Kezdőlap Itthon Oldal 154

Itthon

Sokk és rezilivencia – VI.

Akárhogy is végződik a járvány – lehet hogy lanyhul és aztán újra erősödik, az is lehet, hogy egy idő után észrevétlenül eltűnik, stb. – és mennyire mély vagy felületes következményei lesznek már most is látszik, hogy óriási kihívásként, sokkhatásként érte a Föld lakosságának, az emberiségnek (ezúttal nem is képletesen) nagy részét.

A pandémia az általános rezilienciánk számára jelent kihívást – hogy ezt a két csúnya latinos kifejezést használjam –, ezért ezt a képességünket kell egyéni és társadalmi, de akár gazdasági és kulturális, és mindenképpen politikai értelemben is erősítenünk, a járvány múltával. A reziliencia – egy elnagyolt és rövid meghatározás szerint – azt a képességét jelöli minden típusú önfenntartó rendszernek, hogy erős külső sokkhatás mellett is képes alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Egy dinamikus folyamatot fejez ki, az egyének szintjén a traumából való felépülést, a hatékony megküzdést a kihívásokkal, vagy a sikeres alkalmazkodást hirtelen megváltozott és szokatlan körülményekhez.

A közösségi reziliencia (szociológiai jelenségként) „rugalmas ellenállási képességet” jelent, azt, hogy a nagyon erős életmódbeli behatást is képesek vagyunk feldolgozni és vagy visszatérni az eredeti állapothoz közel (ez a komplex és hirtelen változások esetén aligha lehetséges, hiszen a helyzet annyira képlékennyé és eltérővé válhat, hogy az eredeti állapothoz való visszatérés, gyakorlatilag lehetetlenség), vagy új helyzetet teremteni a regenerálódás során (és ez fog következni, meglátásom szerint). Az a kérdés tehát a közösségi rezilienciával kapcsolatban, hogy képese-e a társadalom tanulni és új adaptív stratégiákat kialakítani az élet legkülönfélébb területein?

A válságnak – a pandémiát életmódbeli krízisként is meghatározhatjuk – önmagában nem sok tanulsága van, illetve annyiféle van ahány területet veszünk számításba, az orvosi/közegészségügyiektől és járványtaniaktól kezdve a gazdasági, társadalmi, és egyéni szintig, stb.

Minden esetre és minden területen, illetve szinten, a tanulási és adaptációs folyamatot tudatosan, rezilenciát segítő stratégiák és közpolitikák kialakításával lehet előmozdítani.

Ezért gondolom, hogy a járvány utáni időszak (természetesen, azt, hogy mikor tekintjük lejártnak a pandémiát, szintén politikai kérdésként „döntésként” kell kezelni) a kulcsszó a reziliencia, mégpedig egy dinamikus és tudatos stratégiákba beépített kell, hogy legyen.

Számba kell venni, hogy mi változott az egyének szintjétől, azoktól a bezártságot és tehetetlenséget kísérő pszichikus jelenségektől kezdve, melyek sokakat és egyszerre, egymás állapotát akár befolyásolva érnek; a közösségi elzártság szociálpszichológiai következményeit, vagy a gazdasági változásokig, a legkülönbözőbb kihívásokat. És közben óhatatlanul át fog rendeződni a piac, horizontálisan és vertikálisan is, új integrációs/dezintegrációs formák fognak megjelenni, egyes szektorok súlya és jelentősége megnő, másoké lecsökken, áthelyeződnek a prioritások és vele együtt a lehetőségek is, új piaci mechanizmusokra lesz szükség, poszt-globalizációs tendenciák jönnek, stb., stb.

Társadalmi szinten pedig az on-line univerzum fölértékelődése és a hozzá kapcsolódó teljes szektor fontosságának és piaci értékének megnövekedése, máris nyilvánvaló. A kulturális élet változásairól még keveset lehet látni – egyelőre a lockdown talán ezen a területen hozza a legdrasztikusabb változásokat – de bizonyosan, a sportélettel együtt, radikális változások elé nézünk.

Föltűnő és szinte hihetetlen lenne, ha ezekre a világméretű és az emberiség egész életmódját érintő változásokra, a sokkhatásra egyedül a politikai mezőny nem válaszolna, maradna változatlan!

A változatlanság, ugyanis azt jelentené, hogy a politika világa – ennek egyébiránt számos jele volt/van – teljességgel elszakadt a társadalmak valóságától. Ezért gondolom, hogy „jőni fog, mert jőnie kell”, a poszt-populista politikai korszaknak, mely többé nem mehet az alternatív-tények és poszt-igazságok horizontja fele, hanem a reális kihívások valós és szakértelmen alapuló megoldását kell célul kitűzze.

A poszt-populista politika középpontjában a reziliens stratégiák kell hogy kerüljenek!

Már ha élni, sőt jól élni, akar az emberiség és nem az önpusztító hajlama győzedelmeskedik, amit persze sohasem lehet kizárni.

Reggeli vírusjelentés – 2020. április 27. hétfő

A hajnali összesítés alapján az új megbetegedések száma a világban 73 ezerrel növekedett így 2.976.305 igazolt megbetegedést regisztráltak. Magyarországon 2582 regisztrált megbetegedést és 8 újabb halálesetet jelentettek, így összesen 280-ra nőtt az új koronavírus halálos áldozatainak a száma.

Budapesten regisztrálták a fertőzöttek több mint 50%-át, összesen 1286 fertőzöttet tartanak nyilván. A főváros után Pest megye (352 fertőzött), és Fejér megye (263 fertőzött)  a legfertőzöttebb gócpont.

Az Egyesült Államokban  több mint 965 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, Spanyolországban majdnem 226 ezer koronavírusos emberről tudtak, Olaszországban pedig 197 ezer, míg a franciáknál 162 ezer, a németeknél 157 ezer, Nagy Britanniában pedig 154 ezer fölé emelkedett a számuk.

  • 2582-re nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek és az elhunytak száma 280-ra emelkedett 
  • A ma reggeli  járvány világhelyzet: igazoltan fertőzöttek: 2.976.305 elhunytak: 206.685  felgyógyultak: 868.703

Orbán Viktor külföldről finanszírozza a magyar válságkezelést

Magyarország 2 milliárd euró értékben bocsátott ki kötvényeket, melyeket le is jegyeztek vagyis a kibocsátás sikeres volt – írja a New York-i Bloomberg.

Orbán Viktor 2010 után szabadságharcot indított a külföldi tőke ellen, kipaterolta a Nemzetközi Valutaalapot. Jelentősen csökkent a magyar állam deviza adóssága – egészen a mostani korona vírus válságig. Most viszont drámai mértékben változott a helyzet, és ezt érzékelte a magyar miniszterelnök is. Aki ugyan továbbra is sokat beszél a szuverenitásról, de közben meg kívánja négyszerezni a nemzetközi pénzpiacokról bevont tőkét a magyar gazdaságba.

Mi lesz az államadóssággal?

Európában mindenütt figyelmen kívül hagyják azt a 3%-os határt, melyhez Németországban a legutolsó percig ragaszkodtak. Angela Merkel kancellár ugyanakkor jelezte, hogy a válság kezelése elsőbbséget élvez: ha kell, akkor a költségvetés hiánya túllépheti a GDP 3%-át. Minden bizonnyal túl is lépi ezt a határt Európában, mert idén a GDP várhatóan mindenütt csökken miközben a kormányok milliárdokat költenek arra, hogy megmentsék a gazdaságot az összeomlástól.

Ebben az új helyzetben változott meg Orbán Viktor gazdaságpolitikája miután a miniszterelnök tisztában van a globális gazdaság realitásaival – állapítja meg a Bloomberg, mely szerint idén a magyar költségvetés hiánya elérheti a GDP 5%-át miközben a járvány előtt 2,7%-ot terveztek.

Az élet ára

Olvasva a napról napra gyarapodó és egyre részletesebb, alaposabb nemzetközi elemzéseket, két – egymástól merőben eltérő – modell alakult ki eddig a járvány menedzselésére.

Az egyik gyakorlat az emberi kontaktusok szigorú, lehetőleg teljes körű korlátozására, a protokoll fegyelmezett betartására és következetes ellenőrzésére és a társadalom többségének együttműködésére épít. Ez a kísérlet abszolút prioritásnak tekinti az emberi élet védelmét, a járvány terjedésének megfékezését, átfutási idejének lerövidítését. A cél elérése érdekében mozgósít minden elérhető eszközt – anyagi, gazdasági, jogi eszközöket éppúgy, mint feszes eljárási szabályokat. Nem mérlegeli ezek rövid távú gazdasági következményeit – árát! -, valamint az emberek kialakult szokásait, komfort igényét, sőt szabadság jogait sem. Ez a modell támaszkodik egy fejlett egészségügyi intézményhálózatra, megerősítve és kibővítve annak kapacitásait. Ezt a módszert alkalmazzák Japánban, Dél Koreában és Németországban.

Az eddigi eredmények biztatóak: mindhárom országban megfékezték a járvány gyors terjedését, alacsony szinten tudták tartani a halálozási rátát, lerövidítették a járvány első hullámának átfutási idejét – a szigorú szabályok lassú oldását fontolgatják.

(Elsősorban a termelés újjászervezése van napirenden.) Ugyanakkor a szigorú korlátozások miatt a járvány gazdasági kárai nagyok, következményei ma még kiszámíthatatlanok, de elkerülhetetlenek.

A másik modell legmarkánsabb képviselője Svédország. Ennek a filozófiának az a lényege, hogy megkíséreli minimalizálni a járvány gazdasági kárait és hosszútávú következményeit, csak a legszükségesebb korlátozó intézkedéseket foganatosítja – idős és beteg állampolgáraik izolálása és ellátása – lehetőleg nem fékezi a gazdaság működését, nem szakítja meg a termelési és értékesítési láncokat, alig korlátozza az állampolgárok mozgási szabadságát.

A svéd modell abból indul ki, hogy ma még nem ismerjük a járvány pontos okait, terjedésének törvényszerűségeit, nincs eszközünk a megelőzésére és gyógyítására, tehát az emberek jelentős része semmilyen módszerrel nem óvható meg a fertőzéstől.Ezért jobb azon minél gyorsabban átesni, vállalva a járvány pusztítását, esetleg a magas megbetegedési és halálozási rátákat.

Az abszolút prioritás tehát a legkisebb gazdasági és komfort veszteség, amiért hajlandók feláldozni néhány tízezer ember egészségét és életét is. A svédek koncepciója szerint ezen az áron elkerülhetők a súlyos és hosszútávú gazdasági károk és következmények.

Ma még nem látható, hogy hova vezet ez a kísérlet, mekkora árat kell fizetni a járvány liberális kezeléséért.

Úgy vélem, hogy az emberi élet védelmének nincs se alternatívája, se ára.

Számomra, – a gazdaság törvényeit tisztelő közgazdász számára – elfogadhatatlan a költségeket minimalizáló, haszonelvű prioritás, még akkor is, ha tudom, hogy minden döntés árát meg kell fizetnünk, következményeit valószínűleg hosszú távon is viselni fogjuk.

Abban is biztos vagyok, hogy a járvány menedzselésének „magyar modellje” tarthatatlan, a lehető legkárosabb.

A magyar út ugyanis a két modell valamennyi káros elemét ötvözi: elkésett és hiányos – sokszor alapvetően elhibázott -, tétova, naponta módosított intézkedésekkel, néhol eltúlzott, másutt elégtelen korlátozásokkal próbálja meg fékezni a járvány terjedését, elviselhetetlen és kezelhetetlen terhet zúdít egy felkészületlen, kivéreztetett egészségügyi ellátó rendszerre,

képtelen tompítani a járvány gazdasági kárait és humanitárius következményeit, prioritásainak élén még ebben a krízis helyzetben is saját hatalmának stabilizálása, kiterjesztése, klientúrájának elvtelen támogatása áll.

Az Orbán rezsim nem okul a nemzetközi tapasztalatokból, nem képes a hazai gyakorlatban érvényesíteni az eredményes megoldásokat, öntelt hatalmi gőgjében fejjel megy a falnak és súlyos egészségügyi, gazdasági és humanitárius katasztrófába vezeti az országot.

Békesi László

Innovatív termékkel a világpiacra

Korábban voltak okos emberek, mára lassan minden okossá válik. Az okos telefonokról, házakról autókról és mindenféle ketyeréről is tudjuk, hogy okos, sőt manapság már intelligens is. A hazai fejlesztésű és gyártású egyedi okosasztal egy olyan egészségmegőrző bútor, aminek nincs igazi konkurenciája a világon.

Azok, akik életük túlnyomó részében ülőmunkát végeznek, átlagosan két évvel élnek kevesebb ideig, mint azok, akik figyelnek a napközbeni aktivitás fenntartására. Csupán pár órányi állással munka közben, megdöbbentően sokat javíthatunk egészségünkön, és rengeteg kalóriát égethetünk el pár hónap leforgása alatt, mely akár több kilogramm fogyást is eredményezhet éves viszonylatban.

AiT

Az AiT okosasztalok korábban nem alkalmazott mérnöki megoldásokat tartalmaznak, olyan hidraulikus mozgató mechanikával rendelkeznek, ami egyedülállóvá teszi a piacon őket. A kétéves fejlesztőmunka során a csapatban, több gépész- és mechatronikai mérnök mechanikus szerelő, illetve mechatronikai szakember és grafikus-dizájner is dolgozott azért, hogy merész és új technológiákat bemutató termékcsaládot hozzon létre, mely ráadásul trendi módon újrahasznosított anyagok felhasználásával készül.

AiT

Az egyedi formatervezésű, applikációval is irányítható irodai, vagy otthoni dolgozószobai asztal, igazán újszerű funkciókkal ellátott. Sosem találkoztunk olyan asztallal amely figyeli az ülve eltöltött időt, és jelez, amikor már ideje felállni, és állva folytatni a munkát, vagy személyre szabott tornagyakorlatokat végeztet munkavégzés közben felhasználójával, szenzora figyeli és figyelmezteti az irodában dolgozókat, hogy ideje szellőztetni, de ha ennyi újdonság nem lenne elég:  hol találkozhattunk más íróasztalnál vezeték nélküli töltőként is funkcionáló asztallapot amire használója ráteszi telefonját és azonnal elkezdi azt tölteni, a bluetooth kihangosító- és hangszórórendszer rendszerről már nem is beszélve, és elhallgatva, a LED világítás, lábtartó és aromaterápiás párologtató is tartozik a rendszerhez.

AiT

A termék megálmodója és befektetője Dr. Marczali Tamás, akinek nem ez az első, nemzetközi piacra szánt terméke. „Kiindulva abból, hogy a kitűzött founding goalt kevesebb, mint egy óra alatt elértük, és hogy kevesebb mint 24 óra alatt,
csaknem 80.000 dollárt gyűlt össze, remélem az egyik legsikeresebb közösségi finanszírozási kampányról beszélhetünk, ami Magyarországról indult.” – mondta az okosasztal megálmodója.

Az AiT több egy okosbútornál, funkcióinak köszönhetően egyszerűbbé és praktikusabbá teszi az irodai vagy otthoni munkavégzést, és segít abban, hogy akár évekkel tovább élhessünk.

Populizmus kontra szakértelem V.

A járvány kiélezi, radikalizálja, az eddig el nem döntött politikai/ideológiai vitákat, sőt olyan kérdéseket vet föl, melyek eddig szőnyeg alá söpörve lappangtak.

A populista/konzervatív/alt right oldal (és whisful thinking „szakértői”, az alternatív tények bajnokai) a „konzervatív forradalom” kiteljesedését, diktatúrák kiépítését, nemzeti elszigetelődést (EU-ellenesség, Brexit-pártiság, „America, Russia, Turkey… First”- nacionalisták, stb.) remélnek a poszt-pandemikus korszaktól.

A progresszívak pedig a populizmus végét remélik, racionálisabb, szakértelemre épülő, környezettudatosabb, és demokratikusabb, stb., közpolitikákat és szolidaritást.

A harc országonként/régiónként más-más állást mutat, de minden esetre változni látszik, a vírus és az ellene való küzdelem ritmusára, annak dinamikája szerint. Az ütközet epikus, hosszú ideje működő folyamatok és kudarcok, eredmények tarkította történelmi előzmények mellett régóta folyik, csakhogy most először, a rendkívüli helyzet hosszát, nem a politikusok és többé-kevésbé önkényes döntéseik határozzák meg, de nem ők jelölik ki sem ritmusát, sem mélységét, stb.

A politikus sajátos helyzetben van, mert békeidőben maga választ káoszt, melyet azután renddé varázsol, rendkívüli helyzetben, mint amilyen a mostani is, a káosz nem választás kérdése: a pandémiát a vírus okozza, és olyan adott helyzetet teremt, melytől elvonatkoztatni nem lehet, még a szuverénnek sem.

Más szavakkal, ha a politikus (a populista mindenekelőtt) maga választott ezidáig „ellenséget” (rendszerint külsőt, hiszen azzal kapcsolatban lehetett könnyedén gyűlöletet kelteni, ignoráns tömegekben), akkor

most az ellenség valós és önjáró.

Meg lehet próbálni elhessegetni – első körben ezt tette Trump és Orbán, Johnson és Bolsonaro, stb. is, mint tapasztalható kevés sikerrel (Jair Bolsonaro és Boris Johnson is fertőzött, mások sem érzik túl jól magukat), úgy tenni, mintha nem is létezne a járvány (Putyin még tartja magát, legjobb tanítványával a fehérorosz diktátorral együtt), de ez egészen biztosan csak tetézi a bajt.

A poszt-pandémia korszakról kevés látható előre, mert egyfelől minden változás annak függvénye, hogy milyen mély és mennyire elhúzódó lesz a válság – nemcsak a közegészségügyi, hanem a gazdasági is –, másfelől pedig a fent jellemzett erők közötti harc kimenetele dönti el, hogy mi következik.

A helyzet, amit biopolitikai fordulatként jellemeztem (I.), a pandémia kimenetele, erősen kapcsolódik a szakértelemhez, az orvosok, egészségügyiek, és virológusok, kutatók és fejlesztők, de például a kommunikációs- és médiaszakértők is, stb., teljesítményéhez.

Ezért

a szakértelem a progresszív politikát támogatja.

Teszi ezt spontánul, anélkül, hogy ideje lenne ezt a maga során értelmeznie, vagy politikai kommunikációs panelekbe kényszerítené: ha a járvány ellen küzdőknek tapsolunk, a progresszív erőket erősítjük, az válik népszerűbbé és hitelesebbé és a populista erők hitelvesztését eredményezi. A civil társadalom és cívis tudat szakértelemre épül – nem tehet másként, hiszen itt a hatékonyság és a moralitás a legfőbb cél – és ezért hozzájárul a szakértelem hitelének és befolyásának visszaszerzéséhez (a populisták fő ellenségként a szakértőket tekintették – az alternatív tények és poszt-igazságok, csak a babonás tudatlanság és vallásos bigotizmus talaján él és virul).

A helyzet éleződik és politikai kríziseket előz majd elő, Tom Nichols (The Death of Expertise…, 2017.) pár éve írta, hogy

a szakértelem marginalizálásának felszámolását, akárcsak az egész populista politikai struktúra bukását csak egy „most előre előre nem látott katasztrófa fogja okozni”, hát a „katasztrófa” (szerencsére még nem valós háború), de egyfelől egészségügyi, másfelől gazdasági már itt van.

Helyzet van tehát, amit a progresszív erőknek kell(ene) kihasználni, a szakértők segítésével, és utána, azok segítségével (lehet, hogy az orvosok/egészségügyiek harca a járvány ellen, elhozza a szakértelem általános habitusának, hitelének és presztízsének visszaszerzését? – ha igen, akkor többszörösen hálásak lehetünk nekik).

Valószínű, hogy nem a civilizáció végéhez, csupán a poszt-populista politikai „stílus” bukásának küszöbéhez jutottunk el.

Ez minden valószínűség szerint (történelmi léptékkel mérve, egészen biztosan) rövid időn belül kiderül: igyekezzünk a jó oldalra állni!

Csak a Fidesz

Az Országgyűlés most kezdődött, a napirend szerint négynapos üléséből két nap most hétfőn és kedden van, ahogy lenni szokott: hétfőn a napirend előtti felszólalásokkal és azonnali kérdésekkel (az interpellációkat a járvány miatt közös megegyezéssel szüneteltetik, hogy ne kelljen a szavazáshoz sok képviselőnek hosszú ideig az ülésteremben tartózkodnia), kedden a napirend előttiek után általános vitákkal és szavazásokkal. Utána jövő héten hétfőn megint napirend előtti felszólalások és azonnali kérdésekkel.

Ez így szokás, most így működik az országgyűlés. De jövő szombaton lesz még valami:

ünnepi ülés az első szabadon választott országgyűlés megalakulásának harmincadik évfordulóján.

Megjegyzem, volt ilyen ünnepi ülés az ötödik évfordulón is. Akkor éppen az MSZP és az SZDSZ alkotta a többséget. De a Házbizottságban megbeszélték, hogy az akkori ellenzékből is beszéljen valaki, így mondott beszédet Szabad György, a korábbi MDF-es házelnök is. Nem a kormányoldal dominálta az ülést.

Most egyedül Áder János beszél majd, a minden ízében fideszes mai köztársasági elnök.

Csakhogy ezzel nem érik be. Elfogadtatnak az országgyűléssel egy politikai nyilatkozatot is, amelynek szövegét rendesen be is nyújtották. A politikai nyilatkozat műfaját az 1994-es házszabály vezette be olyan parlamenti dokumentumként, amelynek funkciója a parlamenti pártok közös véleményének kifejezése nagy jelentőségű kérdésekben, s elfogadását ezért kétharmados többséghez kötötte.

A Fidesz azonban kétharmados többségével élve 2010 májusa, a „nemzeti együttműködési nyilatkozat” elfogadása óta arra használja ezt a formát, hogy a maga felfogását az ország egészének felfogásaként tüntesse fel.

Ez történik most is, amikor a politikai nyilatkozat elfogadásához a fideszes házszabály szerint feles többség is elég, ami az intézmény lényegi sajátosságát szünteti meg. A politikai nyilatkozatot Orbán Viktor és Kövér László, valamint a Fidesz és a KDNP jelenlegi frakcióvezetője és négy további fideszes politikus, Kósa Lajos, Varga Mihály, Hörcsik Richárd és Németh Zsolt jegyzi. Orbán és Kövér mellett ők voltak már tagjai a harminc éve, 1990. május 2-án megalakult Országgyűlésnek is (bár Hörcsik még nem a Fidesz, hanem az MDF képviselőjeként). E hat név hivatott jelezni a kontinuitást az 1990-es új magyar demokrácia és a mai orbáni önkényuralom között.

Természetesen a politikai nyilatkozat benyújtott szövege is ezt a folytonosságot hivatott kifejezni. Persze, a folytonosságon van egy nagy hézag: ők hatan ugyan végig parlamenti képviselők voltak, a hatalom részesei, 1998 és 2002 között még a kormányzásnak is meghatározó részvevői voltak miniszterelnökként, miniszterként, államtitkárként, kormánypárti képviselőként, és mégis: az 1990-től egészen a 2010-es „fülkeforradalomig”, illetve ezt pontosítva az orbáni alaptörvény 2012-es hatályba lépéséig terjedő időszakot mint „posztkommunizmust” jellemzi a szöveg. Elismeri ugyan az 1990-es fordulatot mint az „új demokrácia és alkotmányos rend kezdetét”, amit a „Szent István-i államszervezéshez fogható” tettnek tekint, mivel kialakult a demokratikus jogállam, a piacgazdaság jogi keretei, átrendeződött az ország nemzetközi kapcsolatrendszere és „a nemzetpolitikába illesztették” „a határon kívül rekedt magyar közösségekért való felelősségvállalást”. Mégis

„posztkommunizmusnak” nevezi az 1990 és 2010 közötti időszakot,

mivel „nem sikerült gátat szabni a társadalom jelentős részét érintő kiábrándulásnak és a kommunista diktatúrát korábban fenntartó csoportok meg-megújuló uralmi törekvéseinek”, és emiatt végig fennállt szerintük „az ország újbóli lecsúszásának és külső függésbe kerülésének” veszélye.

A szöveg fontos sajátossága, hogy nem fordul benne elő Európa, nem tartalmazza az európai integrációhoz, a demokratikus országok közösségének való csatlakozás gondolatát, viszont többször szerepel benne az önrendelkezés, a függetlenség gondolata, s szerinte

csak „az önálló Magyarország kerülheti el, hogy ismét gyarmati sorba süllyesszék”.

Tudjuk, hogy ez a retorika a közelmúltban a békemenetek molinóin jelent meg, a távolabbi múltban pedig Csurka István írásaiban.

A szöveghez szűkszavú indoklást fűztek, mely szerint az nem más, mint „az előterjesztők akaratának kinyilvánítása”. Az előterjesztők – Orbán, Kövér és társai – akaratát kell az országgyűlésnek elfogadnia.

Nincs ebben semmi meglepő, a Fidesz ellenzékben is önmagát azonosította a nemzettel, és 2010-es hatalomra jutása óta folyamatosan ezt teszi. Híven korábbi választási jelszavához, a nemzet „csak a Fidesz”.

Kérdés szokás szerint csak egy van: mit tesznek az ellenzéki képviselők?

Részt vesznek-e ennek a politikai nyilatkozatnak a jövő hétfői parlamenti vitájában? Elmennek-e az ünnepi ülésre, és ha igen, hogyan szavaznak erre a nyilatkozatra.

Remélem, nem vesznek részt a vitában, nem mennek el az ilyen módon tartott ünnepi ülésre, és megtalálják a módját, hogy kinyilvánítsák: elutasítják a nyilatkozat tartalmát.

Kitapsolva

Emlékezetem szerint ilyen még nem történt az Országgyűlésben – már ha egyáltalán országgyűlésnek nevezhető, ami most az Országház felsőházi termében folyik. De ezt most tegyük félre. Az történt ugyanis, hogy egy képviselőt, miközben mondta a magáét, kitapsoltak.

Napirend előtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szólalt fel a kormány nevében, és többedszer dicsekedett el azzal, hogy mennyi védőeszközt hoztak be repülőgéppel, és micsoda készlet vár kiosztásra az állami raktárakban.
Ilyenkor két percben szólhat hozzá minden frakció egy-egy képviselője, s másodikként Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője kapott szót. A Szijjártó dicsekvésében szereplő védőeszközökről megjegyezte:

Ráadásul nem tudjuk, hogy hova mennek ezek a maszkok. Ahányszor a miniszterelnök parádézik a sajtó előtt a kórházakban, a fele esetben nincsen a fogadó orvosokon maszk, vagy az a sebészi maszk van, amiről az orvosok nagy része azt mondja, hogy hát nem sokat ér.

Viszont azt halljuk, hogy Kolozs megyében kaptak huszonegyezer maszkot, Maros megyében hatvanezret, Beregszászban, Csíkszeredában, Kovászna megyében, Zilahon, Horvátországban, Macedóniában …
Meg sem várták, mire fut ki a felszólalás, a határon túli magyar területekre tovább szállított védőeszközöknek már az említése is annyira felbőszítette a fideszeseket, hogy ütemes tapsba kezdtek, hogy Szabó ne is folytathassa hozzászólását.
Nem is tudta befejezni, nem derülhetett ki, hogy mit is mondott volna ezekről a szállítmányokról.
Kövér László sem hagyta, hogy befejezze: „Képviselőasszony, sajnos az Ön által kiváltott viharos tetszésnyilvánítással nem tudtam mit kezdeni.” Jóval később, egy azonnali kérdésre válaszolva Szijjártó azt állította, hogy a továbbszállított eszközök a teljes behozott mennyiség mindössze két és fél százalékát teszik ki, tehát jószerével csak szimbolikus segítségről van szó.
A fideszesek nem véletlenül reagáltak spontán módon ennyire durván. A mai magyar közéletben megkérdőjelezhetetlen tabu, hogy a magyar állam különösebb mérlegelés nélkül, számolatlanul folyósítja a milliárdokat a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok szervezeteihez, intézményeihez. Harminc éve megy a pénz a magyar iskolarendszerbe, a magyar magánegyetemekre, de a székelyföldi mezőgazdaságba, a vajdasági magyarok lakásépítésére, vállalkozásaik támogatására is.
Ebbe a logikába illik, hogy a drága pénzért vásárolt eszközökből ajándékba ad a magyar állam a szomszéd országokban kisebbségben élő magyaroknak (és mellesleg azoknak a nyugat-balkáni államoknak is, amelyeket az Orbán-rendszer a maga befolyási övezetévé kíván tenni). Ez pedig nem magától értetődő.
A következőket írtam erről az Élet és Irodalomban januárban megjelent elemzésemben:
A szomszéd országokban élő kisebbségi magyar közösségek nyelvhasználatához, oktatási intézményeinek, színházainak, helyi sajtójának fenntartásához a magyar költségvetésből nyújtott támogatások a köztársasági Alkotmányban is rögzített állami kötelezettséget valósítják meg, amennyiben arra irányulnak, hogy a kisebbségi magyarok nyelvükben és kultúrájukban magyarokként élhessenek más állam területén, más állam politikai fennhatósága alatt teljes életet.

Az ilyen támogatásokat ugyanúgy tartalmazta a 2010 előtti kormányok költségvetése is, mint a mostaniaké, ezek tekintetében a magyar politikában 1989 óta konszenzus volt.

Ennek alapja, hogy minden politikai erő egyetértett abban, hogy a kisebbségi lét hátrány, amit súlyosbított a szomszédos államok kommunista–nacionalista kormányainak a kisebbségeket elnyomó asszimilációs politikája, és a mai magyar állam erkölcsi kötelezettsége ennek ellensúlyozása e támogatással.
Más a helyzet az Orbán-kormány által növekvő mértékben nyújtott gazdasági, szociális és sportcélú juttatásokkal, mivel ezek nem a kisebbségi magyarok magyarként való életvitelével függenek össze, s vállalkozásaik, lakáshoz jutásuk, gyógykezelésük vagy futballakadémiáik finanszírozása – lássuk be – egyszerűen nem várható el a magyarországi adófizetőktől, hiszen a határon túliak a lakóhelyük szerinti államban szereznek jövedelmeket, fizetnek adókat és járulékokat, amivel az ottani állam működtetéséhez járulnak hozzá.”
Szerintem ez vállalható különbségtétel: mi a magyar állam dolga, és mi nem az. A koronavírus-járvány idején alkalmazandó védőeszközök beszerzése pedig nyilvánvalóan a második kategóriába tartozik. A csallóközi, székelyföldi, vajdasági vagy kárpátaljai magyarokat az ottani egészségügyi rendszernek kell maszkkal, védőkesztyűvel, az ottani kórházakat lélegeztetőgéppel ellátnia, hiszen ők oda fizetik az adót és az egészségbiztosítási járulékot, nem a magyarországi költségvetésbe.

Szabad ezt kimondani?

Legalábbis annak az ellenzéknek, amely nem támogatja a Fidesz nacionalizmusát, ki kell mondania.

Reggeli vírusjelentés – 2020.április 22. szerda

A hajnali összesítés alapján az új megbetegedések száma a világban 89 ezerrel növekedett így 2.568.225 igazolt megbetegedést regisztráltak. Magyarországon 2168 regisztrált megbetegedést és 12 újabb halálesetet jelentettek, így összesen 225-re nőtt az új koronavírus halálos áldozatainak a száma. 

Az Egyesült Államokban  több mint 825 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, Spanyolországban majdnem 204 ezer koronavírusos emberről tudtak, Olaszországban pedig 183 ezer, míg a franciáknál 159 ezer, a németeknél 148 ezer, Nagy Britanniában pedig 130 ezer fölé emelkedett a számuk.

  • 2168-ra nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek és az elhunytak száma 225-re emelkedett 
  • A ma reggeli  járvány világhelyzet: igazoltan fertőzöttek: 2.479.100 elhunytak: 170.365  felgyógyultak: 648.902

Vetésterv

Kiváló közgazdász kollégám és évtizedeken át intézeti szobatársam, Soós Károly Attila azzal jellemezte a szovjet tervgazdaság működését, hogy a mezőgazdaságban vetéstervet adtak ki a kolhozoknak, amelyben előírták, hogy az év melyik napján milyen terményeket kell elvetni.

Hiába jött a fagy, az előírt vetéstervet mindenütt végre kellett hajtani, és aki nem tette, az számíthatott arra, hogy szabotázs miatt vonják felelősségre, és akár ki is végezhetik. Ez jutott eszembe, amikor két tekintélyes kórházigazgatót is felmentettek, mert nem hajtották időben végre azt a miniszteri utasítást, hogy tegyék szabaddá az ágyak 60 százalékát a koronavírus miatt megbetegedettek számára.
Azután láttuk, ahogy Orbán Viktor az ajkai kórházban azzal dicsekszik, hogy minden koronavírusos betegnek lesz helye valahol, jut neki intenzív ágy és lélegeztetőgép.
Tudjuk, ilyen szörnyű helyzet alakult ki február-márciusban Észak-Olaszországban, ahol nem jutott minden, intenzív kezelést igénylő koronavírusos betegnek ágy és lélegeztetőgép, és emiatt arról kellett dönteniük az orvosoknak, hogy melyik beteget lássák el, és melyiket hagyják meghalni.
Azt már korábban tudni lehetett, hogy Magyarországon mintegy ezer intenzív ágy van, ami az ország népességéhez képest valamivel több az olaszországinál, de sokkal kevesebb a németországinál a járvány előtt, amihez képest a németek is meg akarták kétszerezni az intenzív ágyak számát. Ha a megkétszerezést nem is érték el, de jelentősen növelték az intenzív ágyak számát, és ennek érdekében elhalasztottak minden halasztható műtétet, kezelést, és valóban felszabadult sok hely a kórházakban, olyannyira, hogy ez számos kórházban pénzügyi nehézségeket okozott, hiszen csökkent a bevételük.

Közben a betegség terjedését a korlátozó intézkedésekkel sikerült fékezni, a ma már közismert görbe laposabb lett, és valóban mindenütt minden betegnek jutott hely és szükség esetén lélegeztetőgép.

Mint tudjuk, az Orbán-kormány hatalmas beszerzési akciót indított el, és el akarják érni, hogy nyolcezer lélegeztetőgép álljon rendelkezésre az országban. Az ágyak szabaddá tételére vonatkozó utasítás deklarált célja, hogy 36 ezer ágy legyen üres a koronavírusos betegek számára.
Én eddig szakértőktől – először talán László Imre többször volt kórházigazgatótól, ma XI. kerületi polgármestertől a Klubrádióban – csak olyan véleményt hallottam, hogy ez messze több, mint amire szükség lehet. Most Lantos Gabriella korábbi újságírótól majd egy magánkórház ügyvezetőjétől olvastam alapos számítással alátámasztva ugyanezt. Mind László Imre, mind Lantos Gabriella szerint sem nyolcezer lélegeztetőgépre, sem 36 ezer ágyra nem lehet szükség Magyarországon.

A megfertőzöttek nagy többségének nincsenek vagy enyhék a tünetei, kórházi ellátásra csak 15-20 százalékuknak lehet szüksége (ez a szám ma sem éri el az ezret), és közülük is csak kevesen (ma száznál kevesebben) kerülnek lélegeztetőgépre.

Lantos számítása szerint még ha a járvány pályája a legrosszabb belgiumi vagy olaszországi pályához kerülne közel, akkor is legfeljebb az Orbán által megjelölt szám legfeljebb egynegyedére lehet szükség. Az, hogy rengeteg pénzt költenek feleslegesen lélegeztetőgépekre, önmagában is baj, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy súlyos betegek ezreit küldik haza emiatt a kórházakból, akik folyamatos orvosi ellátásra, de legalábbis szakszerű ápolásra szorulnának, és akiknek a szakszerű ápolását a családoktól nem lehet elvárni.

Mi az, amit ebből az EMMI minisztere és az egészségügyért felelős államtitkár nem tud?

Nyilvánvaló, hogy amit László Imre és Lantos Gabriella tud, azt ők is tudják, tudhatják. Mégsem eszerint cselekednek.
Azt mondja Orbán is, a miniszter is és a tiszti főorvos is, hogy orvosi szakmai döntés, hogy kit küldenek haza a kórházból és kit nem.

Ez akkor lehetne igaz, ha nem határozták volna meg előre, hogy az ágyak 60 százalékát kell szabaddá tenni, és nem ezt bontották volna le az egyes kórházakra. De meghatározták ezt a számot, és lebontották kórházakra.

Pontosan úgy, ahogy a Szovjetunióban, majd szovjet példára az ötvenes évek Magyarországán is kiadták a vetéstervet a kolhozoknak illetve téeszeknek. Ahogy annak idején nem tudták előre, hogy milyen lesz az időjárás, és milyenek az egyes mezőgazdasági üzemekben a talajviszonyok, ugyanúgy nem tudták a miniszteri utasítás kiadásakor sem, hogy az egyes kórházakból hány beteget lehet felelős módon kiebrudalni, hány betegnek nincs szüksége szakszerű kórházi ellátásra.
Az egyes betegek és hozzátartozóik számára a kérdés természetesen az, hogy milyen felháborító méltánytalanság történik velük, és hogyan fogják a helyzetet megoldani. A következő,

valamennyiünk számára fontos kérdés az, hogy hogyan sértheti meg a kormány ezzel az intézkedéssel sok-sok ezer beteg elemi jogát az egészségügyi ellátáshoz.

Annak számára, aki a magyarországi közállapotokat elemzi, az a következő kérdés, hogy vajon mi késztette Orbánt – mert ne legyen kétségünk: magát a döntést sem a miniszter, hanem maga Orbán hozta, és minden bizonnyal ő döntött arról is, hogy a szembeszegülő kórházigazgatókat felmentsék – erre a példátlanul durva lépésre?
Csak az történhetett, hogy amikor

Orbán érzékelte, hogy Magyarországon is terjed a koronavírus-fertőzés, és értesült arról, hogy milyen szörnyű helyzet alakult ki Észak-Olaszországban a járvány csúcsán, páni félelem vett erőt rajta: nehogy nálunk is előállhasson hasonló helyzet, ami veszélyeztethetné a hatalmát, és úgy döntött: ezt minden áron el kell kerülni.

Úgy döntött: kerül, amibe kerül, biztosítani kell a szükséges számú ágyat, benne intenzív ágyat és lélegeztetőgépet, mégpedig a járvány legkedvezőtlenebb alakulásának lehetőségéből kiindulva. A hatalmas mennyiségben, a járvány és a vevők világméretű versenye miatt magas áron importált védőfelszerelést is központi raktárakban tárolják, hogy a kórházakban mindenképpen legyen elegendő, ha majd eljön a járvány csúcsa, ezért jut még mindig csak kevés a háziorvosoknak, a lakosságnak pedig ezért nem adnak még mindig az állam által beszerzett készletekből.
Egy dolog az, hogy Orbán erre a következtetésre jutott, és a másik dolog, hogy senki nincs, aki azt mondhatná neki: ez őrültség, ennek semmi értelme, kizárt dolog, hogy akár harminchatezer ágyra, akár nyolcezer lélegeztetőgépre szükség lenne.

Ezt hívják önkényuralomnak. A minden korlát nélkül hatalmat gyakorló zsarnok súlyosan elhibázott döntést hoz, és senki sem mer neki ellentmondani.

Tíz éve lehet tudni, hogy Orbán önkényuralmat épít, de soha ennyire egyértelmű nem volt, hogy mit jelent az önkényuralom.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!