Fontos

Az Átlátszó nem fél és folytatja a sztorit

0

A hatóságok eddig nem keresték meg az Átlátszót a luxusrepülőgépes cikk miatt, ugyanakkor a portál ügyvédei megnézik, hogy peresíthető-e a héten a kormánypárti médiában ellenük intézet fenyegető támadás. „Ám számunkra nem prioritás, hogy az értékes jogi kapacitásainkat arra kössük le, hogy Bayerékkal pereskedjünk” – szögezte le, hozzátéve: ők amúgy is a sajtó- és szólásszabadság hívei. A sztorit folytatják.

Fotó: Átlátszó

Az újságírók megfélemlítése a célja az olyan médiahadjáratoknak, amelynek része az Echo TV-ben a héten az Átlátszóval kapcsolatban elhangzottak – véli Bodoky Tamás, az oknyomozó újságíró portál főszerkesztője. A Sajtóklub október 1-i adásában Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője az Átlátszó luxusrepülőgépes cikke kapcsán a rendőrségre behívást, illetve Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője titkosszolgálati hadműveletet emlegetett. Bodoky Tamás a Független Hírügynökségnek egy másik friss példát is említett: kiposztolt egy szelfit Judith Sargentinivel, akivel véletlenül futott össze egy a fake news-ról és a dezinformációról szóló nemzetközi konferencia szünetében. Másnap ez vezető hír volt a TV-2 Tények műsorában, címlap a Lokálban, s az Origo vagy három napig foglalkozott vele.

Ilyenkor az ember érzi a törődést

– szögezte le, hozzátéve: az Átlátszó megszokta ezt, nem az első ilyen esete, s „nagyon nem vagyunk megijedve”. A portál egyébként blogban is foglalkozott az Echo TV adásával, a többi között megállapítva: „És a gépezet újra beindult, azzal a különbséggel, hogy szombaton már nem csak általánosságban az Átlátszót támadták, hanem kifejezetten Bodoky Tamást”.

Kérdésünkre, hogy volt-e hatósági megkeresésük ebben az ügyben, a főszerkesztő nemmel válaszolt, viszont elmondta, hogy folytatni fogják az ügyet.

Örvendetesnek nevezte, hogy egy sor más médium is elkezdte nézni ezeket a repülő- és hajókövető oldalakat, s téma lett a sajtóban, hogy merre járnak ezek a járművek.

Szavait alátámasztja például az, hogy több portál is írt a Mol-Vidi csütörtöki londoni meccse kapcsán arról, hogy két korábban már a hírekbe szerepelt repülőgép, köztük az Átlátszó most sztorijának „főszereplője” is a brit fővárosban járt az adott időben.

Felmerül, hogy szándékozik-e perelni az Átlátszó az őt ért rágalmak miatt? Bodoky felvetésünkre leszögezte:

„mi a sajtó- és szólásszabadság hívei vagyunk, az persze már kérdés, hogy ezek az összehangolt kormánypárti támadások nem a sajtó, hanem inkább a propaganda kategóriájába tartoznak” – mondta.

Hozzátette: csak akkor perelnek, ha egészen kriminális váddal illetik őket, ő maga eddig csak egyszer perelt, több mint tíz éve, s az Átlátszó még nem indított pert becsületsértésért és jó hírnév megsértéséért. Ugyanakkor azt is megemlítette, hogy

„számunkra nem prioritás, hogy az értékes jogi kapacitásainkat arra kössük le, hogy Bayerékkal pereskedjünk”.

Frölich kontra Köves – két rabbi, egy vita

„Új koncepciót alakítanak ki a Sorsok Házáról, s ehhez ismert történészeket hívnak majd, hogy átalakítsák a Schmidt Mária által tervezett holokauszt kiállítást” – ígérte egy vitán Köves Slomó, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija. Vitapartnere Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija szerint hiba volt a Sorsok Háza Múzeumot a zsidó szervezet tulajdonába adni, mert az nemzeti ügy. A Bálint Házban megrendezett vitán Köves Slomó nem nevezte meg azokat a szakembereket, akik átalakítják majd a Schmidt Mária által elkészített, de nemzetközi szaktekintélyek által keményen bírált koncepciót.

Rabbi vitatkozott rabbival. A szervezők azt tervezték, hogy Köves Slomó Heisler Andrással, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökével vitassa meg azt, hogy valóban szolgálja-e a holokauszt ügyét, ha egy kis zsidó szervezet a kormánytól elfogad egy 7.5 milliárdos ajándékot. Ennyibe került ugyanis a Sorsok Háza, plusz a kormány további 2.5 milliárdot is kilátásba helyezett. Továbbá végrehajtható-e az a koncepció, amelyet Schmidt Mária történész készített elő. Ő ugyanis másokkal ellentétben a Horthy-rendszert egy többpártrendszeren alapuló parlamenti demokráciának tartja, korábbi írásai szerint nem a magyar nép, hanem az országot megszálló németek követtek el történelmi bűnöket. Schmidt szerint Magyarország mindig az elnyomottak oldalán állt, hősiesen vette fel a harcot a megszállókkal szemben, s mentette az üldözötteket.

Frölich felidézte, hogy a történész-asszony szemlélete szerint a Horthy-rendszer a történelem áldozata, a holokauszt, a világháború pedig pusztán marginális ügy.

A vita során Köves kifejtette, hogy ezzel a felfogással nem ért egyet, véleménye szerint a Horthy-rendszer és az állam felelősségéhez nem fér kétség, hisz az antiszemitizmus része volt a kormányzó évtizedes politikájának.

Mindebből úgy tűnt, hogy Köves Slomó tisztában van ugyan azzal, hogy a kormánytól ajándékként elfogadott Sorsok háza koncepciója történelemhamisító szemléletre épül. Egy más összefüggésben az egyházi vezető viszont elfogadóan arról beszélt, hogy a kormány az eredeti tervek szerint fejezi be a beruházást. Az EMMIH majd csak ezután veszi át a kész beruházást. Ebből az következik, hogy az eredeti Schmidt Mária-féle koncepciót is készen kaphatja az egyház. Ez viszont kizárná Köves másik állítását, amely szerint nincs olyan kész elképzelés, amelyre pusztán rá kéne tenni a kóserség pecsétjét. Tehát valóban új történészeket hív majd, esetleg még a Mazsihisz képviselői számára is kinyitja az ajtót, s talán valóban születhetnek új forgatókönyvek.

Szükség is lenne rá, hisz Frölich Róbert felidézte a jeruzsálemi Jad Vasem intézet elhatárolódó nyilatkozatát is, amely szerint

a korábban nyilvánosságra kerülő koncepció nem szól a magyar kormány és a parlament által 1938-tól kezdődően elfogadott zsidóellenes törvényeiről, a több tízezer áldozatot követelő munkaszolgálatról és a magyar hatóságok tevőleges részvételéről a magyar zsidóság gettósításában és Auschwitzba deportálásában.

Az intézetben emiatt már korábban levették a kezüket a projekttől.

Az viszont biztosnak látszik, hogy a szörnyű gyereksorsokon keresztül akarják megragadni a holokauszt kiállítás iránt érdeklődők figyelmét. De ez csak az első lépés, külön teret szentelnek majd az antiszemitizmus történetének, a zsidó identitás felmutatásának, továbbá az ezer éves zsidó-magyar együttélésnek, s a magyarországi embermentőknek. Sőt, nem csak a deportálásra, a haláltáborokra is fókuszának.

A vitába belemelegedve

Frölich kifejtette, hogy azzal egyetért, hogy szó essék az embermentőkről, de a szakértők szerint mindössze pár százan voltak, akik életük kockáztatásával is igyekezték menteni a haláltáborok pusztításától a zsidókat, miközben fél millió magyar áldozata volt a holokausztnak.

Ha torzulnak az arányok, tehát ha a kiállításon nagyobb hangsúlyt kapnak az embermentők, mint az áldozatok, akkor az történelemhamisítás.

Végül Frölich Róbert felidézte a Jad Vasem intézet szakértőjének újabb nyilatkozatát, amely szerint ha megvalósul, akkor a kiállítás valóban az ifjú látogatók érzelmeire hat majd, de a tényleges történelmi eseményeket háttérbe szorítja. Nem segít abban, hogy a fiatalok megértsék azokat a komoly okokat, eseményeket, összefüggéseket, amelyek a magyar gyerekek, illetve a magyar zsidók pusztulásához vezettek. És nem segíti annak megértését sem, hogy Magyarország ebben a borzalmas folyamatban milyen szerepet játszott

A vitában Köves Slomó mindvégig azt érzékeltette, hogy tisztában van azzal a felelősséggel, ami a Sorsok háza tulajdonlásával együtt jár.

A rabbi megígérte, hogy ha elkészül a Sorsok Háza új koncepciója, akkor azt nyilvánosságra hozza, s társadalmi vitát kezdeményez.

S jelezte azt is, hogy a múzeumot ért bírálatok között talált már megfontolandó érveket, s azokat később figyelembe fogja venni. Azt viszont a közönség sürgetésére sem árulta el, hogy mikor nyitják meg a Sorsok Háza Múzeumot.

Ukrán-magyar: két széljobb kormány esett egymásnak?

A volt kijevi magyar nagykövet szerint az Orbán-kormány csinált ekkora ügyet az országok közti problémákból. Szélsőjobb felé sodródó kormányokról beszél Bársony András a kiutasítások kapcsán.

Az eddig történtek után várható volt, hogy előbb a beregszászi magyar, majd az itteni egyik ukrán konzult kiutasítják – mondta a Független Hírügynökségnek Bársony András, hazánk korábbi ukrajnai nagykövete. Mindazonáltal szerinte ugyan botrány, ami történik, de nem világrengető dolog, a diplomáciai képviselet szintje nem csökken, mindkét ország a több közül az egyik konzult küldi haza.

Amint arról hírt adtunk, az ukrán külügyminisztérium beváltotta fenyegetését és 72 órai határidővel kiutasította a beregszászi magyar konzult, mire válaszul a magyar külügy is ugyanezt tette, amiként azt Szijjártó Péter is korábban „megígérte”.

Az ügy közvetlen előzménye, hogy két hete nyilvánosságra került egy (alighanem konspiratív módon készült) videófelvétel, amelyen a beregszászi konzulátuson átveszik magyar útlevelüket ottani magyarok, és

útmutatást is kapnak ahhoz, hogyan játsszák ki az ezzel kapcsolatos ukrajnai tiltást.

Ukrajna hivatalosan nem ismeri el a többes állampolgárságot, de nyílt titok, hogy rengetegen vannak (állítólag még az ukrán parlament, a Rada tagjai közt is), akik sajátjuk mellett más ország állampolgárai is. Ugyanakkor a tilalom mellé semmilyen büntetőszabály nem párosul.

A két ország egyre feszültebb viszonya egy éve tart, amióta elfogadták az ottani oktatási törvény módosítását, amellyel a nem ukrán anyanyelvű gyerekek körében növelni szeretnék az ukrán súlyát a tanításban. Ez ellen a magyar mellett a román és a lengyel kisebbség is tiltakozott (noha nem titkoltan elsősorban az oroszok ellen irányul az intézkedés),

de nyílt diplomáciai háborúság felé csak a magyar kormány vitte az ügyet.

Ennek teljes hátterét itt ismertettük.

A magyar állampolgársági ügyben semmilyen titok se volt, de ami a felvételen lejátszódik, az udvariatlanság volt magyar részről – mondta Bársony. Az ukrán lépés azonban szerinte nem adekvát ezzel.

Az exdiplomata szerint

tisztán belpolitikai háttér magyarázza az eseményeket.

Mindkét országban a szélsőjobb felé sodródó kormány van hatalmon, amelyek elsősorban befelé politizálnak. Az ilyen kormányok a „nemzeti szuverenitásból” nagy ügyet csinálnak, de ekkorára a magyar fél fújta fel ezt.

Mindemellett Ukrajnában a közeljövőben elnökválasztás lesz, és a közvélemény-kutatások szerint leváltás vár Petro Porosenkóra. Ellenfele a volt miniszterelnök Julija Tyimosenko, akivel

egymásra licitálnak nacionalizmusban

– mondta Bársony András.

Az pedig szinte példátlan, ami hónapok óta zajlik, hogy Magyarország minden nyugati integrációs törekvést blokkol Ukrajnánál, olyannyira, hogy vezető országok (elsősorban az Egyesült Államok és Nagy-Britannia) már sokadjára figyelmeztetik a magyar kormányt, vegyen vissza a kardcsörtetésből.

A jövőről Bársony András úgy vélekedik, hogy egy darabig birkózni fog a két kormány, aztán nyugvópontra jut az ügy. Ráadásul Tyimosenko azzal is kampányol, hogy az ő kormányzásakor nem voltak ilyen problémák a kétoldalú kapcsolatokban (igaz, akkor nagyobb részben nem a Fidesz volt hatalmon).

A német autóipar és a zseb-Trump

0

A nagy érdeklődés persze összefügg azzal, hogy Orbán igen befektetőbarát. Szidja ugyan az uniós vezetőket, ám a pénzemberek lába elé a legfinomabb vörös szőnyeget teríti. Lásd a 9 százalékos vállalati adót. De egyébként is rengeteg pénzt nyom a külföldi nagyvállalkozók zsebébe, és ilyenkor háttérbe szorulnak a politikai aggályok.

A Die Zeit „A kettős Orbán” címmel arra figyelmeztet, hogy a német ipar minden politikai vita ellenére igen sokat invesztál Magyarországon, ám ezzel erősíti a rezsimet. Így tesz pl. jelenleg a BMW, noha a magyar kormányfő folyamatosan megsérti az unió alapértékeit, amint azt nemrégiben is Európai Parlament megállapította, kétharmados többséggel.

Orbán Viktor minden, csak nem kristálytiszta demokrata. Engedelmességre kényszeríti a közmédiát, korlátozza a sajtószabadságot, el akarja űzni a CEU-t, tudatosan meggyengíti az igazságszolgáltatás függetlenségét. Trump – zsebkiadásban.

Csakhogy a nagy európai, és főként német cégek a beruházásaikkal fittyet hánynak a figyelmeztetéseknek. Egy pár gazdasági főnök ugyan a nyilvánosság előtt aggodalmát fejezi ki a magyar demokrácia miatt, de nem akkor, amikor üzletről van szó. A kormány pedig úgy tekinti ezeket a milliárdokat, hogy azok igazolják tekintélyelvű vonalát.

A BMW nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy teljesen érdektelen volt-e a debreceni helyszín kiválasztásánál a Magyarországgal fennálló vita. Illetve arra hivatkozott, hogy ilyenkor a hosszú távú érdekeket nézik. A nagy érdeklődés persze összefügg azzal, hogy Orbán igen befektetőbarát. Szidja ugyan az uniós vezetőket, ám a pénzemberek lába elé a legfinomabb vörös szőnyeget teríti. Lásd a 9 százalékos vállalati adót. De egyébként is rengeteg pénzt nyom a külföldi nagyvállalkozók zsebébe, és ilyenkor háttérbe szorulnak a politikai aggályok.

Legfeljebb az égbe kiáltó korrupció miatt berzenkednek a cégek, de különben minden a legnagyobb rendben van. Pláne, hogy alacsonyak a bérek és nincsenek sztrájkok. Emellett a Német Kereskedelmi és Iparkamara képviselője szerint minden unióellenes retorika ellenére nem kell tartani a magyar kilépéstől. Ami természetesen nem is csoda, hiszen a magyar kivitel 75 %-a az EU-ba irányul. És akkor még nem beszéltünk a kiadós brüsszeli anyagi támogatásról, de ez utóbbi változhat, mert a Bizottság a jogállami feltételek betartásához kívánja kötni a pénzek utalását.

Die Zeit/Szelestey Lajos

Mi lesz a sorsa a Sorsok Házának – és a történelemnek?

A 70. helyett talán a 75. évfordulóra megnyílik a magyar holokausztot bemutatni hivatott Sorsok Háza. Amelynek már a nevét is vitatják az érintettek között, a tervezett szemlélet pedig kiverte a biztosítékot. A magyar szégyen gyökerei mélyre nyúlnak.

Most már a 75. évforduló a céldátum a Sorsok Háza megnyitására. „A magyar kormány határozott szándéka, hogy 2019-ben, a holokauszt 75. évfordulóján méltóképpen emlékezzünk közös nemzeti tragédiánkra” – fogalmazott a napokban Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. Másfél hete ismét teljes bizonytalanságba burkolózott a hányatott sorsú holokausztbemutató intézmény.

Képviselői kérdésre a parlamentben mondta azt Orbán Viktor, hogy „akartunk csinálni még egy emlékmúzeumot, én szeretném, hogy ha ez működne, de

hogyha nincsen béke e körül az ügy körül, akkor semmi sem hajt bennünket,

kivárhatjuk, amíg ezek a viták nyugvópontra jutnak, és utána higgadtan megpróbálhatjuk ezt megvalósítani, én ezt javasolnám mindannyiunknak”.

Pedig az EMIH személyében megtalálták azt a zsidó szervezetet, amely nem tesz fel kellemetlen kérdéseket, nem ragaszkodik a történeti hitelességhez. Az új felállás nem csak a Mazsihisznek nem tetszik, külföldön is tiltakozást váltott ki. Az öt éve tartó kötélhúzás esetleges befejeződése se hessenti el azokat a súlyos kifogásokat, amelyek – felmérés híján csak sejthetően – nem csak a zsidó közösség, hanem a jó érzésű közönség többsége körében övezi az elképzelést. Amelyről nagyon keveset tudni, mert Schmidt Mária nem hajlandó részleteket elárulni.

Akik megismerkedhettek a tematikával, azok szemében sokakat már az elnevezés se tetszik, mondván: egyáltalán nem a sorsuk volt életükben a későbbi áldozatoknak a tömeges kiirtás. Vitatják a csak a gyerekek tragédiáját bemutató szűkített történéssort, bár ez még valamennyire talán védhető is. Mindezekről legutóbb kedden az ATV-ben beszélt György Péter esztéta, egyetemi tanár.

Az viszont már évekkel ezelőtt kiverte a biztosítékot – határon túl is -, hogy a Schmidt-féle „történelem”-szemlélet jegyében – a Szabadság téri „német megszállási emlékmű” szellemében – az 1944. március 19-e utáni kiindulóponttal tálalnák a történéseket. Tagadva azt, hogy egyedüliként a megszállt európai országokban az intakt magyar közigazgatás egésze egy emberként mozdult meg az elhurcolások végrehajtása érdekében. És hogy

majd’ negyedszázados alapos előkészítés előzte meg a hazai holokausztot a magyar állam által.

Érdemes tehát áttekinteni az iskolában amúgy tanultakat, hátha sikerül egyértelművé tenni a magyar állam visszavonhatatlan felelősségét nem csak a végkifejletben, hanem ezek megágyazásában.

Általában a numerus clausust (a. m. zárt szám) szokás első lépcsőfokként említeni, de volt más előzménye is. Mégpedig 1883-ban, amikor tiszaeszlári zsidó honfitársainkat vádolták meg egy kislány, Solymosi Eszter meggyilkolásával. A következő évben – a kor egyik legtekintélyesebb jogásza és politikusa, Eötvös Károly rendkívül alapos munkája és hatásos védőbeszéde eredményeképpen – felmentéssel végződő per rendkívülisége, hogy alighanem

az első olyan büntetőügy a világon, amelyben egyértelműen antiszemita szellemben emeltek vádat.

Megelőzte a kor leghírhedtebb ügyét, a francia katonatiszt, Alfred Dreyfus vezérkari százados 1894-es hazaárulási kirakatperét.

Mélyre kúsznak tehát a gyűlölet gyökerei a magyar társadalomban és államgépezetben. A magyar holokauszton belül az 1920-as

numerus clausus tehát már termékeny talajra hullott.

Ebben a törvényben a felsőoktatásba (pontosabban a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti közgazdaság-tudományi karra és a jogakadémiára) beiratkozásban a nemzetiségek országon belüli arányát vezették be. Nemzetiségnek minősítették a zsidókat, 6 százalékos arányszámot állapítva meg rájuk, annak ellenére, hogy a kiegyezés óta jogilag nem idegen etnikumnak, hanem izraelita vallású, egyenlő jogokkal rendelkező magyar állampolgároknak számítottak.

A törvény nem vonatkozott visszamenőlegesen az egyetemistákra, valamint nem érvényesült az 1919 előtt keresztény hitre tértekre, illetve az első világháborúban résztvevőkre sem. A törvény hatására a zsidó származású hallgatók aránya 36-ról 8 százalékra csökkent, majd 1928-ban nemzetközi nyomásra eltörölték a törvény nemzetiségekre vonatkozó kitételét.

Már ezzel a törvénnyel, pontosabban az ezt övező közhangulattal megmutatkozott, mi várható. Mindennaposak lettek a „zsidóverések” az egyetemeken (elsősorban is a budapesti jogi karon).

Az első zsidótörvény (1938) „A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” címet viselte, és kimondta:

a szellemi szabadfoglalkozású pályák állásainak legfeljebb húsz százalékát

foglalhatják el zsidók. A végrehajtást az orvosi és az ügyvédi kamara mintájára létrehozott szakmai tömörüléseknek kellett felügyelniük. A törvény szintén 20 százalékban maximálta a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál a zsidók létszámát. Mentesség ekkor is volt (az I. világháborúban és az ellenforradalomban különböző érdemeket és kitüntetéseket szerzettek, a hősi halottak özvegyei és gyermekei, az 1919 augusztusa előtt kitértek, valamint ezek gyermekei, ha nem tértek vissza a zsidó vallásra).

Ez volt első komoly lépés a teljes szegregáció útján azzal, hogy a törvény

faji alapon különítette el a zsidókat a társadalom többségétől.

És nincs megállás, a következő évben becikkelyezett második zsidótörvénynek („a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról”) már nem csak címében jelent meg a célkeresztbe vett közösség, hanem lényegében

a hitleri nürnbergi törvények nyomvonalán haladva

már faji megközelítésben meghatározta, ki számít zsidónak, bár a vallási hovatartozás is megmaradt. Zsidónak minősült, aki önmaga, legalább egy szülője vagy legalább két nagyszülője az izraelita felekezet tagja volt a törvény hatálybalépésekor vagy az előtt. Nem vont hatálya alá egyes, igen bonyolultan meghatározott, megkeresztelkedett és/vagy vegyes házasságból származó csoportokat sem.

A törvény újabbat szorított az életlehetőségeken.

A szellemi pályákon 6 százalékban maximálta számukat, kitiltotta őket az állami közigazgatási és igazságügyi apparátusból, középiskolai tanári karokból. Nem tölthettek be színházaknál és lapoknál olyan állást, amely befolyással volt az adott intézmény vagy orgánum szellemi irányvonalára. A jogszabály tovább korlátozta az egyes vállalatoknál alkalmazható zsidók számát, és visszaállította a numerus clausust az oktatásban. Az engedélyköteles ipari és kereskedelmi ágazatokból a kizárták őket, a már kiadott engedélyeket fokozatosan vissza kellett vonni. Jelentősen megnehezítették a mezőgazdasági ingatlanvásárlást is.

Ennek következtében egyes adatok szerint több, mint 90 ezren vesztették el állásukat, a családtagokkal együtt körülbelül 220 ezer ember életkörülményei romlottak. Ekkor váltak tömegessé a kereskedések, gyárak, kisüzemek, egyéb vállalatok átadása „rendes keresztény” strómanoknak.

A harmadik zsidótörvényt már a zajló háború idején fogadták el, és a legszemélyesebb magánéletbe hatolt be. „A házassági jogról szóló 1894:XXXI. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről” címet viselő jogszabály már mindenkit zsidónak minősített, akinek két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született.

Megtiltotta a vegyes házasságokat,

és büntetni rendelte a zsidó és nem zsidó közötti nemi kapcsolatot. (Pontosabban zsidó férfi nem folytathatott szexuális kapcsolatot keresztény nővel, de fordítva nem volt tiltott).

Egyéb jogszabályok is születtek ebben az időben. Kiterjesztették a teljes tilalmat a mezőgazdasági ingatlanok megvásárlására, a meglévőket pedig kártalanítással az államnak kellett átadni. Emellett bevettről elismertre fokozták le a zsidó felekezetet, elvették a hitközségek oktatási és szociális intézmények költségvetési támogatását.

És mindeközben a tettek mezejére léptek, hogy kétség se legyen, mik az akkori állam szándékai. Kamenyec-Podolszkijban került sor az első olyan holokauszt-bűncselekményre,

amelyben a magyar hatóságok aktívan vettek részt.

Már javában zajlott a Szovjetunió elleni háború, amikor elhatározták, hogy a revízióval az országhoz csatolt területeken élők – és az addig relatív (élet-)biztonságot nyújtó országba menekült üldözöttek – „rendezetlen” státuszát felszámolják. A minisztertanácsi határozat nyomán 1941. július 15-én megindult a magyar állampolgárságukat igazolni nem tudó zsidók összegyűjtése, kiutasítása és kitelepítése. A kitelepítéseket augusztus 9-én a német katonai hatóságok ellenkezése miatt be kellett szüntetni. (Nem emberiességi okból tiltakoztak a nácik, hanem mert nehezen tudtak megbírkózni „saját” ottani áldozataik kiirtásával is.) E szűk hónap alatt 19 426 személyt deportáltak.

A tömegmészárlásra augusztus végén három nap alatt került sor. A végrehajtó parancsnok, a háborús bűnökért később kivégzett Friedrich-August Jeckeln SS Obergruppenführer jelentéseiből tudjuk, hogy 23 600 zsidót lőttek agyon három nap leforgása alatt a Kamenyec-Podolszkijban lévő gettóban. Ez volt a holokauszt történetének első olyan tömegmészárlása, ahol az áldozatok száma ötszámjegyű.

A Magyarországról deportáltak közül 2-3 ezer ember sikeresen visszajutott ide.

Összesen 15-16 ezren haltak meg a kivégzésekben,

illetve a deportálás során velük szemben tanúsított embertelen bánásmód következtében.

Ezt nevezte „idegenrendészeti eljárásnak” Szakály Sándor történész, a Veritas Intézet vezetője 2014-ben az állami hírügynökségnek nyilatkozva.

Tüntetés lesz hétfőn Budapesten

0

Az idén harmadik alkalommal vesznek részt a Népszabadság volt munkatársai a hajléktalanok lapjának, a Fedél Nélkül-nek a kiadásában, cikkeket írnak a lapba, és összeadják a megnövekedett terjedelem nyomdaköltségét. Ezt abban a Facebook posztban jelentették be, amelyben demonstrációt hirdettek a szólás- és sajtószabadságért.

Az újlipótvárosi Pozsonyi út 5. számú házhoz meghirdetett demonstrációt Magyarország legnagyobb lapja, a Népszabadság bezárásának a második évfordulójára, október 8-ára időzítették, mégpedig délelőtt 11 órára. A demonstráció nem az első lesz a sorban: az utolsó szerkesztőség tagjai ugyanis minden évben ezen a napon tüntetést szerveznek, szándékaik szerint mindaddig,

„amíg csak megint nem lesz teljesen szabad az információ áramlása és a vélemény kifejtése Magyarországon”.

A rendezvényen átadják a lap munkatársait összegyűjtő Népszabadság Egyesület által alapított díjat, amelyet az adott évben a szólás- és sajtószabadságért legtöbbet tett személy vagy szervezetnek ítélik oda. Tavaly a Szabad Pécs kapta az elismerést.

SZER akár magyarul is?

A Független Hírügynökség a prágai székhelyű Szabad Európa Rádió moldáv osztályától szerzett információkat arról, hogy miként került sor a román és a bolgár szerkesztőség újraindítására. Amerikai kezdeményezés volt és az érintett országok kormányait csak tájékoztatták a kész tényekről.

Korábban arról lehetett olvasni, hogy a SZER román és bolgár részlegének felállítása a szófiai és a bukaresti kormányzat beleegyezésével történik.

Most már világos, hogy az ötlet az amerikai külügyminisztériumban született és ezt támogatták a romániai és bulgáriai civil szervezetek, illetve a lépés szükségességét alátámasztották a szófiai és a bukaresti amerikai nagykövetségek elemzései is. Azt viszont csak találgatni lehet, hogy miért éppen ebben e két szövetséges államban lehet majd olvasni, hallgatni és nézni a Szabad Európa híreit és háttéranyagait. Romániában is a hatalom hadilábon áll a jogállammal, ráadásul, amerikai stratégiai szempontból is fontos országról van szó. Bulgáriában csak mindent behálózó korrupció lehet a kiváltó ok. Mindenesetre először történik meg, hogy az Egyesült Államok egyik külföldre irányuló médiája szövetséges államok polgárait célozza meg.

Tudomásunk szerint Magyarország sokkal tovább ment el a jogállami és demokratikus intézmények „kiiktatásában” mint a román vagy a bolgár állam. Ezért csak arra a következtetésre juthatunk, hogy a román és bolgár ellenzék és civil szektor sokkal hatékonyabban tud lobbizni Washingtonban, mint a magyarok. Pedig a SZER újraindítása, akárcsak internetes portál formájában nagyobb felületet biztosítana a másként gondolkodóknak, mint a jelenleg rendelkezésre állók, amelyek tulajdonosi struktúrája komoly hiteltelenségi gondokat szül.

A SZER Magyar Osztályát egyébként 1993. október 31-én szüntette meg az akkori amerikai vezetés. Valójában politikai döntés volt: egyrészt megtörtént a rendszerváltás, másrészt az elhúzódó médiatörvény miatt a rádió nem kapott itthoni frekvenciát. Ez vezetett az elhallgatásához.

A helyzet azóta merőben megváltozott: visszatért az egypárt rendszer, a független média végnapjait éli, a korrupció az egekig ér.

 

A „kukába” kerül a 27 százalékos áfa

Nagy többséggel – 44 igen, négy nem, egy tartózkodás mellett – fogadta el az uniós áfa-mértékekről szóló úgynevezett Szanyi-jelentést az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Ügyek Bizottsága (ECON). A jelentés ma az Európai Parlament plenáris ülése elé került, ahol a képviselők szintén nagy többséggel úgy döntöttek, hogy az áfa-rendszer reformjának elképzelései megfelelnek annak az átfogó intézkedéscsomagnak, amelyet az Európai Bizottság szeretne megvalósítani.

Az adórendszer alapvető feladata, hogy minél eredményesebben segítse az adott országok, vagy társaságok gazdasági fejlődését. A most napirendre került áfa-rendszer átfogó reformjának is hasonló célja van:

az EU-n belüli kereskedelem megkönnyítése és egyszerűsítése, valamint a rendszer rugalmasabbá tétele.

Ez utóbbi valamennyi tagország számára problémát jelentet, mára a rendszer képtelenné vált lépést tartani a gazdaság globalizációjával és az informatikai rendszerek térnyeréséből fakadó követelményekkel.

Az uniós tagországok közötti áruforgalom nyilvántartása és adóztatása eddig számos kiskaput hagyott nyitva a csalásokra ás áfa-visszaélésekre. Pontos adatok természetesen nincsenek, de

megbízható becslések szerint évente 50 milliárdra tehető az a bevételkiesés, amelyet a bűnözők okoznak a különféle szállítmányok Unión belüli hamis utaztatásával.

Bevett módszerük, hogy a feladó országban arra hivatkoznak, hogy majd a fogadó fél fizeti a közterheket, ám valójában csak okmányok „utaznak”, és nem a termékek. A most elfogadott intézkedés ezt a kiskaput is bezárja: a jövőben a rendeltetési hely szerinti tagállam adóztatását, és egyablakos ügyintézés bevezetését javasolja, ahol egy időben kell az adó kötelezettséget bejelenteni illetve befizetni.

Megkérdeztük Kovács Lászlót is, az Unió korábbi vám-és adóügyi biztosát a változtatásokkal kapcsolatban. Ő is megerősítette amivel az EP szakbizottsága is egyetértett,

a most változtatásra kerülő korábbi áfa-rendszer szétaprózottsága komoly akadályt jelentett az egysége piac működése előtt.

Számos tekintetben nem támogatta, egyenesen fékezte a kkv-k tevékenységét, a munkahelyek teremtését.

Mint mondta, egy korábbi időszakban sem tartották azt helyesnek, hogy a különböző tagállamok eltérő jogokkal rendelkeztek bizonyos adóügyi kérdésekben. Az EP képviselők most javaslatot tettek ennek a helyzetnek a módosítására is. Támogatták a szakbizottság és az Európai Bizottság javaslatát, miszerint

a tagállamok döntési jogát áfa-ügyekben ki kell szélesíteni, és kevésbé korlátozó szabályokat alkalmazni.

Az eddigi gyakorlat egy hosszú listában sorolta fel azokat az árukat és szolgáltatásokat, amelyekre kedvezményes adómértéket lehet alkalmazni, most csak egyetlen megkötés szerepel:

az úgynevezett „negatív listán” szereplő áruk és szolgáltatások nem kerülhetnek a kedvezményes adókulcsok körébe.

Ezen kívül a tagállamok saját maguk dönthetik el, hogy a költségvetési forrásaik ismeretében mit sorolnak a kedvezményes kulcsok valamelyike alá, illetve milyen szolgáltatásokat, szociálpolitikai célokat támogatnak az áfa eszközével.

Fontos célja a változtatásoknak az Unión belüli káros adóverseny elkerülése. A Szanyi-jelentés az összes áfa-kulcsot figyelembe véve

a tagországokon belül egy 12 százalékos súlyozott átlagot tartana elérendőnek.

„Természetesen arra is felhívtuk a tagállamok figyelmét, hogy e téren a szociálpolitikai, egészségvédelmi és környezetvédelmi szempontokat figyelembe kell venni” – szögezte le a jelentést jegyző MSZP alelnök. Mint hozzátette: az EP szakbizottságában a Fideszt is tagjai közt tudó Európai Néppárt is támogatta a javaslatot, amely kezdeményezi a vitarendezési eljárások bevezetését, és egy olyan tájékoztató portál létrehozását, amely azonnal pontos információval szolgál a tagállamokban működő áfa-kulcsokról. Egyben azt is kimondta, hogy

az Unió tagországaiban az általános áfa-kulcs mértéke a közeljövőben már nem lehet magasabb 25 százaléknál.

Az Unió „alaptörvénye” szerint mennyiben kötelező valamennyi tagországra egy ilyen döntés? – kérdeztük Kovács Lászlót. Mint mondta, a határozat végrehajtása kötelező, minden kormánynak el kell fogadnia. A hazai magas áfa-kulcsokat sem a gazdaság eredményei, sem a lakosság szociális, anyagi helyzete már nem indokolja.

Az előterjesztés a parlament jóváhagyása után akkor kaphat véglegesen zöld utat, ha azt

elfogadja az európai pénzügyi- és gazdasági miniszterek tanácsa is.

Az áfa-csomag bevezetésére a miniszteri tanácsnak is rá kell bólintania, azonban az osztrák elnökség a tanács összehívásának időpontját még nem jelentette be. A korábbi évek gyakorlata szerint azonban a két testület csak nagyon ritkán hozott egymással nem egyező döntést.

A magyarországi, „Európa-rekorder”, 27 százalékos áfa napjai alighanem meg vannak számlálva, legkésőbb 2022-ben éltbe kell lépnie a csökkentésnek.

Egyre több a közszolga, mind több pénzért

0

Nemhogy akár százezres elbocsátás nem történt, de évről évre többen dolgoznak a költségvetésben. Négy alatt majd’ másfélszer több jut a személyi kiadásokra.

Noha rendre nagy bejelentések hangzanak el arról, hogy a kormány tetemes létszám-csökkentésre készül, de legalábbis ezt szeretné, ebből eddig semmi se lett, sőt. Legutóbb augusztus közepén volt szó arról, hogy a központi közigazgatásban a mostani 14 ezer fő körüli létszám csökken 15-20 százalékkal január elsejével – ezt jelentette be Kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője. A leghangosabb a kancellária korábbi vezetőjének Lázár Jánosnak helyettese, Csepreghy Nándor volt, aki egyenesen több százezres elbocsátásról beszélt 2016-ban.

Nos, ehhez képest csak többen lettek a közszférában – olvasható a Policy Agenda (PA) összeállításában. A költségvetési zárszámadások alapján

az elmúlt években 25 ezerrel lettek többen

a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak: 2014-ben 535 ezer, 2017-ben 560 ezer.

Ez idő alatt ennek a szektornak személyi juttatásai csaknem másfélszeresére nőttek: 1827 milliárdról 2400 milliárdra – jövőre már 2566 milliárdot terveznek az elfogadott költségvetésben.

Forrás: Policy Agenda

A kormány több éve azt hangsúlyozza, hogy a kormányzati struktúra átszervezésével elérhető, hogy a dolgozók jelentős számban menjenek át a közszférából a versenyszférába. Ennek érdekében átszervezték a kormányzati háttérintézményeket. A költségvetési zárszámadás szerint a vezetői szintek csökkentek, de a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak száma nem.

A tavalyi év költségvetésének zárszámadása alapján az látszik, hogy 2017-re a központi költségvetés által foglalkoztatottak száma 560 ezer főre nőtt. Ez 4 ezer fővel több, mint a 2016. évi adat. Annak ellenére, hogy több háttérintézményt is összevontak,

a bürokrácia csökkenése nem érződik.

A számokból látszik, hogy 2008 óta igen jelentős a létszámnövekedés ezen a területen, de azt a PA is megjegyzi, hogy a kormány magához vonta az egészségügyi intézmények és a közoktatási rendszer irányítását. Ezáltal a korábbi önkormányzati dolgozók kormányzati alkalmazottak lettek.

A 2014. évhez viszonyított növekedés (+25 ezer foglalkoztatott) mögött leginkább a közalkalmazottak körének növekedése áll, mivel 21 ezerrel többen dolgoztak tavaly ilyen státuszban. Közülük mintegy 7 ezren a közoktatás területén dolgoznak.

A kormányban 2010-ben a köztisztviselők, kormánytisztviselők és közalkalmazottak között 12,6 ezer fő vezető volt, akiknek a rendszeres személyi juttatásai 69 milliárd forintot tettek ki. Ehhez még hozzá kellene számítani a nem rendszeres személyi juttatásokat, de ennek összegét nem közölte a kormány – írja az elemzés.

Ugyanezen munkavállalói kör létszáma 2017-ben 17,8 ezer fő volt, amely már 119,7 milliárd forintot vitt el a közös kasszából. A kormányzati struktúra átszervezése annyiban látszik, hogy az elmúlt évekhez képest valóban

körülbelül ezer fővel csökkent a vezetői szinteken

dolgozók létszáma.

Ugyanakkor a kormányzati felső vezetésre (miniszterelnök, miniszterek, kormánybiztosok, miniszterelnöki biztosok, miniszteri biztosok, államtitkárok) elköltött rendszeres személyi juttatások a 2014. évi 3,6 milliárd forintról 4,2 milliárd forintra nőttek 2017-re.

Balra-jobbra át!

A 2009-ben alakult Lehet Más a Politika alapító nyilatkozata szerint liberális, balközép és közösségelvű konzervatív politikai hagyományokból is építkező, de önmagában koherens, ökológiai és radikális demokrata politikai irányvonalat követnek. Aztán a 2018-as választások előtt magukra ragasztottak még egy jelzőt: a XXI. század pártja. S ha arra, ami mostanában az LMP-s berkeken belül történik, valóban a jelen század jelzője illik, szomorú a kép. 

A magyar politika megreformálását célul tűző „alapító atya”, Schiffer András ügyvéd, induláskor az ehhez vezető legfontosabb eszköznek a részvételi és képviseleti demokráciát jelölte meg, ám a 2010-es választások előtt korántsem láthatta előre, hogy ez lesz majd egy évtized múlva annak a mély válságnak az oka, ami 2018 végére szinte az ellehetetlenedés szélére lökte a pártot. A hazai politikai viszonyok között a képviseleti demokrácia az irányíthatatlanságba, az egymásnak alávágó politikusok háborújába sodorta az LMP-t.

Kezdetben valóban markánsan kirajzolódtak a párt fő témái: a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés.

A zöld pártokhoz közelálló mozgalom – az Élőlánchoz hasonlóan, de attól függetlenül – részben a Védegyletből vált ki. A 2009-es ENSZ éghajlat-változási keretegyezmény konferenciájának ideje alatt a világ számos országában szerveztek megmozdulásokat, ilyen volt a budapesti Hősök terén megtartott performance is, ami az akkor formálódó párt első jelentősebb megmozdulása volt.

Szinte első naptól kifogásolták a pártok átláthatatlan finanszírozási mechanizmusát. Úgy tervezték, hogy a saját pártjuk működését majd kis összegű adományokból finanszírozzák, ennek érdekében internetes adománygyűjtési akciót hirdettek. Úgy gondolták, nálunk is működhet az a módszer, amivel Barack Obama az elnökválasztási kampányát szervezte. Az LMP azt is felvetette, hogy a pártok 50 millió forintban maximálják kampánykiadásaikat.

Mindkét elképzelésük zsákutca volt, a kampánykiadások korlátozásáról egyetlen párt sem akart hallani. 

Eközben rendszeresen támadták mind a bal-, mind a jobboldali politikai elit korrumpálódását. Ez utóbbit éppen a legutóbbi választást megelőző időszakban Hadházy Ákos, a párt akkori társelnöke, vitte már-már tökélyre. Olyannyira, hogy

a heti korrupciós jelentései a lehető legpontosabb képét rajzolták fel a kormánypárti vazallusok és családtagjaik már-már a büntetőjogi kategóriát is kimerítő visszaéléseiről.

Az LMP 2018-as választási sikerében, a valamivel 7 százalékot is meghaladó támogatottságban, kétségtelenül a közfigyelmet keltő akciósorozatnak döntő szerepe lehetett.

Az LMP szinte megalakulásának napjaitól

olyan benyomást keltett a külső szemlélőben, mint valami instabil vegyület:

időről időre a kiválások, a kilépések sorozata miatt kerültek a közbeszédbe. Az első ilyen kiválás mindjárt a 2010-es parlamenti választás előtt történt, amikor a Humanista Párt bejelentette szakítását az LMP-vel. Várady Tibor, a Humanista Párt elnöke ezt akkor azzal indokolta, hogy meglátása szerint az LMP egyre inkább a politikai fősodrába illeszkedő utat keres, amiben a rendszerkritika csak egy vissza-visszatérő fűszer. Időről időre mondanak szimpatikus dolgokat, de az alapvető irány nem ez, s ehhez ők nem akartak csatlakozni.

Aztán 2011 decemberében a sajtószabadságért folytatott tüntetések során létrejött az „Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért” (Milla) csoport. Emlékezetes, több tízezres ellenzéki tüntetést tartottak 2012. március 15-én, majd

októberében a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 csatlakozásra hívta fel az LMP-t is.

Az ajánlat megosztotta a párt tagságát, illetve először a vezetőségét. Az LMP novemberi kongresszusának két irány közül kellett döntenie: az egyik – a Schiffer András által is támogatott – javaslat kizárta volna a csatlakozást, a másik szerint – mely mögött a frakcióvezetés tagjai, Jávor Benedek, Karácsony Gergely és Szabó Tímea állt – az LMP megkezdhette volna a tárgyalásokat, egy későbbi időpontra tolva a döntést a tényleges csatlakozásról. Hosszas kongresszusi vita után a küldöttek többsége az első irány mellett állt ki. A határozatot követően többen kiléptek a pártból, Jávor Benedek és Karácsony Gergely lemondott frakcióbeli tisztségéről, és létrehozták a Párbeszéd Magyarországért nevű baloldali zöld pártot.

Akkor 70-130 LMP-s követte őket, ami a párt tagságának mintegy 10–20 százalékának elvesztését jelentette.

A „pártszakadás” során a frakcióból is kilépett 8 képviselő, megtartva mandátumát, így az LMP képviselőcsoportjának létszáma az akkor minimálisan előírt 12 tag alá csökkent, és a frakció megszűnt. Később, egy alkotmánybírósági döntés tette lehetővé, hogy 2013 őszétől ismét legyen a pártnak frakciója.

A 2018-as választások után a visszalépések megítélésének kérdésében komoly indulatok szabadultak el a pártban. Előbb Sallai R. Benedek esett neki fizikailag is Hadházy Ákosnak, mindkettőjük ellen fegyelmi eljárás indult. Sallait kizárták de visszavették, Hadházy kilépett a pártból és a frakcióból is. Aztán Sallai fegyelmi eljárást kezdeményezett Szél Bernadett ellen, többek között azt kifogásolva, hogy a társelnök asszony „indokolatlanul hangoztatta az ellenvéleményét”. A vita hangnemére mi sem jellemzőbb, mint a feljelentő egyik kiszivárgott levele:

„Idióták és gyüttmentek leveleire, kérdéseire nem válaszolnék, tudtommal tag vagyok jelenleg, jogom van megkérdőjelezni bárkinek a döntéseit, lépéseit a közösségen belül.”

Egy másik üzenete éppen e kiszivárogtatással kapcsolatban született:

„aki rendszeresen szivárogtat, az az anyukáját ejtse teherbe apukája ravatalán.”

Érthető, ha egy belső vitában ilyen hangnemet használó pártból a jobb érzésű politikusok elmenekülnek. Ezt tette Szél Bernadett is, a pártból és a frakcióból egyaránt elege lett, vele együtt távozott a „vendégként” a frakcióban helyet kért Együtt-képviselő, Szabó Szabolcs is.

Az LMP politikai kétarcúságára a tavaszi választásokat megelőző pártközi tárgyalások hírei hívták fel a figyelmet. A pártvezetés – az akkori két társelnök – ha nem is feltételek nélkül, de hajlott bizonyos mértékig az ellenzéki összefogás támogatására. Olyannyira, hogy

Szél Bernadett néhány társa kíséretében a DK székházában Gyurcsány Ferenccel is hajlandó volt kezet fogni.

(Az más kérdés, hogy utána, a delegáció tagja, Vágó Gábor a sajtó előtt példátlan bunkó kijelentést tett a DK elnökére.) Nem zárkóztak el a jobb választási siker érdekében bizonyos kölcsönös visszalépésektől sem. Ennek köszönheti például a mandátumát Szél.

Ungár Péter makacs elzárkózásnak pedig a Fidesz a harmadik kétharmadát köszönheti.

A fiatalember más körülmények között nem is érdemelne ennél több figyelmet, ám úgy tűnik, az LMP különös arcváltozásában, a háttérben ő mozgatja a kártyákat. Ungár, a Fidesz egyik vezető ideológusának, Schmidt Máriának a milliárdos fia.

Akik közelről ismerik, azt állítják, hogy kifejezetten „anyafüggő”, számos kérdésben képtelen dönteni Schmidt Mária megkérdezése nélkül.

Hogy a DK javára megtagadott sorsdöntő visszalépése a saját, vagy a pártja döntése, netán a fideszes mama tanácsa volt, alighanem soha nem fogjuk megtudni.

A másik „különösen viselkedő” LMP-s politikus Schmuck Erzsébet, aki ma már Keresztes L. Lóránt pártelnök helyettese. A választások után tudta meg a közvélemény, hogy

a párt kampányfőnökeként a választás előtt többször egyeztetett Schmidtel.

Amikor számon kérték, Schmuck azt állította, Schmidt telefonon egyszer arról győzködte – „barátilag” -, hogy aggódik, mert ha egyes  LMP jelöltjeik visszalépnek, a választóik elfordulnak tőlük, és kieshetnek a Parlamentből. Így a pártlistán szereplő fia is kiesik.

Ma már tudjuk, a kormánypártnak volt az érdeke, hogy ne lépjenek vissza az LMP-sek, mert ez a fideszes jelöltek esélyeit növelte a megosztott ellenzéki erőkkel szemben.

Végül három másik budapesti jelölt mellett Ungár és Schmuck sem lépett vissza, a Fidesz pedig ezzel pont meg tudta szerezni a kétharmados többséget.

Hogy milyen pozíciót próbál jelenleg betölteni a hazai politikai palettán az LMP, arra mostanában többé-kevésbé csak Ungár Péter megnyilvánulásaiból lehet következtetni. Bár szüntelen azt hangsúlyozza, hogy a családi kötelékek ellenére is távol áll a Fidesztől, legutóbb üzleti vállalkozása révén a kormánypárti Figyelővel és a Mészáros Lőrinchez közeli Takarékbankkal került kapcsolatba. Sokat elárulhat ez annak a pártnak a jelenlegi politikai elképzeléseiről, amelynek az egyik legismertebb akciója az volt, amikor 2012-ben a képviselői odaláncolták magukat az akkori legnagyobb NER-oligarcha cégének telephelyéhez.

A párt sajtóirodája ma már nem is reagál egy olyan kérdésre, mit gondolnak arról, ha az egyik országgyűlési képviselőjük közös cégben van a mostani legnagyobb NER-oligarchával?

Ungár egyik írásában kifejezetten védelmébe vette Orbán Viktor politikai nézeteit, egyik másikban azt fejtegette, hogy az ellenzék megbukott – ami egyébként igaz –, de szerinte azért, mert még mindig csak a lövészárkot ássa. Azt írta: „Ma két egymással versengő komplexus bénítja a magyar politikát: a jobboldal áldozati komplexusa és a liberálisok messiás-komplexusa”. Szerinte az, hogy valaki hangosan ellenzi a kormány politikáját, egyenértékű a hatalom machinációival: a demokratikus nyilvánosság felszámolásától, a százmilliárdos gazdasági birodalmak építésén át az igazságszolgáltatás megszállásáig. Nemmel szavazott volna Brüsszelben a Sargentini jelentésre, és elérte, hogy a párt erre utasítsa brüsszeli képviselőjét is. Az utóbbi hetekben a kormánypárti médiában többször is az ellenzék politikai kudarcait ecsetelte, aminek meg is lett az eredménye: a kormánymédia, amely bármikor ágyúval tüzel bárkire, aki másként látja a világot,

nem győzi hangsúlyozni, hogy Ungár az egyetlen ellenzéki politikus, aki nem komplett idióta.

Ezek után sokan megkérdőjelezik, tekinthető-e ő még ellenzéki képviselőnek?

Amikor az LMP éppen nem az etikai eljárásoktól, vagy a fegyelmi büntetésektől hangos, akkor a párt képviselői finoman célozgatnak arra, hogy a jövőben

el tudnának képzelni szorosabb együttműködést a Jobbikkal.

Ez a közeledés is Ungár nevéhez köthető. Stummer János, jobbikos politikussal folytatott beszélgetése után azt nyilatkozta, hogy a két párt között lehetséges volna az értékalapú együttműködés, amit biztosan honorálnának a választók is. Vannak olyan alapvető állítások, amelyekben nagyjából egyetértenek, ilyen például Magyarország helye a világban, vagy hogyan értékeljék a 2010 előtti és utáni világot, mit gondolnak magáról a „rendszerváltoztatásról”, és miért ezt a szót használjuk, miért nem a „rendszerváltozás” szót.

Nagyjából itt tart most az LMP. Hadházy Ákos a közeli napokban a Sargentini jelentés LMP-s bírálata kapcsán keményen fogalmazott:

„Nehéz ezt kimondani, de az LMP-ből egy gyáva és megalkuvó párt lett. (…) Ahelyett, hogy küzdenének ellene, lefekszenek a propagandaszörny előtt, hanyatt vágják magukat, felteszik a lábukat és lihegve csóválják a farkukat. Pedig csak annyit kellene elmondani: a Sargentini jelentésért mindannyian felelősek vagyunk”.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában elnézést kér a hangnemért, de a kimondott szavakat nem lehet visszaszívni.

A legújabb hír a párt környékéről még egészen friss, és megerősítésre vár. Az „alapító atya”, Schiffer András bizonyos információk szerint bejelentette, hogy felfüggeszti korábbi távolságtartását egykori politikai családjával szemben, és az LMP-frakció mellett tanácsadóként dolgozik majd. Nem sokkal később aztán Schiffer hamis hírnek minősítette az értesülést. Hogy mi az igaz, és mi a hamis információ, ami az LMP házatáján szárnyra kell, nehéz előre tudni.

Hogy merre fordul az LMP szekere? Szélsőjobbra, amerre Ungár rángatja, vagy visszatér jobbközépre, ahol egykor az alapítók elképzelte a helyét? Hamarosan meglátjuk.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!