Interjúk

Kutyaviadalon sem csitítják az ebeket

Orbán Viktor még szinte el sem hagyta a tusnádfürdői pódiumot, amikor Hollik István nyilatkozott: ők máris készen állnak a küzdelemre a liberális politikai erőkkel. Szerinte ma Európában az egyik oldalon a liberális elit áll, a másik oldalon a kereszténydemokraták, akik megvédik a keresztény értékeken nyugvó életformát, és nemet mondanak a bevándorlásra. Egyetért ezzel Elek István az MDF egykori alapítója, újságíró, politikus?

  • Nem vezethet sehová a liberális-kereszténydemokrata harc
  • Megpróbálja eltakarni a „meztelenségét”
  • Harcos ateistából harcos hitvédő
  • Orbán a damaszkuszi úton
  • Önjáróvá vált a rendszer

Ön hogyan látja, ez az újabb hadüzenet a liberalizmusnak az orbáni ellenségkeresés egy újabb állomása? Vagy ennél többről van szó?  

Nemcsak az én álláspontommal, hanem

a politikaelmélet alapigazságaival is ütközik az a kijelentés, miszerint a liberalizmus és a keresztény értékek képviselete összeegyeztethetetlen.

1990-ben abból indultunk ki, hogy egy XX. századi, nyugati típusú demokráciát akarunk felépíteni, és ebből természetesen következett, hogy az liberális demokrácia lehet csak. Olyan, amely a fékekre és ellensúlyokra épül, az emberi jogokat mélyen tiszteletben tartó intézményeket működtet, ahol szólás és gyülekezési szabadság van, ahol szabad a sajtó. Hadd ne soroljam.

Valóban, hosszú ideig ez szerepelt a közbeszédben is.

Senki nem vonta kétségbe, hogy ebben a demokratikus közéletben megfér egymás mellett békében a liberalizmus és a kereszténydemokrácia. Ezek Nyugaton egymással versengő politikai irányzatok, amelyek aszerint különböznek csak, hogy a közös alap értékeinket melyik, milyen hangsúllyal képviseli.

Abban igaza van, hogy az utóbbi időben Nyugat-Európában a liberális eszmei oldal dominált,

de nem vezetne sehová egyfajta szakítás a két oldal között.

Akkor a magyar miniszterelnök miért élezi ennyire a helyzetet?

Neki mindig kellenek ellenfelek. A háttérben alighanem az áll, hogy ezzel a mesterséges háborúsdival akarja elfedni, hogy Magyarországon felszámolta a demokráciát, a hatalommegosztás eszközeit, és elindult egyfajta autokrata vezetés irányába. Ennek a „meztelenségét” alighanem szégyelli, megpróbálja eltakarni. És persze arról is szó van, hogy a közeledő uniós választásokat szeretné felhasználni a maga javára. Ezzel

a „kereszténydemokrácia mindenek előtt!” jelszóval szeretne behajózni az európai vezetés tekintélyesebb köreibe.

Biztosan nem szeretné, ha tetemre hívnák, mit művelt Magyarországon a liberális demokrácia elfogadott elveivel.

A kilencvenes években éppen a fideszesek képviselték ezeket a legvehemensebben.

Emlékeimben ma is élesen élnek azok a jelenetek, amikor, Áder, Szájer, Orbán vagy Fodor feláll és kioktatja liberalizmusból, demokráciából a többi képviselőt, az Antall-kormány e téren meglehetősen botladozó vezetőit.

Valóban összeférhetetlen lett a XXI. században a liberális demokrácia a kereszténydemokráciával?

Nekem ez a gondolat különösen furcsa. Az MDF-ből való kizárásom után átléptem a Fideszbe, 1994-98 között Orbán elnöki tanácsadó testületében is szerepet kaptam. Volt olyan idő, 1994-95 táján, amikor Orbán elindult meghódítani a volt Antall-tábor liberális, kereszténydemokrata értelmiségét. Nem volt könnyű dolga, hiszen sokan emlékeztek még arra a „másik” Orbánra, aki szinte harcos ateistaként beszélt a Házban. Én írtam neki olyan ajánlásokat, hogyan próbálja meggyőzni a Keresztény Értelmiségi Szövetség (KÉSZ) tagjait, hogy elfogadják, belássák, megváltozott. Már nem ellensége a kereszténydemokráciának.

Azokban az években sokan mások is jártak a „damaszkuszi úton”.

Nem is vetette ezt senki a szemére. Elfogadták neki, hogy fogékony lett a keresztény gondolatokra. Barankovics Istvánnak, az egykori Kereszténydemokrata Néppárt vezetőjének 1945 utáni beszédeiből idéztem neki, amik azt bizonyították, hogy

a modern kereszténydemokrácia és a modern liberális gondolkodás nem összeegyeztethetetlen.

Ez alkalmas muníciónak bizonyult Orbán számára is a KÉSZ előtti megmérettetés során. Ezek után most hallgatni az okfejtéseket, amelyeket Tusványoson felsorolt, az embernek a haja is elmegy!

Honnan ez a fordulat? Ez is egy olyan irányváltás, mint amikor a Fidesz liberálisból konzervatívvá avanzsált?

Amiről az előbb beszéltem, akkor meg kellett nyernie a keresztény értelmiség támogatását, ma talán a szélsőjobb radikálisait szeretné becsatornázni a pártszövetségbe.

Nagy ívű európai nyitást is felvázolt, amelyben fontos szerepet szánna a térség országainak. Lát ebben realitást?

Kétségtelen, hogy érzékelhetők Európában bizonyos politikai elmozdulások, amelyekre ő is hivatkozik. Lengyelországban ennek egyértelmű a támogatottsága, de a magyar fejleményektől függetlenül Ausztriában, Olaszországban is vannak olyan változások, amelyek nem állnak távol az ő nézeteitől. Erre a láncra – a bevándorlás ellenzésére – fűzi fel az esetleg szóba jöhető szövetségeket, amelyekhez talán a csehek, a szlovákok, a románok is megnyerhetők.

Szeretne első lenni az egyenlők között, de ahhoz arra is szükség volna, hogy a többi politikus is elfogadja ezt.

Kétségtelenül jól látja, hogy számos olyan politikai elmozdulás történt az utóbbi időben, ami az ő pozícióját erősítheti. Azzal kecsegtetheti a vele esetleg szövetségre lépőket, hogy együtt, az Európai Unión belül is nyomásgyakorló pozícióba kerülhetnek. Képlékeny a helyzet.

Esetleg ezzel zsarolhatja a Néppártot is?

Elvileg igen, mert a Néppártnak sem hiányzik, hogy egy másik frakció, amelyben a lengyelek már ott vannak, megerősödjön, és rivális tényező legyen egy új felállású parlamentben.

Mi a vélemény a Fideszen belüli kultúrharcról? Ez is csak egy vonulata volna a liberalizmus és a kereszténydemokrácia szembeállításának?

Ez a fordulat számomra is meglepő, már csak azért is, mert nem látom belülről a Fidesz politikai mozgolódásait. Nem tapasztaltam ennek előjelét, de alighanem a párton belüli egyik törésvonal képviselőinek a megerősödéséről beszélhetünk a másik tábor rovására. Úgy érzik, most jött el az ideje, hogy teret foglaljanak el a másik tábortól. A tusványosi beszédek alapján úgy érzem, nem holmi spontán folyamat tanúi vagyunk, amely ne élvezné a legfelső körök támogatását.

Nehéz elképzelni a Fideszen belül ilyen „spontaneitást”.

A radikális tábor erősködik, és persze Orbán ilyenkor nem csitítja a szemben álló feleket, mert az nem illene hozzá.

Talán szokatlan a hasonlat: a kutyaviadalon sem csitítják a gazdák az egymást marcangoló ebeket…

A harcnak mindig, mindenütt napirenden kell lennie,

és ha ez a harc most a kultúrát érinti, az sem okoz gondot. Eljuthatnak a fejlemények odáig, hogy komoly posztokon kerüljön sor személycserékre.

Erre gondolt Orbán, amikor kijelentette: „új szellemi és kulturális megközelítésre van szükség, szeptembertől máris nagy változásokra számíthatunk”?

A Magyar Időkben megjelentek a nyilatkozatok, hogy a kétharmad felhatalmazást adott egy egész új kulturális rendszert alakítására is, a gondolat megtetszhetett a miniszterelnöknek is.

Ez nem tőle indult ki?

Nem hinném, hogy minden kezdeményezés tőle indul. Főleg attól a közegtől, amely újabb és újabb inspirációkat kap Orbán megszólalásaitól. Neki magának nincs annyi energiája, ideje, hogy mindenre ki tudna terjedni a figyelme. Murphy törvénye: egy idő után a rendszer önjáróvá válik, és maga generál fejleményeket.

A Gyárfás-ügyben nem érzi a politikát

Tizenkét éve a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, előtte a Budapesti Kamarát vezette, tizennégy évig Dr.Bánáti János ügyvéd, aki a kamarai szerepvállalása mellett az egyik sztárügyvéd a büntető ügyekben; vele készített interjút a Független Hírügynökség.

  •  Százszoros jövedelmi különbségek is vannak
  •  Ellenáll a politikai megosztódásnak
  • A magyar közélet rosszabb lett
  • A listázást kikéri magának
  • Az emberek szerint a büntető-ügyvéd a rossz oldalon áll

 

Mikor kezdődött az ügyvédi pályája melletti kamarai karrierje?

1992-ben, a rendszerváltást követően lettem a Budapesti Kamara elnöke, de magát a rendszerváltást főtitkárként éltem át. 2006-ig voltam a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, 2006 óta pedig a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. 

Ez választott tisztség, ugye?.

Választott tisztség, igen.  Négyévenként választunk, tehát kiszámolhatja, hogy hányszor választottak újra. Persze nyilván vannak, akik szerint már elég hosszú időt töltöttem a szervezet élén, én magam is azt gondolom, hogy természetesen ez nagyon jelentős idő. Viszont a hozzám eljutó jelzések szerint a többség számára elfogadható az elnöki hitvallásom, különben nem szavaztak volna ennyiszer bizalmat számomra.

Mi ez a hitvallás?

Először is világosan kell látni, hogy az Ügyvédi Kamara elnöke, mindenkit kell, hogy képviseljen, aki annak a közösségnek a tagja. Ez azért is fontos, mert az ügyvédi kar kiemelkedően érdekes és heterogén összetételű. Mások a jövedelmi viszonyok; hihetetlen különbségek vannak. Akadnak szó szerint megélhetési gonddal küszködő ügyvédek, nem is kis számban és vannak nagyon jelentős, nagy megbízásokkal rendelkezők. Százszoros különbség is előfordul. Az is nyilvánvaló, hogy szakmailag is hihetetlen sokszínűség van, hiszen a jogági sokszínűség is leképeződik az ügyvédi karban, de mégis ezekben a szakmai kérdésekben is lényegében mindenkit képviselni kell. Végül, de nem utolsó sorban az ügyvéd, és ez történelmi hagyomány, kiemelkedő közéleti szerepet vállalt mindig és mindenhol. Én, mint elnök egy dolgot világossá tettem: a sokszínűséget, amennyire lehet, integrálni kell, de a politikai sokszínűséget nem a kamarán belül kell gyakorolni. Éppen azért, mert az ügyvédnek ezer féle lehetősége van, hogy ezt a politikai sokszínűséget megélje és vállaljon közéleti szerepet önkormányzatnál, adott esetben már magában a parlamentben. Vagyis van elég fórum a közéleti szerepre, viszont nincs szükség arra, hogy a politikai sokszínűség éket verjen a kollégák közé, végső soron akár szétrobbantsa a kamarát. Éppen ezért mindvégig ellenálltam – és talán sikerrel – annak, hogy a politikai megosztódás megjelenjen a kamarában.

Ez mostanság különösen nehéznek tűnik, amikor a politika részéről érkeznek támadások az ügyvédekkel szemben, hogy milyen ügyeket képviselnek, vagy képviselhetnek, vagy tart a politika elfogadhatónak.

Kamarai elnökként fölállítottam magamnak egy mércét, hogy miként kezeljem az ilyen helyzeteket, hogy milyen közéleti kérdésekben szólaljak meg. A vezérfonal az ügyvédi függetlenség védelme, mert az egyik legfontosabb, mondhatnám vívmányunk, hogy mi tényleg függetlenek vagyunk. Éppen ezért egyetlen egy forint költségvetési támogatás, vagy pályázati pénz nem érkezik a köztestülethez. Ez a függetlenségnek nagyon fontos része. Mindennek, az oktatástól, a kamarai apparátus fenntartásáig, a dologi kiadásokig a kamarai tagdíj a fedezete. Ennek az önkormányzatiságnak és a függetlenségnek a védelme az egyik fő motívum, és természetesen a bíróságokkal kapcsolatos alapkérdések, hiszen a bírói függetlenség nélkül és a bíróság működésébe vetett bizalom nélkül lényegében okafogyottá válna az ügyvédi működés. Természetesen akadnak olyan helyzetek, amikor a megszólalás szükségszerű.

Mondana arra példát, hogy mikor tartotta fontosnak, hogy megszólaljon?

Ilyen volt például az ügyvédi eskü kérdése. Az eskü szövegét egy jogalkotói – most már mondhatom – lázálom megváltoztatta, és nem arra kellett esküt tennünk, hogy titkot tartunk, hogy az  ügyfél érdekeit képviseljük, hanem lényegében a köztisztviselők esküjét emelték át, miszerint a jogszabályokat megtartjuk és megtartatjuk. Ez teljes abszurditás volt. Fölszólaltam, és viszonylag gyorsan a jogalkotó azt mondta, hogy igazunk van, és módosították. Ilyen fontos kérdés volt annak idején a bírák 62 éves korban való kényszer nyugdíjazása, ami ténylegesen a bírói függetlenséget veszélyeztette. Kiálltunk, kiálltam ilyen értelemben a kamara képviseletében a bírói függetlensége mellett. És megszólaltam akkor is, amikor Bárándy Pétert nagyon méltatlan támadás érte egy ügy vállalása miatt. Akkor teljesen egyértelműen világossá tettem, hogy ilyen nem létezhet. Nem vagyok köteles minden ügyet vállalni, de azért megróni valakit, hogy vállal egy védelmet, ami mindenkinek jár, az egyszerűen elfogadhatatlan.

Mint ahogy az is, ahogy nemrégiben megtámadták a Budapesti Ügyvédi Kamarát…

Ez a bizonyos csoport, amely listázott és megtámadta az önkormányzatiságot, az ügyvédi függetlenséget, támadta azt a szerepet, amit az ügyvédségnek be kell töltenie. A magyar történelem sok szomorú példáját ismeri a listázásoknak, gondoljunk csak a deportáláshoz vezető listákra, majd a „kulákok” listázására, de folytathatom a sort – az aktuális évforduló kapcsán – az ’56-os forradalom leverését követő megtorlások alapját képező listákig. De mondok egy példát az ügyvédség történelméből, melyhez személyes emlék is köt. 1958-ban az Ügyvédi Kamarába az állam bizottságokat hozott létre, hogy „kiszűrjék” a megbízhatatlanokat. Listák készültek, ahol több száz ügyvéd neve mellé a „nem alkalmas” megjelölés került. A Budapesti Kamara elnökeként találkoztam közülük számossal, akiket ’92-ben rehabilitáltak és megismertem, hogy a listázás milyen szívszorító élethelyzeteket okozott nekik, ezért is kellett az újabb próbálkozásnál megszólalnom. Kikérjük magunknak, hogy névtelenségbe burkolózó „szerzők” neki menjenek és elkezdjék lenyomozni, hogy az oktatók között például az egyik kolléganő 15, vagy 20 évvel ezelőtt egy olyan alapítványban vállalt tisztséget, amit ők most idekötnek, vagy odakötnek, ez egy olyan abszurditás volt, hogy azt mondtam, hogy kikérjük magunknak.

De mostanában egyre többet találkozunk ilyen abszurditásokkal. Tehát, hogy igenis az ügyvédeket, főként, ha politikai ügyeket vállalnak, akkor elkezdik őket stigmatizálni.

Ezért tartom fontosnak, hogy ha ilyet észlelek, akkor megszólaljak, mint ahogy fontosnak tartottam, hogy a 4 évvel ezelőtti Budapesti Kamarai választásnál megszólaljak annak okán, hogy kormány-közeliséggel „vádolt” ügyvédek listázása kezdődjön meg, felróva nekik az állami megbízásokat.

Nehezebb-e ma az ügyvédi kamarát vezetni, mint korábban? Éppen a politikai sokszínűség miatt.

Nehezebb, mert még többen vagyunk és még sokszínűbbek. Január 1-je óta az úgynevezett kamarai jogtanácsosok kamarai tagok lettek. Ez a jogtanácsosi karnak nem az egésze, de egy jelentős része. A munkaviszonyban, közszolgálatban dolgozók, közöttük nem is kevesen vannak, akik köztisztviselők, közalkalmazottak, NAV-nál dolgozó jogászok, miniszterelnökségen, minisztériumban dolgozók. Ők ugyanúgy kamarai tagok. Egy-egy ilyen megszólalásnál most már erre is figyelemmel kell lennem. Ez egy objektív nehézség. De nyilván vannak szubjektív nehézségek is. Hogy például a magyar közélet sajnos, hangszínében mennyivel rosszabb lett. Olyan kifejezések, olyan pocskondiázások hangzanak el, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, például épp a mai napon megjelent egy írás, amely néhány felmentő büntető ítélet kapcsán bírák listázásába fogott. Minden alap nélkül fenyegetőzve „komcsinak” minősít néhányukat. Szóval a válaszom az, hogy igen, nehezebb. De éppen a hihetetlen hosszú elnöki periódus, ami azt mutatja, hogy valahogy megbirkózom a feladattal, normális munkakapcsolatot tudok kialakítani a változó kormányokkal is.

Logikus lenne, hogy a különböző törvényhozásokban, amelyek az ügyvédséget érintik, az ügyvédi kamara elnökét meghallgassák. Meghallgatják?

A jogalkotásról szóló törvény előírja a közigazgatási egyeztetést. Tehát minden olyan törvényt, ami minisztériumi, tehát kormányzati előterjesztésre kerül a parlament elé, ott meghallgatnak. Az egyéni képviselői indítványnál nem, mert ott kikerülik az egyeztetést. Kifogásoltam is, hogy túl sok, túl fontos olyan törvény került így a parlament elé, amiről mindenki tudta, hogy a képviselő egyedül képtelen lett volna a jogszabály előkészítésére, és hogy csak az egyeztetés kivédése lehetett az igazi cél.

Már, hogy így kivédik a közigazgatási egyeztetés kényszerét?

Így van. Ahol viszont meg kell tenni, ott a Magyar Ügyvédi Kamarát megkeresik. A Polgári Törvénykönyv, a Büntető Törvénykönyv, a két nagy anyagi törvény, polgári eljárási törvény és a büntető eljárás: ezekben kodifikációs bizottságok alakulnak a minisztériumokban, mindig kamarai részvétellel. Van a következő szint, ami nem ilyen nagy kódex, de az Igazságügyi Minisztérium felügyelete mellett készülő szakmai törvények, azokat megkapjuk a közigazgatási egyeztetés során. Hozzáteszem, hogy néha nagyon rövid a határidő, tehát érdemben van olyan, amire néha azt kell válaszolnom, hogy négyszáz szakaszhoz nem tudunk hozzászólni ennyi idő alatt. De ez azért a kivétel.

És az alaptörvény módosításai, vagy a civiltörvény?

Ezek a törvényjavaslatok nem voltak a közigazgatási egyeztetés részei, az Ügyvédi Kamara véleményét nem kérték ki.

Amikor dönt arról hogy ügyvédként elvállal-e egy ügyet mérlegeli azt is, hogy az ügyvédi kamara elnöke?

Őszintén szólva nem.

Büntető védő vagyok, akinek szembe kell néznie a  a társadalmi előítéletekkel, azaz azzal, hogy a közvélemény jelentős hányada úgy tekint a büntető eljárásra, hogy „minek annyit vacakolni, minél gyorsabban, minél szigorúbban ítéljék el”. Egészen addig, amíg a családban nem történik valami, mert akkor bizony nagyon fontos a védő,  hogy segítsen.

 Azt is lehet mondani, hogy büntetőügyekkel foglalkozó ügyvéd a társadalom szemében mindig a rossz oldalon áll?

Pontosan. Voltak már ellenem tüntetések is, a Baumag  károsultjai például.

Ad abszurdum lehet, hogy egy kamarai tag, ügyvéd kollega bíztatta őket arra, hogy tüntessenek ön ellen?

Akár így is lehetett, hiszen, a sértetteket meg egy másik ügyvéd képviseli. A tárgyalóteremben számtalan ilyen van, hogy sértetti képviselőként ott ül egy kolléga.

Olyan előfordulhat – kollégáktól hallottam ilyet -, hogy kimondja egy ügy kapcsán, ez politikai koncepciós per?

Perbeszédben adott esetben kimondom. A tárgyalóteremben igen, ott ki lehet és ki kell mondani, ha az ember úgy gondolja, úgy érzi. A sajtóban, egyéb nyilatkozatokban azonban nem, mert ezzel a napi politikai csatákba bocsátkoznék bele, amit kamarai tisztségem folytán nem engedek meg magamnak.

A Gyárfás-ügyben viszont az ügyfelének nem engedte, hogy nyilatkozzon a sajtónak.

Én csak tanácsot adok. Azért, mert az ügy ura, az ügyfél. Azért, mert

az ügyeket, és ezt Gyárfás Tamás is elmondta, nem az újságban kell megnyerni.

Számomra az a megfelelő, ha egy ügyről a sajtóban nem jelenik meg semmi, nem ott számolunk be arról, hogy mi a mi védekezésünk lényege.  Még akkor sem, ha az ügyfél hozzájárul. Ezt abszurdnak tartom. Ha a sajtóban megjelenik valami, kiszivárgott, levélszekrénybe beesett jegyzőkönyv másolatok alapján, akkor persze, van egy védekezési reflexe az ügyfélnek. Az az érdeke, hogy egy másik variációt is ismerjen a nyilvánosság. Akkor megszólalok. A Gyárfás-ügyre térve, ott az volt az elképzelésem, hogy miután ismerjük az érintettet, aki a médiában nőtt föl, a kisujjában van a média, de most róla van szó. Ez ugyanolyan, mint amikor azt szoktuk mondani, hogy egy ügyvéd lehetőleg ne képviselje saját magát, még a közvetlen családtagját sem. Mert kívül kell állni az ügyön, különben elveszted. Ez ugyanúgy vonatkozna szerintem arra, aki egész életében média szereplő, médiát irányított, szervezett, alapított, kézbe tartott, az nagyon nehezen tud kettős szerepben is látni. A dolgot úgy látja, mintha másnak a helyzetét kéne neki most irányítani. Ezért gondoltam azt, hogy jobb, ha nem üzengetünk a sajtóban, meg nem megyünk elébe, hogy mi most kitaláljuk, hogy esetleg mi lehet a bizonyíték a nyomozóhatóság kezében. Az más dolog, hogy ha megjelenik egy valótlan rosszindulatú híradás, arra legyen reflektálás. Most itt tartunk.

A Gyárfás-ügy egyben politikai ügy is?

Én még mindig nem érzem benne a politikát. A politikának annyi köze van hozzá, amit abszolút abszurditásnak tartok, hogy van egy olyan vonulata, hogy 97-ben kb., tehát a Fenyő János tragikus halála előtti hónapokban politikai szereplők is úgymond közvetítgettek közöttük és ebben a szálban keresik állítólag néhányan a Fenyő gyilkosság politikai szálát, ami szerintem teljesen elképesztő. De abban én semmilyen politikai szálat nem vélek felfedezni, hogy Gyárfás Tamás ellen miért pont most indult eljárás.     

Gulyás Márton: Nem védekezünk, készülődünk

Azt tapasztalom az egész országban, hogy kifejezetten erős a kormányváltó hangulat. De segítséget várnak az emberek, kell valaki, aki megteremti az egységet – mondta a FüHü-nek Gulyás Márton aktivista.

Hogyan akarják Soros közlegényei felforgatni Magyarországot, mire készülnek?
A nyílt társadalmak megőrzéséhez nem elég a jogállamban bízni: ki kell állni azért, amiben hiszünk. A CEU és az alapítványaim támogatottjai ezt teszik. A létük a tét.”
Nos, ez akárhogy is nézzük, egy elég agresszív, agitatív nyilatkozatnak tűnik, de egyúttal azonnal meg is értjük belőle a nyílt társadalom melletti kardoskodás és a Soros által pénzelt szervezetek mozgatórugóit.

A fenti cím és idézet az Origóból való. A hosszú írás, amely agresszívnek minősíti azt a szöveget, amely arról szól, hogy ki kell állni azért, amiben hiszünk, nem elég megbízni a jogállamban, egyértelműen folytatja azt a kormányzati propagandát, amely Soros György és immár néven nevezett magyarországi „helytartói” ellen folyik. Azt akarja állítani, hogy ezek az emberek – Gulyás Márton, Vágó Gábor, Schilling Árpád – felforgató tevékenységet folytatnak, veszélyeztetik a demokráciát, jogellenes akciókat terveznek, polgári engedetlenség címszó alatt. A cikk megismétli, hogy Gulyás Márton, azt követően, hogy a bíróság az Origo elleni keresetét helybenhagyta, vagyis

a hírportál megsértette a civil aktivista jogait,

és amely ítéletről az Origo persze nem számolt be, tehát, hogy Gulyás az elmúlt hét péntekjén betört a portál szerkesztőségébe, ahonnan a biztonsági őrök kergették el tizenöt társával együtt és ahol plakátokat ragasztott ki a szerkesztőség falaira. (Akkor most elzavarták Gulyásékat, vagy nem? – A szerk.)

A Független Hírügynökség a hétfő reggeli origós cikk után megkereste Gulyás Mártont, hogy tisztázhassa: betört-e a szerkesztőség épületébe, vagy sem.

Semmilyen betörés nem történt – válaszolta kérdésünkre az aktivista. – Valóban tizenöt-húsz emberrel odamentünk az Origóhoz, hogy

felhívjuk a figyelmüket arra, hogy milyen döntést hozott a bíróság és arra, hogy mi az, amit tesznek.

De, ha elzavarta önöket a biztonsági őr, csak át kellett valahogy törni rajta, nem?

Nem, tekintettel arra, hogy udvarias köszönés után megkérdeztük, hogyan jutunk fel az irodaépületben található szerkesztőségbe, ő pedig szintén udvariasan útba igazított bennünket. Ezek után felmentünk a szerkesztőségbe, ahol megpróbáltuk elhelyezni a plakátjainkat, ezt az ottani biztonsági ember nem engedte, majd pedig elköszöntünk egymástól.

Az akció békés jelenetéről készített felvétel is azt bizonyítja, hogy semmilyen atrocitás nem volt. Viszont keményen támadja önöket a kormánypárti sajtó, mint most az Origo is. Hogyan lehet ezek ellen védekezni?

Nem kell védekezni.

Ők pontosan azt akarják, hogy folyamatosan hárítsunk, és arról beszéljünk, amit ők akarnak.

Nekünk viszont azt kell felmutatnunk, erőszakmentesen, hogy milyen igazságtalanul használja a hatalmát a jelenlegi kormányzat. Most például azt akarjuk elérni, hogy megváltozzon a teljesen igazságtalan választási rend, ezért működtetjük az Agorát. És mindent el is követünk annak érdekében, hangsúlyozom a demokratikus kereteken belül, hogy akkora nyomás legyen, amely alól nem lehet kitérni. Nem érdekel, milyen hamis vádakat fogalmaznak meg ellenünk, mi tesszük a dolgunkat.

Nincs könnyű dolguk, nem pusztán a hatalom manipulációi miatt, hanem mert meglehetősen erős az apátia a választókban…

Én az ellenkezőjét tapasztalom az egész országban; kifejezetten erős a kormányváltó hangulat. De segítséget várnak az emberek, kell valaki, aki megteremti az egységet. Higgye el, rendkívül erős a tenni akarás, de ehhez valóban segítséget kell nyújtani, megfelelő mederbe terelni ezt a tettvágyat.

Ki lehet erre képes, a civilek, vagy a pártok?

Csakis együtt. Keresni kell egymást, pártoknak, civileknek közösen kell megtalálni az utat a választókhoz.

Ön mire készül, milyen akciót tervez az elkövetkezendő időszakra?

Több mindennel készülünk, kifejezetten izgalmas, kreatív ősz előtt állunk. Konkrétan még nem mondhatok semmit, annyit azonban tudni kell: a Fidesznek nincs felhatalmazása semmire, de vannak költségvetési milliárdjai. Ez azonban csak ideig-óráig működhet, és nekünk az a dolgunk, hogy elérjük, a milliárdok ne fedhessék el az igazságot.

Szeretet sokféle van, gyűlöletkeltés csak egyfajta

  • Inkább a korszellem érdekel, nem kifejezetten a zsidó kérdésre vagyok rákattanva, mondja Mohácsi János rendező.

  • Az Egy piaci napot is nagyon elutasíthatja valaki, ha akarja, mégpedig a következő dumával, „már a vízcsapból is a zsidók folynak megint”.

  • Egy erőteljes színházi estének lórúgásszerű ereje van.

  • A Dohány utcai seriff előadása kimegy New York-ba, Washingtonba.

 

Gyakran visszatérsz a zsidó témához. Megy még a Dohány utcai seriff című produkció, az Örkény Színházban nem is olyan rég még látható volt az az előadás, amiben a Kamenyec-Podolszkij-i tragédiát dolgoztad fel, ahol sok zsidót öltek meg nem németek, hanem magyarok. És most a Radnóti Színházban, az Egy piaci nap előadásában, arról beszélsz, hogy a háború után, 1946-ban is volt nálunk zsidókat üldöző pogrom.

Én nem zsidó, hanem inkább magyar témának nevezném ezeket. Inkább a korszellem érdekel, nem kifejezetten a zsidó kérdésre vagyok rákattanva.

Modellhelyzeteket látsz bennük akár a mára vonatkozóan?

Óriási sebnek tartom a magyarországi Soát, ahogy a Donkanyarba kizavart két-háromszázezer emberrel történteket is. Ez olyan seb az ország életében, ami szerintem még a következő generációk életét is meg fogja határozni. Hatni fog rájuk valahogyan.

Meg tudod fogalmazni, hogy mi hat benne?

Hogy lehet egy hiányt megfogalmazni? Hatszázezer embert elhurcoltak az országból, ha belegondolsz, ez egyharmad Budapest. Vagy nyolc Szombathely. Orbitális mennyiségű emberről van szó. Ők valahogyan részt vettek a népesség kulturális életében, történetük volt, nem kis részben járultak hozzá az országhoz kulturálisan, gazdaságilag, mindenhogyan. Engem érdekel azoknak a felelőssége, akik ebben a népirtásban közreműködtek. Borzalmasnak tartom, hogy nem lettek feldolgozva, kibeszélve ezek a történetek, és a lakosság nem kis hányada ma is elutasítja valamilyen módon ezeket a problémákat.

Tébolyító, hogy hatszázezer ember meghal, és utána még egyáltalán lehetséges antiszemitizmus, akár rögtön 1946-ban, ahogy ma is nálunk. A migránsgyűlölet is felfogható egyfajta antiszemitizmusként.

A gyűlöletkeltésnek a technikája egyfajta. Szeretet nagyon sokféle van, gyűlöletkeltés csak egyfajta. Ezt ismerjük a Harmadik Birodalomból, 1949 környékéről, a fordulat évéből, ismerjük a komcsik alatt és a mostani nomenklatúránál is. Ezek a gyűlöletkeltési technikák egyformák, kétségtelenül hasonlítanak egymásra.

Nem jön rá a tömeg jelentős része, hogy a gyűlöletkeltés egy mechanizmus és ugyanaz igen régóta?

Hát Gábor, a kérdésben ott a válasz. Igen, nem jön rá a tömeg. Szerintem borzalmasan kevés az ismeretanyag. Az Egy piaci napot is nagyon elutasíthatja valaki, ha akarja, mégpedig a következő dumával, „már a vízcsapból is a zsidók folynak megint”. És ez még csak a legenyhébb, amit mondhat az ember. Ez nem kellemes téma, eshet valakinek rosszul, kétségtelen.

Nem arról van szó, hogy a Radnóti Színházba általában úgyis azok mennek be, akik egyetértenek veled? Milyen hatása lehet egy ilyen produkciónak?

Én nem hiszem, hogy egy színházi előadással gödröt lehet ásni, vagy árkot lehet betemetni. Ha bárkiben is feltámad a részvét, a kétség, már sokkal többet ért el ez az előadás, mint amiben én reménykedem.

Nem a világmegváltásért dolgozom, hanem egy bitang erős színházi estét akarok csinálni.

Ebben a pillanatban éppen erről a kérdésről.

Nem félsz attól, hogy amit esténként körülbelül kétszázötven embernek játszotok, az nem válik köztudottá, nem kerül be a társadalom vérkeringésébe?

Nem félek attól, hogy a színházi produkcióim nem versenyképesek a filmmel, a tévével, akár a nettel. Egy erőteljes színházi estének lórúgásszerű ereje van, ezt látom a közönségen. Csak egy bitang jó koncert tud olyan elementáris és érzéki lenni, mint amilyen a színház. Ugyanakkor a mennyiséggel baj van, a Radnótiba esténként csak kétszázhatvanan férnek be.

Miközben azt látjuk, hogy, meglepő módon, nálunk nő a színházba járók száma. Az pedig pláne meglepő, hogy ezen belül a fiatalok aránya még inkább.

Erőteljesen kételkedem abban a statisztikában, amelyik azt mondja, hogy az ötmillió nézőt közelítjük.

A tao körüli borzalmas gyalázat miatt vannak szerintem fölpumpálva a színházi statisztikák. Hiszen a nézőszám arányában igényelhető a támogatás.

De az kétségtelen, hogy járnak nálunk színházba az emberek, én nem tudok szerte az országban úgy betévedni színházba, hogy ne teltházat lássak.

A rossz előadások zöme is dugig van.

Ki van éhezve az emberek jelentős része a színházra, mert a gépi kultúra nagyon fárasztó lehet, aztán, hogy tudjuk-e minden este színházzal azt a minőséget nyújtani, amit megérdemelne a közönség, arra egy biztos nemmel válaszolok. De rám a saját előadásaim terhe hárul.

Amíg Kaposváron dolgoztál, ott hozzá voltál szokva egy csapathoz, ahogy ahhoz is, hogy egy szezonban egy előadást rendezel. Valaha még nyilatkoztál is arról, hogy nem is lehet becsülettel ennél többet csinálni. Mostanában pedig általában megvan neked évadonként a négy, az is lehet, hogy az öt produkció is. És nincs hozzá társulatod. Hol itt, hol ott rendezel.

Ezt kínkeservesen meg kellett tanulni. Az első pár év rettenetes volt, most jutottam el oda, hogy négy vadonatúj előadást csináltam, tehát négy olyan darabot állítottam színpadra, amit még soha nem rendeztem.

Az elmúlt időszakban sok darabot rendeztél újra.

Igen, és nem is szégyellem ezt, most is csinálom, a Black Comedy előadását például sok szeretettel leszállítom Székesfehérvárnak. Ilyenkor könnyebb dolga van az embernek, nem kell újra a megíratlan részekkel és a dramaturgiai gyengeségekkel veszkődni. De természetesen a koncepciómat át kell szűrni azon a társulaton, amelyikkel dolgozom. Nem alázhatom meg a színészeket azzal, hogy a másokra kitalált elképzeléseimet egy az egyben rájuk alkalmazom. Most jutottam el odáig, hogy négy új előadást csináltam a szezonban, és azt kell mondanom, hogy egyiket sem szégyellem. Tudom, hogy mind a négy helyen nagyon komoly minőséget hagytunk magunk után. Igen komolynak tartom a Vőlegény előadását, ami Szombathelyen volt, sajnos azt túl kevesen látták. Nagyon jó volt a miskolci Kabaré és a nyíregyházi Illatszertárnak most bitang szerencséje van azzal, hogy megy a POSZT-ra.

A Pécsi Országos Színházi Találkozó műsorfüzetében benne van, hogy az ott lévő előadások száma és díjak tekintetében Zsótér Sándorral ti ketten vagytok a csúcstartók.

Ha valami nem érdekel, akkor például ez. Mert van olyan előadásom, aminek tudom, hogy ott lett volna a helye a POSZT-on, és nem volt. A POSZT-on a színházi alkotók minősége találkozik a válogatók igencsak szubjektív és bizonytalan mérce szerinti mustrájával. Ez inkább szerencsejáték.

De úgy tűnik, hogy te ebből győztesként jössz ki.

Nem akarok győzni. Azt sokkal fontosabbnak tartanám, hogy a POSZT egy fasza, kemény fesztivál legyen, ahol a legjobb előadások vannak,

nem pedig két színházat nem hivatásszerűen néző ember válogat ki produkciókat, nem létező szempontok szerint. A Theaterfest-re öt kritikus vérig menő harcban kiválasztja azt a hét előadást, és nem többet, ami ott van. Nincs legjobb előadás, nincs legjobb színész és semmi ilyesmi nincs, hanem az a lényeg, hogy te ott vagy a Theaterfesten és ez borzalmasan emeli a színészeknek, a színháznak, az összes kreatív munkatársnak az ázsióját.

De éppen az előbb mondtad, hogy az Illatszertár előadásának nagy szerencséje van azzal, hogy eljut a POSZT-ra.

Igen, ez a nyíregyházi színháznak jót tesz, de nekem erőteljesen közömbös a POSZT, nem izgulok, hogy ott van-e előadásom, nem várom a hajnali telefont, mint 2000 környékén, hogy nyertem-e vagy nem nyertem. Ez régebben nagyon lényeges volt. Örülök, ha a színészek díjat kapnak, mert akkor nekik segítettem, de azok miatt, amiket mondtam, nekem a POSZT nem tartozik a szerelmeim közé.

Mi tartozik most a szerelmeid közé?

Most az, hogy

a Dohány utcai seriff előadása, a K2 Színház, de főleg Boros Anna és munkatársainak hihetetlen melója miatt kimegy New York-ba, Washingtonba, és angol nyelvű előadásokat tartunk belőle. Nagyon várom a produkció találkozását az amerikai közönséggel.

Örülök, hogy a Szakértők zenekar, tehát a Kovács Marciék bandája is kimegy, és koncertet tart Márton, már rég ott kellene játszania. Olyan nagyságokkal lép fel majd, mint a Klezmatics klarinétosa, Matt Darriau, aki egy csodálatos világsztár. Meghallgatta a Szakértők zenéjét és örömmel vesz részt a koncertjükön.

Eszelős kaland egy olyan előadást áttenni más nyelvre, amelyikben csak a szöveg és a zene van, hiszen az utolsó egy-két percet leszámítva, vaksötétben játszódik a produkció.

Nagyon nehéz volt a színészeknek. Egy részük beszél angolul, nem is rosszul, azok akik pedig nem, is tanultak valaha és ők fölkészültek. Nagy segítségünk volt, hogy kinti amerikai színészkollégák fölmondták a szöveget, hogy kiejtésben ne okozzanak csalódást. De Iso, az öcsém, azt mondta, hogy nagyon sok az angolul kevésbé jól beszélő kint, igen sokféle angolt beszélnek, ezért nem idegen, hogy valaki nem az irodalmi angolt, az irodalmi amerikait használja.

Mikor lesz ez pontosan?

Június 15-én megyünk, és körülbelül két hétig maradunk. New York-ban pedig a K2-nek még lesz előadása, a Holdkő, amit Závada Péter az amerikai disszidenseknek a történeteiből írt. Ez magyar nyelven lesz a Magyar Házban. Plusz még a Szakértőknek lesz koncertje és még amit Alföldi Róberttel közösen csináltak Marciék, Konrád György szövegét használva, a Kutató kézben hamu és csontdarabkákat is előadja a Szakértők meg egy Amerikában élő színész fiú, Boncz Ádám.

Mi ez, egy kultúrcsomag?

Ez egy csomag, igen, Hungary Live fesztiválnak nevezték el, és az a terv, hogy évente csinálnak egy ilyet.

Párkányi Orsi: Ne hagyd, hogy a kudarcok megbénítsanak

„Teljes bizonytalanságban próbálsz valami újat létrehozni, korlátozott erőforrásokkal, a kreativitásodban bízva, hittel magadban és a célban. Ennyi. Ezt az élet nagyon sok területén lehet alkalmazni, az üzleti élettől kezdve a politikán át a magánéletig” – így foglalja össze a startup lényegét Párkányi Orsi, egy, a nemzetközi médiaérdeklődésnek köszönhetően világszerte ismert startup ötletgazdája, elindítója és működtetője. A két éve elstartolt JoinMyWedding (Csatlakozz az esküvőmhöz) indiai esküvőket tesz látogathatóvá külföldi turistáknak, akik szinte családtagként belülről ismerhetik meg a tényleg színpompás és különleges – több napig tartó – ceremóniát. Piaci rést találtak meg ezzel a különleges – a kínálatot, azaz a nyitott esküvőt kínáló és a keresletet, azaz az erre kíváncsi turistákat összehozó – amolyan egzotikus – szolgáltatással, nem véletlen, hogy a BBC és  CNN is foglalkozott már a céggel. Az ötlet különleges, de az ötletgazda, Párkányi Orsi gondolatai között is van sok különleges. Már eleve az, hogy a szobája falán egy úgynevezett Vision Board vonzza a tekintetet: a céljait főként képekben rögzítve így tudat alatt is álladósul, hogy mit szeretne elérni. Mert hisz az önbeteljesítő gondolat erejében. Többek között abban is…

 

Amennyire ismerem a munkásságát, Ön nem tipikus üzletasszony, hogy úgy mondjam – ha egyáltalán van ilyen kifejezés –  annak is a startup-os fajtája. Értem ez alatt azt, hogy nem tipikusan élte–éli az életét, miként nem tipikus üzleti modelleket indít az útjára, s nem tipikus az elképzelése sem a világról. Ezt látták meg Önben azok, akik az Ön – a világban médiatéren legalábbis már befutott startup-ja, a JoinMyWedding (JMW) mögé álltak? 

Ami most történt, az az életfilozófiám alapján szinte természetes: azt vallom ugyanis, hogy mi teremtjük a saját valóságunkat. A legutóbbi, december közepéig tartó, három hetes indiai üzleti utam nem csak amiatt volt sikeres, mert az idegenforgalomban az egyik legnagyobbnak számító nagyágyú mögénk állt tanácsadóként, hanem amiatt is, mert nagyon sok mindenre rádöbbentett az eddigi életutamat illetően. Összeállt a kép: az életfilozófiám alapján nagyon sok minden a helyére került. Én mindig is utazni szerettem volna, új emberekkel ismerkedni,  új világokat felfedezni és pozitív hatással lenni sok ember életére: színpadra vágytam – eredetileg színésznő, énekesnő szerettem volna lenni; s mindig is olyan munkát képzeltem el magamnak, amelyben nincsenek főnökeim. S megteremtettem magamnak azt a lehetőséget, amely mindezeket egyesíti. Mert vallom – s így is élem az életem –, hogy a dolgok úgy tudnak történni, ahogy én azokat vezérlem.

Mert hogy minden a saját döntéseim függvénye, annak, hogy a céljaim eléréséhez vezető úton milyen választásokat, döntéseket hozok, merre indulok el, mibe teszek figyelmet és energiát.

Hiszem, hogy ha valamire nagyon ráfókuszálunk, ami a mi utunk és szívünk igazi küldetése, akkor a világegyetem is összefog, és segíti a sikert.

Minden sikeres, amibe belevág?

Félreértés ne essék! Nekem is voltak, vannak és bizonyára lesznek kudarcaim, de utóbb mindig rádöbbenek arra, hogy a kudarcok sem véletlenek, azokból is okulhat, tanulhat az ember, ami szintén visz előre. Ami azonban alapvető – s ezt tanultam meg a sikeres emberektől –, hogy nem kifogásokat kell keresni a nehézségek idején, hanem a megoldás útjait. A mostani indiai üzleti utam nagyon sok szempontból igen fontos volt a JMW és az én számomra is, a többi között azért mert most értettem meg igazán, hogy miért is bukik a legtöbb vállalkozás – hiszen bukik, nekem is volt kudarcom, nem is egy – ez ezzel jár. Feladod vagy nem adod fel – ezen állhat vagy bukhat. Azzal együtt is így van ez, hogy természetesen vannak objektív okok, amin megbukhat egy még oly jó ötleten is alapuló, s jól összerakott vállalkozás is. De az ember a zsigereiben érzi, hogy mikor és mi fog működni.

Csak hallgatni kell a belső megérzésekre és haladni előre, nem hagyni hogy a pillanatnyi kudarcok megbénítsanak minket.

Nekem már több olyan sikerem volt az életben, amikor ugyan a cél ott lebegett a cél a szemem előtt, de az is látható volt, hogy a kudarc szinte be van kódolva, de én kitartottam, s végül elértem, amire vágytam. Ilyen volt például az ausztrál állampolgárság, aminek a megszerzését nagyon sokan menet közben, a sok-sok nehézség miatt – feladják.

Akkor kezdjük az elején: hogyan és miért került Ausztráliába?

Tanulni mentem ki, 2005-ben. A Műegyetem műszaki menedzser szakára felvételiztem itthon az érettségi után, a választásom egyetlen szempontja az volt, hogy ott kínálták a legtöbb ösztöndíj-lehetőséget külföldön. Amint megkezdődött az oktatás, az első napon végignéztem a táblára kirakott összes lehetőséget, s kiválasztottam azt – az ausztrált –, amely teljes ösztöndíjat kínált, s fizetett mindent. Nagyon tudatosan készültem a pályázatomra: felkerestem az ösztöndíjat korábban elnyerteket, kifaggattam őket, hogyan kell megkapni. Más szóval, stratégiában gondolkodtam. Évente egyetlen magyar diák kaphatta meg, amikor jelentkeztem, én lettem a befutó. Amikor a hírt közölték velem, akkor azt is hozzáfűzték, hogy azért esett rám a választás, mert én akartam a legjobban azt az ösztöndíjat.

Az ilyen akarás Magyarországon még mindig negatív megítélés alá esik, erőszakosnak, nyomulósnak tartják azt, aki nagyon szeretne valamit elérni, és tesz is érte, ezt az ausztrálok – és sokan mások – pozitívnak tartják,

és többre értékelik a motivációt és az eltökéltséget, mint akár a képességeket. Ez volt egyébként az, ami miatt menekültem itthonról.

De ez még messze van az állampolgárságtól, ez csak tanulóvízum.

Miután ausztrál állampolgárságot szerettem volna szerezni – s nem feltétlen férjhez menés útján –, a diploma megszerzése után doktori ösztöndíjat szereztem, s elindítottam a letelepedési engedély megszerzésének a procedúráját. Miután nem volt kötelező bejárni az egyetemre, ez idő alatt kezdtem el vállalkozói fórumokra járni, s akkor döbbentem rá, hogy

mennyire nagy a nemi aránytalanság, szinte csak férfi vállalkozóval találkoztam a legtöbb technológiai üzletági rendezvényen.

Közben a letelepedési engedély megszerzése után különféle vállalkozásokba fogtam – sokat buktam is, például pogácsasütéssel és gyöngyfűzéssel próbálkoztam –, de közben egyre erősödött bennem a gondolat, hogy valamifajta fórumot kellene teremteni a női vállalkozók számára, ami ott sem létezett még ekkor. Pedig szükségünk van egy olyan közegre, ahol egymást tudjuk támogatni: hiszen fontos a támogatás és ezt nem feltétlen a családtól kapják meg a vállalkozók, hiszen a család természetesen félt bennünket, a barátok jó része pedig – akár tudat alatt is – azért nem feltétlen támogató, mert egy esetleges siker megkérdőjelezheti a saját életválasztásának, -vitelének a létjogosultságát. Saját magam is szerettem volna körbevenni egy olyan közösséggel, amely engem is támogat a törekvéseimben. A közösségépítésben pedig mindig is erős voltam – meg tudok határozni értékeket, s magam köré tudok gyűjteni embereket. Igaz, megosztó a személyem, de azt hiszem egy vezetőé mindig is az. Így indítottam az útjára a Nők, mint vállalkozók szervezetet is anno Ausztráliában.

Az, hogy a nőkre, a női vállalkozókra tett, az azt jelenti, hogy feminista lenne?

Tény, hogy a női téma a szívügyem. Nem szűkíteném le a női vállalkozókra a kört, általában a nők szerepvállalásának az előmozdítása fontos a számomra. Amikor jó egy éve – személyes, elsősorban is családi okokból – hazaköltöztem, megpróbáltam tenni az ellen a számomra kifejezetten felháborító tény ellen, hogy az élet szinte minden területén – az üzleti életben és a politikában is – mennyire el vannak nyomva a nők Magyarországon. Ami az előbbit illeti – például egy startup rendezvényre a férfiak zöme el sem megy, ha csak női előadókat hirdetnek, az utóbbit pedig ragozni sem kell: Magyarország egyike azon nagyon kevés országnak a világon – még a harmadik világban is ritkaság számba megy ez –, amelynek a kormányában nincs női miniszter, s megnézhetjük az Országgyűlést is, a képviselőknek csak a durván tíz százaléka nő. Gondoltam, változtatni kellene:

megkerestem a pártok női politikusait – be is jutottam hozzájuk, mert ebben nagyon jó vagyok –, s megpróbáltam őket egy asztalhoz ültetni, beszélgetni a női szerepvállalás erősítéséről. És falakba ütköztem.

Elszomorít, hogy azok az emberek, akik elvben az országért dolgoznak, egyszerűen úgy döntenek, hogy esélyt sem adnak az egymással való kommunikációra egy adott témában! Ez számomra érthetetlen és elfogadhatatlan. Nehezen, de végül elengedtem ezt a politikai dolgot, viszont amikor hívnak, szívesen megyek és előadok, megszólalok a témában. És nagyon sok pozitív élmény is ért,  idehaza is sok nő és férfi küzd a sztereotípiák és a megkülönböztetés ellen.

De hát most van női miniszterelnök-jelölt, az LMP-s Szél Bernadett személyében…

Nagyon örülök, hogy ilyen példa is van. Bízom abban, hogy a választások során általában is szempont lesz, hogy a nők erőteljesebben képviseljék magukat. Most bizakodom, hiszen van egy esély, a jövő évi választás.

Azt említette, hogy családi okokból költözött vissza Magyarországra. De a legújabb projektje, a JoinMyWedding.com nemzetközi projekt. Hogyan illeszti össze ezt a kettőt?

A családi okok mellett volt több más is, ami miatt váltani akartam. Egyrészt Ausztráliában megtanultam, hogy tíz év után szükség van arra, hogy az ember kilépjen addigi életéből. Ott ezt az úgynevezett sabbaticallal oldják meg: ha valaki tíz évet már lehúzott egy munkahelyen, akkor sok helyen kap egy év fizetett szabadságot arra, hogy csináljon, amit akar, szerezzen új impulzusokat, s amikor visszatér, akkor új motivációval fogjon munkába. 11 évet töltöttem Ausztráliában, a személyes célomat, az állampolgárságot elértem, az üzleti elképzelésemet – női vállalkozói szervezet elindítását – megvalósítottam, működtetéséhez már nem kellettem, éreztem, hogy én abba már több értéket nem tudok beletenni. Egyébként korántsem biztos, hogy itt ragadok Magyarországon – az elkövetkező időszakban szerintem többet fogok külföldön, jelesül Indiában tölteni, mint itthon.

Azt már említette, hogy mindig olyan életet szeretett volna, amelyben nincs főnöke, s köze van az utazáshoz, az új emberek megismeréséhez. Innen a JMW ötlete? Nem félt, hogy egy tejesen új ágazatba, az idegenforgalomba vág bele egy vadonatúj koncepcióval, mindezt tapasztalatok nélkül?

Nyolc évet töltöttem a startup világában Ausztráliában és itthon, több tízezer dollárnyi tanfolyamot végeztem el –  legtöbbször barterban, partneri viszonyban –, meginterjúvoltam mintegy félszáz sikeres startup-ost, blogot és videoblogot vittem a témában – szerintem alaposan felkészültem a startupra. Voltak kudarcos kísérleteim nekem is, de vallom, hogy

a bukásokból tanultakat hasznosítva, a legközelebbi vállalkozást már ugyanarra szintre könnyebben tudom felvinni és ezáltal mindig előbbre és előbbre jutni.

Különben is, minden valamiért történik, minden – a kudarc is és a siker is – egyszer új értelmet nyer. Például ma már látom, hogy az ausztrál női vállalkozói szervezettel elért munkámnak köszönhetem, hogy a JMW számára nagyon sok kapu kinyílik szerte a világon. A mostani indiai utamon összesen csak három nap kellett, hogy az idegenforgalomban meghatározó cégek első emberei fogadjanak, meghívjanak magukhoz, s felkeltsem az érdeklődésüket a vállalkozásom iránt. Egyébként az, hogy minden mindennel összefügg azt is jelentheti, hogy a JMW nem a végcél, az csak egy nagyobb cél részének bizonyul majd.

 

Az ötlet, az elképzelés tehát megvolt. Hogyan indult el a vállalkozás?

Két éve indultunk, Amerikában vagyunk bejegyezve, Magyarországról dolgozunk, de szükség esetén sokat vagyunk külföldön is, jelesül Indiában.

Egy tipikus startup trükkel indultunk: elkészítettük a honlapunkat, s feltettünk rá egy nem létező török esküvőt, amit mi találtunk ki. Ezt gyakran csinálják a startuposok, hiszen amíg üres a platform, senki nem érdeklődik a termék, a szolgáltatás iránt, valamint nem is látszik hogy mi is akar lenni.

Kitaláltunk tehát egy esküvőre készülő párt, a történetüket. Az, hogy elterjedt a híre, az a médiának köszönhető. Először egy külföldi blogger fedezte fel a JMW-et, s írt rólunk, a híre pedig eljutott egy indiai helyi rádióba is, amikor már megvolt az első igazi, regisztrált, egyébként indiai esküvőnk is. Az egy úgynevezett közösségi esküvő volt – Indiában szokás, hogy ha vidéken egy gazdag ember férjhez adja a lányt, akkor egy kalap alatt, az esküvő mentén több párnak is lehetővé teszi az amúgy borzasztóan költséges esküvő megtartását. A sztorinkat azután felkapta az egyik legnagyobb indiai országos napilap, a Hindustan Times, s ekkortól szinte futótűzként terjedt tovább, foglalkozott velünk később a nemzetközi sajtó, nem is akármilyen szinten, egyebek között a BBC és a CNN is megkeresett minket. Jópofa történet, hogy valakik teljesen lemásolták a JMW-t, ez is bekerült a médiába de szóltak nekünk – mi felvettük a kapcsolatot velük, s el is tűntek  színről. Egyelőre indiai esküvőkre szervezünk rá külföldi látogatókat.

Hogyan áll a cég?

Két-három év legalább kell ahhoz, hogy egy startup belendüljön. A hosszú távú célunk az, hogy C2C modellben (párok és utazók között közvetlenül) működjön, sok felhasználóval, az egyik oldalon az esküvői kínálattal, a másikon pedig a turistákkal. Vannak angyalaink – fejenként 5-10 ezer dollár értékű befektetéssel, zömmel egyébként magyarok. Érzésben most körülbelül ott tartunk, mintha a sivatagban menetelnénk, folyamatosan a képünkbe fújná a szél a homokot, egyre szomjasabbak vagyunk, s alig várjuk, hogy a hátunk mögül érjen minket a szél. Ez tipikus startup érzés.

De folyamatosan haladunk előre: ma már tisztábban látjuk például, hogy milyen további piaci réseket érdemes megcéloznunk.

Rájöttünk arra, hogy több kategóriában érdemes összeállítani a kínáltunkat. Például a business (üzlet) és a pleasure (szórakozás) szavakból összeállított  „Bleisure” utazók körében egybeesik a fizetőképes kereslet és az érdeklődés: egy üzleti úton több napig Indiában dolgozó ember az estéjét szívesen tölti a fogadó ország jellegzetességeinek a felfedezésével – a részvétel egy indiai esküvőn tipikusan ilyen. Ennek  éppen úgy megvan a piaca, mint a tematikus élményalapú utazásnak, amikor egy esküvő köré szervezik meg a turistautat. És vannak emellett a backpack (hátizsák) és a flash (villanás) szavakból összerakott „flashpacker” utazók számára kínált élményutak, amelyek a köztes kategóriára esnek, nem Hilton- s nem is hostel-szintű szállással és ellátással.

Hány országból utaztattak már embereket indiai esküvőre?

20-25 országból érkeztek eddig vendégeink, köztük magyarok is.

Igen sok minden csinál egyszerre. A JMW mellett előadásokat tart meghívott előadóként, s online üzleti coaching kurzust is indított. Ez utóbbit miért?

Mert arról beszélek, amit csinálok. Nagyon élvezem, teljesen kikapcsol, s heti pár órámat veszi csak igénybe. Ráadásul miközben másoknak is segítek, nekem is segít megfogalmazni, kikristályosítani a saját dolgaimat. Eleve össze kellett raknom a tízhetes online business coaching-kurzus anyagát, amiben a startup metodológia éppen úgy helyet kapott, mint a best practice példái, az azokból leszűrhető tanulságok. Ki kellett találnom a heti élő webinar  modulokat, témákat, feladatokat. A résztvevők eleve egy saját üzleti ötlettel jönnek, azt teszteljük, s elindításához nyújtok segítséget. A közös mellett heti egy személyes coaching lehetőséget is kínálok a résztvevőknek. Nyolc emberrel indultunk, és az új évben startol a következő kurzus új startupperekkel.

A kurzus ideje éppen elég arra, hogy a saját ötleteden keresztül megtanuld, hogy kell startupot indítani. Ha egyáltalán az az eredmény, hogy érdemes időt, energiát és pénzt beletenni az adott ötlet megvalósításába.

Ha jó módszertannal megyünk végig, akkor ugyanis az is kijöhet a végén, hogy nincs értelme belevágni az adott ötlet megvalósításába, ez pedig sok pénzt, időt és fájdalmat spórolhat meg. Viszont mivel végigvezetjük az ötleteket egy jó és működő tematikán, ezt bármikor új és új ötletekkel is meg lehet csinálni, ezért érdemes ezt megtanulni.

Ez mindent összevetve napi 24 órás elfoglaltságot jelent, sok időt külföldön. Mindez hogyan egyeztethető össze a családdal?

Nálam ilyen probléma nincs, a kettő nem válik külön. Ha majd akarok gyereket, akkor majd beleillesztem, valószínűleg persze azt sem hagyományos modellben fogom tenni. Jelenleg alternatív kapcsolati modellekkel kísérletezem, ami egyre népszerűbb a mi generációnkban. A hagyományos modellel számomra az is baj, hogy bele van kódolva a másik megcsalása, ez pedig nem vonzó a számomra. A poliamoria például egy érdekes irány, de ki kell próbálni és megtapasztalni. Tovább megyek, számomra baráti körben gyereket nevelni szintén vonzó.

Én azt nézem, hogy nekem, velem mi működik, nem pedig azt, hogy mit fogad el leginkább az adott társadalom. Persze ez nehezebb út és nehezebb társakat is találni hozzá.

A kitaposott, elfogadott utak elfogadása egyszerűbb, mint amikor nem csak leköveted az utat, hanem megkeresed a saját utadat – ez utóbbi mögött nagyon erős önismeretnek kell lennie. Ilyen megközelítésben pedig a vállalkozás is hasonló. A startup tapasztalatot és ismeretet nem csak az üzleti világban, hanem az élet minden területén lehet használni, a magánéletben, a politikában is. Leegyszerűsítve: teljes bizonytalanságban próbálsz valami újat létrehozni, korlátozott erőforrásokkal, a kreativitásodban bízva, hittel magadban és a célban. Ennyi. Ezt az élet nagyon sok területén lehet alkalmazni. A startuposok sem elsősorban üzleti vállalkozásként tekintenek magukra, hanem hisznek a hatásban, még akkor is, ha nincs épen közvetlen üzleti haszon. Nem véletlenül mondják: to start – to make  a difference, azaz: elkezdeni és változást indukálni.

Balázs Péter a lánykérésről és az ügynökmúltról

Súlyos ellentmondásba keveredett hétfőn este az ATV Egyenes beszéd című műsorában Tóth Bertalan és Balázs Péter. Tóth, az MSZP frakcióvezetője úgy nyilatkozott, hogy telefonon egyeztetettek a volt külügyminiszterrel, mégpedig a miniszterelnök-jelöltségéről, Balázs viszont azt állította, hogy nem volt ilyen telefonhívása. A Független Hírügynökség forrásai szerint hivatalos megkeresés valóban nem történt még, előkészítő, puhatolózó tárgyalások viszont igen.

A szocialista párt hétfői elnökségi ülése egyértelmű mandátumot adott a hármas delegáció tagjainak, azaz a Molnár Gyula, Hiller István, Tóth Bertalan képviselte csapatnak, hogy kérje fel Balázs Pétert, immár hivatalosan is a jelöltség elfogadására. Értesüléseink szerint rég bizonyult ennyire egységesnek az MSZP vezetése; minden elnökségi tag egyetértett a személyi javaslattal, mi több, nem csak egyetértett, kifejezett lelkesedésének adott hangot.

„Felrobbant az elnökség, de most pozitív értelemben” – mondta forrásunk.

Az ellentmondással kapcsolatban azt a magyarázatot kaptuk: Balázs, diplomataként, ezt a nyelvet érti, tehát egy sima telefont nem tud és nem is akar hivatalosnak tekinteni. A vihar csak átmeneti, de még annak sem lehet nevezni, gyorsan rendeződni fognak a dolgok, hangsúlyozta informátorunk, biztos benne, hogy november vége táján körvonalazódni fog a megoldás, ami az együttműködés formáit, netán a közös lista megvalósulását jelenti. Ma ez még meglehetősen távol van, talán illúziónak is tűnik, hisz oly távol állnak a pártok még egymástól, de tudjuk a politikában minden lehetséges. Még az, mondja tájékoztatásul beszélgető partnerünk, hogy Gyurcsány Ferenc is megváltoztatja jelenlegi merev álláspontját, és visszavált arra a nézetre, amit korábban vallott, amikor őt magát, és a pártját az egyetlen feltétel nélkül együttműködő vezetőként és szervezetként tételezte.

A Független Hírügynökség kedden reggel beszél Balázs Péterrel is, aki szintén, némiképp árnyalta a televíziós műsorban kirajzolódó ellentmondást.

A volt külügyminiszter elmondta, hogy sok szociálisát politikussal találkozott mostanság, megemlítette Molnár Gyula, Molnár Zsolt, Kunhalmi Ágnes nevét is, de olyan tárgyalás, ahol felkérték volna a miniszterelnök-jelölti posztra, nem történt. Telefonon meg végképp nem, hangsúlyozta, már csak azért sem, mert a lánykérést sem telefonon szokták intézni. Kiemelte: változatlanul fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy semmilyen posztra nem jelentkezett, de szívesen vállalja a megmérettetést, ha a felkérés nem egy szűk, egy két szereplőt jelentő pártcsoporttól érkezik. „Nem változott semmit az álláspontom: csak a széles összefogásban hiszek, csak annak van esélye leváltjai az Orbán-kormányt”, mondta. Véleménye szerint hosszú-hosszú, de persze időben nem eltolódó megbeszélésekre van szükség ahhoz, hogy egyértelmű helyzet álljon elő, olyan, amelyben már nyugodtan igent mondhat a hívó szóra.

A mai magyarországi politika természetes már csak olyan, hogy

Balázs Péter nevének felbukkanása előhozta a kormánypártiakból a karaktergyilkosság bevált eszközeit.

A volt külügyért most III/III-as ügynöki múlttal támadják, amit ő határozottan cáfolt. Elmondta, hogy a nyolcvanas években, Brüsszelben dolgozva, a gazdasági ügyek támogatójaként kapcsoltban volt az ügyosztály katonai részlegével, voltak megbeszéléseik is, amit természetesnek lehet tekinteni. „Számozott ügynök soha nem voltam” – jelentette ki határozottan, mint ahogy azt is, hogy semmilyen kartonja nem volt, nem is lehetett. Azt is hozzátette: soha senkiről nem adott jelentést, fogalma sincs, hogy most a múltjának ez az egyébként nem titkolt és nem is sötét része miként került elő, nem tudja. „Hogy kik, milyen papírokat gyártottak rólam, és ezeket ki használja most, arról fogalmam sincs, egy biztos: hivatalosan ilyen nem létezhet, mert nem is létezett” – zárta le Balázs Péter a témát.

A szocialistákat ma sokan lenézik – interjú Mesterházy Attilával, az MSZP egyik elnökjelöltjével

  • Négy évig tudatosan háttérbe vonult

  • Van igény baloldali politikára

  • Nincsenek árulók a pártban

  • Még nincs receptje a Fidesz legyőzésének

  • A következő választásra váltópárt lehet az MSZP

 

Mitől lett hirtelen olyan kapós az MSZP elnöki pozíciója?

Mi demokratikusan működünk, nálunk természetes hogy verseny van a különböző vezető posztokért. Az öt elnökjelölt azt mutatja, többeknek van elképzelése arról, mit kellene tenni azért hogy az MSZP-t kimozdítsuk a gödörből.

Nem tudom volt e olyan a párt történetében, sőt tudom, hogy nem, hogy egy korábbi elnök, miután lemondott, néhány évvel később újra induljon?

Négy évig semmilyen pozíciót nem vállaltam, a háttérbe vonultam és egyszerű párttagként tettem a dolgom. Aktív szakpolitikai munkát végeztem, a külügyi bizottság tagjaként és a költségvetési bizottság elnökeként. A legaktívabb képviselő voltam a Parlamentben, a legtöbb kérdést én tettem fel a rendszerváltozás óta. A NATO-ban első magyar rapportőrként dolgozom ma is. Most azonban

úgy érzem a korábban megszerzett tapasztalatom segíthet az MSZP-nek újra talpra állni.

Ugyanúgy, ahogy 2010 után a szakadék széléről sikerült egészen 33%-ig feltornászni a párt támogatását, most is látok erre esélyt. Ráadásul most már pontosan látom azt is hol es miben tévedtem korábban. Tanultam ezekből a hibákból és ez jól jöhet a jövőnk újratervezéséhez.

Ez a mostani rosszabb helyzet, mint a korábbi, a külső megítélés sokat romlott, miben bízik?

Igaz, az MSZP támogatottsága a mostani felmérések alapján a választások óta tovább csökkent és beesett a 10% alá a biztos párt választok körében, a teljes lakosságnál pedig 6-7%ra csökkent – ami 1990 óta a legrosszabb adatunk. Látva azonban az MSZP tagjainak és támogatóinak az elszántságát és küzdeni akarását, nem kétséges, hogy képesek vagyunk a megerősödésre. Ráadásul a felmérések azt mutatják, hogy a magyar társadalom jelentős részében van igény a baloldali értékekre és politikára.

A több induló utalhat egy nemes versenyre, de a megosztottságra is. Ha az utóbbi, es bizonyos előjelekből erre is következtethetünk, akkor hogyan lehet végre békét teremteni?

Összezárás és együttműködés nélkül kudarcra vagyunk ítélve. Ez ilyen egyszerű. Ezt a felelősséget minden jelölt pontosan érti. Maga a másfél hónapos korteskedés is korrekten és jó hangulatban telt a jelölttársaimmal. Büszke vagyok erre, mert valóban nemes demokratikus verseny volt ez, ami tartalmi kérdésekről szólt és izgalmas vitákra, eszmecserékre adott lehetőséget a tagság több ezres körével. Más párt is példát vehetne erről…

Az MSZP hogyan tud baloldali párttá válni, és levetni magáról a sok-sok pletykát, előítéletet?

Az MSZP európai elkötelezettségű, patrióta baloldali párt. De természetesen van azért min változtatni.

Ha a névre és a logóra utal, akkor annak megváltoztatásával én meg várnék, először a tartalomnak, a stílusnak  kell változnia és csak utána érdemes a “csomagolás” lecserélésen gondolkodni.

Ezt amúgy is szerintem a tagsággal közösen kell eldönteni. Az MSZP-t ma sokan megint leírták, sőt néha lenézik, vagy lekezelik, ez igazságtalan, de létező hozzáállás, ezen csak világos konzekvens politikával határozottsággal és tökösebb kommunikációval tudunk változtatni. Azaz

a cselekedeteinknek kell magukért beszélniük.

Az előítéletek közé tartozik, Botka óta különösen, hogy a pártban vannak árulók, mit lehet ezzel kezdeni?

Nincsenek. Ez a negatív kampány, a politikai lejártatás egyik eszköze lett, amivel ki ki azt akarja bizonyítani, bezzeg ő mennyivel inkább harcos ellenzéki, mint a többi párt. Amúgy pedig, ha valaki tényleg megsérti a párt etikai normáit arra vannak világos eljárási szabályok az MSZP-ben.

Van-e csapata és van-e olyan akikkel nem akar együtt dolgozni?

Számomra a csapat az egész MSZP, hiszen a pártot szeretnem csapatkapitányként irányítani. Nem hirdetek külön csapatot két okból: az első praktikus ok – túl sok törésvonal keletkezne, ha mindenki külön, saját csapatban gondolkodna. A másik elvi természetű – ma nem az a fontos, hogy egy ember bizalmát elnyerd, hanem hogy a tagság bizalmát bírjad –  ez sokkal nehezebb! -, mert az előttünk tornyosuló problémáink megoldásához magunk mögött kell tudjuk az egész pártot különben elbukunk. A tisztújítást ma külön alkukkal, füstös szobákban való egyezkedéssel nem szabad letudni. A tagjaink annál többet érdemelnek,  minthogy helyettük, a fejük fölött egy szűk kör előre eldöntse, kiből mi lehet. Többször elmondtam, hogy én bízom a tagjaink, a kongresszus értékítéletében, ha úgy tetszik bölcsességében és ezért a magam részéről mindenkivel szívesen dolgozom együtt az MSZP újratervezésében.

Mi a receptje a Fidesz legyőzésének, vagy ne tegyük ilyen magasra a lécet?

Bárcsak egyből tudnék erre önnek világos választ adni… úgy fogalmaznék:

van elképzelésem arról hogyan lehet váltópártot csinálni az MSZP-ből,

de nem egy-két év alatt. Ehhez új politikai tartalom, teljesen más kommunikációs stílus és megerősített szervezettség kell, elsősorban vidéken. Én leginkább arra koncentrálnék, hogy először az emberek szívét érjük el a politikánkkal, hogy érzelmi közösséget is formáljunk a támogatóinkból, hogy aztán az erős közösség társadalmi mozgalmat is tudjon szervezni a Fidesz elsöpréséhez.

Ez a Mesterházy már egy másik Mesterházy a korábbi elnökhöz képest? Ha igen miben?

Egészen biztosan, például türelmesebben és higgadtabban viszonyulok a konfliktusokhoz a véleménykülönbségekhez. Viszont az elszántságom, a munkabírásom és munkatempóm a régi. Tanultam a hibáimból sokat elemeztem a múltat, a döntéseimet – volt rá időm – és meg kell mondjam számos korábbi mondatomat, döntésemet mai fejjel már nem,  vagy nem úgy mondanám el, hoznám meg. Persze

utólag könnyű okosnak lenni, de legálabb utólag okosnak kell lenni.

Sok okból úgy gondolom, hogy egy politikus a kudarcból többet tud tanulni, mint a sikerből, bár kétségtelen jobban örülnék, ha sikert kellett volna “elviselnem”… És tudja,  ég bennem a vágy hogy bebizonyítsam: az MSZP-t nem csak hogy talpra lehet állítani, hanem 2022-re olyan sikerre esélyes váltópárttá tudjuk tenni, amely vissza tudja adni az embereknek a szabad modern európai Magyar Köztársaságot!

Jobb később, mint soha

Alighanem megfelelő fórumot talált a Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján a miniszterelnök arra, hogy kifejtse nézeteit a hazai gazdaság állapotáról. Felvonultatta a magyar gazdaság valamennyi „nagyágyúját”, a mindig bólogató Parragh Lászlót, a gazdasági perspektíváinkat négy évtizedes távlatban vizionáló Matolcsy Györgyöt, és az időnként a pálya széléről beszóló gazdasági minisztert, Varga Mihályt is, aki köztudottan nincs beszélő viszonyban a bankelnökkel. Katona Tamás egyetemi tanárt, korábbi pénzügyi államtitkárt arra kértük, segítsen elemezni az elhangzottakat.

 

Orbán Viktornak soha nem volt erőssége a gazdaságpolitika. Harmadik kormányzati ciklusának végére sikerült beletanulnia? 

Nem eléggé. Ha így folytatja, még legalább harminc-negyven év kellene, mire ő tényleg megértené a gazdaság működésének lényegét.

A kamarai beszédből kitűnik, valójában mi az, ami mára világossá vált számára?

Szerintem ő még mindig nem a gazdaságban, hanem a hatalomban gondolkodik. Ha valamit megértett, akkor az az, hogy sikerült megoldaniuk egy látszólagos ellentmondást: működik a gazdaság akkor is, ha nem a törvényszerűségek, hanem a saját szájuk íze szerint működtetik. Ezzel csak az a probléma, hogy közgazdaságilag ez nem igazolható. Sikerjelentéseket adnak ki, holott

valójában folyamatosan csúszunk lefelé.

Kettészakadt az ország, milliók lecsúsztak és csak egy nagyon vékony réteg az, amelyik haszonélvezője ennek a „gazdaságpolitikának”. Távolodunk a 21. századtól, a modernizációtól, Európától. A 2004-ben csatlakozott országok közül nálunk a legalacsonyabb például a háztartások egy főre jutó fogyasztása, a magyarok várható élettartama a férfiak esetében az utolsó, 28. helyen van. Csak abban bízhatunk, hogy a britek kilépésével előbbre léphetünk a 27. helyre.

Ez reményteljes.

Borzasztó állapotokat teremtettek az elmúlt nyolc évben, de az tény, hogy kialakítottak egy vagyonos réteget, a közvetlen baráti körükből.

Azt ígérte Orbán Viktor, megteremti a hazai burzsoáziát…

Igen, de ez csak egy mikró burzsoázia.

Azt is ígérte, hogy a multik rovására teszi mindezt.

Ígérni sok mindent ígért, a valóság az, hogy

a multik soha nem élveztek akkora állami támogatást, mint most.

Azok a nyugati cégek, amelyek munkahelyteremtést vállalnak, egy-egy dolgozó után 20-30 milliós támogatást kapnak. Ne gondolja senki, hogy mondjuk a rezsicsökkentésből a multik nem jöttek ki jól.

Ebben a kamarai beszédben úgy jellemezte az MNB elnökét, mint aki „hazafias érzelmű”, illetve „nemzetközi kitekintésű” „kormányzó”. Ön is így látja?

Matolcsy megítélésében alighanem egyedüli álláspontot képvisel Orbán Viktor. Van az ismert gyerekjáték, amikor pálcikákból kell kirakni a római számokat, és egy-egyet el kell mozdítani. Matolcsy ezt úgy játssza, hogy a XXI-ből elveszi az I-et és a két iksz közé teszi.

Ez a munkalapú magyar társadalom modellje.

Azt is mondta a miniszterelnök, hogy a gazdasági szakembereinek az érdeme, hogy sikerült megteremteni a munka becsületét. Csak azt nem tette hozzá, hogy a közmunkát már a kormányzat sem tekinti valódi munkának. Ezért nem adják meg nekik a minimálbért sem, ami már önmagában is nonszensz az Európai Unióban. Nem dolgozóknak csak „foglalkoztatottnak” tekintik őket.

Igazságtalanok volnánk, ha nem említenénk meg: az államháztartás kétség kívül működik…

Ez nem az Matolcsy, inkább Varga Mihály érdeme. De ehhez figyelembe kell venni, hogy hét év alatt mintegy 2600 milliárd forintot vontak ki az oktatásból és szociális szférából. Ha ellehetetlenítik az egészségügyet, tönkre teszik az oktatást, akkor nem a 21. század felé megyünk.

Vagy említhetnénk a GDP növekedését A kormány arról beszél, hogy néhány évtizeden belül utol fogjuk érni a fejlett Európai országokat. Ez mégis csak biztató perspektíva. Nem így látja?

Már említettem, az elmúlt hét évben folyamatosan csúsztunk lefelé, ebből a perspektívából nézve már-már olyan érzetünk lehet, mint amikor a szovjet vezetők arról beszéltek, hogy a szocialista országok egy-két év múlva lehagyják Amerikát is. De visszatérve: az az ígéret, hogy gyorsabban fogunk fejlődni, mint az Unió átlaga, nem nagy dolog, és kifejezetten Orbán szája íze szerint való. Az ő szemében az olyan miniszter a jó miniszter, aki nem egy évre, hanem négy évre ígér 4 százalékos növekedést, mert azt a tanácsadói is megmondhatták neki, hogy ebben

a mai magyar gazdaságban nincs reálisan évi 4 százalékos növekedési potenciál.

A jelenlegi uniós támogatások mintegy 2,5 százalékot tesznek hozzá a hazai GDP eredményéhez. Tavaly valóban meg volt a 4 százalék, de a tavaly előtti nagyon alacsony értékhez képest most 20 százalékkal nőtt a beruházások volumene, ami hajszállal is, de még mindig a tavaly előtti szint alatt maradt. Az építőipar teljesítménye is két számjegyű növekedést produkált, de ez is csak 4 százalékkal magasabb a 2015-ösnél. A volumenindexeknek ez a lényege: ha

egy bili helyett kettőt gyártanak az 100 százalékos növekedést jelent.

A hosszú távú 4 százalékos növekedés szerintem ezért is kizárt dolog.

A nyugdíjasoknak ez fájhat, hiszen azt ígérték, hogy ezentúl 4 százalékos GDP növekedésnél számíthatnak majd csak a nyugdíjprémiumra.

A Bajnai-kormány annak idején ezt 3,5 százalékhoz kötötte, Orbánék 4 százalékra emelték. De 2014-ben nem tartották be a törvényt, akkor megvolt a 3,5 százalékos növekedés, ám szóba sem került a prémium lehetősége. Még egy dolog elhangzott, ami a nyugdíjasokat érintheti: azt mondta, hogy megtartják a 40+ lehetőségét. Ezek szerint felmerülhetett, hogy mégsem tartanák meg.

Beszélt arról is, hogy az európai országok örülnének, ha az adórendszereket lehetne harmonizálni. Orbán szerint ez nekünk nagyon nem volna jó. Így látja ön is?

MTI Fotó: Illyés Tibor

Az Európai Unióban mostanában csak az adóalapok harmonizációjáról van szó, az adók egységesítéséről nincs. Ez is

ugyanolyan mellébeszélés, mint általában minden, amikor az uniós „közösködést” támadja.

Hogy mi lenne nekünk jó és mi nem? Nálunk a legmagasabb az általános fogyasztási adó, rossz lenne a magyar embereknek, ha lejjebb kellene szállítani? Kétségtelenül alacsony most nálunk a társasági nyereségadó, amiből ráadásul egyes cégek még stadion építésre is adhatnak. De ehhez hozzá kell adni az iparűzési adót, ami bruttó szemléletű, s ha ezt is bele kalkuláljuk, máris nem olyan alacsony a társasági adónk. A szociális hozzájárulási adót tovább csökkentik, büszkélkedik a miniszterelnök, ami egyébkén Európában sehol sem adó, hanem járulék, a társadalombiztosítás forrása. Mi adóvá „tettük”, azzal pedig azt csinál a kormány, amit akar.

Szétverték a különböző államháztartási alrendszereket,

mert Orbán nem visel el semmi olyat, ami független lehet tőle. Közben egy normális munkáltatói járulékból fedezni lehetne az európai színvonalú egészségügyet. Említhetném a pénzügyi tranzakciós illetéket, ami szintén komoly terhet jelent az embereknek. A bruttó hazai termékhez viszonyítjuk az adó- és járulék koncentrációt, és ebben cseppet sem állunk annyira jól, mint az kitetszik a kijelentésekből.

A személyi jövedelemadó lassan egy számjegyű lehet, ennek biztosan örülhetünk…

Ez azt jelenti, hogy a bank vezérigazgatója is ugyanannyival járul hozzá a közös költségeinkhez, mint a pénztáros, vagy a sofőrje. Európában példátlan, egyedül nálunk van, hogy a minimálbér adója ugyanannyi, mint a vezérigazgató esetében. A több kulcsos adózásnak éppen az volna a lényege, hogy azok vállaljanak többet a társadalom terheiből, akiknek magasabb a jövedelme. Ez nemcsak a munka, hanem a tőke jövedelmekre is vonatkozik. A gázszerelő a száz milliárdos vagyonából ugyanoly arányban járul hozzá a büdzséhez, mint a lakatos az övéből. Ez nevetséges. A milliárdos vagyonokat nálunk most ingyen lehet örökölni, ebből is látható, hogy teljesen torz az adórendszerünk.

Volt egy másik kijelentése is a kamarai évnyitón: azt mondta Orbán Viktor – idézem  – „nem is függünk az uniós támogatásoktól, hiszen a Magyarországon előállított összes érték több, mint az a nagyjából 1200 milliárd forint, ami évente az EU-tól jön. E nélkül is sikeresek lennénk, csak most pont az van, hogy ezt épp adják, szóval elfogadjuk. Ugyanis nekünk nem az EU pénze kell, hanem csak a piacaik. Ezért kell uniós tagnak maradnunk, hogy hozzáférjünk a piacaikhoz”. Egyetért ezzel?

A multik termelik meg a magyar export négy ötödét. A magyar gazdaságpolitika érdeme, hogy ide települtek olyan nagy cégek, mint a Mercedes vagy az Audi, de a magyar kkv-k alig tudnak exportálni. Hogyan képzelte el ennek fényében, hogy majd mi „piacokat szerzünk” Európában? Alacsony a beszállító kis- és középvállalkozások aránya is. A multik hozzák magukkal az úgynevezett első körös beszállítóikat, a második, harmadik körös beszállítók a nemzetközi gyakorlatban általában a hazaiak közül kerülnek ki. De a mi esetünkben ez sem igaz. Hogy mi nem szorulunk rá az Unió pénzére? Ekkora badarságot! Abból élünk. Ha most leállítanák a finanszírozásunkat, akkor a gazdaság fél- és egy százalék körüli lehetne a GDP növekedésünk. Erre mondtam az elején: még legalább 30-40 évet kellene tanulnia, hogy megértse a gazdaság működését.

Orbán Ráhel lendíthet a turizmuson

FH

Dr. Róna Iván négy évig vezette a Magyar Turizmus Rt.-t. A Független Hírügynökségnek adott interjújából kiderül: Orbán Viktor lányának élénk érdeklődése a turizmus iránt nagyot lendíthet az iparágon. 

  • A turizmus nem független a politikától
  • Korábban egyetlen kormány sem tartotta fontosnak
  • A családi érdekeltség csak segít a szakmának
  • Nyolcezer milliárd forint fejlesztésre
  • Rogán Antal kezében van a döntés

Hány évig volt a Magyar Turizmus Rt. vezetője?

Négy évig voltam a csúcson, de a turizmussal korábban is foglalkoztam, hiszen én voltam a varsói képviselő, amikor a nagy korszak kezdődött, a kilencvenes évek második felében. Akkoriban vagy húsz országban nyitottak képviseletet, így kerültem Varsóba. Gondolom azért oda, mert én ott végeztem az egyetemi tanulmányaimat. 2001-ig voltam ott, aztán pedig átmentem Berlinbe. 2006-ban jöttem haza, akkor ajánlották fel a Turizmus Rt. vezérigazgatói posztját. 

Szép ugrás…

Lehet, de én nem nagyon akartam elfogadni az ajánlatot, mert azt tapasztaltam, hogy másfél évnél tovább senki nem húzza ebben a pozícióban. Én szeretek szabadon dolgozni, így aztán nem akartam olyan munkahelyet, amely bár az legmagasabb turisztikai pozíció, vagyis nem politika poszt, de azt is tudtam, hogy nem teljesen független a politikától.

Mi az, amit ön, mint vezérigazgató hozzátett a turizmushoz. Aztán majd a politikáról még beszélgetünk…

 Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy azt a szervezettséget a turisztikai marketingnek külföldi és belföldi viszonylatban, amelyben a turizmus szereplői, vállalkozások, kis és nagyvállalatok nyugodtan tudtak csatlakozni a Turizmus Rt. programjához, akciótervéhez. Ha ugyanis ezt megtették, akkor azon a területen, amit főcsapás irányként kijelöltünk, akkor biztosan bevétel többlethez jutottak.

Említette, hogy az iparág valamelyest független, de teljesen soha nem független a politikától…

Igen, ez így van.

Gondolom ez elsősorban attól függ, hogy az adott kormány mennyire tartja fontosnak a turizmust, és azon belül is hova helyezi a hangsúlyt.

Igen, ez is igaz.

Nekem úgy tűnik, hogy az Orbán-kormány, kiváltképp azóta, amióta a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel ilyen élénk érdeklődést tanúsít a turizmus iránt, sokkal kiemeltebben keresi ezt az iparágat, mint az elődök.

Ugyanezt mondom én is. Lehet az embernek eltérő politikai nézete, irányultsága, de ha a szakmájáról van szó, akkor abszolút függetlennek kell lenni, és így is kell nézni a folyamatokat.

Korábban a turizmust egyetlen kormány sem tartotta fontosnak;

sem az első Orbán-, sem a Horn-, sem a Medgyessy-, sem pedig a Gyurcsány-kormány. Szavak, lózungok voltak, de igazán nem tettek hozzá különösebben semmit. Annak ellenére nem, hogy már akkor is a GDP hozzávetőleg tíz százalékát termelte a turizmus, és a foglalkoztatottaknak is közel tizenhárom százalékát a turizmusban foglalkoztattak tettek ki. Ennek ellenére, mint említettem, a korábbi kormányok nem sokat foglalkoztak ezzel. Az iparág a futottak még kategóriába tartozott. Legfeljebb néhány szép mondatot fordítottak rá, ténylegesen pedig elhanyagolták. A változást 2010 után észlelhettük, személyes és családi érdekeltségek folytán, de ez számunkra mindegy, a fordulat a fontos. 2017-ben pedig már egy nagyon nagy ívű stratégia készült, és én biztos vagyok benne, hogy 2030-ig meg is fog valósulni.

Itt is 2030-ig tervez Orbán Viktor?

Igen, olvasható a terv, amelyben több mint nyolcezer milliárd forint értékű fejlesztéseket irányoztak elő, meghatározták a fő csapás irányát is.

Az mi?

Az, hogy a tíz, tíz és fél százaléknyi GDP arányról tizenhat százalékra felfejlesszék a turizmust.

Konkrétumot is tud mondani?

Hogyne. Például ÁFA- csökkentés a szállodáknál. Erről korábban is mindig beszéltek, de soha nem valósították meg; Európában csak három helyen magasabb, mint nálunk, mindenhol másutt sokkal alacsonyabb, mint nálunk. Azokban az országokban, ahol tényleg fontos a turizmus, ott jelentősen alacsonyabb a forgalmi adó, ráadásul folyamatosan tovább csökkentik, mint például most az osztrákok. Ez a versenyképesség szempontjából rendkívül fontos. Nem csak azért kell csökkenteni az ÁFA-t, és ezért kértük mi már 2006-ban, hogy ezt tegyék meg, mert akkor több pénz marad fejlesztésre, hanem azért, mert a versenyképességünk a béka feneke alatt volt a környező országokhoz képest. Most úgy látom, hogy végre nem csak elméletben, hanem a gyakorlatban is fontos lesz a versenyképesség növelése. Biztos vagyok benne, hogy belátható időn belül akár öt százalékra is csökkenhet az ÁFA.

A szakemberek érzik azt, hogy a miniszterelnök lánya fontosnak tartja, hogy kellően eufemisztikusan fogalmazzak, a turizmust?

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Közvetlenül nem érezzük, de a szakmának ez nyilvánvalóan nem rossz. Lehet persze ezt erkölcsileg, vagy bármilyen oldalról bírálni, de én nem úgy tekintek erre, mint egy családi érdekre, hanem, mint a turizmus érdekére.  Vagyis, ha van egy befolyásos valaki, aki érdekeket tud érvényesíteni – korábban nem volt ilyen, most van -, akkor jobb irányba tudnak fejlődni az ügyeink. Hogy most ezt az embert Orbán Ráhelnek hívják, vagy egy elkötelezett miniszternek, az mindegy.

Nem tudom hallott-e arról az iparági pletykáról, hogy a turizmust – talán épp a miniszterelnök lánya miatt – még jobban be akarják a miniszterelnökség alá húzni?

Már most is így van.

A Magyar Turizmus Ügynökség most sem egy független szervezet, mellesleg sohasem volt az.

A harmadik Orbán-kormány idején a Fejlesztési Minisztériumhoz tartozott és Seszták miniszter felügyelte. Azzal, hogy most egy olyan vezérigazgató került az ügynökség élére, aki nagyon szoros kapcsolatokat ápol a politikával, miáltal nem közvetlenül a miniszterével egyeztet, hanem esetleg feljebb, az önmagában nem biztos, hogy rossz.

Kiről is beszélünk?

Dr. Guller Zoltánról, aki korábban a Nemzeti Üdülési Alapítványnak volt az elnöke, onnan került át a vezérigazgatói posztra.

De ez nincs becsatlakoztatva közvetlenül a kormányfő alá?

Rogán Antalhoz tartozik, de több helyre is be van csatlakoztatva. De

a döntéseket a Rogán-féle csapat hozza meg.

Ők határozzák meg tehát a fő csapásirányt.

Ez mit jelent? Hogy mit fejlesztenek, melyik régiót?

Igen, bár ők már nem régiónak nevezik, hanem desztinációnak.  2010 után mindent megváltoztattak, minden kifejezés új lett. Most három igazán kiemelt desztináció van: a Balaton és környéke, ebbe Hévíz is beletartozik, a  Fertő tó, tehát a nyugat-magyarországi desztináció, illetve Tokaj és környéke, amibe Nyíregyháza is beletartozik.

Budapest nincs benne?

Azért nincs benne, noha a turizmus bevételeinek több mint hatvan százaléka Budapesten keletkezik, mert a magyar főváros, a fejlettsége miatt, nem kaphat uniós támogatást. Ugyanakkor az előbb említett területek hozzá tudnak jutni jelentős uniós forráshoz, fejlesztési pénzekhez. Tokaj és környékének például, a halmozottan hátrányos helyzet miatt, kevesebb önrészt kell hozzátennie az uniós fejlesztési pénzekhez.

Ez a turizmus szempontjából jó koncepció, hogy Tokajt és környékét ilyen kiemelten kezelik?

Ezen lehet vitatkozni, nyilván volt benne szubjektivitás is, igazában nem tudom, hogy miért pont ezeket a desztinációkat emelték ki.  Nyilván volt is zúgolódás miatta; azok, akik nem kerültek be a kedvezményezettek közé, hangot is adtak ennek. De ez a döntés megszületett, ezekre a helyekre fognak komoly összegeket fordítani.

Arra van esély, hogy a Balatonból egy tizenkét hónapos desztinációt csináljanak?

Ezt én csak egy álomnak tartom, nem tudom elképzelni. Ehhez sokkal nagyobb összegeket kellene befektetni.

Hogy alakul át a turizmus, az igény, az érdeklődés?

Az emberek ma már az élményt keresik.

Most már kevés a jó szálloda, vagy a jó panoráma.

Ilyen sok helyen van. Élményt kell nyújtani a turistának, olyat, amely őt oda csábítja, és visszacsábítja. Mit jelentenek ezek? Fesztiválokat, kultúrát, sportot, gasztronómiát; nagyon sokat kell nyújtani ahhoz, hogy az adott desztináció tizenkét hónapon át vonzza az embereket. Olyan helyzetet kell teremteni, amikor már nem csak az államnak, hanem a magánszektornak is érdemes befektetnie pénzt.

Azt mesélték nekem a múltkoriban, méghozzá egy bécsi szálloda tulajdonos, hogy mostanság a Budapest-Bécs-Prága útvonal az egyik legnépszerűbb a turisták körében.

A tengerentúliknál igen, ez így van.  Sokan jönnek így Kínából, mostanság például rengetegen Dél-Amerikából. Az európaiak inkább csak egy-egy helyre mennek el.

Sokat beszélnek a guruló-bőröndös turistákról, azaz az Airbnb szállásra érkezőktől. Van, aki szidja őket, van, aki szereti. Kellenek ők nekünk?

Tudomásul kell venni, hogy van ilyen réteg, tehát akik a fapados légitársaságok olcsó  – law budget – jegyével, harminc euróért tudnak utazni, és akik hasonló árarányban tudnak hozzájutni – igen, az Airbnb-n keresztül – olcsó szálláshoz. Ők azok a guruló bőröndös turisták, akikre mindenképpen szükség van. Mégpedig két okból. Az egyik az, hogy előbb utóbb képes lesz arra, hogy többet költsön, és ezáltal olyan helyre jöjjön, ahol regisztrálják őt. Miért fontos ez? Mert ahol regisztráció van, ott adó is van. Ma ezek a turisták nagyon kevés adóval, kevés pénzzel járulnak hozzá a közösség bevételeihez. Az Airbnb nem adózik, vagy csak alig, noha van rá törekvés, szerintem a kocsmák se nagyon adóznak; még sem ítélem el őket, még sem mondom azt, hogy rossz, hogy itt vannak, mert ha jól érzik magukat Budapesten, elmesélik otthon, és hoznak újabb, talán már magasabb igényű turistákat is, és ők maguk is visszatérnek, talán már más kondíciókkal, mint azt ifjan teszik.

Ha most az ön kezében lenne újra a turizmus, mi az, amit azonnal meglépne?

Jelentősen növelném a marketing költségeket. Ma az ügynökség, az éves büdzséjéhez képest erre a tevékenységre igen keveset fordít. Ők, láthatóan, inkább a fejlesztésekkel foglalkoznak. Ahhoz ugyanis, hogy az a bumm, ami most jellemzi a turizmust, megmaradjon, nagyon komoly marketing munkára – és így pénzre – van szükség.  Most nincsenek külföldi képviseleteink, mert a Fidesz megszüntette őket, másfél éve, hogy az összes képviseletet bezárták, pedig, szebb időkben, húsz országban huszonkét képviseletünk volt, ma egy sincs. Ezeket a képviseleteket azonnal helyreállítanám, és

komoly forrásokat rendelnék melléjük.

Azokban a desztinációkban helyezném őket el, ahonnan a turisták kilencven százaléka érkezik.  Ez lenne tehát az első. A második a belföldi turizmus fejlesztése. A Szép kártya ezen nagyot lendített, nagyon jó ötlet volt. Már tizenhat éve, hogy elindult ez az üdülési csekk formula – nem mi találtuk ki, a svájciak, még a harmincas években, ezt adoptálta valaki a 2000-es évek elején -, kezdetben adómentes volt, aztán a Gyurcsány kormány huszonöt százalékkal megadóztatta, de most is, így is szívesen adják a cégek. Ma már sajnos lopják az ötletet a környező országok, így aztán onnan kevesebben jönnek hozzánk, mert náluk is fellendítette a belföldi turizmust. De ami a lényeg: a belföldi turizmus marketingje is nagyon fontos. Éppen ezért az ugyancsak megszüntetett regionális marketing igazgatóságokat újra helyreállítanám, és az ő kezükbe tenném le a régiós marketing-tevékenységet, mert ők tudják, hogy mi az, amit promotálni kell. Ez, hiszem, jelentősen növelné a belföldi turizmust, ami viszont szintén hozzájárul a GDP-hez.

Kedvezményt kapnak a nagymellű nők egy kínai étteremben

0

20 százalékkal nőtt éttermünk forgalma- dicsekedett a főnök a helyi sajtóban Hangcsou városában, ahol a Trendy Shrimp nevű étterem furcsa kedvezményt ajánlott női vendégeinek: a dús keblek tulajdonosai /25 centiméter fölött/ 65%-os kedvezményt kapnak!

A mellbőséghez kötött bónusz kicsapta a biztosítékot abban a városban, ahol tavaly a G 20 csúcstalálkozót rendezték meg. /Itt hirdette meg Hszi Csinping elnök, hogy Kína egyenrangú szerepet akar játszani Amerikával a globális gazdaságban./

A reklámkampány két részre osztotta a hatmilliós város közvéleményét sőt az egész országot. A többség ízléstelennek érezte a kampányt. Annális inkább, mert a kínai nők általában kis mellűek. A dús keblek gyakran a plasztikai sebészet kétes értékű remekművei. A lányok egyáltalán nem szégyellik az idomaikat- védekezett az étterem főnöke. Aki elmondta: a hölgyeknek pincérnőkhöz kell fordulniuk a kedvezmény érdekében, a férfi pincérek ki vannak zárva ebből! Nem érheti tehát inzultus azt a nőt, aki mellbőségére hivatkozva kér kedvezményt. Melyet egyébként minden nő megkap- csak épp a mellbőség arányában.

Az étterem jól megy, a kínaiak viccesnek találják az egészet. Nem így a hatalom, mely szerint a reklám kampány plakátjai sértik a közízlést. Azokat tehát bevonták, de a kedvezmény továbbra is él a Trendy Shrimp étteremben. A dúskeblű hölgyek 65% kedvezményt kapnak a számla összegéből …

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK