Kezdőlap Világ

Világ

Szájer az álszent

A bécsi Die Presse adta a fenti címet az Európai parlament egykori képviselőjéről írt cikkének, aki ereszcsatornán próbált menekülni egy meleg szexpartiról Brüsszelben. Ráadásul a hátizsákjában extasy tabletták voltak, melyek miatt vádat kíván emelni ellene a brüsszeli ügyészség.

Alkotmány módosítás a melegekkel szemben

Szájer József a magyar alkotmány legfőbb szerzője, aki Brüsszel és Strasbourg között a vonaton írta tervezetét, melyet azután – módosításokkal – a Fidesz megszavazott. Ezt az alkotmányt most sokadszorra módosították méghozzá úgy, hogy meleg párok ne válhassanak szülővé – írja a bécsi Die Presse.

„Nincs kettős mérce!” – írta a magyar kormány honlapján Szájer József november 13-án azzal kapcsolatban, hogy az EU a jogállamiságot másként értelmezi mint a magyar és a lengyel kormány.

Időzítés

Szájer József szexuális orientációját politikai körökben évtizedek óta ismerték. A kilencvenes években Bécsben részt vett egy olyan meleg összejövetelen, melyen a díszvendégek a Wiener Sangerknaben tagjai voltak. A rendőrség lecsapott a partira – pedofília jogos gyanújával.

A lefogott Szájer József magyar parlamenti képviselőt akkor Barsiné Pataky Etelka magyar nagykövet mentette meg a kínos következményektől. Ezért cserébe a Fidesz Európai parlamenti képviselői posztot adott Pataky Etelkának. Most a brüsszeli rendőrség épp akkor ütött rajta a 25 tagú meleg-orgián amikor a magyar-lengyel vétó miatt megakadt az uniós költségvetés és a válságkezelő program elfogadása. Egyes – meg nem erősített – hírek szerint lengyel diplomaták is részt vettek az orgián Brüsszelben.

Mindez lehet finom titkosszolgálati figyelmeztetés az erőviszonyokra, melyeket Orbán Viktor kormánya egyre gyakrabban próbál meg figyelmen kívül hagyni amikor Joe Bident támadja vagy épp megvétózza az uniós költségvetést és a válságkezelő programot.

25 éve politikai alku 85 zsidó meggyilkolása

Buenos Aires közelében Latin Amerika legnagyobb zsidó központjában történt a robbantás 1994. július 18-án. 85 ember meghalt és száznál is többen megsebesültek. Hamarosan kiderült: Irán volt a megrendelő! Azóta sem ítéltek el senkit sem a gyilkosságokért!

A vizsgáló ügyész „öngyilkos lett”

Argentínában nagyon gyorsan kiderült , hogy az iráni titkosszolgálat szervezte meg a merényletet Buenos Aires közelében. Iránban az iszlamista rendszer nem ismeri el Izraelnek még a létjogosultságát sem. Izraelben a terrorelhárítás kiválóan működik – hála a tapasztalatoknak, ezért a Forradalmi Gárda központjában Teheránban kiadták a jelszót: támadjátok a diaszpórát! Argentína könnyű célpontnak számított hiszen sok ezer kilométerre van a Közel Kelettől, és ráadásul nem mentes némi náci szimpátiától. Nem véletlenül rejtőzködött itt Adolf Eichmann, a holokauszt fő szervezője. Az országban népes német kolónia játszik régóta fontos szerepet. Ráadásul Peron tábornok, Argentína populista diktátora  maga sem volt mentes némi náci szimpátiától, és ennek a nyomai ma is megtalálhatóak a hadseregben és a rendőrségnél Argentínában.

Az ügy kiderítésével megbízott ügyész állandóan akadályokba ütközött a nyomozás során, mert a zsidók elleni merénylet nemzetbiztonsági üggyé vált. Az argentin ügyész saját hazája felelősségét firtatta az ügyben, és ez lett a veszte. Fürdőkádjában találtak rá: állítólag a saját fegyverével végzett magával…

Izrael álláspontja szerint viszont magas rangú iráni vezetők tehetők felelőssé az AMIA épületénél történt robbantásért – így Ahmad Vahidi egykori védelmi miniszter és Ali Rafszandzsáni exállamfő, valamint az akkori kulturális miniszter.

Titkos megállapodás Argentína és Irán között

Miután kiderült, hogy a zsidók elleni bombamerénylet szervezője az iráni titkosszolgálat, Teherán tárgyalásokat javasolt Argentínának. A tárgyalások eredményre vezettek: Irán vállalta, hogy éveken át kedvezményes áron szállít olajat Argentínának. Amely a maga részéről arra tett ígéretet: nem nagyon firtatja tovább, hogy miért is kellett 85 zsidónak meghalnia Buenos Aires közelében? Erre a furcsa titkos megállapodásra is rákérdezett az ügyész, akivel közölték: ez nemzetbiztonsági ügy, ez diplomácia! Ehhez neki semmi köze sincsen! Az ügyész nem hagyta annyiban, mert gyanította: a titkos megállapodás Iránnal néhány magasrangú vezetőnek Argentínában szép pénzt hozott! A közismerten korrupt elit ezen végképp kiakadt, és nem kizárt, hogy ezért kellett az ügyésznek idő előtt meghalnia.

Az argentin parlament 2015-ben elfogadta azt a törvényt, melynek értelmében 160 ezer dollár jár a halálos áldozatok hozzátartozóinak, a sebesültek pedig ennél alacsonyabb, a testi károsodás mértékének megfelelő kárpótlást kaptak.

People attend the ceremony to commemorate the 24th anniversary of the bombing of the Israeli Embassy in Buenos Aires, at the Israeli Embassy square in Buenos Aires, on March 17, 2016. The 1992 attack killed 29 people and wounded 200. AFP PHOTO / JUAN MABROMATA / AFP / JUAN MABROMATA (Photo credit should read JUAN MABROMATA/AFP/Getty Images)
wikimedia

A 25 éves merényletről megemlékező izraeli Haaretz viszont azt a kínos kérdést teszi fel, hogy 85 zsidó meggyilkolásáért még mindig nem állítottak senkit sem bíróság elé Argentínában. Természetesen a megemlékezés nem független attól , hogy Izrael állam és Irán jelenleg is a háború szélén áll. Izrael azt szeretné, ha az Egyesült Államok katonai csapással végezne a zsidó állam létjogosultságát megkérdőjelező rendszerrel. Trump elnök el is rendelt egy akciót, melyet tíz perccel a bevetés előtt lefújtak. A Moszad értesülései szerint az amerikaiak titokban tárgyalnak Iránnal egy új atomalkuról, mely hogyha létrejönne, akkor nagyon megerősítené Trump pozícióját az elnökválasztási harcban. Ilyen körülmények között aligha valószínű, hogy bárki is különösebben firtatná: miért maradt mindmáig büntetlen 85 zsidó meggyilkolása 25 évvel ezelőtt Argentínában?!…

Polonius/Kenderessy Milán

Rokonok a zsidók és a romák?

1

Legalábbis ezt állítja egy izraeli tudós, Smuel Avukia, aki egy Zsidó-Roma Fórumot is létrehozott.

Avukia évek óta kutatja a zsidók és romák rokonságát, és úgy véli: az Ószövetségben megtalálta azt. Most készíti elő az erről szóló összefoglaló dokumentumot, melyet hamarosan bemutat a rabbitanácsnak.

A Jediót Ahronótnak azt mondta, Ézsau egyik mondása is arra utal, hogy a romák valamikor rokonságban álltak a zsidókkal, és később Simeon törzsével azonosították őket.

Tudományos bizonyíték egyelőre nem sok van,

de romák körében máris igen népszerű ez az elmélet.

Éppen ezért az Avukia által létrehozott Fórum néhány hónapja már egy konferenciát is szervezett, amelyre főleg Franciaországból és Spanyolországból érkeztek romák Izraelbe, de voltak érdeklődők az Egyesült Államokból is.

Avukia szerint „a romák tudatában vannak ennek az ősi rokonságnak, de elveszítették a kapcsolatot. Ezért ezt a homályos tudást kell most megerősíteni”. Azt is mondta: csak idő kérdése, hogy ezt be is bizonyítsa.

A Momentum európai elismerése

A mai napon Dr. Cseh Katalint, a Momentum európai parlamenti  képviselőjét a harmadik legnagyobb, a májusi EP-választáson legnagyobb növekedést elért EP-frakció, a Megújuló Európa (Renew Europe) alelnökének választották.

Ez hatalmas siker a Momentumnak és hatalmas siker Magyarországnak is: Dr. Cseh Katalin egyedüli magyarként ül majd egy európai frakció vezetésében, folyamatosan bemutatva, hogy Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral és a Fidesszel. Hogy van egy másik, szabadságszerető, nyitott, fiatal Magyarország is.

A kinevezés egyben azt is jelzi: a Renew Europe frakciónak fontos Magyarország; sem a Néppártban, sem a szociáldemokratáknál nincs magyar képviselő a frakcióvezetésben.

Dr. Cseh Katalin frakcióvezető-helyettessé választása elismerés annak a több százezer embernek, aki májusban a Momentumot választotta – és annak a több milliónak, aki egy szabadabb, sikeresebb, európaibb Magyarországot szeretne. A Momentum politikusa velük és értük dolgozik majd.

A Momentum már EP-választási kampányában is világossá tette: nem a jelenlegi állapotokat akarja konzerválni, hanem megújítani Magyarországot és Európát. Dinamikusabb, a fiatalok érdekeire jobban figyelő, megújuló Európára van szükség, Magyarországon pedig átláthatóbban és hatékonyabban kell elkölteni az EU forrásokat. Minden elérhető eszközzel küzdeni kell a jogállamiság és a demokrácia helyreállításáért és fel kell számolni a korrupciót. Cseh Katalin alelnökké választása azt jelzi: ezekről a célokról végre nem csak beszélni lehet majd, hanem ténylegesen tenni is.

Mit is ad át Orbán Viktor Topolyán?

Az organikus építészet (bármit jelentsen is ez) irányelvei szerint épült, impozáns főépületet és mellette egy füves, egy kombinált és két műfüves pályát. Legalábbis így számolt be a közelgő jeles eseményről Magyar Szó napilap, amely a Fidesz vajdasági tagozatának, a Vajdasági Magyar Szövetségnek a lapja, körülbelül olyan szerkesztési irányelvekkel, mint a Magyar Idők.

