Kezdőlap Sport Oldal 24

Sport

Magyar futball tehetség a Manchester Cityben

Szoboszlai Dominik után újabb magyar futballista szerepelhet egy élvonalbeli klubban a Premier League- ben bár a neve alapján kevesen gondolnak Magyarországra: a 18 éves Michael Okeke az U21-es magyar válogatott erőssége.

A magyar anyától és nigériai apától származó fiú már szombaton bemutatkozhat egy FA kupa mérkőzésen az angol bajnokcsapatban. Az nem valószínű, hogy abban a csapatban is helyet kapna, amely a Real Madrid ellen küzd a Bajnokok Ligájában.

Ki is Michael Okeke?

A középpályást tavaly igazolta le a Manchester City, és tavaly játszott először az U21-es magyar válogatottban, ahova maga jelentkezett.

“Nagy büszkeség a számomra, hogy a Manchester Cityben játszhatok” – nyilatkozta a fiatal középpályás, aki nemcsak magyar, de brit állampolgár is.

Szoboszlai Dominik, aki a magyar válogatott kapitánya, jelenleg a Liverpoolban játszik, amely elszántan küzd, hogy a Manchester City után bajnok legyen a Premier League- ben. Kérdés, hogy tétmérkőzéseken mikor kap lehetőséget az első csapatban a Manchester Citynél Michael Okeke. Éppúgy kérdés az is, hogy a magyar válogatottban is kap-e lehetőséget hiszen a Premier League mindenütt a világon kitűnő referenciának számít.

Jól szerepeltek a magyar lányok Madridban

0

Nem csak érmeket szerzett a magyar válogatott a Műúszó Világkupa újabb állomásán, Madridban. A hétvégi versenyen a lányok pontszámokban is előreléptek. Két ezüstéremmel zárt a csapat, és csak a szabályok miatt csúszott le egy bronzéremtől.

 

A múlt hétvégén Budapesten megrendezett Műúszó Világkupa állomáson a magyar válogatott kombinációs kűrben éppen csak lemaradt az első három hely egyikéről, így a több ezres nézősereg nem láthatta dobogóra állni a magyar lányokat hazai pályán, a Duna Arénában. Most a hétvégén a válogatott azonban bebizonyította, hogy nem hiába dolgoznak lassan három év az orosz származású Natalia Tarasova szövetségi kapitánnyal. A 6., madridi állomás egyik napján sem maradtunk eddig érem nélkül, ráadásul  pontszámban is előre lépett a csapatunk.

Kiss Szofi, a tegnapi nyitónapon egyéni legjobbját úszta a technikai programok versenyében – ez ezüstérmet ért. A másik magyar szólista, Rényi Luca rövidprogramjára a harmadik legmagasabb pontszámot kapta, sajnos azonban nem állhatott dobogóra, mert a Világkupa szabályainak az értelmében egy nemzetnek csak egy versenyzőjének megengedett ez. A bronzérem így egy lengyel lány nyakába került.

Az egyéni versenyzőink sikeres szereplésén felbuzdulva, a 10 fős magyar kombinációs kűr egység a szombati versenynapon rendkívül motiváltan versenyzett. A Kiss Szofival és Rényi Lucával erősített magyar egység a nagyon bíztató, 78,3-as pontot kapta a bíróktól, ami már megközelíti a sokszor emlegetett 80-as álompontszámot.

A versenysorozat spanyolországi állomásán ezzel a teljesítménnyel a magyar egység a második ezüstérmét szerezte meg. És még hátravan több olyan versenyszám, amelyben a magyar válogatott tagjai a vízbe ugranak.

A szólistákon kívül, a junior korú sportolókból álló magyar válogatottat júliusban ismét Budapesten láthatjuk versenyezni. A Duna Arénában lesz ugyanis a junior Világbajnokság.

Andy Landy mosolyalbuma – HAJRÁ MAGYAROK!

A keddi FTC-Young Boys Bajnokok Ligája visszavágót a Fradi Groupama stadionjában rendezték meg 20667 néző előtt. A mérkőzés előtt a szurkolók elénekelték a magyar himnuszt. A himnusz az FTC játékosok közül bizonyára csak a kapus Dibusz Dénesnek szólt, ugyanis a ferencvárosi kezdőcsapatban rajta kívül nem kapott lehetőséget magyar játékos, sőt még a cserék során sem.

Hogy fordulhat elő, hogy egy ilyen játékosmúlttal, szurkológárdával rendelkező hazai csapatban nem lép pályára hazai játékos?

Emeljünk kalapot a hűséges fradi szurkolók előtt, akik a sajátos hangzású játékos neveket kapásból felmondják, és nem hiányolják a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi, Nyilasi, Bálint nevekhez legalább hasonló csengésű magyar neveket. Az FTC kezdőcsapata: Dibusz – Wingo, Blazic, Kovacevic, Civic – Uzuni, Laïdouni, Somália, Zacharassen – Boli, R. Mmaee. Kubatov Gábor a Ferencváros elnöke a mérkőzés előtt azt nyilatkozta: – Ha nem sikerül, csalódottak leszünk.

Arra kérdésre viszont, hogy, hogyan lesz itt magyar futball utánpótlás, arra bizonyára Nyilasi Tibi is kérdően tekintene ránk.

Bólints Tibi, ha egyezik a véleményünk.

Drámai mérkőzésen győzött a Tottenham, a Liverpool viszont könnyedén jutott tovább

0

A Liverpool kettős győzelemmel búcsúztatta az FC Portót, a Tottenham ugyanakkor drámai mérkőzésen jutott tovább a Manchester Cityvel szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Manchesterben villámrajtot vett a City, a negyedik percben Raheem Sterling góljával megszerezte a vezetést. Josep Guardiola vezetőedző csapata azonban nem sokáig örülhetett: Szon Hung-min három perc alatt két védelmi megingást kihasználva duplázott, így hamar fordított az 1-0-s előnnyel érkező Tottenham Hotspur.

A gyors gólváltásnak még nem volt vége: Bernardo Silva egy perccel később kiegyenlítette az állást egy Danny Rose lábán megpattanó lövéssel. A Bajnokok Ligája történetében korábban még soha nem esett 11 perc alatt négy találat.

A viharos kezdés után tíz percet kellett várni az újabb gólra, ekkor Sterling ismét Kevin De Bruyne passzából volt eredményes. A folytatásban mindkét csapat jobban összpontosított a védekezésre, így az első félidőben több találat már nem esett.

A fordulás után Hugo Llorisnak, a vendégek világbajnok kapusának tíz perc alatt két nagy bravúrt is be kellett mutatnia, de az 59. percben Sergio Agüero nyolc méterről, kisodródott helyzetből a rövid sarokra leadott lövésénél már ő is tehetetlen volt, így a párharc során először állt továbbjutásra a manchesteri gárda.

Ezzel azonban még mindig nem volt vége a fordulatoknak: negyed órával a mérkőzés vége előtt a Tottenham a csereként beállt Fernando Llorente szöglet utáni közeli fejesével szépített, és bár Sterling az ötperces hosszabbításban újabb gólt ért el, Cüneyt Cakir játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

A manchesteriek sorozatban öt vereség után tudtak legyőzni angol csapatot az európai kupaporondon, de ennek aligha örültek, ugyanis búcsúztak a Bajnokok Ligájától.

A Tottenham 1962 után másodszor jutott elődöntőbe a legrangosabb klubsorozatban.

A Liverpool könnyen győzött

A másik mérkőzésen a kétgólos előnnyel Portóba utazó, tavaly döntős Liverpool a 28. percben Sadio Mané révén, és a portugál védelem asszisztálásával megszerezte a vezetést, annak ellenére, hogy a hazaiak sokkal többször találták el riválisuk kapuját (6-1).

A gyakorlatilag tét nélkülivé vált második felvonásban előbb Mohamed Szalah volt eredményes, majd Éder Militao szépítése után Firmino és Virgil van Dijk következett. Az angol csapat végül összesen ötször találta el a hazai kaput, így szerzett négy gólt.

Az elődöntőben a Liverpool a Barcelonával, a Tottenham pedig az Ajaxszal találkozik április 30-án és május 1-jén, valamint május 7-8-án.

A finálét a madridi Wanda Metropolitano stadionban játsszák június elsején.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:

Mancheseter City (angol)-Tottenham Hotspur (angol) 4-3 (3-2)

gólszerzők: Sterling (4., 21.), B. Silva (11.), Agüero (59.), illetve Szon (7., 10.), Llorente (73.)
Továbbjutott: a Tottenham, 4-4-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

FC Porto (portugál)-Liverpool FC (angol) 1-4 (0-1)

gólszerzők: Militao (69.), illetve Mané (28.), Szalah (65.), Firmino (77.), Van Dijk (84.)
Továbbjutott: a Liverpool, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.

kedden játszották:

Juventus (olasz)-AFC Ajax (holland) 1-2 (1-1)
Továbbjutott: az Ajax, 3-2-es összesítéssel.

FC Barcelona (spanyol)-Manchester United (angol) 3-0 (2-0)
Továbbjutott: a Barcelona, kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel. (MTI)

Remekeltek a magyar hölgyek a kick-box világkupán

0

Öt első, egy második és hat harmadik helyezést szereztek a magyarok a WAKO kick-box világszervezet Riminiben megrendezett világkupáján. A 42 ország közel 1400 sportolóját felvonultató világversenyen valamennyi aranyérmünket a nők szerezték: egyéniben Nagy Henrietta duplázott, a két Busa-nővér közül Andrea és Gabriella is felállhatott a dobogó tetejére és a pointfightingos kétfős női csapat is diadalmaskodott – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Egy hónappal a nagysikerű budapesti kick-box világkupát követően a vk-sorozat olaszországi – létszámában a magyar viadalt megközelítő – állomásán léptek tatamira és szálltak ringbe legjobbjaink.

A pointfighting szabályrendszerben Nagy Henrietta megnyerte saját, 70 kg-os súlycsoportját, majd a nehézsúlyúak között sem talált legyőzőre. Busa Andrea a 60 kilóban a bronzéremig jutott, viszont négy győztes küzdelemmel sikerült megnyernie a legnagyobb presztízsű versenyszámot, a Grand Championnak nevezett nyílt kategóriát, ahová súlycsoportoktól függetlenül bárki nevezhetett.

Az egyéni sikerek mellett a csepeli Halker-Király Team képviseletében a Busa Andrea és Nagy Henrietta alkotta magyar duó nyerte a nők kétfős csapat versenyszámát is.

A ringben kiütésre menő full-contact szabályrendszerben Busa Gabriella a nők 52 kg-os mezőnyében előbb 3-0-ra verte a lengyel Lewandowskát, majd 2-1-es pontozással jobbnak bizonyult a norvég Bergnél is, ezzel ő is aranyérmet szerzett.

Kick-box világkupa, Rimini, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak:
84 kg: 3. Veres Alex
Kétfős csapat: 2. Halker-Király Team
Nők:
60 kg: 3. Busa Andrea
70 kg: 1. Nagy Henrietta
+70 kg: 1. Nagy Henrietta
Grand Champion: 1. Busa Andrea
Kétfős csapat: 1. Halker-Király Team

Kick-light:
Férfiak:
Kétfős csapat:
+74 kg: 3. Contact Kick-box és Thai-box Egyesület
Nők:
Kétfős csapat: 3. Halker-Király Team

Full-contact:
Nők:
52 kg: 1. Busa Gabriella

Zenés formagyakorlat:
Férfiak:
Kreatív fegyveres: 3. Puravecz Péter
Akrobatikus: 3. Brebovszky Zoltán

Federer és Serena Williams kapta a sport Oscarját

0

A sport Oscarjának számító Laureus-díjak átadó ünnepségét tegnap este tartották Monacóban. Az év férfi sportolójának járó elismerést a tavalyi ausztrál nyílt bajnokságot, a wimbledoni Grand Slam-tornát megnyert svájci Roger Federer ötödször kapta meg, sőt az év visszatérése is az övé lett.

A nőknél is a tenisz tarolt: Serena Williams negyedszerre érdemelte ki a díjat, még úgy is, hogy a januári Australian Open megnyerése után már nem versenyezett 2017-ben: szülési szabadságra ment.

Az év fogyatékos sportolója a svájci handbike-versenyző Marcel Hug lett, az extrém sport kategóriában Armel Le Cléac’h francia vitorlázó kapott szobrocskát.

A sportakadémia kiosztotta az életműdíjakat is, ezt visszavonult sportolók kaphatják. Így lett díjazott az olasz focista, Francesco Totti, és Edwin Moses amerikai atléta. A brazil Chapecoense labdarúgócsapata emlékdíjat kapott a 2016 novemberében történt repülőgép-szerencsétlenség miatt.

Bienerth: Szó nincs arról, hogy lemondanék

0

Megdöbbentő, hogy egy nappal a világbajnokság után néhány ember egyéni pitiáner sérelme miatti bosszúja érte őt – mondta a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke sajtótájékoztatón a távozásáról szóló hírek kapcsán. Bienerth Gusztáv többször is elmondta, hogy folytatni kívánja munkáját. Nincs szó arról, hogy lemondanék – közölte.

Szerinte fontos, hogy hétfőn a szövetség elnöksége az ő távollétében egyöntetű támogatásáról biztosította őt. Sós Csaba szövetségi kapitány, elnökségi tag megerősítette ezt, s cáfolta, hogy négyen a testületben lemondásra készülnének.

Rossz hírem van: a jövőre tekintek – fogalmazott Bienerth Gusztáv arra reagálva, hogy széles körben elterjedt hírek szerint rövidesen rendkívüli közgyűlésen leváltják a Magyar Úszó Szövetség elnöki tisztéről. A napokban két vezető testületi tag mondott le, elfogadhatatlannak tartva Bienerth vezetési stílusát. Az elnök megdöbbentőnek nevezte, hogy egy nappal a budapesti világbajnokság után egyéni pitiáner sérelmek miatti bosszúja érte őt.

Szerinte többek lábára ráléphetett, de ez azt bizonyítja, hogy jó úton jár, s a támadások megerősítik abban, hogy így kell vezetni a szövetséget.

Nem hagyja, hogy elvegyék tőlük a vb feletti örömöt – mondta. Nincs szó arról, hogy lemondanék – fogalmazott egyértelműen. Fontosnak tartja, hogy hétfőn az elnökség – amíg ő a termen kívül volt – egyöntetű támogatásáról biztosította őt. Ezt megerősítette a szövetségi kapitány és elnökségi tag Sós Csaba, aki cáfolta a hírt, hogy négyen az elnökségben lemondani készülne.

A rendkívüli közgyűlés időpontjáról a szövetség elnöksége fog dönteni – mondta Bienerth Gusztáv. Kérdésre válaszolva közölte: fel se merült, hogy politikusok közül bárki kritikát fogalmazott volna meg személyével szemben, de ezt vissza is utasítaná. Sokan elvállalnák az úszószövetség elnöki tisztét – válaszolta arra, hogy Fürjes Balázs kormánybiztos az ATV-ben azt mondta: elvállalná a felkérést.

Korona vírus miatt leáll az NBA

0

A francia Rudy Gobert nemrég még gúnyolódott a koronavíruson, de most már a karanténban teszi ezt. A Utah Jazz centerével az történt, hogy pozitívnak bizonyult a koronavírus tesztje. Ezért nemcsak őt, de a csapat társait is megfigyelés alá helyezték. Sőt azokat a kosárlabda csapatokat is, amelyekkel a Utah Jazz a legutóbbi időkben játszott.

Az egész NBA alapszakasz leáll

A vezetőség úgy határozott , hogy új döntésig felfüggeszti a mérkőzéseket. Korábban volt olyan terv, hogy lesznek meccsek csak épp közönség nem lesz! Erre Lebron James úgy reagált, hogy akkor ő meg nem játszik. Az NBA legtekintélyesebb és legjobban fizetett játékosa azután visszavonta ezt a kijelentését, mert szóltak neki, hogy a szerződése szerint ezt nem teheti meg!

Most tehát leáll az egész NBA, és senki sem tudja, hogy mikor indulhat újra. Mert korábban ugyan még Trump elnök is gúnyolódott a koronavíruson, de most már az USA-ban is halálosan komolyan veszik a járványt.

Párizs és Los Angeles is rendezhet olimpiát

0

2024-ben Párizs, 2028-ban Los Angeles rendezheti a nyári ötkarikás játékokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése nyomán.

A NOB limai ülésén a már nyáron eldőlt forgatókönyvet hagyta jóvá: a július végi megállapodás alapján a 2024-es játékokért csak Párizs, a négy évvel későbbi olimpiáért pedig Los Angeles maradt versenyben.

A NOB-tagoknak a két város 25-25 perces prezentációja után arra a kérdésre kellett nyílt szavazással válaszolniuk, hogy

jóváhagyják-e a NOB, Párizs és Los Angeles között született megállapodást.

Ezt a jelenlévők egyhangú döntéssel fogadták el.

A pályázat eredetileg – ahogy korábban is szinte mindig – a soron következő olimpia megrendezésére szólt, de miután a jelentkezők közül

menet közben Boston, Hamburg, Róma, majd Budapest is visszalépett,

így csak két jelölt maradt, felvetődött, hogy a limai kongresszuson a 2028-as játékok rendezési jogát is ítéljék oda. Erről a NOB július 11-én döntött.

Az egyezség része, hogy a szervezet 2 milliárd dollárral járul hozzá a 2028-as rendezéshez. Ebből Los Angeles többek között utánpótlásprogramot működtet. Párizs 1,5 milliárd eurós (1,7 milliárd dollár) támogatásra számíthat.

A NOB történetében másodszor fordult elő, hogy egyszerre két házigazdát jelentettek be: 1921 júniusában Párizs az 1924-es, Amszterdam pedig az 1928-as olimpiát kapta meg.

Párizs 1900-ban és 1924-ben, míg Los Angeles 1932-ben és 1984-ben már rendezett olimpiát.

MTI/FüHü

Több mint 500 millió euróba került a 10 legdrágább focista

0

Elszabadultak az árak a fociban, közepesen ismert játékosokért is eurótízmilliókat fizettek egyes klubok. Idén nyáron az eddigi legdrágább focista a belga Romelu Lukaku volt. Összeszedtük a 10, eddigi legnagyobb összegű transzfert.

  1. Romelu Lukaku, 84,7 millió euró

A 24 éves belga középcsatár az Evertontól igazolt a Manchester Unitedhez. Új csapata átszámítva közel 26 milliárd forintot fizetett érte, ezzel a világ valaha volt 6. legdrágább focistája lett, csak Pogba, Bale, C. Ronaldo, Higuaín és Neymar előzi meg. Érdekesség, hogy Manchesterben az a José Mourinho lesz az edzője, aki korábban nem tartott rá igényt a Chelsea-ben.

  1. Álvaro Morata, 65 millió euró

A Chelsea valójában Lukakut szerette volna visszavásárolni, de róla végül lemaradtak. Így maradt a B-terv, a Real Madridban érthetetlen okok miatt alig játszó, szintén 24 éves Morata, aki kevesebbe is került.

  1. Benjamin Mendy, 57,5 millió euró

Az első meglepetés a listán. A Monaco ugyan fantasztikus szezont produkált a Bajnokok Ligájában és a francia bajnokságban is, de kevesen gondoltak arra, hogy a 23 éves balhátvédért fizetik a legtöbb pénzt (bár ez persze változhat, ha Kylian Mbappé is eligazol). Mendy Pep Guardiola Manchester Cityjében bizonyíthatja, hogy megér ennyi pénzt.

  1. Alexandre Lacazette, 53 millió euró

A 26 éves francia középcsatár a válogatottba ugyan nem nagyon fér be, de a Lyonban rúgott annyi gólt, hogy meggyőzte Arséne Wengert, így jövőre már az Arsenalban játszik.

  1. Kyle Walker, 51 millió euró

Egy újabb meglepetés. Guardiola, úgy tűnik, nagyon elégedetlen lehetett szélsőhátvédei játékával, mert a Tottenham 27 éves jobbhátvédjére is ő csapott le.

  1. Bernardo Silva, 50 millió euró

Egy újabb Manchester City igazolás, a 22 éves portugál támadó középpályás is a Monacóból megy Angliába.

  1. Leonardo Bonucci, 42 millió euró

Az első a listán, aki nem Angliába igazol. A Juventus híveit szinte sokkolta, hogy a nagybevásárlást tartó AC Milan elvitte védelmük egyik oszlopát. A 30 évesen a világ egyik legjobb hátvédjének számító Bonucciért a fenti árakat figyelve nem is fizettek túl sokat.

  1. Mohamed Szalah, 42 millió euró

A 25 éves egyiptomi szélső az AS Romából igazol vissza Angliába, a Liverpoolban próbálja bizonyítani, hogy többre képes, mint amit a Chelsea-ben korábban mutatott.

  1. Corentin Tolisso, 41,5 millió euró

A Lyon is jól keresett játékosain idén, a 22 éves középpályást a Bayern München vette meg.

  1. Tiemoué Bakayoko, Federico Bernardeschi, Ederson, 40 millió euró

A Monaco 22 éves védekező középpályása, Bakayoko az ötödik a listán, aki Franciaországból igazol Angliába, őt is a Chelsea vette meg. A Fiorentina 23 éves szélsője, Bernardeschi a Juventusban folytatja, a szintén 23 éves brazil kapus, Ederson pedig a Benficától ment a Manchester Cityhez.

A tíz legdrágább játékosért (a 40 millió eurósak közül csak egyet számolva) tehát összesen 526,7 millió eurót fizettek eddig idén nyáron. A helyzet azonban persze még változhat. Bár egyelőre még inkább csak beszélnek arról, hogy Neymarért a Paris St. Germain kifizeti a szerződésében szereplő, világrekordot jelentő 222 millió eurós kivásárlási árat, de ha ez tényleg megvalósul, akkor abban is biztosak lehetünk, hogy a Barcelona el fogja költeni ezt a pénzt a pótlására. Például épp a monacói Mbappéra, akit a Real Madrid is szeretne leigazolni. Érte vélhetően többet kell majd fizetni, mint Lukakuért.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK