Kezdőlap Sport Oldal 24

Sport

75 éves Dunai Antal olimpiai bajnok, ezüstcipős labdarúgó, edző

0

A videós bejátszásokkal, zenei betétekkel és novella-felolvasásokkal színesített ünnepségen Őze István, az Újpesti Torna Egylet klubigazgatója arany pecsétgyűrűt adott át Dunai Antalnak.

Az ünnepelt néhány anekdota elmesélése mellett úgy fogalmazott, köszöni a sorsnak, hogy futballozhatott, és nagy öröm volt abban az újpesti csapatban, azokkal a csapattársakkal együtt játszani, akikkel megadatott számára.

Dunai Antal 1964 és 1975 között hét bajnoki és három kupagyőzelemhez segítette az Újpestet, amelynek színeiben 326 mérkőzésen 201 gólt lőtt. Háromszor volt magyar gólkirály, a Vásárvárosok Kupájában 1969-ben fináléig menetelt a lila-fehérekkel, a Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK) negyed- és elődöntőt is játszhatott.

Az európai gólkirályságért folytatott versenyben 1967-ben 36 találattal ezüst-, 1968-ban 31 góllal bronzcipőt érdemelt ki. 1975-ben az Újpest örökös bajnoka lett. A magyar olimpiai válogatottal 1968-ban aranyérmet, 1972-ben ezüstérmet nyert. Az A-válogatottban 1969 és 1973 között 31 találkozón kilenc gól szerzett.

Edzőként Spanyolországban több klubnál is megfordult, Magyarországon az Újpest mellett Veszprémben és Debrecenben is dolgozott. Az olimpiai válogatott szakmai vezetőjének 1993-ban nevezték ki, irányításával 24 év után, 1996-ban újra eljutott az ötkarikás játékokra, ahol olyan csapatokkal találkozott, mint a világbajnokokkal felálló brazil és a későbbi győztes nigériai tizenegy. Olimpián azóta sem szerepelt magyar labdarúgó-válogatott.

Kitüntették az olimpikonokat

0

A Magyar Érdemrend Tisztikereszt (polgári tagozat) kitüntetést kapta Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, valamint Liu Shaolin Sándor rövidpályás gyorskorcsolyázó a „sporttörténelmi jelentőségű olimpiai bajnoki címe és további kiváló eredményei elismeréseként”.

Vannak, akik szerint az akadályok azért vannak, hogy átugorjuk őket, akik azt mondják, hogy ide nekem az oroszlánt is! Az olimpia eszméje róluk szól, Önökről szól. Gyorsabban, magasabbra, erősebben! Nekünk magyaroknak a győzelmet és a sikert sosem adják ingyen. Kell hozzá hit, bátorság és akarat. Ez a magyar virtus, amit Önöknek köszönhetően újra megismert az egész világ – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országházban, amikor Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke társaságában kitüntetést adott át a XXIII. téli olimpián érmet és pontot szerzett sportolóknak.

Az ünnepségen a miniszterelnök beszédében kiemelte: „Önök nem csak egy eddig példátlan sikert arattak Magyarországnak, de jó hírünket is vitték a nagyvilágba. Hiszen egy sportoló az olimpián, mindig az általa képviselt ország nagykövete is. Önök pedig kiválóan látták el azt a feladatot” – tette hozzá.

Indian Wells-i tenisztorna – Babos nagy csatában kikapott

0

Babos Tímea nagy csata végén, a döntő játszmát rövidítésben elbukva kikapott az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna női versenyének első fordulójában, s ezzel kiesett.

A világranglistán 43. játékos a szerdai nyitányon a 21. születésnapját ünneplő Belinda Benciccsel találkozott a kaliforniai sivatagban zajló szupertornán. Kettejük különpárharca előzőleg 1-1-re állt: a 2016-os Australian Openen Bencic nyert, majd néhány hónappal később Cincinnatiben a magyar teniszező visszavágott.

A harmadik csata elején a WTA-rangsor hetedik helyén is megfordult ellenfél – aki januárban Roger Federer oldalán megnyerte a Hopman Kupát – a vártnál kisebb ellenállást tanúsított, és Babos fél óra alatt hozta a nyitószettet.

A folytatásban azonban Bencic magára talált, s amilyen simán elbukta az első szettet, éppen úgy, mindössze egy játékot veszítve nyerte meg a másodikat.

A két sima játszma után a harmadik a végletekig kiélezett küzdelmet hozott. A játszma közepén előbb Babos veszítette el szerváját, ám azonnal sikerült visszavennie riválisától a bréket. A magyar teniszezőnek 5:4-nél, Bencic szervajátékánál egy meccslabdája is adódott, ám nem élt vele, ami később döntőnek bizonyult. A végjáték ugyanis rövidítésbe torkollott, amit végül a svájci 7-4-re megnyert, s ezzel továbbjutott.

Biztonsági őr lökdöste a legendás sportolót

0

A szomáliai származású brit Mo Farah-t, minden idők egyik legjobb hosszútávfutóját a müncheni repülőtér egyik őre lökdöste. A sportoló szerint rasszista okból.

Mo Farah évekig verhetetlen volt, négy olimpiát is nyert, két éve lovaggá ütötték Nagy-Britanniában. Most Londonból Münchenen keresztül ment az etiópiai edzőtáborba, ahol a londoni maratonra készül. A müncheni reptéren lökdöste az őr. Erről Farah az Instagramon posztolt.

https://www.instagram.com/p/Bf_HhmHBpOX/?taken-by=gomofarah

Farah szerint rasszista zaklatás érte,

az őr az indulási oldal felé lökdöste,

miközben azt mondta neki, hogy ehhez joga van.

A német rendőrség szerint rutineljárás, ami történt, és az őr azért lökdöshette a sportolót, mert olyan helyen videózott, ahol nem szabad.

Óriási siker atlétikában: az első világbajnoki aranyunk

0

Márton Anita a magyar atlétika első világbajnoki címét szerezte meg: 19,62 méteres országos csúccsal megnyerte a női súlylökést a birminghami fedettpályás vb-n.

 

A békéscsabai színekben versenyző nehézatléta világranglista-másodikként érkezett a brit városba, ahol egyértelműen az aranyesélyesek között tartották számon. A 29 éves klasszis immár évek óta a nemzetközi elit tagja, fedettpályán a legutóbbi két Európa-bajnokságot megnyerte, míg a 2016-os portlandi vb-n második volt. Az amerikai versenyen két éve országos csúcsot lökött, s most egyértelműen azzal a céllal lépett dobókörbe, hogy javít az akkori 19,33 méteres eredményén –emlékeztet az MTI.

Márton Anita az M4 Sportnak a helyszínen úgy nyilatkozott, hogy az éremszerzés volt a célja, illetve az, hogy megjavítsa az országos csúcsot, és ez mind sikerült.

A riói olimpián harmadik, a tavalyi, londoni szabadtéri vb-n második helyezett, kétszeres fedett Eb-győztes Márton a magyar atlétika ötödik érmét nyerte fedett vb-n, előzőleg egy ezüst és három bronz volt a mérleg.

Az 1987-es első, indianapolisi fedett vb-n Forgács Judit (400 m), majd 1999-ben, Maebasiban Szabó Zsuzsa (rúdugrás) és Czingler Zsolt (hármasugrás) a harmadik helyen végzett. Czingler csak utólag vehette át a bronzérmet, miután az eredetileg harmadik bolgár Dimitrovot doppingolás miatt kizárták. Két éve Márton Anita nyert Portlandben ezüstérmet – írja a magyar hírügynökség.

A spanyolok is bevezetik a videóbírót

0

A spanyol futballbajnokságban is bevezetik a videobírót – tudatta a La Liga. Lehetséges, hogy a nyári világbajnokságon is használni fogják.

A liga pénteki közleménye kiemeli, a videobíró (VAR) rendszerét a világ több bajnokságában, és a nemzetközi szövetség (FIFA) jó néhány eseményén – így többek között a tavalyi Konföderációs Kupán – is alkalmazták, s szombaton várhatóan a sportág szabályalkotó testülete (IFAB) is zöld utat ad a használatára.

A liga a rendszer beszerelésének, valamint fejlesztésének a költségét is állja. A rendszer központja Madridban lesz.

A videóbírót eddig 13 országban tesztelték, többek között a Bundesligában, a Serie A-ban és az MLS-ben, emellett a klubvilágbajnokságon is bevetették. A szombati pozitív döntés után várhatóan a nyári világbajnokságon is alkalmazzák majd.

MTI/FüHü

Irán: az ideológia lebirkózza a sportot

0

Iránban a birkózás lényegében nemzeti sportnak számít. Ezért Teherán különösen ügyel arra, hogy ez a sportág az „ideológiát és a rendszert” szolgálja akkor is, ha ez komoly nemzetközi bonyodalmakkal jár együtt.

Az iráni Birkózó Szövetség elnöke, Raszúl Hádem lemondott, miután a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) fél évre eltiltott egy iráni sportolót és annak edzőjét, mert szándékosan elvesztett egy mérkőzést. Ugyanis tavaly novemberben Ali Reza Karimi iráni birkózó a lengyelországi U-23-as világbajnokságon azért hagyta magát megveretni az orosz Alikhan Zhabrailov által, mert a következő körben az izraeli Uri Kalasnyikov ellen kellett volna fellépnie.

Az edzői viszont ezt nem akarták, mivel tartották a hatóságok reakcióitól.

Iránban  hivatalosan tilos bármiféle sportmérkőzésben részt venni a zsidó állam sportolóival,

mert ezzel szerintük „elismernék Izrael létezését”. Mivel Karimi szándékosan veszített, ezért őt „hősként” ünnepelték Iránban, még a Legfelsőbb Vezető Ali Hámenei a „palesztinok melletti szimpátia megnyilvánulásának” minősítette az esetet.

Viszont az UWW nem fogadta el ezeket az okokat és inkább Karimi eltiltása mellett döntött. Az iráni Birkózó Szövetség már eddig is kritizálta, hogy politikai okokból nem engedték versenyzőiket az izraeliek ellen pályára lépni. Az olimpiai aranyérmes Hádem mindössze két hónapig állt a szervezet élén, de már kezdettől fogva bírálta az iráni hatóságok „fundamentális hozzáállását”. Az elnök a szövetség honlapjára feltett levélben közölte, hogy „külső nyomás hatására távozik a posztjáról”. Rajta kívül a teljes tanács lemondott.

Az elmúlt években Karimin kívül más iráni birkózók sem léphettek fel izraeliek ellen. Sőt, a muszlim országok közül messze Irán vezet az „Izrael elleni sportbojkott terén”: eddig több mint harmincan – önszántukból vagy a hatóságok nyomására – megtagadták a mérkőzést vagy az indulást.

Ezek között volt dzsúdózó, egész kosárlabdázó, úszó, vívó.

2017 augusztusában az keltett nagy visszhangot a sportvilágban, amikor Teherán döntése értelmében a görög Panioniosz két légiósát, Maszud Szodzsaeit és Ehszan Haszafit kizárták a válogatottból, mert pályára léptek az izraeli Makkabi Tel-Aviv ellen az Európa Liga selejtezőjében. Emiatt nem játszhatnak az idei oroszországi világbajnokságon.

Federer és Serena Williams kapta a sport Oscarját

0

A sport Oscarjának számító Laureus-díjak átadó ünnepségét tegnap este tartották Monacóban. Az év férfi sportolójának járó elismerést a tavalyi ausztrál nyílt bajnokságot, a wimbledoni Grand Slam-tornát megnyert svájci Roger Federer ötödször kapta meg, sőt az év visszatérése is az övé lett.

A nőknél is a tenisz tarolt: Serena Williams negyedszerre érdemelte ki a díjat, még úgy is, hogy a januári Australian Open megnyerése után már nem versenyezett 2017-ben: szülési szabadságra ment.

Az év fogyatékos sportolója a svájci handbike-versenyző Marcel Hug lett, az extrém sport kategóriában Armel Le Cléac’h francia vitorlázó kapott szobrocskát.

A sportakadémia kiosztotta az életműdíjakat is, ezt visszavonult sportolók kaphatják. Így lett díjazott az olasz focista, Francesco Totti, és Edwin Moses amerikai atléta. A brazil Chapecoense labdarúgócsapata emlékdíjat kapott a 2016 novemberében történt repülőgép-szerencsétlenség miatt.

Forbes: továbbra is Hosszú Katinka a legértékesebb magyar sportoló

0

A lap magyar kiadása negyedszer állította össze a legértékesebb magyar sportolók listáját. Hosszú, aki tavaly a budapesti világbajnokságon két aranyérmet nyert, sorozatban negyedszer áll a lista élén.

Mögötte a túraautó világbajnokságon ezüstérmes Michelisz Norbert a második, akit két teniszező, a párosban WTA-világbajnok Babos Tímea és a US Openen nyolcaddöntős Fucsovics Márton követ. Az ötödik helyen a vívó Szilágyi Áron található.

A magazin szerint „a hirdetők állandó médiaszereplést, influencer-szerepet várnak a magyar sportolóktól, ennek azonban sokan nem tudnak, vagy nem akarnak egyelőre megfelelni. A társaságiadó-rendszerből nyerhető „könnyű” állami pénzek pedig elszívják a forrásokat a sportmarketingből és a szponzorációból. A középmezőny alacsony pontszáma és sűrűsödése jelzi: ha valaki tudatos stratégiával nekivág, könnyen eljuthat az élbolyba a magyar piacon – akár világbajnoki arany nélkül is.”

A lista összeállításánál a 2017. február 1. és a 2018. február 1. közötti időszakot vették figyelembe.

Új magyar sztárok születtek a téli olimpián

0

A gyorskorcsolyaváltó történelmi aranyérme és a Liu-fivérek hihetetlen dél-koreai népszerűsége mellett rengeteget beszéltek a műkorcsolyázó Tóth Ivettről és, kicsit más előjellel, Swaney Elizabethről is.

Soha ilyen jól nem szerepelt még Magyarország a téli olimpiákon – magyar sportoló ugyanis soha nem szerzett még aranyérmet. Most viszont a rövidpályás férfi gyorskorcsolya-váltó, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba és Knoch Viktor történelmi aranyérmet szerzett.

https://www.facebook.com/EurosportHU/videos/1192354207565517/

A siker után a csapattagok még a legendás atlétának, Usain Boltnak is üzentek, aki azóta válaszolt is:

elvileg küldi a megígért pezsgőt.

A győztes csapat Usain Bolt védjeggyé vált mozdulatával.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az aranyérem mellett Liu Shaolin Sándor még két ötödik helyet is szerzett 1500 és 5000 méteren, de remekül szerepeltek a nők is: a Keszler Andrea, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca és Kónya Zsófia (az előfutamban Heidum Bernadett) alkotta váltó negyedik lett, Jászapáti Petra pedig nagy meglepetésre hatodik lett 1500 méteren.

Nemcsak az eredmények miatt beszéltek azonban sokat a Liu-testvérekről: már a győzelem előtt

hatalmas sztárokká váltak Dél-Koreában,

lányok tucatjai sikítoztak, amikor a jégre lépéskor bemutatták őket. Liu Shaolin Sándor verseny előtti szemöldöksimogatása és kacsintása pedig máris mémmé vált. A népszerűségét egyébként az is jelzi, hogy a koreai KBS News külön összeállítást készített róla.

헝가리 쇼트트랙 '윙크남' 샤오린에 여심 흔들

윙크 한 번에 페북지기는 심.쿵.#쇼트트랙 #오늘의tmi #여친이_있답니다ㅠㅠ

Közzétette: KBS 멀티미디어뉴스 – 2018. február 12.

De ugyanígy felrobbant az internet a 19 éves magyar műkorcsolyázó, Tóth Ivett első produkciója után. Ő ugyanis, elég szokatlan módon, az AC/DC zenéjére adta elő rövidprogramját, ráadásul gyakorlatilag hibátlanul.

https://www.facebook.com/EurosportHU/videos/1191682844299320/

A különböző közösségi médiumokban, főleg a Twitteren rengetegen írtak róla ezután, a zene- és ruhaválasztását dicsérve. A New York Times szakújságírója egyenesen az új kedvencének nevezte, és ehhez a véleményhez sokan mások is csatlakoztak.

Kicsit más előjellel beszéltek viszont a síakrobata Swaney Elizabethről. Ő ugyanis úgy teljesítette az elvileg bravúros mutatványokra épülő versenyt, hogy

egyetlen trükköt sem mutatott be.

Így persze utolsó is lett, még azok is megelőzték, akik elestek, mégis szinte többet beszéltek róla, mint a dobogósokról.

Freestyle ski

VITA!!! Szerintettek szükség van arra, hogy valaki ilyen tudással képviselje Magyarországot az olimpián?

Közzétette: Eurosport – 2018. február 18.

Sokan máris a „legendás” brit síugróhoz, Eddie, a Sashoz, vagy az egyenlítői-guineai úszóhoz, Eric Moussambanihoz hasonlították. Rengeteg nagy újság írt róla, a CBC kanadai tévé pedig a Twitteren egyenesen azt kérdezte, hogy ő-e valaha volt legrosszabb olimpikon.

Szereplését tekintve mindenképp szimbolikus volt, hogy még a megnyitón a végül tökutolsó, mindössze egy éve síelő mexikói sífutóval, German Madrazóval, valamint a leginkább félmeztelen bevonulásairól ismert tongai Pita Taufatofuával fotózkodott.

http://www.instagram.com/p/Be-4OTjHB9e

Még szerencse, hogy erre az olimpiára inkább az aranyérem miatt emlékezünk majd.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!