hanem

úgy szegmentálnak, hogy közben egyik-másik regionális, szakmai, vagy egyéb belső közösséget arra kérnek, most fogjátok be szátokat, sőt szemeteket és füleiteket is takarjátok el, most „másoknak”, a rommagyarság valamely másik szegmensének üzenünk.

(Székely István legutóbb úgy próbálta megmagyarázni a kampány-videót, mely xenofóbiára, nőgyűlöletre és félelem-keltésre, lebutított üzenetre épít, hogy az értelmiség hallgasson, ne is nézzen oda, hiszen ez a „székelyföldi árufeltöltőknek szólt”, akiket ezúton követek meg, hiszen messze tájékozottabbak és értelmesebbek, mint a fiókpárt gondolná, sokan közülük diplomásan dolgoznak kényszerből szakképzetlen munkakörben).

Magyarán oda lett a REGIONÁLIS és EGYÉB SAJÁTOS – többek között ideológiai alapú – EGYENSÚLYPOLITIKA, nemcsak a belső demokratikus játéktér, hanem lassan-lassan már a DIALÓGUS IS (létezik és virágzik a különféle címen futó cenzúra, a központ nevez ki komisszárokat maradványközösségek vezetésére).
Érdemes lenne nyilvános okoskodás keretében, legalább megvitatni ezeket a kérdéseket (is), hiszen mára eljelentéktelenedett, kétszeresen marginalizálódott és decentrált lett a rommagyar képviselet, és nem látszik a szakadék mélye.

Az uniós pénzek lenyúlását már jövőre büntetni lehet

Az Európai parlament költségvetést ellenőrző  bizottságának elnök asszonya kijelentette, hogy az uniós pénzek lenyúlását már jövőre büntetni lehet.

Monika Holmeier a bajor CSU képviselője vagyis ugyanabban a párt családban üldögél mint a Fidesz. A CSU-val korábban igen szoros volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök kapcsolata. Gyakran hívták meg őt Münchenbe, mert a migránsokkal kapcsolatos nézetei népszerűek voltak a CSU-ban. Csakhogy most a pénzről van szó! Ebben pedig a bajorok éppúgy nem ismernek tréfát mint a többi „fukar tagállam”, amely tudni szeretné, hogy mire is költik az uniós költségvetés illetve a 750 milliárd eurós válságkezelő alap pénzét?!

Most Monika Holmeier úgy nyilatkozott a brüsszeli Politico-nak, hogy az Európai parlament eredetileg megszavazott szövege érvényes maradt míg

a hozzáfűzött kiegészítő nyilatkozat jogilag nem kötelező érvényű! Pedig erre volt oly büszke a magyar miniszterelnök.

Fölösleges a kiegészítő nyilatkozat

A négy nagy pártcsalád közös törvény tervezete azt célozza, hogy emlékeztesse az állam és kormányfőket: a parlament hozza a törvényeket. A jogállamiságról szóló megszavazott törvény kristály tiszta, ahhoz semmiféle kiegészítés nem szükséges – ez a véleménye a négy nagy pártcsaládnak: néppárt, liberálisok, szocialisták és a zöldek.

Vera Jourova, a brüsszeli bizottság alelnöke úgy nyilatkozott, hogy az uniós pénzek vizsgálatát „nem aktivista módon” kezelik majd vagyis betartják a szabályos ügymenetet: mindent szigorúan ellenőriznek. Vera Jourova a londoni Financial Timesnak elmondta: „ha sok pénzt osztunk ki, akkor növelni kell a garanciákat arra, hogy mindezt jól költik el! Ha nem így teszünk, akkor az európai adófizetőket kiábrándítjuk.

Az adófizetők azt mondják, hogy mi adjuk a pénzt, de nektek kell gondoskodni arról, hogy azt a rossz rendszerek nehogy rossz célokra költsék!”

Külföldi hatalommal való együttműködés a vád az ellenzéki sajtómágnás ellen

Akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat Hongkong legnagyobb sajtó birodalmának feje, Jimmy Lai, akinek lapjai kiálltak a tüntető diákok mellett. Pekingben olyan szigorú nemzetbiztonsági törvényt hoztak, amely drasztikusan korlátozza az ellenzék mozgásterét Hongkongban.

Amikor több százezer diák tüntetett Hongkongban az ellen, hogy Pekingből mind jobban beavatkoznak Hongkong belső ügyeibe, akkor Jimmy Lai lapjai – elsősorban a legnépszerűbb újság, az Apple Daily – bőségesen beszámoltak erről, és támogatták a diák mozgalmat. Emiatt többször is őrizetbe vették a hatóságok a sajtómágnást, de korábban elengedték. Nemrég azonban újra lecsukták. A bíróság kedden dönt arról, hogy feltételesen szabadlábra helyezik-e óvadék ellenében? Közben azonban a nemzetbiztonsági törvény értelmében a legsúlyosabb váddal illették: együttműködés külföldi hatalmakkal! Ebben az esetben a kiszabható büntetés maximuma az életfogytiglan.

Hongkongban már ítéltek el ellenzéki diák vezéreket, de ők csak néhány hónapos börtönbüntetést kaptak, mert a nemzetbiztonsági törvényt épp a nagy tüntetésekre hivatkozva hozták meg Pekingben. Ezért visszamenőleges hatállyal azt nem lehetett alkalmazni.

Jack Ma szerepe

Hongkong korábbi legnépszerűbb lapja, a South China Morning Post Kína leggazdagabb emberének kezébe került. Az újság most sorozatot közöl a diáklázadásokról, megjegyezve, hogy a Covid járványra és a nemzetbiztonsági törvényre hivatkozva sikerült ugyan elfojtani a lázadást, de a problémák megmaradtak Hongkongban.

Jack Ma, az Alibaba alapító atyja, azt tervezi, hogy a hongkongi és a sanghaji tőzsdét felfejleszti olyannyira, hogy vetélytársa lehessen a Wall Streetnek New Yorkban. Ennek lett volna első látványos akciója az Alipay óriási részvénykibocsátása Hongkongban és Sanghajban, de Pekingben közbeléptek, és ezt megakadályozták. Jack Ma ugyan tagja a Kínát vaskézzel kormányzó kommunista pártnak, és jó személyes kapcsolatot ápol Hszi Csinping elnökkel, de az Alipay olyan óriási információs rendszert épített ki a hitelpiacon, amely már veszélyezteti Peking hatalmi monopóliumát. Márpedig ehhez ragaszkodik a kommunista párt, amely teljhatalmat kíván gyakorolni immár Hongkongban is.

Egy ország két rendszer

1997-ben ért véget a brit uralom Hongkongban. Ezt követően Kína része lett, de azzal a kikötéssel, hogy még 50 évig fenntarthatja a brit jogrendet. Ez még nem járt le, ezért Nagy Britannia és az USA az egyezmény megsértésének tekinti Peking nyomulását Hongkongban. Szankciókat is alkalmaznak Pekinggel szemben, de ott ezeket az amerikai-kínai kereskedelmi háború részének tekintik. Most pedig Jo Bidentől várják, hogy mit lép majd e téren, mert ettől függ Hongkong jövője is.

A vétó el van vetve

Közösségünket egyszerre támadta meg a koronavírus és fertőzte meg az illiberális populizmus. Azt már bizonyítottuk, hogy az olyan globális kihívásokra, mint a járvány vagy az éghajlat-változás, nem lehet egyéni válaszokat adni, ezeket csak közösen, együttműködve tudjuk megoldani – ezekkel a gondolatokkal kezdte meg beszédét Ujhelyi István az EP ma reggel kezdődött plenáris ülésén. 

Az illiberáis maffiakormányzásra tünetmentes gyógyírt nem, egyelőre csak átmeneti kezelést találtunk, de idővel ennek is meglesz az ellenszere. A költségvetés elfogadásával és a jogállami mechanizmus életbelépésével új időszámítás kezdődik. Büszke vagyok arra, hogy európai közösségünk olyan történelmi jelentőségű költségvetést és újjáépítési csomagot állított össze, amely érdemi segítséget nyújt a tagállamoknak és biztosítja a fejlődést.

Ez a válság egyben lehetőség is. Az Európai Egészségügyi Unió egyik kezdeményezőjeként kiemelt eredménynek tartom, hogy az egészségügyi programokra szánt keret összegét sikerült a korábbi sokszorosára emelni. Fontos eredmény az Erasmus+ költségvetésének megvédése, benne például az általam mentorként segített ingyenes Interrail-bérletprogram, a DiscoverEU támogatása is.

Miközben a Fidesz csúcsra járatja az EU-ellenes propaganda-hadjáratot, addig a következő hét évben összesen több mint tizenötezer-milliárd forint érkezik Magyarországra, csak a kohéziós alapokból hétezer-milliárd. Az agrárpolitikára több mint négyezerkétszáz-milliárd uniós támogatás jut majd, a klímasemlegesség elérésére több mint nyolcvan-milliárd, de jelentős összeg válik elérhetővé az újjáépítési csomagból is: több mint kétezerhatszáz-milliárd forint vissza nem térítendő támogatás.

Orbán és maffiakormánya ezt kockáztatta a vétóval.

Karácsonyra engedélyezhetik a Pfizer vakcinát az EU-ban is

Karácsonyi ajándékot készít elő – Németország sürgetésére – az európai gyógyszer hatóság az EMA, amely rendkívüli ülést tart december 21-én. Nagy Britannia, Kanada és az USA után engedélyezhetik a Pfizer Covid-19 vakcináját, melyet Németországban dolgozott ki egy török házaspár.

Németországban a járvány oly aggasztóvá vált, hogy a kormány minden eszközzel sürgeti a védőoltást nehogy az áldozatok száma gyors ütemben emelkedjen. A Covid-19 járvány első hullámát a Merkel kormányzat kiválóan kezelte, de a második kifogott rajta. A halálos áldozatok száma naponta 500 körül jár, eddig 22475-en estek a járvány áldozatává Németországban.

Az EU tagállamai eredetileg december 29-ben állapodtak meg, de Németország kérésére előrehozták a döntést. A német egészségügyi miniszter szerint amint megkapják az engedélyt 2-4 napon belül elindulhat az oltási kampány.

Ursula von der Leyen asszony is azt jelezte Twitteren, hogy még karácsony előtt megkaphatja a védőoltást egy uniós polgár.

Előnyben a szociális otthonok

Franciaországban az első egymillió oltást a szociális otthonok lakói kapják meg, mert ott a legsúlyosabb a járványhelyzet. Így döntött Macron elnök. Utánuk következnek az egészségügyi dolgozók, majd pedig a veszélyeztetett idős korcsoportok: először a 75 év fölöttiek, majd pedig a 65 évnél idősebbek.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!