Fotó

Mellszobrot kapott Göncz Árpád

Göncz Árpád halálának második évfordulóján ma felavatták az egykori köztársasági elnök, 56-os hős, mindenki „Árpi bácsija” mellszobrát Budapesten. Jovánovics György Kossuth-díjas szobrászművész alkotása annak a bécsi úti háznak a közelében kapott helyet, ahol Göncz Árpád egy ideig élt.

 

Az Óbudai Egyetem parkban felállított szobor avatóján több neves ember szólalt meg, köztük Gönczöl Katalin, volt ombudsman és Bojár Gábor Széchenyi-díjas üzletember, a Graphisoft alapítója, valamint Jordán Tamás színművész és Bródy János zenész.

A megjelent több mint ötszáz ember közül sokan vittek virágot a szoborhoz. Az eseményen ott volt mások mellett Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Görgey Gábor író, Karácsony Gergely (Párbeszéd) zuglói polgármester, Kósáné Kovács Magda volt MSZP-s képviselő, Kunhalmi Ágnes MSZP-s parlamenti képviselő, Mécs Imre volt szabad demokrata és szocialista politikus, valamint Suchman Tamás, a Horn-kormány minisztere.

 

Felavatták Bud Spencer szobrát Budapesten

Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, Kárpáti György, a Nemzet Sportolója, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Diamante Pedersoli (Diamy Spencer) Bud Spencer fiatalabbik lánya avatta fel Bud Spencer szobrát, Tasnádi Szandra alkotását a budapesti Corvin-sétányon. Az avatáson rengetegen voltak.

MTI Fotó: Mónus Márton

Látta már a Festett madarak folyóját?

Ez ugyanis Uruguay nevének jelentése guaraní nyelven. Ez az egyik legkisebb állam Dél-Amerikában, de sok látnivaló van az országban. Nézze meg képgalériánkat!

Az ország legmagasabb pontja mindössze 514 méter magas, de rengeteg a homokos tengerpart az atlanti-óceáni partvidéken, ahol

sok helyen fókákkal is lehet találkozni,

például Cabo Polonióban.

Ahogy a legtöbb környékbeli országot, Uruguayt is a spanyolok gyarmatosították a 16. században, és a 19. században lett független, majd ide is nagy bevándorlási hullám indult Európából. A 20. század elején komoly gazdasági fellendülés vette kezdetét, emiatt és a politikai stabilitás miatt az országot egy időben Dél-Amerika Svájcaként emlegették.

Az utóbbi időben egyre jobban nő a turizmus jelentősége.

A főváros, Montevideo mellett sokan látogatnak el Colonia del Sacramento óvárosába és Punta del Estébe is.

Idén is látványos a Nemzeti Vágta

Nézze meg képgalériánkat!

Vasárnap a középfutamokkal, aztán a döntőkkel folytatódik a 10. Nemzeti Vágta a Hősök terén felépített speciális versenypályán. Közben különböző lovas bemutatókat, és többek között kocsitoló versenyt is rendeznek.

A nemzetközi futamon idén Magyarország mellett Szlovákia, Szlovénia, Románia, Szerbia, az Egyesült Államok, Kína, Csehország, Mongólia, Törökország, Suriname és Üzbegisztán lovasa versenyez. De rendeznek kishuszár-vágtát, fogatvágtát, a fő esemény pedig természetesen a Nemzeti Vágta döntője.

Sóletfesztivál Budapesten

Nagy sikerrel tartották meg az idén is Budapesten az immár hagyományosnak számító éves Sóletfesztivált. Aki lemaradt, az nézegesse képeinket!

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség által szervezett gasztronómiai rendezvényre kilátogatók nem csak a sólettel, annak különféle formájával, ízvilágával ismerkedhettek.  Milyen a kóser füstölt libacomb? Hogyan készül a kóser sólet Jemenben és Galíciában? Mi a különbség a gerslis és a lengyel sólet között? A fesztivára kilátogatók ezekre a kérdésekre nem csak elméleti választ kaphattak, meg is kóstolhatták a finomságokat. Sőt, elleshették azt is, hogy készítik el ismert közéleti szereplő saját változatukat.

Fotósunk is kint járt a Kazinczy utcában ezen az augusztus végi vasárnapon.

 

Hagyományőrző húsvét

Vannak, akik még mindig komolyan veszik a népszokásokat határon innen és túl. Képgaléria vödrökkel támadó fiúkról, menekülő lányokról és hímestojásokról.

Muzsikusok félfényben

Ezzel a címmel készített fotósorozatot a Parafónia zenekarról Mészáros Annarózsa, aki egyébként már hosszú ideje fényképezte próbákon és előadásokon a zenészeket.

„Azt gondolom; nagyon bensőséges, meghitt képek születtek” – mondta a fotóművész az elkészült sorozatról. A portréfotózást nagyon intim tevékenységnek tartja, ami közvetlenséget, bizalmat feltételez, de mivel hosszú évekre visszanyúló barátság fűzi a zenészekhez, gördülékenyen ment a képek elkészítése. Mészáros Annarózsa portrésorozatát, illetve korábbi képeit a zenekarról több helyen is kiállították az országban, általában a Parafónia koncertjével egybekötve.

 

Nézze meg Dél-Franciaország városait

Cannes, Marseille, Avignon – a legszebb városok képeiből válogattunk. Nézze meg galériánkat!

Öreg úszó, nem vén úszó

Az 1921-ben született, amerikai Maurine Emilie Kornfeld a masters korosztályú vizes világbajnokság legidősebb női résztvevője a 95-99 éves korosztály 800 méteres gyorsúszás versenyében a Duna Arénában

Most jó lenni katonának

Mert a katona élete csupa öröm, felhőtlen jókedv, vidámság. Főleg akkor, ha az ember a spanyol királyi díszőrség tagja és még nem kezdődött el az ország nemzeti ünnepén tartott katonai díszszemle Madridban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK