Fotó

Emlékező

Nálunk már ma van, de Amerika egyes részein még tegnap. Szeptember 11. 

Ez a lány, akit a képen nemzetiszínű bikiniben, az áldozatok emlékére elhelyezett amerikai zászlók között látunk, így emlékezik az Egyesült Államokat ért repülőgépes terrortámadások 16. évfordulójának estéjén.

Valahol Magyarországon

Nem photoshop, valódi fénykép.

Tulajdonképpen szöveg sem kellene hozzá. Mert hát, mit is lehetne mondani erről a képről?

Talán azt, hogy… Nem ez, túl durva volna.

Akkor inkább azt… Ez meg nagyon általános.

Vagy talán… Á, hagyjuk, még baj lehet belőle. Az meg ugye, kinek hiányzik.

Mellszobrot kapott Göncz Árpád

Göncz Árpád halálának második évfordulóján ma felavatták az egykori köztársasági elnök, 56-os hős, mindenki „Árpi bácsija” mellszobrát Budapesten. Jovánovics György Kossuth-díjas szobrászművész alkotása annak a bécsi úti háznak a közelében kapott helyet, ahol Göncz Árpád egy ideig élt.

 

Az Óbudai Egyetem parkban felállított szobor avatóján több neves ember szólalt meg, köztük Gönczöl Katalin, volt ombudsman és Bojár Gábor Széchenyi-díjas üzletember, a Graphisoft alapítója, valamint Jordán Tamás színművész és Bródy János zenész.

A megjelent több mint ötszáz ember közül sokan vittek virágot a szoborhoz. Az eseményen ott volt mások mellett Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Görgey Gábor író, Karácsony Gergely (Párbeszéd) zuglói polgármester, Kósáné Kovács Magda volt MSZP-s képviselő, Kunhalmi Ágnes MSZP-s parlamenti képviselő, Mécs Imre volt szabad demokrata és szocialista politikus, valamint Suchman Tamás, a Horn-kormány minisztere.

 

A lefotózott fotós

Ezt most lelövöm, és hazaviszem. Otthon előveszem, megnézem. Talán rájövök, hogy mit ábrázol, de az is lehet, hogy nem.

Persze, nem is az a fontos. Hanem, hogy ott voltál valahol, ahol többet talán már nem leszel.

A fotós férfit ábrázoló fotó egyébként a Szobrok a tenger mellett című tengerparti szoborkiállításon Sydney Bondi Beach és Bronte Beach közötti partszakaszán készült.

Ilyen volt a világbajnokság első hete

Csütörtökön megkezdődött az oroszországi futball-világbajnokság. Öt csoportban rendeztek eddig mérkőzéseket. Nézze meg képgalériánkat a megnyitóról és a vb első napjairól!

 

Villanyoszlop maradt a felújított kereszteződés közepén

Nagykanizsán sikerült úgy felújítani a Potyli út és a Csengery utca kereszteződését, hogy egy régebbi villanyoszlop ott maradt az út közepén.

MTI Fotó: Varga György

Az istenek már nem a fejükre esnek

Hitték volna, hogy Az istenek a fejükre estek című film 1981-ben, tehát már 36 évvel ezelőtt készült? Emlékeznek még a főszereplőre Xi-re és társaira, akik Afrika eldugott szavannáiban éltek, őseikhez hasonlóan békében és harmóniában élnek egymással, távol minden civilizációtól?

Egészen addig, míg egy napon egy felettük elhaladó repülőgépből kidobnak egy kólásüveget, mely sértetlenül landol Xi faluja közelében. A busmanok élete ettől gyökeresen megváltozik.
Most, harminchat évvel később egy maszáj férfi látunk a képen. A fotó a kenyai fővárostól, Nairobitól 130 kilométerre, délre fekvő Lelében készült.

Hősünk kezében mobiltelefon, feltehető, hogy a választásokkal kapcsolatban kommunikál valakivel. Változik a világ: az istenek már nem a fejükre, hanem a talpukra esnek és ha úri kedvük úgy tartja, telefonálnak, interneteznek.

Orbán Viktor Kötcsére érkezik

A képen Balog Zoltán emberminiszter két fogdmeg védelmében fogadja a Kötcsére érkező Orbán Viktort. Ő a vendéglátó. Már jó előre megérkezett, intézkedni, hogy a vendég mindent rendben találjon.

Legyen szállása, asztalára jusson étel, bor, amit szeret.

Mosolyognak az urak, mintha jókedvükben volnának. Pedig, gondból több is van, mint elég. A Vidi négyet kapott a Partizántól, és akkor még ott van az ország. Szét lett lopva szépen minden, ráadásul háború van: az ellenség Soros kottájából játszik.

– Parancsolj velem nagyjóuram – mondja Balog Zoltán testtartása. Ha lenne kedvünk hozzá, megpróbálnánk elképzelni, mire gondol.

Készen a tettre, ha bármikor, hirtelen, cselekedni kellene. Mondjuk, ha volna valamilyen kérése a vendégnek. Pihenni szeretne, harapni valamit, mert reggel óta nem evett.

Vagy, teszem azt, hogy merre van a mosdó.

A gerinc is csak szolidan hajlik, majdhogynem észrevétlen, épp csak a szükséges, ilyen alkalmakkor elvárható szögben.

– Hát hogy vagytok, itt jó Kovácsom? – kérdezi a vendég az emberminisztert. – Balog – mondja a miniszter. – Balog, kérlek tisztelettel.

– Hát persze, ahogy akarod.

– Még hogy Balog, – gondolja a miniszterelnök. – Holnaptól ez is másképp lesz.

Emlékkiállítás nyílt Szalay Zoltánról

Egy éve halt meg Szalay Zoltán, Pulitzer-emlékdíjas és Táncsics Mihály-díjas fényképész, a Magyar Sajtófotó kiállítások elindítója, szellemi atyja és 30 éven át rendezője.

Sokszínű tematika jellemezte a munkásságát, amely az 50-es években kezdődött igazolványképek készítésével. A későbbiekben országos lapok és hetilapok munkatársa, rovatvezetője, képszerkesztője volt és fotós

generációk nevelkedtek fel a keze alatt. 

Művészekről, tudósokról, zenészekről készített, híressé vált portréit több hazai és külföldi kiállításon bemutatták. Riport és zsánerképei ma már olyan dokumentum-értékűek, amelyek a magyar társadalomábrázolás, politika- és kultúrtörténet és a magyar fotográfiatörténet számára is nélkülözhetetlenek.

A hagyatékában lévő és feldolgozatlan több tízezer felvétel még számos meglepetést tartogat. A Fortepan megkezdte a képek feldolgozását és ebből pár kép már látható lesz a Cultiris Galériában ma megnyílt emlékkiállításon. Emellett eddig még nyilvánosságra nem került felvételeket is bemutatnak.

Mire jó a barátság Orbánnal?

Federica Mogherini, az EU külügyminisztere Aleksandar Vučić szerb elnököt kérdezi (a koszovói válság az apropó):

„Most mit fogsz tenni?”

„Szerzek egy magyar útlevelet…”

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK