Nem foci

Aranyérmes a magyar válogatott

0

A magyar női jégkorong-válogatott aranyérmesként végzett a budapesti divízió I/A világbajnokságon, miután – már biztos feljutóként – az esti zárómérkőzésen 2-1-re legyőzte az osztrák együttest.

Eredmény:
Magyarország-Ausztria 2-1 (1-1, 0-0, 1-0)

gól: Gasparics (1.), Németh (49.), illetve Meixner (5.)

A dánok norvégok felett aratott délutáni sikere nyomán már az utolsó mérkőzése előtt biztosan az A csoportba jutott a magyar válogatott, amely így felszabadultan lépett jégre. Ennek eredményeként alig 21 másodperc elteltével Gasparics Fanni megszerezte a vezetést. Az osztrákok – akik sikerük esetén szintén a világelitbe kerülhettek – kisvártatva négy a négy ellen egyenlítettek.

A második húsz percben nem láthatott gólt a telt házas káposztásmegyeri Vasas Jégcentrum 1944 fős közönsége – Magyarországon ennyien korábban nem voltak női jégkorong-mérkőzésen – így a zárófelvonás döntött arról, melyik csapat nyeri a tornát. Németh Bernadett emberelőnyből visszaszerezte az előnyt, majd a végjátékban emberelőnyben próbált egyenlíteni az osztrák együttes, amely még a kapusát is lehozta, ám nem tudta feltörni az egész tornán jól játszó hazai védelmet.

A magyar mellett így a dán válogatott szerepelhet a 2020-as A csoportos vb-n, melynek a magyar szövetség (MJSZ) honlapja szerint Kanada ad otthont.

A káposztásmegyeri torna legjobb kapusa Ena Nyström (Norvégia), védője Charlotte Wittich (Ausztria), míg csatára – egyben legeredményesebb játékosa – Gasparics Fanni lett.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

„Minden edző számára óriási elégtétel, ha csapata eléri célját. Édes ez az érzés, hiszen hatalmas nyomás volt a csapaton, nehéz ellenfelekkel mérkőztünk a feljutásért, ami óriási élmény” – értékelt az M4 Sportnak a szövetségi kapitány Pat Cortina, aki rámutatott: tehetséges generáció ez a mostani.

„Szükség volt rá, hogy csapatként játsszunk, és ne két vagy három kulcsjátékostól függjön a teljesítmény. Talán ezt tudtam hozzáadni a válogatotthoz” – mondta a kanadai szakember.

Kitért rá, ez volt a második komoly sikere magyar kapitányként – a 2008-as szapporói divízió I-es vb-n vezette feljutásig a férfi válogatottat -, és mint fogalmazott, „lehet, hogy lesz még esély harmadikra is”.

„Ez a siker még szorosabbra fűzte a viszonyom Magyarországgal” – emelte ki Cortina, aki a következő idénytől a német élvonalbeli Grizzlys Wolfsburg vezetőedzője lesz.

A csapatkapitány Kiss-Simon Franciska leszögezte: kiélezett csoportban értek a csúcsra.

„A szlovákokkal szembeni szétlövéses vereség után felálltunk, csapatként dolgoztunk, és ennek meglett az eredménye” – fejtette ki. Hozzátette: védekezésben végig remekül teljesítettek, és emberhátrányban az egész tornán nem kaptak gólt.

„Hatalmas álom volt a feljutás, nem gondoltuk volna, hogy Magyarország női csapata a világelitben tud játszani. Büszkék lehetünk magunkra” – mondta.

Korábban:
Szlovákia-Olaszország 2-1 (1-0, 1-1, 0-0)
Dánia-Norvégia 4-0 (1-0, 1-0, 2-0)

A világbajnokság végeredménye: 1. (és feljutott) Magyarország 13 pont, 2. (és feljutott) Dánia 9, 3. Norvégia 9, 4. Ausztria 8, 5. Szlovákia 6, 6. (és kiesett) Olaszország 0

Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt. (MTI)

Barka Emese a magyar birkózósport első női Európa-bajnoka

0

Az 57 kilós Barka Emese lett a magyar birkózósport első női Európa-bajnoka, miután győzött a bukaresti kontinensviadal döntőjében.

A csepeli versenyző 4-2-re múlta felül az ukrán Tetjana Kitet, így a 2007-es, a 2013-as, a 2017-es és a tavalyi bronzérem után ezúttal aranyat nyert. Egyúttal a magyar csapat harmadik dobogós helyezését érte el a román fővárosban. Szerdán a szabadfogásúak 92 kilogrammos kategóriájában Veréb István, csütörtökön a nehézsúlyú Németh Zsanett harmadik lett.

A fináléban Kit az első lábra támadásával ledöntötte Barkát, aki viszont megőrizte lélekjelenlétét, a földön visszafogott ellenfelére, de ezt a mérkőzésvezető nem vette észre. Ritter Árpád szövetségi kapitány azonnal videobírót kért, és a visszajátszás után Barka is megkapta a maga két pontját (2-2). A vb-bronzérmes és Eb-ezüstérmes ukrán alapvetően lábra támadásokkal próbálkozott, míg a vb-ken és Eb-ken összesen hétszer bronzérmes Barka elsősorban vetélytársa felsőtestét dolgozta meg, de egyik stratégia sem vezetett eredményre.

A folytatásban egyikük sem változtatott a taktikáján, csakhogy az ukrán kétszer is belenyúlt a 29 éves magyar birkózó arcába, amiért mindkétszer megintették (4-2). Edzői az Európa Játékokon győztes Barkát óvatosságra intették, ő pedig betartotta az utasítást, hagyta, hogy Kit támadjon, de az akciókísérleteket felkészülten fogadta. Minden próbálkozást hárított, így a csütörtöki három találkozóján bemutatottnál kevésbé akciódús birkózással ugyan, de ismét győzött.

„Boldog vagyok. Ma nem birkóztam annyira jól, mint tegnap, nem sikerültek a támadások. Kikényszerítettem azokat a szituációkat, amelyekben jól érzem magam, de nem tudtam pontokat csinálni. Azért nyertem, mert mindennél jobban akartam győzni” – értékelte az MTI-nek pályafutása legnagyobb sikerét Barka.

Sastin hatodszor dobogós, ötödször bronzérmes

A 62 kilós Sastin Marianna bronzérmet nyert a bukaresti birkózó Európa-bajnokságon.

A Vasas versenyzője a döntőben 3-2-re felülmúlta a svéd Moa Lena Maria Nygrent, és 2007-es ezüstje, 2006-os, 2008-as, 2010-es, valamint 2016-os bronza után megszerezte pályafutása hatodik Eb-érmét.

Ezzel a magyar csapat negyedik dobogós helyezését harcolta ki a bukaresti versenyen.

A döntő első menetében Sastin akarata érvényesült, többnyire ő irányította a tusakodást, ennek megfelelően egy perc után riválisát figyelmeztették passzivitás miatt, majd mivel nem változtatott harcmodorán, meg is intették. Ezután fél perce volt akciót csinálni, ez pedig elég ösztönzőleg hatott rá: lábra támadott, de a 35 éves magyar védte a próbálkozást, majd egy dobási kísérletből is sikerült kibújnia, így megszerezte a meccs első pontját (1-0). A felnőtt világversenyen még érem nélküli Nygren viszont lendületben maradt és éppen a szünet előtt kitolással egyenlített.

A folytatásban Sastin tovább fárasztotta ellenfelét, akit aztán egyszer sikerült átkarolnia, és abból csípődobással szerzett két pontot. A hátra lévő időben a 2013-ban világbajnok, 2015-ben Európa Játékokon győztes Sastin arra összpontosított, hogy ellenfele ne csináljon rajta akciót, és egy kitolást leszámítva (3-2) sikerrel járt, így szülés utáni visszatérését követően először állhatott dobogóra világversenyen.

„Most már jobb erőben vagyok, mint tavaly a budapesti vb-n, amikor ötödik lettem, de a birkózómozdulatok még mindig nem teljesen álltak össze. Dolgozunk rajta tovább, és az olimpiai kvalifikációs vébén még jobb leszek – mondta az MTI-nek Sastin, aki kitért arra, hogy a negyeddöntőt nagyon elrontotta, azt rutinból meg kellett volna oldania. – Nem hittem, hogy az olasz vigaszágra visz, nulla forintot tettem volna rá, de megcsinálta.”

Szombaton öt kötöttfogású magyar versenyző kezdi meg szereplését: Torba Erik (60 kg), Krasznai Máté (67), Fritsch Róbert (72), Nagy Péter (82) és Varga Ádám (97) lép szőnyegre délelőtt, a 87 kilós Szilvássy Erik pedig a vigaszágon a horvát Ivan Huklekkel találkozik, hogy este megmérkőzhessen a bronzéremért.

Barka diadala mellett orosz, bolgár, azeri és ukrán győzelem

Barka Emese győzelme mellett orosz, bolgár, azeri és ukrán birkózó nyert aranyérmet pénteken a bukaresti Európa-bajnokság öt női döntője során.

Eredmények:

női 53 kg, Európa-bajnok:

Sztalvira Orsus (Oroszország)
2. Lilja Horisna (Ukrajna)
3. Jessica Cornelia Francisca Blaszka (Hollandia) és Vanesza Kaladzinszkaja (Fehéroroszország)
…10. Dénes Mercédesz
a döntőben:
Orsus-Horisna 13-3-nál technikai tus

női 57 kg, Európa-bajnok:

Barka Emese (Magyarország)
2. Tetjana Kit (Ukrajna)
3. Aljona Kolesznyik (Azerbajdzsán) és Anastasia Nichita (Moldova)
a döntőben:
Barka-Kit 4-2

női 62 kg, Európa-bajnok:

Tajbe Musztafa Juszein (Bulgária)
2. Aurora Campagna (Olaszország)
3. Sastin Marianna (Magyarország) és Tetjana Omelcsenko (Azerbajdzsán)
a döntőben:
Juszein-Campagna 4-0

női 65 kg, Európa-bajnok:

Jelisz Manolova (Azerbajdzsán)
2. Incze Kriszta Tünde (Románia)
3. Petra Maarit Olli (Finnország) és Marija Kuznyecova (Oroszország)
…12. Sleisz Gabriella
a döntőben:
Manolova-Incze 6-4

női 72 kg, Európa-bajnok:

Alina Berezsnya Sztadnyik Mahinyia (Ukrajna)
2. Anna Carmen Schell (Németország)
3. Tatyjana Kolesznyikova Morozova (Oroszország)
a döntőben:
Berezsnya Sztadnyik Mahinyia-Schell tusgyőzelem

(MTI)

Aranyérmes a magyar vízilabda válogatott

0

A magyar férfi vízilabda válogatott nyerte az Európa Kupa zágrábi nyolcas döntőjét: Märcz Tamás együttese a fináléban a házigazda világbajnoki címvédő horvátokat győzte le 10-8-ra.    

A magyar csapat – amely a negyeddöntőben Montenegrót, a négy között pedig Olaszországot búcsúztatta – végig vezetve, magabiztosan diadalmaskodott, a tíz gólon nyolcan osztoztak, a legeredményesebb játékos Manhercz Krisztián volt három találattal.
A magyar válogatott már a döntőbe jutásával kiharcolta, hogy júniusban ott legyen a belgrádi világliga szuperdöntőjében, amelynek győztese elsőként szerez kvótát a tokiói olimpiára.

A döntő eredménye:

Magyarország-Horvátország 10-8 (2-2, 3-1, 3-2, 2-3)

a magyar csapat gólszerzői: Manhercz 3, Angyal D., Bátori, Kovács G., Vámos, Német, Erdélyi, Zalánki 1-1

Hárai Balázs sérülése nem jött rendbe, így akárcsak az Olaszország elleni elődöntőben, ezúttal is Német Toni volt Märcz Tamás szövetségi kapitány egyetlen centere. A kapuban ezúttal Nagy Viktor kapott lehetőséget. A világbajnok kapus remekül kezdett, hiszen előbb emberelőnyben hárított, utána pedig kifogta Loren Fatovic ötméteresét, míg a túloldalon Angyal Dániel centerből szerzett vezetést. A horvát egyenlítés után az olaszok ellen győztes gólt szerző Manhercz Krisztián talált be. A házigazdák fórból egalizáltak.

Az OSC 22 éves játékosa a második felvonásban kétszer is bevette a világklasszis Marko Bijac kapuját. Ettől Bátori Bence is felbátorodott, góljának köszönhetően pedig kettővel elment a magyar válogatott (5-3).

A nagyszünet után nagy lehetőséget szalasztott el a magyar válogatott: Vámos Márton ötméterest rontott. A háromgólos különbségre így sem kellett sokat várni, Kovács Gergő bombázott a hálóba. A közte négyért emberelőnyben támadhatott a magyar csapat, de a bejátszás rossz volt, az ellentámadásból pedig ötöst kaptak a házigazdák, Maro Jokovic pedig már nem hibázott. Nem sokkal ezután Vámos javított egy bombával, majd egy távoli horvát találat után Német harcolt ki egy kiállítást, amelyet ő maga szinte azonnal gólra váltott.

A záró felvonás elején Nagy Viktor többször is hárított emberhátrányban, így a horvátok „csak” két gólra jöttek fel, mielőtt Erdélyi Balázs bepofozott egy kipattanót (9-6). A vendéglátók Fatovic góljával zárkóztak, de nehéz helyzetbe kerültek, mivel a Bátorit megütő Javier Garcia Gadea, valamint Luka Luncar fegyelmezetlensége miatt hátrányba kerültek, amit Zalánki Gergő ki is használt. A horvátoknak a hátralevő időben már nem volt esélyük az egyenlítésre.

A találkozót követően a mérkőzés legjobbjának járó elismerést Nagy Viktor vehette át, míg Varga Dénest a torna legértékesebb játékosának választották.

Fotó: Vlv.hu

Märcz Tamás: velünk igenis számolni kell

„Egy olyan új eseményen vagyunk túl, ami az egyik legmagasabb szintű világverseny, még ha a rangja egyelőre nem egyenlő a világbajnokságéval vagy az olimpiával. Most itt volt a világ talán nyolc legjobb csapata, komplett kerettel, és innen sikerült kiemelkedni. Szerettünk volna három jó mérkőzést játszani, lemérni hogy hol tartunk, és eljutni minden meccsen a végsőkig, hiszen győzni szerettünk volna, ez száz százalékban megvalósult. Ez a siker tartást fog adni a játékosoknak, kifelé pedig egy nagyon jó jel, hogy velünk igenis számolni kell” – nyilatkozta a Magyar Vízilabda Szövetségnek a helyszínen a szövetségi kapitány.

A FINA tájékoztatása szerint a belgrádi világliga szuperdöntőben a magyarok a japánokkal, a kanadaiakkal és a spanyolokkal szerepelnek majd azonos csoportban, míg a másik négyesben a házigazda szerbeken kívül az ausztrálok, a horvátok és a kazahok találkoznak egymással.

korábban:

bronzmérkőzés:
Spanyolország-Olaszország 9-7 (3-1, 0-2, 5-3, 1-1)

az 5. helyért:
Montenegró-Szerbia 16-14 (5-6, 5-2, 4-2, 2-4)

a 7. helyért:
Görögország-Oroszország 15-14 (3-3, 5-4, 4-2, 3-5)

(MTI)

Döntős és világliga-résztvevő a magyar vízilabda-válogatott

0

A magyar férfi vízilabda-válogatott kiváló mérkőzésen 12-11-re legyőzte az olasz csapatot az Európa Kupa Zágrábban zajló nyolcas döntőjének  elődöntőjében. Märcz Tamás együttese ezzel biztosította helyét a júniusi, belgrádi világliga-szuperdöntőben, amelynek győztese elsőként szerez kvótát a jövő évi tokiói olimpiára.

Eredmény, elődöntő:
Magyarország-Olaszország 12-11 (3-4, 3-3, 4-2, 2-2)

a magyar csapat gólszerzői: Varga Dé. 4, Vámos 2, Sedlmayer, Kovács G., Jansik Sz., Pohl, Német, Manhercz 1-1

Mivel az olimpiai és Európa-bajnok szerb válogatott – a világliga szuperdöntőjének rendezője – meglepetésre simán kikapott a pénteki negyeddöntőben a spanyoloktól, ezért komoly téttel bírt az olaszok elleni elődöntő, amelynek győztese már biztosan ott lesz Belgrádban, ahol játszhat az első olimpiai kvótáért.

Märcz Tamás szövetségi kapitány a kapuban ezúttal Vogel Somának szavazott bizalmat, viszont nem számíthatott a Montenegró elleni negyeddöntőben kiválóan teljesítő Hárai Balázsra sérülés miatt.

Hárai kiválásával Német Toni maradt az egyetlen center, erre pedig rá is játszottak az olaszok, a Ferencváros játékosának gyorsan két hibája is lett.

Az olaszok jól használták ki előnyeiket, kétgólos előnyre tettek szert, a magyar csapat azonban nagy küzdelemben tartotta magát, s két perccel a nagyszünet előtt egyenlített. Egy bombagóllal így is az olaszoknál volt a minimális előny.

A harmadik felvonásban Varga Dénes két extraklasszis megoldásával – közte egy „szokásos” Francesco Di Fulvio góllal – újra egyenlő volt az állás. Az olaszok ugyan újra előnybe kerültek, de jött a rendkívül harcos és szemfüles Német Toni – miután egy kipattanót értékesített -, majd Varga Dénes, aki a Manhercz Krisztián által kiharcolt ötméterest lőtte be, ezzel először a mérkőzésen a magyar válogatott vezetett.

A zárófelvonás elején az addig szinte hibátlan Di Fulvio kihagyott egy ötméterest, majd a játékrész közepén Varga Dénes egy elképesztő találattal – keresztbe úszva, a kapunak háttal, kapásból talált be – növelte az előnyt. Egy kimaradt magyar fór után az olaszok egy percen belül két emberelőnyös gólt szerezve egyenlítettek. Bő egy perccel a vége előtt Manhercz Krisztián villant: egy az egyben rázta le magáról az embert és bombázott a léc alá. A 22 éves játékos zárta ezzel a találatok során, ugyanis az olaszok nem jutottak már el a magyar kapuig a blokkoló kezek között.

A horvátok lesznek az ellenfél a döntőben

A másik, késő estig húzódó elődöntőben a horvát válogatott 12-9-re legyőzte a spanyol csapatot, így Märcz Tamás tanítványai vasárnap este a horvátokkal mérkőznek meg a fináléban.

az 5-8. helyért:
Montenegró-Oroszország 15-9 (4-3, 2-1, 3-2, 6-3)
Szerbia-Görögország 14-10 (3-4, 5-4, 3-1, 3-1)

elődöntő:
Horvátország-Spanyolország 12-9 (4-3, 1-2, 3-3, 4-1)

A vasárnapi program:

a 7. helyért:
Oroszország-Görögország 15.00

az 5. helyért:
Szerbia-Montenegró 16.45

bronzmérkőzés:
Olaszország-Spanyolország 18.30

döntő:
Magyarország-Horvátország 20.15

A pólóválogatott simán nyert Montenegró ellen

0

A magyar férfi vízilabda-válogatott simán, 11-7-re nyert Montenegró csapata ellen az Európa Kupa zágrábi nyolcas döntőjének nyitómérkőzésén.

Eredmény, negyeddöntő:
Magyarország-Montenegró 11-7 (4-2, 2-3, 1-1, 4-1)

a magyar góldobók: Varga 3, Zalánki 2, Sedlmayer, Hárai, Vámos, Manhercz, Pohl, Bátori 1-1

A negyeddöntős meccsen Montenegró együttese szerzett vezetést, Märcz Tamás szövetségi kapitány gárdája azonban hamar válaszolt, s 2-2 után a két balkezes, Zalánki Gergő és Vámos Márton bombagóljaival 4-2-re elhúzott.

A második negyedet Varga Dénesnek a jobb felső sarokban landoló távoli lövése vezette fel, 5-3 után pedig Manhercz Krisztián pattintott távoli lövése ért célba (6-3). Még a nagyszünet előtt Montengró két ízben is betalált, így minimális magyar előnynél vonultak pihenőre a csapatok.

A harmadik negyed itt is, ott is egy gólt hozott, miután Varga második távoli találata után egyszer a rivális is eredményes volt.

A befejező nyolc percben Varga harmadszor is mesterien vette be messziről a montenegróiak kapuját (8-6), majd Zalánki következett: miután büntetőt rontott, látványosan javított, távolról bombázott védhetetlenül a hálóba (9-6). A vetélytárs teljesen elbizonytalanodott, a kegyelemdöfést Pohl Zoltán adta meg, aki közelről húzta a kapuba a labdát, 10-6-ra alakítva az állást, míg a 11-7-es végeredményt Bátori Bence állította be.

Legutóbb 2017 nyarán nyert a magyar válogatott a montenegrói ellen.

A folytatásban Vargáék az olasz-orosz összecsapás továbbjutójával, az olasz válogatottal találkoznak. Szerbia Spanyolország elleni sikere esetén a Märcz-csapat számára biztossá vált volna a világliga belgrádi nyolccsapatos szuperdöntőjében való szereplés, csakhogy a házigazdaként már biztos vl-résztvevő szerb válogatott zágrábi első fellépésén meglepetésre 13-12-re alulmaradt. A magyaroknak így az első háromban kell végezniük Zágrábban, hogy kijussanak a vl-szuperdöntőre, melynek győztese elsőként szerez kvótát a tokiói olimpiára.

Eredmény:
Spanyolország-Szerbia 13-12 (5-4, 3-1, 3-4, 2-3)

Magyarország-Olaszország a döntőbe jutásért

A magyar férfi vízilabda-válogatott az olasz nemzeti együttessel vív meg az Európa Kupa zágrábi nyolcas fináléjának szombati elődöntőjében.

A négy közé a montenegrói csapat pénteki legyőzésével jutott be Märcz Tamás szövetségi kapitány gárdája, míg Itália legjobbjai a nyitónap kora esti összecsapásán az oroszok ellen diadalmaskodtak.

A magyar-olasz mérkőzést szombaton 18.30 órától rendezik a horvát fővárosban.

Eredmény, negyeddöntő:
Horvátország-Görögország 13-11 (1-2, 5-4, 4-1, 3-4)

korábban:
Olaszország-Oroszország 11-9 (3-3, 3-2, 1-3, 4-1)
Magyarország-Montenegró 11-7 (4-2, 2-3, 1-1, 4-1)
Spanyolország-Szerbia 13-12 (5-4, 3-1, 3-4, 2-3)

szombaton:

az 5-8. helyért:
Montenegró-Oroszország 15.00
Szerbia-Görögország 16.45

elődöntő:
Magyarország-Olaszország 18.30
Spanyolország-Horvátország 20.15

vasárnap:
a 7. helyért 15.00
az 5. helyért 16.45
bronzmérkőzés 18.30
döntő 20.15

(MTI)

Kettős győzelemmel negyeddöntős a Szeged

0

A MOL-Pick Szeged kettős győzelemmel jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, miután házigazdaként 23-16-ra nyert a lengyel Wisla Plock ellen a rájátszás első fordulójának visszavágóján.

A párharc múlt vasárnapi első meccsét a Szeged 22-20-ra nyerte meg idegenben, így 45-36-os összesítéssel jutott a nyolc közé, ahol a macedón Vardar Szkopjével találkozik április utolsó, illetve május első hetében.

Eredmény:

a negyeddöntőbe jutásért, visszavágó:
MOL-Pick Szeged – Orlen Wisla Plock (lengyel) 23-16 (13-8)

a Szeged gólszerzői: Bánhidi 7, Bombac, Sigurmannsson 3-3, Maqueda, Kasparek 2-2, Bodó, Balogh Zs., Canellas, Gaber, Sostaric, Alilovic 1-1

Továbbjutott: a Szeged kettős győzelemmel, 45-36-os összesítéssel.

A hazaiak közül a svéd csapatkapitány, a továbbra is hátsérüléssel bajlódó Jonas Källman hiányzott. A szegediek remek hozzáállással, illetve kemény védekezéssel kezdték a meccset, és kapusuk, Mirko Alilovic egész pályás találatával vezettek először két góllal. A horvát kapus legutóbb négy évvel ezelőtt volt eredményes a BL-ben.

A magyar bajnokcsapatnak két 3-0-s szériája is volt az első félidőben, és mivel a védekezés, valamint Alilovic kapusteljesítménye végig hatékonynak bizonyult, a szünetben a Szeged 13-8-ra vezetett.

A második félidő elején Dean Bombac irányításával hétgólosra növelte előnyét a házigazda, ezzel végleg eldőlt a továbbjutás. A Szeged teljesítményében ezúttal nem volt jelentős hullámvölgy, a magas színvonalú, kiegyensúlyozott játék pedig végül hétgólos sikerhez vezetett.

Juan Carlos Pastor, Szeged vezetőedzője úgy vélekedett, hogy a kiváló védekezésnek köszönhetően nyertek:

„A védekezés mellett nagyon jól védtek a kapusaink mindkét mérkőzésen. A továbbjutás az első félidőben eldőlt, a másodikban jól kontrolláltuk a találkozót, nem kockáztattunk sokat” – tette hozzá a spanyol tréner.

Szombaton játszották:

Telekom Veszprém-Sporting CP (portugál) 35-29 (17-14)

Továbbjutott a Veszprém kettős győzelemmel, 65-57-es összesítéssel. (MTI)

Bronzérmes a magyar válogatott a női vízilabda Európa Kupán

0

A magyar női vízilabda-válogatott bronzérmet nyert az Európa Kupa Torinóban zajló hatos döntőjében: Bíró Attila együttese a vasárnapi helyosztón két góllal, 13-11-re győzte le a házigazda olasz csapatot. A mérkőzés legjobbja a féltucat gólt szerző Keszthelyi Rita volt.

A döntőt a hollandok nyerték meg, miután két góllal legyőzték az orosz válogatottat.

Női Európa Kupa, döntő:
Hollandia-Oroszország 11-9 (2-1, 4-2, 3-2, 2-4)

Korábban, a bronzmérkőzés:
Magyarország-Olaszország 13-11 (5-5, 3-1, 2-3, 3-2)

a magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 6, Gurisatti 2, Parkes, Szücs, Gyöngyössy, Szilágyi, Illés 1-1

A magyarok a pénteki negyeddöntőben magabiztosan, 13-9-re győzték le a címvédő görögöket, szombaton pedig hatalmas csatában, 15-14-re kikaptak az oroszoktól.

A vasárnapi bronzcsata gólfesztivállal kezdődött, a torinói publikum tíz találatot láthatott az első felvonásban, egyenlő eloszlásban. A második negyed aztán Keszthelyi Ritáról szólt, a magyar válogatott csapatkapitányának három góljára csak eggyel tudtak válaszolni a vendéglátók. A harmadik játékrészben az olaszok egy gólra feljöttek, sőt kétszer egyenlítettek is, de a zárófelvonásban a magyar csapat sikerrel őrizte ismét megszerzett előnyét, s végül két góllal diadalmaskodott.

Az Európa Kupából az első három jut a világliga júniusi szuperdöntőjébe, melynek Budapest ad otthont, így annak a magyar válogatott automatikus résztvevője. A nyári torna győztese szerez elsőként kvótát a 2020-as tokiói olimpiára. (MTI)

Hármas tétje van a karate Európa-bajnokságnak

0

Összesen 17 magyar indul a spanyolországi Guadalajarában csütörtöktől vasárnapig zajló karate és para-karate Európa-bajnokságon. A 2020-as olimpiai bemutatkozás előtt álló sportág Eb-jének hármas a tétje: az érmekért folyó versengés mellett az eredmények beszámítanak az olimpiai kvalifikációba, illetve itt dől el, hogy kik vehetnek részt a júniusi Európa Játékokon, ahol szintén a programban szerepel a karate.

A válogatott tagja a tavaly történelmi Eb-ezüstéremig jutott . Rajtuk kívül tatamira lép a sportág világkupa sorozatának számító Karate 1 Premier League viadalokon tavaly több érmet is nyert Molnár Dániel, akárcsak a formagyakorlatban Eb-ötödik Nagy Botond. Női indulóink közül Bartha Nikola korábban volt már Eb-érmes és vb-ötödik.

Hárspataki Gábor és Tadissi Martial

„Éremre elsősorban Hárspataki Gábor, Tadissi Martial és Molnár Dániel lehet esélyes. Ők az elmúlt időszakban többször is bizonyították, hogy képesek a világ legjobbjai közé kerülni, de több másik versenyzőnk is szerezhet kellemes meglepetést. Ami az Európa Játékokat illeti, eddigi eredményeiknek köszönhetően Hárspataki és Tadissi gyakorlatilag biztos résztvevőnek tekinthető, Nagy Botond és Sterck Laura pedig egy jó Eb-szerepléssel szintén indulási jogot szerezhet” – mondta Büchler Zsolt szövetségi kapitány.

Az Eb-n a para-karatésok között korábbi dobogósok is képviselik hazánkat: egy éve Csatári János kategóriájában a második helyet szerezte meg, Dobos Réka pedig bronzérmes lett.

Karate és para-karate Európa-bajnokság, Guadalajara, a magyar indulók:

Kata (formagyakorlat):

Férfiak: Nagy Botond
Nők: Sterck Laura

Kumite (küzdelem):

Férfiak:
60 kg: Fehér Péter
67 kg: Tadissi Martial
75 kg: Hárspataki Gábor
84 kg: György Dániel
+84 kg: Molnár Dániel
Férfi csapat: Gyovai Roland, György Dániel, Hárspataki Gábor, Hidasi Tibor, Molnár Dániel, Tadissi Martial, Tamás Ferdinánd

Nők:

55 kg: Molnár Réka
61 kg: Takács Virág Vivien
+68 kg: Bartha Nikola
Női csapat: Bartha Nikola, Molnár Réka, Takács Virág Vivien

Para-karate:

Dobos Réka (kerekesszékes)
Molnár Zsolt (kerekesszékes)
Csatári János (tanulásban akadályozott)
Kárpáti Petra (tanulásban akadályozott)

Bronzérmes a magyar férfi váltó a rövidpályás gyorskorcsolya vb-n

0

Az olimpiai bajnok magyar férfi váltó vasárnap bronzérmes lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók szófiai világbajnokságán.

A Liu Shaolin Sándor, Burján Csaba, Varnyú Alex, Krueger Cole összeállítású négyes a dél-koreai és a kínai kvartett mögött lett harmadik az oroszokat megelőzve.

Burján Csaba (b5) és Liu Shaolin Sándor (b6) – MTI Fotó: Illyés Tibor

A magyarok ezzel a harmadik hellyel sorozatban az ötödik világbajnokságról térnek haza éremmel. A férfi staféta ezt megelőzően kétszer állhatott dobogón: 2015-ben ezüst-, 2017-ben bronzérmes volt.

Az 5000 méteres döntő legelején a világkupagyőztes magyarok köröztek az első pozícióban, de nem diktáltak nagy tempót, az iram pedig akkor sem változott, amikor előbb a kínai, majd a dél-koreai négyes állt az élre. A lassúbb futam kedvezett az egyik legjobbját, Liu Shaoangot sérülés miatt nélkülöző magyar stafétának, mert így nem szakadt le. A táv felénél már az orosz négyes is az Európa-bajnok magyar kvartett elé került, de a harmadik helyet egy jó váltásnál sikerült visszaszerezni. Már csak a verseny egyharmada volt hátra, amikor az oroszok ismét visszavették az utolsó dobogós pozíciót, ekkor a két ázsiai váltó ráadásul elszakadt a két európaitól, csakhogy utóbbiak két legjobbja, Szemjon Jelisztratov és Liu Shaolin ledolgozta a hátrányt.

A hajrára nem sok izgalom maradt, mivel az oroszok egy rossz váltásnál nemhogy visszacsúsztak a magyarok mögé, de még el is estek, innentől pedig nem volt reális esélye egyik csapatnak sem, hogy változtasson a kialakult sorrenden: a dél-koreaiak biztosan őrizték éllovas pozíciójukat, és a kínaiakat ezüstjét sem fenyegette a magyar csapat.

„Ádó nélkül ebben ennyi volt” – mondta Burján, aki Liu Shaoang kézközépcsonttörésére utalt. „A taktikánk nem volt szép, csak utaztunk és abban reménykedtünk, hogy ha ott tudunk maradni, akkor valahogy összejön az érem. Ehhez kellett most az oroszok esése is”.

A magyar váltó olimpiai és Európa-bajnokként, valamint világkupagyőztesként és világcsúcstartóként indult a vb-n, de az utolsó hiányzó címet ezúttal nem sikerült begyűjtenie. Amint a 24 éves pécsi versenyző megjegyezte, erre ebben az összeállításban nem is volt esélyük, ráadásul ebben a szezonban nagyon jól kezdtek, de az idény végére elfogyott az erő, így jövőre azon kell dolgozniuk, hogy ez inkább fordítva legyen.

„Pénteken nem voltam formában, de a váltó miatt kifejezetten örülök, hogy a végén ment jobban, mert egyéniben amúgy sem volt esélyem érmet nyerni” – értékelt Varnyú. Az amerikai születésű Krueger szintén azt mondta, a vasárnapi fináléban jobban teljesített, mint a szombati elődöntőben, és ez örömmel tölti el.

Liu Shaolin szerint kifejezetten nagy eredmény és a maximumot jelenti a magyar váltó számára, hogy öccse nélkül harmadik tudott lenni a világbajnokságon.

Eredmények:

férfi váltó, világbajnok:

Koreai Köztársaság (Hvang Tae Hon, Li Dzsune Szeo, Lim Hjo Dzsun, Park Dzsi Von) 7:04.292
2. Kína (Zsen Ce-vej, Vu Ta-csing, Hszü Hung-cse, Jang Suaj) 7:04.651
3. MAGYARORSZÁG (Burján Csaba, Krueger Cole, Liu Shaolin Sándor, Varnyú Alex) 7:04.961

női váltó, világbajnok:

Koreai Köztársaság (Csoj Min Dzsong, Kim Kon Hi, Kim Dzsi Ju, Sim Szuk Hi) 4:13.904 perc
2. Oroszország (Jekatyerina Jefremenkova, Jekatyerina Konsztantyinova, Jemina Malagics, Szofija Proszvirnova) 4:14.353
3. Kanada (Kim Boutin, Camille de Serres-Rainville, Alyson Charles, Courtney Lee Sarault) 4:14.984

Nincs magyar döntős 1000 méteren

Egyik magyar sem került döntőbe 1000 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók szófiai világbajnokságán, a legmesszebb Liu Shaolin Sándor jutott, akit az elődöntőben kizártak.

A 23 éves ferencvárosi versenyző az első néhány körben az élen korcsolyázott a negyeddöntőben, majd a háromszoros olimpiai bajnok kanadai Charles Hamelin megelőzte, de a hajrá közeledtével az év magyar férfi sportolója visszavette tőle az éllovas pozíciót. Az utolsó körre fordulva az 1500 méteren győztes dél-koreai Lim Hjo Dzsun elviharzott Liu Shaolin mellett, akinek viszont a második hely is biztos elődöntős szereplést ért.

A legjobb tíz között az első néhány körben a magyar klasszis vezetett, majd Lim állt az élre, de a szám Európa-bajnoka, az orosz Szemjon Jelisztratov is begyújtotta a rakétákat. Liu Shaolin féltávnál visszavette a második helyet ázsiai riválisától, aki ezt nem hagyta annyiban, az egyik egyenesben belülről próbált előzni, de a kanyar bejárata előtt a magyar versenyző rádőlt, melynek következtében Lim elesett, Liu Shaolin pedig kisodródott. A zsűri utóbbit látta szabálytalannak, így előbbit továbbjuttatta.

A magyar váltóval szintén olimpiai bajnok Burján Csaba a negyeddöntőben eleinte az ötfős futamban hátul „utazott”, majd amikor megpróbált előretörni, összeakadt Jelisztratovval, és mindketten elestek. A zsűri a 24 éves pécsi sportolót látta vétkesnek, így őt kizárta, míg a szám Európa-bajnokát továbbjuttatta.

Jászapáti Petra a negyeddöntős futamának első harmadában vezetett, majd megelőzte őt a szám olimpiai bajnoka, a holland Suzanne Schulting, két körrel a vége előtt pedig a német Anna Seidel is. A harmadik hely idővel még mindig továbbjutást érhetett volna, de az olasz Cynthia Mascitto a célegyenesben meglepte a 20 éves szegedi versenyzőt, akinek így két ezreden múlt az elődöntős szereplése. Bácskai Sára Luca már korán az ötödik helyre került a futamában, egyszer próbált meg kigyorsítani az előzéshez, de akkor éppen bójára lépett, később pedig már nem maradt ereje újabb kísérletre, így ötödikként ért célba.

A vasárnapi program az 1000 méter döntőivel, majd a legjobb nyolcat felvonultató 3000 méteres szuperdöntőkkel folytatódik, végül a staféták fináléival zárul. (MTI)

Négyes döntőben a Sopron a női kosárlabda Euroligában

0

Az előző idényben ezüstérmes Sopron győzött a francia Bourges vendégeként a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének második mérkőzésén, ezzel 2-0-ra megnyerte a párharcot, és ismét bejutott a négyes döntőbe.

Eredmény:

negyeddöntő, 2. mérkőzés:
Bourges (francia)-Sopron Basket 64-74 (18-19, 11-15, 16-17, 19-23)

A magyar csapat legjobb dobói: Jovanovic 18, Crvendakic 16, Dupree 13, Turner 8, Zahui 8

Továbbjutott: a Sopron, 2-0-s összesítéssel.

A friss Magyar Kupa-aranyérmes és az NB I-bem alapszakaszgyőztes Sopron a pályaelőnyt kihasználva érkezett Bourges-ba az egyik fél második sikeréig tartó párharc folytatására, miután kedden óriási csatában 66-65-re nyert a Novomatic Arénában.

A pénteki mérkőzést remekül kezdte a magyar csapat, több lepattanót szedett ellenfelénél, és főként a szerb Tina Jovanovic révén előnnyel zárta a nyitónegyedet. A házigazdák a folytatásban sem tudták lerázni Roberto Iniguez együttesét, és a kemény védekezést jelzi mindkét oldalon, hogy a második játékrészben négy perc alatt csak öt pont született. A nagyszünetig a szintén szerb Aleksandra Crvendakic vitte a prímet a vendégeknél, így 20 perc elteltével 29-34 volt az állás.

Térfélcsere után a Sopron már 11 ponttal elhúzott (36-47), majd beleerősített Olivier Lafargue együttese, és legjobbja, Marine Johannes kosaraival az utolsó játékrész 45-51-ről indult. Ekkor a magyar bajnok még mindig csak egy triplánál tartott. A Bourges mindent egy lapra feltéve rohamozott, de Crvendakic hármasával 57-68 állt a nagyórán három perccel a vége előtt, majd 15 pontra meglépett a Sopron. A hajrára már teljesen szétesett a francia gárda, így a Sopron 2-0-ra megnyerte a negyeddöntőt, és 2009, illetve 2018 után harmadszor bejutott a Final Fourba.

Az edző nagyon büszke a játékosaira

„Nehéz most megszólalni” – kezdte értékelését a klub honlapján Roberto Iniguez. „Amikor két éve idejöttem Sopronba, és beszélgettünk az ügyvezetővel a célokról, akkor ő azt mondta, hogy reményei szerint a második év végére eljuthatunk az Európa Kupa legjobb négy csapata közé. Erre csak annyit mondtam, hogy én világ életemben nagy Euroliga-célokért küzdöttem, ezért jöttem ide is. Most pedig elmondhatjuk, hogy két egymást követő évben ott lehetünk Európa legjobb négy csapata között” – szögezte le a spanyol tréner, hozzátéve, felfoghatatlan ez az eredmény, nagyon büszke a játékosaira, és ez élete legjobb szezonja.

„Volt már nagyobb kvalitású, erősebb csapatom, több is, de sehol nem hittek ennyire a munkában, és sehol nem dolgoztak olyan keményen a játékosok, mint ebben a klubban. Elismerésem a Bourges csapatának is, ők is megérdemelték volna, hogy ott legyenek a Final Fourban” – tette hozzá a szakember.

A sorozat végjátékára április 12. és 14. között kerül sor az egyik résztvevő csapat otthonában.

A másik három negyeddöntő ugyancsak két mérkőzésig tartott: a címvédő Jekatyerinburg, a szinté orosz Dinamo Kurszk és a cseh USK Praha is idegenbeli sikerrel harcolta ki a négyes döntőt.

Ami a Final Four elődöntőjének a párosítását illeti, a nemzetközi szövetség honlapja szerint Sopron a Jekatyerinburggal csap össze a tavalyi, soproni finálé „újrajátszásában”, a másik ágon pedig a legutóbb bronzérmes Kurszk találkozik a Prahával. (MTI)

További eredmények:

Riga (lett)-Jekatyerinburg (orosz) 55-77
Továbbjutott: a Jekatyerinburg, 2-0-s összesítéssel.

Polkowice (lengyel)-Dinamo Kurszk (orosz) 77-81
Továbbjutott: a Kurszk, 2-0-s összesítéssel.

Fenerbahce (török)-USK Praha (cseh) 65-77
Továbbjutott: a Praha, 2-0-s összesítéssel.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!