A mai dzsembori érzelmi felvezetéseként a lap megállapítja, hogy a topolyai TSC Labdarúgó Akadémia korszerű épületegyüttese a magyar nemzetpolitika irányváltásának tárgyi bizonyítéka…

A Magyar Szó konkrétan nem említi, hogy mennyibe került a magyarországi adófizetőknek a nemzetpolitika eme szegmense, de hát ez egyáltalán nem titok: a magyar kormány 2016 decemberében döntött a Délvidék Sport Akadémia 3 milliárdos támogatásáról.

De nézzük csak mire költötték a pénzt.

„A modern kor követelményeinek minden szempontból megfelelő sportközpont a kollégisták első generációjának a második otthona lesz, de a helyi, illetve a közeli településeken lakó sportolók is itt edzenek majd. Zsemberi János, a TSC elnöke, egyben az Akadémia kiépítésének koordinátora elmondta, hogy a TSC Labdarúgó Akadémiája, pontosabban a hozzá tartozó hatalmas és modern épületkomplexum, a kollégiumi résszel, segédpályákkal, edzőtermekkel, étkezdével és egyéb kiegészítőkkel együtt, Magyarország Kormányának a Magyar Labdarúgó Szövetségen keresztül nyújtott támogatásából épült.”

Zsemberiről azt kell tudni, hogy a Vajdaság egyik legismertebb magyar származású oligarchája, aki a kábeltelevíziózással szedte meg magát. Orbán Viktorral egy Árok Ferenc nevű veterán sportújságíró (állandó véleményrovata van a Magyar Szóban) és fociedző (Ausztrália) közvetítésével került kapcsolatban.

A magyarországi pénzből állítólag arra is futotta, hogy a környező és távolabbi településeken Bajsán, Bácskossuthfalván, Péterrévén, Temerinben, Szenttamáson és nem utolsósorban Zentán is felújították a sportlétesítményeket.

Ez utóbbi város stadionjában a melléképületeket, a vizes csomópontot és a keleti lelátót is kibővítették, újjáépítették. Az új topolyai stadion elkészültéig a TSC első ligás csapata Zentán játssza hazai bajnoki mérkőzéseit. Az első ligás minősítés stimmel, azzal, hogy az igazi nagy csapatok a szuperligában játszanak.

A csütörtöki megnyitót követően – írja a Magyar Szó -, amikor Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ünnepélyesen átadja rendeltetésének az akadémiai komplexumot, sor kerül egy U–14-es torna bronzmeccsére, majd a döntőjére is. A tornán a Puskás Akadémia, a Ferencváros, a Partizan, a Vojvodina, a dunaszerdahelyi DAC, a Csíkszereda, az eszéki Osijek csapata (Mészáros Lőrinc tulajdona) és természetesen a TSC korosztályos gárdája lép fel. A győztesnek járó serleget is a miniszterelnök adja majd át. A megnyitón a magyar és a szerb labdarúgó-szövetségek küldöttségei mellett jelen lesznek a montenegrói, erdélyi, romániai, horvátországi, szlovákiai és a régió más országainak küldöttségei is.

Az új létesítmény több tucat munkahelyet is teremt:

„az Akadémián pályakarbantartók, szakácsok, valamint egyéb segédszemélyzet biztosítja a zavartalan munkát, így több tíz munkahely létrejöttéről beszélhetünk”.

Topolya épül, szépül

„Az Akadémia négy segédpályája közül az egyiket úgy építették, hogy át tudják alakítani fedetté, így a téli időszakban is kényelmes körülmények között edzhetnek a fiatalok. Megkezdték a városi stadion bontását is, melynek helyére új, az UEFA szabványainak is megfelelő, korszerű objektumot építenek. A multifunkcionális objektum több sportágnak is helyet ad majd, a tervek szerint például az asztaliteniszezők is itt fogják játszani mérkőzéseiket.”

Tegyük hozzá a sok hozsannához, hogy a jobb napokat is látott, VMSZ-es vezetésű városban úgy tűnik, nem a vendéglátás a prioritás, hiszen még egy szállója sincs. Majd holnaptól.

Ma iktatják be Brazília fasiszta elnökét

A magyar embereket általában egyáltalán nem izgatja, hogy mi történik a távoli Brazíliában, erről az országról csak a foci, a kávé és a tangában szambázó csinos lányok szoktak eszükbe jutni. A valóság azonban az, hogy ami ott zajlik, az hatással van az egész világra, így Magyarországra is.

Brazília ugyanis – bármilyen meglepő – világhatalom. Azt talán könnyű belátni, hogy egy egész kontinens – Dél-Amerika – vezető gazdasági és politikai hatalma, de az sem lehet kérdéses, hogy az egész bolygóra hatással van. Ez ugyanis az ötödik legnépesebb ország a maga 208 millió lakosával, és része a világ gazdasági elitjének is, mivel hosszú ideje ott van a 10 legnagyobb gazdaság között, most éppen a 8. vagy a 9. a GDP, vagyis a bruttó hazai termék adatok szerint. (Magyarország a GDP szerint az 58., pont Kazahsztán mögött, a 2016-os adatok szerint…)

Ráadásul a brazil politikai helyzet drasztikus változása része egy az egész világon érzékelhető tendenciának, a szélsőjobboldal és a populizmus erősödésének, aminek Donald Trump a jelképe. Az új brazil elnököt, Jair Bolsonarót éppen ezért szokták a „Trópusi Trump”-nak „becézni”. Ez azonban szerintem tévedés. Trump ugyanis csak egy demagóg populista, akit azért az amerikai szélsőjobb is támogat, míg

Bolsonaro egy igazi fasiszta.

Ez egy kemény jelző, de ha megnézzük, miket mond, teljesen indokoltnak érezhetjük. Kezdjük azzal, hogy az új brazil elnök dicsőíti a 1964 és 1985 közötti katonai diktatúrát, a legszívesebben visszaállítaná az akkori rendszert. Ennek érdekében politikai tisztogatást is ígért és a mostani – demokratikus – rendszer átalakításáról szokott szónokolni. A brazil katonai diktatúra persze nem volt olyan kemény, mint a chilei, de azért ott is bőven voltak gyilkosságok, letartóztatások, miközben nem működtek a demokratikus intézmények. Bolsonaro ezért elégedetlen is az egykori katonai katonai diktatúrával, szerinte azt jól tette, hogy megkínozta és megölte az ellenfelei egy részét, de legalább 30 ezerrel több embert kellett volna akkor megölni.

Bolsonaro a választási kampányban konkrétan azt ígérte, hogy támogatja az emberek kínzását, az pedig szerinte nem is igazi rendőr, aki nem öl. Azt is mondta már, hogy a vörös semmirekellőket el fogja takarítani az országból, olyan tisztogatás lesz, amilyet még nem látott Brazília. A diktatúra dicsőítésére nem mentség, csak részbeni magyarázat, hogy annak idején Bolsonaro katonai vezető volt…

Azt is megígérte, hogy elnöki rendelettel fogja megkönnyíteni a fegyverek vásárlását és a fegyvertartást a büntetlen előéletű állampolgároknak. Ennek hatására a Taurus Armas brazil fegyvergyár részvényeinek árfolyama 88 százalékkal nőtt egy év alatt.

Persze utálja a melegeket is,

azt mondja, jól el kellene verni őket. Sőt, inkább látná holtan a gyerekét, mint hogy az meleg legyen. A 63 éves Bolsonaro régóta, 27 éve parlamenti képviselő, és először akkor vált széles körben ismertté, amikor megakadályozta azoknak a tankönyveknek a terjesztését az iskolákban, amelyek a homofób előítéletek ellen is nevelni akarták a fiatalokat. Na és persze házasság is csak egy férfi és egy nő között lehetséges.

Egyébként a nőkkel is baja van, hiszen „beismerte” egyszer, hogy van egy gyengesége is, négy fia mellett ugyanis egy lányt is nemzett. Egy képviselőnőről pedig négy éve azt mondta, hogy még ahhoz is ronda, hogy megerőszakolják.

Na és ha már „Trópusi Trump”,

akkor természetesen kiléptetné Brazíliát a párizsi klímaegyezményből, a világ legnagyobb és legfontosabb zöld övezetét, az Amazonas-medencét pedig tönkretenné bányászattal, erdőirtással és az őslakosok elűzésével. A kampányban egy bárányhimlős gyerekhez hasonlította az Amazonas-medencét, amin a himlőfoltok az őslakosok felszámolandó rezervátumai. Az őserdő tönkretételének katasztrofális klimatikus következményei lesznek az egész Földön. Nálunk is.

Latin-Amerikában még soha nem választottak meg elnöknek ilyen szélsőséges politikust, a hozzá hasonlók eddig csak puccsal kerülhettek hatalomba.

Hogyan győzhetett egy fasiszta abban az országban, ahol régóta baloldali kormány volt?

Ráadásul a legnépszerűbb politikus talán még ma is Lula, a korábbi baloldali elnök. Csakhogy a bíróság nem engedte, hogy Luiz Inácio Lula da Silva – akit a nép csak Lulaként emleget – induljon a választáson, mert korrupció miatt éppen börtönbüntetését tölti. Hiába volt 2003 és 2011 között elnök, hiába befolyásos és népszerű politikus, a kormányzat sok más tagjával együtt őt is elítélték, amiért kenőpénzt fogadott el a megemelt áron megbízásokat kapó cégektől. Brazília – még – nem illiberális állam, ott még börtönbe lehet jutni az ilyen – nekünk igazán ismerős – „alkotmányos költség” miatt.

Lula szakszervezeti vezető volt mielőtt politikus lett, ő és a pártja, a Munkáspárt azért lett igazán népszerű, mert a gazdaság szárnyalt és ezt egyebek között arra használták fel, hogy jelentősen csökkentsék a társadalmi feszültségeket, milliókat vezessenek ki a nyomorból. Csak aztán később, amikor már Lula két elnöki periódus után nem indulhatott újra és párttársai lettek az utódai, összeomlott a brazil gazdaság, amiben a nagyon ráfizetéses riói olimpiának is szerepe volt. A korábban a nyomorból kimentettek közül milliók csúsztak vissza a szegénységbe, már csaknem 13 millió brazilnak nincs is munkája.

A visszatérő nyomor és a korrupció miatt pedig zuhant a baloldal népszerűsége

Ezt használta ki Bolsonaro, aki a Trump és más a populista politikusok által is használt demagógiával harcot hirdetett az elit és az establishment ellen – „megfeledkezve” arról, hogy 27 éve ő maga is része volt ennek az elitnek.

Azt is kihasználta, hogy a gazdasági válság miatt drasztikusan megnőtt a bűncselekmények – köztük a gyilkosságok – száma. Azt harsogta, hogy majd ő keményen elbánik a bűnözőkkel, a rendőrségnek megengedné, hogy szinte bármikor fegyvert emelhessen a bűnözőkre, a büntethetőség korhatárát pedig leszállítaná 16 évre.

A szavazóknak (főleg a képzetleneknek, a fiataloknak meg a fehér férfiaknak – ez is olyan „Trumpos”) szimpatikus volt a durva kampány, a keménykedés és az elit pocskondiázása. Bolsonaro népszerűségét még az is növelte, hogy szeptemberben egy kampányrendezvényen megkéselte egy elmeháborodott, aki azt hitte, ezzel Isten parancsát teljesíti. Sokan ezt úgy fogták fel, hogy Isten valójában Bolsonarót segítette, hiszen életben maradt.

Orbánnak tetszik a fasiszta Bolsonaro, el is megy a beiktatására

Orbán Viktor egyike annak a mindössze tizenkét állam- és kormányfőnek, aki jelen lesz Jair Bolsonaro beiktatásán. Latin-Amerikán kívülről Orbán Viktor mellett csak Benjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök és Marcelo Souza portugál elnök vesz részt az eseményen.

Feltűnően kevés vezető lesz tehát személyesen jelen, de ez nem annyira Bolsonaro nézeteinek szól, hanem inkább a január elsejei dátum következménye. A magyar kormányfő amúgy már megválasztásakor lelkesen gratulált az új brazil elnöknek.

Frissítés: Orbán megérkezett Brazíliába

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs

Orbán Brazíliavárosból üzent a Facebookon: Itt három óra híján 2019. Boldog új évet, Magyarország.

Az új brazil elnök bizonyára örül Orbán látogatásának, hiszen Trump és Pinochet (!) mellett Orbán Viktort is a példaképei közzé sorolja, Bolsonaro is sokat kampányolt a migráció megfékezésével.

Gyors változások jönnek majd rendeleti úton

Az Estadão brazil portál szerint Bolsonaro, miután hivatalba lép Brazília elnökeként, rendeletekkel akar gyors változásokat keresztül vinni. Ezek közé tartozik a fegyvertartás új szabályozása és az Erdő törvény módosítása is. Hamilton Mourão alelnök pedig azt mondta, ki kell használni az első hat hónapot. Persze azért a szövetségi parlament két háza ellenállhat és lassíthatja az ország átalakítását, a kongresszusban nincs is többsége az elnöknek.

A brazil elnök szobája (elég gyatra Orbán várbeli szobájához képest…):

Fotó: Estadão

Merkel szerint nem Trump miatt gyengül az USA-EU viszony

Az Egyesült Államok számára egyre kevésbé fontos Európa – nyilatkozta a londoni Financial Timesnak Angela Merkel. Németország kancellárja szerint nem a személyes viszonya számít Trump elnökhöz hanem az, hogy már Obama megmondta: a XXI-ik század a csendes óceáni térség kora.

Európa már nem képzelheti magát a világ közepének – érvelt józanul a német kancellár. Az uniós biztos Washingtonban tárgyal, hogy elhárítsa a kereskedelmi háborút

Phil Hogan szeretné megakadályozni, hogy Trump elnök offenzívát indítson az Európai Unió ellen azt követően, hogy az amerikaiak megállapodtak a kereskedelmi háború lezárásáról Kínával. Európa ugyanis éppúgy kereskedelmi többletet mutathat fel az Egyesült Államokkal szemben mint Kína. Márpedig ez csípi Trump szemét, aki az America First (Amerika az első) programmal nyert négy éve, és most is hasonlóval készül előállni, hogy nyolc évig maradhasson a Fehér Házban.

Leégett a párizsi Notre-Dame – videó

0

A gótikus székesegyházban, a francia főváros egyik jelképében a kora esti órákban keletkezett a tűz, a lángok a világhírű épület felső részében pusztítottak. A tűz következtében összeomlott a felújítás alatt álló katedrális kúp alakú tornya, a huszártorony, és a teljes tetőszerkezet odaveszett. Az egyik harangtornyot is elérte a tűz.

A tűzoltóknak az éjszakai órákra sikerült megfékezniük a lángokat, egy tűzoltó súlyosan megsérült a mentés közben. Párizs tűzoltóságának szóvivője szerint egyértelmű volt az első perctől kezdve hogy a tetőszerkezetnek az a része, ahol a tűz kitört, menthetetlen. Innentől kezdve a feladat világos volt: védeni kellett a két harangtornyot, és minden értéket kimenteni.

A templomban őrzött Szent Lajos ereklyéket, a műkincsek és a vallási kegytárgyak jelentős részét megmentették. Az esti nyilatkozatok szerint székesegyház váza és a két harangtorony megmaradhatott.

A párizsi papok megkongat(hat)ják ma este a harangokat, hogy imára hívják a híveket.

A hatóságok nyomozást indítanak, hogy kiderüljön, valóban gondatlanság okozta-e a tüzet.

 

Macron: újjáépítjük a Notre-Dame-ot

Újjáépítjük a Notre Dame székesegyházat – ígérte röviddel éjfél előtt a francia elnök.

„A legrosszabbat elkerültük, még ha csatát még nem is sikerült teljesen megnyerni. A következő órák nehezek lesznek”- tette hozzá Emmanuel Macron. Szólt arról is, hogy az újjáépítéshez nemzetközi adománygyűjtést kezdeményeznek.

Leemelték és felújításra elszállították a huszártornyot díszítő szobrokat

Látványos akció keretében leemelték és elszállították restaurálni a párizsi Notre Dame katedrális huszártornyát díszítő bronzszobrokat.

„Kivételes, csodás esemény. Ez az első alkalom, hogy közelről is láthatjuk azt a 16 szobrot, amelyet az 1860-as években helyeztek a katedrálisra” – mondta a francia hírügynökségnek az elszállításkor Marie-Hélene Didier, a huszártorony felújítását vezető örökségvédelmi szakember.

A 3 méter magas és mintegy 250 kilogramm súlyú szürkés-zöld szint öltött szobrokat – amelyek a 12 apostolt és a négy evangélistát ábrázolják – Périgueux városába szállították, ahol először megvizsgálják, majd teljesen felújítják őket, mielőtt a tervek szeriont 2022-ben visszakerülnek az eredeti helyükre.

„Kettesével újítjuk fel őket, miközben a többi szobrot 19 hónapon át a székesegyház főhajójában őrzik. A felújítás során a szobrok színe várhatóan megváltozik, barnássá válik, és így visszanyerik eredeti bronzszínüket” – mondta az AFP-nek Jean-Michel Guilment kulturális szakember.

Párizs legismertebb gótikus temploma 1163 és 1345 között épült, évente mintegy 13 millió látogató keresi fel.

A bronzszobrok nem a középkorban, hanem a katedrális huszártornyának újjáépítésekor, 1859-1860-ban Eugene Viollet-le-Duc építész invenciózus, de stílushű elképzelései szerint épültek. A katedrális eredeti huszártornya 1250-ben készült el, de a francia forradalmat követő időszakban lebontották.

A szobrok felújítása mintegy 800 ezer euróba kerül. A huszártorony teljes restaurációja, amelyet teljes egészében a francia állam finanszíroz, mintegy 11 millióra rúg.

Hősként ünneplik Fournier atyát, aki bement a lángoló Notre-Dame-ba, hogy megmentse a töviskoronát

A párizsi tűzoltók káplánja, Fournier atya hozta ki az épületből Krisztus töviskoronáját, a keresztény világ egyik legbecsesebb emlékét. A székesegyházban a műkincseket egy külön tűzoltó alakulat mentette az éjjel, egy részük pedig egy felújítás miatt szerencsére már nem volt a helyén.

A töviskoronát a hagyomány szerint IX. Szent Lajos gyűjtötte be a Szentföldről és vitte Párizsba 1238-ban.

Az NBC élő videója a helyszínről:

Erdő Péter szolidaritását fejezte ki a párizsi érseknek

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szolidaritásáról biztosította a párizsi érseket és a francia katolikus közösséget a Notre Dame székesegyházban kitört tűzvész miatt hétfő este.

A levélben, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-hez eljuttatott, a bíboros azt írta: megrendülten értesült arról, hogy a nagyszerű párizsi Saint-Sulpice-templomot ért tűzeset után most, a nagyhét kezdetén a város főtemploma, a Boldogságos Szűz Máriának szentelt Notre-Dame áll lángokban.

„Szolidáris szeretetünkről biztosítjuk Michel Aupetit párizsi érseket és a francia katolikus közösséget” – fogalmazott.

„Hitet teszünk Krisztus irgalmas szeretete mellett, és megvalljuk reményünket, hogy a Mindenható Isten, aki a halálból feltámasztotta Krisztust, a mi közösségeinket is új életre, hitre és szeretetre támasztja” – olvasható a bíboros levelében.

Szeged tízezer eurót ajánl föl az újjáépítésre

A szegedi önkormányzat tízezer eurót (mintegy hárommillió forintot) ajánl föl az Európa egyik szimbólumának számító, a tűz által súlyosan megrongált párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítésére – közölte az önkormányzat.

A közlemény szerint száznegyven éve Párizs segítséget nyújtott a nagy árvíz után Szeged újjáépítéséhez, most az európai szolidaritás jegyében Szeged segít Párizsnak.

A város a felajánlott támogatás mellett adománygyűjtést is indít, a párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítéséhez nyújtott hozzájárulásokat a Szeged Város Közösségéért Közalapítvány számlájára várják.

Székesfehérvár is tízezer eurót ajánl föl

Székesfehérvár önkormányzata, csatlakozva Szeged városához 10 ezer eurót ajánl föl a párizsi Notre-Dame-székesegyház újjáépítésére – jelentette be Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kedden a közösségi oldalán.

A városvezető minden olyan önkormányzatot hasonló felajánlásra buzdít, amelynek lehetősége van erre.

„Ha van város, amely átérzi egy katedrális elvesztésének tragédiáját, az Székesfehérvár” – utalt Cser-Palkovics András az egykori székesfehérvári koronázó templomra, amely ma romként látogatható.

Nemcsak egy gyönyörű épület, fantasztikus műtárgyak otthona és rengeteg turista kedvenc helye került veszélybe, hanem egy templom, az egyetemes keresztény hit és kultúra egy fontos darabja, egy kiemelt európai zarándokhely is – írta.

Budapest is hozzájárul az újjáépítéshez

Tarlós István főpolgármester levelet írt Anne Hidalgo párizsi főpolgármesternek. Ebben a budapesti polgárok és a fővárosi önkormányzat nevében együttérzését fejezte ki a székesegyházban pusztított tűzvész miatt.

„A Notre-Dame mindannyiunknak fontos szimbólum, az egyetemes keresztény hit és kultúra egy fontos darabja. Az egyik legszentebb keresztény ünnep, a Húsvét, a Feltámadás ünnepének közeledtével még fontosabb üzenete van az összefogásnak és összetartásnak.” Ezért Budapest mindent megtesz annak érdekében, hogy lehetőségeihez mérten támogassa a Notre-Dame felújítását – írta Tarlós István.

Hozzátette: „hiszünk abban”, hogy összefogással és elkötelezettséggel Párizs városa és a polgárok együtt, erkölcsi erővel felülemelkednek a katasztrófán és újjáépítik a székesegyházat.

Az MTI megkeresésére, hogy mekkora összeggel támogatja Budapest az újjáépítést, a főpolgármester azt mondta: a pénzösszeg nagyságáról azért nem kíván nagy nyilvánosság előtt beszélni, mert a templomban a misén sem lobogtatja meg, hogy mennyit dob a perselybe. Ez nem politikai reklám, nem politikai akció, ez sokkal inkább „spirituális és azt is meghaladó” kérdés számára – közölte.

Rámutatott: a főpolgármesternek joga van rendkívüli esetekben bizonyos határig pénzösszegekről dönteni. Ez „egy értelmezhető összeg”, de nem kíván reklámot csinálni belőle – mondta Tarlós István.

Gyűjtést indít a Mazsihisz az újjáépítésre

Gyűjtést indít a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a tűz által súlyosan megrongált Notre-Dame székesegyház újjáépítésére. A szövetség a gyűjtéshez ezer eurót ajánl fel a magyar zsidóság nevében.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke a szövetség honlapján azt írta, a Zsidó Világkongresszus alelnökeként javaslatot tett Ronald S. Lauder, a kongresszus elnökének arra, hogy a világ zsidósága nyújtson segítséget a helyreállításhoz.

A közleményben együttérzését is kifejezte a katolikus közösséggel és a francia nemzettel. Szerinte „nincs olyan hívő ember a világon, akinek ne marna szívébe a pusztulás.”

Úgy fogalmazott, az egymás iránt érzett felelősség arra ösztökéli a szervezetet, hogy a szavakon túl szimbolikus adománnyal is segítsék a Notre-Dame újjáépítését.

Orbán Viktor levélben fejezte ki együttérzését és támogatását

A magyar emberek nevében együttérzését és támogatását Orbán Viktor miniszterelnök Emmanuel Macron francia köztársasági elnöknek és Éric de Moulins-Beaufort reimsi érseknek, a Francia Püspöki Kar elnökének a párizsi Notre-Dame-székesegyházat ért tragikus tűzeset kapcsán – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

A két vezetőhöz eljuttatott leveleiben a magyar miniszterelnök kifejtette: a Notre-Dame-székesegyház szimbólum minden keresztény ember számára, amely nem csupán Jézus Krisztus édesanyjának szentségét, de több száz éves történelmével hitünk közös menedékét is jelenti. Hálával és elismeréssel adózunk a párizsi tűzoltók hősies küzdelme előtt, mellyel sikerült megfékezniük a tomboló lángokat, megmentve az európai kereszténység egyik jelképét a teljes pusztulástól – fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök sok erőt kívánt, Isten áldását kérte a székesegyház újjáépítéséhez és régi dicsőségének helyreállításához.

Donald Tusk segítségre szólította fel az Európai Unió tagállamait

Az Európai Unió mindegyik tagországának részt kellene venni az előző napi tűzvészben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítésében – szólított fel Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

„Tudom, hogy Franciaország egyedül is képes a rekonstrukcióra, de itt többről van szó, mint csupán anyagi segítségről. A katedrálisban keletkezett tűz ismételten rávilágított, hogy a szerződéseknél fontosabb és mélyebb kötelékek fűznek össze bennünket. Tisztábban látjuk, hogy mennyit veszíthetünk, és tudjuk, hogy együtt akarjuk megvédeni mindazt, ami Európát alkotja” – jelentette ki Tusk az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén.

Antonio Tajani, az EP elnöke felkérte a képviselőket, hogy szolidaritásuk jeleként adakozzanak az újjáépítésre, és arról számolt be, hogy gyűjtőládákat helyeztek ki ebből a célból az ülésterem bejáratánál.

Lengyelország segíteni akar a székesegyház újjáépítésében

Lengyelország segíteni akar a hétfői tűzvészben súlyosan megrongálódott Notre-Dame újjáépítésében – így nyilatkozott több lengyel politikai vezető, köztük Andrzej Duda elnök, aki szerint a párizsi székesegyház felújítása Európa újjászületésének jelképévé válhat.

Andrzej Duda azt írta Twitter-oldalán: a lengyelek jelentkeznek az államfői hivatalnál, és jelzik, hogy készek adományt adni a székesegyház felújítására. Duda meggyőződése szerint a felújítás „Európa újjáépítésének jelképévé válhat, ennek valódi, történelmi, zsidó-keresztény alapjain”.

Egy korábbi bejegyzésben Duda „a hívők tragédiájának, a világkultúra és művészet katasztrófájának” nevezte a tűzvészt.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az éjjel a Twitteren azt írta: a lángokban álló Notre-Dame „a katolikus egyház és az európai történelem nagy drámája”. Azt javasolta, hogy a székesegyházat „Európaiak lévén, mindnyájan összefogva újítsuk fel”.

A lengyel sajtó úgy tudja: a székesegyházban több lengyel kegytárgyat is őriztek, a legrégebbi közülük Jézus Keresztfájának ereklyéje, amelyet a középkortól kezdve a lengyel királyok koronázásakor használtak. Az ereklyét a Kincstárban őrizték, amelyet értesülések szerint a tűzvész nem ért el.

Putyin orosz restaurátorok segítségét ajánlotta fel Macronnak

A legjobb orosz restaurátor szakemberek segítségét ajánlotta fel a Notre-Dame székesegyház helyreállításához Vlagyimir Putyin orosz elnök francia hivatali partnerének, Emmanuel Macronnak – közölte a Kreml sajtószolgálata.

A Macronhoz intézett táviratában Putyin egyúttal együttérzését fejezte ki a francia államfőnek és népnek a történtek miatt.

„A Notre-Dame Franciaország történelmi jelképe, az európai és a világkultúra felbecsülhetetlen kincse, az egyik legfontosabb keresztény szentély. Az ezen az éjjel Párizsban történt tragédia a fádalom visszhangját keltette az oroszok szívében” – hangzott az üzenet.

Az orosz elnök kifejezte reményét, hogy a székesegyházat sikerül majd helyreállítani, és felajánlotta, hogy ennek érdekében Franciaországba küldje a legjobb orosz szakembereket, akik gazdag tapasztalatra tettek szert a világ kulturális örökségéhez tartozó emlékművek, beleértve a középkori építészet alkotásainak helyreállításában. (Euronews, MTI, NBC)

Történelme során először zsidó elnököt választhat Ukrajna

0

A 41 éves Volodimir Zelensky az esélyes az elnökválasztáson Ukrajnában, ahol az antiszemita pogromok évszázadokon át jellemezték az ország viharos történelmét. A zsidó színész Ukrajna elnökét alakítja a televízióban, ahol rendkívül népszerű lett a korrupt hatalom bírálatával. Volodimir Zelensky azt ígéri a választóknak: szétzúzza a korrupt rendszert, mely a függetlenség kikiáltása óta akadályozza az ország fejlődését.

Ezt persze könnyebb kijelenteni mint végrehajtani, hiszen Ukrajna korrupt oligarchák kezében van – mint amilyen Petro Porosenko ukrán elnök.

A zsidó kérdés immár nem kérdés Ukrajnában

 
Ezt állapítja meg a Haaretz című baloldali portál amikor Volodimir Zelensky elnöki esélyeit méltatja. A helyzet ugyanis az, hogy már alig élnek zsidók Ukrajnában, ahol évszázadokon keresztül jelentős kisebbséget alkottak. Odessza, mely a cári birodalom zsidó kultúrájának egyik központja volt, szinte teljesen elveszítette zsidó lakosságát. Csak az öregek maradtak otthon. Aki tehette az kivándorolt Izraelbe, az Egyesült Államokba vagy Európába. Persze nemcsak a zsidók vándorolnak ki Ukrajnából hanem szinte mindenki: havonta százezer fővel csökken az ország lakossága. A helyzet kilátástalan …
 

Putyin a nagy nyertes

 
Ezt állapítja meg a Politico című portál amikor Ukrajna választási helyzetét elemzi. Az oroszok, akik annektálták a Krím félszigetet és befolyásuk alatt tartják Ukrajna keleti, orosz többségű részét, arra törekszenek, hogy Kijevben ne legyen komoly határozatképes vezetés. Egy, a politikában járatlan zsidó színész megválasztása az elnöki posztra, sebezhetővé teszi Ukrajnát, mely amúgyis az orosz hibrid hadviselés kisérleti terepe. Történelme során először választhat zsidó elnököt Ukrajna, de a korrupt elit mindenképp megmarad és vele a csendes reménytelenség: akárki lesz is az államfő – a nép életszínvonala stagnál vagy esetleg még csökkenhet is …

Miért mondott le Szájer József?

A belga lapok szerint a hétvégén razziázott a rendőrség egy „nem konvencionális” szex partin Brüsszelben, ahol diplomaták és egy magyar Európa parlamenti képviselő is részt vett. Időközben a szóban forgó parlamenti képviselő, aki az ereszcsatornán próbált menekülni a razzia elől, lemondott tisztségéről. Ez minden bizonnyal Szájer József lehetett.

Bécsi incidens

A Fidesz alapító tagjának, magyar alkotmány szerzőjének a kilencvenes években volt hasonló élménye: akkor az osztrák rendőrség fogta el hasonló szex partin, melyen kábítószert is fogyasztottak. Pataky Etelka magyar nagykövet akkor elsimította a botrányt. Ezt később a Fidesz vezérkara meghálálta neki.

Szájer József ezt követően került ki Brüsszelbe, ahol nemcsak a Fidesz frakció meghatározó személyisége volt, de az Európai Néppártban is fontos szerepet játszott Brüsszelben.

Erkölcs botrány a legrosszabbkor

A magyar és a lengyel kormány vétóját azzal is indokolta, hogy Brüsszel rá akarja kényszeríteni a maga nemi erkölcsökkel kapcsolatos liberális elveit az olyan konzervatív keresztény tagállamokra mint Magyarország és Lengyelország. Szájer József lemondó nyilatkozatában is hangsúlyozta, hogy egyetért a magyar kormány politikájával. Saját életvitele mindenesetre furcsán mutatja a kontrasztot a politikusok képmutatása és a valóság között.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK