Fontos

Komoly, férfias duplát kérek, kisasszony, szembenézés következik. Szembenézés a dolgokkal, tettekkel, a politikusainkkal – akiket bizony magunk választottunk meg – és az ő cselekedeteikkel. És ma félretesszük a pártszimpátiákat: ma arról beszélünk, miért beszél ma Magyarországon mindig mindenki másról, ha valami marhaságot tett és arról kérdezik.

Mert másról beszél. Mindenki, mindig. Hosszú ideig hittem, kicsit még most is hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ez a kultúránk része, mivel állandósult és gyilkos versenyhelyzetben élünk, amiben a legkisebb tévedésnek is komoly következményei vannak, azért nem vagyunk hajlandóak beismerni, ha valamit eltoltunk, mert ösztönösen tiltakozunk a kudarcnak még a gondolata ellen is. De nem csak ennyiről van szó.

Arról is szó van, hogy a magyar ember, de főleg a magyar politikus gyárilag tévedhetetlennek érzi magát, a pozíciójához szükséges mítosz része a tökéletesség legendája, és képtelen bármiféle tévedést beismerni, úgy érzi, ezzel önmaga ellen kampányolna. Ahogy a mögöttük álló pártok is úgy érzik, hogy ha valaki megírja, miszerint a Fényesorcájú Vezetőjük mondjuk megcsúszott az utcán egy kutyagumin és fenékre esett – ami bárkivel előfordulhat – akkor az illető szerző már azonnal az ellenség ügynökévé lépett elő, levette álarcát és minimum le kell hazaárulózni. Nálunk a ceruzát is malomkővel hegyezik, csak fehérek és feketék vannak,  még szerencse, hogy az amerikaiak feltalálták a színes televíziózást, mert mi fel nem találtuk volna – nekünk elég, ha fekete-fehér a világ.

De térjünk a tárgyra, ne kerülgessük, mint macska a forró kását (ha már az állatos hasonlatoknál tartunk). Arról jut eszembe ez a számtalan, szebbnél szebb, hogy tegnap Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője az ATV Start című műsorában szaknyelven szólva „elnyilatkozta” magát. Elnyilatkozás az, amikor – többnyire élő adásban, de néha másként is – az interjúalany olyasmit mond, amit aztán hetvenhétszer megbán, csak éppen mivel van róla felvétel, nem tagadhatja le utólag. Habár a legtöbben azt is meg szokták próbálni, meg a felvétel hamisításával is szokták vádolni a sajtót – ez most elmaradt. De hát mit bírt mondani Bangóné?

„ATV: Ha ennyire tiszta és egyértelmű kommunikáció az, hogy ellopják az uniós pénzeket, és a kormány, a jelenlegi kormány lopja el ugye az uniós pénzeket, hogyan lehetséges az, hogy a Fidesz támogatottsága folyamatosan emelkedik?

Bangóné: Csak hogy egy mondatot mondjak, ha már szókimondó vagyok: sok a patkány Magyarországon. Ha már a patkánytéma felhozódott itt Budapesten. És nem csak Budapesten.

ATV: Jó, ennek mi az áthallása?

Bangóné: Mindenki úgy gondolja, ahogy akarja. Ezt meg kellene állítani, a patkányinváziót is, mert nagyon sok kárt tudnak okozni Magyarországon, és okoztak is az elmúlt időszakban.”

Hát, azért világos, mi hangzott el: a riporter az ellopott uniós támogatások kapcsán kérdezi a politikust arról, hogy ha a lopás tényével mindenki tisztában van, akkor mégis miért növekszik a kormánypárt támogatottsága? (Mondjuk én erre azt válaszoltam volna, hogy nem vagyok olyan nagyon biztos a támogatottság növekedésében, majd akkor hiszem el, ha én számolom a mutatókat és nem a kormánypárt szakemberei, de hála az Égnek nem is vagyok én Bangóné, meg kell mondanom, rosszul válnék be az ő helyén, minden szempontból).

Nos, a megkérdezett erre minden különösebb kontextus nélkül azt válaszolja, hogy Magyarországon sok a patkány. Ami, mint magában álló tény, kétségbevonhatatlan, csak ebben a szövegösszefüggésben nem jelenthet egyebet, mint az, hogy Bangóné szerint azok patkányok, akiknek körében népszerű a kormánypárt. És mivel sok a patkány, a Fidesz is támogatott.

