A 19 éves férfi a rendőrség szerint az egyik üres medvekarámot takarította, amikor
Látogatók egy csoportja látta a támadást. Ők is a karámon belül voltak, de sikerült kimenekülniük.
A megtámadott gondozót mentőhelikopter vitte kórházba, de nem tudták megmenteni az életét. A medvét elaltatták.
MTI/FüHü
A 68 éves, kanadai születésű Carter távozásával amerikai sajtóvélemények szerint egy korszak zárul le az amerikai sajtó történetében. A korábban is népszerű és keresett Vanity Fair az ő vezetése alatt lett fontos társadalmi kérdésekkel is foglalkozó és átfogó oknyomozó riportokat is közlő tekintélyes folyóirat. A hírességek, koronás fők és szupergazdagok élete mellett hosszas elemző riportokat is közölt, például az iraki és az afganisztáni háborúról, vagy a newtoni Sandy Hook általános iskolában 2012-ben történt és egész Amerikát megrázó lövöldözésről.
A lapban a tavalyi elnökválasztás – illetve már a kampány – óta markáns Trump-ellenes írások jelentek meg. Carter már a nyolcvanas években Trump ádáz ellenfele volt, amikor még a mostani elnök a New York-i mágnás Fred Trump fiaként a Fehér Ház közelében sem volt. Carter a Spy magazinban már akkor „apró ujjú tuskónak” nevezte Trumpot.
Carter honosította meg az évente külön lapszámként megjelenő hollywoodi filmmellékletet,
valamint az amerikai társadalmi és kulturális élet egyik fontos eseményévé vált, évente megrendezett Vanity Fair-estélyt az Oscar-gála után. A főszerkesztő a riporterek mellett a legkiválóbb amerikai írókat kérte fel szerzőnek és állandó munkatársa volt a világhírű fotós, Annie Leibowitz is.
„A lap az ő érdeklődését és szenvedélyeit tükrözte” – nyilatkozta róla az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) David Remnick, a The New Yorker című hetilap főszerkesztője. A The New York Times pénteken külön portrét szentelt Carternek, aki Ottawában született, és sírásóként dolgozott, mielőtt az Egyesült Államokba költözött és a Time magazin munkatársa lett.
A Vanity Fair a hírességek életében és a politikai életben is nem egyszer elsőként írt meg történeteket:
majd ezt követően a Vanity Fair publikálta először, hogy Mark Felt, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársa volt az az addig csak Mély Torokként ismert ember, akinek kiszivárogtatásai végül is a néhai Richard Nixon elnök bukásához vezettek.
A 2001. szeptember 11-i terrormerényletek után a lap erőteljesebben fordult a politika világa felé és Graydon Carter havonta írt jegyzetei is politikai állásfoglalásairól váltak ismertté.
A visszavonuló Graydon Carter úgy nyilatkozott, hogy fél évre Dél-Franciaországba megy nyaralni, és csak aztán tér majd vissza az Egyesült Államokba, de nem árulta el, hogy az után mire készül.
A Scientific Reports című szaklap aktuális számában megjelent tanulmány elkészítéséhez Juliane Kaminski, a Porthmouth-i Egyetem biológusa és csapata 24, különböző fajtájú családi kutyával dolgozott együtt.
Szinte minden gerinces állatnak vannak arckifejezései. Eddig elsősorban abból indultak ki a kutatók, hogy az állati mimika – függetlenül attól, hogy gyakran mennyire kifejező – az érzelmi állapot önkéntelen kifejeződése, nem tudatos kommunikációs próbálkozás. Csupán az emberszabásúaknál, például az orángutánoknál figyelték meg, hogy mimikájukat befolyásolta a közönség jelenléte. Kaminski és csapata azt vizsgálta, a kutyák mimikáját
befolyásolja-e az ember figyelme.
A vizsgálatok során négy különböző helyzettel szembesítették a kutyákat: jutalomfalattal a kezében és anélkül fordult feléjük egy-egy ember, valamint jutalomfalattal vagy anélkül fordított nekik hátat. Mind a négy helyzetben lefilmezték az állatok mimikáját.
Az eredmények szerint a kutyák lényegesen
A jutalomfalat meglepő módon semmilyen szerepet nem játszott ebben. „Kiindulhatunk tehát abból, hogy a kutyák arckifejezése a közönség figyelmétől függ, nem pedig attól, hogy az állat izgatott-e vagy nem” – fejtette ki Kaminski.
A kutatók következtetése szerint a mimika aktív kommunikációs eszköz, nem csak egyszerű érzelmi megnyilvánulás. Ugyanakkor a szakértők hangsúlyozzák, hogy a megfigyelések ellenére nem mondható ki teljes bizonyossággal, hogy a kutyák valóban
megértik a velük szemben álló egyén perspektíváját. Az is lehetséges, hogy csak tanult viselkedésről van szó.
MTI/FüHü
Oroszországban barátként tekintenek Magyarországra, vagy inkább egy olyan eszközre, amelyen keresztül érvényesíthetik az érdekeiket?
A legtöbb ember nem foglalkozik Magyarországgal. Ha viszont a politikai elitről beszélünk, főleg azokról, akik a külpolitikát alakítják, akkor azt lehet mondani, hogy ők minden lehetséges partnert fontosnak tekintenek. Ennek lehetnek történelmi-kulturális okai, vagy épp az, hogy az adott ország mennyire fontos szereplő a világpolitikában.
Én nem mondanám azt rá, hogy eszköz, ez túlzott egyszerűsítés lenne. Fontos, hogy uniós tagállamként részt vesz az uniós döntéshozatalban. Önmagában Brüsszellel nem lehet tárgyalni, a tagállamokat is figyelembe kell venni, és hát valahol természetes, hogy Oroszországnak az az érdeke, hogy olyan tagállamokkal keresse a kapcsolatokat, amelyeknek a vezetői ehhez pozitívan állnak. Ez nem mindegyik tagállamról mondható el.
Magyarországgal kapcsolatban lehet tudni, hogy a vezetői pozitívan állnak Oroszországhoz,
pragmatikus a kapcsolat. Az orosz kormányt meg nem érdekli, hogy Magyarországnak milyen vitái vannak az Európai Unióval, hogy mennyire tartja a magyar kormány tiszteletben az európai értékeket. Neki az a fontos, hogy stabil legyen az ország vezetése, és olyan, amelyik kész a közös munkára.
Hogy jelenik meg Oroszországban, hogy Vlagyimir Putyin ilyen sokszor látogat Budapestre?
általában úgy, hogy Magyarországnak saját értelmezése van arról, ahogy a dolgok működnek. De ez a legtöbb ember számára már túl bonyolult.
Az biztos, hogy, különösen a szovjet idők óta, sokan tudnak Magyarországról, tudják, hogy hol van, hogy Budapest egy szép város, érdemes meglátogatni. Talán még azt is tudják, hogy híres a mezőgazdasága, főleg a bor miatt. És azt, hogy egy baráti ország, ami sok lehetőséget kínál.
Magyarországot egyébként az ukrajnai válsággal kapcsolatban is sokat emlegetik, főleg az ottani magyar kisebbségek miatt. Részletes beszámolók voltak arról is, hogy Magyarország Romániával együtt tiltakozik az új ukrán oktatási törvény ellen.
Az olyan szerződések, mint például a paksi atomerőmű bővítéséről szóló, mennyire fontosak Oroszországnak? Gazdasági jelentőségük van-e, vagy inkább politikai?
Minden nukleáris létesítmény nagyon fontos, legalább technológiai szempontból. Arról állandó viták vannak, hogy ezek mit jelentenek a gazdaságnak. Ez az egyik olyan terület, ahol Oroszországban valóban megvan a high-tech know-how, és akárhányszor sikerül ezzel kapcsolatos projekteket indítani, az azt is bizonyítja, hogy ez mennyire fontos az országnak.
Ugyanakkor a közepes méretű országokkal kötött szerződések csak bilaterális szinten fontosak,
Valóban az Oroszország célja, hogy megossza és ezzel gyengítse az Európai Uniót?
Ehhez az Európai Unió működési elve is hozzájárul. Az Unió ugye szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben, amelyek tényleg nagyon sok kárt okoznak. Konszenzussal született a döntés, de Oroszországnak megvan az a lehetősége, hogy egyenként tárgyaljon a tagállamokkal, és esetleg meggyőzze őket.
A hivatalos álláspont az, hogy Oroszország egy erős Európai Unióban érdekelt, amelyik hajlandó együttműködni Oroszországgal. Én azt gondolom, hogy
Amíg a szankciókat nem törlik el, az EU nem számíthat Oroszország támogatására, és ha az orosz kormány lát egy lehetőséget, hogy tegyen valamit ellenük, akkor azt ki fogja használni.
Ide tartozik a különböző, elsősorban szélsőjobboldali pártok támogatása is. Ebben az esetben pragmatikusnak lehet nevezni az orosz kormány hozzáállását, mert amúgy ezek nem olyan pártok, amelyek értékrendjét normális esetben támogatná. De csak ezek hajlandóak érdemben szóba állni Oroszországgal.
A kérdés, hogy ez mennyire hatékony. Vannak többen az oroszországi politikai gondolkodók közül, akik
mondván, hogy ez semennyire nem viszi előre az orosz érdekek érvényesítését. Hiszen az EU azt látja így, hogy Oroszország megbízhatatlan, nem lehet vele együtt dolgozni, és szükség van arra, hogy nyomás alatt tartsák.
Mit szól ahhoz, hogy a bíróság elnapolta a nemzeti konzultáció ügyében indított pert?
Igazából nem lepődtünk meg, mivel voltak olyan szakértői anyagok, amelyeket csak napokkal a tárgyalás előtt adhattunk be, és időbe kerül, míg az alperes Miniszterelnöki Kabinetiroda és a bíróság áttanulmányozza őket.
Mi az, amit a konzultációban pontosan sérelmeznek?
A fő problémánk az, hogy ami az 5. kérdés magyarázó szövegében a Helsinki Bizottsággal kapcsolatos, az a megítélésünkre ártalmas. Úgy állítja be a munkánkat, mintha azon dolgoznánk, hogy a Magyarországon levő külföldiek, ha bűncselekményt követnek el, enyhébb büntetést kapjanak.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda ügyvédje azt mondta, hogy ez egy vélemény, de a kabinetiroda kiadott egy közleményt, hogy nem, ezek tények. Erről mit gondol?
Mi azt gondoljuk, hogy ez nem vélemény, hanem tényállítás. Egyébként alkotmánybírósági döntések kimondják: szemben az állampolgárokéval, a kormány „véleménye” nem élvez védettséget.
A kormányközeli sajtóban jelent meg, hogy Önök „egy rettegett terroristát pátyolgatnak”. Mit szól ehhez?
Teljesen egyértelmű, hogy aki ma Magyarországon a menekültek ügyében vagy a menedékjoggal kapcsolatban, mondjuk az emberi jogokra helyezve a hangsúlyt szólal meg, arra a kormány és emberei kígyót-békát kiabálnak. Ez a „külföldi megrendelésre dolgozó álcivil szervezettől” a „terroristákat pátyolgat” megbélyegzésig terjed. Fontos elem a bevándorlásellenes kormányzati kampányban, hogy az Európában ténylegesen megtörtént terrorista cselekményekkel próbálják összemosni a menedékkérők érkezését.
A menedékkérők közül mindegyiknek joga van ahhoz, hogy tisztességes eljárás keretében bírálják el a kérelmét,
így ennek a konkrét ügyfelünknek is. Az egy teljesen szokványos dolog, hogy a Helsinki Bizottság jogi segítséget nyújt egy menedékkérőnek, akinek az esetében felmerül, hogy ha visszaküldik, akkor a származási országában kínzásnak lenne kitéve.
Ebben a konkrét esetben az ügyfelünk hosszú éveken keresztül jogszerűen tartózkodott Magyarországon, pont azért kapott védelmet a magyar államtól, mert visszaküldése esetén a hazájában kínzásnak lenne kitéve. Ezt a védelmet vonták meg tőle. Emiatt nyújtottunk neki jogi segítséget. A kormánysajtó úgy tesz, mintha csak tavaly derült volna ki, hogy kurd szeparatista erők „besorozták” ügyfelünket, aztán a török hatóságok elítélték őt emiatt. Ez már kezdettől fogva, 11 éve ismert volt a hatóságok előtt. Ehhez képest mi tavaly óta visszük az ügyét, mert megvonták a védelmet tőle, és szerintünk ez helytelenül tették.
Az évek során számtalan hasonló ügyben jártunk el. Az, hogy most hirtelen terroristaként bukkan fel a sajtóban, olyan lapokban, ahol a Helsinki Bizottságról naponta jelennek meg lejárató, kifejezetten besározó cikkek, jól illeszkedik abba az egyébként alacsony színvonalú lejárató kampányba, amit a Helsinki Bizottság és más független civil szervezetek ellen folytatnak. Azt a két évtizedes tevékenységünket, hogy ingyenesen nyújtunk jogi segítséget, próbálják úgy beállítani, hogy ezt a lejárató kampányt szolgálja. Mondjuk ki: a választási kampányban az egyik fő üzenet az idegenellenesség.
A másik, amivel rendszeresen vádolják Önöket, az az, hogy a Helsinki Bizottságot „Soros György tömi ki pénzzel. Valóban?
Egyfelől sokszor hallatszik az a hamis állítás, hogy a civil szervezetek, vagy konkrétan a Helsinki Bizottság titkolja, hogy milyen forrásokból gazdálkodik. Idén például 2017. május 31-ig kellett a civil szervezeteknek a pénzügyi beszámolóikat elkészíteni, mi is határidőre megtettük, ahogyan 14 év óta minden évben, úgy a honlapunkon most is hozzáférhetővé vált, és elküldtük a bíróságra is. Néhány nap múlva meg is jelentek a gazdálkodásunkat elemző cikkek, tehát
Azt, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványtól (OSF) is kap a Helsinki Bizottság támogatást, mi sohasem titkoltuk, sőt, kifejezetten örülök neki. Ez az a szervezet nagyon sokat tesz azért, hogy globálisan, Közép-Európában és Magyarországon is folyhasson emberi jogvédő munka. Amiatt is fontos az OSF-től jövő támogatás, mert nincsenek direktívák és ukázok, hogyan is kellene végeznünk a munkánkat. Ez a támogatás egyszerre ad biztonságot és szabadságot nekünk.
Emiatt tudunk ingyenes jogi segítséget adni olyan magyar állampolgároknak, akiknek sérültek az emberi jogai, ám az államilag finanszírozott jogi segítségnyújtó rendszerben kizárt, hogy hatékony és magas színvonalú segítséget kapjanak.
Mindez nagyon súlyos hiányt pótol. Van olyan nap, hogy az ilyen megkereséseket kezelő kolleganőnk egyszerűen nem teszi le a telefont. Nem látunk ki a munkából. Ez azt is jelzi, hogy Magyarországon szinte nincs olyan hely, ahova az emberek bizalommal tudnak fordulni ingyenes segítségért. Rengetegen vannak, akik nem tudják megengedni maguknak, hogy ügyvédhez forduljanak, az állami jogi segítségnyújtási rendszer meg vagy nem érhető el számukra, vagy nem is tudnak róla.
Rengeteg olyan ügyben is megkeresnek minket, munkaügyi, társadalombiztosítási kérdésekben, amelyekben nem tudunk segíteni, mert nem tartozik a szűkebb szakmai területünkhöz.
A Helsinki Bizottságnak az OSF-n túl amúgy számos más fontos támogatója is van, és nekik is hálásak vagyunk. Tehát
amikor azt állítják, hogy a mi zsebünket Soros tömi ki, az tényszerűen nem igaz.
Az interneten meg lehet nézni, hogy pontosan hány forintot kaptunk, és mire. Az Európai Bizottságot, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát, az Unicefet is, meg más magánalapítványokat is meg kell említeni.
A kormányzati propagandát szolgálja, hogy a „Soros” szóra fűzik fel az üzeneteket. Ez ugyanaz, a választókat végtelenül lekezelő stílus, ami más üzenetekben is megjelenik.
Milyen típusú ügyekben segítenek?
Ami klasszikus, az azoknak a külföldi állampolgároknak az ügye, akiket, ha hazaküldenének, súlyos emberi jogi sérelem érné őket. Például a menedékkérők ilyenek. De vannak olyanok is, akik Magyarországra jöttek, családjuk van. Leggyakrabban az fordul elő, hogy az apa külföldi, felesége, gyerekei magyarok, de az apa tartózkodási jogcíme megszűnik. Viszont, ha hazatérne, akkor nagyon kicsi lenne az esélye, hogy visszajöhetne Magyarországra. Van, hogy a tartózkodási engedélyt kisebb adminisztratív ok miatt nem hosszabbítják meg, mert a külföldi elmulasztott egy határidőt. Viszont a kiutasítás következménye az lenne, hogy nem tudna a családjával együtt lenni.
Tehát itt nem menedékkérésről van szó?
Nem, de lenne emberi jogi sérelem, méghozzá magyar állampolgároknak is: a feleséget, gyerekeket fosztanák meg attól a jogtól, hogy a család együtt legyen. Nyilván nem minden ország esetén merül ez fel, de vannak olyanok, ahonnan nehezen kapna újra tartózkodási vagy beutazási engedélyt, és az sem várható el, hogy a magyar családja költözzön vele, mondjuk, Afrikába.
Ilyen esetekben is tudunk segítséget nyújtani. Olyan is van, hogy menekülteknek nyújtunk segítséget, hogy aki már itt van, és megkapta a menedékjogot, az idehozhassa a családját, jogszerűen, vízummal, repülővel, nem embercsempészeken keresztül.
De
Például, aki börtönbe kerül, akár előzetes letartóztatásba, akár szabálysértési őrizetbe, nála azzal foglalkozunk, hogy ő milyen körülmények között van, hogyan tud a családtagjaival kapcsolatot tartani. Az utóbbi időben egyre szigorúbbak ezek a szabályok. A beszélőn a fogvatartott apa már nem ölelheti meg a gyerekét. Ezt emberi jogi problémának látjuk, és próbálunk jogi segítséget nyújtani. És az embertelen elhelyezési körülmények és a börtönzsúfoltság miatt is fellépünk.
A nemrég indult Hétköznapi hősök kampányunkban pedig olyan emberek szerepelnek, akik jogi természetű problémával találkoztak, és ezt sok magyar állampolgár átéli, és ők úgy döntöttek, hogy kiállnak a jogaikért. Olyan ügyekben is, amiről sokan azt gondolnák, hogy reménytelen, pedig fontos. Az köti össze őket, hogy
az egyszerű állampolgár kiáll az igazáért, és mi ebben akarunk segítséget nyújtani.
Ha már említette a börtönöket, néhány hete arról szólt a hír, hogy kitiltották a Helsinki Bizottságot és még néhány civil szervezetet a börtönökből. Ez továbbra is így van?
Igen. Hosszú éveken keresztül folyt ez a civil megfigyelő munka, és az volt a határozott benyomásunk, hogy a büntetés-végrehajtás szervezetrendszerét is sikerült meggyőzni, hogy a civil szervezeteknek fontos szerepe van a börtönökben. Nem csak arról volt szó, hogy bementünk, aztán jelentéseket írtunk, hanem azt is éreztük, hogy fokról-fokra javulnak a körülmények, főleg ahhoz képest, hogy mondjuk a kilencvenes évek elején mennyire elképzelhetetlen volt, hogy civil szervezetek bemenjenek a börtönökbe.
Sokszor kaptunk olyan visszajelzést börtönparancsnokoktól, hogy a javaslataink azt is segítik, hogy nekik is jobb munkakörülményeik legyenek, és hogy a fogvatartottak közti feszültséget is tudták a javaslataink oldani.
Kíváncsi vagyok, hogy hova jutunk azzal a jelentős fordulattal, ami most a kérdésben történt.
Európa-szerte több olyan modell van, ami lehetővé teszi a civilek, a kinti világ megjelenését ebben a zárt világban. Magyarországon most az ombudsmani hivatalban van egy egység, ami a fogvatartási helyszíneket vizsgálja. Ez testesíti meg a civil kontrollt, de ez egy kis létszámú főosztály, fizikai képtelenség, hogy mindenhol ott legyenek.
Tehát a büntetés-végrehajtás civil kontrollja terén most nagyot léptünk vissza, körülbelül a kilencvenes évek közepéig.
Ön szerint ez összefügg az általános támadással a civilek ellen?
Én azt gondolom, hogy összekapcsolódik, de, ha jól látjuk, akkor a bv esetén nem ez az egyetlen oka. Pintér Sándor belügyminiszter a parlamentben a civilellenes törvényre hivatkozott, hogy azért szüntették meg a megállapodásokat, mert aki nem tartja be azt a törvényt, azt nem lehet beengedni.
Csak sajnos ez az érvelés nem áll meg. Mondjuk a bevándorlási hivataltól még jóval a civilellenes törvény elfogadása előtt megkaptuk a felmondást. A felmondásokat indokló levelek közül egyik se hivatkozott pont erre a törvényre.
Tehát a miniszteri válasz kifejezte azt a kormányzati szándékot, hogy
egyes civil szervezetekkel, amelyek a kormánynak nem tetsző módon viselkednek és kritikát fogalmaznak meg, nem működik együtt az állami szervezetrendszer.
Tehát a kontextus világos. Azt látva, hogy más országokban is, ahol erős kormányzati és médiakampány folyik a civilek ellen, sorra mondják fel az együttműködéseket, mi itt is számítottunk arra, hogy valami hasonló fog történni. Ez egy újabb mérföldkő volt a hosszabb ideje folyó kampányban. Ez nem egy hungarikum, ez nagyon rossz nemzetközi példák magyar gyakorlatba való átültetése, olyan példáké, amelyeket nem kéne követni egy jogállamban.
A civiltörvény ellen egyrészt fordultak az Alkotmánybírósághoz, másrészt több másik szervezettel együtt úgy döntöttek, hogy nem regisztrálják magukat. Terveznek egyéb lépéseket?
Tervezünk. Már nyáron, amikor elfogadták a törvényt, bejelentettük, hogy nem fogjuk minden kiadványunkon és az internetes oldalunkon feltüntetni, hogy külföldről támogatott szervezet vagyunk, pont azért, mert közben folyik ez a megbélyegző kampány, és azt gondoljuk, hogy ez teljesen indokolatlan, sőt,
Részben elvi okok miatt utasítjuk el a törvényt, és azt is szeretnénk, hogy bíróság értékelné, hogy egy demokratikus társadalomban szükség van-e egy ilyen korlátozó törvényre. Ennek egyik módja az Alkotmánybíróság, a másik a strasbourgi emberi jogi bíróság. Még dolgozunk az utóbbinak szánt beadványon.
Elég fontos fejlemény az is, hogy az Európai Bizottság pert indított ebben az ügyben Magyarország ellen, és a luxemburgi uniós bíróság fog ítélkezni az ügyben. Ebben az érintett magyar civil szervezetek ugyan nem számítanak peres feleknek, de figyelmesen követjük az érveket és az ellenérveket.
Már tavasszal, amikor felmerült, hogy lesz egy ilyen jogszabály, akkor is előadtuk a kifogásainkat több helyszínen. Februárban volt az Európai Parlament az alapjogi, igazságügyi (LIBE) bizottságában egy meghallgatás, és már ott szó volt a kérdésről. Akkor még nem lehetett tudni, hogy pontosan mi lesz, de már ott jeleztük a problémákat, ahogyan utána is számos körben, más civil szervezetekkel együtt.
Múlt héten is volt egy hasonló meghallgatás ebben a bizottságban, amely miatt Önt személy szerint is sok támadás érte. Bizonyos médiumok olyanokat írtak, hogy Soros-bérencként, vagy a Soros-tervet megvalósítani megy oda. Mit szólt ehhez?
A Helsinki Bizottság 2015 januárja után került a támadások kereszttüzébe. A Charlie Hebdo-merénylet után indult el, talán a nyilvánosság számára kicsit váratlanul ez az idegenellenes kampány, akkor még kicsit más volt tartalmilag. Mivel a Helsinki Bizottság a kilencvenes évek eleje óta foglalkozik menekültek jogvédelmével is, ez a munka hirtelen kereszttűzbe került.
Onnan kezdve
amilyenek előtte nem. Nem volt jellemző, hogy napi szinten kapjunk gyűlölködő telefonhívásokat, e-maileket, Facebook-üzeneteket vagy hogy a Facebook-posztok alatt a kommentekben elképesztő, felháborító dolgokat emberek saját nevükkel, saját Facebook-profiljukkal írjanak. Ez a gyűlölet, ez a gyűlölködés minőséget váltott.
2015-ben és 2016-ban is nagyon sokat kaptunk a menekültek melletti kiállás miatt, de
nem gondolom, hogy ehhez hozzá kéne szoknunk, mert ez nem egy elfogadható dolog.
