Kezdőlap Itthon Oldal 253

Itthon

„A hatalom természetes végső határa az a pont, ameddig az alattvalók hűsége kitart.”

Valamikor a hetvenes évek legvégén, a nyolcvanas évek legelején láttam először a Caligula helytartója c. drámát, s a színházi élményt követően olvastam el a művet. Ekkor jegyeztem meg belőle néhány mondatot, amelyeket azóta sem felejtettem el. Nem nézek most utána, remélem, jól idézem valamennyit: „Az alattvalók egyetlen valódi mentsége az, hogy túlélik a császárt. De hát, ez egy emberélet tartalmának mégiscsak kevés.”

„A hatalom természetes végső határa az a pont, ameddig az alattvalók hűsége kitart.”
„Mert, ahogy ti a parancsától függtök, úgy függ parancsa tőletek. Ne hajtanátok végre bármit, nem parancsolhatna akármit.”

Továbbra sem tudok napirendre térni Kövér Lászlónak a független bírák előtt elmondott beszéde felett. Egy ezzel foglalkozó posztomban azt írtam, hogy a hónap legvérfagyasztóbb mondata zubogott elő Kövér szájából. Tévedtem. Az elmúlt évek legvérfagyasztóbb mondata volt az, amikor Kövér megrendelte és előírta, miként kell ítélkezniük a bíráknak, s megfenyegette azokat, akik nem „az államot építők”, vagyis a züllött és koszhadt hatalom javára ítélkeznek, hanem annak ellenében.

Én már azt sem értem, hogy mit keresett ott a hatalom embere, velejéig züllött bábfigurája ezen az ünnepségen? Hogyan merészelte betolni a képét a független bírák közé ez a közjogi méltóságnak álcázott pártkáder, országgyűlési pártpedellus? (Hatalmi ágak elválasztásának elve? Montesquieu? Na, ne röhögtessenek!) Adott volna föl egy táviratot, amelyben üdvözölte volna a bírákat és további jó munkát, erőt, egészséget kívánt volna nekik, ám ehelyett odament, s világosan megfogalmazta a pártállami elvárásokat. Miheztartás végett! És a bírák többsége, ebben egészen biztos vagyok, undorodva és hányingerével küszködve hallgatta ezt az alakot, mélyen lenézték és megvetették őt, de egy sem akadt közöttük, aki szépen felállt volna, lassan, hogy mindenki megértse, azt mondta volna, hogy Kövér elvtárs, húzza innen el a belét a jó büdös francba, s ha Kövér elvtárs ennek ellenére zavartalanul továbbrágicsálta volna a reprezentációs célból vásárolt ropit, az illető komótosan odaballagott volna az ajtóhoz, kilépett volna rajta, s úgy vágta volna be maga mögött a nyílászárót, hogy az tokostól kiszakadt volna, s a szanaszét hulló vakolat jelentős része épp a díszvendég kackiás bajszán ért volna célba, s pihent volna meg.

De nem akadt senki sem.

És eszembe jut a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének a Parlament Felsőházi termében rendezett másfél évvel ezelőtti kongresszusa, amikor a zsúfolásig megtöltött teremben, Erdő Péter bíboros, prímás és több keresztény egyház püspöke előtt Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy őt a Jóisten kereszténynek, magyarnak és férfinak teremtette. És ekkor sem állt föl senki a teremben, nem mondta azt, hogy kedves miniszterelnök úr, az a nagy helyzet, hogy a Jóisten senkit sem teremtett kereszténynek, még talán magát sem, úgyhogy bandukoljon innen szépen haza, otthon rontsa a levegőt, s esetleg olvasgassa el mindazt, ami eddig nem fért bele az életébe, noha 10.000 km/sec-os sebességgel bőszen hivatkozik a kereszténységre, hogy a népek magában lássák meg a kereszténység védelmének ősz bajnokát, ám maga, elemi ismeretek hiányában, rozzant bohóctréfát csinál a hitünkből.

Ugyanis, aranyos miniszterelnök úr, hogy eszem azt a csöpp kis orcáját, az a helyzet, hogy itt nem illik csúnyául beszélni, elvégre keresztény értelmiségiek vagyunk, vagy mi, s még akkor sem, ha egykor a mi Pázmány Péterünk olyan hangon emlegette volna a maga felmenőit egy ilyen szöveg után, hogy azt még a focipályán szocializálódott agyával sem volna képes felfogni, de én ezt most nem teszem, csupán annyit mondok magának, hogy a keresztény felfogás szerint – ha egyáltalán ismeri a keresztény szót és annak jelentését – születésekor senki sem keresztény, hanem a keresztség alatt válik azzá, s elfogadván Krisztust, mintegy újjászületik a keresztségben.

Ahogy ezt Pál apostolnál olvassuk: „A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk.” (Róm 6,4). Vagy, ahogy ezt Tertullianus, II-III. századi keresztény apologéta mondta: „Az emberek keresztényekké lesznek és nem mint ilyenek születnek” (Apol. XVIII,4).

Szóval miközben emberek lelkiismeretét, felkészültségét, szakmai önérzetét és meggyőződését, vagy éppen hitét alázzák meg nap mind nap, miközben a legpofátlanabb módon hirdetik meg a pártállami diktatúra visszajövetelét, vagy hitvédőkként állítják be magukat, ám az adott hit legfontosabb alapelemeivel sincsenek tisztában, közben senki sem akad, egyetlen ember sem, aki felállna, megszólalna, s aztán bevágná maga mögött az ajtót.

És – visszatérve Kövér beszédére – ez a gyalázat még az úgynevezett „ellenzéki” sajtót sem rendítette meg, de az „ellenzéki” politikai erőktől sem lett hangos az ország. Szóval ne legyenek illúzióink, egy parányi sem!

És jó lenne tudni, hogy a három néppárti bölcs füléhez eljutottak-e Kövér László szavai, avagy a Mercedes és az Audi alapzaja végleg elnyomta a diktatúra eljövetelét harsogó ovációval és dühödt fenyegetőzéssel köszöntő fertelmes óbégatások lármáját?

Mindenesetre a magyar ember, akihez alig-alig jut el az Audi és a Mercedes alapzaja, magától, saját jószántából és belátásából vált néma ökörré és süketté, mint az ágyú.

Gábor György

A külföldről szavazók száma cáfolja a kormánypropagandát

Bár még három hét van hátra a külképviseleti névjegyzékbe vételig, már most annyi magyar jelezte, hogy a május 26-i EP-választáson külföldről adná le szavazatát, mint 2014-ben a jelentkezési határidő lejártakor. – kezdi sajtóközleményét Bencsik János, jobbikos országyűlési képviselő.

A Nemzeti Választási iroda online nyomon követhető adatai szerint jelenleg 7447-en terveznek így voksolni, a legtöbben az Egyesült Királyságból, Németországból, Belgiumból és Svájcból.

Miközben a kormánypárti médiában harsogó propaganda hirdeti, hogy „Megállt az elvándorlás hazánkból”, és „Hazajönnek külföldről a magyarok”, a valóság ezzel szemben az, hogy tavaly csak Németországban több magyar gyermek született, mint egész Nógrád megyében. Bár az elvándorlás valós mértékéről csak becsléseink vannak, jelenleg közel egymillió ember keresi a boldogulást hazájától távol, és fiatalok további százezerei tervezik a kivándorlást.

A Jobbik európai parlamenti programja átfogó megoldási javaslatot kínál az uniós támogatáspolitika reformjára, a nyugati és keleti tagállamok közötti bérszakadék csökkentésére, valamint az uniós pénzekkel való visszaélések szankcionálására. Május 26-án válasszuk az igazságosabb és szolidárisabb Európát, szavazzunk egy szabadabb és élhetőbb Magyarországra!

Tizenegyes a golfpályán – Déli kávé Szele Tamással

Valami egzotikus, aromás kávét hozzon, kisasszony, Arábia összes fűszereivel… legyen mi élénkítsen, mert látszólag száraz, valójában azonban roppant érdekes dolgozattal foglalkozunk ma, melyet Fricz Tamás követett volt el tegnap a Magyar Nemzet hasábjain. Nem kevesebbről szól, mint a törésvonalak uniós választások utáni elhelyezkedéséről az Európai Parlamentben.

Először is ne feledjük azonban, hogy Fricz Tamás megbízható híve pártunknak és kormányunknak, ritkán ír le olyasmit, ami ne felelne meg száztíz százalékban a hivatalos álláspontnak. De hát akárkiből nem is válhat a Civil Összefogás Fórumának prominens tagja, időnként szóvivője – egyszóval, amit ő mond, az tekinthető félhivatalos kormányprogramnak is. De hát mit mond nekünk ez a nem feltétlenül nagyon okos, de annál ügyesebb ember?

Azt mondja tanulmányában, hogy vége a politikai világunknak, új ég van és új föld, nincs már jobb és bal, ami meg fogja nehezíteni a közlekedést is, a magánéletet is úgy általában, de az európai törésvonalak már nem a jobb- és baloldal között húzódnak, hanem a globalisták és a szuverenisták között. Új Kor, új idők, világeszmék forradalma zajlik szerinte. Az írás itt olvasható, és érdemes elmélázni azon, miről is szól.

Ugyanis a dolgok nem ennyire egyszerűek.

Az európai történelemben rendszeresen megjelennek mindenféle szempontok, melyeknek alapján megoszlik a kontinens népessége és ölni kezdi egymást, volt ilyen megosztó eszme a vallás, ilyen volt a fajelmélet, ilyen volt a társadalmi rang és vagyon egyenlőtlen eloszlása – ez mind sok áldozatot követelt. A baloldaliság – ha így, általában beszélünk róla – természetesen nem azonos a javak teljesen egyenlő elosztásával mindenki között, inkább eszmerendszer, ami ezer és egy dolgot magában foglal, kezdve a társadalmi mobilitás garantálásától, általános lehetőségtől a felemelkedésre mindenki számára (osztály- és csoportszinten is), egészen a szó legtágabb értelmében vett internacionalizmusig. Akár.

De ezek nagy szavak, lassan túlméretes fogalmak, mindenkinek mást jelentenek: a borsodi zsákfaluban például a munkahely jelentené a felemelkedést, a működő iskola és orvosi rendelő, nekem meg itt a nyóckerben az, ha találnék olyan kiadót pár kötetemre, amelyik fizet is értük pénzt, bár a mai Magyarországon a kettőnek körülbelül ugyanakkora a realitása.

Az mindenképpen tény, hogy ha a baloldaliságot leredukáljuk a Nagy Francia Forradalom hármas jelszavára – lusták kedvéért, akik nem szeretnek sokat olvasni – nevezetesen a szabadság, egyenlőség, testvériség alapelveire, az ugyan nem fog valamiféle kommunizmust eredményezni, de még így is sokaknak bántja a szemét. Bántja, mert ha ezeket az eszméket állandóan szem előtt tartjuk, képtelenség annyira zsarnoki és kizsákmányoló társadalmat építeni, amilyen nekik megfelelne (mármint, ha ők vezetnék).

A tizenkilencedik század végén, huszadik elején Európa (és az egész világ) alapvető problémája a javak egyenlőtlen, sőt, nagyon egyenlőtlen eloszlása volt, ezen folyt a közvita, amit azonban megakasztott a korábbi, nevezetesen nemzetállami-nagyhatalmi szempontok alapján kitörő első világháború.

Aztán egyfelől radikalizálódott a javak egyenlőbb elosztására tett kísérlet is, ugyanis a kialakuló Szovjetunióban felfedezték azt a matematikailag helytálló, emberileg elfogadhatatlan tételt, hogy ha senkinek nincs semmije, az is egyfajta egyenlőség,

Európa nyugati felében pedig a meglévő problémákra, továbbra is fennálló feszültségekre új, fasiszta megközelítést kerestek egyes országokban – mintha a nemzeti igazságtalanság kevésbé lenne fájó vagy igazságtalan, nemzeti alapon kevésbé lenne éhes, akinek nincs mit enni.

Ugyebár láttuk az eredményt: ez a kísérlet hatalmas emberáldozat árán bukott meg, a mi szempontunkból itt és most azt kell megjegyeznünk, hogy ha másképpen közelítjük meg ugyanazt a megoldatlan problémát, nem okvetlenül születik megoldás, viszont rengeteg kárt okozunk.

A megoldásokat a béke és a működő nyugat-európai gazdaság hozta el oda, ahova elhozta – és addig lesznek érvényesek, amíg béke van és működik a gazdaság.

Tehát odáig már eljutottunk, hogy a szempontváltás nem oldja meg a társadalmi problémákat, legfeljebb eltereli őket, és sokkal több bajunk lesz belőle.

Ezzel szemben mit mond Fricz? Idézzük:

„Alakul tehát egy nagyon erős pártszövetség Európában; elképzelhető az is, hogy az európai parlamenti választások után a jelenleg három eurokritikus frakció egyesül. Salviniék nagyon várják a Fidesz csatlakozását is, ami azért lenne fontos, mert a magyar kormányzó pártszövetség a néppártból lépne át, s ezzel jelentősen megerősítené az újonnan formálódó eurokritikus irányzatot. Európa új törésvonalának az egyik oldalán azok a néppárt és a szocialisták-szociáldemokraták által összefogott pártok állnak, amelyek elkötelezettek a birodalmi Európai Egyesült Államok létrejötte mellett, hívei a bevándorlásnak, a multikulturalizmusnak, egy új Európának, amelyben különböző vallások és kultúrák élnek egymás mellett – különös tekintettel az iszlám vallásra –, s ahol a keresztény értékrend pusztán egy lesz a sok közül.

Ebben a logikában a törésvonal másik oldalára azok a pártok kerülnek – egyelőre még a néppártot belülről is megosztva –, amelyek a nemzeti identitást és függetlenséget védik, nem a brüsszeli és a globális elit, hanem a választópolgárok oldalán állnak, nem akarnak birodalmi, csúcsföderális uniót és nem kívánnak egy kevert fajú és kultúrájú Európát.” (Magyar Nemzet)

Fricz úr, ha adhatok egy tanácsot, hagyjuk ezt a fajelméletet, ezzel csak magának árt.

Azonban ez a tiráda azt jelenti: a magyar kormány nem adta fel a bizalmat a sosemlesz populista pártszövetség létrejöttében, ami aztán belülről rágná szét a mostani Európai Uniót, mint egy titkos féreg vagy egy alienbébi, hogy aztán teljes fegyverzetben, Nemzetek Európájaként robbanjon ki a mellkasából.

Ajánlott film: A nyolcadik utas a Halál.

Az a pártszövetség a maga módján alakul ugyan, de távolról sem lesz „nagyon erős” – ezért is akarja Fricz (és a neki diktálók) figyelmen kívül hagyni vagy még meg is semmisíteni a mostani európai párteloszlási rendszert. Hogy is mondjam csak,

ha nem csapatban focizunk, hanem huszonketten, huszonkét labdával, úgy csodás eredmények születhetnek, gólkirályok emelkedhetnek ki a játékosok közül, csak éppen nem foci lesz az.

Ha a frakcióbeosztást figyelmen kívül hagynánk vagy megsemmisítenénk és újraosztanánk a csapatokat, átrendeződhetnének ugyan az esélyek, de azért alapvetően más eredmény nem születne. Fricz Új Európájában – de ismerős a kifejezés – nem az eddigi jobb-bal megoszlás érvényesül az unió parlamentjében, hanem saját szempontjaik alapján a szuverenisták harcolnak a globalisták mételye ellen.

Magyarul: verjük szét az eddigi csapatokat, ugyanis Salvini pártszövetsége nem kecsegtet nagy eredményekkel egyelőre, és hozzunk új szabályokat, a meglévő játékosokat meg osszuk szét az új szempontok alapján. De a legjobb az lenne, ha inkább el is kergetnénk őket. Az új szabályok szerint mondjuk lehetne negyvennégy tagú focicsapat is, lenne olyan csatár, akinek minden rúgása automatikusan gólnak, sőt, több gólnak számít, és így tovább.

Ja, és bomoljon fel az áruló Néppárt.

Hát Fricz úr, az eszme érdekes, csak az vele a gond, hogy ha egy játékban állandóan veszítünk, akkor nem biztos, hogy mindenki más csal vagy rosszak a szabályok.

Az is lehet, hogy mi nem vagyunk a legjobbak ebben az „európai demokrácia” nevű sportban, és nem érdemes a szabályok megváltoztatását követelni olyan értelműekre, hogy mindig mi nyerjünk, akkor is, ha ki sem futunk a pályára – lehet, hogy ennek a mi agyondotált de különben harmatgyenge csapatunknak volna szüksége némi edzésmunkára.

Mert ha megváltoznak a szabályok, akkor ugyan van lehetőség némely győzelmekre, csak a játék nem foci lesz, és kétlem, hogy rajtunk kívül bárki más akar ilyent játszani velünk.

Mondjuk ez a friczi átrendeződés egyelőre csak két helyen megfigyelhető: a magyar kormánypárt nedves álmaiban és a Salvini-szövetség vágyaiban, máshol semmi jelét nem tapasztaljuk. Ez nem tömegigény, sőt, a politikai elit egy elhanyagolható részét kivéve senkinek nem is tetszene.

Uraim, nyugodjanak meg, ötletük érdekes volt – körülbelül, mint egy Stephen King-féle rémregény, bár olyan jól azért nem volt megírva, de a realitása annyi, mint a rémregényeknek.

Lássák be, lássuk be:

a valóban létező társadalmi feszültségeknek, politikai problémáknak nem az a megoldása, ha más, főleg saját szempontok alapján ítéljük meg őket, az pláne nem megoldás, ha ezeket a saját szempontjainkat ráerőszakoljuk mindenki másra.

Mert lehet, hogy másokat nem is érdekelnék.

A golfban nincs tizenegyes a sakktáblán nincs szabadrúgás, akkor sem, ha mi focizva akarjuk megnyerni ezt a két bajnokságot.

Minden játéknak megvannak a maga szabályai.

És csak addig számít sportszerűnek, sőt, érvényesnek a mérkőzés, amíg betartjuk azokat.

Jó estét, jó szurkolást, uraim.

A szélhámosok tolvajai

Kérem szépen, hol is kezdjem… szóval írtam én három nappal ezelőtt ide, ezekre a hasábokra egy kis szösszenetet, „A kétharmad szélhámosai” címmel, ki is váltott némi közfigyelmet, sőt, a némineműnél talán nagyobbat is. Jogosan: Gulyás Márton választási korrupciót és a kamupártokat leleplező, kiváló, alapos dokumentumfilmjéről szólt, ami méltán tart számot a közérdeklődésre.

Azóta lefolyt némi víz a Dunán és egyéb események is történtek, például már elérhető a teljes film – a második és harmadik rész kevés alapvető újdonságot mond az elsőhöz képest, viszont kiválóan, részletgazdagon bizonyítja, miszerint a Fidesz kétharmada valószínűleg mindhárom alkalommal a kamupártoknak volt köszönhető és a rendkívül hiányos, alkalmatlan választási törvénynek. Csak köszönet jár érte Gulyás Mártonnak, még akkor is, ha én néha szó szerint kínos pontosságúnak érzem a filmet. Sajnos ez egy ilyen műfaj.

Ezért még nem lett volna érdemes megszólalnom. Hanem tegnapelőtt este mélán kotorásztam a Facebookon, mint egy Edgar Allan Poe, „borongtam zsongva, fájón / S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár, / Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant”, de nem a holló volt, hanem a húszforintos esett le, miszerint engem lopnak.

Illetve, minket, hiszen az írásom ellopásával a szerkesztőséget is kár érte.

Elém került ugyanis a nagy, kaotikus hírfolyamban az OLKT nevű oldal (Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága) megosztásában a saját, fentebb említett, „A kétharmad szélhámosai” című anyagom.

Hát, ha csak osztanák, nem volna baj, de – nem csak osztották. Átemelték a teljes szöveget a saját lapfelületükre, csak éppen lehagyták a címből is, a cím alól is a nevemet. Ellenben az szerepel a cím alatt: „Szerző: O.L.K.T.” Az írás alján „Forrás és bővebben:” megjegyzéssel szerepel ugyan egy betűhalmaz, ami a valódi anyagra mutató hivatkozás akarna lenni, csakhogy szakértelem hiányában próbálhatták kitenni, mert nem nyitható. Ha valaki átmásolja a keresőjébe, akkor használható lehet, csak ki fog másolgatni? Senki: náluk tehát kézenfekvő, hogy az én írásomat ők írták.

Mármost azt értem, miért lopnak – azért mert képességeik nem tennék lehetővé, hogy ilyent vagy akár csak hasonlót is írjanak. Képességeik számára egy óvodai ünnepély szövegkönyvének megszerkesztése copy/paste segítségével is komoly kihívást jelentene. Ők látják az olvasottabb írásokat és egyszerűen lenyúlják őket.

Ráadásul nem is először teszik:

írtam én már egy hasonló esetükről korábban, egy másik lapba, akkor Sándor Zsuzsanna írását lopták el a 168 órából és tüntették fel úgy, mintha az egyik munkatársuk írta volna. Az OLKT akkor ugyan utólag az írás alá az elérhető legapróbb betűkkel beapplikálta, miszerint „Az eredeti cikk itt található.” és megadta a linkjét, ez talán annak volt köszönhető, hogy az olvasók jelezték: átlátnak a szitán, a fotós nevét is levették (ugyanis az első verzióban nem az ő képei szerepeltek), egyszóval a jogi formaságoknak – utólag, mondom, utólag – némiképp eleget tettek, de ha fel nem figyel rá néhány ember, aki mindkét változatot látta, hát Sándor Zsuzsannát máig az illető munkatársnak hívják. És nem lehet minden írás mellé őrséget állítani.

Most néhány ismerősöm jelezte náluk, hogy izé, mintha én írtam volna ezt, a kommentszekcióban nem is késett a válasz:

„Ki a f@sz ez a Szele Tamás? Hol volt eddig?”

bizonyos Sz. Vera stílusművészi remekeként. Hát jelentem, én vagyok az a f@sz. És nem kéne velem fölényeskedni. Több, mint harminc éve írok magyarul újságot, ott voltam eddig, naponta két lap közli a jegyzeteimet, elemzéseimet. Inkább tudni kéne pár dolgot a sajtószakmáról, pár íratlan és pár írott törvényt, szabályt.

Például arról, hogy hiába próbáltak sikertelenül linket elhelyezni az oldalukon, a szerző nevének eltüntetése és helyette az írás saját szellemi termékként való beállítása súlyos megsértése a szerzői jogoknak. Plágiumnak hívják. Ez nem jelenti azt, hogy ne idézhetne bárki és bármit engedély nélkül is akár – azonban a magyar sajtójog szerint 1. mindig kötelező feltüntetni az idézet forrását, elérhetőségét (itt erre csak kísérlet történt), 2. Teljes írás még forrásmegjelöléssel sem idézhető, kivéve az MTI híreit. A teljes írás idézése automatikusan szerzői jogsértésnek minősül, még forrásmegjelöléssel is.

Azt nem ajánlanám, hogy továbbra is azt állítsák, miszerint ők a valódi szerzők, és még engem vádoljanak végtelen szemtelenségükben lopással.

A szerkesztőségi kommunikációnk ugyanis elmenti az írások szerkesztőhöz küldésének időpontját, és ez ebben az esetben bizonyító erejű. Sok mindent meg lehet buherálni, csak a G-mail dátumozását nem.

A másodközlés ugyan nem tilos, sőt: de túl a fentebb vázolt feltételeken, még egy valami kell hozzá, amiről tisztességes szerkesztőségek sosem feledkeznek meg. Engedélyt kell kérni rá a szerzőtől és az elsőként közlő lap szerkesztőjétől is. Erről itt szó sem volt. Nem is lehetett volna: ugyanis az OLKT nevű valamit én nem tekintem sajtóterméknek, tehát nem is engedtem volna meg a másodközlést. Voltaképpen ugyanazt művelik, mint az összes többi klikkvadász álhírlap, csak ők – ahogy végignéztem az oldalt – nem maguk hazudozzák tele a lapfelületet, hanem inkább összeollózzák. Hol tőlem, hol – a szombati szám alapján – a HVG-től, MTI-ből (egyedül az nem lopás, hiszen az ingyenes), Népszavából, de pártlapokból, például a Nyugati Fényből is. Meg kell hagynunk: van saját írásuk is, de kevés.

Hogy a többi lap, orgánum, szerző ehhez mit szól, nem tudom és semmi közöm nincs is hozzá, de én nem tűröm az ilyesmit.

És nem, nem az elmaradt honorárium idegesít, hanem az, hogy a saját írásomat egy primitív hangvételű, gyakran uszító lap hasábjain látom viszont, méghozzá saját szellemi termékükként. A lap saját magát radikális ellenzékinek állítja be (sőt: egyedül hiteles ellenzékiként próbálja vezetni a harcot, mint egy Vörös Csepel), ám olyan faék-egyszerűséggel, hogy nehéz nem látni: itt a politikai elkötelezettség pusztán az üzleti célok szolgája, azért ilyen harsányak, hogy minél többen klikkeljenek az innen vagy amonnan származó írásokra, és a mellettük megjelenő reklámokért szép pénz érkezzen a céghez.

Nem, nem kormánypártiság tiltakozni az ellen, ha egy ilyen orgánum lop tőlünk. Hiszen ha hagynánk, előbb-utóbb bárki feltehetné valamelyik ellenzéki párt jelvényét, és kirabolhatna az utcán: ha tiltakozunk, mondhatná, hogy a pénz a pártnak kell, és ha nem adjuk, nem vagyunk hazafiak.

Ez az egész elkerülhető lett volna különben, ha – megírják ők is a témát.

Elvégre nekik pont ugyanannyi idejükbe, munkájukba, fáradtságukba került volna, mint nekem.

Csak nem tették.

Száz szónak is egy a vége: ne lopjatok, urak, a világhálón pillanatok alatt kiderül. Én most nem indítok pert, mert van más dolgom is, bőven: de nem biztos, hogy mindenki ilyen nagyvonalú lesz.

A mindenségit: ha kell egy anyag, írjátok meg!

Hát így történt, hogy először megírtam a kétharmad szélhámosait, most meg megírtam a szélhámosok tolvajait.

Erről ennyit.

(Frissítés: az OLKT időközben eltávolította lapfelületéről a vitatott írást)

Az ellenzéknek fogalma sincs

Rogán tárcájának kiegészítését az informatikai funkcióval megint jól el lehet röhögni, de akik röhögnek, már évek óta nem értik, mi folyik itt – semmi stratégiai gondolkodás, ideértve ellenzéket és véleményformálókat. Ezek itt épp a kezdő lépések a totális digitális ellenőrzés felé, amelyben a Facebookot és a Google-t – a telefonkészülékek és a telefon szolgáltatók mellett – is le fogja váltani a kormány a kínai-magyar változatokra.

A FB-progresszivizmus, amely az érzelmek kifejezését döntően néhány emotikonon keresztül engedi, és friendnek nevezi, akivel még életünkben nem találkoztunk személyesen, csak kiegészül a szavak (megvéd, segít, szabadság, demokrácia, család, kereszténység, nemzet) fasiszta eltulajdonításával és új értelemmel való megtöltésével: üzlet és politika egymással versengve a közélet elprimitívizálását („demokratizálását”) szolgálja a „felhasználók” rapid módon erősödő függése mellett.

A játék kifutása a technológia, a kontroll, a propaganda/manipuláció és a demokrácia egyesítése egy csúnya új világban, amire az ún. liberálisoknak semmi reakciójuk nincs – nem beszélve a szabadság proaktív újrateremtéséről, amely mára elsüllyedni látszik a múltban és lassan már igény sincs rá. Annyira fájó és unalmas az ostobaságnak az árja a régi és új pártoknál! A szabadságot – stratégiai fontosságú narratívaként – még hatalmi célból sem képesek újra napirendre venni és kimerülnek a napi jelentéktelenségekben.

A magyar kultúra ismeretes módon nem fogalmi, hanem inkább tapasztalati típusú, kevésbé képes az elvont, mint a konkrét gondolkodásra. Nos, ez nyilvánvaló az ellenzék fogalmatlanságából – azzal a különbséggel, hogy a konkrét tapasztalatainkat sem képesek visszaadni és beforgatni a politikába.

A vállalatok növekvő algoritmizálása hosszabb távon megoldhatja a kevésbé versenyképes vállalati kultúrák felzárkózását a hatékonysági maximumhoz – e sorok szerzője is ismer olyan architektúrát, amellyel hatékonyabb vállalatirányítás válik lehetővé, mint bármi, amire a mai legjobb gyakorlatok, ideértve az IoT kezdeményeket, képesek. Ez – a közösségi médiával és digitalizált állami szabályozással kiegészítve – elavulttá teheti a liberális piacok ideálját is (nem beszélve a gyakorlatáról). A lényegi kérdéseket szemmel láthatóan jobban ismerik a felforgatók, mint a status quóban érdekelt Nyugat, nem beszélve az ötvenöt balkezes EU-ról, és ez lehet az utóbbi veszte.

A harc nem a globalizáció párti és globalizáció ellenes erők között, hanem – mivel az feltartóztathatatlan – a globalizáció irányításáért folyik. A tét az, hogy ez – a hatalom és a hatékonyság – elválik-e végül a politikai liberalizmustól. A magyar nép ebben a harcban eszköz csak, ami világos már csak abból is, ahogy a hazai KKV-k egyre nagyobb hátrányba szorulnak az állami forrásokért folytatott küzdelemben a globális társaságokkal szemben. Ez így is marad, illetve az egyetlen változás a magyar gazdaságszerkezetben az lehet, ahogy a kínai tőke lassacskán egyre nagyobb szerepre tesz szert a nyugati (főleg a nem-német) tőke kárára.

Másról beszélünk – Déli kávé Szele Tamással

Komoly, férfias duplát kérek, kisasszony, szembenézés következik. Szembenézés a dolgokkal, tettekkel, a politikusainkkal – akiket bizony magunk választottunk meg – és az ő cselekedeteikkel. És ma félretesszük a pártszimpátiákat: ma arról beszélünk, miért beszél ma Magyarországon mindig mindenki másról, ha valami marhaságot tett és arról kérdezik.

Mert másról beszél. Mindenki, mindig. Hosszú ideig hittem, kicsit még most is hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ez a kultúránk része, mivel állandósult és gyilkos versenyhelyzetben élünk, amiben a legkisebb tévedésnek is komoly következményei vannak, azért nem vagyunk hajlandóak beismerni, ha valamit eltoltunk, mert ösztönösen tiltakozunk a kudarcnak még a gondolata ellen is. De nem csak ennyiről van szó.

Arról is szó van, hogy a magyar ember, de főleg a magyar politikus gyárilag tévedhetetlennek érzi magát, a pozíciójához szükséges mítosz része a tökéletesség legendája, és képtelen bármiféle tévedést beismerni, úgy érzi, ezzel önmaga ellen kampányolna. Ahogy a mögöttük álló pártok is úgy érzik, hogy ha valaki megírja, miszerint a Fényesorcájú Vezetőjük mondjuk megcsúszott az utcán egy kutyagumin és fenékre esett – ami bárkivel előfordulhat – akkor az illető szerző már azonnal az ellenség ügynökévé lépett elő, levette álarcát és minimum le kell hazaárulózni. Nálunk a ceruzát is malomkővel hegyezik, csak fehérek és feketék vannak,  még szerencse, hogy az amerikaiak feltalálták a színes televíziózást, mert mi fel nem találtuk volna – nekünk elég, ha fekete-fehér a világ.

De térjünk a tárgyra, ne kerülgessük, mint macska a forró kását (ha már az állatos hasonlatoknál tartunk). Arról jut eszembe ez a számtalan, szebbnél szebb, hogy tegnap Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője az ATV Start című műsorában szaknyelven szólva „elnyilatkozta” magát. Elnyilatkozás az, amikor – többnyire élő adásban, de néha másként is – az interjúalany olyasmit mond, amit aztán hetvenhétszer megbán, csak éppen mivel van róla felvétel, nem tagadhatja le utólag. Habár a legtöbben azt is meg szokták próbálni, meg a felvétel hamisításával is szokták vádolni a sajtót – ez most elmaradt. De hát mit bírt mondani Bangóné?

„ATV: Ha ennyire tiszta és egyértelmű kommunikáció az, hogy ellopják az uniós pénzeket, és a kormány, a jelenlegi kormány lopja el ugye az uniós pénzeket, hogyan lehetséges az, hogy a Fidesz támogatottsága folyamatosan emelkedik?

Bangóné: Csak hogy egy mondatot mondjak, ha már szókimondó vagyok: sok a patkány Magyarországon. Ha már a patkánytéma felhozódott itt Budapesten. És nem csak Budapesten.

ATV: Jó, ennek mi az áthallása?

Bangóné: Mindenki úgy gondolja, ahogy akarja. Ezt meg kellene állítani, a patkányinváziót is, mert nagyon sok kárt tudnak okozni Magyarországon, és okoztak is az elmúlt időszakban.”

Hát, azért világos, mi hangzott el: a riporter az ellopott uniós támogatások kapcsán kérdezi a politikust arról, hogy ha a lopás tényével mindenki tisztában van, akkor mégis miért növekszik a kormánypárt támogatottsága? (Mondjuk én erre azt válaszoltam volna, hogy nem vagyok olyan nagyon biztos a támogatottság növekedésében, majd akkor hiszem el, ha én számolom a mutatókat és nem a kormánypárt szakemberei, de hála az Égnek nem is vagyok én Bangóné, meg kell mondanom, rosszul válnék be az ő helyén, minden szempontból).

Nos, a megkérdezett erre minden különösebb kontextus nélkül azt válaszolja, hogy Magyarországon sok a patkány. Ami, mint magában álló tény, kétségbevonhatatlan, csak ebben a szövegösszefüggésben nem jelenthet egyebet, mint az, hogy Bangóné szerint azok patkányok, akiknek körében népszerű a kormánypárt. És mivel sok a patkány, a Fidesz is támogatott.

Nyilván nem azok, legfeljebb megtévesztett, megtévedt polgártársaink, meg aztán hogy is mondjam csak, így hirtelen ellenzéki oldalról sem tudnám kiállítani a Kerekasztal ötven gáncs nélküli lovagját, sőt, egy gáncs nélküli lovag előkerítésével is bajban volnék – de hát elvben a politika célja nem is az, hogy legyőzzük vagy megsemmisítsük az ellenfél szavazótáborát, az a háború, ami így működik: a politikában meggyőzni kéne a túloldali szavazókat, semmiképpen sem a betonba döngölni őket. Már csak azért sem, mert ők is az állam polgárai, mi több, emberi lények, az igaz, hogy kissé hiszékenyek, de attól még emberek, nem patkányok.

Nos, nem az első eset a magyar belpolitikában, nem is az utolsó, hogy politikus elnyilatkozza magát. Nyugodtan el tudnánk venni több száz példát, kezdve Kövér akasztós beszédétől Pócs János romaellenes videójáig vagy disznótoráig, ahol Sorosnak nevezte el a sertést (a helyszín és a felvétel időpontja a fotó alapján máig kérdéses, ugyanis én még akkor utánanéztem, és a kérdéses településen aznap méteres hó volt, a fényképen meg ennek nyoma sincs, de felőlem el is takaríthatták, ha valaki nagyon akarja), de visszamennek ezek a spontán és kevésbé spontán gyalázkodások az 1990-es hordó-ügyig, melynek résztvevője voltam (mint a felvétel készítője). No, annak sem lett gazdája a végén. Ahogy a többinek sem:

Pócs sosem kért valójában bocsánatot, szamárságokat zagyvált össze a kazánba dugott cigány ember és az ő régi barátságáról,

arról, hogy csak vicc volt az egész, nem létező törvényekre hivatkozott, böjtben nem nyilatkozott, szóval eget-földet megmozgatott annak érdekében, hogy úgy tessen annak, aki nagyon úgy akarja látni: ő nem tett semmi rosszat. Sőt, mi több: valahogy mintha még jót is tett volna saját maga szerint. Ha sokáig nyüstölik, eljutott volna odáig, hogy köszönet illeti őt ezekért az aljas gesztusokért.

Na jó, mondja erre az ellenzéki olvasó, kormánypárti, ők ilyenek, mást ne is várjunk tőlük. Rendben: de az ellenzéki képviselőtől azért csak várhatok mást, nem? Elvben különbek kéne legyünk.

Várhatok, de nem kaphatok. Lássuk, mit tett Bangóné a történtek után, mikor megindult a közfelháborodás? Először is kiposztolta a Facebookra, miszerint:

„Megelőzve minden további félremagyarázást: meg sem fordult a fejemben, hogy szavazókat összefüggésbe hozzak a patkányinvázióval. Patkányhelyzet persze ettől még van, és ezt a krízist azonnal kezelni kell. Erről beszéltem az ATV-ben is. Ha valaki ennek ellenére is megbántódott, akkor bocsánatot kérek!”

és ezzel elintézettnek is vélte az egészet. Később, az Index kérdésére már sértődötten válaszolt:

„A Fidesz szavazóit én nem bántom, de ha Magyarországon az rendben van, hogy Budapestet elárasztják a patkányok, ha Magyarországon rendben van az, hogy kiforgathatják, a kormánymédia kiforgathatja minden ellenzéki politikusnak így a mondatát, úgy a mondatát, ha Magyarországon rendben van az, hogy az egészségügyet ilyen szinten rombolták le (…) vagy hogy teszik tönkre a gyerekeink jövőjét, akkor hadd legyen véleményem erről a kialakult helyzetről.”

Hölgyem, persze hogy legyen véleménye, azért választották meg. Azonban amint az ATV a korrupciós ügyekről és a népszerűségi listáról kérdezte, úgy most

az Index a patkányozásról kérdezte. Nem a kormánymédiáról, nem az egészségügyről, nem a gyermekeink jövőjéről: a patkányozásról.

Arra nem tetszett válaszolni, illetve a válasz valami olyasmit jelent, hogy ha a túloldal égrekiáltó bűnöket követhet el, akkor az innensőn is elfér egy kis patkányozás – ha ők lehetnek becstelenek, akkor nekünk is szabad.

Izé. Nem szabad. Nem fér bele. Nemtelen eszközzel nemes célt nem lehet elérni. De a Bangóné-féle mentalitást látszik erősíteni az MSZP hivatalos nyilatkozata is, amelyet szintén az Indexnek adott:

„A mondaton nincs mit mentegetni, mert nyilván minden mondat rossz, ami ennyire félreérthető, félremagyarázható. Ezért az MSZP-Párbeszéd szövetségben sem jár kitüntetés. Tisztában vagyunk azzal is, hogy egy kampány kellős közepén valójában nem egy félreérthető mondat miatt támadják az összefogásunkat. (…) Bangóné Borbély Ildikó egy Facebook-posztban világossá tette az álláspontját, és mindenkitől bocsánatot kért, akit akaratlanul is megbántott. (…) Az MSZP az a párt, amelyik még azt a fideszes szavazót sem nevezte patkánynak, amelyik valóban harapott. Ilyet mi soha nem tennénk, azt viszont nagyon furcsának találjuk, hogy egy ilyen rosszul sikerült mondat nagyobbat fut, mint bármelyik gyalázatos fideszes ügy: a Pócs-ügy, a feleségverés, a Simonka-ügy, az Elios-ügy, stb. (…) Ezt a kérdést – egy félreérthető mondat kapcsán – mindaddig értelmezni sem tudjuk, amíg a Fidesz padsoraiban olyan politikusok ülnek, mint a jogerősen elítélt Simonka György, vagy a cigányokat megfenyegető Pócs János.” (Index)

Hm. Ebből csak annyi következik, hogy 1. Bangóné nem fog ezért Signum Laudist kapni, de a sajtó ne támadjon „félreérthető” mondatokat (talán akkor nem kéne kimondani őket) ilyenkor, dologidőben, aratás, jaj, bocsánat, kampány idején. 2. Ha mégis szóba kerül a mondat, ahelyett hogy összehajtogatnánk, ráülnénk egyelőre, majd egy alkalmas időpontban a szőnyeg alá suvasztanánk, amúgy magyarosan, akkor a sajtó részéről ezt „furcsának találják”, mert miért nem a kormánypárti gazemberkekel foglalkozunk. Hát kérem, foglalkozunk azokkal is, jó kedvvel, bőséggel. Kapnak azok tőlünk rendesen – de akkor úgy tetszenek gondolni, hogy a bal szemünk legyen vak, a bal fülünk süket, arrafelé ne is lássunk-halljunk, csak a másik irányba?

Igen, úgy tetszenek gondolni.

Mi meg nem.

A független sajtónak ugyanis nem a pártpropaganda a feladata. A pártsajtónak igen, a függetlennek nem. Az már most körvonalazódik, hogy Bangóné elszólásáról természetesen a sajtó tehet majd, mert foglalkozott az esettel – amint Pócs videójáról is természetesen a sajtó tehet, ugyanezért.

Azok, akik elszólták magukat, akik elkészítették a vérlázító felvételt (megjegyzem: a Pócs-párhuzamot sem én vettem elő, hanem az MSZP), no, azok mind ártatlanok, a gonosz sajtó áldozatai. Mely sajtó nem tudna róluk rosszat írni, ha ők nem cselekednének rosszakat. De ők politikusok, ők tökéletesek, így tévedni sem képesek: a sajtó a rossz, meg a választók, meg mindenki más.

Ez azért az óvodai kiscsoport szintje. Senki sem bűnös, az ablak kitörte saját magát, az a labda magától repült ki rajta, Pistike ártatlan, inkább piros pontot kéne kapjon.

Mindenki szeplőtelen, mindenki másról beszél, csak a gonosz sajtó, az feszegeti a kínos kérdéseket.

Kérem tisztelettel, mi történik a magyar politikában?

Az egyik politikus azt képzeli a másik szavazóiról, miszerint azok patkányok.

Ezzel szemben a másik ugyanezt képzeli az egyik szavazóiról.

Én meg egy nagy, kövér, rojtos fülű, kóbor kandúrnak képzelem magamat. Az a nevem, hogy „Szavazópolgár”.

És csak olyan politikusra fogok szavazni, aki ismeri, sőt, használja a „kérem”, „köszönöm”, „bocsánat” és főleg a „tévedtem” szavakat.

Nem mi vagyunk értük, nem az az életünk célja, hogy rájuk szavazzunk.

Ők vannak értük, a szolgálatunkra, képviseletünkre választjuk őket.

Kérném szem előtt tartani.

Már megtekinthető a Rablópártok második és harmadik része

Gulyás Márton három részes dokumentumfilmje szerint féltucat kamupárt működött maffiaszerűen. Seres Mária és férje, Stekler Ottó eddig kétmilliárd forintnál is több állami támogatást tüntethetett el hat kamupárton keresztül.

A második rész:

A harmadik, befejező rész:

Az első rész itt nézhető meg >>>

Az ügyről itt olvasható a cikkünk >>>

Magyarország 2019

Nem tudunk mit mondani…

Az édesanya:

Oly korban élek én e földön, mikor a gyermek hangja mit sem ér…

Így vitette el gyermekemet otthonunkból – ahol éltünk 10. éve szeretetben, boldogságban, harmóniában, bántalmazástól mentesen – az őt bántalmazó apukája, akivel éppen ezért soha nem éltünk együtt, amíg én elmentem az általa szülői felügyelet megváltoztatása iránt indított perben folyamatban lévő első fokú bírósági tárgyalásra 2019.03.01. napján.

Én az események végére értem haza.

Mentőt hívtak gyermekemhez, hogy benyugtató injekciózzák és úgy viszik el, ha továbbra is sír, zokog, ellenáll és könyörögve kér segítséget mindenkitől, hogy ne tegyék ezt vele, ő nem megy sehova, értsék meg… és arra ítélik, hogy éljen az őt bántalmazójával, azért, amiért látni sem akarta ezért.

Gyermekem kétségbeesetten súgta a fülembe amikor elvitték: „Anya, kérlek harcolj értem! Azt hittem már minden jóra fordul.”

Elkérte a sálamat a nyakamból és azt szorongatta, hogy legalább az legyen vele, ha én már nem lehetek vele.

Nem kaptunk jogvédelmet a minket bántalmazóval szemben.

Az erőszak győzedelmeskedik.

A gyermek jogait, kívánságát, akaratát, véleményét sárba tiporják, figyelmen kívül hagyják, miközben mindenki a gyermekek jogairól beszél.

Közzétette: Sarolta Süveges – 2019. április 18., csütörtök

Közzétette: Sarolta Süveges – 2019. április 18., csütörtök

Közzétette: Sarolta Süveges – 2019. április 18., csütörtök

Közzétette: Sarolta Süveges – 2019. április 18., csütörtök

A Budapest-Belgrád vasútvonalat is Mészáros Lőrinc építi

A legalább 750 milliárdos, belátható időn belül nem megtérülő Budapest-Belgrád vasútvonalat is Mészáros Lőrinc érdekeltsége építheti. A kínai kölcsönből végzendő beruházásban még két kínai cég vesz részt.

A leggazdagabb magyarként nyilvántartott Mészáros Lőrinc cége, az RM International Zrt. két kínai céggel konzorciumban nyerte el a vasútvonal építésének lehetőségét – tudta meg az Index.

A tender lezárultát egy nappal korábban Szijjártó Péter jelentette be Pekingben, éppen csak a nyertesek nevét nem mondta el. Az Index úgy tudja, hogy az RM International Zrt.-ből, a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft.-ből és a China Railway Electrification Engineering Group Kft.-ből álló konzorcium a titokzatos nyertes.

Az RM International  Zrt. Mészáros Lőrinc érdekeltsége. A most alapított társaság fő profilja a vasútépítés, tulajdonosai a Mészáros és Mészáros Kft., valamint az R-KORD Kft. (melynek tulajdonosa szintén a Mészáros család a Mészáros Építőipari Holding Zrt.-n keresztül).

A vasútvonal része a kínai Egy út, egy övezet, vagyis az Új selyemút beruházásainak (amelyek értéke akár 3000 milliárd euró is lehet, nagy aggodalmat keltve sok nyugati országban).

Célja, hogy a kínaiak által megvett pireuszi kikötőhöz közvetlen vasút vezessen.

Az építést kínai hitelből végzik, amit a magyar állam vesz fel. Az eddigi számítások szerint legalább 750 milliárd forintba fog kerülni, és lényegében sose térül meg. A legalább 130 év ugyanis nehezen tervezhető gazdaságilag. A vasútvonal szinte kizárólagos kínai érdekéről, tehát magyar szempontból értelmetlenségéről bőven írtunk itt.

A tervek szerint az év végén, 2020 elején kezdődhet a kivitelezési munka. A hatálybalépéstől számított öt éven belül pedig a teljes beruházás lezárulhat.

Bréking (fék)nyúz, 2019. április 26. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Magyar Nemzet megbízható forrása, az orosz hírszerzés szerint tízezrével érkeznek Európába a harcedzett iszlamista szélsőségesek. Nagy Istvántól megtudhatjuk: Brüsszel csökkentené az agrárcélokra szánt pénzt és többet költene migránsokra. A Magyar Hírlap leleplezi, hogy vannak itt hazaárulók, nemzetet kiárusító kufárok vagy akár a magyarok ellenségeinek szolgálatában álló sírásók

Jönnek a harcedzett iszlamista szélsőségesek

Az orosz hírszerzés szerint tízezrével érkeznek a kontinensre a harcedzett iszlamista szélsőségesek, s eközben — mint azt Horváth József biztonságpolitikai szakértő a Magyar Nemzetnek kifejtette — már Nyugat-Európa is terroristakibocsátó lett.

Évente mintegy húszezer, a menekültek között Európába érkező szélsőségesről beszélt egy moszkvai biztonsági konferencián Szergej Kovaljov vezérőrnagy, aki az orosz vezérkar hírszerzési főcsoportfőnökségének képviseletében tartott előadást.

Horváth József úgy véli, az orosz hírszerzési adatok azt támasztják alá, amit Magyarországon évek óta hangsúlyoznak a politikusok és a szakértők, köztük ő is. Az orosz katonai hírszerzés főleg a csecsen terrorizmus miatt kényszerült beépülni a terrorszervezetekbe, így az ISIS soraiba is, tehát adataik pontosnak mondhatók. (Magyar Nemzet: Tízezrével érkeznek terroristák Európába)

Brüsszel csökkentené az agrárcélokra szánt pénzt és többet költene migránsokra

Az európai uniós agrártámogatások elvonása és a források egy részének migráció támogatására fordítása meghívólevél lehet a migránsok számára-jelentette ki az agrárminiszter egy gazdafórum előtt megtartott sajtótájékoztatón csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón.

Nagy István reagálva az Európai Bizottság nemrégiben tett nyilatkozatára elmondta, ugyan rendelkezésre áll az az összeg, amellyel változatlan formában lehetne a gazdákat támogatni, de Brüsszel a termelők helyett inkább migránscélokra és a bevándorlás támogatására szeretne az eddigieknél nagyobb forrásokat fordítani.

“Ez a legnagyobb leleplezés, ami most Brüsszelből érkezhetett, hiszen beismerték, bevallották azt, hogy az európai uniós támogatásokat, amelyeket a gazdáknak kellene megkapni, migránscélokra kívánják fordítani” – fogalmazott az agrárminiszter, hozzátéve, ez teljesen fölösleges, meggondolatlan és veszélyes cselekedet, amit a magyar kormány a lehető leghatározottabban visszautasít. (MTI: Nagy István: Brüsszel csökkentené az agrárcélokra szánt összeget és többet költene migránspolitikára, ez meghívólevél lehet a migránsok számára)

Vannak itt hazaárulók, nemzetet kiárusító kufárok, a magyarok ellenségeinek szolgálatában álló sírásók

Tegyünk különbséget a sorsukért aggódó aktív magyar polgárok és azok között, akik csak passzívan szemlélik környezetüket. Az aktívak hittel vallják magyarságukat és bátran cselekszenek a közjóért. Hazánkban a látható többség szíve együtt dobban, ha nemzetünkről és családjaink megvédéséről van szó.

Mindig vannak olyanok, akik mindezt másképp látják. Számukra fontosabb könnyed megélhetésük és a pénz, mint a haza. Nevezzük őket zsúrpubiknak. Nekik a pénzmágnások terítenek svédasztalt, a feltálalt újabb és újabb izmusokból fogyaszthatják a vegyes ízelítőket. Nem törődnek nemzetük sorsával, a júdáspénzen vett jóllakottság érzése vezérli tetteiket. Előre fenik a fogukat arra, hogy a globalizmus és a nyílt társadalom birodalmának hatalmaskodó helytartói lehessenek.

Lehet őket hazaárulóknak, nemzetet kiárusító kufároknak vagy akár a magyarok ellenségeinek szolgálatában álló sírásóknak nevezni. Ezek az elvtársak a kommunista módszereket jól bebiflázták. Támogatják a bevándorlást a határainkon illegálisan áttörő, újkori gazdasági honfoglalók mellé állnak, közben eljátsszák a jóságos angyal szerepét. Társadalmunk fellazításának tanult mesterei. Most már tudjuk, hogy bukott angyalok, volt országrontók, korrupciós nagymenők, a rablóprivatizáció volt nyertesei. Társaik a külföldről finanszírozott média, az NGO-k kánonban szajkózzák a hamis híreket és ontják a PC-írások sokaságát. (Magyar Hírlap: Mit szeretne a magyarok többsége?)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!