Érdekes

Idén karácsonyra nem kapnak Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok

0

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bevezetőjével kezdődött a csütörtökről szerdára előrehozott kormányinfó. A miniszter először a migrációról beszélt, hogy az EU továbbra is erőlteti, ám a magyar kormány ellenáll a bevándorlásnak. Dicsérte a kormányt, amiért sikerült elérnie, hogy Magyarországon ma több mint 4 és félmillió ember dolgozik, ami azt is jelenti, hogy a foglalkoztatottsági rátát 2010-hez képest, amikor 50 százalék volt, sikerült 70 százalékra emelnie.

 

Kérdésekre válaszolva Gulyás elmondta, hogy a Magyarországon elfogott orosz fegyverkereskedők ügyében a törvények szerint jártak el, mert a lebukott fegyverkereskedők mind az orosz, mind az amerikaiaknak kiadhatók voltak. Az igazságügyi miniszter döntött arról, hogy Oroszországnak adják ki őket. Felemlegette ugyanakkor azt a sajtóban már megjelent információt, hogy az elmúlt években az amerikaiak 9-ből 8 esetben elutasították a magyarok kiadatási kérelmét.

A Magyar Hírlap munkatársa a Honvéd kórház koraszülött osztályának megszüntetéséről kérdezte a minisztert. A válasz kitérő volt, a miniszter szerint az az előírás, hogy minden településen magas színvonalon kell biztosítani az egészségügyi ellátást. Hogy ez hol és milyen formában valósul meg, az nem a kormány kompetenciája.

Az MSZP és Párbeszéd javaslatára, hogy december 24 legyen munkaszüneti nap,

a miniszter azt mondta, hogy a kormány más módon kívánja biztosítani, hogy a dolgozóknak több szabadidejük legyen, ezért ezt nem támogatják.

Arra a kérdésre, hogy igazak-e azok a sajtóértesülések, miszerint Gruevszki szökését már Macedóniából is magyarok segítették, Gulyás azt válaszolta, hogy a sajtóban ezzel kapcsolatban megjelent hírek 90 százaléka hazugság. A rabszolgatörvényként elhíresült túlóraemelést pedig úgy kommentálta, hogy jogszabályok biztosítják, hogy ne sérüljenek a munkavállalók érdekei.

A mai nap került nyilvánosságra egy felvétel, amelyen Szávay István jobbikos képviselő egy májusban rögzített beszélgetésben azzal dicsekedett, hiogy megütött egy zsidó nőt. Ezzel kapcsolatban is kérdezték a minisztert, aki válaszában elmondta: örül annak, hogy az izraeli miniszterelnök dicséri a magyar kormányt, a bevándorlást támogató  nyugat-európai országokban veszélybe kerültek a zsidó közösségek, miközben a kormány Magyarországon zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus ellen. Gulyás szerint elvárás, hogy az érintett képviselő nyilatkozzon, hogy mi igaz a vele kapcsolatos hírekből. Ugyanakkor bírálta azokat a zsidó szervezeteket, amelyek az elmúlt lvekben nem támogatták a kormány elképzeléseit, szerinte ők is felelősek azért, hogy ilyen esetek előfordulhatnak. (Gulyás itt feltehetőleg a Szabadság téri megszállási emlékmű, valamint a Sorsok Háza körüli vitákra utalt.).

Egy kérdésre válaszolva kiderült, hogy az idén

a nyugdíjasok nem kapnak Erzsébet-utalványt karácsony előtt.

Húsvét előtt már kaptak ajándékot a kormánytól, mondta a miniszter, most még egyszer nem lesz hasonló ajándék.

Újabb kérdések hangzottak el Gruevszki volt macedón miniszterelnökkel kapcsolatban – hol van most, ki adott utasítást a magyar diplomáciának, hogy segítsék a szökését, stb – a válaszokért Gulyás a külügyminiszterhez küldte a kérdezőt.

A CEU-val kapcsolatban is kapott kérdést Gulyás, de nem lettünk okosabbak. Azzal kapcsolatban, hogy aláírja-e a kormány december elsejéig a megállapodást, a válasz hasonló volt, mint amit eddig is hallhattunk: a törvények mindenkire vonatkoznak.

Tarlós lezáratná a budapesti aluljárókat éjszakára a hajléktalanok miatt

1

Egy kormányzati előterjesztés szerint a jövőben éjszakára lezárnának több fővárosi aluljárót a hajléktalanok jelenléte miatt. Amikor az újságírók megkérdezték Tarlós Istvánt, hogy mi a véleménye erről a javaslatról, a főpolgármester közölte: ő kérte a nagyobb fővárosi aluljárók éjszakai lezárásának lehetőségét. Mint mondta, ez fővárosi hatáskör, a kormány ebben a kérdésben nem dönthet nélküle.

Ezzel az utóbbi megjegyzéssel Tarlós azt kívánta hangsúlyozni, hogy bár 15 pontos megállapodást írt alá Orbán Viktor miniszterelnökkel a főváros és a kormány együttműködéséről, önállósága megmaradt, és az ő megkerülésével nem dönthet fontos kérdésekben a kormány.

Az LMP-nek más a véleménye erről. Határozott meggyőződésük, hogy nem az aluljárókat kell lezárni, hanem a hajléktalanok lakhatását megoldani és a munkavállalást elősegíteni. A hajléktalanokat nem büntetni kell, hanem a hajléktalanságból kivezető utakat kell biztosítani. Tudomásul kell venni, hogy a fővárosi hajléktalan-ellátás jelenlegi formái nem nyújtanak tartós megoldást, erre jellegükből adódóan nem alkalmasak. Ezért haladéktalanul hatályon kívül kell helyezni az életvitelszerű közterületi tartózkodás tilalmához kapcsolódó jogszabályokat.

Ráadásul az aluljárók lezárásának megoldásával azoknak is aránytalan hátrányokat és nehézségeket okoznak, akikkel egyébiránt a legkevesebbet foglalkoznak, pedig állítólag a hajléktalanság kriminalizálása pont az ő érdekükben történik: a városlakóknak, a budapestieknek.

A Párbeszéd szerint az aluljárók éjszakai lezárására tervezett 100 millió forintot inkább lakhatásra kellene fordítani, és a téli krízisidőszakban meg kellene nyitni például az Országházat a hajléktalanok számára éjszakára. V. Naszályi Márta, a párt fővárosi képviselője szerint a Fővárosi Önkormányzat ezzel „gyakorlatilag biztos fagyhalálba” kényszeríti hajlék nélküli embereket.

Szerinte az Emberi Erőforrások Minisztériumának közlése ellenére nagyjából 2-3 ezer férőhely hiányzik a hajléktalanokat ellátó rendszerből, ezért nem a kormány budai Várba költöztetésének kellene nemzetgazdasági okból kiemelt feladatnak lennie, hanem annak, hogy minden magyar embernek méltó lakhatást biztosítsanak, és „ezt diktálná emberségünk is”. Példaként említette, hogy a paksi bővítésre szánt 4 ezer milliárd forintból 800 ezer kollégiumi férőhelyet és 200 ezer bérlakást lehetne építeni, az aluljárók éjszakai lezárására szánt pénzből pedig akár száz hajléktalannak is lehetne egy évig piaci áron lakást bérelni.

Ahogy Párizsban megnyitották a középületeket, például a városházát a téli krízisidőszakban a hajléktalanok előtt, úgy a Párbeszéd szerint a Parlamentet és a Városházát is meg lehetne nyitni a téli krízisidőszakban éjszaka a hajlék nélküli, rászoruló emberek számára.

A nap kérdése – Stadion épült a vajdasági Topolyán

0

3 milliárd forintért egy impozáns főépületet, valamint egy füves, egy kombinált és két műfüves pályát adott át a vajdasági Topolyán Orbán Viktor miniszterelnök.

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint helyesen teszi a kormány, hogy a hazai sportlétesítmények mellett a szomszédos országokban is épít stadionokat?
×

Német autóipari topmenedzsert vertek meg biztonsági őrök Budapesten

Lehet, hogy a NER-alergiám szövődménye, de nekem szinte mindenről a politika jut eszembe. Arról is, hogy a bulinegyedben a biztonsági őrök most éppen az egyik legnagyobb német autógyár vezető menedzserét verték agyba-főbe.

Mi történt már megint a bulinegyedben?

Az eset felkavaró részleteiről a menedzser ügyvédje számolt be a Blikknek. Az 57 éves német férfi két, Magyarországon élő fiával vacsorázott egy most divatos helyen a VII. kerületben péntek este, és bár a vacsora végeztével fizettek, majd távoztak az étteremből, később vissza akartak menni. Ekkor azonban már nem engedték be őket.

„Az ajtónál a biztonsági szolgálat emberei a két gyerekre támadtak, azonnal lefújták őket gázspray-vel, majd ütni kezdték a nagyobbik fiút. A kisebbik, 17 éves gyerek próbált a testvére védelmére kelni, ám ő is kapott a maró spray-ből, majd ütötték, rugdosták.

Az édesapjuk mobillal próbálta felvenni az esetet, mire őt is megtámadták, s nagyon súlyosan helybenhagyták. Legjobban a feje sérült meg, az arccsontja és a járomcsontja is eltört” – mondta az ügyvéd.

A sérült menedzser egy budapesti kórházba került, ám – feltehetően látva a magyar egészségügy állapotát – a saját felelősségére azonnal Németországba utazott, ahol az orvosok megállapították: sürgős műtétre van szüksége. Az ügyvéd szerint nem értik, miért támadtak rájuk. Az esetet a biztonsági kamera rögzítette, ők feljelentést tettek, a rendőrök négy férfit hallgattak ki.

Mi köze ennek a politikához?

Sajnos lehet az esetnek akár gazdaságpolitikai következménye is, mert kérdéses, hogy a német autóipar hogyan reagál. Nem zárható ki, hogy ez is befolyásolja majd azt, ennyire tekinti biztonságos helynek, befektetésre javasolt országnak a mai Magyarországot.

Nekem azonban nem is ez jutott először az eszembe, hanem az, hogy a politikának komoly felelőssége lehet abban, hogy biztonsági őrök egyre vadabbak és meggondolatlanabbak a NER hazájában. Végül is ők nem az agyukra, hanem az izmaikra gyúrnak és ezért abból amit eddig láttak, azt a hibás következtetést vonhatták le, hogy nekik mindent szabad. Azt tapasztalhatták, hogy a Városligetben minden következmény nélkül lehet verni a ligetvédőket, a királyi televízió épületében meg még az országgyűlési képviselőket is. Emiatt is hihetik azt, hogy a szórakozó fiatalokat, meg a felszólításokat nem is értő átkozott turistákat nyugodtan el lehet verni.

Gyurcsány: Magyarországnak lúzer miniszterelnöke van

1

Európai magyarok” – ezzel a címmel tartott évadnyitó beszédet tartott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. A DK elnöke szerint nemzeti, demokratikus ellenállásra van szükség.

 

A DK elnöke Orbán Viktor mellett azokat is bírálta, akik nem szavazták meg a Sargentini-jelentést. Szerinte akik nem voltak ott a Sargentini-jelentés voksolásakor vagy tartózkodtak, azok nem tekintetők a magyar ellenzék becsületes, tisztességes részének.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint Magyarországnak lúzer kormányfője és lúzer kormánya van. Szerinte Orbán itthon lophat, csalhat, hazudhat és hatalomban tarthatja magát, de Európában elveszítette a becsületét. A Fidesz azt próbálja láttatni, hogy a menekültválság az Európai Unió legnagyobb problémája,

ez azonban hazugság, mert a válság véget ért.

Gyurcsány Ferenc szerint a diktatúrákat nem parlamentek, hanem a szervezett népakarat szokta megbuktatni. Ilyen szervezett népakarat buktatta meg a kormányt Belgrádban, Kairóban, legutóbb pedig Pozsonyban. És ez a szervezett népakarat kényszerítette visszavonulásra a magyar kormányt az elmúlt években az internetadó, a vasárnapi boltzár és az olimpia esetében.

Megkezdődik a Teréz körúti robbantó pere

0

Szerdán kezdődik a Teréz körúti robbantás vádlottjának büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken, Budapesten.

A másfél évvel ezelőtti cselekmény nyomán súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett két rendőrjárőr, egy harmadik személy pedig könnyebben megsérült. A vád szerint az elkövető célja a rendőrök megölése és fegyvereik megszerzése volt. A vádirat szerint a fiatalember 2016 szeptember 24-én késő este Budapesten, a VI. kerület, Teréz körúton egy táskát tett a földre, melyben robbanószerkezet és a robbanás hatását fokozó nagy mennyiségű szög volt.

Amikor a szokásos útvonalon haladó egyenruhás rendőrök a táska közvetlen közelébe értek, a vádlott távirányítással felrobbantotta a pokolgépet, hogy megölje a két járőrt és elvegye lőfegyvereiket. A robbanás ereje alkalmas volt a kiszemelt áldozatok megölésére, és életveszélyes sérüléseket okozhatott volna a közelben lévőknek.

Az elkövetőt néhány héttel később, 2016. október 19-én Keszthelyen fogta el a rendőrség. Sajtóhírek szerint a Zala megyei Homokkomáromban a szőlőhegyen bujkált. Apja fél évtizeddel korábban a szintén Zala megyei Karmacs település független polgármestere volt néhány hónapon át.

Az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, robbanóanyaggal visszaéléssel és terrorcselekmény előkészületével vádolja az előzetes letartóztatásban lévő elkövetőt. A vádbeli cselekményekért a törvény szerint akár életfogytiglan is kiszabható.

Bayer a szexuálisan zaklatott nőkön gúnyolódott

0

Bayer Zsolt nem akárki, a Fidesz ötös számú párttagkönyvlének birtokosa. Nem mellesleg Orbán Viktor cimborája, bejáratos a legfelsőbb körökbe. Előtte minden ajtó nyitva áll, ráadásul véleményvezérnek mondható a magát jobboldaliként definiáló térfélen.

Bayer legutóbb Marton-ügyben csillogtatta meg páratlan intellektualitását, valamint ezzel elegy morális magasságait. Egy soroksári fórumon ugyanis a neves rendező áldozataival gúnyolódott. Idézet következik, csak erős idegzetűeknek:

„Beültünk a színházba, föl a kakasülőre a sötétbe, kezdődött a darab, és Marton László megfogta a kezem, és a sliccére rakta. És én olyan rémült lettem, hogy egész előadás alatt fogtam. Mondtam Barnabás barátomnak, éppen olvastuk együtt, azt mondta, Jézus Mária, vajon a szünetbe elengedte?”

De akinek ennyi nem elég a szellem szárnyalásából, az kap még egy löketet:

„Nem tudom, feltűnt-e önöknek, az elmúlt 2 évben minden egyes nap volt egy hír arról, hogy melyik migráns, melyik országban, kit erőszakolt meg, kislányt, kisfiút, kit ölt meg. Két hete viszont csak azt halljuk, hogy melyik producer, rendező, színész melyik kicsi leánykának húzta oda a fejét ötödször. Biztos véletlen, nem?”

A fórum egyébiránt a nemzeti konzultációról szólt. Az ott elhangzottak hatására biztosan sokan visszaküldték Orbán Viktor levelét. Csak remélni tudjuk, hogy mindenki a helyes választ ikszelte be.

Hadházy szerint Patyiról mintázhatnák a prostituálódott értelmiségi szobrát

0

Mint ismeretes, a Nemzeti Választási Bizottság elkaszálta a volt LMP-s politikus népszavazási kérdéseit.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Hadházy Ákos szerint fontos lett volna, hogy az emberek véleményt mondhassanak az ország jövőjének egyik legfontosabb ügyéről, ahogy ő fogalmazta, „az ocsmány és öncélú kormánypropagandáról, a néphülyítésről”.

Hadházy Ákos Facebook-bejegyzése itt olvasható:

„Patyi Úr mai utolsó munkanapján mind a négy népszavazási kérdésünket lesöpörte nevetséges indokokkal. A kérdések az ellenzék és az ország jövőjének egyik legfontosabb ügyét érintették: az ocsmány és öncélú kormánypropagandát, a néphülyítést tiltotta/szabályozta volna. Természetesen nem adom fel, ez a kör csak a második lépés volt. Patyi egyébként ma lemondott a „Nemzeti“ Választási Bizottság éléről, tette ezt azért, hogy ő legyen az új közigazgatási főbíró.

Ha egy embert kellene megnevezni a hatalmat kiszolgáló prostituálódott értelmiség szobrának, akkor őt választanám. Tudni kell, hogy Patyi előre menekül: az eddig általa vezetett egyetem sokmilliárdos pénzherdálását intenzíven vizsgálják az unió biztosai. Számára létkérdés ennek a hatalomnak a fenntartása, ezért asszisztálhatott minden választási csalás eltussolásához.”

Honnan ered a húsvét?

Jézus feltámadását ünneplik a keresztények húsvétkor, maga az ünnep viszont régebbi ennél: kapcsolódik hozzá a zsidó pészah és különböző, a tavaszi napéjegyenlőség kapcsán tartott termékenységi ünnepek is, amelyeknek szintén központi eleme a feltámadás.

Forrás: Pixabay

A húsvét a keresztény vallás egyik legnagyobb ünnepe, a hívők ilyenkor Jézus kereszthalálára és feltámadására emlékeznek. Az ünnep több mint egy hétig tart, hiszen virágvasárnap kezdődik: a hagyomány szerint Jézus ekkor vonult be Jeruzsálembe. Nagypénteken ítélték halálra és feszítették keresztre, majd a Biblia szerint vasárnap támadt fel.

A Biblia által leírt eseménysor egybeesett a zsidók egyik legnagyobb ünnepével, a pészahhal:

Jézus utolsó vacsorája például egy szédereste volt.

Érdekesség, hogy mozgó, tehát nem naptári naphoz kötött ünnepekről van szó, de a kettő idén is gyakorlatilag egybeesik. Ez egyébként a 325-ben tartott niceai zsinatig mindig így is volt, ott azonban megváltoztatták a húsvét időpontját: a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapra tették.

Istár és Tammuz esküvője egy sumer táblán
Forrás: Wikimedia Commons

A legtöbb történész ugyanakkor egyetért abban, hogy a húsvét eredete jóval régebbi. Többek szerint egy sumer (de az akkádok és az asszírok között is népszerű) mítosz az alapja: a pásztoristen Tammúz (Dumuzi) és felesége,

a termékenység-istennő Istár (más néven Inanna) története,

amelyet már i.e. 2100 körül keletkezett agyagtáblákon is lehet olvasni.

Eszerint, amikor Tammúz meghalt, Istár annyira gyászolta, hogy utána ment az alvilágba (más verzió szerint meg akarta hódítani az alvilágot), ki is szabadította, őt viszont megfosztották isteni erejétől és ruháitól is, majd karóba húzták. Mivel azonban nélküle terméketlen lett a föld, egy másik isten, Enki segített rajta: két követet küldött, akik feltámasztották. Az alvilágból azonban csak úgy térhetett vissza, ha valaki ott marad: mivel Tammúz közben megcsalta, ezért Istár őt küldte maga helyett. Ettől kezdve a mítosz szerint fél évet Tammúz, fél évet Istár töltött az alvilágban.

Istárnak megfelelő isten több más mitológiában is megjelent: a kánaánitáknál ő volt Astarte, a görögöknél és a rómaiaknál pedig Aphrodité, illetve Vénusz.

Az Istár-kapu a berlini Pergamon Múzeumban
Forrás: Wikimedia Commons

Talán véletlen egybeesés, talán nem, hogy amikor a 4. században a keresztények Jézus sírját keresték, egy olyan helyet választottak, ahol Aphrodité temploma állt. Ennek helyén épült a ma is álló Szent Sír Templom Jeruzsálemben.

Hasonló meghaló és feltámadó istenek persze más vallásokban is megjelentek, amelyek szintén hatottak a kereszténységre. Ilyen volt például Mitrász, vagy az egyiptomi Hórusz is. Ami mindegyik mítosznál közös:

a feltámadást a termékenységgel, a fénnyel, vagyis a tavasszal kapcsolták össze.

A húsvét mai változatának kialakulására egy európai ünnep is hathatott: Eostre / Ostara, az angolszász tavaszistennő ünnepe (nem nehéz észrevenni a szó hasonlóságát az angol Easter, vagy a német Ostern szóhoz). Ezt a tavaszi napéjegyenlőségkor tartották, és Jacob Grimm Német Mitológiája szerint ez is termékenységünnep volt.

A húsvét magyar nevének eredete ennél prózaibb: a hús magunkhoz vételére utal. Ilyenkor ugyanis véget ér a húshagyó kedden kezdődött 40 napos böjt, vagyis az ezt betartók innentől kezdve ehetnek újra húst.

A húsvét jelképei

Az egyik legrégibb húsvéti jelkép a bárány. Ez a Bibliához kapcsolódik: a zsidók fogságban tartása miatt Egyiptomot sújtó tíz csapás közül az utolsó az elsőszülöttek halála volt. A zsidó családok viszont előtte bárányt áldoztak, és megjelölték a vérével az ajtajukat. Az áldozati bárány helyébe később Jézus lépett, aki az Újtestamentum szerint halálával megváltotta az emberiséget: ő lett „Isten báránya”.

MTI Fotó: Vajda János

A húsvéti nyúl eredete ennél bonyolultabb, valószínűleg a termékenységhez kapcsolódik, hiszen nagyon szapora. A nyúl megjelent Eostre már említett ünnepén: ez volt az istennő szimbóluma, gyakran vele együtt ábrázolták. A gyerekeket megajándékozó nyúl viszont csak 16. században került elő, konkrétan a húsvéti nyulat pedig egy német tudós, Georg Franck von Franckenau 1722-ben megjelent könyvében említik először, ott arról ír, hogy a nyulak rejtik el a színes tojásokat, amelyeket gyerekeknek kell megkeresniük.

A tojás maga viszont jóval régebbi termékenységi szimbólum, már az ókori egyiptomiak és perzsák is annak tartották. Utóbbiaknál a tavaszi napéjegyenlőség volt az év első napja, ezt többek között tojások díszítésével, ajándékozásával és elfogyasztásával ünnepelték.

MTI Fotó: Komka Péter

A Bibliában keveset írnak a tojásról, egy ortodox keresztény legenda szerint viszont Mária Magdolna főtt tojásokat vitt Jézus sírjához, amelyek vörössé változtak, amikor észrevette, hogy Jézus nincs ott. Egy másik változat szerint amikor a császárnak, Tiberiusnak mondták azt, hogy Jézus feltámadt, azt válaszolta: annyira támadt fel, mint amennyire ez a tojás piros, mire az vörössé változott.

Végül pedig a húsvéti locsolkodás alapja az a hit, hogy a víz tisztít és termékenységet biztosít – persze itt nem nehéz észrevenni a szexuális utalásokat sem, amelyek egy termékenységünnepnél nem is meglepőek.

Orbán Viktor őszödi beszéde: Na ugye, hogy na ugye!

 (PRO DOMO! Kétharmados, kétharmad közeli, vagy jelentős Fidesz győzelem esetére!!!)

Tudtam, hogy erősek vagyunk és győzni fogunk. Megérte az áldozat, amit a magyar emberek hoztak értünk. Hiába esküdtek a vesztünkre ádáz hatalmak, mi tudtuk, hogy egy életen át kell küzdenünk. Nem tudtak legyőzni bennünket. Hiába támadtak ránk Soros fizetett zsoldosai, a magyar embereket nem tudták térdre kényszeríteni.

A magyar emberek döntöttek: nem a brüsszeli bürokraták, vagy, teszem azt, az ENSZ. Magyarország polgárai a magyar jövőre szavaztak. Arra, hogy Kósa Lajos ne csak egy csengeri háztartásbelivel üzleteljen, de az ország más régióiban élők is részesülhessenek befektetési tapasztalatainak végtelen tárházából. A magyar emberek ma úgy döntöttek, hogy legyen világosság, vagyis, a vejem, Tiborcz István, a jövőben még több tendert nyerjen el. És hogy Mészáros Lőrinc, a mostaninál is több hotelt, földet, gyárat, lapkiadót vásároljon.

Magamat most szerénységből csak annyit: a mostani választás is megerősített abban a hitemben, hogy jó úton járunk. Ígérhetem minden, hazánk sorsáért aggódó polgárnak, hogy még a mostaninál is több stadiont építünk, és ha lesz rá igény, a felcsúti kisvasutat meghosszabbítjuk Bicskéig. Ha nem lesz rá igény, akkor Lovasberényig.

A választások előtt azt mondtuk, hogy nem engedünk a nemzetközi – mondjuk így: internacionalista – nyomásnak, és nem leszünk bevándorlóország. (Bármit is jelentsen ez.) Nem engedjük, hogy az ENSZ, Brüsszel, vagy éppen a most vereséget szenvedett Soros zsoldjában álló magyarországi ellenzék idegeneket telepítsen be az országba.

Hogy ki az idegen, azt mi mondjuk meg. Vagyis, a letelepedési kötvényprogram folytatódik, és a jövőben igyekszünk az ország számára a mostaninál is előnytelenebb, hazánk függőségét még a mostaninál is jobban növelő szerződéseket kötni. Ugyanezt mondhatom el a Paks II beruházásról is, amelyről mindenki tudja,, hogy a jelenlegi formájában csak az oroszoknak jó.

Végezetül, köszönöm a magyar embereknek, hogy a mostani választási eredménnyel lehetővé teszik a számunkra, hogy mindent ugyanúgy folytassunk, mint eddig. Ígérjük, hogy méltók leszünk a bizalomra. S bár Semjén Zsolttal még nem volt alkalmam beszélni – a győzelem perceiben ő az övéivel ünnepel -, a magyar emberek biztosak lehetnek abban, hogy minden körülmények között számíthatnak rá. Ha kell, jövőre is elmegy vadászni Svédországba, s amennyiben igény mutatkozik rá, nem csak rénszarvast, de jegesmedvét, vagy más, kihalófélben lévő állatot is hajlandó lesz elejteni.

Hajráf Magyarország, hajráf magyarok!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK