Kezdőlap Itthon Oldal 389

Itthon

„Kémper”: a cél a bíróságok elleni hangulatkeltés?

Nagy a veszélye annak, hogy manipuláltan fogják feloldani a titkosítás alól a „kémper” iratainak egy részét, hogy a bíróság ellen hangolják a közvéleményt – mondta Szilvásy György a Független Hírügynökségnek. A jogerősen felmentett volt titokminiszter egyébként még nem látta a május végén kihirdetett ítélet írásba foglalt változatát.

Hét éve és később is azt kérték a vád alá helyezettek és védőik, hogy hozzák nyilvánosságra az úgynevezett kémper iratainak minél nagyobb részét, hogy mindenki számára kiderüljön az igazság – emlékeztetett Szilvásy György volt titokminiszter, akit Galambos Lajos és Laborc Sándor egykori nemzetbiztonsági hivatali főigazgatókkal és egy magánszeméllyel együtt 2011-ben vádolt meg az ügyészség kémkedéssel.

Tavaly ősszel

a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felmentette a vádlottakat,

ez ellen felülvizsgálati indítványt nyújtott be az ügyészség. Május végén a Kúria elutasította ezt. (A viszontagságos eljárásról bővebben itt írtunk.)

A tanácsvezető bíró csaknem egyórás, nyilvános indoklásban fejtette ki érveit az államtitok miatt zárt ajtók mögött zajló perben. Azt mondta, az NBH-nál „idegen” állampolgárok bevonásával folytatott poligráfos vizsgálatokkal kapcsolatban Galambos Lajos „sok szabályt sértett”, ám nem bizonyítható a kémkedéshez szükséges szándékosság – írtuk egyebek között az ítélethirdetésről.

A Legfőbb Ügyészség (LÜ) már ekkor bejelentette, hogy elkezdik az iratok felülvizsgálását a nyilvánosságra hozatal érdekében. Most pedig a LÜ utasítására a Központi Nyomozó Főügyészség azt kérte a titkosszolgálattól, hogy vizsgálják felül a keletkezett iratok minősítését.

Az ügyészség ugyanazzal érvel most, mint az elmúlt hét évben a vádlottak és védőik mindvégig:

„a közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében”

van szükség a titkosítás alól mentesíthető információk megismerhetőségére.

Akkor lehetetlennek és indokolatlannak tartotta az ügyészség ezt a kérést – mondta most a Független Hírügynökség megkeresésére Szilvásy György. Pedig azonnal kiderült volna, hogy az éppen az általuk elvégzett belső vizsgálat eredményét tálalta újra a vádhatóság úgy, mintha ők lettek volna a felbujtói a „kémkedésnek” – fűzte hozzá.

Az egykori tárcavezető szerint a pálfordulás oka egyértelműen az, hogy mivel jogilag már nincs semmilyen lehetőség az ügyet fenntartani, az iratok egy részének nyilvánossá hozatalával szeretnék elérni, hogy kormányzat „szakértők”

felhergeljék a közvéleményt: rossz ítéletet hozott a bíróság.

(Szerinte egyébként ez része lesz annak az általános támadásnak, amely a bíróságok függetlensége ellen zajlik a kormány részéről.)

Az eddigi tapasztalatok alapján okkal kell tartani attól, hogy ennek érdekében manipulatívan válogatott információk kerülnek napvilágra – válaszolta a FüHü kérdésére Szilvásy. Ez ellen nem tudnak védekezni, szerinte azzal az eszközzel nem fognak élni, hogy az egyértelműen féloldalas tartalmak másik részét – ha azok maradnak titkosítva – ők mondják el.

Mint mondta, az elmúlt években az ügyészség lényegében mindent elárult a per tartalmáról, csak éppen

hamis összefüggésben tálalva a közvélemény előtt.

Így arról is értesülhettünk, hogy kezdetben még az volt a vád, hogy az energiaszektort akarták átjátszani az oroszok kezébe – magyarázta. „Lehet, hogy jókat fogunk mulatni” – mondta ironikusan Szilvásy.

Ehhez hozzátartozik, hogy a kúriai tanácselnök május végén a nyilvános ítélethirdetésben részletes indoklásban olyan részleteket is elmondott, amelyeket korábban ők minősítettnek gondoltak, tehát ennek alapján könnyebb lesz az ő védekezésük az esetleges szelektált titokfeloldás után – hívta fel a figyelmet Szilvásy.

Végleges álláspontjukat akkor fogják tudni kialakítani, ha megismerik a szóban elmondott ítélet írásba foglalt változatát, mert a kettő nem feltétlenül egy az egyben ugyanaz. A leirat elkészült, de ők szeptemberben fogják megtekinteni, és ekkor kérhetik a minősítés alól mentesített rész(ek) átadását számukra (ami egyébként törvényi kötelessége a bíróságnak). Mert elképzelhető – folytatta Szilvásy -, hogy a leírás során a szóbeli ítéletet a bíróság kiegészítette a változatlanul titkos részekkel.

A vacsora elmarad

Meg tudom érteni Lovász Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, hogy nem szívesen ül le jópofizni egy asztalhoz azzal a politikussal, aki éppen azon töri magát, hogyan tegyen keresztbe neki és az összes meghívott tekintélyes tudósnak. Akinek elkerülte a figyelmét: a minap bejelentették, hogy idén szeptember 21-én, az Akadémiát alapító Széchenyi István emléknapon elmarad Orbán Viktor miniszterelnök és a tudósok díszvacsorája, amelyet az elmúlt két évben hagyományteremtő szándékkal megtartottak.

Pedig az idén is már jó ideje készültek, tervezték a menüt, kiküldték a meghívókat, amikor „közbejött” egy kis malőr: július közepén a parlament – hogyan is fogalmazzunk finoman – megzsarolta az Akadémiát. Elveszik a testület teljes költségvetésének felét és egy hivatalra bízzák, vagy beengedik maguk közé a kormány „fekete kalapos” embereit. Persze ennek nem kell így lennie, maradhatna a pénz – üzente a miniszterelnök -, ha átalakítanák például az Akadémia vezetését és kormánydelegáltak beülhetnének a tudós akadémikusok mellé. A jövőben ez a testület döntene az Akadémia elnökéről és a kutatásfinanszírozási milliárdokról. Ennél vonzóbb ajánlattal Don Corleone sem állhatott volna elő.

A lehető legintelligensebb választ találta meg a tudományos akadémia tudós elnöke, hogy kifejezze nemtetszését: az MTA sajtótitkársága bejelentette, Lovász egy korábban leszervezett utazás miatt külföldön tartózkodik szeptember 21-én. Sajnálják, mit tehetnének, a vacsora elmarad.

Lovász László alighanem elegáns történelmi leckét ad Orbán Viktornak. Emlékezteti, hogy a XIX. században, az 1848-49-es forradalom leverése után, a magyar birtokos nemesség és az értelmiség meghirdette a passzív ellenállás néven elhíresült politikai mozgalmat. A birtokos nemesség és értelmiség 1849 előtt a közéletben is szerepet vállaló, majd a szabadságharc és az áprilisi törvények politikai-társadalmi eszméit továbbra is valló tagjai ebben az önkényuralmi, neoabszolutista időszakban önmaguk „belső emigrációba” kényszerítésével, a kormány- és hatósági rendeletek végre nem hajtásával, a politikai-közéleti feladatvállalástól elzárkózva fejezték ki tiltakozásukat. Kerülték ugyan a nyílt konfliktust a fennálló államszervezettel és az uralkodóval, de számos módot találtak az államgépezet kijátszására, illetve semmibe vételére.

A Deák Ferenc nevéhez köthető mozgalom ugyan elsősorban a magyar nyelv és a kultúra védelmére kelt, ám a deáki passzív ellenállás fontos területe volt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) függetlenségének megóvása. Ez többek között a magyar nyelvű tudományosság megteremtését, az akadémiai tagok kiválasztását, a magyar nyelven írt tudományos művek megfelelő díjazását tűzte zászlajára. Deák 1839-től az MTA tiszteletbeli tagja és az igazgató tanácsának tagja is volt, ebben a minőségében küzdött az udvarnak az MTA-t korlátozó rendeletei ellen, így többek között az akadémiai tisztségviselők szabad megválasztásáért is. A Deák fogalmazta beadványt a császár elutasította ugyan, de az MTA garanciát kapott arra, hogy korábbi jogai nem csorbulnak.

Az MTA 2018. június 15-én rendkívüli elnökségi ülést tartott, amelyen megfogalmazták az álláspontjukat: az MTA ragaszkodik a Magyarország Alaptörvénye „Szabadság és felelősség” fejezetének X. cikkében foglalt jogok érvényesüléséhez, a tudományos kutatás szabadságához és az MTA köztestületi jogaihoz, intézményei működésbeli függetlenségének megtartásához. Azt kérték, az Országgyűlés az Akadémiával való előzetes konzultáció nélkül ne döntsön a 2019. évi költségvetési törvényről és az MTA törvény módosításáról. A beadványt a „császár” elutasította.

A Magyar Tudományos Akadémia most megpróbál kiegyezni a kormánnyal. Az eddigi finanszírozás megőrzéséért cserébe hajlandóak volnának a kutatóhálózat irányítására egy olyan „tudóstestületet” létrehozni, amelyben a kormány „fekete kalaposai” is helyet kapnának. A tárgyalások még zajlanak, az MTA a szakmai-személyi autonómia megőrzéséért utolsó „vérig” harcolna. Amíg erre nem kapnak ígéretet, a díszvacsora fogásait – az elnök egyéb elfoglaltságai miatt – nem áll módjukban felszolgálni.

Deák sem hozhatott volna elegánsabb döntést.

Pártot alapít a Migration Aid, hogy elkerülje a különadót

0

A pártoknak ugyanis nem kell bevándorlási különadót fizetniük. „A kormány által terjesztett sötétség” ellen akarnak küzdeni.

A Migration Aid volt az a szervezet, amely leleplezte a civilek ellen folytatott lejárató akciót, amelyet, mint utóbb kiderült, egy izraeli hírszerzőcég hajtott végre.

Most a Facebookon azt írják, hogy „a fideszhatalom és holdudvara” három éve próbálkozik azzal, hogy

„minden létező eszközzel ellehetetlenítse”

a munkájukat: hazudnak róluk, törvényekkel akarják megfélemlíteni őket, külföldi titkosszolgálatot uszítanak rájuk.

Július végén a parlament elfogadta az ún. bevándorlási különadóról szóló törvényt: azoknak a segélyszervezeteknek, amelyek a törvény hatálya alá tartoznak, a kapott adományok összege után 25%-os adót kell fizetniük, és ez a tárgyi adományokra is vonatkozik. Azt írják: ha valaki odaadja nekik a használt nadrágját, akkor annak értékét fel kell becsülniük, és az összeg negyedét be kell fizetniük adóként.

Úgy fogalmaznak: „Az ezzel járó adminisztrációs teher teljesen ellehetetlenítené a munkánkat,

egy nagyobb mennyiségű használtruha adomány után pedig akár százezres nagyságrendű befizetési kötelezettségünk keletkezne,

holott ezek az adományok utána rászoruló családokhoz kerülnek.”

Ezért arra kérik támogatóikat, hogy a még a törvény életbe lépése, augusztus 25-e előtt juttassák el hozzájuk adományaikat.

Emellett viszont kihasználnák azt, hogy a törvény értelmében pártokra és pártalapítványokra nem vonatkozik a bevándorlási különadó. Így a szervezet vezetője, Siewert András és a Migration Aid több önkéntese

augusztus 20-án bejelentik az Éjjeli Őrség nevű politikai párt megalapítását.

Azt írják, „elképesztő, de 2018-ban egy EU-s országban pártot kell alapítani ahhoz, ha civilek emberségből segíteni akarnak rászoruló menekült embertársaikon. Ha pedig már úgy alakult, hogy ez maradt az utolsó jogi opció a segítésre, kiterjesztjük a tevékenységeinket és más területeken is felvesszük a kesztyűt a kormány által terjesztett sötétséggel szemben.”

A párt nevét egyébként a Trónok Harca sorozatból vették. Facebook-oldala már működik is.

ÚJ DIMENZIÓBA LÉP A MIGRATION AID ÉS A HATALOM HARCAHárom éve próbálkozik azzal a fideszhatalom és holdudvara, hogy…

Közzétette: Migration Aid – 2018. augusztus 16., csütörtök

Ez lehet az MTA átalakításának modellje?

Egy új bizottság döntene a kutatóintézetek finanszírozásáról, amelybe hét-hét tagot delegálna az Akadémia és a kormány. A kommunikáció szerint ez a német modell átültetése, csakhogy van egy óriási különbség: a németországi, hasonló funkciójú Max Planck Társaságnak szenátusában jelentős kisebbségben vannak a kormány emberei.

Lapinformációk szerint egy újonnan felállított, 7+7 fős bizottság dönthetne a jövőben az MTA kutatóintézeteinek pénzeiről. Az erről szóló tárgyalásokat az Akadémia is megerősítette egy közleményben, amelyben azt írják: az Innovációs és Technológiai Minisztériummal való tárgyalások „olyan irányban haladnak, hogy

az MTA kutatóhálózatát (de nem az egész MTA-t) egy a kormányzattal közösen felállított tudós testület irányítaná.”

A közlemény szerint az Akadémia vezetői biztosítani szeretnék többek között az intézethálózat eddigivel azonos finanszírozását, azt, hogy „személyi kérdésekben érvényesüljenek az Akadémia autonóm döntési jogosítványai”, szerződés szerint folyósítsák az odaítélt támogatásokat, szabad legyen a témaválasztás és hogy „a kutatóközpontok és önálló intézetek irányítási rendszerében bekövetkező változások ne veszélyeztessék azok önálló és zavartalan működését, és segítsék elő fejlődésüket.”

A kormány most azt kommunikálja, hogy az új bizottság a német Max Planck Társaság mintájára állna fel. Ez a társaság számít az egyik legnagyobb presztízsű tudományos intézményhálózatnak Európában, csakhogy van egy komoly eltérés a működése és a magyar terv között.

A Max Planck Társaságot irányító szenátusban jelentős kisebbségben vannak a kormány delegáltjai.

A szenátus összetételének szabályozása szerint állandó tagjai a társaság elnöke és főtitkára, a tudományos tanács elnöke, a három szekció vezetője és mindháromtól egy-egy küldött, valamint az üzemi tanács elnöke. Mellettük a szenátusnak van legalább 12 és legfeljebb 32 választott tagja – ők a tudományos, gazdasági, politikai élet vagy a média elismert szakemberei közül kerülnek ki, van köztük nagyvállalati vezető, volt köztársasági elnök és segédpüspök is.

A szövetségi és tartományi kormányok pedig legfeljebb öt tagot delegálnak – ők miniszterek vagy államtitkárok lehetnek. A jelenlegi szenátusba egy tagot küldött a szövetségi kormány, a többi négy tartományi szakminiszter.

Emellett vannak még tiszteletbeli tagok és állandó meghívott vendégek is, de az egyértelműen látszik: a Max Planck Társaságnál a tudósok könnyen felülírják a kormány bármilyen elképzelését. A magyar tervezet szerint viszont, ha valóban egyenlő arányban lesznek a bizottságban a kormány és az MTA küldöttei, akkor a kormány jóváhagyása nélkül semmiről nem lehetne majd döntést hozni.

Ezt a levelet küldte a CEU a rektori konferenciának

0

Az egyetem két rektorhelyettese írt véleményt a társadalmi nemek tanulmánya programok elleni támadásokról.

A CEU közleménye szerint az egyetem „elítéli a Társadalmi nemek tanulmánya programok elleni szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyó támadásokat”. Mint írják, több mint egy évtizede tanítják ezt a nemzetközileg elismert tudományterületet,

az itt végzett hallgatókra kiváló elhelyezkedési lehetőségek várnak.

A közlemény szerint „a társadalmilag hasznos, a gazdaság és a tudományos világ által egyaránt megbecsült tudást adó programok ellehetetlenítése károkat okozna Magyarországnak és korlátozná a tanszabadságot”.

Nyilvánosságra hozták azt a Magyar Rektori Konferenciának küldött levelet is, amelyben az egyetem két rektorhelyettese, Fodor Éva és Enyedi Zsolt véleményezi az Emmi és az Igazságügyi Minisztérium előterjesztését. Ebben azt írják,

megdöbbenésüket fejezik ki

a rendelettervezet azon pontjával kapcsolatban, amely a társadalmi nemek tanulmánya című mesterszakos képzés megszüntetését szorgalmazza, „mindenféle előzmény vagy ok megnevezése nélkül”.

Itt is hangsúlyozzák, hogy ez egy multidiszciplináris, nemzetközileg jegyzett és új tudást létrehozó tudományterület.

„Az Egyesült Államok és az Európai Unió szinte minden kiváló minősítésű egyetemén létezik „Társadalmi nemek tudománya” témájú program vagy szak.”

Mint írják, a tudományág fontos társadalmi (pl. demográfiai) kérdésekre világít rá, illetve ezeket tanítja a diákoknak. Emellett történelmi, antropológiai, irodalmi, filozófiai, kulturális elemzéseket végez, melyek a civilizációnkról szóló tudásunkat mélyítik.

Az egyetem szerint a szak megszüntetése sértené a magyar felsőoktatás érdekeit és nemzetközi erőforrásoktól fosztaná meg a magyar oktatókat és kutatókat, valamint rosszat tenne Magyarország jóhírének.

Írnak arról is, hogy az egyetemen egy évtizede folyik a nők helyzetének és a társadalmi nemeknek az oktatása. Mint írják,

az előterjesztésben tévesen szerepel, hogy az egyetem évente 1-4 diákot vett fel az adott programra.

„Valójában közel kétszázan iratkoztak már be, ez évente átlagosan 16 hallgatót jelent és jelentős a túljelentkezés. A képzés indítása óta 129-en szereztek magyar diplomát ezen a területen. Végzett diákjainkra nemzetközi és hazai álláshelyek várnak, ahol szakértelmüket hasznosítani tudják. Lemorzsolódás gyakorlatilag nincs” – áll a levélben.

Arról is írnak, hogy az egyetemen folyó tanítás fontos jellemzője, hogy jelentős részben nemzetközi konzorcium (közös képzés) keretében zajlik. Szerintük „amennyiben Magyarországon megszűnne a társadalmi nemek tanulmányának oktatása, ez kihatással lenne mindezen egyetemekre és

véget vetne e nemzetközi kapcsolatoknak, pedig e kapcsolatok közvetlenül és közvetve is szolgálják a magyar tudomány és más magyar kutatók érdekeit.

Amennyiben megszűnne a szak Magyarország jelentős európai kutatási és oktatási támogatást is elveszítene.”

A két rektorhelyettes szerint „az Erasmus Mundus programok ellehetetlenítése érintené az Európai Unió oktatási célkitűzéseit is. Az európai partnerek és az EU illetékes szervei más meglevő megállapodásokat is felülvizsgálhatnak, amennyiben azt tapasztalják, hogy a magyar egyetemek nem megbízható partnerek, illetve, hogy Magyarországon nem garantált az oktatás szabadsága.”

Írnak arról is, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság már értékelte az adott szakot tudományos szempontból, valamint megvizsgálta az egyetemen folyó konkrét programok szakmai színvonalát. Amennyiben ezt az értékelést figyelmen kívül hagynák, annak az lenne az üzenete, hogy „Magyarországon az ideológiai-politikai szempontok felülírják a tanszabadság elvét. A felsőoktatásba való durva beavatkozás rendeleti úton, komoly elemzés és konzultáció nélkül megszűntetni egy egyetemi szakot” – írják.

A levélben arról is szó esik, hogy a szakot

a gazdasági szféra is nagyra értékeli, mivel az Európai Unióban fontos szerepe van az esélyegyenlőségek biztosításának,

és a nagy vállalatok is egyre inkább gazdaságosnak és céljaikkal megegyezőnek ítélik a nemi egyenlőség megteremtését.

A levél azzal zárul, hogy „a lehető leghatározottabban hibásnak” tekintik a tervezett lépést, amely nemcsak a tanszabadságot sértené, hanem egy hasznos és nemzetközileg elismert tanítási és kutatási terület magyarországi ellehetetlenítését is jelentené.

A nap kérdése

0

Kovács Zoltán kormányszóvivő öreg, bigott kommunistának nevezte Heller Ágnes filozófust.

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint méltó egy európai kormány szóvivőjéhez ez a stílus?

Bréking nyúz, 2018. augusztus 16. – Tudósítás a másik valóságból

0

Aki azt hinné, hogy ilyen nagy melegben nem lehet migránsozni, téved. Persze nem mindenkinek sikerül, eltökéltség kell hozzá, és megfelelési kényszer – szerencsére az Origónál mindkettőből van bőven. Az viszont jó hír, hogy a PestiSrácok szerint – szemben a sivalkodó sajtó állításaival – egyre javul Orbán és Trump viszonya.  

 

Távozz tőlem, migráns!

„A bevándorlásbarát európai elit, és a közvélemény egyre távolabb van egymástól – derült ki abból a közvélemény-kutatásból, amit hét országban végzett el a YouGov intézet. Németországban és Svédországban bőven kétharmad fölött van a támogatottsága annak az álláspontnak, hogy az EU nem jól kezeli a migrációs válságot. Mindegyik országban többségben vannak azok, akik egyetlen további migránst sem fogadnának be.” (Origo: Nyugaton is torkig vannak a migránsokkal)

Minden rendben van, Magyarország egy demokrácia

„Egyre jobbak az amerikai-magyar kapcsolatok, ezt pedig a külföldi haladó sajtó nem nézi jó szemmel. Meglepő módon, szinte egyszerre a Bloomber és a New York Times is terjedelmes cikket szentelt a jelenségnek. A New York Times felidézi, nemrég még más szelek fújtak, a “független magyar sajtónak” ugyanis 700 ezer dollárt kellett volna kapnia a washingtoni külügyminisztériumtól, hogy ellensúlyozzák Orbán Viktor állítólagos médiafölényét, a programot azonban váratlanul lefújták. Ezt Simonyi András volt washingtoni nagykövet „hatalmas győzelemnek” nevezte, és ezzel azt az üzenetet küldte Magyarországnak az amerikai vezetés, hogy „minden rendben van, Magyarország egy demokrácia”.

A lap emlékeztet, hogy hasonló véleményen van David Cornsteint, az USA új budapesti nagykövete is, aki saját bevallása szerint a sajtószabadság híve, de nem látja úgy, hogy bármi ilyen jellegű gond lenne Magyarországon.” (PestiSrácok: Orbán Viktor és Donald Trump javuló kapcsolatai miatt sivalkodik a haladó sajtó)

Mártírnak áll a volt pásztói polgármester

„Emlékszünk még az MSZP 2012-es Éhségmenetére? Nem? Sebaj! Itt van helyette a pásztói időközi polgármester-választás vesztese, Dömsödi Gábor, aki a szocik „mártírkodását” is túlszárnyalva bejelentette: elment a munkaügyi hivatalba, és három hónapig segélyen (az ő esetében 160 ezer forinton) fog élni. Egy kis idő múlva pedig megpróbálkozik az oknyomozó újságírással. Hátha abból több jön be. És ha ez sem válik be neki, akkor jövőre újra elindul a polgármesteri székért. Nem fogadom el az eredményt, mert nem tudom elfogadni azt, hogy valaki, aki azt se tudja, hogy mire vállalkozik, lesz a város polgármestere, és tönkretesz mindent, amit sikerült elérni évek alatt. Ezt elfogadni nem lehet, én beletörődöm.”  (888: Az ellenzék bukott polgármesterjelöltje a mártírkodásba menekül)

Bár kapná telibe a fa a fideszes elvtársnőt!

„Az ellenzéki tüntetések egyik főszervezője, Homonnay Gergely közösségi oldalán osztotta meg botrányos gondolatait szomszédasszonyáról, amiben a nő halálát kívánja, pusztán politikai beállítottsága miatt.

Szerda este a budapesti vihar lecsengése után Homonnay Gergely egy képet osztott meg közösségi oldalán. A kép mellé egy történetet is ismertetett, „Majdnem agyonb@szott egy fideszes nénit egy ledőlt fa” felütéssel. A történet lényege, hogy a viharban kidőlt egy fa, amelynek súlya alatt a társasház kerítése is megrogyott. Homonnay Gergely szomszédja, egy idősebb hölgy pedig – saját elmesélése szerint – majdnem a fa áldozatául esett, amit az ellenzéki aktivista fennhangon mesélt el az erkélyen. Ezzel álltólag zavarta a szomszédokat – írja a Figyelő.

H. Gergely szerint a néninek nem a migráncsoktól kellene félnie, hanem a jóistentól, aki most még csak figyelmeztette, hogy rossz úton jár, de legközelebb már telibe fogja kapni a fát, a fideszes elvtársnő azonban ezt sem hallotta meg. Homonnay Facebook posztjában megjegyzi, bár agyon csapta volna a kidőlt fa idős, fideszes szomszédját.” (Lokál: Fideszes nyugdíjasok halálát kívánja Homonnay)

Csokit kapott a Guccitól Budapesten a Terminátor

0

Igaz nyári hír: az ideiglenesen hazánkban állomásozó Arnold Schwarzenegger egy Andrássy út luxusüzletben szeretett volna vásárolni, de a biztonsági emberek nem engedték be a sztárt.

Nem a Terminátor – nem mellesleg egykori kaliforniai kormányzó – öltözékével volt baj, hanem azzal, hogy a biztonságiak úgy ítélték meg, hogy túl sokan voltak az üzletben.

Ha úgy vesszük, igazuk volt. A szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, ha túl sok a vevő, nem lehet őket az üzlet árfekvéséhez méltó színvonalon kiszolgálni. Meg aztán valljuk be, lopás is előadódhat – ha túl sokan vannak az üzletben, nem tudnak az eladók minden kézre figyelni.

Másfelől viszont Arnold Schwarzenegger – tetszik, nem tetszik – sztár. Az a budapesti konditerem például, ahova mostani látogatása során bement edzeni, máig büszkén hirdeti, hogy milyen neves vendég vette igénybe a szolgáltatásaikat.

Hogy az égés még nagyobb legyen, arról a Gucciu helyi emberei gondoskodtak. Miután utóbb rájöttek, hogy hibáztak, egy tábla csokoládét küldtek a hoppon maradt Schwarzeneggernek a szállodájába. A csokoládé márkájáról nem tudunk meg semmit, mint ahogy arról sincs hír, hogy szereti-e „Svarci” a csokoládét.

Heller: „Csak három szót ismernek: komcsi, buzi, Soros-ügynök”

Érvelés helyett csak szidalmazásra képesek, de ezt nem tartja különösebben érdekesnek – mondta Heller Ágnes. A filozófus egy lengyel folyóiratnak azt nyilatkozta Orbánról, hogy zsarnok, mire a kormányszóvivő „öreg, bigott és elavult” kommunistának bélyegezte meg. Voltam már burzsoá individualista, antimarxista, most bigott kommunista – tette hozzá.

A magyar nyelv gazdag szótárából csak három szó jut eszükbe: komcsi, buzi, Soros-ügynök, most a komcsit választotta Kovács Zoltán – válaszolta Heller Ágnes. A nemzetközi hírű filozófust a kormányszóvivő minősítette a következőképpen angol nyelvű Twitter-kiírásában „És Heller Ágnes csak egy öreg, bigott (és elavult) kommunista”.

A filozófussal a lengyel Political Critique (Krytyka Polityczna) című, Közép- és Kelet-Európával foglalkozó negyedévi magazin közölt interjút Orbán egy zsarnok címmel a napokban.

Ebben egy kérdésre válaszolva azt mondta Orbán Viktorról, hogy „Amióta miniszterelnök lett, Orbánt mindig az érdekelte, hogy minden hatalmat a kezében összpontosítson. Zsarnokként írnám le őt. Ő zsarnok, mert Magyarországon nem történik semmi, amit nem akar, és minden megtörténik, amire vágyik. Ez egy nagyon zsarnoki szabály”. Csak egy hatalmi ág maradt relatíve függetlennek, a bíróság – mondta másutt.

Sajnos érvelés helyett csak szidalmazásra telik – mondta a Független Hírügynökségnek Heller. A zsarnokságról és Orbánról mondottakkal lehetne vitatkozni, de nem teszik.

A börtön és az akasztófa sem érv

– fűzte hozzá.

Ez az egész, az őt érő támadások különösebben nem érdeklik, de felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel csak felhívják a figyelmet ezekre a megnyilatkozásokra.

„Nekem ezzel propagandát csinálnak, nem őrültek háza ez?”

A Kádár-rendszerben burzsoá individualista és antimarxista volt, többször kirúgták állásából, most pedig komcsi – mondta inkább vidáman Heller Ágnes. Felidézte, hogy 1973-ban részese volt a filozófuspernek – hogy aztán 2011-ben ugyanez Orbán idején megismétlődjék. Most már nem árthatnak neki, ki se rúghatják – mondta.

Az a baj a filozófusokkal, hogy kritikai gondolkodók, ez

„benne van a vérünkben”.

A „másik oldalra” is tett megjegyzést Heller Ágnes. Szerinte ott is túl gyakran hangzik el Orbánékra, hogy fasiszta, pedig legtöbbjük csak buta törtető, ahogyan Kovács Zoltán is az.

Politikai (H)arcképcsarnok – XVI. Habony Árpád, az Ilyen Nevű Ember

Politikusokat bemutató sorozatunk legújabb főszereplője nem politikus, de politikusok között mozog. Fizetést nem kap, jövedelme nincs, ez azonban nem gátolja meg abban, hogy az átlagosnál nagyobb lábon éljen. Néhány éve egy ibizai klub reklámfilmjében szerepelt, és bérelt belvárosi lakásának falát a Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött márkás festmények borították. Ő Habony Árpád, aki Orbán Viktor közlése szerint nem szerepel a kormány fizetési listáján.

 

Orbán Viktor tanácsadója és egyik legfőbb bizalmasa is Soros-ösztöndíjas volt egykor. Habony az 1987 és 1990 közötti adatok szerint az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) és a Soros Alapítvány közös papírrestaurátor iskolájába járt. A Soros Alapítvány több millió forinttal támogatta a képzést, amelyben szintén részt vett Habony több korábbi cégtársa is.

Egy kép a közelmúltból

2016. december 9-én egy középkorúnak látszó férfi vágott át a szegénység ellen tüntetők között. Gyalogosan közlekedett Habony Árpád, mindössze egy – hozzáértők szerint akciósan mintegy 360 ezer forintba kerülő – Gucci táskát lóbált a kezében. Korábban Rogán Antal villantott hasonló cekkert a parlamentben, de róla legalább tudni lehetett, hogy kicsoda. Rogán Antal miniszter, aki nem csak a rezsicsökkentés egyik élharcosaként került az újságokba, hanem azzal is, hogy vagyonbevallása naponta újabb lakásokkal, lakrészekkel, négyzetméterekkel gyarapodott.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Rogán Antalt tehát ismerjük (ismerni véljük), Habony Árpádról ezzel szemben csak hallunk néhanapján. Valójában nem lehet tudni, hogy ez a meglehetősen érdekes megjelenésű férfiember mivel foglalkozik és miből él.

A múltjából főként annyi ismert, hogy 2011. május 4-én a Fővárosi Bíróság garázdaság vétsége miatt jogerősen két év próbaidőre bocsátotta, amiért 2006 novemberében egy ötvenes éveiben járó házaspárral került összeütközésbe. Visszafogottan és árnyaltan fogalmaztunk: Habony ugyanis az akkor 55 éves férfit leütötte, majd a férje segítségére siető feleséget hasba rúgta.

Ennyi, ami nyilvános Habony Árpáddal kapcsolatban. Talán még megemlíthető, hogy hősünk egy időben az ötödik kerületi önkormányzat által százmilliókért felújított Szerb utcai ház egyik lakásában szokott előfordulni. Több tízmilliós terepjáróval jár, emellett úgy tudni, hogy Orbán Viktor tanácsadója – igaz, ezzel kapcsolatban magas helyről többször is közölték, hogy Habony Árpád nem áll munkaviszonyban a kormánnyal.

Rogán Antal és Lázár János ugyan elismerte, hogy Habony időnként szokott nekik tanácsokat adni, de ez nyilván nem munkakapcsolat. Mindenki adott már tanácsot valakinek, nem kell az ilyenből nagy ügyet csinálni. Az adóhivatalt láthatólag nem érdekli, miből tartja el magát és terepjáróját Habony – ha érdekelné, már nyomoznának utána. Köztudott, hogy Magyarországon 47 ezer forintból is meg lehet élni, de Habonynak 47 ezer forint ismert jövedelme sincs, mindössze gazdag ruhatára van, drága táskája és terepjárója, valamint a közvélemény előtt homályban tartott élete.

Ilyen Nevű Ember

2015 decemberében a 444 felfedezte, hogy Habony Árpád, Orbán Viktor bizalmasa egy ibizai klubban múlatta az időt.

A Heart klub reklámfilmjében szerepelt. Mielőtt bárki rákérdezne, hogy került Habony Árpád Ibizára, elmondjuk, amit erről tudunk: mi, magyar adófizetők küldtük oda. Járt már Habony Árpádnak ez a kis kiruccanás, megannyi munkával töltött év után. Hogy milyen munkát végzett Habony Árpád, azt nem tudhatjuk, Orbán Viktor szerint nem a kormánynak dolgozik, maga a miniszterelnök mondta néhány éve, hogy Ilyen Nevű Ember nincs a fizetési listán.

Habony Árpád tehát Ilyen Nevű Emberként ismert bizonyos körökben, de a magyar emberek nem sajnálják tőle Ibizát, elküldenék máshová is. Ha tehetnék, vennének neki még a mostaninál is drágább autót, bérelnének számára a jelenleginél is jobb helyen lakást, vásárolnának neki drágább és főleg szebb ruhát. Mert ilyenek a magyar adófizetők: teli a szívük jósággal, ha valakit megszeretnek, annak az utolsó forintjukat is odaadják.

Habony és a helikopter

2017, júniusában Habony Árpád helikopterrel lógott meg az újságírók elől a Liszt Ferenc zeneszerző nevét viselő ferihegyi repülőtéren. A miniszterelnök titkos tanácsadója, aki Andrew Vajna nagylelkű kölcsöneinek köszönhetően fényűző életet él, drága festményeket aggat szobája falára és Ibizán mozgatja az orrát, ugyanarról a magángépről szállt le, mint az azóta elhunyt Demján Sándor, valamint Demján és Csányi Sándor közös cégének alelnöke.

Hongkongban jártak az urak, gyaníthatóan a letelepedési kötvények körül maszatoltak, és nem makaóztak Makón, ahogyan azt Kósa Lajos – akkor még a Fidesz frakcióvezetőjeként – a tőle elvárt és megszokott szellemességgel előadta.

Miután leszállt a gép, ment mindenki amerre látott. Kivéve Habony Árpádot, mert róla sokáig nem lehetett tudni, hogy hol van. Kijönni nem látták az épületből, bent nem volt – nagyon úgy nézett ki, hogy valamilyen általunk eddig nem ismert halmazállapotban van.

MTI Fotó: Varga György

Aztán kiderült, hogy helikopterrel távozott. Ugyanannak a cégnek a helikopterével, amelyen Rogán Antal és családja néhány hónappal korábban Rogán Cecília barátnője lakodalmán tette tiszteletét. Rogán akkor először azt mondta a sajtónak, hogy nem ő utazott a helikopteren, biztosan összetévesztették valakivel, ám amikor megmutatták neki a fotókat, akkor, becsületére legyen mondva, felismerte önmagát. Bevallotta, hogy a felesége sikeres üzletasszony, ő szerezte a helikoptert, kölcsönbe persze, nekik odahaza nincsen saját helikopterük. Tényleg így van, semmi urizálás, jó, néha egy kis utazás ide-oda. De ezen felül aztán tényleg semmi, egyszerű parasztgyerek a Rogán Tóni, ő maga mondta ezt magáról, a parasztgyerekek pedig, tudjuk, nem szoktak urizálni.

Tarlóssal évente kétszer

Egy évvel ezelőtt, 2017. júniusában a polgármesteri indulásán még hezitáló Tarlós István azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy évente kétszer találkozik Habony Árpáddal. Azt sajnos nem mondta meg, hogy milyen minőségben beszélgetnek. Ha régi ismerősök, és számos közös élmény köti őket össze, akkor nincs baj, találkozhatnának gyakrabban is. Már magunk elé is képzeltük, ahogyan Tarlós felhívja Habonyt: Árpikám, baszki, ezer éve nem hallottam, rólad, mikor tolod már ide a képedet, gyakrabban is beugorhatnál hozzám!

Ha azonban nem a régi haverság az apropója az évi két beszélgetésnek, akkor felvetődik a kérdés, hogy a főpolgármester milyen minőségben fogadja Habony Árpádot. Utóbbi munkaköri leírásáról ugyanis csupán annyi tudható, hogy nem szerepel a kormány fizetési listáján. Hiányszakma lehet nem szerepelni a kormány fizetési listáján, mert szemmel láthatóan nagyon jól jövedelmez. De azért jó lenne tudni, van-e valami hivatalos alapja ezeknek a beszélgetéseknek.

Korrigálnánk a fentieket, már van jövedelme

Átolvasva a fentieket, meg kell állapítanunk, hogy valótanul állítottuk, miszerint Habony Árpádnak nincs jövedelme. Legalábbis abban az értelemben, hogy amit írtunk, az néhány évvel ezelőtt még igaz volt, ám mára érvényét veszítette. Az Mfor ez év júniusi cikke szerint ugyanis Habonynak nagyon bejött az élet: médiacége, a Lokál napilapot, a lokal.hu-t és a 888.hu-t kiadó Modern Media Group adózott eredménye az elmúlt egy évben 54 millióról 683 millióra nőtt. A nyereséget osztalékként egy az egyben ki is vették a cégből. A bankbetétek értéke is növekedett: 170 millióról 522 millióra, a saját tőke 385 millióról 1 milliárdra szökött fel, a Ripost Média Szolgáltató és Kommunikációs Kft. nettó árbevétele szűk egymillióról 3 milliárdra ugrott, az adózott nyereség pedig 58 millióról 208 millióra.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!