Nagyon sokszor van az, hogy a menekülteket becsmérlik, dehumanizálják ezek a kommentek, de van az, hogy kifejezetten azért veszi magának valaki a fáradságot, hogy felemelje a telefont vagy klaviatúrát ragadjon, és a saját, személyes profilja alatt írogasson, mert nem tetszik neki a véleményünk. Az ellenkező vélemény megfogalmazóját lényegében ki akarja valaki irtani.
Kapnak szó szerint ilyen telefonokat, kommenteket?
Igen. Ez nem mindig mindennapos, de időről időre, bizonyos aktuális eseményekhez kapcsolódóan, például a Soros-ellenes kampány bármilyen eleméhez kapcsolódóként, ezek jönnek. Amint az EP-meghallgatásnak vége lett, megint jöttek a telefonok.
És nem csak az ellenvéleményüket fejezik ki a telefonálók vagy a hozzászólók, hanem azt, hogy olyan társadalomban szeretnének élni, ahol nincsen olyan ember, akivel ők ne értenének egyet. És aki mondjuk az alkotmányos, az európai értékeinkért felszólal, annak nincs helye ebben a hazában. Tehát ez a hazaárulózós vonal.
Az mondjuk engem a magyar társadalom tagjaként kifejezetten zavar, hogy például egy saját nevével kommentelő fiatal férfi, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre jár, olyat kommentel, hogy ő még nem ütött meg nőt, de most nagyon szeretne.
mert annyira felháborítja, hogy valaki Magyarországról azt állítja az Európai Parlamentben, hogy itt a jogállamiság sérül.
Az, hogy emberek ilyet gondolkodás nélkül leírnak, nekem azt mutatja, hogy tényleg nagyon aggasztó jelenséget látunk. És ez nem csak a Helsinki Bizottságnál van így.
Egyszerűen a menekültek témája olyanná vált, hogy emberek azt gondolják, bármit lehet mondani.
Olyan dolgokat fogalmaznak meg nyilvánosan, hogy ezt a fajta gyűlölködést nagyon nehéz lesz visszafordítani, viszont nagyon könnyű átfordítani adott esetben még veszélyesebb, konkrét erőszakká.
Nagyon sokszor kérdezik tőlünk, például külföldi partnereink, vagy nemzetközi emberi jogokkal foglalkozók, mondjuk az ENSZ-től, vagy akár az EU-n belül is, hogy ért-e minket már konkrét fizikai fenyegetés. Elsőre az ember nem is hiszi el, hogy ilyen kérdeznek. Hogy lehet az, hogy Magyarországról ezt feltételezik?! 2017-ben, egy EU-s tagállamról? És utána sajnos az ember végig gondolja, és az, ahogy a kormányzati médiában megy a lejárató kampány, meg egyéb támadások érik a civileket Oroszországban, Azerbajdzsánban, Egyiptomban, Törökországban, tehát nem is annyira távoli helyeken – ezen a mintán haladva akár ez is bekövetkezhet itt. Most nem tartunk még ott, de mi az, ami visszatarthatja a társadalmat attól, hogy ide eljussunk?
Nagyon aggasztó azt hallani, hogy az őcsényi történetnél a miniszterelnök nem ítéli el az erőszakot, hanem egy olyan álláspontra helyezkedik, hogy meg is érti ezeket az embereket. Egy csomó másik ügyben lehet azt látni, hogy a véleményformálók, politikusok és nem politikusok nem ítélik el az erőszakot. Pedig nagyon fontos lenne megtenni, mert ez lehetne az egyik ilyen visszatartó.
Emiatt, amikor jobban belegondolok a kérdésbe, nem tudom azt mondani, hogy kizárt, hogy ez megtörténjen Magyarországon. Lengyelországban is megtörtént, nőjogi civil szervezetek ajtaját betörték, irodáját megtámadták. Nem vagyunk annyira távol ettől, mint ahogy elsőre gondolnánk.
A támadások mennyire befolyásolják a munkájukat? Ügyfelektől jöttek olyan visszajelzések, hogy jobban meggondolják, hogy a Helsinki Bizottságtól kérjenek segítséget?
A hétköznapi munkánkat nagyon befolyásolja, mert végezzük a munkákat, plusz foglalkozunk ezzel az előre nem tervezett körülménnyel, ami sok pluszmunkát igényel… Az ügyfelek számában nem látunk változást. A „külföldi ügynöközés, Soros-ügynöközés” miatt nem gondolják kevesebben azt, hogy szükségük van ingyenesen elérhető, viszont jó színvonalú jogi segítségre. A mi munkánk iránti keresletet akkor lehetne csökkenteni, ha az állami jogi segítő rendszer jobban működne.
Évről évre egyre többen fordulnak hozzánk, és egyre súlyosabb ügyekben.
Ez is egy jelzés arra, hogy milyen nagy társadalmi problémák vannak Magyarországon, amire nem akar, vagy nem képes az állami szervezetrendszer választ adni, és itt nem csak a kormányról van szó.
De az biztos, hogy folyamatosan hallani a megbélyegző kifejezéseket. Az is sajnos előfordul, hogy valakinek valódi problémája van, de mi nem tudunk neki segíteni, mert nem értünk mondjuk a társadalombiztosítási joghoz, akkor csalódottságában egy „biztos azért, mert csak a büdös migránsoknak segítenek” típusú kommentet elereszt.
Folyamatosan erősödik ez a narratíva, ez a személyes találkozásokba is begyűrűzik. Sokan mondják, akikkel kapcsolatba kerülünk, nem feltétlenül ügyfelek, hogy „ja, maguk azok a…” És akkor ezt így elviccelik.
Ahogy 2015-ben a magyar társadalom megismerkedett a teljesen eltorzított „migráns” fogalommal, most már ez is bekerült a szókészletünkbe.
Hiába használjuk őket viccből, ezek veszélyes szavak. Azzal, hogy beemeljük a mindennapi szóhasználatunkba, ennek a hazugságnak, gyűlölködésnek is teret engedünk. Persze elvicceljük azt, ami elfogadhatatlan, de egyre kevésbé gondolom azt, hogy rendben van, hogy ilyeneket mondunk. Erről sokat beszélünk, van, aki azt gondolja, hogy ezt így kell használni, el kell venni humorral az élét, nekem egy kicsit elegem van ebből. Ez már kezd nem viccessé válni, amikor jönnek az erőszakos kommentek.
Ön szerint hozzányúl az alkotmányhoz Orbán Viktor?
Már a kérdésben is benne rejlik a különös helyzetleírás. Mert valóban az a helyzet, hogy az alkotmány sorsa kizárólag Orbán Viktoron múlik. Ő dönti el, hogy a parlament hozzányúljon-e a szöveghez, és ha belepiszkál, mit változtasson rajta. Ez kétségkívül hatalmas hatalom: az alkotmánymódosító és az alkotmányozó hatalom is egy embernél összpontosul. E
hatalomnak pusztán az érzete is erőt ad. A hatalmas erő ugyanis nem a hatalom gyakorlásában van, hanem a hatalom gyakorlásának a lehetőségében.
Sokszor éppen az biztosítja a tekintélyt, ha a hatalom nem él azzal a lehetőséggel, amivel élhetne. Gondolom, van már döntés arról, hogy mely pontokon kell változtatni a rendszeren. De arról is van döntés, hogy ez a döntés csak akkor szülessék meg, amikor leginkább szükséges, mert a vezér bármikor dönthet úgy is, hogy a döntést nem hozza meg. Az egész politikai rendszer az ő kezében van.
Nevezhető-e ma Magyarország alkotmányos demokráciának?
Erre a kérdésre egyértelmű a nemleges válasz. Ez talán már az eddigiekből is világos volt. Egyébként a rendszer maga sem tart igényt erre az elnevezésre. A rendszer megalkotója és névadója ugyancsak nem használja ezt a kifejezést. Azon lehet vitatkozni, hogy a nemzeti együttműködés rendszere demokratikus-e, de azon nem folyik vita, hogy alkotmányos-e. Még akkor sem, ha alkotmányosan jött létre. Az természetesen lehetséges, hogy valaki egy másik alkotmányfogalommal dolgozik, mint a liberális konszenzus. De az nem lehet, hogy ne tudna viszonyulni ehhez a fogalomhoz, amikor nevet ad a szüleménynek Az illiberális jelző az alkotmánytalanított politikai rendszer jelzője, hiszen a nyugati hagyományban a liberális demokrácia az alkotmányos demokrácia szinonimája. És mivel a modern nyugati demokrácia liberális, vagyis alkotmányos demokrácia, ezért a nem ilyen rendszereket nem is tartja demokráciáknak.
Hol sérült az elmúlt nyolc évben a demokratikus rend?
Az eddig mondottak alapján azt állíthatjuk, hogy az elmúlt nyolc év az alkotmányos rendben hozott változást, és ez hatott ki a demokráciára. Márpedig az alkotmányos rendben tengernyi változás volt, kezdve az Alkotmánybíróság hatásköreinek megnyirbálásával és bezárva a választási visszaélésekkel. Mindezek összességükben egy gyökeresen új – a korábbihoz képest más – politikai rendszert hoztak létre, miközben a felszín, a formális struktúra látszólag alig változott. Az alkotmánytalan rezsim az alkotmányos kulisszák mögött épült ki, méghozzá nem is egyik napról a másikra, hanem fokozatosan. Ezért a közvélemény jószerivel meglepődni sem tudott, nemhogy örülni vagy tiltakozni.
Tudományos megközelítésben minek nevezné azt a rendszert, ami létrejött?
Hát, eddig arról beszéltünk, hogy minek nem nevezhető a rendszer, és amikor most konkrét elnevezést keresünk, akkor azt hiszem, továbbra is a bevett fogalmakhoz viszonyítva kell nevet alkotnunk vagy találnunk. Talán van, aki tudja, hogy egy rádióműsorban évek óta foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Néhány évtizeddel ezelőtt sokkal kevesebb fogalom állott rendelkezésünkre, mint most. A politikatudomány újabban sokat fejlődött, de megítélésem szerint nem eleget. Ma már széles körben elfogadott, hogy a demokráciák és a diktatúrák között van egy köztes mező, egy szürke zóna, egy hibrid állapot, amelybe sok rezsim belefér. Talán bevallhatom, hogy igyekszem követni a kérdés nemzetközi és hazai szakirodalmát, de az a benyomásom, hogy újabban a hibrid rezsimek fogalmát kissé túlzottan tágan értelmezik. Korábban szinte semmilyen rezsimet nem soroltak ebbe a körbe, ma pedig szinte minden országot ide gyömöszölnek bele, amelyik egy kicsit is kilóg innen vagy onnan. Jelzem, ez a fogalmi bizonytalanság ugyancsak kedvez a magyar rendszer működtetőinek. Ez a hatalom nagyon szerencsésnek mondható. De hogy letegyem valahova a voksomat: el tudom fogadni, hogy a magyar rendszert köztes rezsimnek nevezzük, és azt is, hogy ennek a furcsa, köztes rendszernek érdekes, hangzatos vagy ötletes nevet adjunk. Azt azonban nem tudom elfogadni, hogy ennek érdekében különbséget tegyünk a rendszer és a rezsim kategóriája között, mert ez a különbségtétel megkerüli a problémát, és nem tudományos, hanem politikai célt szolgál.
Van-e olyan terület, ahol Orbán Viktor vigyáz arra, hogy ne lépje túl a határt?
Igen, a pávatánc valódi művészet, amelyben megtervezett lépések összessége adja ki a könnyed spontaneitás artisztikus látszatát. Különleges a rendszer abban is, hogy nem őszinte. Tulajdonképpen lopva és titkolva rajzolja meg magát, még a hívei is mindig utólag tudják meg, hogy ők minek is a hívei. A korszellem nem kedvez az őszinteségnek, a látszatok sokszor megtévesztők. A leíró tudomány szerencséje, hogy a rendszer irányítója – az egyedüli ember, aki megengedheti magának az őszinteséget, hiszen még az alvezérek sem mernek nyíltan beszélni a szándékokról – időnként odadob egy-egy morzsát az elemzőknek, amikor új politikai rendszert, illiberális államot vagy pávatáncot említ, mert ezekkel a kifejezésekkel sokat segít a megértésben. Általában két területen van, ahol a miniszterelnök képes visszavonulni: ahol Európa ma még erősebb, és ahol a közvélemény jelentősen ellenáll. Ezek igazán kis területek, és kevés példa volt arra, hogy ténylegesen visszakozni kellett.
Miért nézi el neki az EU, hogy illiberális államot épít?
Tulajdonképpen nem nézi el. De nem tesz, nem tehet semmit. Sokat adna azért, ha nem kellene ezzel a rendszerrel számolnia. Tisztában van azzal is, hogy a példa ragadós, a rendszer attraktív más autoriter vezetők számára, és vonzó lehetőség a kontinens egész keleti felén. Az EU minden rendű és rangú vezetői a hátuk közepére kívánják ezt a problémát, és készek lennének áldozatokat is hozni azért, hogy megszabaduljanak tőle. De nincs valódi eszköz a kezükben, és nincs kellő elvük egy olyan hatalom ellen, amely rendszeresen választásokat nyer, és amelyet a nép nagy része támogat. Sok illúzió volt a magyar közvélemény szemében az EU erejéről. Valójában az EU egy gyenge hatalom, amely nincs rendesen kitalálva, és amely napjainkban egyébként is nehéz helyzetben van. Nem arra jött létre, hogy belső ellenségekkel foglalkozzék, amikor még külső ellenfelekkel sem tud elbánni. Egyedül abban képes gondolkodni, hogy legalább ne finanszírozza euró-milliárdokkal a kebelén belüli kémet. De mire a gondolkodást tett követi, addigra maga az EU is meginoghat. Európa malmai iszonyú lassan őrölnek.
Van-e annak realitása, hogy Orbán mondjuk két év múlva prezidenciális rendszerré alakítja át Magyarországot?
A beszélgetésünk elején tisztáztuk, hogy a rendszernek éppen az a lényege, hogy bármikor bármi lehet belőle. A döntés kizárólag egyetlen ember érdekén múlik. Hangsúlyozom, hogy itt a legprimerebb érdek játszik szerepet. Természetesen a kormányforma megváltoztatása is szolgálhatja ezt a személyes politikai érdeket, de jelenleg nem látszik elég indok a módosításra. Arra alig van érv, hogy prezidenciális rendszerre térjünk át. Arra több érv van, hogy úgynevezett fél-prezidenciális rendszer legyünk, de pillanatnyilag ez sem áll Orbán érdekében. Ám a dolgok változhatnak. A változtatáshoz nemzetközi példák egész sora áll rendelkezésre, jó és rossz példák egyaránt. Tudomásom van arról, hogy a miniszterelnök a reform lehetőségét többször is komolyan mérlegelte, és feltételezem, hogy akár most is fontolgatja. Miért is ne fontolgatná? Az országnak nem érdeke ugyan, de neki személyesen opció lehet arra az esetre, ha a Fidesz jelentősen meggyengül. Ez a helyzet természetesen éppúgy bekövetkezhet, mint ennek az ellenkezője. Mindenesetre, ha ez a helyzet előállna, akkor az átállást nagyon egyszerűen le lehetne bonyolítani, és Orbánnak királyi útja lehet a Sándor-palotába vagy a Várba.
Mik a veszélyei egy ilyen rendszernek?
Ennek a kérdésnek hatalmas irodalma van, és az egyes országok tapasztalatai is számosak. Egy fél-elnöki rendszerben az elnök nagyon erős, és szinte korlátlan, kontrollálatlan és komoly eszközök vannak a kezében. Maga az elnevezés tulajdonképpen megtévesztő is, hiszen egy fél-prezidenciális rendszerben az elnök akár még erősebb is lehet, mint egy elnöki rendszerben. Ha más mechanizmusok nem korlátozzák – mint Franciaországban –, akkor a hatalma zsarnokivá is válhat – mint Kelet-Európa despotikus köztársaságaiban. Csakhogy Orbán Viktornak – mint jeleztük – jelenlegi pozíciójában is korlátlan hatalma van – mint pártelnök, a frakciószövetség elnöke és miniszterelnök –, és ez egyedülállóvá teszi a mai magyar kormányformát szinte az egész világon, holott esetünkben olyan országról van szó, ahol a parlamentáris hagyományok a térségben szinte egyedülállóan fejlettek, és százötven évre tekintenek vissza.
Van-e olyan kockázata Orbán Viktornak, hogy egy közvetlen elnökválasztáson nem választják meg?
Persze, de Orbán Viktornak nem kell ilyen kockázatot vállalnia. Bár a fél-elnöki rendszer definíciójához szokták sorolni a közvetlen elnökválasztást, valójában a fél-elnöki rendszerhez nem szükséges, hogy az elnököt a nép válassza. De Gaulle az első elnöki ciklusának teljes hét évét úgy töltötte ki, hogy nem a nép választotta, a rendszer mégis már fél-elnöki szisztémaként működött. Magyarországon a köztársasági elnököt a parlament választja, sőt a második fordulóban a megválasztáshoz relatív többség is elég. A jelenlegi elnök mandátuma 2022-ben jár le, még a parlamenti választások előtt. Vagyis az új elnököt (Áder nem indulhat harmadszor) a most összeülő parlament fogja megválasztani öt évre. Még kétharmad sem kell majd hozzá. Mindez azonban csak addig áll, amíg nem nyúlnak az alaptörvényhez, amihez viszont kell – és meg is van – a kétharmad. De talán nem érdemes most ennyire előreszaladni. Négy év alatt még sok minden történhet.
Első győzelmét már megszerezte, hisz elérte, hogy a helyi választási bizottság ne az ellenzéki pártok jelöltjének tartsa, hanem függetlennek, ahogy ön szeretné.
Jól esett a diadal?
Igen, mert jogilag független jelölt vagyok, a szavazólapon is így szerepelek majd. A szuverenitásom ellenére az ellenzéki pártok döntő többsége engem támogat, ezért a logóikat fel is tüntettem a plakátokon. Ám ezt kifogásolta egy bejelentő, s azt kérte, hogy ha az ellenzék engem segít, akkor ne lehessek független, s ezt húzzam le a falragaszokról is. Meglepő módon ennek a javaslatnak a helyi választási bizottság helyt adott, de a fővárosi viszont elutasította. Egyben úgy döntött, hogy valójában engem ért jogsérelem, mert plakátjaimat az ellenfeleim fekete festékkel befújták, ami törvénysértő. Itt tartunk.
A hangsúlyozott civilsége miatt a támogatói nem sértődtek meg, nem érezték úgy, hogy megtagadta őket?
Dehogy! A támogatóim kifejezetten méltányolják, hogy minden párton kívül állok, szimpatizánsaim pedig üdvözlik a szuverenitásomat, mert elegük van a mai politikából. Díjazzák azt is, hogy értek az önkormányzati munkához, mondhatnám, szakértője vagyok.
A támogatók elvárják, hogy a pártok egymásnak is ellentmondó programját megvalósítsa?
Ez nem elvárás. A pártok azért támogatnak, mert több olyan ügyet képviselek, amely számukra is fontos. Ismerik az eddig tevékenységemet, s azt elfogadhatónak tartják.
Előny, vagy hátrány, hogy ön a Demszky-éra ismert és befolyásos szereplője volt?
Az ellenfeleim megpróbálják azt az időszakot sötét korszaknak beállítani, miközben annyit soha nem fejlődött Budapest, mint Demszky idejében. Tényleg világvárost építettünk, de azt nem pártkatonaként tettem, voltak nyilvános vitáim is az akkori városvezetéssel. Próbálna ma ellentmondani bárki a felettesének, azonnal repülne. Tehát a hibái ellenére vállalom azt a korszakot, mert olyan nagyarányú építkezés, fejlődés azóta sincs a fővárosban. A mai kormány és a főváros vezetése erről szinte teljes mértékben lemondott.
Amikor az országban minden hatalom a Fideszé, akkor Józsefvárosnak nem az az érdeke, hogy a kerületet a kormánypárt kijáró embere vezesse?
Ezt csak mítosz, amit az emberekkel igyekeznek elhitetni.
Mindenesetre logikusnak látszik, hogy ahol a hatalom, ott a pénz. Nem így van?
Szerintem nem. Nem minden a Fideszé, az emberek lelke és szavazata bizonyosan nem. A választók többsége nem szereti a kormánypártot, ezt bizonyította az áprilisi országgyűlési választás, a fővárosban különösen. Az ellenzék 40 százalék feletti eredményt ért el – akár összefogott, akár nem – s ennél kevesebbet a Fidesz, a különbséget a Jobbik vitte. A választó tehát semmiképp nem a Fideszé, a többség semmiképp. Egyébként akkor is vállalnám az emberek képviseletét, ha kisebbségbe kerülnénk. Én ugyanis valóban a többpártrendszer híve vagyok, akkor is, ha kisebbségből kell képviselnem az álláspontomat. Egyáltalán nem félelmetes, ha egy bizottságban többségi hátszél nélkül kell érvelni egy logikus álláspont mellett. Nekem ez a normális! Ne felejtse el, hogy Zugló, Budaörs – hogy csak két önkormányzatot említsek – azért fejlődik jobban, mint a Fidesz által vezetett kerületek, mert rátermett ellenzékiek irányítják. De ott van Szeged, Hómezővásárhely – az utóbbi polgármestere Márki Zay Péter a legnépszerűbb ellenzéki,– s ezen kívül is van még a központi kormányzat színétől eltérő kistelepülés, amely sikeres. Még olyan eset is adódik, amikor a polgármester a saját testületében kisebbségben van, de ettől még nem omlik össze a város. Sőt, szép eredményeket értek el, mert a Fidesznél sikeresebb várospolitikát folytatnak, a választók érdekében.
Vagyis az ön véleménye, hogy a közhiedelemmel ellentétben az ellenzéki önkormányzat sikeresebb lehet, mint a kormánypárti.
Abszolút. Feltéve, ha a városvezetés ért a feladatához, s tudja, hogyan menedzselje a települést. Ezért választják meg őket, ellenkező esetben már megbuktak volna! A Fideszes városvezetők legtöbbje kontraszelektált, nem ért a feladatához, hiába „fekszik jól” a kormánynál, a pénz önmagában még kevés!
Ha megválasztanák Józsefváros polgármesterének, akkor Fidesz-többségű közgyűléssel kerülne szembe. Ez nem kedvetleníti el?
Semmiképp. Ha a közgyűlés is a kerület érdekeit képviseli, akkor természetes lenne az együttműködés. De még kisebbségben lévő polgármesterként is tudok olyan programot csinálni, amelynek megvalósításához nem kellene a többség támogatása. Például nyitott önkormányzatot szeretnék, amit kisebbségből is meg tudok valósítani. Ma az információt csak közérdekű adatigényléssel lehet kicsikarni az önkormányzattól, szerintem felesleges titkolózni, a döntéseket, s a gazdálkodási adatokat ki kell tenni az internetre, hisz az a választóra is tartozik.
Van olyan munka, amit ugyan a Fidesz kezdett, de ön is elismer?
Persze. A város rehabilitációs nagy projektjeit – melyek már elkezdődtek – ilyen a Corvin, vagy az Orczy program, azokat mindenképp magam is támogatom. Attól pedig nem félek, hogy csak azért, mert független vagyok, Orbán Viktor elvenné a pénzt a Józsefvárostól. Elsősorban azért nem tartok ettől, mert a beruházások nem csak közpénzből, hanem európai forrásokból is épülnek. Az elképzelések megvalósulása pedig mindenkinek érdeke. Olyan persze könnyen előfordulhatna, hogy én megváltoztatnám az eddig érvényes segélyrendeletet, mert a jelenlegi igazságtalan elosztással nem értek egyet. Kezdeményeznék egy korrektebb változatot, hogy vállalhassam önmagam, s még akkor is, ha a többség leszavaz. Ámbár tapasztalatom szerint a fideszes képviselők is tudják, hogy a szociális támogatásokra fordított pénz, a költségvetés fél százaléka nagyon kevés. Ezt mindenképp emelném.
Még be sem ült a polgármesteri székbe, máris azt írta a blogján, hogy a szekrényekből sorra dőlnek ki a csontvázak. Lesz ideje a következő másfél évben ezeket kipakolni?
Arra épp elég az idő, hogy a csontvázak láthatóvá váljanak. Ez a jövő előkészítése érdekében nélkülözhetetlen, mert úgy költenek el milliárdokat, hogy nem is ellenőrzik. Ez engem állampolgárként is zavar.
Ezt érzékelik az itt élők?
Persze, hisz az utakat nem gondozzák rendesen, ha felújítják, gyorsan tönkremegy. Ha uniós forrásokból építkeznek, elfelejtik karbantartani, s az is lepusztul. Ilyen módon nagyon sok pénz elfolyik, ezek olyan csontvázak, amire ha odafigyel a polgármester, akkor az egész kerület másként néz ki. S akkor még ott vannak a furcsa szerződések, engem ez ügyben is elég nehéz átverni!
Tehát a városrendezést folytatná?
Igen! Egyébként a város-rehabilitációt a fővárosban még én kezdeményeztem a ’90-es évek közepén, tehát „szülőatyaként” folytatnám. Szórakoztató, hogy a vetélytársam ezzel kampányol ellenem.
Sára Botondról van szó?
Igen, de vele ellentétben a város-rehabilitációt kiterjeszteném a kevésbé gazdag környékre is, mert azt is nagyon fontosnak tartom. Viszont a megvalósítást jobban ellenőrizném, mert már a lakók is panaszkodnak, hogy az építők drága és rossz munkát végeznek.
Ön már a Kádár rendszerben is foglalkozott a szegények támogatásával – pedig akkor állítólag még nem is voltak szegények – ma viszont nem beszél arról, hogy a hatalmon lévő kormány rendészeti eszközökkel küzd a hajléktalanok ellen. Kerüli a nagypolitikát?
Nem szeretem azt a vitát, amely el akarja dönteni, hogy a hajléktalanságot tisztán rendőri, rendészeti, vagy kizárólag szociális eszközökkel számolná fel. Ezek szélsőséges álláspontok. Ma a világban a két módszert egyesítik, vagyis a súlyos, tartós utcán élést úgy igyekeznek megszüntetni, hogy együttműködik a mentő, a polgárőr, a rendőr és a szociális munkás, valamint a befogadó intézmények képviselői. Ezt a módszert Budapesten is alkalmazzuk, nézze meg a Nyugati téri aluljárót, egyetlen ott alvó embert sem talál, mert az együttműködés sikeres. Az utcai szociális munkás segít a rendőrnek, s biztonságos lakhatást keresnek a hajléktalannak, ilyen módon felszámolható az utcán élés. Önmagában egyetlen szervezet nem képes mindenütt megoldani ezt a helyzetet, tehát a közös munkára kéne koncentrálni. Teljesen értelmetlenül módosították 300–500 ember miatt az alkotmányt.
A kerület előző polgármestere, Kocsis Máté vélhetően ezt nem így látja…
Lehet, de az ő városvezetési politikája nem óhajtotta ezt a problémát megoldani, tíz év alatt egyetlen alkalommal sem találkozott az érintettekkel. Miközben más Fideszes kerületekben idősotthonba, kórházba, és a hajléktalanszállóra tudtuk juttatni a hajlék nélkülieket, a Józsefvárosban sajnos ez a probléma elmérgesedett. Ha én leszek a polgármester – ezt egyébként már korábban meghirdettem – akkor változtatok a helyzeten, s egy év alatt jelentősen csökkentem a hajlék nélkül élő számát a Józsefvárosban. Ezt számon is kérhetik rajtam, mert engem is zavar, hogy utcán élnek emberek.
Erről biztosan kevesen hallottak, mert a helyi nyilvánosságban ön ritkán kap megszólalási lehetőséget. A kerületi újságban legutóbb Sára Botond neve 22 szer szerepelt, az öné egyszer sem. Változott a helyzet?
Nem, ezért pereljük is a szerkesztőséget. Azóta persze újabb lapszámok jelentek meg, abban már csak 16-szor szerepel a versenytársam neve. Állítólag engem azért mellőznek, mert az önkormányzati újság nem vesz részt a kampányban, amit röhögés nélkül közöltek velem.
Akkor önnek marad az utca. Arra nem gondolt, hogy vitára hívja vetélytársát, Sára Botondot?
Rajtam nem múlik, a választás előtt két nappal, 6-án, pénteken is lesz egy fórum, ahol vitázhatunk. Civil szervezetek mindkettőnket meghívtak július 6-ra, én biztos ott leszek, s remélem, az ellenfelem Sára Botond sem futamodik meg.
Lehet, hogy már a héten kizárják önöket a részvényesek közül, mert állítólag rosszhiszeműen visszaélnek a védjeggyel. Ez egészen pontosan mit jelent?
Végtelenül szomorú és megdöbbentő ez a történet. Mielőtt cáfolnám a nevetséges állítást, érdemes a védjegy lényegéről beszélni. Ahogy más portékák, úgy a Zsolnay porcelán elkészítéséhez szükséges tudást és az ehhez tartozó nevet, márkát is védi a jog; ettől válik valami ismertté, megkülönböztethetővé, illetve értékessé. Magyarországon a rendszerváltáskor elmaradt a reprivatizáció, tehát a régi tulajdonosok nem kapták vissza az egykor államosított gyáraikat. Ezért a korábbi tulajdonosok illetve örököseik legalább azt szerették volna elérni, hogy a családok immár márkává vált neveit a jogutód üzemek tovább már ne használhassák az engedélyük nélkül. Így az élelmiszeriparból ismert Pick, vagy a Herz, illetve a porcelánról jegyzett Zsolnay-család is szerette volna, ha a nevük engedély nélküli használatát a továbbiakban megszűntetik. Erre az egyetlen jogi lehetőségük az volt, hogy személyiségi jogi alapon indítottak pereket a jogutód vállalatok ellen.
Sajnos, egy ilyen un. „névhasználati perben” 1994-ben született egy szerencsétlen ítélet – amely teljesen ellentétes az európai joggal – kimondta, hogy az évtizedek során a márka jelzésére használt név, és a családi név gyakorlatilag elvált egymástól, vagyis a név már „tárgyiasult”. Olyan régóta használta már a gyár a hagyományos termékeire a Zsolnay nevet, hogy az már árujelzővé vált. A legfőbb bírói testület azonban nagyon-nagyon óvatosan fogalmazott, mert ítéletét kizárólag a hagyományos termékekre vonatkoztatta. Ez alapján a jogutód cégek ugyan továbbra is használhatták a családneveket, de azok további értékesítését, hasznosítását már nem engedte.
Korábban Ön is azzal vádolta a jelenlegi tulajdonos Bachar Najarit, hogy visszaél a védjeggyel, mert a gyár szellemi értékének számító oltalmat, védjegyet egy Swiss Art Kft-be mentette.
Úgy látom, hogy a Zsolnay kálváriája abból fakad, hogy Bachar Najari egy kereskedő. Mielőtt megvette a gyárat tisztán látta, hogy lényegében fillérekért hatalmas értéket vásárol. Persze az épület már romos, a technológia is elavult, de létezett egy több mint egy milliárd forintra becsült árukészlet – a gyárat 180 millióért vette meg – s ezen kívül van egy rosszul kezelt márkanév, pontosabban védjegyportfólió, aminek azért van egy viszonylag magas értéke. Ezzel lehet ügyeskedni, kereskedni, mert ez hatalmas profittal kecsegtethet!
Bachar Najari tehát megvette a gyárat és 2013-ban szinte azonnal kezdeményezte, hogy az élettársa, Cséplő Petra cégébe, a Swiss Art Kft. tulajdonába jegyeztessék be a Zsolnay legfőbb értékét, a porcelántermékekre vonatkozó védjegyet, tehát az úgynevezett Zsolnay márka nevet. Az akció akkor sikerrel zárult, senkinek nem szúrt szemet.
Illetve ön felfedezte, igyekezett is megakadályozni, s egy nyílt levélben hívta fel a tényre a figyelmet.
Soha senkinek nem írtam nyílt levelet, szigorúan magánlevelet írtam Pécs város polgármesterének, amit valakik kiszivárogtattak. Felhívtam a figyelmét, hogy érvényben lévő kormányhatározat tiltja meg, hogy bárki legálisan eladja, elidegenítse, vagy titokban saját cégébe mentse a Zsolnay Manufaktúra tulajdonát képező oltalmakat, védjegyeket. De ez az aláírt szindikátusi szerződésben is benne volt, tehát Bachar Najari illetve az élettársa jogsértést követett el, amikor a Swiss Art kft-be próbálta az értékeket kimenteni. Botrány is lett belőle, az MSZP mai elnöke Tóth Bertalan feljelentést is tett az ügyben hűtlen kezelés miatt. Mindenesetre a rendőrségi nyomozás, házkutatás után a szír tulajdonos – akinek akkor még nem volt tulajdonában az összes részvény – kénytelen volt a kiszervezett jogokat visszaruházni a manufaktúrára, különben a város azonnal felmondta volna a vele kötött szindikátusi szerződést. Hozzáteszem, hogy mindezt a tudomásom szerint a manufaktúra költségén volt csak hajlandó megtenni.
Viszont a Zsolnay Gyár jelenlegi tulajdonosa Bachar Najari szerint épp önök, tehát Mattyasovszky – Zsolnay Viktor és Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia az, aki visszaél a névhasználattal, nem pedig a gyár. Ezért kell kizárni a részvényesek közül. Elismeri?
Szó sincs róla! Bachar Najari, pontosabban a jogásza mindenhol arra hivatkozik, hogy a „Zsolnay márkanév” kizárólag a manufaktúrát illeti. De pont itt van a legnagyobb zavar a fejekben. A márkanév ugyanis egy absztrakt, leginkább a marketing világában használt kifejezés. A jog inkább védjegyekkel, oltalmakkal, szabadalmakkal foglalkozik. A Zsolnay esetében kétféle árut: a porcelánt, illetve az épületkerámiát védi a törvény, ami ezen kívül esik, ahhoz a Zsolnay Manufaktúrának semmi köze, azaz erre a két un. áruosztályra illeti meg a manufaktúrát a védjegyoltalom. Ezt mi mindig is messzemenően tiszteletben tartottuk és a leghatározottabban tartózkodtunk attól, hogy bármilyen sérelmet okozzunk a manufaktúra törvényes gazdasági működésében.
Akkor talán eljutottunk oda, hogy az első kérdésre választ kapjunk. Ön milyen módon sértette a névhasználatot, amely miatt ki akarják zárni a Zsolnay részvénytársaságból?
A mi fellépésünk közvetlen előzménye 2015-ben kezdődött, amikor a Pécsi Egyetem megtisztelő megkeresése alapján fel akartunk támasztani egy régi hagyományt, és az egyetemmel közösen újra akartuk alapítani a nagy múltú Zsolnay Vilmos fúvószenekart. A családunk képviselői már épp alá akarták írni a megállapodást, amikor az egyetem jogászai felfedezték, hogy a Zsolnay Manufaktúrának 2012-ben lett egy titokzatos új védjegye kulturális tevékenységre. Felmerült, hogy ezek után nem csak tőlünk, hanem a gyártól is engedélyt kellene kérniük a zenekar névhasználatára.
Leforrázva állt a családunk a történtek előtt, hisz az említett ’94-es névhasználati per döntését, vagyis a családnevünk gyár általi használatát zokon vettük ugyan, de belenyugodtunk; tudomásul vettük, hogy a porcelántermékek esetén a manufaktúra használhatja a nevünket. Minden más esetben viszont úgy gondoltuk, hogy csak a mi engedélyünkkel használhatja valaki a családunk nevét. Azért ne üljünk már fordítva a lovon! Végeredményben nem mi viseljük a gyár nevét, hanem a gyár viseli a miénket! Csak később derült ki, hogy korábban – még mielőtt Bachar Najari megvette volna a gyárat – néhány tevékenységre bejegyeztek egy új védjegyet, tehát a Zsolnay név használatát levédték például vendéglátásra, biztosítási tevékenységre, süteményekre, pékárukra, és kulturális tevékenységre is. Miután az említett zenekar ez utóbbi kategóriába tartozik, ezért az egyetem joggal aggódott, hisz a manufaktúra a legnagyobb titokban, a tudtunk nélkül szerzett egy új, a zenekar tevékenységére is vonatkozó védjegyet.
Vagyis, ha megalakítják a Zsolnay Vilmos fúvószenekart, akkor Önök bitorolják a védjegyet?
Kétségtelen, rá kellett döbbennünk, ha meg akarjuk védeni a jogainkat, akkor nem tehetünk mást, mint hogy őrült pénzekért ugyan, de nekünk is védjegyeket kell bejegyeztetni, ellenkező esetben gyakorlatilag elveszik tőlünk a saját nevünket. A családunkból sokan belefáradtak már a korábbi méltatlan helyzetekbe, de Zsófia nagynénémmel úgy döntöttünk, hogy nekünk ez az ügy van olyan fontos, hogy feláldozzuk rá szinte minden szabadidőnk és kevéske is megtakarításunk, ezért közösen bejegyeztünk egy védjegyet kulturális tevékenységre, majd a zenekar ügyében már teljesen jogszerűen meg is állapodtunk az egyetemmel.
Miután ez megtörtént, többen azt mondták, hogy a Zsolnay nevek örökösei, tehát ön és Zsófia a védjegy használatáért több millió forintot is kértek pécsi vállalkozóktól. Ez igaz?
Ez egy brutális hazugság, ámbár egy normális világban az lenne a természetes, hogy ha valaki haszonszerzés céljából használja a nevünket, akkor fizessen érte, de sajnos a kutya nem fizetett nekünk. Egyedül a Zsolnay Örökségkezelővel kötöttünk megállapodást, akik az azóta már bezárt „Zsolnay étterem” névhasználatért fizettek egy teljesen jelképes összeget. Tehát minden ellenkező híresztelés csak hazugság. Emellett persze több rendkívül megtisztelő megállapodást kötöttünk többek közt Pécs városával, a Szakképzési Centrummal, és a Pécsi Egyetemmel vagy épp a Baranya Megyei Ipari és Kereskedelmi Kamarával, de ezekért senki nem fizetett nekünk egy fillért sem, csak arra törekedtünk, hogy a Zsolnay hagyatékot, a szellemiséget és az értékeket megőrizzük a városban. Ebből persze még nem volt háborúskodás, az csak akkor kezdődött, amikor mi bátorkodtunk elkezdeni saját nevük alatt egy aprócska gazdasági vállalkozást. Bejegyeztettünk ugyanis még két védjegyet olyan tevékenységre, amivel a Zsolnay Gyár soha nem foglalkozott, mi viszont szerettünk volna. Ez lenne a bűnünk. Ebben az országban ugyanis bárki folytathat gazdasági tevékenységet a saját neve alatt, kivéve a Zsolnay család.
Nagy botrányt robbantott ki a Ledina nevű porcelángyár megalakulása is, mely elszívta a dolgozókat a Zsolnay Gyártól. Nem tarthatott attól Bachar Najari, hogy Önök ebbe az ellenséges porcelángyárba akarnak beszállni a nevükkel, hogy ellehetetlenítsék az ősi családi manufaktúrát?
Erről akár meg is kérdezhettek volna, s botránykeltés nélkül tudhatnák a választ. Amúgy, ha bármi ilyen szándékuk lett volna, akkor ezt nyugodtan megtehettük volna, mégpedig védjegyek nélkül is, lett volna rá a jogi lehetőség.
Arról sejt valamit, hogy miként lett azonos jogi képviselete az eddig egymással ellenségesen működő Zsolnay és Ledina nevű cégnek. A Fideszes körökben jól ismert SBGK nevű ügyvédi iroda állítólag dolgozik az Orbán családnak, illetve korábban a kormánynak.
Ez mindenesetre rejtélyes történet, mert valóban az SBGK képviseli mostanában mindkét céget, miközben azok állítólag élet-halál küzdelmet folytatnak egymással. Ráadásul Bachar Najari két éve folyamatosan azzal a rémtörténettel kiabálja tele a világot, hogy állítólag Fideszes nagyurak és oligarchák ki akarták csinálni, el akarták venni tőle a gyárat. Most pedig ez az ügyvédi iroda képviseli a szír-svájci tulajdonost is szinte minden egyes ügyben. Számunkra mindenesetre nagyon furcsa és megmagyarázhatatlan az SBGK irodának ez a szerepvállalása és alapjaiban kérdőjelezi meg a valóságtartalmát Bachar Najari eddigi állításainak.
Gondolja, hogy van egy politikai kiegyezés, esetleg a háttérben találtak valami hosszú távú megoldást a Zsolnay gazdaságos működtetésére?
Kiegyezésről nem tudok, ismereteim szerint annyi történt, hogy a Zsolnay legfőbb ellenségének kikiáltott Ledina cég – ma már Pannon Porcelán – fővárosban élő tulajdonosa, és Bachar Najari igyekezett egymással megállapodni. Talán már meg is tették, nem tudhatom.
Visszatérve az ön védjegybitorlásához elárulná végre, hogy ön Zsolnayként hogyan követ, vagy követtek el rosszhiszeműen névjegybitorlást?
Szerintem nincs épeszű ember, aki ezt értené. Persze a mesterkélt jogi csűrés csavarását látom és értem. Jogász vagyok, természetesen minden törvényt és vonatkozó jogszabályt messzemenően betartottuk. Azért akarnak a részvényesek közül bennünket kizárni, mert azt állítják: azzal, hogy nekünk is vannak védjegyeink, ezzel mi megakadályozzuk a manufaktúrát, hogy fellépjen a jogosulatlan védjegybitorlók ellen. Ami egy marhaság, hiszen ilyen jogosulatlan névhasználók ellen eddig csak mi, az örökösök léptünk fel. Borzasztóan unjuk már, hogy tömegesen engedély nélkül használják a nevünket és a gyár pedig soha nem védte a nevet; megszámlálhatatlan mennyiségű cég és vállalkozás jogsértően viseli a Zsolnay nevet, kávézók sorától kezdve egészen autómosóig. A gyár soha senki ellen nem lépett fel, csak ellenünk. Azt hányják a szemünkre, hogy miattunk a manufaktúra a Zsolnay névhasználatért nem tud pénzt kérni. Nevetséges. Ezt nem mi, hanem egy 2005 évi kormányhatározat tiltja meg rendkívül szigorúan a manufaktúra számára. A manufaktúrának tilos a Zsolnay nevet árulni, annak használatát pénzért vagy ingyen átengedni. Esetleges kizárásunkkal törvényt sértenek, ugyanis fel sem merült, hogy mi más porcelángyár megteremtésén mesterkednénk, vagy bármi más módon kárt okoznánk a cégnek. Egészen más területen kezdeményeztünk vállalkozást, az a hatalmas bűnünk, hogy bőrtáskákat készítünk, amire amúgy van egy teljesen jogszerűen megszerzett és érvényes védjegyjogosultságunk is.
Ha ennyire jogszerű minden, akkor miért van botrány önök körül?
Konfliktusba kerültünk egy fővárosi, leginkább celeb körökben ismert ruhaipari céggel, amely olyan terméket, táskákat is gyártani kezdett, amelyre bennünket jogosított fel a védjegyünk. Tárgyalást ajánlottunk, ami elől arrogánsan elzárkóztak. Emiatt ellenük pert kényszerültünk indítani, amelynek során kiderült: a manufaktúra adta jogosulatlanul a ruhaipari cégnek a névhasználati engedélyt. Amit természetesen kormányhatározat tilt! Ráadásul a manufaktúra nem rendelkezik és soha nem is rendelkezett ruházati termékekre vonatkozó védjegyjogosultsággal.
Minden esetre az általunk perbe fogott ruhaipari cég – érthetően – azonnal perbe hívta a manufaktúrát, egyébként ekkor lett a gyár jogi képviselője az SBGK ügyvédi iroda. Legnagyobb elképedésünkre azonban a történtek után épp ellenünk hoztak júniusban egy első fokú ítéletet, azt állítva, hogy mivel mi részvényesek is vagyunk, ezért rosszhiszeműen ki akarjuk szorítani a manufaktúrát ruhaipari és egyéb piacokról. Mindezt természetesen nem hagytuk annyiban, fellebbeztünk, hisz ez egy első fokú, tehát nem jogerős ítélet.
Tehát emiatt az első fokú, nem jogerős ítéletre hivatkozva akarják önöket kizárni a részvénytársaságból?
Igen, ez történik. Vélhetően azért sietnek, mert a fellebbezést olvasva gondolom, nem nagyon bíznak egy számukra kedvező másodfokú ítéletben.
Ma még önök is tulajdonosok, bár a részvényeknek csak 0, 2 százalékával rendelkeznek. Ez pár száz, vagy pár millió forint lehet?
Viccel velem? A gyárnak van több, mint 2 millió részvénye, nekem ebből egyetlen darab van, ami 200 forint névértékű. A nagynénémnek meg 7 ilyen értékpapírja van.
Ez darabonként ma már legfeljebb 150 forintot ér, hisz miután a cég tőkét vesztett, csökkenteni kell a részvény árát.
Igen, erre jogszabály kötelezte a Zsolnayt, hisz olyan brutális volt a vagyonvesztése az elmúlt évek során. Az előző közgyűlést ezért hívták össze alig egy hónapja. Amúgy a részvény valós értéke szerintem legfeljebb 15-20 forint körül lehet. Az egész kizárási műbalhét sem értem. Ha felajánlották volna, hogy megveszik, akkor odaadtam volna már 30 forintért is.
A következő közgyűlés – ha jól tudom – akkor az önök kizárásáról dönthet. Hallotta?
Persze, tudjuk, per lesz ebből is. Kénytelenek vagyunk asszisztálni ehhez az abszurd színjátékhoz. Szemünkre hányták, hogy kihasználjuk a gyár által Zsolnay név reklámjára költött hatalmas összeget a saját Zsolnay bőrtermékeink eladásakor. Meg kell nézni a mérlegadatokat, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra 2017-ben 265 ezer, 2016-ban pedig kemény 100.000 magyar forintot költött marketingre. Nonszensz.
Azt tudja, hogy Najari úr ügyvédje közben azt firtatta, hogy ön tulajdonképp nem is igazi Zsolnay, hanem Hódosiból lett azzá. Mi a véleménye?
Ez már az a gyomorforgató a személyeskedő része ennek a harcnak, ami minden nívón alul van és elsősorban az „ügyvéd úrat” minősíti. Egyébként éppen Bodnár ügyvéd úr a legnagyobb felelőse annak, hogy ez az ügy ilyen mélységig jutott.
Miközben az igazgatótanács az önök ügyével foglalkozik, azt olvashatjuk, hogy a gyár teljesítménye csökken, korábban 600 millió volt a forgalom, most a fele, zuhanásszerűen csökken az export. Önök részvényesként tudják, hogy ennek mi az oka?
Természetesen, mi a rendszerváltás óta figyelemmel kísérjük a történéseket. Hajdan szerettük volna visszavásárolni a gyárat, a családunk is jelentkezett a nyílt privatizációra. 2000-ben mi nem nevetséges 180 milliót, hanem 2 milliárdot ajánlottunk a legnevesebb magyarországi bankkal a hátunk mögött. Akkor sajnos született egy olyan döntés, hogy bárkinek eladó ez a gyár, de a családnak nem. Mai napig nem tudjuk az okát. Ezek után már csak azt láttuk, hogy a Zsolnay Gyár talpra állítására nincs politikai szándék. Miközben a herendi minta porcelángyárrá fejlődött, amihez minden politikai segítséget megadtak, a pécsi gyár lezüllött. Szinektől függetlenül minden kormány sorsára hagyta a céget, ezért ma már a Zsolnay gyár a végóráit éli. Szomorú történet, aminek a betetőzése volt, amikor eladták a kereskedő, Bachar Najarinak. Onnantól kezdve rémálom az egész. Erről egy komplett Kékfény riport készülhetne az elmúlt 5 év történetéből.
Az önkormányzat eladta a céget a szír kereskedőnek, de 2016-ban vissza akarta szerezni. Néha törvénysértő, erőszakos módon.
A pécsi önkormányzat már képtelen volt a Zsolnay veszteségeit fizetni, ezért is adta el fillérekért a „mesebeli hercegnek” Bachar Najarinak.
Akiről ma azt mondják, hogy ő csak bizonyos tőkéscsoport nevében, szinte strómanként vette meg a gyárat. Ez igaz?
Erről nem szeretnék nyilatkozni. Bár név szerint tudom, hogy kik akarták megvenni a manufaktúrát, de nekik nem akarta eladni az önkormányzat. Ismerem őket, találkoztam velük. Ezek után került színre Bachar Najari, aki a hírek szerint egykori üzlettársait átverte, meglátva a lehetőséget, hogy ő ezt egyedül is működtetni tudja. Ez „véres” üzleti háborúval járt a szír tulajdonos és az egykori üzlettársak között, az egész harcnak a Zsolnay Gyár lett az áldozata. Elvesztette vevőit, mára szinte teljesen ismeretlenné vált, elavult, haldoklik. Ugyanis a cég körüli állandó botrány nemcsak a befektetőket, de ma már vevőket is távol tartja.
Bachar Najari szerintem tudja, hogy ennek a cégnek vége, ezért árulja nyíltan a márkanevet, nyilván ezért sem szeret bennünket, mert időnként felvetjük, hogy a Zsolnay védjegyek körül másnak is van jogosultsága.
A pletyka szerint a tulajdonos eladná a 180 millióért vásárolt gyárat, van, aki szerint egy milliárdért, mások 9 milliárdról beszélnek. Igaz ez?
Ezt nem tudom, de reálisan legfeljebb ha 500 milliót érhet. Igazából már csak a névnek van még értéke, pedig a gyár még ma is csodákra lenne képes, ha végre újra megfelelő kezekbe kerülne.
Meglehetősen kemény a következő évad terve. A revizor, Mohácsi János rendezésében, nyilván erős társadalomkritika. Anouilh Medea című darabja pedig arról beszél, hogy akik eddig szövetségesek voltak, igen közel álltak egymáshoz, szembekerülnek. Ez Lukáts Andor rendezésében lesz látható. Mintha ennek is igencsak lenne aktualitása. Székely Csaba új darabja pedig a melegség, a kirekesztés témakörét járja körül, Alföldi Róbert színpadra állításában…
Itt közbe kell szólnom, ez a produkció nem lesz.
Miért nem?
Márciusban még úgy tűnt, hogy ez nagyon fontos, időszerű. De eljött a nyár, és kiderült, hogy már nem annyira érvényes.
Szegény Székely Csaba nem először jár így, pár éve az Örkény Színházban már el is kezdték próbálni az egyik darabját, majd nem mutatták be. És akkor Alföldi mit csinál?
Nem rendez ebben a szezonban nálunk, csak a következőben.
Emiatt kapásból rögtön mindenki valószínűleg valami politikai dologra gondol.
Mindenki azt gondolja, hogy a Jordán is megijedt vagy szóltak neki.
És nem?
Nem. Nem. Ebbe egyáltalán nem szóltak bele.
De akkor nem lehetett volna valami mást kitalálni Alföldinek?
Lehetett volna. De ő következetesen éli a művészi életét, és soha olyat nem csinált, ha valahol szó volt valamiről és a színház elállt tőle, mást választott. Akkor inkább abban a szezonban nem rendezett ott.
Ebben az esetben a színház állt el a darabtól?
A színház érvényesebbnek és fontosabbnak tartja most a Terror című darab előadását. Úgy gondoltuk, hogy a Terror című darab lesz helyette, amit sok színházban nagy sikerrel játszanak, és ami most igen fontos. Ennek igen nagy az aktualitása.
Azt gondoltam, hogy miután nem akartak igazgatóvá választani, majd mégis direktor lettél, elrendeződött minden. Te érted, hogy az eddigiekkel ellentétben a Savaria Történelmi Karneválon miért nem lehettél a menet élén?
Nézd Gábor, nem várható el tőled, hogy mikroszkóp alatt nézd a szombathelyi életet. Nagyon rosszul esik az, hogy csak az újságból tudtam meg, hogy nem lehetek a menet élén, ez megalázó. Engem májusban felkért a fesztivál szervezője. Nem kell minden évben nekem lennem a menet elején lévő bigán. De ha tizenhétszer egymás után én voltam, akkor annyi elvárható, hogy ha nem én vagyok, szóljanak. Ha a polgármester elmondja nekem, hogy most már azt szeretné, hogy változtassanak a karnevál koncepcióján és, hogy most sportolók legyenek az élen, mert nagyon híres szombathelyi sportolók vannak, akkor egészen biztos, hogy ez az én egyetértésemmel történt volna.
Bányai Kelemen Barna, aki elszerződött a Katonába, azt mondta, hogy annak idején az igazgatóválasztás körüli hercehurca igencsak megrángatta a társulatot. Akkor teljes mellszélességgel kiálltak melletted a társulat tagjai meg a város lakói. De ami most történt, esetleg kelthet valami bizonytalanságot, hogy jaj, akkor majd fél év múlva, egy év múlva esetleg nem is te leszel az igazgató, netán nem stabil a színház helyzete. És akár megindulhat egy elvándorlás.
Most nem nagyon értelek. Bányai Kelemen Barna mondhatta, hogy az igazgatóválasztási procedúra megrángatta a társulatot, természetesen mindenki feszült volt, de ezen már túl vagyunk, nincs már az, hogy jaj mi lesz majd jövőre. Akkor mindenki idegbeteg volt és nagyon hálás vagyok azért, hogy mindenki kiállt mellettem. Nyilván ennek is szerepe van abban, hogy egy újabb időszakra megkaptam a színházat. Azért voltak idegesek a társulat tagjai, hogy mi lesz velük, ha nem én vagyok. De most én vagyok. Ilyen bizonytalanság nincs. Semmiféle válság nincs a társulatban.
A biga ügy nem kelthet újabb bizonytalanságot?
Ne haragudj Gábor, hogy türelmetlen vagyok. 2021. január 31-éig én vagyok az igazgató. Nem lehet eltávolítani, mert ahhoz súlyos fegyelmi dolgok, pénzügyi bukfencek kellenek. Az, hogy ki áll a bigán, marginális. Ez az ügy önmagában felháborító, de nem akkora politikai ügy, amekkorára gondolnak az emberek. Nekem fáj, de egy bocsánatkéréssel el lehetne intézni, nem rendítette azonban meg a színház és a város viszonyát. Ha a polgármester közölte volna velem, vagy a fesztivál szervezője, hogy most más a koncepció, akkor nem lehetne az a látszat, hogy ki akartak velem cseszni. Most ez a látszat és a baloldali érzelmű emberek ezt így is gondolják, és ennek hangot adnak. De ezt a jobboldal és maga a polgármester is ki tudná védeni, át lehetne tekerni ezt az egészet egy emberi mulasztásra. Nincs benne semmiféle célzatosság, mondják ők.
A színháznak komoly szakmai sikerei vannak, például most a színikritikusok öt kategóriában is díjra jelölték.
Ez azt jelzi, hogy az eltelt tíz év alatt a színház nagyon-nagyon ment előre. Erről szívesebben beszélnék.
Amikor Szombathelyre mentél, volt egy olyan koncepciód, hogy a vidéki színház nem azt jelenti, hogy valamennyi néző csak szórakozni akar. Ezt a következő évad műsorterve fényesen bizonyítja, egyáltalán nincs benne zenés vígjáték, operett, sőt még musical sem.
Operett eddig sem volt, de musical igen, volt Chicago, Kabaré, Sztárcsinálók, A dzsungel könyve. Idén nincs musical és sokan hiányolják, a színészeink és a közönség is. Nem sikerült megtalálni azt a zenés darabot, amit jól meg tudunk csinálni akár rendezői, énekesi, színészi szempontból. A műsorterv összeállításakor az szokott lenni a hasonlatom, hogy képzeljük el, ha csak egyetlen vendéglő van egy nagy területen, akkor olyan étlapjának kell lennie, amelyen van pacalpörkölt és Wellington bélszín is. Büszkeséggel tölt el minket, hogy a vidéki színházak közül nálunk van a legjobb rendezői gárda, és ez még bővül most Pálfi György filmrendezővel és külön öröm, hogy Bálint András is rendezni fog nálunk. Alföldi idén nincs, de van Mohácsi, Réthly Attila, Valló Péter, Lukáts Andor és Nagy Cili, aki a Sztárcsinálókat állította színpadra tavaly, újra rendez nálunk. Kíváncsian várjuk a hétfői díjkiosztást a Városmajorban, ahol a Volpone-t játszottuk és feltehetően ott is kapunk díjat.
Olyan most a színház, amilyennek tíz évvel ezelőtt elképzelted?
Végül is azt csináljuk, ami a színháznak alapvető feladata. Az, hogy megbeszélje, színdarabok segítségével, mindazt, ami a társadalomban fontos. Bármilyen rendszerben, bármilyen korban ez a színháznak a feladata. Mondom azt a közhelyet is, hogy tükröt kell tartania a világnak.
És erre nálatok már bemennek a nézők, hiszen úgy tudom, hogy Arthur Miller a Salemi boszorkányok című tragédiájának akkora sikere van, mintha valami zenés produkció lenne.
Márciusban, amikor a Katona József Színház külföldi vendégszereplésre megy, néhány alkalommal náluk is el tudjuk játszani.
De Szombathelyen is nagy sikere van, nem?
Ja, nagyon. Telt házakkal megy, nem lehet rá jegyet kapni. És biga ügy ide, biga ügy oda, remélem, hogy igen erős szezont fogunk csinálni annak ellenére, hogy nyáron ez a kellemetlen történet megesett.
Némiképp változik a társulat, elment három oszlopos tag. Az említett Bányai Kelemen Barnán kívül, Bánfalvi Eszter és Mertz Tibor. Te magad mondtad, hogy nagy színészegyéniségeknek nem kell hosszútávon Szombathelyen játszaniuk. Viszont jönnek fiatalok, jönnek mások, újra ki kell alakítani a társulatot.
Jön Gubik Ági, akit a nézők a tévéből ismerhetnek és Erdélyből jön Antal D. Csaba. A ’80-as évekbeli legendás kaposvári csapat is tíz év után már szétvált, pedig nagyon jó dolguk volt. És meg lehet kérdezni Bálint Andrist, aki színházigazgatói működése harminc éve alatt vagy ötször csinált új társulatot. Mindig igen jók mentek el, aztán jöttek újak, akik nagyon jók lettek. A Radnóti harminc évig tudott úgy a topon lenni, hogy közben rendszeresen cserélődtek a topon lévő emberek.
Tehát akkor most ez történik Szombathelyen is?
Igen, de általában a színházi működésben ez egy magától értetődő dolog. Amikor azt mondtam, hogy már nem Szombathelyen van a helyük, akkor én ezt az ő helyzetüket átérezve mondtam. Olyan kiválóak, hogy nekik Budapesten kell lenniük, mert ez egy annyira Budapest központú ország. Ha valaki Szombathelyen van és nincs benne sorozatban vagy tévéreklámban, azt nem ismerik. Egyébként még akkor sem feltétlenül, ha Budapesten játszik. Fájdalmas dolog például, hogy Fekete Ernőről, bár a fővárosban játszik, a nagyközönség nem tud semmit sem. Kivéve azokat, akik a Katonába járnak. Hatalmas nagy színészek ismeretlenek.
Amikor Szombathelyre mentél, volt egy olyan terv, hogy ott majd csináltok szappanoperát is az ottani színészekkel a helyi tévében, ami akár az országos vérkeringésbe is bekerülhet. Közben pedig, aki Szombathelyen játszik, ott is él majd. De te is sokat jársz Pestre fellépni.
Én nem azt mondtam, hogy mindenki szombathelyi lakos lesz, hanem, hogy amíg a társulat tagjai Szombathelyen dolgoznak színészként, addig legyenek szombathelyiek. Nem gondoltam, hogy mindenki le fog telepedni, házat vesz és ott fogja leélni az életét. Az alatt, hogy legyenek szombathelyiek a társulat tagjai, azt értettem, hogy lássák őket a városban. A boltban, a főtéren, a kávézóban, éljék a szombathelyi életet. A szappanoperához igen nagy költségvetés kellett volna és nem volt meg hozzá a pénzünk. Ráadásul akkoriban derült ki, hogy már nincs olyan köztévé, amelyik egy ilyen műsornak a megrendelője lehetne.
Tehát az a helyet változatlan, hogy a szakmában elismert produkciókat csináltok, ezekre el-el utaznak a szakma bizonyos képviselői, egyszer-egyszer vendégszerepelni is tudtok Pesten, de a szombathelyi színészi lét nem jelenti azt, hogy valaki országosan ismert lesz. A színészek zöme pedig hosszú távon erre vágyik.
Hát persze. Ha valakinek lehetősége van Pesten játszani, filmszerepet vállalni, akkor én ezt mindig pártolom.
Te magad sokat játszol Pesten, nem is tudom, hogyan van energiád ennyit ingázni, bár mondani szoktad, hogy a legjobban a vonaton tudsz tanulni.
Igen, ezt most is fenntartom.
A vonaton nincsenek zavaró tényezők? Például, ha ott ülnek melletted? Nem jobb az, ha otthon magadra csukod az ajtót?
Magamra csukom az ajtót, tanulni kezdek, ami a legnehezebb, leggyűlöletesebb dolog, de otthon legkésőbb negyed óra múlva fölállok és kinyitom a hűtőszekrényt, megnézem, hogy mi van benne. Utána leviszem a kutyákat sétálni, csak hogy megmeneküljek a tanulás borzalmaitól. Minden kibúvót kihasználok, minden lehetőséget megragadok, csak hogy ne tanuljak. A vonaton pedig kényszerűen tanulnom kell és ezt a kényszert én már megszoktam. Sőt azt is megkockáztatom, hogy már meg is szerettem.
Megmondható, hogy a szombathelyi időszak a szakmai fejlődésedben mit jelent?
A gyümölcsöt jelenti. Nekem az Egyetemi Színpad volt az általános iskolám, a 25. Színház a gimnázium, Kaposvár az egyetem, a Merlin a doktori cím megszerzése, a Nemzeti kicsit fanyar, de gyümölcs, Szombathely pedig teljesen érett, ízletes, még soha nem ismert gyümölcsöt jelent. Itt beteljesedik az, amit a színháztól vártam. Már nem akarok mindenáron én játszani, vannak itt a korosztályomban színészek, akiket nekem kötelező munkával ellátni. Igen sok itt a barátom, akikkel már korábban is dolgoztam. Örülök annak a jó néhány fiatalnak, akik évről évre egyre jobbak lesznek, jó velük dolgozni. A hiúságomat legyezi, hogy első szóra eljönnek az ország legjobb rendezői Szombathelyre. Örömet jelent, hogy miután tíz éve vagyok már Szombathelyen, rendkívüli a népszerűségem, mindenhol előre köszönnek, gratulálnak a színházhoz. Szeretek elmenni kávézóba, kiülni a teraszokra, a helyi lakosokkal találkozni. Úgy érzem, hogy igazán nagy a megbecsülésem, nem csak nekem, hanem a színháznak is. Elég idős vagyok már ahhoz, hogy túlságosan merész terveim ne legyenek, élvezem azt, hogy mindaz, amit eddig elértem, ami mögöttem van, most learatható.
Az oroszok manipulálták már az amerikai választást, próbáltak az európaira hatást gyakorolni, előfordulhat, hogy a magyar szavazást is igyekeznek befolyásolni?
A magyar választás rendszerét értelmetlen lenne feltörni, mert ilyen módon az eredményt befolyásolni úgysem lehet, hiszen a voksolás nálunk papíron történik, csak az eredményeket közlik elektronikusan. Az Egyesült Államokban viszont az elektorok kiválasztása kifejezetten elektronikus hálózaton keresztül történik, ezért is volt értelme a rendszert valós időben támadni. Ezen kívül felmérések igazolják, hogy az amerikai választók kétharmada a Facebookról tájékozódik, tehát ezen keresztül a választás közben, valós időben tudták befolyásolni a szavazókat. Nálunk viszont mások a tájékozódási szokások, az állampolgárok – elsősorban a vidéken élők – döntően a nyomtatott sajtóból, a köztelevízióból és rádióból, s nem a közösségi médiából tájékozódnak.
Vagyis külföldről nem is lehet a magyar parlamenti választásokba beavatkozni?
De lehet. Elsősorban olyan módon, hogy a kampányban résztvevő versengő erők politikai üzeneteit felerősítik. A választási küzdelemben a Fidesz által leggyakrabban használt kulcsszó a „migráns”, a „stop- Soros”, az „ENSZ”, és természetesen „Brüsszel”. Ezeket a kifejezéseket az orosz kézben lévő portálok vég nélkül szajkózzák, vagyis „rájátszanak” a kormányzat üzeneteire. Ezen túlmenően az orosz internetes oldalak kreálnak is híreket, a legtöbb esetben ezek hazugságok, rémhírek, de lényegében alátámasztják az aktuális magyar kormány idegenellenes felfogását. Ezek a hírek aztán bekerülnek a hazai médiába, eleinte olyan színvonaltalan oldalakon keresztül, mint a 888 vagy a Lokál. De nem egy alkalommal az ellenzéki sajtó is közölte már az oroszok által kitalált álhírt, s végső soron ez felerősíti a kormányzati kommunikációt.
Egyébként pedig
néhány jól megfogalmazott rémhír képes rettegésben tartani a társadalmat.
Ma már tele van a média a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekmények, vagy az általuk elkövetett nemi erőszak, esetleg készülő terrormerényletek híreivel. Ezek a legtöbbször kitalált, de érzékletesen előadott történetek bekerülnek a magyar állami médiába, ezzel tulajdonképpen hitelesítve azok tartalmát. Ez rendkívül veszélyes és a legtöbbször szándékos befolyásolás.
De a közölt hírekről utóbb rendre bebizonyosodik, hogy hazugságok. Ez nem hitelteleníti a közszolgálati médiát?
Kétségtelen, a közölt információkról kiderül, hogy valótlanok, de a hír addigra már félelemben tartja a társadalmat. Az első ijedség után hiába derül ki, hogy hamis volt a közlés, a félelmet már nem lehet kitörölni az emberek agyából. Ráadásul a kormányzat érdekeinek megfelelő álhírek többsége eljut a nagy befolyással rendelkező nyomtatott újságokba is, s akik ebből tájékozódnak, azok ezt készpénznek veszik. Eszükbe sem jut, hogy azokat esetleg a Putyini propagandagépezet gyártotta le, amelynek érdekében áll a hatalmon lévő Orbán-kormány hivatalban tartása. De a paksi beruházás kapcsán is gyakran megjelenik olyan cikk, amely az atomenergia előnyös felhasználását ecseteli, ilyen módon szinte észrevétlen módon manipulálja az emberek agyát a paksi bővítés mellett.
Vagyis az orosz média „baráti, elvtársi” módon csak besegít az állami médiának, illetve a hazai oligarchák által birtokolt televízióknak, rádióknak vagy nyomtatott lapoknak a hamis hírek gyártásába.
Így van, lényegében házhoz szállítják a félrevezető információt elsősorban a vidéken élő nyugdíjasoknak, akik egyébként csak állami médiából és a vidéki nyomtatott lapokból tájékozódnak, tehát az hiszik el, amit ezekből látnak, hallanak, olvasnak. Az általános migránsozás közé simán „befér” az álhír, amihez a képet a mai technikával össze is ollózzák. A korrektebbek ugyan közlik, hogy a „migráns fejbe rúgott egy kislányt” című kép csak illusztráció, de a legtöbb szerkesztőség ezzel sem tölti az időt. A hírhamisítás nálunk gátlástalan és folyamatos, s miután a jelenlegi kormány kommunikációja tartalmilag is hasonló, ezen álhírek kiszűrése szinte lehetetlen.
Van fogalma arról, hogy hány portál gyártja a hamis hírt, ami aztán a vázolt módon bekerül a mainstream médiába?
Közel 200-250 olyan online portált ismerünk, amely hamis hírekkel mérgezi a közéletet.
Ezeket lehet szűrni, van már olyan böngészőbe épített modul, ami figyelmeztet, ha olyan oldalra téved az olvasó, amelyek rémhírek terjesztésével foglalkoznak. De semmit sem lehet tenni, akkor, ha ezek a hazugságok bekerülnek az M1 csatorna műsoraiba, vagy az Origó nevű egykor hiteles portál közli, vagy akár az Index, esetleg a 444, mert néha ez is előfordul. Mindez ugyancsak alátámasztja és hitelesíti a kormány üzeneteit, mert az ilyen információ kiszedhetetlenül bevésődik az emberek tudatába.
Vagyis a kormányzati portálok is gyártják az álhírt?
Megdöbbentő mennyiségben. Legutóbbi kézzelfogható példa az ügyvéd esete, aki kikérte az államra szállt ingatlanok listáját, majd kisvártatva a magyar kormány Facebook oldalán(!) megjelent a hír: azért gyűjtik az elhagyott lakások címlistáját, hogy oda Soros György nevében migránsokat telepítsenek. A közösségi oldalakon való megosztással a kormányhoz lojális olvasók – több százezren – azonnal tovább osztják, még akkor is, ha sejtik, hogy ez nem igaz. Egy ilyen akcióval
a kormány maga is fake news, dezinformáció gyártóvá válik, s elfogadja a létjogosultságát a kampányban.
Biztos benne, hogy az emberek minden elhisznek, vagy szellemi védekezésre képtelenné váltak már?
Még a hivatásos szerkesztők sem mindig tudják megkülönböztetni az álhírt a valóstól, hisz több száz kilométerről aligha lehet megállapítani, hogy a migránsok valóban megerőszakoltak-e valakit, vagy sem. Ezért mindenkinek kötelessége lenne megvizsgálni a forrás hitelességét. Érdemes körülnézni több portálon is, megerősítik-e a történteket, az eset állítólagos helyszínén is közölték-e ugyanezt, vagy sem. De még ez sem könnyű, mert előfordul, hogy egy rémhírkeltő blog írását először átveszi az orosz média, majd ugyanazt a hírt az orosz szerkesztőség amerikai egysége is átveszi, amivel lényegében hitelesíti. Innen már egyenes az útja a magyar szerkesztőségekbe. Aprólékos munkával még így is felfedezhető lehetne a hamisítás, de sem a magyar hírfogyasztó, és sajnos még az újságírók sem rendelkeznek megfelelő nyelvtudással, ami ebben segítene. Ha pedig egy ország be van zárva a saját nyelvébe, akkor bármit meg lehet vele etetni.
Korábban azt mondta, hogy az utóbbi hetekben megjelenő, a magyarországi kormányzati korrupciót leleplező hírt valamelyik külföldi titkosszolgálat, közte az amerikai is nyilvánosságra hozhatta. Ezt komolyan mondja?
Természetesen, de a szolgálatok által nyilvánosságra hozott hír nem kitalált, hanem hivatalos közlés. Tehát nem fake news, hanem előveszik azokat a hónapok óta gyűjtött információkat, amelyekről eddig nem beszéltek. Úgy próbálják befolyásolni a magyar választásokat, hogy az elmúlt nyolc évben felhalmozódott korrupciós bűncselekményekről szóló ismeretüket nyilvánosságra hozzák.
Úgy gondolja, hogy azok a belpolitikát érintő tények, mint a kormányfő veje, és az Elios lámpaügylete, amelyekből Tiborcz István milliárdokra tett szert, vagy Mészáros hihetetlen milliárdja, Kósa Lajos és a csengeri asszony ezermilliárdja, esetleg Kósa anyukájának 800 milliárdja, vagy disznóhizlaldája érdekli a külföldi országok titkosszolgálatát?
Persze, de azért érdemes azt is észrevenni, hogy a felsoroltak nem kitalációk, hanem tények. Egy részükben már nyomozás is kezdődött, azonban olyan mértékben van tele a magyar média szennyel, hogy ezek az ügyek már relativizálódnak. Normális körülmények között ugyanis bármelyik felrobbantaná a közvéleményt, de miután naponta tíz korrupciós botrány kerül be a köztudatba, súlyuk viszonylagos marad, mert a hírfogyasztók már fásultak.
Vagyis az emberek nem tudnak már különbséget tenni a tények és a kitaláció között?
Pontosan, illetve inkább a rémhírt hiszik el, mert azt a kormánykommunikáció alátámasztja. Ezzel szemben Kósa 1300 milliárdos ügye felfoghatatlanul sok. Valószínű erre mondta Piszkos Fred, amikor egy nagyobb összegről volt szó, hogy mondjon inkább 20 dollárt, mert annyit már láttam.
Csak feltételezhető, hogy az amerikai, vagy az európai titkosszolgálatok leplezhetik a magyar korrupciós ügyeket. De miért is tennék? Ellensúlyozni akarják az orosz befolyást, vagy bele akarnak szólni a magyar belpolitikába?
Azért igyekeznek a nyugati nagyhatalmak befolyásolni a magyar belpolitikát, mert megítélésük szerint a kormányzat oroszbarát külpolitikát folytat. Úgy tekintenek Magyarországra, hogy az a NATO és az Európai Unió tagjaként orosz érdekeket szolgál. Ha az elmúlt nyolc évet megvizsgáljuk, akkor ez sokak szerint bizonyítható, s ezt tükrözi Orbán Viktor rendkívül rossz nemzetközi megítélése is. A külföldi titkosszolgálatok úgy gondolják, hogy mindezen akkor tudnak változtatni, ha a mostani „berendezkedést” megmozdítják, s megpróbálják a kétharmados túlhatalmat gyengíteni.
De ha jól értem, akkor az olvasónak ebben a hírek okozta „zajban” nincs semmiféle segítsége, fogódzója, mert nincs olyan fix pont, amelyben bízni lehetne.
Ez így van, kampány üzemmódban van az ország, minden szereplő, tehát az ellenzék és a kormány is saját nézeteit szajkózza, nincs objektív kapaszkodó. Pedig a mindenkori kormány kötelessége lenne olyan forrásokról gondoskodni, amely segíti a hiteles tájékoztatást. De ez ma nem történik meg Magyarországon.
A kormány már évek óta migránsokkal riogat, miközben nincsenek is gazdasági bevándorlók – illetve csak a hivatalos politika által, pénzért letelepítettek vannak, – a Fidesz pedig lényegében program nélkül kampányol. Ez nem tűnik fel a szavazóknak?
A Fidesz hívei ezt észre sem veszik, a többiek nyilván hiányolják, de ők nem számítanak. Ma minden kocsmában a migránsok ügye van napirenden, ezen vesznek össze az emberek, közben a kórházak működésképtelensége, illetve a rossz iskolarendszer szóba sem kerül. Ez nevezik kampány üzemmódnak. Kampány idején az amerikai nép is külső ellenséget választ, a belpolitikai kérdéseket igyekeznek elkerülni. Ez történik nálunk is, mert olyan mértékű már az őrület a migránsozás, sorosozás, s egyebek miatt, hogy lassan már semmi mással nem foglalkozik az ország. A valós tények pedig nem befolyásolják a választók tisztánlátását.
