Kezdőlap Sport Oldal 30

Sport

Csúcsrangadók lesznek a BL-ben

0

Már a nyolcaddöntőben összesorsolták a PSG-t a Real Madriddal, a Barcelonát pedig a Chelsea-vel.

Fotó: MTI/EPA/Salvatore Di Nolfi

A csoportgyőzteseket sorsolták össze a másodikokkal, azonos országbeliek és korábbi csoportellenfelek nem kerülhettek össze.

Az összesen öt angol továbbjutó többsége nem panaszkodhatott: a Manchester City a Baselt, a Liverpool az FC Portót, a Manchester United a Sevillát kapta – a Tottenhamnek viszont a Juventus jutott. Emellett még Bayern München-Besiktas és Sahtar Donyeck-AS Roma párharc lesz.

Az első meccseket február 13-14-én és 20-21-én, a visszavágókat március 6-7-én és 13-14-én rendezik.

A teljes program:

február 13., kedd:
Juventus – Tottenham Hotspur
FC Basel – Manchester City

február 14., szerda:
Real Madrid – Paris Saint-Germain
FC Porto – Liverpool

február 20., kedd:
Chelsea – FC Barcelona
Bayern München – Besiktas

február 21., szerda:
Sahtar Donyeck – AS Roma
Sevilla – Manchester United

március 6., kedd:
Paris Saint-Germain – Real Madrid
Liverpool – FC Porto

március 7., szerda:
Tottenham Hotspur – Juventus
Manchester City – FC Basel

március 13., kedd:
AS Roma – Sahtar Donyeck
Manchester United – Sevilla

március 14., szerda:
FC Barcelona – Chelsea
Besiktas – Bayern München

Megsérült az MVP-esélyes irányító, megvolt az első havas meccs

0

Hatalmas hóban játszották a Bills-Colts meccset az NFL 14. játékhetének vasárnapi fordulójában, amelyen több csúcsrangadót is rendeztek. A legjobban várt meccsen a Rams fogadta az Eaglest – a vendégek nyertek, de megsérült irányítójuk, Carson Wentz, lehet, hogy elszakadt a térdszalagja. A Browns majdnem megszerezte első győzelmét a Packers ellen, de végül drámai körülmények között mégis elvesztették a meccset. Két csapat már biztos rájátszás-résztvevő.

A hét meccse: Los Angeles Rams – Philadelphia Eagles 35-43

A múlt heti vereség után már nem az Eagles a liga legjobb mérleggel álló csapata, a szezon egyik legnagyobb meglepetését okozó Rams ellen pedig már az volt a tét, hogy meg tudják-e tartani azt a pozíciót, amely plusz pihenőnapot jelentene a rájátszásban.

A meccs amiatt is izgalmas volt, mert

ez a két csapat szerezte átlagban a legtöbb pontot a ligában,

ráadásul a két irányító, Jared Goff és Carson Wentz volt a tavalyi draft első két választottja.

Ennek megfelelően sok pontot várt mindenki, és így is zajlott a meccs. Wentz interceptionje után Todd Gurley szerzett touchdownt.

Amire egy Wentz–Brent Celek összjátékkal válaszolt az Eagles. Aztán a következő pontokat is a vendégek szerezték, még az első negyedben, Wentz ezúttal a másik tight endet, Trey Burtont találta meg az endzone-ban.

Sőt, az Eagles továbbra is jól védekezett, a második negyed elején Wentz és Burton pedig újabb touchdownt hozott össze. Erre már tudott válaszolni a Rams, az újonc Cooper Kuppnak köszönhetően, aki előbb bemutatott egy hosszú játékot, majd benyújtotta a labdát az endzone-ba.

Egy mezőnygóllal a vendégek még tudták növelni előnyüket a félidőben: tíz ponttal vezettek a szünetben. A második félidőt viszont a Rams kezdte, mindjárt touchdownnal, Goff Sammy Watkinst találta meg az endzone-ban. A következő drive-ban pedig a Rams azt is megmutatta, hogy a liga egyik legjobb special teamje is az övék: blokkoltak és TD-re vittek vissza egy puntot, és máris négy ponttal vezettek.

https://twitter.com/NFL/status/940001844461371392

A Ramsnek a védelme is keményedett, folyamatosan ütötték Carson Wentzet, ennek ellenére eljutottak az endzone-ig, ahol kockáztattak, negyedik kísérletre nem mezőnygólt rúgtak, de bejött: Alshon Jeffery szürreális elkapással szerzett touchdownt.

https://twitter.com/NFL/status/940006600357527553

Viszont közben

megsérült Carson Wentz,

a sokak által az MVP-cím esélyesének számító irányító helyére Nick Foles-nak kellett beállnia. Wentznek az első hírek szerint lehet, hogy elszakadt a térdszalagja.

A meccs továbbra is remek volt, újabb Rams-touchdown következett, megint Todd Gurley vitte be az endzone-ba a labdát. Foles is jól szállt be a meccsbe (segítette, hogy a Rams két kezdő cornerbackjét is le kellett cserélni sérülés miatt), mezőnygólig jutott az Eagles, vagyis egy pontra csökkent a különbség.

A következő drive-ban aztán a védők kiszedték Jared Goff kezéből a labdát, a hibát mezőnygóllal büntették a vendégek, amivel átvették a vezetést. Ezután pedig jól védekeztek, a Ramsnek puntolnia kellett, és bár még visszakapták a labdát a hazaiak, egy másodperc nem volt elég, hogy pontot szerezzenek – sőt, egy elejtett labdát még az Eagles védői vittek vissza touchdownra.

A győzelmével az Eagles már biztosan bejut a rájátszásba.

A sérüléséig Carson Wentz 291 yardot és négy TD-t passzolt, az egy interception mellett, Nick Foles 42 yardot tett ehhez még hozzá. Jared Goff 208 yardot és két TD-t passzolt, de elvesztett fumble-je sokba került a csapatnak.

Jacksonville Jaguars – Seattle Seahawks 30-24

Két félelmetes védelem egymás ellen, ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy a vendégeket sérülések sújtják. Mindkét csapat 8-4-es mérleggel állt a meccs előtt, vagyis mindkettőnek jó esélye van a rájátszásra.

