Kósa dosszié

A kormánymédia szerint nincs Kósa-ügy

Az agyonhallgatást választotta a kormánysajtó a tegnap kirobbant Kósa gate-ben: míg tegnap megpróbálták Simicska álhíreként beállítani a miniszter és a „csengeri háztartásbeli” ügyét, a fejlemények tükrében, amelyek rácáfoltak a „hamis dokumentumok” elméletre, inkább nem foglalkoztak tovább az üggyel.

Hétfőn reggel robbantotta a sztorit a Magyar Nemzet arról, hogy Kósa Lajost 1300 milliárd forint kezelésével akarta megbízni egy titokzatos örökösnő. Erre válaszul még délelőtt megszülettek az első cikkek a kormánypárti médiában arról, hogy hamis papírokkal vádolta Kósa Lajost a Simicska Lajos tulajdonában álló Magyar Nemzet. A Pesti Srácok megírta, hogy a dokumentumot egy közismert szélhámosnő készítette, és ezt például az Origo is átvette azzal a címmel, hogy

Nagy bajban van Simicska: egy szélhámosnő álhírével hazudozik.

A kormánypárti értelmezésben egyszerűen arról van szó, hogy Simicska Lajos pénze fogytán van, és álhírekkel próbálja „a senki által sem vásárolt napilapját” eladni.

Megkérdőjelezték a lap által bemutatott közjegyzői dokumentum hitelességét: a Pesti Srácok megírta, hogy a csengeri nő közismert szélhámos, aki ellen nyomoztak is már, illetve, hogy a papírok hamisítványok, hiszen nem látható a dokumentum-töredéken Kósa Lajostól származó aláírás – közzé is tették a lap által közölt képet, hangsúlyozva, hogy nincs rajta bélyegző és aláírás.

„A Magyar Nemzet ma ledobta a Simicska-féle, ellenzéki oldalon várva-várt atombombát, ami végül egyszerű petárdának is gyengének bizonyult”

– összegezte a Pesti Srácok. Egy külön cikkben pedig azt fejtegették, hogy akkora összegről van szó, amiből már önmagában is az következik, hogy képtelenség az egész sztori, és csak le akarják járatni a minisztert:

„Forrásaink vagy nevetve, vagy hitetlenkedve, vagy a kamuproblémák miatt dühösen nyilatkoztak. Amúgy zavarkeltés az egész, mint arról nyilatkozott is a miniszter. Így is kezelendő, információink szerint egy ismert szélhámosnő kavarásáról van szó. Bár egyértelmű kamuról beszélhetünk, ennek ellenére mégis érdemes elfilozofálnunk a dolgon, olvasóink nagyobb örömére és szórakoztatására” – írták. Kósa Lajos is szélhámosságról beszélt az ügy kapcsán, viszont nem tagadta, hogy létezik ilyen dokumentum, és hogy kapcsolatba került volna az állítólag örökösnővel.

A Pesti Srácok által felvázolt narratívát aztán egy órán belül érvénytelenítette a Magyar Nemzet újabb cikke is: Íme a Kósa-iratokat hitelesítő pecsét és aláírás. Ebben arról írnak, hogy az Origo és a Pesti Srácok is beleesett a csapdába amikor azt hitték, nem tudják bizonyítani az állításukat a közjegyzői iratokról.

Erre aztán már sem a Pesti Srácok, sem az Origo nem reagált:

több mint egy nap elteltével sem születettek újabb cikkek Kósa-ügyben.

Hiába jelentkezett a Magyar Nemzet kedden újabb történetszállal, és hiába nyilatkozott azóta többször is Kósa csalás áldozataként tüntetve fel magát, ezekről a fejleményekről nem számolt be a kormánymédia.

A Magyar Idők is csak hétfő délután, és csak arról számolt be, hogy Kósa szerint mindez szélhámosság, és hogy az Origo úgy tudja, egy csaló hamisítványokkal támadja a minisztert – igaz, ennek az „információnak” a forrása, mint láttuk, valójában nem is az Origo, hanem a Pesti Srácok volt. A 888 egyáltalán nem foglalkozott a témával.

Miközben tehát a kormánykritikus sajtó kiemelt ügyként foglalkozik a Kósa-sztorival, a kormánypárti lapokban egyelőre egyetlen írást sem jelentettek meg március 14-én, Kósa Lajos születésnapján a témában. A címlapokat Ahmed H., a Békemenet, Hadházy szomszédja, Soros emberei és a „migránsok” uralják.

Az MTI a Magyar Nemzet cikkeit, illetve a máshol azóta megjelent fejleményeket nem szemlézte, csak Kósa Lajos nyilatkozatát adták ki hétfőn, kedden pedig az ellenzéki pártok közleményben kiadott reakciói vagy sajtótájékoztatón elhangzott kommentárjai kapcsán jelent meg a hírügynökségnél a téma.

Lali és a rejtélyes örökség

Nem tudom, én biztosan nem ezt javasolnám annak, akinek ennyi szabadon felhasználható pénze van. ( A Kósa Lajosra bízott mintegy ezerháromszáz milliárd forintról van szó, amelyről a Független hírügynökség is írt.) És szerintem egy vagyonkezelésben is bizonyára járatos ügyvéd se ezt tenné. Kósa személyétől függetlenül.

Az egész – ha tényleg így történt – orbitális (adó-)csalásgyanús voltát ehelyütt nem részletezem, megteszik ezt a megnyilatkozó politikusok. Pusztán arra próbálom rávezetni a nagyérdeműt, mennyire életszerű a sztori. Különösen az a magyarázat, amivel mindenki Lalija megtoldotta a hvg.hu-nak és az atv.hu-nak.

Nevezetesen hogy – amellett persze, hogy „ez egy igazi szélhámosság, kamutörténet, soha senkinek nem vettem semmilyen állampapírt, és soha senkitől semmilyen ilyen pénzt nem fogadtam el” -, tessenek megkapaszkodni, „egy munkatársamnak az ismerőse jelentkezett, hogy van egy hölgy, aki hihetetlen összeget örökölt Németországból, és hogy mit csináljon vele, mondta, hogy tegye magyar állampapírba, meg hozza Magyarországra és fektesse be. De semmi közöm hozzá!”

„Ez a történet úgy néz ki, hogy sokkal korábban megkeresett ez a hölgy az ügyvédjével, hogy ő egy ilyen óriási örökségnek a birtokába jutott. Én mindig mondtam, ha valóban jut, akkor tegye ezt magyar állampapírba, és valósítson meg Magyarország számára jó beruházásokat, főleg Kelet-Magyarországon.”

Tehát van valaki, aki örököl (!) Némethonban 4,3 milliárd eurót, és az illető ezzel mindjárt egy magyar ügyvédhez, illetve egy politikus munkatársának ismerőséhez rohan, mert fogalma sincs, mit tegyen ekkora gigantikus összeggel.

Nem egy privátbankba sétál be, olyan pénzintézeti részlegbe, ahol  ennek ezredrészéért személyi bankárt adnak neki, aki állandóan rendelkezésére áll, olyan befektetési portfóliót állít össze, amiből a legtöbb hozható ki (akár 15-20 százalékos éves hozam), olyan összetételben, ahogyan az ügyfélnek tetszik. És nincs egyetlen tanácsadó se a környéken, aki efelé terelné, a magyar ügyvéd se ezt ajánlja neki. Hanem hogy tegye magyar állampapírba, aminek hozama néhány százalék évente.

És ekkor abból indultunk ki, hogy az örökség (?) gazdájának semmi üzleti érzéke nincs, nem akar bajlódni akkora összeggel, amely még Németországban is fehér holló ritkaságú (t. i. nem gyárat, kereskedelmi láncot satöbbi, hanem kápét hagyott hátra az elhunyt).

Megpróbáltam röhögés nélkül leírni mindezt.

Lajos úr bankol

Legyünk egyszer mi is demagógok! Megérdemlik az urak. Ezerháromszázmilliárd forint ugyanis nagyon sok pénz. Akkora összeg, hogy egy átlagos magyar ember fel sem tudja fogni.

Pedig létezik, olyannyira, hogy Kósa Lajos minisztert, állítása szerint legalábbis, egy német hölgy bízta meg az összeg kezelésével.

Most, hogy az urak totálisan hülyének néznek bennünket, magyar polgárokat, mi is megengedhetjük magunknak, hogy egy kicsit – de tényleg csak egy kicsit és távolról sem annyira, amennyire ők megérdemelnék – demagógok legyünk.

Kérdezzük meg, hogy ennyi pénzből – még egyszer: ezerháromszáz milliárd forintról van szó – mi mindent lehetne vásárolni. Nem helikopterre, yachtra, budai villára  gondolunk, hanem olyan dolgokra, amelyektől a magyar embereknek jobb lehetne az életük.

Tegyük fel a kérdést: hány röntgen készüléket, CT-t, MRI-t, életmentő készüléket vásárolhatnánk ebből a pénzből?

Mennyivel emelhetnénk a legalacsonyabb nyugdíjakat, hogy akik egy életen át dolgoztak, idős korukat elviselhető körülménye között tölthessék?

Hány kiló kenyeret vásárolhatnánk a mélyszegénységben élőknek, hány mázsa tűzifa jutna minden egyes hideg háztartásba, hány gyereknek jutna egy pohár tej?

Hány tehetséges fiatal tanulhatna ennyi pénzből?

Kérdezzünk bátran, Kósa Lajos és társai bizonyára szívesen válaszolnak a kérdéseinkre.

Hadházy: Kósa Lajos ukrán nyugdíjasokat telepítene Magyarországra

Hadházy Ákos szerint az év legdurvább korrupciós ügye, hogy Kósa Lajos felesége 6 millióért vásárolhatott meg egy százmilliós céget. Az LMP társelnöke közleményében azt írja: ez volt a jutalom a szövetkezeti törvény bizarr módosításáért:

Kósaék egy olyan lobbistától kaptak ajándékot, aki egy olyan céghálózatnál tevékenykedik, ami a törvény elfogadását követően azonnal szövetkezet-alapításba fogott, és közel félmilliárdot kapott ukrán nyugdíjasok betelepítésére. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke úgy látja: elkészült és végrehajtás alatt van a Kósa-terv, amely egyet jelent az ukrán nyugdíjasok Magyarországra telepítésével.

Kósa Lajos felesége szimbolikus összegért, mindössze hatmillió forintért jutott hozzá egy olyan, 139 millió forintos eszközállománnyal rendelkező céghez, amelyről azt sem lehet tudni, hogy pontosan mivel foglalkozik. A vállalkozást a munkaerő-szövetkezeti szektor egyik fő lobbistája, Fiák István adta el, méghozzá két hónappal az előtt, hogy a Fidesz korábbi frakcióvezetője törvényjavaslatot nyújtott be a szektor újraszabályozásáról. Kósa Lajos nem hajlandó érdemben foglalkozni az üggyel, arra hivatkozik, hogy a felesége nem közszereplő. Pedig, miniszterként és országgyűlési képviselőként nagyon súlyos felelősség terheli abban, hogy közeli hozzátartozói a vele szoros kapcsolatot ápoló lobbistákkal üzletelnek.

Kósa az „örökös” nyakára járt

Kósa Lajos rengeteget járt Sz.-ékhez, és igyekezett megtenni mindent annak érdekében, hogy a remélt örökségből minél több jutalék kerüljön hozzá – mondta el a 444.hu-nak a csengeri „örökös”, Szabó Gáborné egy rokona. Szerinte tőlük kerültek ki a papírok a sajtóhoz.

„Hajaj, a Kósa az járt ide szülinapozni is ezekhez. Benne volt ő is nyakig” – mondta el egy csengeri lakos a 444.hu-nak.

A Kósa-ügy kulcsszereplőjének rokona – aki Szabóné házából ment ki a riporterhez – azt mondta, hogy Kósa Lajos rengeteget járt Szabóékhoz, és igyekezett megtenni mindent annak érdekében, hogy a remélt örökségből minél több jutalék kerüljön hozzá, végül azonban nem kapott pénzt. Kósától a nő azt remélte, hogy a debreceni Fidesz vezetője latba veti politikai befolyását az örökség megszerzésének felgyorsítása érdekében, ez azonban nem történt meg.

Merthogy az örökség létezik,

a rokon arról beszélt, hogy 2011-13 körül „megérkezett az örökség első részlete”,  ötmilliárd forint, amit azonban „az örökösödési huzavona miatt” vissza kellett adni.

A rokon szerint egyébként a családból adták ki a papírokat olyan személynek, aki aztán eljuttatta azokat a sajtóhoz.

Írásaink a Kósa-ügyről itt olvashatók.

MSZP: MNB-nyilvántartásba vették-e Kósát?

Felvették-e a vagyonkezelői nyilvántartásba a jegybankban Kósa Lajost – kérdezi az MSZP Matolcsy Györgytől. Szerintük egyébként az FHB Bankban nincs is 1300 milliárd forint.

Ekkora összegű vagyonkezelést nyilvántartásba kell venni a Magyar Nemzeti Bankban – mondta Szakács László, az MSZP frakcióvezető helyettese, amikor bejelentette: levélben fordulnak Matolcsy Györgyhöz. Az iránt tudakozódnak, hogy felvették-e ebbe a jegyzékbe Kósa Lajost.

A vezető Fidesz-politikusról kedden jelent meg a Magyar Nemzetben, hogy 4,3 milliárd euró, mintegy 1300 milliárd forint vagyonkezelői szerződést kötött egy eddig ismeretlennel. Később azzal magyarázta ezt, hogy bár neki semmi köze ehhez a papírhoz, de egy ismeretlen németországi ember egy ekkora összegű örökség kezelése iránt nála érdeklődött nála.

Arról azóta már írtunk, mennyire életszerű ez a történet, továbbá, hogy ekkora összeggel a rejtélyes örökös (vagy örökhagyó) a korabeli német milliárdosok top 20-as mezőnyében lenne a helye.

Ez akkora vagyon, amely az egész világon számottevő pénz – fűzte hozzá Szakács László. Egyébként megnézték, hogy a cikkben olvasható FHB Bankban – amely a számla kezelője – van-e ekkora pénznek nyoma. Nincs, ennek nagyjából harmadát látták a bank könyveiben – mondta a politikus.

Kósa kapott hideget, meleget a pártoktól

A parlamenti pártok reagálásukban Kósa Lajos politikai és morális alkalmatlanságáról szólnak és felszólítják Orbán Viktort, hogy Kósát távolítsa el a kormányból. Az alábbiakban ezekből a véleményekből idézünk.

Karácsony: Ennyi pénzt csak Bill Gates-től lehet örökölni

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint a kormány erkölcsileg megbukott, tagjainak nincs helye a közéletben. Karácsony Gergely szerdán felszólította a kabinetet, hogy ettől a naptól kezdve ügyvezető kormányként működjön, ne hozzon döntéseket a magyar adófizetők pénzéről.

Karácsony Gergely arra is felszólította Orbán Viktort, hogy Kósa Lajost ne csak a kormányból távolítsa el, hanem vonják vissza országgyűlési képviselő-jelöltségét. Nem lehet még jelölt sem olyan ember, akinek milliárdok forognak a kezei között és annak eredetéről egyetlen értelmes szót sem tud mondani, aki „egy gátlástalan hazudozó”.

Szerinte Kósa Lajosról „az ország egyik fele azt gondolja, hogy egy idióta, a másik azt, hogy gazember”.

Ma világossá lett mindenkinek, hogy mindkettő egyszerre; a keddi 1300 milliárd forintos letét után, most egy 800 millió forintos ajándékozási szerződés vált nyilvánossá – mondta.

Kérdésre válaszolva Karácsony Gergely Kósa Lajos ügyéről azt mondta, ismerve a miniszter családjának gazdagodását, senki nem hiszi el azt, amit Kósa Lajos magyarázatként elmondott. Elmondta, a nagyon jóindulatú olvasat ebben az ügyben, hogy Kósa Lajos „politikai értelemben vett idióta”. Ennyi pénzt csak Bill Gates-től lehet örökölni – hangoztatta, megjegyezve: nem hiszi el, hogy Kósa Lajos annyira ostoba, hogy nem fogta fel, mit ír alá.

Azt elismerte, hogy a nyilvánosságra került dokumentumok önmagukban semmit nem bizonyítanak. Hozzátette ugyanakkor: arra készülnek, hogy majd az antikorrupciós ügyészség vizsgálja ki ezeket az ügyeket április 9. után.

Szerinte Kósa Lajos nem fogja szabad lábon tölteni az élete hátralévő részét.

A Momentum feljelentést tesz a Német Szövetségi Bűnügyi Hivatalnál

A Momentum közleménye szerint Magyarországon a többi európai országéhoz nagyon hasonló tartalmú jogszabályok vonatkoznak a pénzmosásra. Ilyen szokatlan összegű ügyletnél a megbízásról szóló okiratot szerkesztő ügyvédnek, illetve az okiratot hitelesítő közjegyzőnek meg kellett győződnie arról, hogy az ügylet nem leplez pénzmosási célt.

A párt azt írja: Valószínűsíthető, hogy az összeg eredetéről okiratokat kellett prezentálni. A fenti összeg azonban olyan méretű, amely kétségessé teszi, hogy tényleg „egy német hölgy örökségéből” származna.

Továbbá teljesen valószerűtlen, hogy egy magánbefektető ekkora összeget egyetlen befektetési eszközbe fektessen be.

A fentiek alapján valószínű a Momentum szerint, hogy ismeretlen személyek német iratokat hamisítottak meg annak érdekében, hogy egy kirívóan nagy összeget jogszerű német forrásból származónak tüntessenek fel. Ennek célja az lehetett, hogy ezen összeget később magyar államkötvénybe fektetve, majd azok eladása után legalizált pénzhez jussanak. Ezekből a cselekményekből a német eredet igazolására irányulók az StGB személyi és területi hatálya alá esnek.

Ezért a Momentum a Német Szövetségi Bűnügyi Hivatalnál (Bundeskriminalamt) ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a német büntetőtörvénykönyv (StGB) 261. (1) bekezdésében meghatározott pénzmosás bűntette miatt.

Demokratikus Koalíció: az ügyről Orbánnak is tudnia kellett

A Demokratikus Koalíció feljelenti Kósa Lajost, mert véleményük szerint a tárca nélküli miniszter nem áldozata, hanem tettestársa egy pénzmosási ügy előkészületének.

Gyurcsány Ferenc szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a hivatalos személyeknek kötelező bejelentést tenniük, ha csalásra vagy pénzmosásra bukkannak, de a miniszter nem tett eleget ennek a kötelességének. A DK elnöke hangsúlyozta, Kósa Lajosnak arról is tudnia kellett, hogy egy több mint négymilliárd eurós nagyságrendű összeg alkalmas a pénzpiacok tiltott befolyásolására.

Az ügyről minden bizonnyal a miniszterelnöknek is tudnia kellett – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktorhoz. A kormányfőtől azt kérdezi meg, hogy tudott-e Kósa Lajos ügyleteiről, adott-e azokra felhatalmazást és az esethez a Fidesznek van-e köze.

A DK elnöke arra is kíváncsi, hogy a kormányfő el kíván-e járni Kósa Lajossal szemben, illetve hogyan fogja tisztázni saját és pártja szerepét az ügyben.

Egy kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc azt mondta, tényszerűen tudható, hogy Kósa Lajos megjelent egy közjegyzőnél, ahol okiratba foglalták az ő lehetséges szerepét egy több mint négymilliárd eurós ügyletben. Az is tudható, hogy a miniszter legalább nyolcszáz millió forintot kívánt elfogadni az édesanyja nevére, „minden bizonnyal a pénzkezelési tevékenység ellenértékeként”.

Jobbik: Kósa Lajos közjegyzői okiratban rögzítette, hogy korrupt

A Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Kósa Lajos tárca nélkül miniszter vagyonkezelési ügyében – közölte Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus szerint ha a tárcavezető igazat mondott az 1300 milliárd forintos bizniszről, akkor azért, ha nem, akkor pedig azért alkalmatlan a pozíciójára.

Úgy értékelt: Kósa Lajos közjegyzői okiratban rögzítette, hogy korrupt, függetlenül attól, megtörtént-e a pénzmozgás.

Szilágyi György bírálta azt is, hogy a politikus édesanyjának 800 millió forintot helyeztek kilátásba, ha Kósa Lajos közreműködik a pénz elhelyezésében. Azt kérdezte, történt-e kifizetés részben vagy egészében, illetve további két szereplő felvett-e kétszer 25 millió eurót.

A jobbikos politikus azt is mondta: az ügyben érintett összeg fedezni tudná a minisztériumok, háttérintézmények, kormányhivatalok, a honvédség, a rendőrség, a bíróságok, az ügyészség és az adóhatóság éves személyi juttatásait.

Szerinte Orbán Viktor miniszterelnöknek és a titkosszolgálatoknak is tudnia kellett az esetről, a közjegyzőnek és a bankoknak pedig jeleznie kellett volna ekkora pénzmozgást.

Szilágyi György szerint normális országban a kormányfőnek le kellett volna váltania a minisztert és száműzni őt a közéletből.

Közölte, kezdeményezik, hogy az Országgyűlés házszabálytól eltéréssel döntsön egy vizsgálóbizottság felállításáról a jövő heti rendkívüli ülésen.

Az LMP részéről Hadházy Ákos a Facebookon kommentálta a történteket

Azt írta, szerinte Kósa most tényleg nagy bajban van. Az őt „átverő” hölgy ugyanis szoros üzleti kapcsolatban áll Fiák Istvánnal. Azzal az emberrel, akitől

Kósa felesége 110 milliós ajándékot kapott akkor, amikor 6 millió forintért vehetett meg Fiák Istvántól.

„Fiák István lánya és másik cége KÖZÖS CÉGET BIRTOKOL (Észak-Atlanti Pénzügyi Befektető kft) Szabó Gábornével (ő a “háztartásbeli ezermilliárdos csaló”) és Czakó Lászlóval is, akiről a nai Magyar Nemzetben kiderült, hogy Kósával milliárdos svájci közös ügyleteik lehettek” – írja Hadházy.

Szerinte „azt a gyanút, hogy itt egy Kósa körüli kiterjed pénzmosó hálózat is lehet, erősíti a cég negyedik tagjának személye, Orendi Mihály is. Van ugyanis egy AVE PRO Kft. nevű cég is a történetben, amelynek jelenleg Szima Gáborné az ügyvezetője. Az ő férje a DVSC vezére, főszponzora, ill. ő a „kaszinós Szima”.Az AVE PRO kapcsolódik az AVE Ásványvíz Kft.-hez (a DVSC fő támogatójához) több szálon is, pl. az AVE PRO Kft. tulajdonosa Meszesi János Zsolt egyben az AVE Ásványvíz Kft. vezetője is.”

Hadházy szerint a kapcsolat az, hogy az AVE PRO Kft.-ben 2012.12.24-ig tulajdonos volt az az Orendi Mihály, aki tulajdonosa és vezetője az Észak-Atlanti Kft.-nek. Ő egyébként korábban vezető volt a Debreceni Sportcentrum Kft.-ben is. Azt írja: „Kósa nagyon nagy bajban van – ez az egész nem tűnik másnak, int egy nagy pénzmosó hálózatnak. (Frissítés: az, hogy Szima Gáborné érintett lenne az ügyben , egyáltalán nem biztos, mivel Orendi jóval korábban “kiszállt” az Ave Pro Kft-ből. A Kósa körüli céghálózat rendkívül kiterjedt és természetesen véletlenül is oda lehet sodródni. Az viszont teljesen egyértelmű a fentiek alapján, hogy Kósa, Fiák, Szabóné, Orendi és Czakó közös cégben játszanak – mint mondtam, Kósa nagyon-nagyon nehéz helyzetben van.”

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK