Vélemény

Mitől fél a Fidesz?

Orbán Viktor pártja utcahosszal vezeti a közvélemény-kutatásokat és minden jel szerint, akárcsak az elmúlt két választáson, rajt-cél győzelmet arat.

Ezzel együtt, sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy a Fidesz fél. Sok jel utal erre, legfőképpen az évek óta tartó, milliárdokat felemésztő és egyre fokozódó sorosozás, a migráns- és civilellenes kampány

Mintha nem lennének biztosak magukban a párt vezetői, a nagyvonalúságnak még a látszatát is kerülik, mintha attól tartanának, hogy bármiféle engedmény a gyengeség jele lenne a közvélemény számára.

Legújabban a Nemzeti Választási Bizottság piszkált bele a levesbe. Sajátos – de mondhatjuk így is: önkényes – jogértelmezése még az eddiginél is hátrányosabb helyzetbe hozza az amúgy is ezer sebből vérző ellenzéki pártokat, megnehezítve számukra a koordinált indulás, valamint az egymásra javára történő visszalépés lehetőségét.

A Fidesz egyes vezetőinek néhol arrogáns megnyilatkozásai is arról tanúskodnak, hogy hiába a tetemes előny, valamitől mégis tartanak. Pedig, az előjelek szerint legföljebb a győzelem aránya lehet kérdéses. Igaz, ez sem mindegy: egy kétharmados, vagy annál is magasabb választási győzelem nemcsak bebetonozza Orbán Viktort és kormányát, de az eddigi és az eljövendő lépéseket is legitimálná: Mindez ráadásul jelzésértékű is lehetne: azt mutatná, hogy bár a társadalom többsége, ha nem is ért egyet a kormány minden intézkedésével, de belenyugodott abba, hogy ez a világ a létező világok legjobbika.

Ha a Fidesz csak egy kicsit nyer, akkor már más a helyzet. Ebben az esetben oda a legyőzhetetlenség nimbusza, hiszen mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy rezgett a léc, és ez azokat is elbizonytalaníthatja, akik nem sziklaszilárdan hisznek Orbán pártjában, csak jobb híján szavaztak a Fideszre.

Ha a Fidesz veszít – ha nem is tennénk rá komolyabb tétet, de ez is benne van a pakliban – akkor mindennek vége.

Ezek az opciók, és ezek fényében érdemes beszélni arról, hogy tényleg fél-e a Fidesz, vagy csak a kötelező szerénység mondatja velük, hogy a verseny még nincs lefutva. Utóbbi persze annyiban igaz, hogy a játéknak csak akkor van vége, amikor a bíró hármat fúj a sípjába – onnantól kezdve gólt sem rúgni, sem kapni nem lehet. De addig még minden megtörténhet. Ha a Fidesz valóban tart valamitől, az Simicska Lajos lehet. Mert Orbán Viktor egykori barátjának sok van a tarsolyában. Olyan információk, amelyek nagyon kedvezőtlenül hatnának a kormányzópárt megítélésére.

Tud valamit a Fidesz, és ezért ez a korábbinál is erősebb hektikus hangvétel, vagy egy számára ma még ismeretlen rossztól tart? Utóbbi talán rosszabb, mint a bizonyosság. A Hitchcock-filmekben is azok a legfélelmetesebb jelenetek, amikor a vásznon éppen nem történik semmi, de a szereplők és nézők is tudják, hogy a csend mögött csak látszólagos a nyugalom. Mert hamarosan történik valami, és ami történni fog, az minden korábbinál félelmetesebb és pusztítóbb lesz.

Az élet azonban nem film. Tegyük fel, hogy február végén, vagy március elején Magyarország összes szabad hirdetőfelületén megjelenik Orbán Viktor állítólagos svájci bankszámlájának másolata, rajta a pontos összegekkel és a feladóval. Akkor vajon történik-e valami?

2006-ban az őszödi beszéd napvilágra kerülésekor elég volt egy hangfelvételből kivágott rövid részlet, melyen az akkori miniszterelnök bevallotta, hogy hazudtak a magyar embereknek. Akkor földindulás lett a bejelentéstől.

Ha most hangzana el hasonló a regnáló miniszterelnöktől, nagy valószínűséggel semmi sem történne. A magyarok már beárazták a kormányt, beárazták az ellenzéket és úgy általában Magyarországot. Ismerik a küzdő feleket, és tudják, hogy kitől mit várhatnak.

Ettől persze még félhet a Fidesz. Akár van rá oka, akár nincs.

A Tranai-rendszer

Gulyás Márton méltán elhíresült dokumentumfilmje óta nincs épeszű ember az országban, aki ne látná: a választási rendszerünk beteg. Nagyon beteg, tán gyógyíthatatlan is. Ilyenkor mondják azt az elégedetlenkedő sajtónak – amit Kocsis Máté már politikai ellenségnek is nevezett a minap – hogy „ha nem tetszik, mondj jobbat”.

Rendben van.

Mondok.

Elég sokat gondolkodtam rajta, hogyan lehetne ezt a rosszul összerakott, választási körzethatárok átrajzolásától, részrehajló számítási rendszertől, kamupártoktól szenvedő eljárást legalább kicsit finomítani, igazságosabbá tenni. Persze azt én sem hiszem, hogy ez az én módszeremet valaha bárhol is be fogják vezetni – de érdemes elgondolkodni rajta.

Nem akarok dicsekedni, távol álljon szerény személyemtől, aki ismer, tudja, hogy úgyszólván sosem járok rózsaszirmokon és babérkoszorúban, de most valóban úgy érzem, figyelemre méltót alkottam. Megtaláltam a megoldást a demokrácia speciálisan magyarországi és általánosan vett, világméretű gondjaira is egyaránt.

Gratulációkat elfogadok, esetleg készpénzt, nemesfém tárgyakat és a tőzsdén kellőképpen magasan jegyzett értékpapírokat is, de ennél többről szó sem lehet.

No jó, akkor térjünk a tárgyra: hogy lehetne ebből a válságban kínlódó világból működő demokráciát csinálni?

Előrebocsátanám, hogy az alapötlet nem tőlem származik, hanem egy szerény, kétkezi cseh tőzsdegurutól, Karel Janecektől, ő már évekkel ezelőtt javasolt valami hasonlót, de New Yorkon kívül sehol sem alkalmazták, igaz, ott legalább sikerrel. Én már továbbfejlesztettem az ötletet és kissé egyszerűsítettem, ahol szükséges volt.

Egyszóval, a varázsszó: negatív voks.

Igen, kérem, negatív. Az országgyűlési választásokon. De az önkormányzatiakon is.

Hű, mondja erre harminckét választási szakértő, de lehet, hogy harminckétezer is van már ezekben a mostani időkben, hogy ez milyen visszaélésekre adna alkalmat!

Nem nagyobbakra, mint a mostani rendszer, és nem is lenne igazságtalanabb, viszont legalább árnyalná a választás eredményét.

Ugyanis most az a helyzet, hogy elégedetlenek vagyunk a kormány politikájával, összetételével és egyáltalában véve mindenével. Különböző mértékben, én például nagyon, mások kicsit, de olyan embert csak egyet ismerek, aki maradéktalanul elégedett volna, és az is szerkesztő az egyik kormánylapnál.

Próbálna meg nem elégedett lenni.

Mármost a mai rendszerben két módon tiltakozhatunk a kormány elhibázott döntései ellen: az egyik a tüntetés, a másik az, ha a választásokon nem rájuk szavazunk. Mondjuk én eddig sem rájuk szavaztam, de más meglehet, hogy igen.

Ha tüntetünk, ránk zúdul a kormánymédia, tornából felmentett, nemileg aberrált, de legalábbis alternatív szexualitású drogosoknak neveznek és a független magyar bíróság közmunkára ítél garázdaság szándéka látszatának előkészítése miatt. Vagy sorosista bérencnek és megtévesztett tömeghisztériásnak bélyegeznek, főleg annak érdekében, hogy a szerintük kevésbé tájékozott szavazórétegeket távol tartsák nézeteink megismerésétől.

Ha viszont választunk, pont azt tesszük, ami a kormány érdeke. Ugyanis a demokratikus választási rendszereknek egy alapvető baja van világszerte, de legfőképpen nálunk: az, hogy igent lehet mondani a voksoláson, nemet nem. Maximum távol maradhat az ember vagy leadhat egy érvénytelen szavazatot. Mármost ez jelen helyzetünkben úgy néz ki, hogy ugye nem tetszik a rendszer. Sebaj, mondaná a Logika, szavazz az ellenjelöltre. Logika barátunk elmegy jeget aszalni, ugyanis nem egy ellenjelölt van, hanem öt-tíz-húsz. A szerencsétlen választó leszavaz listán is, egyéniben is arra, akit a legkevésbé talál ellenszenvesnek, aztán valahogy győz a korábbi kormány. És az ellenzék pártjai kisebbségben jutnak a Parlamentbe.

Rossz a rendszer?

Nagyon, mondják az ellenzékiek, akik pártonként azt állítják, hogy csak ők az igaziak és egyedül üdvözítők, az összes többi párt hamisítvány és bérenc, és az összefogás csak az ő vezetésükkel elképzelhető, de akkor majd győz a nép, mindenki húszéves lesz, magas, szőke és jómódú, valamint az ellenségeinket megeszi a fene.

Mondom: nem egy ellenzéki párt beszél így az összes többiről, hanem mindegyik! Miért is? Mert ha egynek sikerülne valahogy maga alá gyűrni az összes többit, bedarálni, felemészteni őket, akkor a mostani kormányhoz hasonló teljhatalmat kaphatna. Épp ezért akármilyen rossz is a mostani magyar választási törvény, nincs egy olyan ellenzéki politikus sem, aki kiállna ellene, hiszen a saját maga majdani teljhatalmát kockáztatná.

Nem nehéz belátni, hogy ellenzéki összefogás sosem lesz, választási koalíció sem, itt mindenki a maga pecsenyéjét kovácsolja és mindenkinek a saját foga törik bele.

Épp ezt oldaná meg szerény javaslatom. Az igaz, hogy gyökeresen átalakítaná a politikai életet, és megszűnne a választók zsarolása, megszűnne az alkalmatlan ellenjelöltek szándékos állítása, egyáltalán, minden megváltozna – viszont lehetne sokkal demokratikusabb az élet. Persze, ennek a rendszernek is vannak hibái, elsősorban az, hogy ezzel is vissza lehetne élni, de csak valós tömegek támogatása esetén.

Javaslatom lényege tehát a következő: míg mostanáig a magyar választó két szavazatot adhat le, egyet egyéniben, egyet pártlistára, ezen kívül maradhat távol és tartózkodhat, a jövőben az lenne üdvös, ha négy szavazata volna: egy pozitív és egy negatív egyéniben és ugyanígy pártlistán is kétféle, igen és nem. Tehát szavazhatna nem csak arra, hogy kit „akar” megválasztani (nem egyszer megfelelőbb jelölt híján), hanem arra is, kit, kiket nem akar látni sem a politikában. És nem lenne köteles minden voksát felhasználni.

Hogy nézne ki ez a gyakorlatban?

Mondjuk én a főváros nyolcadik kerületében élek, nálunk a világon minden oldal és párt indul. Elmegyek szavazni, megnézem a választékot, ejnye, kritikán aluli, és akkor… beikszelek két NEM-et a Fidesz-KDNP-re egyéniben és a Jobbikra vagy a Mi Hazánkra listán, aztán két igent egyéniben és listán egy nekem rokonszenves ellenzéki pártra. Így sikerült a negatív véleményemet is kinyilvánítanom, igaz, annak is sikerül, aki velem ellenkező nézeteket vall. Mármost tény, hogy kisebb pártokat nagyon jól szervezett nagyobb pártok képesek volnának letörölni ebben a rendszerben a választási térképről, de ehhez az kéne, hogy valóban sok legyen a szavazójuk és azok legyenek nagyon fegyelmezettek. Másfelől viszont olyan, gyávaságból, közömbösségből eddig otthon maradó rétegek is elmennének szavazni, akiket a politika iránti ellenszenv mozgat, tehát átalakulna a végletekig eldurvult politikai élet és mindenki elkezdene viselkedni, hogy ne váljon vállalhatatlanná a dühös választók előtt – akik kicserépszavazhatnák még a listáról is, ha eléggé haragszanak mondjuk a nyugdíjpénztárak, a Liget, a CEU, az MTA, Paks kettő, a belgrádi vasút vagy bármi miatt.

Persze, ezt az ötletet soha és sehol nem fogják bevezetni, annak dacára, hogy a Janecek-kísérlet sikerrel járt New Yorkban: túl jó a módszer.

Nincs politikus, akinek érdekében állna egy igazságos rendszer kialakítása.

Különben nem csak Janecek pedzegette ezt a dolgot (igaz, nagyon másként, 6-4 arányú igen-nem voksolási lehetőséggel, önkormányzati ügyekben).

Hanem Robert Sheckley, a sci-fi mestere is.

Erről szól talán legjobb írása, a Tranai.

Nála a Bolygó Elnökének a nyakában függ egy hatalmas pecsét, ekrazitból, és ha bizonyos mennyiségűnél több választópolgár nemtetszését vívta ki a vezető, melyet rádiójelekkel tudnak közölni, egészen egyszerűen felrobban.

Kiváló megoldás ez is.

Akkor legyen ez a rendszer neve.

Mondom, köszönetnyilvánításokat, készpénzt, értéktárgyakat és nagyobb értékű kötvényeket azért elfogadok, ha valakiben túlteng a hála érzése.

De szobrot nem.

Azt könnyű felrobbantani.

Vona és Gyurcsány találkozása Orbán svájci bankszámláival

Amint arról a Független Hírügynökség is részletesen beszámolt, csütörtökön este a budapesti Spinoza házban Vona Gábor, a Jobbik elnöke, sok más mellett arról is beszélt, hogy neki is felajánlották megvételre Orbán Viktor állítólagos svájci bankszámláinak dokumentumait.

A miniszterelnök vélt, vagy valós svájci bankszámlái jó ideje foglalkoztatják a magyar közvéleményt. Pontosabban: a közvéleménynek azt a részét, amelyik nem csupán a közmédiából, vagy Habony, Mészáros és Vajna sajtójából tájékozódik. Utóbbiak ugyanis még tagadni sem voltak hajlandók ezt a híresztelést, egyszerűen nem vettek tudomást róla

A miniszterelnök svájci kapcsolatai amúgy már jó ideje téma a valódi – tehát tájékoztatással foglalkozó – sajtóban. Orbán legidősebb lánya, Orbán Ráhel egy igen drága, és meglehetősen előkelő képesítést adó svájci magániskolában tanult, és amióta kiderült, hogy egy alkalommal Orbán váratlanul vonattal jött haza Zürichből, sokan találgatják, hogy a miniszterelnök a sokkal gyorsabb és kényelmesebb repülőút helyett miért ezt a megoldást választotta.

A híresztelések azt követően erősödtek fel újra, hogy idén tavasszal Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök közölte: tudomása van arról, hogy Orbán Viktornak Svájcban vannak bankszámlái, amelyekre időnként rejtélyes eredetű utalások érkeznek, melyek által Magyarország miniszterelnöke zsarolhatóvá válik. Gyurcsány mindehhez hozzátette: mindent elkövet majd, hogy ezeket a számlákat megszerezze, és nyilvánosságra hozza.

Vannak, akik máig blöffnek tartják a Demokratikus Koalíció elnökének a szavait, míg mások, elsősorban azok közül, akik Orbán hatalmának meggyengülésében reménykednek, valamiféle csodafegyvert igyekeztek belelátni a Gyurcsány által elmondottakba.

Az nem vitás, hogy Gyurcsány 19-re lapot húzott. Ha nem jön be a számítása, vagyis, nem tudja bizonyítani, amit bejelentéseivel sejtetett, akkor örökre hitelteleníti magát, és még megmaradt presztízsét is lerombolja. Ha viszont bejön a húzása, azzal nem csak ő nyer, hanem mindazok, akiknek célja Orbán eltávolítása a közéletből.

Voltak, akik azt sem tartják kizártnak, hogy Gyurcsánynak már a kezében vannak az Orbánra nézve terhelő dokumentumok, s csak játszik a miniszterelnökkel, mint macska az egérrel. Ez utóbbi verziót látszott alátámasztani az is, hogy Gyurcsány Ferenc időről időre újabb és újabb információkat csöpögtetett a nyilvánosságba, például azt, hogy látta a számlamásolatokat, amelyekért konkrét összeget – egymillió eurót – kért a számára ismeretlen, szlávos akcentussal beszélő „tulajdonos”. Ennél közelebb azonban nem jutott, mert mint mondta, nem tették lehetővé a számára, meggyőződhessen a dokumentumok hitelességéről. Sőt, legutóbb mintha visszatáncolni látszott volna a volt miniszterelnök, amikor arról beszélt: nem tartja kizártnak, hogy csőbe akarják húzni, vagyis, egy mocskos játszma szereplőjének szemelték ki.

A téma azonban benne maradt a levegőben, ráadásul most, Vona sokak által vitatott Spinoza-beli meghívásával új dimenziókat is kapott. Kiderült ugyanis, hogy már nemcsak Gyurcsány szerint létezhetnek az Orbán bűnösségét bizonyító dokumentumok, de a Független Hírügynökségnek a napokban nyilatkozó Havas Henrik is azt mondta: Vona Gábor arra számít, hogy Simicska haragja lesújt Orbánra. Havas könyvet írt Vona Gáborról, s ebben állítása szerint arról is beszélgettek, hogy Vona szerint Simicska kezében még vannak olyan eszközök, amelyekkel szét tudja robbantani az Orbán körül kialakult mítoszt.

Mindenesetre, csütörtökön este a budapesti Spinoza házban Rangos Katalin politikai vitasorozatának vendégeként a Jobbik elnöke nem kavicsot, hanem egy igazi betondarabot is bedobott az állóvízbe. Itt beszélt ugyanis először arról, hogy őt is megkeresték Orbán svájci bankszámláival kapcsolatban, ám az ő esetében ez a megkeresés nem keletről, hanem Nyugat-Európa irányából érkezett. Vona azonban – állítása szerint – nem jutott el addig, mint Gyurcsány, vagyis, hogy konkrét összegről tárgyalt volna a dokumentumról. Mint mondta, új fejlemény nincs, elaludt az ügy.

Vagy így van, vagy nem. Az viszont elég valószínűnek látszik, amit sokan eddig is sejteni véltek: Simicska Lajos, aki sokat tud Orbánról, hiszen évtizedekig nemcsak kollégiumi szobatársak voltak, de a későbbiekben is harc- és üzlettársak maradtak, szintén „beszáll a buliba”. Ezt a verziót látszik erősíteni a Vona által most elmondott, a politikai krimik határát súroló, ám valóságalapot nem feltétlenül nélkülöző történet.

És létezhet egy harmadik variáció is. Hogy azért nem sikerült Gyurcsánynak megszereznie a dokumentumokat, és azért „aludt el” a Vona által említett szál, mert valaki – egy Orbán Viktorhoz közeli személy – a miniszterelnök megbízásából már megvásárolta azokat. Magyarországon ma már minden megtörténhet, és ami megtörténhet, az időnként meg is történik.

Őrület, de lehet benne rendszer.

Ha ez utóbbi variációt elvetjük, akkor Vona Gábor mostani színre lépése azt látszik erősíteni, hogy Gyurcsány Ferenc nem a levegőbe beszélt, amikor Orbán állítólagos svájci bankszámláiról, és azok nyilvánosságra hozataláról tett említést. Vagyis, valóban létezhetnek Orbánra terhelő dokumentumok, és ezek olyanok kezében vannak, akik jó pénzért, vagy/és Orbán és a Fidesz megbuktatásának reményében hajlandók ezektől a dokumentumoktól megválni.

Tudjuk, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Idővel az is kiderül, hogy lecsap-e – és ha igen, jobbról (Vona Gábor), vagy balról (Gyurcsány Ferenc) – Orbánra a pusztító vihar.

Orbán bukása sok fideszesnek is megváltás lesz

Őszintén mondom, hogy nincs annál szánalmasabb, amikor a fideszes politikusok próbálják menteni a menthetetlent a jogállamiság kérdésében – véli Ujhelyi István EP képviselő.

Ott kezdődik a történet, hogy a Fidesz máig hatályos – még ellenzékben írt – európai programja („Igen, Magyarország többre képes!” címmel) még a nemzeti szuverenitást is csorbító felhatalmazást követelt az Európai Unió intézményei számára, csak azért, hogy a tagállami kormányokat az európai értékek betartására tudják szorítani. Most, aki akár csak ehhez hasonló javaslatot is tesz, máris verbálisan lámpavasra akarják húzni és nyakába „hazaáruló” táblát akasztanának.

Aztán következett a Sargentini-jelentés, amely az Orbán-kormány bűneit vette sorba és amelynek megállapításait az európai választópolgárok által megválasztott Európai Parlament – korábbi példa nélküli módon – több mint kétharmados többséggel el is fogadott.

A NER és kiszolgáló személyzete persze higgadt, érvelő és kulturált vitára nem volt képes, helyette a jelentéstevőt támadta emberi és női mivoltában. Mert az olyan bátor és férfias. (A gyengébbek kedvéért: ez utóbbi irónia!)

Ezt követően a Fidesz miniszterelnöke az Országgyűlés kormánypárti többségével megszavaztatott egy határozatot, amely feltételekhez kötötte kormányfői jóváhagyását az EU következő hétéves költségvetéséhez. Többek között a Sargentini-jelentéssel elindított 7-es cikkelyes eljárás tavaly évvégéig történő lezárását és az uniós források jogállamisági feltételekhez történő kapcsolásának megakadályozását írták elő az „utcai harcosnak”.

Orbán zsarolt, kiskakaskodott, zsebre dugott kézzel grasszált a piros szőnyegen, érvényt azonban nem tudott szerezni saját kívánságlistájának: mégsem volt „hatlapos ulti” a kezében, csak görcs.

A jogállamiság mechanizmus életbe lépett, a 7-es cikkelyes eljárás, ha komótosan is, de zajlik; a közpénz-szivattyúzók körül egyre jobban szorul a hurok.

Számtalanszor éltem már azzal a példával, hogy nem értem miért kiabál ennyire a Fidesz a jogállamisági számonkérés ellen, hiszen

csak a tolvajok szokták szemükbe húzni a sapkát, ha rendőrt látnak az utca másik oldalán.

Csak az tapossa a féket és kezd káromkodni a traffipax láttán, aki durván átlépte a határokat és büntetőpontból sem az elsőt kapná. Ugyanez a helyzet a fideszesekkel is, amikor nemzetközi összeesküvésről, meg migrációs-gender lobbiról, esetleg ideológiai nézeteltérésekről beszélnek.

Én például nem tudtam, hogy a közpénzlopás egy ideológia.

A Fidesz érveléséből ugyanis ez következik. Hiszen erről van szó: ne lopj a közösből, ne rúgd fel a közös szabályainkat és ne erőszakold meg a közös értékeinket, ha a közös pénzünk kell.

Hogy a Fidesz is értse:

ha Európába jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat. „Ennyi”.

A kormánypártiak persze vergődnek, mert – bár úgy tűnik, hogy el is hiszik, amit mondanak – a legtöbbjük pontosan tudja, hogy végtelenül gyalázatos, amit csinálnak. Csak benne vannak már a spirálban, aki nem ugrott félre a kispadra még időben, azokat Orbán és rendszere simán maga alá temeti majd a bukáskor.

Képzeljék el, hogy egy egykor liberális, Európa-párti, nyitott, fiatal és progresszív politikai közösség tagjai most kénytelenek a központi politikai kotta miatt olyan európai indítványokat, jelentéseket, határozatokat leszavazni, amelyekre egyébként – biztos vagyok benne, hogy – lelkük mélyén igent mondanának.

Ezen a héten fogadtuk el az Európai Parlamentben például azt a dokumentumot, amely részletezi, megerősíti, hogy a 2021-es jogállamisági jelentésnek mire kell majd mindenképpen fókuszálnia.

A Fidesz képviselői nem szavazták meg ezt a parlamenti dokumentumot, ezzel nemet mondtak például arra, hogy az igazságszolgáltatási rendszereknek és a bíráknak függetlennek kell lenniük. A Fidesz képviselő leszavazták annak megállapítását is, hogy a rendszerszintű korrupció aláássa a jogállamiságot, ezért a tagállamoknak hatékony eszközöket kell kidolgoznia a korrupció felszámolására.

A Fidesz képviselői ennek a dokumentumnak a leszavazásával

nem támogatták azt sem, hogy az Európai Bizottság nagyobb hangsúlyt fektessen az uniós forrásokkal való visszaélésekre

és kövesse például a kritikus média elhallgattatására irányuló állami törekvéseket, a közszolgálati média szerepét és függetlenségét. Ezeket is leszavazta az a Fidesz, amely néhány éve még azért tüntetett a Szabadság téren, hogy az ellenzéki pártoknak (akkor a Fidesz is az volt) legyen saját köztévéje.

Végtelenül nehéz lehet gerincroppanás nélkül végigcsinálni és asszisztálni ehhez az ámokfutáshoz a gondolkodó és tisztességes fideszes politikusoknak. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak személyes megváltás lesz, amikor 2022-ben Orbán és elvtelen rezsimje eltűnik a süllyesztőben.

Szuperkórház: csak a beton számít?

Több mint gyanús, hogy az úgy nevezett Szuperkórház szelleme levakarhatatlanul ott lebeg néhány politikus bakancs listáján, pedig nem kellene, mert az orvostársadalom feltűnően visszafogott ebben az ügyben.

Az nem tartozik szakmai kiállásnak, hogy egy-két orvos végzettségű politikus akár kormánybiztosi minőségben, akár a fővárosi önkormányzat tagjaként lobbizik a kórházért, mert egyéb, tágabb szakmai támogatottság és védhető érvek híján ők egyszerűen csak a beton lobbihoz sorolhatók.

Aggaszt viszont, hogy legutóbb Karácsony Gergely főpolgármester Facebook bejegyzésében is mindössze helykijelölési problémákkal komplikált tényként kezelte a fővárosi Szuperkórház kérdését, pedig nem az.

Hiába kormányzati kompetencia állítólag de jure a beruházás az viszont de facto a budapestiek kompetenciája, hogy meddig élhetnek, milyenek a gyógyulási esélyeik. A főváros szerencsére még nem hozott soha egyértelmű kiállást a kórház szükségessége mellett.
Nem is hozhattak ilyen döntést a budapestiek, mert elég széles közmegegyezésen alapszik, hogy a budapesti egészségügyi fejlesztésekbe strukturálisan és funkcionálisan nem illeszkedik bele egy ilyen szuperkórház, nem javítana a mostani helyzeten. Önmagában nem növelné az ellátás gyorsaságát, színvonalát és így nem csökkentené az elkerülhető halálesetek magas számát.

Sőt!

Nem nehéz belátni, hogy egy ilyen a beton lobbi által áterőltetett Szuperkórház ronthatná is a budapestiek egészségügyi ellátásának hatékonyságát mert 300-400 milliárd forintot olyan fejlesztésektől vonna el, amik viszont tényleg gyorsan és látványosan javítanának az ellátáson.

Ezek a fejlesztések, többek között, a 3-4 budapesti centrum kórház megerősítése és fejlesztése lennének.

A mindenütt mutogatott terveken látott felesleges luxuselemekkel bőven ellátott Szuperkórház tervét helyesen a főváros múlt év decemberi ülésén nem hagyta jóvá a maga részéről, de az indokok között nem csak a helyszínkiválasztás problémája kellett volna, hogy álljon.

Azért nem csak az, mert a Szuperkórház ötlete minden korábbi, a regionális kórházak erősítésének húsz évre visszamenő koncepciójával szemben egy váratlanul hajánál fogva előrángatott dolog. Ez tovább erősíti azt a gyanút, hogy itt nem szakmailag végiggondolt és a főváros egészségügyi ellátása színvonalának hatékony ügyéről van szó, hanem egy egyszerű ingatlan beruházásról, amiből szép pénz, akár százmilliárd is juthat egyesek zsebébe anélkül ráadásul, hogy az eredmény valóban hasznos lenne.

Tudják ezt sokan a szakmában és józan politikai körökben is és lassan az a furcsa és elgondolkodtató helyzet áll elő, hogy csak a kormány (egy része) és a fővárosi vezetés (egy része) akarja a Szuperkórházat a fővárosiak és a szakma mérsékelt lelkesedése mellett. Jó lenne tisztán látni, hogy ki kivel van és főleg, hogy ki van a budapestiekkel.

A probléma nyomatékos felvetése nem kórházépítés és egészségügy ellenességről szól, hiszen szakmai elemzéseken alapuló döntés esetén valószínűleg senki nem vitatná, hogy például kellhet még egy kórház Budapestnek, de nem egy Szuperkórház, hanem egy további centrumkórház szerű intézmény.

Vessünk egy pillantást a koncepciók anyagi vonzatára is.

Az elmúlt években 150-300 milliárd között röpködnek a Szuperkórház kormányzat által elhintett várható költségei amit ismerve a felülszámlázást és pontatlan tervezést nyugodtan tekinthetünk most 400 milliárd forintnak.
Elképesztő és baljós előjel, hogy – a már ilyen-olyan, sokszor csak kamu korábbi előkészületi munkákra kifizetett milliárdos nagyságrendű kiadások mellett –

állítólag nemrég a Szuperkórház tervezése címén 8 milliárd forint értékben szerződtek le valakik valakikkel a Szuperkórház tervezése címén, jóllehet semmi biztos nincsen azzal kapcsolatban, hogy hol és mi is épül.

A budapestiek ellátását tényleges javító négy budapesti centrumkórház fejlesztésére összesen körülbelül 1000 milliárd forint kellene. Első ránézésre tehát jóval többe kerülne a centrumkórházak feljavítása, de ár/érték arányban az eredmény is jobb volna.

Ezért aztán nyugodtan nevezhetjük demagógiának és hangulat keltésnek az olyan megnyilvánulásokat amikor például a kormánypárti frakció néhány tagja azzal vádolja a fővárosi közgyűlésben az úgynevezett ellenzéket, hogy azt egyáltalán nem érdekli a fővárosiak egészsége és  kórház-stopot rendelt volna el Budapestre.

Nem emlékszem kórház-stopra, sokkal inkább a Szuperkórház ügyét övező bizonytalanságra.

Jelenleg ugyanis úgy néz ki a dolog, hogy egy-két, a lobbihoz köthető politikuson kívül csak két ember áll ki nyíltan a szuperkórház mellett: Bedros J. Róbert aki fizetésért a projekt kormánymegbízottja és a szintén fizetett Fürjes Balázs kormánymegbízott. Ismerve azonban a mai magyar valóságot nyugodtan feltételezhetjük, hogy ők mindketten csak diszpécserek az ügyben.

Az értetlenkedés a Szuperkórház ügyében nem indokolatlan az egészségügy általános anyagi helyzete szempontjából sem. Drámaian keveset költünk az egészségügyre, tavaly a GDP 6,6 százalékát költöttük az egészségügyre, csakhogy ebből az állam csak 4,6 százalékot adott bele, a többit az állampolgároknak közvetlenül kellett kifizetnie.
Ebből két dolog azonnal következik. Az egyik, hogy az állam már 200 milliárd forintot amúgy is kivett lakosság zsebéből elsősorban a járóbeteg rendelés egyharmadának magánegészségügybe terelésével, másrészt a fejlettségi szintünkhöz képest a lakossági közvetlen hozzájáruláson túl amúgy is hiányzik 1200 milliárd forint a magyar egészségügyből, ami GDP arányosan plusz 3 %-t jelentene.

Ennek a pótlásán kellene elsősorban iparkodni a kormánynak inkább mint az államadósság gyorsított törlesztésén. Az adósság jól el van, nem is rosszak a kamatfeltételei, ahogyan Reagan mondta: az majd gondoskodik magáról, az élet viszont kegyetlen biológia törvények szerint lepörög, mint egy film.

A fentebb említett hiányzó és berakandó 1200 milliárdból évente növekvő mértékben, de legfeljebb 600 milliárd a következő 3 évben elérendő egészségügyi bérkorrekció és annak fenntartása, a másik 600 milliárd pedig maradhatna fejlesztésre, azaz 3 év alatt 1800 milliárd.

Látszik tehát, hogy további vidék fejlesztések kihagyása nélkül is kigazdálkodható 3 év alatt a főváros 1000 milliárd forintos fejlesztési igénye.

A kormány gyakran hivatkozik arra, hogy most 700 milliárddal többet költ az egészségügyre mint 2010-ben azonban ennek az összegnek a 80%-a az EU-tól címkézve kapott vidéki kórház felújítási program, illetve az egészségügyi dolgozók 2010-óta égetően szükségessé vált minimális többszöri bérkorrekciója volt, azaz elmaradt a szükségessé vált magasabb szintű ellátás finanszírozása saját költségvetési pénzekkel, még az amortizáció pótlásával.

Fontos hangoztatni, hogy a magyar orvosok és reálisan gondolkodó politikusok nem azért nem támogatják lelkesen egy bécsihez hasonló, amúgy „csak azért is” alapon annál is nagyobb, ott 1500 milliárd euróba kerülő kórház ötletét mert kisstílűek volnának vagy ne mernének nagyot álmodni, hanem azért mert pontosan látják, hogy a magyar egészségügy javításában a következő állomás nem egy botanikus kertes, színháztermes, stb. intézmény hanem a megfelelő centrumkórház hálózat kialakítása.

Az Ausztriától való 70-80 éves lemaradást tekintve kicsit nevetséges is ez a monarchiás időkre hajazó utánzás, de elsősorban arról van szó, hogy ha átfutunk a Szuperkórház mellett általában felhozott érveken akkor azt látjuk, hogy azok között szakmai alig van, néhány szempont másodlagos és vannak olyanok is amik egyszerűen nem igazak.

Ilyen utóbbi például az állítólagos jó megközelíthetőség vagy annak hangoztatása, hogy többen vannak akik támogatják mint akik megkérdőjelezik a kórház szükségességét.

Blöff az is, hogy az emberek többsége úgy gondolja, hogy szükség van olyan egészségügyi intézményre, amelyben a legmagasabb szintű ellátás érhető el bármilyen betegségcsoportban. Ezzel szemben az emberek többsége szerint mindenütt, de minimum régiónként szükség van erre a képességre, szolgáltatásra.

A sem igazán érv, hogy a szuperkórház bizonyos szakmai profilokban országos hatáskörű ellátást fog nyújtani, mert erre most is megvannak a profilonkénti legjobb intézmények.

Nem egyetlen Szuperkórházban kell országos hatáskörű ellátást biztosítani, hanem vidéken, a regionális központokban és budapesti decentrumokban kell emelni a színvonalat. A kimondottan nagyon speciális eseteket az országos hatáskörű intézményekben vagy egy jóval kisebb méretű kórházban lehetne kezelni.

A lézerrel tájékozódó gyógyszer-, étel- és szennyes szállítást végző robotok vagy a papírmentes, okos eszközökön való működés pedig bizonyára érdekes jó játékok lennének és bizonyára haladást jeleznének a korral , de biztos nem tartoznának a mai magyar egészségügy több tízezer megelőzhető haláleset csökkentését célzó küzdelme frontjára.

Nehéz mit kezdeni azzal is, hogy a kórház egyik vonzereje a gyorsreagáló képessége lesz. Gyors reagálás csak a sürgősségi ellátáshoz kell, azt pedig Budapesten nem lehet egyetlen kórházzal biztosítani a távolságok és lakosság száma miatt. Ráadásul nem elég fizikailag felépíteni egy intézményt, azt élettel kell megtölteni és működtetni kell.

A Szuperkórház tervezett 1200 ágyára, azon túl, hogy nagyon nem világos milyen létszámú lakosságra kalibrálták ezt, egyszerűen nem lesz kellő számú szakápoló és felkészült orvos. A jelenlegi helyzetben a kórház csak úgy tud beindulni, hogy máshonnan viszik át a komplett részlegeket (ahogyan Bécsben is) a személyzettel együtt. Ez egyben

elindítja a még meglévő kórházhálózat és a decentrumok leépülését is vagyis összességében rontani fog az egészségügyi ellátás színvonalán és eredményességén és nyíltan szembemegy a kívánatosnak gondolt megoldással.

Zavaros és sanda gondolatokat tükröznek az olyan apróságok is, hogy miért is kellene 10-15 magánellátási részleg részére ab ovo kapacitást, helyszínt biztosítani az új kórházban.
Az egészségügy finanszírozásának kérdései nemcsak nálunk, hanem más országokban is mindennapos témák. Annyi talán a szembeötlő különbség, hogy máshol érdemben is tesznek a rendszer fenntarthatósága érdekében, nálunk viszont csak toldás-foldás van.

A legmarkánsabb mozgása a kormánynak sajnos az, hogy a magánegészségügy felé tereli az ellátást, ezzel a költségek egy jelentős részétől tehermentesítve a központi költségvetést.

Szakrális része már életünknek amikor minden év vége felé a kormány megdorgálja, megfenyegeti a kórházakat az év során felhalmozott adósságaik miatt, az idén ez 70 milliárd forint lett.

Lehet erre sok mindent mondani – például azt is -, hogy esetleg nem jól gazdálkodnak a kórházak, és mohók a beszállítók, de ugyanekkora erővel azt is lehet mondani, hogy isteni csoda, hogy 70 milliárd forint adóssággal (eleve hiányzik ugye a rendszerből 1200 milliárd forint) ebben az évben is működött a rendszer, amit továbbra is elsősorban az orvosokban meglévő felelősségtudat tartott fent.

Az sem kis teljesítmény, hogy a kórházak vezetői 10-20 évvel ezelőtt megállapított HBCS pontok és finanszírozási kvóták alapján lássák el számos ellátási kötelezettségüket, pld sürgősségi vagy intenzív kezelés során.

Lehet rárontani adminisztratív feladatokat kirovó kormányrendeletekkel a kórházvezetőkre, lehet kívül-belül kifesteni a portált, hogy szebbnek tűnjön, de nem lehet elleplezni az egészségügy ordító forráshiányosságát, a terület érthetetlen kormányzati mellőzöttségét és nem lehet büntetlenül és következmények nélkül hagyni, hogy a beton lobbi kicsavarja a nép kezéből a hosszabb élet és a hatékonyabb gyógyulás jogát és lehetőségét.

Tömörebben: ne settenkedjen a beton lobbi az egészségügy környékén.

Karácsony Gergely hosszú posztban reagált Orbán Viktor mai beszédére, amiben Budapest főpolgármestere elsősorban azokra a kérdéskörökre fókuszált, amelyek a fővárost is érintik. Kérdés, hogy miért csak klímaügyben várna el a mai Kormányinfón elhangzottakhoz képest ambiciózusabb programot.

Orbán megbünteti Budapestet

Azon már nincs is mit csodálkozni, hogy az LMP kilépett – pontosabban: be se lépett – a XV. kerületi időközi polgármester választás ellenzéki csapatából. A szeptember végi voksolásra, mint tudjuk, azért kell sort keríteni, mert Hajdu László (DK) megnyerte az áprilisi választást az egyéni körzetben, így döntenie kellett: parlament, vagy kerület. Ő a parlamentet választotta – érthetően, hiszen akkor a képviselő választást kellett volna megismételni.

Sokáig úgy tűnt, hogy egy az egyben fog majd harcolni a fideszes jelölttel, László Tamással az összellenzéki jelölt, Németh Angéla, aki ugyan függetlenként indul, de a baloldalt képviselné. A kezdetekkor még hinni lehetett, hogy az LMP sem áll ki a sorból, indulása ugyanis semmilyen, előnyökkel nem kecsegtetett, de mostanra meggondolta magát a párt, és felmutatja arcát a kerület lakóinak.

Nincs mit csodálkozni ezen, írtuk az első mondatban, és különösen így van azóta, hogy a Lehet Más a Politika elnevezésű párt egyre furcsább vargabetűkkel igyekszik bizonyítani: méltó a nevéhez. Hogy ez nevezhető-e politikának, amit látunk, ami a szemünk előtt kibontakozik – nem túlzás ezt kibontakozásnak nevezni? – azt rábízzuk az olvasóra, az mindenesetre tény, hogy számos megfejthetetlen lépést láthattunk az LMP-től, már április 8-a előtt is. Azóta pedig se szeri se száma az ilyen történéseknek, soroljuk ezt a mostanit is ide. Bár, miután az utóbbi időben különös hangsúllyal jelezték a párt prominensei, hogy ők nem baloldaliak és az ő szövetségeseik a XXI. századi pártok – bár azok is megrostálva -, így például a Momentum mellett a Jobbik is, világosnak tűnik, hogy a Fideszt igyekeznek segíteni a választásokon. Ezt a megállapítást nyilván erőteljesen visszautasítanák, a Független Hírügynökség szokásos rosszindulatának minősítenék, de azért bizonyára lesz olvasó, aki elfogadja ezt a minősítést<; talán nem kell magyarázni, hogy miért. (Csak egy zárójeles kiegészítés a fuhu.hu rosszindulatával kapcsolatban; az LMP-nek van egy ilyen becsípődése, portálunk számos kísérletet tett a kapcsolat konszolidálására, eredménytelenül.)

Ez az írás azonban nem azért készült, hogy az LMP mibenlétét elemezzük, ahhoz kevésnek is érezzük magunkat, hanem arra akart vállalkozni, hogy a jövő ősszel esedékes fővárosi választással kapcsolatban adjon helyzetképet. Ami legalább olyan merész vállalkozás, mint az LMP mozgásának értelmezése. És ez annak ellenére így van, hogy a budapesti helyzet a 2018-as, amúgy ellenzéki szempontból gyászos végeredményt hozó országgyűlési választás, kifejezetten biztató volt. Ha ugyanis az LMP – már megint ő, pedig nem utazunk rá – hajlandó lett volna szembe menni a Fidesszel, azzal persze, hogy visszalépteti esélytelen jelöltjeit, akkor a fővárosban súlyos, kétharmados vereséget szenved a kormánypárt; ma nem lenne egyetlen egyéni képviselője sem Budapesten.  Sokszor leírtuk már: az ellenzéknek éppen ez a helyzet adhatott volna reményt a jövőre nézve, a budapesti eredménybe kapaszkodva indulhatott volna az építkezés. Ehelyett a rosszabb utat választották: szinte valamennyi párt a belső konfliktusait vette elő, vitte a nyilvánosság elé és rombolta le azt a hitet, amely egyébként is csak nagyon vékonyan létezett a hívekben. Ezért aztán az azóta megrendezett időközi választások – VIII. kerület, V. kerület – pontosan ezt a képet tükrözték: csalódott, a közélettől elfordult lakosság, amely már alig-alig, vagy egyáltalán nem hisz a politikában. Nem hisz abban, hogy az lehet más is. (Nem megsértődni, ez most nem az LMP-ről szól. Nem csak. ) Az előttünk feltárulkozó kép azt mutatja, hogy a Fidesz azt csinál, amit akar, semmilyen ellenállásba nem ütközik. Vagyis: bármit is mondanak hivatalosan, annak az ellenkezőjét is megteheti; pontosan tudja, hogy az ellenzék tehetetlen, az emberek meg érdektelenek. Ezért aztán hiába hangsúlyozza Kósa Lajos – nem pofátlanság őt ennyit szerepeltetni? Az. Na és? -: nem fognak hozzányúlni a közvetlen főpolgármester választáshoz, tudjuk, hogy ez a kijelentés semmit nem ér. (Kósa Lajostól különösen nem, aki a csengeri asszony kapcsán tett szavaival alaposan megégette magát. De hagyjuk is ezt.)

Szóval ma egészen biztosra veszik politikai körökben, hogy a Fidesz módosítani fogja a választási törvényt, kiváltképp akkor, ha Tarlós István nem hajlandó újra elindulni a címért. Tarlós egyelőre lebegteti a döntést, azt mondja, hogy alapvetően a feleségétől és Orbán Viktortól függ az végső elhatározása. Ő maga, mondja, nem nagyon akarna már versenybe szállni, az idén betöltötte a 70. életévét, ami azt jelentené, hogy győzelme esetén 76 éves koráig kellene szolgálnia. (Trump hetven évesen lett az Egyesült Államok elnök, teszem hozzá csendesen, és – elvileg – még újrázhatna is.) Ezt az érvet, ismerve a főpolgármester habitusát, energiáit, nyugodtan félretehetjük; biztosan merem állítani, hogy nem a kora lesz a döntő Tarlós lépésének. Hanem például az, hogy milyen lehetőségek maradnak majd egy főpolgármester kezében. A Fidesz központosító törekvéseit már a választások után megtapasztalhattuk; a főváros bizonyos – pénzhez köthető – döntései lényegében átkerültek Fürjes Balázshoz, vagyis a kormányhoz. És ez csak a kezdet.

Egyes kerületi polgármesterek azt tippelik, hogy a legújabb elképzelés szerint a kerületek megmaradnának – korábban lehetett hallani arról, hogy elöljáróságok lesznek -, még talán bizonyos új jogosítványokat is kapnak, például a főváros kezelésében lévő utak felügyeletét – ugyanakkor a pénzekről Orbánék fognak dönteni; értsd: mindenfelé beruházás kikerül a Városháza kezéből. Ez természetesen akkor alakulna így, ha megszüntetnék a főpolgármester státuszát, pontosabban a közvetlen választást. A fő érv az lenne, hogy felesleges a kétszintű irányítás – a kormánnyal együtt már három – , praktikusabb, hatékonyabb, ha a  helyi ügyekről helyben, a nagyobb volumenű dolgokról pedig országosan döntenének. Ezzel együtt, mondják, ha Tarlós mégis igent mondana Orbánnak, akkor maradhatna a választás; neki ugyanis van esélye nyerni az ellenzékkel szemben, míg új szereplőnek, még az ellenzék legyengült állapotában sem lenne.

Akárhogy is alakul, ha netán beadná a derekát Tarlós, és az eddigi karakterétől eltérően tudomásul venné, hogy ő is Orbán bábjává válik, abban biztosak lehetünk, hogy a miniszterelnök régi óhaja teljesül, ha végre teljesen a kezébe veszi a fővárost. Hogy egyébként még mit forgat a fejében, hogyan büntetné meg a budapestieket április 8-a miatt, azt nem tudhatjuk. Csak azt, hogy bűn nem maradhat büntetlenül. Márpedig a budapestiek nem Orbánra szavaztak.

Kósa tanár úr

Az idei pedagógusnap alkalmából Kósa Lajos a Nemzedékek jövőjéért díjat kapta a Debreceni Tankerülettől. Mondhatnánk, az adományozók túltolták a biciklit, és a díjjal nem csupán a volt miniszter, de úgy általában a regnáló hatalom kedvében kívántak járni. Már csak azért is, mert Kósa tanár úr pedagógiai munkássága eddig kevéssé volt számottevőnek mondható.

Talán még a matematika volt az a tárgy, ahol valamennyire maradandót alkotott. Főleg a százalékszámítás területén. Tőle tudjuk, hogy 20 százalék kétszer annyi, mint 10 százalék. Amikor még polgármester volt Debrecenben, előbb Mr. 10 százaléknak, később Mr. 20 százaléknak nevezték.

Kósa tanár úr azt is tudja, hogy mennyi 1300 milliárd forint. Tényleg, azzal most mi van? Miközben Kósa tanár úr idehaza kitüntetett pedagógus lett, a csengeri háztartásbeli hölgy, aki állítólag ennyi pénzt örökölt, és annak elköltését Kósa tanár úr szakértelmére kívánta bízni, jelenleg kiadatási őrizetben van Svájcban.

Azt vajon melyik tantárgy keretében okítják, hogy miként kell lenyúlni 1300 milliárd forint megfelelő hányadát? Mindezt úgy, hogy egy fél sertéstelep mellett még 800 millió forint is jusson a mamának, vagy hasonló nagyságrend a feleségnek.

Mit kapott Kósa tanár úrtól Magyarország? Milyen tudást adott át nekünk? Túl azon, hogy a fémhulladékok áfáját olyan meggyőzően magyarázta, hogy ha akartuk, se tudtuk volna visszatartani a röhögésünket.

Jó, kínunkban viccelődünk, mert nem tudjuk hova tenni ezt a mostani kitüntetést. Pedig, tudnunk kellene, hogy Kósa tanár úrnak vannak a fentieknél komolyabb kötődései az iskolához és a pedagógiához. Nem egészen öt évvel ezelőtt, 2013. szeptember 2-án például a debreceni Tóth Árpád Gimnázium tanévnyitóján arról értekezett, hogy  „a tanárokon, a minőségellenőrzésen, a minőségbiztosításon, a követelményeken múlik az, hogy egyébként a gyerekek hogyan fognak teljesíteni, mert amúgy a jó gyerekek, ha ütik őket, jól teljesítenek, de a legtehetségesebb gyerek is, ha nem fogják a kezét, akkor elkallódik, elvész.”

Vagyis, nem kell a dolgokat túlbonyolítani, PISA-tesztekkel, és mindenféle kompetenciamérésekkel. Ütni kell a gyereket, és akkor jól teljesít.

Akinek még ennyi okos útmutatás is kevés, annak eláruljuk, hogy ugyanezen a tanévnyitón Kósa tanár úr a diákok állóképességét is megdicsérte, „És még senki sem ájult el. Tehát a sportosságuk is dicséretet érdemel” – mondta. Majd elmesélte, hogy ők a gimnáziumban minden tanévnyitón fogadásokat kötöttek arra, hogy hány diák fog elájulni. A nyerő szám többnyire a négyes volt: általában ennyien nem bírták ki állva a végéig.

Ilyen laza fiú volt valamikor Kósa tanár úr. Ha más nem, ez is bizonyítja, hogy mennyire jó kezekbe került ez a mostani díj.

Biztosak lehetünk abban, hogy ez a már eddig is igen sok funkciót betöltő honfitársunk nem fog szégyent hozni a hazára, és meg fog felelni a vele szemben támasztott nem túl magas elvárásoknak.

Kósa tanár úr egész népét fogja.

Nem középiskolás fokon.

A parlamenti ellenzék csődje

Nem értem. A Fidesz a múlt év végén úgy módosította az országgyűlési törvényt és a házszabályról szóló országgyűlési határozatot, hogy korlátozza az országgyűlési képviselők belépését a közintézményekbe, és keményebben bünteti az országgyűlési szabályok megsértését, az ülésteremben szervezett demonstrációkat, figyelemfelhívó akciókat. Mindezt elnevezték „szájzártörvénynek” (hogy miért annak, azt nem tudom, de mindegy), és megfelelő tiltakozó akciót helyeztek ellene kilátásba.

Megismétlem, amit már korábban is leírtam itt: alkotmányosan elfogadhatatlannak tartom, hogy a parlamenti többség rendszeresen tiszteletdíj-elvonással büntesse a parlamenti kisebbséghez tartozó képviselőket.

Minden olyan üléstermi akciót, amely nem akadályozza a parlamenti működést, a többségnek el kell viselnie.
Hadházy Ákos tiltakozó akciói például nem akadályozzák. Ha a választók nem tartják indokoltnak az ilyen akciót, elfordulnak a végrehajtójától. Ha nem fordulnak el tőle, az azt jelenti, hogy indokoltnak tartották. Elfogadhatatlan, ha ezért Kövér László illetve a fideszes többség az ilyesmiért bárkit bármilyen módon megbüntet.

Van tehát mi ellen tiltakozni.

Javasoltam is adekvát tiltakozási formát. A kormánytöbbség viselkedése ellentétes a parlamenti működés lényegével, többség és kisebbség partnerségével, a parlamentet a maga birtokának tekinti. Erre az lenne a méltó válasz, ha az ellenzékiek lemondanának minden parlamenti és bizottsági tisztségről, nem vállalva társfelelősséget azért, ami a parlamentben – a plenáris üléseken és a bizottságokban – folyik. Nem fosztaná ez meg a képviselőket semmiféle olyan lehetőségtől, hogy a plenáris ülésen és a bizottságokban felszólalva és szavazva kifejezésre juttassák a kormányétól eltérő álláspontjukat, kifejezésre juttassák választóik akaratát.
Az ellenzékiek pont az ellenkezője mellett döntöttek. Ma a napirend előtti felszólalások után kivonultak a parlamentből, nem tették fel kérdéseiket, nem mondták el interpellációikat. Parlamenti és bizottsági tisztségeiket persze megtartják. Mi ennek az értelme?
Két hónap szünet után ült ma össze az Országgyűlés.

Rengeteg dolog történt e két hónap alatt, amivel kapcsolatban olyan kérdéseket tehettek volna fel, amelyekkel megszégyeníthetik a minisztereket, államtitkárokat, és rajtuk keresztül az egész Fideszt. Éppen erről mondtak le. Mire jó ez? Nem értem.

Még valami. Megírtam tegnap, hogy mi mindent hazudott össze Orbán az „évértékelő” beszédében. (Nem mindent, csak a hét legfontosabbat.)

Mint legotrombább hazugságot jellemeztem, hogy azt volt képe állítani Soros Györgyről, hogy háromszor is megpróbálta kifosztani Magyarországot. Egyik, általa felhozott eset sem Magyarország kifosztásáról, hanem az országnak illetve Európának nyújtott segítség szándékáról szólt.

Ma azután a napirend előtti hozzászólók érthető módon Orbán tegnapi beszédével foglalkoztak. (Nemcsak az ellenzékiek támadták a beszédet, a kormánypártiak is annak állításait ismételgették.) Helyesen tették az ellenzékiek, hogy leleplezték Orbán hamis állításait. Azt azonban nem tették helyesen, hogy nem utasították vissza a Soros elleni gyalázatos vádaskodást.

Erkölcsi kötelességük lett volna kiállni az ember mellett, aki rengeteget tett a szabad Magyarországért.

Nem emlékszem rá, hogy amióta ez a gyalázatos kampány folyik ellene, bárki bármikor kiállt volna mellette az Országgyűlésben. Igaz, az ilyen kiállással nem sok szavazatot lehet szerezni. Mégis, meg kellett volna tenniük. A Jobbiktól vagy az LMP-től nem várnék ilyesmit.
Gyurcsány Ferencre és Szabó Tímeára, akik egyébként kitűnő beszédet mondtak ma, és akikhez baráti kapcsolat fűz, kifejezetten neheztelek, amiért sem most, sem máskor nem tették meg.

Bréking nyúz, különkiadás – Tudósítás Szájer József alternatív valóságából

Szájer József a Fidesz Európai Parlamenti képviselője levélben tájékoztatta kinti frakciótársait a magyar választásról. A nem mindennapi gondolatisággal fogalmazott irományban Szájer arról panaszkodik, hogy „Mindegyik párt, és a média jelentős része (amelyet oligarchák finanszíroznak, mint Simicska Lajos vagy Soros György) ellenünk kampányolt.”

Sorosról tudunk, az oligarchákat ismerjük, bár Szájer úr megemlíthette volna, hogy az ENSZ akar dönteni Magyarország helyett, és a migránsoknak is szentelhetett volna legalább egy mondatot.

Azonban, hogy ne legyen hiányérzetünk, a levél folytatódik.

„Hét az egy ellen harcot vívtunk a kormányzáshoz szükséges többségért. Olyan erőkkel küzdöttünk, amelyeknek elsöprő médiaereje, példátlan befolyása és majdnem határtalan erőforrásai voltak… Az ő forrásaik gyakran erős külföldi támogatással jártak együtt, az önök országainak médiájától, politikai pártjaitól, az önök otthoni riválisaitól.”

Mindez abból a szempontból is érdekes, hogy a magyar választásra küldött nemzetközi választási megfigyelők szerint az állam és a Fidesz annyival több forráshoz fért hozzá a választás előtt, hogy nem lehetett egyenlő versenyről beszélni a kampányban.

Finoman és visszafogottan fogalmaztak a nemzetközi válaszási megfigyelők. Nekünk, akik itt élünk Magyarországon, nem kell se finoman, se visszafogottan fogalmaznunk. A mi bőrünkre megy a játék, ezért leírhatjuk, hogy miként kell értelmezni a nemzetközi választási megfigyelők kijelentését.

Úgy kell ezt értelmezni, hogy a kampány idején, de már jóval előtte is, a csapból is a kormány propagandája folyt. Éjjel, nappal, minden hullámhosszon. Elsősorban a vidéki Magyarországon lakók voltak elzárva a valódi, hiteles információtól. Ők másról sem hallhattak és olvashattak, minthogy jönnek a migránsok, és ha nem a Fidesz folytathatja a kormányzást, akkor a mindenféle idegenek elözönlik az országot.  

Ja, mielőtt még elfelejtenénk: az ellenzék lebontaná a kerítést.

Tessék tehát Orbán Viktor pártjára és kormányára szavazni, mantrázta a Fidesz által vezérelt média, mert ők majd megvédik az országot azoktól az idegenektől, akiknek – és ezt már mi tesszük hozzá – eszük ágában sincs idejönni.

Ez tehát a Szájer József által emlegetett „elsöprő médiaerő, példátlan befolyás és majdnem határtalan erőforrás”.

Korszakváltás idején

Valami nagyon megváltozott, miközben az agyunkat a múltban hagytuk. Háborúk, konfrontációk mindig voltak, de az eszközök és célok mára mások. Fontos a terület, befolyás, biztonság, de emellett a gazdasági dominancia megszerzése lett a prioritás. Az eszköz pedig már nem egyértelműen a haditechnika, hanem a minden felé növő informatika.

Aki információ birtokában van, előnyt élvez pozíciók kiépítésében. Aki pedig ezeket az információkat rendszerbe tudja állítani, ki tudja építeni logisztikáját, az képes tudatmódosításra, szokások átállítására, beszerzések manipulálására, stratégiai célok megvalósítására. A nagy szavak után nézzük érthetőbben.
Itt van a mobiltelefon. Nézzük csak milyen fejlődésen ment át ez az egyszerű eszköz az elmúlt 20 évben? Ahhoz, hogy ez működjön, egy hálózatot kellett hozzá kiépíteni, ami tartalmazta az adót, átjátszó állomásokat és az eszközt magát, a telefont. Persze mindezt vezeték nélküli összeköttetéssel. Az első 1G generáció arra volt jó, hogy telefonáljuk. A 2G rendszer alkalmas volt SMS és MMS funkciókra, tehát szöveges üzeneteket, képeket is tudtunk küldeni vele. A 3G sebessége felülmúlta az előzőeket, további funkciókkal bővült, a 4G pedig itt van a kezünkben, életünk meghatározó része, nem csak szórakozásunkat, kommunikációnkat szolgálja, hanem beépült munkavégzésünkbe, egyszerűbb eszközeink működtetésébe.
És itt van az a kor, amiben élünk, ahol talán az eddigi háborúknál is sokkal nagyobb, meghatározóbb küzdelem folyik. Ki fogja irányítani a világot? Az 5G sebessége ugyanis százszorosa a 4G-nek, teljesítménye pedig jóval meghaladja azt. Ezzel nem csak üziket lehet küldözgetni, hanem alkalmas gyakorlatilag minden, életünket alapvetően meghatározó eszköz vezérlésére. Rátelepíthetjük házunk biztonsági rendszerét, beprogramozhatjuk kocsink útvonalát, ugyanakkor rábízhatjuk személyes információinkat, a világ tudását pedig rendelkezésre bocsájtja.
Ez a rendszer képes katonai eszközök vezérlésére, haditechnika üzemeltetésére, képes kutatások, fejlesztések eszköztárában alapvető funkciót biztosítani. És itt csak egy apró szemelvényt ismertettem a potenciálból.
Ha tovább visszük a gondolatot, akkor a biztonsági előnyök megszerzése mellett olyan gazdasági fölényt is jelent a rendszer operátorának, ami a jelenleg közel 8 milliárdos lakosság eszköztárának lecserélése után hatalmas piacot jelent az 5G rendszerhez kompatibilis új eszközök eladásában. Elképzelhetjük, micsoda ádáz harc folyik az 5G rendszer kiépítése, a szerverek információátjátszása feletti kontroll megszerzése körül.

Aki ezt a harcot megnyeri, gyakorlatilag teljes befolyást szerez beszerzések, biztonsági eszközök üzemeltetése, ki merem jelenteni, hogy az általános emberi gondolkodás felett.

Nos, innen érthető Trump elnök nyugtalansága Kína miatt, mert Kína kiépítette ezt a rendszert és ennek üzemeltetését Kínán kívül, így az USA-ban is be akarja vezetni. Erre alkalmas vevő készülékeket óriási tömegben és olcsón árul. Ez nem más, mint az a Huawei telefon. A nyugat is kiépítette ezt a rendszert és ennek terjedését éljük meg napjainkban. A nyugat kitiltja a Huawei-t, a kelet kitiltja a nyugatot stb. Trilliárdok és a jövő forog kockán.

Eddig is hatalmas adatbázisok jöttek létre, melyek az eddigi a rendszereket betáplálták, de az 5G-vel az adatbázisok szerepe jócskán megnő, hiszen nőni fog a tudatátalakítási potenciál.  

Ha erről az oldalról elemzem napjainkat, a Covid-19-et sem csupán egy olyan vírusnak lehet tekinteni, mely biológiai veszélyt jelent az emberiségre, hanem egy tényezőnek, ami átalakítja létünk tereit, a gazdaságot, gondolkodásunkat. Munkavégzésünk átterelődik a digitális térbe, a gazdaság új szerkezetet fog ölteni, a gondolkodás kizárólag azokra az információkra fog épülni, amit a rendszerből nyerünk.

Kérem, figyelmesen olvassátok, amit írtam! Nem azt írtam, hogy valaki azért találta fel a vírust, hogy ilyen szándékkal terjessze. Azt írtam, hogy a vírus, bármi is legyen az eredete, felerősíti a folyamatokat.

Ezután vessünk egy pillantást a történelemre. Ne a próféták korát, hanem az őket követő időszakokat vizsgáljuk. Eddig gyakorlatilag az egyházak, később a politikai irányzatok állították rendbe az emberiség gondolkodását. Ők szabták meg, miként gondolkodjunk a világról, mit, hogy lássunk. Hangsúlyozom, nem a próféták idejéről beszélek, hanem amikor az általuk hirdetett „ige” kisiklott, mert emberi kezelésbe került.
Ma egy olyan korban élünk, melyben teljes szemléletváltás várható, mert ezeknek az „egyháziasított” felfogásoknak vége. Persze a végjáték lehet, hogy kitart még pár generáción keresztül, de jól látható a vallási szervezetek küszködése, kimerültsége.

Ez azért van, mert saját fennmaradásukra és nem Isten rendjébe való beilleszkedésbe keresik a megoldást.

Az Iszlám berkein belül pedig, drága testvéreim, még mindig Ali imám és Moawia, síita és szunnita, török, perzsa vagy arab iskolák érvanyagainak felsőrendűségében látják a megoldást és nem Allah könyvében, a Koránban, ami ezt mind felülírja. Méltók vagyunk-e Allah könyvére, prófétánk (béke reá) meghagyásaira és utolsó szavaira, melyekkel útnak indított miket?
Nevetséges a harc, amit magunk közt és a világgal vívunk, miközben a világ hagy minket megrohadni magunk közt értelmetlen küzdelmünkkel és teljesen mással foglalkozik.
Dimenziókkal maradtunk el attól, hogy megértsük mi folyik körülöttünk, miközben az a dimenzió, amit Isten jelentene, felszabadítana abból az adatbázisokhoz kötött gondolkodásból, melyet jelen korszakváltás felkínál számunkra.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK