Kultúra

Molnár Ferenc Caramel dalszerzés előtt néha imádkozik

0

„Dalszerzés előtt van amikor imádkozom. Azt szoktam kérni, hogy különleges élményt tudjak adni annak, aki majd meghallgatja a dalt. A hitemmel kapcsolatos utalások mindig ott vannak a dalokban, mivel ez bennem van és fontos nekem, nem csak a civil életemben, hanem a zenémben is” – mondta Molnár Ferenc Caramel a Sztárportréban.

„A dalszerzést bármilyen érzelem el tudja indítani. Néha háttérbe kell szorítani az egót, van amikor például nehéz megválni egy versszaktól, de mégis meg kell. Ugyanilyen döntéseket hozunk szerintem a civil életünkben is a hétköznapokban: van amikor nehezünkre esik megtenni valamit, vagy éppen nem megtenni, de mégis kontrolláljuk magunkat, mert nem szeretnénk öncélúvá válni, és kényünk-kedvünk szerint élni.

Ahol a félelem lakik, ott az igazság mindig alternatív: ha az ember fél, akkor az teljesen át tudja alakítani az igazságérzetét. Nekem is megvan a saját igazságom, neked is, és mindenki másnak is, de ezek igazából alternatívák, és tényleg csak egy igazság van.

A színpad egy nagyon érdekes világ. Azt mondják, hogy a meditációnak egy nagyon különleges állapota a színpadon való éneklés. Fizikailag is nagyon egészséges – nekem volt már olyan, hogy meggyógyultam a színpadon egy koncert alatt.”

Egy kicsi mozgás mindenkinek kell!

0

https://www.facebook.com/NWEworldwide/videos/1038577376329522/

na még…

 

 

Nyílt levélben mondott le

A 24.hu találta az artportal-on, hogy lemondott a Munkácsy-díj bizottság egyik tagja, és nyílt levélben indokolta lemondását Kásler Miklósnak, az EMMI miniszterének. Krajcsovics  Éva festőművész azzal indokolta elhatározását, azt írja: nem akar tovább asszisztálni ahhoz, ahogy és amilyen mértékben egyes esetekben a szakmai szempontokat mellőzve megváltoztatták a jelöltek névsorát.
“Felhívnak a kollégák, hogy milyen bátor voltam, nos, én nem érzem így. Egyszerűen arról van szó, hogy olyan nevek vannak a listán, amelyekért semmilyen szakmai felelősséget nem tudok vállalni.”

Krajcsovics levele így szól:

Prof. Dr. Kásler Miklós
Emberi Erőforrások Minisztériuma
miniszter

Tisztelt Miniszter Úr!

Ezúton tájékoztatom, hogy nem kívánok tovább részt venni a Munkácsy-díj bizottság munkájában, mert számomra elfogadhatatlan, hogy aki minden szavazatot megkapott a bizottságunktól az kiesik, ugyanakkor, aki fel sincs terjesztve az megkapja a díjat, és még nem is említettem a szavazat nélküli díjazottakat. Ezek szerint a bizottság munkája puszta látszattevékenységgé vált, amihez a továbbiakban nem akarok hozzájárulni.

Üdvözlettel:
Krajcsovics Éva, festőművész
Budapest, 2019 március 14.”

A Munkácsy-díj bizottság tagjai minden évben ajánlást fogalmaznak meg a miniszter számára, kiket találnak érdemesnek a díjra. A gyakorlat viszont az, hogy az aktuális miniszter ezt alapvetően el is fogadja.

Az idei évben ez nem így történt:

Amikor megláttam a sajtóban a díjazottak listáját, nem akartam elhinni.

2017 óta vagyok a bizottság tagja, minden évben változtattak 1-2 nevet az általunk javasoltak listáján, én pedig minden évben megfogadtam, ha ez túlmegy egy határon, akkor lemondok. Most jött el ez a pillanat. Úgy éreztem, nem kapok levegőt, megfulladok, ha ezt most nem mondom el.

Tizennégy művésznek akartak díjat adni, és a mi listánkról hét nevet kivettek, hetet pedig betettek. Volt köztük egy, amelyik még a felterjesztettek között sem szerepelt.

Négy olyan díjazott van, aki a bizottságtól nem kapott szavazatot, akik nem szakmai jelöltek voltak.

Az első helyen jelölt Bács Emese festőművész, fel sem került a díjazottak listájára! “Szeretném, ha a neve említésével egy kis elégtételt tudnánk szerezni számára” – mondja Krajcsovics Éva.

Meghalt Koós János

0

Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész – közölte a család.

„A család most arra kéri az elektronikus és a nyomtatott sajtó munkatársait, hogy a halálesettel kapcsolatos híreikben tartsák tiszteletben Koós János emlékét és a hozzátartozók gyászát” – olvasható a közleményben, amelyet lányának, Koós Rékának a menedzsere, Csábi Zsolt juttatott el az MTI-hez a család kérésére.

A temetés részleteiről később adnak tájékoztatást.

Koós János 1937. november 21-én a romániai Gyergyószárhegyen született Kupsa János néven. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után Zeneművészeti Főiskolán oboa szakon végzett. Az Országos Pénzügyőr Zenekar tagja volt 1957 és 1960 között, majd ezután indult táncdalénekesi karrierje.

Táncdalfesztiválokon nagy közönség- és szakmai sikert aratott – három fesztivált megnyert -, legemlékezetesebb dala a Kislány a zongoránál. Énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása is, 1966 és 1970 között három filmben is szerepelt: Az oroszlán ugrani készül (1966), Bűbájosak (1969), A gyilkos a házban van (1970).

A Mikroszkóp Színpad tagjaként színész és parodista volt 1982-től 1985-ig. Pályája itt és ekkor kapcsolódott össze Hofi Gézával, akivel énekes-parodista duót alakítva számos sikeres színpadi és televíziós produkciót készített. Később a karmesterséggel is megpróbálkozott: szimfonikus zenekart vezényelt a Zeneakadémián is, 1999-től televíziós szórakoztató műsorokat vezetett.

Felesége az énekesnő Dékány Sarolta, lánya, Réka énekes színésznő, Gergő fia is a családi hagyományt folytatva a zenével foglalkozik.

Örökzöld slágerei: Annyi ember él a földön, Én, aki nála jártam, Kapitány, Mondjátok meg Máriának, Nem vagyok teljesen őrült, Sír a telefon.

Koós János megkapta az Artisjus zenei életműdíját, a Hungarotontól életműlemezt vehetett át, és 2008-ban ő kapta meg elsőként a tiszteletbeli pénzügyőr címet. 2014-ben Szenes Iván Életműdíjjal tüntették ki. (MTI)

Hogyan lesz egy szibériai népdalból vírusvideó?

Kétségtelenül nehezen, és kell hozzá két furcsa szovjet élettörténet és egy, éppen a kihalás szélén álló nép.

Az elmúlt hónapokban virálisan terjed egy videó a neten. A YouTube-on közelíti az 1 milliót a megtekintések száma, Oroszországban már kimondott rajongótábora van, számos helyről lehet letölteni, online nézni, és már számos feldolgozása is van – az orosz-némettől az őslakos amerikaiig. Íme:

A dolog kétségkívül kúl. A pszichedelikus tánc és a furcsa, repetitív dallamokra épülő zene összhatása komolyan üt. Mindamellett az egésznek megvan a retrós bája is – szóval, adott a hatás. A kommentelők egyértelműen rajonganak érte. Egyesek szerint bizonyíték arra, hogy a szovjet időkben sem üldözték a kábítószereket, mert LSD nélkül ilyen látomása nem lehetett senkinek, mások viszont az ezoterikus ősi forrást látják benne. Van persze, akinek csak a legutóbbi nyaralása jut eszébe róla. De mit is tudunk valójában erről a klipről? (Vagy miről.)

Kezdjük a dallal. Bár annak, aki nem beszéli a nyelvet – az angolul kommentelők jelentős része így van vele – elsőre úgy tűnhet, mintha oroszul énekelnének, de aki csak egy kicsit is ismeri az oroszt, az azonnal leveszi, hogy nem. A nyelv, amin a dal szól: nanáj. A még nálam is idősebbek a nanájokat (a cári időkben gold néven emlegették a népet) a Derszu Uzala című híres regény és film révén ismerhették, a nálam jóval fiatalabbak pedig tán, ha némi szubkulturális behatással rendelkeznek, arról hallhattak, hogy a Super Junior nevű koreai fiúcsapat egyik tagja kínai-nanáj (ottani szóhasználattal hezhen) származású. Amúgy a nanájok a mandzsu-tunguz nyelvek egyikét beszélik (az altáji nyelvek harmadik ága a török és a mongol mellett), és a kínai-orosz határvidéken élnek, ma már kevesebb, mint 20 ezren – igaz, ebből nanájul már kevesebb, mint kétezren tudnak, a többiek csak az oroszt vagy a kínait beszélik. A nyelv egy-két évtizeden belül bizonnyal kihal, a nanájok, mint Szibéria többi, kis népe, asszimilálódnak a nagyokhoz. A 18. század óta ismerjük őket, ma kb. kétharmaduk Oroszországban, egy harmaduk a Kínai Népköztársaságban él. Eredetileg alapvetően folyami halászatból éltek. Amennyiben hinni lehet a dal neten keringő orosz fordításainak, a dal is erről szól. (Lelkesültebb szájtok persze ősi sámánéneknek mondják …)

Emlékszem rád húgocskám. Hanina-ranina
Amikor a folyóban halászom. Hanina-ranina
Emlékszem, hogy a szívem, Hanina-ranina
Úgy remegett, mint a hal a horgon. Hanina-ranina
Meg szeretném tölteni a csónakodat a legfinomabb halakkal.

Az előadó Kola (hivatalosan Nyikoláj Ivánovics) Beldi.

Az orosz föderáció érdemes művésze, aki valóban nanáj származású. Élettörténete megér pár szót: hagyományos halász-vadász családba született 1929-ben, de hamar elárvult, éhezett, és megbetegedett. Egy internátusba került, ahol nem igazán élvezte az életet – így alig tizenévesen elszökött, és beállt a távol-keleti flottához. Folyt a világháború, kellett az ember, nem foglalkoztak vele, hogy nem volt még 18 éves. Később harcolt a koreai háborúban is (szovjet önkéntesek ugye). Kapott mindenféle érdemrendet is – majd a háború után az addig passzióból énekelgető fiatalember konzervatóriumban kezdett tanulni Szaratovban – közben pedig egy tankgyárban dolgozott. Hamar sikeres lett – a kor szovjet könnyűzenéjének egyik igazi csillaga. Lett érdemes művész és fellépett a sopoti intervíziós dalfesztiválon. Utólagos kritikusai szerint a jellegzetes, szovjet, havas giccs egyik meghatározó alkotója volt. Általában természetesen oroszul énekelt, de – a lenini nemzetiségi politika elveinek megfelelően – néha egy-egy szibériai népdalt is elénekelt eredetiben. Hogy átéljük a szovjet műdal aranykorát, elég egyetlen számot megismerni tőle. A sokat mondó című: „Elviszlek a tundrára” (ne értsük félre a címet, nem azzal fenyegeti a kedves nézőt, hogy majd jól száműzik a GULÁG-ra), aminek dallama és a klip megvalósítása is igazi mélymerülés a brezsnyevi pangás kulturális borzadályába.

Beldi állítólag közben a kelleténél komolyabb barátságba keveredett a kis, ázsiai népek gyarmatosító asszimilációjának legfontosabb eszközével (ezt egy orosz blog írta így), a vodkával, és a rendszerváltás – meg a kor – nosztalgikussá tette. Megcsömörlött Moszkvától és elköltözött a nanájok közelébe Habarovszkvba. 61 évesen még gyermeke is született. 1993-ban aztán szívinfarktusban meghalt. Talán maga sem hitte volna, hogy legmaradandóbb emléke ez a nanáj népdal lesz. Bár kétségtelen, ebben meghaladta az etnoszovjet popikon kötelező átlagosságát.

A dal persze önmagában nem futott volna be – kellett hozzá a klip korát megelőző kicsit szürreális képi világa is. Azt, hogy ez egy 1968-as filmből „A város és a dal”-ból van sok helyen lehet látni. A film rendezője, bár szintén jellegzetes szovjet figura, a totális ellentéte Beldinek.

facebook

Leonyid Iszákovics Menaker is 1929-ben született, de egészen más családi háttérrel: szülei a leningrádi zsidó értelmiségi-művész elitbe tartoztak, anyja színésznő, apja maga is filmrendező, nagybátyja, akinél a leningrádi blokád idején Moszkvában húzta meg magát a család, a szovjet esztrád műfaj egyik megteremtője. Adott volt, hogy Lenya milyen pályára kerüljön – egyetem után előbb színházban dolgozott, majd belevágott a filmrendezésbe. „A város és a dal” az egyik első munkája volt a Lenfilmnél. A rendszerváltásig dolgozott ott – utolsó filmjét 1990-ben rendezte. Azt mondta, nem akar már beilleszkedni az új világba – haláláig, 2012-ig inkább tanított leendő filmrendezőket. Maga a film, amiből a klipet kivették, egészében is fent van a neten, és igazán megéri azt az alig több, mint egy órát:

Zseniális, és a korát messze megelőző alkotás. Műfaját orosz források általában koncertfilmnek mondják, angolra jobb híján musicalnek fordítják, de valójában egyik sem. Leginkább Tímár Péter 1987-es Moziklipjére emlékeztet. Ma született bárányoknak, emlékeztetőül, itt a leghíresebbé vált részlet belőle:

A két évtizeddel később megjelenő videoklipek képi világát, filmes megoldásait megidéző módon zeneszámok követik egymást. Ezzel nem akar elmesélni egy történetet – így nem epigonja a vele egy időben született korai nyugati zenés filmeknek. Teli van képi gegekkel a matrózokat utánzó két kriplitől a twistelő lóig. Egyszerre használja fel és mosolyogja meg (itt-ott veszi totál hülyére) a szovjet könnyű műfaj legváltozatosabb közhelyeit – közben a kor legmodernebb zenei formáitól a népdalig és a klasszikus balettig mindent felhasznál. A zenék alatt pedig elképesztően szépek a képek – nem meglepő, hogy Vlagyimir Prohorovics Kovzel, az operatőr, díjat is nyert vele. Akármikor elmenne turisztikai imázsfilmnek Leningrádról – persze ekkor még ezt a zsánert sem igazán találták fel, főleg nem a nagy Szovjetunióban. A 13. percnél kezdődik az inkriminált rész, ami tulajdonképpen egy a leningrádi tengerparton megélt álom-ábránd, és Szocsiban vették fel. A főszereplő egy észt színésznő, Ülle Ulla (ne tessék röhögni, tényleg ez a neve). Az eredeti zene alatta azonban nem a fent ismertetett Kola Beldi dal, hanem egy instrumentális szintetizátoros esztrád. A képi világ így is megragadó – de mi tagadás, ez a zene (bár a korhoz jobban passzol) sokkal kevésbé hatásos, a képekkel együtt, mint a nanáj népdal.

De ki és mikor pároztatta a videót a dalhoz? Nevet nem tudunk, és pontos időpontot sem, az ismeretlen művész egyelőre névvel, címmel nem lépett ki az internet anonim bugyraiból. Minden valószínűséggel Oroszországban készült ez a klip, azon belül is valószínűleg Szibériában, Beldi szűkebb (mondjuk azért elég tág) pátriájában, és legkésőbb 2011-ben. A legtöbb támpontot az asiarussia.ru – egy az orosz Távol-Kelettel foglalkozó hírportál adja, akik szerint a Kola Beldy Fan Club (bárkik is legyenek azok) készítette. A YouTube-ra egy – a nevéből és a felöltött anyagokból ítélhetően – a távol-keleti nyelvek és kultúrák rajongója töltötte fel 2011-ben. Világhódító útjára viszont minden valószínűség szerint a Soviet Visuals nevű oldal repítette. Köszönet nekik érte.

A Queen fellépett az Oscar-gálán – videó

0

Az, hogy a Queen lépett fel az Oscar-gálán nem véletlen: a Freddie Mercury életét feldolgozó Bohemian Rhapsody (Bohém Rapszódia) című film is a jelöltek között volt, sőt be is söpört négy Oscart.

Az eredeti Queen együttesből Brian May gitáros és Rogert Taylor dobos volt jelen (Freddie Mrecury 1991-ben elhunyt, John Deacon basszusgitáros pedig már régóta nem tagja a zenekarnak). A frontember Adam Lambert, aki az American Idolban futott be.

A Zöld könyv című dráma kapta a legjobb filmnek járó Oscar-díjat

A Zöld könyv című dráma kapta a legjobb filmnek járó díjat a helyi idő szerint vasárnap este a hollywoodi Dolby Színházban megrendezett 91. Oscar-gálán. Vagyis a várakozásokkal ellentétben nem a Roma vagy a Fekete párduc.

A Zöld könyv a hatvanas években, a szegregáció idején játszódik, amikor a fekete zongoraművész Don Shirley (Mahershala Ali) koncertturnéra indul olasz sofőrjével (Viggo Mortensen) az amerikai délen. A filmben nyújtott alakításáért Mahershala Ali a legjobb férfi mellékszereplő Oscarját vehette át, és a legjobb eredeti forgatókönyv díját is megkapta a produkció.

A másik nagy nyertes a Roma

A házigazda nélkül megrendezett ceremónia másik nagy nyertese Alfonso Cuarón Roma című fekete-fehér mexikói alkotása volt, a filmet forgalmazó Netflixnek azonban nem sikerült megszereznie az első játékfilmes Oscar-díjat. A filmmel Cuarón a hetvenes évek elején Mexikóváros Roma negyedében eltöltött gyermekkorát idézte fel.

A Roma megkapta a legjobb idegen nyelvű film díját. Alfonso Cuarón kapta a legjobb rendezésért járó díjat, korábban pedig a legjobb operatőr Oscar-szobrát is megkapta.

A Roma a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában a Kafarnaum című libanoni drámával, a lengyel Pawel Pawlikowski Hidegháború című alkotásával, a német Florian Henckel von Donnersmarck Mű szerző nélkül című drámájával és a japán Koreeda Hirokazu Bolti tolvajok című alkotásával versengett az Oscar-szoborért.

Olivia Colman brit színésznő, A kedvenc című film főszereplője kapta a legjobb női alakításért járó díjat.

Rami Malek, a Bohém rapszódia című film főszereplője kapta a legjobb férfi alakításért járó díjat.

Spike Lee filmje, a Csuklyások: BlacKkKlansman kapta a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját, az eredeti forgatókönyvek közül pedig a Zöld könyv győzött.

A legjobb rövid animáció Oscarját a Bao című produkció kapta. A rövid dokumentumfilmek mezőnyében az indiai nőkről szóló Period. End of Sentence alkotói nyertek. A legjobb vizuális effektusokért Az első ember című filmet díjazták az amerikai filmakadémia 91. díjátadó ceremóniáján.

A legjobb dokumentumfilm díját a magyar származású Elizabeth Chai Vasarhelyi és Jimmy Chin rendezte Free Solo kapta, amely Alex Honnold sziklamászóról szól.

A Fekete Párduc című képregényfilm is több Oscar-szobrot gyűjtött össze:

a filmzenét komponáló Ludwig Göransson elismerésén kívül a jelmez és a legjobb díszlet Oscarját is elnyerte. Afroamerikai művészként a jelmeztervező Ruth E. Carter és a díszlettervező Hannah Beachler is elsőként lett Oscar-díjas a maga kategóriájában.

A legjobb filmdal Oscarja pedig a Lady Gaga és Bradley Cooper előadásában elhangzó Shallow című számnak jutott a Csillag születik című filmből.

Mahershala Ali kapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat a Zöld könyvben nyújtott alakításáért. A 45 éves amerikai színésznek ez a második Oscar-díja, tavalyelőtt ugyanebben a kategóriában díjazták, akkor a Holdfény című drámáért.

Az egész estés animációs filmek között a Pókember – Irány a Pókverzum című alkotást jutalmazta az amerikai filmakadémia.

A legjobb vágás díját pedig a Bohemian Rhapsody vágója, John Ottman kapta.

A legjobb hangvágás és hangkeverés díját is a Freddie Mercuryről és a Queen együttesről szóló Bohemian Rhapsody című zenés film alkotói vehették át.

A ceremónia a Queen együttes és Adam Lambert fellépésével kezdődött. A Dolby Színház sztárközönsége állva köszöntötte a zenészeket. A lassan csordogáló műsorban később a legjobb betétdal kategória több száma is elhangzott, köztük Lady Gaga és Bradley Cooper előadásában a Shallow. A díjosztás után a megjelent hírességek bulizni kezdtek.

A Bohemian Rhapsody négy Oscart is besöpört, a rendező – Bryan Singer – neve azonban egyszer sem hangzott el, sőt a győztesek közül senki sem mondott neki köszönetet. Singert a forgatás vége előtt pár héttel kirúgták, szexuális zaklatással vádolták, amit ő tagadott.

Kínos hiba: Andy Vajnát kihagyták a megemlékezésből

Ahogy minden évben, idén is megemlékeztek azoktól a filmesekről, akik az előző Oscar óta meghaltak. Idén többek között Burt Reynolds, Bernardo Bertolucci, Milos Forman, Penny Marshall, Stan Lee, Bruno Ganz, Albert Finney került a montázsba. A januárban meghalt Andy Vajna azonban nem került be az összeállításba.

Vajna Tímea erre reagálva ezt írta az Instagramon: „Felháborító és nagyon szomorú, hogy egy ilyen nagy embert, mint Andy Vajna, nem tett be az Academy az In Memoriamba! Mi minden papírt elküldtünk, többször beszéltünk velük. De nem hagyjuk annyiban.” (MTI, CNN, Index, Euronews)

Mi a valóság és mit látunk a filmekben?

0

Azt persze mind tudjuk, hogy a valóság egészen más, mint amit a filmekben néha látunk. Mégis nagyon érdekesek azok a képek, amelyek egy movies.effects nevű Instagram csoportban jelentek meg, összehasonlítva a forgatáson készült fotót azzal, amit a moziban láthatunk. Az oldalnak már csaknem 400 ezer követője van.

Egy kis ízelítő a boredpanda portál segítségével:

A második képhez egy kérdést is fűzünk: felismerte-e az olvasó a Berlinben játszódó amerikai kémfilm forgatásának valódi helyszínét? A helyes válasz pár képpel lejjebb.

A második képpel kapcsolatban feltett kérdésünk megfejtése: a forgatás Budapesten történt, a II. János pápa téren.

Bermuda-effektus

Miután sikerült a feleségemet meggyőzni gyereknevelési elveim helyességéről, és kivettem a kést az oldalamból, hogy az ajtón kiférhessek, észrevettem egy táblácskát a szomszédunkban lakó Csincsekék ajtaján. „Bermuda-effektus! Utazási ügynökség. Lepje meg szeretteit egy feledhetetlen kéjutazással. Soha vissza nem térő alkalom! Diszkréció!”

Nocsak! Ez a Csincsek már megint kitalált valamit. Két hete még a rejtélyes körülmények között fojtogatás következtében elhunyt anyósa és apósa csontvázát árusította a kerület – szemléltető eszközökben szegény – általános iskoláiban… Most meg ez a … micsoda is? „Bermuda-effektus” Ezt megnézzük! Becsöngettem. Az ajtóban megjelent Csincsek Albert fehér trópusi egyenruhában, kabáthajtókáján fekete gyászszalaggal.

– Maga az, szomszédkém? Fáradjon beljebb. Mivel szolgálhatok? – mondta, és bevezetett a szobába. A falon világtérkép és egy óceánjáró hajó képe függött. Az asztalon földgömb világított, a sarokban pedig egy csontváz állt, elől-hátul a már ismert reklámszövegű táblákkal betakarva.

– Ez Pista bácsi, a szendvics-emberem – magyarázkodott Csincsek úr. – Tudja, Irma nénit megvette végül a Pokol utcai zenei óvoda konyhája, hogy legyen mivel ijesztegetni a gyerekeket, ha nem esznek. De Pista bácsinak a medencecsontja és farkcsontja több helyen el volt repedve, és a vevők észrevették a celluxot. Mivel szolgálhatok?

– A tábla, Csincsek úr, az ajtón… Nem értem.

– Bermuda! Mit mond ez magának?

– Az egy meleg nadrág, kérem.

– Bermuda-szigetek, Bermuda-háromszög!

– Nézze, Csincsek úr, én mértanból…

– Na, idefigyeljen! A Bermuda-szigetek közelében van egy titokzatos, háromszög alakú terület. Ebben a háromszögben a hajók és a repülőgépek úgy eltűnnek, mintha elnyelte volna őket a tenger. Érthető?

– De Csincsek úr! Maga hisz az ilyen tudományos babonákban?

– Ezen a területen Oroszország és Türkmenisztán tudósai is végeztek vizsgálatokat.

– Az más. De mi köze van magának ehhez az egészhez?

– Én kérem, társasutazásokat szervezek a Bermuda-háromszögbe.

– De hiszen az veszélyes!

– Pontosan. Ez benne az üzlet. Tudom, maga írni szokott, nem gondolkodni, hát megmagyarázom. Egyik vállalatunk vezetői nem fejlesztették tovább világhírű termékeiket. A termék villámgyorsan elvesztette világhírét és piacát. Mit lehet ilyenkor csinálni?

– Amit a sakkban. Lecserélni a tábla végére érő parasztokat tisztekre.

– Ember! Ez mattot jelentene a felügyeleti szerveknek. Hiszen ők a hibásak abban, hogy idáig fajultak a dolgok. Sokkal egyszerűbb a vezetőket jutalomképpen elküldeni egy társasutazásra. Ebből a dolgozók is láthatják, hogy társadalmunk megbecsüli azokat, akik egykor megállták a helyüket felelősségteljes posztjukon, és a hibás garnitúrától is megszabadulunk. A Bermuda-effektus utazási ügynökség hajói a Vigadó előtt állnak. Irány a háromszög! Ott addig kering a hajó, amíg el nem tűnik. Akkor gyásztávirat a családnak, vállalatnak, minisztériumnak. Ezzel jelezzük, hogy ki lehet nevezni az új vezetőket.

– De Csincsek úr, ez iszonyú! És van, aki erre befizet?

– Mi az hogy! Ha naponta indítanám a hajókat, sem lenne elég. Tegnap búcsúztatták egy bank részvényesei az elnökséget. Ha látta volna azokat a síró arcokat, a lobogó zsebkendőket! Van érzés az emberekben. És ön nem is gondolná, szomszédkám, hogy a gyerekek milyen áldozatkészek! Több iskola fiatalsága gyűjtést indított, hogy a tanári kar a nyári szünetben a Bermuda-háromszögben pihenje ki fáradalmait. Egy szövetkezet a teljes vezetőségének befizetett, egy vezetőség a teljes tagságának. Az egyik sportklub edzői holnap indulnak a turistaútra. Néhány ellenzéki média szerkesztősége holnapután. És ami a legbiztatóbb: országos gyűjtés indult, hogy a kormányt is megajándékozzák ezzel az egyszeri és megismételhetetlen lehetőséggel. Már csak hetek kérdése és a pénz összegyűlik.

– Csincsek úr, mondja, magánszemély is befizethet?

– Természetesen. A felettünk lakó Kovács a lakásbérlőjét küldte erre a szép útra. Sötét úr az anyósát és az apósát. Sötét Józsika pedig az édesapját lepte meg a befizetéssel.

– Az a helyzet, Csincsek úr, hogy szegény feleségem már évek óta nem nyaralt külföldön. Mindig panaszkodik, és teljesen igaza van. Jó anya, jó feleség, szeretnék neki befizetni egy ilyen Bermuda-útra.

– De szomszédkám – dadogta Csincsek úr –, a felesége tegnap azt mondta, hogy Ön egyedül utazik!

Az írás ugyan megjelent az Új Tükör című kulturális hetilapban 42 éve, de némi aktualizálással még mindig aktuális.

Ez az első írása egy régi – ám kicsit felújítva ma is aktuális – krokikból álló új sorozatnak.  Emlékeztetőül a Ludas szlogenje: „Egy újszülöttnek, minden vicc új. Hátha valaki nem ismeri…”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!