Érdekes

Küldjetek pénzt Juhász Péternek!

1

De csak, akkor, ha akartok. Vagy, ha úgy gondoljátok. Nekünk is küldhettek persze, vagy bárki másnak, de most Juhász Péterről, az Együtt elnökéről van szó.

Övé az ötlet, ne vegyük el tőle.

„Jogerősen pert nyertem a Fidesszel szemben!” Ez a címe Juhász Péter közleményének, és ez már első olvasásra is biztatóan hangzik. Mert már ennyiből is sejthető, hogy ismét lelepleződött a Fidesz valamelyik hazugsága. És az MTI is hazudott, ezért nekik is fizetniük kell most Juhász Péternek.

Hogy ezúttal mit hazudtak, az nem derül ki a közleményből, csak annyit tudni, hogy megpróbálták egymásra kenni, s most mindketten bele lettek ráncigálva. A lényeg, hogy most majd fizethetnek.

Juhász elküldte a számlaszámát a két pervesztesnek, s most várja a pénzt, De nemcsak tőlük, hanem másoktól is. Olyanoktól, akik nem hazudtak róla, épp ellenkezőleg: kedvelik őt, és most arra kéri őket, hogy pénzügyileg is támogassák.

Nem azért kell őt anyagilag támogatni, mert politikus, hanem azért, mert sok a per és milliókra rúg az ügyvédi költség. Bevétel, a dolgok rendje szerint, csak a megnyert perek után, nem ritkán évek múltán várható.

Ezért kéri Juhász Péter, hogy aki teheti, támogassa.

Mondjuk, kissé szokatlan, hogy egy politikus ügyvédi költségre kér pénzt a támogatóitól. De ne akadjunk fenn ezen, a világ változik, ami tegnap még szokatlan volt, holnapra már nem az.

Amúgy közösségi finanszírozásnak hívják az ilyet, ha van olyan, aki nem tudná.

Úgy érezzük, hogy a magunk részéről megtettünk mindent, hogy Juhász Péter felhívása eljusson az emberekhez. Innentől már Magyarországon a sor. Fogjunk össze emberek, küldjünk pénzt Juhász Péternek! Vagy bárki másnak, aki szimpatikus nekünk, és segíteni akarunk neki.

Juhász Péter számlaszáma a FüHü szerkesztőségében. (A mi számlaszámunk is megvan nekünk, azt is meg tudjuk adni, ha valaki mégis inkább nekünk utalna.).

Bréking nyúz, április 17. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origo nem tud leszállni Soros Györgyről, a Magyar Idők nem érti az iróniát, a Figyelő állítólag levelet kapott, a 888-at zavarja, ha valaki az orosz propaganda és az álhírek ellen küzd, a Ripost pedig egy rasszista magyar kamionost népszerűsít. Megnéztük, mi újság az alternatív valóságban.

Az Origónak mindenről vannak „bizonyítékai”

„Szokatlanul nagy a csend azzal kapcsolatban, hogy miről tárgyalt hétfőn Soros György amerikai tőzsdespekuláns és Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke. Timmermans máskor szinte minden megbeszéléséről beszámol a Twitter-oldalán, de most valamiért nem közölt semmit a Soros-találkozóról. A háttérben a migráció elősegítése, a kötelező kvóta áterőltetése és az óriási felhatalmazással megválasztott magyar kormány elleni támadások állhatnak. Kovács Zoltán kormányszóvivő a találkozóval kapcsolatban azt mondta, teljesen nyilvánvaló, hogy Timmermans Soros embere. 

A nagy titkolódzás miatt csak azt sejthetjük, hogy a két bevándorláspárti vezető minden bizonnyal mindent meg fog tenni, hogy nyomást gyakoroljon az újonnan, óriási felhatalmazással megválasztott magyar kormány bevándorlásellenes álláspontjának a megváltoztatására. Ha nem így lenne, akkor minden bizonnyal kiálltak volna a sajtó elé, és választoltak volna az újságírók kérdésire. (…)

Az, hogy a hétvégi antidemokratikus tüntetés mögött Soros és csapata állt, egyértelműen mutatja, hogy az amerikai tőzsdespekuláns fia egy képet posztolt a demonstrációról, és üdvözölte a résztvevőket.”

(az elütések is az eredeti szövegből valók)

A Magyar Idők számára nem értelmezhető az irónia

Fotó: Magyar Idők

„A jelek szerint a tábla nem csal, valóban szép számmal ügyködtek a spekuláns hálózatához köthető emberek a hét végi tüntetés körül”

A Figyelő állítólag kapott egy levelet

„Érdekes levél érkezett nemrég szerkesztőségünkbe egy homoszexualitását nyíltan vállaló, liberális olvasónktól, akinek titkolnia kell, hogy a Fideszre szavazott. Ha valaki eddig nem értette, miért aratott elsöprő győzelmet az Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP, az most jól figyeljen! Megtudhatja ugyanis, hogy milyen megtévesztő és kártékony az a liberális véleménybuborék, melyben a neve elhallgatását kérő olvasónk is élni kényszerül.”

A 888-nak nem tetszik, ha valaki fellép az álhírek és az orosz propaganda ellen

„A Soros által finanszírozott Avaaz nemcsak, hogy aktív részese volt a magyarországi választásoknak, de a világpolitika egyik új alakítójaként kíván fellépni. Most az amerikai Breitbart után az orosz RT médiakonglomerátumra csaptak le.

A világ legnagyobb aktivista szervezete, az Avaaz a mostani körlevelében „Putyin propagandahálózatának” beszüntetéséről értekezik. Mint írják: Mozgalmunk mindig is a szólásszabadságot védelmezi. De ez sohasem jelenti a híreknek álcázott, gyűlölettel teli riportokat és propagandát.”

A Ripost a rasszista videója miatt ismertté vált magyar kamionost népszerűsíti

„A vi­de­ó­meg­osztó cen­zo­ra­i­nak nem tet­szett, hogy a Ca­lais mel­letti au­tó­pá­lyán La­cika mig­rán­so­kat vi­de­ó­zott és kom­men­tálta a vi­sel­ke­dé­sü­ket. Addig nézd a bő­ví­tett ver­ziót, amíg le nem tilt­ják ezt is!”

Facebookozott a sofőr, kilencen meghaltak

0

Élő közvetítést tartott a Facebookon a sofőr, aki karambolozott a kisbuszával Ceglédbercelnél. A balesetben kilencen haltak meg.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

A román kisbusz Szlovéniából tartott hazafelé a Digi 24 tévé szerint. Utasai a Maros megyei Désfalváról származtak. A 4-es főút 58. kilométerénél, Ceglédbercel közelében,

a kisbusz előzés közben egy teherautóval karambolozott.

Hét férfi és két nő halt meg a kisbuszban, a teherautó sofőrje könnyebben sérült.

Mint kiderült, a kisbusz sofőrje facebookozott vezetés közben: éppen élő közvetítést tartott. A videót több román portál is közzétette, az látszik rajta, ahogy a sofőr felváltva veszi saját magát és az utat, majd elkezd előzni egy másik kisbuszt és egy teherautót.

Az is jól látszik a felvételen, hogy

jön szembe egy teherautó, de a sofőr nem tesz semmit, hogy elkerülje a karambolt.

Az ütközés előtti másodpercben a felvétel megszakad.

A román portálok egy olyan felvételt közöltek, amelyen egy férfihang kommentálja is a rögzített videót, és arról beszél, hogy

a sofőr valószínűleg azért nem figyelt, mert az élő közvetítéséhez fűzött kommenteket olvasgatta.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közben közölte: büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit, a szükséges igazságügyi szakértői vizsgálatok folyamatban vannak.

A román külügyminisztérium bejelentette, hogy az áldozatokat hazavitelének költségét a minisztérium sürgősségi alapjából fedezik.

A videót Ön is megnézheti, amennyiben elmúlt 18 éves:

Bréking nyúz, június 29. – Tudósítás a másik valóságból

0

Szinte hallani a drámai aláfestő zenét, miközben az ember a Ripost írását olvassa a brüsszeli csúcsról, Toroczkai László pedig most a Pesti Srácokban haknizik. Az alternatív valóságban sajátosan magyarázzák Németország kiesését a foci vb-ről, az Origo írásai a Volt Fesztiválról pedig egészen bizarra sikerültek.

Drámai hangvételű beszámoló az uniós csúcsról a Ripostban

„Az egész éj­sza­kát vé­gig­tár­gyal­ták Brüsszel­ben. Ki nyerte a csa­tát az Eu­ró­pai Uniót láz­ban tartó mig­ráns­ügy­ben? Szét­oszt­hat­ják-e a tag­or­szá­gok kö­zött, akár aka­ra­tuk el­le­nére a több mil­lió mig­ránst?

Ki nyerte az éjszakai nagy csatát, kinek az álláspontja kerekedett felül?”

Legnagyobb megkönnyebbülésünkre a választ is megadják:

„Orbán ál­mo­san, de mo­so­lyogva haj­nali 4.41-kor ki­jött a tár­gya­ló­te­rem­ből: Ma­gyar­or­szág to­vábbra sem lesz be­ván­dor­ló­or­szág!”

Az új szélsőjobboldali mozgalmat alapító Toroczkai Lászlónak most a Pesti Srácok ad teret

„Nem olyan könnyű átengedni Vona Gábornak és Simicska Lajosnak azt a politikai közösséget, a Jobbikot, amiért mi nemzeti radikálisok az életünket adtuk, vissza akartuk fordítani a folyamatot, vissza akartuk téríteni az eredeti útjára a Jobbikot, de nem sikerült, ezért alapítottunk új mozgalmat, új pártot – jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, a Mi Hazánk mozgalom alapítója. Huth Gergely és Szarvas Szilveszter kérdésére elárulta, nem asszisztált a fordulathoz, alelnökként bizonyos dolgokat meg tudott akadályozni és azért maradt a pártban, hogy visszaszerezze azt a nemzeti radikálisoknak. (…)

Hangsúlyozta, a mélybe, a szakadékba ugrottak, mint Dugovics Titusz, de legalább magukkal rántották a Jobbik árulóit is. Szerinte Vona Gábor és Radnai László, a párt kommunikációs stratégája is áruló, előbbi “a szememben nemzetárulást követett el azzal, hogy a Jobbik lehetséges koalíciós partnerének az LMP-t és a külföldről finanszírozott Momentumot nevezte meg a kampányban”. Toroczkai véleménye szerint Vona Gábor vissza fog térni, legkésőbb két év múlva, addig bizalmasa, Sneider Tamás irányít elnökként.”

Az Origo Volt Fesztiválról szóló ajánlóira a szürreális nagyon enyhe kifejezés

„A mai napon arcon csap minket a vérzivataros valóság. Ez itt, kérem szépen, egy kőkemény kőfejtő, ahová ördögvillával érkezni a legkevesebb. Erre a napra talán még az ördögcsákány, de talán az ördögütvefúró is kevés. Színtiszta rock és metál, atomvillanás az ország nyugati határánál. (…)

Mindazok, akik remegő ujjú nővérkeként már hosszú évek óta rajta tartják ujjbegyüket a magyar metál ütőerén, tudhatják, hogy a Moby Dick egy életre belevéste magát a (magyarul csak szemét fémnek fordítható) műfaj legnagyobbjai közé. Ugass kutya! című múlt századbeli szemtelenül őszinte bemutatkozó albumuk egyetlen problémája, hogy magyar nyelven íródott. Bár kétségkívül szerencsés helyzetben vagyunk mindannyian, hogy anyanyelvünkön dúdolhatjuk azokat a sorokat, hogy „Többemeletes a hétvégi házad is, / Kacsalábon forog / Háziorvosod, bejárónőd van, / Kinyalják a s*gged is.”

Viccen kívül komoly kultúrtörténeti lenyomat – értelmetlen lenne nem meghallgatni legalább egy-két dalt.

Azt pontosan nem tudhatjuk, hogy a keresztény rock az vajon magával a kereszténységgel egyidős, vagy egyenesen az égiek lejátszási listáját jelenti-e a műfaj, de kétségkívül a témakör egyik legfényesebben ragyogó csillagáról van szó, amikor kiejtjük remegő ajkainkon a nevet: Skillet. (…)

Ezeket a sorokat nem Lukács Laci írta, mert bár hiába ötvenéves, neki ugyan tökmindegy, hogy ki jön be a szobába, úgy duzzad benne a férfierő, hogy rajta kívül aztán tényleg senki más sem fér már be abba a helyiségbe. (…)

Keresztény riffek, házi cica módjára széjjeltépett gitárhúrok, nógrádi sós ropiként kettétört dobütők.”

A 888 nagyon örül, hogy a németek kiestek a vb-ről, mert migránsok

„Gyerekkoromban nagy kedvencem volt a Klose-féle válogatott, de azóta egyre kisebb a szimpátiám irántuk, négy éve is csak Klose miatt örültem a vébégyőzelmüknek (meg a 7–1 miatt, az a meccs nagyon nagy buli volt), megérdemelte az öreg.

Nem fogok kertelni, hiszen szubjektív érzelmekről van szó, egyszerűen zavart, hogy egyre több bevándorló van a német válogatottban (csak a miheztartás végett: a német nagyszülőkkel rendelkező Miroslav Klose nem bevándorló, ahogy Nikolics sem az a magyar válogatottban), én nekik már nem szurkoltam ezen a vébén, de azért nem is voltak olyan ellenszenvesek, mint a franciák vagy a szerbek.”

A Magyar Idők meg is fejtette a németek kiesésének okát

„Most persze mindenki elemez, és kutatja az okokat. Készülnek a táblázatok, húzogatnak majd vonalakat, hogy akkor miképpen és hol lett elrontva a taktika, miért 4-2-3-1 és miért nem 4-3-3 a felállás, miegyéb.

Holott ezt mind el lehet felejteni. Miképpen az orrában és a saját nadrágjában turkáló Löwöt is felesleges megtenni bűnbaknak. (…)

Ugyanaz történt 2014 óta a német válogatottal, mint ami 2014 óta Németországgal történt.

Vagyis valakik elérkezettnek látták az időt, hogy felszámolják Németország maradék, a második világháború után még megengedett és megtűrt identitását, nemzeti önazonosságát, a maradék megtűrt, kicsike német lelket.

2014 óta mindössze annyi történt, hogy Németország maradék németségét belefojtották a Wilkommenskultur bűzös mocsarába (…)

Ezen a világbajnokságon tizenegy Angela Merkel ment fel a pályára játszani. Tizenegy Angela Merkel-lelkű robottal pedig nem lehet focizni. Főleg úgy, hogy már nincs mögöttük se haza, se nemzet.”

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 15. – Tudósítás a másik valóságból

0

Bencsik András tudatta velünk, hogy az O1G azt jelenti, Orbán egy géniusz. Az Origo pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Ujhelyi István EP képviselő és Sneider Tamás Jobbik-elnök is a képviselői irodaház rendkívül olcsó menzáján étkezik. Soros kezében van a sajtó is, mint azt a Magyar Idők feltárta.

Bencsik András: az O1G azt jelenti, Orbán egy géniusz

Bencsik András rájött, hogy mit jelent az O1G és ezt az Echo TV Sajtóklubjában meg is osztotta velünk:

„…mondjuk ki hangosan, a fekete mágiát változtassuk fehérré, hogy Orbán Viktor egy géniusz, az O1G ezt is jelenti, és én azt javaslom, hogy ezzel zárjuk, hogy maradjon meg minden nézőben, hogy van úgy, hogy a rossz cselekedet is egy jó választ vált ki”. (Echo TV: Sajtóklub)

Ujhelyi is olcsón eszik

Miközben a teljes hazai ellenzék napokig azon hisztériázott, hogy miért olyan olcsó a menza a budai Várban, ahol Miniszterelnöki Kabinetiroda dolgozói étkezhetnek, addig a birtokunkba került fényképekről kiderült, hogy Ujhelyi István Európai Parlamenti képviselő és Sneider Tamás Jobbik-elnök is a képviselői irodaház rendkívül olcsó menzáján étkezik (itt olcsóbb az ebéd, mint a Miniszterelnöki kabinetirodán).

Korábban Gyurcsány Ferenc bukott le, hogy sorban állt a 780 forintos menüért, miközben párttársai ételhordóval bohóckodtak a Várban. (Origo: Gyurcsány után Ujhelyi és Sneider is lebukott a filléres menzával)

Soros kezében van a sajtó is

A Soros-alapítvány vezetői a migrációs nyomás erősödésével rendszeresen írtak különböző jelentéseket főnöküknek. Nem csupán a migránsok számáról vagy összetételéről, de arról is folyamatosan beszámoltak, hogy miként tálalják ezt a nemzetközi közvélemény elé úgy, hogy az emberekben szánalmat ébresszenek a menekültek iránt. Dokumentumok tanúskodnak arról is, hogy a valóságtól eltérő adatokat közöltek a médiában a bevándorlási válságról. (Magyar Idők: Sorosék a sajtót is manipulálták)

Bréking nyúz, 2018. 09.22. – Tudósítás a másik valóságból

0

Van abban valami komikus/tragikus/tragikomikus, de minimum ironikus, hogy egy fideszes potentát „csalással létrehozott kétharmados többséget” kiált – Kövér László bírt ilyennek előállni. Nagyon komoly érzelmeket mozgat meg a kormánypárti médiában az Index és főleg a portál által magának vindikált függetlenség – jót acsarkodtak ennek apropóján a trollok az Echo TV-ben.  Két legyet– egy DK-t és egy Jobbikot – egy csapásra – ez jött össze az Origonak Bíró Ica apropóján.

888.hu – Kövér: Nyugat-Európának szüksége van a magyar és a közép-európai példára és elszántságra

„Egyre több jel utal arra, hogy az előttünk álló időkben van valami nagyon hiánypótló, amit mi, magyarok és közép-európai sorstársaink adhatunk az európai kultúrának és politikának” – mondta Kövér László Zalaegerszegen, hozzátéve:

nem szabad hagyni, hogy a magyar társadalom erkölcsi többségét felmorzsolják és politikai kisebbségbe szorítsák.

Fontosnak tartja, hogy miként őrizhető meg a társadalomban az értékalapú erkölcsi többség, és arra alapozva miként biztosítható a demokratikus politikai többség is.

Az Országgyűlés elnöke tudatosan kitervelt és módszeresen végrehajtani kívánt törekvésnek nevezte azt a célt, hogy „Európa szellemi és anyagi, természeti és gazdasági erőforrásainak ne az európai emberek, nemzetek és országok, hanem Európán, illetve a demokratikus döntéshozatali és ellenőrzési rendszerek hatókörén kívüli érdekkörök legyenek haszonélvezői”.

Az európai embereket eláruló politikusok eljárási csalással létrehozott kétharmados többséggel megbélyegezték Magyarországot,

mert nem akarjuk megnyitni határainkat a törvénytelen bevándoroltatás előtt, mert védeni akarjuk hazánkat és Európát egyaránt.

Kövér szerint Európa jövője azon múlik, hogy az európai társadalmakon belül fennmaradnak-e a keresztény értékrendben és életmódban gyökerező erkölcsi többség közösségei, és ezen közösségek képesek lesznek-e ismét politikai többséget szerezni országaik irányításában, s ezáltal Európa visszahódításában.

Echo TV – Troll: Egy hazug színjáték zajlik az Indexnél

Megint hazudik az Index, ezúttal az állítólagos függetlenségről. Miután Spéder Zoltán eladta az Index.hu-ban meglévő közvetett tulajdonrészét a portál szerkesztősége, mint a „minőségi újságírás utolsó szigete” kiadta függetlenségi nyilatkozatát és sokadszorra is kijelentette magáról, hogy az Index ők továbbra is marad független.

„A korábbi indexes pálfordulásokból kiindulva ez az egész ügy a fekete öves gyűlölködők egy újabb óriási színjátéka”

– hangzott el a Troll c. műsorban, amelyben Szarvas Szilveszterrel, Boros Bánk Leventével és Pindroch Tamással beszélgetett M. Dobos Marianne.

Az Index sohasem volt független és sosem lesz az – szögezte le Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese, akinél egyebek között az verte ki a biztosítékot, hogy létrehozták a Szabadindex.eu oldalt, amelyen egy barométer „függetlennek” jelzi a szerkesztőséget.

Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője szerint „a történet végén úgyis lesz egy tulajdonos, akit ki kell majd szolgálni”.

Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa arra hívta fel a figyelmet, ugyanez a történet játszódott le Simicska Lajos alatt is, az Index akkor is bizonygatta a nagy függetlenségét, pedig emlékezhetünk rá, miként is tolták Simicska szekerét.

Boros Bánk Levente szerint az Index utasításra bármelyik párt, sőt, ha arról van szó az elvtelensége miatt még a kormánypárt mögé is beállna.

Origo – A Jobbik csúcsértelmiségije színre lépett Gyurcsány Ferenc tüntetésén

Újabb jobbikos világsiker! – írja a portál, amely először kicsit ironizált a Jobbik választás előtti értelmiség-vonzerején, beszólt Bíró Icán,ak majd így folytatta: A legnagyobb rejtély, hogy a fitneszszakértő, modell, színésznő, végső esetben énekesnő hogyan kerülhetett bele egy ilyen ízig-vérig komoly listába. Egy biztos: Magyarországon a DK-s Vágó Istvánt leszámítva, soha semelyik pártnak nem volt olyan értelmiségije, aki ufót látott volna, és Heller Ágnest leszámítva, soha semelyik pártnak nem volt olyan értelmiségije, aki 60 évesen bikiniben mutatkozott volna nyilvánosan.

Metal Lady mindezeket a tulajdonságokat egy személyben fel tudta vonultatni, ami automatikus, azonnali, minden akadály nélküli belépőt jelentett a Jobbik holdudvarába,

hozzáteszem, mindegyik pártnak jól jön egy ilyen támogató. De, ahogy tudjuk, az ilyen magas kvalitású értelmiségiek csalókák: egyszer ide, másszor oda kedveskednek, örökösen arról gondolkoznak, hogy mi is a helyes út, éppen ezért nem annyira megbízhatók. Pedig az átlagember azt várná el az ilyen nagy becsben tartott közéleti szereplőktől, hogy ha már lehorgonyoztak valahol, akkor maradjanak is ott. Ehhez képest a következő történt múlt vasárnap a Gyurcsány Ferenc által meghirdetett DK-s, MSZP-s és párbeszédes hordópüfölő nagygyűlésen: a Metal Lady színre lépett egy magyar zászlóval a kezében, mint kormányellenes tüntető.

Új eljárás Budaházy ügyében

0

Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra utasított a terrorcselekménnyel és más bűncselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében a Fővárosi Ítélőtábla.

A vád szerint a Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet 2007 és 2009 között erőszakos cselekményekkel próbálta megváltoztatni az akkori, szocialista-szabaddemokrata kormány politikáját és félelmet kelteni a lakosság egyes csoportjaiban.

A Fővárosi Törvényszék

2016 nyarán első fokon tizenhárom év fegyházra ítélte terrorcselekmény, testi sértés, kényszerítés miatt Budaházy Györgyöt,

aki több évet töltött előzetes letartóztatásban. A 17 vádlott közül 15-öt terrorcselekmény miatt 5-13 év letöltendő szabadságvesztéssel sújtottak.

Budaházy ellen 2007. szeptember 7-én emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt.

Budaházy 2006. szeptember 27-e és 2007. március 15-e között több közleményt tett közzé szélsőséges honlapokon. Ezekben olyan erőszakos cselekményekre szólította fel az olvasókat, melynek közvetlen célja a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének megváltoztatása, de az egyikben például rendőröket fenyegetett meg.

A rendőrség a 2006. szeptemberi MTV-ostrom után több hónapon át kereste Budaházyt,

akit akkor azzal gyanúsítottak, hogy megrongálta a Szabadság téri szovjet emlékművet. Március 15-én fogták el, két héttel később a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a számára.

Budaházy ellen korábban több eljárás is indult: az uniós csatlakozási kampány ellen annak idején tiltott jelképeket is tartalmazó plakátokkal léptek fel.

Balatonfűzfői robbanás – cukor indította a detonációt

A telepvezető a vegyipari végzettsége ellenére nem volt tisztában a nátrium-klorát tulajdonságaival. Például azzal sem, hogy éghető anyaggal együtt tilos tárolni, mert a legkisebb súrlódás hatására is robban.

A cég balatonfűzfői telephelyén nagyobb mennyiségben állítanak elő vegyi anyagokat, így többi közt a szennyvíztisztításhoz használatos vas-kloridot, amelynek gyártásához nátrium-klorát és – egyes típusához – cukor szükséges.

A telepvezető a vegyipari technikusi végzettsége és a rá irányadó foglalkozási szabályok ellenére

nem volt tisztában a nátrium-klorát tulajdonságaival,

így azzal, hogy éghető anyaggal együtt tárolni tilos, mert ezek keveredése esetén, kisebb súrlódás következtében is robbanás jöhet létre. A vádlott ezért nem tiltotta meg beosztottjainak, hogy a nátrium-klorátot a cukorral együtt tárolják, így 2016. december 22-én a raktárépületben a kristálycukor egy részét közvetlenül a nátrium-klorát mellé helyezték el.

Közzétette: Bernadett Viasz – 2016. december 30.

2016. december 30-án az egyik zsákból kiömlött körülbelül kétlapátnyi kristálycukor a nátrium-kloráttal összekeveredett, és 15 óra 47 perckor meggyulladt. Fél percen belül a helyiségben tárolt több mint 5 tonna nátrium-klorát és kristálycukor néhány másodpercnyi különbséggel

két hatalmas detonáció

közepette egyesült.

A robbanások és a tűz teljesen megsemmisítette a raktárt, a robbanás olyan erejű volt, hogy még a 60 méterre álló irodaépületben is több ajtót benyomott, és leszakította a mennyezeti lámpát.

A robbanás közelében hárman dolgoztak, de komolyabb sérülések nélkül megúszták. Egyiküknek a jobb térde zúzódott meg, és a füle dugult be.

A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség most foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a telep 33 éves vezetőjével szemben.

Politikai (H)arcképcsarnok – A ceremóniamester

Balog Zoltán, aki nemrég még miniszter volt, most pedig romaügy miniszterelnöki biztos, olyan, mintha állandóan mosolyogna. Lehet, hogy ez így is van, mert valóban kedélyes ember, de nem kizárt, hogy csupán szerencsés arcberendezésének köszönhető, hogy állandóan vidámnak látszik.

 

Ami biztos: Orbán Viktor évértékelő beszédein ő a ceremóniamester. Ha ő nem lenne, Orbán sem mondana évértékelőket, hiszen Balog Zoltán az, aki Magyar Polgári Együttműködés Egyesület nevében felkéri a miniszterelnököt, hogy értékelje a mögöttünk álló évet. Orbán pedig belemegy a játékba: úgy tesz, mint aki megtiszteltetésnek veszi, hogy meghívták, s mintha enélkül nem is lehetne ott.

Hogy a meghívottak listájának összeállításához van-e köze Balognak, nem tudjuk. Tény, hogy Orbán évértékelőjén sikk meghívottnak lenni. Ez az a hely, ahol mindenki ott van, aki számít, és mindenki ott van, akire számítanak.

Ennek megfelelően a megjelentek nemcsak a kameráknak mosolyognak – az öröm a legtöbb esetben valóban őszinte. Balog is örül, hogy házigazdaként köszöntheti a neves vendéget, szót adhat neki, és utána gratulálhat, hogy megint mennyire jól átlátja a helyzetet.

Balog a rendszerváltás környékén került kapcsolatba a Fidesszel, ahol 1991-től a frakció egyházpolitikai tanácsadója, lett. 1996-tól a fővárosi Hold utcai gyülekezet lelkésze lett. Ekkoriban tért meg Orbán Viktor és Kövér László is, egy ideig pedig Balog volt a lelkészük. Az egykor harciasan ateista Fideszes képviselők 1998-ban már a Balog-féle istentiszteletről mentek át esküt tenni az Országgyűlésbe.

A karrier meredeken emelkedett fölfelé: Balog a miniszterelnök egyházpolitikai főtanácsadója lett, majd egy rövid ideig Mádl Ferenc államfő társadalompolitikai hivatalát vezette. 2009-től Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke.

Isten, haza, Orbán

Ragaszkodása Orbán Viktorhoz valójában rajongás – ha fogadást kellene kötnünk, hogy Orbánt, vagy istent választaná, nem lenne könnyű, melyik opcióra tegyünk nagyobb tétet. Amit leírtunk, nem túlzás, a Hold utcai gyülekezet egyik tagja néhány évvel ezelőtt ezt mondta róla: „Zoltán valóban azt hiszi, hogy Orbán Viktor istentől kapott feladatot teljesít, és kormányfőként tényleg felvirágoztatja a magyar nemzetet. Úgy hisz Orbánban, ahogy istenben. Kétség és elbizonytalanodás nélkül követi.”

