Kezdőlap Fontos Interjúk Oldal 16

Interjúk

Jobb később, mint soha

Somfai Peter
-
0
Jobb később, mint soha

Alighanem megfelelő fórumot talált a Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján a miniszterelnök arra, hogy kifejtse nézeteit a hazai gazdaság állapotáról. Felvonultatta a magyar gazdaság valamennyi „nagyágyúját”, a mindig bólogató Parragh Lászlót, a gazdasági perspektíváinkat négy évtizedes távlatban vizionáló Matolcsy Györgyöt, és az időnként a pálya széléről beszóló gazdasági minisztert, Varga Mihályt is, aki köztudottan nincs beszélő viszonyban a bankelnökkel. Katona Tamás egyetemi tanárt, korábbi pénzügyi államtitkárt arra kértük, segítsen elemezni az elhangzottakat.

 

Orbán Viktornak soha nem volt erőssége a gazdaságpolitika. Harmadik kormányzati ciklusának végére sikerült beletanulnia? 

Nem eléggé. Ha így folytatja, még legalább harminc-negyven év kellene, mire ő tényleg megértené a gazdaság működésének lényegét.

A kamarai beszédből kitűnik, valójában mi az, ami mára világossá vált számára?

Szerintem ő még mindig nem a gazdaságban, hanem a hatalomban gondolkodik. Ha valamit megértett, akkor az az, hogy sikerült megoldaniuk egy látszólagos ellentmondást: működik a gazdaság akkor is, ha nem a törvényszerűségek, hanem a saját szájuk íze szerint működtetik. Ezzel csak az a probléma, hogy közgazdaságilag ez nem igazolható. Sikerjelentéseket adnak ki, holott

valójában folyamatosan csúszunk lefelé.

Kettészakadt az ország, milliók lecsúsztak és csak egy nagyon vékony réteg az, amelyik haszonélvezője ennek a „gazdaságpolitikának”. Távolodunk a 21. századtól, a modernizációtól, Európától. A 2004-ben csatlakozott országok közül nálunk a legalacsonyabb például a háztartások egy főre jutó fogyasztása, a magyarok várható élettartama a férfiak esetében az utolsó, 28. helyen van. Csak abban bízhatunk, hogy a britek kilépésével előbbre léphetünk a 27. helyre.

Ez reményteljes.

Borzasztó állapotokat teremtettek az elmúlt nyolc évben, de az tény, hogy kialakítottak egy vagyonos réteget, a közvetlen baráti körükből.

Azt ígérte Orbán Viktor, megteremti a hazai burzsoáziát…

Igen, de ez csak egy mikró burzsoázia.

Azt is ígérte, hogy a multik rovására teszi mindezt.

Ígérni sok mindent ígért, a valóság az, hogy

a multik soha nem élveztek akkora állami támogatást, mint most.

Azok a nyugati cégek, amelyek munkahelyteremtést vállalnak, egy-egy dolgozó után 20-30 milliós támogatást kapnak. Ne gondolja senki, hogy mondjuk a rezsicsökkentésből a multik nem jöttek ki jól.

Ebben a kamarai beszédben úgy jellemezte az MNB elnökét, mint aki „hazafias érzelmű”, illetve „nemzetközi kitekintésű” „kormányzó”. Ön is így látja?

Matolcsy megítélésében alighanem egyedüli álláspontot képvisel Orbán Viktor. Van az ismert gyerekjáték, amikor pálcikákból kell kirakni a római számokat, és egy-egyet el kell mozdítani. Matolcsy ezt úgy játssza, hogy a XXI-ből elveszi az I-et és a két iksz közé teszi.

Ez a munkalapú magyar társadalom modellje.

Azt is mondta a miniszterelnök, hogy a gazdasági szakembereinek az érdeme, hogy sikerült megteremteni a munka becsületét. Csak azt nem tette hozzá, hogy a közmunkát már a kormányzat sem tekinti valódi munkának. Ezért nem adják meg nekik a minimálbért sem, ami már önmagában is nonszensz az Európai Unióban. Nem dolgozóknak csak „foglalkoztatottnak” tekintik őket.

Igazságtalanok volnánk, ha nem említenénk meg: az államháztartás kétség kívül működik…

Ez nem az Matolcsy, inkább Varga Mihály érdeme. De ehhez figyelembe kell venni, hogy hét év alatt mintegy 2600 milliárd forintot vontak ki az oktatásból és szociális szférából. Ha ellehetetlenítik az egészségügyet, tönkre teszik az oktatást, akkor nem a 21. század felé megyünk.

Vagy említhetnénk a GDP növekedését A kormány arról beszél, hogy néhány évtizeden belül utol fogjuk érni a fejlett Európai országokat. Ez mégis csak biztató perspektíva. Nem így látja?

Már említettem, az elmúlt hét évben folyamatosan csúsztunk lefelé, ebből a perspektívából nézve már-már olyan érzetünk lehet, mint amikor a szovjet vezetők arról beszéltek, hogy a szocialista országok egy-két év múlva lehagyják Amerikát is. De visszatérve: az az ígéret, hogy gyorsabban fogunk fejlődni, mint az Unió átlaga, nem nagy dolog, és kifejezetten Orbán szája íze szerint való. Az ő szemében az olyan miniszter a jó miniszter, aki nem egy évre, hanem négy évre ígér 4 százalékos növekedést, mert azt a tanácsadói is megmondhatták neki, hogy ebben

a mai magyar gazdaságban nincs reálisan évi 4 százalékos növekedési potenciál.

A jelenlegi uniós támogatások mintegy 2,5 százalékot tesznek hozzá a hazai GDP eredményéhez. Tavaly valóban meg volt a 4 százalék, de a tavaly előtti nagyon alacsony értékhez képest most 20 százalékkal nőtt a beruházások volumene, ami hajszállal is, de még mindig a tavaly előtti szint alatt maradt. Az építőipar teljesítménye is két számjegyű növekedést produkált, de ez is csak 4 százalékkal magasabb a 2015-ösnél. A volumenindexeknek ez a lényege: ha

egy bili helyett kettőt gyártanak az 100 százalékos növekedést jelent.

A hosszú távú 4 százalékos növekedés szerintem ezért is kizárt dolog.

A nyugdíjasoknak ez fájhat, hiszen azt ígérték, hogy ezentúl 4 százalékos GDP növekedésnél számíthatnak majd csak a nyugdíjprémiumra.

A Bajnai-kormány annak idején ezt 3,5 százalékhoz kötötte, Orbánék 4 százalékra emelték. De 2014-ben nem tartották be a törvényt, akkor megvolt a 3,5 százalékos növekedés, ám szóba sem került a prémium lehetősége. Még egy dolog elhangzott, ami a nyugdíjasokat érintheti: azt mondta, hogy megtartják a 40+ lehetőségét. Ezek szerint felmerülhetett, hogy mégsem tartanák meg.

Beszélt arról is, hogy az európai országok örülnének, ha az adórendszereket lehetne harmonizálni. Orbán szerint ez nekünk nagyon nem volna jó. Így látja ön is?

MTI Fotó: Illyés Tibor

Az Európai Unióban mostanában csak az adóalapok harmonizációjáról van szó, az adók egységesítéséről nincs. Ez is

ugyanolyan mellébeszélés, mint általában minden, amikor az uniós „közösködést” támadja.

Hogy mi lenne nekünk jó és mi nem? Nálunk a legmagasabb az általános fogyasztási adó, rossz lenne a magyar embereknek, ha lejjebb kellene szállítani? Kétségtelenül alacsony most nálunk a társasági nyereségadó, amiből ráadásul egyes cégek még stadion építésre is adhatnak. De ehhez hozzá kell adni az iparűzési adót, ami bruttó szemléletű, s ha ezt is bele kalkuláljuk, máris nem olyan alacsony a társasági adónk. A szociális hozzájárulási adót tovább csökkentik, büszkélkedik a miniszterelnök, ami egyébkén Európában sehol sem adó, hanem járulék, a társadalombiztosítás forrása. Mi adóvá „tettük”, azzal pedig azt csinál a kormány, amit akar.

Szétverték a különböző államháztartási alrendszereket,

mert Orbán nem visel el semmi olyat, ami független lehet tőle. Közben egy normális munkáltatói járulékból fedezni lehetne az európai színvonalú egészségügyet. Említhetném a pénzügyi tranzakciós illetéket, ami szintén komoly terhet jelent az embereknek. A bruttó hazai termékhez viszonyítjuk az adó- és járulék koncentrációt, és ebben cseppet sem állunk annyira jól, mint az kitetszik a kijelentésekből.

A személyi jövedelemadó lassan egy számjegyű lehet, ennek biztosan örülhetünk…

Ez azt jelenti, hogy a bank vezérigazgatója is ugyanannyival járul hozzá a közös költségeinkhez, mint a pénztáros, vagy a sofőrje. Európában példátlan, egyedül nálunk van, hogy a minimálbér adója ugyanannyi, mint a vezérigazgató esetében. A több kulcsos adózásnak éppen az volna a lényege, hogy azok vállaljanak többet a társadalom terheiből, akiknek magasabb a jövedelme. Ez nemcsak a munka, hanem a tőke jövedelmekre is vonatkozik. A gázszerelő a száz milliárdos vagyonából ugyanoly arányban járul hozzá a büdzséhez, mint a lakatos az övéből. Ez nevetséges. A milliárdos vagyonokat nálunk most ingyen lehet örökölni, ebből is látható, hogy teljesen torz az adórendszerünk.

Volt egy másik kijelentése is a kamarai évnyitón: azt mondta Orbán Viktor – idézem  – „nem is függünk az uniós támogatásoktól, hiszen a Magyarországon előállított összes érték több, mint az a nagyjából 1200 milliárd forint, ami évente az EU-tól jön. E nélkül is sikeresek lennénk, csak most pont az van, hogy ezt épp adják, szóval elfogadjuk. Ugyanis nekünk nem az EU pénze kell, hanem csak a piacaik. Ezért kell uniós tagnak maradnunk, hogy hozzáférjünk a piacaikhoz”. Egyetért ezzel?

A multik termelik meg a magyar export négy ötödét. A magyar gazdaságpolitika érdeme, hogy ide települtek olyan nagy cégek, mint a Mercedes vagy az Audi, de a magyar kkv-k alig tudnak exportálni. Hogyan képzelte el ennek fényében, hogy majd mi „piacokat szerzünk” Európában? Alacsony a beszállító kis- és középvállalkozások aránya is. A multik hozzák magukkal az úgynevezett első körös beszállítóikat, a második, harmadik körös beszállítók a nemzetközi gyakorlatban általában a hazaiak közül kerülnek ki. De a mi esetünkben ez sem igaz. Hogy mi nem szorulunk rá az Unió pénzére? Ekkora badarságot! Abból élünk. Ha most leállítanák a finanszírozásunkat, akkor a gazdaság fél- és egy százalék körüli lehetne a GDP növekedésünk. Erre mondtam az elején: még legalább 30-40 évet kellene tanulnia, hogy megértse a gazdaság működését.

Szakács lett az államtitkárból

Lendvai Péter
-
0
Szakács lett az államtitkárból

Hosszú ideig csak választási szakértőként szólalt meg, aztán politikai pályára váltott Tóth Zoltán. A hajdani államtitkár elindult képviselőjelöltként a választásokon, a Demokratikus Koalíció színeiben, hogy aztán visszalépjen az ellenzék másik jelöltje javára. Most szakácskönyvet ír, és karitatív tevékenységet folytat – nyilatkozta Független Hírügynökségnek.

  • Példát akart mutatni a visszalépésével
  • Szakácsként tett európai vizsgát
  • Nem bánja, hogy elindult a választásokon
  • Az új választási törvény is a Fideszt segíti
  • A kormánypártnak már nincs szüksége újabb módosításokra   

Mondhatjuk azt, hogy ezt jól kifőzte?

Köszönöm, én ezt bóknak tekintem, bár kétségkívül akadnak olyanok, akik szerint ez megaláztatás, ami velem most történik, hiszen sokszor voltam már államtitkár is, de én elégedett vagyok a jelenlegi státuszommal.

Voltaképpen most, mi a státusza? Szakács, vagy receptíró ?

Amiből megélek, az elsődlegesen a nyugdíjam, a feleségem szintén nyugdíjas, nincs is más jövedelmünk. De, szerencsére, hozzászoktunk ahhoz az életünk során, – ez három alkalommal is előfordult -, hogy mintegy ötven százalékkal csökkentsük az életszínvonalunkat. Most is ez történt, gyakorlott módon megtettük. Higgye el, ez nem olyan nagy probléma. Ugyanakkor társadalmilag, úgy érzem, hasznos tevékenységet folytatok. Megcsináltam a szakács európai uniós vizsgát letettem, ennek birtokában pedig tudok főzni a Heti betevő egyesület budaörsi csapatában. Minden negyedik vasárnapon 140 adag ételt főzünk gyermekeknek, amelyet aztán az egyesület egy másik csapata oszt szét a rászoruló gyerekeknek. Ezen kívül egy mozgássérült alapítvány számára rendszeresen főzök. Május 30-án kétszáz mozgássérült gyereknek adtunk enni.

Azt a poént akartam megengedni magamnak, hogy a jelenlegi helyzetében ez egy nagyon találó név, mármint a heti betevő, de rájöttem, hogy ez egy rossz vicc, ezért el is engedem, kiváltképp, hogy ilyen jótékony célú egyesületről van szó.

Nem kell elengedni… Egyébként van más is, a budaörsi olvasókör például, amelyet négy éve alapítottam, amikor kirúgtak az utolsó állami állásomból is. Ezt teljesen önerőből működtetjük, minden hónap második szerdáján találkozunk, illusztris vendégeink vannak; csak az jelenlegi időszak meghívottjait említve, Bolgár Györgyöt, Beer Miklós nyugalmazott püspököt, vagy Ráday Mihályt.

A névsorban ott lehetne ön is, nem?

Hát nem. Igaz, hogy írtam több könyvet is, de én itt a közösség szervezője vagyok, nem pedig vendég. Szóval távol áll tőlem az öntömjénezés. Ugyanakkor persze annak örülök, ha vannak újságírók, akik érdeklődnek az én másirányú tevékenységem iránt.

És a választási szakértői tevékenysége?

Most például az EBESZ végső jelentésébe bevontak, illetve a Tiszta voks elnevezésű alapítvány tevékenyégébe is. Amúgy pedig az egyik amerikai egyetem professzor asszonya, Scheppele asszony is kikérte a véleményem a választások értékeléséhez. Tehát most nem, mint a választási rendszer alakítója, hanem – ahogy az előző könyvem címe is szól -, a hatalom kritikusaként jelenek meg.

Próbálom a beszélgetésünket abba az irányba terelni, hogy kimondassam önnel: hibázott akkor, amikor a szakértői státuszát egy rövid időre feladva politikai szerepet vállalt azzal, hogy képviselő jelöltje lett a Demokratikus Koalíciónak. Szóval mai fejjel is megtenné, hogy elindul ezen a politikai úton?

Igen, megtenném.

Azzal a feltétellel indultam el, hogy az a párt, amely jelöl engem, legyen hajlandó a szövetségre. A DK ilyen pártnak bizonyult.

Úgy gondoltam, hogy az én személyes példámmal, azzal, hogy visszalépek más javára azért, hogy ezzel elindítsak egy folyamatot a közös ellenzéki jelöltségek kialakítására. Az volt a célom, hogy bebizonyítsam: összefogás nélkül nem megy. És sajnos be is igazolódott: összefogás nélkül tényleg nem megy.

Szívesen fűznék ehhez egy megjegyzést, illetve egy kérdőjelet. Már tudniillik ahhoz, hogy itt bárki bármit lát, vagy valóban levont megfelelő tanulságokat az április 8-i eredményekből. Az azóta eltelt időszak ugyanis – még akkor is, ha az időközi polgármester választások esetében vannak pozitív jelenségek is – inkább azt mutatja, hogy itt senki nem tanult semmit… Nem akarok intimpistáskodni, de muszáj megemlítenem: mi összefutottunk a választások előtt, és akkor éppen arra panaszkodott, nem kis kétségbeeséssel, hogy mennyire nem mozdulnak a dolgok abba az irányba, amelyet szeretett volna elérni, és amiről az előbb beszélt is. Akkor még képviselő jelölt volt, és ahogy mondta nekem, készen állt a visszalépésre, de arról beszélt, hogy elképesztő az a töketlenkedés, ami itt az ellenzéki oldalon folyik.

A gyakorlat valóban ezt mutatta. Viszont mögötte mégiscsak megjelent a tanulság: a következő választásokon csak akkor sikerülhet nyerni, ha vagy kétpárt-rendszert sikerül kialakítani, vagyis olyat, amilyenről Gyurcsány Ferenc is beszélt. Azaz: egy a Fidesszel szemben megjelenő alternatívát nyújtó baloldali liberális párt, vagy a jelenleg meglévő tagoltság szerint egy olyan ernyőszervezetet létrehozni, amely, ily módon, mégis egy egységes ellenzéki pártot jelenít meg, anélkül persze, hogy szervezetileg és ideológiailag egységes lenne. Jelen pillanatban egyik feltételt sem látom megvalósíthatónak. Annyi talán megtörténhet, hogy a 2012-es javaslatomhoz, az előválasztáshoz visszatérnek a pártok, és minimum a főpolgármestert ezzel a módszerrel választják ki.

Ha most tippelni kellene, hogy ez az előválasztás megvalósul-e jövő szeptember-októberre, akkor ma mit mondana?

Egyelőre úgy látom, hogy nem.  Annak ellenére, hogy a választópolgárok döntő többsége már látja, hogy ez lenne a helyes út. A pártvezetőkkel sajnos ezt még nem sikerült megértetni. Tehát úgy állunk most, hogy néhány lúd legyőzi a választó polgárókat.

Lám, lám a szakács máris megszólalt önből… De azért ugye nevezhetem még önt választási szakértőnek?

Nyugodtan.

Akkor beszéljünk a választási törvényről, amelyhez máris hozzányúlt a Fidesz.

Igen, egy nyolcvan oldalas törvényjavaslatot készített, több, mint 120 paragrafussal. Nagyjából ennyi témát is próbál átölelni. Ebből én készítettem egy statisztikát, amely azt mutatja, hogy a szövegben körülbelül 120 olyan javaslat van, amely visz tovább bennünket a lenini úton… Bocsánat: azt akarom ezzel mondani, hogy

még lejtősebbé tette a pályát, könnyítette a Fidesz helyzetét. A törvénymódosítás lényegében egyfajta finomhangolás, a Fidesz előnyeit teszi egyértelműbbé.

Konkrétan?

Az egyéni választó kerületben például lehetővé teszi, hogy azok is szavazhassanak, akiknek sem magyarországi, sem külföldi lakóhelye nincsen. Ez egyértelműen a buszoztatást jelenti a környező országokból. A Fidesz ezt eddig is tette, de most legálissá változtatja. A másik ilyen nagyon fontos elem, hogy beengedi a kampányba, hogy amennyiben egy párt neve, vagy egy tagjának fényképe megjelenik az óriásplakáton, akkor ott ne kelljen feltüntetni az impresszumot, azaz ne lehessen tudni, ki helyezte ki az adott plakátot. Emlékszünk rá: a Fidesz az ellenzéki pártvezetőket kiplakatírozta, Soros-bérencekként tüntette fel őket. Ezt a módszert úgy akarja törvényessé tenni a Fidesz, hogy már nem kell a táblán feltüntetni a finanszírozó nevét.

Érdekes, amit mond, fel sem figyeltem ezekre változtatásokra…

Azért, mert

a törvény betűje mögé rejtik a szándékokat.

Ezek szerint minden egyes törvénynél betűről betűre kell haladni, hogy észrevegyük az esetleges trükköket. 

Így van. Mondok egy harmadik példát is. Eddig  volt az ellenzéknek lehetősége arra, hogy közösen delegáljanak választási közreműködőket, számláló bizottsági tagokat. Ez a jövőben megszűnik. A tizenegyezer szavazó körbe kizárólag a helyi lakosokat lehet delegálni. Politikailag és jogilag is ellehetetleníti a Fidesz-féle a törvény az együttműködést, a racionális összefogást. Ez azt jelenti, hogy az ellenzék, a jelenlegi helyzetében mintegy ötezer választó körbe nem fog tudni delegálni embert. Kivéve persze, hogy magukhoz térnek az ellenzéki pártok, de ennek ugyanúgy nem látom jelét, mint a Fidesz demokratizálódásának.

A határon túliak szavazásával kapcsolatos módosításokról mi a véleménye?

 Velük kapcsolatban öt olyan módosítás született, amely tovább egyszerűsíti számukra a szavazást. Ezek a szándékok korábban is érvényesültek, de a Nemzeti Választási Iroda törvénysértő határozatainak köszönhetően. Az egyik ilyen: a határon túliaknak nem kell tudni magyarul, még a saját nevük leírásában sem. A másik ilyen: bárki beadhat kérelmet egy határon túli magyarnak arra, hogy regisztrálják a választói névjegyzékben. Törvényessé tették tehát, hogy különböző pártocskák, alapítványok, fejkvóta ellenében, gyűjtsék az aláírásokat.

És a kamupártokkal kapcsolatos ú törvény?

Ezzel felmenti a Fidesz, utólag, őket a törvénysértés vádja alól. Ugye a szöveg azt mondja, hogy a jövőre nézve nem kaphatnak állami támogatást azok a pártok, amelyek nem fizették vissza az állami támogatást. A Fidesz által uralt államgépezet semmit nem tett korábban annak érdekében, hogy az egy százalékot el nem érő pártok visszafizessék a támogatást. Ez a módosítás visszamenőleg mentesíti őket a visszafizetés terhe alól.

Mit gondol: hozzányúl-e a Fidesz az önkormányzati választások előtt újra a választási törvényhez?

Ma még nem tudjuk megmondani. Ez a mostani csomag nem rendelkezik ilyen típusú változtatásokról. Szaknyelven úgy fogalmazhatnék: ebben nincsenek még anyagi jogi, csak eljárásjogi változtatások- Ezek tehát egyelőre csak egyszerűsítik a Fidesz szándékait. Érdemi lépésről ma még nem tudni, sem a főpolgármester választásról, sem a kistelepülések önkormányzatának a megszüntetéséről.

Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy ezeken a területeken nem akarnak érdemi módosítást végrehajtani, de mint tudjuk: a Fidesz útjai kifürkészhetetlenek.

Mi az ön tippje?

Szerintem a Fidesznek már nincs szüksége az érdemi változtatásokra; olyan mértékben centralizált a polgármesterek személyét, és olyan mértékben tartják kezükben az önkormányzati képviselő testületeket a költségvetésen keresztül, hogy nincs szükségük arra, hogy fellázadjanak ezek az önkormányzatok. Legfeljebb majd tíz százalékkal megemelik a polgármesterek és a testületi tagok javadalmazását, és akkor már maximálisan hűségesek lesznek.

Mi szerepel most az ön névjegyén?

A facebook oldalamon az szerepel: jogász, közigazgatási szakértő, szakács, könyvmoly.

És most a szakács van aláhúzva?

A szakács és a könyvmoly.           

Lattmann: nem tervezek sértetten levonulni a pályáról

Lendvai Péter
-
0
Lattmann: nem tervezek sértetten levonulni a pályáról

Két és fél éve bukkant fel erőteljesebben a neve a politikai, közéletben; akkor népszavazást kezdeményezett, később az Új Magyar Köztársaság Egyesület egyik ügyvivője lett, majd pedig önjelölt, hittük legalább is, miniszterelnök-jelöltje a baloldalnak.

 

Aztán a napokban azt hallhattuk tőle, hogy tulajdonképpen szocialista vezetők felkérték erre a szerepre, amely szerep egészen addig tartott, amíg fel nem bukkant Botka László. Botka elgyengülése hozta őt újra a nyilvánosság elé, Tarjányi Péterrel a háta mögött egyesek szerint szerepet játszott abban, hogy a szegedi polgármester hétfőn visszaadta a megbízatását. Eközben Lattmann a támadások kereszttüzébe is került, nem pusztán a politikai aktivitása miatt. Az egyetemi tanár jelenleg Prágában tartózkodik, s amikor interjút kértünk tőle gyorsan hozzátette: Prágában legalább szeretik őt. A Független Hírügynökségnek viszont szívesen vállalta a válaszadást, még akkor is, ha nem a legbarátságosabb kérdéseket kapta. Kérdéseinket pontokba szedtük.

Valljon szint: ki fizette önöket, a Fidesz, Erős János, vagy a Hit gyülekezete, merthogy mindegyikről lehetett hallani?

– Az én egyetemi oktatói fizetésem egyrészt a magyar adófizetőktől, másrészt a hallgatók által fizetett tandíjakból, a csehországi kutatói fizetésem pedig a cseh adófizetőktől származik. Egyéb fizetéssel nem rendelkezem, mások fizetéséről pedig nem rendelkezem hiteles információkkal. A közéleti vagy politikai tevékenységemért semmilyen ellentételezést soha senkitől nem kaptam.

Mennyiben felelős ön Botka László lemondásáért?

Botka László tudtommal magától mondott le, mert elfogyott körülötte a saját pártja támogatása. Az MSZP belügyeibe nem szeretnék belefolyni, nem ismerem a belső viszonyokat, nem is szeretném ismerni. Megtisztelő a feltételezés, hogy a nyilvános állásfoglalásaim ilyen mértékben tudnak hatást gyakorolni, de nem értékelem túl a saját jelentőségemet.

Volt valóban személyes érdeke abban hogy Botka eltűnjön a színről?

A világon semmi. Ugyanannyi „érdekem” fűződik hozzá, mint bármely más ellenzéki gondolkodású választónak. Egy, a végletekig erőltetett, az egész ellenzéket bénító stratégiának véget kellett vetni, de ez nem „személyes” érdek, és nem csak az enyém.

Hogyan vált ön egy szimpatikus professzorból egy bizonytalan múltú szerencsevadásszá?

Kérdés, hogy valóban azzá váltam-e, de ha igen, akkor karaktergyilkossággal.

Valójában ki kereste fel önt, Tóbiás Molnár Zsolt?

Molnár Zsolt keresett fel, pontosabban vele találkozott először, aki velem szemben az elnök mandátumával képviselte a pártot. Amikor vele beszéltem, a párttal beszéltem.

Hogyan érthette ennyire félre a szocialista vezetőket, hogy egy nem felkérést felkérésnek hitt?

Soha nem beszéltem „felkérés”-ről. Egyeztettünk a lehetőségről, amire mind a két oldal részéről volt nyitottság. Nem ugyanaz, ezt a két dolgot csupán a sajtó egyenértékűsítette sajnos. Ahogy többen megerősítették utólag is (Hiller István, DK, stb.), valóban miniszterelnök-jelöltségről volt szó, nem pedig szakpolitikai együttműködésről, amit én „félreértettem” volna.

Gondolom egyszer és mindenkorra elment a kedve a politikától. Vagy csak a politikusoktól?

Hát ez egy nagyon jó kérdés. A politika sajátos világ, sajátos szabályokkal és folyamatokkal. Egyelőre még nem utáltam meg az egészet, ami lehet, hogy rossz hír most egyeseknek, de nem tervezek sértetten levonulni a pályáról. Megtehetném, de nem szokásom és nem stílusom. Meghagyom másoknak, akik ahhoz jobban értenek.

Hogyan alakul az ön személyes sorsa?

Mivel nem a politikából élek, semmi változás nem lesz benne. Dolgozom továbbra is a magam szakterületén. Emellett – talán újabb rossz hír – továbbra is megteszem, amit tudok, egy lehetséges kormányváltás érdekében. Hogy ebben milyen személyes szerepem lesz, azt még meglátjuk.

Hogyan alakul Magyarországé?

Amennyiben nem lesz valamiféle együttműködés az ellenzéki oldalon, valamiféle hiteles alternatíva a jelen kormányzással szemben, akkor a jelenlegi rendszer kap újabb négy évet, lényegi ellenállás nélkül. Az az ország további süllyedését fogja jelenteni, ami tragikus lenne. Remélem, hogy ez elkerülhető. De néhány dolgot világosan kell látni: 2020-tól sokkal kevesebb lesz az uniós forrás, az addig rendelkezésre bocsátott eszközök nagy részét pedig már 2018-ig kiveszi a kormány, tehát akárki fog kormányozni 2018-tól, akármilyen felállásban, pokoli nehéz dolga lesz. Az ellenzéki oldalon is erre kell készülni, nem diadalmenetre. Tudom, ez szomorú, de ez van. A most elvesztegetett nyolc év, a nem produktív befektetések, hanem a stadionok, a kisvasút, az értelmetlen díszburkolatok építésére fordított támogatások árát meg kell majd fizetni.

Megérintette őket a vereség szele

Bódis Gábor
-
0
Megérintette őket a vereség szele

Miért vannak bajban a fiúk? Mit okoz az, hogy nincs szabad, demokratikus nyilvánosság Magyarországon? Miről szól a hódmezővásárhelyi pletyka? Ki a lángoló intellektuális fényoszlop legjobb tanítványa? Miért kulcskérdés az LMP szerepe? A Jobbikkal ha nem is együttműködni, de tárgyalni igen? Interjú Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével, aki nem tartja kizártnak, hogy a demokratikus ellenzék önmagában többséget szerez.

 

Sorozatos botrányok rázzák meg a Fideszt: Elios és az OLAF, Semjén és a helikopteres vadászat, Kósa Lajos és az 1300 milliárd, Matolcsy és a villa… Lesz ezeknek hatása a választási eredményekre?

Lesz. Olyan kétségbeesettek azok a reakciók, amelyeket most mutatnak, olyan szokatlanok, amelyek eltérnek minden korábbitól. Ebből az kell, hogy következzen: maguk is úgy látják, úgy mérik, ez bizony eljut az ő táboruk egy részéhez is. Az egyik legnagyobb hírportálon az ügy kirobbanásakor az első öt hír az Kósa volt. Ez pusztít, ez mérgez. Bajban vannak a fiúk. Hódmezővásárhely után mintha összeomlott volna a Fidesz korábbi, nagyon fegyelmezett kommunikációja.

Ennek már voltak jelei Hódmezővásárhely előtt is… összefüggésben lehet ez azzal, hogy kampánystratégájuk, Finkelstein időközben meghalt?

Jól lehet érzékelni, hogy Finkelsteinig a Fidesz a kommunikációja egységesebb és célzottabb volt. Amióta „Habony mester” helyettesíti, azóta kiveszett belőle az erő és a politikai izgalom.

A magyar társadalom nagyon későn és eléggé enyhén reagál olyan jelenségekre, amelyek máshol (például most éppen Szlovákiában) akár kormányválságot idéznek elő. Az ellenzék nem tudni élni ezekkel az alkalmakkal, vagy mentalitásbeli kérdésről van szó?

Részben mi magyarok ilyenek vagyunk. De semmire sem kell nevelni a népet, az veszett fejsze. A másik oldalról, bármennyire is létezik független és közösségi média, a tömegek nagy része nem értesül ezen ügyek jelentős részéről. Részben kötcsei polgárként, velük beszélgetve, látom milyenek a médiafogyasztási szokások: reggel bekapcsoljuk a Kossuth rádiót, nézzük az M1-et, TV2-őt. Nincs valójában szabad, demokratikus nyilvánosság Magyarországon. Pokolian nehéz így megszervezni a választókat.

Hát az OLAF-jelentés, a Semjén- vagy Kósa-botrány nem nagyon látható az M1-en… Értesüléseink szerint már a külpolitikában is csak felülről jött híreket adhatnak közzé.

Mondok egy példát: a minap a feleségem Egerben volt, én Székesfehérváron, kilenc felé érkezünk haza mind a ketten. Ilyenkor leülünk egy kicsit beszélgetni. Ránézünk a hírekre és Klára azt mondta: ezt nem fogod elhinni. A második legnagyobb hírportál, az Origo első kilenc híre csak menekült-, migránskérdésről szól. Olyan észveszejtő népbutítás zajlik, ami alól nyilván nem tudja kivonni magát az emberek jelentős része. Nem rájuk kell haragudni – szoktam mondani. Ezt hallják egész nap és egy pont után el fogják hinni. Nem ők a felelősek azért, hogy egy nagyon zárt és eltorzított világban élnek és ennek alapján mondanak véleményt, hanem azok, akik ezt megcsinálják velük.

Térjünk át a választásokra. Szakértőnk becslése szerint hetven százalék feletti részvétel lenne szükség ahhoz, hogy a Fidesz elveszítse azokat.

Ki tudja, ki tudja…

Ahol nem szabad a közélet ott nincs valóságosan hatalmi kérdésekkel összefüggő, megbízható véleménykutatás. Hogy melyik mosóport szeretjük, abban lehet szabad véleményt kutatni. Hogy a hatalomhoz mi a viszonyunk, ebben nem lehet szabad kutatást csinálni. Ezért minden elemzés hatalmas hibahatárral működik.

Azzal egyetértek, hogy minél magasabb a részvétel, annál kisebb az esélye a Fidesznek, annál nagyon az ellenzéknek.

Elmondok egy pletykát: azt hallom, hogy amikor késő délután 60 százalék közelébe került a vásárhelyi részvétel, a miniszterelnök felhívta Lázár Jánost és gratulált neki a győzelemhez, mert biztos volt abban, hogy ilyen magas részvételt csak a Kubatov-lista alapján lehetett elérni.

Tehát győztek, közben kiderült pont az ellenkezője. Hogy a pletyka igaz-e vagy sem, nem tudom, de hihető, mert olyanfajta önhittségben él a Fidesz, hogy ez sérülékennyé teszi őket.

Ez tart most is?

Nem, most pánik van. Nézzék meg Lázár bécsi videóját.

Hogyan lesz Lázárból Németh Szilárd, e lángoló intellektuális fényoszlop legjobb tanítványa.

Vagy nézzétek meg a habogását Kósának. Ez azt mutatja, hogy pokoli a zavar. A hirtelen elrendelt húsvéti Erzsébet-utalványok, téli rezsiszámla csökkentés. Ezek mind azt mutatják, hogy megérintette őket a vereség szele. Ez nekünk jó hír.

Erősebbek lettek?

Önbizalommal telibbek lettünk. Most az következett be, hogy az ellenzéki választók is kezdik elhinni: meg lehet őket verni. Ennek mozgósító ereje van.

A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban akár csak a demokratikus ellenzék összefogásával, tehát a Jobbik nélkül, is lehetne több helyen győzni – állítják a választási szakértők. A kisebb településeken akár a Jobbik egyedül is boldogul. A DK-nak van erre stratégiája?

Van ebben igazság. A kulcskérdés most, miután az MSZP és a DK megállapodott, az LMP szerepe. Az LMP nélkül a győzelmi esélyeink jelentősen romlanak. Ugyanakkor, pokoli nehéz egy másik pártra hatást gyakorolni. Hogy mi itt a helyes magatartás a részünkről? Csendes tudomásul vétel? Csendes szurkolás és reménykedés? Valamilyen szóbeli nyomásgyakorlás? Hát, nincsenek egyértelmű receptek. Én tegnap nagyon világosan beszéltem az LMP felelősségéről. Nincs mese, muszáj azt mondani:

aki a demokratikus oldalon nem hajlandó együttműködni a többiekkel, az a Fidesz szekerét tolja, akarva vagy akaratlanul.

Hogy állnak a Jobbikkal való együttműködéssel?

A régi szövegemet tudom megismételni. Szerintem ez az elmúlt időszak legnehezebb, nemcsak politikai dilemmája. Egyfelől, nem lehet nem hallani,különösen

       Vásárhely után, hogy választók sokasága mondja: akár az ördöggel is össze kell fogni.

A minap a fehérvári fórumon ott ült egy dunántúli nagyváros több cikluson polgármesterséget betöltő, tekintélyes ember. Beszéltem erről a dilemmáról. A mellette ülő kedvese mutogatott, hogy ő is ezt gondolja erről a dilemmáról: ebből a helyzetből kijutni, akár a Jobbikkal is. Mást gondoltak a választók erről két hónappal ezelőtt. Én meg szinte szó szerint azon gyötrődöm, hogy mi itt a felelős magatartás egy demokratikus párt vezetőjének. Mikor teszek helyesen? Hogy ha nem tudom elfelejteni, hogy a Jobbik listázta az embereket származás szerint. Hogy Európai Uniós zászlót égetett. Hogy gárdákat vonultatott a megfélemlítés erejével. Vagy elfogadom az elmúlt másfél év mérsékeltebb elnöki politikáját, mert a párt mögötte sokfajta. Egyelőre, a korábbi álláspont szerint, nem működünk együtt. De abban egyre kevésbé vagyok biztos, hogy legalább tárgyalni ne kellene.

Sokak szerint több helyen jobb ha elindul a Jobbik jelöltje is, mert mivel híveik átszavazni nem fognak a demokratikus ellenzék jelöltjére, de legalább a fideszestől veszik el a szavazatokat.

Az ügyek általában nem ilyen egyszerűek. Van olyan választókörzet, ahol az segíti a demokraták győzelmét, ha nem indul a Jobbik, mert a 20-30 százalékban átszavazni hajlandó jobbikos szavazókkal tud nyerni a demokrata jelölt. Máshol viszont nem. Nincs általános recept. Ez nem olyan mint az egykori vietnami balzsam, ami mindenre jó volt.

Ezt a munkát a Jobbikkal nem végeztük el. Nem kell megállapodni velük a 106 helyről, ennek nincs is értelme. De vannak olyan választókerületek, ahol legalábbis matematikai értelemben, erre lenne ráció. Hogy politikai értelemben szabad-e ezt megtenni – ez a dilemma.

Képes-e az MSZP az 54 hely alá menni, vagy a DK a 46-ból engedne?

A DK egészen biztosan, de a mi helyzetünk tényleg egyszerűbb, mert kevesebb pénzből kampányol a párt. Természetesen nem mindegy, hogy 150 millióból vagy 300-ból kampányolsz. Mi eleve csak 150 millióból kampányolunk, mert csak 46 helyünk van. Mi akkor is ennyiből fogunk kampányolni, ha még tízet elengedünk. Az MSZP-nek itt nehezebb a helyzete és én ezt nem tartom egymagában erkölcstelennek, de ennek politikai következményi vannak. Ha ők bemennek 54 alá, akkor elveszítenek 150 millió forintot. Ahogy ismerem az MSZP-t, az ott nagy pénz. Az a dilemma,

az MSZP dilemmája, hogy megér-e 150 millió forintot az ellenzék nagyobb esélye. Igen vagy nem. Én könnyen beszélek, mert nincs ez a dilemmám.

Nem is merek tanácsot adni nekik, mert az, azt hiszem, sértődéshez vezetne és én nem akarom megbántani az MSZP-t.

És ha nem kizárólag a pénzről van szó, hanem a nyerési lehetőségről?

Akkor meg muszáj még partnereket bevonni ebbe az együttműködésbe. Az LMP-t feltétlenül. És ott van még a három kisebb párt: az Együtt, a Momentum és a Kétfarkú Kutya Párt. Hárman ők el tudnak vinni 8-10 százalékot.

Ez olyan, mint amikor valaki meg akarja venni a négylakásos társasház mind a négy lakását, akkor az elsőt viszonylag könnyen megveszi, az utolsót meg túl drágán, mert az eladó megérzi, hogy ennek szüksége van rá.

Tényleg az a helyzet, hogy a támogatottsággal nem feltétlenül arányos az amennyit egy nagyobb pártnak engednie kell. A három százalék lehet, hogy nem sok, de lehet, hogy ennyi hiányzik a győzelemhez. Itt kell egyfajta nagyvonalúság. És mindenkinek ezt is ajánlom.

Mi a DK érdeke, hogy több vagy kevesebb párt jusson be a parlamentbe?

Ha nem tud az ellenzék semmilyen formában kétharmadot csinálni, ha úgy tetszik: ha nem dől össze a Fidesz, akkor tartósan ezzel a választási rendszerrel kell számolni. Ez a választójogi rendszer a nagy blokkokat premizálja.

Van abban tehát nemzeti érdek, hogy egymáshoz közelítsenek ezek a demokratikus formációk. Nem feltétlenül kell egyesülni, pártszövetségben is lehet működni. Annál könnyebb egy pártszövetséget létrehozni, minél kevesebb a szereplő.

Más a mai MSZP, mint amikor kilépett belőle?

Több mint kétszer annyi szavazónk volt, mint most az MSZP-nek. Akkor még ott voltak a nagy öregek. Bármit lehet mondani erről a korosztályról, Lendvaitól Kovács Lászlóig, ők nagyon fajsúlyos politikusok voltak. Szerintem az a fajta intellektus és erkölcsi integritás, amit ők képviseltek, nagyon fontos volt az MSZP-ben és ma is nagyon fontos lenne. Nem sikerült teljesen pótolni ezeket az embereket.

De ha tömbösödni kell, akkor ezzel az MSZP-vel kellene…

Szorosabb együttműködés kell. Ebben biztos vagyok, hogy erre megy az élet.

Április 8-án este milyen eredménnyel lenne elégedett?

Ha győznénk.  Az fantasztikus lenne, olyan mintha másnap két nap sütne ki, amennyiben a demokratikus ellenzék önmagában többséget szerezne.

Ezt én sem tartom kizártnak. 

Ennél eggyel valószínűbb, hogy a demokratikus ellenzék önmagában nem szerez többséget, de az ellenzék egésze igen. Egy parlamenti együttműködésben, parlamenti kormányzással egy csomó hibáját, tévedését ki lehet küszöbölni ennek a kormánynak. 

Valaki azt mondja, hogy az a legminimálisabb cél, hogy elvegyük a Fidesz kétharmadát. Én ezt nagyon biztosnak látom. Tehát, hogy a Fidesznek nem lesz kétharmada. Természetesen ez engem nem tud mozgósítani. 

A mi szempontunkból a Trianon-forgatókönyv, ha helyreállítanák a kétharmadot, amit csaknem kizártnak tartok.”

 

Hibát követtek el a kampányban?

Azt hiszem, hogy nem. Tavaly nyáron kezdtünk felkészülni. Tudtuk, hogyan építjük fel. Először jön az „Orbán vagy Európa”, aztán, hogy, aki soha nem élt Magyarországon, az ne szavazhasson. Utána jött az ukrán nyugdíj-biznisz és közben áll össze egy egységes üzenetté, hogy nem alkuszunk ezzel a rendszerrel. Az, hogy egy szórólap jó vagy nem jó? Vagy hogy ezt az ukrán nyugdíj ügyet túltoltuk-e vagy nem és megjelentek benne olyan felhangok, amelyeket én sem szeretek? Ez lehet, de a kampány főirányát tekintve, mi rendben vagyunk.

Budapest, 2018. március 13.

A korrupció leleplezése miatt megölt szlovák újságíró tragédiája magyar ügy is

Kardos Ernő
-
1
A korrupció leleplezése miatt megölt szlovák újságíró tragédiája magyar ügy is

A szervezett bűnözés rátelepedett az uniós forrásokra Szlovákiában is, a maffia egészen a kormányig érő kapcsolatokat tudott kialakítani. A pusztító korrupcióra újságírók hívták fel a figyelmet, akik ezért életükkel fizettek. Mára viszont kormányválság alakult ki Szlovákiában, tüntetők tíz- és százezrei követelik Robert Fico távozását. A politikai válságot az Európai Parlament delegációja a helyszínen tanulmányozta, köztük Jávor Benedek, aki a tragédia következményeiről nyilatkozott a Független Hírügynökségnek.

 

Alaposan felkavarta Szlovákiát a 27 éves oknyomozó újságíró, Ján Kuciak és élettársa meggyilkolásának ügye. Még az Európai Parlament képviselői is beszálltak a „nyomozásba”. Néhány napot a helyszínen töltöttek, mi volt a legfontosabb személyes tapasztalata?

Megdöbbentő volt érzékelni azt a társadalmi és politikai földrengést, amelyet kiváltott az újságíró meggyilkolása. Ezen kívül a szlovák társadalmat felháborította az intézményes korrupció, ami rátelepedett az uniós forrásokra.

(MTI/EPA/Jakub Gavlak)

Aggódnak azért is, hogy a szervezett bűnözés egészen a kormányig érő kapcsolatrendszereket tudott kialakítani. Nekünk, európai képviselőknek természetesen nincs nyomozati jogunk, nem is akartunk bűnösökre mutogatni. Csak jelezni szerettük volna, hogy az uniós intézmények is figyelemmel kísérik a történteket, s megpróbáltuk a helyszínen levonni az események tanulságait. Találkoztunk Andrej Kiska köztársasági elnökkel, Robert Fico miniszterelnökkel, a kormány több tagjával, s persze a tragédiáról beszéltünk a rendőrség vezetőivel, a sajtó képviselőivel, illetve a civil szervezetekkel is.

Két nap alatt tehát szinte mindenkivel találkoztak, a kialakult beszélgetésekből kiderült, hogy valójában mi állhat az újságírók meggyilkolása mögött?

Természetesen több szintje is van a tragikus történetnek, egyik maga a konkrét gyilkosság. A legfontosabb, hogy a mindenre kiterjedő, elfogulatlan nyomozással találják meg a bűncselekmény elkövetőit, és a háttérben megbúvó felelősöket. A rendőrség nemzetközi együttműködésben végzi feladatát, de tapasztalatom szerint további segítségre szorulnak. Az olasz maffia uniós támogatást megcsapoló gyakorlatának leleplezése nyilvánvalóan túlmutat Szlovákia belügyén, olyan nemzetközi bűnöző-hálózat kiépülésére utal, aminek feltárásához szükség lesz további nemzetközi részvételre is. Emellett persze az is látszik, hogy az események komoly belpolitikai válságot robbantottak ki az országban. Az Európai Parlament delegációjaként nem feladatunk a kialakult helyzet véleményezése, de nehéz figyelmen kívül hagyni, hogy a gyilkosság, illetve az arra adott társadalmi reakció kormányválságot is előidézett.

Tehet valamit az Európai Parlament azért, hogy hasonló helyzet ne forduljon elő?

Az európai intézmények szemszögéből nagyon fontos tanulság az uniós pénzek ellenőrzése, hisz szervezett bűnözői körök Szlovákiában éveken keresztül gyakorlatilag rendszerszinten csapolták meg az agrárkifizetéseket. Erre nem az uniós pénzeket kezelő hatóság, s még csak nem is a szlovák rendőrség derített fényt, hanem a fiatal, 27 éves oknyomozó újságíró leplezte le a bűncselekményeket, aki ezért életével fizetett. Mindez részben arra utal, hogy

az uniós pénzek ellenőrzésével rendszerszintű problémák is vannak, illetve rámutat az oknyomozó újságírás, a szabad média aggasztó helyzetére Európa néhány országában, hiszen rövid időn belül ez a második olyan gyilkosság, amelyben tényfeltáró újságírók vélhetően a munkájuk végzése miatt váltak áldozattá.

Szükség lenne arra, hogy az oknyomozók jogszabály-alkotással, vagy pénzügyi eszközök segítségével nagyobb védelmet kapjanak.

Az újságírók meggyilkolása után tíz- és százezrek vonultak az utcára, s beszélgetésünk időpontjában már a világ több pontján is tiltakozásokat szerveztek. Kiska szlovák államfő kérése, hogy Fico kormányfő a tüntetéseket ne nevezze külföldről irányított államcsíny-kísérletnek. Kormányválság van, emiatt lehet-e rendkívüli választást kiírni?

Ez a következő órákban dől el, szemmel látható ugyanis a szlovák társadalom növekvő elégedetlensége, bizalomhiánya a szlovák állami intézményekkel, illetve a kormánnyal szemben. A demonstrációk alulról szerveződő társadalmi mozgalomnak látszanak, találkoztuk ezek szervezőivel is, fiatal egyetemi hallgatók, diákok, újságírók, de tárgyaltunk pártvezetőkkel is. Arra utaló jeleket nem láttam, hogy az ellenzék mozgatná a szálakat, sokkal inkább bizalmi válság tapasztalható eredetileg a kormány egyes tagjaival, de mostanra már a teljes kormánnyal szemben.

A kulturális miniszter már lemondott, de az utcán a belügyminiszter távozását is követelik.

Kalinák belügyminiszterrel szemben nagyon komoly bizalmi hiány alakult ki, illetve az országos rendőrfőkapitánnyal, Tibor Gáspárral szemben is, hisz még feljelentést is fogalmaztak ellenük, mondván: akadályozták bizonyos ügyeknek a kivizsgálását. Ezen túlmenően a kormánykoalíció is ingadozni látszik, a Híd-Most már felvetette, hogy a kormánykoalíció hatalmon maradásának az ára valószínű a belügyminiszter és a rendőrfőkapitány gyors leváltása, vagy lemondása lehet. A párt majd hétfőn jelzi egyértelműen, hogy milyen feltételekkel hajlandó a kormányzáshoz a nevét adni. Ha ugyanis a Híd kilépne a koalícióból, – bár úgy látom egyelőre a bizalmi válságot igyekszik a párt megszüntetni, nem pedig a koalíciót felrúgni – akkor előrehozott választások jöhetnek. Esetleg a köztársasági elnök által kinevezett szakértői kormány veheti át a hatalmat. Ezek persze bizonytalanságot is előidézhetnek, s változtathatnának azon az európai intézményekből látható kedvező képen, amely szerint Szlovákia a stabilitás szigete egy zaklatott régióban.

A szlovák kormánypártoknak, illetve közjogi méltóságoknak rövid időn belül megoldást kell találniuk a politikai válságra, különben az unió vezetőiben még tovább mélyülhet az a meggyőződés, hogy az európai térség keleti fertályán politikai válságokban bukdácsoló tagállamok találhatóak.

A kormány, illetve a kormányfő is érzékeli a válság nagyságát?

Mindenki érzi Szlovákiában, hogy mennyire súlyos a helyzet. Elsősorban a bűncselekmény, tehát a gyilkosság rázta meg az országot, másrészt szinte mindenki érzékeli a politikai válság mélységét is. Részben ezzel magyarázható, hogy Fico miniszterelnök is előhúzta a tanácstalan kelet-európai kormányfők kedvenc fegyverét a „sorosozást”, ami eddig Szlovákiában nem volt szokás. De más összeesküvés elméletekkel is próbálja magyarázni az eseményeket.  Nem gondolom, hogy ez a helyzet megoldására, vagy hogy mindez Szlovákia megítélésére kedvezően hatna.

Említette már, hogy az ügynek vannak olasz, a maffiához köthető, s persze szlovák szálai is. Az állam összeomlását elősegítheti, ha megtalálják a tetteseket? Van már konkrét eredménye a nyomozásnak?

Ez még korai lenne, sok száz embert kihallgattak, néhány embert letartóztattak, de a jog szerint 48 óra után a gyanúsítottak szabadlábra kerülhettek.  Egyelőre a legkülönbözőbb elméletek és magyarázatok vannak forgalomban. A legvalószínűbbnek az olasz maffiaszál látszik, mert az újságíró, Kuciak ezzel foglalkozott az utolsó, immár befejezetlen cikkében, de a rendőrség egyelőre nem zár ki mást feltételezést sem.

Érdekesek ezek a részletek, amiket elmond. Ugyanis a kormánykézen lévő magyar sajtó minderről elég kevés információval szolgál. A szlovák tömegtájékoztatás működik rendesen?

Sajtószabadság tekintetében Szlovákia fényévekre van a magyar sajtótól, de európai összehasonlításban is jónak ítélhető a szlovák sajtószabadság, amit a helyi újságírók maguk is megerősítettek.

De ezt igazolja a Freedom House globális rangsora is, mely szerint a 17. helyen állnak a világon, ezzel szemben mi a „csak részben szabad” kategóriában vagyunk.

A pozsonyi Új Szó arról írt, hogy a teljes kormánypropaganda kiáll Fico mellett, ugyanis erről az Origo, a Ripost, a Magyar idők és a 888 pénteki száma csaknem egyszerre jelentetett meg egy cikket, aminek még a címe is egyezik.  Így aztán nem csoda, hogy keveset tudunk a szlovákiai eseményekről.

Nincs abban semmi meglepő, ha a különböző nevek alatt kiadott propaganda kiadványok ugyanazokat a cikkeket közlik. Azzal a hazai újságolvasók jórészt tisztában vannak, hogy az említett szerkesztőségekben az újságírás elemi szabályait sem tartják be. Azt látom, hogy a magyar kormány a szlovák fejlemények ügyében egy ideig kicsit tanácstalan volt, mert a SMER, a kormánykoalíció vezető ereje papíron szocialista – tehát furcsa lenne, ha Orbán látványosan mellé állna –, ugyanakkor a korrupció ellen felszínre törő megmozdulásokat Orbán aligha akarja látni.  De

Fico bedobta az ostoba „sorosozást”, amire aztán Orbánnak, mint Pavlov kutyájának, egyből megindult a nyálelválasztása.

(MTI/EPA/Jakub Gavlak)

Világos, hogy számára a politikai színezet, program, értékek, ideológia, minden egyre megy, néhány éjsötét politikai szlogenben, a korrupció fenntartásában és az önszerveződő társadalom visszaszorításában merül ki a világnézet, és a külpolitikát is ez uralja. Kár, hogy a közvélemény, a sajtó és az ellenzéki pártok is mintha elsiklanának az események felett. Pedig ha egy szomszédos országban a korrupció leleplezése miatt újságíró gyilkosságot követnek el, ami ráadásul kormányválságot idéz elő, az bizony nagyon is érint minket. Nem beszélve arról, hogy a kormányválság a Híd-Most-on belül is konfliktusokat gerjesztett, a párt szétesésével pedig végleg megszűnne a szlovákiai magyarság parlamenti képviselete. Persze, hogy elsődleges fontosságú magyar ügyről van szó. Annyiban nem reménytelen a magyar újságolvasók helyzete, hogy a szlovákiai magyar nyelvű újságok, illetve az internetes oldalak részletesen beszámolnak az eseményekről.

A hazai kormánypárti lapok talán azért berzenkednek a kormányig elérő korrupcióról írni, mert félő, hogy az olvasók ráismernének a magyar helyzetre. A kormányfő veje is gyanús körülmények között jutott uniós forrásokhoz. Miközben az Elios-ügy folyamatosan terebélyesedik, Lázár János azzal vádolja az ügyet feltáró Európai Csalás Elleni Hivatalt, hogy beavatkozik a hazai választási kampányba.  A miniszter szerint ugyanis ezt az ügyet az ügyészség már lezárta. Ön szerint is?

Ez kizárólag a magyar ügyészséget minősíti. Ugyanis az OLAF olyan bizonyítékokkal szolgált, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy itt bűnszervezetben elkövetett csalássorozatról van szó. Ez is arra mutat rá, hogy

a magyar ügyészség vagy alkalmatlan komolyabb ügyek feltárására, a munkája egy fabatkát sem ér, vagy olyan mértékben a politika szolgálatában állt, hogy komoly ügyeket tussolnak el.

Lehet választani. Polt Péter így is, úgy is teljes mértékben alkalmatlanná vált pozíciójára. Kíváncsian várom a folytatást.

A korrupció feltűnik a paksi atomerőmű bővítésénél is, de az Európai Bizottság jóváhagyta az építkezést, csupán az osztrákok fordultak az unió bíróságához. Mi lehet ennek a következménye, és mikor?

Az Európai Bíróság azt állapíthatja meg, hogy nem volt jogszerű a Bizottság döntése, amely a paksi projektben jóváhagyta az állami támogatást.  Ha ez megtörténik, akkor az majd alapjaiban kezdi ki az atomerőmű megvalósítási modelljét. Ugyanis ha nem tudják a keletkező veszteséget állami támogatással kipótolni, akkor életképtelenné válik az atomerőmű működése. Azt tehát a bíróság nem mondhatja, hogy le kell állítani Paks II. építését, de azt igen, hogy nem lehet állami támogatással működtetni, így viszont képtelenség életben tartani a projektet.

Egyébként pedig úgy tűnt, hogy ön is belenyugodott a paksi bővítésbe, mert a Facebookon kiplakátozta az építésért felelős politikusokat. Tényleg úgy gondolja, hogy nem lehet az erőmű építését leállítani?

Azt gondolom, hogy még nem vagyunk a történet végén, hisz a bírósági döntés még ennek az útjába állhat, a finanszírozással is akadhatnak gondok. Az sem mellékes, hogy a nukleáris energia versenyképessége olyan mértékben zuhan a piacon,  hogy hamar eljön az a pillanat, amikor képtelenség racionálisan és józan ésszel folytatni az építést. Hiszen a Roszatom erőművei világszerte súlyos válságban vannak, Dél-Afrikában például a bíróság állította le az egyik beruházást a mindent elsöprő korrupció miatt, Finnországban engedélyezési problémák vannak, Törökországban pedig az üzleti befektetők szálltak ki a beruházásból. Ezek a problémák Magyarországot sem kerülhetik el, még akkor sem, ha a magyar kormány megpróbálja ezt eltagadni. Eljön majd az a pont, amikor tovább már nem lehet tagadni.

Az újságíró gyilkosság kormányválságot idézett elő.

Négymillió ember utcára kerülhet

Kardos Ernő
-
2
Négymillió ember utcára kerülhet

Magyarországon majdnem egymillió végrehajtási eljárás indult, ami négymillió ember kilakoltatásával végződhet. A megdöbbentő adat a devizahitel-károsultak érdekében kezdeményezett politikai vitanapon hangzott el a parlamentben. A vitanap előtt tüntetés is volt az országház előtt, a devizahitel áldozatai kértek maguknak emberséges, s főleg jogszerű elbánást. Köztük volt Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője.

Tudja, hogy a devizahitel-károsultak tüntetéséről az állam által működtetett, nemzetinek nevezett távirati iroda, a közszolgálatinak tartott televízió és a kormány rádiója még csak be sem számolt?

Nem tudtam, de nem lep meg. Megmozdulásinkról máskor sem adnak hírt.

De a nemzeti válogatott barátságos focimeccséről közben négy hír is megjelent. 

Gondolom, nem csodálkozik ezen.

Mégiscsak egymillió ember nyomora miatt tüntetnek. Ez nem igazi nemzeti ügy?

A kormány nem szívesen szembesül vele. De nem csak a politika kerüli a témát.  Amikor az első bírói döntések megszülettek a devizakárosultak ügyében, akkor zsúfolásig megtelt a Kúria nagyterme. Ma viszont a bíróság még csak nem is hozza nyilvánosságra, ha devizahitelek ügyében döntéseket hoz.

Szóval a sajtó mellett a bíróság is titoktartás fogadott?

Úgy tűnik. Pedig a Kúriának törvény is előírja, hogy a jogerős ítéleteit – határidőn belül – fel kéne töltenie a bíróságok honlapjára.

A vitanapot megelőző tüntetésen látott kormánypárti politikusokat?

Egyet sem. De mi azért kötelességünknek érezzük, hogy felhívjuk a politikusok figyelmét sok ezer társunk tragédiájára. Jelezni akarjuk, hogy bár őket nem érdekli a sorsunk, mi figyelünk rájuk.

Nemcsak a tüntetést nem láthatták az országban, de még devizahitelesekről kialakult parlamenti vitát sem közvetítették. Tudta?

Igen, sőt, a tüntetés után mint érdekvédőként többen nem jutottak be az országházba. Sorstársaink azért telefonon beszámoltak a vita részleteiről, a foszlányok tehát eljutottak az utcára.

Érti, hogy ez kinek jó?

Csak találgatni tudok. Viszont az meg tény, hogy ma 900 ezer banki szerződésből eredő végrehajtás van Magyarországon. Ez az adat borzasztóan sok ember nyomoráról szól, bár a kormánypárt szerint egy családnak több végrehajtási ügye is lehet. Mindenesetre sokkal lényegtelenebb témákról rendre beszámol a kormányzati sajtó, nem is említem a nemzeti konzultációkat.

Tudjuk, a cél az, hogy amiről a média beszél, az van, amiről nem beszél, az nincs!

A magyar parlament tehát lényegében a nyilvánosság kizárásával vitatta meg ezt a nemzeti ügyet. Ennek ellenére azt talán az utcára telefonon kijutó hírfoszlányokból is tudja, hogy a politikusok egymásra kenték a devizahitelezés felelősségét. A szocialisták be sem mentek a terembe, a Fidesz pedig a korábbi kormányokat okolta mindenért. Ön azért tudja, kié a felelősség?

Persze, ezt mindenki tudja. Varga Mihály és a Fidesz nélkül nem lett volna Magyarországon devizahitel, amit 2001-től folyósítanak. A szocialista kormányzat pedig 2004-ben kiterjesztette a lakásvásárlásokra is. Pedig a svájci jegybank még időben figyelmeztette is a hazai pénzügyi vezetőket az árfolyamkockázatra, illetve arra, hogy ennek veszélyére fel kell hívni az állampolgárok figyelmét. Hiába.

A kormány felelőssége mellett az ellenzéké is vizsgálható, mert mindenki jelezhette volna a kölcsön veszélyét?

Természetesen. Hatalomra kerülve 2013-ban Orbán Viktor ultimátumot adott a bankoknak, hogy rendezzék a devizahiteles problémát. Ellenkező esetben a kormányzat tesz rendet. A vége az lett, hogy az addig bankellenes kormányfő és a pénzintézetek vezetői megállapodtak. Ennek része volt a kölcsönök forintosítása. Viszont a paktumban a bankszövetség azt kérte, hogy a kormány akadályozza meg, hogy a károsultak pereljék a bankjukat. Az üzletet megkötötték, ennek isszuk most a levét.

Vagyis úgy érzi, hogy a bíróságokat befolyásolta a kormányzat?

Így igaz, a miniszterelnök ugyanis „megrendelte” a Kúriától az első jogegységi határozatot, amelyre alapozva születtek a devizahiteles törvények. Mi pedig hiába fordultunk az alkotmánybírósághoz, hiába érzetük úgy, hogy sérültek a jogaink, akkor már késő volt. Csapádba estünk.

Ugyanakkor a kormány bevezette a végtörlesztést, az árfolyamgátat, s persze a forintosítást, és az eszközkezelőt. Tehát kísérletet tettek a helyzet megoldására. Ezek semmit nem segítettek?

A végtörlesztés leginkább a tehetőseknek jelenthetett megoldást, a többség kimaradt ebből a lehetőségből. Pedig a mentőakció úgy indult, hogy mindenki „végtörleszthet” kedvezményes árfolyammal.

Akik a banki kartell miatt nem tudtak szabadulni a devizakölcsöntől, szinte semmilyen támogatást nem kaptak. Akik viszont az árfolyamgátat választották, nemrég szembesültek vele, hogy csak elodázták a problémát.

A kormány azt állította, hogy senkit nem hagynak az út szélén, ezért a kilakoltatásokat felfüggesztik, s befagyasztják az árverezést is. Gondolja, hogy ez a megoldás irányába tett lépés, vagy inkább a közelgő választásoktól félnek?

A kormány azért függesztette fel a kilakoltatást, mert ősszel már hűvös van, s tavasszal pedig még hideg. De az elmúlt években is fáztak az utcára került emberek, csakhogy akkor nem közeledett a választás. Nyilván nem akartak olyan címlapokat közvetlenül a választások előtt, amelyek az utcára kipakolt embereket mutatják.

Korábban voltak emiatt emberi, családi tragédiák?

Elég sok. Vannak, akik öngyilkosok lettek, mások külföldre menekültek.

Van egységes elképzelés arra, hogy az emberek százezreit megnyomorító devizahitelezés problémáit hogyan lehetne ma megoldani?  

A tüntetésen is láthatta, hogy nagyon sok egyesület alakult a károsultak védelmére. Mindenki dolgozott ki megoldási javaslatokat, amelyek lényege, hogy a szegényeknek, a rászorulóknak is segítsen a kormány. Évek óta küldjük javaslatainkat a politikusoknak, valamint többször írtunk a köztársasági elnöknek is.

Válasz?

Nincs érdemi válasz!

A devizahiteles vitából az derült ki, hogy pénz még lenne a megoldásra, hisz a Magyar Nemzeti Bank jól keresett a devizahitelezésen. A jegybank közel 150- 200 milliárdos nyereségét szét lehetne osztani a rászoruló családok között?

Ezt a parlamentnek kéne eldönteni, de erre ma kevés a hajlandóság. Ráadásul a politikai elit fel sem ismeri a valóságos problémát. Hiszen a bankok tisztességtelen szerződésein túl gond az is, hogy tíz év után sincs Magyarországon pénzügyi fogyasztóvédelem. A rossz tájékoztatás után, mérlegelés nélkül, egyen-válaszokkal utasítják el az adósok beadványait. Ezen kívül – ahogy említettem – nem működik megfelelően a bírói kar, nincs tehát lehetőségünk az igazunk megtalálására.

A közeljövőben európai bíróság is dönthet arról, hogy ha a banki kockázatra nem hívták fel az ügyfél figyelmét, akkor semmis lehet a szerződés. Ez segít a magyar helyzeten?

Tudjuk, hogy több beadvány is az európai bíróság asztalán hever, tehát valamikor biztosan lesz döntés. De a már elkészült dokumentumokat mi nem ismerhetjük meg, mert a Kúria, illetve Handó Tünde nem engedi nyilvánosságra hozni. Kértük továbbá a magyar bírságokat, illetve a kormányzatot, hogy a devizaügyben megfogalmazott álláspontjukat, amelyeket már az unió bírósága elé tártak, hozzák nyilvánosságra. Nem adják ki, mert titkos.

Vagyis közel 15 év után még mindig zavaros a helyzet, az együttműködés helyett politikai sárdobálás van, közben az áldozatok száma nem csökken, hanem folyamatosan nő. Amíg a parlamentben elhangzik egy ellenzéki kérdés, s a miniszter megengedheti magának, hogy végtelenül cinikus választ adjon rá, addig hiába tartanak itt vitát a banki károsultak ügyének a megoldásáról, vagy bármiről, addig ez a politikai elit képtelen megoldani bármit.

Még kétezer év kell ahhoz, hogy ne utáljanak bennünket – interjú Frölich Róberttel, a Dohány utcai Zsinagóga főrabbijával

Lendvai Péter
-
0
Még kétezer év kell ahhoz, hogy ne utáljanak bennünket – interjú Frölich Róberttel, a Dohány utcai Zsinagóga főrabbijával

  • A Mazsihisz más irányba megy, mint ahogy ő szeretné

  • A hagyomány az egyik legfontosabb eleme a zsidóságnak

  • A Sorsok Háza ügyében nem szabad engedni

  • A Soros ellenes kampány antiszemita felhangú

  • Élnek a zsidó-ellenes toposzok

 

Tulajdonképpen most te ki vagy?

Frölich Róbert, elsősorban férj és apa, másodsorban a Dohány utcai zsinagóga főrabbija.

Miért mondtál le és miről?

Tulajdonképpen az országos főrabbi pozícióról mondtam le.

De le lehet arról mondani?

Mindenről le lehet mondani. Engem megválasztottak, és ameddig úgy éreztem, hogy van erőm ahhoz, hogy azokat a folyamatokat, amelyek a Mazsihisz-ben elindultak kicsit tudjam lassítani, vagy esetleg gátat tudjak nekik szabni, addig csináltam. De nekem országos főrabbiként az volt a feladatom, hogy azt a neológiát, amit egyrészt otthonról, másrészt iskoláimból hoztam magammal, amelyet szolgálok harminc éve, azt továbbra is óvjam és védjem. Amikor ez már nem ment tovább, fölálltam, jöjjön más és csinálja helyettem.

Mi a különbség a zsidó és a zsidó között?

Zsidó és zsidó között nagy különbség nincs, mondhatni semmi. De a vallási irányzatok között viszont már óriási különbség van. Ne menjünk messzire, csak itt Magyarországon létezik az ortodoxia, a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség, létezik a neológia képviselőjeként a Mazsihisz. Azon kívül létezik két reform hitközség, a szim salom és a Bét Orim. Létezik a chabad, az EMIH, ez utóbbi önmagát status quo ante hitközségnek deklarálja magát, szerintem messze van tőle. De ez egy másik kérdés. És ezek csak a magyarországi irányzatok. Szerte a világban még számtalan van. Különböző ortodox és nem ortodox csoportosulások.

Ezek szükségszerűen szemben állnak egymással?

Nem. Leszámítva persze tényleg a szélsőségesen vallásos, mondhatni fundamentalista zsidó csoportokat, a többi békésen megfér egymással. Az a fajta szembenállás, ami Magyarországon tapasztalható, ez a világban nem jellemző. Ez valami turáni átok lehet, hogy aki nem én vagyok, azt már rögtön gyanúsan szemlélem, gyanakodva figyelem, nem szeretem. A világban máshol ezek a különböző csoportok legföljebb nem vesznek tudomást egymásról, de békében meg vannak egymással.

Te, mint országos főrabbi képviseltél egyfajta irány, a Mazsihisz, a világi szervezet pedig egy másik irányt képvisel?

Pontosan ezt mondom.

És ez az ellentét annyira feszítő, főrabbiként már nem tudtad ellátni a feladatodat?

Amikor már a lelkiismeretemmel nem tudom összeegyeztetni a mozgást, akkor nem mozgok tovább.

Mi ennek a konfliktusnak a lényege?

Ott csúcsosodik ki, hogy a Mazsihisz világi vezetése meghirdette a sokszínű magyar zsidóság politikáját. Amivel nekem rabbiként nincs is semmi bajom, az én templomomba is különböző emberek járnak, mi is sokszínűek vagyunk. De, amikor a sokszínűség örve alatt a vallási sokszínűséget próbálják beterelni a neológiába, azt már nem tudom elfogadni. Amikor már arról van szó, hogy nőket hívnak fel a tórához, megtörtént eset, az egyik budapesti zsinagógában Eszter könyvéből és egy nő olvasott föl, ez már az én tradicionális neológiámmal maximálisan szemben áll. Amikor azt mondják, hogy hát azért lehet, hogy ennek van létjogosultsága, akkor az én, hangsúlyozom az én neológiám és az én vallási neveltetésem erre azt mondja, hogy ez azért már nem fér bele.

Nem lenne foglalt a szó, akkor azt mondanám, hogy te ehhez képest, az újítókhoz, vagy az új vonalhoz képest egy ortodox rabbi vagy.

Alighanem itt van valóban a választó vonal, mert én a neológiát úgy képzelem el, mint egy modern ortodoxiát, ami a vallásában tradicionális, minden egyéb megnyilvánulásában, műveltségében, tudományában, kultúrájában, minden egyes aspektusában modern, 21. századi.

Te magadat modernnek tartod?

Igen, mitől ne lennék az? Ugyanazokat a kütyüket használom, mint bárki más, ugyan úgy elbóklászom az interneten, mint bárki más. Élek a 21. században, a 21. század vívmányaival, ugyanakkor a vallási törvényeimet úgy tartom meg, ahogy azt megtartottam ezelőtt negyven évvel, amikor még ezek a kütyük nem is léteztek. Azt gondolom, hogy, igen én egy modern ember vagyok.

Csak bizonyos napokon nem használod ezeket, ahogy te nevezed, kütyüket?

Péntek estétől szombat estig gyakorlatilag Frölichéknél beköszönt a kőkorszak.

Míg ez az új vonat átlépi ezeket a határokat?

Az új vonalnak talán inkább az amerikai konzervatív mozgalom lehet a viszonyulási pont, amelyik viszont borzasztó sokrétű. Megfér benne az én irányzatom, de megférnek benne a reformok is. Attól ő még konzervatívnak nevezi magát. Ez a kettő azért mégsem ugyan az. Nem passzítható össze.

Azt gondolnám én naivan, hogy tulajdonképpen egy vallási szervezet, és mint ilyen a fő irányvonalat a főrabbinak kell meghatároznia, vagy ebben tévedek?

Adott esetben kivételesen tévedsz. A Mazsihisz, és itt van az első komoly nézeteltérés köztem és a Mazsihisz világi vezetésének a felfogása között. Majd az idő eldönti, hogy kinek van igaza. Nem akarok pálcát törni fölötte, és nem mondom azt, hogy az enyém az üdvözítő igazság. Én úgy képzelem, hogy a Mazsihisz az egy zsidó felekezet, jogállásilag egy egyház. A világi vezetés ezzel szemben úgy képzeli, egy ernyőszervezet. A kettőt nem csak retorikájában más, funkciójában is eltér. Egy ernyőszervezet magára vállal olyan feladatköröket, amit egy egyháznak szükségszerűen nem részei. Egy egyháznak viszont kellene olyan funkciókat ellátni, amit egy ernyő szervezetnek nem. Ezt a kettőt nem lehet összepasszítani. Vannak egymásnak ellentmondó érdekek. Egy egyházi érdek és egy ernyő szervezeti érdek. Szükségszerűen olykor konfrontálódik egymással.

Vegyünk egy konkrét példát. Oktatás.

Oktatási példa. Az oktatással, ha van egy zsidó iskola és per pillanat van a Mazsihisz fenntartásában egy darab oktatási intézmény, a rabbi képző. Abszolút konkrét a példa: meghirdették a rektori pályázatot, második fordulót lett végül is döntő, ahol két pályázó volt: egy rabbi és egy világi. A pályázati kiírásnak egyik jelölt sem felelt meg 100%-ig, egyik se volt egyetemi tanár. Az egyetemi tanács úgy döntött, hogy a rabbi legyen a rektor. Ha mi egyház vagyunk, akkor azt mondom, hogy az egyházi hagyományok, a zsidóságban különösképpen, Tevje óta tudjuk, hogy a hagyomány egy fontos dolog, ha azok logikus hagyományok, azokat tovább kell vinni, azokat folytatni kell. A rabbi képző 140 évében mindig rabbi volt a rektor. Ergo az egyetemi tanács jól döntött az é meglátásom szerint, amikor azt mondták, hogy igen, legyen rabbi rektor. A Mazsihisz vezetősége elé került a kérdés. A vezetőségben három szavazó képes rabbi volt. Mind a három amellett érvelt, hogy igen, legyen rabbi a rektor. Ráadásul volt ott egy oktatási szakember, ő is amellett érvelt, hogy igen, legyen a rabbi a rektor. Ezzel ellentétben a Mazsihisz vezetősége a világi jelöltet szavazta meg, megváltoztatva az egyetemi tanács döntését és szembe menve a három rabbival. Lehet, hogy jól döntöttek, újra mondom.

Bár ezt nem így gondolod.

Abszolút nem így gondolom. De fölrúgtak egy 140 éves hagyományt. Egy egyháznál ez elő nem fordulhat.

Ezek az ellentétek, amiket látom, hogy ha nagyon toleránsan képviselsz olyan értelemben, hogy azt mondod, lehet, hogy neki van igaza. Miközben tehát hiszel a saját igazadban, elfogadod, hogy nem feltétlenül neked van százszázalékikg igazad. De ezek elegendő okot nyújtanak arra, hogy ne harcoljál?

Nézd, amikor már a mindennapjaimat őrli föl a harc, akkor azért elgondolkodom, hogy csináljam-e tovább?

Ez annyira egy erős belső késztetés?  Hogy már az is ebbe az irányba tol, ha világi rektort választanak?

Nem csak ez. Ez csak egy kiragadott példa. Számtalan ilyen eset volt. Kisebb és nagyobb. Erkölcsi dolgok, etikai dolgok, vallási dolgok. És amikor már otthon is ez a harc őrli föl a napjaimat, a gyerekeimmel sem tudok másról beszélni, hogy mi van bent a Síp utcában, akkor észbe kell kapni és azt kell mondani, hogy megálljunk. Mert ez már egészségtelen. Azt gondoltam én, egyrészt a saját jól felfogott érdekemből, életemben először harminc év után önző vagyok és fölállok. Másrészt pedig, amikor már nem tudok tovább azonosulni, akkor már a lelkiismeretem sem engedi, hogy maradjak. Ha maradok, akkor folytatódnak a harcok és az senki nem jó. Nekem se jó, a világi vezetésnek se jó, a hitközségnek végképp nem.

Ha kilépsz a harcból, onnantól kezdve ezek a dolgok nem zavarnak?

Dehogynem. Azzal, hogy én a Dohány utcai rabbi maradtam, én egy másik színtérre helyeztem a működésemet, oda ahol előtte is voltam. Két közösségről beszélgetünk. Az egyik a Mazsihisz, ez a zsidó felekezet. Igen ám, de ennek van egy nagy tagközössége, a Budapesti Zsidó Hitközség. Ami több mint 200 esztendős. Azért ez egy viszonylag egy komoly életkor. A Budapesti Zsidó Hitközségnek a temploma a Dohány utcai zsinagóga. Én a Budapesti Zsidó Hitközségben vagyok rabbi. Országos főrabbiként a Mazsihisz Országos főrabbija voltam. Most a Budapesti Zsidó Hitközség rabbija vagyok, ami voltam előtte is. Leszámítva azt a rövid két hetet, amikor ki voltam rúgva.

Mert, hogy volt ilyen is.

Volt ilyen is az életemben, vicces volt. Most egy egészen más síkon mozgok. a Budapesti Zsidó Hitközség az egy hitközség, ezen nincs vita: nincs vita azon, hogy ez most egy ernyőszervezet, népfront, bélyeggyűjtő egylet, sportklub, vagy valami más. Nem: ez egy hitközség. És a BZSH úgy is működik, mint egy hitközség. Ezek a fajta csatározások, azt hiszem azok eltűntek. Az hogy a Mazsihisz merre megy, persze, hogy érdekel, de harcoljon más most már.

Innen kezdve az egyéb, a kormánnyal folytatott harcok sem érdekelnek? Például a Sorsok Háza körül kialakult vita?

Azt gondolom, függetlenül attól, hogy kinek milyen a politikai beállítottsága, a mindenkori kormányzattal egy hitközségnek illik jó viszonyt ápolni, vagy legalábbis nem állandó konfrontatív viszonyt fönntartani. A Dohány templomban én elfogyasztottam 26 év alatt legalább négy polgármestert. Ezek között volt baloldali és most van jobboldali, és mindegyikkel ragyogó viszonyt ápoltunk. A hívők mindegyike eljött. Ha baj volt és mentünk, hogy gyerekek kellene egy kis segítség, akkor segítettek. Nyilván mindegyiknek más-más attitűdje volt. Volt olyan polgármester, aki egy évben kétszer összehívta a kerületi lelkészeket: beszéljük meg, hogy mik az egyházak problémái. Akkor tényleg mindenki elmondta a hasfájását és a polgármester megoldotta, amit lehetett. Ezek jó dolgok voltak. Nem az volt az érdekes, hogy ki baloldali és jobboldali. Ha most ezt kicsiben meg lehet csinálni, akkor azt gondolom, hogy nagyban is meg lehet csinálni. Nyilván vannak olyan esetek, lásd a Sorsok Háza, ahol nem lehet elmaszatolni. Én leadtam azt az irományt, amely mintegy öt centi vastag papírhalmaz volt, hogy ez lesz a Sorsok Háza. Erre azt mondta a Mazsihisz, hogy ez semmi. Tényleg semmi nem volt. Semmi nem volt; érthetetlen és értelmezhetetlen volt az egész. Ráadásul nekünk megvan a magunk jól felfogott véleménye arról, hogy mi történt a holocaust idején, miért történt, hogy történt és ez nem csak egy szubjektív vélemény, a történészek ma már, ha nem föltétlen elfogultak, alátámasztják a mi igazságunkat. Ez esetben viszont, én azt gondolom, nem szabad nekünk engedményt tenni. A Sorsok Háza ügyében az, hogy a Mazsihisz következetesen kiállt amellett, hogy nem csúsztatunk, nem hamisítunk, nem bagatellizálunk, azt jól tette, igaza volt.  Valamikor nincs igaza, persze. Nem lehet egy bizonytalan helyzetet állandóan fönntartani.

Ezzel azt mondod, hogy kevésbé konfrontatív politikát kellene a kormányzattal folytatni, mert én nem látom ezt a konfrontációt?

Igazából nagy konfrontáció nincs. Mi volt konfrontáció? Volt 2014-ben a bojkott, az volt az első komoly ügy. A mások nagy port fölvert a Sorsok Háza. Azon kívül csak ilyen „pitiáner” ügyekben. Ezek nem vernek ilyen nagy port. A Hóman szobor, amikor lementünk Székesfehérvárra, fáklyás hanuka tüntetésre. Ezekben a dolgokban igenis föl kell vállalni akár a szembenállást is. De idézem most a Mazsihisz elnökét: értékek mentén kell együttműködni és konfrontálódni, ebben ővele nincs vitám Az elveinket azt védeni kell. Ha az elveink engedik, akkor együttműködni. Nagyon vékony határ az együttműködés és a kollaboráció között.

Szerinted a Soros ellenes kampánynak van antiszemita felhangja?

Föltétlenül,  ez nem is nem kérdéses.

Tehát az helyes, hogy a Mazsihisz ebben az ügyben megszólalt?

Abszolút. Nem tudok jobb szót: amikor  egy vigyorgó zsidót tesznek ki a plakátokra, hogy ő az ellenség, ez nem tud nem antiszemita hangot megütni. Hiába mondják, hogy ez nem az. Hiába mondják, hogy Izraelben is a Soros ellen vannak. Az, hogy Izraelben Soros ellen vannak, az egy egészen más aspektus. Ott ugye azért vannak ellene, mert a palesztinokat támogatja. A palesztinokat támogató Soros ellen vannak. Ez egy összemosás, kibújás a felelősség alól. A Soros kampánynak lehet, hogy nem volt a célja, hogy antiszemita kampányt gerjesszenek, de hogy volt antiszemita felhangja, az biztos. Félreérthetetlen, hát hány olyan képet láttál, hogy büdös zsidó, meg a a Dávid-csillag fölrajzolva a Soros-plakátra.

Egyébként szerinted erősödik az antiszemitizmus?

Hangosabb.

Nem erősödik, csak hangosabb?

Nem tudom. Ugyan azt gondolom és érzem most, amit éreztem nagyjából a rendszerváltás környékén. A rendszerváltás előtt az volt az állítás hogy Magyarországon nincs antiszemitizmus. Emlékszel biztos a nagy dumára, hogy antiszemitizmus nincs, csak antiszemiták vannak. Persze, hogy nem volt, mert le volt fojtva. A rendszerváltással, a szólásszabadsággal kinyílt a szelep és előjöttek a hangok. Nyilván előtte is megvoltak, csak akkor suttogtak egymás között. Most meg már bátran ki lehet mondani.

Pláne az internet világában.

Az óriásit lökött rajta, hiszen anonim, így még csak vállalni sem kell a felelősséget azért, amit leírok. Nyugodtan lehet teleszórni a gyűlölettel, a hazugságokkal, konspirációs teóriákkal? Tele szemetelni a világhálót. Nem ezt érzem most. Inkább azt, hogy az egyes emberek, a rossz gazdasági helyzetük miatt minket találnak meg, mint a bajok fő okozóit.  Meg a migránsokat, meg az összes többit. Mert mi mindig kéznél vagyunk.

Manapság hátrány zsidónak lenni?

Szerintem, nem. Miért lenne hátrány?

Másképp kérdezem. Ma is élnek azok a toposzok, azok a sztereotípiák, amik a zsidókkal kapcsolatos. Harácsolnak, minden értelmiségi pozíciót elfoglalnak, övék az újság…

2018 Magyarországán ez fölöttébb izgalmas, hogy harácsolnak, hogy az újság az övék és minden. Ez szép volt így… A toposz él, persze, valóban a gondolkodásban ez benne van. Tulajdonképpen durván kétezer éve tart a tréning, abban, hogy hogy kell a zsidót utálni. Kell még legalább kétezer év, hogy megtanulják, hogyan kell nem utálni. Az a baj, hogy nekünk nincs annyi időnk.

Zsákmánnyá vált az egész média

Lendvai Péter
-
0
Zsákmánnyá vált az egész média

Polyák Gábor médiajogász, a Corvinus Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem oktatója, a Mérték médiaelemző műhely munkatársa szerint Orbán Viktornak a 2008-as gazdasági válság is segített abban, hogy sutba dobja a korrektséget, és kialakítson egy csaknem teljesen egyoldalú médiarendszert Magyarországon. Meggyőződése, hogy az elmúlt héten Orbán számára Brüsszelben meghúzták a határokat, hogy pontosan mit és hogyan nem tudni, de biztosan történt valami. Azaz, mondja az egyetemi oktató a Független Hírügynökségnek nyilatkozva, lehetséges, hogy nem tesz a magyar miniszterelnök újabb lépéseket a még független média ellen. Legfeljebb hagyja őket maguktól meghalni.

Ha az elmúlt harminc év, azaz a rendszerváltás óta eltelt időszakot vizsgáljuk, talán a legneuralgikusabb terület mindig is a média világa volt. Ön szerint most érkeztünk a mélypontra?

Az nagy kérdés, hogy nem csal-e a mi perspektívánk, nem fogunk-e túl sok mindent a médiára. Az biztos, hogy a médiáról mindig élénk politikai vita folyt…

Különösen a médiában

Így van, különösen a médiában. Ez pedig egy önmagáét erősítő folyamat, de hogy ez mennyire volt a széles tömegek számára valódi probléma, azt talán egyedül, csak ebben a mostani helyzetben válik érthetőbbé. Most, amikor ilyen brutálisan nyílt propaganda eszközök jelennek meg minden felületen, lehet arról beszélni, hogy a hétköznapjainkat és a tényleges politikai döntéseinket a média hogyan befolyásolja. Eddig ez a mi belterjes, de mivel a médiában zajló vitánk volt, ennek megfelelően elég hangosnak is bizonyult. De ha már a rendszerváltástól tartó ívre kérdezett: ez számomra három szakaszra osztódik. Az első, a politikai váltás ideje, amelyet én még nagyon kicsi gyerekként éltem meg, azt a korszakot tehát nem saját emlékeim alapján fogom összerakni, aztán jött a médiaháború időszaka. Igazán nem kellett sokat várni arra, hogy rájöjjenek: a média a politika számára fontos zsákmány, nagyon gyorsan világossá vált, hogy a politikusok ezen a területen nem hajlandóak kompromisszumra, nem hajlandóak egy olyan megoldást kialakítani, ami hosszú távon egy egészséges működést hozna létre. Minden politikai szereplő állást foglalt amellett, hogy mi a média dolga, és nem a média határozta meg önmaga számára a feladatait.

Egyetértek önnel, a kezdeti, talán ma már romantikusnak tűnő évek után mindenki zsákmányként kezelte a médiát. Ugyanakkor ilyen mértékű gesztustalanság még soha korábban nem volt jellemző.

A folyamatnak van egy iránya, ami elvezet 2010-ig, ezután pedig minden borul, és ez a harmadik szakasz, amit említettem. 1995-ben még volt egy

fontos pillanat, amikor elfogadták a médiatörvényt. Nem volt tökéletes, sőt, teli volt kompromisszummal, de mégis csak tudtak közösen mondani valamit arról, hogyan gondolják el a magyar médiapiac működését. És, amit mondtak, az egy nyugat-európai médiapiac volt.

Hagyjuk békén a sajtót, nyissuk meg a piacot a rádiók, televíziók számára, ne foglalkozzunk azzal, hogy mi lesz, ha bejönnek a külföldiek, szóval volt egy olyan pillanat, amikor azt hihettük: a magyar médiarendszer olyan lesz, mint bármely más európai rendszer.

A kijózanodás persze nagyon hamar jött, mert az ORTT, meg a kuratóriumok olyan mértékben kerültek a politika fennhatósága alá, hogy – bár arra vigyáztak, hogy egyik oldal se tudja a maga felé billenteni a rendszert – a politika és nem a szakma vált meghatározóvá.

Ezt a nem túl jó rendszert aztán a Fidesz még inkább meghekkelte; 2010 után végleg kisajátította. A Fidesz számára ugyanis fontos tapasztalat volt a 2002-es kudarc, amikor is szerintem némiképp túlértékelte a média szerepét a vereségben. Aztán következett a 2008-es gazdasági válság, ekkor ugyanis végleg felborult a médiapiac. A média gazdasági alapjai ugyanis abszolút ingataggá váltak, emiatt a befektetők úgy döntöttek, hogy elhagyják ezt a régiót. Itt maradt egy csomó termék gazdátlanul, amelyeket valakiknek át kellett venniük.

Orbán Viktor számára ez egy óriási szerencse volt: pont egy olyan pillanatban akarta átalakítani a média rendszerét, amikor az többségében eladóvá vált.

Az átalakításhoz arra is szükség volt, hogy Orbán sutba dobja azt a politikai korrektséget, amely ügyel arra, hogy a másiknak is jusson.

Igen, ennek világos jele volt, hogy amikor – még az új médiatörvény elfogadása előtt – a parlament létrehozta a médiatanácsot, átalakította a közmédia felügyeletét. Legkésőbb a médiatanács létrehozásának pillanatában rá kellett jönni, hogy nincs több alku; hiába hitték azt a szocialisták, hogy a hetven-harminc arány élni fog, a médiatanácsból minden más párt képviselőjét kitette a Fidesz, még a KDNP-s jelöltet is. Ott csak fideszes tagok ülhettek, és ülnek a mai napig, illetve most már az idők végeztéig.

Én ugyan a 2006-2010 közötti időszakot a médiamutyi időszakának hívom, de az azért annyival mégis egészségesebb volt, hogy a politikai szereplők legalább egymással kötöttek alkukat.

És abból csak kijött egy médiapiac, olyan amilyen, nyilván a befektetők alkalmazkodtak a helyi viszonyokhoz, de legalább piac volt. 2010 után nem csak a közszolgálatiság, mint fogalom veszett ki a magyar média működéséből, a piac is kiveszett. Az egészet átvette egy nagyon határozottan egyoldalú politikai irányítás, zsákmánnyá vált lényegében az egész média.

Van bárhol a világban, demokráciában, hasonló rendszer?

Bizonyos értelemben megelőztük a korunkat, másfelől ez a spanyol, portugál és dél-amerikai diktatúrák rendszerét idézik. Ezekben a diktatúrákban mindig volt magántulajdonú média, kereshetett pénzt a tulajdonos, szórakoztathatta a közönséget, de politikai értelemben csak egy kiszolgáló intézmény volt. Itt most nincs meg mögötte az az erőszak, amely azt a rendszert életben tartotta.

Ami persze nem is hiányzik…

Én is csak objektíve említem; nem jön a fekete autó, és ennek ellenére működik, szinte bámulatos módon.

És mennyiben előztük meg a korunkat?

Talán Orbán ráérzett a kor ízére, de a populizmus térnyerése Nyugat-Európában is nagyon hasonló hangokat hozott, mint amit Orbán Viktor is gondolt erről a világról, bár ilyen mértékben sehol sem tudják uralni ezt a területet. Magyarország tragédiája, hogy egy ilyen piacon, ahol gyakorlatilag meg lehet számolni a piac szereplőit, meg lehetett csinálni egy teljes nagytakarítást. Trump talán még rosszabbat gondol a médiapiacról, mint Orbán, de azon a piacon lehetetlen végrehajtani ilyesmit. És nem csak azért, mert nagy, hanem mert van egy másfajta újságírói szocializáció is. Az természetesen nagy kérdés, hogy azok az újságírók, akik korábban a közmédiában, vagy az utóbb a Fidesz által uralt lapokban dolgoztak, megtették-e azt, amit megtehettek volna. Meg az is kérdés, hogy maga az újságíró társadalom a helyén kezelte-e a saját problémáját. Azok után, hogy a Népszabadság bezárása után az összes magyar létező újságíró nem állt ki az utcára, és nem üzente meg Brüsszelnek, hogy ez így nem megy: itt a politika eldöntheti, hogy egyik napról a másikra beszántja legnagyobb példányszámú napilapot, nos ez egy gigantikus méretű válságtünet.

facebook

Hát igen, de mit tegyen Brüsszel, ha itthon csak háromezren tartották fontosnak, hogy tüntessenek a Népszabadság bezárása miatt. Szerintem éppen ezért tehetik meg azt, amit akarnak, alázhatják meg a szakmát. És nem tudjuk, hogy mindez hogyan folytatódik. Ön szerint elékezett a magyar miniszterelnök a média átalakításának végéhez?

Ma én egy picit optimistább vagyok. Szerintem Orbán múlt heti brüsszeli útja fordulatként értékelhető. Nem tudjuk ugyan, hogy mi történt, nem tudjuk hol húzták meg a határokat, de meghúzták határokat. Vagyis, ha Orbán végig gondolja, hogy érdemes-e továbbmenni ezen az úton, ezzel a lendülettel, akkor lehet, hogy rájön: nem. Lehet, hogy hagyni kell az egész rendszert úgy ahogy van, meg kell nézni, hogy a hvg még meddig húzza, vagy 444 meddig húzza… A piaci viszonyok itt most annyira eltorzultak ugyanis, hogy itt piaci alapon, úgy hogy képesek legyenek megfizetni rendesen az ott dolgozó munkatársakat, nos ez hatalmas kihívás. Lehetséges, hogy anélkül, hogy Orbán Viktor bármit tenne, még csak az indexet sem kell bántania, vagy RTL sem – az feltehetően túl nagy kockázat lenne -, a rendszer annyira sérülékennyé vált, annyira megszűnt a gazdasági stabilitás, hogy most már tényleg a közönségen múlik, kit tart életben és kit nem.

Vagyis Orbán annyiban válik progresszívabbá, hogy hagyja maguktól meghalni a szereplőket.

Igen, bár lehetséges, hogy fontos szempont a miniszterelnök számára, hogy benntart a rendszerben néhány ellenzéki médiát. Összességében azonban az biztosra vehető, hogy Orbán látványosan – vagy máshogy sem – nem fog visszavonulni. Nagy kérdés például most az, hogy létrehozza, hozatja-e a sajtókamarát.

Ön szerint Orbánnak véglegesen és végletesen megosztotta az újságíró szakmát? Lenne ma esélye egy olyan akciónak, amikor minden kolléga kiáll tiltakozni mondjuk az ellen, hogy Kövér László kitilt médiamunkásokat a parlamentből?

Nem tudom, hogy ilyen helyes akció lenne-e, de hogy a ma még létező, teljes újságíró társadalomnak valamit lépnie kellene, méghozzá egyszerre és együttesen, abban egészen biztos vagyok. Hogy ez mi lenne, nem tudom, csak azt, hogy egy szakma nem hagyhatná leszalámizni magát. Nekem hiányzik az, hogy újságírók képesek legyenek kimondani: mi vagyunk az újságírók. Az nem újságírás, hogy egyesek magas fizetésekért tolják a Fidesz-propagandát.

Deklarálni kellene, hogy ennek a szakmának vannak etikai és szakmai szabályai, amelyeket mi be akarunk tartani.

Említette, hogy a populizmus több helyen teret hódít, az azonban eléggé hungarikumnak tűnik, hogy nálunk törvényekkel teremtik meg a lehetőséget a Fidesz-hatalom bebetonozására, így a médiában is, lásd például a közterületi reklám területén hozott törvényeket.

Azért olyan sok helyen nincsenek hatalmon a populisták. Ennyiben tehát Orbán Viktor jelentősen megelőzte a korát. A populista politika egyelőre megmaradt ebben a régióban olyan tényezővé válni, amely a hatalom birtokosa lett. Orbán, aki kisebb megszakítással 2010 óta kétharmaddal kormányoz, így az ő kezében olyan eszközök vannak, amelyeket sokan irigyelnek tőle. Vannak persze még olyanok, akik tudnak törvényt alkotni a céljaik elérése érdekében, de ők már annyival előbbre vannak, hogy nekik már erre sincs szükségük.

Az egyébként, hogy bármely szakmát szinte pillanatok alatt át lehet rendezni, meg lehet alázni, az nem csak a szakma szégyene, hanem az Európai Unió gyengesége is.

Elképesztően értékválságos az az Európai Unió, ahol minden meg tud történni.

Azt mondta a beszélgetésünk elején, hogy némiképp túl van értékelve a média jelentősége. Viszont ha arra gondolok, hogy – például a migráns-válság esetében – a félelemkeltésben mekkora szerepet játszott, akkor azt kell hinnem, hogy ebben téved, vagy nem?

Nem vitás, hogy az egy fontos tényező, hogy Orbán lényegében a média minden szegmensét az uralma alá hajtotta. De azt a kérdést is fel kell vetnünk, hogy milyen az a közeg, ahol az ilyen alaptalan uszítások hatni tudnak.

Nyilván van egy komoly társadalmi válság, amelynek tüneteit nem látjuk pontosan, nem látjuk milyen függőségek alakulnak ki a különböző településeken,

hogy mit jelent, ha egy városban egy vállalkozó olykor-olykor kap egy megbízást az önkormányzattól, meg az közmunkás, aki jobban érzi magát attól, hogy emberek között van, és valami hasznosat csinál. Ezek a függősék fontos alapjául szolgálnak annak, hogy egy önmagát rosszul érző társadalom ennyire elfogadja ezt a kiszolgáltatottságot.

Mennyi idő alatt tud kiszabadulni egy szakma ebből a béklyóból? A rendszerváltás időszakára gondolva, elég gyorsan, nem?

Nem volt az illúzió? Kellő mélységű volt az az átalakulás? Én attól tartok, hogy akkoriban sok mindent elmulasztottunk a fejekben.

Azt gondolom, hogy amíg a tanárok nem mernek arról beszélni az iskolákban, hogy mi az a demokrácia, és az mért jobb bármilyen rendszernél, amíg generációk nőnek fel abban, hogy a politika az valami más, a politika lop, csal, hazudik, ahhoz nekem semmi közöm, addig nem lesz rendben ez az ország.

Az újságírók is, volt olyan pillanat, amikor nagyon fontosnak érezték magukat, amikor az eseményeknek nem csak a peremén, hanem az alakítójaként volt jelen, és közben nem figyelt arra, hogy mi változott. Nem tette meg a szakma hogy leüljön és szembe nézzen önmagával: mit tettünk mi az elmúlt évtizedekben. Ezek az aktusok mindig elmaradtak, mert fájdalmat okoztak volna. Ha most is elmarad, akkor csak görgetjük a rendszerváltás hiányosságait és biztos, hogy összeomláshoz fog vezetni.

De mikor lesz ebből szembenézés? Az optimista lénye mit mond?

Ilyen szempontból nem vagyok optimista. Azért nem, mert most rosszabb helyzetben vagyunk, mint a rendszerválás előtt voltunk. Akkoriban nem voltak ennyire vonalas szerkesztőségek, mint most.

Azt gondolom azért is rosszabb a helyzet, mert az a mozgás felfelé mutatott, ez viszont lefelé.

Csak az a baj, hogy ez utóbbinak, azaz az újságírói szabadság elvesztésének, vannak lelkes propagandistái. Ők biztos, hogy nem fognak szembenézni önmagukkal.

Ön miért ilyen bátor a rendszer kritikájában?

Én olyan emberek mellett dolgoztam, akik kitartottak mindig az elveik mellett, mint például Majtényi László. Nagyon sokat tanultam tőlük.

Ettől még van önnek egzisztenciális fenyegetettsége azáltal, hogy elmondja a véleményét.

Eddig viszonylag olcsón voltam bátor.

Az egyetem, mint intézmény nagyon meg van sanyargatva, nem nagyon tud ugrálni, de ahol én dolgozom, a Corvinuson, meg a Pécsi Egyetemen, akármit csinálok, nem szólak rám. Szóval ez még egy burok, ami azért furcsa, mert annak az államnak a pénzén élek, amit bírálok. De mit tehet egy egyetemi oktató, aki tíz éven keresztül mondott valamit, amit őszintén hitt, az egyik napról a másikra megszűnt valóságnak lenni. Tehát, amit én előadtam, az 2011-re megszűnt létezni. Ki az, akinek dolga megvédeni azokat az értéketeket, amelyekben felnőtt, ha nem egy egyetemi oktatónak. És a diákok ezt el is várják, nem hülyék, látják, hogy mi folyik itt. Mernek kérdezni, mernek beszélni, mernek beszélgetni. És mernek gondolkodni is. Persze nem mindenki. A közöny ugyanis óriási, és nagyon nehéz áttörni. De ha egyszer sikerül áttörni a közönynek ezt a falát, akkor ez a generáció végrehajtja azt, amit ez elődeik nem tudtak.

A magyar szavazókat az érzelmeik vezérlik

N. Vadász Zsuzsa
-
0
A magyar szavazókat az érzelmeik vezérlik

„Orbán Viktor kiválóan kiaknáz bizonyos történelmi sérelmeket, hangsúlyozza az országunk európai történelemben – és annak védelmében – vett fontosságát, és úgy általában a történelmi idők szereplőivé teszi az embereket. A kádári reflex pedig megjelenik a tisztes megélhetés, a biztonság, a kiszámíthatóság, a XXI. századi krumplileves ígéretében. Természetesen csak akkor, ha a hatalmat nem kívánja nyakra-főre ellenőrzi a keményen dolgozó kisember. Nagyon ügyesen lavíroz, akár tetszik az embernek, akár nem, azt el kell elismerni, hogy nagyon tudatos és kitalált, amit csinál” – mutat rá a Független Hírügynökségnek adott interjújában Demeter András, politikai pszichológiával foglalkozó szociálpszichológus. „Sokan mondják, hogy a politika valódi színtere valójában a szimbólumok világa – ebben a kormányoldal nagyon ügyes: migráns, Soros, kerítés, stb…. általuk a maximumra fokozzák az emberek szorongását.”  

 

Mindannyiunknak vannak – családi, baráti, munkahelyi beszélgetésekből, a médiából – leszűrt tapasztalatai arról, mi az, ami alapján az emberek pártot választanak, s szavaznak. Mit mond erről a szakirodalom? És persze a szakember?

Kezdjük az elméleti síkkal: a választói magatartás leírására három klasszikus elmélet létezik. Az első a racionális választói magatartás: ez – mint a nevéből is következik – olyan egyénekkel számol, akik úgy döntenek a pártok között, mintha árucikket vásárolnának. Az ilyen választók pártprogramokat böngésznek, szakpolitikai kérdésekkel foglalkoznak, s ésszerű döntést igyekeznek hozni a számukra, csoportjukra fontos kérdések mentén.

Napjainkban Magyarországon ez nem látszik uralkodónak…

Valóban, ez ma naivnak és idealistának tűnik. Ennél sokkal elterjedtebb az úgynevezett pártidentifikációs modell, ami – megjegyzem – inkább szociálpszichológiai megközelítésű. Ennek a lényege, hogy az egyéni tényezők játsszák a legfontosabb szerepet a döntésben. Ebben az esetben nem beszélhetünk tipikus haszonmaximalizálásról, „költségtervezésről”, a korábbi, szintén pszichológiai jellegű ingerek alapján egy adott párttal kialakult azonosulás határozza meg. Ebben nagy szerepet játszik a gyerekkor, a tanulás, a szocializáció – az az időszak, amikor a különféle attitűdök megerősödnek.

Ennek a kettőnek a motivációja egymásnak a szöges ellentéte. Mindig ilyen végletes alapon választunk?

A harmadik típus, amikor a korábbi diszpozíciók válnak mankóvá, ami segít mérlegelni a tényeket, fenntartani egy egységes világképet. A hiedelmek, a gondolatszerveződések, vagy éppen a családi előzménytörténetek válnak ideológiává. Ebben a viselkedésmintában komoly befolyásoló erő a szociológiai kötődés, ami kevésbé pszichológiai megközelítés, s amely Magyarországon – mint átmenti társadalomban, fiatal demokráciában – nem igen érzékelhető. Például Angliában a munkásosztálynak háromszáz éves múltjával igenis van egyfajta kötődése a Munkáspárthoz.

Már említette is Magyarországot. Nálunk milyen minták érvényesülnek?

Azt azért meg kell jegyezni, hogy a három viselkedési mód persze hat egymásra. Ami pedig a kérdését illeti: nem ismerem az össze ide vonatkozó kutatást, de az ismertek alapján kijelenthető, hogy

nálunk eleve nem jellemző, hogy ok-okozati tényezők alapján döntenének a választók,

amióta immár lassan harminc éve ismét szabadon választunk, azóta inkább az érzelmek vezérlik az embereket.

Mennyire berögzültek a pártpreferenciák nálunk?

Kutatások is mutatják, hogy a magyar választók korábban képesek voltak tömegesen megváltoztatni a pártpreferenciáikat. Kiváló példa erre az 1990-est követő 1994-es választás, amelyen a bal-liberális oldal, élén a szocialista párttal kétharmadot szerzett, és ezt átpártoló MDF-szavazóknak is köszönhették. Majd 2002-re megszilárdult a két nagy tömb, a Fidesz-MSZP tengely; klasszikusan arról volt szó, hogy vannak jobb- és vannak baloldali vélekedésű emberek, s az alapján álltak fel az oldalak.

Eléggé tartósnak látszott akkor a berendezkedés, s ha nem jött volna be  a gazdasági válság, amely széles körben alapvetően rengette meg a bizalmat a mainstream pártok, a politikai intézményrendszer, a közösségi termékek iránt, akkor ez maradhatott is volna.

Majd jött a 2015-ös menekültválság, s e kettő hatására mégis csak bekövetkezett és megerősödött az átrendeződés: megjelenhetett a radikális jobboldal, illetve a populista hangokat hallató néppárt, a centrális erőtér.

Ez a magyarországi minta illeszkedik-e a nemzetközi vonulatokba?

Világszerte tapasztalható a hagyományos baloldali-liberális pártok visszaszorulása. Ennek sok oka van, nem csak az, hogy a jobboldal ügyesebben képes rájátszani az emberek érzelmeire, általában is nőnek az olyan igények, amiket a populizmus tud kielégíteni. S ezt nem szűkíteném le jobboldali populizmusra, hiszen baloldali populizmus éppen annyira létezik, mint jobboldali. Az is szerepet játszik ezeknek a trendeknek a kialakulásában, hogy a jobboldali pártok a magukévá tettek a hagyományosan a liberális és a baloldali pártok által hirdetett programokat, vallott elveket, más szóval, kifogták a szelet a vitorlából. A baloldali-liberális pártoknak új témákat kellene találniuk, plusz vagy választ adni a jobboldali populizmusra vagy kialakítani a saját és működképes populista hangjukat, ez a döntést nekik kell meghozni.

Így joggal merülhet fel a kérdés: vajon mennyire jobboldali, illetve baloldali a Fidesz ma már.

A magyarok választására visszatérve: mennyire hit, illetve mennyire ráció alapján döntenek a szavazók?

Nem igazán tiszta keretek között döntenek. Ezek a határok eléggé átléphetők. Ez általában is igaz, de valószínűnek tartom, hogy  posztszocialista térségre különösképpen.

A magyarok és  lengyelek körében például nagyon népszerű a gondoskodó állam koncepciója: ez a biztonság iránti vágyakozást testesíti meg, abban a generációban, amely a Kádár-rendszerben szocializálódott, élt és dolgozott.

Nem véletlenül játszanak rá a pártok regresszív megközelítésben a „bezzeg régen” életérzésre, de az ország jövőjét és a nemzeti kormányzás összefonódásának szükségét hangsúlyozni nyilván már hitkérdés is.

Jól látom, hogy a mostani választásokon különösen szembetűnő volt az egyszerű üzenetek, a szimbólumok szerepének a felértékelődése.

Sokan mondják, hogy a politika valódi színtere valójában a szimbólumok világa – ebben a kormányoldal nagyon ügyes: migráns, Soros, kerítés, stb., ezek mind ható hívószavak. Ezek szorongáskeltő jelképek, s általuk a maximumra fokozzák az emberek szorongását – ez a mozgósításnál is nagy szerepet játszott. Ugyanakkor ugyanez a párt egyidejűleg megoldást is hoz, azzal, hogy én majd megvédelek. Mérték, hogy a választók mennyire tudják egy-egy párthoz kapcsolni azok szakpolitikai kérdésekben elfoglalt álláspontjukat, meg, hogy az melyik párthoz tartozik egyáltalán. Kiderült, hogy nem tudják ezeket összekapcsolni, és

a preferenciák kialakulásában a szimbólumok, valamint az érzetek, érzések játszanak általában döntő szerepet.

Jellemző adalék ehhez: a saját kormány teljesítményét a rá szavazók kevésbé kérdőjelezik meg. Kiderült az is, hogy szeretik a tekintélyelvű vezetőket – ez is ideológiai háttértől, oldaltól független, habár különbség azért van a szekértáborok között ennek fokában. Ezért is jelent meg a Fidesz retorikájában nem csak a saját erő hangsúlyozása, de a szemben álló oldal erejének megkérdőjelezése: „Ezekre bíznád az országot?”

Ha már a Fidesznél tartunk. Pszichológiai megközelítésben is ügyes, amit csinál? Mert hogy hatásos, az biztos.

Nem én mondtam meg, hanem Puzsér, de egyetértek a frappáns megfogalmazással: Orbán Horthyként beszél, de Kádárként cselekszik. A patrióta felhangjával amúgy nem feltétlenül van egyébként probléma, van is rá igény Magyarországon. Kiválóan kiaknáz bizonyos történelmi sérelmeket hangsúlyozza az országunk európai történelemben – és annak védelmében – vett fontosságát, és úgy általában a történelmi idők szereplőivé teszi az embereket. A kádári reflex pedig megjelenik a tisztes megélhetés, a biztonság, a kiszámíthatóság, a XXI. századi krumplileves ígéretében. Természetesen csak akkor, ha a hatalmat nem kívánja nyakra-főre ellenőrzi a keményen dolgozó kisember. Nagyon ügyesen lavíroz, akár tetszik az embernek, akár nem, azt el kell elismerni hogy nagyon tudatos és kitalált, amit csinál.

És akkor ennek fejében lenyelik az emberek mindazt, amit magánemberként esetleg elítélnek? Gondolok itt például a korrupcióra, a lopásokra, csalásokra, arra, hogy sokak életszínvonala romlik, feudális viszonyok alakultak ki, hogy csak néhány kiragadott példát említsek a különböző csoportok sérelmei közül.

A demokráciánk nagyon fiatal, hosszú a tanulási folyamat. Egy bizonyos, a vezetők hitelessége általában eltűnt, sokan kiábrándultak a rendszerváltásból, az emberek nem igen tudnak dönteni – volt itt már kétharmada a baloldalnak éppen úgy, mint a jobboldalnak. A politikusok az elmúlt harminc évben elérték, hogy ma már érvként szinte elfogadott, hogy „van aki, többet, van, aki kevesebbet lopott, mindenki lop, de legalább ezek alatt maradt valami a lopás után is”. Úgy látom, hogy

a bizalmatlanság már kialakult, de jött egy ember, aki ennek a bizalmatlanságnak egy részét igen ügyesen kihasználta – konspiratív információk elhintésével, elitellenes retorikával, dezinformációkkal, másrészt megtette magát olyan népvezérnek, aki érti a nép nyelvét.

Már esett szó arról, hogy a kétezres években berögzültek a szavazótáborok. Ez a mostani választáson is tetten érhető volt?

Kutatások szerint átalakultak a táborok. Korábban a Fidesz szavazói önmagukat általában fiatal, illetve középkorú, középosztálybelinek gondolták, sőt, ellenfeleik is ezt mondták róluk. Most pedig azt látjuk, hogy szociológiai értelemben más csoportokat vonz be a Fidesz. Behoztak olyan témákat, amelyek felülírják a korrupciót – ez pedig nem más, mint hogy „Mi megvédjük a hazát. te talán azt akarod, hogy migránsok özönöljék el az országot?” A narratíva ezen a táptalajon fogalmazódik meg, a reakció, az elköteleződés érzelmi alapon történik – erre nehéz megfelelő ellenválaszt adni.

Az ellenzék megpróbálta a korrupciós szálat, de láthatóan nem volt eléggé hatásos. Hát persze, amikor a félelemre, szorongásra alapozva azzal fenyegetnek, hogy veszélyben van a saját, meg a saját családom és nemzetem biztonsága és jövője, akkor ezen elgondolkodik mindenki.

Ez magasabb prioritású kérdés tud lenni, mint mondjuk a sokszor felfoghatatlan összegek és bonyolult céghálók összefüggéseinek ismertetése.

Ez a társadalomban a szorongást erősítő törekvés mennyire veszélyes a társadalomra nézve? Gondolok itt arra, hogy mennyi idő, hány generáció kell ahhoz, hogy ez kikopjon majd a magyarokból?

Nem egy egészséges állapot, az biztos, de szerintem azért nem akkora baj, ha ezt is megtapasztalja egy társadalom. Nem mernék generációs megjegyzést tenni, sokkal ésszerűbb, hogy inkább azt várjuk, hogy a politika tér vissza egy kicsit unalmasabb módon a munkájához.

Azért elég nyomorult érzés ilyen közegben élni…

Történelmi léptekkel értendő  fenti vélekedésem. S azt is hozzáteszem, hogy ez azért szerintem sem menti fel a tevékenységet, de az is igaz, hogy már igen régóta él ilyen spirálban az ország. A riogatás történelmileg is velünk él: jönnek a szerbek, a muszkák, a románok, riogattak minket már pánszlávizmussal, a környező országokkal, szovjetekkel, fasisztákkal, ellenforradalmárokkal –

ez a fajta szorongás nem genetikailag, hanem történelmileg van belénk kódolva.

Persze azt is hozzá kell tenni, hogy a politika alapvető természete az ellenségkép-generálása; másutt is történik ilyen. Ez nem jelenti azt, hogy morálisan elfogadható lenne. Akár külső, akár belső ellenségkép kialakításáról van szó.

De most nagyon erősnek tűnik ez az egész sulykolás.

Merthogy menetközben elbulvárosodott a politikai közeg – ma teljesen más a kommunikációs stílus.

A hagyományos ellenségképgyártás mellett van alternatív ellenségképgyártás is. És más a hőfok.

Nem gondolnám, hogy ez egyébként örökké így marad majd, szerintem periodikus dolog ez is, majd elmúlik.

Ahogy látom, ez nem csak Magyarországra jellemző. Elég, ha Donald Trump megválasztására vagy éppen a Brexit megszavazására gondolunk.

A politika ma világszerte a korábbiaktól eltérő összefüggésben működik a médiával.

A lényeg, hogy a szakpolitikusok helyét átvették a népi nemzeti hős politikusok. Celebbé váltak, s egy kicsit így is működnek.

Ennek az adagolása persze már országonként eltérő. Az Egyesült Államokban például nagyon sokra tartják, ha valaki felépít egy cégbirodalmat – ez még a vadnyugati életérzésre, a kikaparni a gesztenyét elismerésére vezethető vissza. Ugyanakkor Európában, s különösen Közép-Kelet-Európában ez nem nyerő, gyanús, amikor valaki nagy vagyonra tesz szert.

A fentiek fényében akkor nem kell azt érezzük, hogy el vagyunk veszve?

Egyáltalán nem kell, hogy ilyen érzésünk legyen. Az persze keserédes boldogság, hogy másutt is a legfontosabb hívó szó, hogy mi van a valóság után. Ma a realitás utáni világot éljük. Az egyes embereknek nem csak a véleményük alternatív, a tényei is. Élünk a saját kis burkainkban, s fals képet alakítunk ki a világról. Rosszul mérjük fel, hogy kinél van az igazság.

Tehát sokkal nehezebb ma kiigazodnunk a világban, mint pár évtizeddel ezelőtt volt?

Pontosan. Egy felmérés kimutatta, hogy a kevésbé tájékozott azt gondolja, hogy nagyon is a birtokában van az információknak. Ez egy világjelenség. Rengeteg az információ, kiegészítve az álhírekkel – itt már differenciálni kellene, forrásokat találni, elemezni. Ez nagyon izgalmas, de az emberek zömének erre sem kedve, sem kapacitása nincs. Nagyon mellbevágó volt, amikor a választások után közvetlenül a vesztes oldal a buta és/vagy vidéki szavazókra tolta a felelősséget – igaz később már azt is hangsúlyozták, hogy nem tehetnek róla, hiszen egyoldalú információkat, álhíreket kaptak mindvégig, s megvezették őket. De meg kell értenünk, hogy nincs mindenkinek kapacitása arra, hogy alaposan utánajárjon annak, amit igyekeznek belé sulykolni.

És amúgy is az első benyomásnak, az első információnak van mindig a legmeghatározóbb szerepe a vélemény kialakításában. Ráadásul a negatív érzelmek kiemelkedően fontos szerepet játszanak.

Ezért is működik nagyon jól a félelemre, szorongásra játszó információk. Ezek hatnak az emberek tömegeire.

Azért gondolom, táptalaj is kell ahhoz, hogy ez szárba szökkenjen.

Megvannak az alapok, például az a mennyiségű választópolgár, aki egyébként is bevándorlóellenes. Lehet, hogy ezek az emberek régebben más ügyek mentén szavaztak, de ma már számukra nem az ideológia a fontos, hanem pont a szimbólumok, a logó, a honvédelem és Orbán Viktor, nem pedig a keresztény-konzervativizmus, nem a polgári Magyarország, nem az adórendszer. Megjegyzem: sokszor és sokan propagandának értelmezték a Fidesz kampányát. Az valóban csak a saját táborának szólt. Az mutatja, hogy propaganda, hogy

nem kívánta meggyőzni a nem kormánypárti szavazókat semmiről, csak a már kialakított prediszpozíciókat célozta a saját tábornál. Amikor a szavazókat megkérdezték, hogy mire fognak ikszelni, nem azt mondták, hogy a Fideszre, hanem azt, hogy az Orbánra. Ez inkább azért érdekes, mert hogy van igény a tekintélyelvűségre. De ez igaz volt a másik oldalra is: bárkire, csak nem Orbánra.

Az emberek azt tudják a legjobban megfogalmazni, hogy mit nem akarnak, mi ellen lépnek fel.

Ez azt jelenti, hogy a politikusok úgy játszanak rajtunk, szavazópolgárokon, mint egy hangszeren, amikor a zsigeri félelmeinkre, érzéseinkre alapoznak? Semmi más nem is számít? Ez vastagon populizmus.

A Fidesz persze nem szereti, ha populistának nevezik – pedig a történelem körforgásában állandóan visszatér a populizmus, hiszen pszichés szempontból bizonyos időkben kielégítő választ és megismerési keretet nyújt az embereknek. Pedig nézzük csak: a populista párt három részre osztja a társadalmat, megteremti az elitet, mi vagyunk középen, a normál emberek, akiket az elit kihasznál, s végül alattunk vannak azok, akik nagy veszélyt jelentenek ránk. Ha ezt össze lehet kapcsolni, akkor működik igazán a dolog.

A Fidesznél ez működött Soros és a migránsok esetében, a Demokratikus Koalíciónak ugyanakkor nem sikerült ugyanez Orbánnal és a határon túli magyarokkal.

És remélem, hogy nem fog sikerülni a vidékiek meg Orbán Viktor közös démonizálásával. Pontosan elég törésvonal van már ebben a társadalomban.

Van arra remény, hogy ez egy kilengés csupán? És ingaszerűen ismét visszaáll majd a világ egy normalitásba ezen  téren?

Tartok attól, hogy a helyzet még fog fokozódni, lesz még ennek kifutása világszerte, de azt gondolom, hogy ingaként vissza fog ismét billenni. Az ideológiáknak is vannak fellángolási időszakai, majd visszatérnek az eredeti állapotukba. De most először tapasztaljuk meg azt, hogyan dolgozza meg egyszerre a társadalmakat a populista retorika és a fake news. Izgalmas éveknek nézünk elébe. Talán jobban járunk ha jelenségként és nem problémaként tekintünk erre, mert akkor a válaszadás is optimális lehet. De persze az is lehet, hogy az inga még sokáig kileng, s ötven év múlva még radikálisabb időszak következik.

„A magyar törvény úgy néz ki, mintha az oroszról másolták volna”

Németh Róbert
-
0
„A magyar törvény úgy néz ki, mintha az oroszról másolták volna”

Ellenkezik a demokratikus értékrenddel, ha egy kormány harcot hirdet a civil társadalom ellen, pedig Magyarország korábban épp a szabadságjogok élharcosa volt. Ezt mondta a FüHü-nek Vytis Jurkonis, a Freedom House projektigazgatója, a Vilniusi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Politikatudományi Intézetének oktatója, akivel Varsóban beszélgettünk.

Vytis Jurkonis

Mit gondol arról, hogy az új törvény szerint a magyarországi civil szervezeteknek külföldről támogatott szervezetként kell megjelölniük magukat, amennyiben évi 7,2 millió forintnál több támogatást kapnak az országon kívülről?

A magyar törvény úgy néz ki, mintha az oroszról másolták volna. Szörnyen hangzik az egész.

Szembemegy az alapvető elvekkel, amelyek alapján a civil társadalom működik,

mert azt jelzi, hogy a hatóságok kontrollálni akarják.

A magyar kormány szerint az amerikai FARA (a külföldi ügynökök regisztrációjáról szóló törvény) volt a példa. Mit szól ehhez, Ön is így látja?

Erre nehéz válaszolni, mert paragrafusonként kellene végigmenni rajtuk. De ha azt nézzük, hogy milyen fejlemények vannak mostanában Magyarországon, mi történik például a CEU-val, a médiával, akkor

a törvény egy olyan eszköznek tűnik, amellyel a kormány kontrollálni akarja a civil társadalmat.

Pedig korábban éppen Magyarország volt a régióban az egyik leginkább elkötelezett harcosa a szabadságnak. Most meg korlátozni akarják.

Az, hogy ellenőrizni akarják a civileket, felháborító.

Abba is gondoljunk bele, hogy ilyen törvényekkel mennyire leszünk hitelesek, ha mondjuk Oroszországnak felvetjük az emberi jogi problémákat. Kettős mércével vádolnának minket. Nekünk jó példákat kellene mutatnunk.

Miért hoznak bizonyos kormányok újabban ilyen törvényeket? Melyik országokban jelennek ezek meg?

Csak meg kell nézni, hogy a különböző indexek, térképek mit mutatnak a térség országairól. Nézzük például a Freedom House Nations in Transit jelentését. Ez azt mutatja, hogy a térségben a balti államok, Csehország és Szlovénia azok, amelyek a szabadság zöld zónáinak számítanak.

Vytis Jurkonis

Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincsenek problémák, ezekben az országokban is vannak olyan szabályozások, amelyek nem tökéletesek. De például bevonják a civil társadalmat a döntéshozó folyamatba, meghallgatják az ellenvéleményeket.

Magyarországon azt látni, hogy a kétharmados kormánytöbbség nagy kihívást jelentett. Ennek birtokában a kormány olyan döntéseket hozott, amelyek erősítették a hatalmát. Mondhatni, megkísértette őket ez a többség. Pedig

ezt lehetne jó dolgokra is használni:

gazdasági reformokra, társadalmi problémák megoldására. Ehelyett viszont többek között a civilek és a független média jogainak korlátozására használták. Pedig, még egyszer mondom, egykor Magyarország volt az ilyen jogok élharcosa.

Miért tartja veszélyesnek, ha egy kormány nyíltan harcol a civil társadalom ellen?

Nem ez a kormány feladata. Pont ellenkezőleg: együtt kellene működni. A civil társadalom egyfajta őre a demokratikus értékeknek, figyelmeztet, ha valami rosszul működik.

Ez az egyensúly kerül veszélybe.

Persze, ha egy kormánynak kétharmados többsége van, akkor azt igyekszik is megőrizni. Honnan jöhetnek a kritikák? A civil társadalomtól, a médiától és az ellenzéktől. Magyarországon tudjuk, hogy az utóbbi nincs jó helyzetben, marad az első két oszlop. A kormány pont ezek ellen hirdetett harcot.

1...151617...4716. oldal a 47-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség

eskişehir escort sakarya escort eskişehir escort bayan