Nyilván nem azok, legfeljebb megtévesztett, megtévedt polgártársaink, meg aztán hogy is mondjam csak, így hirtelen ellenzéki oldalról sem tudnám kiállítani a Kerekasztal ötven gáncs nélküli lovagját, sőt, egy gáncs nélküli lovag előkerítésével is bajban volnék – de hát elvben a politika célja nem is az, hogy legyőzzük vagy megsemmisítsük az ellenfél szavazótáborát, az a háború, ami így működik: a politikában meggyőzni kéne a túloldali szavazókat, semmiképpen sem a betonba döngölni őket. Már csak azért sem, mert ők is az állam polgárai, mi több, emberi lények, az igaz, hogy kissé hiszékenyek, de attól még emberek, nem patkányok.

Nos, nem az első eset a magyar belpolitikában, nem is az utolsó, hogy politikus elnyilatkozza magát. Nyugodtan el tudnánk venni több száz példát, kezdve Kövér akasztós beszédétől Pócs János romaellenes videójáig vagy disznótoráig, ahol Sorosnak nevezte el a sertést (a helyszín és a felvétel időpontja a fotó alapján máig kérdéses, ugyanis én még akkor utánanéztem, és a kérdéses településen aznap méteres hó volt, a fényképen meg ennek nyoma sincs, de felőlem el is takaríthatták, ha valaki nagyon akarja), de visszamennek ezek a spontán és kevésbé spontán gyalázkodások az 1990-es hordó-ügyig, melynek résztvevője voltam (mint a felvétel készítője). No, annak sem lett gazdája a végén. Ahogy a többinek sem:

Pócs sosem kért valójában bocsánatot, szamárságokat zagyvált össze a kazánba dugott cigány ember és az ő régi barátságáról,

arról, hogy csak vicc volt az egész, nem létező törvényekre hivatkozott, böjtben nem nyilatkozott, szóval eget-földet megmozgatott annak érdekében, hogy úgy tessen annak, aki nagyon úgy akarja látni: ő nem tett semmi rosszat. Sőt, mi több: valahogy mintha még jót is tett volna saját maga szerint. Ha sokáig nyüstölik, eljutott volna odáig, hogy köszönet illeti őt ezekért az aljas gesztusokért.

Na jó, mondja erre az ellenzéki olvasó, kormánypárti, ők ilyenek, mást ne is várjunk tőlük. Rendben: de az ellenzéki képviselőtől azért csak várhatok mást, nem? Elvben különbek kéne legyünk.

Várhatok, de nem kaphatok. Lássuk, mit tett Bangóné a történtek után, mikor megindult a közfelháborodás? Először is kiposztolta a Facebookra, miszerint:

„Megelőzve minden további félremagyarázást: meg sem fordult a fejemben, hogy szavazókat összefüggésbe hozzak a patkányinvázióval. Patkányhelyzet persze ettől még van, és ezt a krízist azonnal kezelni kell. Erről beszéltem az ATV-ben is. Ha valaki ennek ellenére is megbántódott, akkor bocsánatot kérek!”

és ezzel elintézettnek is vélte az egészet. Később, az Index kérdésére már sértődötten válaszolt:

„A Fidesz szavazóit én nem bántom, de ha Magyarországon az rendben van, hogy Budapestet elárasztják a patkányok, ha Magyarországon rendben van az, hogy kiforgathatják, a kormánymédia kiforgathatja minden ellenzéki politikusnak így a mondatát, úgy a mondatát, ha Magyarországon rendben van az, hogy az egészségügyet ilyen szinten rombolták le (…) vagy hogy teszik tönkre a gyerekeink jövőjét, akkor hadd legyen véleményem erről a kialakult helyzetről.”

Hölgyem, persze hogy legyen véleménye, azért választották meg. Azonban amint az ATV a korrupciós ügyekről és a népszerűségi listáról kérdezte, úgy most

az Index a patkányozásról kérdezte. Nem a kormánymédiáról, nem az egészségügyről, nem a gyermekeink jövőjéről: a patkányozásról.

Arra nem tetszett válaszolni, illetve a válasz valami olyasmit jelent, hogy ha a túloldal égrekiáltó bűnöket követhet el, akkor az innensőn is elfér egy kis patkányozás – ha ők lehetnek becstelenek, akkor nekünk is szabad.

Izé. Nem szabad. Nem fér bele. Nemtelen eszközzel nemes célt nem lehet elérni. De a Bangóné-féle mentalitást látszik erősíteni az MSZP hivatalos nyilatkozata is, amelyet szintén az Indexnek adott:

„A mondaton nincs mit mentegetni, mert nyilván minden mondat rossz, ami ennyire félreérthető, félremagyarázható. Ezért az MSZP-Párbeszéd szövetségben sem jár kitüntetés. Tisztában vagyunk azzal is, hogy egy kampány kellős közepén valójában nem egy félreérthető mondat miatt támadják az összefogásunkat. (…) Bangóné Borbély Ildikó egy Facebook-posztban világossá tette az álláspontját, és mindenkitől bocsánatot kért, akit akaratlanul is megbántott. (…) Az MSZP az a párt, amelyik még azt a fideszes szavazót sem nevezte patkánynak, amelyik valóban harapott. Ilyet mi soha nem tennénk, azt viszont nagyon furcsának találjuk, hogy egy ilyen rosszul sikerült mondat nagyobbat fut, mint bármelyik gyalázatos fideszes ügy: a Pócs-ügy, a feleségverés, a Simonka-ügy, az Elios-ügy, stb. (…) Ezt a kérdést – egy félreérthető mondat kapcsán – mindaddig értelmezni sem tudjuk, amíg a Fidesz padsoraiban olyan politikusok ülnek, mint a jogerősen elítélt Simonka György, vagy a cigányokat megfenyegető Pócs János.” (Index)

Hm. Ebből csak annyi következik, hogy 1. Bangóné nem fog ezért Signum Laudist kapni, de a sajtó ne támadjon „félreérthető” mondatokat (talán akkor nem kéne kimondani őket) ilyenkor, dologidőben, aratás, jaj, bocsánat, kampány idején. 2. Ha mégis szóba kerül a mondat, ahelyett hogy összehajtogatnánk, ráülnénk egyelőre, majd egy alkalmas időpontban a szőnyeg alá suvasztanánk, amúgy magyarosan, akkor a sajtó részéről ezt „furcsának találják”, mert miért nem a kormánypárti gazemberkekel foglalkozunk. Hát kérem, foglalkozunk azokkal is, jó kedvvel, bőséggel. Kapnak azok tőlünk rendesen – de akkor úgy tetszenek gondolni, hogy a bal szemünk legyen vak, a bal fülünk süket, arrafelé ne is lássunk-halljunk, csak a másik irányba?

Igen, úgy tetszenek gondolni.

Mi meg nem.

A független sajtónak ugyanis nem a pártpropaganda a feladata. A pártsajtónak igen, a függetlennek nem. Az már most körvonalazódik, hogy Bangóné elszólásáról természetesen a sajtó tehet majd, mert foglalkozott az esettel – amint Pócs videójáról is természetesen a sajtó tehet, ugyanezért.

Azok, akik elszólták magukat, akik elkészítették a vérlázító felvételt (megjegyzem: a Pócs-párhuzamot sem én vettem elő, hanem az MSZP), no, azok mind ártatlanok, a gonosz sajtó áldozatai. Mely sajtó nem tudna róluk rosszat írni, ha ők nem cselekednének rosszakat. De ők politikusok, ők tökéletesek, így tévedni sem képesek: a sajtó a rossz, meg a választók, meg mindenki más.

Ez azért az óvodai kiscsoport szintje. Senki sem bűnös, az ablak kitörte saját magát, az a labda magától repült ki rajta, Pistike ártatlan, inkább piros pontot kéne kapjon.

Mindenki szeplőtelen, mindenki másról beszél, csak a gonosz sajtó, az feszegeti a kínos kérdéseket.

Kérem tisztelettel, mi történik a magyar politikában?

Az egyik politikus azt képzeli a másik szavazóiról, miszerint azok patkányok.

Ezzel szemben a másik ugyanezt képzeli az egyik szavazóiról.

Én meg egy nagy, kövér, rojtos fülű, kóbor kandúrnak képzelem magamat. Az a nevem, hogy „Szavazópolgár”.

És csak olyan politikusra fogok szavazni, aki ismeri, sőt, használja a „kérem”, „köszönöm”, „bocsánat” és főleg a „tévedtem” szavakat.

Nem mi vagyunk értük, nem az az életünk célja, hogy rájuk szavazzunk.

Ők vannak értük, a szolgálatunkra, képviseletünkre választjuk őket.

Kérném szem előtt tartani.