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A 168 Óra portréjában egy régi barát pedig így nyilatkozik „Zoltánnak mindig szüksége volt egy olyan mentorra, akit feltétel nélkül követhet, akinek teljesen átadhatja magát, akivel olyan mély és bonyolult lelki kapcsolatban áll, hogy szinte teljesen feloldhatja a másikban a saját személyiségét. Ez a személy egy politikus, Orbán Viktor.”

Már a 2018-as választás előtt voltak olyan hírek, hogy Balog Zoltán megválik a miniszterségtől, s az Emberi erőforrások minisztériumának vezetése helyett más feladatot kap. Mint elmondta, hat éven át vezette az Emmi nevű megaminisztériumot, s mindent beletett, amit tudott. Hogy ez a „minden” mire volt elég, arról megoszlanak a vélemények, legyen elég annyi, hogy Balog minisztériuma alá tartozott az oktatás és az egészségügy is.

Állítólag ő akart változtatni a minisztérium működésén, ám terveit Orbán Viktor nem fogadta el. Viszont felajánlotta neki, hogy legyen romaügyi miniszterelnöki biztos. Balog elvállalta, s ezzel a kormánynak számos kellemetlenséget okozó Farkas Flórián ezzel egy polccal lejjebb került.

A Hivatalos Értesítőben megjelent miniszterelnöki utasítás szerint Balog Zoltán tevékenysége három területet érint: 1. koordinálja a magyarországi romákkal kapcsolatos társadalmi egyeztetést irányító tevékenységet, 2. ellátja a roma felzárkózás kormányzati koordinációját, 3. részt vesz a roma kultúra értékeinek megőrzését és terjesztését, oktatását szolgáló tevékenységekkel, fejlesztésekkel kapcsolatos feladatok ellátásában.

Orbán választása azért is érdekes, mert Balog Zoltánnak az elmúlt években több, a romákkal kapcsolatos – mondjuk így: érdekes – megnyilvánulása is volt. (Ezekről a Best of Balog fejezetben lesz szó.) Igaz, ezek a rosszul sikerólt mondatok vélhetően végig nem gondolt elszólások voltak, de azért valahol jelzik az Emberi erőforrások volt miniszterének gondolkodását.

Best of Balog

Az újságírókkal általában nem volt annyira barátságtalan, mint a fideszes politikusok legtöbbje, ám a már említett lojalitása ezt is felülírta. Az akkor épp ellenzékiként működő HírTV munkatársával kissé cirkalmasan, de meglehetősen egyértelműen osztotta meg a véleményét:: „Én sajnos a Hír TV-nek el kell kerüljem a nyilatkozást, mert az önök tulajdonosa úgy viselkedik az én kedves barátommal és főnökömmel, hogy ez nem teszi lehetővé, hogy önöknek nyilatkozzak.”

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Egy évvel ezelőtt, 2017-ben Tusnádfürdőn azt közölte az egybegyűltekkel, hogy „a magyar közösségek és a kormány sem döntötte el azt a kérdést, hogy a határon túli, magyarul beszélő cigányok tehertétel vagy erőforrás.”

De nem volt piskóta az sem, amikor a roma holokausztról azt találta mondani, hogy Magyarországról nem vittek el romákat, csak a szomszédos Ausztriából.

2015 őszén a mindennapos iskolai éneklés bevezetésének ötletével jött elő, utóbb munkacsoport is alakult „az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére”.

Itt mondta Balog Zoltán azt az igen eredeti gondolatot, hogy az a jó, „ha a fogantatás pillanatában már énekel, dúdol a várandós édesanya, és akár az édesapa is csatlakozik hozzá.”

Volt, hogy csak viccelődni próbált, ám ezek a próbálkozásai nem mindig sikerültek. Így volt ez akkor is, amikor egy meglehetősen menőnek számító, nem a kétkezi emberek zsebéhez méretezett árú belvárosi étteremben a mentősöket köszöntötte. Beszédét egy rosszul elsült, poénnak szánt mondattal kezdte: ő azt hitte, „minden nap itt reggeliznek a mentősök”.

2013-ban az keltett visszatetszést, hogy 40 hátrányos helyzetű gyermeket a Hiltonban látott vendégül egy adventi vacsorán.

Irány az anyakönyvvezető?

Amikor kedvezőbbre fordulnak az ország gazdasági lehetőségei, akkor a fiatalok házasodási hajlandósága is növekszik. 2016-ban, a CSOK és az első házasságukat kötő fiatalokra vonatkozó adókedvezmények hatására jelentős számmal nőtt a házasságok száma, tavaly óta azonban ez a tendencia megfordulni látszik.

 

Az EMMI illetékes vezetői úgy látják, a házasság ma Magyarországon reneszánszát éli, ugyanis az elmúlt években jelentősen nőtt azoknak a fiatal pároknak a száma, akik a kapcsolatukat az anyakönyvvezetőnél, vagy valamilyen egyházi szertartással is hivatalossá tették.  Novák Katalin, a minisztérium család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára e kedvező tendencia mögött azt látja, hogy

a fiatalok bátrabban mernek tervezni, kiszámíthatóbbnak, biztonságosabbnak érzik a jövőjüket.

A kormánynak ezért is feladata, hogy kiemelten támogassa a családokat, különösen idén, a családok évében.

Az 1970-es években átlagosan még 97 ezer házasságot kötöttek évente. Ez a szám az 1980-as években 73 ezerre, az 1990-es években 53 ezerre, az ezredfordulót követő évtizedben pedig 43 ezerre esett vissza.  Az elmúlt évtizedek mélypontja a 2010-es év volt, amikor mindössze 35.520 pár járult anyakönyvvezető elé. A KSH adatai szerint 2016-ban ismét megnőtt a családalapítási hajlandóság, amiben bizonyára fontos szerepet játszott az abban az évben, február elején életbe lépett Családi Otthonteremtési Kedvezmény. Akkor 11 hónap alatt 48.920 házasságot kötöttek, ami lényegesen meghaladta a 2015-ös éves számokat is.

A demográfiai kimutatások szerint hazánkban az ezer lakosra jutó házasságkötések száma 2009-ben 4 százalék alá csökkent, ez az érték 2015-ben emelkedett először jelentősen, 4,7 százalékra. 2016 első tizenegy hónapjára számított mutató pedig ezt az értéket is felülmúlta, akkoriban 5,4 százalékra emelkedett az ezer lakosra jutó házasságkötések száma.

Néhány év alatt csaknem másfélszeresére emelkedett ez a szám, 

de ez még így is kevesebb, mint ahány frigy válás vagy elhalálozás miatt megszűnt. Ilyen mértékű emelkedés utoljára a második világháború utáni években, 1945 és 1950 között történt, amikor a világégés alatt elmaradó esküvőket pótolták be a párok.

A statisztikai kimutatások arról tanúskodnak, hogy a magyarországi házassági térkép közel sem kiegyensúlyozott. Az ezer lakosra számított mutatót tekintve jelentősek a területi különbségek: amíg például 2015-ben Zala megyében ezer lakosra 4 házasság jutott, addig Komárom-Esztergom megyében 5,3.

Noha az EMMI vezetői ezeket a kedvező tendenciákat a fiatalok jövőbe vetett bizalmának jeleként értékelik, egyes szociológusok azt is hozzá teszik, hogy a

növekvő házasságkötési adatok mögött az „érettebb korosztály” házasodási szokásait is figyelembe kell venni.

A nők és férfiak átlagos életkora az első házasságkötés idején öt évvel emelkedett: míg 2000-ben a nők 24,7, a férfiak 27,2 évesen álltak anyakönyvvezető elé, addig 2015-ben az előbbiek 29,6, az utóbbiak pedig 32,4 éves korukban szánták rá magukat a házasságra.

Morinkó Livia, a Népességtudományi Intézet munkatársa egyet ért ezzel a tendenciával. Az intézet kutatásai is ezt igazolják, a 2008-2009-es visszaesést a gazdasági válság okozta, amikor a párok „összezártak” nem szívesen hoztak fontos döntéseket, tekintettel kellett lenniük a megnövekedett hitelterhekre és sok más gazdasági szempontra is. Ebben az időben a gyerekszületések és a válások száma is kevesebb lett.

Amikor kedvezőbbre fordultak az ország gazdasági lehetőségei, amikor a kormány 2016-ben bevezette a CSOK lakástámogatási kedvezményeket, az első hazásságukat megkötő párok adókedvezményt is kaptak, valóban jelentős számban emelkedett a házasulási kedv.

Tavaly óta azonban ez a tendencia megfordulni látszik,

2017-ben a 2011 óta tartó emelkedés megtorpant,: a múlt év első tíz hónapjában megkötött 46.061 házasság 2,5 százalékkal volt kevesebb az előző év azonos időszakában regisztráltnál. A szakértő úgy látja, ma még nem tudni, milyen irányban folytatódik ez a tendencia.

Mint mondta, érdekes demográfiai vizsgálatok is születtek ebben a kérdéskörben. Valóban igaz, hogy a magyarok egyre tovább várnak az első házassággal, akkor mennek el az anyakönyvvezetőhöz, amikor már komoly döntést hoztak. Már korábban is vizsgálták, mit gondolnak a fiatalok arról, vajon a házasság egy életre szóló kötelék, vagy nem az? Meglepetéssel tapasztalták, hogy a legutóbbi felmérésben résztvevők között a 30 év alattiak a korábbinál nagyobb számban jelentették ki, hogy ők bizony életre szóló döntésnek tartják a házasságot. Ilyen növekedést tapasztaltak a középkorosztály megkérdezettjei között is, míg az idősebbek esetében nem mértek eltérést a korábbi álláspontoktól.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK