Kezdőlap Itthon Oldal 372

Itthon

Elfogadták a Sargentini-jelentést

0

Amint az elmúlt napok fejleményei után várható volt, az Európai Parlament elfogadta a magyarországi jogállamiságról szóló Sargentini-jelentést. 693-an szavaztak, 448 mellette, 197 ellene és 48-an tartózkodtak. Cikkünk folyamatosan frissül.

A jelentés elfogadásához az kellett, hogy az összes képviselő több mint fele, a szavazatukat leadóknak pedig több mint kétharmada igennel szavazzon. Az MSZP, a Párbeszéd és a DK képviselői megszavazták a jelentést, míg a jobbikosok nem. Az LMP a jelentés elutasítására szólította felé képviselőjét, aki azonban úgy döntött, hogy távol marad a szavazástól.

Nemzetközi lapszemlénket itt olvashatják.

Jobbik: Orbán Viktor veszített. Orbán Viktor veszített – ez a mai európai parlamenti szavazás óta tényként jelenthető ki. A döntés súlyát még tovább növeli, hogy a Fidesz pártcsaládjából, az Európai Néppártból, sőt Orbán Viktor közvetlen barátai és szövetségesei közül is többen támogatták a javaslatot. A Fidesz a hatalmi arroganciája, kompromisszum nélküli politikája és mérhetetlen pénzéhsége miatt feláldozta Magyarországot. Orbán Viktornak semmi sem drága, ha önös érdekeiről van szó.

A Sargentini-jelentés – hibáival együtt – nem a bevándorlásról, nem Sorosról, nem a határkerítésről szólt, hanem a magyar jogállamiságról és demokráciáról. Mérhetetlen szégyen a Fidesz-kormányra nézve, hogy ilyen elmarasztalás még nem fordult elő az Európai Unió történelme során egyik országgal szemben sem. Orbán Viktor hatalmi tébolya kellett ahhoz, hogy Magyarország ellen elsőként megindítsák a 7-es cikkely szerinti eljárást.

Orbán Viktornak és a Fidesz politikusainak a bűnbakkeresés, hazudozás és a hazaárulózás helyett önmérsékletet, önkritikát és alázatot kell gyakorolniuk ahhoz, hogy korrigálni lehessen ezt a példátlan büntetést.

MSZP: Reagálás Szijjártó Péter hazugságaira. Azt állítja a Fidesz, hogy az Európai Parlament „csalással” érte el, hogy elfogadják a Sargentini-jelentést. Ez a szokásosnál is nagyobb, bődületes hazugság. A valóság ezzel szemben a következő: Az Európai Parlament közel hetven százalékos többséggel, pártcsaládokon átívelő egységben fogadta el a jelentést.

Az Európai Parlamentben 1979 óta hatályban lévő eljárásjog szerint szavazott a mai napon a plenáris ülés, a tartózkodások számítási módszeréről az EP jogi szakszolgálata is megerősítő állásfoglalást adott ki a voksolás előtt.

A Fidesz elszokott attól, hogy nem saját maga alakítja a szabályokat, hanem neki kell alkalmazkodnia hozzájuk. A Fidesz a legutóbbi választáson alig 49 százalékos támogatottsággal szerzett kétharmados kormányzati többséget.

A Fidesz legutóbb a Magyarországon megtartott „kvóta-népszavazás” során alig 44 százalékos részvételt tudott felmutatni, így a referendum elbukott. A Fidesz-kormány ettől függetlenül is „politikailag érvényesnek” nevezte az eredményt.

A Sargentini-jelentés elfogadása ezzel szemben nemcsak politikailag, de jogilag is érvényes.

Liberálisok: Győzött a demokrácia Európában. Győzött a demokrácia és a jogállamiság iránti igény az Európai Parlamentben, a képviselők 448 szavazattal megszavazták a Sargentini-jelentést, azaz nagy fölénnyel mondtak nemet az Orbán-kormány illiberális politikájára.

A Liberálisok üdvözlik, hogy a Európai Parlament képviselői kiálltak az európai értékekért, a magyar jogállam és a demokrácia helyreállításáért, a magyar emberekért, és leszögezték, hogy Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral, Magyarország nem egyenlő Orbán Viktor illiberális kormányával.

Európa kiállt a magyar emberek szabadságáért és az alapvető emberi jogokért, felszólalt a magyar jogállam és a demokrácia védelméért, a magyar sajtószabadság, a Fidesz által megtámadott civilek, a tudományos élet és az oktatás függetlenségéért, és az uniós értékekért. Azokért az értékekért, amelyek mellett 2004-es csatlakozásunkkor a magyar kormány is letette az esküt, és amelyeket most jogosan kérnek számon a magyar kormányon. Orbán Viktor és a Fidesz évek óta rombolja a magyar demokráciát és a jogállamot, ezzel pedig már Magyarország uniós tagságát is veszélybe sodorták.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt Facebook oldalán gratulált Orbán Viktornak az újabb kétharmadhoz.

Momentum: Orbán Viktor és politikája vállalhatatlan Európában. A pártok közül a Momentun reagált a leggyorsabban a jelentés elfogadására. Mint írták, a Sargentini jelentés elfogadása bizonyíték arra, hogy Orbán Viktor és politikája vállalhatatlan Európában, és arra, hogy a Fidesz konzervatív pártból hivatalosan is szélsőségessé vált. Orbán Viktor szégyent hozott Magyarországra, saját rövidtávú egyéni politikai érdekeiért feláldozta az ország nemzetközi hírnevét.

„A jelentés nem a magyarokról, hanem az ország hatalmat minden elé helyező, teljes morális csődben lévő vezetőjéről mond véleményt, ugyanakkor a következményeket mindannyiunknak viselni kell. Éppen ezért a Momentum, bár egyetért a jelentés tartalmával, reméli, hogy a kormány méltatja annyira a magyarokat, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne léphessen életbe a 7-es cikkely”.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője: Egy normális demokráciában a kormány ilyenkor önként távozik. Történelmi lépésre szánta el magát az Európai Unió és az Európai Parlament meggyőző, pártcsaládok felett átívelő masszív többsége. Az EP történetében először indították el a jogállamiság súlyos sérülése miatt egy tagállam kormányával szemben a 7-es cikkelyes eljárást.

Egy normális és szerencsés országban ilyenkor a szégyenpadra került kormány megköveti a választókat és önként távozik a hatalomból, de legalábbis elgondolkodik azon, hogy bűnei elfedésére meddig tarthatja még pajzsként maga elé a teljes nemzetet.

Nem volt véletlen, hogy egy magyar zászlót kihelyezve szavaztam meg a jelentés elfogadását. Ma ugyanis az az igazi hazafi, aki országát, nemzetét és gyermekeinket meg akarja védeni az orbáni rezsim erőszakos károkozásától. Ebben a most elfogadott jelentésben az európai nemzetek képviseletében az Európai Parlament több mint kétharmados többsége erre tett kísérletet.

Gyengült a forint. Nem tett jót a forintnak a döntés, Európai Parlament elfogadta a 7-es cikkely szerinti eljárás elindítását Magyarországgal szemben: nem sokkal később hirtelen fél százalékkal gyengült a forint az euróval szemben és most 326 felett jár a jegyzés.

Zárt ajtók mögött a szövetségesei is ordítoztak Orbánnal!

Az Európai Parlament várhatóan elfogadja a Sargentini-jelentést, amely alapján elindíthatja a magyar kormány ellen a 7 cikkely szerint eljárást. Ennek végén az Unióban felfüggeszthetik a magyarok szavazati jogát. Ugyanis az Európai Néppárt frakcióvezetője Manfréd Wéber bejelentette, hogy megszavazza ma a jelentést, s várhatóan vele tart a konzervatív képviselők többsége.

Mindez azután derült ki, hogy eredménytelennek bizonyult az éjszakába nyúló két órás egyezkedés, amely a plenáris vita után zárt ülésen zajlott az Európai Néppárt és Orbán Viktor között.

Kiszivárgott hírek szerint a Néppárt politikusai azt várták Orbán Viktortól, hogy a civilekkel és a CEU-val szemben folytatott európai értékeket sértő politikáját változtassa meg. Az ülésen Orbán elzárkózott ettől, ehelyett csak a migrációról volt hajlandó beszélni, illetve megismételte korábbi álláspontját, miszerint a baloldal osztja meg az Európai Parlamentet. Ugyanakkor Orbán méltatlannak tartotta, ahogy vele bánik a pártcsaládja. Kiszivárgott hírek szerint a képviselők felháborodottan fogadták a magyar kormányfő szavait, néhányan hangos nemtetszését is kifejezték. Többen igen kemény kritikát fogalmaztak meg a magyar kormány emberi jogokat sértő politikájával szemben. Az ülésen egyébként Manfréd Wéber már tényként magyarázta a 7 cikkely szerinti eljárás megindítását.

A Független Hírügynökség úgy értesült, hogy ha az Európai Parlament elfogadja a Sargentini-jelentést, akkor a magyar kormány az Európai Bírósághoz fordulhat. A magyar kormány mindenekelőtt azért kíván jogorvoslatot kérni a Luxemburgi Bíróságtól, mert szerinte az Európai Parlament szavazási gyakorlata nem veszi figyelembe a tartózkodó képviselők szavazatát, amit a Fidesz-frakció sérelmesnek tart.

A Párbeszéd képviselője Jávor Benedek facebook üzenetében úgy fogalmazott, hogy a 7 cikkely szerint eljárás elindítása, illetve Orbán Viktor európai ámokfutása miatt Magyarország jelentős uniós forrásokat is bukhat.

Az országgyűlés elé kerülhet a Sargentini-jelentés

0

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt országgyűlési képviselője benyújtja a Sargentini-jelentést az Országgyűlésnek. A Liberálisok politikusa azt szeretné, hogy kiderüljön, ki támogatja a parlamentben az európai értékeket, a jogállam és demokrácia helyreállítását, és ki az, aki nem.

Szerinte a magyar országgyűlési képviselőknek lehetőséget kell adni arra, hogy kiálljanak a magyar emberek szabadsága mellett.

A Sargentini-jelentésnek ugyanis az célja, hogy megvédje a magyar emberek szabadságát,

és az Orbán-kormány is tiszteletben tartsa az alapvető jogokat.

A Liberálisok szerint a jelentés Magyarország európai jövőjéről szól, és ilyen esetben egy demokratikus politikus sem hezitálhat és maradhat távol, ha szavasára kerül a sor. Világos állásfoglalásra van szükség annak érdekében, hogy kiderüljön, ki támogatja hazánk uniós tagságát és az európai értékeket.

A Fidesz illiberális politikája ugyanis hazánk uniós szavazati jogának felfüggesztésével és végső soron akár Magyarország kizárásához is vezethet az Európai Unióból.

Orbán Viktor történelmi bűnt követ el, amikor hatalmának megerősítése érdekében Magyarország uniós tagságával hazárdírozik és játszadozik.

A Liberálisok emlékeztetnek rá, hogy a magyarok túlnyomó többsége uniós állampolgár akar lenni, és nem támogatja, hogy a Fidesz hataloméhes vezetője miatt veszélybe kerüljön EU-tagságunk.

Nem tárgyal tovább az MTA Palkoviccsal

0

Amint arról a Független Hírügynökség is beszámolt a Magyar Tudományos Akadémia megszakította a tárgyalásokat Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, ám a kormánnyal tovább egyeztetnének.

Szeptember 11-én ülést tartott a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége és megállapították, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatának megcsonkítását vagy akár egyoldalú intézkedésekkel történő szervezeti átalakítását elfogadhatatlannak tartja.

A 2019-es költségvetésről szóló törvény július 20-ai parlamenti végszavazása után folytatódtak az egyeztetések a Magyar Tudományos Akadémia és az Innovációs és Technológiai Minisztérium között, a július 25-ei rendkívüli elnökségi ülés határozata alapján.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kérésére Lovász László, az MTA elnöke augusztus 23-án levélben foglalta össze az MTA javaslatait, többek között egy Kutatóhálózati Tudományos Tanács felállítását javasolva. Az MTA elnökének levelében javasoltakra a minisztertől szeptember 10-ig nem érkezett válasz.

Szeptember 10-én szóbeli egyeztetés zajlott Lovász László és Palkovics László között. Ezen a miniszter az MTA elnökének rendelkezésére bocsátott egy munkaanyagot azzal, hogy ezt az Elnökség tagjainak rendelkezésére bocsáthatja.

Az eddigiekhez képest teljesen új szempontokat is tartalmazó munkaanyagból többek között kiderül, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatából egyes kutatócsoportok vagy teljes intézetek egyetemi fenntartásba kerülnének. Más kutatóintézetek egy másik kutatóhálózathoz kerülnének, illetve megszűnnének. Az MTA fenntartásában maradó intézetek „konszolidáción és profiltisztításon” mennének át. Mindez idén decemberig lezajlana Palkovics László elképzelései szerint.

Lovász László, az MTA elnöke a Vezetői Kollégium szeptember 11-ei ülésén elmondta, hogy az intézethálózat integritásának megsértése nem elfogadható számára. Lovász László arra kérte az Elnökség tagjait, hogy foglaljanak állást a fentiekkel kapcsolatban. Az Elnökség – a miniszter új szempontjait megismerve – az MTA és az ITM közötti tárgyalásokat elakadtnak tekinti, és az intézethálózat feldarabolását nem tekinti tárgyalási alapnak, de a tárgyalásokat folytatni kívánja a kormánnyal.

Bombera nagy napjai

Reménynek talán kevés a jövőre nézve, de azért jó tudni, hogy maradtak még szakmai alapon működő újságírók a magyar sajtóban. Nem mindenkit üldöztek el és nem mindenkinek vették el a kedvét ettől a szakmától. Talán nem ártunk Bombera Krisztinának, ha leírjuk, hogy néhány napon belül kétszer is nagyot alakított.

Egyszer még hétfőn, amikor az MSZP alelnökétől, Szakács Lászlótól próbálta megtudni, hogyan fognak a szocialisták szavazni a Sargentini-jelentésről. Semmitmondó mellébeszélés volt a válasz. Hogy hát ők egyetértenek azzal, ami a jelentésben van, de a kormánypárti média hazaárulónak fogja őket nevezni, ezért még csak most fogják eldönteni. Meg aztán, különben is, vagy így, vagy úgy, de ha nem jön közbe semmi, akkor szinte majdnem biztos, hogy valahogy.

Szürreális volt az egész. (Azóta sikerült a szocialistáknak eldönteniük a kérdést, és bejelentették, hogy képviselőik megszavazzák a Sargentini-jelentést.)

Bombera másik nagy alakítását ma reggel láthattuk az ATV-n. Halász János, a Fidesz szóvivője volt a vendég, tőle igyekezett megtudni a riporter, hogy mi lesz a CEU sorsa, aláírja-e és mikor a magyar kormány az egyetem, működését garantáló megállapodást. Mindezt annak kapcsán kérdezte a riporter a szóvőtől, hogy David B. Cornstein Budapestre akkreditált amerikai nagykövet még a strasbourgi vita előtt találkozott Orbán Viktorral, és a megbeszélés után azt mondta: a CEU működni fog tovább.

Már csak a szerződést kell a magyar kormánynak aláírnia, hogy mindenki megnyugodjon. Erről kérdezte Bombera Halászt, ám a szóvivő mellébeszélt, hadovált. Bombera többször visszakérdezett, mire a szóvivő arról beszélt, hogy a törvények mindenkire vonatkoznak, azokat mindenkinek be kell tartania. Egyetlen épkézláb, tisztességes választ nem sikerült kihúzni belőle, de Bombera becsületére legyen mondva, nem adta fel.

Mondhatni nem nagy történetek ezek, normális körülmények között alapvetés volna. Ám nálunk régóta nincsenek normális viszonyok, ezért az újságírónak álcázott mikrofonállványok világában Bombera Krisztina teljesítménye előtt kalapot kell emelni.

Ha majd Európa leveszi a kezét Orbán Viktorról…

„Ha a Sargentini jelentést megszavazza az Európai Parlament, az azt jelenti, hogy az Európai Unió levette a kézét Orbán Viktorról, mostantól megszűnik felette a védőernyő „ – értékeli a vitát Molnár Csaba, a DK európai képviselője, aki szerint ha megindul a 7-es cikkely szerinti eljárás Magyarország ellen, annak az egész ország issza meg a levét.

 

Képviselő úr, ön a helyszínen, a parlamenti padsorokból hogyan látta ezt a vitát, illetve Orbán Viktor szereplését, merre billent a mérleg nyelve?

Én a helyszínen azt érzékeltem, hogy a magyar miniszterelnök iszonyúan leszerepelt ebben az európai parlamenti vitában. Nyilvánvaló hazugságaival, csúsztatásaival szégyent hozott egész Magyarországra. Ennek a vége az lesz, hogy az Európai Néppárt kidobja soraiból Orbánt, hogy a képviselők nagy többséggel meg fogják szavazni a Sargentini jelentést, amely – tévedés ne essék – nem csak a migrációról, hanem a demokrácia leépítéséről, a választójogi törvény egyoldalú átalakításáról, a sajtószabadság leépítéséről, a tüntetések korlátozásáról, a civilek jogainak korlátozásáról szólt. Szóval mindarról, amitől Magyarország szenved.

Orbán azt csinálta, amit szokott, megpróbálta saját magát, és tetteit összemosni Magyarországgal, az sugallva, hogy itt az országot, a magyar embereket éri támadás, közben a jelentés nagyon világosan a magyar kormányról, nem pedig az ország polgárairól szól. Különösen felháborító volt a miniszterelnöknek az a visszatámadása, melyben a jogos kritikára reagált. Azt mondta, hogy ez a jelentés sértés ’56 szellemiségével, a magyar szabadságharccal szemben. Az a miniszterelnök meri ezt mondani, amelyik most távolíttatja el Nagy Imre szobrát a magyar parlament mellől.

A magyar nyilvánosság ismerői alaposan elhűltek, amikor a miniszterelnök a hazai sajtószabadság állapotáról beszélt. A teremben ülő nem magyar képviselők érzékeltek ebből valamit?

Természetesen, hisz a hazai sajtó állapotáról rendszeresen beszámol a világsajtó. Az én „kedvenc” miniszterelnöki hazugságom az volt, hogy Orbán soha nem vetemedne arra, hogy elhallgattasson valakit, aki nem ért vele egyet. Mondja ezt az ember, aki bezáratta a Népszabadságot, vagy aki kopasz verőlegényekkel akadályozta meg a népszavazást Magyarországon.

Ilyen, és ehhez hasonló hazugságokkal, csúsztatásokkal volt tele a miniszterelnök beszéde. Emiatt a gyalázatos teljesítmény miatt még nagyobb többsége lesz az európai parlamentben a Sargentini jelentésnek, mint hittük, s elindítják a 7 cikkely szerinti eljárást, aminek az egész ország issza majd a levét. Egy vesztes ember, egy bukott bűnöző beszédét hallottuk, aki utolsó erejével kapaszkodik a legképtelenebb hazugságokba, csak azért, hogy az ellopott euró- milliárdokról ne kelljen nyíltan beszélni.

Önök megszavazzák azt a jelentést, aminek a vége az ország szavazati jogának felfüggesztése lehet?

Igen megszavazzuk, mert ez a szavazás Orbán ellen, a magyar emberek védelmében, Magyarország mellett szól. Nekünk meg az a dolgunk, hogy az országot megvédjük, ha kell, akkor Orbán Viktortól is.

Gondolja, hogy azok, akik itthonról nézték a strasbourgi vitát, ugyanazt látták, mint akik a parlamentből figyelték a szóváltást?

Azt már tudjuk, hogy Orbán Viktor mindig kettős beszédet folytat. Ezúttal is azt tette. Az első felszólalásában a saját törzsszavazóinak, a leginkább Fideszes szavazóknak beszélt, akik probléma nélkül elhiszik azt a hazugságot, hogy Orbán Viktor meg akarja védeni a magyar embereket Strasbourgban. A két perces rövid válaszában már a néppárti képviselőknek beszélt, már-már könyörgőre fogva, hogy a jelentésben foglaltaktól eltér a véleménye. Tehát a szokásos kettős beszédet hallattuk, az egyik hazafelé a híveknek szólt, tele hazugságokkal, kifejezetten a Fidesz szavazók szája íze szerint, a végén pedig az európai törpe beszéde szólt, amelyben könyörög az uniós képviselőknek, mert azt már nem közvetítik otthon.

Véleménye szerint a Sargentini jelentés elfogadásától változik-e Magyarországon valami, a 7 cikkelyben foglaltak belengetésének lehet-e bármiféle következménye?

Szerintem azért változhat, mert ha ennek a jelentésnek meglesz a kétharmados támogatottsága az európai parlamentben, akkor Orbán Viktor nyolc éves kormányzásának első hatalmas vereségét szenvedheti el. Az orbáni diktatúra nem vereségre van kitalálva, neki mindig nyernie kell. Ez az orbáni rendszer diktálni akarja azt is, hogy mi legyen az Operaház műsorán, ezen túl a rendszer diktálni akarja azt is, hogy Magyarországon ki lehet a kultúrában szószóló. A legkisebb részletekig mindent központilag akarnak meghatározni, és mindig győzni akarnak. Ezúttal azonban egy nagy ügyben fognak veszíteni, ami igazi mélyütés lesz a rendszernek. Ha ezt a jelentést megszavazzák, akkor az azt jelenti, hogy az Európai Unió levette a kézét Orbán Viktorról, mostantól megszűnik felette a védőernyő. Az a védelem, ami miatt például a veje korrupciós ügyeiben nem lehetett eljárni. Ha a jelentést megszavazzák, akkor Orbán oda kerül, ahová való, a többi tolvaj közé.

Fészbúkvadászat 1. – Szél Bernadett

0
 
„Szél Bernadett Nem volt ráhatásom az lmp döntésére, nem hogy elnökségi tag nem vagyok de meg kongresszuson sem szavazhatok. A véleményem pedig erősen eltér az lmp hivatalos álláspontjától, ep-képviselőként én megszavaznam a jelentést.”
 Üdv, Kommenthunter

Így látták ők

0

Magyarország sokkal több, mint Ön, Orbán úr.”
                                                     Guy Verhofstadt

Mirkóczki Ádám, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, sajtószóvivője, országgyűlési képviselő így kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök felszólalását a Sargentini jelentés vitájában.

Orbán Viktor láthatóan minden pillanatát élvezte annak a színpadnak, amit számára az Európai Unió ácsolt, jól látható élvezettel felolvasta előre megírt kampánybeszédét, ami csak és kizárólag a migráns-helyzetről szólt, és kínosan ügyelt arra, hogy elkerülte a sok csúsztatás, ferdítés és hazugság mellett megfelelnek a valós tényeknek, mint például a rekord magas korrupció, vagy az éppen a Fidesz által irányított, függetlennek kikiáltott állami intézmények, és a médiaszabadság kérdése. A Jobbik azért is tartózkodik a szavazásnál, mert ez a jelentés a céljának nem megfelelő, éppenséggel alkalmatlan, és nemhogy az Orbán-kormányt gyengítené vagy mérsékelné, sokkal inkább erősíteni fogja a hazai tematizálásban és kampányban.  Ebben a színdarabban, vagy inkább bohózatban a Jobbik nem kíván szerepet vállalni. A jelentést nem támogatjuk,

nemmel sem szavazunk, mert akkor a kormányt támogatnánk. Nyilván ezért döntöttünk a tartózkodás mellett, akkor is, ha nem számít a voksok közé.

Újhelyi István , MSZP-s  képviselő ekként reagált Orbán Viktor Európa Parlamentbeli szereplésére: Láthatóan egy megszeppent, gyengén szereplő Orbánt láttunk ma, akinek nehéz volt tudomásul venni, hogy nem Magyarországról, hanem kormányzásáról szól a jelentés. Szorult helyzetében csak vigyorgott, s nem értette, hogy saját pártcsaládja a Néppárt sem védi meg. Csak a szélsőjobb tapsolt neki, vagyis az őrjöngő EU ellenes neonácik. Ki kell mondani – folytatta Újhelyi, hogy Orbán a szélsőjobb vezéralakja, s ebbéli szerepléséből Magyarország csak rosszul jöhet ki. Újhelyi szerint a többség biztosan meglesz az Orbán kormány elítéléséhez, a kétharmados többség azonban kérdéses. Mindinkább úgy tűnik az európai Néppárt nem tűri tovább az orbáni politikát.

Jávor Benedek Eu. parlamenti képviselő a következőket írta facebook oldalára:
Orbán választhatta volna, hogy egy viszonylag békülékeny, kompromisszumkereső beszéddel csillapítja a kedélyeket, és keresi a megoldást az EPP-vel. Nem emellett döntött. Nem az EPP-nek, nem az EP-képviselőknek beszélt, hanem a 888 olvasótáborának. Ezzel megerősítette az esélyét annak, hogy az EPP szükséges többsége a jelentés mellett szavazzon, és így megkapja a kétharmados többséget. Ha pedig ez történik, az könnyen tarthatatlanná teheti a helyzetét az EPP-ben. Meglehet, Orbán már erre készül. Weber felszólalásában lényegében nyíltan megfenyegette Orbánt, hogy szükség van a vitára a jogállamiság helyzetéről a Tanácsban. Ez végső soron selyemzsinór.

Elfogadják a Sargentini-jelentést? Szavazzon!

0

A mai vita után holnap szavaznak az Európai Parlamentben a Sargentini-jelentésről. Ahhoz, hogy elfogadják, az kell, hogy az összes képviselő több mint fele, a szavazatukat leadóknak pedig több mint kétharmada igennel szavazzon.

Ön szerint megszavazza az Európai Parlament a Sargentini-jelentést?

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint elfogadják a jelentést?
×

Bréking nyúz, szeptember 11. – Tudósítás a másik valóságból

0

Természetesen a Sargentini-jelentés a fő témája a kormánypropagandának: a Pesti Srácok a Gladiátor című filmhez hasonlítja Orbán útját, az Origo és a Magyar Idők sorosozik, a 888 pedig az MSZP-t hazaárulózza.

Orbán valódi hős a Pesti Srácok szerint

„Hiába térdepelteti kukoricára Magyarországot a sok félkegyelmű liberális ma délután Brüsszelben, nem veszik észre, hogy Orbán Viktor erkölcsileg már most megnyerte a Sargentini elleni párviadalt. A magyar miniszterelnök beszédidejének korlátozása és a tartózkodó szavazatokkal való pitiáner trükközés mind azt mutatja: Junckeréknél tele a gatya. Sargentininek egyvalamiben igaza van. Ha azok az „európai alapértékek”, amiket ő testesít meg, akkor azokat Magyarország valóban nem tartja tiszteletben: az ostobaság, a hazudozás, a fölkészületlenség és a liberális hiszti olyasmi, amit nem lehet tisztelni, legfeljebb elviselni. Reméljük, csak jövő májusig.

„Mosolyogj nekem, testvér!” – súgta Commodus római császár a vasra vert Maximus fülébe, majd tőrrel hátba szúrta az északi seregek egykori parancsnokát. Ezután megparancsolta szolgáinak, adják rá a vértet a sérült férfira, nehogy a Colosseum nézői észrevegyék a sebét. A császárnak csak így volt mersze kiállni párviadalra a hadvezér ellen, hogy előtte halálosan megsebesítette. Ám hiába volt a trükközés: Maximus Decimus Meridius félholtan is legyőzte az elmebeteg császárt…

Röstellem, de számomra a Gladiátor című zseniális film e jelenetét idézi mindaz, ami ma az Európai Parlamentben történni fog. (…)

A Sargentini-fogalmazvány 68 oldalas, tele ezerszer fölhánytorgatott és ezerszer megcáfolt állításokkal. Köztük olyan témákkal, amelyeket Brüsszel korábban már megcsócsált, és kegyesen kiköpött. Most e régmúlt köpeteket Sargentini asszony föltunkolta, hogy az egészet új, gyöngyházfényű péppé rágalmazza. Így született meg a JELENTÉS. (…)

Ha azok az „európai alapértékek”, amiket ő testesít meg, akkor azokat Magyarország valóban nem tartja tiszteletben. Az ostobaság, a hazudozás, a fölkészületlenség és a liberális hiszti olyasmi, amit nem lehet tisztelni, legfeljebb elviselni. Reméljük, csak jövő májusig. (…)

Az Európai Parlamentben (még) többségben lévő liberális, kommunista, szocialista, zöld, genderista és sorosista gyászhuszárok ma órákig köpködhetik majd a magyar nemzeti kormányt. Orbán Viktor minderre 7 (azaz hét) percben reagálhat. És arra most ki se térjünk, hogy a liberális brüsszeli kamarilla Sargentini hazugsággyűjteményét a tartózkodó szavazatokkal trükközve fogadtatná el.

Ám hiába szavazza meg, aztán veregeti egymást hátba a sok félkegyelmű, föl sem mérik ésszel, hogy a magyar miniszterelnök ezt a csatát erkölcsi értelemben már most megnyerte. Akik ilyen alávaló módszerekkel, csúszómászó praktikákkal próbálják ellenfelüket béklyóba kötni a párviadal előtt, azok nem párbajképesek. Azok pont olyan gyávák, becstelenek és alávalók, mint a megkötözött foglyot hátbaszúró Commodus császár. (…)

Magyarországnak azért kell elvágni a torkát, mert lezárta déli zöldhatárát, nem fogad be illegális migránsokat, nem kér a multikultiból, s ezzel nehezíti a népességcserés emberkereskedelmet, ami sokmilliárdos üzlet. Ezért hisztiznek, ezért zsarolnak és fenyegetnek minket.”

Az Origo szerint Orbánnak Soros embereivel kell küzdenie

„Ma vitáznak, majd szerdán szavaznak az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén a magyar jogállamisági helyzetről szóló, a szélsőségesen migránspárti Judith Sargentini, a holland Baloldali Zöldek (GroenLinks) EP-képviselője által összeállított, minősített hazugságokat tartalmazó politikai különjelentésről. Magyarország álláspontját Orbán Viktor kormányfő személyesen fogja megvédeni a bevándorláspárti milliárdos, Soros György külföldi és hazai kitartottjaival szemben. (…)

Nyilvánvaló tehát, hogy a Soros-birodalom a Sargentini-féle dokumentumot az európai parlamenti választási kampány részének tekinti.”

A Magyar Idők „logikája” egyszerű: az eddig sztárolt Kurz Orbán ellen fordult, tehát Soros ügynöke

„2007-ben a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) többedmagával létrehozott egy szervezetet, amelynek neve Európai Külkapcsolatok Tanácsa (ECFR). Ebben a szervezetben a Magyarországot képviselő(!) díszes társaságban többek között ott szerepel Soros György és fia Alexander is.

Ausztriát is hasonlóan nagy nevek képviselik az ECFR-ben, többek között Sebastian Kurz kancellár, az Osztrák Néppárt vezetője.

Mai hír, hogy a Kurz vezette Osztrák Néppárt várhatóan megszavazza a Sargentini-jelentést, abban a felvetésben pedig, hogy függesszék fel a Fidesz EPP-tagságát, ha a parlament elfogadja a jelentést, Kurz nem találna kivetnivalót. (…)

A politikai játszmák követőinek egy része most bizonyára azt kiáltja: összeesküvés-elmélet, hogy a fenti két információ között bármilyen összefüggés volna.

Mások meg azt mondják, hogy csak kibújik a szög a zsákból!”

A 888 szerint az MSZP hazaáruló

„A párt vezetősége azt a döntést hozta, hogy holnap megszavazzák a sorosista Sargentini-jelentést Brüsszelben.

Mint eddig mindig, az MSZP ismét úgy döntött, inkább elárulja a hazát. (…)

Ezzel lényegében ismét bizonyságot nyert az, hogy Magyarország és a magyar emberek mint mindig, most sem számíthatnak az MSZP-re. Ők inkább azok pártjára állnak, akiknek nem tetszik a jelenlegi, keresztény, konzervatív Magyarország, és akik ezért inkább elárasztanák hazánkat bevándorlókkal.”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!