Kezdőlap Itthon Vélemény

Vélemény

Isten, ha volna, hányna tőletek

Nógrádi György, a magát polgári oldanak nevező társulat biztonságpolitikai szakértője, befogadna menekültet a lakásába. Ezt ő maga mondta, annyi volna még a feltétel, hogy a befogadandó menekült olyan jól nézzen ki, mint az ukrán szépségkirálynő. És ezt a szép menekült nőt – Nógrádi György elmondása szerint – két-három hét elteltével átvenné a baráti köre.

Nógrádi György mindezt a karcagi Nagykun Polgári Kör vendégeként Biztonság – kihívások és válaszok címmel tartott előadásán vezette elő, a nyilván minden jóra nyitott, keresztényi és polgári elveket valló sokaság szeme láttára és füle hallatára. Kint a pulpituson ott ült Fazekas Sándor, az Orbán-kormány egykori agrárminisztere, ő is mosolygott a történeten, talán titokban még a szája szélét is megnyalta, amikor elképzelte, hogy rá kerül a sor az ukrán szépségkirálynő használatakor.

Ebből azért a vak is látja, hogy Nógrádi úr (?) valójában jószívű ember. Ami neki jó, azt a barátaitól sem sajnálja. Talán még is jobb lenne, ha Nógrádi György nem egy menekültet fogadna be, hanem egyszerre többet, de csak az ukrán szépségkirálynőt használná rendeltetésszerűen, a többieket azonnal átadná a barátainak, ne kelljen már szegényeknek a nyálukat csorgatva várniuk, míg sorra kerülnek.

Nem tudni pontosan hányan voltak ezen az összejövetelen, az viszont valószínűsíthető, hogy a megjelentek egytől egyig rendes magyar emberek, akik kereszténynek és polgárnak mondják magukat. Ehhez képest meglehetősen furcsa, hogy egyetlen ember nem akadt a jelenlévők között, aki felállt volna, hogy azt mondja: Nógrádikám, menj te a jó kurva anyádba! Őt fogadd be személyi használatra, őt vegyék át a hozzád hasonlóan ostoba és gazember barátaid.

De nem volt ott egyetlen férfi, vagy teszem azt nő, aki kikérte volna magának ezt a hangot, ezt a gyalázatos,  mindennek, csak éppen keresztényinek nem nevezhető mentalitást.

Sok évvel ezelőtt, amikor Gyurcsány Ferenc még miniszterelnökként öregecske feleségekről beszélt, a Keresztény Úriasszonyok Szentfazék Tagozatának Ájtatos Szattyán szekciója egész oldalas újsághirdetésben tiltakozott a megfogalmazás ellen. Mint akkoriban büszkén nyilatkozták, éves költségvetésük nagy részét felemésztette az újsághirdetés, de nekik így is megérte, mert a keresztény értékek lettek megtámadva és nekik azokat meg kellett védeniük. Most a Keresztény Úriasszonyok Szentfazék Tagozatának Ájtatos Szattyán szekciója nem mond semmit. Ha még vannak egyáltalán.

Felhívnám egy ismerősömet, aki tanult, tájékozott ember létére Fidesz-hívő, ráadásul templomjáró ember, aki már akkor is vallásos volt, amikor Orbán és társai még azt kiabálták a parlamentben, hogy „csuhások, térdre”! Megkérdezném tőle, hogy ez most akkor miféle értelmezése a tízparancsolatnak, a szent szöveg melyik pontjából olvasható ki, hogy a befogadott ukrán szépségkirálynőt – magyarul ezt így mondják – partiba kell vágni?

Felhívnám és megkérdezném, de minek. Azt mondaná, amit akkor szokott mondani, amikor kiderült valamilyen turpisság. Magánrepülőgép, helikopter, vagy ezeknél nagyságrendekkel is nagyobb lenyúlás. Hogy tud mindent, olvas újságot, néz tévét, hallgat rádiót – nem csak a kormányhoz közelit -, de ő, így mondta nekem legutóbb, akkor is ezeket szereti.

Én meg ezeket nem szeretem. És közlöm velük, hogy jó helyről tudom: isten, ha volna, hányna tőletek.

Válaszlevél Magyarország miniszterelnökének

Tisztelt Honfitársam!

Megkaptam a levelét, amelyre ezúton igyekszem illő módon válaszolni. Először is hadd fejezzem ki nagyrabecsülésemet, amiért Ön pénzt, s fáradságot nem kímélve, velem együtt mintegy 8 millió honfitársamnak írt levelet. Nem lehetett olcsó mulatság, s bár úgy sejtem, hogy Ön tehetős ember, félő, hogy ekkora postaköltség még az Ön családi költségvetését is megterheli. Nem szeretném, ha e mostani költekezés miatt anyagi gondjai támadnának, és ebből kifolyólag problémát okozna a sárga csekkek befizetése.

Nem tudom, Ön volt-e már ilyen helyzetben, ha nem, akkor elárulom, amit sokmillió magyar polgár rendre a saját bőrén tapasztal: a befizetés elmaradása esetén a szolgáltatók előbb figyelmeztető felszólítást küldenek, majd – további nemfizetés esetén – beszüntetik a szolgáltatást.

Ön azt írja levelében, hogy „a nemzeti konzultáció során az ország polgárai elsöprő többséggel nemet mondtak a Soros-tervre.”

Ha nem lett volna gyerekszobám, akkor most arra kellene gondolnom, hogy Ön nem mond igazat. (Magyarul: hazudik). Az ország polgárainak nagy többsége ugyanis nem válaszolt az Ön nemzeti konzultációnak nevezett levelére. Vagy azért, mert nem érdekelte őket a téma, vagy azért, mert nem értettek egyet azokkal a nyilvánvaló képtelenségekkel, amelyet az Ön nemzeti konzultációnak nevezett levele tartalmazott. A hozzávetőlegesen nyolcmillió nagykorú állampolgár közül a hivatalos közlés szerint 2 356 811-en küldték vissza a levelet. Ha ez a szám igaz – és sokan ebben is kételkednek – akkor sem felel meg a valóságnak, hogy az ország polgárainak elsöprő többsége nemet mondott a Soros-tervre.

Mely terv, Ön is tudja Tisztelt Honfitársam, nem létezik. Ön azt írja, hogy Soros György „lebontaná a határokat, és milliókat akar betelepíteni Afrikából, és a Közel-Keletről.” Ilyen tervet, vagy elgondolást sem Sorostól, se más normális embertől eddig nem hallottunk. Ha Sorosnak, vagy bárki normális embernek létezne ilyen terve, akkor Ön, Tisztelt Honfitársam, bizonyára már előhozakodott volna az ezt bizonyító szövegekkel.

Tudom, most már Ön sem kíván milliókat behozni Magyarországra, bár volt idő, amikor erről még másképp gondolkodott. Például 2001-ben, amikor az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti ebédjén Ön úgy fogalmazott, hogy az elkövetkező öt évben Magyarországnak a gazdasági növekedés fenntartása érdekében több millió gazdasági bevándorlót kell befogadnia. Mindehhez még azt is hozzátette, hogy ennek érdekében az országnak át kell gondolnia a bevándorlási szabályokat.

Ezek nem Soros György gondolatai voltak Tisztelt Honfitársam, hanem az Ön szavai. Persze, mint mindenkinek, Önnek is változhat a véleménye, ám ebben az esetben több szerénységet, visszafogottságot várnánk el Öntől, valamint annak a beismerését, hogy két eset lehetséges: Ön 2001-ben rosszul mérte fel a helyzetet, vagy 2018-ban nem mond igazat.

Levelének vége felé Ön azt írja: ragaszkodunk ahhoz, hogy csak mi, magyarok dönthessük el, hogy kikkel élünk együtt. Rossz hírem van az Ön számára Tisztelt Honfitársam: mi, magyarok, már most sem dönthetjük el, hogy kikkel élünk együtt. Én magam például számos olyan honfitársamról tudok, akikkel, ha rajtam állna, eszem ágában sem lenne egy országban élni. Feltételezem, hogy Ön bizonyára hasonlóképpen van ezzel, és sok olyan embert fel tudna sorolni, akiket szívesebben látna a határainkon kívül.

Így megy ez, tisztelt Honfitársam.

Honfitársi tisztelettel,               

                                      Föld S. Péter

A részeges Juncker levele a mindig józan Orbánhoz

Kedves barátom, Viktor!

Hallottalak a magyarországi közrádióban. Minden pénteken meghallgatlak, hogy stílszerű legyek, iszom a szavaidat. Nagyszerű kollégád, Kősa Lajos említette az ivást velem kapcsolatban Tusványoson. Azt mondta, hogy „az EU-t egy rossz, részeges, alkoholista pasi vezeti. Nem isiász van itt, alkoholista.”

Kedves Viktor, kérlek tolmácsold nagybecsülésem Kósa úr felé. S ha már beszélsz vele, kérdezd meg őt arról az 1300 milliárd forintról, amelyet az általa csengeri háztartásbeliként emlegetett hölgy ígért neki. Nem ismerem pontosan a magyarországi pénz értékét, sem az ottani átlagkereseteket, de úgy sejtem, hogy a Kősa úrral kapcsolatba hozott összeg sok ezer magyar ember sok száz évi jövedelmének felel meg.

Kérdezd meg azt is kedves Viktor Kósa úrtól, hogy debreceni polgármestersége idején miért hívták őt előbb Mr. 10, később Mr. 20 százaléknak. Nem ismerem a magyarországi szokásokat, de mifelénk azokat az embereket nevezik így, akik csúszópénzt szoktak elfogadni, vagyis, megvesztegethetők.

És akkor néhány szót arról, amit az EU-ról mondtál kedves Viktor barátom. Hogy az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva, mert jövő májusban lejár a mandátuma. Nagyon örülök, hogy ennyire jó a memóriád, és nem felejtetted el ezt a fontos dátumot, nem lenne jó, ha pártod, a Fidesz lemaradna a választásról.

Közlöm veled, hogy nincsenek a napjaink megszámlálva. Az lehet, hogy te, mint a sorkatonák – ugye úgy mondták nálatok, amikor mindenkinek kötelező volt bevonulni – vágod már a centit.

Tényleg Viktor: mi igaz abból, hogy bevezetnétek a sorkatonaságot? Tagadjátok, de mindig vannak köztetek olyanok, akik nosztalgiával említik azokat az időket, amikor még a fiúkat elvitték katonának. Tudom, hogy te nem szereted a dagadt katonákat, mint mondtad, az a halálod, most legutóbb pedig az is kiderült, hogy a tetkós katonákat sem díjazod.

Na, de miről is akartam neked írni kedves Viktor! Hát, hogy mint mondtad, erőid végén vagy, fel kell töltened az akkumulátorodat. Ezek szerint neked Viktor barátom, több erőd is van, ezek végén vagy, ezért kell pihenned. Azért csak vigyázz azzal a feltöltéssel, nehogy véletlenül túltöltsenek, akiknek ez lesz a feladatuk. Nem lenne jó, ha túl nagy lenne benned a feszültség, és ezért még a mostaninál is gyorsabban pörögnél.

Szükségünk van rád kedves Viktor az Európai Unióban, és nem szeretnénk, ha történne veled valami. Számítunk rád jövőre is, hallom, újabb stadionokat akartok építeni és a felcsúti kisvasutat is meghosszabbítjátok az uniós polgárok pénzén. Szólj, hogy mennyi pénzre van szükséged a futballpályák fűtéséhez, tudod, milyen vagyok, ha iszom, olyankor még a szokásosnál is nagyobb a szívem, és nem sajnálok tőled semmit.

A régi barátsággal, Jean-Claude

Teljesülnek Bayer Zsolt vágyai

Jó kis találós kérdést adott fel nekünk Tusnádfürdőn a miniszterelnök, hiába no, ahogy ezt belga rajongóinak mondta, a politika egy kicsit showműsor is. Ő ennek igyekszik mindig eleget tenni; beszédeit, felszólalásait még évek múlva is elemzik. De persze nem úgy, Arany János módjára – „gondolta a fene”, az ő beszédeiről lehet bármit gondolni. És gondolnak is; ki így, ki úgy interpretálja. Hívei feltöltődnek általa, megtanulják a következő hónapok kötelező leckéit, ellenfelei viszont különböző megfejtésekkel szolgálnak, többnyire olyannal, amelyek rávilágítanak Orbán Viktor gonosz terveire.

Most nagyjából itt tartunk, már ami az ellenzék értelmezését illeti; az Orbán-pártiak – tekintve, hogy ők sem tudják pontosan mit is akar az ő főnökük, kimerülnek abban, hogy a nagyszerűségét dicsérik.  Tényleg: mit is harangozott be Székelyföldön Orbán Viktor? Mit üzent haza, amikor a szeptemberi nagy változásokat jövendölte? Hogy nem viccelődött – mint a belga fiatalokkal – az egészen biztos. Hogy készül valamire, az is biztos. De mire, mely területeken? Mit akar még elfoglalni? Hol talál még olyan területet, amelyet még nem vett birtokba? Mi innen úgy látjuk, hogy sehol. Ő – és vele együtt ők – úgy, hogy még van bőven mit meghódítani. Mi innen úgy látjuk, hogy – például – a média 90-95 százaléka már az övék, és ami nem szinte az is; csak elhatározás kérdése, mikor teszik a földdel egyenlővé, vagy domesztikálják, ő – ők úgy látják, hogy fele-fele arányban van elosztva. És az így igazságtalan. (Az 50-50 százalékot Stefka Istvántól hallottam; szerinte a kilencvenes évek elején 95 százalék balliberális volt, mostanra egyenlítődtek ki az erőviszonyok. Azt persze nem mondanám, hogy Stefka egy orákulum, de arra mindenképpen jó, hogy a hatalomnak tetszőt mondjon. Akkor van bajban, ha a hatalomnak ez a fele-fele nem tetszik… Szurkoljunk neki.)

Lépjünk el egy kicsit a médiától – hogy aztán visszatérhessünk oda -, és próbáljuk megfejteni a találós kérdést. Mit akar még uralma alá vonni a kormányfő? Azt tudjuk, hogy a bírósággal elégedetlen; kész a terv a bekebelezésére. A civileket már maga alá gyűrte, az országgyűlés, a Fidesz, vagy a KDNP – mindegyik az ő játékszere. Ha így megy, lassan nem lesz mire törvényt hozni, minden az ő képét és hasonlatosságát mutatja.

Akkor térjünk tényleg vissza a sajtóhoz. Kétségkívül vannak még szabad szájak. Stefkának, Bencsiknek, Bayernek és többinek túl sok is van belőlük. Szerintük tökéletes a sajtó szabadásga, hiszen – lám – én is itt azt írok, amit akarok, nem fog holnap elvinni a fekete autó. És valóban: senki meg nem tudj akadályozni, hogy ide írjam a gondolataimat, akár azt is, hogy szerintem nincs sajtószabadság. Kétségtelen, hogy az állapotok nem diktatórikusak, csakhogy a sajtószabadság fogalma is másként értelmezendő egy kvázi demokráciában. Itt fontosak a demokratikus paravánok, a látszatok, és ezek talán szeptember után is megmaradnak. Pénz ugyanúgy nem fog jutni a „szabadszájúaknak”, bátor hirdető sem akad, olykor a terjesztés sem meg zökkenőmentesen, de abban a rezervátumban, ami kiszabatott nekik ellehetnek. Adatokhoz nem jutnak hozzá, tényfeltárásra nem nagyon lesz módjuk, de a véleményüket – mint most én – bátran közreadhatják. Tudom, soha nem fogom meggyőzni a jobboldaliakat arról, hogy ez nem egyenlő a sajtószabadsággal, legfeljebb akkor, ha ők maguk kerülnének hasonló helyzetbe.

A kérdés továbbra is él bennem: mit tehet még Orbán annak érdekében, hogy még jobban maga alá húzza a médiát? Mire számíthatunk?

Mindenek előtt talán a Sajtókamara felállítására. Volt már ilyen, működését 1939-ben kezdte meg, és tudjuk: a Horthy-korszak restaurációja nem csak a Szabadság téren kívánatos. Van ugyan most is érdekvédelmi szervezet a szakmának, a MÚOSZ, de azt, mint kommunista csökevényt sikerült teljesen szétzilálni, és egyszerű civilszervezet státuszba gyömöszölni. Félreértés ne essék: nem kívánom vissza azt az időt, amikor a hatalom része volt a MÚOSZ – épp úgy, mint a sajtókamara-  azt azonban igen, hogy a hatalomtól függetlenül, de a szakmára mégis erős befolyással bírva végezze a munkáját. Ilyen helyzetben sosem volt az újságírók szervezete; vagy kiszolgálta a hatalmat, vagy légneművé vált. Olyanná, mint mostanság. Orbán nem ilyet akar. Azt akarja, hogy olyan szervezet jöjjön létre, amelyet az ő emberei irányítanak – lásd mint Szöllősi György, hajdani felcsúti alkalmazottja – és olyan jogosítványokkal rendelkezzenek, amelyekkel képesek megrendszabályozni az ideológiailag tévelygőket, sőt adott esetben megvonni tőlük a megszólalás lehetőségét is. A kamara, amelynek ötlete valamikor az év elején bukkant fel, egyértelmű céllal jön létre: karámba szorítani a nyomtatott sajtó munkatársai mellett immár interneten működőket, a blogolókat, tehát mindenkit, aki befolyásolhatja a nyilvánosságot. Az irány, mondják, egyértelműen a fehérorosz rendszer, ahol mindezt már meg is valósították. (Ez az orbáni rezsimben nem ijesztő hivatkozási alap, ellenkezőleg: ki lehet jelenteni, hogy van hely Európában, ahol ilyen módszert alkalmaznak.)

Mondanám: a szakmának ellen kellene állnia, de már a gondolat is naiv, hiszen az újságírást ma – mint fentebb említettem már – több mint kilencven százalékban – nem fele-fele! – a kormányhoz hű emberek képviselik, így illúzió arra gondolni, hogy bármilyen állami akaratot meg lehetne fékezni. Vagyis, ha a hatalomban lévők megpróbálják bedarálni az RTL-t – egyesek szerint a német tulajdon miatt ez nem fog sikerülni, -, vagy az indexet átállítani – Simicskától ez megtörténhet -, akkor ezt simán keresztül tudják vinni, nem fognak semmilyen ellenerőbe ütközni. Az újságírás olyan állapotban van ma Magyarországon, ahol nincs semmiféle szakmai összetartás, nincsenek etikai szabályok. A szakmának nincs egyetlen közös ügye sem, a politika végtelenül megosztotta őket; a többség a túlélésre játszik. Azok az orgánumok, amelyek politikailag semlegesnek mondják magukat, igyekeznek távolt tartani magukat minden esetleges megmozdulástól, nehogy baj legyen. A kormányhoz húzók – á lá Bayer Zsolt – legszívesebben a szakadékba löknék azokat, akik a rezsim ellen írnak, a többiek, pedig megélhetésük érdekében igazodnak. Azt is mondhatnánk: nincs hova alámerülniük, ha meg akarnak élni. Ebben pedig nem fog nekik segíteni a sajtókamara, sőt: minden esetleges kilengésüket meg fogja torolni. És ehhez lesz felhatalmazása is. Nem az ősz lesz nehéz tehát számunkra; a jövőnk.

A tökös asszony, Gyuszi bá’ és a piac láthatatlan keze

Gigantikus piacot ígértek az újpestieknek, s bár az épület már fél éve elkészült, de a mai napig nem használható. Az ötmilliárd forintba kerülő Vásárcsarnok és Rendezvényközpont különlegessége az lesz, hogy zöldségekhez épp úgy hozzájuthatnak majd a vevők, mint hangversenyhez, vagy színházi előadáshoz. Egyelőre azonban nem világos, hogy a sülkolbász és a komolyzene együttes fogyasztásának kísérlete mikor kezdődhet. Hiába készült el ugyanis az épület négy szintje, ha az építők levonulása után fél évvel sem költözhetnek be a piacra a kereskedők. Ráadásul a kerület vezetői hivatalosan nem is indokolják, hogy az épület miért nem használható, s az átadásáról is legfeljebb homályos ígéretek hangzanak el. A pletykák szerint azonban a milliárdokért készült épület néhol beázik, megsüllyedt, és ezért törnek az ablakai.

 

Jolika, a nagyszájú zöldséges kofa fennen hirdeti, hogy az Újpesti Piacot elbaszták. Úgy ahogy van. Pedig az épület modern vasbeton, igaz kicsit talán szürke, de csupa üveg, ráadásul három emelet, plusz tetőterasz, legalább két folyamatosan működő lifttel, de alul pincegarázs, s lejjebb persze hűtőház is is van. Mégis az egész alapvetően el van barmolva – suttogja kérésünkre visszafogottabban Jolika, aki állítólag pertuban van az egyik építésvezetővel, tehát biztos forrásból tájékozódik. Jolika régi kofa – az asszonynevét elhallgatja – a legnagyobb bajnak azt tartja, hogy az épület szerinte megsüllyedt, emiatt az egyébként látványos üvegfalak időnként összeroppannak, tehát hiába készült el Újpest jövőbeni büszkesége, az utóbbi évtizedek gigaberuházását a mai napig nem használja senki.

Gyuszi bá’ évtizedek óta zöldséges Újpesten, ezért aztán nem is érti, ha Csóka Gyulának szólítják. A bemutatkozás után kávé, a kocsmárosné persze, hogy „Gyuszikának” adja az első duplát. Hősünk gondterhelten kavargatja, belekortyol, majd kifakad: a baj előre látható volt. Amikor még csak tervezték az  építést, személyesen közölte a polgármesterrel, hogy szerinte a piac kijelölt helyén veszélyesen süppedős a talaj, mert bizony az egész töltésre épülne. De a kerület első embere, Wintermantel Zsolt barátian nyugtatgatta az öreg zöldségest, hogy a mai fejlett építési technológiák csodákra képesek, így aztán az ilyesmi nem okozhat gondot. Hát kicsit süppedősebb a föld, akkor mi van?

FH

El is kezdték az építkezést, s a régi, kiszolgált piac oldalára elhelyezték a hirdetményt, amely még ma is ékesen bizonyítja, hogy az első ütem 2015 novemberében kezdődött, a második pedig 2017 júliusáig tart, – ugyanis addig kellett volna befejezni a piac építését. Ne tessék felhördülni, mert maga az épület szinte határidőre elkészült, viszont a befejezett építmény hónapok óta üresen áll. Csóka úr szerint az általa emlegetett laza talaj mégis kifoghatott a modernebb technológián, s emiatt süllyed az egész. Legalábbis ez a szóbeszéd. Lassan, hónapról hónapra tologatják az ünnepélyes piacnyitás határidejét. Először 2017 júniusa volt az első határidő, aztán az idei január, mára azonban már Telek Zoltán, az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. igazgatója sem mond pontos dátumot. Így csak annyit sejthetünk, hogy talán augusztus végén, esetleg szeptember elején nyitnak. Esetleg később, de senki nem tudja, hogy miért. A képviselőtestület ellenzéki oldala is szűkszavú. Csak annyit mondanak, hogy az épületen előfordulnak előre nem tervezett repedések, szükség lehet a közel hatmilliárd forintért készült épület stabilizálására, szakmai megfogalmazás szerint injektálására. Így aztán mindenki hallja és terjeszti a pletykát, ami süllyedő épületről, beázásról, s eltörött üvegekről szól. Hivatalosan ugyanis senki sem cáfolja ezeket az állításokat.

FH

Gyuszi bá’ persze nem zárja ki, hogy nem az építkezés problémái miatt húzódik a piacnyitás. Sokkal inkább azért, mert az új épületben – a régi szolid árakhoz képest – két-háromszorosára nőtt az üzletek bérleti díja.  Csóka Gyula is akkor adta vissza az ipart, s vele a megbecsült pozícióját az újpesti zöldségesek között, amikor megtudta, hogy súlyos százezrekkel nő majd a zöldséges asztal bérleti díja. Ezt a pénzt szerinte senki nem tudja kigazdálkodni. A piaci árakat emelni pedig nem lehet, mert a szegény újpesti nép inkább elvillamosozik a közeli Lehel téri csarnokba. Tehát értelmetlen az erőfeszítés. Ha az üzleten csak bukni lehet, akkor inkább feladja.

FH

Az idők során aztán az is kiderült, hogy a Gyuszi bá’ nincs egyedül, hisz vele együtt a régi kereskedők sorra távoztak a piac színes világából.  Leköszön a Tejfölös Misi is, aki az új piac épületében biztosan nem akar már üzletet nyitni. Negyven évet töltött el a szakmában – mindig hosszú sorok kígyóznak az üzlete előtt –, de a magas bérleti díjakat már képtelen lenne kigazdálkodni. Árakat pedig szerinte sem lehet emelni, mert Újpest szegény kerület, pénze nincs itt az embereknek.  De lelépett már a színről a „tökös asszony”, is, aki sebes kézzel gyalulta a főzni való tököt, s évődött az arra járó idősebb urakkal. Elment a tarkababot, lencsét, sárgaborsót árusító „magvas ember” is, a magas bérleti díjakat már ő sem vállalta, hónapokkal ezelőtt bezárta az üzletét. Néha állítólag még visszajár, de a régi cimborák elkerülik szegényt, mert úgy látják, belebolondult a dologtalanságba.

Tehát január óta szinte minden hónapban költöztetni akarták a piacot, de eddig minden kísérelt kudarccal végződött. Legelőbb a húsvéti, majd a nyár eleji nyitás volt az ígéret, most pedig azt állítja Wintermantel polgármester, hogy augusztus vége, vagy szeptember eleje a végső dátum. Közben a placcon változik a hangulat, Fecó hentes talált magának egy másik üzletet, vagyis otthagyja a piacot. Pedig még a közeli önkormányzat dolgozói is nála vásárolnak. Sokan viszont kivárnak. A legismertebb húsos, aki szeletelt kolbásszal kínálja az arra járókat, kezdetben azt mondta, hogy ő aztán nem megy át az új épületbe, inkább feladja a szakmát. De aztán meggondolta, bérbe vett egy üzletet, persze alkudott, s a jelek szerint az önkormányzat engedett a magas bérleti díjból. Később pedig már többen ezzel próbálkoztak. Gyula bá’ szerint még így sem kelt el minden stand.

Miközben az új piac még sokáig zárva lehet, sikerült bepillanthatunk a modern vásárcsarnokba. Tágas belső tér, hosszú márványszerű lappal lefedett zöldséges asztalok, mindenütt ott az áramforrás, hogy a kasszákat beköthessék az adóhivatalba. Ha már Andy Vajna milliárdokat hozó kaszinóit nem tudják bekötni, legalább a kofák néhány ezer forintos bevétele ne maradjon adózatlan. A modern épületben néhol dolgoznak, a félig kész üzlethelyiségeket csempézik az üzlet bérlői. A földszinten és az első emeleten lesz a piac, a felsőbb szinten pedig a színházterem, illetve a kulturális központ összes hivatalos terme, a legtetején pedig terasz. Minden elegáns, új, illatos. Azt egyelőre senki nem tudja, hogy mi történik, ha a piacról a sültkolbász, a frissen készült lángos, esetleg a kocsmák borgőzös lehelete elindul a hangversenyterem felé. Vagy a kicsit piás rakodók elnyúlnak majd a színházi székeken. Ez még a jövő zenéje.

FH

Ne szaladjunk azonban annyira előre, hisz egyelőre csak ott járunk, hogy néhány évvel a meghívásos pályázat és többszöri szerződésmódosítás után sem készült el az Újpesti Piac és Rendezvényközpont. Még az sem világos, hogy az épületet műszakilag átvette-e már az üzemeltető, s ha nem készült el, akkor az építő cég, tehát a szép nevű Hídépítő-Soletanche Bachy Mélyalapozó kft. fizet-e kötbért a késedelemért. Ami szép pénz lenne, a szerződés szerint havonta 9 millió forint. Hivatalos források szerint azonban az épület már az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. birtokában van, de a másik építésvezetővel is pertuba került csirkeárus asszony ezen a híren nagyot jót nevet. Vagyis a kofák sem tudnak semmit, de azt igen, hogy az építtető és az építő időhúzásra rendezkedett be. Ami így a futball világbajnokság idején meglehetősen logikus magyarázat.

Robbanhat a Fidesz a választások előtt?

Robbanás-közeli feszültség van a Fideszben, legalább is így értesült a Független Hírügynökség. Első megközelítésben meglehetősen lehetetlennek tűnik az állítás, hiszen – különösen választások előtt -, pont nem ez a jellemző erre a pártra. Sőt: sokkal inkább mutatja azt a képet, hogy bármily nagy frakcióval és kiterjedt hálózattal rendelkezik, mégis képes uralni tagságát, érdekköreit, híveit. Ahogy mondani szokták: amíg Orbán Viktor létezik, ő uralja a csapatot, nem engedi, hogy a külvilág bármily ellentétről értesüljön, ám ha ez elkerülhetetlen, akkor gyorsan lép, lokalizálja a problémát, és hatástalanítja az esetleges következményeket.

Ebből a szempontból tisztára olyan, mint Kádár, persze azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az MSZMP vezére igyekezett a kemény diktatúra évei után konszolidálni az országot, megnyerni magának minden társadalmi réteget, no de az egypártrendszer volt, Orbán viszont igyekszik kiélezni az ellentéteket, mert hát ez mégiscsak többpártrendszer. Azaz: nem kell szeretni a politikai ellenfelet, akkoriban meg nem volt, nem lehetett politikai ellenfél. Mégis, bizonyos szempontból megáll az összehasonlítás; Orbán is kivívott magának legalább akkora tekintélyt a maga táborában, mint amilyen Kádár Jánosnak volt. Kezében tartja a szálakat, mozgatja azokat, és amíg belátja a „határt” minden döntést fölfuttat magához.

Természetesen ennek a rendszernek ez egyben a rákfenéje is; ahogy növekszik a párt, ahogy szaporodnak a kisebb és nagyobb hatalmi centrumok, úgy távolodnak el a Vezér látóköréből az alsóbb szinten megjelenő érdekviszonyok, és döntési pontok. Egyre több a pénzcentrum és egyre több az éhes száj is. Az éhes szájat ne tessenek szó szerint érteni; alapvetően a gazdagodási vágy vezérli a cselekvéseket. A minta is adott: fent – értsd: legfelül – olyan pénzmozgások vannak, amelyek a hétköznapi emberek számára már felfoghatatlanok, annyi azonban eljut belőlük, hírként, a középrétegekhez, hogy érezzék, sőt tudják: a dolgok, így, nincsenek teljesen rendben. A naponta milliókkal gyarapodó Mészáros Lőrinc, a sorozatos pályázatnyertes Garancsi, valamint az Orbán család tagjai mind-mind szabad szemmel jól látható haszonélvezői a rezsimnek. És azt már nem lehet a szőnyeg alá söpörni, kommunikációs trükkökkel eltakarni, mindenki, aki Orbán közelében „járkál” – mint például Rogán Antal – nem pusztán a rendszer kegyeltjei, hanem a pénzcsapok kezelői is. Persze, amit most látunk egyáltalán nem újkeletű, ezt csinálja a Fidesz, mondanám, nyolc éve, de ez sem lenne igaz, mert sokkal korábban kezdte, és nem volt éppen vesztese a szocialista kormányzásnak sem.

Vagyis: ettől a folyamatos pénzgyűjtő akciótól, amelynek láthatóan soha nem lesz, lenne vége, még nem alakulna ki feszültség a párton belül. Elsősorban azért nem, mert a Fideszen belül az élni és élni hagyni elve érvényesül- ameddig Orbán engedi. De, ha már nem engedi, akkor sincs nagy baj, aki nem fordul szembe látványosan a szervezettel, annak nem engedik el a kezét; új pozíciót, új lehetőséget kap, s lehet, hogy – olykor csak átmenetileg – kivonják a forgalomból, teljesen kegyvesztetté nem válik. De ha így van, márpedig így van, akkor vajon mi magyarázhatja azt a robbanás közeli állapotot, amelyről, eléggé autentikus forrásból értesültünk, és amelynek feltétlenül érdemes hitelt adni. Mi történhet a Fideszen belül olyan, amit már Orbán Viktor sem tud kézben tartani?  Mondják: ilyen feszültségeket, ellentéteket csak a pénz tud teremteni.  Illetve az a helyzet, amikor olyan mértékben túlnő önmagán egy közösség, amikor már átláthatatlanokká válnak a viszonyok, kusza kapcsolatrendszerek alakulnak ki, és amikor olyan egymástól eltérő érdekek feszülnek egymásnak, amit lehetetlen hosszú távon hatalmi szóval féken tartani. Itt is erről van szó: Orbán szava és tekintélye ugyan nem engedi még felszínre törni az indulatokat, illetve a szereplők igyekeznek elrejteni előle a belső háborúkat, ám egyre több konfliktus tör fel a mélyből, egyre több kis háború jut el a nyilvánosság kisebb csoportjaihoz, hogy aztán onnan utat találjanak maguknak a nagyobb nyilvánosság felé.

Átélt már a Fidesz nehéz napokat, olyan időszakot, amikor csupa rossz döntést hozott, növelve ezzel a társadalmi feszültséget és az elégedetlenséget – körön kívül. Orbán pontosan akkor talál rá a migráció problémájára, amikor már kezdett felborulni a rend, megroppant a pártja és saját népszerűsége is. A párizsi merénylet azonban fordulatot hozott, sikerült Orbánnak visszarántania a kormányrudat, és ugyan egy ügyűvé tette a kormányt és a Fideszt, ennek hatásai, akciói elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy győzelem-közeli állapotba vezesse újra csapatát.

Akkor miért lennének újra viharfelhők, két hónappal a választások előtt? Milyen indoka lehet a feszültségnek, ha egyszer a párt magabiztosan vezeti a felmérések szerinti esélylistát?  Rosszak lennének az információink? Szándékosan félre akarnák vezetni a Független Hírügynökséget? Aligha, értelme sem volna. Az indokok között ott találjuk Altusz Kristóf óvatlan nyilatkozatát a Times of Maltanak, amivel igencsak megnehezítette – bár el nem térítette – a kizárólag migránsozásra, illetve az ellenfeleket bevándorláspárti szerepbe szorító kampányt. (Csak zárójelben: tudja valaki hova tűnt Altusz Kristóf? ) Igen, ez komoly gondot okozott a Fidesz stratégáinak, de mivel Orbán már nem engedett változtatni az irányvonalon, nem készült fel más csapásra, kénytelenek tovább folytatni az akciót, végigjárni az utat, végrehajtani a tervet. Ez a hiba azonban nem járhat együtt a belső válság megjelenésével. Annak oka, bizony most is a pénz. Úgy hírlik egyesek már tényleg túlzásnak tartják azt a felhalmozást, amit Mészáros Lőrinc végez, vagy végeztetnek vele. Kisebb körökben már úgy viselkednek, mint a szocialisták: egymást szidalmazzák a fideszesek, nem kímélve magát Orbánt sem. Az is elégedetlenséget hozott magával, hogy egyes pénzforrások mellől elzavartak olyanokat, akik pedig korábban ott ültek a csapok mellett, jelentős mennyiséget merítve önmaguknak. Hírlik: a tao-pénzek is tipikusan ilyen forrást jelentenek, amelyeket most már a minisztériumi emberek, másként: a kormány saját hatáskörébe vont.

Nem állítjuk, hogy a választások előtt feltétlenül fel is fog robbanni a Fidesz–bomba, bár ütőképesebb ellenzék képes lenne ezt előidézni. Ütőképes ellenzék azonban nincs, azt sem látni, hogy képes kilépni saját maga elleni háborújából, így aztán kizárólag azon múlik, hogy Orbán meddig képes visszaszorítani a dugót a palackba. Ha a Fidesz nyer, nyilván új fejezet kezdődik; Orbán azonnal hozzálát a rendcsináláshoz, ha nem szerez többséget, minden ki fog borulni. És ne legyen tévedés: van minek kiborulnia.

2018 (szubjektív) legjobbjai – Áder-magyar értelmező szótár

A Független Hírügynökség megszerezte Áder János államfő újévi beszédének hiteles magyar fordítását. A szöveget elsőként mi tesszük közzé.

Az MTI közlése szerint az államfő az újév első perceiben sugárzott beszédében minden jóakaratú embernek, minden magyarnak, a nemzet minden polgárának boldog új esztendőt kívánt, mindenkinek, aki szeretteire gondolva ugyanazt érzi, ugyanazt kívánja „széles e hazában”.

A szöveg magyar fordítása: az államfő elnézést kért a magyar emberektől, amiért idáig nem nyilvánult meg a nemzetet érintő fontos kérdésekben. A pártok fölöttiséget úgy értelmezte, hogy nem foglalkozik a hazai belpolitika alakulásával, nem szól bele abba, hogy számtalan esetben sérült a jogállamiság, a demokratikus intézmények kiüresedtek, az egészséges verseny helyett pedig a csókosok vagyonosodása vált általánossá Magyarországon.

Áder János bizakodásra okot adó új esztendőt kért az elesetteknek, a segítő kezet nyújtóknak, a szárnyaikat próbálgatóknak. Reményeiket valóra váltó új esztendőt kért az új álmok megálmodóinak, az okos terveket kovácsolóknak, a hitet másokban is táplálóknak. Békés új esztendőt kívánt az elnök a járt úton haladóknak, és a járatlan utat választóknak, az áldozatot vállalóknak, a gyermekeikért szeretve aggódóknak, a személyes vágyaikból közös jövendőt építőknek, mindenkinek, aki „másokkal együtt vagy éppen magányosan ünnepelve a szeretteire gondol”.

A szöveg magyar fordítása:  Áder János itt valójában azt kívánta elmondani: szégyenteljesnek tartja, hogy a kormány milliárdokat költ arra, hogy a magyarokban gyűlöletet keltsen a civil szervezetek, valamint más nemzetek tagjai iránt. Ellenséget kreál ott, ahol nincs, megbélyegez másokat, hamis vádak alapján indulatokat szít. Ezzel, mondja az államfő, a kormány a lényeges dolgokról akarja elterelni a figyelmet, például az egészségügy kritikus helyzetéről, az oktatás vállalhatatlan állapotáról, valamint a szegénységről, amely egyre több magyar családot érint.

A köztársasági elnök szerint az új év első perceiben elhangzó jókívánságok sokasága bizonyítja, hogy természetes vágyunk legjobb énünkkel fordulni a másik felé. Kiemelte: mindenki azt szeretné, ha családjával, barátaival osztozna a szeretetben, az új év örömében, a reményteli bizakodásban. „Bármiben hiszünk, bármilyen célok vezérlik életünket, ilyenkor nem fukarkodunk egymásnak újra és újra sikert, boldogságot kívánni. Őrizzük meg e pillanat varázsát az egész esztendőben!”

A szöveg magyar fordítása: Haladéktalanul abba kell hagyni az adófizetők pénzből finanszírozott gyűlöletkampányt, a kirekesztést, valamint azt a hazugságokra épülő politikát, mely minden bajunk forrását az amúgy nem létező Soros-tervben látja. Áder János szerint a Brüsszel elleni hangulatkeltés nem szolgálja a magyar érdekeket, és ő személy szerint ezért is sajnálja, hogy csak most, 2018 első perceiben emelte fel a szavát e visszás jelenségekkel szemben.

Áder János hangsúlyozta: rajtunk múlik, hogy az első órák öröméből, reménységéből, szeretetéből mennyi marad velünk a folytatásra. „Tudunk-e azzal a bizalommal fordulni embertársainkhoz, amivel a legjobbat kérjük számukra az óév végén, az új esztendő kezdetén? És amit ilyenkor oly sokszor megfogadunk: elhagyjuk-e rossz szokásainkat, megőrizzük-e azt a lelkesedést, amivel most régi – új célokat tűzünk magunk elé? Tisztelettel, megbecsüléssel fordulunk-e barátaink, munkatársaink, szomszédaink felé?”

A szöveg magyar fordítása: Áder János megígérte, hogy a jövőben valóban a köztársaság elnökeként fog viselkedni és megnyilvánulni. A globális felmelegedést, valamint a Föld jövőjét érintő ökológiai problémákat továbbra is fontosnak tartja, de mostantól Magyarország jelene sem lesz közömbös a számára, ezért a jövőben minden rendelkezésére álló  eszközzel fel kíván lépni az egész országot behálózó és gyengítő korrupció, valamint a demokratikus jogállam lebontóival szemben.

Az államfő Assisi Szent Ferenc gondolataival zárta beszédét: „szeretet legyen ott, ahol ma gyűlölet van. Megbocsátás, ahol bűn. Egyetértés széthúzás helyett, Legyen igazság, ahol tévedés van, És öröm ott, ahol ma szenvedés. Sötétség helyén hit legyen!”

A szöveg magyar fordítása: Befejezésként az államfő azt kérte a magyaroktól, hogy ne üljenek fel a hazug propaganda által terjesztett gyűlöletbeszédnek. Akik valóban keresztény embernek tartják magukat, ítéljék el azokat, akik a kereszténység álarca mögé bújva Jézus tanításaival ellentétes eszméket terjesztenek, azaz, gyűlöletet keltenek mások iránt, az elesetteket pedig nem felsegítik, hanem lerúgják az út széléről a szakadékba.

2018 legjobbjai (szubjektív) – A nagygéci Bözsi néni levele Orbán Viktornak

Drága Orbán elvtárs, biztosan tetszik rám emlékezni, Bözsi néni vagyok, Nagygécről. Az az idős asszony, akit tavaly májusban meg tetszett látogatni. Nagyon örültem akkor az Orbán elvtárs látogatásának, mert tudtam, oka van annak, ha egy olyan magas rangú ember, mint amilyen az Orbán elvtárs, meglátogat egy olyan semmi kis öregasszonyt, mint amilyen én vagyok.

És tényleg oka volt neki, hogy ide tetszett jönni hozzám. „Év végén, ha úgy vannak a számok, akkor emelek megint.” Ezt mondta akkor nekem Orbán elvtárs, a saját két fülemmel hallottam. S tényleg olyanok lettek, tetszett is emelni. Még Erzsébet-utalványt is tetszett adni karácsony előtt, annak is nagyon örültem.

Most meg nem örülök, mert idén nem kapok Orbán elvtárstól Erzsébet-utalványt. Ezt onnan tudom, hogy ugye mindig nézem a kormányinfót, ami teli van érdekességekkel. Ott mondta a Gulyás Gergely miniszter, hogy a nyugdíjasok idén már kaptak a ajándékot a kormánytól, húsvét előtt is volt Erzsébet utalvány.

Értem én, hogy ajándék csak egyszer jár, de azért, megmondom az őszintét Orbán elvtárs: csalódott vagyok. Nem mintha rá lennénk szorulva mi nyugdíjasok, elvagyunk valahogy Erzsébet-utalvány nélkül is. Még soha nem volt ennyire jó nyugdíjasnak lenni Magyarországon, a nyugdíjunk követi az inflációt, és ha most megint úgy lennének a számok, mint tavaly a választás előtt voltak, akkor biztosan emelne nekünk az Orbán elvtárs. De hát most csak az államtitkárok és a képviselők fizetésének emelésére futotta, azokból ugye nincs annyi, mint nyugdíjasból. Sokan vagyunk, tudom, nézze el ezt nekünk, Orbán elvtárs. Megannyi éhes száj.

Én mindig egyetértek azzal, amit Orbán elvtárs mond, csak amikor valamikor a kilencvenes évek elején azt tetszett mondani, hogy az idősek felélik a fiatalok jövőjét, az nekem nem esett jól. De a többi öreggel együtt én is elfelejtettem, mert a mi fejünk se káptalan.

Nem is rabolnám az Orbán elvtárs drága idejét, ezért rátérek arra, hogy miért vagyok csalódott. Tényleg nem hiányzik nekünk nyugdíjasoknak idén karácsonykor az Erzsébet utalvány, mert megvan mindenünk, nem szenvedünk hiányt semmiben. De akkor mondja meg nekem Orbán elvtárs, nekem, a nagygéci Bözsi néninek: ha most nem kapunk a kormánytól Erzsébet-utalványt, akkor honnan fogjuk tudni, hogy a legközelebbi választáson melyik pártra kell szavazni?

Maradok tisztelettel, a nagygéci Bözsi néni

KÖVÉR, KORCOK, HAVEL, BRANDT

Kövér László, aki nemcsak a Fidesz alelnöke, de a magyar Országgyűlés elnöke is, a szlovákiai Somorján avatott emlékművet a háború után kitelepített magyaroknak.

Kövér e szavakkal emlékezett:

„A bűn nem akkor teljesedik be, amikor elkövetik, hanem akkor, amikor elfelejtik. Amit a felvidéki magyarság ellen 1945 és 1947 között elkövettek, az Isten és ember előtti bűn volt. Ha az áldozatok utódai elfelejtik az elődeik ellen elkövetett történelmi bűnöket, akkor a bűnök a jövőben megismétlődhetnek, és az utódok ismét bármikor védtelen áldozatokká válhatnak. (…) van erkölcsi alapunk arra is, hogy szelíd, de állhatatos türelemmel várjuk a bocsánatkérés és elégtételadás gesztusát a magyarok ellen a múltban elkövetett bűnökért az utánunk következő nemzedékek békéje érdekében.”

Ismerjük el, ezek önmagukban véve szép és igaz mondatoknak tűnnek. Amit Ivan Korčok szlovák külügyminiszter írt erre a maga Facebook-oldalán, az egyáltalán nem rokonszenves. Saját fordításomban idézek belőle:

„Arra kérem Magyarország felső vezetőit, hogy tiszteljék a Szlovák Köztársaságot. Semmiképp nem vonom kétségbe Magyarország jogát, hogy a maga módján szemlélje a történelmet, de azt kérem, hogy a történelmi események kezelésében tartsák tiszteletben Szlovákiát.

Ahogy Magyarország felső vezetői újra meg újra felvetik a történelmi kérdéseket, az ellentétben áll a Szlovákiához fűződő jó kétoldalú kapcsolatok kinyilvánított törekvésével.

(…) Csalódott vagyok amiatt, ahogy Budapestről folyamatosan célozgatnak és kioktatnak bennünket a közös történelemről. (…) A háború utáni rendezés lezárt téma, és kapcsolatainkat a jelenre és a jövőre tekintve kell alakítanunk. Ennek része a magyar kisebbséghez tartozó honfitársainkkal való megbékélés is. Arra kérem ezért a magyar vezetőket, hogy mérlegeljék, hogy mit mondanak, ne veszélyeztessék ezt a megbékélést, és tartsák tiszteletben a Szlovák Köztársaságot.”

Időközben a szlovák külügyminisztérium hivatalos jegyzékben is megismételte ezt.

Korčok külügyminiszter azt mondja, amit a szlovák politikusok évtizedek óta mondanak. Kövér László pedig azt, amit a szlovákiai magyar és a magyarországi politikusok radikálisabb része mond. Ebből az persze

igaz, hogy a szlovákiai magyarok teljes jogfosztása és kitelepítése kegyetlen, embertelen, az emberi jogokat súlyosan sértő eljárás volt.

A korabeli csehszlovák elit bosszúja volt a német és magyar kisebbséggel szemben, bosszú azért, hogy e kisebbségek léte hivatkozási alap volt Hitler és Horthy számára a csehszlovák állam szétverésére. Alaptalan bosszú volt még a Szudéta-vidéken élő németekkel szemben is, akiknek csak egy kisebbsége játszott aktív szerepet a müncheni egyezményhez vezető folyamatban, de különösen alaptalan volt a szlovákiai magyarokkal szemben.

Bizony akkor járna el helyesen a szlovák politikai osztály, ha ezt hét évtized elteltével elismerné – de nem teszi.

Csehországban legalább Havel elnök tett – még csehszlovák szövetségi elnökként – ilyen gesztust, amiért a csehek közül sokan nehezteltek is rá, majd Václav Klaus miniszterelnöksége idején Helmuth Kohllal tettek egy közös politikai nyilatkozatot, amelyben a cseh fél legalább a kitelepítés során történt atrocitások – és nem maga a kötelező kitelepítés – miatt fejezte ki sajnálkozását. (Az ellenzékben levő szociáldemokraták nem is szavazták meg a dokumentum ratifikációját a cseh parlamentben.)

Lengyelország idáig sem ment el, a tizenkétmillió német kitelepítését a lengyelek mindmáig helyénvalónak tekintik.

Persze, Lengyelország esetében mégis csak arról van szó, hogy a németeket a háborús vereség nyomán, a határok gyökeres átrendezése, Lengyelország nyugatra tolása kapcsán, a szövetséges nagyhatalmak közös döntésével űzték el erőszakkal az Odera–Neisse-határtól keletre (nagyobb részt Lengyelországhoz, kisebb részt a Szovjetunióhoz) került területekről. Hasonlóképpen a szövetséges nagyhatalmak döntöttek a szudétanémetek kitelepítéséről is Csehszlovákiából. Willy Brandt 1969-70-ben elindított új keleti politikájával elfogadta az Odera-Neisse határt, és sem Lengyelországgal, sem Csehszlovákiával vagy mással szemben sem veti fel a német állam a kitelepített németek millióit ért jogtalanság kérdését.

Brandt fontosabbnak tartotta a megbékélést Németország keleti szomszédjaival, s így gondolkodnak mindmáig a német politikusok.

A Beneš-dekrétumok a németek jogfosztásával a nagyhatalmi döntéseket fordították le csehszlovák jogszabályokra, s Csehország mindmáig számíthat az ügyben a szövetséges nagyhatalmak támogatására. A szlovákiai magyarok ügyében azonban a nagyhatalmak nem járultak hozzá hasonló eljáráshoz, ezért próbálkoztak annak idején „lakosságcserével”, és telepítettek magyarokat kényszerrel az elűzött németek helyére, kényszermunkára Észak-Csehországba.

Kétségtelen, hogy indokolt lenne, ha a demokratikus szlovák állam legalább valamilyen gesztust tenne az ügyben.

A jogsértések 1948-tól, a kommunista hatalomátvételtől megszűntek, a Csehországba deportáltak visszatérhettek szülőföldjükre, a magyarok állampolgári jogait visszaadták, de az elvett tulajdont nem, s a történtek jogsértő voltát sem korábban a csehszlovák, sem 1993 után a szlovák állam nem ismerte el.

Mindamellett nem jó, ha akár a szlovákiai magyar politikusok, akár a magyar állam vezetői ezt újra meg újra felvetik.

Hiába igaz, hogy a Szlovákia és Magyarország közötti határ az első bécsi döntés nyomán került a legközelebb az akkori nyelvhatárhoz, az első bécsi döntést a két fasiszta nagyhatalom hozta, és a külvilág joggal sorolja ezt a határváltozást is a második világháborúba torkolló folyamat állomásai közé.

A csehszlovákiai magyarok jogfosztását sem különbözteti meg világosan a németekétől. Abban sajnos Korčok külügyminiszternek van igaza, hogy az ilyen fellépés árt a szlovákiai magyarok helyzetének ma Szlovákiában. Ahhoz, hogy valamikor a szlovák állam ezt maga megtegye, a szlovák demokraták körében, mindenekelőtt a politizáló szlovák értelmiségben kell erre megérnie a helyzetnek. A magyarországi politikusok fellépése ezt inkább hátráltatja, mintsem, hogy segítené.

Készüljetek.hu

Ezen a néven olvasható az Alapjogokért Központ új honlapja, amely e fideszes szellemi műhely politikai üzeneteit hivatott az érdeklődő közönséghez eljuttatni. Egész oldalas újsághirdetésekben, az internetre feltelt videókban hívják fel hallgatóságukat, hogy az „Igazság, Erő. Felemelkedés” jelszóhármas jegyében „együtt tegyük naggyá a Kárpát-medencét”.

A honlapon közlik Orbán Viktor emlékezetes sátoraljaújhelyi beszédét, melyet a miniszterelnök „trianoni beszédeként” jelölnek meg. Olvashatók a honlapon az Alapjogokért Központ vezetőinek: Szánthó Miklósnak, Kovács Istvánnak, Panyi Miklósnak a Magyar Nemzetben, a Mandinerben és másutt megjelent programadó írásai.

Vajon mire kellene készülniük az Alapjogokért Központ követőinek?

Abból érdemes kiindulni, hogy a Kárpát-medence fogalmának ma csak természetföldrajzi jelentése van, politikai-földrajzi jelentése nincs. A földrajzi értelemben vett Kárpát-medence területén található egész Szlovákia, Románia területének közel fele és lakosságának egyharmada, Szerbiából a Vajdaság, Ukrajna kárpátontúli megyéje és Ausztria Burgenland tartománya. Ezeknek a területeknek és együttvéve mintegy tizenhatmilliós lakosságuknak „felemelkedésére” a magyar kormánynak és az őt támogatóknak nincs se hatása, se hatásköre. Következésképpen a Kárpát-medencét mint olyat „együtt naggyá tenni” – ennek nincs értelme.
Netán arra gondol az Alapjogokért Központ, hogy a szomszéd országokban élő magyar magánszemélyek, magyar vállalkozások, magyar iskolák, magyar egyházak külön „felemelkedését” szolgálják mindazok a támogatások, amelyeket az Orbán-kormány a magyarországi adófizetők pénzéből „nemzetegyesítésre” fordít? Aligha, hiszen ez tíz éve – sőt, a kisebbségi magyar oktatás és kultúra tekintetében immár harminc éve – folyik, „készülni” pedig olyasmire kell, amit még csak várunk, amit szándékozunk, de egyelőre még nem történik. Hát akkor?

A Nemzeti Sportban megjelent egész oldalas hirdetés üzenete ad némi eligazítást. Az ugyanis fegyveres katonákat ábrázol, az első világháború korabeli öltözetben és felszereléssel, mintegy az egyik filmen megjelenő honfoglalók ügyének folytatóiként.

Netán fegyveres erővel kellene újra „naggyá tenni” a Kárpát-medencét, alighanem a magyarok számára?
Így kellene jóvá tenni a trianoni igazságtalanságot, az

„Igazság. Erő. Felemelkedés”

jegyében?

Ismerjük Orbán vonzalmát a katonasághoz, megszoktuk a beszédeiben megjelenő háborús szóhasználatot, s azt is tudjuk, hogy hogyan gyorsul meg ezekben az években a magyar hadsereg felfegyverzése. Azt is tudjuk, hogy aminek ma nyilvánvalóan nincs realitása, az ott lehet Orbán hosszú távú elképzelései között, hiszen ő sosem csak a következő választásig gondolkodik, perspektivikus céljai vannak.
Elmondta már, hogy 2030-ig tervez. Alighanem tovább is, hiszen a változatlan lendülettel folytatott stadionberuházások a majdani olimpiát szolgálják, amelyre legkorábban 2032-ben vagy 2036-ban kerülhetne sor Budapesten. Ugyanígy hosszú távra szóló elképzeléseket szolgálhat a nagy fegyvervásárlásokkal folytatott hadseregfejlesztés is, amelynek egyébként – Lázár Jánosnak még miniszterként mondott szavai szerint – a térség legütőképesebb hadseregévé kellene fejlődnie.

Vajon milyen feladatra? Arra, amire az Alapjogokért Központ felhívását követőknek készülniük kell?

Egykor a Horthy-rendszer vezetői azt a nagy szövetségest találták meg a náci Németországban, amely az akkori európai status quo, a versailles-i rendszer felborítására törekedett. Így érhették el a revíziót, amelyre magának az akkori magyar államnak soha nem lett volna ereje. Orbán most ahhoz a nagyhatalomhoz dörgölőzik, amely ezekben az években a szemünk láttára borítja fel a Szovjetunió és szövetségi rendszere felbomlását követően, 1989-92-ben kialakult új status quót.
Lehetséges, hogy ebben is hosszú távra gondolkodik. Ő is, és az általa működtetett „szellemi műhely” is. Vajon nem erről szól-e az Alapjogokért Központ üzenete?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK