Sport

A JP Morgan is bocsánatot kér a Szuper liga miatt

0

Nem a főnök hanem egy szóvivő közölte, hogy tévesen ítélték meg a közvélemény reakcióját a Szuper Ligára. Közben lerontották az óriási amerikai pénzintézet fenntarthatósági minősítését  azt követően, hogy megbukott az európai szuper liga ötlete – írja a londoni Guardian.

3,25 milliárd dollárral pénzelte volna a JP Morgan a Szuper Ligát, melyben 6 angol, 3-3 olasz és spanyol futball klub szerepelt volna. Az ötletgazda a Real Madrid elnöke volt. Az európai futball klubok egyenként 2-300 millió eurós bónuszt igértek a JP Morgannak.

A két manchesteri csapat, a Liverpool, az Arsenal és a Chelsea elsőként hagyta el a süllyedő hajót. Követte őket az Atletico Madrid, a Milan és az Inter is. Maradt a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus. Dehát ez nevetségesen kevés egy Szuper Ligához.

A Standard Ethics bank minősítő bírálta mind a klubokat mind pedig a JP Morgant. A bírálat hangsúlyozza, hogy „sok negatív hatással” járt volna az európai Szuper Liga megalakulása, melyet kritizált  a brit miniszterelnök, Boris Johson éppúgy mint Emmanuel Macron francia elnök. A Paris Saint Germain klub vezetőit megkeresték a szervezők, de ők elutasították a részvételt. A francia elit klub katari kézben van. A németek is elutasították a részvételt.

Mit jelent az etikai leminősítés?

Egy jó cégnél a hírnév minden – hangsúlyozta Jamie Dimon, a JP Morgan főnöke amikor ismertette az éves jelentést a hónap elején. A Guardian ugyan megkereste az ügyben, de egyelőre nem kívánt nyilatkozni a 48 órát élt Szuper ligáról, mely nagy pénzt hozhatott volna az érintett 12 klubnak és a JP Morgannek. Mások – elsősorban a szurkolók- viszont nagy vesztesnek érezték volna magukat…

Szenzáció: bronzérmes lett Baji Balázs az atlétikai vb-n

0

Óriási meglepetésre bronzérmes lett 110 méteres gátfutásban Baji Balázs a londoni világbajnokságon.

30 év után először szerepelt magyar sprinter döntőben atlétikai vb-n,

az utolsó 1987-ben Kovács Attila volt, 100 méteres síkfutásban. 110 gáton pedig korábban egyszer volt magyar vb-döntős: Bakos György 1983-ban, ő akkor hatodik lett.

Baji Balázs az elõdöntõben
Fotó: MTI/EPA/Srdjan Suki

Baji Balázs az első körben 13.35-ös idővel magabiztosan jutott tovább, majd az elődöntőben 13.23-mal megnyerte saját futamát, többek között a világcsúcstartó, 2012-es olimpiai bajnok Aries Merrittet megelőzve, és a negyedik legjobb idővel került döntőbe. Ezután azt mondta:

„egy álom vált valóra.”

Azt is mondta, a döntőben már csak nyerhet, nem szabad elgörcsölnie.

Nem is görcsölt: nagyszerűen rajtolt, a második gátat ugyan felrúgta, de utána együtt haladt a mezőnnyel, az utolsó 15-20 méteren pedig még hajrázni is tudott, így végül a harmadik helyen ért célba, 13.28-as idővel.

A célba érkezés
Fotó: MTI/EPA/Srdjan Suki

Magyar futó eddig még soha nem szerzett érmet világbajnokságon.

A győztes a riói olimpiai bajnok jamaicai Omar McLeod lett, a második pedig a vb-címvédő orosz Szergej Subenkov (aki az orosz atléták doppingbotránya miatt „független indulóként” vesz részt a versenyen).

Baji Balázs egyébként hosszú ideje nagyszerű formában versenyez, tavaly Eb-ezüstérmes lett, idén pedig többször is megjavította a magyar országos csúcsot (utoljára 13.15-re).

McLeod és Baji Balázs a döntő után
Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon

Az MTI összeállítása szerint Baji Balázs a magyar atlétika 12. érmét szerezte világbajnokságon:

  • 1991, Tokió: 2. Bagyula István (rúdugrás), 3. Horváth Attila (diszkosz)
  • 1993, Stuttgart: 3. Gécsek Tibor (kalapács)
  • 1995, Göteborg: 3. Gécsek, 3. Ináncsi Rita (hétpróba)
  • 1999, Sevilla: 2. Németh Zsolt (kalapács)
  • 2003, Párizs: 2. Annus Adrián (kalapács), 2. Fazekas Róbert (diszkosz)
  • 2005, Helsinki: 3. Zsivoczky Attila (tízpróba)
  • 2011, Tegu: 2. Pars Krisztián (kalapács)
  • 2013, Moszkva: 2. Pars
  • 2017, London: 3. Baji Balázs (110 m gát)

Andy Landy mosolyalbuma – HAJRÁ MAGYAROK!

A keddi FTC-Young Boys Bajnokok Ligája visszavágót a Fradi Groupama stadionjában rendezték meg 20667 néző előtt. A mérkőzés előtt a szurkolók elénekelték a magyar himnuszt. A himnusz az FTC játékosok közül bizonyára csak a kapus Dibusz Dénesnek szólt, ugyanis a ferencvárosi kezdőcsapatban rajta kívül nem kapott lehetőséget magyar játékos, sőt még a cserék során sem.

Hogy fordulhat elő, hogy egy ilyen játékosmúlttal, szurkológárdával rendelkező hazai csapatban nem lép pályára hazai játékos?

Emeljünk kalapot a hűséges fradi szurkolók előtt, akik a sajátos hangzású játékos neveket kapásból felmondják, és nem hiányolják a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi, Nyilasi, Bálint nevekhez legalább hasonló csengésű magyar neveket. Az FTC kezdőcsapata: Dibusz – Wingo, Blazic, Kovacevic, Civic – Uzuni, Laïdouni, Somália, Zacharassen – Boli, R. Mmaee. Kubatov Gábor a Ferencváros elnöke a mérkőzés előtt azt nyilatkozta: – Ha nem sikerül, csalódottak leszünk.

Arra kérdésre viszont, hogy, hogyan lesz itt magyar futball utánpótlás, arra bizonyára Nyilasi Tibi is kérdően tekintene ránk.

Bólints Tibi, ha egyezik a véleményünk.

Hatalmas meglepetés az éjszakai meccsen

0

Tom Brady gyenge játéka miatt a New England Patriotsnak esélye sem volt a szezon legjobb teljesítményét nyújtó Miami Dolphins otthonában az NFL hétfő éjszakai meccsén, 27-20-ra nyertek a hazaiak.

A legtöbb NFL-szurkolót persze az érdekelte, mi történt Carson Wentzcel, a Philadelphia Eagles MVP-esélyes irányítójával: kiderült, hogy

elszakadt a térdszalagja,

vagyis véget ért számára a szezon.

A meccsen a rájátszásért még mindig küzdő, bár arra inkább csak matematikai eséllyel rendelkező Miami Dolphins azt a New England Patriotsot fogadta, amely győzelem esetén megnyerhette volna a csoportot. Az idén mindössze két vereséggel rendelkező vendégek sokkal esélyesebbnek számítottak, még úgy is, hogy a múlt heti alattomos szabálytalansága miatt Rob Gronkowski egy meccses eltiltást kapott, és így nem játszhatott.

Mezőnygólokkal kezdett a Dolphins, közben pedig Xavien Howard ellopta Tom Brady passzát.

Brady nagyon pontatlanul kezdett:

az első negyedben nem volt jó passza,

és mindössze két támadóyardjuk volt a vendégeknek. A második negyedben aztán kicsit magához tért a támadósor, de ehhez az is kellett, hogy a csapattársak bravúros elkapásokkal segítsék ki Bradyt.

Így aztán egy futott touchdownnal átvették a vezetést – csakhogy erre már a Dolphins is TD-vel válaszolt. Végül egy mezőnygól után 13-10-re vezettek a hazaiak a szünetben.

A második félidő elején aztán Brady újabb interceptiont dobott: megint az élete egyik legjobb meccsét játszó Howard kapta el a labdát.

Ezt a hibát pedig most már TD-vel büntette a Dolphins, Jay Cutler Jakeem Grantet találta meg az endzone-ban.

Sőt, egy jó védekezés után tovább növelte előnyét a Dolphins, Jarvis Landry már a második elkapott touchdownját szerezte.

A negyedik negyedben aztán a tavalyi Super Bowl hőse, James White szerzett touchdownt, utána viszont hiába állították meg a védők a Dolphins támadóit, a hazai védők is többször puntra kényszerítették Bradyéket. Egy perccel a vége előtt még egy mezőnygólt tudtak rúgni a vendégek, de másra már nem volt idő: 27-20-ra nyert a Dolphins.

Jay Cutler idei egyik legjobb meccsét játszotta, 263 yardot és három TD-t passzolt. De még nála is jobb volt a Dolphins futója, Kenyan Drake, aki 114 futott mellé 79 elkapott yardot is szerzett.

Tom Brady a második félidőben már több yardot szerzett, végül 233-ig jutott, de egy TD-passz mellett két interceptiont is dobott. A Patriotsnak a futások sem mentek: mindössze 25 yardot hoztak össze.

A forduló többi meccséről itt olvashat.

Izgalmas statisztikák a TOP labdarúgóklubokról

0

A világ legjobb labdarúgócsapatairól gyűjtöttünk össze hihetetlen tényeket.

Az Atlético Madrid kapuját eddig Lionel Messi vette be a legtöbbször, az argentin klasszis az eddigi 42 meccsén 32 gólt lőtt a madridiaknak és még 8 gólpasszt is kiosztott. Messi nem kisebb neveket előz meg mint a két Ronaldot, mögötte Cristiano következik, aki 35 meccsen 25 gólt szerzet 9 gólpassz mellett, a harmadik legtöbb találatot pedig a brazil Ronaldo szerezte az Atleti ellen, aki mindössze 10-szer lépett pályára ellenük, ezalatt viszont 15-ször is a kapujukba talált a Bet 365 adatai szerint.

A Manchester United legidősebb gólszerzője a Premier League-ben Ryan Giggs, a walesi klublegenda 2 hónappal elmúlt 39 éves, amikor 2013-ban betalált a QPR csapatának. A Bajnokok Ligájában Laurent Blanc vezeti ezt a listát, a francia belső védő 36 évesen és 11 hónaposan tudott a hálóba találni.

A Bundesligában a legsikeresebb kezdést az edzők közül Hansi Flick tudhatja magáénak az első 30 meccs után. A német válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya 79 pontot szerzett ebben az időszakban, ezzel pedig egy korábbi Bayern München trénert, Pep Guardiolát utasította maga mögé 1 ponttal. Természetesen a 3. helyen is egy ex Bayern edző áll, Ottmar Hitzfeld 71 pontot gyűjtött az első 30 meccsén a 22Bet fogadás oldal szerint.

A Liverpoolnál érdekesen alakul a legdrágábban igazolt játékosok listája, hiszen az első két helyen egy védő és egy kapus található. Virgil van Dijk az első, akit 84,65 millióért vettek meg a Southamptontól, a második helyen pedig Alisson van 62,5 millió euróval. A legelső támadó a listán Christian Benteke, akiért 46,5 millió eurót fizettek még az Aston Villának, tehát a Liverpool nem nagyon költött még sok pénzt támadókra, de így is sikerült összerakniuk egy Sala-Mané-Firmino triót.

A Bajnokok Ligájában a legtöbb kapott gól nélküli meccs Iker Casillas nevéhez fűződik, aki 177 meccsen 59-szer őrizte meg gól nélkül a kapuját, ha viszont arányaiban nézzük, akkor nem áll olyan jól a spanyol, hiszen ez 33,3 %-os teljesítmény, aminél bőven akadnak jobbak.

Az Inter a története során argentin légiósok közül foglalkoztatott a legtöbbet, ez a szám majdnem eléri az 50-et, ez a 48 játékos pedig több mint 4000 mérkőzésen lépett pályára a csapatban. Az argentinokat a brazilok követik, akik 41-en fordultak meg eddig az Internél. A harmadik helyre a franciák jöttek be 24-el, mögöttük pedig egy újabb dél-amerikai ország következik, méghozzá Uruguay 23-al. Ezen a listán Magyarország is képviselteti magát, hiszen 5 magyar játékos is megfordult a klubnál.

Így szivárgott be az európai fociba az ázsiai fogadási maffia

0

Már nem egyszerűen lefizetnek egy-egy játékost vagy bírót. Egész csapatokat vesznek meg – az üzlet eddig még legális, csak aztán annak megfelelően kezdik el befolyásolni a meccseket, ahogy éppen fogadtak.

A fogadásokkal akár egy meccs alatt is megkereshetik az egész befektetés árát. Egyre több európai országban van erre példa, jellemzően alacsonyabb osztályú klubokat vesznek meg a csalók, azokat ugyanis alig ellenőrzik.

Idén április 29-én Longfordban játszott a másodosztályú ír focicsapat, az Athlone Town. 407 néző ment ki a meccsre. A 80. percben 2-1 volt az állás, amikor a Facebookon megjelent egy komment. Az írója a fogadásokat figyelve azt jósolta, hamarosan újabb gól születik. A kommentet a fogadási csalásokkal foglalkozó Federbet nevű cég alapítója, Francesco Baranca írta. Ugyanis azt vette észre, hogy nagyon sok pénzt tettek arra, hogy legalább négy gól lesz a meccsen, és hogy a Longford az utolsó 10 percben lő egyet.

Így is történt. Csakhogy ehhez az is kellett, hogy az Athlone edzője átszervezze csapatát: a román középpályást, Dragos Sfrijant hátravitte védőnek. A gól vicces körülmények között született, Sfrijan és a lett kapus, Igors Labuts is óriásit hibázott. Az interneten már rögtön olyan kommentek jelentek meg, hogy

„valaki most biztosan sokat keresett”.

A meccs után Sfrijan azt mondta: ő mindent beleadott, most játszott a legjobban, amióta a csapathoz került, és szerinte hihetetlen, hogy gyanúsítják, állítása szerint még meg is sérült a meccsen, kórházba kellett mennie utána. Labuts szintén ártatlannak nevezte magát, hatalmas hibájáról csak annyit mondott:

ha jó kapus lenne, a Real Madridban védene.

A román Gazeta Sporturilor sportlap szerint azonban nem ez volt az Athlone egyetlen gyanús meccse. Márciusban a Cobh Ramblers elleni 1-5-ös meccsen Labuts szintén potyagólt kapott, egy másik gólnál pedig Sfrijan és a csapathoz szintén nemrég érkezett Dany Hernandez hibázott nagyot. Áprilisban az UCD ellen az első 10 percben Labuts kiejtett egy könnyű labdát, a végén pedig, a longfordi meccshez hasonlóan, Sfrijan hátrakerült a védelembe és el is vétett egy labdát, ami után a csatár egyedül maradt a kapussal szemben – talán nem meglepő, hogy ezen a meccsen épp arra kötöttek sok fogadást Ázsiában, hogy lesz gól az első és utolsó 10 percben. Lett.

A right thumping tonight by the division leaders.

Közzétette: Athlone Town AFC Official – 2017. június 2.


Az új üzleti modell

Az Athlone-botrány hátterét részletesen felgöngyölítő Spiegel szerint évente ezermilliárd dollárt költenek sportfogadásokra világszerte, ennek 70 százalékát focira. Az üzlet egyre nő, a legnagyobb szereplők Ázsiában, a Fülöp-szigeteken és Kínában vannak. Gyakorlatilag mindenre lehet fogadni: a végeredményre, a gólok számára, arra, hogy hány büntető vagy sárga lap lesz.

Ezért persze vannak, akik megpróbálják befolyásolni az eredményeket. A hagyományos módszer az volt, hogy megvesztegettek egy-egy játékost vagy bírót.

Ennél is egyszerűbb azonban, ha egy egész csapatot vesznek meg.

A sportbiztonsággal foglalkozó International Centre for Sport Security (ICSS) hírszerzési igazgatója, Javier Mena az Asia Times-nak azt mondta, néhányan már 2013 óta követik ezt a módszert: megvesznek egy csapatot, vagy legalábbis többségi tulajdont szereznek benne, aztán új edzőt és játékosokat hoznak, majd sorra születnek a furcsa eredmények, amelyekkel persze valaki mindig sokat nyer egy-egy fogadáson.

A kulcsfigura

Az Athlone Town Írország legrégebbi focicsapata, 130 évvel ezelőtt alapították, a 70-es években nemzetközi kupaszereplő is volt. A csapat azonban annyira elszegényedett, hogy már fizetést sem mindig tudott adni, így egy meccsre ki se álltak a játékosok tiltakozásként. Ekkor jelent meg a Pré Season nevű portugál cég, 500 ezer dollárt fektetett a csapatba, így 70 százalékos tulajdonrészt szerzett.

Az esettel foglalkozó lapok szerint az ügylet mögött valójában egy kínai férfi, Mao Hsziao-dong állt, aki a futball világában az Eric Mao nevet használja. 34 éves, Pekingben született, az ottani Népi Egyetemen végzett, aztán focival foglalkozó televíziós újságíró lett. Játékosügynökként FIFA-licenszet is szerzett. Elég rejtőzködő életet él, az interneten nem találni róla képet, LinkedIn-profilja is gyakorlatilag üres.

A Spiegelhez azonban a Football Leaks szivárogtató oldal segítségével eljutott egy titkos jelentés, amelyet az ICSS írt. Eszerint Eric Mao

egy fogadási csalásokra specializálódott szervezet vezetője Szingapúrban és a globális csalóhálózat egyik kulcsszereplője.

Javier Mena az Asia Times-nak azt mondta, már évek óta figyelik Maót, aki kapcsolatban volt a bundabotrányok másik hírhedt szereplőjével, Wilson Raj Perumallal is. Az ő neve onnan lehet ismerős, hogy vallomást tett, könyvet is írt a fogadási csalásokról. Kétszer volt börtönben, egy ideje Magyarországon él, hivatalosan visszavonult, de a Spiegel szerint lehetnek még kapcsolatai csalókkal – ő maga ezt tagadja.

Eric Mao egy portugál edzőn, Nelo Vingadán keresztül került szorosabb kapcsolatba az európai focival. Ő korábban volt a portugál olimpiai válogatott kapitánya, a szaúd-arábiai válogatottal Ázsia Kupát, az egyiptomi Zamalekkel afrikai szuperkupát nyert.

2011-ben aztán a Dalian Shide, az addigi egyik legsikeresebb kínai csapat edzője lett. Csakhogy a következő évben a klub milliárdos tulajdonosa, Hszü Ming együtt bukott a Hszi Csin-ping kínai elnök legnagyobb ellenfelének számító Bo Hszi-lajjal. Hszü börtönbe került, miután beismerte, hogy kenőpénzt fizetett Bónak, a börtönben pedig rejtélyes körülmények között meghalt.

Mao később portugál újságoknak azt mondta, ő segített Nelo Vingadának visszaszerezni a pénzét, amivel a Shide tartozott neki az összeomlás után. Vingada nem sokkal később ezt viszonozta: segített Maónak tulajdonrészt vásárolni egy portugál focicsapatban, az Atlético Clube de Portugalban (ACP).

Mao Hongkongban bejegyzett cége, az Anping 2013-ban a csőd szélén vette át a csapatot, ahol 70 százalékos tulajdonrészt szerzett, Vingada pedig rövid ideig a klub elnöke lett. Egyik első igazolásuk egy lett kapus, bizonyos Igors Labuts volt – ugyanaz, aki aztán az Athlone-hoz került. Portugáliába a Jurmalától érkezett. Sokatmondó, hogy a csapatot az UEFA már vizsgálta bundavádak miatt, Labuts a szervezet szerint 17 gyanús meccsen játszott.

No passado domingo, jogo a contar para 29ª jornada da Segunda Liga, Igors Labuts foi considerados por muitos o Homem-do-Jogo.

Közzétette: Atlético Clube de Portugal – Futebol, SAD – 2015. február 24.

Az Asia Times szerint Mao Portugáliában két bizalmi emberrel dolgozott: Bruce Jivel és Nancy Caóval. Portugál lapok szerint Ji rendszeresen bement az öltözőbe, hogy változtatásokat követeljen a csapaton. A következő évben már az Interpol is vizsgálta a csapat állítólagos bundaügyeit.

Mao viszont közben sorra vette az újabb csapatokat. Kínában például övé a Csungking Lifan. A csapat francia edzőjét, Franck Dumas-t tavaly szeptemberben adócsalás miatt Franciaországban három év börtönre ítéltek, de ezt felfüggesztették, amikor kiderült, hogy szenvedélybeteg. Méghozzá fogadásfüggő.

Tavaly Maóék megszerezték a szintén nehéz anyagi helyzetben lévő román FC Clincenit is, a Gazeta Sporturilor szerint egy volt focista, Alexandru Dragomir segítségével. Eric Mao itt a háttérben maradt, a korábban Magyarországon, Sopronban is focizó Dragomir csak annyit mondott, hogy kínai befektetők állnak mögötte, de hamar kiderült, hogy az Anpingről van szó. Itt is voltak gyanús meccsek, a csapat ausztriai edzőtáborát például a rendőrök is meglátogatták,

laptopokat és telefonokat koboztak el egy edzőmeccs után, bundagyanú miatt.

Ezek után fektetett be Mao az ír Athlone-ba. Hivatalosan itt sem ő áll az üzlet mögött, de az ACP volt menedzserét, Ricardo Monsantót nevezték ki menedzsernek, és több játékos is érkezett a portugál csapattól, például a kapus Labuts és a cikk elején említett Dany Hernandez.

Az új igazgató pedig egy francia játékosügynök, Marc Formeaux lett. Ő 2012-ben azzal került be a hírekbe, hogy egyesek az akkor még a Lille-ben játszó, azóta a Chelsea-ben világsztárrá váló belga Eden Hazard ügynökének tartották, amiről hamar kiderült, hogy nem igaz.

Volt már klubigazgatói állása: Litvániában a DFK Dainava csapatának irányítása alatt az utolsó helyet sikerült megszereznie a bajnokságban, legalábbis gyanúsnak mondható mínusz 131-es gólkülönbséggel.

Egy meccs alatt megtérül a befektetés

A cikk elején említett Longford-Athlone meccs fogadásaival 600 ezer dollárt lehetett keresni. Vagyis ezzel az egy meccsel többet kaszáltak, mint amennyit befektettek az üzletbe. Ráadásul a fent említetteken kívül Maóék a háttérből több más csapatot is irányíthatnak, a Gazeta Sporturilor szerint például egy észt csapattal is van kapcsolatuk.

És nem ők az egyetlenek, akik hasonló módon akarnak bundázni. Francesco Baranca szerint

már ügynökségek is vannak, ahol nyilvántartják a meccsek manipulálására hajlandó játékosokat.

Javier Mena szerint ehhez az egész világon keresnek focistákat.

A nyomozók szerint nem véletlenül szereznek meg alacsonyabb osztályú csapatokat. Egyrészt, ezeket olcsóbb megvenni, másrészt ezeket a meccseket nem figyelik annyira, fogadni viszont lehet rájuk. Ahogy az Asia Times többször idézett cikkének a címe is mondja: egy meccs se elég jelentéktelen ahhoz, hogy megbundázzák.

Életük meghatározó eseményére készülnek a magyar szinkronúszók

Heti hat nap, napi 4-5 órás edzéssel készülnek a magyar válogatott tagjai a budapesti szinkronúszó Világkupára és junior világbajnokságra. A szövetség elnöke szerint már a tavalyi vizes vb-nek köszönhetően is nőtt az érdeklődés a sportág iránt. A szövetségi kapitány azt mondta a Független Hírügynökségnek: a csapattagok között a sok a fiatal, ők életük meghatározó eseményére készülnek.

Május 18. és 20. között szinkronúszó Világkupát, július 17. és 22. között pedig junior világbajnokságot rendeznek Budapesten, vagyis kevesebb mint egy évvel a tavalyi vizes vb után ismét két rangos versenyt. Iker Bernadett, a Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöke a Független Hírügynökségnek azt mondta: ezt nagyon nagy dolognak tartja.

Fotó: MTI/EPA/Patrick B. Kraemer

Mint mondta: a Világkupa-sorozat tavaly indult el, és a FINA,

a Nemzetközi Úszószövetség komoly szerepet szán neki a jövőben.

Most 10 állomása van, amelyeken rendszeresen a világ legjobbjai vesznek részt – korábbi hírek szerint például Budapestre ismét eljön a sportágat hosszú ideje uraló orosz válogatott.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Iker Bernadett szerint azért is fontos, hogy Budapest is lehetőséget kapott, mert így megvan az esély arra, hogy hosszú távon is itt legyen a sorozat egyik állomása.

Az, hogy ilyen versenyeket rendeznek Budapest, a sportág jövője szempontjából is fontos. Iker Bernadett azt mondta,

tavaly is végig telt ház volt a vizes vb-n a szinkronúszó versenyeken,

utána pedig a sportolók érdeklődése is megnőtt. Most egyébként 1000 igazolt versenyző van az országban.

A versenyzők egyébként nagyon izgatottak – Natalia Taraszova, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Független Hírügynökségnek azt mondta: sokan közülük nagyon fiatalok, és

életük egyik meghatározó eseményeként készülnek a két versenyre.

Amihez persze rengeteget edzenek. A látványos gyakorlatok mögött ugyanis kőkemény munka áll, ahogy Natalia Taraszova elmondta, hetente hat nap tartanak edzéseket, minden nap 4-5 órát. Sőt, edzőtáborban is voltak, ott még többet,

napi 8 órát edzettek.

A Világkupán ismét itt lesznek az oroszok.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A szövetségi kapitány a Világkupán nem várna kiemelkedő eredményt, mint mondta, fiatal csapat indul, és itt a tapasztalatszerzés a fontos. A junior vb-n viszont abban bízik, hogy sikerül bekerülni a döntőbe, vagyis a legjobb 12 csapat közé. Ez egyébként korábban még soha nem jött össze a magyar csapatnak, vagyis óriási sikert jelentene.

Hosszú Katinka Európa legjobb női sportolója

0

Megismételve egy évvel korábbi teljesítményét, ismét Európai legjobb sportolónőjévé választották Hosszú Katinkát a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség európai tagozatának tagjai. A háromszoros magyar úszó a tavalyi budapesti világbajnokságon két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet, a decemberi koppenhágai rövid pályás Európa-bajnokságon pedig hat aranyérmet szerzett.

 

Hosszú Katinka az AIPS pénteken nyilvánosságra hozott nemzetközi rangsorában Serena Williams amerikai teniszezőnő mögött  – mindössze húsz szavazattal lemaradva – a második lett.

A férfiaknál Roger Federer svájci teniszező nyerte el mind a világ-, mind az európai elsőséget. Ő ötödször lett győztes.

Megszületett a FIFA-botrány első ítélete

0

Hector Trujillo, a Guatemalai Labdarúgó Szövetség korábbi főtitkára az első, akit az Egyesült Államokban elítéltek a nemzetközi szövetség (FIFA) 2015 májusában kirobbant botránya után. 200 ezer dolláros vesztegetést fogadott el.

A 63 éves Trujillóra – aki júniusban bűnösnek vallotta magát csalás és összeesküvés vádjában – a brooklyni szövetségi bíróság nyolc hónap börtönt szabott ki.

A korábbi sportvezető közel 200 ezer dolláros vesztegetést fogadott el egy cégtől, amely a marketingjogokat akarta megszerezni.

Az ügyészek több mint hároméves börtönbüntetés és 415 ezer dolláros jóvátétel kiszabását kérték,

az ügyvédek a börtönbüntetést szerették volna elkerülni.

Egy előzetes megállapodás szerint Trujillo nem fellebbez, és azt is elfogadta, hogy 175 ezer dolláros jóvátételt fizet.

A guatemalai férfit 2015 decemberében tartóztatták le a floridai Port Canaveralban, ahol egy Disney-körutazáson vett részt a családjával. Később hangsúlyozta, hogy hazája törvényeit nem sértette meg, „csak” a FIFA szabályait.

A védőügyvédek kijelentették, hogy az ügyészség eljárása véget vetett Trujillo sikeres és kiemelkedő jogászkarrierjének, hiszen a letartóztatása miatt

le kellett mondania a guatemalai alkotmánybíróságban betöltött posztjáról.

A FIFA-botrány nyomozása során több mint negyven személyt és marketingügynökségeket gyanúsítottak meg az Egyesült Államokban.

Monterreyi tenisztorna – Babos az olimpiai bajnok legyőzésével elődöntős

0

A negyedik helyen kiemelt Babos Tímea legyőzte az olimpiai címvédő Monica Puigot a 250 ezer dollár (63,4 millió forint) összdíjazású keménypályás mexikói női tenisztorna pénteki negyeddöntőjében.

A világranglista 44. helyén álló magyar teniszező honlapjának beszámolója szerint a 66 percig tartó mérkőzés során háromszor nyerte el az ötödikként rangsorolt Puerto Ricó-i ellenfele (68.) adogatójátékát, és 2012 után jutott ismét a négy közé Monterreyben.

A két játékos másodszor találkozott egymással, 2011-ben az egyesült államokbeli Kansas Cityben Puig nyert 6:2, 6:4-re.

„Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy sikerült legyőznöm a riói olimpia bajnokát! Monica Puig nagyszerű játékos, ezt már sokszor bizonyította. Örülök hogy jól ment a játék” – nyilatkozta Babos Tímea.

A magyar teniszező a közép-európai idő szerint szombaton 21 órakor kezdődő elődöntőben a hetedik helyen kiemelt Sachia Vickeryvel mérkőzik. Az amerikai játékos a 91. helyen áll a világranglistán. Babos eddig mindkét találkozójukat megnyerte: 2012-ben New Havenben 2:6, 6:4, 6:4-re, míg 2015-ben Monterreyben 6:3, 6:1-re.

Az elődöntő párosítása: Babos-Vickery és Muguruza-Bogdan.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK