Mint ismeretes, a Nemzeti Választási Bizottság elkaszálta a volt LMP-s politikus népszavazási kérdéseit.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Hadházy Ákos szerint fontos lett volna, hogy az emberek véleményt mondhassanak az ország jövőjének egyik legfontosabb ügyéről, ahogy ő fogalmazta, „az ocsmány és öncélú kormánypropagandáról, a néphülyítésről”.
Hadházy Ákos Facebook-bejegyzése itt olvasható:
„Patyi Úr mai utolsó munkanapján mind a négy népszavazási kérdésünket lesöpörte nevetséges indokokkal. A kérdések az ellenzék és az ország jövőjének egyik legfontosabb ügyét érintették: az ocsmány és öncélú kormánypropagandát, a néphülyítést tiltotta/szabályozta volna. Természetesen nem adom fel, ez a kör csak a második lépés volt. Patyi egyébként ma lemondott a „Nemzeti“ Választási Bizottság éléről, tette ezt azért, hogy ő legyen az új közigazgatási főbíró.
Ha egy embert kellene megnevezni a hatalmat kiszolgáló prostituálódott értelmiség szobrának, akkor őt választanám. Tudni kell, hogy Patyi előre menekül: az eddig általa vezetett egyetem sokmilliárdos pénzherdálását intenzíven vizsgálják az unió biztosai. Számára létkérdés ennek a hatalomnak a fenntartása, ezért asszisztálhatott minden választási csalás eltussolásához.”
A Jobbik Ifjúsági Tagozata szerint a kormányzat nem kezeli megfelelően a fiatalokra leselkedő veszélyes online tartalmakat.
Mint közleményükben írják, a legnépszerűbb közösségi oldalon az úgynevezett Kék Bálna kihívós játék után a legújabb félelemkeltés most a Momo nevezetű horrorisztikus fiktív figura, amely levélben fenyegeti a gyerekeket. Ez a „játék” nemrég egy 15 éves magyar kislányt hajszolt az öngyilkosságba, ami mutatja, hogy hazánkba is begyűrűzött és áldozatokat szed ez a veszélyes jelenség.
A családi háttér mellett óriási felelőssége van az oktatásnak is ezen internetes veszélyforrás elhárításában. Szerintük már az általános iskolában tanítani kellene a helyes internet- és közösségimédia-használatot, és ezt a Nemzeti Alaptantervben is szükséges volna rögzíteni.
A Jobbik Ifjúsági Tagozata szerint az üzenekre nem kell reagálni, és ha a gyerekek ilyet tapasztalnak, akkor forduljanak a szüleikhez, nagyobb testvéreikhez vagy a tanáraikhoz.
A változás azután kezdődött meg, hogy Pompeo került a külügyminiszteri székbe, nem sokkal később esett kútba a magyar újságírók támogatása. Cornstein budapesti nagykövet azonban tagadja, hogy a döntés mögött politikai megfontolás húzódott meg. Szerinte a sajtóval az egész térségben gond van.
Obama kerülte Orbánt, de a magyar kormányfőnek Trump a barátja, írja összefoglalójában a New York Times, amely azzal indít, hogy a vidéki sajtó nagy része a miniszterelnök migránsellenes programja mellett van, egyben támogatja, hogy a politikus módszeresen leépíti a fékeket és ellensúlyokat. Ellenzéki média nemigen létezik. Ezen a helyzeten kívánt változtatni az amerikai Külügyminisztérium által bejelentett 700 ezer dolláros ösztöndíj, ám azt a Fidesz újabb provokációnak tekintette az USA részéről, miután az az utóbbi hat évben páriaként kezelte Magyarországot. A terv azonban váratlanul elakadt. A Trump-adminisztráció az előző washingtoni vezetéstől eltérően azt jelzi, hogy új alapokra helyezi a viszonyt, akárcsak Lengyelországgal, de ez riadóztatta a demokrácia és a jogállam híveit. Mások arra hivatkoznak, hogy Obama hiába próbálta meg elszigetelni Orbánt, és csak megnyitotta az utat az orosz, illetve kínai befolyás előtt.
Trump nem csinál titkot abból, hogy kedveli az erős embereket, kormányzata viszont időnként egészen más irányban tesz lépéseket. Egyes európai diplomaták úgy gondolják az elnök pálfordulásáról, hogy az amerikai kormányzat igyekszik megosztani az EU-t. Havel cseh elnök korábbi kabinetfőnöke azt mondja, a fejlemény nem segíti elő, hogy Magyarország az eddiginél elkötelezettebb híve legyen a transzatlanti kapcsolatoknak és csupán áldását adja az oroszok szerepére a magyar politikában. Az olvadás azután kezdődött meg, hogy Pompeo került a külügyminiszteri székbe, nem sokkal később esett kútba a magyar újságírók támogatása. Cornstein budapesti nagykövet azonban tagadja, hogy a döntés mögött politikai megfontolás húzódott meg. Szerinte a sajtóval az egész térségben gond van. Pedig Magyarországon jól nyomon követhető a független médiára gyakorolt nyomás, lásd a Heti Választ vagy a Hír TV-t.
Az előző kormányzat emberi jogokért és demokráciáért felelős helyettes külügyi államtitkára, Robert Berschinski kiemeli, hogy a mostani washingtoni vezetés teljes mértékben másodlagosnak tekinti a demokratikus intézmények és az emberi jogok előmozdítását külföldön. Egyben zöld jelzést ad a magyar kormánynak, hogy az feladja a liberális demokráciát. Ugyanakkor bár Simonyi András nemigen van jó véleménnyel a mai Magyarországról, mégis úgy véli, érdemes más módszerekkel próbálkozni, mert Obama agresszív taktikája nem hozott eredményt. Szerinte a Nyugatnak érdeke, hogy tárgyaljon Orbánnal. Az új amerikai nagykövet védelmébe vette a CEU-t és azt ígéri, hogy határozottan fellép, ha úgy látja, hogy a magyar vezetés fenyegeti a jogállamot. De diszkréten, a színfalak mögött kíván eljárni.
Definíciós vita – de persze valójában annál több – vita zajlik a politikai elemzők között: vajon milyen névvel is kellene illetni az Orbán-rezsimet. Az első jelentős kísérletet Magyar Bálint mutatta be, de azóta is számos politológus igyekezett beleilleszteni Orbán-rendszerét valamely fogalomkörbe. A most aktuálisan a 24.hu-n zajló vita, vagy talán vitának nem is nevezhető, inkább mondanám elemzés hullámnak – Filippov Gábor, Balavány György – egymásra is rímel, de persze különbözik is. Filippov hibrid ellenforradalom koraként írja le azt, amit lát, Balavány, miközben üdvözli Filippov determinációját, egyenesen fasiszta-rendszerről ír. (tegyük hozzá, ez sem teljesen új, Bartus László –us.nepszava.hu – már majd’ fél évtizede írt arról, hogy Orbán Mussolini fasiszta elemeiből „építkezik”, azokat másolja, vagy írja újra.
Balavány a fasizmus jellemzőit – neves kutatóktól átvéve – a következő jellemzőkkel rajzolja fel:
vezérkultusz, ami néhány esetben dinasztikus (a karizmatikus vezér családjával és egész udvartartásával együtt sajátítja ki a hatalom kapcsolótábláit és a gazdasági erőforrásokat),
totális állami propagandagépezet, az ellenzéki média elleni harc,
paramilitarizmus, fegyverkezés, sőt fegyver- és hadseregkultusz, háborús hangulat, folyamatos mozgósítás,
a titkosszolgálatok jogkörének kiterjesztése, besúgóhálózat,
a férfiasság, a bajtársiasság és a harci szellem dicsőítése,
félelmek generálása, az idegengyűlölet tudatos erősítése,
régi elemekből összerakott, saját mítosz-, rítus- és jelképrendszer, a dicső múlt hangsúlyozása, a politikai liturgiáért való rajongás, nagygyűlések és díszszemlék,
dekadenciamítosz, vagyis annak hangoztatása, hogy a kultúra – amit az újjászületett nemzet meg fog haladni – hanyatlik; („Az Európai Unió fejlődése éppen megtorpanófélben van, és nekünk most új energiákra, új népekre, új gondolkodásokra is szükségünk van” – mondta nemrég Orbán),
sovinizmus, rasszizmus (csak néhány gyors példa: a Fidesz házi publicistája, Bayer Zsolt tavaly a „keresztény fehér faj önvédelméről” értekezett a kormánytábor helyeslése mellett; a napokban jelent meg a kormány lapjában, az origo.hu-n egy cikk, ami azon borong, hogy a Kinder csoki új csomagolásán színes bőrű kisfiú látható, és hosszan lehetne folytatni a sort;)
a tiszta nemzeti kultúráról szóló elképzelés, amelynek puritását meg kell őrizni, illetve helyre kell állítani,
etatizmus, vagyis az állam beavatkozó szerepének növelése,
az állam szolgálatában álló „családi életrend”, amelyben a férfiak elsősorban harcosok, a nők pedig anyák,
vitalizmus, azaz a nemzet tagjainak szaporodását serkenteni kívánó szólamok és programok, termékenységkultusz,
korporatizmus, vagyis az az elképzelés, hogy közös érdek mentén, osztálykülönbségek nélkül együtt dolgoznak a nemzet tagjai a felemelkedésért (vö.: nemzeti együttműködés rendszere).
Hogy valóban itt tart-e Orbán, és a fő forrását a fasizmus jelenti-e ezt, nyilván a jelen, sokkal inkább az utókor fogja eldönteni. Az a kor, amelyik képes lesz kellő távolságtartással értékelni a történéseket, amelyben lesz majd annyi objektivitás, amely képes történelmi kontextusba helyezni a kort. Nekünk, valós időben, annyi jut, hogy élünk annak lehetőségével, hogy ma nincs erőszak, s ennyiben – de egyesek szerint csak ennyiben – mindenképpen eltér a rendszer a fasizmustól. Mint ahogy a XXI. századi sajtószabadság fogalma is eltér a fehérterror, vagy totális hatalmak értelmezési tartományától, ugyanígy az autoriter rendszerek, vagy a diktatúrák is némiképp új tartalmat nyernek. Kétségtelenül igaz, hogy ezen szisztémákban általában megmarad az egyén korlátozott szabadsága, amely korlátozott szabadságot ő viszonylagos, vagy – a politikát maga mögé dobva, vagy meg sem érintve – teljes szabadságként él meg. (A magyar emberek e tekintetben különösen nehezen értelmezhetőek; sokkal jobban elvannak a szabadságjogok nélkül, mint más, a demokráciát fontosabb éltető elemként ismerő nemzetek.)
Bármennyire is az utókor fog ítélkezni, nekünk a jelenben is muszáj valahogy értelmezni, mi is történik velünk, körülöttünk. És igen: ennyiben szabadok vagyunk – mint ahogy ezt jobboldali elemzők előszeretettel hangsúlyozzák, mint döntő érvet -: leírhatjuk, amit gondolunk a rendszerről, leírhatjuk, amit gondolunk a vezetőről, leírhatjuk, hogy diktatúrában élünk, leírhatjuk, hogy Vezér-kultusz van, és leírhatjuk, hogy a Vezér egyre több diktatórikus jegyet mutat fel önmagáról. És senki nem visz el bennünket, nem jön értünk a nagy fekete autó, holnap is írhatunk. Az más kérdés, hogy nem biztos találunk rá felületet is, mint ahogy az sem, hogy találunk magunknak megélhetést. De most nem erről van szó, sokkal inkább arról, hogy mennyire teljesedik ki az Orbán-féle hatalmi struktúra.
Az elmúlt két ciklusban is sokszor próbáltuk megfejteni, mit miért csinál a miniszterelnök, illetve merre viszi az országot, de a legmerészebb elemzők is általában megálltak egy pontnál. Mégpedig annál a pontnál, hogy vajon Orbán kidobja-e egy ponton túl a demokratikus paravánokat, illetve otthagyja-e az Európai Uniót, mint olyan keretet, amely mégiscsak bizonyos szabályok betartására kényszeríti őt. Ma már látjuk: ezek nem jelentenek feltétlenül féket a számára, ha a körülmények azt diktálják, felrúg mindent, ami az akaratát féken tartja. Ebben nagymértékben segíti őt az a tudat, hogy – noha meglehetősen sajátos szabályok között -, már harmadszor nyert választást, kétharmaddal (mondjuk így: magyar kétharmaddal ), és ezzel szemben a Nyugat politikusainak szigorú tekintete sem ér semmit. Orbán a politikai korrektség utolsó darabját is ledobta magáról, a kényelmetlen korlátokat – kordonokat – szép fokozatosan, már nem is lassan – szétszerelte. A kezében lévő kulcs, a demokrácia rögzítő elemeit csavarja ki, és ma már egyáltalán nem fél használni. Ezért is nézzük riadt tekintettel: mire készül most, amikor a kultúrharcot hirdette meg. Szeptemberre ígért változásokat, feltehetően a velencei, a parlamenti szezont megelőző Fidesz frakció-ülés lesz a bejelentések főpróbája. Addig csak találgatunk, következtetünk. Következtetünk például Kövér László szavaiból, aki a Kultáj megnyitóján a következőket mondta:
„2010 után a magyar választópolgárok felhatalmazása alapján a globálissá váló politikai és gazdasági viszonyok között megerősítettük Magyarország politikai önrendelkezését, 2014 és 2018 között megerősítettük országunk gazdasági önrendelkezését, az előttünk álló időszakban pedig közösen meg fogjuk erősíteni a magyarság kulturális önrendelkezését is.”
Nehezen fejtem meg az országgyűlés elnökének szavait, vagyis, ha következtetésről szólok, csakis abból tudok kiindulni, amit az elmúlt nyolc év megmutatott. Azaz abból, hogy számomra mit jelentett a Fidesz politikai, és gazdasági önrendelkezése. Pontosan azt, amiről a bevezető szólt: az autoriter rendszer kialakítása, a politikai hatalom szinte teljes megszerzése, a gazdaság helyenkénti centralizálása, másutt pedig a hűséges oligarchák helyzetbe hozása. És, ha ez alapján próbálom kitalálni, mit is fog hozni a kulturális önrendelkezés, akkor – a már megszerzett és uralt intézményrendszeren túl – a szellemi élet átalakítására tudok gondolni. Illetve annak a harcnak a beindításáról, amely a migránsok okozta kulturális károk bemutatásáról szólna; hova jutunk mi, és hova jut Európa, ha bevándorló országgá, netán bevándorló kontinenssé válunk.
Mert azért ne feledjük: a nemzeti újjászületés víziójába beletartozik a bevándorlók elleni harc is. És azt se feledjük: a félfasiszta rendszerekben a bevándorlókat a hatalmon lévők jelölik ki.
