Fontos

Választási kiskáté

Kérem, ha tetszik, ha nem, ma választások lesznek Magyarországon is, Európában is. És ha lesznek, eredményük is lesz, vagy ilyen, vagy olyan. Leginkább majd magunknak köszönhetjük, milyen: no, meg valószínűleg némi csalásnak, ügyeskedésnek, magának a választási törvénynek. De ne jósoljunk: nem szabad, sőt, nem is érdemes.

Hanem, ha már választunk, miképpen tegyük?

Nem, nem módszertan következik, vagy felszólítás arra, hogy ide-amoda tessék voksolni. Azt már annyit vágták a képembe, hogy csömöröm van tőle, és olyan ostoba brigantik, hogy azoknál nem dicsőség okosabbnak lenni, a Csuri macskám is többet tud náluk. Év eleje óta egyéb sem ömlik mindenhonnan, ahonnét csak ömölhet, mint az, hogy kik a nemzet ellenségei és velük szemben kikre szavazzunk. Én ebbe a mocskolódásba bele nem megyek, majd, ha lesz eredmény, elemzem, addig meg senki mellett nem állok agit. Vagy nem agitálok.

Nyugalom: a végén mindenki megkapja majd a maga jól megérdemelt elégtelenjét tőlem. Olyan is lesz, akiknek inkább kicsapás járna.

Hát akkor mit jelent, hogy miképpen válasszunk?

Még azt sem, hogy mit tegyünk. Egymást keresztező vonalat mindenki tud húzni, azt is feltételezem, hogy senki el nem indul voksolni pucér üleppel vagy iratok nélkül, ezt kár is lenne sulykolni.

Én azt mondanám, jó szóval, tanáccsal, mit ne tegyünk.

Elsőként is: ne jósolgassunk.

Minden jóslat sánta, aminek nem a számtan vagy a logika szegné nyakát, az is megbotolhat mindenféle trükkben, csalásban. Márpedig az volt, van, lesz. Ne csináljunk bolondot magunkból. Ne prófétáljunk, hagyjuk meg Illésnek, jobban áll neki.

Másodjára: ne kampányoljunk.

Ma már minek? Több, mint fél esztendeje mérgezi az életünket, lelkünket a mindent elöntő, minden eddiginél aljasabb propaganda. Ma már senki meg nem fog győzni senkit, aki szavaz, annak már kialakult a véleménye. És akár így, akár úgy, de a vérgőzös korteskedésből már mindenkinek elege van, alaposan, minden hócipő tele. Aki ma még kampányol – a törvény nem tiltja – tán inkább kelt ellenérzést, mint rokonszenvet.

Harmadjára: őrizzük meg a hidegvérünket.

Ha már szavazunk, jobb a tiszta ésszel, megfontoltan leadott szabályszerű voks, mint az indulatból, haragból, rajongásból odaikszelt vélemény. Gondoljuk meg, mit akarunk – és akarjuk. De ne a nagy löttyös indulat hajtson, nagyobb a tét, mint egy kocsmai verekedésben.

Negyedjére: ne legyünk agresszívak.

Még ha tudjuk is, hogy a másik választó velünk ellentétesen szavazott, ha van olyan szamár, hogy utca során hirdesse, akkor se sértsük meg, az voltaképpen csakis az ő dolga meg a Választási Bizottságé, a világon senki másra nem tartozik. Magánügy. Kerüljük a konfliktust, a kötekedő embert, ha egy mód van rá. Lesz ilyen is, elkerülhetetlen – de ha partnert nem talál a csatához, egyedül nem tud megvívni senkivel. És mi se kötekedjünk: az a másik lehet, hogy őrültséget művel, de igazából pont ugyanazt teszi, amit mi magunk: szavaz. Rosszra adta a voksát? Ha győz a rossz: majd megszenvedi velünk együtt, ha veszít: még hamarább megszenvedi. Az agresszivitás nem segít, ráadásul ez egy polgári jog gyakorlása, ha valaki megzavarná ebben polgártársait, az találkozik a rendőrséggel.

Ötödjére: ne triumfáljunk.

Ez egy választás. Lesz vagy lesznek majd, akiknek kedvez az eredmény, olyanok mindenképpen lesznek, akiknek nem. A győztes majd úgyis ünnepel, a mai környülállások mellett a vesztesek meg mindenképp csalást kiáltanak majd és rettentő átkokat szórnak. Ezt egy politikus vígan megteheti, ezért fizetjük, de nekünk, választóknak nem ez a dolgunk. Ha a győztesekhez tartozunk majd, lássuk be: a vereség sok ember számára munkája csődjét, tervei összeomlását jelenti, nem fognak velünk ünnepelni. Ha a vesztesekhez, azt lássuk be: a másik félnek nincs miért velünk gyászolnia, míg az ablakot be nem törik és a korcsmát szét nem verik, ünnepelhetnek kedvükre. Egymásnak semmiképp se essünk: ez választás, nem polgárháború!

Hatodjára: ne is gyászoljunk.

Még ha veszítünk is, akárhogy mondják nekünk az ellenkezőjét, hétfőn is lesz nap és nekünk élnünk kell, méghozzá itt, a többiek között, győztesekkel, vesztesekkel együtt.

Azt már tán felesleges is említenem, hogy aki a vereségéért önmagán és a csaláson kívül embercsoportokat, nemzetiségi, felekezeti vagy más kisebbségeket okol majd és tesz bűnbakká, ahelyett hogy magába nézne és megkérdezné, mit rontott el: az a politika gyalázatos szörnyetegévé züllik így, akivel még szóba állni is szégyen ezek után, és jobban teszi, ha elássa magát, mielőtt elnyeli a föld.

Hetedjére: ne igyunk.

Szavazás előtt semmiképp, utána is módjával. Isznak majd helyettünk sokan, a kocsmárosok dupla adag italt rendeltek mára, mert ismerik a magyar választót, tudják, hogy a voksolást leöblíti, ha tetszik, ha nem. Lesz részeg ember elég nélkülünk, is, fogadok, lesz betört koponya is: ha leadtuk a szavazatot, lecsúszhat egy-két ital, de nem több. És végképp ne kérkedjünk a becsületsüllyesztőben azzal, kire szavaztunk, abból mindig csak baj lett. Hőzöngés, kalamajka.

Nyolcadjára: senkit se „vigyünk magunkkal”.

Ha polgártársunk nem kíván szavazni, az az ő döntése, tartsuk tiszteletben, ő sem akar minket erővel bezárni a házba, hogy ne mehessünk voksolni.

Kilencedjére: mi se tartsunk vissza mást a szavazástól, másnak se engedjük ezt.

És végül tizedjére: bármi is legyen az eredmény, fogadjuk hideg fejjel.

Ne kapkodjunk a rezes fringia után, jó helyen van az a fogason, hadd marja tovább a rozsda. Ne azt kérdezzük „hogy lehet ez lehetséges”, ne keressünk bűnbakokat, ne készüljünk bosszúra – mindezt megteszik majd helyettünk pártjaink politikusai. Jó kedvvel, és bőséggel teszik majd. Ne azt kérdezzük, „hogyan történhetett”, azt kérdezzük: „hogyan tovább?”

Kesernyésnek indul ez az idei választás, valakik mindenképpen rossz szájízzel zárják a mai napot, ne keserítsük magunk is az életünket. Menjen szavazni, akinek elvei nem tiltják, ne menjen, akinek tiltják: de ne acsarogjon senki a végén. Ez verseny, csak nem sport, mert ha az lenne, lehetne rá fogadni (Angliában lehet). Nem nyerünk személy szerint semmit, sem befolyást, sem pénzt, sem hatalmat, ha a mi favoritunk fut be és személyesen nem is veszítünk semmit, ha nem: ezért titkos a szavazás. A voksainkat sehol sem tartják nyilván név szerint, ez pletyka.

Aki veszít vagy nyer: az az ország és Európa.

Őrizzük meg a józan eszünket és méltóságunkat, tiszteljük embertársainkat és legyünk résen.

Ha csalást látunk, leplezzük le.

De végső soron: legyen béke, szabadság és egyetértés.

Aztán csak okosan.

Európa sorsáról döntünk.

Vissza a Néppártba?

„Az eddigi politikai irányvonal teljes feladása végső soron a Fidesz bukásához vezetne. Nem egy Strache-féle szcenárióra gondolok, hanem arra, hogy a populizmus és az uniós intézmények kijátszása, a fideszes lumpenpolitika európai, sőt olykor globális exportjának feladása nélkül a Fidesz szilárdnak tűnő belső támogatottsága gyorsan elolvadna.”

Nagyon úgy néz ki, Orbán Viktor ma már egészen másként vélekedik a Fidesz európai mozgásteréről, mint akár pár héttel korábban. Lehet, hogy erről azok az új kampánystratégák győzték meg, akik újabban kerültek be a képbe, mint a Fidesz – közpénzen – alkalmazott tanácsadói; lehet, hogy csak a körülmények hatalmát ismerte fel a miniszterelnök. Ha csak előérzeteimre hallgatnék, akkor azt mondanám: ez utóbbit nyugodtan ki lehet zárni. Annyit már megtanultunk az elmúlt évtizedekben, hogy Orbánra nagyobb befolyást tudnak gyakorolni a kampányguruk, mint a tények…

Az nyilvánvaló, hogy a néhai Arthur Finkelstein, mint választási tanácsadó ugyanazt a hibát követte el, ami felé rafinált szélsőjobbos tanítványa, Steve Bannon menetel most. A jelek szerint Amerikából nem mérhető fel teljes mélységében az európai perspektíva. Félrevezető, ha mindent csak a közvetlen nemzeti szintű – vagyis belpolitikai – haszonszerzés dominál, s ezért valaki fittyet hány mindarra, aminek egy állam és az érintett politikusok európai szinten ki vannak téve. Orbán csak a belmozgásokra figyelt eddig, akárcsak Heinz-Christian Strache, s beérte egyetlen referencia-ponttal, vagyis Putyin Oroszországával. Ám

ha egy állam – hívják azt Ausztriának vagy akár Magyarországnak – az Európai Unió tagja, ez a formula sem választásokkor, sem a választások közötti nyugalmasabb pillanatokban nem csak elégtelen, de megtévesztő is.

Orbán, a korábbi tanácsok dacára úgy tűnik, felismerte, hogy mit veszíthet, ha kikerül az Európai Néppártból (EPP). Megszűnik a védelmező ernyő, a befolyás; az alkupozíció pedig szinte irrelevánssá válik. Ma már egyértelmű: két fontos eseményhez köthető a mára kialakult fideszes csőd:

Először, amikor plakátkampányt indítottak Jean-Claude Juncker ellen. Ez ugyan megosztotta a Néppártot, mert közben – a szokásos módon – a magyar miniszterelnök udvarolni kezdett Manfred Webernnek, aki egy rövid ideig valóban nem tekintette ezt olyan ellenséges gesztusnak, mint a megtámadott Juncker vagy Joseph Daul pártelnök, de aztán saját pártja, a CSU – s nyilvánvalóan a CDU is – gyorsan más belátásra bírta. Orbán másik stratégiai melléfogása, hogy látva: Weber alulmaradt a Néppárton belüli kötélhúzásban, nekiesett a néppárti csúcsjelöltnek is, arra kényszerítve azt, hogy visszautasítsa a fideszes támogatást a bizottsági elnöki tisztért vívott megmérettetésben, kijelentve: ha a Fidesz-szavazatokon múlna a megválasztása, akkor arról inkább lemondana. Mindezt jó tudni, amikor számba vesszük, milyen hatással lehet mindez Orbán és a Fidesz jövendő sorsára a Néppárton belül?

Van-e mód arra, hogy visszafogadják?

Jelenleg nem csak az új tanácsadók dolgoznak azon, hogy ez így legyen, hanem azok is, akik ettől politikai hasznot remélnek. Nemrég jelent meg a jobb időket megélt Prőhle Gergely volt államtitkár és nagykövet elemzése, melyben eléggé reálisan mérte fel a kialakult helyzetet. Válasza azonban nem tűnik meggyőzőnek, amikor kiderül: nem csak reméli, de megvalósíthatónak is tartja a Fidesz visszatértét a Néppártba. Érthető persze, hogy ezt szeretné, akárcsak az a fideszes diplomata kör, melynek iszonyatos megaláztatásokat kellett eltűrnie azóta, hogy a külügyminisztert Szijjártónak hívják. Ha a helyzet változna, márpedig a Néppártba való visszatérésnek nyilvánvalóan ez nélkülözhetetlen feltétele lesz, akkor egy efféle fordulat Pröhlét és társait ismét fontos, sőt megkerülhetetlen emberekké tehetné a Fideszben és a kormányban egyaránt. Javaslatai – fideszes szempontból – ésszerűek, sőt minden bizonnyal megvalósulásuk jót tenne az országnak is, de vajon megvalósíthatók?

Ha Orbán olyan vállalásokat tenne a Néppárt és az egész uniós adminisztráció felé, melyeket azok egyelőre teljesíthetetlennek látnak, minden bizonnyal: igen. Viszont az az eddigi politikai irányvonal teljes feladását hozná, ami végső soron a Fidesz bukásához vezetne. Nem egy Strache-féle szcenárióra gondolok, hanem arra, hogy a populizmus és az uniós intézmények kijátszása, a fideszes lumpenpolitika európai, sőt olykor globális exportjának feladása nélkül a Fidesz szilárdnak tűnő belső támogatottsága gyorsan elolvadna.

Ha Orbán szembe találná magát olyan uniós követelésekkel, hogy például mondjon le Putyinhoz fűződő kapcsolatairól, csatlakozzon az európai ügyészséghez, változtassa meg a választójogi törvényt, helyezze vissza a kényszernyugdíjazott bírákat, tárja fel a Fidesz oligarchikus holdudvarát s hagyja, hogy az unió intézményei utána menjenek az ellopott pénzeknek, nem csak a hatalom porladna el, de Orbán személyes védettsége is.

Elvégre nem véletlenül beszélnek ma már itthon is egyre többet a börtön elkerülhetetlenségéről, s arról, hogy békés eszközökkel Orbán nem fogja feladni az ország totális kontrollálását.

Nézzük meg a lehetőségeket kívülről is. Ha Orbánnak sikerülne visszasírnia magát a Néppártba, elsőként Európa szélsőjobboldala kiáltaná ki árulónak: Salvini, Le Pen személyes kudarcot látnának ebben, s ismervén a politikai etikáról vallott nézeteiket, aligha állnák útját olyan információk szivárgásának, amelyek csak négyszemközt hangoztak eddig el, aminek megvolt mindig a nagyon nyomós oka. De ez a kisebb kockázat, amivel Orbán jelenleg szembenéz.

Ennél sokkal fontosabb, hogy a Fidesz által vasárnap elérendő mandátumszám vajon elégséges lesz azoknak a foltoknak a betapasztásához, melyek épp azért keletkezhetnek majd, mert Orbán megbocsájtást nyert a Néppárttól? Tudjuk, hány párt jelezte, hogy otthagyja a Néppártot, ha a Fidesz marad, s ezt a folyamatot nagyon felgyorsíthatja Emmanuel Macron és a liberálisok erőteljes közeledése a centrumban. Másrészt vajon vállalja-e a Néppárt a Fidesz visszatértét, ha lehetővé válna egy olyan nagykoalíció létrejötte, amelyből kihagyható lesz egy gyengélkedő Néppárt?

Ugyanakkor Orbán – ha a nyugati sajtót nézzük – iszonyatos vesszőfutáson megy át már egy ideje, mely csak fokozódott, amint közelített az európai választás. A napokban a vezető német jobboldali-konzervatív napilap,

a berlini Die Welt közölt egy alapos elemzést, melynek címe mindent elárul: Orbán családpolitikája a náci időket idézi.

Ugyanez áll a kontinens többi meghatározó, német nyelvű konzervatív napilapjára, a Frankfurter Allgemeine Zeitung-ra, az osztrák Die Pressé-re, a svájci Neue Zürcher Zeitung-ra. Ennek nyomán felmerül az emberben a kérdés: megengedheti-e magának a Néppárt bármely politikusa, hogy Orbánnak „megbocsásson”? Nem keveri-e önmagát és a Néppártot olyan gyanúba, hogy bárkivel összefognak, ha ezzel garantálják a politikai túlélést? És viszont: politikailag túlélhető-e az, ha mindent feladnak, ami eddig megkülönböztette őket a szélsőjobbtól?

A válaszokat a vártnál gyorsabban meg fogjuk kapni a május 26-i választások után.

Ara-Kovács Attila

Ír exit poll: nyertek az uniópártiak

Írországban a kormánypárt nyerte az exit poll adatok alapján az EP választást . – jelentette az AFP hírügynökség. A jobbközép, uniópárti Fine Gael kormánypárt főleg a Brexit körüli veszélyekről való tájékoztatásra építette EP-kampányát.

„A brit politikát felemészti a Brexit, ez hosszú ideig így fog maradni. Most új fázisba lépünk ez veszélyeket hordozhat magába Írország számára” – nyilatkozta Theresa May lemondására reagálva Leo Varadkar, miniszterelnök. – Akárhogy alakuljon, mi tovább építjük és mélyítjük szövetségeinket Európával”

Érdekesség, hogy az országosan csak 9 százalékon álló Zöld Párt, akik a klímaváltozás veszélyire hívták fel a közvélemény figyelmét a kampányuk során egy választókerületben 23 százalékon teljesítettek. Így bőven megelőzték az itt 14%-ot elérő kormánypárti erőket.

A három írországi választókerületből kettőben tudott csak nyerni a kormánypárt.

Az Irish Examiner felmérése szerint a jobbközép Fianna Fáil párttal holtversenyben áll az élen az országos eredményeket tekintve 23-23%-kal, míg a Sinn Féin 12% a zöldek pedig 9%-ot értek el.

Az én konteóm

Néhány hete figyelem a különböző közvélemény-kutatók táblázatait. Hatalmas változáson mentek keresztül. Már nem a DK a közös többszörös az ellenségkép felvázolásakor. Sőt! „legjobb ellenzéki kampány, a legnagyobb mozgósítási képesség, nagy húzásnak bizonyul Dobrev (a’la Gyurcsányné) politikussá válása satöbbi… satöbbi…

Igaz, hogy volt néhány oldalbaszúrás a kormánymédia aljáról, sőt volt néhány hátbaszúrás  a szocik részéről, de mivel a DK nem vette fel az elédobott kesztyűket így ezek a szirénhangok, ha meg nem is szűntek, de piano üzemmódra váltottak.

A jobboldali közvélemény-kutatások rendre második, harmadik helyre, de mindenféleképpen az Mszp elé sorolták a DK-t, sőt, a némiképpen objektívnek nevezhető kutatások is nagyon szoros, hibahatáron belüli eredményt mutattak ki a két deklaráltan baloldali elkötelezettséget hirdető párt között. Kivétel természetesen az a cég amelyiknek az MSZP-hez való kötődése kétségbe sem vonható.

„Gyurcsány Ferenc pártja örülhet, ha a Fidesz nem mozgósít jól – derült ki a Nézőpont Intézet elemzéséből.” (Mandiner)

Rövidre fogva eszmefuttatásomat azt gondolom, hogy a politika boszorkánykonyháján egyesek összesúgtak és arra a következtetésre jutottak, hogy a DK vitorlájából leginkább úgy lehet kifogni a szelet, ha nem harcolunk ellene, hanem elkezdjük jó hangosan hizlalni egójukat, sokcsatornás üzemmódban, hogy inkább önelégülten nézegessék magukat a tükörben, mintsem felszántsák az országot és végül még néhány kistelepülésre is eljussanak. Tántoríthatatlan rajongóik – hangzott fejemben a kósza gondolat – pedig elégedetten üljenek inkább otthon, mondjuk vasárnap is, hiszen még a fideszes hátterű közvélemény-kutató is „minket” hozott ki második, sőt: MÁSODIK! helyen, tehát „elegen vagyunk, nélkülem is meglesz a kellő számú szavazat és megyek inkább pecázni!”

Közben a Kubatov listák felhasználói pénzünket nem kímélve elképesztő hatékonysággal mozgósítanak: sokmilliós plakátokkal és hirdetéshegyekkel bombázzák alattvalóikat, vagy akár személyes megkeresésekkel terelgetik a még tévelygőket (- Úgy hallom hétfőn szeretnél jönni a közmunkára! vagy éppen az óvodában van még egy betöltetlen állás számodra…) Persze bevetik a legdrámaibb fenyegetést is:

„Ha a Fidesz-tábor nem elég aktív, akkor a DK három helyet is szerezhet”.

Ettől remélik a leginkább mozgósításra késztető hatást. Ezzel másodszor a mozgósítási hatékonysággal: a szavazók nagy számával fogják garantálni, hogy a DK nagyon is  behatárolt szavazótáborának minden voksa is kevés legyen akár a második és harmadik képviselő Brüsszelbe küldéséhez.

Na, szövögethetek én itt mindenféle összeesküvés-elméletet, vasárnap este sem fog kiderülni a furmányból kiderülni semmi csak az eredmény beszél majd helyettem, amiből annyit azért megtudhat minden ellenzéki párt mekkora szeletet vághat magának az őszi önkormányzati tortából.
És verkli megy tovább…

Napilapok végveszélyben – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, ma mindegy mit hoz, csak kávé legyen és keserű, nincs jó kedvem. Holnap jönnek az uniós választások, ma már nincs értelme győzködni az embereket, aki akar valamire-valakire szavazni, már eldöntötte, aki nem, az is – kampányolni sem akarok senkinek, szóval most inkább olyasmiről lesz szó, ami csak őszre várható, de akkor nagy baj lesz belőle.

Konkrétan arról van szó, hogy megszűnhet a teljes vidéki sajtó, mindenestől. Az a vidéki sajtó, amit nagy munkával és nem kevés ráfordítással szerzett meg a kormánypárt, terelt különféle társulásokba, majd azokat a társulásokat rakta egy zsákba decemberben a KESMA létrehozásával, hogy kevés kivétellel az egész magyar sajtó az övék legyen.

Magamban már akkor mondtam, hogy nem lehet ennek nagyon jó vége, ugyanis minél messzebb van egy lap munkatársaitól és olvasóitól a tulajdonos és a vezetés, annál nehezebb azt megírni is, de olvasni is. Van már némi tapasztalatom a vidéki napilapoknál is – a rendszerváltás korai éveiben édesanyám belső munkatárs volt a Tolnai Népújságnál, én magam külsősként erősítettem a lapot. De nem kicsit: gyakorlatilag minden nap átmentem a saját munkám után a szerkesztőségbe, és írtam egy jegyzetet vagy a saját nevemen, vagy a kollegináén, aki volt annyira szőke, hogy dolgozzak helyette, bár annyira nem, hogy a hálájának komolyabb jelét is adja. Aztán, amit a saját nevemen írtam, ki-kifizetgették, amit másén, azt nem, de a sörpénz megvolt belőle így is. Külsőztem én még a Dunántúli Naplónak is onnan.

No, de hagyjuk az én saját személyes nosztalgiámat, mert helyzet van.

Persze, hogy a vidéki napilapok nem nyereségesek, nem is lehetnek azok, ugyanis a vidéki napilapnak a helyi hírekről kell szólnia, aki az országosakat akarja olvasni, az vesz országos sajtóterméket. (Szekszárdon is olyan dolgokat kellett figyelni, hogy látjuk-e a tűzoltóautót, és ha látjuk, szirénázik-e vagy csendben megy? Ha nem szirénázott, akkor tudtuk, hogy csak sörért mennek a srácok, ha szirénázott, rohantunk utána.) És jogos is ez az igény: lehet, hogy Pestről nem tűnik eseménynek mondjuk egy borfesztivál, vagy épp csak fél kolumnát érdemel, jó esetben – de ott, helyben egy csomó ember fél éveket készül rá.

Szóval, ne tessék lenézni a vidéki napisajtót. Igény volna rá, csak épp most nem elégítik ki. Ezeket a lapokat ugyanis már most is főleg Pestről írják.

A Népszava szerint:

„Az újságoknál már csak a helyi híreket dolgozzák fel önállóan (természetesen ezt is alapvetően a kormánypártra hangolva, az ellenzéki megszólalásoknak minimális teret adva), de a politikai és sport oldalakat már egy központi szerkesztőség látja el anyagokkal. Igaz, egyelőre elég nagy a szórás: a Komárom-Esztergom Megyei 24 ÓRÁ-ban általában hat oldalt (plusz a címlap felét), a szomszédos Fejér Megyei Hírlap munkatársai tizenkettőt készíthetnek maguk, a Somogyi Hírlapnál viszont tíz oldalt írnak helyben.”

Bizony, bizony, a minap emlegettem a pár éve meghackelt Orbán-interjút, az is ilyen központi, Budapestről küldött írás volt már akkoriban is: épp azért lehetett akkoriban nagyobb baj belőle a várhatónál, mert nem elég, hogy Orbánból csináltak bohócot, de az interjút is az akkor Magyar Időknél, most Magyar Nemzetnél dolgozó Szakács Árpád írta és ő nem hagyhatta kihűlni sem a nyomot, sem a bosszút. Pedig az olyan étel, amit hidegen fogyasztunk, amint az olasz közmondás tartja.

No, de most még csak Szakácsról sincs szó, hanem arról,

mi lesz ezeknek a Pestről félreszerkesztett, kézzel vezérelt szerencsétlen lapoknak a sorsa?

Mert tény, ami tény: csökken a példányszámuk, olvasottságuk. Hogyne csökkenne: az, ami érdekelné az olvasóikat, nincs bennük, nem fér beléjük, az meg, amiből már nagyon elegük van, csak úgy dől a hasábokról. A Tolnai Népújság 10598-as példányszámról 8263-ra, a Somogyi Hírlap 15034-ről 11529-re, az Új Dunántúli Napló 20618-ról 15852-re, a Fejér Megyei Hírlap 25812-ről 20741-re, a Kisalföld 52503-ról 48797-re csökkent.

Hát, tévével már láttunk olyant, nem is rég, és a KESMA-n belül, miszerint úgy szüntették meg, hogy a megszűnt cég megmaradt, csak a konkurense nevén, a konkurens pedig megszűnt helyette. De annak idején a Magyar Nemzet stábját is lecserélte ugyanez a sajtóirtó felszámolóbanda a Napi Magyarország korábbi csapatára. Szóval, mit terveznek a sok vidéki napilappal, ha már nem rentábilisak?

Teljesen meg nem szüntetnék őket, mert propganadaértékük mégiscsak van.

De egy olyan megoldás szivárgott ki, ami szerint:

„Az önkormányzati választások után, de legkésőbb 2020 elején teljesen megszűnnének a jelenleg működő megyei napilapok, és a helyüket egy központilag szerkesztett újság venné át.

Ezek minden megyében ugyanazon a néven és arculattal jelennének meg, minimális helyi tartalommal, amit megyénként néhány újságíró állítana elő. Helyben nem lennének vezetők, főszerkesztők sem. Egy ilyen rendszer természetesen jóval olcsóbbá tenné a működést, márpedig a KESMA létrehozásának ez az egyik bevallott célja.” (Népszava)

Akkor, kérem, nagy a baj. Ha ez egy önálló médiavállalkozás volna, és nem tudnánk, hogy a kormány hatalmas kísérlete, szerintük a magyar sajtó átalakítására, szerintem meg a megsemmisítésére, azt mondanám: meg ne próbálják. Ugyanis ez maga a gazdasági csőd.

Igen, a rendszerváltás óta csökken a vidéki, megyei napilapok példányszáma, és ez nem véletlen: a korábban pártsajtóként fungáló lapokat annak idején nagy részben német cégek vették meg, a legtöbbet az Axel Springer. Annak még szemtanúja voltam, mikor a Tolnai Népújságot átvették, ígértek sok mindent, szépet, jót, amiből nagyjából csak két dolog lett: leharcolt, használt nyugati géppark és némi központosítás. Távolról sem ekkora, de már az is ártott az olvasottságnak: hát hogyne, Tolna az ország legkisebb megyéje, Szekszárd a legkisebb megyeszékhelye, harminckétezer lakossal, az ottani sajtónak – emlékszem, volt idő, hogy két napilapot és egy hetilapot is eltartott a közönség – nagyon helyinek kell lennie, és nagyon közérdekűnek, hogy el lehessen adni. Ami most nyolcezer példány, az 1998-ban még huszonnégyezer volt, korábban meg ennél sokkal, sőt, sokszor több.

És most jönnek csak a nehéz idők.

Ez az ötlet – a pár tagú vidéki leányvállalat-szerkesztőségek a Nagy Pesti Központ körül – nem tudom, miféle ember agyából pattant ki, de hogy inkább lehetett építőipari vagy másféle vállalkozó, mint újságíró, az is biztos. Nem lehet így dolgozni, mert a sajtó minden egyéb szakmánál rugalmasabb: nem lehet tervezni.

Hihetetlenül sok munka vész kárba, de sem nem lehet, sem nem szabad megtervezni mondjuk reggel a déli lapot vagy délben a másnap reggelit, és aztán ragaszkodni a tervhez, ugyanis alapvetően mégis az események kell bekerüljenek a lapba, és azok rendületlenül zajlanak, akármi is dőlt el az értekezleten, akármit is terveztek a címlapra. Egy tömegbaleset minden politikus-interjút felülír, jó újságírónak, szerkesztőnek munkakezdéskor maximum elképzelése van arról, mit is tervez, mert pontosan tudja, hogy hiába minden igyekezet, hiába a legszebben (előre) megírt riport és jegyzet, ha a részeges Pistike kiesik a negyedikről a főtéren és eltöri a lábát, az a címlap. Vagy ha valaki sampont, habfürdőt önt a szökőkútba, akkor az.

És nagyobb méretekben is így kell dolgoznunk:

én például este még úgy terveztem, ma Theresa May lemondásáról írok ide, csak közben érkezett a hír a vidéki napilapokkal tervezett őrültségről. Ilyenkor az ember mérlegel, és arra jut, hogy mivel ez magyar olvasókat érint (különben May lemondása is, csak az kevesebbeket érdekel), helyi, magyar szempontból fontosabb, nagyobb érdeklődésre tart számot. May asszony és a hozzá írt jegyzetek, három óra tegnapi előmunkával együtt mentek a levesbe, már ma délután sem érdemes megírni, holnap pláne nem – de mit csináljunk, a sajtó így működik. Ez most a fontosabb nekünk, nálunk.

Ezért nem lehet Pestről szerkeszteni a vidéki napilapot. Ott, ahol a vásárlói, olvasói élnek, tényleg nagyobb hír a Pistike lábtörése – egy Orbán-interjúnál mindenképpen nagyobb. Sajtót távirányítani nem lehet. Illetve lehet, csak senki sem fogja venni, olvasni. Az sem érv, hogy „ott a török kiverése óta nem történt semmi”. Az a semmi, ami nem történik ott nap, mint nap, na, az érdekli a helyi olvasókat. Egészen pontosan az.

Helyi sajtóhoz helyi, döntőképes, hatáskörrel felruházott vezetés és helyi munkatársak kellenek.

Az uniformizált vidéki napisajtó meg maga a lázálom: én ugyanis láttam ilyent élőben. Ceausescu Romániájában, ott ugyanis a megyei napilap négy oldalas volt, ebből az elsőt elvitte a Bukarestből, központilag kötelezően küldött vezéranyag és a fotó, amin kivétel nélkül minden esetben ugyanaz a személy szerepelt, legfeljebb más és más élethelyzetben, a másodikat a pár soros helyi hírek és a kötelező termelési riportok, a harmadikat a rovatok – kultúra, főzés, horgászat, kézimunka, bármi, csak politika nem, és akkortájt minden politikának számított – az utolsót pedig a sporthírek meg a temetkezési- és apróhirdetések. Művészet volt abba bármi sajtószerűt belecsempészni, de néha még így is sikerült, ha a szerkesztő félrenézett a szerző meg nagyon ügyes volt.

Bár még ez is inkább a mostani magyar vidéki állapotokat tükrözi, mert még volt helyi vezetés. Még voltak helyi hírek, csak az egyes oldal jött Bukarestből.

Orbán Viktor tervezett vidéki napisajtója rosszabb lesz Ceausescuénál.

És miért pont az önkormányzati választások utánra tervezik a Nagy Átalakítást? Persze azért, mert addig is, a kampányban szükség lesz azokra a napilapokra, működő formában. Aztán, ha már megtették a kötelességüket, mehetnek, jó mórokként.

Nem tehetek róla, egy közkeletű vicc jut az eszembe a helyzetről, pedig nem vagyok túl vidám.

Orbán Viktor horgászik, Áder messziről látja, hogy kifog egy aranyhalat. Odarohan árkon-bokron át, de mire odaér, Orbán már süti is egy serpenyőben a halat.

– De Viktor, a három kívánság!
– Nyugi. Már megvolt.

Szóval, körülbelül így járhat a vidéki napisajtó is: attól, hogy teljesíti Orbán kívánságát még megsütik, ha nem vigyáz.

Pert vesztett a Figyelő a “Soros zsoldosok” listázása miatt

0

A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közösen képviselte azokat a civileket, akik megnyerték a Figyelő ellen a “Soros zsoldosok” listázása miatt indított pert. Ugyanezen a napon jogerősen megnyerte a TASZ azt az ügyet, amelyben az egyik munkatársáról készült képet a Magyar Idők egy ellenzéki tüntetőket lejárató cikk illusztrációjaként használt.

A Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ még 2018-ban közösen ajánlott képviseletet a Figyelő című hetilap ellen azoknak a civileknek, akik felkerültek a “Soros-zsoldosok” listájára. Az érintettek közül Jávor Kata és Szőke Sándor jelentkeztek, akik úgy gondolták, hogy sérti a személyiségi jogaikat az, ha zsoldosként, idegen, gonosz hatalmak végrehajtójaként állítják be azt az értékes társadalmi munkát, amit végeznek – olvasható a TASZ közleményében.

Az első fokú bíróság megállapította, hogy széles társadalmi rétegek számára, első ránézésre is egyértelműen jogsértő volt a cikk tartalma. Kimondta, hogy a felperesek jó hírnevét sérti az a tényállítás, amely őket Soros György bármilyen akaratának végrehajtójaként, különösen a negatív jelentéstartalmú „zsoldosként” állítja be. A bíróság azt is hangsúlyozta, hogy a közéleti vitában Soros György az ország ellenségeként jelenik meg, így az, hogy a felpereseket az ő személyével összefüggésbe hozták, ráadásul valótlan tényállításokon keresztül, mindenképpen jogsértő. Nem fogadta el a bíróság a Figyelő védekezését, miszerint a cikk a véleménynyilvánítás szabadságának körébe tartozik.

A bíróság kötelezte a Figyelőt, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított következő lapszámban tegye közzé a bírósági döntést.

A Figyelőt eltiltotta a hasonló jogsértő tartalmak közzétételétől, ezzel is hangsúlyozva azt, amit köztudomású tényként fogadott el az eljárásban: hogy a civilek elleni kampány egy régóta fennálló és jelenleg is tartó állapot, és a jövőben is lehet hasonló cikkek megjelenésére számítani. Ennek alátámasztásaként a bíróság kiemelte, hogy  a cikk közzététele egy olyan országos, valamennyi médiafelületre (televízió, rádió, nyomtatott és elektronikus sajtó, hirdetőtábla) kiterjedő és huzamos ideje tartó kampány része volt, amelyben Soros Györgyöt a magyar nép ellenségeként mutatják be, az általa támogatott szervezeteket pedig úgy, mint amelyek az ő – a magyar nép érdekeivel ellentétes – akaratát kívánják érvényre juttatni.

A bíróság ítélete szerint a Figyelőnek egy teljes oldalban kell közölnie az ítélet rendelkező részét és annak jogi indokolását is, hogy az olvasók pontosan megismerhessék, mit és miért ítélt jogsértőnek a Fővárosi Törvényszék. Emellett a Figyelőnek fejenként 500-500 ezer forint sérelemdíjat kell fizetnie a felpereseknek és az újságnak kell állnia a perköltséget is.

Egy másik, a propagandamédia ellen indított TASZ-os perben pedig jogerős lett ma a siker. A másodfokú bíróság is kimondta, hogy ugyan egy tüntetőnek tűrnie kell a fotózást, de azt már nem, hogy szándékosan, félrevezetően egy másik tüntetésről szóló cikk illusztrálására használják a képét. Különösen, ha annak a cikknek “Lincselt volna a csőcselék” a címe. Ebben a perben a Magyar Időket 300 ezer forintos sérelemdíj megfizetésére kötelezte a bíróság.

„Ezek a nyertes perek is bizonyítják, hogy vannak jogi eszközök a propagandamédiával szemben. A TASZ a munkája során egyszerre védi a szabad sajtó jogait és lép fel a hatalmat szolgáló propaganda lejárató, hazug cikkeivel szemben” – mondta el Nehéz-Posony Kata ügyvéd.

A Figyelő elleni perben a felpereseket Nehéz-Posony Kata és Tóth Balázs ügyvédek képviselték, a Magyar Idők elleni perben a felperest Hüttl Tivadar, a TASZ jogsegély szolgálatának vezetője képviselte

Békemenet vasárnap – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, valami vicces kávét kérek, mindenféle habokkal, kis ernyőkkel, fagylalttal, ma mókázunk. Sosem gondoltam volna, hogy előre meg fogom tudni mondani a vasárnapi választások eredményét, de lám csak, mégis így van: ha elég sokan komolyan veszik a CÖF közleményét, akkor érvénytelen lesz a voksolás, legalábbis Magyarországon.

A Civil Összefogás Fóruma ugyanis egy nagyívű gesztussal egyszerűen kisajátította a vasárnapi uniós választásokat. Kész, mostantól az ő rendezvényük, aki szavaz, velük van. Ennél alaposabban nem is lehetne elvenni a kedvét az embernek a részvételtől, esetleg még azzal, ha Németh Szilárd nyitná meg személyesen és egyszerre, egy időben az összes szavazókörzetet, mert azt nem kétlem, hogy képes lenne rá. Annyi mindenre képes, miért pont ezt ne tudná megtenni?

De lássuk, hogyan sikerült ez a csodás einstand Csizmadia Lászlónak?

„Közlemény

máj 22, 2019

Nyolcadik Békemenet

A május 26-ai Európai Parlamenti választás legyen virtuális békemenet.

Védjük meg Magyarországot és Európát mindazoktól, akik gyökerestől kívánják kitépni az európai civilizáció értékeit az öreg kontinens földjéből. Szavazzunk azokra, akik szerint hazánk és családjaink szent oltalmat érdemelnek. Vonuljunk be a történelembe úgy, hogy gyermekeink, unokáink büszkék lehessenek ránk. Pártérdekekért, júdáspénzért, brüsszeli megélhetésért, hatalmi pozíciókért nem árultuk el országunk jövőjét. Ismerjük fel, hogy kontraszelektált politikusok ránk szabadították a muszlim világ zsoldosait. Európai polgárok pénzéből finanszírozzák a háttérbe megbúvó birodalmi törekvéseket. A cél Európa lakosságának kicserélése. A múlt és jelen gyarmatosítóinak a világháborúkat kirobbantó országok jelenlegi vezetőinek semmi sem drága.

Most a magyarok szavazataikkal a józan európai polgárokkal vállvetve megmenthetik Európát a bukott angyaloktól. Európa a miénk a görög-, római-, zsidó- és keresztény kultúra birtokosaié. Üzenje ezt a virtuális békemenet minden tagja a szavazatával!

Csizmadia László a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke”

Ez, kérem, tényleg einstand és ők a Pásztorok.

Mától nem uniós választások vannak vasárnap, hanem nyolcadik békemenet, aki elmegy szavazni, békemeneten vesz részt, és nem kétlem, hogy ha magas lesz a részvételi arány, minden voksolót besöpörnek majd a statisztikájukba, amit az állami támogatás felvételéhez be kell majd mutatniuk, így aztán ha tetszik nekünk, ha nem, az ő látványos sikerükhöz fogunk asszisztálni.

Ügyes, ügyes.

Ezzel az egy közleménnyel már biztosított jövőre is, hogy a különben látványosan működésképtelen álcivilek jövőre is pancsikálhassanak két dologban, úgymint tejben és vajban. Létezik az az amerikai közmondás, miszerint „ha legyőzni nem tudod, állj az élére”, bár nehezen volna alkalmazható az élet minden területén, például nem tudom, hogy oldotta volna meg az élre állást Custer tábornok Little Bighornnál, de azért a CÖF most megpróbálja.

Kicsit emlékeztet a dolog a régi, terror-fenyegetettebb időkre. Talán nem tetszenek rá emlékezni, én is gyermek voltam, de a hetvenes években jóval gyakoribb volt a terrorcselekmény, főleg Nyugat-Európában, mint most. Minden mostani állítólagos menekülthullám dacára: akkoriban egymást érték a terrorszervezetek, hol egy áruház szállt el, sok halálos áldozattal, hogy repülőgépeket térítettek ide-oda, hol szállodákat robbantottak fel, szóval ha akkortájt történt valami ilyesmi, a nyomozati szerveknek nem az volt az első kérdésük, hogy mi történt, hanem az, hogy a sok jelentkezőből, akik mind vállalták a felelősséget az akcióért, melyik lehetett az igazi? Mert mindegyik terrorszervezet vállalta, hogy ők voltak, a Fekete Szeptembertől a Vörös Brigádokig és a Baader-Meinhof csoportig. Szó szerint lopták egymástól a merényleteket.

De volt ilyesmi tavaly is: a Borussia Dortmund autóbusza elleni robbantásos merényletet egyszerre vállalta az Iszlám Állam, egy-két német szélsőjobboldali és legalább egy német szélsőbaloldali csoport. Aztán a nyomozás kiderítette, hogy nem is politikai terrorakcióról volt szó, hanem kötvénycsaláshoz kellett a robbantás, köztörvényes volt az ügy – mindenki hazudott.

Körülbelül így viselkedik most a CÖF is.

A jobbról-balról-alulról-felülről zajló kampánynak köszönhetően várható, hogy a vasárnapi választásokon magas lesz a részvételi arány. Leginkább azért, mert ez a voksolás tényleg fontos, annyi a félreértés a különböző politikai oldalak között, hogy míg a kormány szerint Magyarország jelene dől el rajta, a valóságban igazából Európa jövőjéről döntünk. Szóval, nagyon nem lesz mindegy az eredmény.

A magyarországi választójogosultak aktuális száma 7 933 815 fő. Ebből várhatóan legalább négy-ötmillióan csak elmennek szavazni, márpedig ez messze érvényes arány – de hát nem is kvótanépszavazás ez, hogy kihagyja az ember az életéből. Ennek tétje van, és nem is annyira nekünk, mint a gyermekeink, unokáink számára. Szóval ha lehet, mindenki legyen szíves elballagni addig a fülkéig, és szavazni, mégpedig lelkiismerete szerint, mert fontos.

Na, erre ütötte rá a billogát a CÖF. Erre írta rá a nevét, ez az, ami tegnaptól az övék. Hát nem tudom, ha ráírnám mondjuk a huszonnégyes villamosra a nevemet, attól még nem lenne az enyém, és hiába is kérném az utasoktól, hogy nekem fizessék be a viteldíjat: a jármű tőlem teljesen függetlenül közlekedik, tényleg nem ingyenes, de körülbelül annyira lehet ellopni, mint egy választást.

Szóval, Csizmadia mester víg álciviljei most nagyon mellélőttek a tények szempontjából, bár a saját szempontjukból, mint vázoltam, kevésbé, mert jól fog ez még kinézni a statisztikában. Sőt, nagyon jól.

Csak épp annyi közük van hozzá, mint nekem a villamoshoz.

De gyanítom, hogy a kormány is valami hasonlóra készül, szóval valamilyen formában mindenképpen a győzelmükként fogják kommunikálni az eredményt, bármilyen is lesz. Mert hát olyan nincs, hogy ők veszítsenek. Az elemzések szerint 13-15 képviselői helyet mindenképpen el fognak vinni, ha még ezen felül is sikerül mandátumot szerezniük, akkor nyerik túl magukat – és ezért is erőltetik a magas részvételi arányt. Mit is mond a Magyar Nemzetnek Varga Judit európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkár?

„– El kell menni szavazni Európáért, az országért, a gyermekeinkért! Ha ez a bevándorláspárti politika folytatódik, akkor Európa teljesen megváltozik, egész más világ vár a gyermekeinkre. A bevándorlás kérdésével most van először összeurópai témája az EP-választásnak, először válik lehetségessé, hogy ne a régi elit tagjai határozzák meg az európai politikát.”

Hát, más országokban egyáltalán nem a bevándorlás a választás fő kérdése, inkább a szociális, társadalmi, környezetvédelmi ügyek, azonban nálunk a magas részvételi arány segítheti az ellenzéket is, ők is azt mondják, hogy mindenkire szükség van. És ez igaz is – most nem fogok beállni korteskedni senki mellett, de tény, hogy a magas részvétel kétélű fegyver, és távolról sincsenek lejátszva még a végeredmények, ez a meccs még hozhat meglepetéseket, sporttársak.

Szóval, a dolgok jelenlegi állás szerint sok minden elképzelhető, és ennek a sok mindennek az ellenkezője szintén, nem kizárható sem a papírforma bejövetele, sem a nagy meglepetések.

De hogy a végeredményhez a világon semmi köze nem lesz a Békemenetnek, az halálbiztos.

Ne feledjük, hogy ők maguk mindenkinél jobban ismerik a saját népszerűségüket, létszámukat, tavaly március 15-én vonulgattak utoljára, de azelőtt négy évig össze sem hívták a csapatot, mert attól tartottak, hogy nem jönne össze egy közepes falunapra való ember sem. A tavalyi menet szintén nem volt gazdag a tumultuózus jelenetekben, a vele egy időben tartott Kétfarkú Békemenet-paródián legalább négyszer-ötször annyian vettek részt, és a CÖF csak annyi eredményt könyvelhetett el, hogy a menetelői megverték az akkori Magyar Nemzet egyik munkatársát, ami kétségtelenül nagy eredmény a sajtószabadság felé vezető rögös úton, mert például ma már nem vernék meg. Igaz, az illető már nem is ott dolgozik.

És azért is nagy ötlet a virtuális békemenet, mert nem kerül semmibe, de komoly anyagi hasznot hozhat. Igazi, magyaros csalafintaság.

No, mindegy, Csizmadiáék csak menetet próbáltak vágni az uniós választásokra.

Békemenetet.

Nem fog menni – azért ennek ellenére is tessenek elmenni szavazni, fontos az. Akadályozzuk meg, hogy a kontinens szélsőjobboldaliak, populisták, szuverenisták, egyéb haramiák, kiskirályok kezére jusson és újból szétszakadjon. Ez a valódi tét.

Ne is törődjenek a CÖF ellenreklámjával.

Szégyenszemle – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, egyszerű duplát kérek, minden sallang nélkül, két cukorral. Fontos dologról kell beszámolnom, ráadásul az egyik szemem sír, a másik ha nem is nevet, de mintha mosolyogna – nem lehet egyértelműen értékelni a tegnapi eseményeket, melyek Törökszentmiklóson zajlottak. Ami a legfontosabb: volt ugyan demonstráció de nem volt atrocitás.

Szóval, ugye ez a tegnapi gyülekezés elvileg – sokat foglalkoztunk már vele – a Mi Hazánk rendezvénye volt, egy különben lényegtelen, bár ismételt garázdaság miatt hirdettek keresztes (nem írom le, milyen keresztes) háborút, az úgynevezett „cigánybűnözés” ellen. Ezzel a szakkifejezéssel sem fogok foglalkozni, ugyanis ez az egyik olyan varázsszó, amiről a magyarországi közönség túlzás nélkül akármeddig képes vitatkozni, és egy ilyen vita lényegtelen volna írásunk tárgya, vagyis maga az esemény szempontjából. Legyen elég annyi, hogy én ezt a kifejezést nem kedvelem és kerülöm is a használatát, de most elkerülhetetlen volt. Ráadásul „vonulásnak” hirdették, ami Magyarországon nagyon rossz emlékeket idéz Gyöngyöspata óta. Mi több, a Mi Hazánk egyenruhás rohamcsapata, a Nemzeti Légió, lánykori nevén Magyar Gárda elsőbálozó bemutatkozását, szóval igazán minden adott volt a rasszista alapú zavargásokhoz.

Melyek azonban elmaradtak.

Elmaradtak, nem kis részben a rendőrség érett ítéletének és derekas fellépésének köszönhetően, mivel kétszer is megtiltották a vonulós demonstrációt, így Toroczkai kénytelen-kelletlen beérte egy álló, „statikus” tüntetéssel: ez zajlott le tegnap, akkora rendőri jelenlét mellett, hogy a készenlétiek valószínűleg többen lehettek, mint a demonstrálók és az ellendemonstrálók együtt. Bizony, ennek is köszönhető, hogy hála a Fennvalónak elmaradt a rendbontás.

És annak is, hogy a magyar szélsőjobb összesen körülbelül három-négyszáz fővel képviseltette magát az eseményen.

Ennyien voltak hajlandóak elmenni, dacára a buszoztatásnak, dacára mindennek. A korábbi, még Magyar Gárda-meneteléseken ennél jelentősen több résztvevő fordult meg: annak idején fel is figyeltem rá, hogy mindegyiken körülbelül kétezer fő a létszám. Aztán rájöttem: ugyanaz a kétezer fő ment el mindre, az Új Színháztól Gyöngyöspatáig, ennyi mozgósítható emberük volt, nem több. Ami egy budapesti körúton vagy téren elvész a tekintet elől, nem látszik nagy, jelentős csoportnak, azonban egy vidéki város jóval kisebb, keskenyebb közterületein hömpölygő tömegnek látszik. Hát ebből a kétezerből maradt mára ezek szerint három-négyszáz, és nem látszik, hogy volna utánpótlásuk.

Ez mindenképpen jó hír – aminthogy az rossz, miszerint ilyen gyűlésre egyáltalán sor kerülhetett.

Ellentüntetők is voltak, elég sok szervezet képviseletében, mindazonáltal együttvéve valamivel többen, mint a szélsőjobboldaliak: és ez sem hangzik rossz hírnek. A rossz hír az, hogy volt mi ellen tüntessenek.

Mert már elnézést: a magyar történelem leggyászosabb, legundorítóbb napjait idézték a beszédek. Kellett is a rendőri jelenlét, mert becsületes ember ilyent végig nem képes hallgatni anélkül, hogy indulatba ne jönne. Minden rasszista szörnyűség egyszerre tört a felszínre, mint egy lefojtott gőzkazánból. De hogy ne csak állítsak, bizonyítsak is: következzen pár idézet. Az első rögtön Nagy Tibortól, Tiszaeszlár MIÉP-es polgármesterétől:

„Idegen érdekeket szolgáló erők eltitkolják, de Magyarországon van cigánybűnözés. A rendőrség nem látja el a feladatát, ezért a cigányok időseket rabolnak ki és ölnek meg, magyar nőket erőszakolnak meg. A bűnözőket nem illeti meg több jog, mint a becsületes embereket.”

Itt megszakítanám a beszédet: ha ennek csak a tizede igaz volna, már nem tudta volna megtartani ezt a szónoklattani rémálmot sem. De most jön a java: az antiszemitizmus.

„A tolvaj és gyilkos cigányok fehérgalléros támogatói a liberális globalisták, a magyarokat akarják elpusztítani. Amikor Csurka István 20 évvel ezelőtt a New York – Tel Aviv tengelyről beszélt, kinevették. Most azonban az Orbán-Trump találkozón maga Trump elnök beszélt a New York – Tel Aviv – Budapest tengelyről. […] Akarunk-e olyan országban élni, ahol a gyarmattartónak való megfelelés miatt még a cigánybűnözőnek is több joga van. […] Mi nem akarunk Tel Aviv rabszolgái lenni!”

Uram, ön nem mond igazat. Trump elnök egy szót sem mondott ilyesmiről. Nem is mondhatott: az Egyesült Államok barátja és szövetségese Izraelnek. Amint Magyarországnak is. Ilyen tengely nincs, sosem volt, sosem lesz. Különben sem értem, mit akarna Magyarországtól Tel Aviv, van nekik elég bajuk nélkülünk is. Ez az állítás a legközönségesebb, ordas antiszemitizmus, ami az utóbbi időben nyilvánosan elhangzott.

De hát mi hangozzék el egy deklaráltan rasszista gyűlésen? Valahogy Toroczkai László sem az Örömódát énekelgette:

„A magyar nemzetnek ostoba sorsa volt az évszázadok alatt, mindig támadtak minket, minden irányból. Azonban ezerszeres túlerőben is megvédtük magunkat, a török alatt sem tértünk át az iszlám hitre, inkább fizette az adót, vagy meghalt a magyar. Szegeden szöggel verték a fejére a turbánt azoknak, akik mégis áttértek.”

Egy zárójel: egyrészt a török világban kicsit sem volt kötelező áttérni az iszlám hitre, voltak bizonyos előnyei ugyan, de csak a legnagyobb stréberek tették meg, annyit ugyanis nem nyertek a dolgon, hogy megérje – a szultánnak az adónk kellett, nem a lelkünk. Másrészt ezt a szögelős történetet bizony Vlad Tepes vajdáról jegyezték fel – nem mondom, hogy Szegeden nem akadhatott néhány szadista, akiknek szintén eszébe jutott ez a módszer, de azért a szerzői jogok a vajdát illetik.

„Az sem lett volna baj, ha 20-an jöttek volna el, mert nem a létszámon múlik: Eger várát is 1800 ember védte meg, s vele az országot.”

Hát, ha így vesszük, részemről az sem lett volna baj, ha senki sem megy el, az meg főleg nem, ha az egész cirkusz mindenestől elmarad.

Azt egyáltalán nem értem, mi köze van a török kornak egy mai garázdasághoz, melynek a tettesét már el is fogták és bíróság előtt fog felelni azért, amit művelt, ahogy azt sem, miért kellett emiatt ekkora előadást rendezni, de hát világos: a Mi Hazánk és praetoriánus gárdájuk, a Nemzeti Légió így akartak bekerülni a köztudatba. Egy botrány még jobb lett volna nekik, de rendőrre kezet emelni az álmoskönyv szerint komoly következményekkel jár, tehát a svédtorna elmaradt.

Annyi valóban történt, hogy az ellentüntetők fasiszta bűncselekményekről, a második világháborúról és a holokausztról készült archív fotókat mutogattak transzparensen a rasszista tüntetőknek, miközben azok heveny kiabálással válaszoltak, kikérvén maguknak, miért zavarják meg őket – de ezt nem nevezném rendbontásnak.

Ebben az országban, ahol 2008-2009 között békés, dolgos cigány embereket öldöstek egymás után lelkiismeretlen, manipulatív politikai bűnözők – mint kiderült, a romagyilkosságok célja az lett volna, hogy a roma lakosság a sorozatos emberölések hatására lázadjon fel és akkor majd lehessen őket pusztítani – minden rasszista szó, mondat ezerszeres súllyal bír, minden ilyen eszme nyilvános terjesztése bűn és vétek. A helyzet így is borzalmas, a roma lakosság körében hihetetlenül magas a munkanélküliség, várható életkoruk jóval alacsonyabb a többiekénél, minden szempontból kilométeres hátrányból indulnak a társadalmi maratonon. Mindezt nem kis részben harminc év teljesen elhibázott kisebbségi politikájának köszönhetjük. Igen, akad közöttük is bűnöző, mások között is, ha minden közösséget, csoportot megbüntetnének, ahol előfordul a bűn, Budapest például egy tételben alakulhatna büntetőtáborrá… és szerény lakhelyem, a nyócker volna benne a szigorított. Szóval a tegnapi demonstrációnak már az alapgondolata is beteg volt és bűnös.

Szégyen és gyalázat, hogy olyan eszméket lehet nyilvánosan terjeszteni, melyeket kénytelen voltam idézni a fentiekben – de politikai szempontból az egyáltalán nem baj, hogy a Mi Hazánk ezzel a rendezvénnyel voltaképpen hatalmasat bukott.

Ugyan a legerősebb lózungot vették elő, a „cigánybűnözést”, mégsem jelentek meg tömegek és nem állt melléjük a kisváros lakossága sem. A Nemzeti Légió épp csak menetelni nem tudott, arra nem volt alkalma, így gyakorlatilag az sem látszott, van-e és ha van, mekkora.

Általában véve, ez nem volt az az esemény, ami szavazatokat hozott volna a vasárnapi választásokon Toroczkai pártjának, ellenben a kicsinyessége és a beszédek radikalizmusa sok potenciális szavazót elriaszthat.

Hála az Égnek és a Magyar Rendőrségnek, hogy nem volt semmiféle atrocitás.

Mert az lett volna az eredeti cél, nem kétséges.

Szégyen volt ez a seregszemle, ország szégyene.

Szégyenszemle.

No comment…

Három napon át nem kapott enni egy idősödő, cukorbeteg házaspár a röszkei tranzitzónában. Csak azután hagytak fel az 58 éves afgán nő és 63 éves férje éheztetésével, hogy a Magyar Helsinki Bizottság panasza nyomán a strasbourgi bíróság felszólította a hatóságokat: a foglyoknak azonnal adjanak enni.

Megmagyarázhatatlan, annak az elemi teendőnek a felismeréséhez, hogy egy hatóságnak enni kell adnia a rá bízott embereknek, vajon miért kell az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése. Éheztetni rács mögé zárt embereket kínzás, azaz bűn, cukorbeteg embereket éheztetni pedig még nagyobb bűn. A Magyar Helsinki Bizottság azért dolgozik, hogy az állam tisztességesen működjék, és senkit ne éheztessen.

A köztévé beismerte: egyoldalúan tájékoztatta a nézőket!

0

Ismét egyoldalúan tájékoztatott és hamis információkat közölt az M1 híradója – olvasható a TASZ közleményében. A köztévé május 14-i délelőtti híradójában szólaltatta meg az Alapjogokért Központ kutatási igazgatóját a mozsgói szociális otthonban történt bántalmazásokkal kapcsolatban.

Törcsi Péter az interjúban azt állította, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) felelőtlenül járt el az üggyel kapcsolatban, és hogy az európai parlamenti választásokat szerette volna befolyásolni. A M1 riportere az üggyel kapcsolatban a TASZ-t nem kereste meg, esélyt sem adott arra, hogy a szervezet képviselje álláspontját vagy cáfolja az Alapjogokért Központ vádaskodását. Végül a TASZ fellépésére mégis bekerülhetett a köztévé híradójába a civilek álláspontja is.

A TASZ többször emlékeztetett rá, hogy egy napig sem tartották vissza a bántalmazásokról készült felvételeket. A felvételek a TASZ szerint 2018. augusztus 2-án egy pendrive-on kerültek hozzájuk, és még aznap el is küldték őket az ombudsmani hivatalnak. Ennek meg is volt az eredménye, hiszen az ombudsmani hivatal munkatársai két héten belül bejelentés nélküli helyszíni ellenőrzést tartottak.

A szervezet tájékoztatása szerint a TASZ célja a fogyatékossággal élő emberek jogainak védelme, az intézeti abúzusokkal szembeni rendszerszintű fellépés. Úgy vélik, hogy nem ők azok, akik politikai célokra használják fel ezt az ügyet, hanem éppen ellenkezőleg, a kormány érdekeit képviselő Alapjogokért Központ és az annak álláspontját egyoldalúan közvetítő propagandamédia. A valótlan tények híresztelése és az egyoldalú tájékoztatás miatt a TASZ álláspontja közzétételét kérte az MTV-től.

Az MTV helyt adott a TASZ kifogásának és a május 18-i reggel 10 órás Híradóban beismerték: egyoldalúan tájékoztatták a nézőket.

“Nem ritka jelenség ma Magyarországon, hogy a közpénzből finanszírozott állami tévécsatornák, rádiók egyoldalúan, a kormánnyal kritikus hangokat kizárva számolnak be hírekről, történésekről, sokszor arra sem adva lehetőséget, hogy egy szervezet vagy aktivista saját magát megvédhesse. A fenti példa is jól mutatja, hogy ilyen esetekben is van megoldás. Ha a tudomására jut, hogy egy civil szervezetet, vagy aktivistát az őt érintő ügyben nem szólaltatta meg egy állami tévé vagy rádió, forduljon a TASZ-hoz!” – nyilatkozta ma Dojcsák Dalma, a TASZ Politikai Szabadságjogok projektjének vezetője.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!