„Most nem kezdenék politizálni” – nyilatkozta Bárándy Gergely a Független Hírügynökségnek. Az MSZP országgyűlési képviselője azt mondja, ma az ellenzékben vannak olyan egy-két százalékos pártok, amelyekre a kutyáját sem bízná. Úgy látja: az emberek többsége kormányváltást akar, de nem lát alternatívát. Pedig összefogással még mindig leváltható lenne az illiberális maffiaállam. Mindannyiunk érdeke lenne az egyetlen ember korlátlan és korlátozhatatlan hatalmának széttörése. Bárándy úgy véli: rosszat tett az MSZP-nek Botka László lemondása, ugyanakkor úgy véli, Gyurcsánynak – aki most száznyolcvan fokot fordított a véleményén – illett volna saját magától hátrább lépnie. Nem tette, de szerinte a társadalom ki fogja kényszeríteni a közös listát. Az egyéni jelöltek esetében nem tartaná károsnak a Jobbikkal való technikai koordinációt, mert az igazi veszélyt Orbán Viktor és a maffiaállam továbbélése jelenti.
Itt beszélgetünk a Képviselők Házában, az MSZP-s irodájában…
Igen, persze.
Nincs még meg az LMP-s irodája?
Haha.. Ez egy igazi kacsa volt, és egyszer már erre reagáltam is. Abban ugyanis, amit leírtak, semmilyen racionalitás nem volt. Egyrészt a törvény szerint legalább fél év kell ahhoz, hogy egy képviselő másik frakcióba üljön át. Ennyi már nincs hátra a ciklusból. Másrészt, ami a jövőt illeti, a hír akkor jelent meg, amikor az LMP már elfogadta a saját országos listáját. Ennek az akciónak annyi volt az értelme, hogy újra zavart lehessen kelteni.
Annyi igaz, hogy szimpatizál az LMP-vel?
Az LMP számomra egy szimpatikus párt. Szívesen látnám a demokratikus összefogásban. Azt tartanám célravezetőnek, ha minden demokratikus ellenzéki párt közösen indulna, egy listán, ami – látja – teljesen azonos a pártom álláspontjával. A mai választási rendszerben ez az egyetlen esély arra, hogy le tudjuk bontani a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Emellett, határozott véleményem szerint a pártoknak 2018 után el kell gondolkodniuk azon, hogy miként fogjuk a demokratikus oldalt, egyelőre úgy tűnik, sajnos az ellenzéki oldalt megerősíteni, és ebben a folyamatban az LMP-nek is kell, hogy legyen szerepe. Örülnék annak, ha ez a közös gondolkodás mielőbb elindulna az ellenzéki pártok között.
Ha most kezdene politizálni, csak hogy ne engedjem ki ebből a kérdéskörből, melyik pártot választaná, az MSZP-t, vagy az LMP-t?
Most nem kezdenék politizálni.
Most nem kezdene politizálni.
Most nem kezdenék.
És miért nem?
Azért, mert, ha most kezdenék, külső szemlélő lennék. Egy külső szemlélőnek pedig, ami ma az ellenzéki oldalon látszik, az elkeserítő. Állandóan új és új ötletek kerülnek elő, sokszor öncélú és kicsinyes taktikázás folyik, ahelyett, hogy a valódi megoldás felé mennénk. Még mindig nem lefutott a választás, de ahhoz, hogy legyen bármi esélyünk, józanság lenne szükséges a pártok részéről. Egy, a Fidesz frakcióvezetőjével folytatott politikai vitában azt mondtam, nem csodálom, ha kívülről úgy látják az ellenzéki oldalt, hogy „ezekre még a kutyámat se bíznám rá.” Sokan bíráltak ezért, de ma is így gondolom: egy-két százalékon álló pártok lemondják a közös ünnepeinket, nem hajlandóak arról tárgyalni, hogy egy közös listán induljunk el, pusztán azért, hogy fél, vagy egy százalékkal feljebb tolják a népszerűségüket. Olyan ajánlatokat tesznek, amelyek nyilvánvalóan komolytalanok, legutóbb például, hogy egy 1 százalékos párt 14 körzetben indítson jelölteket, míg egy 10 százalékos 26 körzetben. Ez számomra elfogadhatatlan, és elkeserítő. Ezt a képet sugározzuk a társadalom felé, ennek a következménye az, hogy a kormánypártok magasan vezetnek.
A választások után a kép mindenképpen tisztább lesz, csak nem mindegy, milyen áron.
Meglep ez az elkeseredett hang, hiszen ön fiatal politikusként szép karriert futott be már eddig is, ilyenkor arról szoktak ábrándozni, hogy mit tennék, ha az én kezembe kerülne az irányítás, nem pedig arról szólni, hogy elegem van a politikából. Milyen trauma érte, hogy így beszél?
Nem ért trauma, és nem én vagyok kiábrándult, hanem, ahogy látom, az ellenzéki oldal szavazói azok. Ha, mondjuk egy holland, egy angol, egy amerikai, egy belga politikus vagy választópolgár elé tennénk azt a két adatot, hogy az emberek túlnyomó többsége kormányváltást akar, mégis a kormánypártok vezetnek toronymagasan, valószínűleg mérési hibára gyanakodna. Ennek az oka pedig egyszerű.
Az emberek kormányváltást akarnak, de nem látják az alternatívát. Ezt az alternatívát kellene felmutatnunk a választásig hátralévő időben.
A kérdésére azt mondtam, hogy most nem kezdenék politizálni. Ez azonban nem azonos azzal, hogy abba akarnám azt hagyni. Mindenkinél eljöhet ez a pont is, de ez nem most van. Most az a kötelességem, hogy azon a területen, ahol én tevékenykedem, a lehető legjobbat nyújtva alternatívát kínáljak a választóknak. Vagyis meggyőzzem az embereket arról, hogy az a közjogi gondolkodás, amit az MSZP-ben képviselek, képviselünk, az ország javára válna.
Egy mondatban összefoglalva, ez mit tartalmazna?
Egy mondatban nehéz, de ha mégis, akkor azt hangsúlyoznám, hogy szeretnénk a negyedik magyar köztársaságot létrehozni.
Akkor bővebben…
Abból kell kiindulnunk, hogy a közjogi programunknak mi a legfontosabb feladata. Nem más, mint az illiberális maffiaállam, a NER lebontása közjogi kereteinek megteremtése. A rendszer, ami ma Magyarországon működik, az egy XXI. századi autokrácia. Aki a XX. századi diktatúrákhoz szeretné ezt hasonlítani, tévúton jár. Teljesen más a természete ezeknek a rendszereknek. A hatalomtechnikai megoldás más, de a lényeg persze ugyanaz. Egyetlen ember korlátlan és korlátozhatatlan hatalmának biztosítása. Ilyen rezsim az orosz, a török, az azeri, a kazah, a fülöp-szigeteki, stb. Mind Magyarország új jóbarátai… Egyre többen írják le azt, hogy e rendszereknek melyek az általános jellemzői. És ami érdekes, ezekhez a jellemzőkhöz mindhez hozzá lehet rendelni a magyar elemeket. Legfontosabb elvi tételük, a „győztes mindent visz.” Magyarországon ennek legeklatánsabb példája az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága elnökének örökbecsű mondata – Tocqueville után nagyon szabadon: „a demokrácia a többség diktatúrája a kisebbség fölött.” De számos példa van erre kormánypárti országgyűlési képviselők részéről is, melyeknek lényege, hogy amikor az ellenzék alkotmányossági problémákról, vagy a demokrácia szintjének csökkentéséről beszél, a válaszuk az, hogy ők nagy arányban nyerték meg a választásokat, s ez alapján felhatalmazásuk van a bírált terv megvalósítására. További ilyen elv a szuverenitás hangsúlyozása. Magyarországon erre számos példa volt. A Brüsszellel vívott szabadságharc, az idegen érdekeket szolgáló milliárdos által pénzelt civil szervezetek elleni kormányzati és törvényalkotási fellépéssorozat, a Velencei Bizottság véleményének rendszeres megkérdőjelezése szuverenitási alapon, stb. Eszközük a közelmúlt történelmének újraírása.
Számos XXI. századi autokráciában megfigyelhető jelenség, hogy a kormányzó erők legitimációjának megfelelően szabják át az ország történelmét. Magyar példaként:
2016-ban egyértelmű törekvése volt a kormánynak az, hogy az 56-os szabadságharc megemlékezésein a fókuszba az egyszerű forradalmárokat, a „pesti srácokat” emeljék, s az állami vezetőkről – akik többségükben kommunisták voltak – szó se essen.
További elem még a demokrácia újradefiniálása. Magyarországon mindez nem igényel hosszú indokolást, talán elegendő, ha a miniszterelnök illiberális államról tartott beszédére utalunk. De ide kívánkozik a köznyelvben NER-ként meghonosodott kifejezés is, melyet sokan a maffiaállam szinonimájaként, mások egyszerűen az Orbán-rendszer meghatározójaként emlegetnek. S még folytathatnánk. Még nem tartunk ott, mint Putyin Oroszországa, vagy Erdogan Törökországa, de közelitünk hozzájuk. Nos ezt a folyamatot kell megállítanunk. Ehhez van egy jól definiálható közjogi programunk az új választójogi rendszertől a korrupcióellenes ügyészség felállításán keresztül, az új bírósági igazgatási modellen át a közvetlen köztársasági elnök választásig…
Már meg ne sértődjön, de nincs önnek egy kis tudathasadása?
Már miért lenne?
Mert abban a pillanatban, amikor elkezd szakmai kérdésekről beszélni, háttérbe szorul az az énje, amelyik el van keseredve, magába van zuhanva.
Dehogy vagyok magamba zuhanva, ez félreértés. Az igaz, hogy ha szakmai kérdésekről van szó, akkor fellelkesülök, mert azokról pontosan és részletesen el tudom mondani, hogy mit szeretnék elérni. Amelyek ezen kívül esnek, azok nem rajtam múlnak. S ha már itt tartunk, a programjaink biztosan nem képezik akadályát az együttműködésnek. Az ellenzéki pártok megismert szakmapolitikai elképzelései között – leszámítva talán a Jobbikot – igen nagy az átfedés. Vannak persze különbségek, de ezek nem áthidalhatatlanok. 2012-ben a teljes közjogi programról, 2017-ben pedig a választójogi rendszerről sikerült is elég gyorsan kompromisszumos javaslatot alkotnunk. Utóbbi ott van a parlament előtt. Ráadásul, meggyőződésem, hogy az ellenzék személyi összetétel tekintetében is állja a versenyt a mai kormányoldallal, sőt, jobb a kínálata.
Van tehát program, tapasztalat, humán erőforrás, csak egy feladatunk lenne: létrehozni a jelenlegi választási rendszerben győzelemre esélyes szövetséget.
Ezért ehhez hozzátennék még valamit: rendet kellene tenni a fejekben és az egymás közti viszonyokban, a szocialista párton belül is. Apropó, belső viszonyok. Azt mondják, most ön azért került egy kicsit marginális szerepbe, mert Botka László csapatához tartozott. És ha már Botka: most mintha igazolva látnák többen a szocialista párton belül a Gyurcsánnyal kapcsolatos véleményét, főként azért, mert a DK elnöke most homlok egyenest az ellenkezőjét mondja annak, amit korábban – még Botka működése alatt – hirdetett…
Dehogy vagyok marginális szerepben. Mindig is szakpolitikusnak tartottam magam. Most is az vagyok. Annyit járok a TV-be és annyit szólalok fel a parlamentben, mint utoljára 2010-2011-ben az alkotmányozáskor. Hozzáteszem, hogy aki a pártunk jelenlegi helyzetében kiszorítósdit szeretne játszani, az ostoba és felelőtlen. Egy ereje teljében lévő pártnál ez lehet a politika része – sajnos ilyen ez a világ – de aki ma az MSZP-ben ilyesmin gondolkodik, az a párt létét és jövőjét veszélyezteti. Botkával folytatom: én nem tartozom senki csapatához. De szerintem az MSZP-nek, sőt, az ellenzéknek nagyon rosszat tett, hogy ő lemondott. Aki ezért dolgozott, annak lelke rajta. Állítom, hogy jó miniszterelnök-jelölt volt, s jobban állnánk vele, mint nélküle. A törekvéseit illetően persze voltak vitatható dolgok, például éppen az, amit Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban megfogalmazott, bár abban tökéletesen egyetértek vele, hogy az ország legnépszerűtlenebb politikusának magának kellene annyi józan belátásának lennie, hogy félreáll és nem terheli meg az együttműködést a saját személyével. De igaz: ennek csakis a saját döntésén kellett volna alapulnia, nem pedig egy másik párt képviselőjének elhatározásán.
Szerintem, könnyebb lenne egy szélesebb körű szövetséget összehozni, ha Gyurcsány maga döntene úgy, hogy hátralép. De ezen már túl vagyunk, s az látszik, hogy Botka Laci álláspontja csak egy kellemes hivatkozási alap volt a DK számára.
Mert most, hogy Gyurcsány személye már nem akadály a részünkről, miért is nincs közös lista? Gyurcsány álláspontot változtatott. Hat éven keresztül beszélt arról, hogy közös lista, közös jelöltek, közös miniszterelnök-jelölt, ez a győzelem forgatókönyve, pár hete viszont pont az ellentétjét hirdeti. Nem akar közös listát és miniszterelnök-jelöltet, és nem értem miért nem. Nem értem, miért ez a fordulat. Egy volt miniszterelnöknek kellene annyi felelősségérzettel rendelkeznie, hogy elsősorban az ország érdekeit nézze, és csak másodsorban a pártjáét. Az ország érdeke most az, hogy az Orbán-rezsimet leváltsuk, de legalább a kétharmados győzelmét megakadályozzuk. Ebből a szempontból marginális kérdés, hogy melyik párt hány képviselője jut majd be a parlamentbe.
Akkor most azt kérdezem: áprilisig van esély arra, hogy bármi megszülessen a közös álmokból?
A Demokratikus Koalícióval előrehaladottak a tárgyalások, így arra minden esély megvan, hogy a koordinált indulásban meg tudunk állapodni. Abban is bizakodóak lehetünk, hogy egy közös miniszterelnök-jelöltet elfogadnak. A közös listára már nem esküdnék meg, de mert szerintünk ez vezetne eredményre, kitartunk az álláspontunk mellett. Már csak azért is, mert van egy olyan érzésem, hogy a társadalom felhajtó ereje, amely elvárja tőlünk az együttműködést, ki fogja kényszeríteni a közös indulást. A Momentummal, az LMP-vel nem tartom valószínűnek, ők túlságosan elzárkózóak. Talán később egyes körzetekben a koordináció életszerű.
A realitás tehát ma az, hogy a DK-val meglegyen a megállapodás az egyéni körzetekben és Karácsony Gergelyt el tudjuk fogadni közös miniszterelnök-jelöltnek.
Ilyenformán a Párbeszéd része lesz az együttműködésnek, ugyanígy a Liberálisok is, de dolgozni azért és reménykedni abban, hogy az összefogás még szélesebb körű legyen, azt szabad és kell.
Ön hogyan gondolkodik a Jobbik-kérdésről? Sokan mondják, hogy egy náci párttal nem lehet még gondolati szinten sem együttműködni, mások szerint ezzel a Jobbikkal, a Fidesz, mint nagyobb veszély leváltása érdekében igenis össze kell fogni. Ön mit mond?
Először is: nem mondom, hogy a Jobbik náci párt. Vannak benne ilyen nézeteket valló emberek, de egyre kevesebben. Most egészen mást hirdetnek, mint a parlamentbe kerülésükkor tették, középre húzódnak. Bármi is motiválja őket erre, az országnak biztosan hasznára válik, hogy ha egy párt a szélsőjobb oldalról középre húzódik, s elnyomja a radikálisait, a maradék náci nézeteket valló tagjait. Hogy ez mennyire hiteles, a lelkükben mennyire őszinte, azt majd később megítéli a Jóisten. Amúgy nem egy ilyen változás volt már a politikában. Legutóbb 94’ és 98’ között lett liberálisból keresztény konzervatív a Fidesz. Szóval, amikor ők e folyamat hitelességéről beszélnek, megmosolyogtató. Nem véletlen, hogy a liberális és baloldalon egyaránt hallani pozitív véleményeket, már ami a taktikai megállapodások szükségszerűségét illeti. Így beszélt Heller Ágnes, Rangos Katalin, vagy az Élet és Irodalomban Felcsuti Péter is.
Senki nem koalícióról beszél, de még csak közös listáról sem, hanem a Fideszre írt torz választási rendszer miatt indokolható technikai koordinációról. Főképpen úgy, hogy a másik oldalon a kormánypártok radikalizálódását látjuk.
Nem csak a diktatórikus reflexeiket értem ezalatt. A náci Németország óta nem volt példa arra, hogy közpénzből finanszírozott állami kampány szított volna idegenellenességet. Nem véletlen, hogy Gaudi Nagy Tamás, Morvai Krisztina, vagy a goj motorosok élesen bírálják a Jobbik mai vezetését és éppen a Fideszben látják a jövőt, a Fideszben látják azt a helyet, ahova nekik tartozniuk kell. De külföldön sem Angela Merkel példaképe Orbán Viktor, hanem a szélsőjobboldali Marine le Pen. S annyi jót már régen hallottam a magyar miniszterelnökről, mint egy delegációban az osztrák szabadságpárti képviselőktől. Mielőtt még bárki félreértené, nem a Jobbikot dicsőítem, hanem a Fideszt bírálom élesen. Ma ugyanis az igazi veszély Orbán Viktor és illiberális maffiaállama. A kérdés tehát úgy vetődik fel, hogy miként váltsuk le a NER-t, s hogy ez kinek mit ér meg. Ezért merül fel egyre több emberben annak a lehetősége, hogy ehhez a Jobbikkal is koordinálni kell. S éppen ezért tartom anakronisztikusnak és rövidlátónak pártunknak azt a közleményét, amelyet a hétvégi jobbikos tüntetéssel kapcsolatosan fogalmazott meg, amelyben nácinak nevezte a Jobbikot, és hiteltelennek ítélte, hogy a demokrácia védelmében, az Állami Számvevőszék durva büntetése miatt rendez tüntetést.
Hadd emlékeztessek a CEU-ügyre: ahol a Jobbik ugyan folyamatosan hangsúlyozta, hogy nem szereti azt, ami a CEU-n zajlik, nem ért egyet az oktatóival, mégis elutasítja a Fidesz törvényét, mert „ma téged, holnap engem” tesznek tönkre… Ez a hozzáállás lett volna követhető és követendő ebben az esetben is.
Nem arról szól ugyanis a történet, hogy a volt fideszes oligarcha, Simicska Lajos által finanszírozott Jobbik mellett kell kiállni, hanem a jelenséggel szemben: a demokrácia-ellenes, az autokratikus lépésekkel szemben. Azzal szemben, hogy a Fidesz a politikai ellenfeleit diktatórikus módszerekkel akarja kiiktatni. Bármi is a véleményünk a Jobbikról. Nyilvánvaló a helyzet. A jogszabályok szerint független Állami Számvevőszék élére a Fidesz oda állította a saját országgyűlési képviselőjét, akinek most kiadta az utasítást egy ellenzéki párt tönkretételére. Holnap majd az MSZP-re, holnapután meg az LMP-re adja ki ugyanezt. Ismétlem: ma engem, holnap téged… Ezért is kötelességünk mindent megtenni, nekünk országgyűlési képviselőknek azért, hogy a Fidesz ne vezethesse tovább ezt az országot. Már most a félelem uralkodik. Nem sokan vannak, akik megengedhetik maguknak a kormány nyílt bírálatát. Van aki maga, s van, akinek a rokona dolgozik a közszférában. Van, aki a vállalkozását félti – joggal. Annak a pár tucat képviselőnek, akit ellenzékiként megválasztottak, mindent el kell követnünk a változásért. Deák Ferenc írta 1840-ben a követjelentésében: „Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény” Aztán 48’-ban mégis tagja lett az első felelős magyar kormánynak, majd később elvezette az országot a kiegyezésig.
Örkény, ha élne, most a kardjába dőlne. Bánatában. Hogy ő ilyet nem tudott kitalálni. Pedig, ő sem volt piskóta, de Jakab Imre műszaki ügyintézőhöz – már amennyiben ő a valódi ötletgazda – képest a fasorban sincs.
