Kezdőlap Fontos Interjúk Oldal 38

Interjúk

A verbális agresszió könnyen válhat fizikai erőszakká – interjú Majtényi Lászlóval

Lendvai Péter
-
0
A verbális agresszió könnyen válhat fizikai erőszakká – interjú Majtényi Lászlóval

Minden pillanatát élvezte a köztársasági elnökjelöltségnek – nyilatkozta Majtényi László volt ombudsman. Az Eötvös Károly Intézet közpolitikai intézet elnöke eredményesnek is tartotta, mert ugyan esélye nem volt arra, hogy a jelöltségből valóság legyen, de az mindenképpen sokat jelentett, hogy volt egy ügy, amely mögé felsorakozott az összes demokratikus ellenzéki párt és a független képviselők is. A jelöltség során volt módja arra, hogy az országot járva beszéljen a szabadságról és arról, hogy létezhet egy másik Magyarország is. A main ugyanis a Fidesz lényegében megszüntette a politikai életet. Nem kérték fel miniszterelnök-jelöltnek, de azt a feladatot nem is vállalná, amúgy pedig lát a jelöltek között alkalmasat is. Arra kevés esélyt lát, hogy ne a Fidesz nyerje a 2018-as választásokat, de a történelem arra is megtanította, hogy mindig jöhetnek váratlan fordulatok. Ez történt 1848-ban és 1956-ban is, miért ne történhetne meg 2018-ban. Kétségtelen, hogy egy olyan országban, ahol nincs független sajtó, és mindennapos a verbális agresszió, rendkívül nehéz az ellenzék dolga, ráadásul ez a verbális agresszió könnyen válhat fizikai erőszakká, de nem szabad feladni optimizmusunkat és cselekvőképességünket.

 

Megbánta már, hogy elindult köztársasági elnök-jelöltként?

Nem, mert az egyrészt egy abszolút sikeres projekt volt, másrészt nekem nagyon komoly élményeket adott. Az első perctől az utolsóig élveztem. Arra, hogy a kormányzati heccsajtó gyűlölködni fog ellenem, arra számítottam.

Olvasta is őket rendszeresen?

Nem, mert ezeket az újságokat nem veszem kézbe, de reggelente, amikor bekapcsoltam a számítógépemet, érkeztek ilyen szörnyű, még engem is meglepő üzeneteket.  Néha úgy el is gondolkodtam azon, hogy kik ezek az emberek, akik ezeket a termékeket előállítják. De visszatérve a kérdésre: nagyon jó élmény volt számomra a jelöltség időszaka. Ha valamit sajnálok, akkor az, hogy lehetett volna az egésznek erősebb hatása is. De, ismétlem, én élveztem, és életem egyik legfelemelőbb pillanata volt, amikor az országgyűlésben elmondhattam a beszédemet, szemben velem Orbán Viktorral és végig arra törekedve, hogy meglegyen a szemkontaktus vele. És olyan szavakat, amelyeket tőlem hallott nem volt túl sokszor hall, legalább is ebben a környezetben.

Mit üzenet a kormányfő szeme?

Hát… Nem volt boldog, talán valamennyire zavarban volt… Nem vagyok gondolatolvasó, nem tudom, mit gondolt, bizonyára szívesen megúszta volna, nekem viszont jó élmény volt.

De mi volt jó élmény?

Főként az, hogy volt egy ügy, amely mellé, az amúgy egymásról rossz véleményt megfogalmazó ellenzéki pártok beálltak. Pedig talán még utálják is egymást, és mégis, ebben a kérdésben összefogtak, a Demokratikus Koalíciótól az LMP-ig.  Ugyancsak fontos eleme volt az én jelöltségemnek, hogy készítettem egy négypontos programot, amely mellé az LMP kérésére hozzáfűztem egy ötödiket – a fenntartható fejlődés igényét – és ezt a tervet is támogatta minden párt. Az persze borítékolható volt, hogy nem leszek köztársasági elnök, ami nem volt kudarc számomra, hiszen van egy nagyon jó életem, amiből nem hiányzik semmi. Különösen nem hiányzik a hatalom és nem hiányzik a pénz sem.

Visszatekintve megállapíthatjuk, hogy az ellenzéki pártok együttműködése, egyelőre mindenképpen, megmaradt egyszeri alkalomnak. Akkor mi ebben a siker?

Hogy mégis volt egy ilyen alkalom, amikor képesek voltak összefogni a pártok. És az is siker, hogy az én személyem, vagy ha a saját szerepemet nem tolom ennyire előtérbe, akkor a helyzet alkalmas volt arra, hogy megteremtődjön ez az együttműködés. Én egyébként úgy is elfogadtam ezt a jelölést, hogy nem tudtam, hogy az ellenzéki pártok miként fognak ehhez viszonyulni. Velem előzetes egyeztetés nem folyt, tehát volt kockázata a vállalásomnak, mert hivatalos jelöltté csak úgy válhattam, ha a parlamentben lévő ellenzéki pártok és a függetlenek is támogatnak. És mivel ezt megkaptam, ez tette lehetővé, az indulásomat, illetve azt is, hogy végül Áder János az első fordulóban nem jutott elegendő vokshoz, ezért második fordulóra is szükség volt. Újra hangsúlyozom azonban: én úgy is vállaltam a felkérést, hogy nem lehettem biztos abban, hogy eljutok addig, ameddig eljutottam, mert azt tartottam fontosnak, hogy a folyamat során beszélhetek a negyedik, szabadelvű alkotmányos köztársaságról, és végigjárva az egész országot, rengeteg érdekes emberrel találkozva, felmutathattam, hogy van egy másik Magyarország is. Meglepő módon egyébként nagyon sokam fantáziáltak arról, hogy a parlamenti szavazás során a kormánypárti képviselők majd magukba szállnak és a szuggesztív személyiségem (mosolyog) majd meggyőzi őket, a valóságos, vagy formális titkos szavazáskor, hogy majd átszavaznak rám, de persze ennek semmi realitása nem volt.

Ha lett volna valóságos esélye az elnöki posztra, akkor is indul?

Inkább azt mondom: elég alapos a feltételezésem, hogy amennyiben az ellenzéknek lett volna esélye saját elnököt megválasztani, akkor nem engem jelöltek volna.

Mert?

Mert ez mégiscsak egy olyan poszt, amelyre vannak mindig jelöltek.

De ha már mégis konszenzus volt az ön személye körül, felvetődött-e most, hogy legyen miniszterelnök-jelölt? Számomra ugyanis logikus lépés lett volna: nincs értelme keresgetni, hiszen itt van mindannyiunk embere Majtényi László… Szinte kizártnak tartom, hogy ne kerték volna meg.

Téved, nem kerestek meg. De ez érthető, mert én már tavasszal, a köztársasági elnökjelöltség idején, amikor ezt kérdezték tőlem, némi iróniával azt feleltem, hogy az én politikai pályafutásom ezzel most véget ért. A két pozíció nem is összehasonlítható, meglehetősen különböző kvalitások kellenek hozzájuk. Persze politika környéki tekintélyes emberek szóba hozták a kérdést…

Tekintélyesek, de befolyás nélküliek?

Nem, van befolyásuk, csak nem döntéshozók. Nekik is egyértelműen fogalmaztam: nem akarok miniszterelnök-jelölt lenni. Egyébként a most felbukkant nevek között látok alkalmasakat is…

Kit?

Ne várja, hogy neveket mondjak, elégedjen meg azzal, hogy van közöttük alkalmas, nem is egy.

És ennek az alkalmas jelöltnek van esélye?

Az optimista, vagy az őszinte választ várja tőlem?

Ha lehet, akkor az őszintét.

Ebben a pillanatban nem. Most Magyarországon, ebben a pillanatban, amikor beszélgetünk, megszűnt a politikai élet. Az ellenzék összeomlott, nincsenek igazi témái, a megnyilvánulásaiban nincs elég erő és tehetség; ennél rosszabb állapotban a hatalom elvesztése óta valószínűleg nem volt. A korrekt válasz tehát a nem. De a politika váratlan helyzeteket képes produkálni, még olyat is, hogy teljesen reménytelen helyzetből is lehet nyerni. Macronnak például értékelhetetlen esélyei voltak, amikor elindult a köztársasági elnöki címért. A politikára valóban igaz a mondás: soha nem mondd, hogy soha. 1848 március 10-e táján az alkotmányos Magyarország hívei a legmélyebb depresszióban voltak; 1956 október 20-a táján Nagy Imre elment Tokajhegyaljára szüretelni, és amikor kiderült, hogy Pesten puskaporos a levegő, nem akart visszajönni. Szóval csak azt akarom mondani, hogy a reménytelennek tűnő helyzet nem feltétlenül hordozza magában a bukást. Nagyon gyorsan tud változni a helyzet, és történhetnek rendkívül fontos dolgok. A legutóbbiak nem, de a kicsit korábbi közvélemény-kutatások arról szóltak, hogy a magyar lakosság többsége kormányváltást szeretne.

Jól látom, hogy van önnek egy kicsit skizoid hajlama, létezik az optimista énje, amely belekapaszkodik a történelem pozitív fordulataiba, és van az elemző énje, amely a realitások talaján áll…

Igen, de ez nem skizoid. Van két nézőpontom, de ettől a gondolkodásom egységes marad. Ami áthat, az a vágy, hogy egy szabad országban éljek, és biztos vagyok benne – bár inkább gondolok az unokáimra, mint magamra -, hogy ez a szabad ország meg is valósul, még a mi életünkben.

Hát kétségtelenül optimista…

Igen.

Mitől nem szabad ez az ország most? Hiszen itt beszélgetünk szabadon, amit elmond, megjelenik majd, olvashatja a nyilvánosság, nem vár a ház előtt egy fekete autó, beszélhetett a parlamentben, mi akkor itt a gond?

Kétségtelen, nincs csengőfrász, ha ironizálni akarnék, akkor hozzátenném, egyelőre… Egyszer volt egy vitám, a partnerem, aki erősen jobboldali úrasszony volt, kijelentette: addig nem beszélhetek a szabadság hiányáról, amíg beszélhetek a szabadság hiányáról. Az volt a válaszom, hogy addig kell beszélnem róla, amíg megtehetem, amikor már nem, akkor már nincs beszéd a szabadság hiányáról. De az például médiajogi evidencia, hogy nincs szabad választás szabad sajtó nélkül. Az, hogy a mi beszélgetésünk most egy online fórumon megjelenik, de az üzenetünk nem tud eljutni csak korlátozott számú olvasóhoz, de végigjárva az országot azt kellett tapasztalnom, hogy a független sajtó csak szigetekben létezik, legalább is, ami az elérést illeti. Független sajtó, Putyin Oroszországában, vagy a beloruszoknál, de még az afrikai diktatórikus rendszerekben is van. A sajtószabadságnak nem az a bizonyítéka, hogy van-e egyáltalán független sajtó, inkább az, kiket ér el, és például van-e független közszolgálati média. És olyan elvakult, írni, olvasni tudó ember nincs, aki kijelenthetné, hogy van Magyarországon független közszolgálati média. Az állami televízió és az állami rádió a heccsajtó része. A független médiumok hatóköre ugyanakkor rettenetesen korlátozott. Budapesten kívül nyomtatott sajtó szinte nincs is, kormányközelivé vált az összes megyei újság, a vidéki lakosság tehát nyomtatott sajtótermékkel, amely független volna, nem találkozik.

Azt mondta, ma nincs csengőfrász, miközben bizonyos csengőket csak megnyom a hatalom, például a civilszervezetek, a jogvédő intézmények ajtajain… Mostanság már azzal lettek megvádolva, hogy a szervezetten támogatták a menekültekkel beáramló terroristákat is. Szóval mi ez, ha nem csengőfrász?

Igen, és nem látjuk a folyamat végét. A verbális agresszió, a történelem ezt bizonyította, nagyon könnyen átvált fizikai agresszióvá. Ugyanakkor demokrácia fékútjai meglehetősen hosszúak. Azt akarom ezzel mondani, hogy a bíróságok olyakor független ítéleteket hoznak, és bár nem akarom a két rendszert összehasonlítani, de még a náci rendszerben is születtek, igaz csak eleinte, jogállami ítéletek. Ugyanakkor nincs független számvevőszék, médiahatóság, alkotmánybíróság, az ügyészségről már ne is beszéljünk. Megszűnt az önkormányzatiság… Eljutottunk odáig, hogy a miniszterelnök ma egy Őcsényben kialakult, menekültellenes hisztérikus helyzetre az agresszíven fellépők mellé áll. Őcsényben nem csak az autógumiját szúrták ki a menekülteket befogadni akaró embernek, hanem még lefejezéssel is megfenyegették. A heccsajtóban meg – az Echo tévéről beszélek – a civilek meggyilkolásáról fantáziált egy komolynak tartott szakértő. És történt valami?
A Médiahatóság hallgat, pedig ennél súlyosabb médiajogi jogsértés még soha nem történt. Hogy ez hova fejlődik, azt nem lehet tudni. Mint ahogy azt sem, hova vezet ez a brutális nyugatellenesség, amely a diktatúrákért való rajongással párosul. A nyugati szabadsággal szemben mutatott orbáni undor azért kijelöl egy pályát. A politikában nagyon izgalmas kérdés, hogy a demagógia, a szervezett hazudozás, amely eszközeiben, nyelvében nem különbözik a kommunista, vagy a náci uszítástól, meddig mehet el. Nem látok olyan törekvést a kormányzat részéről, hogy ezt a gyakorlatba is átemeljék, hogy valóságos erőszakot alkalmazzanak, és lefüggönyözött Pobjedák újra járják a városokat, csakhogy ezek úgy működnek, mint a tengeri hullám, amely nem áll meg, hanem eléri a partokat is. A veszély tehát reális.

Ha már a verbális agressziót említette. A legutóbb Fidesz-kongresszuson szinte mindenki – Orbán Viktor éltetése mellett – az ellenzék becsmérlését tartotta fókuszában, már nem is emberként említve tagjait. Ebből mi lesz?

A verbális agresszió valóban rendkívül veszélyes, különösen, ha erőszakkal fenyegetőzik, és voltak, még a miniszterelnök részéről is erre utaló kijelentések. De amin én különösen meg voltam rendülve a Fidesz kongresszusa kapcsán, az Orbán Viktor egyhangú megválasztása.  Márpedig az ilyesmi, valóságos demokratikus pártnál lehetetlen. Ez egyébként ugye azt is jelenti, hogy Orbán Viktor is megszavazta önmaga elnökségét… Ez nekem nagyon durva.

Szóval mi lesz, ha újra megnyeri a választásokat?

Nem vagyok futurológus, nem látok a jövőbe, de  – hogy pozitív dolgot is mondjak -, amíg az Európai Unió tagjai vagyunk, addig vannak törvényi, jogi határai az egyszemélyes uralomnak. Szóval vannak korlátok, amelyeket – így-úgy – megpróbálnak kikerülni, de mégiscsak vannak. Vagyis az unión belül bizonyos dolgokat nem lehet megtenni, és ezt tudják Orbánék is. Most az a paradox helyzet állt elő, hogy ez a magyarországi modell azért tud működni, mert Brüsszel finanszírozza a létezését. Ha ez megszűnne, akkor azt mondom, térdre imához…

Van önnek kapcsolata Soros Györggyel?

Semmi. Életemben háromszor voltam olyan helyen, ahol őt láttam. Egyébként semmi.

Azért is kérdezem, mert vajon meddig lehet démonizálni Soros Györgyöt, úgy hogy ez jelentős mértékben hat az emberekre?

Azt hiszem, hogy ennek ki kell pukkadnia.  Gyakorlatilag ott tartunk, hogy mindannyian Soros Györgyök és güllenisták is vagyunk. A mi Güllenünk, a törökök Amerikában élő szimbolikusan ellenzékinek tekintett vezetője, nem más, mint Soros. Nagyon érdekes alapmintázata van ezeknek a rendszereknek. Ideális ellensége volt a bolsevikoknak az oroszoknál Trockij. Ő is messze volt, ugyan később egy jégcsákánnyal megtalálták, de őt is kijelölték ellenségnek, meg mindenkit, akit hozzá akartak sorolni, vagy az 1984 című könyvben, ahol egy Goldstein nevű ember, akit szintén soha nem lehet látni, az ellenség. Ez a szerep most Soros Györgyöt találta meg, miközben ő Magyarországról soha egyetlen fillért ki nem vitt, miközben hatalmas összegekkel támogatta a magyar társadalmat. Olyan folyóiratokat is támogatott, amelyek messze álltak az általa képviselt értékrendtől.   Olyan célokra is adott pénzt, amelyek nem biztos, hogy hasznosak voltak, például a Fidesz egyes vezetőinek oktatására. Szóval nem egy becsületes dolog ez a kampány. Én mégis abban bízom, hogy a magyarok, a történelem ezt megmutatta, békében éltek a különböző idetelepült népekkel, tisztelték a másik eltérő vallását, szóval a magyar az nem egy keleties társadalom.  Vannak keleties vonásai, ahogy erre Ady Endre is beszélt, de mégis, egyértelműen a nyugati civilizáció része. Az a kísérlet tehát, amely egy kulturális, etnikai homogenitást ír a zászlajára, az el fog bukni. Kompország végleg leereszti horgonyát a nyugati parton.

A polgárháború rossz vicc lenne…

Kardos Ernő
-
0
A polgárháború rossz vicc lenne…

„Magyarország derűsödik”- ezt az alcímet adta új műsorának a napokban 70. születésnapját ünneplő Nagy Bandó András, aki a nyilvánosság előtt évek óta alig szólalt meg, de most, az ünnepinek szánt előadóestjén felidézte a cseppet sem vidám „emút70évet”, az időnként szomorú „emútnyócévet”, illetve az örömtelen „emúthétévet”, s ezen kívül dühös hangú publicisztikával is felhívja a figyelmet a hatalom visszaéléseire.

  

Tényleg komolyan gondolod, hogy sok a jókedvű, vidám ember ebben az országban?

Ami itthon történik az nevetséges, és egyáltalán nem vidám. Inkább Móricz novellájának anyafigurája juthat eszünkbe. A történetben szereplő édesanya végül a koldustól kap egy krajcárt, hogy a szappanra való pénz meglegyen, de addigra már bezár a bolt. Amikor a hetedik krajcárt a koldustól kapják meg, már keservesen nevet, és vért köhög föl. Ezt az elfúló, fájdalmas nevetést hallom ma sok helyen az országban. Természetesen ezt a hangulatot szeretném műsoraimmal vidám, önfeledt kacagássá átalakítani.

Az elkeseredésben érzel már dühöt is?

Inkább értetlenséget, tehetetlenséget. „A miért hagytuk, hogy így legyen” érzése terjed, hiszen régóta megfogalmazódott már a felismerés, hogy a fejünk fölött dőlnek el a dolgok.

Rólunk döntenek, nélkülünk. Teszi ezt a diktatórikus hatalom annak biztos tudatában, hogy ma már szinte senki nem képes ellenállni, megszűnt a társadalom védekező mechanizmusa.

Sajnos így áll a helyzet Orbán Viktor Magyarországán. Az utca tele van a kormányzat által kihelyezett plakátokkal, hogy dühös indulatot keltve megállítsa a hozzánk érkező menekülteket. Ugyanakkor a kormányfőnek szava sincs arra a menekültáradatra, amely a legjobb szakembereinkkel húz el az országból. Pedig ezt a kivándorlást kellett volna időben megállítani. Aki teheti, a jobb fizetés, a nyugodt, kiszámítható jövő érdekében már rég elhagyta az országot, s vissza sem fordul.

Azon például jól szórakoztál, hogy nagykőrösi fellépésedtől a helyi hatalom trükkös aktivistája távol akart tartani?

Kínomban röhögtem az egészen. Ugyanis azt írta nekem ez a „szarkeverő”, hogy ha elmegyek hozzájuk Nagykőrösre, akkor Jobbikos figurák, ellenséges fogadtatásában lesz részem. Tehát jobb, ha lemondom az előadást, amelyre egyébként a helyi civil szervezet kért fel. Alaposan utánanéztem, de egy szó sem volt igaz az egészből, barátsággal vártak, s távol állt tőlük a rendzavarás szándéka. A fellépésem sikeres volt, a hajam szála sem görbült meg. Érdekesség: Vágó István ugyanezt a levelet kapta meg, de ott már DK aktivistának mondta magát a delikvens.

Tehát a neked, meg a Vágónak írt levél szövege szinte azonos. Ugyanaz a helyi kormányhoz közeli aktivista írta…

Pontosan ezért nevettem, persze kínomban. A napnál világosabb, hogy a Fidesz ma annyira fél, hogy minden ellenzéki hangot el akar hallgattatni, s távol tartani a várostól. Miközben Nagykőrös egy csendes, unalmas kisváros, ahol megállt az idő.

Ma minden a politikáról szól, olyannyira, hogy vidéki körutad egyik állomásán egy garantáltan „politikamentes műsort” rendeltek tőled. Ez is politika?

Ma a Fidesz és a félelem uralkodik az országban, s persze Soltvadkerten is, ahol egy egész napot töltöttem. A meghívóm is félt, hiszen a település narancssárga színű, de az előítéletek miatt én is szorongtam, így hát elkerültem a politikát. Az interaktív verses-dalos gyermekműsoromban igyekeztem a helyi gyerekeknek először a magyar nyelv szeretetéről, az olvasás gyönyörűségéről beszélni. A később megtartott szavalóversenyen alsó tagozatosok mondták a verseimet. Zsűriztem is a produkciójukat, és azt se bántam, hogy a tüneményes versmondók látták rajtam a meghatottságot. Végül este egy felnőtteknek szóló produkcióval szórakoztattam az ott megjelent száz-százhúsz embert. A meghívóm jelezte, hogy a tüntetően távolmaradók később már sajnálták, hogy nem jöttek el.

Gondolod, hogy oldódott a „másként gondolkodókkal szembeni gyűlölet?

Feltétlen, de ha meghallgattak volna, akkor kiderülhetett volna számukra is, hogy egyformán vagyok kritikus a jobb-, és baloldallal,

van mondanivalóm Orbánról is, és Gyurcsányról is, de mindig az érdekel, aki a pályán focizik, és nem az, aki a cserepadon ül.

Akkor a megrendelés értelmében nem is politizáltál?

Nézd, akik eljöttek az előadásomra, megtapasztalhatták, hogy én a hülyeség, az ostobaság és a gazemberség pártsemleges kritikus ellenzéke vagyok, nem pedig az ellenzéki pártok egyik politikusa.

Azért korábban Hódmezővásárhelyen elindultál az LMP színeiben Lázár János ellen. Vagy erre már nem is emlékszel?

Független jelöltként indultam, az LMP támogatásával, de nem voltam, és nem lettem a párt tagja. Tudtam, hogy le nem győzhetem Lázár Jánost, de nem is ez volt a cél, csupán az, hogy több figyelmet kapjon Schiffer pártja, épp a jelenlétem miatt. Idén is lehettem volna független jelölt, hívtak, de végül nemet mondtam. Mindig is Ludas Matyi aspektusból, tehát a kisember szemszögéből fogalmaztam meg a kritikámat, ezért maradok inkább magán morgolódó…

Előfordult veled az átkosban, hogy a fellépéseid, vagy a rádiókabaré felvétele előtt azt kérték, hogy ne szidd a rendszert, vagy ne politizálj?

Ha így lett volna, akkor sokan elhagytuk volna a pályát a francba. Nyíltan persze az egypártrendszert és a szovjet csapatok „ideiglenes” magyarországi tartózkodását a Rádiókabaréban nem bírálhattuk, legalábbis az adásba kerülés esélyével. A sorok között természetesen ezekkel is foglalkoztunk, tehettük, hisz a hallgatók megtanultak a sorok között olvasni. Elég volt cinkosan összekacsintani a közönséggel, s elkezdeni egy kétértelmű mondatot, a közönség azt befejezte magában. Az önálló estjeim mindegyike tele volt rendszerkritikus poénokkal, amelyeknek jó része még ma is aktuális, de nem mindenhol lehetne elmondani.

A diktatúra idején könnyebb volt megnevettetni az embereket, mint ma a illiberális demokráciában?

Ha a letűnt rendszerben bementem egy hatalmas sportcsarnokba, akkor tudtam, hogy mindenki egyet akart: az oroszok menjenek haza a francba, szűnjön meg az egypártrendszer, legyen végre demokrácia.

Ma nem érzem a közös akaratot, amely minden magyart összefogna. Ma az emberek legfeljebb azt akarják, hogy dögöljön meg a másik párt vezére, s bukjon meg a kormány, vagy az ellenzék.

Pedig sokkal jobb lenne, ha a jó Magyarországért küzdés ügye egyben tartana bennünket. Ehhez persze olyan kormány kéne, amely nemcsak a saját fanatikusainak és oligarcháinak, hanem minden magyarnak jót akar. Ehelyett ma a félelem az úr, s bizonyos helyeken még viccelni sem lehet a kormánnyal, akkor sem, ha több döntésük és cselekedetük kínosan abszurd, szürreális és nevetséges.

Ezért írtad valahol, hogy az Orbán rendszer nem is Kádár, hanem Rákosi rezsimjéhez hasonlít?

A felsoroltak közül minden rendszerben éltem, van tapasztalatom, talán ez az egyetlen előnye, hogy már hetven éves vagyok. A rendszerváltás óta most, először újra azt látom, hogy egy olyan rezsim alakult ki, amely merev ideológiára épül. Szinte követhetetlen, majdhogynem „egyházi” hierarchia alakult ki a kormánypártban, és az államvezetésében. Nyilvánvaló az is, hogy mindent ellep a korrupció, nevetséges, hogy Orbán veje, Tiborcz István – ez a kis tacskó – az ország egyik leggazdagabb embere lett. Pedig ott van Pécs, a szar lámpáival, éjszaka nem lehet az utcán látni, amiért „áldják” Tiborczot a pécsiek.   De említhetném Debrecent, ahol Kósa Lajost csak úgy hívták, hogy „mínusz 30 százalék”.

A hangodban az elkeseredettséget és a dühöt érzem, nem pedig a csipkelődő humort.

Nehéz akkor viccelődni, amikor az újságban azt olvasod, hogy a lengyel kormány politikája elleni tiltakozásul – ami nagyon hasonlít a mienkre – Varsóban, október 19-én felgyújtotta magát egy férfi.  Elkeserítő, ha a XXI. században csak az ilyen, „öngyilkossági kísérletnek” nem nevezhető figyelemfölkeltésben bízva lehet tiltakozni egy országvesztő politika ellen. Hisz ma a lengyel kormány éppúgy átlép a demokrácia szabályain, mint a magyar kormány, magához öleli az alkotmánybíróságot, és kérdőjelessé teszi a bírói függetlenséget. Kaczynszki lényegében Orbán Viktor nyomában jár.

Emberek között járva érzékeled, hogy az emberek rosszkedvűek, kevesebb vicc születik, amin aztán röhögni lehet?

A nép ajkán a mai napig születnek viccek, de egyre többnek témája a diktatúra, az önkény, a félelem. Hallottam már frissített Sztálin és Rákosi élcet, melyekben Orbán volt a „főhős”. Ezeket fiatalok is terjesztik, akik az „az eredetit” nem is ismerhetik. Viszont a hatalomnak kötelessége lenne felismerni, hogy a miniszterelnök, Orbán Viktor a diktátorokról szóló sutkák főszereplője lett. Ami egyébként dermesztő.

Ehhez képest én tárgyszerűen, de a humor eszközeit használom kormánybírálatra. Persze nem azt mondom, hogy kímélem Lázárt, Kósát, Szijjártót, nem beszélve „rezsi Szilárdról”. Amikor a szolnoki polgármester lekurvázta a nyugdíjas asszonyokat, akkor jelentős önuralomra volt szükségem. És nézd meg: ma is ő a polgármester. De amikor ezeket az urakat bírálom, akkor soha nem utcai harcos módjára. Elég, ha ők úgy viselkednek.

A közönséged egyáltalán tudja-e, hogy miről beszélsz? Hiszen a vidéki lapok kormánykézbe kerülése után bizonyos hírek el sem jutnak a kisvárosokba. Ezt érzékeled?

Rossz hírem van a kormány számára: akik az előadásaimra eljönnek, azok szinte valamennyi botrányról szóló hírt jól ismerik. Tehát még maradt a tájékozódásnak valamennyi lehetősége az országban. Persze vannak agymosott emberek, elsősorban a falun élők, akik bármeddig hülyíthetőek. Remélem persze, hogy azzal tele lesz a média, ha ez az egész aljasságra épülő rendszer összedől.

Korábban azt ígérted, hogy lemondod majd a Mészáros Lőrincz féle megyei újságot. Megtetted?

Megjött a számla, de eszemben sincs megújítani az előfizetést. Sokan vagyunk így, ugyanis a lapból már lehetetlen tájékozódni. Talán majd a választások után… Bár azt olvasom, hogy ha az ellenzék nem kétharmaddal nyer, akkor hiába szerzi meg az egyszeri többséget, kormányra kerülve könnyen megbukhat, hisz a legfontosabb intézmények a Fidesz irányítása alatt maradnak.

Talán erre gondolt Kornai János is, amikor azt írta, hogy az Orbán rezsim szinte leválthatatlan.

Remélem, Orbán nem várja meg, amíg előjön az első ember-fáklya, amit követhet a tűz. Ezt nem kéne megvárni.

Borzalmas lenne, ha a magyarokat továbbra is egymás ellen uszítanák, s eljutnánk egy polgárháború peremére. Az bizony nagyon rossz „vicc” lenne.

Kálmán Olga: Érzem, ha félnek tőlem

Lendvai Péter
-
1
Kálmán Olga: Érzem, ha félnek tőlem

Ha nem keresik meg a HírTv-től biztosan nem vált csatornát – mondta Kálmán Olga a Független Hírügynökségnek adott interjújában. A műsorvezető a beszélgetésben azt is elmondja, hogy szerinte demokratikus országokban nem fordulhat elő, hogy egy kormánypárt képviselői bojkottáljanak egy televíziót.  Ugyanakkor ez a párt, a Fidesz óriási erővel próbálja ráhúzni a Jobbikot Simicska Lajosra, illetve Simicskát a Jobbikra. Állítja: ő nem egy jobbikos televíziónál dolgozik, a műsorokból ez mindenki számára kiderülhet. Arról is mesél Kálmán Olga, hogy a váltás stílusváltást is hozott; közvetlenebbül beszélget a vendégeivel. Szakmailag kitűnően érzi magát, ám a közérzete, ameddig ennyi baj van az országban, nem lehet jó.


Nincs egy rendes nadrágod?

Nincs. Most ugye arra célzol, hogy szakadt nadrágban vagyok. Felhívom a figyelmedet, hogy ez a trendi.

A lányod elvárja, hogy ilyenben járjál?

Senki nem várja el, sőt a férjem cukkol is miatta.

Szerinted az emberek tudják, hogy te most trendi vagy és nem szakadt?

Ezen még nem gondolkodtam… Hogy mit gondolnak mások arról, hogy direkt szakadt farmer van rajtam.

Mikor estél ki a…

Miből?

A Konyhafőnök című műsorból.

Az első héten, de hogy az hányadik adás volt azt meg nem mondom neked. Még nem volt időm visszanézni, és mivel adásba az én élőműsorommal párhuzamosan ment, nem volt lehetőségem se látni. Annyit elárulhatok, hogy a felvétel a nyáron készült, tehát elég régen, és nagyon hosszú forgatások voltak, emiatt pedig el is veszítettem a fonalat, hogy az elődöntő hányadik adásánál tartunk.

Szégyen számodra, hogy kiestél?

Ugyan dehogy.

Miért ki is akartál esni?

Egy idő után igen, mert nagyon sok időt, felkészülést vett igénybe. Nézd ez egy szórakoztató műsor, minden nap ki kell esnie valakinek.

Ez valódi verseny volt?

Igen, az volt.

Benned is?

Bennem is valódi verseny volt.

És most beléptél a celebek világába…

Ezzel? Hát azért hívtak meg oda, mert a műsor címe is így szól: Konyhafőnök VIP, szóval ott nem szakácsokat és séfeket versenyeztetnek, hanem ismert embereket…

Szerinted te jól főzöl?

Hogy szerintem jól főzök-e? Hát hogy kérdezhetsz ilyet…Igen, jól főzök.

A család is így gondolja?

Hát hogyne. És nem is az amatőr konyha szintjén vagyok.

Jó műsorvezető vagy?

Te jó újságíró vagy?

Igen.

Igen?

Aha.

Örülök, hogy ilyen magabiztos vagy.

Akkor most válaszolsz?

Arra törekszem, hogy jó legyek.

Egyébként azért kérdeztem, mert míg a főzőtudományodra vonatkozó kérdésre nagyon határozott, magabiztos igennel válaszoltál, a szakmáddal kapcsolatban viszont ilyen szerényen beszélsz…

A főzés viszonylag objektíven megállapítható; vagy finom, vagy nem, amit csináltál. De egy műsorvezetésről, különösen, ha valaki több évtizede vezet politikai háttérműsorokat, nincsenek ennyire objektív paraméterek, hogy az most sós, vagy nem az, roppanós, vagy nem, finom, vagy nem finom. Egy műsorvezetőt sokféle szempont alapján ítélnek meg. És, hogy lehetne egy interjút mindig jobban csinálni? Igen lehetne. Nincs olyan, hogy tökéletes, vagy legalább is én magamon ezt még soha nem éreztem. Minden adás után foglalkoztat a gondolat, hogy miként lehetett volna másként, még jobban, hol kellett volna a beszélgetést más irányba vinni. Egy étel elkészítésén ugye nem töprengek ennyit.

A szakmádat tekintve tehát abszolút kritikus vagy önmagaddal?

Mindenben kritikus vagyok önmagammal.

Amikor csatornát váltottál, arról is beszéltél, hogy szükséged van egy új kihívásra, új közegben, más közönség előtt…

Ez nagyon bejött…

De miért kell valakinek, aki általános megítélés szerint a topon van, ő az adott televízió arca, váltania?

Nem jó egy helyzetbe belesüppedni, abba, hogy a helyeden vagy… De az igazság az, hogy ha nem keresnek meg a Hír tv-től, én nem váltok csatornát. Szóval én nem akartam új munkahelyen dolgozni, valószínűleg még isten tudja meddig az atv-s életemet éltem volna. De így, hogy megkerestek, nagyon hamar tudtam dönteni.

Mi volt ebben a kihívás, hiszen ugyanazt csinálod, amit korábban…

Az új mindig kihívás. Ennek a fizikai megjelenése is más, más emberek közé jársz be dolgozni, a műsor fizimiskáján is alakítasz…

Azt látom, hogy másként vagy öltöztetve. Ennek van jelentősége?

Persze ez is egy vizuális elem. De nem azért váltottam csatornát, mert szerettem volna másként öltözködni.

De van a stílusváltásnak is üzenete, nem?

Persze. Hogy abból, a magát optikailag is szigorúbbnak mutató szerepből egy kicsit kilépett Kálmán Olga és próbál még közvetlenebb, lazább lenni, a szó legjobb értelmében.

Mert ez így működik, hogy elhatározom, hogy holnaptól lazább leszek…

Még egyszer mondom, a szó jó értelmében. Igen, megpróbálok még inkább a nézők nyelvén beszélni, még őszintébben, még közvetlenebbül. Hogy még inkább az legyen az üzenete, hogy a kedves néző azt érezze: ülhetne akár ő is ott a helyemen, beszélgethetne ő is.

A nézőkről a riportalanyaidra váltva: elértél egy sajátos státuszt. A vendégeid furcsa, ambivalens érzésekkel mennek be hozzád: egyfelől akarnak Kálmán Olgával beszélgetni, ott lenni a műsorában, másfelől viszont félnek tőled. Ezt akartad elérni?

Nem.

És nem is érzed, hogy ez így van?

De, így van. Küldetéstudat azonban nem volt bennem, szóval nem volt olyan, hogy mondjuk húsz évvel ezelőtt leültem volna a konyhaasztal mellé és eltöprengtem volna azon, milyen jó is lenne, ha tartanának tőlem… Dehogyis! Ez inkább a sok-sok munkának a hozadéka. Hogy a vendég is érezze: a beszélgetésünknek van súlya.

Amúgy a félelmet megérzed?

Hogyne.

Min, a vendég szemén, vagy a testtartásán?

Mindenen.

És ez tovább frappíroz téged?

Nem, én inkább segíteni akarom azt, aki fél, különben nem lesz jó az interjú, mert ha szorong, akkor csak a görcsök látszanak és az egyáltalán nem jó. Ha valakin észreveszem, hogy tart a beszélgetéstől, izgul, akkor igyekszem nagyon átsegíteni ezen az állapotán. Próbálom elérni, hogy csak a beszélgetésre koncentráljon és ne azon járjon az esze, hogy ez a nő, jaj, két napja kit és hogyan szedett szét élő adásban.

Benned voltak félelmek, amikor elkezdted a munkádat a HírTv-nél?

Nagyon izgultam. Borzasztóan.

És téged ki nyugtatott meg?

A kamera tetején a piros lámpa. Addig iszonyatosan izgultam, ráadásul a felmondási idő miatt volt is egy kis szünet, ami miatt tartottam attól, hogy kiestem a napi rutinból, úgy vártam az új műsor kezdetét, mintha az életem első adására készültem volna. Ugyanazok a félelmek voltak bennem, mint bárki másban, hogy nem fogok tudni még megszólalni sem, de aztán, amikor felvillant a lámpa és megszólaltam: „jó estét”, abban pillanatban éreztem, hogy itthon vagyok.  Abban a pillanatban az összes félelmem elillant.

Azt mondtad, hogy ha félelmet látsz a vendégeden, akkor segítesz neki. És ha azt érzed, hogy hazudik?

 Akkor megpróbálom bemutatni a nézőknek, hogy hazudik. Nem magamnak, a nézőnek. Ameddig nem vagyok meggyőződve arról, hogy más is érzi, azt, amit én, akkor megyek tovább a kérdéseimmel, abba az irányba, hogy egyértelműen kiderülhessen a hazugság.

Vannak olyan beszélgetéseid, amikor egy-egy riportalanyodat, úgymond, nyakon csípsz, és nem engeded el…

Igen hajlamos vagyok időnként szájzárat kapni.

És utólag ezt megbánod?

Nem. Különösen, ha a vendég egy politikai párt vezetője, akkor nem bánom, hogy nem engedtem el, mert neki kötelessége ezt a kihívást állni. Ebben a helyzetben nem azt érzem, hogy én vagyok a kegyetlen, agresszív, túl rámenős, hanem, hogy a vendégnek kell visszafordítani a helyzetet, hiszen ez a munkája.

És nem sértődnek meg a nyakon csípettek?

Nem. Nincs sértődött riportalanyom, és olyan sincs, aki emiatt ne jönne be hozzám. A Fidesz bojkottja nem nekem, hanem a Hír tv-nek szól, vagy még inkább Simicska Lajosnak. Ehhez pedig nekem nincs közöm, legfeljebb a nézőkkel együtt a szenvedő alanya vagyok.

Bosszant, hogy nincs esélyed egy Orbán Viktor interjúra?

Bosszant? Nem úgy kelek, fekszem, hogy iszonyatosan frusztrált lennék emiatt… Az, hogy egy országban ez a helyzet elfogadott és normális legyen, vagyis az, hogy egy komplett párt kijelentheti: nektek nem nyilatkozom, az elfogadhatatlan. Ugyanis nem engem negligál, hanem az összes nézőnket. Másként szólva, a választó polgárnak nem hajlandó nyilatkozni.

Egyébként a korábbi szemléletű Hír tv-hez is eljöttél volna?

Nyilvánvalóan nem. Semmi keresnivalóm nem lett volna ott.

A mostanit viszont elfogadod?

Igen.

Annak ellenére, hogy folyamatosan azt hírlik, hogy a tulajdonos, azaz Simicska Lajos a Jobbikot támogatja, ily’ módon ez a Jobbik televíziója… És, ha nincs is így, ezt a stigmát azért viseled…

Ezt a stigmát nagyon nagy erővel és ráfordítással próbálja a Fidesz, illetve a Fidesz kommunikációja által uralt nem kevés médium ránk erőltetni. Hogy a Kálmán Olga eladta magát a Simicskának, a Simicska a Jobbiknak, a Jobbik a Simicskának, szóval mindenki eladta magát valakinek… Hülyeség. Üljön le már valaki, számolja ki papírral, ceruzával, milyen arányban vesznek rész a különböző pártok képviselői a műsoromban, vagy az óránként jelentkező híradókban. Arra fog rájönni, hogy itt semmiféle Jobbik dominancia nincs. Pont annyi lehetőséget kapnak, a hozott híreknek megfelelően, mint mások.

Te is írnál könyvet Vona Gáborról?

Hát ezen még nem gondolkodtam, mint ahogy azon sem, hogy bármelyik párt vezetőjéről írjak. Pedig én már minden érdekeset megtudtam róluk az elmúlt húsz év alatt.

Azért hoztam szóba Vonát, mert az említett könyv alapján a kötet írója azt mondja: ő hitelesnek látja a Jobbik elnökének metamorfózisát. És te?

Hogy én hitelesnek látom-e? Ezt döntsék el majd a választók.

Ez most egy taktikai mondat a részedről? Hogy azt sugalld magadról, neked nincs politikai szimpátiád senki iránt…

De te most nem a politikai szimpátiámról kérdezel, hanem a munkámról. Nekem tehát Vona Gábor is, Molnár Gyula is, vagy Szél Bernadett is, vagy éppen Gyurcsány Ferenc az interjúalanyom, akiket egy-egy adott témában kérdezek. Ha azt firtatod, hogy a beszélgetésekben szándékosan éreztetem-e a saját véleményemet az adott témáról, akkor arra igen a válaszom. De fontos, hogy az adott témáról, és nem az interjúalanyról, vagy annak pártjáról. Nem egy kérdezőgép vagyok, hanem beszélgető partner. Ha nem így lenne, akkor csak egy kérdezőgép lennék. De ebből nem következik, hogy valaki szimpatikus számomra, vagy sem.

Számodra tehát teljesen mellékes, hogy a Jobbikkal kapcsolatban mit mond, mit gondol a tulajdonos?

A műsorkészítés szempontjából igen. Abból a szempontból nem, hogy ez az én munkahelyem is, s a Fidesz, ahogy az előbb is említettem, óriási erővel akarja ráhúzni Simicska Lajosra a Jobbikot, vagy fordítva… Ami azért, gondoljunk bele, elég vicces, hiszen a régi harcostárs, a „mindannyiunk között a legokosabbik”, az most egy szégyenfoltnak van beállítva; megvetően mondják, hogy ez az a párt, ami mögé beállt Simicska Lajos, de arról lazán megfeledkeznek, hogy korábban éppen mögöttük állt. Akkor milyen szégyenfoltról beszélnek?

Az, hogy nem jönnek be Hír Tv-be a Fidesz képviselői, mennyire teszi féloldalassá a műsort?

Ha úgy kérdezed, hogy örülnék-e, ha bejönnének hozzánk a fideszesek, akkor azt mondom: igen. Nagyon nem értek egyet az elhatározásukkal, azt gondolom, hogy egy demokratikus országban ilyen nincs. Sőt, nem is hallottam hírét annak, hogy bármely demokratikus országban egy kormányzó párt bojkottált volna egy televíziót. Kultúrországban ilyen nem fordulhat elő. De hát ez van, ezzel kell főznöm. Így aztán elmondom én a beszélgetéseim során, hogy mi a Fidesz véleménye.

Ez azért is izgalmas kérdés, mert a választási kampány jön, amelynek megjelenítése nagymértékben a te feladatod lesz.  Akkor ezt hogy akarod megoldani?

Miért 2010-ben, vagy 2014-ben ott voltak valahol? Ezt csinálta Fidesz az elmúlt választásoknál is. Azt most vegyük ki a körből, hogy Orbán Viktor leül a négyes, vagy a hetes tagsági könyv tulajdonosával beszélgetni…

Kire gondolsz?

Hát a Bayer Zsoltra…

Az övé az ötös számú tagkönyv…

Ja, a hetes a James Bond…Szóval azt ne tekintsük megmérettetésnek. Vitát nem vállalnak.

Játsszuk el, hogy én vagyok Orbán Viktor, mit kérdeznél tőlem.

Ezt már a múltkor elsütötte a Magyar Nemzet.

Akkor nem kérdezem, és így nem leszek Orbán Viktor.

Akarsz? Lennél Orbán Viktor?

Nem. De most még sem rólam beszélgetünk. Rólam még nem gondolta senki, hogy az lenne a legjobb megoldás, ha én lennék a miniszterelnök, rólad már igen. Szóval milyen miniszterelnök lennél?

Az a miniszterelnök lennék, aki megköszönné a bizalmat és közölné, hogy te sokkal jobb lennél erre a posztra.

Rólam nincs egyetlen kép sem az utcán, veled viszont teli van a város.

Vannak most üres plakáthelyek…

Amúgy szereted magad látni az utcán?

Nagyon sok plakát van kint valóban, de már olyan régóta csinálom, és oly gyakran látom magam viszont az utcán, a címlapokon, hogy talán már megszoktam.

És a kisfiad?

A múltkor ültünk a kocsiban, hátul ült a két gyerek, és folyamatosan csak azt mondogatták egymásnak: nézd, ott az anya, ott van megint az anya, jaj ott az anya… Aztán egyszer csak azt kérdezte Marci: Anya, te nem unod magadat?

Híres vagy, most is egy csatorna arca. Szakmailag mi a továbblépés számodra?

A ma este. Mindig a ma este. Nem tudnám csinálni a munkámat, ha arra törekednék, hogy egy év múlva, vagy bármikor legyen egy ilyen, vagy olyan műsorom. Nem, én tényleg mindig az aznapra koncentrálok, hogy ezt most nagyon jól meg kell csinálnom. Aztán, amikor túl vagyok az adáson, akkor az foglalkoztat, hogyan lehetett volna másként csinálni, aztán pedig jön az újabb nap. Az újabb aznap. Ez az életem.

A fiadnak ha jól értettem nem válaszoltál….

Hogy unom-e magam? Ez inkább egy pszichológiai kérdés, nem is tudom értelmezni.

Akkor úgy kérdezem: szakmailag jól érzed-e magad?

Igen.

És politikailag?

Ebben az országban?  Ha a gyerekek szempontjából vizsgálom és az oktatást nézem, és azt kérdezem, hogy meg vagyok-e elégedve, akkor hogy lennék megelégedve? Ha az egészségügyre gondolok, azzal hogy lennék megelégedve? Ha a munkámra gondolok, a fékekre és ellensúlyokra, a demokrácia állapotára, hogy lennék megelégedve? Millió dolgon kellene változtatni.

És anyagilag?

Ehhez meg kinek mi köze van?

Csak azért, ha minden rendben van, akkor vegyél magadnak egy rendes nadrágot.

Látod, a szakadt nadrágom alapján megdőlt az az elmélet, hogy a Simicska jól fizeti a munkatársait…

Csak közösen lehet leváltani a Fideszt

Lendvai Péter
-
0
Csak közösen lehet leváltani a Fideszt

Változatlanul bízik a közös fellépésben, a közös listában, és miniszterelnök-jelöltben, ez derül ki abból az interjúból, amelyet Molnár Zsolt szocialista képviselő, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke adott a Független Hírügynökségnek. A politikus kifejtette, hogy bár valóban látható olyan törekvés a Demokratikus Koalíció részéről, hogy leváljon erről a közös akaratról, de hisz abban: Gyurcsány Ferenc pontosan érzi a felelősségét, és tudja, együttműködés nélkül nincs esély a kormányváltásra. A miniszterelnökségre továbbra is Balázs Péter a jelöltjük, de még hivatalos lépés ebben a kérdésben nem történt, de rövidesen történnie kell. A Jobbikkal, az bármennyire is híve a Orbánék leváltásában, nem lehetséges a közösködés, oly távol állnak a az elvi szempontjaik, hogy ezek ezt teljesen kizárják. Molnár Zsolt szerint a Fidesz hatalmi gőgje, amelyet a múlt vasárnapi kongresszusuk is tükrözött, katalizátorként kell hasson a baloldal pártjaira, és arra, hogy végre felmutasson a választóknak egy valós alternatívát.

 

Egyre-másra jelennek a közvélemény-kutatások, különböző, ki tudja hova sorolható intézetektől, különböző eredményekkel, egyben azonban egység mutatkozik: finoman szólva nem mutatnak hízelgő adatokat a szocialistákra nézve. És, ha nem is akarjuk ezeket elfogadni, előbb-utóbb önbeteljesítő jóslattá válnak, nem?

Egy korábbi szocialista vezetőt tudom idézni: nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni.

Persze látom én, hogy megindult már kora nyáron egy veszélyes tendencia, de azért radikális zuhanásról nem beszélhetünk. Nagy a szórás az intézetek mérései között, némelyik némelyiknél sejthető is, kinek az érdekében „kutathatnak”. Mi a valóban régóta bizonyítottan független intézetek, a Závecz Research és a Publicus kutatásait tekintjük mérvadónak, ők hosszú távon hitelesnek bizonyultak. Az Iránytűtől, vagy a Nézőponttól nagyon szélsőséges eredmények szoktak előkerülni, ezzel együtt tagadhatatlan, hogy az MSZP nem emelkedő, hanem csökkenő pályán mozog. Az viszont fontos, hogy nem más párthoz mennek a szavazók, inkább elbizonytalanodnak. Ez pedig valahol érthető: azt látják, hogy a baloldal helyzete rendezetlen, nincs miniszterelnök-jelölt, és legtöbbször vitákról hallani. Bízom benne, hogy ez a kérdés még az idén megoldódhat, és ez lendületet adhat az MSZP-nek és a többi stagnáló baloldali pártnak.

Van, ahol ezt másként értékelik. Most például egy új jelenséggel kell szembenéznie a szocialistáknak: az, aki korábban partner volt, mostanra mintha épp az ő rovásukra akarna erősödni. A Demokratikus Koalíció törekvéseit látják sokan úgy, hogy a gyengülő MSZP-től elszívja a választókat és önálló listával vágjon neki 2018-nak…

Én biztos vagyok abban, hogy Gyurcsány Ferenc, illetve a Demokratikus Koalíció is le akarja váltani az Orbán-kormányt. Azt értem, hogy a DK elnöke saját pártját akarja erősebbé tenni, de ennek van egy határa, mégpedig az, hogy ne veszélyeztesse a kormányváltást. Sajnos hosszú hónapokat veszítettünk a DK-val  és a többi párttal folytatott veszekedésekkel, vitákkal, azonban a felelősség a Demokratikus Koalíción épp úgy rajta van, mint az MSZP-n, mégpedig annak a felelőssége, hogy megadjuk a változás esélyét a választók többségének. Ehhez pedig

közös indulás és közös lista kell, ez jelent valódi esélyt.

Szerintem a DK részéről most inkább taktikázás zajlik, és valójában nem hoztak még végleges döntést. Mert amennyiben maradnak a külön listák, külön miniszterelnök-jelöltek, akkor jelentősen csökken a változás esélye, ezért pedig mindenkit felelősség terhel.

Csakhogy a politikai taktika, öt hónappal a választások előtt, és azokkal az előzményekkel, amelyeknek tanúi lehettünk, csak tovább gyengítik a baloldalt, és csúsztatják tovább azon a lefelé  vezető spirálon, amelyen most rajta van. Mert lehet, hogy a DK emelkedni fog, de a baloldali halmaz nem.

Ezért fogalmaztam úgy korábban többször, hogy egy közös miniszterelnök-jelölt visszaadhatja a hitet. Ha a változást akaróknak meg tudjuk mutatni, hogy van egy erős, közösen vállalt kihívó, aki képes új pályára állítani az országot, aki képes kihívni és legyőzni a mai autokráciát, akkor nagyon gyorsan átalakulhat a politikai térkép.

Ez már nem Balázs Péter?

Balázs Péter múltjánál, szakmai tudásánál fogva egyértelműen alkalmas a feladatra. Az a kérdés, hogy színre lép-e, milyen formában. Biztos vagyok benne, hogy a változást akaró magyarok közös megjelenítője tudna lenni, akit jó szívvel támogatna az MSZP is, valamint más változást akaró ellenzéki pártok és civilek közösségei is.

És van valaki más is a jelöltek között?

Én nem tudok ilyesmiről. Balázs Péter neve van előttünk, azonban még nála is várat magára az a lépés, ami a jelöltségét egyértelműen elindíthatja. Személyétől függetlenül az egyetlen győzelmi stratégia a mai választási rendszerben és politikai környezetben a közös miniszterelnök-jelölt és az őt támogató közös lista.

Az ön által is vázolt hithez biztosan szükség van arra is, hogy Magyarország megtudja, miért akar az MSZP választást nyerni, megismerjük a választási indulás üzeneteit is. Vannak ilyenek?

Természetesen vannak, de amíg a kihívó személye és az együttműködés formája nem alakul ki, szinte lehetetlen bemutatni ezeket a gondolatokat. Képviselőtársaimmal együtt általában azt tapasztalják, hogy a sajtó oldaláról is nagyon sokszor összefogásról, különféle pártok, politikusok egymáshoz való viszonyáról kérdeznek minket, függetlenül attól, miről is beszélünk épp. Pedig az egészségügy, az oktatás, a szociálpolitika, vagy a biztonságpolitika területén konkrét, azonnal megvalósítható elképzeléseink vannak, de amíg ezek a viták dominálják a baloldal történetét, sajnálatosan minden erről szól.

Ön folyamatosan beszél a közös listáról, miközben eddig legfeljebb a koordinált indulás tűnt közös gondolatnak, bár az sem mindenki részéről. Hogyan lesz ebből közös lista?

Két út lehetséges. Az egyik, ha az egyéni jelöltekben – azaz ön által említett koordinált indulásban – sikerül megegyezni. Ennek a második lépcsőfoka lehet egy közös lista is, most pedig ezen a döcögősebb úton haladunk. A másik opció, hogy egy közös miniszterelnök-jelölt mellett állnak ki az ellenzéki pártok, közös listát alkotva. Véleményem szerint ez a legreálisabb forgatókönyv a kormányváltáshoz.

A következő hetek fogják eldönteni, hogy melyik megoldás valósulhat meg – a lényeg, hogy közös megoldást találjunk.

Ha már közös: a Jobbiktól érkezett jelzés, hogy bármi áron érdekeltek abban, hogy Orbán Viktort eltávolítsák a hatalomból? Elképzelhető végül egy ilyen összefogás is?

Nem. Bár azt gondolom, hogy a Jobbik is le akarja váltani Orbán rendszerét, a mi nézeteink semmilyen módon nem egyeztethetők össze az övékével. Ráadásul, ne felejtsük el, hogy bár ma néppártnak nevezik magukat, azért sorozatban vannak olyan múltbeli tisztázatlan kérdéseik, amelyeken nem lehet túllépni. A teljesség igénye nélkül a Magyar Gárdához, a Betyársereghez való viszony, vagy a magyar állampolgárok listázása. Mellesleg a baloldalon az elvi elfogadhatatlanságon túl taktikailag is értelmetlen lépés lenne a közösségvállalás: lehetnek olyan szavazók, akik az együttműködés hatására ott ragadnának a Jobbiknál.  Ha kimondanánk a közös indulás lehetőségét, azzal legitimálnánk a Jobbikot, ami pedig elfogadhatatlan.

Ha már a Jobbikról beszélünk: sajátos korképet festett a Fidesz vasárnapi kongresszusa. Túl a helyenként rasszista beszédeken, a kádári retorikán, szinte minden felszólalónál érzékelhető volt a baloldal lenézése, megvetése, lekicsinylése, még az is, hogy emberszámba sem vehetők. Nem vált ki ellenérzéseket ez az attitűd a baloldalból, nem kiáltanak fel egységesen, hogy ezt már nem tűrhetjük?

Az a cinizmus és hatalmi gőg, ami áradt ebből a kongresszusból, a felszólalóból, a miniszterelnök beszédéből, az katalizátorként hathat a baloldalon, hogy vegye már észre mindenki, hogyan beszélnek választók millióiról, az országról és az ellenzékről. Előre győztest hirdetnek, „ellenzékváltásról” beszélnek. Ha a baloldal nem lép fel egységesen, valódi ellensúlyként, abból újabb négy év Fidesz-kormányzás lehet, az pedig beláthatatlan következményekkel járna Magyarország jövőjére. Már most is jól képzett magyar emberek tíz. és százezrei mentek el az országból, egy újabb Fidesz-győzelem esetén még többen hagyhatják itt az országot.

A Fidesz szinte minden héten produkál egy olyan ügyet, amibe sok helyen bele is bukna, itt azonban az összeset, ahogy mondani szokták, lábon kihordja. Miért nem üti át a nyilvánosság ingerküszöbét mindez?

Az elmúlt években nagyon magasra került az ingerküszöb. Láthatóan a társadalom beletörődött és beletört a Fidesz korrupcióra épülő modelljébe, így aztán csak csendesen elkönyvelik az azeri ügyet, a kötvénybizniszt, a vízum-ügyeket, a trafik-mutyit, és még sorolhatnánk sokáig. Ezeknek az eseteknek a felszínre hozása önmagukban kevesek a kormányváltáshoz. Valós alternatíva, konkrét kormányzati jövőkép kell, ami alapján megérti az ország, a változást akarók többsége, hogy miképp lesz szebb, jobb, élhetőbb ez az ország. A többség kiszámítható, nyugodt mindennapokat szeretne, politikai beavatkozás nélkül.

De mit lehet válaszolni a Fidesz menekült-ellenes, Soros-ellenes kampányára? Merthogy a számok azt mutatják, ezek az akciók nagyon is hatnak az emberekre, ma már a lakosság fele tart a „migránsoktól”, miközben sokan még csak nem is láttak menekültet. A kormányzó párt láthatóan erre épít mindent, és teheti, mert az ellenzék tehetetlennek tűnik…

Az alapvető probléma az, hogy a létező európai biztonsági problémákat tálalja rettenetesen eltorzítva a kormánypárti sajtó. Valós problémákról van szó, a Fidesz propaganda-gépezete azonban a tényeket szelektíven kiválogatva, eltorzítva, felnagyítva zúdítja rá az egész társadalomra a rémképeit.

Nem meglepő, hogy az országnak azon részein, ahol még sosem járt menekült, ott a legerősebb a félelem a bevándorlástól és a terrorizmustól.

Erre a propagandára sokan vevők itthon és Európában is, nem ismerik a tényeket, összefüggéseket, csak simán a félelem mozgatja őket.

Lehetséges, hogy az ellenzék is követett el hibákat, de a Fidesz mindenre kiterjedő cinikus hazugsággépezete nem mérhető ezzel egy lapon. Orbán kihasználja a magyarok ismerethiányát és bizonytalanságát. Jól érzékelhetően a figyelemelterelésre használja a propagandaeszközeit, mivel addig is, amíg a terrorizmusról, kerítésről, a magyar emberek megvédéséről beszél, addig sem kell megmagyaráznia, hogy miért verték szét az egészségügyet, az oktatást, vagy megmagyarázni azt, hogy miért vannak olyan letelepedési kötvények, amelyek anyagi kárt okoznak az országnak és nemzetbiztonsági kockázat gyanúját felvető embereknek jelentenek belépőt az EU-ba.

De a kérdésem változatlan: mi ezzel szemben a megoldás?

Először is az evidenciákkal nem kell vitatkozni, ilyen a schengeni határ védelme, vagy a terrorizmus elleni fellépés szükségessége. Világosan kell beszélni a tényekről, be kell mutatni a tényeket és azon kell dolgozni, hogy Magyarországon ne a félelem kultúrája uralkodjon. Ezzel együtt megértőnek kell lenni az emberek mindennapi félelmeivel, akkor is, ha azok mesterséges, felszított félelmek, mert attól még léteznek. Ezért fogalmazott úgy Hiller István, hogy nem kérdőjelezzük meg a kerítés fennállását, de világossá tesszük, hogy a menekültek helyzetét valójában közös európai megoldások, a kontinens együttműködése képes megoldani, és közben feltesszük a kérdést: a kerítés valójában mennyibe került, és helyes-e, hogy a kormánypártok már-már az ország szimbólumának tekintik.

Visszatérve a baloldali együttműködésre. Van-e a fejében valamilyen határidő? Sokat már nem lehet tologatni, hiszen van egy végső időpont, április 8.-a…

A kormányváltást nyilvánvalóan a választás napján kínálkozik esély, ez valószínűleg április 8-án lesz. De addig van egy fontosabb határkő: két hónappal korábban, február 8-án megkezdődik a jelöltállítás. Ez tehát a politikai racionalitás számára rendelkezésre álló idő, eddig kell megteremtenie a baloldalnak a változás közös esélyét.

E hét végén  a Közös Ország Mozgalom szervezésében választási nagygyűlésen vesznek részt, az LMP és a Momentum kivételével minden demokratikus ellenzéki párt. Várható-e ettől az eseménytől valamilyen áttörés?

Minden olyan rendezvény, amely közelebb hozza egymáshoz az ellenzéket, fontos lépést jelent. Október 23-án is közös megmozdulás zajlott, főként Budapesten, decemberben pedig Solymáron lesz időközi önkormányzati választás, ahol a demokratikus ellenzék egységesen egy jelöltet támogat. Ezek világos üzenetek, így vélhetően a hét végi rendezvény is az lesz. Ezzel együtt

ha a demokratikus ellenzéki pártok vezetőiben nem alakul ki az a belátás, hogy a változást akarók többségének közösen kell esélyt adniuk, akkor ezek a rendezvények sem vezethetnek eredményre.

A közös fellépés ehhez közelebb vihet: a választók számára biztatást adhat, hogy az ellenzék pártjai, jelöltjei ott állnak egymás mellett, a választók hite pedig visszahathat a pártokra, hogy ezt kell tenniük, ezt várja tőlünk az ország.

„Simicska haragja szétzúzza majd az Orbán-körüli mítoszt”

Kardos Ernő
-
0
„Simicska haragja szétzúzza majd az Orbán-körüli mítoszt”

„Havas Henrik könyvet ír Vona Gáborról!” – a hírt a Jobbik vezetője jelentette be a közelmúltban, amit a Független Hírügynökségnek nyilatkozó média-szakember meg is erősített. Havas elsősorban azért kezdett a portré megírásába, mert érdekelte az az út, amelyet Vona megtett a szélsőjobbtól a politikai élet centruma felé. Az interjúkötetből kiderül, hogy a Jobbik hatalomra készülő pártelnöke koalíciós kormányt tervez, de számít arra is, hogy Simicska haragja lesújt Orbán Viktorra, és a pörölycsapás szétzúzza majd az Orbán-körüli mítoszt. 

Kicsit furcsa, hogy a könyv megjelenéséről nem a szerző, hanem az írás főszereplője, a Jobbik elnöke beszél először. Ez van a sajtótervben?

Ne viccelj, sajtóterv természetesen nem készült. Egyelőre még az sem dőlt el, hogy ha a könyv valóban megjelenik, akkor a bemutatót hol tartjuk. Mindenesetre Vona a közelmúltban felhívott, mondta, hogy egy nagyobb lapinterjúra készül, és tervei szerint bejelenti az interjúkötet hírét. Nekem nem volt ellene kifogásom, eddig én senkinek nem beszéltem erről a könyvről, pedig már hónapok óta keményen dolgozunk rajta. Elkészült a végleges szöveg.

Te vagy tehát a szerző, de a könyv néhány fejezetét, köztük a bevezetőt, Vona Gábor írta. Ezeket megtöltötte a Jobbik programjával, pedig én komoly szellemi párviadalra készültem. Hisz vannak aggályok…

Természetesen minden kérdést feltettem, amit fel kellett tenni. Ez alapvető, de néha meghagytam monológokat.

Igen, éreztem, hogy a Jobbik programját szabadon ismerteti az elnök, lényegében közbevetés, kérdés nélkül.

Bizonyos összefüggések megértése érdekében szükség volt erre, hisz javítottam az élő beszéd esetlegességeit. De a beszélgetést természetesen én irányítottam, a kötetet én szerkesztettem.

De nem voltál nagyon szigorú az elnök úrhoz…

Nem is akartam. Engem érdekelt Vona Gábor, kíváncsi voltam arra, amit ő csak „lelki útnak” nevez. Elindult valahonnan, és tart valahová.

Belelapoztam a kötetbe, de nehéz eldönteni, hogy ki a könyv központi figurája? A radikális demokráciatagadó, uniós zászlót égető, rasszista hírében álló párt vezetője, vagy a politika centrumába igyekvő, programját szalonképessé formálni akaró, uniós elveket való politikus, aki már nem is buzizik?

A könyv középpontjában az élet újratervezésének esélye, a politikus változásának lehetősége áll. Ha mondjuk egykor élt újságíró kollégánk 1944 márciusában, a német megszállás idején interjút kért volna Bajcsy-Zsilinszky Endrétől, tőle is megkérdezhette volna: hogyan jutott el az antiszemita, szélsőjobboldali gondolattól az antifasiszta eszmékig? Kevesen tudják, hogy Bajcsy-Zsilinszky azon kevés egykori szélsőséges fajvédők közé tartozott, aki később szembefordult a nemzetiszocializmussal, és fegyverrel várta az őt letartóztatni akaró Gestapo embereit. Erről az iszonyúan nagy szemléletváltozásról csak egy egész életút ismeretében lehet hitelesen beszélni.

Csak nem azt akarod mondani, hogy Vona Gábor személyében korunk Bajcsy-Zsilinszky Endréjével csináltál interjút?

Dehogy is, nem használnék ilyen nagy ívű történelmi párhuzamokat, bár a könyv írásakor tényleg beugrott a gondolat. Bajcsy-Zsilinszky nyilván más korban élt, de ő is eltávolodott a saját maga által képviselt pusztító eszméktől.

Te, aki a rendszerváltás előtt is a politika frontvonalában dolgozó újságíró voltál, láttál olyan közéleti szereplőt, aki ilyen hatalmas váltást produkált volna?

Mesélhetnék azért, a legtöbben persze rossz irányba indultak. Szűrös, Pozsgay, de felidézhetném azt is, hogy a „liberalizmus mocsarából” hogyan jutott el Orbán Viktor a „nemzeti gondolatig”. És persze tovább. Ma már a keresztény Európa védelme érdekében Dugovics Titusz módjára a legmagasabb hegyoromról is levetné magát a magyar kormányfő. Persze ezek csak lózungok Orbánnál a szavak és tettek nincsenek szinkronban. Ezt ő maga mondja.

Viszont a könyvemből egy olyan politikust ismerhetnek majd meg Vona Gábor személyében, aki rátévedt egy olyan útra, amely szükségszerűen vezette el oda, hogy ma már a lehetséges kormányváltó párt, a Jobbik elnökeként politizál. Nem akarom lelőni e könyv lényegét, de annyit elmondhatok: egykor összejött néhány egyetemista, akik jobboldali elkötelezettségűek voltak, és a hozzájuk gondolatban közel álló nemzeti oldalról hívtak vendégeket, a kisgazdáktól a MIÉP-ig. Kiderült, hogy egyik sem felelt meg nekik.

Persze, mert senki nem volt számukra elég radikális. Ezért hozták létre a szélsőséges, akkor rendszertagadó pártot, amelyről most könyvet írsz.

A történethez hozzátartozik, hogy 2006-ban radikalizálódott a társaság, részben a megalázott és bosszúszomjas rendőrség miatt, no meg a töketlen szocialista kormányzat, illetve a Fidesz kétarcúsága elvezetett oda, hogy Vona teret akart adni az anarchista, neofasiszta csoportoknak. Ebben segített a Magyar Gárda, amely – Vona szerint – az együvé tartozást jelentette.

Ha már történelmi figurákat emlegettél, akkoriban Gömböshöz, Szálasihoz hasonlították Vonát, ami nem épp hízelgő számára.

Ezt mondtam neki én is, de nem érdekli. Egyik kedvenc filozófusa, Julius Evola közel állt Mussolinihoz, igen szélsőséges gondolatai voltak. Amit ettől az úriembertől értékesnek tart, az az, hogy nem nemzetben kell gondolkodni, hanem államban, amelynek élén egy olyan spirituális vezető áll, aki képes odaállítani az embereket a közös eszmék, és az ősöktől örökölt értékek mellé.

Ez a spirituális vezető lenne ő, mármint Vona?

Igen.

De ilyen spirituális vezető már van, úgy hívják, hogy Orbán Viktor.

Őt egy elfáradt, kiégett figurának tartja. Vona egyébként arra számít, hogy Simicska haragja lesújt Orbánra, és az a pörölycsapás szétzúzza az Orbán-körüli mítoszt. Ha ez bekövetkezik – miután a baloldal mára felszámolta magát – akkor a Jobbik lesz az egyik szervezet, amely szerinte kormányra kerülhet.

Vona egyébként a könyvben nem cáfolja, hogy koalíciós kormányzásra készül. Elsősorban az LMP jöhet szóba partnerként, esetleg a Momentum.

Illetve azokra a szakértőkre is számít, – lehetnek azok a fideszesek is – akik a tudásukat hajlandóak az ország jövőjének megváltoztatása érdekében felajánlani. Akik szívesen részt vesznek az újratervezésben.

Ez a könyv címe is, Újratervezés!

Egyébként ez egy jó cím, kifejező, hisz amennyiben rossz irányba indultunk, tehát, ha van jobb, ha van gyorsabb, ha van célravezetőbb, akkor érdemes változtatni, amit a GPS navigáció menet közben is képes megmutatni. Vona azt mondja, hogy az újratervezés érdekében bárkivel képes összeállni. Arra már nem emlékszem, hogy benne maradt-e a könyvben, de nekem azt mondja: akár Szél Bernadett is lehetne az ő külügyminisztere.

Érezted azt, hogy a könyv megjelenése számodra némi kockázatot rejthet, hisz Havas Henrik segít szalonképessé tenni az egykori szélsőséges politikust, illetve az ő átváltozását?

Kétségtelen, vannak, akik attól tartanak, hogy a könyvvel legitimálom Vona Gábort, ami hülyeség. Nem feltételezem, hogy ha valakiről írok egy könyvet, akkor az illetőt ezzel hitelesítem. Ez a könyv legfeljebb abban segít, hogy a választó tájékozódjon. Ez a cél. Ebből a könyvből kiderül, hogy Vona Gábor vagy egy képmutató gazember, aki hazudik, hogy a választást megnyerje, vagy pedig egy olyan ember, aki megjárta a saját útját a radikalizmustól, tehát a szélsőjobbtól, a néppárti elnökségig.

Az a kérdés, hogy a választó elhiszi-e, hogy az út, amit Vona megtett, valóban visszafordíthatatlan. A könyv megírása után te elhiszed?

Én igen, de szerintem a többség azért szavaz majd rá, mert nincs más. Ne felejtsd el, a választók 60 százaléka változást akar, köztük vagyok én is. Ha megnézed a választékot, akkor megerősítheted, hogy jobb híján szavaznak majd rá.

Ha hatalomra kerülve újból szélsőjobboldali irányba fordulna, nem okoz majd neked lelkiismeret furdalást, hisz azért mégis a Jobbik vezetőjét népszerűsíted!?

De ha Szél Bernadett a külügyminiszter, Mellár Tamás a pénzügyminiszter, Bod Péter Ákos a nemzeti bank elnöke, akkor nem lehet radikalizálódni…

Kérdés, hogy ez lesz-e.

Ez a célja! Koalíció és a szakmai kormányzás. Adhatja az Együtt is az egészségügyi minisztert. Kétségtelen, a Fidesz-elittel Vona is le akar számolni, és ha a bíróság úgy dönt, akkor csapatostól mennek a börtönbe. Tehát a most még a háttérben dolgozó szakemberekre is szükség lesz, de persze ez nem az én dolgom.

Viszont hiába gondolkodik a Jobbik elnöke koalícióban, ha saját szavazói, akik továbbra is rasszisták vagy antiszemiták, esetleg zászlót akarnak égetni, azok nem szavaznak rá. Nincs ilyen veszély?

Amikor a hanuka üdvözlet után a vecsési alapszervezet fellázadt, és kivált a Jobbikból, Vona elnevette magát, és azt mondta: annál jobbat nem tehet a Fidesz, mint hogy a radikálisokat elszipkázza, legalább nem kell őket elküldeni. Egyébként a könyv érdekes része, amikor egy éve a párt alelnökeit elküldte. Öt perc alatt leváltotta őket.

Szerinted azt érzi Vona Gábor, hogy nélküle nem lehet Orbán Viktort leváltani?

Azt érezheti, hogy a kormányváltás előfeltétele a Simicska által beígért atombomba.

Erről konkrétan beszél a könyvben?

Hogy létezhet atombomba, arra csak következtetek, mert vannak hordozók, amik fenntartása sokba kerülhet. A Hír TV, a Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió, és a plakáthelyek komoly pénzeket emésztenek fel.

Azt sajnos nem sikerült kihúznom Vonából, hogy van-e kapcsolata Simicskával, vagy nincs.

A Jobbik néppárttá válásához szükségesek voltak a vizslakölykök, akikkel Vona Gábor korábban fotóztatta magát. A jövőben pedig Havas Henrikkel együtt dedikálhat. Ez neki szavazókat jelent, neked pedig sikert?

Nyilván lesz egy könyvbemutató, közös dedikálások is lehetnek, ez elképzelhető. De azt világosan megmondtam, hogy semmilyen kampányrendezvényen nem veszek részt. Megírtam az utószóban, hogy bárki bármit mond, nem lettem hirtelen jobbikos. Végül is nekem mindegy, hogy ki lesz a miniszterelnök, Szél Bernadett vagy Karácsony Gergely, csak a jelenlegi kurzus ne folytassa.

Szóval nem a Jobbik választási sikere hajt, inkább valamiféle újságírói teljesítmény, esetleg pusztán anyagi megfontolásból írtál portrét Vona Gáborról?

Azt nem állítom, hogy a pénz nem érdekel, bár anyagi problémáim régóta nincsenek. A dicsőség sem izgat már, hisz mindent elértem, amit valaha szerettem volna. Halálosan komolyan mondom, hogy engem csak a munka érdekel. Emlékszem, hogy egyszer hat-nyolc hónapot töltöttem az ápoltak között a Lipótmezőn. Volt már a praxisomban narkós, kurva, életfogytos. Iszonyúan megrendítő volt, amikor egy heroinistával beszéltem, aki a Lipótmező belgyógyászának a lánya, és aki albán meg csecsen drogdílerek kurvája lett. Tíz éve tiszta volt már, amikor elmondta nekem, hogy milyen poklokon ment keresztül az életben maradásáért. Élveztem azt is, hogy most megjelent a dolgozószobámban egy ember, aki pártelnök, és akinek meggyőződése, hogy Magyarország miniszterelnöke lesz. Érdekelnek ezek a dolgok.

A könyv te ötleted volt, vagy Vona Gáboré? Esetleg Simicskáé?

Az enyém.

A bevétel pedig?

Az enyém, magánkiadásban jelenik meg a könyv.

Simicska nem is támogatta?

Nem, de nagyon szeretnék vele beszélni. Meg akarom tudni, hogy mennyiért rakja ki a könyv plakátjait. Ugyanis mint mondtam, saját kiadásban jelenik meg a Vonáról szóló könyv.

Biztos vagyok benne, hogy a Jobbik segít majd, hisz a párt ezernél is több plakáthelyet vett Simicska Lajostól…

Jó, akkor megkeresem majd Vonát…!

Üzenem a sorosozóknak: puszilják meg – páros interjú Sárosdi Lillával és Schilling Árpáddal

Lendvai Péter
-
0
Üzenem a sorosozóknak: puszilják meg – páros interjú Sárosdi Lillával és Schilling Árpáddal

„Sok türelem és kitartás kell, hogy kikényszerítsük az intézményi szintű változásokat” – nyilatkozta Sárosdi Lilla színésznő a Független Hírügynökségnek, a férjével, Schilling Árpád rendezővel közösen adott párosinterjúban. Arra voltunk kíváncsiak, vajon az általuk itthon kirobbantott zaklatási botrány hoz-e eredményt, a jövőre nézve. Schilling szerint jelenleg semmi nem segíti elő, hogy megszabaduljunk a feudális berendezkedéstől; kizárólag alá- fölérendelt viszonyokban tudunk gondolkodni. A legfőbb tanulság most az, hogy merjük kibeszélni a problémákat, nyissuk ki a szánkat. „Amíg olyan emberek vannak vezető szerepben, akiknek erről is a migránsozás jut csak az eszükbe, addig nem lesz könnyű a megoldás” – véli a művésznő, aki szerint azok, akik az ő színházi előadásukból, amely éppen a kiszolgáltatott emberről szól pornográf jelenetet vágtak össze, szándékosan akartak zavart okozni, pedig egy negyvenéves színésznő színpadi fellépése és egy 18 éves lány zaklatása között nem lehet egyenlőséget tenni. Aki ezt teszi, az egyszerűen hülye.

 

Megtisztítja-e a világot és persze Magyarországot, ez a most végigvonuló vihar?

Sárosdi Lilla
Reménykedem benne. Sok türelem és kitartás kell, hogy kikényszerítsük az intézményi szintű változásokat. Egyelőre az áldozatokra hárul minden felelősség, jó volna, ha ezt a terhet idővel az intézmények vezetői és az állami törvénykezés venné át. Egyelőre nagy a sunnyogás, a hatalommal rendelkezők nem szívesen vállalják föl az ügyet, ezért marad még egy ideig az a kínkeserves helyzet, amelyben nekünk, az elszenvedőknek kell elvinni a balhét.

Ez nem egy egyszeri botrány, nem egy-két konkrét személy perverziója, hanem egy országos jelenség, éppen ezért nem mondhatjuk, hogy unjuk, hogy a csapból is ez folyik.

Akármennyi elkövető van, mind kerüljön elő, csak ez lehet a társadalom érdeke. Aki relativizálja az ügyet, aki az áldozatokat hibáztatja és az elkövetőket védi, az abban a világban érdekelt, amiben kedvükre alázhatják a férfiak a nőket, és általában mindenki mindenkit.

Schilling Árpád
Nem vagyok naiv. Jelenleg semmi sem segíti elő, hogy megszabaduljunk a feudális berendezkedésünktől. Még az értelmiség részéről is azt érezni, hogy ne bolygassuk a fennálló viszonyokat. Orbánt sokan utálják, de önmagukkal csak kevesen néznek szembe. Magyarországon az emberek számára kínszenvedést okoz a köszönet és a bocsánatkérés. Nem akarjuk belátni tévedéseinket, és ezzel fenntartjuk a kibeszéletlen problémák társadalmát. Mivel huszonnégy órában érezzük magunkat lúzernek, ezért úgy gondoljuk, jogunk van visszaélni bármekkora hatalmunkkal, jogunk van revansot venni a többieken. Ez egy primitív állapot, ahol elképzelhetetlen a pozícióval rendelkezők elmozdítása, de még a velük való értelmes és egyenrangú kommunikáció is.

Kizárólag alá-fölé rendelt viszonyokban tudunk gondolkodni, ettől leszünk frusztráltak, gyávák és rosszindulatúak, ezért hibáztatjuk az áldozatot is, mert mennyivel könnyebb lefelé rúgni, mint fölfelé számon kérni.

Megfogalmazható-e már most általános tanulságként, hogy ezek a zaklatások alapvetően a hatalom sáncai mögül érkeznek?

S.L.
Működik a hatalom önvédő mechanizmusa, ami a bevédésről, a korrupcióról, az ügyek eltusolásáról szól. Az áldozatok joggal félnek attól, hogy elveszítik a munkájukat, hogy kiközösítik őket. Feudális nagyurakkal vagyunk körbevéve, akiknek sok minden jár, akár az első éjszaka joga, akár a szereposztó dívány, és generációk sora tette magáévá ezt a rendet.

S.Á.
Én nem szeretnék semmiféle tanulságot megfogalmazni, mert ehhez sokunk közös tapasztalata és véleménye kell.

Nem gondolom, hogy hatalmával csak az él vissza, akinek pozíciója van.

Épp ez a jelenség lényege, hogy nem koncentrálódik egy fajta társadalmi csoportra. A pozícióval rendelkező, ráadásul közszereplő elkövetők felelőssége annyiban nagyobb, hogy sokak számára szolgáltatnak valamifajta mintául, és ebben az értelemben a jelenkori magyar politika, ami egyértelműen erőszakos és patriarchális, rengeteget árt a társadalomnak azzal, hogy normaként hivatkozik saját romlottságára.

Önök szerint mennyire osztotta meg az embereket a mostani sorozat, azaz hány százalék kezdte el az áldozatokat védeni?

S.L.
Nincsenek pontos adataim, csak a belső megérzéseimre hagyatkozhatok. Legalább 30-40%-ban éreztem az áldozathibáztatást, a reflektálatlanságot, a rosszindulatot, a primitívséget.

Általam is nagyra tisztelt emberekről derült ki, hogy semmi felelősséget nem éreznek a kialakult helyzet miatt, kizárólag abban látják a problémát, hogy kinyitottam a számat.

Ezek az emberek csak azt tudják hajtogatni, hogy ők soha nem csináltak és nem tapasztaltak ilyet, vagyis ebből következően a jelenség számukra nem létezik, nem az ő ügyük. Remélem, hogy lesznek majd olyanok is, akik nem az áldozatokban keresik a hibát, hanem egy rosszul működő, a hallgatásunkkal fenntartott rendszerben.

S.Á.
Ezt nem tudom megállapítani, hiszen leginkább a saját Facebook oldalamon keresztül követtem az eseményeket. A like-ok száma sem ad valódi képet arról, milyen lehet a társadalom reakciója. Az biztos, hogy jelentős azoknak a tábora, akik érzékelik a problémát, vagyis legalább elgondolkodnak. Normális ember nem gondolhatja, hogy 2017-ben tolerálható nevelési eszköz a vállfa. Ha ezt elfogadjuk, akkor a megszólaló áldozatoknak csak hálásak lehetünk.

Ad-e valamilyen receptet ez a mostani hullám a jövőre nézve?

S.L.
Ha az intézmények magukévá tesznek máshol már bevált protokollokat, és kinyitják a problémát, és nem tabuként kezelik. Reményem abban van, hogy a jövőbeli elkövetők megrettennek, hogy nem olyan könnyű megúszni, kidumálni, és hogy látják, a közösség kiközösíti őket. Nem az áldozatnak kell majd szégyellnie magát, hanem az elkövetőknek.

S.Á.
Amikor valaki megvallja, hogy mit tettek vele, akkor az esetek túlnyomó részében azt kapja jótanácsként, hogy hallgasson, mert úgy jobban jár. Hallottam az utóbbi hetekben nem egy olyan történetet, amelyben szülők javasolták a gyerekeiknek, hogy hallgassanak az őket ért megaláztatásokról. Ebben a környezetben nem lehet számonkérni, hogy egy áldozat hogyan szabadul meg a gyakran évtizedes fájdalmától.

Az intézmények nem állnak készen arra, hogy kezeljék ezeket az eseteket.

Ebben a környezetben kizárt dolog, hogy a botrány és a bulvár elkerülésével lehessen leleplezni nagyhatalmú embereket. Aki a kulturált megvalósulást hiányolja, az nem ebben a világban él. A recept az, hogy első az áldozat!

Nyilván lesznek mindig is ilyen aberráltak, vagy a hatalmukkal visszaélők, és ha lesznek, mit oldott meg ez a sok-sok fellépés a zaklatókkal szemben?

S.L.
Ki merjük ezt mondani, hogy ez van, itt van, velünk és általunk történik. A probléma megoldása idővel változhat. Jelenleg ott tartunk, hogy lefagyott a rendszer, mert nincsenek eszközeinek, kidolgozott védelem. Ebből a konkrét ügyből kiindulva nagyon sok tapasztalatot szereztünk. Kevesebb tabu, merjük kibeszélni a problémáinkat, ne tartsuk magunkban, ne magunkat gyilkoljuk azért, mert valakik semmibe vettek minket, mert megaláztak. Nyissuk ki a szánkat, szólaljunk meg! Ezt tanultuk meg most, és ebből következik minden más.

S.Á.
Hatalmukkal visszaélők mindig is lesznek, de most már olyanok is, akik le akarják őket leplezni.

Önök szerint mi lenne a követendő magatartás, pontosabban van-e valamiféle védelem az ilyen jelenségekkel szemben?

S.L.
Az ország vezetésének kellene kiállnia, mert mindent ránk hagynak. Amíg olyan emberek vannak vezető szerepben, akiknek erről is a migránsozás jut csak az eszükbe, addig nem lesz könnyű a megoldás. Aljas emberek, akik mindent a hatalmuk érdekében használnak. Feudális urak, akik nagy valószínűséggel a saját életükben is ilyen viszonyokat tartanak fent. Ezek a képviselőink nem a szabadságunkat segítik elő, hanem pont, hogy mélyítik a feudális viszonyokat.

Az ő érdekük, hogy legyengítsék a társadalom immunrendszerét, és élősködjenek, mint a rák. Szisztematikus szabadság-irtás, amit végeznek. A hatalom abúzálja a népet.

S.Á.
Minden a civilekre marad. Az ellenzéki pártok is kerülik a témát, ami megint pontosan mutatja, mennyire a Fidesz kódrendszerében élnek. Amiről a Fidesz nem beszél, arról az ellenzék sem. Maga az egyén és a sokaság, mi magunk kell, hogy felvértezzük magunkat. Keményebbnek kellene lenni a hatalmi visszaélésekkel szemben. Egymást kell felvilágosítunk, hogy nem, köszönöm, nekem ez nem fér bele. A valós prevenció, ha maguk a családok képesek volnának erről beszélgetni. Ez azonban a gyerekek nagy része számára nem adatik meg. Az iskolában is tabu a zaklatás, ahogy minden más is, ami igazán fontos volna a fiatalok számára. Tulajdonképpen az a helyzet, hogy aki szerint nem okés a zaklatás, annak most iszonyú erővel azon kell lennie, hogy ne üljön el az ügy, maradjon továbbra is téma a hatalommal való visszaélés.

Kellene-e szigorítani a törvényeinken?

S.L.
A saját tapasztalatomra tudok hivatkozni. Én azért nem tudtam perelni Marton Lászlót, mert a szexuális zaklatások öt év után elévülnek.

S.Á.
Marton László esetében is folytonosan elkövetett zaklatásról beszélhetünk. Egy rutinszerűen űzött tevékenységért csak azért nem lehet perelni, mert a pert szorgalmazó áldozatokkal több mint öt éve történt meg a zaklatás? Ezen érdemes elgondolkodni, azt hiszem. De

nem csak állami törvényekről van szó, hanem az intézmények, munkahelyek stb. belső szabályrendszeréről, a munkavállalók szerződéseiről és így tovább. A kiszolgáltatottságot minden szinten kezelni kellene.

Önök szerint a társadalom felismerte az ilyen ügyekben rejlő veszélyeket?

S.L.
Hálistennek nem csak ezt a veszélyt ismerte föl, hanem egy újszerű párbeszéd is beindult a hatalommal való visszaélés természetéről. Nem csak a zaklatásról, hanem a mindennapi életünket mérgező kisebb-nagyobb visszaélésekről. Az már az értelmiség, a média, az oktatás és az egyéb területek szakembereinek a felelőssége, hogy ez a friss felismerés, ez az új párbeszéd mennyire mélyül el, és mennyire komoly felismeréseket eredményez.

S.Á.
Aki számára elfogadhatatlan a zaklatás, aki el akarja kapni az elkövetőket, aki meg akarja védeni az áldozatokat, az nagy valószínűséggel nem ilyen országot akar magának, amilyenben élünk.

Hogyan lehet kivédeni azokat, akik most csak rákapaszkodnak az ilyen ügyekben rejlő lehetőségekre és egyfajta bosszúként használják ezt a „konjuktúrát”?

S.L.
Ez egy fontos kérdés, de fogalmam sincs. Ugyanakkor természetesnek is tartom, hogy minden ilyen megtisztító erejű folyamatban megjelennek a piócák. De ez semmit sem vesz el az eredeti probléma súlyából.

S.Á.
Én ezt marginális kérdésnek tartom. Aki azt hazudja, hogy áldozat, az nagyobb eséllyel bukik le, mint aki azt hazudja, hogy ő nem elkövető.

Mi lenne a kormány feladata?

S.L.
Normális esetben, ha látja egy kormány, hogy van egy ügy, ami felizgatja az embereket, akkor foglalkozik vele. Ehhez azonban intelligencia és felelősségérzet is kellene. A magyar politikai elit csak a saját politikai hatalmának megszilárdítására használ mindent. A hatalommal való visszaélést a magyar kormány újabb hatalommal való visszaélésre használja fel. Nem érdekük a szabad emberek közössége, csak a kihasználás.

S.Á.
Egy ilyen esetben felül lehetne vizsgálni az intézmények protokollját,

lehetne bátorítani a társadalmi diskurzust, indíthatnának plakátkampányt, beemelhetnék a kérdést a Nemzeti Alaptantervbe, átnézhetnék a törvényi szabályozást, egyeztetéseket kezdeményezhetnének a szakszolgálatokkal és így tovább.

De hát ki vagyok én? Miért nekem, nekünk kell ezzel is foglalkozni? WC-papírt és én viszek a kórházba, törvényeket is én szüljek? Micsoda ország ez már?

Kell-e foglalkozni az iskolákban a jelenséggel, és ha igen, hogyan és mikortól?

S.L.
Nagyon is. Színház-pedagógia, szakértők, egyesületek. Nyílt párbeszéd a tanárok és diákok között. Nem tudom, hány éves kortól, mert nem vagyok szakember. De az iskola azért van, hogy mindenről lehessen benn beszélni. Az az iskola, ahol a diákok nem beszélhetik ki a problémáikat, semmire sem jó.

S.Á.
A hatalommal való visszaélésről korábban is lehet foglalkozni gyerekekkel, de a szexuális természetű ügyeket leginkább akkor, amikor ez őket is foglalkoztatja. Az iskola fantasztikus hely volna arra, hogy a gyerekek közösen fedezzék fel az élet szépségeit, és felvértezzék magukat a nehézségek ellen is. Tök patetikus. Azért, mert az iskolában rendszerint nem ez történik.

Most tényleg minek 18 éves kortól választói jogot és nagykorúságot kapni, ha erre az állam egyszerűen nem készít fel minket rendesen.

Futótűzként terjedt el az az előadásuk, illetve annak egy hatperces részlete, amelyben mindketten pucéran mutatkoznak, sőt Lilla már-már pornográf jelentet mutat be. Arra használták fel egyesek, hogy szembeállítsák a zaklatásról szóló mondandójukat, a szabadosságukkal. Talán érdemes lenne elmondani, miről is szólt az a jelenetsor.

S.L.
A Lúzer pontosan arról a kiszolgáltatott emberről szól, aki egy kis apanázsért felajánlja a hatalomnak a lelkét és a testét, prostituálja magát, hogy munkához, szerepekhez jusson. Sajnos egy részletet kiragadva a kontextusából az egész előadás nem érthető, csak arra alkalmas, hogy engem lejárassanak. Sok példát tudnék felsorolni a világ művészetéből, amelyekben a szexualitás, akár a pornográfia is megjelenik, ezek mindig valamilyen jelenség kiemelését szolgálják, jelentésük, formai keretei vannak. A művészet szabad, ezek szakmai kérdések, és nem szabad őket összekavarni a valósággal. Ezek nem jogi és morális kérdések addig, amíg a résztvevők szabad akaratukból, művészi elhivatottságból csinálják, egyenrangú viszonyok között. Ha ez nem így volna, akkor beszélhetnénk problémáról.

Egy negyvenéves színésznő színpadi fellépése és egy 18 éves lány zaklatása között nem lehet egyenlőséget tenni. Aki ezt teszi, az egyszerűen hülye.

Talán jobban elfogadta volna a társadalom, hogy kinyitom a számat, ha Kossuth díjas vagyok, hiszen sok jelentős díjjal bíró magyar művész volt már meztelen színházban, filmben egyaránt. Én büszke vagyok az előadásra, örülök, hogy ilyen sokan megnézték.

S.Á.
Szakmánkban sokat hangoztatják, hogy fontos a szakma védelme, mégis ebben az ügyben is nekünk kell önmagunkat megvédeni. Pedig ez egy jó alkalom volna a művészetről, a színházról eszmét cserélni, és reagálni arra, ami történik.

Néhányan politikai ügyet kreáltak az esetekből, azt akarván bizonyítani, hogy ennek az oldalnak, a liberális gondolatkörnek a jellemzője az abúzusra való hajlam. Mit üzennek az ilyen próbálkozásoknak?

S.L.
Ugyanazt üzenem, amit a sorosozóknak, a libsizőknek, a migránsozóknak, minden demagógnak, minden aljas mismásolónak, minden cinikus relativizálónak, hogy „Puszilják meg!”

Borzasztó bűnre készül a Fidesz

Lendvai Péter
-
2
Borzasztó bűnre készül a Fidesz

Egymásnak feszülnek több kérdésben is az ellenzéki képviselők a Ferencvárosban – ez derül ki Pál Tibor, ferencvárosi képviselő interjújából, amelyet a Független Hírügynökségnek adott. Anomáliák vannak a parkolás körül, a bérlakások elosztásában, kölcsönösen vádolják egymást, miközben együttműködésre lennének kárhoztatva. Pál Tibor szerint a legtöbb ügyben ugyan van közös gondolat és szavazás, de a kép mégis inkább az, hogy képtelenek a békére. Pedig az igazi nagy veszély az lesz, ha a Fidesz a jövő évi választások után, hatalomra kerülve megszünteti az önkormányzatiságot.

 

Az ATV hétfő reggeli műsorában Baranyi Krisztina, az Együtt ferencvárosi képviselője arról beszélt, igaz név nélkül, de elég pontosan körbeírva, hogy Ön, aki már a pártállamban is képviselő volt, nem abban érdekelt, hogy leleplezzék a Fidesz bűneit, hanem vagy tartózkodik, vagy együtt szavaz a többségben lévő fideszesekkel. Konkrétan egyébként arról beszélt, hogy a parkolási társaság jelentős összeggel károsítja meg az önkormányzatot. A kérdés tehát az, hogy ön miért nem partner az ellenzéki társainak, miért partner abban, hogy megkárosítsák Ferencvárost?

Először hadd mondjam el, hogy már valóban a pártállami időkben képviselő voltam Ferencvárosban, és erre én büszke vagyok. Először tanácstag voltam, aztán képviselő, alpolgármester, most pedig újra szimpla képviselő. Én voltam a legfiatalabb tanácstag 1986-ban, még jóval harmincon alul, és higgye el, tényleg büszke voltam. De beszéljünk hát a parkolási társaságról és az azt körülvevő mondásokról. Azért fogalmazok így, mert ezek csak mondások, nem pedig bizonyított igazságok. Van, aki azt állítja, hogy az önkormányzatot 500 millió – egymilliárd forintnyi veszteség éri évente. Ha valaki két ilyen számot tesz egymás mellé, akkor azt komolyan lehet venni?

Hát erre én nem tudok válaszolni…

De azt érzékeli, hogy a két szám milyen távol áll egymástól. Vagyis, ha valaki vádol, akkor azért ennél konkrétabb összeget illik mondani. De: induljunk onnan el, hogy a parkolásból származó bevétele Ferencvárosnak 200-250 millió forint között mozog. 2010-ig, amikor Gegesi Ferenc polgármester idejében más parkolási rendszerben volt a kerület, ami egészen jól működött. Ennek ellenére, 2010 tavaszán a polgármester előterjesztette és meg is szavazta a testület, hogy abból a rendszerből lépjünk ki, és ebbe a most működőbe lépjünk át.  Ma sem tudom hogy miért váltottunk, illetve csak feltételezéseim vannak. Az tudniillik, hogy a fáma szerint a Fidesznek akart kedvezni, cserébe ő lesz az országgyűlési képviselő.  Ez azonban már a múlt. Maradjunk abban, hogy létrejött az új parkolási rendszer, amely az elején nem túl jól teljesített, ma már nagyjából rendben van. Én sokat foglalkozom a parkolási rendszerekkel, van összehasonlítási alapom, és azt kell mondanom, hogy egységes rendszerűvé vált, világos és átlátható.

Mégis: szeretném megérteni, hogy mi itt valójában a probléma, miről beszél az Együtt képviselője: arról-e, hogy a szolgáltató túl sokat számláz az önkormányzatnak, vagy arról, hogy valamilyen bűnös, korrupt kapcsolat van a háttérben,  vagy arról, hogy maga a Fidesz nyúl bele valahol a kasszába,  ezt Baranyi Krisztina észrevette, ön azonban  szemet huny felette…

Hogy korrupció van valahol, ezt lehet mondani, de bizonyíték nincs rá, soha senki nem tette le az asztalra, hogy íme, a korrupció bizonyítéka.

Technikailag megvalósítható lenne?

Szerintem nem. Én áttekintettem az összes kerület parkolási költségeit, és ha minden elemét összerakom, akkor a Ferencváros valahol a középmezőnyben áll, tehát egyáltalán nem drágább, mint a többi kerület.  A cégháttér kétségkívül zavaros, de manapság csaknem minden cégre ez elmondható.

Az mit jelent, hogy zavaros?

Az alapító cég valamilyen offshore háttérrel rendelkezik, de őszintén mondom, nem látok bele. Utánam még nyomozott is az említett hölgy, hogy én milyen jogviszonyban állok a parkolási céggel, természetesen semmilyenben.  Amúgy tényleg volt arra javaslat, hogy mondjuk fel a szerződést ezzel a társasággal, amire azt mondtam: rendben van, de azért a szerződésbe sem árt belenézni, mekkora kártérítés terhel bennünket, ha felmondjuk.  Viszont attól komolyan tartok, hogy előbb-utóbb maga a parkolási cég akar kilépni, hitelrontás miatt, és attól is hogy lesz, aki erre biztatja. Már csak azért is, hogy egy Fideszhez közeli csapat léphessen a helyébe…

Még mindig nem tudom, mit mond az Együtt képviselője: hol folyik el a pénz?

Konkrétan semmit nem mond. Azt mondja, hogy drága.  Hogy 500 millió, egymilliárd közötti a veszteség, amiről már beszéltem. Ez mennyire komolyan vehető?

Nem ez az egyetlen ügy, amiben egymásnak feszülnek ellenzéki képviselők, ahelyett, hogy együttműködnének. Itt van például még az ingatlanok kérdése is…

Először az egymásnak feszülésről. Én, amikor 2010-ben felállt az önkormányzat, azt javasoltam, csináljunk egy közös frakciót, vagy legalább tartsunk közös frakcióüléseket.  Ezt senki nem fogadta el. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült együttműködést kialakítanunk. Ami a lakásokat illeti, ott valóban nagy balhék vannak. 2011-ben a testület megváltoztatta a piaci alapú lakáskiutalás rendjét. Korábban az kapott bérleti jogot, aki a legtöbb díjat előre letette, így volt olyan, aki tíz évre előre kifizette. Ez a rendszer botrányok nélkül működött, a fideszes  vezetés ezt megváltoztatta, mégpedig úgy, hogy minden pályázónak ötéves díjat kellett letennie, utána pedig a pályázókról egy bizottság döntött, ki kaphat bérlakást és kinek nem jut. Az ötéves bérletre a többség nevezett, a fideszes többségű bizottság pedig az általa preferáltaknak adta a lakásokat. Hogy példát is mondjak: a bizottság a gyerekével pályázó anyuka helyett, egy egyedülálló, tisztviselő hölgynek adta a lakást. Látva a korrupt megoldásokat, mi kiléptünk ebből a bizottságból.

Miért nem harcoltak inkább a normál helyzet kialakításáért?

Megtettük, öt éven keresztül küzdöttünk, hogy legyen egy normális lakásgazdálkodási koncepció. Mostanra sikerült, de csak azért, mert már látják, hogy szorul a hurok. Mi különben a testületi ülésen is szóvá tettük, harcoltunk a korrupt rendszer ellen, míg más ellenzéki képviselők hallgattak. Illetve a sajtóhoz rohantak, de szerintem az a helyes, ha először a testületben vetjük fel a problémát, hívjuk fel a figyelmet a visszásságokra.

Itt akkor nem önt vádolták a lakáspanamával?

Nem.  A gond az, hogy ő is részese a kedvezményezetteknek. Baranyi Krisztina is kért és kapott egy hetven négyzetméteres önkormányzati lakást. Aztán amikor kirobbant a balhé, akkor a Juhász Péterrel karöltve kiálltak a Bakáts térre, mondván: visszaadja a bérleményt. De más probléma is volt vele: kiderült, hogy van a tulajdonában Erzsébeten, a Mediterrán lakóparkban egy lakás, amit elfelejtett beírni a vagyonbevallásába… A lakásügyekben tehát engem aligha lehet támadni.

Most mi a helyzet?

A bérlakások kiadását, a nem szociális alapúakét, tehát azokét, amelyekről az előbb beszéltem, leállították. Mert már kapott képviselő, a képviselő rokona, üzlettárs…Az igazi üzlet ebben az különben, hogy öt év múlva ezek az ingatatlanok megvásárolhatóak lesznek. Volt már erre is példa: felértékeltették az így megvásárolható lakást, jóval a piaci ár alatt, valahol annak ötven százaléka környékén, sőt, ha egyben fizet valaki, akkor még kevesebbe kerül, és így válik a bérlő tulajdonossá. Tehát egy 30-35 milliós lakáshoz 10-15 millióért lehet hozzájutni. Lazán, féláron.

Miért nem képesek az amúgy is kisebbségben lévő ellenzékiek közösen fellépni? Miért egymást tépik szét?

Nézze, többnyire egységesek vagyunk, sok kérdésben nem harcolunk egymással. Ezek az ügyek azért kerültek ennyire előtérbe, mert a kormányzat nagyon rátelepszik az önkormányzatokra, és így elveszett az a fontos eleme a munkánknak, hogy a helyi ügyekben mi magunk határoztunk. Ma már nem az a kérdés, hogy egy-egy ügy a kerület hasznára van-e vagy sem, hanem hogy mi a Fidesz érdeke. És olykor előfordul, hogy a kerület hasznára szolgál a javaslat, de mert ez az áldatlan helyzet alakult ki, rögtön megtámadják az embert, ha az ilyen esetekben együtt szavaz a Fidesszel.

Na de mi lesz akkor, ha megvalósul Tarlós István főpolgármester jóslata, vagyis, ha a Fidesz, kétharmados győzelme esetén, megszünteti az önkormányzatokat és helyükre elöljáróságokat léptet?

Borzasztó bűn lesz. Megszűnik az önkormányzatiság, mint eszme. A választók, a helyben lakók lesznek a vesztesek: az ő apró-cseprő ügyeiket nem lesz, aki megoldja.

“If people lose confidence in a democracy, then we don’t have one”

Németh Róbert
-
0
“If people lose confidence in a democracy, then we don’t have one”

It is not a democracy, where rules don’t apply to the wealthiest citizens, says Dean Starkman, an editor of Paradise Papers, the last wave of the giant offshore leaks. In an interview with FüHü, Starkman, fellow at the Center for Media, Data and Society at Central European University in Budapest and visiting lecturer at CEU’s School of Public Policy talked about the process of covering the leaks. He says the offshore system developed like a cancer, and he hopes that there will be other leaks. He also told us which name was the most surprising to him.

Dean Starkman
Photo: FüHü

How did you get in touch with the International Consortium of Investigative Journalists, the group that covers the Paradise Papers?

I’ve been a journalist in the U.S. for a long time, in investigative circles, and it is a relatively small world. The fact is that I knew pretty well some people who were already working there. Some people used to work for me and they are now at ICIJ. And a senior editor at ICIJ, Mike Hudson was a subject of the book I wrote about the financial crisis. So I guess, I was known to them and then they called.

What was your task?

They had already been under way for more than a year with the Paradise Papers and I was pretty unaware of it. My task was essentially editing, I was a content editor, I would say. It was to shape and help guide a few stories. That was my role.

We are talking about 13.4 million documents. How many journalists, how many teams were needed to process all of them?

ICIJ is a fairly small operation with a dozen people or so, but it does have some of the leading data journalists in the world.

They are very accomplished and are basically experts in managing, processing and analyzing mass data leaks.

I am not a technical expert at all, but that can be a very complex business, because data come in all source of forms. They have their own set of skills, and there is the ICIJ model, which is quite unique: it is basically forming a professional collaboration of dozens and dozens of news organizations.

These organizations already exist, they have staff, reporters and lawyers and everything else. So they are able to leverage their small size with this larger network.

At the end it was 94 news organizations.

And the beauty is that everybody, like the Direkt36 in Hungary, Le Monde in France, CBC and CTV in Canada, The New York Times in the U.S., each one can go in and have an eye for what they think is interesting for their market. That’s really cool.

Photo: FüHü

You really have to be Canadian to understand who Stephen Bronfman is – the people behind Seagram’s, one of the leading families in Canada. Most people wouldn’t know who they were, they would just go over their name. And it happens all over the world, so they need smart reporters with different eyes on the material, with own perspective, experience. And they are able to pull stories. It’s a wonderful model.

How did they select the contributors, those outlets, those journalists who could work with them?

I wish I knew exactly the criteria. The thing is that these are established news organizations that have earned their reputation over the years. These are highly sensitive documents, right? It is a scenario that requires a high degree of professionalism. You don’t just need to be secure of hacks, you have to know how to work together.

You got this network around the world. Everybody is working together towards a single launch date. In this case it was November 5th. Nobody can let it slip out beforehand, even if they have a great story and there is competition, or whatever the pressure is. Also, when you are reporting on this stuff, you can’t call somebody who may call somebody else, and then the substance of the project is revealed before we wanted it to be.

Of course, the subjects are given enough time to react, to yell, scream and threaten,

but you want to decide about the moment when it is revealed. It is not only Appleby that doesn’t want its proprietary stuff leaking out, neither do we.

We have 94 moving parts around the world, and you have to be able to trust them.

These have to be trustworthy operations

that are disciplined and know what they are doing. I am just a hired hand there, but you have to be able to trust the others that they are not going to screw it up, make big mistakes, libel somebody, or get major facts wrong. That’s the trick of this.

Let’s go back to security. You mentioned that you wanted no leaks. What kind of security measurements did you have to prevent these?

Well, it is beyond my technical expertise. But to join ICIJ, to belong to their network requires a learning curve, probably all journalists need to do it. You recommend a lot of things to journalists to keep their communication and material secure. All of those tools are deployed, including encryption.

Photo: FüHü

However they hardened their virtual workspace, which is where people act around the world, is obviously critical, because all of those sensitive documents are online somewhere, they have to be, because not all people work in the office, they are not in Washington.

They think a lot about it, there are many emails, conversations about it, whether some people want to phish us or hack us and all those things. The proof that it worked was that everything was secure until the launch.

You know who the first one was to leak that an investigation was going on? Appleby itself, the firm from where half of the documents came. After they had been contacted, they issued a press release.

There is one question that everyone wants to know the answer to: how did Süddeutsche Zeitung receive these documents? Can you say anything about it, or is it top secret?

Yes, top secret, but the fact is that I don’t have any idea. (laughing)

And about why it was the Süddeutsche Zeitung that received them?

I don’t know specifically, but they were also the recipients of the Panama Papers. Once you get a reputation of being able to handle something like this, then the next guy who comes along will probably try you.

Photo: FüHü

That’s how it works: whistleblowers, whoever they happen to be, and I really have no idea who gave Süddeutsche Zeitung this material, they are exposing themselves, in some cases to a pretty extreme degree. They want to make sure that the handoff goes smoothly, that they are protected, that it is not retraced to them, that the risk they took will have some meaning, it will result in what they were looking for with the exposure of that stuff. These are not random choices of who gets such data.

Was there a verification process? Well, I am sure that there was, but were there any fake documents in the material?

Yeah, before you even begin with anything you have to do it. What if you had worked for a year and a half and then you discovered that the entire thing was a hoax. Or if Appleby could demonstrate that it is a complete forgery. That would be a disaster.

So verification is the first thing they do, but I don’t know what they did to do that, it was before I got there.

Why do you think uncovering offshore businesses is important?

For two big reasons: a practical and a moral reason. On a practical basis,

an enormous portion of the world’s wealth is hidden offshore.

It is difficult to know how much it is, but I’ve seen estimates up to 32 trillion dollars. That’s money that is for the most part untaxed, withheld from the public treasuries around the world, meaning that everybody who is not in this system has to make up the difference. This contributes enormously to inequality.

It is not just that people aren’t paying their fair share of taxes, but it leaves people who are already wealthy in control of wealth they obtained using the infrastructure that the rest of us pay for.

Photo: FüHü

The other part of it: it is by definition inherently unfair. It throws the very legitimacy of the system into question. It raises the question about whether democracy can function if it is unable to enforce the law against its wealthiest citizens.

If the wealthiest citizens aren’t the subjects of the same rules and regulations as the rest of us, well, then we are not living in a democracy any more.

If we value democracy, then its rules have to apply to everyone. If they don’t, then people lose confidence, and if people lose confidence in a democracy, then we don’t have one.

There were 120 thousand names in these documents. Which one was the most surprising to you personally?

Well, Prince Charles and the Queen… Or Bono. It’s a surprise, because he is also a crusader for social justice, in a serious way. But still, I think Wilbur Ross, he is a sitting U.S. cabinet member. The prominence of the names is what gave the project its power.

Did any of the affected persons threaten with a legal process?

Probably all of them did. (laughing)

Photo: FüHü

Did they just threaten, or have they already started with it?

I am not aware of any. The part of the process is that there shouldn’t be any surprises. So, everybody who is involved had a very detailed idea of what was coming. That process is not supposed to be ping-pong, it is a serious discussion. It has a lot of benefits to everybody, especially to news organizations which have the obligation to be as fair as possible.

Secondly, the subjects you are presenting this material to are the ones with most interest of anybody in the world to point out errors. So, you want people to verify and prevent you from making mistakes. You don’t want to have a number or a title wrong, you don’t want to have anything wrong.

If the story is caught weak end, because somebody points out something that you got wrong, so be it.

Anyway, that’s the nature of the whole process. Subjects react and respond.

Do you think that there will be any consequences for these persons? Because the Panama Papers had quite a few consequences…

I wouldn’t speculate, but I think that there is a general public awakening to issues of income inequality and the role of offshore systems in it. Honestly, it is thanks to ICIJ that this is on the public agenda at all.

Nobody was talking about the offshore system, and it developed like a freaking cancer.

In 30 years it’s become like a giant tumor in the financial system.

It’s a big business. We’re talking about an extreme amount of money that made its way out of the individual countries into tax havens. I don’t think that can last. I really don’t think.

Let’s talk a bit about the contributors again, in terms of their personal safety. Many of the journalists working on the project come from countries where the personal safety of journalists is not of paramount concern of the authorities. Do you know of any threats that the contributors received?

We all know about the Maltese journalist who was killed by a car bomb, apparently for her reporting on the Panama Papers. You know, that is a possibility for almost anyone, anywhere. But most of the risk is not lethal, that’s for sure, rather legal.

Photo: FüHü

There are some countries, like Hungary, where journalists are attacked personally, by name by the government-leaning press, and

it is very disgraceful and really pitiful.

That’s a risk as well. Or journalists face illegal surveillance, or legal surveillance, they face hacks… There are risks, but generally it is safe to say that in countries where rule of law is better established, the risk is lower. In places like Russia, they are much-much higher.

Are there any individuals, organizations that support this research?

Yes. I don’t know who they are, but they are available on the ICIJ website.

So, the system is transparent?

It has to be. It is not a shoestring operation, but it runs on a fairly tight budget. If you are very independent, it means that you probably will not have a lot of money lying around. That’s the way how our system is set up right now.

This was not the first wave of the offshore leaks. Do you think that there will be more waves?

I certainly hope so. Again, I’ve been working for them for a few months, but I had been a fan long before that.

The place has pulled off a series of mega-leaks in a row.

The first big one was called Offshore Leaks, then there was LuxLeaks, SwissLeaks and then there was the Panama Papers.

These were massive, giant data leaks of highly confidential material. And just when you think that it can’t go on, then the Paradise Papers comes out. It is true that one leak does lead to another. People around the world, with access to data see this and say: hey, I am working for an institution that is also doing something wrong, let’s see what I can do.

So, the answer is: I don’t know whether there will be any more leaks, but I hope so.

„Ha az emberek nem bíznak a demokráciában, akkor az már meg is szűnt”

Németh Róbert
-
0
„Ha az emberek nem bíznak a demokráciában, akkor az már meg is szűnt”

Az offshore üzleteket leleplező Paradicsom Papírok egyik szerkesztője, Dean Starkman szerint az nem demokrácia, ha a leggazdagabbakra nem ugyanazok a törvények vonatkoznak. Starkman, a CEU Média-, Adat- és Társadalomközpontjának, valamint a Közpolitikai Iskolájának tanára a Független Hírügynökségnek adott interjúban a kiszivárogtatásokkal kapcsolatos munkáról is beszélt. Szerinte az offshore-rendszer rákként fejlődött, bízik benne, hogy lesznek még hasonló ügyek, és azt is elmondta, számára kiknek az érintettsége volt a legmeglepőbb.

Dean Starkman
Fotó: FüHü

Hogy került kapcsolatba a nemzetközi újságíró-szervezettel, amelyik feldolgozta a Paradicsom Papírokat?

Hosszú ideje vagyok újságíró Amerikában, oknyomozó körökben, és ez egy elég kicsi világ. Nagyon jól ismertem néhány embert, akik már ezen dolgoztak. Volt, aki korábban nekem dolgozott, és most az ICIJ-nél van (ICIJ: International Consortium of Investigative Journalists, az adatokat feldolgozó csoport). Az ICIJ egyik vezető szerkesztője, Mike Thomas szerepelt a könyvemben, amelyet a pénzügyi válságról írtam. Szóval, azt hiszem, tudták, hogy én ki vagyok, és felhívtak.

Mi volt a feladata?

Akkor már több mint egy éve dolgoztak a Paradicsom Papírokkal, és én egyáltalán nem tudtam erről. A feladatom tulajdonképpen a szerkesztés volt, úgy fogalmaznék, hogy tartalmi szerkesztő voltam. Sztorikat kellett megfogalmazni, ebben, ezek irányításában segítettem.

13,4 millió dokumentumról beszélünk. Hány újságíróra, hány csapatra volt szükség, hogy ezeket fel lehessen dolgozni?

Az ICIJ egy elég kis szervezet, körülbelül tucatnyi emberrel, de itt vannak többen a világ vezető adatújságírói közül. Nagyon tapasztaltak, tulajdonképpen

szakértők abban, hogyan kezeljenek, dolgozzanak fel és elemezzenek hatalmas mennyiségű kiszivárgott adatot.

Én nem vagyok egy technikai szakember, de ez egy nagyon bonyolult folyamat, mert az adat mindenféle formában érkezik. Nekik megvan a megfelelő tudásuk, és emellett ott az ICIJ egyedi modellje: médiumok tucatjai működnek együtt.

Ezek a médiumok, sajtótermékek eleve léteznek, vannak embereik, riporterek, jogászok stb. Így azt, hogy kisebbek, ellensúlyozhatják a hálózattal.

Összesen 94 szervezet vett részt a munkában.

És ennek az a szépsége, hogy mindenki, így a Direkt36 Magyarországon, a Le Monde Franciaországban, a CBC és a CTV Kanadában, a New York Times Amerikában, mindegyik azt nézi, hogy mi lehet érdekes a saját piacuk számára. Ez nagyon jó.

Fotó: FüHü

Ahhoz például kanadainak kell lenned, hogy tudd, kicsoda Stephen Bronfman, kik állnak a Seagram’s mögött. A legtöbb ember nem tudja, kik ők, csak átsiklanának a név fölött. És bármelyik országot tekintve megtörténhet, ezért van szükség jó riporterekre, akik különböző szemmel néznek az anyagra, különböző tapasztalattal rendelkeznek, és így megtalálják a sztorikat. Ez egy fantasztikus modell.

Hogyan választották ki a közreműködőket, azokat a médiumokat, újságírókat, akik aztán közösen dolgoztak?

Bárcsak ismerném a kritériumokat. Az biztos, hogy ezek jól ismert médiumok, amelyek évek alatt építették fel a hírnevüket. Ezek ugye nagyon érzékeny dokumentumok. Vagyis a professzionalizmus magas fokára van szükség. Nemcsak abban kell biztosnak lenned, hogy nem hackelnek meg, azt is tudod kell, hogyan dolgozzatok együtt.

Van ez a hálózat, mindenki együtt dolgozik, egy közös határidővel, amikor az egész nyilvánosságra kerül. Ebben az esetben ez november 5. volt. Senki nem engedheti meg, hogy bármi is kikerüljön előbb, még akkor sem, ha van egy nagyszerű sztori, verseny van, nagy a nyomás. Arra is figyelni kell, miközben ezen dolgozol, hogy nem hívhatsz fel valakit, aki aztán felhívna valaki mást, és aztán azelőtt kiderülne, miről szól a munka, mielőtt szeretnénk nyilvánosságra hozni.

Az érintettek persze kapnak elég időt arra, hogy reagáljanak, üvöltözzenek és fenyegetőzzenek,

de a végén mi akarunk dönteni arról, mikor kerül az egész nyilvánosságra. Nemcsak az Appleby, (a cég, ahonnan a legtöbb irat kiszivárgott), nem akarja, hogy kiszivárogjon, amin dolgozik, mi sem akarjuk.

94 mozgó elemről van szó az egész világon, meg kell bízni bennük. Tehát

megbízható partnerekre van szükség,

amelyek fegyelmezettek és tudják, mit csinálnak. Én csak egy felbérelt segítő vagyok, de mindenkinek bízni kell a többiekben, hogy nem cseszik el, nem követnek el nagy hibát, nem rágalmaznak meg senkit, vagy nem tévednek a tényeket illetően.

Térjünk vissza a biztonsághoz. Azt mondta, hogy nem akartak semmilyen kiszivárgó információt. Milyen biztonsági intézkedéseik voltak, hogy ezt megakadályozzák?

Ez túlmutat az én technikai tudásomon. De ahhoz, hogy valaki csatlakozzon az ICIJ-hez, egy tanulási folyamatra van szükség, valószínűleg minden újságírónak át kell ezen esni. Sok dolgot ajánlanak, hogy az újságírók hogyan ügyeljenek a kommunikációjuk és az anyagaik biztonságára. Mindenféle eszközöket alkalmaznak, beleértve a titkosítást.

Fotó: FüHü

Bármennyire szigorúan is védik a virtuális munkahelyet, amelyben az emberek a világ minden tájáról dolgoznak, biztos, hogy ez szükséges, mert az összes érzékeny dokumentum elérhető online, annak kell lennie, hiszen nem mindenki dolgozik a washingtoni irodából.

Sokat gondolkodnak ezen, sok email, beszélgetés szól arról, hogy valaki adathalász vagy hackertámadást indít ellenünk. Mindenesetre az, hogy egészen a nyilvánosságra hozatalig minden biztonságos volt, azt jelenti, hogy jól működött a rendszer.

Tudja, ki volt az első, aki kiszivárogtatott valamit arról, hogy megy egy vizsgálat? Az Appleby, a cég, ahonnan a dokumentumok fele kikerült. Amikor megkeresték őket, kiadtak egy sajtóközleményt.

Van egy kérdés, amire mindenki tudni akarja a választ: hogy kapta meg a Süddeutsche Zeitung ezeket a dokumentumokat? Mondhat erről bármit, vagy az egész abszolút titkos?

Igen, abszolút titkos, de az igazság az, hogy fogalmam sincs róla. (nevet)

És arról, hogy miért a Süddeutsche Zeitung kapta meg őket?

Nem tudom pontosan, de ugye ők voltak azok, akik a Panama Papírokat is megkapták. Ha egyszer lesz egy hírneved, hogy képes vagy ilyen dolgokat kezelni, akkor a következő, aki ilyennel jön, valószínűleg téged fog megkeresni.

Fotó: FüHü

Ez így működik. Bárki is legyen a szivárogtató, és tényleg nem tudom, most ki volt, neki fel kell fednie magát, akár veszélybe is kerülhet. Biztos akar lenni abban, hogy az átadás simán megy, hogy megvédik, hogy nem lesznek hozzá visszavezető nyomok, hogy a kockázatnak, amit vállal, van értelme, az lesz az eredmény, amire számított, amikor kiadta a dokumentumokat. Nem véletlenszerű választással dől el, ki kap ilyen adatokat.

Ellenőrizték az adatok valódiságát? Jó, biztos vagyok benne, hogy igen, de voltak hamis dokumentumok az anyagban?

Igen, mielőtt bármit is csinálsz, ezzel kell kezdeni. Mi van, ha másfél év munka után derül ki, hogy az egész egy átverés? Vagy ha az Appleby bizonyítani tudná, hogy az egész hamisítvány. Az katasztrófa lenne.

Szóval a hitelesség ellenőrzése volt az első, amit a csoport tett, de nem tudom, hogyan végezték ezt a munkát, mert ez azelőtt történt, hogy én odakerültem.

Miért tartja fontosnak, hogy leleplezzék az offshore üzleteket?

Két fő oka van ennek: egy gyakorlati és egy morális. Ha a praktikus részét nézzük,

a világ vagyonának óriási részét rejtették el offshore üzletekben.

Azt nehéz megmondani, mennyi pénzről van szó, de olyan becsléseket is láttam, amelyek 32 ezer milliárd dollárról szólnak. Ennek nagy része után nem adóznak, eltitkolják az állam elől, ami azt is jelenti, hogy azoknak kell kipótolni a különbözetet, akik nem részei a rendszernek. Ez nagyon komolyan hozzájárul az egyenlőtlenséghez.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy egyesek nem fizetnek megfelelő mennyiségű adót, hanem arról is, hogy a már eleve nagyon gazdagok kontrollálni tudják azt a vagyont, amelyet egy olyan infrastruktúra felhasználásával szereztek, amelyért mi, a többiek fizetünk.

Fotó: FüHü

A másik fele pedig az, hogy egy abszolút tisztességtelen. Megkérdőjelezi az egész rendszer legitimációját. Kérdéseket vet fel arról, hogy működik-e a demokrácia, ha képtelen betartatni a törvényt a leggazdagabb állampolgárokkal.

Ha a leggazdagabbakra nem ugyanazok a törvények és szabályok vonatkoznak, mint a többiekre, akkor már nem demokráciában élünk.

Annak a szabályai ugyanis mindenkire vonatkoznak. Ha nem, akkor az emberek elvesztik a bizalmukat, és ha az emberek nem bíznak a demokráciában, akkor az már meg is szűnt.

120 ezer név szerepelt a dokumentumokban. Melyik volt az, amelyik Önnek személyesen a legnagyobb meglepetést okozta?

Hú… Károly herceg és a királynő… Vagy Bono. Ő azért volt meglepetés, mert ő a társadalmi igazságosság keresztes lovagja, és komolyan is veszi ezt. De mégis, azt gondolom, hogy talán Wilbur Ross volt a legnagyobb meglepetés, hiszen ő tagja az amerikai kormánynak. Az, hogy milyen prominens nevek kerültek elő, az adja egyébként az egésznek az erejét.

Fenyegetőzött bárki az érintettek közül jogi eljárással?

Valószínűleg mindegyik. (nevet)

Fotó: FüHü

Csak fenyegetőztek, vagy volt, aki el is indított ilyet?

Egyről sem tudok. De az egész folyamat része, hogy ne legyenek meglepetések. Tehát mindenkinek, aki érintett volt, részletes információi voltak arról, hogy mi következik. Itt komoly vitákról van szó, amelynek sok előnye van mindenki számára, főleg a médiumoknak, amelyeknek annyira tisztességesnek kell lenniük, amennyire csak lehetséges.

Azok, akiknek megmutatjuk az anyagot, a leginkább érdekeltek abban, hogy hibákat fedezzenek fel. Tehát fontos, hogy minden igazolva legyen és ne kövessünk el hibákat. Nem akarhatjuk, hogy hibás legyen mondjuk egy szám, egy titulus, egyáltalán, semmit nem akarunk elrontani.

Ha a sztorit el kell engedni, mert valaki felfedez benne egy hibát, akkor ez van.

Mindenesetre, az egész folyamat természetéből fakad, hogy az alanyok reagálnak valahogy.

Vajon lesz az egésznek bármilyen következménye? A Panama Papíroknak ugye volt…

Nem akarok spekulálni, de azt hiszem, hogy a nyilvánosság egyre jobban figyel a vagyoni egyenlőtlenséggel kapcsolatos kérdésekre, és az offshore rendszerek ebben játszott szerepére. Őszintén, az ICIJ-nek köszönhető, hogy egyáltalán beszélnek erről.

Senki sem foglalkozott az offshore rendszerrel, ami úgy fejlődött, mint egy istenverte rák.

30 év alatt a pénzügyi rendszer óriástumora lett belőle.

Ez hatalmas üzlet. Rengeteg pénzről beszélünk, amely az egyes országokból adóparadicsomokba került. Nem hiszen, hogy ez folytatódhat. Tényleg nem hiszem.

Beszéljünk egy kicsit azok biztonságáról, akik dolgoztak az ügyön. Az újságírók közül sokan olyan országban dolgoznak, ahol az ő személyes biztonságuk nem éppen a legfőbb szempontja a hatóságoknak. Tud arról, hogy bármelyiküket megfenyegették volna?

Mindannyian tudunk a máltai újságíróról, akit egy autóbombával öltek meg, úgy tűnik, hogy a Panama Papírokkal kapcsolatban végzett munkájáért. Tudja, ez előfordulhat szinte mindenkivel, mindenhol. De azért a veszélyek többsége nem halálos, inkább jogi.

Fotó: FüHü

Vannak olyan országok, mint például Magyarország is, ahol az újságírókat a kormányközeli sajtó személyükben támadja, ami

gyalázatos és sajnálatos.

Ez is egy kockázat. Vagy vannak olyan újságírók, akiket illegálisan vagy legálisan megfigyelnek, hackertámadás éri őket… Vannak kockázatok, általánosságban azt lehet mondani, hogy azokban az országokban, ahol működik a jogállam, alacsonyabb a kockázat. Olyan országokban, mint mondjuk Oroszország, sokkal magasabb.

Vannak, akik támogatják ezt a munkát, akár magánemberek, akár szervezetek?

Igen. Nem tudom, kik ők, de ez elérhető az ICIJ honlapján.

Tehát átlátható a rendszer?

Annak kell lennie. Nincsenek filléres gondjaink, de azért szoros a költségvetés. Ha valaki független, az azt is jelenti, hogy nem dúskál a pénzben. Most így működik a rendszer.

Az offshore ügyek kiszivárgásának nem ez volt az első hulláma. Ön szerint várható újabb?

Nagyon remélem. Mondom még egyszer, én néhány hónapja dolgozom velük, de már régóta rajongójuk voltam.

Ez a csoport nagy szivárogtatások egész sorát dolgozta fel.

Az első volt az úgynevezett Offshore Leaks, aztán jött a LuxLeaks, a SwissLeaks, és aztán a Panama Papírok.

Ezekben az esetekben mindig rendkívül bizalmas dokumentumok hatalmas mennyiségét szivárogtatták ki. És amikor az ember azt gondolta, hogy nincs több, akkor kijöttek a Paradicsom Papírok. Tényleg igaz, hogy egy szivárogtatás egy másikhoz vezet. A világ minden részén vannak olyan emberek, akik hozzáférnek adatokhoz, látják ezt, és azt mondják: hé, én egy olyan cégnek dolgozom, amelyiknél szintén nincs minden rendben, nézzük, mit tudok tenni.

Szóval a válaszom: nem tudom, lesz-e még hasonló szivárogtatás, de bízom benne.

Nem engedném közös interjúra Rónai Egont és Kálmán Olgát

Lendvai Péter
-
0
Nem engedném közös interjúra Rónai Egont és Kálmán Olgát

Hosszabb hírműsorokkal készül az ATV a választási kampányra, de az Egyenes beszédnek nem lesznek alternatív, választási produkciói – mondja a Független hírügynökségnek adott interjúban Németh Szilárd, az ATV 34 éves társ-vezérigazgatója. Azt is elmondja, hogy a Hír tv helyében ő is elcsábította volna Kálmán Olgát, de Rónai Egon személyéhez köthetően megmaradt a kiváló brand, sőt még  növelni is tudták a nézettséget.  Az ATV ma már abszolút meghatározó és hiteles politika csatorna lett, ahová ugyan Orbán Viktor még nem ment el interjút adni, de kormánytagja rendszeres vendégei a műsoraiknak.  Németh Szilárd arról álmodik, hogy az általa vezetett televízió valódi médiabirodalommá válik, és két-három éven belül egy második csatornát is elindíthatnak.  A fiatal vezető arról is mesél, hogy édesapja, Németh Sándor a Hit gyülekezet vezető lelkésze, a gyülekezet pedig a tévé tulajdonosa, de ez nem az a média, ahol a tulajdonos furkósbotként használja a tévéjét.

 

Szabad-e manapság politikai televíziót csinálni?

Szabad.

Mert?

Mert a lehetőségek adottak hozzá, a piac létezik és működtethető. Az ATV ezen viszonyok között is képes arra, hogy nyereséget termeljen, és ez a nyereség a piacról termelődik ki, versenyhelyzetben.

Szerintem te szándékosan értetted félre a kérdésemet; tudod, hogy miről beszélek. Arról tudniillik, hogy ebben a mai magyarországi politikai klímában szabad-e ilyen televíziót működtetni?

Hát persze, hogy értettem, mire célzol. Akkor így válaszolok: kell. Szükség van rá. És, ahogy én látom, senki sem kérdőjelezi meg, hogy az ATV-re szükség van.

Kétségtelen, ma az ATV az egyetlen olyan politikai tévé, amelybe fenntartás nélkül bemennek a politikusok jobbról és balról is. Igazam van abban, hogy fenntartás nélkül, vagy állapodjunk meg csak abban, hogy bemennek…

Fenntartás nélkül. Mindenki persze nem jön be, de a nagyágyúk többsége igen.

Amikor mindenkiről beszélsz, akkor a miniszterelnökre gondolsz?

Nyilván nehezebb egy kormányfőt behívni…

Próbáljátok?

Nem mondanám, hogy minden hónapban, de évente egy-két alkalommal felvetjük. És nem is teszünk le róla, hogy Orbán Viktort is láthassák a nézők a mi stúdiónkban, szerintem lesz ilyen eset. Kormányának a legbefolyásosabb tagjai már rendszeresen vendégünk.

Mivel értétek ezt el?

Azzal, hogy tudatosan kívül tartjuk magunkat a politikai arénán. Nincs szerepzavar a szerkesztőink, újságíróink fejében; ők nem akarnak a szakmai munkájukon túlterjeszkedni. Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne erős a kritikai attitűd, ezt nyilván érzékeled te is, de ez nem jelent valamelyik oldalhoz való kötődést, mi nem akarunk hatalmon tartani, vagy onnan eltávolítani valakit, így és ezért lehet a mi televíziónkat függetlennek tekinteni. Ilyen kollégák alkotják a stábot, ilyenekből épült fel a mostani ATV.

Ez azt jelenti, hogy a televíziónak nincs politikai értékrendje?

Nem deklarálunk politikai értékrendet. Bizonyos értékek mellett természetesen elkötelezettek vagyunk, de nem azok konzervatív, liberális, vagy baloldalisága okán. Emberi értékekről beszélek, nem pedig politikaiakról.

Azért a kollégák csak vonzódnak valamelyik irányhoz…

Ez tabunak számít nálunk, semmi közünk hozzá, hogy otthon mit gondolnak, csak az a fontos számunkra, hogy a munkájukat miként végzik. Abban persze benne kell lennie a kritikai szellemnek, anélkül nem létezik újságírás. Nem hiszek például az olyan kormánypárti sajtóban, amelyik, úgymond, elfelejti bírálni, az ugyanis akkor nem sajtótermék.

Azért elmondható: hiába minden függetlenségi törekvés, nem megúszható, hogy stigmatizálják a televíziót. Az ATV-t többnyire baloldali médiaként értékelik, ám ha túl sok jobboldali vendége van, máris jobboldaliként tételezik…

Ez csak egy szűk csoport, ahonnan ilyen kritikák érkeznek.  Már a többség tudja, látja, milyen műsort kívánunk készíteni. Tényleg arra törekszünk, hogy itt minden oldal, minden vélemény hangot kapjon, ellenkező esetben unalmassá válunk.  Egyébként pedig a nézőket is untatja, ha egyoldalú egy televízió. Senkivel sem lehet olyan jól vitatkozni, mint a hatalmon lévőkkel; szükség van az intellektuális izgalomra.  Törekvéseinket különben a számok is igazolják; jelentősen nőtt a nézettségünk a 18-49 éves korosztályban, vagyis a vásárlóképes korosztályban is arra van igény, hogy többféle véleményt tükrözzünk, másként fogalmazva: elutasítják a propagandatévézést.

Ezek szerint a fiatalok körében nőtt az érdeklődés az ilyen típusú műsorok iránt, ugyanakkor az elemzők arról beszélnek, hogy a társadalom egyre apatikusabb, nincs ez egymással ellentétben?

Nem a hírek iránt van apátia. Arra nem gondoltál, hogy esetleg a politikusok, a pártokkal szemben van apátia…

Hát lehetséges… De ha összehasonlítom a politikai műsorok nézettségét a populáris produkciókkal, mit mutatnak a számok?

Egy esti politikai műsort nagyjából 150-200 ezer ember nézi végig az ATV-n – hadd tegyem hozzá gyorsan, hogy az ilyen műsorok nálunk a legnézettebbek -; a Havas a pályán, ami már persze némiképp szórakoztató műsor, nos azt 300 ezren nézik végig. Nem odakapcsolnak egy pillanatra, hanem végignézik. A Barátok közt, vagy az Éjjel nappal Budapest 6-700 ezer embert vonz. Vagyis legalább kétszer, háromszor néznek többen szórakoztató produkciókat, mint hírműsorokat. És ez a normális arány, a világon szinte mindenütt hasonlóak az adatok.

Tudom, hogy a top 50-be bekerülő ATV-s műsorok többsége nem hírműsor. Ez nem ösztönöz benneteket arra, hogy elmozduljatok a politikától?

Nem. Kizárólag a hétvégét szánjuk a szórakoztató műfajnak. Vannak néhányan, akik máris azt híresztelik rólunk, hogy a bulvár irányába indultunk el. Nem mondanak igazat, nyilván megvan az okuk arra, hogy megpróbálják– ki tudja milyen érdekek mentén – becsapni a közvéleményt.  Korábban volt, egy-két bulvárhoz sorolható műsorunk a hétköznapokon is, de ma már nincsenek, sőt: a hírműsoraink hosszát még növeltük is. Hosszabb híradó, hosszabb Start és hosszabb Egyenes beszéd, ez a jelenlegi helyzet. Az ATV-n hétvégén mindig bulvár jellegű műsorok voltak. Ez egy ATV-s hagyomány.  Mi nem leszünk soha bulvárcsatorna, sem most, sem a választások után. Ettől függetlenül nagyon népszerűek a szórakoztató műsoraink: korábbi években hetekig egyetlen műsorunk se került be a heti 50 legnézettebb tv-műsor közé, most 4-5 műsorunk gyakorlatilag minden héten ott van.

Két megrázkódtatás is érte az ATV-t az elmúlt egy évben: távozott a csatorna arca, Kálmán Olga, és sajátos körülmények között, de ez történt Demcsák Zsuzsával is. Milyen törést okozott ez számodra, illetve az egész tévének?

Az általad említett két eseményen kívül is több olyan dolog történt az elmúlt időszakban, amilyenekkel korábban nem találkoztunk. Nem sorolom ezeket, inkább a megoldásról beszélek, és ezt egy névben tudom megjelölni, Rónai Egonéban. Ő volt különben az első ember, akit már én szerződtettem a tévéhez; akkor talán nem sokan gondolták volna, hogy ez a lépés ennyire bejön. A nézők annyira szeretik őt, hogy még a viharos időszakokban is kitartottak az Egyenes beszéd mellett. És azért tették, mert Egon garanciát, minőséget jelentett és jelent számukra. Fantasztikus, hogy egy ember képes ekkora karakterváltásra; Egon korábban zenei rádiót csinált, meg sportriporter volt, ma már szinte senki nem emlékszik erre a korszakára, úgy gondolnak rá, mintha világ életében hírháttér műsorokat készített volna. Alapvetően neki köszönhető, hogy az Egyenes beszéd brandje legalább olyan erős, mint korábban volt. Az elmúlt napokban Amerikától Kínáig hírforrásként szerepelt az Egyenes beszéd. A New York Times, vagy a Washington Post idézte, a print kiadásában is a mi műsorunkat, a sajnálatos és emlékezetes zaklatási ügyben. Szakmailag ez rendkívüli eredmény, soha ilyen nem volt még a műsor életében. Azt akarom tehát ezzel mondani, látva azt is, hogy szinte naponta látom vissza a magyar tévékben is forrásként a mi műsorainkat, hogy nem ért bennünket nagy veszteség. Nyilván emberileg sajnáljuk, hogy ha egy kolléga elmegy tőlünk…

Pláne, ha az történetesen a csatorna arca…

Igen. de ezzel meg is változott az ATV jellege, míg tavaly decemberig egy ember testesítette meg a televíziónkat, addig ma egy csapat tölti be ezt az űrt. Az Egon személye megmentette az Egyenes beszédet, de közben más területeken is erősödtünk. Azt szokták mondani, hogy a siker három összetevőn múlik, a piacon, a terméken és a csapaton, nos, most elmondhatjuk, hogy a csapat nagyon összeállt. Mindent mutatónk szerint jobbak vagyunk, mint egy éve: magasabb a nézettségünk, és nőttek a bevételeink.

Nem tértél ki a Demcsák-ügyre. Szándékosan?

Nem, dehogy. Emberileg abszolút megértem, hogy a családi kötelezettségek és magánéleti nehézségek melletti sokéves hajnalozás után most Zsuzsa tényleg nagyon elfáradt, és újra kell töltenie magát.

Ez most már tényleg a múlt. Nézzük a jövőt. Nehéz időszaka lesz a magyar politikának, és talán a tévének is, elkezdődik a jövő évi választásokat megelőző politikai kampány…

Nem lesz ez nehéz, számunkra legalább is, inkább izgalmas. Egyenes beszéd mutációkat nem fogunk csinálni, inkább a műsoron belül készülünk fel a választásokra. Az esti struktúránkon annyiban változtatunk, hogy hosszabb híradókat adunk januártól. Nekem már ez a harmadik kampány-időszakom lesz, szeretem ezt az időszakot. Tudom persze, hogy ha egy pártnak rosszul mennek a dolgai, akkor a médiát hibáztatja, de ehhez már hozzászoktam, ha úgy tetszik, tudom kezelni.

Kapsz telefonokat politikusoktól?

Kapok, természetesen, de ezek inkább ilyen első napos indulatokból fakadnak. Hat-hét éve kapok ilyen telefonokat, és nem csak politikusoktól. Ez valahol egy normális emberi reakció. Soha nem fogom elárulni kik azok, akik leginkább a telefon után kapnak, ha nem tetszett nekik valami.

Amióta a Hír tévé politikája némiképp változott, nem vagytok egyedül kormánykritikus hangként. Bosszant, hogy így van?

Egyáltalán nem. Sok sikert kívánok a Hír tévének, már csak azért is, mert ez bennünket is ösztönöz, versenyre késztet, nem engedi, hogy ellustuljunk.

Haragszol, rájuk, amiért elcsábították az Olgát?

Nem biztos, hogy a helyzetükben én nem ugyanezt tettem volna.

Ha le akarnám ültetni egy közös interjúra Kálmán Olgát és Rónai Egont, támogatnád az ötletet?

Nem, nem is engedném.

Mert?

Mert az Egon az ATV, az Olga meg már a Hír tv. Nem mosnám össze a brandeket. A Messi és a Ronaldo sem játszik egy csapatban.

De olykor felállnak egy színpadra.

Felállhatnak egy színpadra, de mindenki a saját mezét viselje.

Azt mondtad, te is elcsábítottad volna a Kálmán Olgát. Most kit akarsz elcsábítani?

Akit akartam, vagy akit a kollégáimmal akartunk, azt már elcsábítottam, vagy elcsábítottuk, szóval teljes a csapat. Sokan szívesen dolgoznának az ATV-ben, mert ez, higgye el, a béke szigete; olyan munkahely lett az ATV, amely a baráti köröket nem megosztja, hanem egyben tartja.

Most 34 évesen társvezérigazgató vagy. Hol a karriered csúcsa?

Ha sikerülne ebből a pozíciómból egy, a jelenleginél is komolyabb média portfóliót felépíteni.

Ha médiabirodalommá váltok?

Nevezheted így is. Ez jelenthet például még egy csatornát… Az az álmom, hogy legyen ATV 2, vagy akár ATV 3 is.

Ez álom, vagy terv?

Ez a terv az álmom.

Mennyi időt adsz erre magadnak?

Az ATV 2-t szerintem jó lenne két-három éven belül megcsinálni.

A te édesapád ugye Németh Sándor a Hit gyülekezet vezető lelkésze, az ATV tulajdonosa. Számodra ez a helyzet előnyt jelent, vagy inkább hátrányt?

A belépő szempontjából előny, de, hogy pályán maradjak, hogy a szakma ne egy idiótaként tekintsen rám, az már csak rajtam múlt, múlik. Az elismerésért pedig sokkal többet kell dolgoznom. Már tíz éve dolgozom az ATV-ben, ez talán elég ahhoz, hogy kiderüljön rólam, alanyi jogon is alkalmas vagyok a munkámra. Csapatban dolgozom, komoly tanácsadóim vannak, folyamatosan konzultálok szakmabeliekkel is; remélem, hogy az elmúlt egy év sikerei engem is minősítenek.

A Hit gyülekezetének, mint tulajdonosnak, van befolyása a televízióra?

Ez nem az a tévé, ahol a tulajdonos furkósbotnak használja a szerkesztőséget.

Neked mit jelent a Gyülekezet?

Én is tagja vagyok, semmilyen vezetőségi pozícióm nincs, egyszerű hívő vagyok.

És nincs is ambíciód, hogy legyél ennél több?

Egyelőre nincs. És bár jogász végzettségem van, de a média világához kötődöm.

Elérted már, hogy ne Németh Sándor fia legyél, hanem fordítva, azt mondják: tudod ő a Németh Szilárd apja.

Ehhez még sokat kell letennem az asztalra. Hogy Téged idézzelek: például egy médiabirodalmat építeni.

Továbbiak

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség

eskişehir escort sakarya escort eskişehir escort bayan