Közvetetten és nem durván ugyan, de a „ballibek” mellett Nagy Imrének is nekimegy a 888 annak kapcsán, hogy szobra helyén Trianoni emlékhelyet létesít a kormány. A Magyar Idők is két legyet üt egy csapásra – pontosabban, egy cikkben üti Oettinger német uniós biztost és a magyar baloldalt, teszi ezt az antiszemitizmus témájára felfűzve. S nem maradhat el a migránssal való riogatás sem – ezúttal az Origónak köszönhetően.
888.hu: A Fradi-szurkolók megtisztították a IX. kerületi városházát az LMBTQ-zászlótól
Hiába Baranyi Krisztina a IX. kerület polgármestere, úgy tűnik, hogy Ferencvárosban bőven akadnak olyan derék magyarok, akik nem kérnek az LMBTQ-lobbiból.
A kerület városházáját ugyanis fél napig sem „díszíthette” a szivárványos zászló, a Fradi Aryan Greens nevű szurkolói csoportja szombat este megtisztította az épületet.
Facebook
Ez a város…. Nem az a város… FERENCVÁROS !!!!!!!
– írták a Facebookon a kép mellé.
Magyar Nemzet: Bedobták a legaljasabb eszközt
• A közösségi média nélkül nem fogunk választást nyerni.
• Mi történt volna, ha Karácsony előre elárulja, hogy öt főpolgármester-helyettest fog választani, negyvenegy szakértője lesz a városházán és egysávosítja a Nagykörutat?
• Az Index kiszolgált már mindenkit: először az SZDSZ-t, aztán az MSZP-t, majd Gyurcsányt, Bajnait, Simicskát, aztán tisztára mosdatták Vona Gábort.
• Az ellenzék azonban itt is eltávolodott a valóságtól: egy ideig az volt a téma, hogy lesz-e elég lélegeztetőgép. Most már az a téma, hogy túl sok van.
• A Jobbik már nem mer taggyűlést összehívni, mert akkora a feszültség a párton belül.
• A 2019-es önkormányzati választáson sok esetben jobban szerepeltünk, mint az előzőn.
A telefon recsegve szólt, de néhány másodperc múlva felismerhetővé válik az egykori kancelláriaminiszter kormányinfón ismertté vált orgánuma. A vonal túlsó végén tehát immár valóban Lázár János, akit a Magyar Közlöny tanulsága szerint mától Orbán Viktor kormányfő a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztosnak nevezett ki.
A rövid bemutatkozás után sietve jelzem, hogy az egykori kancellária-minisztertől a Fühü számára szeretnék interjút kérni a napvilágot látott hírrel kapcsolatban. A pillanatnyi csönd után Lázár János udvariasan megköszöni, s egyetlen tőmondatban közli, hogy nem kíván élni az általam felkínált nyilatkozat lehetőségével, s már le is teszi a kagylót.
Maradnak tehát a megválaszolatlan kérdések.
Leginkább az, hogy Lázár János már az új kormány megalakulása előtt jelezte, hogy nem kíván kormányzati tisztséget vállalni Orbán Viktor kormányában, hisz emlékszünk: ő maga nyilatkozta, hogy a kormányon kívül is van élet. Akkor viszont talány, hogy miért vállalta el a miniszterelnöki biztos szerepét. Talán a kormányfő visszautasíthatatlan ajánlatot tett volna Lázár Jánosnak – a visszautasíthatatlan ajánlatok mibenlétéről vannak fogalmaink – aki néhány hónap szabadság után megváltoztatta korábbi véleményét, és elfogadta az állást?
Csak találgatni lehet, hogy Orbán Viktor miért keresett mindenáron állást Lázár Jánosnak. Az utóbbi biztosan nem kopogtatott a parlament kapuján, hogy munkát szeretne. Talán a kormányfő éjjelente álmatlanul forgolódott, hogy ennek a Janinak mégiscsak kéne valami feladatot találni? Lázárnak amúgy valószínűen nem merülnek le az akkumulátorai, hisz állandóan pihen. Lazán jár-kel a világban, néha szőrmentén kicsit gyepálja utódját, Márki-Zay Pétert, de inkább gyanús egyetértésben tárgyalgat a két politikus. Így aztán nem csoda, ha Orbánnak nem jön álom a szemére, talán még bosszantja is, hogy ez a Lázár nem akar (köz)szolga lenni a Fidesz kormányban.
S persze, a miniszterelnök okos ember, azonnal beugorhatott neki a trafik-ügy, amit Lázár még államtitkárkén olyan szépen megoldott. Igaz, kellett hozzá vér, veríték, és könnyek, de új kedvezményezetteket talált a biztos megélhetést nyújtó trafikokba, a régiek pedig mehettek a lecsóba. A hódmezővásárhelyi holdudvarából származó Sánta Jánossal – a sajtóhírek szerint az utóbbi számítógépén – elkészítették a trafiktörvényt. Sánta azóta a leggazdagabb magyarok közé tartozik, vagyonának meghatározó forrása a dohánykereskedelem.
Ebből is látszik, hogy Lázár János ért a dohányhoz, így aztán testhezállónak tűnik, hogy rábízzák a nemdohányzók védelmének feladatát, továbbá a dohánypiac szabályozásának összehangolását. De még az új típusú dohánytermékek, elektronikus cigaretták fogyasztását befolyásoló kormányzati álláspont kidolgozása is a miniszteri biztos feladata lesz.
A lényeg viszont, hogy ismét Orbán Viktor lesz a főnöke, fizetést viszont nem kap.
Lázár úr! – megértjük, hogy a kommentárhoz még keresi a szavakat, de azért sajnáljuk az elmaradt interjút!
„Az ellenzéki pártok számára ma a kormánypártok legyőzése távoli és valószínűtlen lehetőség”- írta a közelmúltban az Élet és Irodalomban Szűcs Zoltán Gábor. A politológus szerint mindez nemcsak az ellenzék tehetetlenségével, gyengeségével, hanem az autoriter Orbán rezsim életképességével is magyarázható. Az ma már világosan látszik, hogy a demokrácia gyengítése, a jogállam leépítése nem kizárólag magyar jelenség, ahogy a tekintélyelvű populizmus is széles körben terjed a világban. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Szűcs Zoltán Gábor szerint Orbán Viktor kormánya csak akkor buktatható meg, ha majd a többség az orbánizmus felszámolására szavaz.
Ma már a vak is látja, hogy az Orbán rezsim inkább autokrácia, nem pedig demokrácia. Ön pedig azt írja, hogy az ellenzék ezt a helyzetet még nem ismerte fel. Van arról fogalma, hogy miért nem?
Az Orbán-rezsim egy kompetitív autoriter rezsim. Az ilyen rezsimek lényegéhez tartozik, hogy az ellenzék azért nem tud a kormánypárttal szemben hatékonyan fellépni, mert az egyszerre mutat demokratikus és autoriter vonásokat Ez a kettősség alapvetően befolyásolja, illetve meghatározza a pártok mozgásterét. Látszólag ugyan a törvények uralma érvényesül, de közben rendszeresen születnek olyan, a törvényesség határát súroló intézkedések, amelyek megakadályozzák, hogy a kormánypártok mellett az ellenzék is eséllyel vegyen részt a politikai versenyben.
Vagyis az ellenzék képtelen eldönteni, hogy az autokrácia ellen harcol, vagy inkább demokrácia szereplőjeként?
Igen, ezt a döntést nehéz is meghozni, de hiányában az ellenzék képtelen helyzetbe kerül. Határozni arról, hogy az érvényben lévő szabályokat kihasználva részese marad a magyar politikai rendszernek, vagy kiszáll a számára nehezülő versenyből és nyíltan a fennálló rendszer ellen fordul. Ez nehéz döntés, ezért is erősek a világban azok a hibridnek nevezett autoriter rezsimek, amelyek ötvözik az autoriter és a demokratikus játékszabályokat. Ha ugyanis az ellenzék kiszáll a parlamentből és a rendszer ellen fordul, akkor elveszítheti a teljes anyagi bázisát. Még a jelenleginél is rosszabb helyzetbe kerülne. Ha viszont továbbra is szereplői maradnak a politikai versenynek, akkor pedig jó eséllyel csak a rendszert tartják életben, mert nagyon valószínűtlen, hogy a választásokon legyőzzék az uralkodó pártot. Ez az előnye a hatalmon lévők szempontjából az ilyen rezsimeknek: továbbra is fennáll a politikai sokszínűség, tehát a többpártrendszer, a valódi választások látszata, de közben sokkal kevésbé kell félniük a hatalom elvesztésétől, mint egy demokráciában.
Ha olyan fontos eldönteni, hogy az ellenzék a hátrányok ellenére marad a politikai rendszerben, vagy kilép abból és rendszerellenzékivé válik, akkor miért nem születik meg a döntés?
Azért, mert az ellenzék számára mindkettő veszteséggel jár. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen kompetitív autoriter rezsim – amelyben egyszerre érvényesülnek a demokratikus és diktatórikus politika elemei – belülről nehezen buktatható meg. Ugyanis – látjuk – a hatalom úgy alakítja a viszonyokat, hogy az ellenzék ne juthasson pénzhez, nyilvánossághoz, képtelen legyen bármiféle szervezettségre. Ugyanakkor a rezsim működtetői arra is gondosan ügyelnek, hogy az ellenzék el tudja látni az alapvető feladatait. Ez tartja a rendszerben az ellenzéki pártokat, ellehetetlenülésük esetén azonnal rendszerkritikussá válnának. Ezzel a taktikával az ellenzéket a rendszer legitimálására használja fel a kormány. Ez tehát a csapda.
Miközben tehát a demokráciának már csak a díszlete van, mert a kormány már rég lebontotta a jogállam kereteit. Ma a pálya a kormány érdekeinek megfelelően lejt. De ha az ellenzék csak dekoráció, ha nem győzhet, akkor minek marad benn a parlamentben?
Nem teljesen lehetetlen a kormány megbuktatása a választásokon. Ez motiválhatja is az ellenzéket, hisz a rendszer a nyílt és durva választási csalások nélkül szerzett többségi támogatásra épül. Ezért igyekszik a kormány a nagyon erőszakos, elnyomó intézkedéseket kerülni, ellenkező esetben már diktatúra lenne. Kétségtelen azonban, hogy nagyon lejt a pálya. Becslések szerint a kvótanépszavazásra több pénzt költöttek a kormánypártok, mint az egész 2014-es parlamenti választásokra – ami a rendszerváltás utáni legdrágább szavazás volt – tehát a céljai érdekében a fennálló rezsim elképesztő erőforrásokat képes mozgatni. Erre az ellenzéknek semmi esélye nincs.
Ha ez így van, akkor a kormány gyakorlatilag legyőzhetetlen, ön pedig a többi elemzővel együtt legfeljebb óvatoskodik, amikor a kormány bukásának elvi lehetőségről beszél. Viszont ez megtévesztő, nem gondolja?
Ez nem óvatoskodás. A kormány – ha nehezen is – de tényleg megbuktatható. A nemzetközi példák is ezt mutatják. Az Orbán-rezsim ugyanis egyáltalán nem egyedi. Tucatszám léteznek a világban hozzá hasonló kompetitív autoriter rezsimek, amelyekben nyílt és tömeges választási csalások nélküli választásokat rendeznek.
A választási csalás gyanúja azért itthon is felmerült, hisz a szavazatokat összesítő számítógép hosszú időre leállt…
Kétségtelen, sok szabálytalanság volt, de szisztematikus választási csalás nem történt. Ehhez képest Putyin Oroszországában gátlástalanul csalnak; szavazatokat vesznek el az ellenzéktől, s adnak a kormánypártoknak. Ilyen nálunk nem történt. Kétségtelenül létezett egy kormánypárti többség, hiába volt majdnem ugyanekkora tábora az ellenzéknek, de ravaszul kitalált választási rendszerben ennek nem volt jelentősége. A kormány olyan helyzetet teremtett, hogy a politikai palettán lévő pártok az erőiket nem tudták egyesíteni. Ráadásul a Fidesz mögött egy egész országot behálózó politikai gépezet működött, név és cím szerint tudták, hogy hol vannak a szavazóik és elvitték őket a szavazófülkékhez. Ilyen szervezettségre az ellenzék nem volt képes. Részben anyagi erőforrások közötti óriási különbség miatt, ami nevetségessé tette a választásokat.
Akkor végképp nem értem, hogy miért mondja, hogy a kormány legyőzhető, ha nem győzhető le?
Azért, mert elvileg legyőzhető, csak meg kell találni a módját. Ez más hasonló berendezkedésű országban már be is következett, ezért nem is állítható, hogy lehetetlen lenne.
Dél-Amerikától Ázsiáig nagyon különböző fejlettségű országokat tartanak hibrid rezsimnek, ezekre – Bozóki András szerint – az a jellemző, hogy épp akkora az esély a szükségállapot bevezetésére, mint az önkényuralomra, vagy ellenzéki győzelemre.
Igen, mert a világ meglepő módon sokkal jobban együtt fejlődik, mint ahogy azt egyetlen politikai kultúrába bezárkózva gondolnánk. A hibrid országok nagyon sokszor hasonló kihívásokra reagálva alakulnak ki, megfigyelések szerint a ’80-as években indult el a világban egy hibridizációs folyamat. A világban akkor kezdett csökkenni a véres erőszakon alapuló rendszerek száma, s helyette jöttek létre az álcázott demokráciák, tehát az autoriter rezsimek kialakítottak valamilyen demokratikus homlokzatot. Ez volt az a politikai trend, amely létrehozta ezt az életképesnek számító hibridet.
De ha jól emlékszem, akkor a földön akkor még nem volt menekültválság. Mi kényszerítette erre az útra az államokat?
A kétpólusú világrend meggyengülése, majd összeomlása hozta létre ezt a rezsimtípust. A folyamatot az indította be, hogy az Egyesült Államok, vagy az Európai Unió magához vonzotta a korábbi nyíltan autoriter rendszereket, s ennek révén elkezdődött egy demokratizálódás. A hibridizáció sok autoriter rezsim számára a túlélés esélyét kínálta.
Szóval a világ diktatúrái tartottak a demokrácia felé, nálunk viszont a liberális demokráciából haladunk az önkényuralom felé. Fordított folyamatról van szó?
Igen, mert közben az egypólusú világrend is meggyengült, az Egyesült Államok már nem képes olyan befolyást gyakorolni a világra, mint korábban, az EU bővítési folyamat is lelassult. A világgazdasági válság veszélyes helyzetbe sodort egy csomó országot. Emiatt terjed a populizmus, miközben két nyíltan autoriter rezsim, Kína és Oroszország politikai befolyása jelentősen megnőtt. Emlékszünk, nálunk is megjelent az orosz titkosszolgálat, amelynek erejét mutatja, hogy – a gyanú szerint – egyébként képes volt befolyásolni az amerikai választásokat is.
Közben a liberális világrend meggyengült, az uniós csatlakozásunk után az európai demokráciák minőségi indexei az újonnan csatlakozó országokban elkezdtek hanyatlani. Az uniós csatlakozás utáni normakövetés az országok részéről meggyengült. Ez tágította a gazdasági válságból éppen csak kikecmergő cseh, a szlovák, a lengyel és a magyar politikusok mozgásterét. Nem azonos mértékben, hiszen például a lengyel bíróságokat úgy tűnik, nem sikerül a politikának ellenállás maga alá gyűrni, ellentétben a védekezésre képtelen magyar bírói szervezettel.
Ez persze csak részben válasz arra, hogy az ellenzék miért képtelen a demokratikus rendszer védelmére. Ennek mi az oka?
Ne felejtse el, hogy 2006 után nálunk teljesen összeomlott a baloldal. Ez nem egy szokásos politikai összeomlás volt, hisz eltűnt a szocialisták komplett politikai infrastruktúrája. Hiába nyerte meg az országgyűlési választásokat az MSZP, az utána következő önkormányzati választáson bekövetkezett súlyos bukással a párt elvesztette teljes politikai hátországát. A helyi szervezetek leépültek, hiszen a szocialisták tömegesen kiestek az önkormányzati képviselőtestületekből, a baloldal politikai befolyása ezt követően drámai mértékben csökkent. Az összeomlást csak fokozta az SZDSZ bukása, ami újabb csapás a hagyományos baloldalra. A régi baloldal szinte teljesen eltűnt, megszűnt a hagyományos bal-jobb egyensúly. Ami nem azt jelenti, hogy az MSZP teljesen megsemmisült, de sok olyan területe akad az országnak, ahol évek óta nincs a pártnak saját jelöltje. Ezt a folyamatot csak kiegészíti, hogy 2006 után új pártok is teret foglaltak, s ezek nem a hagyományos baloldalt erősítik. Az ellenzék szükségszerűen szétaprózódik. Ezért is van nagyon súlyos politikai válságban a baloldal.
Korábban az MSZP-nek is volt kétharmada, tehát egyáltalán nem szükségszerű, hogy a rendszer elmozduljon az önkényuralom felé.
Igen, bár annak idején sokan nyomasztónak érezték a szocialista-liberális túlsúlyt. Viszont velük szemben a Fidesz politikája korábban is konfliktusos volt. Orbán Viktor mindig is arra törekedett, hogy átírja a fennálló politikai viszonyokat. Ezt történt az első kormányzása idején is, amikor „több mint kormányváltást” ígért, csak akkor nem volt hozzá kétharmados többsége a parlamentben. A Fidesz akkor is úgy politizált, hogy igyekezett a lehető legnagyobb hatalmat megragadni, de az akkori ellenzék korlátozni tudta ezeket a törekvéseket. 2010 óta erre nem volt sok lehetőség, bár azért a Fidesz is átélt néhány válságos időszakot. Elég csak a G-napra gondolni, ami után az alapoktól kellett újjáépíteni a gazdasági hátországukat De a baloldal politikai tévedései, hibái, például 2012 és 2014 között a baloldali ellenzéken belüli brutális háború vagy 2015 után a migrációs válságra adott rossz reakció miatt egyszerűen nem maradt elég energiájuk a Fidesz politikai hibáinak kihasználására. Ez egyébként valahol a rezsim logikájából is következik. Annyival erősebb az ellenzéknél az uralkodó párt, hogy az ellenzéki csoportok sokszor inkább egymás rovására próbálják a pozícióikat javítani.
Illetve néha olyan érzése van az embernek, hogy valójában az ellenzéket is a Fidesz vezényli. Ilyen körülmények között van esély hatékony ellenzéki politizálására?
Nyilvánvaló, hogy az ellenzék reakcióiban sok minden keveredett; a politikai alkalmatlanság, a kockázatkerülés, s a rossz alkuk. Azt tudjuk, hogy az LMP alapvetően nem ellenezte a kormányzat menekült-politikáját, még akkor sem, ha nem helyeselték a Fidesz nagyon durva, rasszizmusba hajló retorikáját. De a magyar állam határainak megvédését az LMP politikusai is kiemelt fontosságúnak tartották, akár a Jobbik. Így ők nem tudtak fellépni a kormánnyal szemben. A szocialistákat meg alighanem a félelem akadályozta egy karakteres álláspont kialakításában. Így a kormány valódi ellenzékeként ebben az ügyben a civilek léptek fel a maguk humanitárius álláspontjával.
Igen, mert ezt gondolták, vagy inkább ezt érezték az emberek is, nem?
Ne felejtse el, hogy a menekültválság közben a magyar állam egy időre megbénult. Ez alkalmat adott volna arra, hogy az ellenzék egy nagyon súlyos és valódi politikai problémáról beszéljen – lásd menekültek a Keleti pályaudvaron, vagy gyalog az M1-es autópályán, stb – amit azonban elmulasztott. Miközben nem működött a magyar állam! És a Fidesz ezt is megúszta, s végül úgy jöttek ki a válságból, mintha a kormány rátermett módon kezelte volna a válságot.
Ennél fontosabb, hogy az ellenzék a ma meglévő kétharmadot egy valódi összefogással meg tudta volna akadályozni. Ezt sem tette! Ez alkalmatlanság, kockázatkerülés vagy egyszerűen a Fidesz pénzelte őket?
Igen, mert a kormányzat úgy alakítja a helyzetet, hogy az ellenzéknek saját értékei ellen kellett volna cselekedni, hogy ez bekövetkezzen. Az LMP vezetői szívből gyűlölik az MSZP vagy a DK politikusait. De ennél is fontosabb, hogy az LMP szavazói is elutasítják a két pártot, s inkább nem szavaznak saját jelöltjeikre sem, nehogy ezzel a két baloldali pártot is támogassák. Az LMP csak úgy tudta volna megakadályozni a Fidesz kétharmadát, ha a fővárosban a DK politikusai javára visszalépnek. Ez lehetetlenné tette volna az LMP politikai túlélését. Az ilyen típusú konfliktusok stabilizálják az uralkodó párt helyzetét a rezsimen belül. Gondoljon csak arra, hogy a Jobbikkal szinte senki nem akart együttműködni.
Ezért nem értettem, hogy miért mondta az interjú során többször is, hogy az ellenzék győzhet a választáson, miközben nem!
Úgy kell ezt elképzelni, mint egy nagyon nehezen kirakható, de elvileg igenis kirakható puzzle-t. A kompetitív autoriter rezsim hagyja az uralkodó párt leváltásának elvi lehetőségét, de mindent megtesz, a nyílt csaláson és erőszakon kívül, hogy erre ne kerülhessen sor. Az ellenzéki sikerhez vezető utat természetesen nem ismerjük ma még és nem is egy interjúból fog kiderülni. Nagyon sok munka, hihetetlen szerencse és a rezsim meggyengülése is kell hozzá valószínűleg.
Azért nem csak erről van szó, hisz az időközi polgármester-választás során az ellenzék egységesen és minden kockázat nélkül beállhatott volna az egyetlen ellenzéki jelölt mögé. Felcsúton a Kétfarkú képviselője, Pásztón pedig Dömsödi Gábor mögé. Nem tette, el is bukták a választást.
Teljes a bénultság. Amúgy, ha már szóba került, a kétfarkúak működése is szép példája a kompetitív autoriter rezsim vonzerejének: a Kétfarkú Kutyapárt végső soron bevallottan az anyagiak miatt maradt tavasszal a választási versenyben, s így értékes szavazatokat vett el az ellenzéktől. A kétharmad nekik is köszönhető, miközben a politikusaik és a híveik meg vannak győződve róla, hogy amit tettek, az politikailag teljesen indokolt volt.
Azt írja a cikkében, hogy a Fidesz által működtetett úgynevezett versengő autoriter rezsim viszonylag stabil, életképes. Jobban, mint a liberális demokrácia?
Adott körülmények között életképes ez a rezsim, mert hatékonyan működtet egy stabil politikai gépezetet, s fenntartja a választói többséget. Ebben a pillanatban, tehát, amikor túl vagyunk egy gazdasági válságon, s a baloldal összeomlott, ez egy életképes rezsim. De nem arról van szó, hogy a magyarok nem alkalmasak a liberális demokrácia fenntartására, hiszen ha a Fidesz vezérkara váratlanul külföldre távozna, s a baloldal kicsit összeszedné magát, akkor a mai rendszer összeomlana, mert a centralizáltsága nagyon sérülékennyé teszi. Másfelől viszont a Fidesz hatalmi logikájából az következik, hogy közép-, vagy hosszú távon egy valódi autoriter rezsimet hozzon létre. Nem feltétlenül azért, mert akarják, hanem azért, mert az alkalmazott hatalomgyakorlási technikák – amiben jól érzik magukat – azt követelik, hogy ne konszolidálják a rendszert, hanem újabb és újabb területen alkalmazzák a máshol már „bevált” módszereket.
Akkor az ellenzék hibát követett el, amikor bement a parlamentbe, ehelyett az utcát kellett volna az ellenzéki harc színhelyéül választani?
Nem gondolom. A mai ellenzéktől legfeljebb arra telik, hogy akadályozza a mai rendszer átbillenését nyílt autoriter rezsimbe. S ha megmarad a mai versengő – tehát potenciálisan leváltható – autoriter rezsim, akkor viszont úgyis arra lesz szükség, hogy az emberek többsége le akarja váltani a rezsimet. Az elmúlt évek politikai vitái azért is voltak nagyrészt álcselekvések, mert az összefogás a mostani ellenzéki pártok között többé-kevésbé lehetetlen volt. E helyzet meghaladásához arra lenne szükség, hogy a politikai versengés nyíltan is arról szóljon, amiről a magyar politika valójában már évek óta szól. Arról, hogy a mai rendszer egy karizmatikus vezető körül szerveződő autoriter rezsim, amelynek támogatói egy meglehetősen heterogén összetételű politikai koalíciót alkotnak, s őket Orbánhoz való hűségük köti össze. Így, aki valódi ellenzéki, az az egész Orbán-rezsimnek, s az orbánizmusnak az ellenzéke. Már idén is sok minden ebbe az irányba mutatott, de még mindig nagyon messzinek látszik, hogy eljussunk a mai ellenzéki megosztottságtól odáig, hogy valóban megszülessen egy igazi antiorbánista alternatíva a mai rezsimmel szemben. De ez részben meg fog történni akkor is, ha elmaradnak az ellenzéki politikai innovációk. Ahogy haladunk előre az időben, elkerülhetetlenül rájövünk, hogy a magyar politika egyetlen fontos kérdése az marad, hogy akarjuk-e Orbán Viktort vagy sem. Akarjuk-e, hogy Orbán és hívei döntsenek a gyerekeink iskolájáról, a magyar sajtóról, a kórházakról, az akadémia költségvetéséről, a bíróságokról vagy sem. Ahogy haladunk előre az időben, egyre világosabb, hogy ez a rendszer miről szól. S ha ellene szavazunk, akkor pontosan tudjuk, hogy mit akarunk. Pontosan az ellenkezőjét annak, ami ma történik az országban.
Azon már nincs is mit csodálkozni, hogy az LMP kilépett – pontosabban: be se lépett – a XV. kerületi időközi polgármester választás ellenzéki csapatából. A szeptember végi voksolásra, mint tudjuk, azért kell sort keríteni, mert Hajdu László (DK) megnyerte az áprilisi választást az egyéni körzetben, így döntenie kellett: parlament, vagy kerület. Ő a parlamentet választotta – érthetően, hiszen akkor a képviselő választást kellett volna megismételni.
Sokáig úgy tűnt, hogy egy az egyben fog majd harcolni a fideszes jelölttel, László Tamással az összellenzéki jelölt, Németh Angéla, aki ugyan függetlenként indul, de a baloldalt képviselné. A kezdetekkor még hinni lehetett, hogy az LMP sem áll ki a sorból, indulása ugyanis semmilyen, előnyökkel nem kecsegtetett, de mostanra meggondolta magát a párt, és felmutatja arcát a kerület lakóinak.
Nincs mit csodálkozni ezen, írtuk az első mondatban, és különösen így van azóta, hogy a Lehet Más a Politika elnevezésű párt egyre furcsább vargabetűkkel igyekszik bizonyítani: méltó a nevéhez. Hogy ez nevezhető-e politikának, amit látunk, ami a szemünk előtt kibontakozik – nem túlzás ezt kibontakozásnak nevezni? – azt rábízzuk az olvasóra, az mindenesetre tény, hogy számos megfejthetetlen lépést láthattunk az LMP-től, már április 8-a előtt is. Azóta pedig se szeri se száma az ilyen történéseknek, soroljuk ezt a mostanit is ide. Bár, miután az utóbbi időben különös hangsúllyal jelezték a párt prominensei, hogy ők nem baloldaliak és az ő szövetségeseik a XXI. századi pártok – bár azok is megrostálva -, így például a Momentum mellett a Jobbik is, világosnak tűnik, hogy a Fideszt igyekeznek segíteni a választásokon. Ezt a megállapítást nyilván erőteljesen visszautasítanák, a Független Hírügynökség szokásos rosszindulatának minősítenék, de azért bizonyára lesz olvasó, aki elfogadja ezt a minősítést<; talán nem kell magyarázni, hogy miért. (Csak egy zárójeles kiegészítés a fuhu.hu rosszindulatával kapcsolatban; az LMP-nek van egy ilyen becsípődése, portálunk számos kísérletet tett a kapcsolat konszolidálására, eredménytelenül.)
Ez az írás azonban nem azért készült, hogy az LMP mibenlétét elemezzük, ahhoz kevésnek is érezzük magunkat, hanem arra akart vállalkozni, hogy a jövő ősszel esedékes fővárosi választással kapcsolatban adjon helyzetképet. Ami legalább olyan merész vállalkozás, mint az LMP mozgásának értelmezése. És ez annak ellenére így van, hogy a budapesti helyzet a 2018-as, amúgy ellenzéki szempontból gyászos végeredményt hozó országgyűlési választás, kifejezetten biztató volt. Ha ugyanis az LMP – már megint ő, pedig nem utazunk rá – hajlandó lett volna szembe menni a Fidesszel, azzal persze, hogy visszalépteti esélytelen jelöltjeit, akkor a fővárosban súlyos, kétharmados vereséget szenved a kormánypárt; ma nem lenne egyetlen egyéni képviselője sem Budapesten. Sokszor leírtuk már: az ellenzéknek éppen ez a helyzet adhatott volna reményt a jövőre nézve, a budapesti eredménybe kapaszkodva indulhatott volna az építkezés. Ehelyett a rosszabb utat választották: szinte valamennyi párt a belső konfliktusait vette elő, vitte a nyilvánosság elé és rombolta le azt a hitet, amely egyébként is csak nagyon vékonyan létezett a hívekben. Ezért aztán az azóta megrendezett időközi választások – VIII. kerület, V. kerület – pontosan ezt a képet tükrözték: csalódott, a közélettől elfordult lakosság, amely már alig-alig, vagy egyáltalán nem hisz a politikában. Nem hisz abban, hogy az lehet más is. (Nem megsértődni, ez most nem az LMP-ről szól. Nem csak. ) Az előttünk feltárulkozó kép azt mutatja, hogy a Fidesz azt csinál, amit akar, semmilyen ellenállásba nem ütközik. Vagyis: bármit is mondanak hivatalosan, annak az ellenkezőjét is megteheti; pontosan tudja, hogy az ellenzék tehetetlen, az emberek meg érdektelenek. Ezért aztán hiába hangsúlyozza Kósa Lajos – nem pofátlanság őt ennyit szerepeltetni? Az. Na és? -: nem fognak hozzányúlni a közvetlen főpolgármester választáshoz, tudjuk, hogy ez a kijelentés semmit nem ér. (Kósa Lajostól különösen nem, aki a csengeri asszony kapcsán tett szavaival alaposan megégette magát. De hagyjuk is ezt.)
Szóval ma egészen biztosra veszik politikai körökben, hogy a Fidesz módosítani fogja a választási törvényt, kiváltképp akkor, ha Tarlós István nem hajlandó újra elindulni a címért. Tarlós egyelőre lebegteti a döntést, azt mondja, hogy alapvetően a feleségétől és Orbán Viktortól függ az végső elhatározása. Ő maga, mondja, nem nagyon akarna már versenybe szállni, az idén betöltötte a 70. életévét, ami azt jelentené, hogy győzelme esetén 76 éves koráig kellene szolgálnia. (Trump hetven évesen lett az Egyesült Államok elnök, teszem hozzá csendesen, és – elvileg – még újrázhatna is.) Ezt az érvet, ismerve a főpolgármester habitusát, energiáit, nyugodtan félretehetjük; biztosan merem állítani, hogy nem a kora lesz a döntő Tarlós lépésének. Hanem például az, hogy milyen lehetőségek maradnak majd egy főpolgármester kezében. A Fidesz központosító törekvéseit már a választások után megtapasztalhattuk; a főváros bizonyos – pénzhez köthető – döntései lényegében átkerültek Fürjes Balázshoz, vagyis a kormányhoz. És ez csak a kezdet.
Egyes kerületi polgármesterek azt tippelik, hogy a legújabb elképzelés szerint a kerületek megmaradnának – korábban lehetett hallani arról, hogy elöljáróságok lesznek -, még talán bizonyos új jogosítványokat is kapnak, például a főváros kezelésében lévő utak felügyeletét – ugyanakkor a pénzekről Orbánék fognak dönteni; értsd: mindenfelé beruházás kikerül a Városháza kezéből. Ez természetesen akkor alakulna így, ha megszüntetnék a főpolgármester státuszát, pontosabban a közvetlen választást. A fő érv az lenne, hogy felesleges a kétszintű irányítás – a kormánnyal együtt már három – , praktikusabb, hatékonyabb, ha a helyi ügyekről helyben, a nagyobb volumenű dolgokról pedig országosan döntenének. Ezzel együtt, mondják, ha Tarlós mégis igent mondana Orbánnak, akkor maradhatna a választás; neki ugyanis van esélye nyerni az ellenzékkel szemben, míg új szereplőnek, még az ellenzék legyengült állapotában sem lenne.
Akárhogy is alakul, ha netán beadná a derekát Tarlós, és az eddigi karakterétől eltérően tudomásul venné, hogy ő is Orbán bábjává válik, abban biztosak lehetünk, hogy a miniszterelnök régi óhaja teljesül, ha végre teljesen a kezébe veszi a fővárost. Hogy egyébként még mit forgat a fejében, hogyan büntetné meg a budapestieket április 8-a miatt, azt nem tudhatjuk. Csak azt, hogy bűn nem maradhat büntetlenül. Márpedig a budapestiek nem Orbánra szavaztak.
Miként korábban a nyugdíjasok esetében, úgy ezúttal sem a munkaerőpiacra ha részlegesen is de visszatérni kívánó kismamák támogatásának a jogosságát vitatják az általunk megkérdezettek a jövő évtől tervezett kismama-szövetkezetek esetében, csupán az eddigi tapasztalatok alapján attól tartanak, hogy a cél ismét csak a fideszhez közeli üzleti körök helyzetbe hozása és pénzhez juttatása. Hadázy Ákos első hallásra bizarrnak tartja a kismama-szövetkezetnek még az elnevezését is, Kórozs Lajos pedig a politikai marketing kategóriájába sorolja az ötletet. Mindketten szóba hozták a szociális, illetve nyugdíjas szövetkezetek negatív tapasztalatait.
Semmi értelme nincs az ilyen ötleteléseknek, kezdem azt hinni, hogy a kormánynak nincs épkézláb javaslata arra, hogy mit csináljanak az országban – megjegyzem, nem is folyik kormányzás csak politikai marketing tevékenység, s
így állhat elő a szociálpolitikától és szociológiától nagyon messze álló Novák Katalin veretes jelmondatokkal
– kommentálta a Független Hírügynökségnek a kismama-szövetkezetek létrehozására vonatkozó legújabb kormányzati ötletet Kórozs Lajos.
Azt szerettük volna megtudni az MSZP szakpolitikusától, hogyan vélekedik az Emberi Erőforrások Minisztérium család és ifjúságügyért felelős államtitkárának minapi bejelentéséről. Novák Katalin, az Echo TV-nek adott interjújában a többi között arról beszélt, hogy a jövő év elejétől a nyugdíjas- és diákszövetkezetek mintájára kismama-szövetkezetek alakulhatnak, amelyekbe férfiak is beléphetnek majd. A speciális foglalkoztatási forma előnyeit kihasználva akár heti 1-1 napra, vagy többször fél napra is lehetne munkát vállalni – közölte, hozzátéve: a szükséges adó- és egyéb jogszabályokat akár már ősszel megalkothatja a parlament.
wikipedia
Kórozs portálunknak leszögezte, hogy az elmúlt években az Orbán-kormány még a szót, „szövetkezet” is lejáratta, miközben nagy hívének tüntette fel magát, pedig – emlékeztetett –, a szövetkezet baloldali értékeket is demonstráló közösségeket jelent. De a lejáratáson túl még tönkre is tették mindazt, amibe belenyúltak; elsőként a szociális szövetkezeteket, amelyeket a fideszes feltörekvő párok üzleti vállalkozásaivá tettek, főként Dél-Magyarországon, Békés környékén. S Szolnokon is, ahol szociális szövetkezetként többezer embert foglalkoztattak fiktív módon, majd később ezeket a szövetkezeteket bedöntötték, nem fizették ki az embereket, akik ráadásul a szociális ellátás különféle formáitól is elestek, mivel egy soha nem működött szociális szövetkezet tagjai voltak. (Néhány oknyomozó írás a szociális szövetkezeti témakörben itt, itt és itt található.)
Félő – mondta Kórozs –, hogy a szociális szövetkezetekhez hasonlóan járnak majd el a kismama szövetkezetekkel:
először állami forrásokat csoportosítanak át hozzájuk, helyzetbe hozzák őket, majd a juttatott pénzek nagy részét a feltörekvő bárók lenyúlják, a szövetkezetek pedig idővel elhalnak, ám a pénzeknek akkorra már nyoma vész – fogalmazott Kórozs.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő attól nem tart, hogy „az első hallásra bizarr elnevezésű kismama-szövetkezetek a szociális szövetkezetekhez hasonlóan tömegesen elkövetett uniós pénzlenyúlást végeznek majd”, de attól igen, hogy a nyugdíjas szövetkezetekhez hasonlóan
csupán speciális munkaerőformát fognak kínálni úgy, hogy a kormányhoz közeli üzleti körök járnak ismét jól.
A Fühünek leszögezte: a szociális és a nyugdíjas szövetkezeteknél két fő jellemző volt tetten érhető.
Az egyik, hogy jelentős uniós támogatásokat vettek fel a sokszor kimutathatóan kamu szövetkezetek, a másik, hogy a számukra nyújtott kedvezményeket a létrehozók fölözték le.
A csalássorozat gyakori volt – tette hozzá Hadházy, aki szerint a nyugdíjas szövetkezetek lehetőségét kihasználva például Kósa Lajos köre járt jól.
Az egykori fideszes, majd LMP-s, jelenleg független politikus szerint nem arról van szó, hogy a kormány ne támogassa a munkát vállaló nyugdíjasokat vagy kismamákat, de kérdés, miért kell ehhez beléptetni őket szövetkezetekbe.
„A szövetkezeti forma lényege ugyanis, hogy kis csoportok önkéntes alapon létrejövő önsegítő társasága – de a kormány által elképzelt és támogatott szövetkezeteknél nem erről van szó”
– szögezte le. Azok – tette hozzá – a munkaerőpiac egy speciális formáját képezik, egyfajta különleges munkaerő-kölcsönzők.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának (MKIK) a kormányhoz nagyon sokszor igen hasonló megoldásokat támogató elnöke korábban maga is nekiment a nyugdíjas szövetkezeteknek. A Népszavának nyilatkozva kifejtette: „felesleges még egy szervezetet közbeiktatni ahhoz, hogy az idősebb korú munkavállaló is el tudjon helyezkedni, célszerűbb lenne ezt közvetlenül lehetővé tenni. A több évtizedes tapasztalattal bíró szakemberek továbbfoglalkoztatásának eszköze lehetne, hogy a munkavállalókat – a nyugdíjkorhatárhoz közeledve, majd azt elérve – lépcsőzetesen csökkenő járulékterhek illessék meg” – szögezte le.
Kórozs ki is tért a változtatásra, úgy fogalmazva: a szociális szövetkezetekhez hasonlóan tették tönkre a nyugdíjasszövetkezeteket is, hiszen a nagy fellángolás után fél évvel máris úgy változtatták meg az adó- és munkajogi szabályokat, hogy ne érje meg nyugdíjasszövetkezeteken keresztül dolgozni, illetve azokat működtetni.
Ezzel plusz teherként hátrányos helyzetbe hozták a nyugdíj előtt állókat, akik helyett a munkáltatónak inkább megéri már nyugdíjasokat alkalmazni,
hiszen jóval kevesebbet kell utánuk fizetni, mint a még nyugdíj előtt állók után – mutatott rá a szocialista képviselő. Mint emlékezetes, a jövő évre vonatkozó adószabályok szerint kedvezményesen lehet foglalkoztatnia nyugdíjasokat, akiknek a bére után csak szja-t vonnak le.
A Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KÖZÉSZ) a FüHü megkeresésére májusi adatokat közölt (augusztus végén hozzák nyilvánosságra az első nyolc hónap összesített számokat): ezek szerint az ötödik hónap végén
összesen 138 nyugdíjas szövetkezet működött, 30 ezre regisztrált tagsággal és hétezer aktív dolgozóval.
A szövetkezetek nettó árbevétele (a kezdetektől) 1,7 milliárd forint volt, ebből 1,5 milliárd került a nyugdíjasokhoz (megjegyzendő azonban, hogy bár tavaly júliustól volt lehetőség ilyen szövetkezetek létrehozására, ám a zavartalan munka a felállítással és általában az adminisztratív feltételek kialakításával kapcsolatos teendőket követően csak az idén indult igazán be.)
Kérdés persze, hogy mennyire tudnak annyira vonzó körülményeket teremteni, hogy a kismamák vissza akarjanak térni a munkaerőpiacra szövetkezeti keretek között. A nyugdíjasok esetében ez kevéssé sikerült – legalábbis erre mutat a GKI napokban nyilvánosságra hozott felmérése, melynek eredménye lehangoló.
Mint a mellékelt grafikonok látható, a magyarországi nyugdíjasok 80%-a egyáltalán nem vállalna el semmilyen kiegészítő jövedelemszerző tevékenységet. 11%-uk részmunkaidős állásban helyezkedne el szívesen, 5%-uk kötetlen munkaidőben, 2%-uk távmunkában, s mindössze 2%-uk tudná elképzelni magát teljes munkaidőben. Más oldalról viszont mintegy félmillió nyugdíjas valamilyen formában törekszik a munkavállalásra, ebből negyedmillió részmunkaidőben, 50 ezer teljes munkaidőben.
Magyarországon egyébként jelenleg mintegy 2,5 millió nyugdíjas él.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
„Az ellenzéki pártok számára ma a kormánypártok legyőzése távoli és valószínűtlen lehetőség”- írta a közelmúltban az Élet és Irodalomban Szűcs Zoltán Gábor. A politológus szerint mindez nemcsak az ellenzék tehetetlenségével, gyengeségével, hanem az autoriter Orbán rezsim életképességével is magyarázható. Az ma már világosan látszik, hogy a demokrácia gyengítése, a jogállam leépítése nem kizárólag magyar jelenség, ahogy a tekintélyelvű populizmus is széles körben terjed a világban. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Szűcs Zoltán Gábor szerint Orbán Viktor kormánya csak akkor buktatható meg, ha majd a többség az orbánizmus felszámolására szavaz.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő attól nem tart, hogy „az első hallásra bizarr elnevezésű kismama-szövetkezetek a szociális szövetkezetekhez hasonlóan tömegesen elkövetett uniós pénzlenyúlást végeznek majd”, de attól igen, hogy a nyugdíjas szövetkezetekhez hasonlóan
Mint a mellékelt grafikonok látható, a magyarországi nyugdíjasok 80%-a egyáltalán nem vállalna el semmilyen kiegészítő jövedelemszerző tevékenységet. 11%-uk részmunkaidős állásban helyezkedne el szívesen, 5%-uk kötetlen munkaidőben, 2%-uk távmunkában, s mindössze 2%-uk tudná elképzelni magát teljes munkaidőben. Más oldalról viszont mintegy félmillió nyugdíjas valamilyen formában törekszik a munkavállalásra, ebből negyedmillió részmunkaidőben, 50 ezer teljes munkaidőben.
