Kultúra

Aranyos emlékek között

A Partiumban másképp mérik az időt. Nagyszalontán is, ahol az 1200-as években a tatárok pusztítottak, aztán az 1500-as évek végén a törökök romboltak le mindent. Majd száz évvel később az is megesett, hogy II. Rákóczi György fejedelem parancsára az itt élők pusztítottak el mindent, nehogy a visszavonuló oszmán hadak kezére kerüljön a váruk. Mára ebből csak az egyik őrtorony, a „csonka torony” maradt fenn, ami kicsit jelképe is a város élni akarásának. A Csonka toronyban most éppen Arany Jánosra emlékeznek. A költőre, a tanárra, az újságíróra, a Kisfaludy Társaság igazgatójára. A Magyar Tudományos Akadémia egykori főtitkárára, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakjára, aki 200 évvel ezelőtt itt látta meg a napvilágot.

Kétszáz év ezen a vidéken nagy idő. Hol van már a szülőház, az egykori „bogárhátú öreg viskó”? A helyén álló ház ki tudja hányszor cserélt gazdát. Sokáig tulajdonos, gondoskodó kéz nélkül hányódott, csak az utóbbi években került a helyi Arany János Művelődési Egyesület (AJME) tulajdonába. Megpróbálták újjáépíteni, de csak a telek, és az öreg eperfa unokája „eredeti”. Ma tájházként működik.

– Az egyesületünk akkor alakult, amikor a temetésről hazatért a szalontai küldöttség – meséli Patócs Júlia, a jelenlegi elnök. – Már akkor, 1855-ben, emléket akartak állítani a költőnek, amiben nagyon sokat segített a fia, Arany László. A városra hagyta édesapja megannyi emléktárgyát. Előbb egy emlékszoba nyílt ezekből az iskolában, de a hely nem volt erre alkalmas. Akkor költöztették Arany János relikviáit az akkoriban még valóban csonka toronyba.

1899-ben nyílt meg a múzeum, amely azóta is, folyamatosan, ugyanazon a helyen működik. A háború idején kellett csak néhány évre bezárni. Arany Szalontán elhelyezett könyveit, a széljegyzetes kéziratait, a személyes tárgyait máig sikerült épségben megtartani. Sajnos azok a relikviák, amelyek Budapesten maradtak, a második világháborúban találatot kaptak, elpusztultak.

– A múzeum sokáig ingyenesen működött, de ez egy idő után fenntarthatatlanná vált. Akkor a város átadta az egyesületünknek a torony melletti bérházat, az „Arany-palotát”, amelynek jövedelméből fedezni lehetett a működési kiadásokat. 2016-óta a Csonka torony is a tulajdonunkba került.

Petőfi a csonka toronyról

Patócs Júlia szívesen beszél a múltról, ma már azokról az áldatlan állapotokról is, amelyekkel az évfordulós ünnepségeknek készültek „nekifutni”. A magyar kormány 2017-ben adott az egyesületnek másfél milliárd forintot a szükséges felújításokra, amiből végre fűtésre, biztonsági berendezésre és a múzeumi tárgyak állagmegőrzésére is futotta. És egy európai szintű recepcióra, ahol a látogatókat ma már kulturált körülmények között fogadják. Szükség is volt erre, hiszen március, az emlékkiállítás hivatalos megnyitója óta, naponta hét-nyolc iskolás csoport érkezik. A legtöbben Magyarországról jönnek, a „Határtalanul” akció keretében, de a környező települések majd minden általános és középiskolája már „tiszteletét” tette a Csonka toronyban. Nagyon sok magánszemély, család is kíváncsi a látnivalókra.

Éppen ezért a legszűkebb „keresztmetszet” az idegenvezetés. Amikor ott jártam éppen Darvasi Zoltán, a múzeum igazgatója volt az „ügyeletes” idegenvezető. Türelemmel végig kellett várnom, amíg az előttem érkezett mosonmagyaróvári csoport diákjai el nem köszönnek. Előttük zalaegerszegieket, domböváriakat, sárospatakiakat kalauzolt.

Darvasi Zoltán

Különleges kiállítási helyszín lett az egykori vár mára árván maradt tornya. Egy-egy szinten alig néhány négyzetméternyi szabad terület és természetesen a falak állnak rendelkezésre a költőóriás szellemének megidézésére. Darvasi Zoltán Vaderna Gábort, az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete XVIII–XIX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének adjunktusát, a kuratórium elnökét, Szilágyi Juditot és Koczka Istvánt emlegeti, a budapesti Irodalmi Múzeum munkatársait, akiknek oroszlánrészük volt az emlékkiállítás megalkotásában. A Csonka torony emlékkiállítása ma ízig-vérig XXI. századi: interneten is rá lehet kapcsolódni a kiállításra, bárki virtuálisan is „találkozhat” a szalontai emlékházban Arany Jánossal, a nemzet költőjével.

Mintha a kurátorok azt akarták volna kifejezni, hogy az életben minden mindennel összefüggne. A földszint látnivalóit a város múltjának szentelték. A XVI. századig itt csak egy jelentéktelen település létezett, amelynek ősi tulajdonosa a Toldy család volt. 1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem megvásárolta Toldy Györgytől a birtokot, és a hajdúinak adományozta. Az általa letelepített 300 hajdú alapította meg Szalonta városát. Jó kétszáz évvel később – szegről-végről – ismét a Toldy-családnak volt szerepe abban, hogy a szalontai jegyző országos költői hírnevet szerezzen.

A kiállítás egyik első látnivalója egy rézedény.

– Petőfi Sándor ajándéka – mutatja az igazgató. – 1847-ben itt járt a költő, aki kilenc napot vendégeskedett a városban. Nem sokkal később Szendrei Júliával is visszatért, s akkor az Arany-család vendégei voltak a fogadóban. Ekkor hozta ajándékba ezt a kávéfőzőt. Itt írta a három éves Lacikának emlékezetes versét is, és ő nevezte el az akkor még valóban fedetlen őrbástya maradványát „csonka toronynak”.

A kávéfőző

Szalontán az Arany családról máig megannyi szóbeszédet őriznek. Darvasi Zoltán a legjellemzőbbet idézi. Arany György tíz gyereke közül csak ketten maradtak életben, a legfiatalabb János és a nővére. A kisfiú a papa szemefénye volt, három évesen a homokban tanította meg írni, s mire iskolába került, már csodagyereknek tartották a városban.

A kiállítás falain megannyi korabeli emlék: a tanítóról és a város jegyzőjéről, a Kisfaludy Társaság pályázatáról, amelyre Arany János a Toldyval nevezett be. A költői versenyen aratott babér a szalontai jegyző nevét egy csapásra országszerte ismertté tette. Petőfi is elismeréssel szólt róla: „A Toldy írójához elküldöm lelkemet…” A két költő levélváltása – episztolái – máig a magyar irodalom gyöngyszemei.

A látogatókat természetesen leginkább a torony harmadik emeletén megidézett dolgozószoba tárgyai ragadják meg. 1865-től az MTA főtitkáraként négy szobát kapott a család az akadémia épületében. Onnan a dolgozószoba eredeti bútorai és használati tárgyai. A költő íróasztala, pipatóriuma, írószerszámai, foteljei. A ruhás és könyvszekrénye, Izsó Miklós kisplasztikája, gyermekei, Juliska és László festett portréi, Arany pihenő ágya és az a néhány karlsbadi váza is, amelyet egy kúráról hozott magával.

A kiállításról az ötletes megoldások sem hiányoznak.

– Amikor megérkezett a teljes anyag, ijedten kerestük, hová lettek azok a babér koszorúk, amelyeket élete során Arany munkássága elismeréseként kapott – meséli az igazgató. – Aztán megtaláltuk: négy pár üveglap közé préselték a koszorúk eredeti leveleit, amelyek így nem tudnak sem elveszni, sem megsérülni. A torony negyedik emeletén interaktív játékokat helyeztek el, ablakokat nyitottak a tájra Vaderna Gábor ötlete volt a sok ablak, a tér megnyitása. A négy égtáj felé néző ablakok alatt kis táblák mutatják, merre induljon el a tekintet Szeged, Budapest, vagy éppen Arad irányába. Ezt akár jelképesen a kiállítás záró üzeneteként is fel lehet fogni.

A fotel, ahol meghalt

– Mi lesz az emlékév leteltével a kiállítás sorsa?

– Arany János szelleme majd 120 éve költözött be ebbe a toronyba. A város tovább őrzi és ápolja majd az emlékét.

Egy öblös, sárga fotel előtt álldogálunk.

– 1882. október 22-én ebben a karosszékben adta vissza a lelkét a teremtőnek. Hiszem, hogy szelleme egy darabkáját a textil szálai örökre megőrizték nekünk.

Nemi erőszak miatt feljelentették a sztárrendezőt

0

A francia Luc Bessont, Az ötödik elem és A nagy kékség rendezőjét, a Taxi-filmek producerét egy 27 éves színésznő jelentette fel.

A színésznő, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, pénteken ment be a rendőrségre, és a Hollywood Reporter szerint azt mondta: amikor a Le Bristol szállodában találkoztak, Luc Besson beletett valamit a teájába, ami

elkábította, és ezt kihasználva a rendező megerőszakolta.

A rendőrség vizsgálatot indított. A rendező nincs Franciaországban, ezért őt nem tudták kihallgatni. Ügyvédje mindenesetre azt írta egy közleményben:

„Luc Besson leesett a székről, amikor meghallotta a vádakat,

és határozottan tagadja őket.”

Közben Asia Argento, aki a cannes-i filmfesztiválon is beszélt a zaklatási ügyekről és azok emblematikus alakjáról, Harvey Weinsteinről, azt mondta: ő már nyolc hónappal ezelőtt hallott az ügyről.

Luc Besson rendezte többek között Az ötödik elem, a Nikita, a Léon, a profi, a Metró, a Valerian és az ezer bolygó városa és A nagy kékség című filmeket, és ő volt a Taxi-filmek producere is. 12-szer jelölték a francia Oscar-díjnak is nevezett César-díjra, amit 1998-ban meg is kapott Az ötödik elemért.

Emellett befolyásos üzletemberként is számon tartják. Az EuropaCorp produkciós és forgalmazó cég vezetőjeként 2012-ben hozta létre Párizstól északra a Cité du cinéma filmstúdiót, amelyben a forgatási helyszínek mellett filmművészeti iskola is működik.

A Weinstein-botrány árnyékolta be a cannes-i díjátadót

Nem volt egyértelmű esélyese a 71. cannes-i filmfesztivál versenyprogramjának, de a szakma egyöntetű véleménye szerint kiemelkedő volt az ázsiai filmes felhozatal, és ennek megfelelően az Arany Pálmát is egy ázsiai rendező, a japán Hirokazu Kore-eda alkotása kapta, a zsűri Nagydíjával pedig a hosszú idő után visszatérő Spike Lee Ku Klux Klánról szóló filmjét jutalmazták. A Harvey Weinsteint nemi erőszakkal vádoló Asia Argento is felszólalt a díjátadón, a producer vadászterületének nevezve a fesztivált.

 

Hirokazu Kore-eda neve az átlagos nézőnek korántsem a legismertebb volt a 21 filmből álló versenyprogram rendezői között, de Cannes-ban nagyon kedvelt filmesről van szó, aki 2013-ban már elnyerte a zsűri Nagydíját A fiam családja című filmjéért. Ezúttal a Shoplifters című drámájával nyerte el a fesztivál fődíját. A film egy kisstílű bűnözőkből álló japán családról szól, akik befogadnak egy bántalmazott gyereket.

Japán film több mint húsz év után nyert fődíjat Cannes-ban.

A második legrangosabb díjat, a zsűri Nagydíját Spike Lee BlacKkKlansman című filmje kapta. A rendező 27 év után tért vissza Cannes-ba, ezért nagy várakozás előzte meg a Ku Klux Klánba beépülő fekete rendőrről szóló filmjét, amelyben az amerikai focistából színésszé avanzsáló John David Washington, Denzel Washington fia, illetve a Star Wars-filmek új sztárja, Adam Driver játssza a főszerepet.

Spike Lee amerikai rendező a zsűri Nagydíjával (MTI/EPA/Sebastien Nogier)

A legjobb rendező a lengyel Pawel Pawlikowski lett, aki Zimna wojna (Cold War) című filmjével versenyzett, és korábban az Ida című filmjéért megkapta a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscart is.

A női rendezők sem maradtak díj nélkül: Nadine Labaki libanoni rendező kapta a zsűri díját a Bejrútban játszódó, dokumentumfilmszerűen forgatott Capharnaüm című filmjéért, amely egy 12 éves menekült utcagyerek története.

A forgatókönyvírói díjat megosztva kapta a 2014-ben Nagydíjat nyert olasz Alice Rohrwacher a Lazzaro felice (Boldog Lazzaro) című filmért, amelynek a rendezője is ő volt, illetve a filmezéstől és az utazástól eltiltott iráni Dzsafar Panahi, aki illegalitásban forgatta Three Faces című filmjét.

A legjobb női alakítás díját a hivatalos verseny utolsó napján bemutatott Ayka egy kirgiz menekültnő története Moszkvában című film főszereplője, a kazah Szamal Eszljamova kapta. A férfiaknál pedig Marcello Fontét díjazták, aki Matteo Garrone Dogman című filmjében egy, a jövedelmét drogkereskedéssel kiegészítő kutyakozmetikust játszik.

A fesztivál hivatalos és párhuzamos szekcióiba beválogatott 19 elsőfilm közül a legjobbnak járó Arany Kamera-díjat a belga Lukas Dhont Girl című filmje kapta, amelyet az Un Certain regard szekcióban mutattak be. A film egy 15 éves, fiú testbe született lányról szól, akinek az az álma, hogy balerina legyen.

Fókuszban a nők helyzete

A díjátadó és a fesztivál azonban nem csak a díjazottakról és a filmekről szólt. Mivel ez volt az első cannes-i filmfesztivál a Weinstein-botrány és a #metoo kampány óta, Marlene Schiappa, a nők és a férfiak egyenjogúságáért felelős francia államtitkár vezetésével kampány is indult a szexuális zaklatások ellen: röplapokat osztogattak a megfelelő viselkedésről és egy segélyvonal is üzemelt a fesztivál ideje alatt.

Szombat este pedig beszédet mondott Asia Argento, aki azzal vádolja Harvey Weinsteint, hogy 1997-ben megerőszakolta, éppen Cannes-ban.

„21 éves voltam. A fesztivál volt a vadászterepe. Szeretnék tenni egy jóslatot: Harvey Weinsteint soha többé nem látják itt szívesen”

– mondta a színésznő, mikor a legjobb női alakítás díját vezette fel.

Ezen kívül a 71. cannes-i fesztivál egyik legemlékezetesebb eseménye az volt, amikor női filmesek kart karba öltve vonultak a vörös szőnyegen a filmipar nemi diszkriminációja ellen tüntetve. Cate Blanchett, Kristen Stewart és Salma Hayek is ott volt a 82 nő között, csakúgy, mint Agnes Varda francia filmrendező. A protestálás szóvivője Cate Blanchett, az idei zsűrielnök volt, aki arról beszélt, hogy a 82 nő azokat a filmrendezőket képviseli, akik 1946 óta megfordultak Cannes-ban 1886 férfi társuk mellett. Hozzátette, hogy az Arany Pálmát eddig 71 férfinek ítélték oda, és mindössze két női rendező kaphatta meg. Egyébként a női zsűrielnök is ritkaságnak számít Cannes-ban, eddig tíz alkalommal volt rá példa, és Cate Blanchett elnöksége azért is jelentős, mert a szexuális zaklatások elleni fellépés egyik fontos szószólójáról van szó.

A 71. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál zsûrije. Balról jobbra: Kristen Stewart amerikai színésznõ, Cate Blanchett ausztrál színésznõ, zsûrielnök, Robert Guédiguian francia rendezõ, Lea Seydoux francia színésznõ, Ava DuVernay amerikai rendezõ, Khadja Nin burundi énekesnõ, Csang Csen tajvani színész, Andrej Zvjagincev orosz rendezõ és Denis Villeneuve kanadai rendezõ. (MTI/EPA/Franck Robichon)

Egyébként is igyekeztek a kortárs problémákra, és ezen belül női témákra koncentrálni a szervezők, és ebbe a vonalba egyébként tökéletesen beleillet Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása is, amely a verseny párhuzamos programjaként futó, első- és második filmesek alkotásait bemutató Kritikusok Hetén debütált. Itt hét film volt versenyben a fődíjért, és ugyan nem Szilágyi Zsófia alkotása nyert, de megkapta a FIPRESCI kifejezetten újonnan bemutatkozó rendezőket jutalmazó különdíját.

Sok új rendező és erős ázsiai jelenlét

Idén egyébként a versenyprogramra is jellemző volt, hogy a nagy nevek helyett sok olyan rendező kapott meghívást, aki újoncnak számít, azonban minden törekvés ellenére csak három női rendező filmje versenyzett az Arany Pálmáért. Persze voltak visszatérő nagy neveik is 21 versenyfilm rendezői között: például a francia újhullám emblematikus alakja, Jean-Luc Godard, aki Le livre d’image (Képeskönyv) című filmesszéjével szerepelt a válogatásban. Az ikonikus francia rendező munkásságát különdíjjal ismerték el a díjátadón.

Már a díjak kiosztása előtt sok helyen kiemelték, hogy idén kifejezetten erős volt az ázsiai filmes felhozatal. Nagyon lelkesedtek a kritikusok a dél-koreai Li Csang Dong Burning című filmjéért, amely a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) díját is elnyerte, és a talán a fesztiválon kívül is nagyobb sikert arathat, hiszen főszereplője a The Walking Dead című sorozat egykori sztárja, Steven Yeun.

A fesztivál nyitófilmje az iráni Ashgar Farhadi Nyílt titok című, Spanyolországban játszódó pszichothrillere volt, amelyben az egyébként is egy párt alkotó Penélope Cruz és Javier Bardem alakította a főszerepeket.

Nagyszabású hollywoodi produkciókkal viszont ezúttal nem kényeztették a közönséget, egyedül a Star Wars filmek legújabb spin-offját, a Solo című filmet vetítették le, bár a beszámolók szerint nem övezte túl nagy érdeklődés.

A Solót játszó Alden Ehrenreich, Csubakka és Emilia Clarke Csillagok háborúja ûreposz legújabb része, a Solo: Egy Star Wars-történet bemutatója előtt (MTI/EPA/Franck Robichon)

Botrányokból sem volt hiány

A fesztivál versenyen kívül bemutatott zárófilmje körül volt idén a legnagyobb balhé. Terry Gilliam The Man Who Killed Don Quixote (Az ember, aki megölte Don Quijotét) című filmjével kapcsolatban felmerült, hogy esetleg be sem lehet majd mutatni, miután az egyik producer, Paolo Branco le akarta tiltatni a vetítést. Az egykori Monty Python-os Gilliam majd húsz évig forgatta saját, modern környezetbe helyezett Don Quijote-feldolgozását, amelyben Jonathan Pryce „Don Quijote”, és Adam Driver is főszerepet játszik benne. Rajtuk kívül Olga Kurylenko és Stellan Skarsgard is szerepet kapott a végül nagy nehézségek árán, többszöri nekifutásra elkészült filmben. A fesztivál a rendező pártját fogta a vitában, és a bíróság végül úgy döntött, hogy a Gilliam és a producer között fennálló jogviták ellenére Cannes-ban és utána a francia mozikban is bemutathatják a filmet.

Szintén botrányosra sikerült – már megint – Lars von Trier visszatérése is Cannes-ba:

a dán rendezőt hét éve kitiltották a fesztiválról, most pedig egy extrém módon erőszakos horrorral tért vissza, amelyet egyes kritikusok remekműnek, mások öncélú botránykeltésnek tartanak. A The House That Jack Built egy elmebeteg sorozatgyilkosról (Matt Dillon) szól, aki válogatott kegyetlenséggel öli meg áldozatait. A filmet versenyen kívül mutatták be.

Szilágyi Zsófia filmje díjat nyert Cannes-ban

Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmje, a Kritikusok Hetének programjában szereplő Egy nap elnyerte a FIPRESCI egyik díját a 71. cannes-i filmfesztiválon.

A magyar rendező filmjét az első- és második filmes alkotókat bemutató, a versenyfilmekkel párhuzamosan futó Kritikusok Hete programjának keretében vetítették a világ legrangosabb filmfesztiválján. A háromgyerekes anya egy napját bemutató film nagy sikert aratott, de a Kritikusok Hete fődíját a Diamantino című olasz film nyerte meg szerdán.

A Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) viszont díjazta az Egy napot: a párhuzamos válogatásokban, a Rendezők Kéthetére és a Kritikusok Hetére meghívott első és második filmek közül ezt találták a legjobbnak.

A zsűri azzal indokolta a döntést, hogy Szilágyi Zsófia filmje figyelemreméltóan magabiztos bemutatkozás, amely az erőteljes rendezéssel

egy teljesen hétköznapi helyzet rendkívüli feszültségét és intenzitását érzelmekkel, humorral, drámaian jeleníti meg. 

A világ több száz filmkritikusát tömörítő FIPRESCI díjainak sorsáról kilenctagú nemzetközi zsűri döntött, amelyben a francia elnök, Michel Ciment, a Positif című filmes szaklap főszerkesztője mellett Belgium, Brazília, Chile, Franciaország, Hollandia, Nagy Britannia és Németország vezető filmkritikusai voltak benne.

A FIPRESCI egyébként még két díjat osztott ki: a versenyprogramból a Burning című dél-koreai alkotást, míg az Un Certain Regard szekcióból a Girl című francia filmet találták a legjobbnak.

A díjazottakat a cannes-i fesztivál versenyprogramjának szombat este esedékes hivatalos díjkiosztása előtt jelentették be. A film stábja viszont már hazautazott Cannes-ból, ezért személyesen nem lehetettek jelen a díjátadón, csak a rendező üzenetét olvasták fel.

Az Egy nap elkészülését a Magyar Nemzeti Filmalap 2015-ben útjára indított Inkubátor Programja támogatta 62 millió forinttal. Havasi Ágnes, a Filmalap vezetője a díjról azt mondta az MTI-nek, hogy „jelentős nemzetközi elismerés az Egy nap alkotóinak és egy mérföldkő a Filmalap által életre hívott Inkubátor Program történetében is”.

Az Egy nap esélyes még a filmfesztivál szintén elsőfilmeseknek járó Arany Kamera díjára is, amelyet este osztanak ki.

A film egyik producerével, Pataki Ágival közvetlenül a filmfesztivál előtt készítettünk interjút, aki kiemelte, hogy egy ennyire kis költségvetésből készített alkotás bekerülhetett a Kritikusok Hetének programjába. Szerinte a film ereje abban rejlik, hogy nem csupán egy kelet-európai történet, hanem egy európai rendező olyan története, amely bárhol a világon érvényes lehet.

Az emberből előtör a fenevad

Mohácsi János rendező mesteri ábrázolója annak, amikor rémisztően felhorgadnak az indulatok, és az emberből előtör a fenevad. Kivetkőzik önmagából. Vagy hát sajnos, lehet, hogy éppen ekkor önmaga. Lidérces, hogy azt követően, hogy a háborúban megöltek 600 ezer magyar zsidót, Kunmadarason még zsidók elleni borzadályos pogromok voltak. Závada Pál eredeti dokumentumokat felhasználva írt ebből regényt. Ennek alapján készült a Radnóti Színház mellbevágó produkciója, amihez a darabot Závada, a rendező és Mohácsi István írták.

 

Mohácsi, aki nagyon tud hatalmas tömeget ábrázolni, szemléletesen mozgatni, ütős kifejezőerővel felruházni, amióta kénytelen volt eljönni a kaposvári teátrumból, megtanult kis színpadon, viszonylag kevés színésszel is, hathatós tömeget képezni. Most is, amikor az előadás elején felmegy a függöny, már dugig a színpad. A Kovács Márton vezette zenekar intenzív, felpörgetett tempójú, hangos zenét játszik, és egy piachoz illően, hangosak az

Fotó: Dömölky Dániel

emberek is. Kapásból él, lüktet a színpad, nincs ráhangolódás, felvezetés, máris benne vagyunk az események sűrűjében, és kapkodhatjuk a fejünket hová is nézzünk. Mohácsi ugyanis azt szintén fenemód tudja, hogy paralel akár temérdek minden történjen. Ellenpontozni is imád, nem ritka, hogy ugyanabban a pillanatban látunk tragikus és komikus szituációkat, netán ezek teljesen összekeverednek. Ahogy a múlt is állandóan a jelenre hajaz, és viszont.

A zsidó téma is vissza-visszatér, pár éve az Örkény Színházban, e föld befogad, avagy számodra hely címmel, Mohácsi a Kamenyec-podolszkijban történt borzalmakról készített előadást. Arról, hogy magyarok, 1941-ben, 28 ezer zsidót toloncoltak a határon túlra, akiket aztán lemészároltak.

Fotó: Dömölky Dániel

Hol volt akkor még a német megszállás?! Ebben a produkcióban is keveredtek a lórúgásszerűen fájdalmas, lidérces momentumok és a humor. Az egyik szituációban például, amikor az áldozatokat gödörbe lőtték, bornírtul fotózó turisták jelentek meg, akik ráadásul ügyetlenkedtek az exponálással, így csaknem bohózati elemek elegyedtek hátborzongatókkal. Az Örkény Színházban még mindig műsoron lévő Dohány utcai seriffben pedig zsidó viccek garmadája hangzik el, amiken röhögünk, miközben a döbbenettől gyakran meg-megáll a levegő.

Örkény István is elképesztően tudta ezt, a Pisti a vérzivatarban című darabjában egyenesen a Dunába lövéssel viccel. Ez azonban nem blaszfémia, nem kegyeletsértés, hanem még inkább érzékletessé teszi a történelemnek ezt a véresen, gyilkosan abszurd szituációját, aminek semmiképpen nem lett volna szabad megesnie.

Fotó: Dömölky Dániel

Mohácsi segélykiáltásszerűen arra hívja fel a figyelmet újra és újra, hogy bizony hasonló szituációk ismétlődhetnek, és látszólag jámbor, eddig hétköznapinak tűnő emberekből, belőled, belőlem, csaknem bárkiből, előtörhet a vadállat. Ez a produkció is erről regél. A gyűlölködő tekintetekről. Az eltorzult arcokról. Az artikulálatlan hangokról és mondatokról. A szitokszavak és káromkodások áradatáról. Az elvakult indulatokról. Arról, hogyan lehet uszítani mások ellen, és, hogy az aljas uszításnak, hogy lesz meg a förtelmes eredménye, hogyan alakul ki lincshangulat, válik az is hihetővé, ami egyáltalán nem hihető. Hogy „szopják be” azt is sokan, hogy gyerekekből csináltak a zsidók kolbászt, vagy azt, hogy több zsidó jött vissza, mint amennyit elhurcoltak.

Fotó: Dömölky Dániel

A színpad baloldalán ül két barátnő, Martinovics Dorina és Radnay Csilla megformálásában, akik szintén gorombán szembekerültek egymással, most vitatkozva elevenítik fel a múltat. Ki-kihagy, szépíteni próbál az emlékezet. De azt nem lehet szépíteni, hogy a háború után is üldöztek el otthonukból zsidókat, tombolt, és akár tombol az antiszemitizmus, nagyüzemben folyik a gyűlöletkeltés. A színészek, Pál András, Porogi Ádám, Lovas Rozi, Sodró Eliza, Gazsó György, Kelemen József, László Zsolt, Schneider Zoltán, Róbert Gábor, Józsa Bettina, Konfár Erik, Némedi Árpád, igazi csapatot alkotnak, ha kell félelmetesen lúdbőröztető tömeget képeznek, amiből ki-kivillan egy mégiscsak emberi, vagy totálisan elembertelenedett arc. Khell Zsolt díszlettervező a játéktérrel, Remete Kriszta a jelmezekkel, időtlenítik az eseményeket. Ők is érzékeltetik, hogy valami nagyon hasonló, szinte bárhol, bármikor megtörténhet. És ez torokszorító.

A Magyar Művészeti Akadémia gyűjteményes kiállítása Pekingben

0

2018. május 14. és június 10. között Pekingben, a népszerű Today Art Museumban mutatkozik be nagyszabású és látványos képzőművészeti, ipar- és tervezőművészeti, valamint népművészeti alkotásokat is felvonultató tárlattal a Magyar Művészeti Akadémia.

A Kínai Nemzeti Művészeti Akadémia (CNAA), az MMA és a Mai Művészeti Múzeum szervezésében megnyílt kiállítás kurátorpárosa Barabás Márton – képzőművészet, valamint Sára Ernő – ipar- és tervezőművészet több mint száz alkotóművész munkáiból válogatott, hogy a köztestület méltó keresztmetszettel reprezentálja a kortárs magyar művészetet Kínában.

A kiállítást Mr. Lian Ji, a Kínai Nemzeti Művészeti Akadémia elnöke és Farkas Ádám, az MMA elnökségének tagja – aki maga is a kiállítók között szerepel – nyitotta meg május 14-én. Mellettük Mr. Gao Peng, a pekingi Today Art Museum kurátora mondott köszöntőt az eseményen.

A megnyitó ünnepség után közös workshopot is rendeztek,

amelyen a CNAA tagjai, valamint az MMA tagjai közül Benkő Imre, Orosz István és Sipos János tartottak előadást.

Egy évvel ezelőtt Budapesten, a Pesti Vigadóban fogadta az MMA testvérintézménye, a Kínai Nemzeti Művészeti Akadémia festmény- és kalligráfiakiállítását. Most – eleget téve a kínai fél meghívásának – erre viszonzásul mutatkozhat meg a kínai főváros ismert kortárs kiállítóhelyén a magyar alkotóművészet legjava.

A kiállításról további részletek itt olvashatók.

Az utolsó ember Európában

Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató, főrendezőjét, egyetemi tanárt, a hétvégén az Európai Színházi Unió elnökének választották. Azt mondja, jó lenne, ha nem lenne annyira megosztva a művészvilág, mint amennyire a társadalmat sikerült megosztania a politikának. A külföldön is sokat dolgozó, nemzetközi rangú művész szerint, sajnos a színház is követni kezdi azt a társadalomban elharapódzott ideologikus gondolkodást, amiben csak szélsőségek vannak, és ezek nem folytatnak párbeszédet, csak folyamatosan üvöltenek egymással.

A hétvégén választottak az Európai Színházi Unió elnökének. Ez mit jelent az Uniónak és mit neked?

Azt még nem tudjuk, hogy az Uniónak mit jelent, de nekem feladat és meglepetés is, hiszen nagyon jelentős színházi emberek vezették, Georgio Strehler és Jack Lang voltak az alapítói. Az ő elképzelésük szerintem most is áll a lábán.

És az mi volt?

Az, hogy a legerősebb színtársulatokat tömörítse magába az Unió. Csak gondoljunk bele, hogy ott volt a Milánói Piccolo Strehlerrel, ott volt a Malij Dogyinnal, a Berliner Ensemble, a Bulandra, Bergmannal a királyi Stockholmi Színház, benne volt a Katona József Színház is, és a Stary Andrzej Wajdával. Gyakorlatilag művészszínházakról volt szó, bár én ezt a felosztást, hogy művészszínház és nem művészszínház, nem tartom értelmesnek. Azt gondolom, hogy minden erős, érvényes, hatni tudó színházi alkotás, az művészet. Sajnos a színház is követni kezdi azt a társadalomban elharapódzott ideologikus gondolkodást, amiben csak szélsőségek vannak és ezek a szélsőségek nem folytatnak egymással párbeszédet, csak folyamatosan üvöltenek egymással.

Az Unió gyakorlatilag mit csinál? Amit mi ebből láttunk, hogy amikor Zsámbéki Gábor volt az elnöke, kétszer volt nagyszabású színházi fesztivál Budapesten.

Az Uniónak már régen nincs nagy fesztiválja, mert a városok visszavonták, nem nyújtják az ehhez szükséges támogatásokat. Önerőből nem tud nagy fesztivált csinálni. A legutolsó nagy fesztiválja Kolozsváron és Bukarestben volt 2008-ban. Ez kétmillió eurós költségvetést jelentett ahhoz, hogy felvonultassa az összes tagszínháznak a legjelentősebb előadásait. Szeretném, ha felélesztenénk ezt a nagy fesztivált is. De ezenkívül igen sok projekt van, előadáscserék, művészcserék, nyári akadémiák fiatal rendezőknek, fiatal színészeknek, egyfajta megszólítása a civil szférának, főleg a fiatalok bevonása. Volt például a Kétszáz polgár című projekt, amiben egy héten át rendezők, színészek kétszáz civil emberrel próbáltak választ keresni arra, hogy mi a színház szerepe az adott városban. Nálunk, Kolozsváron is volt ilyen, Bodó Viktor is csinált egy kísérleti előadást, az volt a címe, hogy Az utolsó ember Európában. Ez több országban is látható volt.

Te is úgy látod, hogy lassan az utolsó ember él Európában?

Nem tudom, szeretném, ha az Unió bebizonyítaná, hogy létezik Európa kulturális értelemben.

Ez mit jelent neked?

Azt jelenti, hogy még vannak európai értékek, modellértékű lehetne a színházi szolidaritás, az, hogy a színház nem föltétlenül a direkt politizálással, hanem a minőség teremtésével tudja valahogy bebizonyítani, hogy nincs szétesve még az Európai Unió. Jó lenne, ha nem lenne annyira megosztva a művészvilág, mint amennyire a társadalmat sikerült megosztania a politikának.

Te ugye nem a bevándorlóktól félted Európát?

Nagyon sok mindentől lehet félteni. Az olyan kérdésekről, mint amilyen a bevándorlás, beszélni kellene, nem felhasználni ezeket. A bevándorlás egy probléma, amiről beszélni kellene, megoldásokat keresni, nem pedig föltűzni valamilyen zászlóra bármilyen problémát, és azt kihasználni, felhasználni. Nem lehet azt sem mondani, hogy a migráns probléma nem probléma. Hiszen ez nem lenne igaz. Ugyanakkor zajlik egy másik jelenség, ami sokszor hasonlít a politikai rendőrségre, az, hogy visszamenőleg, attól függetlenül, hogy mi a valóság, vagy mit követett el, kinyírnak valakit. És ez Amerikában ugyanúgy történik. A képmutatásnak a példája, hogy egy fiatal rendezőszakos hallgatónak nem engedték, hogy A szecsuáni jólélek című darabot vegye elő, azt mondták, hogy sértő, ha más bőrű emberek, fehérek vagy feketék, kínaiakat játszanak. Valaha, még Ceausescu idején, Romániában az ideológiai bizottságok mondtak hasonlókat. Eszembe jutott, amikor a Mester és Margaritából ki kellett húzni azt a mondatot, hogy Annuska kiöntötte az olajat, mert nem lehetett olajat kapni az üzletekben.

Nálunk is volt hasonló vita a Porgy és Bess Erkel Színház-i bemutatója kapcsán, mert a jogtulajdonosok előírták, hogy csak fekete énekesek adhatják elő a darabot, de nálunk nem így volt.

De hát a színház fikció, kérem szépen! A szecsuáni jólélek nem kínai darab, hanem német, Bertold Brecht nem csupán azért írta, mert például nem tudott egyenesen beszélni a náci rezsimről, azért is írta, mert óriási tisztelettel volt a keleti kultúra iránt. Ez erről szól. Büszkék vagyunk, hogy mi európaiak akár egy afrikai történetet is elmondhatunk. Az afrikaiak pedig, akiknek a burkina faso-i Médeáját elhívtam Kolozsvárra, az Interferenciák fesztiválra vendégszerepelni, büszkék voltak arra, hogy eljátsszák az Elektrát vagy a Médeát. Ezek a történetek bizonyítják, hogy összetartozunk. Azt gondolom, az Uniónak amellett, hogy nyit új színházak felé, szorosabbra kell fognia az együttműködést. Egy kicsit fölhígult az az igény, hogy nagyon komoly szakmai szempontok alapján vegyük föl a tagokat. Annak idején a kolozsvári színházat Strehler hívta meg az Unióba, amikor megnézte A kopasz énekesnő előadásunkat Párizsban. De hát ő meghalt és az Unióba való felvételünk így váratott magára sokáig, tíz évig. Én közben egyéni tag lettem és amellett érveltem, hogy a kolozsvári nagyon erős társulat, sokkal jobban jár az Unió vele, mint velem egyéni tagként.

Volt egy „pikáns” szituáció, hogy amikor a Katona József Színház kikerült az Európai Színházi Unióból, utána ti kerültetek be helyette.

Nem helyette kerültünk be. Volt egy konfliktusos periódus, hatalmi harc volt tulajdonképpen. Úgy jellemezhetném, hogy észak-dél ellentéte, de európai zónákra gondolok. Ez egy hosszabb történet, nem akarok részletesen belemenni. Sajnálatos módon, 2007-ről beszélek, kettészakadt a Színházi Unió. Egyesek távoztak, mások jöttek, minket 2008-ban vettek fel, és már rég ott voltunk a várományosok között.

Hogyan lettél te az elnök? Az tudható, hogy a Vígszínházban, mint a másik magyar teátrumban, amelyik tagja az Uniónak, volt most a közgyűlés.

Ezt Eszenyi Enikő és a társulat remekül szervezték meg, mindenki nagyszerűen érezte magát. A Vígszínház megihletett ezekben a napokban, mert ott voltunk ebben a 122 éves színházban, ahol ugyanakkor nagyon fiatal most a társulat. Ezt érzem én modellértékűnek. Nem minden, ami régi, rossz, és nem minden új jó. Egykor ugyanis volt ilyen értékrend az Unióban. A régi és új értékeket valahogy próbáljuk összebékíteni.

Azért valaha volt a Vígszínházban egy négy rendezésből álló „csomagod” és a negyedik produkciót már nem rendezted meg, mert az akkori munkamorálból, köszönted szépen, nem kértél.

Igen, az egy másik korszak volt, valahogyan nem úgy alakult az a pár munka, hogy a produkciók kiteljesedhettek volna. De most úgy látom, hogy sok minden nagyon jó irányba halad a Vígszínházban. Igen fontos az, hogy megpróbálják megszólítani a jövő nézőit.

Korábban gyakran azért nem szerződtek oda fiatalok, mert azt mondták, hogy nem akarnak akár tíz évig a kispadon ülni, most pedig időnként az idős, nagy színészek érzik, hogy a kispadon ülnek, mert sok mindent a fiatalok játszanak.

 

Azért én láttam három-négy előadást, amiben a fiatalok mellett ott láttam Lukács Sándort, Hegedűs D. Gézát, Kútvölgyi Erzsébetet, Kern Andrást. Az mindig szép gesztus volt a Vígben, hogy az idős színészeket nagyon megbecsülték. Honorálták a munkájukat és a fiatalok számára példaképeknek számítottak.

Hogyan újulhat meg az Európai Színházi Unió?

Most vettük föl az Izlandi Nemzeti Színházat. Én Szöulban láttam az előadásaikat, például egy akrobatikus Faustot, egészen kiváló, erős színházi nyelvet dolgoznak ki. Amúgy úgy látom, hogy a fiatal generáció itt Magyarországon is, elég, ha ifjabb Vidnyánszky Attilára vagy Vecsei H. Miklósra gondolunk, vagy akár Wunderlich Józsefre is, fizikailag, de ugyanakkor intellektuálisan szintén, igen erős színészetet képviselnek. Látni lehet, hogy egy új iskola letéteményesei. Ilyen fiatalon elvinni olyan előadásokat, mint a Hamlet, A félkegyelmű, A Pál utcai fiúk, nagy teljesítmény. Több tagszínházban, a portugáloknál, a németeknél megtörtént ez a fiatalítás.

Nálatok Kolozsváron most mi a helyzet, hiszen korábban mondtad nekem, hogy nem tudtad megrendezni az évadvégi produkciót, mert nem volt díszletre pénz. És az is kétséges volt, hogy a telente, kétévente nálatok már megszokott nagy nemzetközi fesztivál, az Interferenciák idén lesz-e.

Példátlan pénzügyi válság volt és van még mindig a kolozsvári színházban ebben az évben. Mi nem a városhoz tartozunk, több minisztériumi színházat érintett a csökkentett költségvetés. Ennek a válságnak jelentős részét a színészek előírtan felsrófolt, és egy szintre hozott fizetése okozta. Továbbra is tartozásaink vannak, és a nyolc bemutató helyett csak hármat tudunk megtartani. Viszont új miniszter van, aki egy színész, és ellátogatott Kolozsvárra az elmúlt napokban, értesült a problémákról. Megígérte, hogy ezeket a gondokat a következő szezonban mindenképpen orvosolni fogja. Felszabadítottak bizonyos alapokból annyi pénzt, hogy az Interferenciák fesztivált november 22-e és 30-a között meg lehet tartani. Olyan jelentős alkotók is bemutatják a munkáikat, mint Krysztof Marthaler, Luk Perceval, Dechlan Donnellan. A Színházi Unióból is mindig jelen voltak színházak, idén három társulat lesz jelen, a Milánói Piccolo először jár Kolozsváron, ahogy a Volksteater ugyancsak. Az évi előadáscserénk most lesz a Víggel, idejön a Pesti Színházba, május 21-én az Aki elzárja az éjszakát és 22-én a Vígbe a Rosmersholm tőlünk. A Vígből pedig jön hozzánk A Pál utcai fiúk, a Máglya, a Találkozás és a Mondjad, Atikám. Ezekre az előadásokra Kolozsváron már minden jegy elkelt február végén, március elején. Úgyhogy valami remény látszik.

Továbbra sincs túl sok barátunk Európában

A várakozásoknál kicsit rosszabbul szerepelt az AWS Viszlát nyár című dala az Eurovíziós Dalfesztiválon. A Portugáliában megrendezett döntőben 21. lett a magyar metálzenekar, a versenyt az izraeli induló, Netta nyerte.

 

A magyar zenekar eléggé a mezőny végén, a 26 versenyzőből 21.-ként mutatta be a produkcióját. A fogadóirodák előzetesen nem várták az első tizenötbe az AWS dalát, amely műfajával nagyon kilógott a jobb híján eurodance-ként leírható, és már évek óta tipikusnak nevezhető euróvíziós hangzású popdalok közül, amelyek most is dominálták a mezőnyt. Persze, volt egy-két kivétel, és még rocknak szánt dal is a Viszlát nyáron kívül, de azért azok sokkal inkább a poprock felé kacsingattak.

Az AWS amúgy korántsem új zenekar, 2006-ban alakult, de ismertségét A Dal című műsornak köszönheti, amelyen a magyar eurovíziós indulót szokták kiválasztani. Idén a Schell Judit, Frenreisz Károly, Both Miklós, Mező Misi alkotta zsűri által a döntőbe jutatott produkciók közül a nézők a metálzenekar Viszlát nyár című dalát szavazták meg győztesnek, így az AWS utazhatott Lisszabonba.

Az AWS a döntőben (MTI/EPA/José Sena Goulao)

A magyar zenekar a sok langyos popdal után a rendelkezésre néhány perc alatt elég meggyőző rockkoncert hangulatot varázsolt a színpadra. Nemcsak a nu metal hangzás, hanem a zenekar ugrálós, rohangálós, headbangelős előadása is teljesen más volt, mint az őket megelőző és követő produkciók, Kökényes Dániel gitáros pedig még egy rövid stage divingot is bemutatott.

A magyar produkción kívül a Duna tévé közvetítése volt a legnagyobb érdekessége az idei Eurovíziónak. „Olyan kislányról szól a dal, aki a nyílt tengeren született” – mondták a kommentátorok a francia Madame and Monsieur nevű páros Mercy című daláról, amely a migrációs válságról szól egy olyan kislány nézőpontjából, aki valóban a nyílt tengeren, de ami ennél fontosabb, menekülés közben született. A dalnak ezt az aktualitását sikerült nagyjából elhallgatni a közvetítésben, hiszen a nyílt tengeren születés azért mást is jelenthetett volna, mint azt, hogy a kislány édesanyja a háborús állapotok miatt volt kénytelen állapotosan elhagyni szülőhazáját (ez így van benne a dalszövegben). Bezzeg azt sikerült hangsúlyozni, hogy az olasz indulók, Ermal Meta és Fabrizio Moro Non Mi Avete Fatto Niente című, utolsóként elhangzó dala a világban tomboló terrorizmusról szól. A dal végén még meg is jegyezték, hogy ez a komoly téma pont jól is jött a produkciók lezárásaként.

Így zavarták meg a brit énekesnőt Storm címû dala elõadása közben (MTI/EPA/José Sena Goulao)

A döntő egyébként a szokásos módon zajlott, mindössze egy szokatlan esemény történt: az angol énekesnő, SuRie dala alatt egy férfi felmászott a színpadra, és elvette tőle a mikrofont, ezért a szervezők felajánlották neki, hogy miután az összes szám elhangzott, megismételheti a produkcióját. Az énekesnő azonban a stábjával együtt úgy döntött, hogy erre nincs szükség, mert büszkék a produkcióra.

A pontozásnál nagyon szoros volt a verseny Ausztria, Izrael és Ciprus között, illetve a svédek is feljöttek egy idő után, akiket egy volt eurovíziós győztes képviselt. A magyar zsűrinek viszont Dánia vikingjellegű produkciója tetszett legjobban, a legtöbb pontot nekik adtuk, a második legtöbbet pedig Izraelnek. A közönségszavazatok előtt az AWS a 22. helyen állt, végül ezen egy helyet javítottak.

Az Izraelt képviselő Netta MTI/EPA/José Sena Goulao)

A nemzeti zsűrik és a közönségszavazatok pontjait összesítve 20 év után ismét Izrael nyerte a versenyt, Netta Toy című számával, amely extravaganciájával tényleg kitűnt a többi popszám közül (Netta pont az AWS után lépett színpadra). Nettát egyébként a fogadóirodák is az egyik legesélyesebbnek tartották a ciprusi Eleni Fouriera mellett, aki végül második lett.

Hiába szokatlan műfaj egyébként a hard rock és a metál az Eurovízión, nem lehetetlen vele nyerni: a finn Lordinak sikerült a Hard Rock Hallelujah című számukkal 2006-ban, igaz, ők voltak a verseny történetében az egyetlenek.

Az eddigi legjobb magyar helyezést pedig Bayer Friderika érte el az Eurovízión, aki 1994-ben negyedik lett, Kállay-Saunders András pedig az ötödik helyen végzett Running című dalával 2014-ben. Tavaly Pápai Joci képviselte Magyarországot, aki nyolcadik lett Origo című számával.

Máté Attila: Jövet – Menet

Örkény Istvánnak nem kellett ahhoz Facebook, hogy népszerűvé tegye az egyperces olvasmányokat, de tagadhatatlan, hogy a közösségi médiafelületek kifejezetten kedveznek annak, hogy az erre elhivatottak megleljék a magukban szunnyadó írót. A Facebook hírfolyamát rendszeresen átpörgetőknek pedig, az úgymond „megváltozott tartalomfogyasztási szokások” következtében sokszor pontosan ennyi irodalom fér bele. Egy rövid sztori, amivel könnyű azonosulni, néhány kifejező mondat, és esetleg valami üzenet, amit akár tovább is vihetnek magukkal, ha épp ilyesmire van igényük. Ha mindez nagyon betalált, lehet lájkolni, kommentelni, osztani, illetve bekövetni a szerzőt ízlés szerint.

A Facebook tehát tökéletes terepe ezeknek a könnyed olvasmányoknak, de az ottani szerzők, úgy tűnik, időről időre visszakívánkoznak a Gutenberg galaxisba. Máté Attila Jövet-menet című kötetének a címe elég jól leírja, hogy miről is szól ez a műfaj (?). Olyan rövid történetekről van szó, amelyet útközben, néhány perces ráérő idejében olvasgat az ember, és amelyeket ezúttal már összegyűjtve, könyv formájában is magával vihet. Másrészt a cím azért is kifejező, mert olyan történetekről van szó, amelyekre jövet-menet bukkanhatott a szerző.

Akadnak nagyon személyes, illetve múltbeli, akár korábbi generációk emlékeit feldolgozó írások is, de a legtöbb történet alapja egy elkapott beszélgetés, vagy egy érdekes sztori, ami a szerzővel, esetleg barátaival történt meg jártában keltében. Ezek a néhány mondatostól a maximum két-három perces olvasmányt jelentő terjedelemig változnak attól függően, hogy épp mennyi volt az adott témában.

Van néhány írás, ami mintha kísérlet lenne arra, hogy a szerző elszakadjon ettől a formától, hiszen elképzelt élethelyzeteket ír le, vagy éppen csak egy eszmefuttatás, de ezeknél jobban működnek az életből elcsípett rövid történetek. Máté Attila ugyanis néhány mondattal képes arra, hogy plasztikussá tegyen helyeket, helyzeteket, figurákat. A rövid sztorikban nincs nagy megmondás vagy váratlan reveláció, de a humoros, vagy máskor elgondolkodtató, akár megható csattanó szinte mindig ott a történet végén, mintegy a szerző kommentárjaként.

A jobb híján novelláknak nevezett írásokban mindenki ráismerhet a saját életéből, környezetéből ismerős karakterekre és szituációkra, de Máté Attila azért világossá teszi a saját nézőpontját is. A szerző személye valahogy – mesélőként, fő- vagy mellékszereplőként, esetleg rezonőrként – egyébként is mindig benne van a történetben, és nagyon érződik, hogy elsősorban barátoknak, ismerősöknek születettek ezek az írások. Ez persze nem jelenti azt, hogy csak nekik lehetnek érdekesek és szórakoztatók.

Emberpárti vagyok, a franc egye meg!

Bánsági Ildikó, a Nemzeti Színház Kossuth-díjas, kiváló tagja, fel tudja húzni magát tévénézés közben, akár olyanokat mond a képernyőn lévőnek, hogy „menj a fenébe, te mocsok, te szemét, te állat!” De nem akar politizálni, mert nagyon rossz a véleménye. Most a Játékszínben, a Mennyei hang! című produkcióban, azt a gazdag nőt, Florence Foster Jenkinst alakítja, aki igen pocsékul, iszonyúan hamisan énekelt, de még a Carnegie Hallban is felléphetett.


Játszottál már ennyire tehetségtelen embert, mint amilyen Florence?

Hát nem tudom, ezen még nem gondolkoztam, bár szerintem a Sok hűhó semmiértben Beatrice is elég tehetségtelenül szerzi meg végül is a Benedekjét.

De ő csak megszerzi, Florence meg soha nem tanul meg énekelni.

Nem tud megtanulni, mert beteg. A nemi bajtól elállítódik a belső hallás. Én ezt nem tudtam, most hallottam.

Szifilisze volt, amit akkor még nem tudtak gyógyítani.

És emiatt ő csodálatosnak hallotta magát, időnként még bele is trafált a hangokba. Annyira egyszerű lenne a történet, hogyha valaki baromi rosszul énekel és amiatt, hogy nagyon sok pénze van, mégis énekes maradhat.

De azért a sok pénz nyilván kellett ahhoz, hogy énekelhessen, hiszen például a Carnegie Hallban csak nem léphetett volna fel, ha nem béreli ki.

Fotó: Juhász G. Tamás

A Carnegie Hallt tényleg ő fizette meg a férje, volt pénzük, de előtte ez a nő a lelkét kitette azért, hogy ifjú zenészeket bemutasson, menedzseljen. Volt egy házuk és először csak oda hívott meg mindenkit, ahol házi koncerteket tartottak és elnézték, hogy ő is énekel egyet, mert a barátai voltak. Az ott felfedezetteket pedig megtapsolták, és egyengették az útjukat. Igen sok jót cselekedett ez a nő, ezért elnézték neki, hogy énekel egyet-egyet.

Nyilván pokoli nehéz lehetett megtanulni azt, hogy mellé énekelj.

Ez főleg színészi, nem énekesi munka. Úgy volt, hogy először megtanultam például egy az egyben az Éj királynőjének az áriáját.

De egy az egyben nyilván Te sem tudod elénekelni az Éj királynőjének az áriáját, hiszen nem vagy operaénekes.

De el tudom énekelni.

Ki tudod énekelni azokat a szörnyen magas hangokat?

Ha rágyúrok erre, még az F-eket is ki tudom énekelni véletlenszerűségből, néha. Ezt én nem tudtam, nehogy azt hidd, hogy ezzel büszkélkedem. Dékány Magdi néni, aki engem énekelni tanított, mindig mondta, hogy nekem van négy oktávom és hogy miért nem operaénekes lettem. Ezt én viccnek vettem, nem gondoltam, hogy tényleg így van. De aztán, amikor elkezdtem énekelni Lakmé Csengettyű áriáját, ami a koloratúráriák királynője, mert annyira nehéz, akkor még szerettem is ezzel kiragyogni. Bagó Berci rendező könyörgött, hogy legyek szíves rondán énekelni. Azt mondta, hogy „ez túl szép Ildi, ne csináld”! Tetszett, hogy néha meg tudom mutatni, hogy ezek a hangok nekem megvannak. Szenvedélyesen próbáltam Florence-t, mert én magam is ugyanolyan hülye vagyok, mint ő.

Milyen értelemben?

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Naiv vagyok, idealista, lelkesedni tudok, hogy operát énekelhetek én, Bánsági Ildikó, így, ennyi évesen. Amikor felkértek erre a szerepre és mondtam, hogy de ettől én félek és mondták, hogy de igen, igen, meg tudom ezt csinálni, olyan öröm tört ki a lelkemből, hogy azt nem tudom neked elmondani, hogy igen, ez még hiányzik a palettámról. Egy földöntúli állapotba kerültem, hogy ez biztosan nem véletlen, hogy én operát fogok énekelni. De hát én nem vagyok énekes. Ha véletlenül jó hang süvít a fejem közepébe, akkor extázis van, ez olyan élmény!

Egyébként Te amúgy is extázisos színész vagy, nagyon beleéled magad a figurába, hihetetlenül felpörögsz. Nem tudsz rögtön civilbe visszakapcsolni.

Ez azért darabfüggő is, nagyon ritkán van azért ilyen örömet jelentő szerepem. Például Az ügynök halála előadása után nem pörgök, bár persze hat rám és már előtte két nappal halálfélelmem van.

Mitől?

Attól, hogy ritkán megy. Most tíz napig nem ment, holnap viszont igen, és ezért én már ma bent voltam szöveget összemondani. Ráadásul egy szinkron után, tökre elfáradtam, tök kész vagyok.

De Az ügynök halálában a feleség szerepétől miért félsz? Az próza, ilyet Te játszottál eleget. Attól tartasz, hogy elfelejted a szöveget?

Ritkán megy a produkció és nincs bebeszélve, bejáratva a szöveg. Van, amikor az ember csak „hajózik” és megy előre. De amikor nem rögzült kellőképpen a szöveg, akkor ez nem így van. Akadnak bizonyos szavak, amik fontosak és valamiért mégis ki akarnak esni a fejemből. Ilyenkor megyek a kutyával a Duna parton és mondom a szöveget.

Olvasod magadnak?

Nem, nem, a fejemben van a szöveg, azt mondom és közben még olyan dolgokat is keresek, amik fél évvel, egy évvel ezelőtt nem jutottak eszembe a szöveg kapcsán. Egy csomó dolgot az ember még felfedez a saját előadásaiban.

Ilyenkor esetleg a Duna parton jól nekimész a szembejövő járókelőknek?

Nem megyek nekik, de néha meglepődnek, amikor énekelek. Amikor a Mennyei hang szövegeit mondogatom és egy dal következik a szerepem szerint, akkor bizony dalra fakadok akár a Duna parton is, miközben csendben jönnek szembe a biciklisták.

Azt nem mondod komolyan, hogy a Duna parton, kutyasétáltatás közben például az Éj királynője áriáját énekeled.

Persze, hogy énekelem! Több szerepemet a Duna parton tanultam meg. Mindig várom azt, hogy ne legyen semmi, ne kelljen tanulnom semmit.

Azért azt nem lehet mondani, hogy Te most halálra játszod magad.

A Nemzetiben tartott nemzetközi színházi találkozó miatt tényleg keveset játszottam, alig játszottunk egy hónapig, de most például felújítottuk Az ügynök halálát, a Pogánytáncot. Lassan vége az évadnak, de közben meg már castingra kell menni.

Milyen castingra mész?

Nem én megyek castingra, hanem a férfiak jönnek hozzám castingra.

Te már benne vagy a tutiban?

Hát én már tavaly csináltam a Csak színház és más semmi és a Korhatáros szerelem című tévésorozatokat is. A Csak színházban tavaly mindössze tíz forgatási napom volt, egy tök lüke színésznőt játszottam, aki botoxol, akinek kiesik a mandula, kifolyik a víz a szájából, mert rossz orvoshoz jár. Egy helyes, komikus szerep volt. Most már huszonöt forgatási napom lesz, megnövelték a szerepemet. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz, mert még nem tudtam végigolvasni, de szerepem szerint most azt célzom meg, hogy férjhez megyek. Egyik pasival ugratom a másikat. Ezeket a pasikat castingoljuk. Megnézzük, a kémia hogyan működik köztünk.

Az nem fáj, hogy mozifilmet nem forgatsz? Szabó István korai filmjei alapján úgy nézett ki, hogy Te leszel az egyik legjobb, legfoglalkoztatottabb filmszínésznő. De aztán ez máshogyan alakult.

Fotó: Juhász G. Tamás

Az a baj, hogy amikor a pályára kerültünk, azután nem sokkal kinyílt a világ és Szabó Istvánék elkezdtek kint dolgozni. Mi meg itthon maradtunk. Pista néha azért hívott még, szinkronokat is csináltam nála. Fehér Gyuri pedig, akivel még sokat dolgoztam, meghalt. Pista időnként mondja, hogy úgy szeretne velem dolgozni, de sajnos nem jut olyan téma az eszébe, amivel engem meg tud kínálni. De azt is mondja, ha nekem eszembe jut, akkor szóljak. Hál’ istennek, hogy Meryl Streep rendezőjének eszébe jut valami róla. Fájdalmas az, hogy valaki téged megszeret a Bizalom című filmben, vagy a III. Richard tévéfilm változatában, és akkor ő követne téged, de nem tud, mert jönnek a sokkal fiatalabbak. Ha megyek a közértbe, érzékelem, mennyire szeretnek. Most örülnek, hogy a két sorozatban végre látnak.

Mennyit észlelsz a világból? Teljesen a színház közegében élsz, vagy azért olvasol újságot, nézel híradót?

-Én mindent nézek.

És fölhúzod magad?

– Nagyon.

Miből áll az, amikor te fölhúzod magad?

Kikapcsolom a tévét, aztán mégis visszakapcsolom. És mondom a magamét.

Üvöltözöl a tévével?

Olyanokat mondok, hogy „menj a fenébe, te mocsok, te szemét, te állat!” De, ne politizáljunk, mert nagyon rossz a véleményem. Nem akarok a politikába egyáltalán bekerülni, miközben én el vagyok könyvelve valami felé. De én emberpárti vagyok, a franc egye meg!

Nem azért vagy elkönyvelve, mert az MMA tagja vagy?

Nem azért. És ez is nagyon fájdalmas dolog, tudod? Mert, amikor megkaptam a Kossuth-díjat, odajöttek hozzám a szinkronban, és azt mondták, hogy végre közülünk is kapott valaki. És én nem értettem akkor, hogy mi az a közülünk. Az MMA meg úgy lett, hogy fölhívott Marton Éva operaénekesnő, és megkérdezte, hogy „nem jössz közénk?” Komolyan mondom, úgy meg voltam hatódva, hogy ő felhívott, hogy rögtön azt válaszoltam, „dehogynem, megyek!” De én ezt egyáltalán nem politikailag gondoltam. Beszélgettem ott egy kedves nővel, hogy hasznomat veszik-e? Ugye, nem az agyamról vagyok híres, hogy ezt mondjam. És akkor arra gondoltam, hogy megpróbálok a saját környezetemben valamit segíteni. Egy csomó dologban nem értek egyet, ami felé megy a pályánk. Azon gondolkodom, hogyan lehetne ezeken segíteni?

Mikre gondolsz?

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Én például szeretném, ha minden színházban lennének olyan szerződések, amikben pontosan legyenek meghatározva, hogy mettől meddig legyen próba, hány órát lehet használni a színészt. Básti Lajos, amikor a Haláltáncot játszotta, amiben többféleképpen kellett meghalnia, azért, hogy hiteles legyen, elment például a pszichiátriára, a tüdőgondozóba. Tudta, hogy ez egy felkészülést igénylő munka. Ma már rohanunk ide-oda, nincs időnk feltöltődésre. A fiatal tehetségeket pedig nem ismeri meg a nagyközönség, mert már nincsenek olyan újságok, tévéközvetítések, amikből felfigyelhetne rájuk. Rengeteg dolgot kellene csinálni! Elég sok minden nincs jól. Komolyan el is határoztam magamnak, hogy én majd mikor hagyom abba, mert nem akarok szerencsétlenül vergődni ezen a pályán. Látom, hogy arra, aki 29 évesen eljutott oda, hogy baromi jó lett, nagy örömmel nézem, két perc múlva ráküldenek egy 22 évest. Igen sok igazságtalanság van. El kéne érni, hogy időben tudjuk, mit játszunk. El tudjam olvasni a színdarabot nyáron. Rá tudjak készülni. Ez már nem divat. Majd összeáll az, ha reggeltől estig próbáljuk, gondolják. Tudnék mondani olyanokat, hogy na, de hát nem lehet, mert vagy az egészet abbahagyod, vagy, ha nem, akkor próbálj ott, helyben valamit tenni. Ha majd nem tudok, akkor azt mondom, hogy csókolom, feladtam.

Kár lenne, mert nagyon jó vagy.

De, ha kivész az emberből a játék öröme, akkor nem tudsz mit csinálni.

Remélem, hogy nem vész ki belőled…

Nem, nem vész ki, de tudod, a mi színházunkban is mondtam, hogy a színész szeretne repülni, a közönség és a saját örömére. De nem akarok pesszimista színben feltűnni. Mert mond meg, tulajdonképpen mi a bajom? Túl vagyok egy sikeres bemutatón, mindjárt itt van a nyár, forgatok is, itt van a családom. És a Macskajátékban Giza leszek. Erre már tudok készülni.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!