Az első félidőben a védelmek igazolták jó hírüket, egyetlen mezőnygól született csak, és ugyan a Seahawks egyenlíthetett volna még a szünet előtt, de Blair Walsh újabb mezőnygólt hagyott ki. A második félidőben aztán beindult a pontgyártás: előbb a Jaguars egy touchdownnal növelte előnyét, majd egy mezőnygóllal és Doug Baldwin elkapásával egyenlített a Seahawks, erre viszont az újonc Keelan Cole 75 yardos TD-jével válaszoltak a hazaiak.

Sőt, jó védekezést egy kitűnő puntvisszahordás követett a hazaiaktól, utána pedig Leonard Fournette egyyardos futott touchdownnal növelte az előnyt, A.J. Buoye pedig a meccsen már másodszor lopta el Russell Wilson passzát.

Egy Jaguars-mezőnygól után Paul Richardson 61 yardos touchdowjával zárkózott a Seahawks.

Ezután viszont eljutott mezőnygólig a Jaguars, vagyis négy perce maradt a vendégeknek arra, hogy két TD-vel megfordítsák a meccset. Az elsőhöz alig 20 másodperc elég volt: Wilson Tyler Lockettnek adott 74 yardos passzt.

Jó védekezés után vissza is kapták a labdát – de ekkor a Jaguars is jól védekezett, utána pedig már nem adták vissza a labdát.

A Seahawks-játékosok nehezen viselték a vereséget,

többet is kiállítottak a végén.

Russell Wilson végül 271 yardot, három TD-t passzolt, de háromszor is eladta a labdát. A Jaguars irányítója, Blake Bortles 268 yardig és két TD-ig jutott.

A Seahawksnál ráadásul

újabb fontos védő sérült meg:

a liga legjobb védőjének díjára is esélyes Bobby Wagner.

Carolina Panthers – Minnesota Vikings 31-24

Rájátszást érő helyen várta mindkét csapat a meccset, de a hazaiaknak volt több vesztenivalója. Ennek megfelelően kezdtek is: Jonathan Stewart 60 yardos futott touchdownjával.

https://twitter.com/NFL/status/939920926589706240

Sőt, a Vikings TD-jére Stewart újabb futott touchdownjával válaszolt a Panthers, a Vikings az első félidőben két mezőnygóllal tudott zárkózni.

Meglepetésre azonban a liga legjobbjai közé tartozó Vikings-védelem továbbra se nagyon tudta megállítani a Panthers támadásait, a második félidő elején újabb touchdownt szereztek a hazaiak.

Sőt, ezután Case Keenum egy sacknél elvesztette a labdát: mezőnygóllal növelte előnyét a Panthers.

Az állás egészen a negyedik negyed második feléig nem változott: akkor viszont előbb egy TD-vel és egy kétpontos kísérlettel felzárkózott a Vikings, sőt, a védők ellopták Cam Newton passzát, és egy mezőnygóllal egyenlítettek.

Newton azonban javította hibáját, egy hatalmas futással:

https://twitter.com/NFL/status/939962544654921728

Ezután

Stewart megszerezte harmadik touchdownját,

a maradék idő pedig nem volt elég a Vikingsnek újabb pontszerzésre.

Cam Newton végül mindössze 137 yardot passzolt, egy TD mellett volt egy interceptionje, és 70 futott yardja is. Case Keenum 280 yard és 2 TD mellett két interceptiont dobott

Kansas City Chiefs – Oakland Raiders 26-15

Az utóbbi hetekben komolyan visszaeső Chiefs csoportrangadón vehette kezébe a maga sorsát, de ugyanez igaz a Raidersre – egy győzelemmel nagy lépést tehettek a rájátszás felé.

A Chiefs kezdte jobban a meccset, 16-0-ra elhúztak a hazaiak az első félidőben, miközben ilyen elkapásokkal haladtak előre:

A Chiefs védelme a második félidőben is remekül dolgozott, a Raiders passzjátékát szinte teljesen eliminálták – pedig az egyik legjobb védőt, Marcus Peterst egy meccsre el is tiltotta a csapat, múlt heti, meccs közbeni fegyelmezetlenségei miatt.

A Raiders 26-0-s hátrányban szerezte első pontjait, de a meccs ekkorra már eldőlt. Derek Carr is ekkor szerezte yardjai többségét, végül 211 yardot és egy TD-t passzolt, de volt két interceptionje is. Alex Smith 268 yardig jutott, egyszer ő is eladta a labdát. Kareem Huntnak megint jó meccse volt: futott 116 yardot és egy touchdownt.

Cleveland Browns – Green Bay Packers 21-27

Az a Packers látogatott a liga egyetlen nyeretlen csapatához, amely egy esetleges győzelemmel életben tarthatta playoff-reményeit – ráadásul a jövő héten akár már vissza is térhet Aaron Rodgers. A finoman fogalmazva is hullámzó teljesítményt nyújtó Brett Hundley remek TD-passzal kezdte a meccset – csakhogy hasonlóan szép passzal válaszolt DeShone Kizer, az ő labdáját a több éves eltiltás után a múlt héten visszatérő Josh Gordon kapta el.

https://twitter.com/NFL/status/939923306672619520

Ezután azonban a vendégek támadásai teljesen megálltak, a hazaiak pedig egy újabb touchdownnal átvették a vezetést. Hasonlóan folytatódott a második félidő, a Browns futásokkal is, passzokkal is könnyedén haladt előre és szerzett újabb TD-t.

Ezután magukhoz tértek a vendégek támadói, Jamaal Williams a meccs eleji elkapott touchdown után futott is egyet. Sőt, a védők is összeszedték magukat, és így 17 másodperccel a vége előtt Hundley passzával egyenlíteni tudott a Packers: jöhetett a hosszabbítás.

Amelynek elején Kizer újabb interceptiont dobott, Hundley passzát pedig Davante Adams bevitte az endzone-ba:

egymás után második hosszabbításos meccsét nyerte meg a Packers,

és életben tartotta playoff-reményeit.

Brett Hundley egyébként jól játszott, 265 yardot és három TD-t passzolt, a Packersben Adams és Williams is két-két TD-t szerzett. DeShone Kizer 214 yardja és 3 TD-je is jónak lenne mondható, de neki a két interception (főleg a hosszabbításban dobott) lerontotta teljesítményét. Isaiah Crowell viszont 121 yardot futott.

Buffalo Bills – Indianapolis Colts 13-7

A rájátszásért küzd a Bills, de komoly hátrány jelentett, hogy Tyrod Taylor sérülése miatt az a Nathan Peterman volt a kezdőirányító, akinek első meccse kezdőként finoman szólva sem sikerült biztatóra.

A hatalmas hóban játszott meccsen eleinte a futásokra hagyatkoztak a csapatok: az első negyedben összesen két passzkísérlet volt, mindkettő Petermantől, vagyis

a vendégek egyszer sem passzoltak.

Nem csoda: lépni is alig lehetett a pályán a hó miatt.

https://twitter.com/NFL/status/939935587871551488

Viszont ez a játék előkészített egy TD-t, amivel a Bills vezetett is a szünetben.

A havazás nem enyhült, így a meccs képe a második félidőben sem sokat változott – viszont megsérült Peterman is, Joe Webb állt a helyére.

Egy idő után a hátrányban lévő Coltsnak muszáj volt passzolnia is. Végül alig több mint egy perccel a vége előtt sikerült is egyenlíteni – jöhetett itt is a hosszabbítás.

https://twitter.com/NFL/status/939959018184876032

Sokan arra számítottak, hogy nem születnek majd pontok, de nem így történt: LeSean McCoy futásával a Bills megnyerte a meccset.

A havazás az irányítók teljesítményén is látszott. Jacoby Brissett 69 yardot és egy TD-t, Nathan Peterman 57 yardot és egy TD-t, Joe Webb pedig 35 yardot passzolt, utóbbi egyszer eladta a labdát.

Vagyis egyik csapat sem érte el a 100 passzolt yardot.

A futók viszont igen: a Coltsnál Frank Gore 130, a Billsnél LeSean McCoy 156 yardig jutott.

New York Giants – Dallas Cowboys 10-30

A katasztrofális szezon miatt a Giantsnél kirúgták a főedzőt, Ben McAdoo-t ész ügyvezetőt is – és Eli Manning is visszakerült a kezdőcsapatba. Rájátszásra így sincs már matematikai esélyük se, de a csoportmeccsek mindig izgalmasak.

Szoros is volt a meccs, mezőnygólra mezőnygóllal, TD-re TD-vel válaszoltak egymásnak a csapatok.

A második félidőben sokáig nem születtek pontok, a negyedik negyedben végül Jason Witten elkapásával vezettek a vendégek. Sőt, ezután egy újabb TD-vel már el is döntötték a meccset.

Eli Manning végül 228 yard és egy TD mellett kétszer eladta a labdát, vele sem lett jobb tehát a támadójáték, a Cowboysban Dak Prescott viszont remekül játszott, 332 yardot és három touchdownt passzolt.

Vagyis Ezekiel Elliott eltiltása ellenére a Cowboysnak még mindig van esélye a rájátszásra.

Tampa Bay Buccaneers – Detroit Lions 21-24

A rájátszásért küzd a Lions, és sokáig ennek megfelelően zajlott a meccs, de aztán két TD-s hátrányból fel tudott állni a hazai csapat. 20 másodperccel a vége előtt viszont a vendégek még be tudtak rúgni egy mezőnygólt, amivel meg is nyerték a meccset.

A Lions irányítója, Matthew Stafford kézsérülése ellenére 381 yardot passzolt, de egy TD mellett kétszer eladta a labdát. Jameis Winston is két interceptiont dobott, emellett 285 yardot és két TD-t passzolt.

Cincinnati Bengals – Chicago Bears 7-33

Több sérültjét is nélkülöznie kellett a hazai csapatnak a hétfői csata után, és ez meg is látszott a meccsen: végig a vendégek vezettek, és végül nagy különbséggel meg is nyerték a meccset.

A Bears irányítója, Mitch Trubisky 271 yardot és egy TD-t passzolt, mellette Jordan Howard 147 yardot és két touchdownt futott. A Bengalsban Andy Dalton 141 yardig, egy TD-ig és egy interceptionig jutott, le is cserélték, a helyére álló A.J. McCarron 47 yardot passzolt.

Houston Texans – San Francisco 49ers 16-26

Szoros meccset játszott egymással a két csapat, még úgy is, hogy a hazaiak irányítója (aki eleve a sérült Deshaun Watson helyett játszik), Tom Savage megsérült a második negyedben. T.J. Yates állt a helyére, aki aztán ilyen touchdown-passzt adott:

https://twitter.com/NFL/status/939948320453099520

Ennek ellenére a vendégek nyerték a meccset, többek között Jimmy Garoppolo jó játékának köszönhetően: 334 yardot és egy TD-t passzolt, egy interception mellett, de ami még fontosabb: úgy tűnik, a 49ers végre megtalálta irányítóját.

A Texansban Savage 63, Yates 175 yardot passzolt, utóbbinak volt két TD-je is – mindkettőt DeAndre Hopkins kapta el, aki összesen 149 yardig jutott.

Los Angeles Chargers – Washington Redskins 30-13

A Redskinsnek már csak matematikai esélye van a rájátszásra, a Chargernek viszont még reális: ennek megfelelően 13-0-ra elhúzott az elején a hazai csapat. Ezután hiába szépítettek a vendégek, 75 yardos TD lett a válasz.

Ezután kicsit megállt a pontgyártás, aztán a harmadik negyedben a Chargers szerzett újabb touchdownt, amivel el is döntötte a meccset. Bashaud Breeland még egy 96 yardos interception-visszahordással szépített, de ez már nem sokat számított.

Ezt az interceptiont már Kellen Clemens dobta, Philip Riverst ugyanis a biztos vezetés tudatában lecserélték, előtte 319 yardot és két TD-t passzolt. Kirk Cousins 151 yardig és egy TD-ig jutott, és egyszer eladta a labdát.

Arizona Cardinals – Tennessee Titans 12-7

Az előző meccshez hasonló volt itt is a helyzet, csak itt a hazaiaknak van már csak matematikai esélye a playoffra, a vendégek pedig joggal bízhatnak még benne.

Vezetett is egy touchdownnal a Titans, de a második félidőben a Cardinals mezőnygólokkal megfordította és

meglepetésre meg is nyerte a meccset.

A Titans irányítója, Marcus Mariota nem játszott jól, 159 yardot passzolt és két interceptiont is dobott, Blaine Gabbert is csak 178 yardot passzolt, de ő legalább nem adta el a labdát, pedig nyolcszor is sackelték a védők.

Denver Broncos – New York Jets 23-0

Bekezdett az elején a Broncos, 13-0-ra elhúztak a hazaiak az első félidőben, miközben a Jets irányítóját, Josh McCownt sérülés miatt le kellett cserélni, Brice Petty állt a helyére.

A pontokat aztán a második félidőben is a hazaiak szerezték, és végül magabiztosan nyerték meg a meccset – nyolc vereség után az elsőt.

A Broncos irányítója, Trevor Siemian 200 yardot és egy TD-t passzolt, McCownt 46 yard és egy interception után kellett lecserélni, Petty pedig mindössze 14 yardot passzolt – vagyis

a Broncos összesen 60 passzolt yardot engedett,

a Jets ráadásul futásokkal is csak 59-et tudott összehozni.

Pittsburgh Steelers – Baltimore Ravens 39-38

Az utolsó, éjszakai meccsen újabb, hagyományosan nagy indulatokat hozó csoportrangadó várt a Steelersre, a rájátszásért küzdő Ravens ellen. Ijesztő sérülése után Ryan Shazier természetesen nem léphetett pályára.

A meccs aztán egészen őrültre sikeredett.

Le’Veon Bell két touchdownjával a Steelers elhúzott az elején.

Aztán hiába jött a Ravens két TD-vel, egy közte rúgott mezőnygól miatt a hazaiak vezettek a szünetben.

A harmadik negyedben aztán csak az idei legjobb támadójátékukat nyújtó vendégek szereztek pontot: előbb egy mezőnygóllal egyenlítettek, majd két touchdownnal a vezetést is átvették.

A negyedik negyed viszont megint a hazaiakról szólt, előbb egy mezőnygóllal és egy TD-vel közelebb zárkóztak, majd a Ravens harmadik futott touchdownjára Bell a maga harmadik TD-jével válaszolt.

És a végén, mondhatni az elmúlt hetekben szokásos módon, Chris Boswell mezőnygóljával a meccset is megnyerte a Steelers, ezzel pedig csoportgyőztesként biztosan ott lesz a rájátszásban.

Ben Roethlisbergernek nagyszerű meccse volt, a liga egyik legjobb védelme ellen 506 yardot és 2 TD-t passzolt, Antonio Brown pedig ma is termelte a yardokat, 11 elkapásból 213-at szerzett.

Őt is egyre többen emlegetik MVP-esélyesként.

A sérült cornerback, Jimmy Smith nagyon hiányzott a Ravensből, amelyben Joe Flacco 268 yardot és két TD-t passzolt, de ő dobott egy interceptiont is.

Hétfő éjjel a Miami Dolphins a New England Patriotsot fogadja. A forduló első meccsén az Atlanta Falcons 20-17-re legyőzte a New Orleans Saints csapatát.

Győzött a csapat, kirúgták az edzőt

0

A Budapest Honvéd a honlapján megjelent rövid közleményben jelentette be, hogy menesztette vezetőedzőjét, a holland Erik van der Meert. Az új edzővel már megállapodtak, a neve hétfőn kerül nyilvánosságra.

A közlemény szerint azonnali hatállyal bontották fel a tréner szerződését, ugyanakkor

már megszületett a megállapodás az új vezetőedzővel,

aki a januári felkészülés kezdetén veszi át a csapatot. „Az új vezetőedző személyét és eddigi munkáját honlapunk hétfőn fogja bemutatni” – olvasható a tájékoztatásban.

A szerzédésbontásra azután került sor, hogy a Honvéd a szombat délutáni 19., idei utolsó fordulóban hazai pályán 1-0-ra nyert a Paks ellen.

A címvédő Honvéd a május 28-án érkezett edzővel nyolc győzelmet aratott a bajnokságban, emellett négy döntetlenje és hét veresége van.

A legjobb irányítók is tudnak nagyokat hibázni

0

Két elit irányító játszott az Atlanta Falcons-New Orleans Saints meccsen, de mindketten nagyokat hibáztak: Matt Ryan háromszor is eladta a labdát, Drew Brees pedig kulcspillanatban dobott interceptiont.

A rájátszás szempontjából kulcsfontosságú meccs az egész liga legerősebb divíziójában – igazi rangadót várt mindenki az NFL 14. játékhetének első, csütörtök éjszakai meccsétől.

Az elején egy Saints-mezőnygólra hasonlóval válaszolt a Falcons, de a vendégeknél komoly problémát jelentett, hogy

megsérült az év támadóújonca címre is esélyes futó,

Alvin Kamara, agyrázkódás gyanúja miatt hamar véget ért neki a meccs.

A következő drive-okban a védelmek domináltak, sokáig nem születtek újabb pontok, végül a második negyed vége felé egy hosszú drive után Davonte Freeman vitte be a labdát az endzone-ba, vezettek a hazaiak – de csak pár percig, TommyLee Lewis első NFL-touchdownjával ugyanis egyenlített a Saints.

A Falconsnak lett volna még ideje újra átvenni a vezetést, de Matt Ryan eladta a labdát, a nagyszerű szezont futó újonc cornerback, Marshon Lattimore pedig egészen addig visszavitte, hogy egy mezőnygólt rúghatott a Saints – de hiába rúgta be Will Lutz, szabálytalan felállás miatt érvénytelen volt a játék, véget ért a félidő.

Aztán a második félidő megint egy Matt Ryan-interceptionnel kezdődött, de ez nem az irányító hibája volt, hanem a tight endé, Austin Hooperé, akiről a védőhöz pattant a labda, és ezt Michael Thomas elkapott TD-jével büntette a Saints.

Hamar válaszolhatott volna a Falcons – az endzone-nál azonban

Matt Ryan harmadszor is eladta a labdát.

A következő drive-ok megint a védelmekről szóltak, a negyedik negyedben aztán Ryan valamelyest javította korábbi hibáit, és adott egy touchdown-passzt Mohamed Sanunak.

A Saints támadói teljesen megálltak, így a következő pontokat is a hazaiak szerezték: Matt Bryant 52 yardos mezőnygóljával vették át újra a vezetést. Jöhetett a Saints a győzelemért, de másfél perccel a vége előtt

Drew Brees rossz passzát a meccs egyik legjobbja, Deion Jones leszedte az endzone-ban.

Lett volna még ideje a Saintsnek visszaszerezni a labdát, de Sean Payton vezetőedző agresszív reklamálásának büntetés lett a vége: 20-17-re nyert a Falcons, és életben tartotta playoff-reményeit.

A Saints dolgát jelentősen megnehezítette a sok büntetés, és az is, hogy szinte fél csapatnyi kezdőjátékosát vesztette el a csapat a meccsen sérülés miatt – a leginkább persze Kamara hiányzott.

Drew Brees az eladott labda mellett 271 yardot és két TD-t passzolt, Matt Ryan pedig 221 yardot és egy TD-t, a három interception mellett.

Dermesztő hideg lehet a téli olimpián

0

Komoly aggályokat fogalmaztak meg a phjongcshangi szervezők a várható időjárás miatt.

A Reuters által megszerzett belső iratok szerint az utóbbi évtizedek leghidegebb téli olimpiájára van kilátás. A fedetlen stadionba a február 9-i nyitó- és a február 25-ei záróünnepségre is 35 ezer nézőt várnak, akiknek azonban

metsző szélre és mínusz 14 fokra kell számítani.

A feljegyzett eddigi leghidegebb időjárás 1994-ben volt Lillehammerben, ahol mínusz 11 fokot mértek.

A dél-koreai házigazdák pénzt és időt akartak megtakarítani azzal, hogy tető nélkül építették fel 58 millió dollárból az arénát. Most többek között azzal készülnek, hogy forró csomagokat és pokrócokat osztogatnak majd a lelátókon, felgyorsítják az ellenőrzést a kapuknál, nagy szélfogókat telepítenek a stadion köré, és az ünnepségek előtti felvezető műsorokba bevonják a közönséget is.

A mintegy 160 VIP-vendég a többiekénél vastagabb és nagyobb takarókat kap majd.

A szervezőknek emellett az oroszok kizárása, az észak-koreai feszültség és a kevés eladott jegy is gondot okoz.

Oroszország szerint a sportolóik megalázását jelenti a NOB döntése

0

Oroszországban általános dühöt váltott ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azon döntése, miszerint a folyamatos doppingbotrányok miatt kizárták az orosz sportolókat a 2018-as téli olimpiai játékokról. 

Tegnap Thomas Bach, a NOB-elnöke bejelentette, hogy a doppingbotrányban érintett orosz sportolókkal együtt kizárják az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) a dél-koreai seregszemléről. Továbbá a NOB egyben felfüggesztette az OKR-t vezető Alekszandr Zsukov NOB-tagságát, valamint minden ötkarikás eseményről kitiltotta Vutalij Mutko volt orosz sportminisztert, a futballszövetség jelenlegi elnökét, a jövő évi világbajnokság főszervezőjét.

Azóta 22 orosz atléta fordult nyilvános panasszal a NOB-hoz és követelik a döntés visszavonását. Jelena Iszinbajeva kétszeres olimpiai rúdugró bajnok elnöke szavai szerint Oroszország nélkül „béna” lesz a téli olimpia. Habár a NOB döntése nem volt váratlan, ő mégis abban bízott, hogy a „tiszta” sportolóknak megengedik a saját zászló alatti szereplést. Ugyanis a Bizottság engedélyezte, hogy a doppingbotrányban nem érintett orosz sportolók az olimpiai zászló alatt indulhatnak.

Az orosz politikusok szintén meglovagolták a témát, és „ártatlan sportolók jogtalan megbüntetéséről beszélnek”.

„Az orosz társadalom megosztására irányul ez a döntés” 

– jelentette ki Mihail Gyegtyarjov orosz politikus, aki az ukrajnai beavatkozás miatt Oroszország ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedésekhez hasonlította a NOB ítéletét. Ugyanakkor mások nem tartják elfogadhatónak, hogy a versenyzőik nem orosz színekben vegyenek részt a játékokon. Köztük van Vlagyimir Putyin orosz elnök is, aki „megalázónak” nevezte azt a lehetőséget, hogy a sportolóiknak az olimpiai lobogók alatt kellene indulniuk.

Pavel Kolobkov orosz sportminiszter egyelőre még óvatosan bírálta a nemzetközi sportszerveztet, és részletes tájékoztatást csak azután ígért, hogy megkapta a hivatalos dokumentumokat.

A NOB ítéletének hátterében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése áll, mely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel.

Államilag irányított doppingolás miatt kitiltották Oroszországot a téli olimpiáról

0

Az ítélet hátterében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése áll, mely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel.

Orosz sportolók semlegesként, olimpiai zászló alatt indulhatnak Phjongcshangban a februári téli játékokon – döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága.

A határozatról kedden este sajtótájékoztatón számolt be az ötkarikás testület, melyen Thomas Bach NOB-elnök bejelentette az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) kizárását a dél-koreai seregszemléről. A NOB egyben felfüggesztette az OKR-t vezető Alekszandr Zsukov NOB-tagságát, továbbá minden ötkarikás eseményről kitiltotta Vutalij Mutko volt orosz sportminisztert, a futballszövetség jelenlegi elnökét, a jövő évi világbajnokság főszervezőjét.

Az ítélet hátterében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése áll, mely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel.

A budapesti óriástoronyugró helyszín az év sporthelyszíne

0

2017-ben a budapesti világbajnokság óriástoronyugró világbajnokságnak ítélték az év sporthelyszínének járó díjat. Erről értesítette a FINA a szervezőket.

Mint ismeretes, a 2017-es vizes világbajnokságot, teljes nevén az úszó-, műugró-, műúszó-, nyílt vízi úszó- és vízilabda-világbajnokságot, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) szervezésében Budapesten és Balatonfüreden rendezték július 14. és 30. között

Súlyos sérülések az éjszakai meccsen

0

Nehezen, 23-20-ra nyert az esélyesebbnek tartott Pittsburgh Steelers a Cincinnati Bengals otthonában an NFL 13. játékhetének utolsó meccsén.

A vendégcsapat volt esélyesebb a meccs előtt, de a csoportrangadók mindig különlegesek – ez most is kiderült, az első félidőben ugyanis 17-0-ra elhúzott a Bengals, egy mezőnygólnak és A.J. Green két touchdownjának köszönhetően.

A Steelers egy mezőnygóllal szépített még a szünet előtt, a harmadik negyedben pedig Le’Veon Bell vitte be az endzone-ba Ben Roethlisberger passzát.

Mezőnygólváltás után Antonio Brown elkapása már az egyenlítést jelentette, majd a legvégén egy újabb mezőnygóllal végül a vendégek meg is nyerték a meccset.

Mindkét csapatban volt egy-egy súlyosnak tűnő sérülés:

a Steelers linebackerét, Ryan Shaziert hordágyhoz szíjazva vitték le a pályáról, gerincsérülés miatt, ahogyan a Bengals linebackerét, Vontaze Burfictet is. A meccsen rengeteg volt a szabálytalanság is.

Ben Roethlisberger 290 yardot és két TD-t passzolt, de volt egy interceptionje is. Brownnak 101 elkapott yardja volt, a meccs hőse azonban Le’Veon Bell lett: 76 futott yard mellett elkapásokból is szerzett 106-ot. A Bengals irányítója, Andy Dalton 234 yardot és két TD-t passzolt.

A forduló többi meccséről itt olvashat.

Egyre élesebb a harc a rájátszásért

0

A végéhez közeledik az alapszakasz az NFL-ben, ez látszott a 13. játékhét vasárnapi meccseinek izgalmain is. A Vikings egyre magabiztosabb lehet, a csoportrangadót remek futópárosának köszönhetően a Saints nyerte a Panthers ellen, a Jaguars és a Ravens védelme ismét remekelt, a Packers hosszabbításos győzelem után reménykedhet még, a Chiefs viszont a jó szezonkezdet után egyre inkább aggódhat. A Seahawks megállította az Eaglest.

A hét meccse: New Orleans Saints – Carolina Panthers 31-21

Csoportmeccs, két 8-3-mal álló csapattal, a liga talán legerősebb csoportjában – igazi rangadót ígért ez a párosítás, amelynek győztese komoly lépést tehetett a csoportgyőzelem, így az automatikus rájátszás-részvétel felé. A Saints idén nagyon jól játszó védelméből hiányzott egy fontos láncszem: az újonc cornerback, Marshon Lattimore.

A Saints vezette az első drive-ot, jól is haladtak, a végén az remek szezont futó újonc Alvin Kamara szerzett nem akármilyen touchdownt.

Hasonlóan jó drive-val válaszolt a Panthers, a végén Jonathan Stewart repült be az endzone-ba.

A következő drive-ok punttal értek véget, utána viszont jött a Saints másik nagyszerű futója, Mark Ingram, egy 72 yardos futással, majd utána ő szerzett touchdownt is.

Sőt, egy elrontott punt után a Panthers térfelén kapta vissza a labdát a Saints, majd Julius Peppers buta szabálytalansága után újabb TD-t szereztek. A Panthers védői tettek ezután azért, hogy meccsben maradjon a csapat: megszereztek egy fumble-t, a támadók pedig összehoztak egy touchdownt.

A második félidő elején aztán megint a Saints futói villantak: ezúttal Alvin Kamara futott egy húszyardos touchdownt.

A Panthers támadói nem tudtak haladni, a Saintsnél viszont nem csak a két futó játszott jól, hanem az irányító, Drew Brees is, egy kihagyott mezőnygólkísérlet miatt mégsem nőtt a hazaiak előnye.

Azonban a Panthers sem tudott pontot szerezni, és hiába állították meg a Saints támadását, a puntnál a visszahordó elejtette a labdát, amelyet a hazaiak szereztek meg, és mezőnygóllal büntették a hibát.

Gyors drive-val szépített a Panthers, ehhez kellett Cam Newton nagy futása is.

Ezután viszont a Saints már végig megtartotta a labdát, és immár

a csoport legnagyobb esélyesének mondhatja magát.

Drew Brees 269 yardot és egy TD-t passzolt, de a döntő faktor megint a futópáros volt: Mark Ingram 85 yardot és egy touchdownt futott, volt mellé 37 elkapott yardja, Alvin Kamara 60 yardot és két TD-t futott, neki 66 elkapott yardja volt még.

Cam Newton 183 yardot és két touchdownt passzolt, és ő volt csapata legjobb futója is – de ehhez 51 yard is elég volt neki.

Atlanta Falcons – Minnesota Vikings 9-14

A rájátszásért küzd mindkét csapat, a Vikingsnak még arra is jó esélye van, hogy az első két kiemelt egyike legyen. A hazaiaknál magára talált az utóbbi hetekben a támadósor, a vendégek védelme viszont a legjobbak közé tartozik a ligában.

Ennek megfelelő volt a meccs is, az első félidőben alig voltak pontok, a Vikings szerzett egy TD-t, a Falcons csak két mezőnygólig jutott. Hasonló volt a helyzet a második félidőben is: egy hazai mezőnygólra a Vikings egy TD-vel válaszolt, a Falcons pedig egyáltalán nem szerzett már több pontot.

Case Keenum nagyon jól játszott, 227 yardot és két TD-t passzolt, ráadásul

a második félidőben mindegyik passza jó volt.

A Falcons irányítója, Matt Ryan mindössze 173 yardig jutott. A múlt heti fantasztikus teljesítménye után Julio Jonesnak most csak 24 elkapott yardja volt.

Baltimore Ravens – Detroit Lions 44-20

Újabb két, a rájátszásért hajtó csapat, igaz, nem ugyanabban a konferenciában játszanak. A Ravensnek ehhez azonban jobb teljesítményre van szükség a támadók részéről. Ugyanakkor a liga egyik legjobb védelme a Ravensé, és ők megint kitettek magukért.

Az első félidőben egy pontot sem tudott szerezni a Lions, így el is húztak a hazaiak, de a második félidőben szoros lett a meccs. Legalábbis egy ideig: a Ravens ezután újabb TD-ket szerzett, a védők is visszavittek egy interceptiont, így aztán nagy különbséggel nyertek.

Most Joe Flacco sem játszott rosszul, 269 yardot és két TD-t passzolt, Alex Collins pedig két touchdownt futott. Matthew Stafford 292 yardot és egy TD-t passzolt, volt egy interceptionje, ráadásul a keze is megsérült, le kellett cserélni.

Egy rossz hír a Ravens-szurkolókat is érte: elszakadt a nagyszerű cornerback, Jimmy Smith Achillese.

Green Bay Packers – Tampa Bay Buccaneers 26-20

Az utolsó esélyüket akarták megragadni a hazaiak – egy vereség ugyanis a playoff-remények elvesztését jelentette volna, ami egyébként a sok sérültet nélkülöző (Robert Ayers, Vernon Hargreaves, T.J. Ward és Doug Martin) vendégekre is igaz volt. A Buccaneersnél újra a felépülő Jameis Winston irányított.

Az első pontokat az ő passzából a vendégek szerezték, de aztán a Packers futásaival nem nagyon tudtak mit kezdeni a védők. Az újonc Jamaal Williams például védőkkel a nyakán küzdötte be magát az endzone-ba, ezzel fordítottak a hazaiak.

https://twitter.com/NFL/status/937397044712431616

Sőt, Winston hibája után a védők is pontot szereztek:

https://twitter.com/NFL/status/937398636123586560

A második félidőben aztán teljesen megváltozott a játék képe. A Packers támadójátéka csődöt mondott, és így a rengeteget a pályán lévő védelem egyre jobban fáradt, mezőnygólok után Cameron Brate második touchdownjával fordított a Buccaneers. Egy drive-ra viszont még össze tudták magukat szedni a támadók, mezőnygóllal egyenlítettek, jöhetett a hosszabbítás.

Itt aztán ismét szétfutotta a védőket a Packers: amikor pedig a sérülésből visszatérő Aaron Jones a meccsen először megkapta a labdát, egyből be is vitte az endzone-ba, ezzel nyertek a hazaiak.

Az Aaron Rodgers helyén játszó Packers-irányító, Brett Hundley nem játszott jól, mindössze 84 yardot passzolt, dobott egy interceptiont, de volt 66 futott yardja is. Jamaal Williams végül 113 yardot futott. Jól ment a vendégek futójának, Peyton Barbernek is, 102 futott és 41 elkapott yardja volt, Jameis Winston pedig 270 yardot és két touchdownt passzolt.

A Packers védői Clay Matthews vezetésével összesen hét sacket értek el.

New York Jets – Kansas City Chiefs 38-31

Visszatalál-e szezon eleji formájához a Chiefs, vagy folytatódik az elmúlt hetek gyengélkedése – ez volt a meccs nagy kérdése. A meccs elején aztán úgy nézett ki, hogy az előbbi verzió lesz igaz: Travis Kelce egymás után két touchdownt is szerzett.

Ezután viszont egyenlítettek a vendégek, sőt, hiába volt Alex Smithnek egy irányítótól szokatlanul hosszú futása, vezettek is a szünetben.

https://twitter.com/NFL/status/937402998862495744

A vendégek azonban Tyreek Hill hosszú touchdownjával egyenlíteni tudtak.

https://twitter.com/NFL/status/937415802801741824

Egymás után jöttek a pontok ezután is, végül kicsit több mint két perccel a vége előtt 7 pontos előnyt szerzett a Jets. A Chiefs pedig erre már nem tudott válaszolni –

a remek szezonkezdés után lassan elköszönhetnek a playofftól.

Pedig Alex Smith nagyszerűen játszott, 366 yardot és négy TD-t passzolt, egyetlen futása pedig 70 yardos volt – rajta kívül azonban csak 42 yardot futott a Chiefs. Kelce mellett Tyreek Hill is két touchdownt szerzett, neki 185 elkapott yardja volt.

A Jets irányítója, Josh McCown is jól játszott, 331 yardot és egy touchdownt passzolt (157 yardot Jermaine Kearse-nek), két TD-t pedig futott is.

Tennessee Titans – Houston Texans 24-13

Hiányzott a hazaiaktól a legfontosabb elkapó, Rishard Matthews, így is a rájátszásért küzdő Titans volt az esélyesebb a rengeteg sérüléstől sújtott Texans ellen.

Fordulatos volt a meccs: előbb 10 ponttal elhúztak a vendégek, majd sorozatban 17 pontot szerezve fordítottak a hazaiak. Megint jött a Texans, egy mezőnygóllal, a végén viszont hiába támadhatott a győzelemért, az endzone-ban Tom Savage eladta a labdát – Derrick Henry pedig futott utána egy 75 yardos TD-t.

Savage 365 yardot és egy touchdownt passzolt az interceptionje mellett, Marcus Mariota pedig mindössze 150 yardot és egy TD-t, de neki volt egy futott touchdownja is, futásokkal egyébként a Titans összesen 198 yardot hozott össze.

Jacksonville Jaguars – Indianapolis Colts 30-10

A múlt heti meglepő vereség után ez a meccs kötelező győzelemnek számított a hazaiak számára, még úgy is, hogy a remek védelem egyik fontos tagja, Telvin Smith sérülés miatt nem játszhatott.

Az első pontszerzéshez egy trükkös játékra is szükség volt:

Ezután azonban fokozatosan elhúztak a hazaiak, és biztosan nyerték meg a meccset. A Jaguars irányítója, Blake Bortles ma a jobbik arcát mutatta, 309 yardot és két TD-t passzolt, a Colts-ban Jacoby Brissett mindössze 174 yardot passzolt, egy TD mellett két interceptiont dobott.

Buffalo Bills – New England Patriots 3-23

A hazaiaknak a rájátszás, a vendégeknek az esetleges első kiemelés miatt volt fontos a meccs. Fontos hiányzói voltak mindkét csapatnak: a Billsnél Kelvin Benjamin, Cordy Glenn és Mike Tolbert, a Patriotsnál Marcus Cannon és Chris Hogan nem játszhatott többek között sérülés miatt.

A meccset aztán viszonylag simán nyerte a Patriots, annak ellenére, hogy az első félidőben egy TD-t sem tudtak szerezni, de mezőnygólokkal így is vezettek. Tom Brady mégis frusztrált volt,

egy játék után a támadókoordinátorával üvöltözött.

A második félidőben aztán Rex Burkhead futásaival már a touchdownok is jöttek, miközben a Bills irányítóját, Tyrod Taylort sérülés miatt le kellett cserélni.

Sem ő, sem a helyére beállt Nathan Peterman nem játszott jól, Taylornak 65, Petermannek 50 passzolt yardja volt, Taylor dobott egy interceptiont is. Tom Brady 258 yardot passzolt, neki is volt egy interceptionje. A Patriots futásokkal viszont 193 yardig jutott.

A meccsen a Patriots tight endje,

Rob Gronkowski megúszott egy kiállítást,

amikor Brady interceptionje után rendkívül alattomosan ütött oda a Bills védőjének, Tre’Davious White-nak.

Miami Dolphins – Denver Broncos 35-9

Három hét alatt a harmadik irányító kezdett a Broncosban, ismét Trevor Siemian kapott lehetőséget, aki a múlt héten, Paxton Lynch sérülése után nem is játszott rosszul.

Most viszont igen, így a vendégeknek esélyük sem volt a meccsen, egyre jobban elhúztak a hazaiak, és magabiztosan nyertek. Siemian végül 200 yardot passzolt, és három interceptiont dobott. Jay Cutler is dobott két interceptiont, de ő két TD-t is passzolt 235 yard mellett. A Dolphins futója, Kenyan Drake is jól játszott, 120 yardja és egy touchdownja volt.

Chicago Bears – San Francisco 49ers 14-15

Jimmy Garoppolo első meccse kezdőként a 49ersben, emiatt várták sokan a találkozót, amelyen az újonc Tarik Cohen megmutatta, milyen szenzációs visszahordásokra képes:

A Bears ennek ellenére nem tudta megnyerni a meccset, hiába szereztek ugyanis két touchdownt, a vendégek öt mezőnygólt is be tudtak rúgni – a csapat rúgója ráadásul az a Robbie Gould, aki korábban évekig a Bearsben játszott.

Garoppolo jól játszott, végül 293 yardot passzolt, és dobott egy interceptiont. A Bearsben Mitch Trubisky mindössze 102 passzolt yardig és egy TD-ig jutott, és a csapatnak a futások sem nagyon mentek.

Los Angeles Chargers – Cleveland Browns 19-10

A rájátszásért nagy hajrát indító Chargers a mezőny egyetlen nyeretlen csapata ellen – a sima hazai győzelmen kívül minden más meglepetésnek számított volna. Még úgy is, hogy a Brownsban hosszú eltiltása után, 2014 decembere óta először,

újra pályára léphetett a liga egyik legtehetségesebb, de egyben egyik legbalhésabb elkapója,

Josh Gordon. Hamar megmutatta, hogy nem felejtett el játszani:

A Browns jól tartotta magát az első félidőben, a Chargers mindössze két mezőnygólt tudott elérni, sőt, egy DeShone Kizer–David Njoku összjáték után a vendégek vezettek.

Igaz, a félidőből hátralevő rövid idő elég volt a Chargersnek arra, hogy egy újabb mezőnygóllal visszavegye a vezetést, a második félidőben aztán el is húzott a hazai csapat, és a végén magabiztosan nyerte a meccset – pláne, hogy a végén Kizer kétszer is elvesztette a labdát.

A Chargers irányítója, Philip Rivers 344 passzolt yarddal és egy TD-vel zárta a meccset, Kizer 215 yardot és egy TD-t passzolt, volt 46 futott yardja is, de sokszor pontatlan volt és a meccs végi interception és fumble elvette a Browns maradék esélyét is. Josh Gordon végül négy elkapásból szerzett 85 yarddal tért vissza az NFL-be.

Oakland Raiders – New York Giants 24-17

A hazaiaknak még van esélye a playoffra, a Giantsnél viszont hivatalosan is feladták a szezont azzal, hogy bejelentették:

Eli Manninget a kispadra ültetik.

A Raidersnél viszont hiányzott a két legjobb elkapó: a múlt heti verekedés miatt Michael Crabtree-t eltiltották, Amari Cooper pedig sérült.

A hazaiak futója, Marshawn Lynch 50 yardos touchdownnal kezdte a meccset:

https://twitter.com/NFL/status/937434757909979136

Ezután még egyenlített a Giants, de szép lassan tízpontos előnyt épített fel hazai csapat, amit már nem tudtak ledolgozni a vendégek, hiába mutatott be az újonc tight end, Evan Engram egy fantasztikus, egykezes elkapást.

Manning helyén Geno Smith 212 yardot és egy TD-t passzolt, de két fumble-t is elvesztett. Derek Carr két legjobb elkapója nélkül is passzolt 287 yardot és egy touchdownt.

Arizona Cardinals – Los Angeles Rams 16-32

Nem elég, hogy a Cardinals kezdő irányítója és futója is sérült, ezen a meccsen a szezon közben igazolt Adrian Peterson sem játszhatott az ellen a Rams ellen, amely a liga egyik leglátványosabb támadójátékát mutatja. A Ramsnek ráadásul nagyon jó a védelme is, ahogy ezt a meccs elején is megmutatták:

A következő interceptiont már TD-re is vitték a védők, de 16-0-s Rams-vezetés után magára talált a hazai csapat, két touchdownnal zárkóztak, de aztán újra elhúzott és magabiztosan nyert a hazai csapat.

A Cardinals irányítója, Blaine Gabbert 221 yardot és egy touchdownt passzolt, de két interceptiont is dobott. Jared Goff számai hasonlóak voltak, csak ő a 220 yard mellett két TD-t passzolt és egy interceptiont dobott. Ki kell még emelni a Rams futóját, Todd Gurley, aki 74 futott yard mellett elkapásokkal is szerzett 84-et. A Rams védői hatszor sackelték Gabbertet.

Seattle Seahawks – Philadelphia Eagles 24-10

Meg tudja-e állítani a sérülésektől sújtott Seahawks a liga legjobb mérleggel rendelkező csapatát – erre a kérdésre várta mindenki a választ a meccs előtt, amelyen

az MVP-cím két legnagyobb esélyese, Carson Wentz és Russell Wilson is pályára lépett.

A hazaiak Richard Shermant és Cam Chancellort nélkülöző védelme aztán remekül játszott, az első félidőben mindössze egy mezőnygólt engedtek a vendégeknek, így tíz ponttal vezettek. A második félidőben pedig tovább növelték előnyüket, és hiába zárkózott egy touchdownnal az Eagles…

…a Seahawks ugyanazzal válaszolt, miközben ilyen játékokat mutattak be – amelyet egyébként valószínűleg visszavontak volna, ha az Eagles edzői stábja challenge-el, hiszen Wilson passza előre ment, miközben már átlépte a kiindulópontot, ami után már csak hátrafele passzolhat, de a challenge valamiért elmaradt.

Russell Wilson nagyszerűen játszott, 227 yardot és három TD-t passzolt, 31 yardot pedig futott is. Carson Wentz egy TD mellett 348 yardot passzolt, ebből 141-et Nelson Agholornak:

Ugyanakkor dobott egy interceptiont, és kritikus helyzetben elvesztett egy fumble-t.

A Cincinnati Bengals hétfő éjjel fogadja a Pittsburgh Steelerst. A forduló első meccsén a Dallas Cowboys 38-14-re verte a Washington Redskinst.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!