Kezdőlap Fontos Interjúk Oldal 32

Interjúk

Egyetlen diktátor sem úgy kezdte, hogy gyilkolt

Lendvai Péter
-
1
Egyetlen diktátor sem úgy kezdte, hogy gyilkolt

„ Azt mutatja a történelem, hogy a kis huncutságokból jönnek a nagy huncutságok, a nagy huncutságból a kis gonoszságok, a kis gonoszságokból a nagy gonoszságok, a nagy gonoszságokból a kis bűnök, és onnan pedig a nagy bűnök. És ez nem tud visszafordulni.” – ezt nyilatkozta Eörsi Mátyás, a Demokratikus Koalíció politikusa, szentesi képviselőjelölt. És hozzátette: Orbán már ezen az úton jár, minden jogszerűt és jogszerűtlent el fog követni annak érdekében, hogy hatalmon maradjon. Azt is állítja: Orbán, ha kormányon marad, akkor is visszalép a CEU-ügyben, mint ahogy az orosz viszonyon is enyhítenie kell, ha el akar jutni Trumphoz.

 

Azt állította valaki egy beszélgetésben, hogy ha lenne Magyarországon életképes alternatíva, akkor az Egyesült Államok segítene a kormányváltásban. Ön szerint létezhet-e ilyen helyzet, illetve egyáltalán: külföldről lehetséges-e, hogy beavatkozzanak a magyar választásokba?

Kétfajta Amerikáról beszélünk. Beszélünk arról, amelyet megismertünk, és amelyik tavalyig volt olyan, amilyennek gondoltuk, és beszélünk egy olyan Amerikáról, amelyek Trump Amerikája, és amely precedens nélkül áll; az az új kormányzati stílus és tartalom, amelyet az ő elnöklése jelent. Ezzel együtt azt kell mondanom, nincs olyan kormányzati stílus és tartalom, amely akarna, és amely tudna beavatkozni. Arról az Amerikáról beszélek, amelyik érdeklődik a világ dolgai iránt, és amelynek van elkötelezettsége a demokrácia iránt, amely azt gondolja, hogy az Egyesült Államoknak is akkor jobb, ha a demokrácia szélesebb, nos ez az Amerika is van annyira bölcs, hogy egy kívülről besegített változással legalább annyi kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt esetleg. Ugyanis annak a vesztesei sosem fogják elfogadni azt a változást. Én magam is így vagyok ezzel: szeretném, ha ez a kormány megbukna, de ezt a magyar lakosságnak kell elérni, mégpedig külső segítség nélkül. A demokrácia ugyanis nem egy állomás, ahová eljutunk, hanem egy folyamat, márpedig ez a folyamat akkor jó, és akkor tudunk belőle tanulni, ha ez a mi történeteinkből áll össze.

A Magyar Idők információja szerint az Egyesült Államok hosszú idő után végre nagykövetet küld Budapestre. Ez a tény, ha valóban az, jelzi-e azt, hogy eredményesebbé vált az Orbán kormány diplomáciai kapcsolata az Egyesült Államokkal?

Először is: a Magyar Időknek nincs ilyen információja. De, ha lesz nagykövet, vagy más lesz a nagykövet, mint akit jövendölnek, egyik sem jelent semmit. Magyarország egy szövetségi rendszerben van, diplomáciai kapcsolat van a két ország között, ezért aztán küldünk egymás országaiba nagykövetet. Az a furcsa helyzet, ha nem. A Trump-adminisztáció hivatalba lépése után elkezdte megoldani a számára legfontosabb ügyeket, most lassan sorra kerülnek a kevésbé fontosak. Hogy küldenek nagykövetet, az tehát természetes dolog. Mint ahogy az is, hogy nem karrierdiplomatát, hanem politikai kinevezettet küldenek.  Csak a magyar jobboldal gúnyolódott azon, amikor a demokraták elnöklése idején politikai kinevezett érkezett hozzánk. Lám, most megfordult a kocka, republikánus elnök van, olyat küld feltehetően, aki jó sok pénzt adott a kampányába. Ez semmiféle előítéletre ne adjon okot; akár nagyszerű nagykövet is lehet belőle.

És ehhez a Szijjártó-látogatásnak semmi közte nincs?

Nem, ehhez az égvilágon semmi köze nincs. Ha Magyarország megpróbálná megfogalmazni az igényét, hogy milyen nagykövetet szeretne, azzal hosszú időre elhalasztaná a kinevezést. Emlékezzen rá, a még tapasztalatlan Trump jelezte, hogy kit szeretne Nagy Britannia nagyköveteként Wasingtonban látni, London azonnal hevesen tiltakozott és jelezte: szó nem lehet róla. A magyar kormány tehát akkor viselkedik bölcsen, ha meg sem szólal ebben az ügyben. A Szijjártó-féle látogatásnak az volt a célja, hogy miközben Orbán folyamatosan arról beszél, őt nem érdekli a Nyugat, valójában remeg azért, hogy Washingtonban fogadják őt, vagyis ezt kellett volna a külügyminiszternek valahogy előkészíteni, vagy elérni.  Obama alatt ugye ez nem volt lehetséges, ezért Orbán az elnökválasztáson, okosan, Trumpra tett. Okosan, mert Hillary Clintonnál esélye sem lett volna. Azáltal, hogy egyedüli európai vezetőként Trump mellé állt, jó lapra tett. Ám, érdekes módon, ennek ellenére sem hívták meg. Sokan mondják, hogy ennek az az oka, hogy Magyarország kicsi és nem fontos ország, de én ezt az érvelést nagyon nem szeretem, mert nem vagyunk sem kicsik, sem jelentéktelenek. A látogatás elmaradásának politikai okai vannak. Hadd tegyem hozzá: a cseh elnököt fogadták, a román elnököt fogadták, a finn miniszterelnököt is fogadták, hogy csak hozzánk hasonló, vagy viszonylag hasonló méretű országokat említsek. A vizit elmaradásának politikai okai kell, hogy legyenek. Hogy mik ezek? Én két dologra tudok következtetni: Trump ugye azt mondja, Amerika mindenek előtt. Orbán azt mondja: Magyarország mindenek előtt, de közben a Fideszre gondol. Trump viszont lehet, hogy azt mondja, amit gondol. Ebből következően

számára a CEU nem más, mint egy amerikai alapítású egyetem. Hogy szereti-e Soros Györgyöt, az teljesen mindegy. Aki a CEU-t támadja, az Amerikát támadja. És, amíg a CEU veszélyeztetve van, addig nem jók az esélyek a meghívásra.

A másik még ennél is súlyosabb ügy, érdemes figyelni az amerikai politikát, én ezt megteszem: Trumpnak meg kellett szabadulnia a legközelebbi embereitől az orosz kapcsolatok miatt. Meg kellett, mert Oroszország fenyegetést jelent, mégpedig arra az erős Amerikára, amelyet Trump elképzel.

Annak dacára, hogy a hír szerint Oroszország éppen Trump oldalán avatkozott bele az amerikai elnökválasztásba?

Az, hogy beavatkozott, ez lassan tény. Pont erről van szó, vagyis pont ezért: minden olyan kapcsolat, amely az oroszokat segíti, alámoshatja a hatalmát. Van olyan a munkatársi között, aki ellen büntetőeljárás is indult az orosz kapcsolatok miatt. Most ebben a helyzetben Trumpnak fogadni egy olyan európai vezetőt, aki a kontinensen köztudottan a legjobban szolgálja ki Putyin érdekeit, egyszerűen nem éri meg neki. Nem lehet tudni, hogy egy Orbán látogatás esetén az amerikai sajtó, vagy ellenzék, mit bányászik ki, már megint.  Azt ugye már kibányászták, megállapították, hogy az amerikai választásba történt beavatkozásnak van egy magyar szála is, egy másik bizonytalan ügyet feltáró papír kifejezetten budapesti kapcsolatot említ, márpedig ezek a dolgok Trump számára, legalább is veszélyesek.

Ezért azt gondolom, ha Orbán Viktor ki akar menni Washingtonba, meg kell nyernie a választásokat, ha reménykedik továbbra is a meghívásban, a CEU ügyet rendeznie kell, az orosz kapcsolatából pedig engednie kell.

Ön szerint jellemző az Orbánra, hogy enged?

Azt állítom, hogy igen. Igen, meg fog történni.  A CEU ügyben egészen biztos vagyok. Ebben a kérdésben Orbánt meglepte nem csak az amerikai az európai ellenállás is, ahol szinte fellázadtak a CEU miatt. Szóval egészen biztosan visszavonulót fog fújni, de csak a választások után. Ez meggyőződésem. Az orosz-ügy az nehezebb lesz, mert ha nem találja meg a kellő arányokat, akkor Putyinnak feltehetően van anyag a zsebében Orbánnal szemben.

Mi van az ön diplomáciai karrierjével?

Ez váratlan fordulat a beszélgetésünkben. De még mielőtt erre válaszolok, hadd mondjam el, hogy

én azt szeretném, ha a mindenkori magyar kormány és a mindenkori amerikai vezetés között jó kapcsolat legyen.

Na látja, íme a kérdés indoka…

Akkor válaszolok. 2010 óta külföldön élek, bizonyos megszakításokkal persze, nagyon különböző állásokban. Dolgoztam Jordániában, Líbiában, Berlinben, Vilniusban és az utolsó három évben pedig Varsóban.  Most viszont úgy döntöttem, hogy hazajövök, és nem pályázok sehova. Izgalmas és érdekes volt ez a hét év, de kicsit sok volt egyedül… 

Ezért most megpróbál képviselőjelöltként elindulni, itthon…

Igen, miután én a Demokratikus Koalíció lelkes támogatója vagyok, kaptam egy felkérést, hogy induljak el a választásokon, Szentesen. Szeretnék segíteni a tudásommal, tapasztalatommal. Már csak azért is, mert alapvetően új helyzet van Magyarországon.

Azt szokták mondani a laikusok a politikusokról, hogy mindegy kit választanak, egyik kutya másik eb. De, ha itt kirúgják Fekete Győr András édesapját az állásából, akiről pedig köztudomású, hogy a Fideszhez kötődik, soha többé nem lehet azt állítani, hogy egyik kutya, másik eb.

És akkor egy szót sem szóltam az Állami Számvevőszék elképesztő tombolásáról. Aki ezek után azt mondja, hogy ezek egyformák, az nem normális. Én most nem megyek bele abba vitába, hogy diktatúra van, vagy sem. De:

azt mutatja a történelem, hogy a kis huncutságokból jönnek a nagy huncutságok, a nagy huncutságból a kis gonoszságok, a kis gonoszságokból a nagy gonoszságok, a nagy gonoszságokból a kis bűnök, és onnan pedig a nagy bűnök.

És ez nem tud visszafordulni. Mert, ha például azt tapasztalja Orbán, hogy a lakosság többsége már őt nem akarja, akkor egyre több bűnt követ el, éppen azért, mert tart attól, hogy ha elveszíti a hatalmát, akkor jön a számonkérés, a bűnért a bűnhődés. Ennek elkerülése érdekében mindent meg fog tenni, jogszerűt és nem jogszerűt egyaránt.

Egyetlen diktátor sem úgy kezdte, hogy rögtön gyilkolt. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy Orbán erre az útra fog tévedni, de a folyamat mindenképpen veszélyes.

Magyarország jobban jár, ha véget vet ennek a folyamatnak.

Ez az újabb Soros György elleni rejtett, vagy nem is rejtett támadás, ez az újonnan bedobott törvénycsomag is a kis gonoszságok kategóriájába tartozik?

Szerintem ez kampányfogás, és talán nem lesznek belőlük törvények.  De nem tudok ilyen megkülönböztetést tenni, hanem újra a történelemhez nyúlok vissza: nehéz Hitler nevét kiejteni, mert akkor rögtön azt mondják, hogy Orbánt Hitlerrel vetem össze, ami tényszerűen nem igaz. Csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy Hitler is szavakkal, csak szavakkal kezdte. Minden a szavakkal kezdődik. A világ ma más, mint a harmincas években volt, és nem hiszem, hogy ma el lehetne jutni ugyanoda, ahova akkor, de arra muszáj felhívnom a figyelmet: pontosan ilyen kijelentések hangzottak el akkoriban is. Akkor nem tudtuk, nem tudták, hogy mindez hova vezet. Ma már tudjuk. Ezért fontos, hogy felismerjük ezeket a mondatokat. Magyarország nagyon sokáig nem lesz már olyan, mint amilyen 2010 előtt volt, mert az a gyűlöletmétely, amit a Fidesz szétengedett, azokon a vérebein keresztül, akik végigcsaholják az országot, rettenetes károkat okozott. Ezt kell visszafordítani, de nagyon gyorsan, mondjuk úgy: amíg lehet.

A Demokratikus Koalíciónak, amelynek lelkes támogatója, ahogy mondta korábban, mi a preferencia sorrendje: leváltani a Fideszt, ez áll az első helyen, vagy a legerősebb baloldali párttá válni?

A Demokratikus Koalíciónak tagja is vagyok, mégpedig az Országos Tanácsának is.  A kérdésre pedig határozottan az a válaszom, hogy a legfontosabb cél Magyarországot visszaterelni az európai fősodorba. Ennek feltétele az, hogy az Orbán-kormányt az ellenzék együttesen leváltsa. Ehhez képest az, hogy a DK hányadik helyen végez, harmadrangú kérdés.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a közös listára szavazna ön is?

Nem. Készült ugyanis egy felmérés, és ez azt mutatta ki, hogy a közös lista kevesebb szavazatot kapna, mintha külön-külön indulunk. Ugyanakkor a választók azt megértik, hogy csak egy egyéni jelöltnek szabad a Fidesz jelöltjével szemben állnia.

Ön a visszalépők táborát fogja erősíteni?

Ha az LMP-vel létrejön megállapodás és az arról szól, hogy lépjek vissza, fájó szívvel bár, de megteszem.

„Orbán családja a nyilvánosság szeme láttára lopja a közpénzt”

Kardos Ernő
-
0
„Orbán családja a nyilvánosság szeme láttára lopja a közpénzt”

„ A magyar kormánynak fel kellene függesztenie az atomerőmű bővítését ” – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Jávor Benedek, miután az osztrák kormány bejelentette, hogy Paks II. ügyét az Európai Unió Bírósága elé viszik. Szó sincs arról, hogy Ausztria a magyarok ellen fordult volna, sokkal inkább a magyarok érdekeit is képviselik, mert megakadályozzák az ország végzetes eladósodását, valamint a környezeti veszélyekre, az atomerőmű problémáira is ráirányítják a figyelmét. Függetlenül attól, hogy a bíróság csak azt vizsgálja majd, hogy állami támogatással építhető-e atomerőmű az Európai Unióban. Az Európai Csalás Elleni Hivatal vizsgálatáról szólva Jávor Benedek kijelentette, hogy a miniszterelnök veje, Tiborcz István ügyében hiába kezdett nyomozást az ügyészség, mert a bűnüldöző szerv bizonyos esetekben a visszaélések eltussolásában érdekelt, nem pedig a tények feltárásban.

 

Meglepte az osztrák környezetvédelmi miniszter bejelentetése, hogy Ausztria az Európai Bírósághoz fordul a paksi atomerőmű építése ellen?

Nem volt ez meglepő, hiszen már az előző osztrák kormányfő, a szociáldemokrata Christian Kern még a választások előtt, gyakorlatilag az utolsó munkanapján bejelentette, hogy a bírósághoz kívánnak fordulni Paks II ügyében. A kérdés pusztán az volt, hogy a választások után megalakuló új, jobb-szélsőjobboldali kabinet megtartja-e a korábbi atomenergia-ellenes nézeteit, vagy a magyar kormány iránt érzet ideológiai rokonszenv fogja inkább döntéseit meghatározni. Elvileg ugyanis felmerülhetett, hogy az új kormányfő, a néppárti Sebastian Kurz kedvezni akar Orbánéknak.

Most, hogy az osztrák kormány bejelentette a döntést, mely szerint a magyar atomerőmű ellen bírósághoz fordulnak, az azt jelenti, hogy Ausztriában fennmaradt a nukleáris energiával szemben fennálló politikai konszenzus , a magyar kormány hiába is szeretne kedvező elbírálást.

De az tudható, hogy Orbán Viktor már a jövő héten felkeresi az osztrák kancellárt, s nyilván igyekszik majd megváltoztatni Kurz álláspontját. Van erre reális esély?

Szerintem semmi. Azzal ugyanis, hogy az osztrákok még a magyar kormányfő bécsi látogatása előtt nyilvánosságra hozták a bírósághoz fordulás szándékát, eldőlt az ügy. Saját magukból csinálnának hülyét, ha ezt az álláspontjukat megváltoztatnák. Emiatt aztán nehéznek ígérkezik a magyar kormányfő jövő heti bécsi tárgyalása, hisz nincs kétség, Orbán a lehetetlent is megpróbálja. Sőt, ez lehet Orbán és Kurz első konfliktusa.

Ha jól értem, a per tárgya az lesz, hogy megépülhet-e a paksi atomerőmű, ha az képtelen nyereségesen működni, illetve ha csak állami támogatással képes fennmaradni. Ennek eldöntésére kérik fel az unió bíróságát?

Az osztrák álláspont szerint az Európai Bizottság megalapozatlan döntést hozott, amikor tudomásul vette, hogy a paksi bővítéshez, illetve az atomerőmű működtetéséhez állami támogatás is felhasználható.

Az állami támogatás ugyanis alapvetően tiltott az EU-ban.

Le kell állítani a paksi bővítést, ha az Európai Bíróság az osztrákoknak ad igazat?

A legszigorúbb döntése a bíróságnak az lehet, ha megalapozatlannak tartja az Európai Bizottság határozatát, amely szerint az atomerő építéséhez felhasználható állami támogatás. Ebben az esetben a magyar kormány nem tudja a költségvetési forrásokból – végső soron adófizetői pénzekből – fedezni az új atomerőmű bővítését, hanem ki kéne termelni a beruházás és a tőke költségeit is. Az erőműnek tehát piaci alapon kéne működni, amire Paks II. nyilvánvalóan képtelen. Vagyis egy életképtelen beruházás születne meg. Ebben a helyzetben a magyar kormánynak a bíróság döntéséig fel kellene függeszteni a projektet

Ha az osztrákok az unió bírósághoz fordulnak majd, annak van az építésre nézve halasztó hatálya, vagy közben Paks II építése, az orosz kölcsönök felélése folyamatos lehet?

A bírósági eljárás közvetlenül nem akadályozza a beruházást, tehát a magyar kormány azt tovább erőltetheti, az persze más kérdés, hogy ez mennyire felelős döntés lenne. Csak jelezni szeretném, hogy hasonló esetben a magánbefektetésből megvalósuló brit Hinkley Point C atomerőmű vállalkozói – miután az ügy az Európai Bíróság elé került – a döntésig felfüggesztették a beruházást. Ez nem volt ugyan jogi kötelezettség, de nem akarták kockáztatni részvényeseik pénzét.

Ha a magyar kormány nem csatlakozik a projekt felfüggesztéséhez, akkor hazárdjátékot játszik a köz pénzével. Ugyanis milliárdokat önthetnek egy beruházásba, ami meg sem épülhetne.

Egy ilyen bírósági döntés mennyi idő alatt születhet meg, gondolja, hogy a bíróság esetleges lassúsága komoly veszteséget jelenthet Magyarország számára?

Nagy szabadsága van ebben a bírói testületnek, adott esetben a peres feleken is múlik, hogy meddig húzzák az eljárást. Elképzelhető, hogy az év végéig döntés születik, de egy ilyen eljárás két-három évig is elhúzódhat.

A paksi bővítés magyar kritikusai leginkább az iszonyú költségeket, az eladósodást bírálják, az osztrák környezetvédelmi miniszter viszont az atomenergia veszélyeiről beszél, illetve az elhibázott energiapolitikát kifogásolja, hiszen az atom nem fenntartható energiaforrás. Ez tényleg csak az osztrákoknak fontos szempont?

A magyar kormány immár nyolcadik éve egy fenntarthatatlan, környezetre káros és veszélyes, továbbá pénzügyileg katasztrofális energiapolitika mellett kötelezte el magát. Épp a napokban derült ki, hogy a paksi földrengés veszélyeztetettséggel kapcsolatos vizsgálatok sem kellően megalapozottak. Lehet, hogy az atomerőmű környékén magasabb a földrengés-veszély, mint ahogy azt a telephelyengedélyben jelezték. Az osztrákok számára ez nagyon fontos biztonsági kockázat, a perben ugyanakkor kizárólag az állami támogatás tényét vizsgálják majd.

Ausztriában politikai érvként megjelennek a környezetvédelmi, illetve a biztonsági kockázatok is, de

az osztrákok meggyőződése szerint fontos lenne, ha az egész régió a megújuló-, tehát a szél- és a napenergia felé mozogna.

Azt remélem, hogy a jövő heti találkozón az osztrák kormányfő az együttműködésről kezdi el győzködni Orbán Viktort.

A magyar politikusok elsősorban a gigantikus eladósodás miatt bírálják a paksi bővítést, miközben több mérnök műszaki kockázatokról is beszél. A paksi bővítésnél is használt atomerőmű prototípusa ugyanis már több helyen csődöt mondott. Ez nem veszélyes?

De feltétlen, a paksi bővítésnél is használt erőmű garanciája eddig nem a legjobb, hisz Voronyezsben ugyanez a típus két hét után műszaki probléma miatt leállt, komoly építési nehézségek merültek fel Szentpéterváron, ugyancsak kivitelezési problémák merültek fel Fehéroroszországban. A finn szabályozó hivatal szerint a Roszatom nem volt képes határidőre átadni az atomerőmű biztonságos működését garantáló dokumentumokat sem. Ez mind azt támasztja alá, hogy a paksi bővítéssel lutrit játszik a magyar kormány, horribilis pénzért egy alig ismert berendezést választ, ami pénzügyileg soha nem fizetődik ki.  A 12 ezer milliárdos beruházás ezermilliárdos veszteséget termel majd. Ráadásul környezetvédelmi és biztonsági kockázatot is jelent.

Ezt mintha éreznék az emberek, hisz Paks II. még soha nem volt ilyen elutasított, mint ezekben a napokban. Erre talán még az osztrákok is rájátszanak?

Világossá kell tenni, hogy Ausztria nem Magyarországot támadta meg, inkább a magyarok érdekeit is igyekeznek képviselni, amikor a jogi mellett a környezeti veszélyekre is felhívják a világ figyelmét.

Észre kell venni, hogy Paks mellett csak a magyar és az érdekelt orosz kormány áll ki, kart-karba öltve, szövetségben a Roszatommal. Ezzel az alkalmi szövetséggel szemben áll a világ, benne a magyar állampolgárok, talán ezért is utasítja el a magyarok több, mint 60 százaléka ezt a beruházást, ami értelmetlen, felesleges, és költséges is. Ráadásul ellentétes a globális és az európai energiapolitikai trendekkel.

Azt hallotta, hogy Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) Elios-jelentését a Pest megyei ügyészség soron kívül vizsgálja? De közben az is kiderült, hogy az Orbán vejének, Tiborcz Istvánnak a cégéhez Simicskának is köze van. Meglátása szerint ez nehezíti, vagy könnyíti a vizsgálatot?

Az ügyészséggel kapcsolatban nincsenek illúziók, hisz korábban egy feljelentés alapján már vizsgálta ezt az ügyet, de semmiféle kivetnivalót nem találtak.

Gondolja, hogy most fognak?

Azt gondolom, hogy az ügyészség most is az eltussolásban érdekelt, nem pedig a tények feltárásában; esetleg abban, hogy valakire rá tudják tolni az ügyet. Annak idején nyilvánvalóan Simicska Lajos lehetett kijelölve arra, hogy Orbán Viktor vejének hóna alá nyúljon. Így kerülhetett a Fidesz egykori erős embere közös üzletbe Tiborcz Istvánnal.

Alig hihető ugyanis, hogy Simicska úgy gondolta volna, hogy Tiborcz olyan jó üzletember, hogy nélküle nehéz majd üzletet kötni.

Nyilvánvalóan politikai megrendelésre vettek rész a közös üzletben, hogy a milliárdosok közé lehessen emelni Orbán Viktor vejét.

Ennek a felelősségét nem lehet áttolni Simicska Lajosra, akiről persze nem sok jót gondolok, hisz a közpénzek Közgéphez terelésében jeleskedett. Ezekkel az ügyekkel a mai napig nem számolt el.

Az Elios visszaélésgyanús módon megszerzett milliárdjaiért, illetve a rosszul elvégzett munkáért kizárólag Tiborcz István a felelős. Hiába próbálja a Fidesz a felelősséget másra kenni. Ilyen szintű korrupciós ügy, amikor a miniszterelnök közvetlen családja gyakorlatilag a nyilvánosság szeme láttára lopja a közpénzt, nem fordult elő a rendszerváltás óta, pedig sokat láttunk az elmúlt 28 évben.

Az ellenzék épp ezért is követeli, hogy az OLAF jelentést hozzák nyilvánosságra, a metróvizsgálat anyagához hasonlóan. Csak a kormány dönthet a nyilvánosságról?

A kormányzat nem takarózhat semmivel, még az uniós intézményekkel sem. Ha ugyanis a 4-es metró esetében indokoltnak tartották közérdekre hivatkozva a vizsgálati anyag nyilvánosságra hozatalát, akkor ez a közérdek akkor is fennáll, ha a miniszterelnök családjának a korrupciós ügyei kerülnek terítékre. Ha Orbán Viktor családja tulajdonítja el az uniós közpénzt, akkor jelentős az ennek megismeréséhez fűződő közérdek.

Tehát a kormány kötelessége az OLAF jelentés nyilvánosságra hozása.

Sajnos, ezt kizárólag a kormány teheti meg, az OLAF és az ügyészség nem. Ha mégsem hoznák nyilvánosságra, akkor azzal azt vallják be, hogy a jelentésben foglaltak pusztító hatással lennének a Fideszre, ezért nem hajlandók a nyilvánosságot tájékoztatni a jelentésben foglalt bűncselekményekről.

Túlburjánzik az állam, kiszámíthatatlan a jogi környezet

N. Vadász Zsuzsa
-
0
Túlburjánzik az állam, kiszámíthatatlan a jogi környezet

Brutális, hogy ma Magyarországon mintegy 4,4 millióan dolgoznak, közülük 1,3 milliót az állam tart el – állítja Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének a főtitkára, hozzátéve: az Orbán-kormány többször is felvázolt terveket e felduzzasztott létszám csökkentésére, történni azonban nem sok történt. „Nem látok az ellenzéki pártok programjaiban olyan lépés-sorozatokat, amelyek a gazdaság számára rendkívül nagy ígéretet hordoznának” – reagált arra a felvetése, hogy ugyan több ponton bírálja a VOSZ a jelenlegi kormány lépéseit, de nem áll ki az ellenzék mellett demonstratívan, ahogy tette azt nyolc évvel ezelőtt az akkor még ellenzéki Fidesz mellett. A vállalkozók  a gazdaság egyik neuralgikus pontjának a munkaerő-piaci helyzetet tartják: évente negyvenezer fővel szűkül a kínálat a munkaerőpiacon a 15-64 év közötti korosztályban, ami krónikus munkaerőhiányhoz fog hamarosan vezetni. Az állam túlburjánzása és a kiszámíthatatlan jogi, működési környezet is komoly problémákat okoz – állítja Dávid Ferenc.

 

Mit tartanak a magyar vállalkozók a gazdaság neuralgikus pontjainak?

Ma Magyarországon az elsőrendű kérdés a munkaerő-piaci helyzet, ennek két vetülete van: az egyik munkabérekkel kapcsolatos folyamatok, a másik pedig a szakképzett munkaerő rendelkezésre állása. Ami az előbbit illeti – két év alatt jelentősen megnőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, ami nagyon sokakat – elsősorban a hazai tulajdonú kis- és középvállalatokat – kifejezetten megvisel, s ellehetetlenít. Tavaly 15, illetve 25, az idén pedig további 8, illetve 12 százalékkal emelkedtek ezek a bérek, s ez a versenyszférában több mint egy millió foglalkoztatottat érint. Messze nem mindenki tudja kigazdálkodni ezt, különösen nem a vidéki, kistelepülések vállalkozói, kisvállalkozásai, ott, ahol jellemző a nyugdíjasok, az álláskeresési támogatásban részesülők és a közfoglalkoztatottak nagy aránya. Ezeken a településeken a helyi boltos, vendéglátós, fodrász számára például nincs növekedés a keresleti oldalról, honnan tudná tehát kitermelni a megemelt bérek fedezetét? A másik ilyen neuralgikus pont a szakképzés és az elvándorlás egymással szorosan összefüggő kérdése –

a kreatív, szakképzett, vállalkozó szellemű fiatalok elmentek, a képzetlenek, a digitális analfabéták maradtak itthon;

s főként az ország észak-keleti megyéiben már nagyon nehéz foglalkoztatható új munkaerőt találni. Ez olyan problémát fog hosszú távon okozni, amit kezelni szinte lehetetlen lesz, különösen, ha elérkezik a negyedik ipari forradalom.

A demográfia mennyire számít mindebben?

Ez is rátesz egy lapáttal. Hiszen míg az ötvenes évek közepén évi 220 ezer gyerek született, napjainkban számuk nem éri el a 90 ezret sem.

Évente negyvenezer fővel szűkül – az elvándorlás és a fenti tényező együttes hatására – a kínálat a munkaerőpiacon a 15-64 év közötti korosztályban.

Nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy kiszámítsuk: mekkora problémát okoz ez már ötéves távlatban is – krónikussá fog válni a munkaerőhiány.

A munkaerőpiac negatív fejleményei mellett mit bírálnak a leginkább a vállalkozók?

A bírálatok, panaszok másik központi kérdése az állam túlburjánzása. Éppen ezen a héten hozta le a 168 óra a döbbenetes összesítést, amin még mi is meglepődtünk, pedig nap mint nap foglalkozunk ezzel a kérdéssel: ma már több mint 1,3 millióan kapják a fizetésüket közvetlenül az államtól vagy állami és önkormányzati vállalatoktól. Ez brutális! A térségben is mindenki előtt járunk ezzel – nem mintha ez dicsőség lenne. Ráadásul nálunk köztudottan magas az adószint, s még inkább az élő munka adóztatása. Logikus tehát, hogy

amiatt kell magasan tartani az adókat, hogy ezt az elképesztő állami vízfejet el lehessen tartani.

Nem a rendőrökről, nem az orvosokról, tanárokról beszélek – hanem a vízfejről, amely nem csak lusta, de sok pénzünkbe is kerül, s megnyomorítja az életünket, a bürokrácia miatt. Gondoljon csak bele!

Ma Magyarországon mintegy 4,4 millióan dolgoznak, közülük 1,3 milliót – azaz közel a harmadot – az állam tartja el.

Köztük van egyébként 300 ezer állami és önkormányzati tulajdonú vállalat alkalmazottja is, akik nem versenypiaci körülmények között dolgoznak. Ez a harmados arány komoly versenyképességi hátrányt jelent a magyar gazdaság számára.

Megjegyzem, még az „elmúlt nyolc év” előtt a VOSZ nagyon sokszor és demonstratívan fellépett az akkori kormánnyal szemben az állam által eltartottak nagy száma miatt – pedig az a mai számnál nem kevéssel volt alacsonyabb…

Az Orbán-kormány emberei – élükön Lázár Jánossal és Csepreghy Nándorral – többször is felvázoltak terveket e felduzzasztott létszám csökkentésére. Van is abban logika, hogy karrierhíddal irányítanák át az üzleti szférába a leépített közszolgákat. Történni azonban nem sok történt.

Visszatérve a vállalkozók véleményéhez milyen egyéb nehezítő tényezőket emlegetnek a leggyakrabban?

Azt, hogy az adórendszer évről évre, de gyakran év közben is változik, s általában véve is a gazdaság jogi környezete folyamatos mozgásban van. Ma egy magyar kisvállalkozó, vagy akár nagyvállalkozó nem tudhatja, hogy egy-két-három hónapon belül mi történik a szabályozási környezetben, beleértve a vagyonbiztonságot – gondoljon csak a takarékszövetkezetek vagy a trafikok ügyére. Hogyan lehet így vállalkozni, befektetni, bővíteni, munkaerőt felvenni? Távol áll tőlem, hogy dicsérjem a kormány gazdaságpolitikáját, de tény, hogy Magyarország növekedési pályán van, forrásbőség van, olcsón lehet hitelhez is jutni, ám a kisvállalatok mégsem mernek előre lépni, pusztán azért, mert nem tudják, mit hoz számukra a másnap jogi környezete.

Szkeptikusak a vállalkozók, nincs bizalmuk, nem mernek vállalkozni – ez pedig hosszútávon negatív hatással jár.

S e három nagy terület – a foglalkoztatással összefüggő anomáliák, az állami vízfej és bürokrácia, valamint a jogi környezet – mellett több probléma is irritálja a hazai kkv-kat. Ilyen a közbeszerzés, s az, hogy szemmel láthatóan nem a teljesítményen múlik, hogy a versenyben hol végzek, hogy piachoz jutok-e vagy sem, hogy megszerzek-e egy-egy üzletet, hanem elsősorban a kapcsolatrendszeren dőlnek el ezek a kérdések. Ez persze összefügg az állam túlburjánzásával.

Már előbb is pedzegettem, ismét nekifutok: nyolc-kilenc évvel ezelőtt teljes mellszélességgel kiállt a VOSZ – élén Demján Sándor elnökkel – az akkor még csak választásokra és győzelemre készülő Orbán Viktor mellett. Mert hogy nagyon sok bírálni valót láttak a megelőző szocialista kormány tevékenységében. Most is sok a bírálat, de nem látszik demonstratív kiállás. Miért hallgatnak?

Orbán Viktor az az ígéretet tette a 2010-es választás előtt – nyilvánosan és a nem nyilvános tárgyalásokon egyaránt –, hogy talpra állítja a gazdaságot. Ez a vezérszava volt, a legfőbb céljának nevezte. És 2011-12-ben valóban történtek is olyan intézkedések, amelyek arra engedtek következtetni, hogy pozitív irányba viszik a gazdaságot. Ilyen volt például a kisadók kivezetése, a vállalkozói vagyon illetékmentes (átadási,) öröklési lehetősége, stb.. Ám megfordult a helyzet és én ezt – bevallom, igen szubjektív módon – ahhoz kötöm, hogy szinte teljesen megszüntették a társadalmi párbeszéd intézményét. Ugyan ez nem forintosítható, de ettől még nagyon fontos, hogy felszámolták a munkaadók és a munkavállalók, valamint a kormány tárgyalási fórumát, az Érdekegyeztető Tanácsot.

Ma nincs érdemi és rendszeres gazdasági érdekegyeztetés, nincs fórum, amelyen minden, objektív mérés alapján megállapított reprezentatív érdekképviselet részt venne.

Ez azt jelenti, hogy nincs is formális kapcsolat a munkaadói, munkavállalói érdekképviseleti szervek s a kormány között?

Vannak, de ritkábbak, s persze az informális kapcsolatok megmaradtak. Sajnos azonban az olyan szervezetek, mint amilyen a VOSZ is, emiatt erejüket veszítették, hiszen ahogy erősödik a központosítás, úgy van egyre kevésbé szükség klasszikus, pártoktól független önkéntes szerveződésekre, arra, hogy ezek hallassák a hangjukat. Nem mondom, vannak fórumok – például a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma és a Vállalkozásfejlesztési Tanács –, de egyre nehezebb eredményeket elérni. A vasárnapi zárva tartás bevezetése nem volt jó történet, és nem a szociális partnerek és a Kormány megállapodásán alapult, de tiltakozásunk végül is sikeres volt.

Lesz-e olyan nyilvános kézfogás a mai ellenzékkel, mint amilyen volt az akkori ellenzékkel 2010-ben?

Mielőtt erre válaszolnék szeretném leszögezni: mi akkor hittünk abban, hogy az új kormány – mert azért azt lehetett tudni, hogy új kormány jön – kezelni fogja az alapbetegségeket, s központi kérdéssé teszi a gazdaság talpra állítását. Az elején ez így is indult. Sajnos azonban a lendület kifulladt, s a hosszú évek távlatában a kapcsolataink is kicsit megfáradtak. Ami pedig a mostani ellenzéket illeti – én tisztességgel végigolvastam a programjukat, s nem látok olyan lépés-sorozatokat, amelyek a gazdaság számára rendkívül nagy ígéretet hordoznának. A szociális ígéretekkel tele van a padlás – állampolgári jogú nyugdíj, garantált jövedelem, négynapos munkahét, minimálbér-emelés, stb.. Ezek azonban csak viszik a pénzt, a fedezetének a forrását sehol nem látom.

Ez a szociális licit egy vak licit, gazdaságilag nincs megalapozva.

Rémisztő még csak gondolni is rá, hogy olyan dolgokat ígérnek, mint Medgyessy a száz napos programban, amit bevezettek, például a 13. havi nyugdíjat, majd tarthatatlansága – fedezethiány miatt – nekik kellett kivezetni. Informális tárgyalásaink persze vannak, de ilyen körülmények között nincs értelme intézményesíteni a kapcsolatainkat az ellenzékkel.

Akkor az nem is számít politizálásnak hogy oda odaálltak, ide meg nem?

Mi pártszimpátiák alapján nem politizálhatunk! Ha azt tennénk, legyengülnénk és/vagy szolgai sorba kényszerülnénk.

A mi feladatunk az, hogy megpróbáljuk szakmai alapon meggyőzni azokat, akik szinte meggyőzhetetlenek. Olyan időket élünk, amikor nagyon alacsony szintre süllyedt a vitakultúra.

Tisztában vagyunk azzal, hogy az érdekképviseleteknek nincs végrehajtói hatalmuk, de abban hiszünk, hogy a jó döntésekhez mindig meg kell hallgatni a másik felet is, jelesül minket is. Az érdekegyeztetésnek nem szabadna levelező tagozatnak lennie – ma pedig az, igen szomorú, hogy idáig jutottunk. Mi valódi társadalmi párbeszéd révén szeretnénk meggyőzni a mindenkori hatalmat, hogy nem vagyunk az ellenzéke. A kormánynak pedig tudatosítani kellene, hogy csak akkor sikeres, amikor a gazdaság is sikeres.

Hogyan tudják kezelni, hogy meggyengült a lobbierejük?

A VOSZ-nak hosszútávra kell berendezkednie, s ezért tudomásul kell vennünk, hogy vannak idők, amikor nem kíváncsiak arra, amit mi a hazai kkv-k képviseletében mondanánk.  Szakmai alapon kell maradnunk, őszintén kell szakpolitizálnunk.

Nekünk pártpolitikával nem, csak gazdaságpolitikával kell foglalkoznunk.

Nem kell, hogy szeressenek minket, csak használjanak. S azért azt se felejtsük el, hogy érünk el részsikereket – például sikerült, legalábbis ideig-óráig megakadályozni a tavaly tavasszal bedobott újabb kereskedelmi csomagot, benne a reklámszórólapok megadóztatásának, a hipermarketek előtti parkolók fizetőssé tételének, területarányos foglalkoztatási kényszernek a gondolatát. Ott legalább kármentő funkciókat el tudtunk tehát látni. De pozitív történet a kormánypártok által kezdeményezett és általunk is ösztönzött nyugdíjas szövetkezetek létrehozása – hogy még egy jó példát említsek arra, hogy a VOSZ ma is képes jó ügyeket felkarolni és tudja hallatni a hangját.

Mást gondolni veszélyessé vált

Lendvai Péter
-
1
Mást gondolni veszélyessé vált

„Drága Bolgár Úr” huszonöt éve beszélget a hallgatókkal, kezdetben a Magyar Rádióban, 2002. óta a Klubrádióban. A műsorvezető a Független Hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta: ma már egyre többen vannak olyanok, akik nem merik elárulni a nevüket, de ő is változott az évek alatt: politikai irányultságát ebben a közegben vállalnia kell. A Fidesz által uralt magyar sajtórendszert egészen unikálisnak tartja a hajdan amerikai tudósítóként is dolgozó riporter, szerinte ilyenek csak a féldiktatórikus rendszerben működnek. A kormányzó párt a reklámpiac uralásán keresztül lényegében vélemény monopóliumot alakított ki, és ma nem lehet tudni, hogy újabb győzelme esetén milyen további szűkítéseseket vezet be a sajtó területén. Még a könyvpiac területe is veszélybe kerülhet, mondja Bolgár György, bár a legújabb írása, az Orbán mesék című kötete még szabadon megjelenhet. Meg is jelenik hamarosan.

 

Hány éve vagy összességében kapcsolatban a hallgatóval?

Erről a betelefonálós műsortípusról kérdezed?

Igen.

Novemberben volt huszonöt éve.

Ha ezt a negyedszázadot magad elé képzeled, mi az, ami a hallgatói attitűdben közös vonás, és mi az, ami eltérő, ami csak a mai időkre jellemző?

Ami változatlan, az az, hogy az embereknek határozott véleményük van egy sor kérdésben, vagy a személyes érintettségük miatt; ami őket bántja, sérti, vagy nekik rossz, hátrányos helyzetbe kényszeríti, és ezzel kapcsolatban a rendszerváltás idején már meg mertek szólalni – 1992-ben indult a műsor -, és ebből következően határozott véleményük van az országos politikáról. Ez nem változott. Ami mostanság feltűnő változás:

2010 óta egyre többen mondják azt, hogy a nevük elhallgatását kérik.

Vagy mert bebeszélik maguknak, vagy hallottak ilyen eseteket, de jobbnak tartják, ha nem tudják meg, hogy szidta a kormányt vagy a Fideszt, mert kellemetlensége származhat belőle, vagy a gyerekének, hozzátartozójának. Ennyiben változott a magatartás az elmúlt nyolc évben, s bár korábban is volt ilyen, de most már sokkal tömegesebben fordul elő. Az, ami alapvetően változott, az a médiarendszerből következik. 92-ben még csak egy rádió volt, a közszolgálati, ott kellett egyensúlyozni, és én  moderáltam, mindig próbáltam az ellentétes véleményt szembehelyezni a hallgatóéval, 2002-től viszont, amikor a választási kampány idején idekerültem a Klubrádióba, miután engem eltávolítottak előbb a műsoromtól, majd a közszolgálati rádiótól is, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy baráti közeg vesz körül; azok az emberek szóltak hozzám, akiknek nagyjából ugyanaz volt a véleményük, mint nekem. Ez persze jó érzés, de azt a célomat, hogy a társadalom tagjainak mindenféle véleményét meghallgassam, és ütköztessem, fel kellett adnom; ez egy demokratikus, liberális, balközép rádió, és noha vannak jobboldali beletelefonálóim is, mérgesek is a többiek, hogy meghallgatom őket, de a többség ezt a balközép véleményt képviseli.

Ezek szerint te is változtál, azaz sokkal inkább vállalod a saját véleményedet, mint tetted ezt 1992-ben?

Abszolút. A közszolgálati rádióban az volt a közös cél, hogy az ne derüljön ki, nekem mi a véleményem. Ha valaki nagyon akarta, az tudhatta, hiszen az akkor még liberális Magyar Hírlapba hétről-hétre írtam publicisztikákat,és abból kiderül, hogy én egy balközép, liberális gondolkodású ember vagyok, de az mégiscsak más: százezer embernek írni, vagy hat-nyolcszázezerhez szólni. Ez utóbbiak többsége nem tudta, hogy mi az én alapállásom. Tehát 2002-ig az volt az attitűdöm, hogy ne derüljön ki a műsorból, mit is gondolok, az volt a fontos, hogy pártatlan, objektív maradjak. Itt viszont ezt nem lehetett megtenni a hallgatóval, mert ők azért kapcsoltak ide, mert közös a véleményünk. És ez egy más műfaj.

De nem szűkített be téged ez a műfaj? Arra gondolok, hogy esetleg el is veszítetted a képességedet a kiegyensúlyozott látásmódra?

Azt gondolom, hogy olyan a személyiségem, ami miatt ezt nem veszítem el.

Mindig is azt tartottam fontosnak az újságírásban, hogy az ember próbáljon meg kiegyensúlyozott lenni, a különböző vélemények között megtalálni a leginkább igazolhatót, valószínűt, az igazsághoz legközelebb állót.

Emellett tudatosan törekszem arra, hogy – saját hallgatóim szemrehányásai ellenére – meghallgassam a jobboldali véleményeket, megszólítsak fideszes hallgatókat, interjút készítsek hivatalos emberekkel. Meg is kapom én a magamét, hogy például Schmitt Máriával miért állok én szóba, és érzem, tudom, hogy a hallgatónak is szüksége van az ilyen megszólalókra, de érzem ugyanakkor azt is, hogy idegesíti.

De nem lehet nem tudomást venni arról, hogy az ország fele nem úgy gondolkodik, ahogy a mi hallgatóink többsége, és hatalmon vannak. Vagyis számon kell őket kérni.

Érdekes, hogy a hallgatók mérgesek rád, hogy meghallgatod őket, hogy nem csapod le a telefont, még azért is, hogy olyan türelmes vagy időnként hozzájuk, de nem vádolnak azzal, hogy fideszes lettél. Ezt mivel érted el?

Tényleg nem vádolnak. Egyrészt elég régen itt vagyok, és ezáltal ismernek is, másrészt érzik a kérdéseimből, hogy bár udvarias vagyok, és  valóban nem küldöm el a búsba azt, aki ezt megérdemelné, de megértik, hogy újságíró vagyok, riporter, aki nem lehet olyan durva, mint adott esetben egy politikus.

A szakmában, vagy talán azon kívül is, hallani olyan véleményeket a „Drága Bolgár úrról”, hogy túlhaladott rajtad az idő, mind a személyeden, mind a műsorodon, de összességében soha nem kérdőjeleződött meg ennek a beszélgetős műfajnak a létjogosultsága, és az, hogy ehhez rád van szükség. Jól látom én ezt?

Alapvetően a műsor formátuma tartja életben az adást. Ami pedig rám vonatkozik, talán azt értékelik, hogy tudok beszélni az emberekkel és tudok hallgatni, és tudok figyelni rájuk, ahhoz kapcsolódok, amit mondanak. Nyilván kell ehhez idő, tapasztalat, bizonyos tudás és képesség. Van, aki csinált ilyen műsorokat és azonnal odavágott a hallgatónak, hogy hogy mer ilyen marhaságokat mondani, és le is csapta a telefont. Az is egy műsor, annak is van hallgatója, de én nem ilyen vagyok, hanem

megpróbálom az emberekből a legjobbat kihozni, és bár nem mindig sikerül, de nyitott vagyok. Azt hiszem ez a nyitottság tetszik az embereknek, mert tudják: én sem vagyok tökéletes, de ők sem.

Arra nem reagáltál, hogy volt-e olyan időszak, amikor meg akarták szüntetni a műsort?

A Magyar Rádióban volt ilyen, itt nem. Legalább is olyan nem, hogy én tudtam volna róla. Valószínűleg az is magyarázat erre, hogy ma is ez a leghallgatottabb műsora a rádiónak, már amennyire a rádiók hallgatottságát lehet mérni. Tegyük hozzá, hogy nem nagyon lehet, de azért arányaiban igen. És talán van valamilyen közmegegyezés, hogy drága Bolgár úr ide, drága Bolgár úr oda, azért elég jól csinálja, tudja mit beszél, tudja mit kérdez, tudja milyen véleményt fejt ki…

És te magad sosem fáradtál el?

Nem, érdekes módon nem. Sokan kérdezték tőlem, hogy nem unom-e már? Nem unom. Ennek a műsornak az az érdekessége, hogy noha sokszor van visszatérő telefonáló, meg sokszor van unalmas érvelés és beszélgetés, de mindig van valami új. Mondok egy példát is. Valamelyik nap telefonált egy hallgató New Yorkból, hogy szeretne regisztrálni a választásokra, de nem tudta, miként kell ezt megtennie. Ez már önmagában érdekes, de utána jött egy újabb telefon, ezúttal Los Angelesből; az utcán sétálva, a telefonon keresztül hallgatva a műsort jelentkezett, hogy elmondja: ő azért sem fog regisztrálni. Ő itt hagyta végleg ezt az országot, mi meg együk meg, amit főztünk. És elkezdtünk erről beszélgetni, hogy nyilván nem véletlenül hagyta itt az országot, nyilván megvan a véleménye mindarról, ami itt történik, de talán éppen ezért érdemes lenne leadni a szavazatát, hogy ne így legyen. Végül sikerült őt meggyőzni arról, hogy okosabban teszi, ha mégiscsak regisztrál és szavaz.

Szóval ezek azok a váratlan dolgok, ami miatt nem unom meg a műsort, mert ennek a dramaturgiája kitalálhatatlan. Mindig vannak új jelenetek és konfliktusok; nem olyan, mint egy megírt színpadi dráma.

Alkalmas-e a te műsorod társadalmi barométernek?

Valamennyire igen. Nem teljesen, és ez az, amit sajnálok: nem is fogható országosan a rádió. Az internet persze egy lehetőség, de a többség még mindig rádión keresztül hallgat bennünket. Lehet, hogy négy-öt év múlva a többség már telefonon keresztül fog rádiózni, de ma még nincs így, és emiatt nincs egy általános társadalmi barométer szerepe ennek. De valamennyire ezért igen, hiszen hallgatnak bennünket jobboldaliak is. Én az adások elején felsorolok négy-öt témát, amit ajánlok beszélgetésre, aztán lehet, hogy a hallgató behoz egy hatodikat, és félresöprik az én témáimat, és az válik mások számára is fontossá. Én pedig hagyom, mert ez számomra nem presztízs-kérdés. Azt akarom ezzel mondani, hogy van olyan helyzet, amikor az én felvetésemtől függetlenül az derül ki, hogy akkor éppen valami mást tartanak fontosnak az emberek.  Az is mutatja, hogy milyen hangulatban van a társadalom, hogy a betelefonálók miként érvelnek egy-egy ügy mellett, vagy ellene.  Hogy mit látnak fontosnak, és mi az, amit elvetnek.

Ez persze nem közvélemény-kutatás, ide azok jelentkeznek, akik akarnak valamit mondani, de jelent valamit abból, hogy az aktívabb emberek hogyan gondolkodnak. Hogy mennyire vannak kétségbe esve például.

Arra akartam rákanyarodni, hogy vajon igaza van-e Kéri Lászlónak, akik nekünk nyilatkozva úgy fogalmazott: nincs kormányváltó hangulat, hanem inkább kormányutálat van, és vajon a te műsorod visszagazolja-e ezt a meglátást?

Igen, ez sok szempontból igaz, mert bár az én hallgatóim többsége kormányváltást akar, de azt belátják, hogy az emberek többsége erre nem vevő.

Lehet, hogy a piacon szidják Orbánt, hogy akikkel találkoznak, azok mind elégedetlenek, ám összességében mégis azt érzik, nincs meg az a váltó hangulat.

Ahogy említetted, van néhány interjúalanyod a jobboldalról is, akik valamiért hajlandóak veled beszélgetni…

Igen, vannak páran, például a már említett Schmidt Márián kívül Gulyás Gergely, Hidvégi Balázs, Csepreghy Nándor és még néhányan.

Azt akartam kérdezni, hogy rájöttél-e, hogy nekik mi a technikájuk és neked milyen a velük való beszélgetésben? Tulajdonképpen arra vagyok kíváncsi, hogy ezeknek az embereknek miből táplálkozik az az erő, az a magabiztosság, ami sugárzik belőlük?

Mindegyik különböző és az alkalom is különböző, amiért beszélünk. A leginkább Gulyással és Csepreghyvel szeretek interjúzni, mert nem ellenségesek, pedig tudják, hogy velük szemben keményen fellépő riporterrel beszélgetnek, és ettől mindjárt szimpatikusabbak és elfogadhatóbbak, miáltal én is kevésbé kemény tónusban lépek fel, mert korrekt úri módon viselkednek. Mindkettőjükben van annyi tudás, amit persze kreatívan használnak is, amivel több a tudásuk a konkrét ügyekben, mint nekem. Vagyis tudják, hogyan kell kikerülni az én kérdéseimet, hol kell hazudni, mert az én ismeretanyagom kevés a cáfolathoz, vagy a vitához. Szóval csak úgy tudok érvelni, ha pontos információim vannak, és azok nem lehetnek mindig, mert amire hivatkoznak az például nem nyilvános anyag. Ha viszont vannak ellenérveim, akkor – főként az előbb említett urak – elég ügyesek ahhoz, hogy átevezzen más témára, és arról kezdjenek beszélni. Én akkor vagyok sikeres, ha érezhetően nem tudnak válaszolni a kérdésemre. Ez az egyetlen, amit meg tudok csinálni, már csak a műfaj miatt is.

Én kérdezek, ő válaszol, vagy nem, de nem minősíthetem őt, mert az nem fér bele az újságírásba, még akkor sem, ha a hallgatók ezt várnák tőlem.

Te voltál tudósító is, mégpedig az Egyesült Államokban, van tehát nemzetközi tapasztalatod: mennyire rendhagyó, amit a magyar kormány a média területén csinál?

A Nyugati világban ilyen nincs. Csak az autoriter rendszerekben, Oroszországban, például.

De még Törökországban is erősebb az ellenzéki sajtó, annak ellenére, hogy ott le-letartóztatnak újságírókat, nálunk meg még nem,

de mégis erősebbek a médialehetőségeik az ellenzékieknek. Az, amit Orbánék csináltak az teljesen unikális.

Magyarországon az a technika, hogy teljes mértékben marginalizálják az ellenzéki sajtót…

Igen. Magyarországon kicsi a piac és gyenge. És már a Fidesz-kormány megjelenése előtt nagyon gyenge lábakon állt a nyomtatott sajtó, meg a rádiók is. Annyira túlnyomó az állam szerepe a reklámpiacon, hogy ez eleve meghatározza a viszonyokat. Horn Gyula még tett gesztusokat a jobboldal felé, megakadályozta, hogy a sajtójuk elpusztuljon, s bár mostanság a Fidesz részéről is látni ilyeneket, de ebben a nehéz, állami fejű médiarendszerben sokszoros jelentősége van annak, mi van a közszolgálati médiában.

A televíziót, rádiót, MTI-t teljesen elfoglalták, a hirdetési piacon pedig a Fidesz lényegében meghatározza, hol lehet hirdetni és hol nem ajánlatos. Ráadásul a teljesen kézben tartott magántőkével is megcsináltatja ugyanazt;

hiába gazdag valaki, még egy Csányi Sándor is tudja, hogy ez a kormány egy pillanat alatt ráteheti a nyakára a kést. És nincs ellene apelláta, lényegében meg lehet ölni mindenki, vagy el lehet lehetetleníteni. Hiába vagy gazdag ember, úgy tesznek a margóra, ahogy akarnak; jobb, hogy ha parírozol, ha együttműködsz, különben a partvonalon túl találod magad.

A Fidesz előtt egyetlen kormány sem fenyegetett senkit, a Fidesz viszont teljes erővel. Ilyet, ismétlem, csak a féldiktatúrákban csinálnak.

Látszólag semmi baj nincs. Miért ne vehetne Mészáros Lőrinc újságokat? És Andy Vajna? Miért ne, hisz kiváló emberek. Ők bármire rátették a kezüket, arannyá változott. Akkor miért ne vásárolhatnának újságokat? Hogy ezek a lapok mind állami befolyás alatt állnak? Sőt lényegében ők finanszírozzák az állami hirdetésekkel, hogy ne legyen szegény milliárdosnak veszteséges ez a biznisz? Hát igen. Ezt a magyar közönség nem is érti, nehéz elmagyarázni, nem is kíváncsi rá különösebben, csak fogyasztóként annyit tapasztal, hogy ez így van.

Borzasztó állapotok alakultak ki, és könnyen lehet, hogy ha az áprilisi választások után a Fidesz marad hatalmon, csak a belátásától függ, hogy még egyet csavar-e és teljesen elveszi az oxigént az ellenzéki sajtótól, vagy valamit meghagy, hogy a forma kedvéért létezzen, de azt is esetleg pórázon tartja.

Az is lehet, hogy a könyvírásba kell menekülnöd?

Még az is lehet. De a Kádár-rendszer alatt sem jelent meg minden könyv, szóval még ezen a területen is elképzelhető a korlátozás. Ha egy könyv veszélyes lehet, akkor a kormány ott is léphet…

Van a fejedben veszélyes könyv?

Nemhogy a fejemben, most már a nyomdában van.

Akkor ez már biztosan meg fog jelenni.

Meg, meg.

Miről szól?

Orbán mesék, ez a címe. Ez ugye még lehet baráti is.

Ismerve téged, aligha.

Aligha. Az elmúlt nyolc év hazugságai, kronologikus rendben. Nem gondolnám persze, hogy emiatt államosítanák a könyvpiacot, de a Fidesz rendkívül kreatív abban, miként félemlítse meg, vagy lehetetlenítse el a szereplőket, mondjuk egy visszautasíthatatlan ajánlatot téve a terjesztőknek. Újra mondom: nagyon kreatívak abban, miként lehet vélemény- és ténymonopóliumot kialakítani.

De hátha Bolgár úrért kimennének az emberek az utcára.

Áh, dehogy. Ez a helyzet, már nem az, mint volt korábban. 2002-ben, amikor eltávolítottak a Magyar Rádióból rengetegen fel voltak háborodva, de mennyien vesznek meg manapság egy könyvet? Ha jól megy, akkor is csak pár ezren.

A Népszabadásg bezárása miatt is jó, ha háromezren kimentek az utcára. Szóval nem így fognak eldőlni a dolgok. De nem tudom, hogy hogyan.

Féldiktatúra-féldemokrácia

Bóta Gábor
-
5
Féldiktatúra-féldemokrácia

Puzsér Róbert, rádiós, tévés személyiség, újságíró szerint a magyar nem felsorakoztatni való népség, melynek tagjai precízen hadrendbe állnak: ez egy seftes, megúszós, ügyeskedő népség. A magyar társadalom igényel egy bizonyos mozgásteret, ugyanakkor igényli az erős kezű vezetőt is. Kádár Jani bácsit, akinek a kezéből bőven jut krumplileves, de ha túl nagy hangon pofázol, jön a Munkásőrség.

 

Az az ember vagy, akiről nekem elég gyakran visszamondja valaki, hogy éppen erről beszéltél itt, arról amott. Legutóbb arról számoltak be, hogy azt ecsetelted a Hír TV-ben, hogy úgy kellene megoldani a sokat kárhoztatott hálapénz-problémát, hogy jól fel kellene emelni a fizetéseket, és aki ezután elfogad paraszolvenciát, azt két évre börtönbe csukni…

Sőt, a hálapénz adásának a puszta megkísérléséért is börtönt osztanék – és ezt a propaganda valamennyi eszközével terjeszteném minden elérhető reklámfelületen, hogy senki figyelmét ne kerülhesse el. Tudod, ebben az országban kétféle működés uralkodik: ami tetszik, azt kötelezővé kell tenni – ami nem tetszik, azt be kell tiltani. Az erős állami szabályozás rendszere ez: itt semmi nincs az emberek belátására bízva. Itt nincs rád bízva, hogy otthon akarsz-e szülni, vagy kórházban. Nem dönthetsz úgy, hogy otthon akarsz szülni, mert az állam és az orvosbárók privilégiumai ezt nem engedik meg.

Nem épp az orvosbárók miatt kivitelezhetetlen, amit a hálapénzzel kapcsolatban javasolsz?

Az orvosbárók hatalmát le kell törni. Kivitelezhetetlen marad továbbá az elképzelésem, amíg az orvosbárók mellett ott állnak a magánbiztosítók, a politika és a pénzvilág – mindegyiknek az egészségügyi rendszer privatizációja az érdeke. Széleskörű érdekeltség van az egészségügyi rendszer szétverésében.

Az államnak nem az az érdeke, hogy kevés pénzt adjon az orvosoknak, az ápolónőknek, és ezt a betegek hálapénz formájában kiegészítsék, ahogy az étterem tulajdonosok gyakran bekalkulálják a pincérek fizetésébe a borravalót?

Az államnak ezzel valóban nincs gondja. Csakhogy a miniszterek bársonybéléses ajtói mögött magánbiztosítók lobbistáinak sora kilincsel – jól emlékszünk még arra, hogy Gyurcsány Ferenc és Kóka János miként kísérelte meg privatizálni az egészségügyi rendszert.

De akkor a betegeken kívül kiknek az érdeke az, amit javasolsz?

Az állampolgároknak: nekünk, akik társadalombiztosítási járulékot fizetünk, és időről időre betegek vagyunk – nekünk kell kikényszerítenünk ezt. Nem fogjuk ajándékba kapni, ahogy a most meglévő jogainkat sem ajándékba kapták a nagyszüleink meg a dédszüleink – a jogokért meg kell harcolni. Ahogy Geréb Ágnes megharcol a jogunkért, hogy anyaként otthon szülhessünk, és apaként jelen lehessünk a gyermekünk születésénél – s ezért most úgy tűnik, két év börtönt vállal. A jogok soha nem járnak ingyen.

Mi, magyarok meg akarjuk úszni a történelmet. Zúgjon el a fejünk fölött, mi behúzzuk a nyakunkat, és kötünk egy szennyes alkut az állammal, hogy soha ne kelljen elszámolnunk a sorsunkkal, a szabadságunkkal és az autonómiánkkal.

Majd az állam lepacsizza ezt a tőlünk keletre meg nyugatra lévő hatalmakkal, akik időről időre átvonulnak rajtunk. Orbán Viktor megharcolja Brüsszellel, és lepacsizza Moszkvával, mi csak a következő tál krumplilevesig látunk el.

A krumplileves kádári jelkép. Ezzel azt mondod, hogy sok mindenben visszatérünk ahhoz a korszakhoz, amikor Trabantért és kiskertért a többség megkötötte a maga alkuját? Mostanában sok olyan emberrel beszéltem, aki nem szereti ezt a hatalmat, hogy miért, arra még indoklást is tud bőven, de mégis azt mondja, hogy rájuk fog szavazni, mert van egy kis cipőboltja, péksége, vendéglője, netán dohányboltja, és ebből ő most köszöni szépen, jól megél, ha nem rájuk szavazna, akkor nem tudná, hogy mi a fene következik.

Ez így van. Itt a félperiférián a legnagyobb érték a kiszámíthatóság: jobb egy kiszámítható elnyomás, mint a kiszámíthatatlan szabadság. Ezért bukott meg a harmadik magyar köztársaság, és váltotta fel a nemzeti együttműködés rendszere, amit kifejezetten az a kaotikus húsz év tesz legitimmé. A húsz év rendszere nem volt legitim.

Kinek szemében nem volt az?

Igazán senki nem érezte a magáénak – ezért is bukott meg. A jobboldal a baloldal rendszerének érezte, a baloldal pedig a jobboldalénak. A baloldal azt érezte, hogy visszajöttek a fasiszták, a jobboldal meg azt érezte, hogy nem engedték őket visszajönni, mert a kommunisták átmentették az új rendszerbe a hatalmukat. Tehát mindkét oldal úgy érezte, hogy a rendszer nem a sajátja. Ez egy viszonylag szabad, de nagyon kiszámíthatatlan és kiszolgáltatottá tévő rendszer volt. Sokan érezték azt, hogy bármikor feltörhetnek, és gazdag, sikeres emberek lehetnek, de azt is sokan érezték, hogy bármikor az aluljáróban találhatják magukat. Ezt a fajta szabadságot itt a félperiférián nem sokra értékelik.

Azt értékelik, hogy Kádár alatt nem volt munkanélküli, hajléktalan?

Ez a régió túltermelte a történelmét – többet már nem bír el.

Ezt most nem egészen értem…

Nézz végig a huszadik századon: első világháború, Trianon, második világháború, Don-kanyar, Szálasi rémuralma, holokauszt, Rákosi rémuralma, ‘56. Nézd végig, hogy milyen sors jutott az itt élő nemzedékeknek: a hatvanas évekre egyszerűen elfogyott a morális kapacitás. 1848-ban Magyarország elhitte, hogy nyugatos polgári berendezkedése lehet. Csakhogy ’67-‘68-ban Deák Ferencnek és Andrássy Gyula grófnak meg kellett alkudniuk a Habsburgokkal, engedniük kellett a ‘48-ból. Kiderült, hogy Magyarország nem lesz nyugatos polgári demokrácia, de lesz egy korlátozott alkotmányosság, lesz egy félfeudális nagybirtokrendszer meg egy félliberális piacgazdaság. Született egy hibrid szisztéma, ami aztán a Kárpát-medencében nagyon megbízhatóan működött. Horthy Miklós, Kádár János és Orbán Viktor mindannyian ehhez nyúltak vissza.

Miért nem lehetett nyugati típusú demokrácia?

Magyarországnak a liberális demokrácia nem kellett igazán soha. A magyaroknak nem kell a nyugatos szabadság, de nem kell a bizánci típusú, totalitárius zsarnokság sem, hanem kifejezetten az e kettőből született vegyes rendszert igénylik. Ezt értette meg Orbán Viktor.

Ebben a rendszerben a szabadság kis köreit – ami egy Bibó Istvántól származó fogalom – nem érdemes, sőt nem is szabad feldúlni. A magyar nem felsorakoztatni való népség, melynek tagjai precízen hadrendbe állnak: ez egy seftes, megúszós, ügyeskedő népség. A magyar társadalom igényel egy bizonyos mozgásteret, ugyanakkor igényli az erőskezű vezetőt is. Ez az, amit a politikusok olyan nehezen értenek meg. Amikor a politikai elit azt látja, hogy a társadalom igényli a mozgásteret, azt hiszi, nyugati típusú, liberális demokráciát akar. Amikor a politikai elit azt látja, hogy a társadalom erőskezű vezetőt igényel, azt hiszi, Rákosit vagy Szálasit akar. Pont az a lényeg, hogy mindkét feltételezés hibás: ezt a két rendszert nem akarja a magyar társadalom, hanem valamit a kettő között. Kádár Jani bácsit igényli, akinek a kezéből bőven jut krumplileves, de ha túl nagy hangon pofázol, jön a Munkásőrség. A magyar társadalom egy olyan rendszert akar, amelyikben vannak határok, ő pedig tudja, hogy hol.

Ezzel azt állítod, hogy a mostani hatalom beletalált a tutiba, és akkor akár kinéz nekik a húsz év?

Simán kinéz.

Orbán Viktor mindent kipróbált már Magyarországon, és ez az a rendszer, ami működik. Volt ő már radikális liberális 1992-ben, polgári jobbközép 2002-ben, szociális alapon hergelő populista 2006-ban, és mindez korlátozott sikerrel – most, amikor a kádárizmust restaurálja, látványosan működik, amit csinál: Kádár óta Magyarországon ennyire stabil rendszer nem volt. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi rendszer felváltásához vezető út első lépése az, ha megértjük, honnan meríti a legitimitását.

Ha olyan legitim, akkor miért van például szüksége a sorosozásra?

Mert az Orbán-rendszer többek közt ezért legitim: legyárt egy „népmesét”, amelyben Orbán Viktor a szegénylegény, aki megvív a hétfejű brüsszeli sárkánnyal meg az ő dúsgazdag és befolyásos szövetségesével, a démoni Soros Györggyel. De honnan jön ez a „népmese”? Nos, a kereskedelmi tévék tehetségkutatóiból. Az összes ehhez hasonló versenyben ugyanilyen „népmesét” építettek fel a későbbi győztes köré. Mészáros János Elek ugyanígy indult el a falujából, amikor még szó sem volt arról, hogy ő Mészáros Lőrinc öccse. Az RTL Klub riportjának tanúsága szerint a magyar nép mindennapos életét élő agrármérnök állatokat tart, hajnalban kel, megeteti a baromfiakat, megkapálja a szőlőt, és dalos kedvében énekel a madaraknak. Aztán a vidéki ember feljön Felcsútról Budapestre, az RTL stúdiójába, és meghódítja a magyar emberek szívét, akik megválasztják a hősüknek. Orbán Viktorral vajon nem ugyanez történt? Legyártottak nekünk egy „népmesét” a Felcsútról indult szegénylegényről: ahogy Mészáros János Elek feljutott énekelni Budapestre, Orbán Viktor feljutott „énekelni” Brüsszelbe. Csak hát az ő dala nem tetszik a brüsszelieknek – annál inkább a magyaroknak. S ahogy az RTL kreatív producerei, a nemzeti együttműködés rendszerének kreatív producerei épp ugyanúgy várják a beérkező szavazatokat – a tévénéző aktiválhatja magát: beleszólhat a „népmese” kimenetelébe. Erre a „népmesére” kifejezetten azért van szükség, hogy Orbán Viktor végül megnyerje a vetélkedőt, vagyis az áprilisi választást.

Az a véleményed, hogy a kereskedelmi tévék bulvárhadjárata, beleértve az ATV elbulvárosodását, akár tudatosan a hatalom malmára hajtja a vizet?

Az emberek igénylik a hősöket, de ahhoz kevesek, hogy saját hőseik legyenek, úgyhogy ezeket a hősöket ma már tömeggyártják számukra. Épp ugyanúgy szavaznak egy tehetségkutatónak hazudott sztárgyár-reality győztesére, ahogy a demokráciának hazudott politikai reality győztesére. A tehetségkutatók és valóságshow-k hazugsága évtizedekig bocsánatosnak tűnt, beleilleszkedett abba az összefüggő hazugságörvénybe, amelyben élünk. Most azonban, hogy a harc már nem Leó és Ágica között zajlik a villában, hanem Orbán Viktor és Soros György között az ideológiai-hatalmi szférában, magyarok százezrei esnek kétségbe, és kiáltanak az égre meg Európa felé, hogy Úristen, hát hogyan hülyítettek meg minket ezzel?! Nos, a hülyítés nem most kezdődött. Amíg marketingesek hősöket varrtak ránk a kulturális térben, addig ezt hajlandóak voltunk betudni a tömegkultúra sajátos működésének. Amikor azonban más marketingesek miniszterelnököket varrnak ránk a politikai térben, már harsan is az óbégatás: segítség, hazugság!

Téged is a Csillag Születik, tehát egy tehetségkutató műsor „csinált meg”, annak zsűrijében lettél országosan ismert.
Akkor te is ennek a hazugságrendszernek a része vagy?

Én a nyilvánosságban tizennégy éve tevékenykedem, ebből három hónapot töltöttem szerződéses viszonyban az RTL-el. Ez a három hónap egy nagyon intenzív országos kampány volt a puzsérságnak. Volt három hónapom arra, hogy az RTL kreatívjai legyártsanak.

Az volt a szándék, hogy legyen egy őszinte vagy őszintének tűnő pasas, aki pacekba megmondja a véleményét, keményen bírál és értékel, míg mások anyáskodnak?

Az volt az RTL koncepciója, hogy egyszer a kereskedelmi televíziózás történetében megengedik, hogy valaki tényleg zsűrizzen.

No, jó, azt azért nem engedték meg, hogy tényleg zsűrizzél, azt egykor inkább a Ki Mit Tud? zsűrijének engedték meg, melynek tagjai részletesen indokolhatták is a véleményüket.

A zsűrizés szabadsága ez esetben azt jelentette, hogy szabad volt a kettes táblát fölemelni. Ha valami nem tetszett, az az én értékelésem szerint nem hetes volt, mint általában a tehetségkutatókban.

És erre ezúttal miért volt szükség?

Azért, mert 2012-re a kereskedelmi tévék képernyőin szereplő írástudók már az összes értelmiségi kreditet elégették. Amikor engem az RTL producerei fölvettek, pontosan tisztában voltak azzal, hogy olyan értelmiségi szempontrendszert és magatartást fogok odavinni, amelyeket ők a tévéképernyőkről már tizenöt éve száműztek. Ebben a tét nélküli és érvénytelen közegben a tényleges zsűrizés szórakoztatóvá vált.

Egyszer azt mondtad nekem, hogy nagyon utálnád magad, ha bulvárfigurává válnál, miközben óhatatlanul bulvárhős is vagy, hiszen a bulvár foglalkozik veled, és ezt már nem tudod kikerülni.

A baj csak az, hogy a bulvárt nem lehet a bulváron kívülről kritizálni. Ez nem a bulvár felelőssége, és nem az enyém, hanem az értelmiségé. Az értelmiség egy nagyon súlyos mulasztást követett el az elmúlt évtizedekben: a bulvárt egyszerűen negligálta, figyelmen kívül hagyta, egyáltalán nem volt hajlandó narrálni, sőt, még csak tudomást sem volt hajlandó venni róla.

Szerintem vereségként értékelte, hogy az ő ízlésvilágával ennyire ellentétes tartalom ilyen mértékben el tud terjedni.

Lehetséges, csakhogy erre a vereségre mindegyikük kivonulással reagált, és egyikük sem harccal. A bulvárral szemben valamennyi értelmiséginek az volt a viszonyulása, hogy nincs itt mit tenni: a piac így működik, ezt tudomásul kell venni, ami nagyon szomorú, de hát ez van. Tehát mindegyikük visszavonult a maga elefántcsonttornyába. Én voltam jóformán az egyetlen, aki beleállt a bulvárral való konfrontációba, számon kérte rajta a semmitmondást, a neoprimitivizmust, az érvénytelenséget.

Nem érvénytelen, mert nagyon hat.

Attól még érvénytelen, hogy hat, ugyanis elérvényteleníti az életünket. Ha én most fogok egy bulvárlapot, és elolvasom, attól egy kicsit kevésbé leszek Puzsér Róbert, mert egy kicsit elérvénytelenülök attól a sok semmirekellő banalitástól, amit olvastam. A bulvár folyamatosan hígítja az életünket – mintha nap mint nap felöntené vízzel azt a kulturális közeget, amelyben élünk.

Mi vagy te tulajdonképpen, mihez értesz igazán?

Elsősorban rádiós, tévés és újságíró vagyok. Ha ezt szűkíteni kell, akkor mondhatom azt, hogy filmkritikus vagyok – ugyanakkor kritikusa vagyok a politikának, a társadalomnak és a médiának is.

Nincs meg annak a veszélye, hogy ez a már-már polihisztorság dilettantizmusba csap át?

Nyilván átcsaphat. De ha szabad kérnem, ne akkor alakuljon ki ez a vélemény, amikor azt látjuk, hogy ez a Puzsér nagyon sok mindenhez ért – hát ennyihez már nem érthet! Akkor szeretnék a dilettantizmus vádjával szembesülni, amikor konkrétan hülyeséget mondtam valamiről.

Nincs benned vágy arra, hogy ne legyél ennyire megosztó személyiség? Sokak számára te vagy a megmondóember, aki megmondja a tutit, és van, aki azt gondolja, hogy ez egy idegbajos, hangoskodó fickó, akinek be nem áll a szája, és szinte mindent indulatosan ad elő.

Nyilván így van, nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy én ennek a folyamatnak nem a célja, hanem az eszköze vagyok. Nálam magasabb céljaim vannak. Ha engem tíz emberből hat megutál, négynek meg szélesítem a látókörét, és szofisztikálom az ízlését, akkor nyertem. Nem az a cél, hogy szeressenek.

Elég sokaknak, akik a hatalomnak nem tetszőt beszéltek, már jócskán a fejükre ütöttek. Téged miért hagynak megnyilvánulni?

Szerintem minden második mondásom rettenetesen zavarja a hatalmat, minden második mondásom meg kifejezetten imponál neki. Igen kemény kritikusa vagyok ugyanis Orbán Viktor mellett Orbán Viktor ellenzékének is – úgy a hatalmi, mint az eszmei térben. Azt hiszem, a hatalom minden második pillanatban leszámolna velem, minden második pillanatban meg köszöni, és kér egy kávét. Röviden: nem én vagyok a legnagyobb bajuk.

Most, hogy elmondtad, mennyire stabil a hatalom, milyen esélyét látod az ellenzéknek?

Először is meg kéne képződnie annak az ellenzéknek. Jelenleg nincs olyan ellenzéki erő, amelyre a jelenlegi hatalmat nem kifejezetten utáló ember jó szívvel szavazni tudna. Ez az ellenzék nem kormányzóképes, nem alkalmas arra, hogy felváltsa Orbán Viktort – ez a magyar emberek nyilvánvaló élménye. Az ellenzékben vagy kisebb Orbánok vannak, vagy még azok sincsenek. Ha a választó ma ránéz egy ellenzéki politikusra, olyan érzése támad, hogy ez hasonló, mint az Orbán Viktor, csak lehet, hogy kell még tíz-tizenöt év, hogy az legyen belőle.

De akkor nem kell attól tartani, hogy meglesz a kétharmad, és a jelenlegi hatalom elszabadul? Hiszen azt látja, hogy semminek nincs következménye.

Ez előfordulhat. Bár kérdés, meddig mehet Orbán Viktor. Magyarország az Európai Unió tagja.

Ki lehet lépni, sokan félnek ettől.

Én úgy gondolom, hogy azt a magyar társadalom nem nyelné le. Továbbá Putyinnak Magyarország az Európai Unión kívül nem ér semmit. Oroszországnak olyan szövetségesre van szüksége, amelyik tagja az Európai Uniónak, és amelyen keresztül ő belülről bomlasztani tudja azt. Harmadrészt pedig az Európai Unióból érkező pénzek kifejezetten hiányoznának Mészáros Lőrinc offshore-számlájáról.

És akkor mi lesz?

Marad ez a hibrid rendszer: féldiktatúra-féldemokrácia. Ahogy telnek az évek, és telnek a ciklusok, a nemzeti együttműködés rendszere egyre kevésbé különbözik az országtól – jól érzékelhető, hogy azoknak, akik nem a rendszer részei, egyre szűkül a mozgásterük. Kérdés, hogy húsz vagy harminc év múlva lesz-e még olyan Magyarország, ami nem a nemzeti együttműködés rendszere, vagy ha valaki létezni és működni akar, annak valamelyik nagyúr pecsétgyűrűjét meg kell majd csókolnia? Az én számomra ez az igazán ijesztő társadalmi perspektíva.

Az Atv-seknek nincs körömgombájuk

Lendvai Péter
-
0
Az Atv-seknek nincs körömgombájuk

„Az jön be hozzám, akit én hívok, és azt kérdezek, amit akarok” – nyilatkozta Rónai Egon, az Atv műsorvezetője a Független Hírügynökségnek. Elmondta: a csatorna vezetése nem kíván változtatni a műsorstruktúrán a választások után sem, marad tehát a hétköznapokon a politika és a közélet, hétvégén pedig a szórakoztatás. Az Egyenes beszéd műsorvezetője szerint a beszélgetéseiből az derül ki, hogy az ellenzék elfelejtett hinni magában. A kormányzati hirdetésekkel kapcsolatban, amelyek miatt a legtöbb támadás éri a televíziót, azt mondja: körömgomba elleni szert is hirdetnek, pedig nincs egyik munkatársuknak sem ilyen baja.

 

Nemrégiben egy olyan írás jelent meg az egyik internetes hírportálon, amely arról szól, miként adta el magát az Atv a Fidesznek. A cikk kevéssé törődött a tartalommal, vagyis azt, hogy az állítás visszaigazolható-e a műsorokon, rajtatok műsorvezetőkön keresztül… Mindenesetre a facebook tanúsága szerint a csatorna munkatársai nagyon a szívükre vették. Most akkor mi van?

Nem akarom túlokoskodni…De azt gondolom, hogy ha van egy csalódott közönség, amely igyekszik okokat találni az elkeseredettségre, a rossz politikai helyzetre, akkor azt nagyon könnyű felkapni, nagyra fújni, összeesküvés elméleteket, konteókat gyártani. Saját összeesküvés elméletünkkel kell igazolni a saját állításainkat.

Szerintem az egy nagyon komoly problémája az ellenzéknek, hogy elfelejtett hinni önmagában az elmúlt években, miáltal a közönségének sincs meg az a magabiztossága, ami megvolt korábban; nincs meg az az összetartó erő, ami megvan a másik oldalon.

Ezért, ismétlem, magyarázatokat próbál találni a csalódottságára. Ha megnézed a Fórum című műsorunkat, ott a betelefonálók többsége nem a kormánnyal, vagy a Fidesszel foglalkozik, hanem az ellenzékkel. Ugyanez vonatkozik azon politikusok többségére, akik bejönnek hozzám; ők is saját magukkal, az ellenzék problémáival foglalkoznak. Erre most az Atv nagyon jó terep, mert gyakorlatilag az egyetlen olyan felület, amely mögött nem áll párt vagy kormány, hanem teljesen függetlenül működik.

Pont ezt vitatják kollégák, vagyis azt, hogy az Atv független lenne; a kormányzat igenis befolyásolja a csatorna működését, mégpedig a hirdetéseken keresztül.

Lehet, hogy nem szellemesen, de azt írtam erre a vádra a facebookra, hogy az Atv munkatársainak nincs körömgombája, mégis hirdetjük a körömgomba elleni szereket. Az tehát, hogy a kormányzati kommunikáció egy része – és korántsem az egésze – helyet kap egy televízióban, az nem jelenti azt, hogy az mindjárt a kormány televíziója, az azt jelenti csupán, hogy hirdetéseket fogad be az Atv. Ez egy kereskedelmi televízió. De még azt is hozzá kell tennem, hogy nem vagyok feljogosítva arra, hogy az Atv nevében beszéljek, csak a saját nevemben tudok.

Ez igaz, de mégiscsak te vagy az Atv egyik vezető arca. Ezért hiába fogalmazol élesen a műsorodban, teszed fel azokat a kérdéseket, amelyeket fel kell tenni, és azok alapján cseppet sem vagy kormánypártisággal vádolható, mégis rád sütik a bélyeget…

Kezdjük az egészet elölről. Hagyjuk a fenébe azt, hogy miért gondolják a kollégák azt, amit és koncentráljunk arra, ami a lényeg.

Hozzám tényleg az jön be az adásba, akit én akarok, akit én meghívok, akivel beszélgetni akarok, akiről megállapodok a szerkesztővel. Én azt kérdezek, amit akarok, és soha, de soha nem fordult elő az, hogy valakit az akaratom ellenére gyömöszöltek volna bele az adásba, vagy valakit, akit meghívtam, letiltották volna. Soha nem volt ilyen.

Ha kormánypárti, ha ellenzéki politikus jön, soha nem mondja meg senki, hogy mi az a kérdés, amit nem vagy igen… Szerinted így néz ki egy kormánypárti, Fidesz által bedarált televízió? Nekem olyan kollégáim vannak ebben a tévében, akikért tűzbe rakom a kezem. Ilyet ritkán mond ki az ember, mert ebben a szakmában láttunk már karón varjút.

Mutasd csak nincs megégve a kezed?

Nincs, nézd csak meg… Például egy Somos, egy Bombera, egy Schwajda Gergő a híradó élén, Simon Andris, Holló Márta – ezek az emberek baromi tisztességes újságírók, és a többiek is, akiket most nem soroltam fel. Mindannyian a legjobb tudásuk szerint, a legkorrektebb teljesítményt teszik le az asztalra. És senki munkája nincs korlátozva. Mondj nekem még egy helyet ebben a nyomorúságos médiapiaci helyzetben, ahol ezt nagyon magabiztosan ki tudod jelenteni. Hogy azt csinálsz, amit akarsz. Én ezt az Egyenes beszéd kapcsán ki tudom jelenteni.

Beszéltél arról, hogy mi olvasható ki a vendégeidről a megnyilatkozásaik alapján. Most azt kérdezem tőled, hogy mit szűrsz le azokból a percekből, amikor még nem vagytok adásban, és – úgymond – bemelegítő beszélgetést folytattok?

Az ellenzéki közönség jelentős része azt gondolja, hogy a kormánypárti politikusok szinte nem is emberek, miközben nagyon is hétköznapi dolgokat tudok meg róluk, vagyis ebből a szempontból üdítő felismerés, hogy ugyanolyan örömök, vagy bánatok érik őket, mint mindannyiunkat, csak, amikor megszólal az adásban, akkor ragaszkodik már ahhoz az állásponthoz, amit a pártja és ő maga is képvisel. Ami a másik oldalt illeti: pontosan annyira meggyötörtek a helyzettől, mint a híveik. Szóval azért az gyorsan kiderül ám, hogy ki van éppen nyeregben, és ül le velem szemben nagy magabiztossággal, és kérdi na mi van, a másik pedig indítja úgy az informális beszélgetést, hogy hallottad…? Ég és föld… És ilyen is lesz a beszélgetés; az ő attitűdje határozza meg, hiába próbálok rajta fordítani a kérdéseimmel. Tehát, amikor azt látja a néző, hogy ott ül velem szemben egy kicsit meggyötört ellenzéki politikus, ő úgy ül velem szemben civilként is.

Azt tapasztalom, hogy szívesen készítesz olyan portrét, mint például a Húzósban, amely, ha nem is lélektani elemzés, de mégis az embert mutatja be, és ez az egyik éned, a másik a valaha volt sportrajongó. A kérdésem az, hogy lett-e harmadik éned, a politikai érdeklődő?

Hogyne, engem mindig is foglalkoztatott a politika. Ez nem egy felvett szerep, amit a helyzet hozott, hanem csak megtalált az Atv. De persze számomra most is az ember a fontos a politikusból, sokkal kevésbé az közlemény izgalmasabb számomra megtudni, hogy miként éli meg emberileg Széll Bernadett, hogy Németh Szilárd ki akarja tiltani őt a nemzetbiztonsági bizottság üléséről, mint a jogi érvek.

Nem azt tapasztalod, hogy épp az embert ölik ki a politikából?

Pont ezért érdekes, hogy mi maradt meg az emberből. Hét éve, amikor az Atv-hez kerületem, ugyanígy igyekeztem, ezzel a felfogással beszélgetni a riportalanyaimmal. Széll Bernadettel is találkoztam, akkor került be a parlamentbe, és elmesélte, hogy van két gyereke, férje, miként él a család. Azért beszélek erről, mert ma sokkal nehezebb ilyen dolgokat megtudni a politikusokról, sokkal zártabbak, mint akkoriban voltak. Ma mindenki bezárkózik egy kicsit és fél egy kicsit, elkezdte eltartani magától az emberi dolgokat. Ez engem nagyon zavar, mert a választók az emberre szavaznak. Arra, akiben hisznek.  Márpedig nem a lózungoktól kell valakiben hinni, hanem az emberi tulajdonságai alapján. Hogy kimondhassa: ez lesz az én jelöltem, mert megbízható, engem fog képviselni, emberként érzi az én gondjaimat, bajaimat, látja a világ folyását. Szóval meg kell győzni a választót, hogy ember maradt és nem csak politikus.

Te mit változtál a hét éve alatt?

Biztosan tudatosabb lettem, akkoriban sokkal jobban hagytam magam érzelmileg vezetni, mint ahogy most hagyom, mert annak idején sokszor nem jutottam a beszélgetés végére, mármint a mondandó lényegéig, márpedig a beszélgetést le kell zárni. Ha a lényeg vagy lényeges dolgok a levegőben maradnak, akkor az nem egy jó beszélgetés. Ebben biztos változtam, sokkal tudatosabb megyek előre a beszélgetéseimben. De te nem erre voltál kíváncsi.

Erre is. Meg arra is, hogy az ismertség mennyire torzított a személyiségeden?

Remélem, hogy semmit. Sokkal büszkébb voltam arra, amikor – ez 1991 környékén történt -, hogy két fiatal az utcán, hallva a hangomat, utánam szaladt, mert megismertek. A hangom alapján. Ez a Danubius rádió fénykorában történt, akkor ugye ott dolgoztam. Na, ez az ismertség. Az, hogy a tévében látják a fejem és megismernek, ez tök jól esik. Szokták kérdezni, nem fáraszt-e? Engem nem. Szóval azt hiszem nem változtam meg. Tudod, a család meg a gyerekek nagyon rendben tudják az embert tartani.

És mi lesz a választások után? Merthogy azzal is támadják az Atv-t, hogy április után átalakul, inkább a szórakoztatást tekinti majd feladatának… Szóval április 9-én már énekelni fogsz, vagy…

Szerintem Egyenes beszédet vezetek. A televízió vezetése következetesen azt képviseli, hogy a csatorna nem változik. Hétköznap politikai, közéleti műsorokat sugároz, hétvégén szórakoztat. Így dolgozunk, és nyugodtan dolgozunk.

Hol látod magad tíz év múlva?

Érdekes, mert nekem az életem nagyjából tízévente változott. Most hét éve dolgozom itt, de nem gondolnám, hogy tíznél véget kell érnie. Ha a néző elvisel tíz év múlva, én szívesen csinálom ezt tíz év múlva is. Azért, mert

az Egyenes beszéd minden este egy új fejezetet jelent. Látok benne a magam számára estéről estére feladatot, kihívást.

És azt is gondolom, hogy ez a fajta műsor, illetve az Atv-nek ez a fajta berendezkedése időt álló. Ami működik, abba nem kell belenyúlni.

Ezek szerint a karrierről te nem úgy gondolkodsz, hogy valamilyen titulust kellene szerezned…

Voltam én már minden; három rádiónak tulajdonosa, voltam a Danubius Rádió igazgatója, voltam televíziónak programigazgatója, vezettem reklámügynökséget, annyi titulusom volt már. Az, hogy most az Egyenes beszéd műsorvezetője vagyok, nagyon jó titulus. Ez a vezető közéleti műsor ma a piacon.

A Fidesz fél valamitől…!?

Kardos Ernő
-
0
A Fidesz fél valamitől…!?

„Jól látható, hogy a Fidesz tart valamitől! Valószínű azt érzik, hogy hiába vezeti a kormánypárt a közvélemény-kutatásokat. Ha választások előtt az ellenzéki pártok visszalépnek egymás javára, akkor kritikus mennyiségű egyéni mandátumot szerezhetnek.” – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek László Róbert, a Political Capital szakértője. Viszont az ellenzéki csodavárástól is óv a választási szakember, a mai választási rendszerben ugyanis biztos nincs olyan csodaszer, vagy jelöltállítási stratégia, ami a kevesebből több szavazót csinál.

 

Nagy a helyezkedés az ellenzéki pártok között, az összefogás módjáról, és a listaállításról a politikusok pillanatnyi érdekek szerint érvelnek. Az legalább egyértelmű, hogy az egyéni kerületekben az egyeztetett indulás a legjobb megoldás?

A nyilvánosságban már nyolc éve folyamatos a vita, amely a Fidesz legyőzésének stratégiáját, az együttműködés és összefogás módját úgy keresi, mint valami csodaszert. Pedig csodaszer az nincs. Ha valaki azt hiszi, hogy a mai választási rendszerben akad olyan jelöltállítási stratégia, ami a kevesebből több szavazót csinál, az sajnos nagyon nagy tévedésben van.

A Fidesz legyőzéséhez egyszerűen több választópolgárra lenne szükség, mint amennyi a Jobbikon kívüli ellenzéki pártoknak ma a rendelkezésére áll. Amíg ez a helyzet nem változik, addig azt mondhatjuk: a balközép ellenzéknek nincs győzelmi esélye.

A pártoknak legfeljebb egyéni túlélési stratégiáik vannak. Ha volna kritikus mennyiségű szavazójuk, akkor a maga természetességével alakulna ki, hogy a közös jelöltekre és a közös listára épülő, avagy a koordinált megállapodás lenne-e célravezetőbb.

Tehát az igazi kérdés inkább az, hogy miként szerezhetne az ellenzék a jelenleginél több szavazót?

Ez magától értetődő. A Fidesz agresszív térhódítása persze nem könnyítette az ellenzék dolgát. Nem kizárólag a választási rendszer átalakítására, hanem még inkább a médiapiaci felvásárlásokra, a kormányoldal erőfölényével való rendszeres visszaélésekre, például az ÁSZ-büntetésekre gondolok. De ez nem menti fel az ellenzéket minden felelősség alól. Megnyilvánulásaik nagy része kimerül abban, hogy melyik párt kivel fog össze, de leginkább hogyan nem. Ezzel a választókat nem lehet megnyerni, őket ez a legkevésbé sem érdekli. Az egészből csak annyit látnak, hogy a pártok veszekszenek egymással, így aztán elképzelhetetlennek tűnik, hogy az ország kormányzását rájuk lehetne bízni. Négy éve is hasonló volt a helyzet, némileg más szereplőkkel.

Az is örökzöld téma, hogy az önmagukat demokratikusnak nevezett pártok együttműködhetnek-e akár a Jobbikkal is, hisz anélkül nincs valóságos győzelmi esély. Ön szerint?

A jelenlegi támogatottsági adatok alapján ahhoz, hogy a teljes ellenzéknek több mandátuma legyen a Fidesznél, valamilyen módon együtt kellene működniük. Kérdés, hogy ezt akarják-e egyáltalán a pártok. Mármint a közös kormányzást.

Ha lenne 100-105 mandátumuk, miközben a Fidesznek 94-99, Vona Gábortól Gyurcsány Ferencig kellene körbeülniük a koalíciós tárgyalóasztalt. Nagyon csodálkoznék, ha ez a „szivárványkoalíció” olyan ütőképes kormányt tudna alakítani, amelyik nem bukik meg néhány hónap leforgása alatt.

Vagyis nem ért egyet Heller Ágnessel, aki azt mondja, hogy a Fidesz leváltása nemzeti ügy, ennek érdekében még a Jobbikkal is össze kell fogni?

Ez egy politikai állásfoglalás, elemzőként nekem ezzel nem egyetértenem vagy nem egyetértenem kell, hanem azt végiggondolni, hogy működőképes lehet-e ez az elképzelés. Az előbb említett okokból aligha az, és nem úgy tűnik, hogy a balközép ellenzéki pártok a Jobbikkal közös kormányzásra készülnének épp. Ahogy a Jobbik sem ambicionálja ezt.

Olyan típusú együttműködést viszont el tudok képzelni, hogy a választókerületekben egymás esélyes jelöltjeit hagyják érvényesülni. Nem fog jobbikos jelölt visszalépni MSZP-s, vagy DK-s javára, de néhány budapesti és nagyvárosi kerületben könnyen elképzelhető, hogy a Jobbik alig kampányol majd a saját jelöltje mellett. Ugyanez fordítva: az olyan kerületekben, ahol a baloldal szabad szemmel nem is látható, bár nekik is lesz jelöltjük, nem nagyon agitálnak majd mellette, és hagyják a meccset eldőlni a Jobbik és a Fidesz aspiránsa között. Ehhez – kis túlzással – tárgyalni sem kell leülni, hisz annyira egyértelmű, hogy melyik pártnak hol erősek a pozíciói. Ez a maximális együttműködés, amit a Jobbik és a baloldali ellenzék között elképzelhetőnek tartok – ami – valószínűleg kevés a választási győzelemhez, viszont elég lehet a kormánypárt többségének minimalizálásához.

Az egyéni körzetekben szinte folyamatosan egyeztetnek a pártok, akár hivatalosan, akár a nyilvánosság kizárásával. Nehezebb kérdés a listaállítás. Az ellenzéki pártok között éles vita alakult ki, hogy kell-e közös lista, ahogy Karácsony Gergely szeretné, vagy épp ellenkezőleg, nincs szükség közös listára, ahogy Gyurcsány Ferenc állítja. Lehet ebben igazságot tenni?

Ez ügyben a legtöbb párt álláspontja az aktuális politikai érdeke szerint változik. 2013-ban úgy tűnt, a DK kimarad az MSZP és az Együtt koordinált indulásából, mire Gyurcsány Ferenc óriási kampányba kezdett a közös listáért, a szerinte akkor egyetlen üdvözítő megoldásért. 2014 januárjára el is érte a célját, de választási győzelmet ez nem hozott, csak négy DK-s mandátumot. Ma, amikor Gyurcsány magabiztosabb lehet az ötszázalékos küszöb önálló megugrásában, már a leghatározottabb ellenzője a közös listának, s csak a koordinált indulásban hisz.

A Párbeszéd vezetői számára nyilvánvaló volt, hogy maguktól az ötszázalékos küszöböt nem fogják elérni. Ez tolhatta őket az MSZP-vel való közös lista felé.

Valójában közös listával, illetve koordináltan is lehetne nyerni, de – visszatérek az első gondolathoz – ahhoz lényegesen több választóra lenne szükség. Ha viszont ez hiányzik, akkor nyerni nem tudnak, és csak az lesz a döntő, hogy a különböző szereplőknek mi a túlélési stratégiája.

A DK ma azt mondja, hogy az önálló lista több szavazatot mozgósít, a közös lista pedig összemossa a pártokat. Az MSZP szerint viszont akkor van több szavazó, ha közös a lista. Nincs egzakt számítás arra, hogy mikor van több szavazó?

Részigazságok vannak ezekben az állításokban, de szinte lehetetlen modellezni, hogyan viselkednének a választók egyik vagy másik helyzetben. Mindig csak az egyik forgatókönyvet ismerhetjük meg a választás napján, és nem fog kiderülni, hogy „mi lett volna, ha…”. 2014-ben nem győztek közös jelöltekkel és közös listával, de minden bizonnyal a koordinált indulással sem jártak volna lényegesen jobban.

Amit állíthatunk: a közös lista legfőbb előnye, hogy semmiképp sincsenek elvesző szavazatok. Ha viszont koordináltan indulnak, akkor van ilyen kockázat: az öt százalék – tehát a parlamenti küszöb – alatt végző pártokra eső szavazatok nem hasznosulnak. Ha nem kéne attól tartani, hogy lesznek öt százalék alatt teljesítő pártok, akkor viszont ebben az esetben sem vesznének el voksok.

De nem győzöm hangsúlyozni: csodára egyik esetben sem lehet számítani, ahogy az sem igaz, hogy bármelyiket választják, az eleve rossz megoldás lenne.

Az látszik, hogy az LMP, a Momentum, és az Együtt nem akar a baloldallal összefogni, vagy legalábbis a kampány mostani szakaszában még nem. De nem rontja ez az ellenzéki esélyeket?

Ha az a cél, hogy bejussanak a parlamentbe, s tényezőkké váljanak, hogy aztán négy év múlva ők lehessenek a kormányváltó erők, akkor az egy érthető stratégia. Ha viszont az ellenzék mégis győzni szeretne, és közösen kormányozni már idén tavasztól, akkor biztosan együtt kell működniük, valamilyen módon.

A minimum követelmény az lenne, hogy legkésőbb a választás előtti utolsó héten visszaléptetik egymás javára az egyéni jelöltjeiket. Persze sokkal hatékonyabb volna, ha nem hagynák ezt az utolsó pillanatra. Arra számítok, hogy még egy darabig igyekszik mindenki saját magát feltüntetni a kormányváltás fő letéteményesének, hogy aztán az utolsó néhány hétben lépjenek vissza tömegével egymás javára. Ez az a forgatókönyv, amitől a Fideszben is félnek.

Látható ugyanis, hogy a kormányzópárt nem nyugodt, nem úgy viselkedik, mint aki biztos a nagyarányú győzelmében. Ha nyugodtak lehetnének, akkor nem küldték volna rá az Állami Számvevőszéket minden ellenfelükre, és nem volna ilyen harsány a gyűlöletkampányuk sem, ami lényegében egyetlen pillanatra sem szünetelt.

Látszik, hogy a Fidesz tart valamitől, valószínű, ők is érzik, hogy bár utcahosszal vezetik a közvélemény-kutatásokat, de ha az ellenzéki pártok mégis képesek lennének egymás javára visszalépni, akkor az a relatív többségi rendszer, amit a Fidesz magára szabott, az vissza is üthet. És akkor kritikus mennyiségű egyéni mandátumot veszíthetnek el.

Ezzel azt mondja, hogy az eddigi gyenge teljesítménye ellenére is vannak az ellenzéknek győzelmi esélyei, vagy csak az a kérdés, hogy mennyivel győz a Fidesz?

Még majdnem három hónap van a választásig, történhet bármi. Csak ahogy arról már szó volt, nem hinném, hogy szeretné bármely ellenzéki párt, hogy Gyurcsány Ferenctől Vona Gáborig kelljen koalíciós tárgyalásokat folytatni.

Ha az a kérdés, hogy Jobbik nélkül lehet-e többsége a balközép ellenzéknek, arra a válaszom az, hogy nem. A Fidesz talán nem is annyira a vereségtől fél, hanem attól, hogy egészen kicsi különbséggel fog győzni. A pártnak öt évig kétharmada volt, utána pedig csak egyetlen párttal kellett ugyanezért alkudoznia. Ha most a 133 mandátum – ami a kétharmadhoz kell – látótávolságban sem lesz, akkor rengeteg ügyben kell majd alkudozniuk, talán több ellenzéki párttal is. Ami még ennél is ijesztőbb lehet számukra, ha alig lesz több mandátumuk az abszolút többséghez szükséges 100-nál. Ez a helyzet kapkodáshoz, és a korábbinál is jóval több politikai hibához vezethet.

Az LMP állítólag arra számít, hogy a legerősebb ellenzéki pártként kerül ki a választási versenyből. Az mire lenne elég?

Ez a hosszú távú stratégiaépítésben számíthat, ugyanis ha a Jobbikon kívül nem az MSZP lenne a legerősebb, az teljesen új helyzetet teremtene a magyar politikában. Megindulhatna egy átrendeződés az ellenzéki oldalon. Abban az esetben viszont, ha az MSZP helyébe a Gyurcsány Ferenc féle DK lépne, akkor lényegi változás hosszabb távon sem követezhetne be, legfeljebb megindulna az áramlás a szocialistáktól a DK irányába.

Mi történhet a kisebb pártokkal, akik nem akarnak közös listára menni?

Az LMP-nek most jó esélye van a parlamentbe jutásra, a Momentumnak viszont ma ugyanerre kevés az esélye. A Párbeszéd közös listát állított az MSZP-vel, s friss hír, hogy a Liberálisok nevű formációnak is sikerült oda bekönyörögnie magát. Bár az még nem világos, hogy pártként kapnak-e bebocsátást, vagy csak Fodor Gábor túlélését biztosítják. Marad az Együtt; nekik a legnehezebb a helyzetük, legfeljebb azt járhatják ki, hogy egy-egy győzelemre esélyes kerületben az ő egyéni képviselőjelöltjük maradjon állva.

Gondolom, hogy itt is az a kérdés, hogy hány lista állítását bírja el az ellenzéki oldal? Anélkül persze, hogy végzetesen rontanák egymás esélyeit.

27 egyéni jelölt kell, hogy országos listája legyen egy pártnak. Biztosan vesztes kerületekben indulhatnak egymás ellen is, így ez egy teljesíthető kritérium. Nincs azonban olyan sok ellenzéki szavazó, hogy a Jobbik mellett az LMP, az MSZP, illetve a DK listáján túl az Együtt, illetve a Momentum is esélyes legyen a parlamentbe jutásra. Sőt, ha elindul a Kétfarkú Kutyapárt, ők is elszívhatnak ellenzéki szavazókat.

Mi történik, ha Jobbik egyedül marad, tehát nincs benne egy képzeletbeli ellenzéki együttműködésben? Vona Gábor ugyanis már győzelmi nyilatkozatokat ad, de valóban van esélye erre egyedül a Jobbiknak?

A Jobbik támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint évek óta mozdulatlan, pedig az elmúlt években komoly kampányt folytattak. Az áttörés azonban nem történt meg, tehát a Jobbik támogatottsága meg sem közelíti a Fideszét. Jelen tudásunk szerint a Jobbiknak az egypárti kormányalakítási esélyei minimálisak. Feltéve, hogy a hátralévő időben nem történik valami különleges. Mindenki a Simicska-féle atombombára vár, amiről korábban sokan tudni vélték, hogy 2017 végéig ledobja, és még mindig vannak, akik reménykednek benne, hogy a kampányban robban. Mint minden csodavárás, nagy valószínűséggel ez is csalódással végződik majd.

A költségvetési támogatás komoly összeg, több száz millió forint. Ennek megszerzése milyen látszólag logikátlan mozgásra készteti a pártokat?

Ha a túlélés motivál, és nem a választási győzelem, akkor nagyon sokat számít, hogy egy párt 150, 300, 450 vagy 600 millió forintos kampánytámogatásra lesz jogosult. Ha ugyanis visszalépkednek egymás javára, utólag is vissza kell fizetni a különbözetet, ami kétségkívül megnehezítheti a választási logika érvényesülését.

Vegyük azt a példát, hogy egy pártnak van 60 jelöltje – ami 300 millió forintos listás kampánytámogatást jelent – de néhány helyen vissza kéne lépnie az ellenzéki győzelem érdekében. Ha csak hat helyen lép vissza, még mindig ugyanerre a 300 millióra jogosult, de ha már hét helyen, akkor lecsúszik a 150 milliós sávba, és a különbözetet vissza kell fizetnie. Az anyagi motiváció tehát nagyon sokat nyomhat a latban.

A határértékek: 27 jelölttől jár mintegy 150 millió forint, 54 jelölttől 300 millió, 80 jelölttől 450 millió, valamint 106 jelölt esetén 600 millió. Ezekhez jön még hozzá jelöltenként további egy-egymillió.

Az országban elég feszült a hangulat, az emberek félnek. Ilyen körülmények között lehet hitelesnek tekinteni a közvélemény-kutatási adatokat?

Nagy hiba elhinni a pártoknak, hogy az ő embereik mást tapasztalnak az országban. Négy évvel ezelőtt is szinte minden ellenzéki párt azt mondta, hogy nem hisz a közvélemény-kutatási adatoknak, aztán sokkolta őket, hogy nagyjából az az eredmény született, amit a kutatók előre jeleztek. A nagyságrendeket ma is biztos, hogy jól mérik. Ez alatt azt értem, hogy az lehetséges, hogy egy ma 3 százalékra mért párt, átcsusszanjon az ötszázalékos küszöbön, de az kizárt, hogy a ma 8-14 százalék közé mért MSZP tényleges támogatottsága 25 százalék körül lenne.

Vagyis a négy évvel ezelőtti összefogás kudarcából az ellenzék nem vonta le a tanulságot, és ugyanazokat a hibákat követi el ismét?

Az valószínű, hogy nem szó szerint ismétlik meg a négy évvel ezelőtti kudarcot, hisz ezúttal a koordinált indulás valamelyik botcsinálta módját fogják megvalósítani. Megint felülről, sűrűn változó összetételű tárgyalóasztalok mellől próbálnak tüzet oltani, miközben a terepmunkát nem végezték el. Elsősorban a 106 alkalmas jelölt felkutatására kellett volna fordítani az energiát.

Nincs kormányváltó hangulat, kormányutálat van

Lendvai Péter
-
1
Nincs kormányváltó hangulat, kormányutálat van

Lehetne még most is kormányváltásra gondolni, ha az ellenzék nem egymás kinyírásával lenne elfoglalva – állítja Petsching Mária Zita(PMZ) és Kéri László(KL) abban a páros interjúban, amelyet a Független Hírügynökségnek(FH) adott a közgazdász, politológus házaspár. Orbán kijelentéseit a saját táborának szánja, állítják, a táboron kívül levőkkel nem is törődik. Gazdaságilag Magyarország lecsúszó pályán van, s noha óriási szerencséje volt a kormányfőnek az elmúlt nyolc évben, összességében stagnál a gazdaság, saját erőből lényegében nincs fejlődés. Ha mégis összejönne a váltás, a gazdaságot viszonylag könnyű lenne rendbe tenni, a politikai károk helyrehozatala azonban hosszú ideig tartana. Most azonban az a realitás, hogy a Fidesz megnyeri a választásokat, annak dacára, hogy a többség nem szereti Orbánékat. Ahogy a házaspár fogalmazott: nincs kormányváltó hangulat, kormányutálat van. A váltáshoz tárgyalóképes, politikai bizalommal rendelkező ellenzékre lenne szükség, ilyet azonban nem látunk.

 

FH: Orbán Viktor mindig képes meglepő nyilatkozatokra, nemrégiben például arról beszélt, hogy a 2030-as évekre a Visegrádi 4-ek és Németország lesz Európa gazdasági motorja, gazdaságilag ezek lesznek a térség meghatározó országai. Mennyire megalapozott ez a kijelentés?

PMZ: Nem sok. Húsz év távlatába senki nem mer jósolni ilyen határozott előrejelzést. Ma inkább úgy néz ki, hogy a francia-német együttműködés lesz a politikai és gazdasági meghatározó.

A V4-ek még nagyon-nagyon nem tudnak labdába rúgni, nem is egységesek, sok mindenben különböznek egymástól, ráadásul az együttműködésük sem olyan erőteljes, hogy meghatározhatná az európai népek életét.

A V4-ek valamennyien Németországra vannak feltűzve, s persze jó lenne, ha önállóan is motorjai lennének a kontinensnek, csakhogy ez nincs így. Ezek álmok. Még a németekkel együttműködve sem igaz az állítás, ráadásul ne feledkezzünk meg arról, hogy vannak itt még erős potenciállal rendelkező országok, például a skandinávok. Ők messze előttünk járnak. Ahhoz, hogy a németekhez fel tudjunk zárkózni, mondjuk abban az esetben, hogy az ő növekedésük évente két százalék, a mienk pedig négy, nos, ebben az esetben is legalább ötven évre lenne szükség. Ráadásul nincs esély arra, hogy a magyar gazdaság évi négy százalékot növekedjen.

FH: Komolyan veszik Európában Orbánnak ezeket a mondatait?

KL: Nem veszik komolyan. És nem veszik komolyan a V4-eket, mint ahogy a V4-ek sem veszik komolyan saját magukat. Csak az Orbán veszi magát komolyan. Még nem tudtam kibogozni, hogy mit akar ezzel. Valószínűleg az a mániája, hogy nagyobbnak látszódjon, mint amekkora. Nagyon röviden csak három számot hadd említsek a V4-ekkel kapcsolatban. A négy ország együttes gazdasági teljesítménye az Unió nyolc százaléka, a lakosság az összlakosság 11-12 százaléka, a munkaerő-képes létszám 13 százaléka. Azt hiszem ezekkel a számokkal elég sokat elárultam a V4-ekről. Úgy tekintenek ránk, mint az európai munkaerőpiac tartalékára. Nem vagyunk lényegtelenek, de azt is kell tudni, hogy az egymás közötti viszonya ezeknek az országoknak nem feltétlenül kiegyensúlyozott. Az oroszokkal való kapcsolat például alapvetően megosztó, hiszen a lengyel-orosz viszony legendásan rossz például, és most a cseh és szlovák aspirációk is inkább az osztrák irány erősítése felé mutatnak.

FH: Tehát még a V4-eken belül is marginalizálódhatunk?

KL: Ez is történik. Minden egyéb nyilatkozat ellenére ez történik folyamatosan. Mi egyáltalán nem vagyunk ennek a csoportnak a vezető ereje, mint ahogy azt itthon sugallni próbálják. Olyan mozgásokat látunk tehát, amelyek a magyar politikai jövő szempontjából nem túl biztatóak.

PMZ: Gazdaságilag is marginalizálódunk. A csehek, a lengyelek és a szlovákok is előttünk járnak az egy főre jutó bruttó hazai termék tekintetében, a növekedési dinamikájuk erőteljesebb volt a nagy globális válság után, mint a mienk, tavaly is nagyobb volt a dinamika, mi tehát nagyon hátul kullogunk a gazdasági teljesítményt illetően.

FH: Ha így van, hogyan képes Orbán elhitetni azt, hogy ő ennek a csapatnak a vezetője, és hogyan képes elhitetni a magyar társadalommal, hogy ma újra az élvonalba tartozik a magyar gazdaság, hogy sereghajtóból éllovassá tette az országot?

PMZ: Mondani mindent lehet. A valóság azonban az, hogy nem előre mentünk, hanem lecsúszunk.

FH: Nem voltunk sereghajtók?

PMZ: De sereghajtók voltunk. De a növekedésben maradtunk le nagyon, csak a lettek, a bolgárok és a románok vannak mögöttünk.  Egyértelműen lecsúszó pályán vagyunk, és nem látom azokat a belső erőket, amelyek ezt képesek lennének megfékezni, és az ellentétébe fordítani.

FH: A kérdésem változatlan: hogyan képes akkor elhitetni az országgal, hogy mi gazdaságilag nagyot léptünk előre, az élvonalba repítette Magyarországot…

PMZ: Mert az emberek nem foglalkoznak ezekkel az általános gazdasági kérdésekkel. És bármit el tud hitetni. Hisz a Soros-tervet is elhitette, a legnagyobb hazugságot is el tudja hitetni.  Van ugyanis neki valami olyan varázslata, ami még nem foszlott szét, főként azoknál, akiket nem zavarnak a tények, vagy nem tudnak róluk. Egyszerűen hinni akarnak neki.

KL: De vannak itt olyan dolgok is, amelyek segítik Orbán hazai és nemzetközi megítélését is. Az egyik a migránskérdés. Három éve még egyedül volt a véleményével, mára nagyon sokan vélekednek hasonlóan, mint ő. Vagyis többségi európai támogatása lett annak, hogy meg kell állítani a bevándorlókat, még a német közvélemény egy jelentős része is, amely korábban Orbán ellen volt, ma osztja a véleményét. A másik tényező pedig az, hogy nemzetközileg felértékelődik az a politikus típus – Trump, Kurz, Macron a példa -, amely állandóan a nemzeti szuverenitás erősödésének szószólója. Ez egyébként még mindig a 2008-as válság hosszú politikai következménye. 1945 óta nem volt ilyen jelentős nemzetközi fordulópont, mint az a válság, és emiatt is értékelődnek fel az ilyen politikusok, még akkor is, ha valaki mondjuk sík bunkó.

FH: Mondhatjuk azt, hogy Orbánnak szerencséje van?

PMZ: Őrült szerencséje van. A válság is segítette őt annyiban, hogy az ország nagyon mély bázisról indult, onnan lehetett elrugaszkodni. Természetesen nem voltunk annyira mélyen, mint amire hivatkoznak folyton, nem jártunk Görögország szintjén, utána viszont rendkívül kedvező nemzetközi környezetben működött az országunk, és ez azért fontos, mert Magyarország végképp kiszolgáltatottja a nemzetközi környezetnek. 2013 után konjunktúra indult el a világban, olcsóbb lett a hitelfelvétel, a kamatok kedvezően alakultak. Sok és olcsó pénz van a piacon, még a befektetésre nem ajánlott országok állampapírjait is megveszik, nincs energiaválság, és még az uniótól is dől a pénz, plusz a külföldön dolgozó magyarok is küldik haza a pénzeiket; majdnem annyi pénz jön tőlük, mint amennyi az uniós forrás. Megnyíltak, a német és osztrák munkaerő piacok, szóval minden jól alakult, még a cserearányok is, pedig az ilyesmi nem is tudom, mikor fordult elő utoljára. Tényleg nem emlékszem rá, hogy mikor volt ilyen jó a helyzet az összes gazdasági tényezőt tekintve. Talán 2004 volt hasonló időszak, de ennyire az sem volt jó.

FH: Ez is elvakítja az embereket?

KL: Nem vakítja el, mert ezeket a tényezőket korábban sem látták, most sem látják. Csak sikerül azt a látszatot kelteni, hogy minden ennek a kormánynak, Orbán ügyességének köszönhető. Nehéz ilyenkor arról beszélni, hogy ilyen kiemelkedően jó külső feltételek mellett lényegesen nagyobb növekedést kellett volna elérni. Mert akkor kezdhetsz arról is beszélni, hogy nem kellett volna annyit stadionra költeni, a tízezres nemzeti burzsoáziát pátyolgatni, az ő páncélszekrényüket kitömni, és azt az ellenvetést is nehéz megtenni, hogy mennyire igaz az az állítás, hogy minden neki, Orbán Viktornak köszönhető.

FH: Igen ezt állítják, és azt is, hogy milyen nagy baj lenne, ha a baloldal kezében lenne az ország, no meg azt is, hogy kizárólag a balliberális közgazdászok állítják azt, hogy csak a szerencse segített bennünket, de összességében így is lecsúszó pályán vagyunk…

PMZ: Nem, nem, nem. Egyetlen kormányon kívüli közgazdász nem ért egyet azzal, amit a kormány kommunikál. Ezt nyugodtan kijelenthetem.

KL: Csaba Lászlótól Bod Péter Ákosig, Mellár Tamástól Chikán Atilláig, mindenki látja, hogy iszonyú gagyi ez az egész.

FH: Meddig tarthat ez a szerencsés futam?

PMZ: Ezt nem lehet tudni. Nagyon sok múlik az Unión, hogy 2020 után mekkora lesz a pénzbeáramlás. Amire persze Orbán azt mondja könnyedén, hogy ha nem jön az Uniótól pénz, majd kér Kínától.

Ettől mindenki rosszul lett. Én leginkább attól, hogy a kínaiaktól legfeljebb hitelt kapunk, emellett ott van Paks miatt az orosz hitel, ez így együttesen azt jelenti, hogy egy új eladósodási pályára kerül Magyarország. Ebből akar Orbán növekedést? Fogalma nincs arról, hogy a növekedésnek a gyökereit szaggatta el.

FH: De mivel szaggatta el?

PMZ: A kiszámíthatatlansággal, a jogbizonytalansággal, az ötletszerűségével… Ha pedig Matolcsy visszajön stratégia alkotónak, akkor további olyan ötleteknek leszünk kitéve, hogy a hajunk az égnek áll. Egyébként ennyi jó feltétellel, amiről az előbb beszéltünk, legalább két-három százalékkal nagyobb növekedést kellett volna elérnünk.

FH: Mennyi a jelenlegi, mondjuk 3.5 százalékos növekedésből, az, amennyit saját tehetségünkből értünk el?

PMZ: Maximum egy százalék.

FH: Vagyis, ha az Európai Uniótól kapott forrásokat levonjuk, és a külföldről hazautalt pénzeket, akkor szinte nincs is növekedés?

PMZ: Nincs, akkor stagnálás van.

FH: Ez, ahogy mondták, nem éri el a választót, tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy a választási kampányban emiatt nem éri negatív hatás a Fideszt…

KL: Nem éri, és ennek sok oka van. Olyan most a magyar médiaszerkezet, hogy az a szűk lehetőség, ami az ellenzék rendelkezésére áll, az legfeljebb félmillió embert jelent, annyit ér el, de ezek az emberek – és ezt jól tudják Orbánék – úgy se fognak soha rájuk szavazni. Ők nem számítanak, mert ő képes egyben tartani azt a kétmilliós tábort, amely hitelesnek tekinti őt.

Ha pedig akkora is az elégedetlenség, mint amit mérnek, addig, amíg ezek hatfelé szavaznak, neki nincs mitől tartania.

Hiába vannak, akik átlátnak ezen a politikán, lehet, hogy milliók vannak ilyenek, de nincs politikai nyomatékuk, mert ebben a választási rendszerben nem számítanak. És itt követi el a baloldali ellenzék a hibát,  hogy bár naponta leleplezi Orbán Viktort, de  inkább csak saját tábora előtt. A Fidesz tábor ezt meg se hallja, meg se érinti. Orbánnak csak a két, két és félmillió szavazó a fontos, hogy őket bármi áron, de ne engedje ki a markából. Minden normális ember röhög az ilyen Soros-kampányon, vagy azon, hogy ha nem adnak Nyugaton pénzt, majd megyünk a kínaiakhoz. A zöldségest itt a sarkon sem lehet megetetni ezekkel a dumákkal, de nem is arra vannak ezek a szavak, csak arra, hogy vasmarokkal tartsa a saját táborát.

Akinek nem számít a szavazatára, azzal Orbán egyáltalán nem is törődik.

PMZ: Mint ahogy azzal sem, hogy most például lehetne tíz-húsz százalékkal csökkenteni a rezsit, de most nem teszi, spájzol. Pedig most nem rokkannának bele azok a cégek, amelyeket ez érintene, nem úgy, mint akkor, amikor még nem állami kézben voltak és belekényszerítették a piacot az árcsökkenésbe, olyannyira, hogy el is kellett adniuk a céget, mert belehajszolták őket a veszteségbe.  Itt érdemes megjegyezni azt is, hogy hihetetlenül rövidtávú gondolkodás ez; az amikor azt akarom bebizonyítani, hogy bármit megtehetek, ha úgy tetszik, taccsra tudok tenni még egy nemzetközi céget is. Ha ezt látják, tapasztalják a nemzetközi vállalatok, miért akarnának idejönni? Csak olyanok jönnek, akik külön politikai alkut kötnek a kormánnyal, Orbán Viktorral, a környezetével. Nem tiszta játék ez. Nem tiszta játszma.

FH: Nem látok tiszta játszmát a politikában sem, akár az ellenzéki, akár a kormányoldalt nézem.

KL: Nem is láthat.

Egy ilyen kicsi ország nehezen bír el hat-hétféle ellenzéket. Főként úgy, hogy a vele szemben álló hatalom meg ennyire homogén.

A Fidesznél nem is emlékszem mikor volt utoljára politika válság; nagyon régen nem rázta meg azt az oldalt komoly politikai válság. A jobboldali pártok, a korábbiak, eltűntek, és senkinek nem is hiányoznak. És a Fidesz nagyon jól használta ki azt nyolc évet, amit ellenzékben töltött. Akkor építette ki az erős médiapozícióit, miközben a baloldal meg folyamatosan leépült.  Ez utóbbi szervezettség dolgában is egyre rosszabb teljesítményt nyújtott, a társadalmi gyökérzete szinte megszűnt, az értelmiségi hátterét soha nem becsülte meg, most meg már nincs mit megbecsülni, mert nincs neki. Ez a nyolc éve meg úgy telt, immár ellenzékben, hogy csak önmagával tudott foglalkozni. Eltűnt a korábbi három, három és félmilliós szavazótábor. Egyik része elment a bizonytalanok közé, a másik része a Jobbikhoz, többen az új pártok környékén mozognak….

FH: Akkor nem igaz az állítás, hogy kormányváltó hangulat van?

KL: Nincs ilyen hangulat. Apátia van. Kormányutálat az van, de ez nem egyenlő a kormányváltással. És azért is így van, mert úgy telt el ez a negyedszázad a rendszerváltás óta, hogy a pártok arra nevelték a választókat, hogy önállótlanok legyenek; majd mi megoldjuk helyettetek. Ez azt jelenti, hogy ha utálja a kormányt, megkérdezi, hol a másik. Ja, ha nincs másik, akkor maradunk ennél, legfeljebb utálom tovább őket. Az ellenzék nyolc év alatt nem volt képes felállítani kormányképes alternatívát. A kormányképesség ott kezdődik, hogy a saját pártügyem csak rám tartozik. De, ha nem tudok neki mást mondani, mint azt, hogy holnap biztosan megegyezek, akkor egy idő után, ha lenne üzenete az ellenzéknek, már azt se hallaná meg.

FH: Ha lenne alternatíva, az képes lenne kormányozni, a gazdaságot rendbe tenni, kézben tartani?

PMZ: A rendbetétel nem a gazdasággal kezdődik. Meg kell győzni a befektetőket a biztonságról, a stabilitásról, hogy, amit ígérek, azt be is tartják. Megfelelő adórendszerre van szükség, az Európától való elfordulást vissza kell fordítani, a paksi szerződést vissza kell mondani, a kínai Belgrád-Budapest vasútfejlesztést vissza kell mondani, tehát sok ilyen lépést kell tenni, de nem ez az alapvető.

Az alapvető a politikai rendszer átalakítása, abból lehet hitelességet meríteni.

FH: Ez a fékek és ellensúlyok rendszerének helyreállítását jelenti?

PMZ: Igen azt.

FH: De, ha normális demokratikus rendszer működik, és a Fidesz ellenzékbe szorul, az megint csak őt segíti…

KL: Én már szeretnék ezért aggódni. De sajnos a jelenlegi pártok vezérkara nem éri el a tárgyalóképesség és a politikai bizalom megfelelő szintjét. De még ezekből az emberekből is össze lehetne hozni egy kormányképes alternatívát, ha ezt elhinnék magukról. Sajnos azonban, ha valaki felbukkan, akik vállalná, hogy összehozza az ellenzék erőit, az első reakciók azok, hogyan is tudnánk az illetőt kinyírni. Szóval jó lenne, ha valakit végre hagynának kormányozni.

FH: Mit jósolnak: kétharmada, vagy abszolút többsége lesz a Fidesznek, netán kisebbségbe szorul?

PMZ: Abszolút többsége lesz. És ez egy nagyon optimista jóslat.

KL: Nem szeretek jósolgatni, de a mostani realitás az, hogy biztosan megnyeri a választást a Fidesz.

Ha az ellenzék erői nem egymást akarnák kitúrni, akár a többséget is meg lehetne akadályozni.

Engem egyébként most már sokkal inkább a választók izgatnak. Hogy adva van egy ország, ahol a többség nem szavazna a Fideszre, de mert nincs más, ezért a Fidesz utcahosszal vezeti a népszerűségi listát. Így aztán én azt mondom, hogy az lenne a legfontosabb, hogy a Fideszt nem akarók mindenképpen menjenek el szavazni, bárkire, csak a végeredmény az legyen, hogy bár a Fidesz győz, de többen szavaztak ellene, mint mellette. Ez fontos üzenet lenne mindenki számára. Így nem mondhatná azt Orbán, hogy mögötte van a nemzet többsége. Vagyis  az lenne az üzenet, hogy a többség tudja, hogy ti milyen csirkefogók vagytok, csak nincs pillanatnyilag olyan formáció, amelyik a helyedre állna.

A pártok elfelejtettek politizálni és dolgozni

Lendvai Péter
-
0
A pártok elfelejtettek politizálni és dolgozni

Abnormális világban élünk, mondja Tóth József a Független Hírügynökségnek adott interjújában, éppen ezért igyekszik minél kevesebbet foglalkozni a politikával. Pedig most is tudja, mit kellene tenni ahhoz, hogy a baloldal megnyerje az áprilisi választásokat, megvan hozzá a receptje, de erről nem beszél nyilvánosan, mert szerinte dolgozni, tárgyalni, nem a nyilvánosság előtt kell. A mai politikusok viszont azt gondolják, hogy elég egy-egy tévényilatkozat is, emiatt aztán a pártok elfelejtettek politizálni és dolgozni. Annyit azonban elárul, a győzelemhez közös lista, közös miniszterelnök-jelölt, és egyéni képviselő-jelöltek kellenek. Neki különben Gyurcsányról jobb a véleménye, mint azt feltételeznék abból, hogy Botka László mellett vállalt, rövid időre szerepet. A főváros XIII. kerületét több évtizede irányító Tóth József biztos abban, hogy a Fidesz, ha nyer, akkor sem szünteti meg az önkormányzatokat, de tovább csökkenti azok önállóságát.

 

Reggel hatkor kezdi minden nap a munkát. Ennyi feladat van, vagy nem tud aludni?

Ez a tradicionális munkarendem. Ilyenkor sokmindent jobban el lehet intézni, és egy öt-tízperces megbeszélés a munkatársaimmal hatékonyabbá teszi a napot. Amúgy a sajtót is ilyenkor tekintem át, muszáj tájékozottnak lenni.

Ez azt jelenti, hogy a munkatársaitól is elvárja, hogy hatkor kezdjék a napot?

Nem várom el, de maguktól jönnek…

Nincs lelkiismeret furdalása, hogy nem hagyja őket aludni?

Én mindig azt mondom magamról, hogy az idő koldusa vagyok. Általában este hat-hét óra fele érek haza, és rendre viszek magammal olvasnivalót, innen a hivatalból.

Hány munkaórából áll a napja?

Ezt nem tudom megmondani, csak azt, hogy hétvégére nagyjából ezer oldalnyi a kapacitásom. Én elolvasok mindent, nem pusztán az elém terjesztett anyagokat, hanem a háttereket is.

Ha egy kerületi lakos önhöz fordul segítségéért, meghallgatásért, mennyi időn belül jut el a polgármesterhez?

Erre új módszert alakítottam ki. Kevés fogadóórát tartok, mert az nem elég hatékony. Ezért inkább azt az utat járjuk, hogy levélben, vagy telefonon elmondják a kollégáknak a konkrét ügyet, utánajárok és visszahívom, vagy visszaírok az illetőnek, és ha szükséges személyesen is találkozom vele.

És mennyit foglalkozik politikával?

Nem sokat. Inkább a szabad időmben. Napközben jóformán semmit.

Csak azért kérdezem, mert amikor előzetesen beszéltünk erről az interjúról, felhívta a figyelmemet, hogy önöknél az a megállapodás született: bárki nyilatkozik a sajtónak, a politikáról alig-alig legyen szó, döntően a kerületről kell beszélni. Ez csak azért lepett meg, mert tudom, hogy önnek igen markáns véleménye van a politikáról.

Igen, van.

Maradjunk ennyiben?

Hát jó lenne.

De nem lehet, muszáj beszélnünk egy kicsit róla. Már csak azért is, mert átmenetileg – igaz az utólag derül ki, hogy csupán átmenetileg – beleártotta magát a nagypolitikába, amikor Botka László felkérésére vállalt egy szerepet, majd utána ki is vonult belőle. Mi történt?

Hadd induljak el onnan, hogy 1985-90 között tanultam meg a legfontosabbat: az embereket meg kell hallgatni, tudni kell a véleményüket, integrálni, rangsorolni, nem pedig egymással kell foglalkozniuk a politikusoknak.

Miért pont akkor?

Létezett akkoriban egy hatásköri lista. Aki arra rákerült, az lehetett vezető sok helyen, szinte bárhol. A fiatalok ezért azt tanulták meg, hogy a párton belüli harc és helyezkedés azért fontos, mert az alapján, annak segítségével tudok előbbre jutni. Én ebből jutottam arra következtetésre, hogy ez az út járhatatlan, nekem a nép hangja a fontos, mert az ő támogatásuk stabilabb és erősebb.

De mi történt 85-90 között, hogy éppen akkor döbbent erre rá?

Akkor voltak a nagy változások. Én nyolcvanötben végeztem el a Politikai Főiskolát, utána még három diplomát szereztem, 86-ban nyelvvizsgáztam… Szóval akkor éreztem meg, hogy mi a számomra helyes és elfogadható út. Kezdetben egyébként jobban meghallgatták az emberek szavát, napjainkban viszont a pártok – többes számban mondom, de a saját falkámra értem elsősorban – két dolgot elfelejtettek: politizálni és dolgozni.

A politizálás ma abban merül ki, hogy elmennek a televízióba és elmondják a véleményüket. Pedig a politika lényege az lenne, hogy azt az értékrendet, amit képviselek, vagy a pártom képvisel, azt próbáljam meg elfogadtatni az emberekkel, illetve az ő véleményüket tudjam integrálni.

A munka ma a párton belüli meggyőzésre, vagy a párton belüli pozíciófogásra irányul.

Még mindig nem tudom, hogy miért vállalt szerepet Botka László felkérésére?

A válaszom megértéséhez szükség volt erre az általános bevezetőre. Konkrétan pedig azért, mert meggyőződésem volt, hogy 2018 áprilisára leváltó hangulat teremthető, és ez Budapesten különösen érződik. Ehhez akartam hozzájárulni. Elkészítettem a státuszjelentésemet, hogy mit kell csinálni Budapesten ahhoz, hogy ez megvalósuljon, leadtam szeptember közepén azzal, hogy hasznosítsák. Utána visszavonultam, aztán később maga Botka is ezt tette.

Felborult minden?

Igen. Mert

szerintem az helyes felfogás, hogy csak közös listán, közös miniszterelnök-jelölttel, egyéni jelöltekkel lehet leváltani a mostani rendszert.

De akkor ez nem az ön pártja miatt borult fel.

Botka Laci kiszállt…

Az MSZP most is azt képviseli, amit ön mond.

Igen, és ez a helyes.

Egyetértett Botkával a Gyurcsány kérdésben is?

Én többre értékelem Gyurcsány Ferencet, mint ami megjelenik róla a mai közvéleményben. Ennél tovább nem megyek.

Jelen időben fogalmazott, azt mondta, hogy kormányváltó hangulat van. Ezt most is tartja?

Tartom. És történelmi hibának vélem, ha ezt nem használjuk ki. Márpedig nem fogjuk, ha a testvérharc megy a továbbiakban is.

Önnek volt koncepciója tehát arra, hogy miként lehet nyerni?

Igen, volt.

Érvényes még ma is?

Igen.

Egy kis receptet nem adna át?

Nem.

Hadd tudjuk, hogy lenne jobb nekünk.

Ha látta és emlékszik rá, én ezt a munkát nem a nyilvánosság előtt végeztem. Vagyis a válaszom most is az, hogy az ilyesmit nem lehet a nyilvánosság előtt megvitatni.

Nem lehetséges, hogy ez a korosztály, ami az öné is, már nem érti ezt a mediatizált világot?  Amikor már élő adásban közvetítenek a facebookon a tárgyalásról, vagy a tárgyalás végén azonnali közleményben tudatja a nyilvánossággal a véleményét…

Majd a választás el fogja dönteni, hogy melyik az értékesebb.

Én ezt nem látom, hogy ezt a választás eldöntené…

Pedig el fog dőlni, hogy a parlamentben ki nyom majd több gombot. Én láttam már akár az izraeli, vagy a horvát parlamentben egy fős többséget. Többséget kell elérni, hogy több gombot nyomhassunk. A politikában is ez a végtermék.

Nem feszíti önt, vagy olyan tudása, amellyel ezt a jobb világot – a többséget – el lehetne érni, de nem tesz érte?

Én a munkámmal teszek érte, rengeteget. Igyekszem példát adni. Nem véletlenül mondják azt, hogy a XIII. kerület a béke szigete. Úgy szoktam fogalmazni, ha szlogenem lenne, azt mondanám: legyünk normálisak. Nagyjából ez hiányzik a mai magyar közéletből. Abnormális körülmények között, abnormális világban élünk.

Lehet, hogy értelmetlen a kérdés, illetve a választ is tudom, mégis fel kell tennem: működtethető rezervátumként Budapesten egy kiszakított terület?

Addig tudjuk a szuverenitásunkat megtartani, ameddig ezt a jogszabályi környezet megengedi, illetve az anyagi bázisát biztosítani tudjuk. Ez a két feltétel szükséges a normális működéshez. A jogszabályi környezet olyan, hogy bár korlátozottan, de még tudunk működni. Az önkormányzati rendszer korlátai az utóbbi időszakban jelentősen nőttek; ma már világosan látszik a választóvonal a 2010 előtti és utáni időszak között. 2010 előtt minden kormány elfogadta az önkormányzatiságot, tiszteletben tartva az európai charta 1985-ben lefektetett értékeit, 2010 után viszont az önkormányzatokat az állam kiszolgálóivá kívánták és kívánják tenni, a függőséget jelentősen növelni, és ez megjelenik az alkotmányos jogok csökkentésében, vagy a vagyon kártérítés nélküli elvételében. Ami az anyagiakat illeti: a mi költségvetésünk 13.2 százalékban függ az állami normatívától, vagyis a 26 milliárdos költségvetésünkből 3.2-3.4 milliárd az, amit normatív alapon kapunk az államtól, óvodára, vagy egyéb szociális területre, az iparűzési adóból 6.7 milliárdot kapunk vissza, ennek egyébként a három-négyszeres képződik itt a kerületben, a többi biztosítása tőlünk függ. Ebből valósítjuk meg a három pillérű koncepciónkat.

Mi az a három pillér? 

A lakóház építés, a kereskedelmi, szolgáltató egységek építése, illetve a színvonalas infrastruktúra és rekreációnak a biztosítása. Mi egyébként a lakóházakat, lakásokat nem adóztatjuk, helyette az újonnan épített épületek után fizetnek adót. Ennek az intézkedésnek köszönhető, hogy húsz év alatt 54 ezerről 74 ezerre nőtt a lakások száma a kerületben. Egymillió négyzetméter lakás, ugyanilyen nagyságrendű szolgáltató helyiség épült, és ugye ezt objektíven lehet értékelni; nem véletlen, hogy a fővárosi lakáskeresők egyötöde itt nálunk szeretne lakást vásárolni. Ez azt jelenti, hogy a magyar állampolgár a legértékesebb vagyonát ránk bízza. És nem véletlenül: nálunk a recessziós időszakban is három százalékkal nőttek az ingatlanárak, napjainkban pedig 10-15 százalékkal is növekednek.

Abból, amit mond, felsejlik az is, hogy az a tendencia, ami 2010 óta tart, az Fidesz-győzelem esetén még tovább fog romlani, nem?

A riogatás több oldalról is érkezik, s bár sokszor mondtuk magunknak, hogy nem, ez elképzelhetetlen, aztán másnap a Fidesz megvalósította lehetetlennek hittet is. Éppen ezért a fantáziám nagyon kiszélesedett. Azt látom, hogy nem koncepciózusan, hanem

a Nemzeti Együttműködés Rendszere, a pillanatnyi érdekeknek megfelelően hoznak döntéseket, nem pedig hosszú távú elképzelések alapján.

Én viszont szeretek hosszú távon, közép és rövid-távú tervek alapján dolgozni. Ma 2033-ig van elképzelésünk, hogy a kerületet milyen irányba fejlesszük.

Nyolcvanhárom évesen akar visszavonulni?

Nem, én nem….

Tehát akkor sem… De a tréfát félretéve, de maradva az előző gondolatkörnél: a pletykák arról is szólnak, hogy a Fidesz elöljáróságokra akarja átalakítani az önkormányzatokat. Ha ez így lenne, az mit hozna a lakosság életében?

Úgy gondolom, hogy ez nem fog megtörténni. Az önkormányzatiság meg fog maradni, mert olyan európai érték, amit muszáj megőrizni. A kérdés az, hogy csak a nevében marad meg, és a tartalma tovább fog szűkülni – ebben, mint mondtam, széles a fantáziám, abban viszont biztos vagyok, hogy az úgynevezett pofapénzek növekedni fognak, vagyis az olyan juttatások, amelyek a politika kegye által, pályázatnak álcázott módszereken keresztül érkeznek. Ezek azok a források, amelyekért cserébe szavazatokat kér a kormánypárt. Tehát egy korlátozott jogkörű önkormányzatisággal kell számolnunk.

Akkor azt sem tartja elképzelhetőnek, hogy 2019-ben már nem lesz önkormányzati választás?

Mindenképpen lesz helyhatósági választás. De a nem eléggé hatékony működésnek már bizonyos alapjait megteremtették, kialakítottak párhuzamos struktúrákat, például a miniszterelnökség, a kormányhivatalok, vagy a járási hivatalok; egyre több feladat kerül át hozzájuk. Vagy az állatorvosi lónak is tekinthető oktatás, amely eddig az önkormányzatok kezében volt, ők hagyták jóvá a pedagógia programot és a kinevezéseket is. Azért nevezem állatorvosi lónak, mert az egészségügyi oktatás ma állami rendszeren keresztül történik, miközben az egészségügy az önkormányzaté, a szociális ügyek megosztottak, a gyámügy a járási hivatalé. Ezek együttesen hatékonyan működtek az önkormányzatok kezében, most viszont mindenki a másikra mutogat.

Jól érzékelem egyébként, hogy öntől tart a Fidesz?

Nem érzek ilyet.

Azért mondom, mert úgy látom, hogy sokkal, nagyobb tisztelettel közelit önhöz, mint máshoz. Voltak kísérletek arra, hogy belemarjanak az ön kerületébe, aztán visszavonultak ettől a szándékuktól.

Az biztos, hogy a XIII. kerület egy ikonnak számít. Azt a szellemiséget, ami itt uralkodik, azért értékelik a másik oldalon is. Ennek tipikus példája, hogy ránk van állítva egy csapat, amely folyamatosan értékeli a munkánkat és egy sor dolgot át is vesz tőlünk, átviszi a kormányzathoz, vagy más önkormányzathoz.

Viszont az is igaz, hogy nehezebben jutnak pályázati pénzhez, például az egészségügyben, de talán azért sem adnak, mert Önök megteremtik a lehetőséget saját forrásból is…

Nézze a hitelesség része az is, hogy nem ígérjük túl magunkat. Márpedig a ma politikájának ez az egyik jellemzője, mi viszont ügyelünk arra, hogy csak olyat ígérjünk, amit meg is tudunk valósítani, így nem vagy annak kitéve, hogy lemondjunk a bejelentett tervről, mert az állam nem adott hozzá pénzt. Amit viszont nem tudunk megvalósítani, arról őszintén beszélünk. Küzdünk például azzal, hogy az újlipótvárosi öregek klubját létrehozzuk, mert nem találjuk a megfelelő megoldást.

Nem találnak elég öregembert?

Nem, helyiséget nem találunk, és több pénzbe kerül. Mert ennek is megvan a normatívája.

Miért, ez nem úgy működik, hogy a polgármester kiadja parancsba: találjatok termet és másnap itt sorakoznak a munkatársak a megoldással?

Nem. Egy létesítményt nem megtalálni, vagy létrehozni nehéz, hanem működtetni. Az kerül pénzbe. Az a kunszt, hogy üzemeltetni tudjad. Így aztán mi minden beruházásnak úgy fogunk neki, most például egy Klapka szolgáltató háznak, hogy az üzleti terv már tartalmazza az üzemeltetés költségeit és az ehhez szükséges bevételeket.

Történhet-e a kerületben bármi, már ami az önkormányzat hatáskörébe tartozik, amiről ön nem tud?

Nem. Én arra szegődtem, hogy a kerületet menedzseljem. A munkatársaknak, intézményvezetőknek nagy hatáskört biztosítok, de cserébe elvárom, hogy ezt felelősen tegyék és a reggeli értekezleteken például mindenről tájékoztassanak.

Tud-e történni valami az MSZP-ben, ami önt érdekli?

Az én baloldaliságom köztudott, mint ahogy az is, hogy a nevem mögött mindig ott állt az MSZP.

Göncz Kinga: Apám hitte…!

Kardos Ernő
-
0
Göncz Kinga: Apám hitte…!

„A demokráciáról, vagy a kontroll nélküli Fidesz uralomról dönt az ország 2018 áprilisában.  Ez a választás évtizedekre meghatározhatja az ország sorsát” – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Göncz Kinga. Az egykori külügyi, esélyegyenlőségi, és családügyi miniszter csatlakozott ahhoz a csoporthoz, amelynek tagjai egykor különböző színű kormányokban vállaltak kormányzati felelősséget. A politikus beszél édesapjáról, Göncz Árpádról is, aki arra számított, hogy a tárgyalásos rendszerv áltás után az ország képes lesz konfliktusait békésen megoldani. Remélte, hogy ebben segíthet az uniós tagság, az elköteleződésünk az európai értékrend mellett, s hogy talán túlléphetünk az ezzel ellentétes társadalmi örökségen. Azonban szégyen, ami ma Soros Györggyel történik, mondja a pszichiáter Göncz Kinga, aki azt is állítja, amíg gyűlöletkeltő óriásplakátok lógnak mindenhol, amíg a polgármesterek feladatba kapják, hogy helyi szinten is folytassák a bujtogatást, addig a gyűlöletkeltés bármikor kiválthat fizikai erőszakot is.

  

Egykori politikai vetélytársak, jobb- és baloldali kormányok miniszterei, megalakították a Választás 2018 nevű szervezetet. A „nagykoalíció” résztvevőinket célja, hogy minél nagyobb számban rávegye az állampolgárokat a választáson való részvételre. Gondolja, hogy sikerül?

Nagyon remélem! De már annak is üzenetértéke van, hogy olyanok, akik a rendszerváltás óta különböző színezetű kormányokban vállaltak szerepet, egy fontos célért képesek közös munkát végezni. Ennek azért is van jelentősége, mert ma akadozik a társadalom különböző csoportjainak az együttműködése; hiányzik az értelmes párbeszéd, a kooperáció a politikai szereplők között.

Vagyis önök a közös kiállással is szeretnének példát mutatni?

Feltétlenül, s persze célunk, hogy az emberek éljenek a választójogukkal, ami alapvető, demokratikus jog. Sokan ugyanis azt mondják, hogy úgysem érdemes elmenni, mert egyetlen szavazatnak nincs komoly súlya. Továbbá tapasztalataim szerint ma félelmükben is nagyon sokan távol maradnának az urnáktól. Erősen él ugyanis az a hiedelem, hogy ha a mai kormányzattal, vagy akár csak egy kis település vezetőivel ellentétesen szavaznak, akkor annak a családjukra hátrányos egzisztenciális következménye is lehet. De mi úgy gondoljuk, hogy pont azért kell elmenni szavazni, hogy a választás után egy félelem nélküli országban élhessünk.

Az eltérő politikai felfogású emberek részvétele a V 18 nevű szervezetben azért is fontos, mert felhívja a figyelmet a választás tétjére: ma már nem csak politikai pártok között dönt az ország. Az igazi választás 2018-ban az, hogy lesz-e a demokrácia, vagy sem. Mi arra szeretnénk felhívni a választók figyelmét, hogy a demokratikus oldalon meg tudják osztani a szavazatukat. Szavazhatnak a legesélyesebb jelöltre, s a számukra legszimpatikusabb pártra, s akkor van esély ellenzéki győzelemre is.

Ha sokan elmennek szavazni, akkor az a jelenlegi ellenzéknek kedvez, de miért érdekeltek ebben a szervezetükben dolgozó jobboldal jeles képviselői?

Nagyon sok konzervatív választó is egyre kritikusabb a Fidesz kormány működésével, mert Orbán Viktor a hagyományosan jobboldali, de demokratikusan gondolkodó embereket elidegenítette magától.

Ezek a szavazók is felismerték, hogy itt most a demokrácia megmaradása a tét.

Az előbb utalt az országban meglévő félelemre. Ha ez valóságos, akkor el lehet hinni a kormánypártok fölényéről szóló felméréseket?

Nyilván fenntartással kell kezelni minden közvélemény-kutatást, a félelem bizonyosan torzítja az eredményeket. Személyes benyomásom szerint az elégedetlenség jelzéséül szolgáló adatok, tehát, hogy rossz irányban mennek Magyarországon a dolgok, azok hitelesebben jelzik az ország hangulatát, mint amit a pártpreferenciák mutatnak.

Utalt már rá, hogy a kormánypártok és az ellenzék között valójába nincs párbeszéd. Durva vita, illetve alpári üzenetváltás, amit meghatározza az internetes posztok hangnemét is.  Betudható ez az uszító választási kampánynak?

A durva, ellenséges  hang valahol ott kezdődhetett, amikor a Fidesz elkezdte kizárni a nemzetből a politikai ellenfeleit. Emlékszünk a „haza nem lehet ellenzékben”- kezdetű szlogenre, amivel az akkori kormányt, a szocialista-szabaddemokrata koalíciót bírálták. Akkor indult el egy olyan szociálpszichológiai folyamat, ami a mindenkori ellenfelet dehumanizálta; vagyis minden durvaság, karaktergyilkosság megengedhető azokkal szemben, akik nem értenek egyet a Fidesz, pontosabban Orbán Viktor uralkodó nézeteivel. Ennek a folyamatnak a következményeként tart itt az ország.  A történelemből tudjuk, hogy ez a folyamat hová vezethet.

Önről tudható, hogy pszichiáter, nyilván van fogalma arról, hogy a különböző politikai oldalak közötti éles szembenállás, illetve indulat ma hova vezethet?

Minden éles szembenállás – főleg ha a hatalmon lévő párt szítja – azzal a következménnyel jár, hogy az erősebb fél mindent megengedhetőnek tart a gyengébbel szemben, ami egészen a fizikai erőszakig is elmehet.

Nem véletlenek azok a hisztérikus megnyilvánulások, amelyekről olvashattunk: vidéki városban nemrég láttak egy színes bőrű, vagy arabnak látszó csoportot. Az emberek elkezdtek rettegni, hívták a rendőrséget, mert féltek a terrortámadástól. Hiába derült ki később, hogy valamelyik közel-keleti országból érkező rendőrcsoport utazott csak a városon át.

Nyilván a kormánypropaganda megteszi a hatását, de talán a magyar társadalom is nyitott, fogadókész az idegenellenes hangulatra?

Nem hiszem, hogy fogékonyabb, mint bármely más nép, bár a szocializmus időszaka alatt kevés lehetőség volt külföldiekkel kapcsolatba kerülni, emiatt kevés az erre vonatkozó személyes tapasztalat. Magyarország évtizedekig nem volt bevándorlási célország sem, Ausztriában például sokan vannak, dolgoznak és részeivé váltak a helyi társadalomnak. Nálunk ez nem alapélmény, ezért könnyebben lehet gyűlöletkeltő kampánnyal az embereket belekergetni a hisztérikus reakcióba. Sajnos, a magyar kormánynak ebben meghatározó szerepe van. Ami most Soros Györggyel történik, az maga a szégyen: sok pozitív dolgot tett a szülőhazájáért, igazi patrióta, aki egy gyűlöletkampány célpontjává vált. Legújabban a civil szervezetekre is kiterjed ez a kampány. 

 Az ön édesapja, Göncz Árpád államfőként is sokat tett a nemzet egységéért. Vajon ő életében tartott attól, hogy a már akkor is tapasztalható éles politikai szembenállás, és a gyűlöletkeltés, ha a vesztét nem is hozza el az országnak, de nagyon sok kárt okoz majd? 

wikimedia

Ő alapvetően optimista volt és azt gondolta, hogy a tárgyalásos rendszerváltás után az ország képes majd a konfliktusait békében megoldani. Aztán beléptünk az unióba, s elköteleződtünk az európai értékrend mellett, amely a toleranciáról, a befogadásról, az esélyegyenlőségről, jogállamiságról szól. Azt remélte, hogy ez segít majd meghaladni az ezzel ellentétes történelmi örökségünket.

Azt talán nem is álmodhatta Göncz Árpád, hogy az a fiatalember, akit Orbán Viktornak hívnak, a rendszerváltás utáni jobboldali kormányfő, Antall József ellenében kiáll a közkedvelt „Árpi bácsi „mellett, s hogy ez a fiatalember egyszer visszavezeti az országot az autoriter rendszerbe.

Ezt talán nem gondolta, de apámnak volt egy korai tapasztalata Orbán Viktorral. A történet még Nagy Imre újratemetése idejéről származik, amikor ö is tagja volt annak a bizottságnak, amely az ott elhangzó beszédeket készítette elő. Volt egy megállapodás, hogy a szovjet csapatok kivonulását nem említi senki. Ugyanis az államközi tárgyalások akkorra már elindultak, s félő volt, hogy a téma felvetése feleslegesen veszélyezteti ezek menetét. Illetve veszélyeztethette a környező országokat is, hisz nem mindenütt zajlottak olyan gyorsan és békésen a történelmi folyamatok, mint nálunk. Ekkor

Orbán Viktor megszegve az egyezséget, beszédének részévé tette a szovjet csapatok kivonulásának ügyét.  Ezzel ugyan a tömegek szemében rendkívül bátor fiúnak látszott, de a rendezők tudták: Orbán Viktor ezzel mások bőrét vitte vásárra.

Ezt a történetet egy korai figyelmeztetésnek is felfoghatjuk, amely arról szól, hogy ha saját érdekeiről, saját szerepéről van szó, akkor Orbán simán veszélyeztet másokat, lép át megállapodásokon.

Közhely, hogy a társadalmi konfliktusokat, előítéleteket az amerikaiak úgy orvosolnak, hogy kisebb-nagyobb csoportokat közös feladatok megoldására késztetnek. De ha egy egész országban üti fel a fejét a polgárháború réme, azt hogyan lehet gyógyítani?

Azt gondolom, hogy ha a politika oldaláról az uszítás megszűnik, az emberek visszatérnek a józan eszükhöz, s elkezdenek kritikusan gondolkodni. Ez már önmagában gyógyító hatású. A saját tapasztalat, a kisközösségekben megélhető élmény ugyancsak gyógyír lehet, ahogy a párbeszéd minden fajtája is. Ha ugyanis az emberek személyesen tapasztalják meg, hogy a másiknak hasonló érzései, frusztrációi, problémái vannak, az közelebb hozza egymáshoz a korábban szemben állókat is.  Erre sok példa van az egykori polgárháborús országokból, ahol kemény megosztottságot kellett meghaladni. De amíg gyűlöletkeltő óriásplakátok lógnak mindenhol, s a polgármesterek feladatba kapják, hogy helyi szinten is folytassák a bujtogatást, addig kevéssé lehet remélni, hogy a hangulatkeltésnek vége lesz.

Ebben a pillanatban azt tapasztaljuk, hogy már a demokratikus ellenzéknek nevezett csoportosuláson belül is konfliktusok keletkeznek, s együttműködésről ezen a térfélen sem lehet beszélni. A választási együttműködésre törekvő Bokros Lajos például arra panaszkodik, hogy a korábban egyezséget ajánló Gyurcsány Ferenc elég csúnyán átverte. Mi lesz így?

Ördögi módon van kitalálva a választási törvény. Az egyfordulós választás bevezetése ellehetetlenítő egy olyan struktúrában, ahol van egy nagy gyűjtőpárt, ez esetben a Fidesz, amely gátlás nélkül nyúl le témákat még a szélsőséges Jobbiktól is.

A kispártok viszont csapdahelyzetbe kerültek, ugyanis minden politikai formációnak természetes törekvése, hogy bemutassa identitását, programját, értékeit, s ezzel növelje támogatottságát. Ma nemcsak versenyhelyzetben vannak, hanem együttműködésre is kényszerülnek.

Eközben a kormányzati média dominancia miatt nehezen tudják üzeneteiket eljuttatni a választókhoz. A győztes-kompenzáció, a finanszírozási struktúra, a választókerületek átrajzolása tovább nehezíti a helyzetet. Ezért minősítette az EBESZ a 2014-es választást szabadnak, de nem tisztességesnek, és ebben a helyzetben vergődik az ellenzék most is.  Mégis azt remélem, hogy a nehézségek ellenére is van esély a többség megszerzéséhez az egyéni választókerületek nagy részében, hisz az az országban sokan nem értenek egyet a Fidesz által választott iránnyal.

Ön szerint mi lesz ebben az országban, ha a Fidesz marad hatalmon, s nem sikerül a jogállamot helyreállítani?

Baj lesz, mert bármely kontroll nélküli hatalom veszélyes, nemcsak a Fideszé. Ezért találták ki a demokráciában a fékek és ellensúlyok bonyolult rendszerét, valamint a független intézményeket.

Csak ezek működése teszi lehetővé a visszacsatolást, s a korrekciót, amit Orbán rendszere szinte teljesen kikapcsolt. Említhetném a szabad sajtó háttérbe szorítását, az alkotmánybíróság megregulázását és így tovább. A Fidesz persze azt hirdeti, hogy a dolgok rendben mennek, miközben ez egy hazugságtömeg. Baj van a gazdaságban, az egészségügyben és az oktatásban is. A torz, rosszul működő rendszer miatt aztán százezrek hagyják el az országot.

A V 2018 nyolc pontos programot alkotott, amelyben első számú feladat a szegénység felszámolása, az egészségügy és az oktatás helyreállítása, új alkotmány elfogadása és az ország nemzetközi tekintélyének helyreállítása. Miért a szegénység felszámolás az első számú szempont?

Ma azt látjuk, hogy a szegény régiók leszakadása gyorsul, nőnek az egyenlőtlenségek, ami mögött nagyon sok emberi, egyéni, és családi tragédia van. Sokan élnek gyakorlatilag jövedelem nélkül, emberhez nem méltó élethelyzetben. Gyerekek éheznek, nőnek fel esélyek nélkül, ami vállalhatatlan ma Európában, a világ leggazdagabb régiójában.

A kettészakadó társadalmakban komoly politikai és társadalmi konfliktussal kell számolni, amelyek azokat is veszélyeztetik, akik maguk nem szegények. A Fidesz ezt a helyzetet csak a statisztikák kozmetikázásával kezeli.

Nagy kérdés, hogy a középre igyekvő Jobbik lehet-e a következő hatalom része, nélküle ugyanis nehéz leváltani a Fideszt. Van erről álláspont?

Nem kell nekünk a V18-ban erről egységes véleményt kialakítani, hisz a V18 nem politikai szereplő. Ami a programunkként szereplő nyolc pontot illeti, az a demokratikus minimum. Ha ezt a Jobbik elfogadja, akkor is a többi ellenzéki párt döntése, hogy kívánnak-e a korábban egyértelműen szélsőséges párttal együttműködni. Úgy látom azonban, hogy Vona Gábor arculatváltását a párt nem tette egységesen magáévá.  Ma is vannak a magyar sajtóban olyan jobbikos nyilatkozatok, amelyek ugyanolyan kirekesztőek, ugyanolyan gyűlöletkeltőek, rasszisták, mint amilyenek korábban voltak. Elképzelhető, hogy a párt az évek során valóban demokratikus párttá alakul, szerintem azonban ennek bizonyításához hosszabb időre lesz szükség. De a V18 szervezetén belül is van olyan, aki ezt másként látja. Egy esetleges együttműködésről a demokratikus ellenzék pártjainak kell dönteni.

Továbbiak

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség

eskişehir escort sakarya escort eskişehir escort bayan